Guidebook, Hayashi Yuichi

by **Hayashi Yuichi** Kedd Aug. 27 2013, 20:17

"Idő szedet:" Olvastam naplóm utolsó oldalát. Nem túl rég kezdtem el írni. Mióta Kyuubi termét elhagytam, úgy érzem, szükségem van kiírni magamból, a történteket, és ilyen például ez a lap is. Ha tudnám, hogy beleszakíthatok a papírba anélkül, hogy az pixeleire omlana, megtenném. Hisz minden szakítás a lap szélén egy boldogság, vagy keserűség lehetne. Így azonban csak az alábbi sorok adják vissza, ezek is persze csak számomra fontosak, hisz másnak ezek csak helyek idők és számok. Mind-mind haszontalan adat. Mióta hátat fordítottam egy jobb jövőnek és caflatok egy idegen után, szinte mániámmá vált, hogy elővegyem a kis könyvet és ezeket a sorokat nézzem, mielőtt írok. Lássuk csak kedvencek.. azzal ujjammal átpásztáztam a sorokat. És a maga módján mind kedvenc a jó, a rossz egyaránt. Talán ha nagyon választanék miután kikerültem az erdőből és ott találkoztam Chanceryvel és Kyuushiroval a főtéren. Talán ez az örök kedvenc, a pókos lány és a nyugodt higgadt kardforgató. Kyuu bárhol is jársz, nyomodba lépek, és nyugodt higgadt leszek, ahogyan régen, mikor még az erdőben éltem és felfedezéssel töltöttem napjaim, nem fejlődéssel.

Végeláthatatlan kirándulás a kezdetek erdejében (első 8 hónap)

Főtér, Chancery és Kyuushiro (1 nappal később)

Kezdetek Erdeje, Chancery és Kyuushiro (1 nappal később)

Chancery és Yuichi vs Kyuushiro KT (4 nappal később)

Nyugati rész, Asuka & Yuichi (5 nappal később)

Kezdetek Erdeje, Nio (7 nappal később)

Onsen Nio-val (7 nappal később)

Bianka Néni Növényháza, Ovidius kőszínháza; Yuna és Yuichi (12 nappal később)

Újabb kalandozás Leo Maxwelddel (15 nappal később)

Sword and Phoenix, Chancery és Yuichi (18 nappal később)

Hayashi Yuichi versus Hermit (18 nappal később)

Primrose, Yuichi ellen (26 nappal később)

Primrose és Yuichi barátságos találka (26 nappal később)

2. szint Tavacska, Kagura és Yuichi rejtélye (27 nappal később)

Északi rész, Ekiguchi Ran és Yuichi (28 nappal később)

Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék(30 nappal később

Hegyes fülek (31 nappal később)

Főtér, Hime és Yuichi (31,32 nappal később)

Arbus, Hime és Yuichi (33 nappal később)

Játékos sarok, Saya és Yuichi (34 nappal később)

Yuichi vs. Kiyo - erdei séta (34 nappal később)

Yuichi vs Jun erdei séta (34 nappal később)

[Küldetés] Egy, kettő, három (35 nappal később)

[JL] Hayashi Yuichi céh felvételes játék ^^ (45 nappal később)

Yuich lakhelye (45 nappal később) Van szobám! bounce

Rita és Yuichi éjjeli látogatás (53 nappal később)

[Küldetés] Ainlands (60 nappal később)

Szópárbaj, okosabb vagy mint egy ötödikes? ( 64 nappal később

[Küldetés] Tánc a túlélésért (134 nappal később)

Eventek, minibossok kimaradtak, ez nem véletlen..

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Aug. 29 2013, 22:55

Rita Hanami a mesterem

Hogyan is vezessem fel a kialakult szituációt kettőnk között. Mióta megengedte Rita, hogy a tanítványa legyek. Közelebb engedett magához, mint gondoltam volna. Együtt ettünk, nevettünk és edzettünk. Követtem a pontos kiképzés tervét, hisz megfogadtam, az ő szabályai szerint fogok cselekedni, míg azt nem mondja felkészültem. Ez azt hiszem soká fog bekövetkezni. Hisz alig három nap telt el. Reggelizem épp, nemsoká találkozok Ritával és folytatjuk az edzés tervet. Mai napra teljes erőnléti gyakorlat.
Mikor kimentem a romos udvarra, ahol utóbbi két napban edzettünk, ez valahol a kőszínház környékén volt, de többet még ide sem írhatok le neked, naplóm. Nem kellenek a kíváncsiskodók, a későbbi olvasók közül. Kiértem és szokásomhoz híven hiába jöttem mindig egy kicsivel korábban Rita már itt volt. Állandó jelleggel elkéstem. Pedig első naphoz képest már majdnem tizenöt perccel jöttem korábban..
- Szia Rita! – köszöntöttem és fogadtam napszakhoz illő köszöntését, majd kaptam a feddést a késésért szinte azonnal.
- Jogos a pihenő megvonás, igen. Késtem, belátom. Úgy tudtam, hogy erre megy ki, minden alkalommal, de biztosan ez az edzés terve része, mert így a maximumot tudja belőlem kihozni.
Rám támadott teljes erővel, körülbelül a kardlapom tudtam elé rántani, hogy védjem a támadást. Szerencsére minden csapását lelassította, hogy tudjam védeni, de ma az erőn volt a hangsúly. Tegnap a kitérésen és a mozgáson. Azért is milyen papolást levágott, hogy még nincs meg az akrobatikám.. de legalább kaptam egy teljes több oldalas érvelést, hogy miért jó. Esküszöm, rengeteget tud beszélni. Azzal egy újabb erős vágás következett és már mondta a magáét, hogy oda figyeljek. Úgy is tettem. Három negyed órán át tudtam teljesen rákoncentrálni az ütésekre. Ez a sebesség mellett már ment is, amikor szólt, most kevésbé fogja vissza magát. Niji érthetetlen módon beindult és így könnyebb volt tartani vele a lépést. Szemfüles volt, ugyanis kiszúrta a változást és tovább nehezített. Ahogy leesett kardomról a képességem, következő ütését kénytelen volt megállítani, nem tudtam volna védeni.
- Semmi baj, ez vele jár, csak három vágásig tudom használni, utána kifullad a kardom. Hogy miért volt világoszöld? Nem, nem.. nem azt jelenti. Azt sem! Csak egyszerűen megbízom benned, mást semmit nem éreztem. – válaszoltam kérdéseire. Igen, tényleg megbízom benne, hisz mióta itt harcolunk egymás ellen, nem kellett még látnunk a lila védő mezőt. Ügyesen bánt a fegyverével én meg csapnivalón állítása szerint. Jól van, nem megy úgy, ahogy odakint, még mindig visszafog a kardom.
Így szépen eltelt napunk és napnyugtáig gyakoroltuk, hogyan hárítsam az erős és célzott csapásokat e világi formában. Továbbra is azt szajkózta, hogy valaki Hinarinak kellene engem tanítania, de szerencsére nem akart erről újabb vitát nyitni.
Másnap újra késtem, pedig tíz perccel korábban érkeztem, mint eddig ezelőtt valaha. Feladom, nem tudok időben ideérni. Azonban teljesen másfelé terelődött a szó. Talán mondhattam neki valamit tegnap, folyamatosan a képességemről volt szó. Aztán mutatott valami érdekeset. Elővett egy másik szabdalót felszereléséből és.. és.. nem, ezt nem hiszem el, kettő kard és kérte, hogy támadjam meg. Megtámadtam, amit könnyűszerrel védett. A jobb kezében lévő kardot nem is kellett használnia. Bal csukló mozdulattal eltérítette kardom pályáját így az csak a levegőt szelte mellette. Egészen bámulatos, de úgy fogalmazok, hogy földbe gyökerezett a lábam a látványon, az is nem akárhogy, hanem végérvényesen. Ott álltam, Rita, két karddal, na nee. És amit ezután mondott.
Mivel tanítványomnak fogadott, elvárja, hogy nekem is menjen ez, két karddal való küzdelem. Hogy is ne.. nekem ez, hogy lehetetlen.
- Tudod, nem fűzök ehhez sok reményt. Egyszerűen lehetetlennek érzem – mondtam elkeseredve.
Azonban nem hagyta és még időben leállított, mielőtt folytathattam volna. Ez nem kérés, hanem parancs. Ledöbbentem, mégis hogyan. Kérte, hogy hívjam elő ezt a Nijit, amit mondtam neki. Azonban erre én képtelen vagyok, harc nélkül meg még inkább.
- Nem megy, harc kell ahhoz, másképp nem tudom előhívni - feleltem. Nem is kellett több neki, már nekem is rontott. Harcoltunk hosszasan. Könnyedén játszadozott velem, de ezúttal sem láttam a vágása utáni lila mezőt, magam előtt. Nagyon figyelmes volt, mint egy igazi mester. Azért meg kínzott, azt nem kell tagadnom. Mai nap inkább narancssárga volt a pengém és ez aggasztott. Nagyon elbíztam magam vele szemben.
Újabb három nappal később jött némi változás. Nem késtem el! Talán ez volt a leglényegesebb. Igazából, nem ez volt a számottevő, hanem, hogy elővetette velem a második Fényes Vaskardom. Régebben szereztem ezt a fegyvert, mégpedig a csuklyásnak köszönhetően. Ismeretlenül elnavigált egy koordinátára és ott volt az ajándék. Nem tudtam mire vélni, hisz tartozom neki. Nem akarok több tartozást, de úgymond jól jött a véletlen ajándék. Mindkét kard ott volt a kezemben, de semmi hatása nem volt. A bal kezemben lévőt hiába akartam volna forgatni, folyamatosan rendszer üzenetet kaptam ’ képtelen használni ’. Sajnos képtelen voltam a kezemben megmozdítani. Csak ott volt, egyetlen lehetőségem, amit el tudtam érni, hogy visszateszem a helyére. Látvány elemnek jó, de másra nem. Rita azonban azt kérte tőlem, próbáljam meg erre a kardra kiterjeszteni a Nijit.
- Azt meg hogyan? – értetlenkedtem. Ám se ő, se én nem tudtuk. Ez valahogy a képzelő erőm is megakasztotta. Hamar eljött az este és útjaink elváltak mára, de jöhetett a következő nap edzésre. Most már mindig a teher karddal kellett harcolnom, nem engedte, hogy eltegyem, kint kellett lennie. Bíztam szavában, ha van bennem kurázsi és tényleg a tanítványa vagyok, hiszek ebben elég erősen, képes leszek rá kiterjeszteni a Nijim.
Harminc hosszú napnyi edzés után meghozta gyümölcsét a várakozás. Bíztam mesterem szavában és eljött az én időm. Sárga Niji volt éppen a kardomon, amikor látóteremben megjelent egy villogó ikon. Ami egyenesen a képességek menü pontba linkelt. Érdeklődve keresgéltem az ismerős feliratok között. A legtöbb még szürke volt, de azért akadt már ott rendesen aktivált. Az egyik ilyen kép mellett ott volt az „új” felirat. Megnyitottam és a következő szöveg fogadott.
„Gratulálunk! Hosszas gyakorlással feloldottad, a Niji kiterjesztést. Használd a ’Hiko Niji’ kifejezést és kardod új távlatokba mutat.”
Rita várt, nem támadott. Elmondtam neki, mit olvastam előbb a menümben és láthatóan nagyon örült ennek. Szó szerint rám ugrott örömében és levert lábamról. Úgy borultunk el, mint az ólajtó. Meglepődtem, de tudtam miért örül ennyire, én is örülök neki. Végre jó tanítvány lettem, és még ha magam módján is, de eltanultam tőle hogyan fogja kardját. Számomra még hátra volt a teszt, de tudtam nem késik már soká. Most jó volt így a füvön semmit tenni. Lefordult rólam és hosszasan dicsérte munkánk gyümölcsét. Kicsit több mint egy hónapot töltöttem vele, harccal és gyakorlással. Eszméletlen, ahogy visszagondoltam. Ha nem noszogat, már régen visszafordultam volna. És sehol sem tartanék. Kíváncsiságom győzött gondolataim felett.
- Kipróbáljuk? – kérdeztem feleslegesen. Naná, hogy ki. Belekezdtünk a harcba és ezúttal is sárga Niji jött elő. Egy csapást megejtettünk, majd kimondtam az új szavakat.
- Hiko Niji!
Hatása nem maradt el. A bal kezemben tartott kard körül elkezdett megjelenni a sárga derengés. Így mindkettő kard a fényárban úszott. Lenyitottam menümben, hogy mikre alkalmazhatom a balkezes kardot. Hárításra egyszer használhatom, de támadásra tovább sem. Azonban van itt valami. Ahogy olvastam ledöbbentem. A két kard innentől egy, csak az eredetit használhatom támadásra, de ez a támadás egy megerősített Niji támadás. Ezt közöltem Ritával, mielőtt támadok, tudnia kell, védekezzen, ez számomra is új lesz.
Vágást intéztem mellkasa felé teljes megnövelt erőmből. Védte, elmondása szerint más szinten vagyok innentől, miközben kihunyt a Niji fénye mindkét kardról és innentől a szokásos használhatatlan vasdarab lett a balkezemben lévő kard. Míg a jobban a megszokott életmentő eszközöm.
Így esett meg, hogy igazi tanítványa lettem mesteremnek. Amivel, örök hálával tartozom számára.
Köszönöm Rita Hanami.

Pár nappal később:
Azonban most kétségbe esve írom ezt a pár sort, hisz nincs már könnyem, amit kisírhatnék. Eltűnt Rita, egyszerűséggel. Már negyedik napja, hogy nyoma veszett és nem tudom mi tévő legyek...
--------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jan. 28 2014, 11:24

A Halál árnyékában

***a boss***

A burok aktiválódott és jelezte a rendszer a tárgy elhasználódását. Majd fényár vett körbe és a kazamata bejárata előtt teremtem. Abban a pillanatban tudtam, ha nincs ez a tárgy, akkor nem fényárt láttam volna. Egy helyben maradtam, nem mozogtam. Féltem, hogy Ayani és mások is jönnek. Eltüntettem felöltött tárgyaim a felszereléseim közé, majd leültem a földre. Szívem torkomban dobogott, minden egyes másodpercre legalább kettőt. Vártam, de csak nem történt semmi. Mond Istenem, hogy jól vannak.. lehajtottam a fejem magam előtt és az avarban néhány szál füvet simítottam jobbra majd balra. Remegő kezemre lettem figyelmes, miközben vártam, de csak nem jött a teleportáció hangja. Ennyi idő alatt, már mindenkinek ki kellett volna esnie, aki alacsony életerőn volt. Ez csak egyet jelenthet, hogy az a madaras srác elintézte a bosst valahogyan.
Ayani életerejét megnéztem a barát listán és stagnált, nem ment lejjebb. Ennek örültem és nagy nehezen beletéptem abba a fűcsomóba, amit eddig kíméltem. Ösztönösen összerándult a szemem, hogy elkerüljek bármi nemű hisztit vagy keserűséget. Felálltam és futni kezdtem. Még így is elhagyhattam futásom alatt pár könnycseppet, de nagyrészt sikerült magamba fojtanom ezt is. Majdnem meghaltam, valamint a JL-en kívüli emberek szemében feláldozható vagyok. Azt az embert az sem érdekelte, volna, ha meghalok.. ez..ez. Legszívesebben megölném ezért, hogy ilyen egyáltalán az eszébe jutott. Nem tudta, hogy van nálam burok és ezt feltette kockára. Vagy meghalok, vagy nem. Tényleg ennyit ér neki a csapat? Vagy az, hogy lemenjen ez a szint? Gyorsítottak lábaim a futásban. Le kell győznöm, nem sírhatok, ha meghalok, azt tegyem csendben, ha életben maradok meg örüljek neki, hogy van még egy holnapom itt. Szellő, fák susogása és ismeretlen állatok zajai. Mikor a szél kezdte kisöpörni fejemből a halál gondolatát, lelassítottam. Élek, még ha ez a szerencsém műve is, nem az, hogy megvettem korábban ezt a tárgyat. Ayani, te vajon, hogy lehetsz, aggódsz-e értem? Mert eddig nem jött üzenet, csekkoltam le újra a menüt, céhtől sem. Megnéztem újra Ayani életerejét, és azt kell mondjam határozottan több már, mint mielőtt futottam. Ha harcolnak még remélem legyőzik, ha meg nem, akkor biztos aktiválták a következő szintet és már mennek is küldetésekért.. elsőként. Elővettem a hazatérés kristályom, belenéztem a kék tárgyba, amit egy ideig még néztem. Nem tükröződött vissza semmi a felületről. Fogom és tudom, hogy nem létezik, ahogyan én sem.
- Első szint, Kezdetek Városa - mondtam ki keserű hanglejtéssel. Majd újabb fényár vett körbe.

***kétségek***

Ahogy megérkeztem, csak az utcákat róttam. Poroszkálásom során, sokakat láttam. Gyerekeket, felnőtteket és hencegő tinédzsereket. Cselekvés igazán mindegy volt, boldogok voltak vagy épp búslakodtak, nem tudták ők sem, hogy sikerrel megnyílt-e a tizenötödik szint, vagy zárva maradt. Sok játékos tengeti itt a napjait és feladta már, hogy valaha is kiszabadul. Nekem is ezt kellene tennem, feladni. Fel is fogom, és most jött el ennek az ideje. Korábban is láttam már ennek a jeleit. Még egy kavics sem volt, amibe belerúgjak, vagy bármi, itt még fogaim szorítása sem segít. Nem fáj semmi a testemnek, azóta, meg főleg. Belegondoltam, minden eddig elkövetett hibámra. Hermit.. most már tudom a neved, de mit sem ér. Bárki is vagy, te élve fogsz kijutni innen, a többiek, akik megnyerték valószínűleg a harcot, ők képesek rá, én azonban nem tudok kardot forgatni se. Ha akkor Hinari nem mondja el, hogy az a sárkány miatt voltam képtelen harcolni, valószínűleg rendes párbajban megöltem volna céhtársam. Belőlem is egy rohadt gyilkos lett volna. Sírjak vagy nevessek? Komor arcomon más nem láthatta a járókelők közül igazi vívódásom, de azért most kell egy álca. Mint ott azon az estén. Felvettem az aranymaszkot és úgy sétáltam tovább. Akarom-e magam látni már ezek után? Jobb lett volna akkor csak egyszerűen lesétálni a szigetről, vagy.. élni a kasztváltás lehetőségével. Gyér kardforgató vagyok, és azok közül is az utolsók egyike. Akrobatika mellett is visszafog a rendszer.. Valamint kegyetlen vagyok, a sárkányölőt is megszégyenítettem azzal a mozdulattal, nem lett volna szabad támadást indítanom. Nagyon nem. Mi tévő legyek?
Zsebre dugtam remegő kezeim és nyomott szívvel lehajtott fejjel lassan sétáltam valamerre. Célja vesztett lettem. Körbenéztem a télies tájon, ekkor már halottam a gyerekek kacagását, ahogy a hóval játszanak. Valamint másokat, de nem is igazán érdekelt mit csinálnak. Az meg még inkább nem, hogy én mit csinálok. Kifújtam a levegőt és láttam, hogy ez ismerős környék. Rita boltja itt van egy saroknyira. Szabdaló a hátamra kötözve, annak idején mennyit sóvárogtam ezért a kardért. Azonban fikarcnyi mosolyt nem csalt az arcomra. Ha valamit elérek annak már nem is kell örülni? Nem ilyen ember vagyok én, össze kell szednem magam. A mosoly azonban csak nem tért vissza, pedig az emlékek csak úgy száguldoztak előttem.
- Vissza megyek a palotába és pár napig nem moccanok ki a szobámból, de előbb Ayaninak egy üzenet. Gyorsan pötyögtem pár szót, hogy élek, és a palotában leszek, szeretettel Yuichi, hamarosan találkozunk.

***a kristály***

Pár óra múltán beértem a palotába és eszembe jutott valami. Út közben a bolhapiac felé mentem és találtam egy hasznos ketyerét. Kristályt. Újra elővettem az ágyon ülve és elolvastam a leírását sokadik alkalommal. Bezártam az ajtót és járkálni kezdtem szobámban. Elég hosszú idő, sok mondani valóm is van, mielőtt távozom Aincradból, nem ez butaság, megölni magam sose tudnám. Inkább a szégyen, mint a halál. Ayani a céh és Chan miatt sem léphetek ki.. ennyi miatt. Na, kezdjük, pár perc múlva kiderül élek-e vagy halok. A hangrögzítő kristályt letettem az asztalra és aktiváltam a felvételt rajta.
Apró világítás jelezte, hogy működik. Nem akart szóra nyílni a szám és főleg, hogy hogyan szólítsam meg? Talán..
- Kedves bárki, egy történetet hallanod kell, mielőtt egy újabb lelket veszít Aincrad és ezzel egyel kevesebb fog harcolni a bossok ellen. Visszavonulok, vagy meghalok, bármi is lesz ezek után a sorsom, nem akarok újra mások kárára lenni. Hallgattam, jobb, ha elejéről kezdem, hogy megértse.
- Egy napon felvettem ezt az eszközt a fejemre és itt ragadtam, mint te is. Hosszú munkaszünetnek indult számomra, amit egyfajta vakációként fogtam fel. Kirándultam és felfedeztem a világot, vagyis ennek a világnak egy kis szegletét. Több hónap után is még mindig az első szint erdejét róttam, mire úgy döntöttem, beállok a harcolók közé. Optimista voltam ez idáig, legalábbis igyekeztem az lenni.
-Ez idő alatt megismertem e világ rejtelmeit, mint például a fájdalom érzet teljes hiánya. Az éhség és alvás hiány sem okozott nagyobb károkat. Mikor felszúrt magára az a faág, úgy éreztem ott halok meg figyelmetlenségből, azonban túléltem. Azóta nem jelentett számomra semmit a sérülés, bár.. ez így nem teljesen igaz, hiány, örök hiány számomra a fájdalom és szerintem ezzel nem vagyok egyedül. Lehet te is hallgató titkon örülsz ennek, de mindemellett vissza akarod kapni tested, ahogyan én is.
Hagytam egy újabb szünetet és sétáltam párat, lépteim alig csaptak minimális zajt, mintha már csak egy lidérc lennék.
- Harcoltam, és először egy számomra kedves személy szeme láttára találkoztam a halállal, csak mert bizonyítani akartam neki, hogy nem félek semmitől. Micsoda butaságokra képes az ember, ha szeret valakit. Utána választanom kellett, élet és halál között, mivel nem a sajátomról volt szó, így egyértelmű az életet választottam. Ezzel viszont elveszítettem őt. Örökre. Céltalanná váltam, vagyis csak egy járt a fejemben, csatlakozni a boss harcokhoz. Szerencsémre idő közben egyik neves céh vezére felkeresett és segítséget nyújtott ez ügyben. A céhtagokkal együtt. Azért harcoltam, hogy ő túlélje és boldog legyen, ezt nem tudta a céhem így látszólagosan az ő eszméjüket követtem, de ez így kevés és hamis is. Ki akartalak juttatni Hime, hogy találj egy kevésbé veszélyes társat magad mellé. Később azonban ez is bonyolultabb lett. Találtam valakit a céhben, akire nem számítottam. Mesterem, neked ma látnod kellett bukásom.
Hosszabb szünetet tartottam elcsukló hanggal visszafojtottam a sírást, nem sírhatok. Nem lehet!
- Nem kell, már aggódnod nem hozok több szégyenfoltot rád Mesterem. Ugyani nem fogok többet harcolni. Minden egyes harc azon a tornán megerősítette a tényt, hogy a harc nem nekem való és még egy dolgot.. nem tudom képviselni a céhet. Mivel fogytán lehetek időben, így már csak pár szót szólok neked kristály. Mai nap rájöttem nincs helyem a harcokon, bárki számára csak egy szám vagyok, semmi több. Még talán neki is. Egy szám, ami kisebb, mint a többi, semmi.. több. Leteszem a fegyvert, lesz egy jobb és ügyesebb a helyemen. Remélem, a mélyég lehúz és agyam tiltakozását ki tudom kapcsolni pár percre, mert így már se élni, sem szeretni nem fogok. Kitartás és küzdelem egy jobb világért és a kiszabadulásért. Mindig ezt tartottam szem előtt. Ma ezt porba tiporta Kayaba világa. Holnap felkelek vagy nem kelek egy biztos. Elhagyom ezt a helyet harcosként, és sose térek vissza. Köszönöm, hogy vagy kristály. Hayashi Yuichi voltam, egy kardforgató. Innentől nincs nevem sem kasztom.. Nem tudom mennyi időm maradhatott még így.. kö.. – az apró fény kialudt a tárgyon.
Nem lényeges.
Lerogytam az asztal mellé és csak néztem a kristályt. Itt nem hagyhatom, mielőtt távozok. De el akarok tőlük köszönni, főleg Ritától, és Hinarinak meg visszaadni minden tárgyat, másnak nagyobb szüksége lesz ezekre. Nehéz lesz a búcsúzás és biztosan ellen akarnak majd állni. Azonban továbbiakban csak egy célom maradt. Senkiként meghalni. A kristályt felvettem az asztalról és miután kiálltam az erkélyre, nagyot szippantottam a hideg levegőből. Felöltöttem kezdő ruházatom, amiben ide jöttem a világoskék öltönynadrágot és a zakót, felszereléseim pedig letettem a földre, szépen rendben. A kristályra rámarkoltam és átdobtam a korlát fölött.
- Törj el, vagy rejtsen el a hó. Ne tudja meg senki soha, ki is voltam.
Visszatértem szobámba, leültem az ágyra és sírva fakadtam, ráfeküdtem és halk csuklással fojtottam magamba még inkább a sírást. Holnap távozom és újra a tisztásom és én leszünk. Ha Ayani még keresni fog valaha tudja, merre talál. Vagy inkább összeköltözünk, ő megy bossokra én meg addig főzök és visszavárom. Vagy kirándulok, a lényeg, hogy távol legyek a harcoktól. Nem tudom, vagy itt helyben meghalok..

by **Hayashi Yuichi** Vas. Jan. 04 2015, 23:48

A kard és az igazi mestere

Mindkét szomszédos szék üres, és tudom, ha bármelyiken itt ülne Nio, nem tudnék odafigyelni, úgy ahogyan szeretnék. Amiért kijöttem, annak az eredményét mondhatni tudom is. Sajnos ezt az elmúlt éveim alatt megtapasztaltam, van amit nem lehet kikerülni, bárki is mondja magát profinak. Ahogy én vesztettem, úgy most a kard birtokosa is veszíteni fog, ez ellen nincs mit tenni. Szerencsére nem teketóriáztak, és hamar bele is vágtak a meccsbe, ami a szemnek nem lehetett több, némi adok-kapoknál, és egy dupla szúrásos befejezésnél. Azért ne ilyen egyszerű ez, hiába máris vége a küzdelemnek. Elsőnek ott van a háttér. Az a szomorúság, ami nem dühre változott, abból indult ki az egész. Felvillantak az elmúlt hetek edzései, ami miatt Nio is kicsit kevesebbet látott, mint szokott, ezt ideje lesz pótolnom számára, a másik véglet pedig, Hinari nagyon akarta, hogy eredményes legyen ma. Viszont nem vetette be azt, a lefogást. Megnyugodhatok úgy érzem, egy kicsit meglepődtem amikor az edzés alatt használta és kértem is rá, hogy fejezze be, de nem tette, én sem tenném, jobb látni, hogy tényleg nem tette meg, és még csak szüksége sem volt az ellenfelét ilyen helyzetbe hoznia. Azonban az továbbra sem tiszta, hogyan képes a düh fölött uralkodni, a jövőben ki kell próbáljam, hogy minden helyzetben képes-e kontrollálni, ha arról a tárgyról van szó. Mennyire jó szívű harcban? Amint kihívom megtudom, csak meg kell szerezzem, amit most szerzett vissza. Valahogyan. A beszélő katana, én ugyan mire mennék egy ilyen fegyverrel? Kb. semmire, nekem már van egy és azt többet ér, mint a baj, amit a nyakamba zúdíthatnék, azzal, hogy elveszem tőle. Elvenni.. egy tárgyat. Eddig az esetig, el sem tudtam képzelni, hogy birtoklás átruházás nélkül lehet ilyet. Tehát a tolvaj céhek is létezhetnek, amik..
Eszembe jutott az a bál, ahol a rejtélyes aranymaszkos lánnyal táncoltam, és azt a helyet egy ilyen fosztogató céh támadta meg. Nem volt esélyünk, csak a menekülésre, és a frontharcosok, akiket akkor rájuk hívtunk, ők sem jártak sikerrel, meglógtak. Lehet hogy ez a lány, tagja lenne, vagy közük van hozzá? Néztem újra a Freya nevű játékosra. Nem tudom, ez csak egy talány, de azt hiszem jobb lesz ezentúl még óvatosabbnak lennem, a kutatásokkal. Mind a két féle kutatással. Ha a laborból kikerül valami, annak nem lehetne jó vége, persze a teszt fázisban lévők közül. Anatole szépen keres az elixirekkel és nekem is elegendő bevétel van belőle, amivel fejleszthetem tovább, merészkedhetem messzebb. Hagyjuk.., de nem értem, hogyan volt képes elvenni? Most pedig, ez a lány, pár tanításomat követve képes volt egy bajnokot legyűrni. Meg miért érdekel engem annyira céhvezérem állapota, hozzá állása, valamint kitartása a cél érdekében? Hmm talán.. könyökeim a térdemre támasztottam és kezeim közé vettem arcom két oldalát. Nem vagyok tanácstalan, csak tudom, hogy valahol kiveszett belőlem az a tiszta jóság, ami belőle sugárzik. Valahol elbuktam, valahol nagyon, hisz tanító lettem. Talán ott ahol a névtelen árnyharcos győzött ellenem, vagy ott, ahol a farkas győzött felettem, vagy ott, ahol saját céhtársamat egyszer sem tudtam eltalálni egy fegyverforgató tornán. Túl sok lehetőség, és talán mindnél vesztettem valamennyit, mert nagyon akartam.. bizonyítani. Hmm.. hmm. Hangom alig hallatódhatott, inkább csak hosszas szuszogásomra lehettek figyelmesek a körülöttem ülők.
- Ajha - fújtam ki a levegőt, némi hanggal együtt, és máris fejest ugrottam gondolataimba. Technikásan használja már a kardot, viszont itt ott azért javíthatna többet az akrobatikával. Magasabb az enyémnél, de kevés még az összhangja. Jóval többre lesz képes. A másik lány pedig, korlátolt, talán ez volt a legfőbb baja, bár, amitől tartott Hinari, az nem derült ki. A lány még ha használta is a képességeit, kívülre nem látszott, mit kellett átélnie a szabdalóval kezében. Viszont megvan, és vissza is adta, vajon most mi lesz Rita fegyverével? Hisz lehetőségem sem maradt, hogy Ritának megköszönjem újra, hogy megtanított egy kardforgató képesség aktiválásra, és ráadásként, még nem is láttam, hogy tényleg létezik, egy apró tárgyként. Azt hiszem hugit megfogom már tényleg látogatni, nem csak megígérem itt magamnak, hogy elmegyek hozzá.
Viszont a közönség fele el is tűnt ez idő alatt, míg csak magam elé néztem, erre fel is kaptam fejem. Hisz más ebből tényleg láthatott egy győzelmet és semmi többet, pedig ez több volt annál, az igazság diadala volt. Csak egyet nem értek, miért érzek magamban dühöt, az alacsony lány iránt, a tolvaj iránt? És miért érzek dühöt a kard iránt? Hisz csak egy eszköz volt, amit jogos birtokosa ellen használtak fel. Valahogy még is, nem tartom ésszerűnek, de azért örülök és megnyugodhatok. Átadhattam valamit, a még bennem lakozó fényből, következő alkalommal, így azt hiszem, nyugodtabban, megmutathatom a sötétséget. Hogy az egyensúlya megmaradjon. Hamarosan eljövök ide újra és akkor kikérdezem a kardot.
Felálltam székemről, és felidéztem a dupla szúrást. Ha akkor több bátorságom lett volna, én is ünnepelt lennék.. elfordultam és lesétáltam a lelátóról, azt hiszem számára sem ünnepléssel fog eltelni a következő időszak, számomra azonban igen. Nióval.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Márc. 10 2015, 16:14

Az üzlettárs halála

Elért a hír, mégpedig attól az embertől, aki naponta járt hozzám az utóbbi időben. Anatole Saito üzlet társa, aki sokszor helyettesítette őt, ahogy utóbbi hetekben pedig már minden alkalommal. Mito hozta meg az egykori Anatole emlékét és az üzlet végét. Mitonak megmaradt a cukrászboltja, míg barátom meghalt. Judy eltűnése óta szinte teljes egészében töröltem a barátlistámat, így olyan emberekről is lemondva, akiket kedvelek. A lány nehezen fogadta, hogy nem kértem a hátborzongásból, valamint a többiekkel is megromlott a kapcsolatom. A céhes panelen persze még így is láthatom a többieket, de például Rita is eltűnt, őt sem jelzi többé a térkép. Róla tudom, hogy egy cellában várja, hogy feléledjen, és személyiségének gyilkosát is láttam már. Maci, aki tudat alatt ölt és nem kapott érte indikátort, de cserében mókás egy teremtmény. Mégis sírhatnékom van, ha csak rá gondolok, hogy a lány már nem tud gyakorolni, nem tud kirohanni, ha olyanja van és nem önmaga. De létezik! Míg Ő már nem!
Újabb szörnyet vágtam le, nem foglalkoztam azzal milyen teremtmény kerül elém, nem érdekelt, hogy mennyi ideje csinálom már ezt.. de Anatole bizton meghalt és nem fog visszajönni, se itt sem máshol. A tehetetlen üresség megfogott, ezúttal megértettem, azt a fájdalmat, amin a justice leaguenek kellett kibírnia Lewis halálakor. Akkor csak szomorú voltam, és nem fájt ennyire. Pedig ő volt az a lovag, aki tényleg lovag volt. Anatole is egy lovag volt.. egy szimbólum, ami ledőlt. Egy ember volt, aki életet érdemelt volna és nem halált.
Elővettem egy hangrögzítő kristályt aktiváltam és letettem a földre. Vártam, hogy rohamozzon a bika. Kardomat magam elé tartva, csorgó könny fátylon át szemléltem az izmos szörnyeteget. Egy rossz mozdulat és elsodor, de megölni nem tud. Anatolet nem szörnyek ölték meg, ezt biztosan tudom. Jött is, a megvadult bestia..
Kiáltottam és belevetettem magam a küzdelembe. Közben könnyeimmel átitatva ráüvöltöttem az állatra. Addig csépeltem, míg sűrű pixelfelhőben el nem tűnt és fordultam a következőre.
A kristály rögzítette a tombolást és az állatias hangokat, mind a szörnyektől, mind tőlem. Nem akartam szavakba önteni, hogy milyen elveszíteni egy barátot. Ez Ralberg ajándéka lesz. Remélem, megtalálja egy vörös játékos, és meghallgatja. Remélem az a börtönben fog megrohadni, aki ezt tette vele és kívánom, hogy egykori barátom nyugodjon békében, gyilkosa pedig számíthat a hadjáratra.

A hangrögzítő kristály Ralberg teleport kapujának tetején található (fel kell mászni érte)

by **Hayashi Yuichi** Vas. Jún. 07 2015, 08:13

A Döntés

Kiburkolást követően nem találtam helyem a világban, egy újabb kudarc és közel voltam ahhoz, hogy megtámadjak egy zöld indikátorost, csak azért mert provokátor. Esküszöm még a vörös indikátorral rendelkezőkben sincs ennyi unszimpatikus tulajdonság. Megráztam a fejem tisztán kell gondolkozzak. Mi az, ami hiányzott? A rend. Mi még? A figyelem. Mi még? Az akarás vágy, hogy leüssük a bosst. Tachi is A-t mond és B-t tesz. Nem értem Szophiet, hogy tudott összeállni egy gyilkossal, ha már kezelgeti is? Ren a másik pojáca, csak nagy a szája, de nem különb, annál az idegesítő lovagnál. Csak beszélni tudnak. Ez csak méregből jön semmi másból, de most Rád Szophie nagyon mérges vagyok, ahogy Rád is Ayani. Miért engem ment, amikor mást kellett volna? Hajamba túrtam és lábammal a szobában az ágy melletti szekrénybe nagyot rúgtam. Felvillant a sebezhetetlenségét jelentő fal, de így is elég volt, hogy felboruljon. Lenyugodtam kissé, de ez még nem volt elég, ki kell adjam magamból, vagy képtelen leszek gondolkozni. A francba és a francba ezzel! Nem hagyom, hogy igaza legyen annak a kis mitugrásznak. Képtelen vagyok elképzelni.. mindegy is, rúgtam még egyet a felborult szekrény mellettibe. Majd még hármat, hogy jelentőségteljesen a földön végezze. A fenébe, most meg állíthatom vissza ezeket. Leültem az ágyra és végre elengedtem a homlokom. Ayani, tudom, hogy megakartál menteni mindenkit, RenAi tudom, hogy felkavart, az amit Shukaku mondott. De be kell lássam mind a két dolog hamis. Ezt Shukaku is tudja, hogy nem menthetünk meg mindenkit és hogy ezért felelőssé tesz, ugyan olyan felelős ezért. Sőt saját céhvezérét veszítették szem elől és hagyták magára. A bűnüldöző rendszer létezik, a hatásfoka még alacsony, de ahogy mindennek a hatásfoka nem tökéletes ezt csak az idő tudja csiszolni és az ember. Amíg képtelenek elfogadni a másikat, olyannak, amilyen, vagy legalább békében egymás mellett élni a másik háborgatása nélkül, addig saját magunk vágjuk el a kijutás reményétől.
Felálltam és felállítottam a két szekrényt, majd egy higgadtabb levelet pötyögtem Hinarinak.
Megnyugodtam átmenetileg, de azt már most tudom Ayani és RenAi meg fogják kapni a maguk lecseszését. Ami meg Szophiet illeti... nem tudom. A legjobb lenne, ha egy ideig nem kerülne a szemem elé.

Hamarosan jött is egy válasz, majd vissza üzenetet küldtem, hogy pár perc és megyek át hozzá. Visszavágót szervezek a boss ellen, rend módra. Megöljük Jaleenat az Amazont. Izgatott lettem, hogy mit fog szólni hozzá Hinari, hisz sosem akartam támadható pont lenni, csak egy egyszerű játékos, aki eléldegél a homályban maga és megosztott örömeivel-bánatával, visszahúzódva. Azonban most egészen más élet kezdődik innentől, ha megengedi nekem. Megyek is kopogni hét perc tizenkét másodperc múlva. Addig hideg vizes zuhany.

Három rövid egy szünet és még egy kopogás…

Al megrezzen, de fel nem állna, úgy néz ki, mint egy élőhalott

Majd újra megismétli a kopogást.

- Gyere csak, nyitva van! - kiáltottam, épp a három csésze tea előkészületeivel végezve - Ülj csak le - mondtam, s letettem a tálcát a kisasztalra.

Bólintottam és leültem a kanapéra, talán jobb volna egy szót sem szólni, de ez nem tűr halasztást.

Magam Yui mellett foglaltam helyet a kanapén.

- Újra neki akarok menni a bossnak és ez alkalommal én szervezném. Igaz már megengedted, de volna pár dolog - felvettem a csésze teát és bele hörpintettem, majd letettem az asztalra. Ránéztem a fiúra, aki valószínűleg a lakatos doboz kitalálója, majd Hina felé fordultam - szereztem pár információt még, elég hiányos volt és a Szophie káosz elmélete megbukott. Viszont nem szeretném a napot elpazarolni. Éjfélkor várlak.. - kicsit habozva – akár titeket is a bosson. A többieket üzenet formában értesítem, akik neveit láthattad már. Ezen kívül mást nem fogok beengedni és a terem közelébe sem. Két felderítőmnek szóltam ők fogják őrizni a 20. szint kazamata bejáratát.

Ő s csak fekszik, meg se akar mozdulni, csak azután néz hátra, miután hallotta az ajtó becsukódását – Shhh

Bólintottam.
- Az éjfél jó lesz - Yuichi pillantását követve azonban torkomon akadt a szó. Pár másodperc múltán kaptam észbe, és néztem rájuk csodálkozón - Ti már találkoztatok, nem? Al, ő itt Yuichi, az egyik legkiválóbb céhtagom és barátom - mosolyodtam el - Yui, ő pedig Alex - pirultam el, amint a jelzőket kezdtem el keresni, végül azonban a fiú egy lágy, de aggódó mosolyt kapott: azt eldöntöttem, hogy nem most fogok Yuinak a miértekről beszélni.

Felül, bólint egy kialvatlan fejjel Yui felé – Hai, üdvözletem. Suman amiért nem vagyok túl beszédes. Lehet tegnap nem kellett volna azt a plusz felest meginni xP - és még hozzá is csapott egy félig meddig mosoly félét

- Örvendek Al, felest? - Nem firtatom a miérteket. - Örvendek és köszönöm azt az ajándékot, jól jött – mondtam.

- Nehogy elhidd neki - legyintettem nevetve, amikor Yui visszakérdezett.

Mosolyog kedvesen a fiúra ugyan azzal a mosollyal, mint az előbb xD
Mintha ráfagyott volna xD

Megfogtam egy párnát a kanapéról és játékosan fejbe dobtam vele Alt

Hátravágód. – Shhh ><
– Jól van na. Most csak annak örülök, hogy reggel felöltöztem xP

- Nem dráma tagozatra jártál véletlenül? Nem volt az olyan erős - nyújtottam nyelvet mosolyogva.

– Nem ˇˇ Én ninjutsuztam meg kendoztam : 3 - perverz fejet vág, Yui mintha ott se lenne xD

Látványosan nem figyeltem Alra, inkább visszafordultam Yuichihoz és folytattam.
- Valóban nem érdemes pazarolni az időt, ám azt most mondom, hogy nem mindenki fog elfogadni téged szervezőnek... és parancsnoknak - néztem komolyan a szemébe - Ettől függetlenül azonban úgy érzem, képes vagy rá, ha a harccal foglalkozol, és nem a beszólásokkal, amik bizton lesznek. Ha más nem, Ren részéről. De örülök, hogy meghívtad őt is, mindenkire szükségünk van, aki szeretné segíteni a kijutást... és képes odafigyelni - pillantottam lopva Alexra: igazság szerint akartam is meg nem is, hogy jöjjön, szólni viszont nem szóltam: ezt neki kell eldöntenie - A leszidások pedig építő jelleggel történjenek, nem akarok több sértődést - sóhajtottam, majd belekortyoltam a teámba, kíváncsian várva, miket tudott meg.

- Ezeket az információkat este osztanám meg, egyedül a támagatásod kérném benne, a leszidásokról pedig, kettő muszáj lesz, amit Rennek tartogatok, azt igyekszem más formában kivitelezni, mint amit elgondoltam, addig viszont - azzal elővettem a két süteményt, amit eredetileg magunknak szántam, de letettem az asztalra - pihenjetek addig, egy két óra múlva küldöm a hivatalos meghívót a harcra, amint kiötöltem a stratégiát - mondtam, s közben a teát újra kezembe véve a csésze melégén szorongattam a kezem. Ez ez újabb balsiker és a burok újra megvédett, talán méginkább megerősített abban, hogy a boss harcok káoszát képes felváltani a rend.

Yuichi úgy tűnt, nem akarja megosztani velem, illetve nem most.
- Jó, viszont... mindent láttál? A fázisok pontos hatásait például - kérdeztem tőle - A Katana segíthet, ha szeretnéd. Ő még abban az összevisszaságban is kiismerte magát.

- Igen szinte mindent láttam és hamarosan Sange megszerzi azt az információt, amiről eddig nem tudtunk. Láttam mire képesek a totemek - az viszont borzasztó, mondtam, miközben Al felől Hinához fordultam. Majd a kibontakozó párna csata láttán, tudtam egy kezdődő tűzszünet felé hajló helyen vagyok, tehát útban. - Köszönöm a finom teát és amint bővebben tudom a helyes taktikát, úgy elküldöm üzenetben - utaltam rá, hogy még nincs meg a teljes terv, csak az elhatározás.

- Nem zavarsz - néztem fel rá, hogy máris talpon volt - Persze marasztalni sem akarlak, éjfélig még sok dolgod van - bólintottam, mintegy elfogadva a döntését - Várom a pm-et, és én mindenképpen ott leszek - mondtam még neki mosolyogva, miközben kifelé indult.

Kifele menet még igazítottam hajamon, ami szokásához híven hátra volt kötve és visszafordultam - ami pedig az elmúlt közel órát illeti, ne vedd magadra az ordítozást, egy unalmas ember szánalmas próbálkozása, aki papagáj módjára ugyan azt szajkózza. A sárkánya meg ugyan az kifestve. Butaságot állítanak - mondtam még kiegészítve a gondolatmenetet. Szervezett bűnözés áll a céhvezérek halálai mögött, akkor Mirikát miért nem ölte meg eddig senki? Nem értem én azt a fontoskodó kislányt. Még egy pillanatig vártam csapódik-e párna a közelemben, mert akkor tuti visszadobom. Majd integettem nekik és kiléptem a szobából. Nioval mi miért mindig derékig érő fűben heverészünk? Volna annyi nem szabadtérhez kötött elfoglaltság is.

– Shu <.< - sóhaj

Elhúztam a számat, de nem feleltem semmit, azonban ha Yui errefelé nézett, és láttam, hogy Al nem figyel, könyörgő tekintettel, egészen aprón megráztam a fejem. Kérlek, ő előtte ne. Csak remélni tudtam, hogy érti a célzást, és hogy Al se fog rákérdezni a fiú szavaira: elég volt az, hogy Ai aggódjon értem, Alexet nem akartam aggasztó hazugságokkal terhelni. Nem vadásznak rám. És ha mégis, azt őneki nem kell tudnia. Addig legalábbis biztosan nem, amíg ilyen állapotban van.

Megértettem a fejrázást és nem is akartam folytatni. - Aki nem szerepel a listán az nem lesz ott - mondtam azzal újra küldtem Al nevével kiegészítve. Sange és Yasha a két kardforgató barátom nem fogják hagyni, hogy belépjen, ebben biztos vagyok, de így van lehetősége.

(az üzenetben megjelenik egy új sor: - Al)

Rámosolyogtam a lányra, majd a fiúra is, ha erre nézett, ha nem. Ugyan lenyomtam a kilincset, de még nem távoztam, nem sikerült olyan könnyen
- Legyőzzük az amazont, ebben biztos vagyok, és a figyelmüket ki fogom harcolni - mondtam egyfajta megnyugtatás képp.

Sóhaj - Én - Hinarira nézett - Nem leszek ott.
- Sok sikert ^^ - erőltetett, széles mosolyt festett arcára

Biztatón bólintottam, majd megvártam, amíg becsukódik az ajtó. Utána viszont karba tett kézzel, komoran dőltem hátra, és még jó pár percig ott maradtam: ki kellett volna pihennem magam estig, de valahogy mégsem ment. Szophie, ha el is érte a célját, senkinek sem tett jót vele.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Nov. 09 2015, 23:01

Ruby

A miérteket nem taglalnám, és azt sem, hogy mennyi ideig feküdhettem ájultam. Hogy miért is írom ezen sorokat most, és hova, meg minek? Ahhoz visszatekintenék, a közeli múltba.

Kedves olvasó!

Ha én már nem leszek... kezdhetném így is a sorokat, de még magam sem tudom miért is remegek és hogy mi az ami történik. Mindenki megbolondult?
Úgy kezdődött, hogy Szophie eltűnt a térképről, rövid ideig semmit nem tudtam róla. Hina szomorúsága és a házon belüliek egykedvű hallgatagsága, mutatta, hogy baj van. Hiába róttam az utcákat, akár a vörös srácot keresve, a boss győzelem óta sem és előtte sem leltem, merre lehet.

Valamikor kicsivel előbb pedig, a hirdetőtáblán megláttam egy sort, ami közel szívmegállással volt egyenlő. A csésze tea, amit tartottam, valószínűleg összerogyásom közben tűnhetett el.

Doboltam párat ujjaimmal, a lap fölött, amit céltalanul írok a szobámban, lakat mögött -

Folytatom is, elegendő volt a szünet, kell lennie valami épeszű magyarázatnak, hogyan történhetett meg ez?! Szophie ember, annak kellett lennie, de akkor mégis miért? Miért gyilkolt?

Nem értem, karácsonykor pedig.. vagy hirtelen döntött és tudta mit cselekszik? Akkor sem érthető! Hogy! Hogy? Hogy és hogy? Meg miért!

...

Nem tudok már írni, nincs mit és hogyan, félre teszlek lap, mint vázlat. A sok kérdő levélhez, talán találok választ, hogy mit fog szólni a többi rendfenntartó céh ehhez.

A lap fölött könyökeimre támaszkodva terültem el, üres szemekkel bámulva az ajtó keretet és a hozzá kapcsolódó üveget. Egymás nélkül, most bizony a hideg októberi szellő karcolna borzongató vonalait arcomba. Ahogyan, a terítő is az asztalon és rajta a váza benne egy virággal, amit Niotól kaptam. Ha kiborulna, a terítő igyekezne felszívni annyi vizet, amennyit csak tud, mielőtt a szőnyegre folyna. Miért és hogyan volt képes ezt feladni? Hiszen egy olyan körforgásnak volt része, mint ..
Hangos szipogásom közepette, kerestem zsepit, de csak egy párnát találtam, így abba temettem arcom. Így rosszabb, mintha halott lenne, sosem jöhet ki onnan. Valamint, amikor kijutunk, neki csak az marad, hogy ölt. Megölt valakit a valóságban, ezután nem marad más neki mint felvállalni, azt amit tett.

Hinari, te vajon most mit csinálsz? Nem csak az elkövetkező időszakban, hanem éppen most, mióta tudhatja és hogyan jött rá? Ránéztem a térképre. Abban a szobában volt, ahol még nem jártam, de sokszor kihallatszott, onnan hogy együtt nevetnek beszélnek. Talán még meg is merném kockáztatni, hogy valami érthetetlen nyelven is. Vajon mennyi lehet az idő? 13:46 -ot jelzett a kijelző, az ablakon mégis a szél szellem búgást játszik. Nem akarok egyedül remegni. Elcsoszogtam Nio ajtajáig, hogy kopogásra emeljem kezem, azonban csak a tenyerem tudtam rátenni. Talán nem kéne, talán félre értené. De abban biztos vagyok, hogy ő is megfogja érteni, mennyire sok rosszat jelent ez a hír, amit Hinari kiírt.

A csoki szobáig elteleportáltam, csak egyedül a gondolataim maradtak valahol hátul, még mindig lent a lépcső alján az előtérben ahol a a küldetések mellett ott árválkodott, mind az, ami Szophieból maradt. Börtönbe kéne jussak, hogy megtudjam miért került oda? Nem. Ráztam meg a fejem, miközben lenyomtam a kilincset. Belöktem az ajtót, lassan és beléptem. Kezemben még mindig szorongattam a párnát, amit eddig észre sem vettem. Ahogyan a félhomály megszűnt a szememről, láttam az összeroskadt lányt, ami nem volt több, mint egy törékeny porcelán baba. Szája nem konyult semerre, kicsin és jelentéktelenül függött az orra alatt, szeme a tökéletes ürességet biztosította. Talán nem is látott, most, de valahogy köszönni sem tudtam. Egyszerűen csak segíteni akartam rajta, de mégis hogyan dolgozhatja ezt fel, hogy egy céhtársa az ellen fordul, mint amiért harcol? Jelek szerint, ő nem az, aki kimegy a rétre és szétver háromezer vaddisznót. Leültem mellé, és kezéből kivettem az italt. Beleszagoltam és jól éreztem messziről, hogy ez bizony nem old meg semmit, csak épp rövid távon lazítja el annyira, hogy ne érezze, mit gondol.Cserébe a bal kezemhez tapadt párnát az ölébe nyomtam és szó nélkül ülve átöleltem. Nem tudtam igazán mit mondani, még úgy is, hogy a épp eleget beszélek. Sokkal inkább most az a srác voltam, aki évekkel ezelőtt felvette a nerve geart hogy kalandozzon egy kicsit. Szeretnék segíteni, és talán ha megszólalok, akkor már én nem fogom tudni visszatartani azt, hogy mennyire.. hiányzik és csalódott vagyok.

by **Hayashi Yuichi** Szomb. Dec. 12 2015, 14:15

Slow Motion

Küldetésem ez alkalommal nem igényelt több odafigyelést, minthogy ott legyek és ha kellett néhol hárítottam pár elf támadását. Ez már lényegesen könnyebb volt, mint több száz elffel való küzdelem. Az njk-k akiket védtem két másik társammal Biztonságosan voltak, még annak ellenére is, hogy a lehető legrosszabb felállásban voltunk és egyben a legjobban. Sange és Yasha tették a dolgukat, amire ők is feltették, életük és kijutásuk. Elmondásuk szerint nem erősek és szerénységük azért bőven egyenlő tényleges harci tapasztalatiakkal. Könnyű szerrel védték a lassan tova guruló szekeret, amely elé, egyetlen szamarat fogtak be. Szegény állat húzta az igát, amíg mi hárman védtük a fel-fel bukkanó "szörnyektől". Ugyan az elfeket sokan szeretik, többek között én is, de egy valakit jobban szeretek náluk és a személy Nio. Nem lehetek rest, hogy ne figyeljek oda és ne térjek vissza. Két nyílvessző csapódott a szekér oldalának, míg a fal mögül halk sikoly jelezte az ijedelmet. Sange közelembe férkőzött, hogy jól válloncsapjon barátilag, és figyelmeztessen, hogy figyeljek már jobban oda. Ha sértetlenül átérünk Wiskotába az erdőn, akkor kiérünk a veszély zónából. Még pár perc és el kell érjük az erdő határát. Levágtam egy rohamozó elfet, majd jelzett a rendszer, hogy levelem érkezett. Pont jókor.
Jött két újabb elf, akinek egyértelműen a rakomány kellett, de neki sem lesz sajnos esélye. Kitértem a fentről érkező rövid kard elől, vállal mellkasába rohantam, hogy leterítsem a földre. Közben egy újabb nyilat vágtam le a levegőben és még a közelben tartozó Sange további hármat. Rátapostam az elf mellkasára, akit sikerült leteremtenem, míg egy újabb rohamozónak adtam egy kisebb fajta kegyelem döfést. Belerohant a pengémbe. A földön fekvőnél a lehető legkevésbé humánus megoldással kezdtem, de ez kevés lett volna így csak egy vágás volt szerencsétlen, ha már nem sikerült beletaposnom a földbe. Visszahátráltam a szekérhez, hogy körbe nézzek hányadán állunk, mennyi tapasztalati pontot gyűjtöttem be és a rakomány sértetlen-e. Mindegyik pozitív, rendben vagyunk.
Megnyitottam a levelet.

Shukaku írta:
Kedves Yuichi!

Bizonyára te is hallottad a Solvikról terjengő pletykákat. Az újság következő számában ennek szeretnénk utánajárni. Már küldtem levelet pár JLesnek, és beszéltem is erről velük, de mivel te is ott voltál, így természetesen téged is szeretettel várunk és meghallgatunk. Mikor tudnál ráérni? Csak annyi kellene, hogy elmeséled, teszünk fel pár kérdést, meg esetleg szólsz pár JLesnek még, akik szívesen mesélnek. A Sweet Dreamsbe is mehetnénk akár, és akkor egy süti mellett megbeszéljük. Vagy több süti mellett. Wink

Üdvözlettel: Shu és Timi

Hogy a ménkő csapjon beléd, szitkozódtam. Te nevezed magad tájékozottnak? Elég volt csúfondáros lapodba belelapozni is, nem hogy még interjút adjak, hogyan pusztult el a város. Majd hogyan építettük újjá, nélküled. Inkább azon gondolkoznál, meg arra pazarolnád az idődet, hogy a többi szint felszabadításával foglalkoznál. Rögvest töröltem a levelet. Fújtattam kettőt.. mire egy nyílvessző fúródott a vállamba. Páncél pontjaim sérültek, de ez épp elég indok volt, hogy kiverjem a fejemből a sorokat. Eltörtem a nyilat a hegyét pedig kihúztam a mellvértemből. Kardomat magam elé tartva suttogtam és lehívtam a második kardomat. Karomra most máshol van szükség, minthogy ostobaságokkal foglalkozzak. Yasha kiáltott és rohantam irányába.

by Ajánlott tartalom

Guidebook, Hayashi Yuichi

Guidebook, Hayashi Yuichi

Re: Guidebook, Hayashi Yuichi

Re: Guidebook, Hayashi Yuichi

Re: Guidebook, Hayashi Yuichi

A kard és az igazi mestere

Re: Guidebook, Hayashi Yuichi

Re: Guidebook, Hayashi Yuichi

Re: Guidebook, Hayashi Yuichi

Re: Guidebook, Hayashi Yuichi

Re: Guidebook, Hayashi Yuichi