[Játékos Küldetés]Egy, kettő, három...

Gyönyörű, verőfényes nap virrad rátok, madarak csiripelése száll a szélben, az NJK-k mosolyogva köszönnek, a főtér egyik sarkán egy zenész hegedül, miközben pár kisgyerek szaladgál körülötte. Persze vannak, akiket ilyenkor is a kalandok hajtanak előre, és bár a küldetéstáblán nincs semmi, imitt-amott kifüggesztett plakátokat látni a következő szöveggel:

"Bárki, aki különleges utazáson akar részt venni - és szereti az állatokat -, szeretettel várom délben a Főtéren! Keressétek Ellen-t és Sokrates-t!"

Akár a kíváncsiság hajt titeket, akár véletlenül keveredtek oda, de délben a főtéren megjelenik egy kislány, kezében piros párnás zsámollyal, mögötte egy fehér macska unott képpel ballag. A kislány láthatólag küszködik a zsámollyal, de kedvesen elhárít minden segítséget, arcán bájos mosollyal. A főtér közepétől nem messze lerakja, egy kendővel letörli a homlokát, nagy levegőt vesz, majd felpattan a zsámolyra és kiabálni-csápolni kezd.



-Üdv mindenkinek ezen a szép napon! Én Ellen vagyok, ő pedig a segédem, Sokrates! -a bemutatkozást követően előkap egy papírt. -Most egy különleges kalandra invitálunk mindenkit! Megbízónknak van kilenc különleges és egzotikus szörny.... állata. Könnyen és gyorsan elvégezhető feladatokat bízna a vállalkozó kedvűekre, de a jutalom busás lenne, mind tapasztalat, mind arany szempontjából! A biztonságotok garantálva... de azért figyeljetek magatokra.
Ezt követően várja, ha kell, elismételve a csábító ajánlat részleteit, a jelentkezőket. Mindenki nevét, aki elárulja, felírja a papírra, majd mikor úgy látja, elegen összegyűltetek, int. -És most gyertek, elkísérlek titeket a helyszínre!
Lepattan a zsámolyról, egy kézlegyintéssel eltünteti (vajon miért hurcolászta, ha erre is képes...?), majd felkapja Sokratest és sasszézva elindul a Kezdetek Városának kusza utcáin dél felé.

Az épület gyakorlatilag a város egy sarkában "bújik meg". Bejárata az arab világot idéző, aprólékos díszítéssel van megáldva, ívelt, hatalmas kapuval, tetején kupolával. Az épület mögött hosszú-hosszú épületsor húzódik, a figyelmesebbek látják, hogy akár 9-10 hatalmas terem is elfér benne. Ellen nem tétovázik, fél kézzel betolja a hatalmas, nehéznek tűnő kaput (aki kipróbálja, rájön, hogy elég könnyű mozgatni). Odabent hatalmas, kerek terem fogad titeket, a kupoláról beszűrődő fény aranyszínre változtat mindent. Veletek szemben egy még hatalmasabb, ébenfa kapu zárja le a termet, lakattal zárva, oldalt a falak mentén étkek-italok, minden szem-szájnak ingere.
-Aki éhes, az egyen-igyon, pihenjen, és szóljatok, ha készen álltok! -mutat körbe Ellen, majd félrehúzódik. Két perc múlva visszatér, immár a papír nélkül, és vár, amíg mindenki felkészül.


Feladat: Egyszerű bemelegítő kör. Lehet ismerkedni, felmérni egymást, enni-inni-feltöltődni. A szóhatár legalább 250. Aki nem akarja megadni a nevét, nem muszáj, de ezt jelezzétek majd a reagban, hisz Ellen akkor csak egy jelzőt ír fel a papírra (pl.: Fura Fickó, Szőke Kislány, stb).
Reagjaitok végén spoilerban kérném a pontjaitokat feltüntetni. Köszönöm ^^
Ha valaki még szeretne jönni, egyszerűen csak írja meg a reagját, és automatikusan bekerül Ellen listájára.

A város zsúfolt utcáin szinte már lehetetlen megmozdulni, és még a meleg is rátesz egy lapáttal, hogy a maradék tenni akarásom is elmenjen. De valami oknál fogva mégis elvergődök a közeli hirdetőtáblához, meglepetésemre verekedés nélkül oda állhatok elé. Üres. Hatalmas sóhajtással indultam meg a legközelebbi árnyék felé, amit egy kisebb büfé szerűség jelentett. Az árnyék máris kellemesebb volt, de még így is a kiszáradás szélén állok.
- Csapos egy pohár... akármit legyen szíves. -utolsó leheletemmel sikerült rendelnem valamit, majd elfeküdtem az asztalon. Miért van ilyen döglesztő meleg? Jégkrém...nekem jégkrémre van szükségem...Majd a pohár koppanására felkaptam a fejem és máris magam előtt láthattam az élet nagyszerű ajándékát. Egy pohár narancslé, van Isten! Nagy mohósággal kezdtem hozzá az italomhoz mint aki évek óta nem ivott egy cseppet sem, majd lecsaptam az asztalra a poharat és rendeltem még egyet. Mialatt újra életre keltem egy apró kis hirdetésre figyeltem fel a bár falára kitűzve.

Oh igen, ismét lesz pénzem. Bár nem igazán hajt az utazás, főleg ilyen melegben. Sőt a főtér elég nyitott meg fogok halni ha ott kell várakoznom az eligazításra. Sebaj, már jobban érzem magam mi baj történhetne...


- Miért van ilyen meleeg? - Közben egy padon fekve nézem az erre sétálókat. Ugyan a nevekre nem igazán emlékszem de annyi biztos, hogy két férfit kell keresnem. Ha jól gondolom sokan fogják körbevenni őket mivel az egész városban voltak plakátok. Hamarosan egy velem egy magasságban lévő szőke kislányt vettem észre aki valamit húz maga után. Majd megállt és felpattant a dologra és szónokolni kezdett. Nem kicsit esett le az állam amikor meghallottam a neveket.
- Tényleg! Ez volt a név... - de csak a kislányt látom, a társát nem. Miért mutatta be őt is ha nincs itt? Különös...De nem érdekel, a busás jutalom és a garantált biztonság már jól hangzik. Felpattantam a padról és közelebb ugráltam a lányhoz. Elkezdett névsort vezetni, kérdőn pillant rám, először nem értettem mit is akarna, majd végül bemutatkoztam neki.
- Jun vagyok. A legerősebb! - idióta vigyort vettem fel majd figyeltem ahogyan felírja a nevem és a többiekét. Amint végzett elkísért minket egy épülethez, de valahogy nem tudott érdekelni, inkább csak az hogy legyen hűvös. Belépve az ajtón már érezni lehetett az étel isteni illatát, és amint kimondta hogy az étel a miénk szinte vetődtem a fagylaltért.

Pontjaim:

Eléggé kòtyagosan ébredtem ezen a reggelen, csodàlkozva, hogy tudtam egyàltalàn aludni - a nap olyan erősen sütött a szemembe, mint talán még soha az elmúlt napokban. és teljesen magamhoz tértem, elindultam a szokásos utamra, de ugyanaz a látvány fogadott: NPC-k, egy zenész hegedűjátéka, ésatöbbi. Hirtelen visszagondoltam arra, amikor először hallottam egy hegedű csoodálatos hangját - így mosolyogva folytattam sétámat az utcákon. Több helyen is észrevettem néhány plakátot, mely mind egy szöveget tartalmazott: részt vehetünk egy különleges utazáson, ha szeretjük az állatokat, csak menjünk el a Főtérre, keressük Ellent és Sokratest.
Mivel más elfoglaltságom nem akadt, úgy döntöttem, szerencsét próbálok: kíváncsi voltam, milyen állatokról van szó. Szeretem őket, kívéve ha túl sok lábuk van...brr....

Lassan már dél fele járhatott, mikor észrevettem egy kislányt, aki egy számára nehéz zsámolyt próbált cipelni. Odamentem, hogy segítsek neki, ám egy mosoly kísérete mellett elutasított és ment tovább, mögötte egy fehér macsekkal. Egyekutya, ha nem akkor nem. Tekintetemmel azért követtem, nehogy magára ejtse a zsámolyt, de hamarosan letette azt, felállt rá és kikiáltotta szavait:
-"Üdv mindenkinek ezen a szép napon! Én Ellen vagyok...."-hallgattam végig és örültem, hogy végre megtaláltam az emberemet.
Egyik szavánál azonban felkaptam a fejem: -"...kilenc különleges és egzotikus szörny...állata..."
Szörny? SZÖRNY? Miféle szörnyről beszél ez? Arról volt szó, hogy állatok, nem pedig szörnyek, ráadásul kilenc??

Bár az említett busás jutalom hatására megjött a kedvem, de utolsó mondata mégis kétséget ébresztett bennem: -"A biztonságotok garantálva... de....ha....."
Mit mondott? Muszáj a fülemnek most süketet játszania?
Végiggondoltam a lehetőségeimet. Lehet, hogy csak szívatás az egész, de az is lehet, hogy valódi szörnyetegekkel lesz dolgunk. Ha harcolni kell, akkor semmi esélyem sincs. Könnyű és gyorsan elvégezhető munkát ajánlott, de egy szörny legyőzése se nem gyors, se nem könnyű.
De végülis miért ne? Ha baj van, még idő előtt elfutok inkább.
Kíváncsiságom végül legyőzte félelmemet és odasétáltan a kislány elé és vártam. Láttam, hogy még páran odajönnek, de nem számoltam meg, pontosan hányan. Ellen még folytatta a beszédjét, ugyanezt elmondva.

-"És most gyertek, elkísérlek titeket a helyszínre!" - szólalt fel a lányka, majd egy laza mozdulattal eltüntette a zsámolyt, amit pár percr nagy nehezen cipelt oda.
~Ejha, ezt meg hogy csinálta? Egyáltalán minek cipekedte azt a zsámolyt? Arra volt kíváncsi, ki segítene neki és ki nem?...én ezt nem értem.~

Miközben követtem a macskás Ellent dél irányába, egyre jobban elgondolkoztatott ez az egész kaland, hogy megéri-e, mit kell majd csinálni?

Mikor megérkeztünk, az épület láttán meghökkentem : gigantikus, egyszintes építmény, szépen díszített kapuval és kupolával. Nagyon emlékeztetett valamire, de nem tudtam felidézni magamban. Jobban àtnézve az épületet, egy nagyon hosszú, többszobàs vagy termes lehetett. Hasznàlhatjàk szàllònak, templomnak, bàrminek.
Ekkor Ellen odasétàlt az ajtòhoz és kinyitotta azt: de olyan könnyedséggel, hogy majd leesett az àllam. Hatalmas volt a kapu, de mikor besétàltam a fogadòcsarnokba és kissé megnyomtam a kilincsénél fogva, sokkal könnyebb volt, mint amit vártam, mintha pihetollból lenne.
A fogadò olyan nagy volt, mint amire szàmìtottam: egy kerek csarnok gyakorlatilag, melyet a kupolàn keresztül beérkező fény világított meg. Velünk szemben egy robosztusnak tűnő, még nagyobb, lelakatolt kapu volt. Előttünk pedig asztalok, végtelen sok étellel-itallal roskadozva. Ellen ekkor megkérdezte a nevem, amire csak annyit mondtam: Jay.
A kislány egy kis eszem-iszomra invitált bennünket - egy viszont biztos: amíg nem derül ki, hogy valójában mikkel lesz dolgunk, addig nem eszek egy falatot sem. Félre is vonultam, a terem egyik falához, a többiektől kissé távolabb. Ha valaki beszélgetni akar, állok elébe, de nem fogok kezdeményezni.

Spoiler:

Bragi szokásosan a fejemen, és a főtéren sétálgattunk gyakorlatilag céltalanul.
~ Mit kéne csinálni? – gondolkodtam, de semmi értelmes ötlet nem jutott eszembe.  Szép napunk volt, minden mob és JK boldogan mosolygott, volt pár, ami köszönt is, ilyenkor az illem megkívánta, – még ha nem is ismertem őket – hogy visszaköszönjek, és voltak olyan példák is, hogy Bragi is vissza-visszaintett egy-egy embernek.
- Legalább jól neveltelek eddig. – jegyeztem meg, de nem figyelt rám. Remek. Ahogy elhaladtam egy hegedülő mellett, megláttam egy plakátot, ami nem messze volt kiakasztva egy falra.

"Bárki, aki különleges utazáson akar részt venni - és szereti az állatokat -, szeretettel várom délben a Főtéren! Keressétek Ellen-t és Sokrates-t!"

Elolvastam a papírt, és felmértem, hogy mennyire lehet erre szükségem. Jobb dolgom úgy sem volt, és bár volt még pár óra délig, így Bragi beleegyezése nélkül eldöntöttem, hogy megnézem magamnak ezt a valamit. Betértem a legközelebbi fogadóba, hogy egyek pár falatot, majd egy rövid szieszta, és el is ütöttem az időt. Már nem sok volt délig, és mikor kiértem a főtérre, a megbeszélt helyre, már voltak ott jó páran. Nem sokára egy lány halad el mellettünk, nyomában egy macskával. Egy piros párnás zsámolyt cipel, de senkinek nem engedi, hogy segítő kezet nyújtson. A zsámolyt a főtér közepére teszi, majd feláll rá, és hangját felerősítve túlkiabálja a zsibongó tömeget.
- Üdv mindenkinek ezen a szép napon! Én Ellen vagyok, ő pedig a segédem, Sokrates! – mutatja be magát, és a macskát, majd folytatja. - Most egy különleges kalandra invitálunk mindenkit! Megbízónknak van kilenc különleges és egzotikus szörny.... állata. Könnyen és gyorsan elvégezhető feladatokat bízna a vállalkozó kedvűekre, de a jutalom busás lenne, mind tapasztalat, mind arany szempontjából! A biztonságotok garantálva... – még utána is mozog a szája, de túl messze állok, már nem hallom tisztán. A dolog nem tűnik sétagaloppnak, ha ezek az izék tényleg kilenc szörnyet akarnak elhozatni. Hallottam ám, kis csibész! Elgondolkodom, hogy mi a fene lehet ez az egész, mert erről most hallok először, és soha nem gondoltam volna, hogy vannak itt az idomárok állatain kívül mások. A mob-okat leszámítva persze. A jelentkezők sorra gyűlnek a színe előtt, ő pedig szorgalmasan firkál egy lapra. Mi is odalépünk Bragi-val a fejemen, és bemondom a keresztnevem.
- Clark. Elég ha ennyit felírsz. – mosolygok, majd mikor végzett minden név felírásával ismét megszólal.
- És most gyertek, elkísérlek titeket a helyszínre! – ezzel lepattan a zsámolyról, és egy intéssel eltünteti, amire csak úgy felhúzom a szemöldököm, hisz akkor minek cipelte ide? Mindegyis, felkapja a macsekját és sasszézva indul a Kezdetek Városában. Nem telik bele sok idő, a város egy szegletében megáll, amiből rögtön levonható a következtetés: megérkeztünk. Az épület, akár az araboké, boltíves, díszes, míves. Ellen nem tétovázik, rögtön benyomja a kaput, amin nem kicsit lepődök meg. Elég nagynak tűnik. Megvárom míg szépen lassan beoldalognak az emberek, majd a végére maradva megmozgatom a kaput.
~ De hisz ez könnyű! – hasít belém a felismerés. Te kis hamis, már másodjára próbálsz „átverni” minket. Elmosolyodom, és kíváncsian várom a következő lépését. A terem tágas, és nagy. A kupolán átszűrődő napfény mindent aranyszínre fest.
- Aki éhes, az egyen-igyon, pihenjen, és szóljatok, ha készen álltok! – szól Ellen, majd eltűnik. Nekünk Bragi-val több sem kell.
- Töltsük fel a készleteinket, ingyen kaja. – súgom oda a pandának, és Bragi rögtön meg is indul a kajával telerakott asztalok felé. Erről neki nem kell tudnia, de elég lelkes, és ez megér egy áldozatot. A fejemben morbid képek játszódnak le, egy míves fekete fehér oltár, rajta egy leszedált szamár, összekötözött pofával és lábakkal. Rituális kés a kezemben és az égre nézek.
~ Oh, nagy panda isten, fogadd áldozatom, és óvj továbbra is, bármi történjék! – legyen elég annyi, hogy ezek után a szamár nem kel fel többet. Mire a gondolati-áldozás végére érek Bragi visszatér egy megpakolt táskával. Szinte mindenből tett bele egy keveset, még innivalót is rakott el.
- Király vagy pajti! – lepacsizunk. Ezt is nem rég tanulta, és ilyenkor tudja mi a dörgés. Ellen hamarosan visszatér, és valószínű megkezdődnek a megpróbáltatások. Na vajon mik várnak minket?

Pontozás:

Ugyanúgy kezdődött a nap, akárcsak bármely másik. A nap sütött, annyira fényesen, hogy az utcára kilépve majdnem megvakultam. Sokáig csak zöldes illetve vöröses foltokat láttam, de mikor újra megszoktam a fényt, önfeledten tudtam járkálni és nézelődni. Kezeimet a hátam mögött, a derekamnál összefontam, úgy ballagtam előre, még egy apró mosoly is kiült az arcomra, mikor megláttam magam egy kirakat üvegében.
Ahogy néztem magam, váratlanul nekiütköztem egy oszlopnak, és ijedten hőköltem vissza tőle. Hátrálás közben megláttam, hogy egy plakát van rá feltűzve, amit sokan meg is néztek. "Bárki, aki különleges utazáson akar részt venni - és szereti az állatokat -, szeretettel várom délben a Főtéren! Keressétek Ellen-t és Sokrates-t!" – Ez állt rajta, és meglehetősen érdekesen hangzott. A nap állását megítélve úgy tűnt, hogy közeleg az a dél, így el is indultam a megnevezett hely felé. Úgy tűnt, épp időben értem oda; egy kislány akkor állt fel egy zsámolyra, mellette fehér macska pöffeszkedett meglehetősen unott képpel. Ahogy megálltam, egyből beszélni kezdett.
- Üdv mindenkinek ezen a szép napon! Én Ellen vagyok, ő pedig a segédem, Sokrates - Bizonyára a macskára értette, mivel nem láttam más embert a közvetlen közelében. Furcsa volt egy cicát segédnek kinevezni… - Most egy különleges kalandra invitálunk mindenkit! Megbízónknak van kilenc különleges és egzotikus szörny.... állata. Könnyen és gyorsan elvégezhető feladatokat bízna a vállalkozó kedvűekre, de a jutalom busás lenne, mind tapasztalat, mind arany szempontjából! A biztonságotok garantálva... de azért figyeljetek magatokra. - Többen is odasétáltak hozzá, és diktálni kezdték a nevüket, hát én is odamentem. Nem hittem, hogy túl nehéz lenne a feladat, és ennek ellenére pénzjutalom járt érte, hát eléggé megérte.
- Tear of the Runes. - Diktáltam a felhasználónevemet, majd a kislány pár név felírása után intett, hogy menjünk utána. A zsámolyt, amin állt, egyszerű legyintéssel eltüntette, majd elindult.
Mondhatni a város szélére mentünk ki, míg végül Ellen belépett egy épületbe; szép, és meglehetősen túlbonyolított díszítése volt, giccsesebb, mint amit az én ízlésem elbírt volna, de azért utána mentem.
Ahogy beléptünk az épületbe, egy kerek teremben találtuk magunkat, a kupolán át beszűrődő fény sárgássá, aranyossá festette az ételt, az embereket, a falakat egyaránt. A szoba másik végén nagy ébenfa ajtó volt lezárva, körülötte asztalok, melyen sokféle étel is ital volt. Ellen ránk bízta, hogy együnk, igyunk, én pedig lassan az egyik asztalhoz sétáltam. Apró sütemények voltak rajta, kekszek, muffinok, én pedig felkaptam párat, és hamar el is tüntettem. Tetszett, hogy nem kellett pénzt költenem éhségem eltüntetésére, szomjúságom elfojtására.
 

Spoiler:

 
 
Miután Ellent mindenki biztosította valamilyen formában arra, hogy készen álltok, mosolyogva bólint és elővesz egy igen méretes kulcsot.
-Hát akkor én és Sokrates sok-sok-sok szerencsét kívánunk nektek! Vigyázzatok magatokra és várunk titeket a folyosó végén! Ajánlom, hogy idomuljatok a szörnyekhez, különben bajotok esik a végén, kukuku -kuncog egy sort, majd a kulccsal kinyitja a hatalmas lakatot. Az ajtó ezután magától kitárul, mintha egy boss terme előtt lennétek, s miután mindenki belépett, hatalmas zajjal bezáródik mögöttetek.
Egy, az előzőnél kisebb, kerek teremben vagytok, körben a falak mentén üres üvegek, kancsók és bödönök állnak. A díszítés az örökzöld erdőket idézi, a tartóoszlopokra zöld, levélmintás indakarcokat véstek. A fény a kupola hiányzó közepéből árad be, a falakon elhelyezett fáklyák, nappalra való tekintettel, most nem égnek. Szemben, a terem túloldalán az előzőhöz hasonló, fenyőzöld ajtó foglal helyet. Aki a padlóra néz, láthatja, hogy a földbe a következőt vésték:
-Uwáááááá! -hangzik fel egy hatalmas ásítás hangja. Valami barna szőrgombóc kezd izegni-mozogni a terem túlfelén elhelyezett, gyepzöld párnán, majd még pár ásítás után sután lekászálódik róla egy két lábon járó, fején cuki szalmakalapot viselő tanuki.
 

Spoiler:

 
-Uááá, mégis ki lehet az ilyen korán *hikk*? -kérdezi enyhén imbolyogva, a szemét dörzsölgetve. -Csak nem megjöttek a.... ooooooo!
A láttatokra elvigyorodik, hegyes fogainak fehérsége megcsillan a fényben. -Nahááát. Ej, pedig megmondtam, hogy pasik nem kellenek! Hát mégis mit képzel magáról az a liba? Csak csajok, ezt kikötöttem! Sebaj, a férfiakkal majd nem törődöm. -legyint, és termetéhez képest meglepően fürgén már fel is mászik Hime vállára, lesöpörve Yuichi kezét-lábát-akármilyét, amennyiben az útjában van.
-Üdvözletem, hölgyikém. Nolám, hát te vagy itt a legszebb. -legyint a többiek felé. -Mond csak, nincs kedved egy kis... -majd elkezd sustorogni Hime fülébe. A figyelmesebbek észrevehetik, hogy a kezében lógó halak között egy kulcs is megbújik, ami mintha illene a szemben levő ajtó lakatjához.
 
 
Az áldozatot a random.org dobta ki.
Reykashi és Ozirisz kimaradt, így 500 szót kell írniuk, cserébe nem figyelem, melyik körrészre mennyit írtak .
A minimum szóhatár 250.

Feladat: aki megpróbálkozik a kulcs lelopásával, azok meglepetésükre nem lesznek rá képesek, mert Shukaku erre igencsak vigyáz a szoknyavadászat közben fenyegető morgással és odakapással. Tehát valami más módot kell kerítenetek rá, hogy önként odaadja.

A bemutatkozásom nagyon jól sikerült, olyannyira hogy máris lett egy rajongóm. Először csak néztem a lányra miért könyörög, majd kimondta a bűvös szót. Szinte azonnal beleszerelmesedtem a hangzásába. "Jun-sensei" csak ez az egy szó visszhangzott a fejemben. Imádom!
- Nagyon hosszú és rögös utat kell bejárnod Ran! De...mellettem te lehetsz a második erre mérget vehetsz. - és ez lenne a története annak, hogy most van egy tanítványom. Még a kiszemelt fagylaltomat is megvédte. Meg tudnám szokni az biztos. Elégedetten ültem le és fogyasztottam el a kis fagylaltjaimat, majd egyet a lány felé nyújtottam, végül is megérdemli a hősies cselekedetéért. Ha nem merte volna elvenni mosolyogva nyújtottam felé továbbra is. A fagylalt a legistenibb dolog a világon annyi szent. A többiekkel nem igazán foglalkoztam, egészen addig amíg valaki meg nem szólított. Egy ismerős hang, amikor megfordultam egy régi barát állt velem szemben.
- Üdv! Rég találkoztunk - közben adtam neki egy pacsit, - Te is a fagyi... akarom mondani a kislány miatt vagy itt? - kérdeztem vigyorogva közben ismét nyúltam egy tál jégkrémért. Ebben a hőségben az ember egész nap el tudná eszegetni ezt a mennyei eledelt. Közben végignéztem a társaságon, így elsőre nem sok mindent tudok levonni róluk, a tömegből hirtelen kitűnt egy panda. Olyan ismerős de mégsem tudom hol láttam már... megvan!
- PANDAA! - elkezdtem rohanni a szőrös kis állatka felé, egyrészt mert még mindig nem mondtam le róla, másrészt ha ő itt van akkor a gazdája sincs mesze és legalább üdvözölhetem. - Hát te mit keresel itt Panda-nyan? - kérdeztem a kicsit talán meglepődött állattól, közben egy fagylaltot lóbálva a kezemben. A panda dögönyözése után nem sokkal a Ellen is visszatért, valamit motyogott majd kinyitotta az ajtót. Fájó búcsút vettem a kajáktól, és visszatértem Ranhoz és vele mentem keresztül az ajtón.
- Váó! Milyen hatalmas! - kiáltottam fel, a terem elképesztő volt - Az ott mi? - mutattam a kis gombóc felé ami össze vissza rohangál. Túl messze volt nem láttam, egészen addig amíg célba nem vette Hime vállát. - Jéé Egy tanuki! - nyúltam felé de kikerülte a kezem, - én tudom mi ez, tudtátok, hogy a heréivel horgászik? - a saját műveltségem még engem is elkápráztat. Remélem a többiek is annyira meglepődtek és gyönyörködnek bennem mint én magamban. Nem értem miért szereti ennyire Himét amikor itt vagyok én is... én talán még haza is vinném...gondoznám...néha adnék neki enni is... talán... nem értem mért nem szeretnek az állatok. Majd a kis tanuki tarisznyájában megcsillant valami, egy kulcs.
- Nézd Ran! - mutatok az állatka felé - van nála egy kulcs. Szerintem az a feladatunk, hogy lopjuk el tőle. - közben Hime is észrevette és próbálta kiszedni, de valamiért meggondolta magát és inkább elkezdett sikítozni és valakiért kiáltozni... - Ran-chan segíts nekem -  szóltam oda a mellettem álló lánynak, közelebb léptem hozzá és a következőket súgtam neki " Én megközelítem a kis bestiát, had higgye azt, hogy én akarom elvenni a kulcsát, te pedig észrevétlenül mögé lopakodsz és elveszed a kulcsát, és megpróbálod leütni a lányról rendben?" - vigyorogtam elégedetten ilyen jó tervvel még sosem álltam elő, reméltem a lány is belemegy és már indultam is kitárt karokkal a Tanuki felé.

Amikor mindannyian készen álltunk, Bragi meg én még fogtunk pár falatot, majd a többiek közelében meghallgattuk mit akar még Ellen mondani. A hatalmas lakat, a hozzá méltó robajjal akadt le a zárról, majd a kapu kitárult.
~ Boss-ról nem volt szó! – nézek furán az általam még ismeretlen, de mégis közismert „rituáléra”. Végül szépen lassan mindannyian bemegyünk, és ahogy ez megtörtént, a súlyos kapu bezárul mögöttünk.
- Príma! – csúszik ki a számon, pedig nem akartam hangosan kimondani, Bragiból pedig gondolkodás nélkül tör ki a nevetés a szituációra. Egy enyhe tockossal elnémítom, majd körül nézek, hogy felmérjem, milyen terep is áll rendelkezésünkre. A terem maga kisebb az előzőnél, kör alapú, és a falon lévő fáklyák nem égnek. Épp elindulnék, mikor a szemem sarkából meglátom a lábam alatt a feliratot, majd egyik kezemmel hátrébb taszigatom Bragi-t, hogy el tudjam olvasni.

SHUKAKU
Óvatosan

- Ez meg mit akar jelenteni? – nem sokkal később egy ásítás hangját vélem felfedezni a távolban, és nem sokára meg is jelenik a hang gazdája. Egy Bragihoz hasonló medveszerű állat, karján néhány hallal, fején pedig szalmakalap. Fura mosoly jelenik meg arcán, Bragi pedig csillogó szemekkel és kérdő tekintettel néz rám.
- Menjél. – sóhajtom, a panda pedig már mellettem sincs. Bragi közelebb lépett a másikhoz, majd neki állt kérdésekkel bombázni, még akkor is, mikor a másik az egyik lányhoz húzódott közelebb. Bragi kérdései – amit ki tudtam silabizálni – ki ő, mi ő, miért van nála hal, finomak-e, honnan szerezte, és egyéb igazából jelentéktelen kérdések, de Bragi már csak ilyen. És amúgy se nagyon találkozik saját fajtabelivel, még elvétve sem, így ez egy ritka alkalom. Komolyan sajnálom szerencsétlen medvét.

Mást sem láttam az előtérben, mint falatozó embereket - volt, aki fagyizott, volt, aki védte a fagyizót, volt, aki félretett kicsit későbbre és volt, aki ugyanúgy félreállt mint én. Reméltem is, hogy nem leszek egyedül ezzel, az már kínos lett volna. Miután végetért a lakoma, szóltam Ellennek, hogy magam részéről rendben vagyok, mehetünk. Ekkor bólintott és elővett egy, a szemközti kapu méreteihez megfelelő kulcsot, majd mosolyogva felszólalt: "Hát akkor én és Sokrates sok-sok-sok szerencsét kívánunk nektek! Vigyázzatok magatokra és várunk titeket a folyosű végén! Ajánlom, hogy idomuljatok a szörnyekhez, különben bajotok esik a végén, kukuku " kuncogott a végére, majd kinyitotta az ajtót. Pontosítva csak a lakatot, az ajtó magától kitárult. Rémisztő. Én csak mentem előre, mint a többiek, de résen voltam, hátha valami vár minket bennt, így kicsit hátul maradtam. Amint beértem, azonnal bezáródott mögöttem az ajtó, mintegy dobhártyaszaggató robajjal.
Ekkor körbenéztem a teremben: egy kerek alakú, üres üvegekkel teli, előzőhöz képest kisebb helység volt. Csodás erdő-díszítése volt a teremnek. A fáklyák jelenleg nem égnek, ahogy jobban körbetekintek - minek is égne, nappal van, a kupolán keresztül beáradó fény bőven elég. Mikor lepillantottam, láttam egy, a földbe vésett feliratot: "SHUKAKU - Óvatosan"
Shukaku. Ez nekem ismerős. Emlékeimben elkezdek kutakodni, majd hirtelen be is ugrik, hogy honnan: de nem, az nem lehet. Nem. Azt ne. Ha valóban az a helyzet, amire gondolok, akkor nagyon nagy bajban vagyunk. Kilenc szörnyet mondott Ellen. Kilencet....
Gondolkodásomból egy ásítás riasztott fel, amely egy barna mosómedve-szerű állattól érkezik a terem túlsó feléből. Még jónéhányat ásított, majd előmászott a sötétből: mint azt Jun-tól hamar megtudtam, ez egy tanuki, ami a heréjével horgászik. Bár nekem az az információ is elég lett volna, hogy ez egy tanuki.
Jobban megnéztem, és igen: egy. Sejtelmem kezd beigazolódni, bár nagyon remélem, hogy véletlen. Miért lenne neki több? Majd a következőnél aggódhatok, ha több lesz neki.
Úgy tűnik, mintha kissé ittas lenne a szalmakalapos tanuki barátunk, alias Shukaku.
Mikor meglát minket, elvigyorodik, hegyes fogai, mellyel könnyedén át tudná harapni a torkomat, megcsillan.
Szinte azonnal, amint kifejtette, hogy neki pasik nem kellenek, ráveti magát a párocska egyik tagjára, és elkezd a fülébe suttogni valamit, amire a lány nagyon megijed. Legalábbis ezt vettem le, a " Yui, segíts!" kiáltásából. /off: *genius*/ Közben egy másik tag sasszézni kezd körbe a terembe, háttal a falnak. Ketten összesúgnak, biztos van valami tervük.
Tüzetesen átnézve Shukakut, láttam a kezében jónéhány halat...meg...egy kulcs? Biztos a szemközti ajtó kulcsa. De hogy lehetne megszerezni? Leütni egy ilyen szörnyet szinte esélytelen, ha az elméletem helytálló. Ha nem, akkor könnyű. De így is elég részegnek tűnik, ha leitatnánk és bekómázna, könnyedén elvehetnénk tőle azt a fránya kulcsot. Elkérni meg botorság lenne. Már bánom, hogy nem hoztam semmit sem magammal a nagy eszem-iszom teremből..bár várjunkcsak! Az a srác a panda petjével hozott magával dolgokat. Odasétálok és megkérdezem tőle, hogy hozott-e valamilyen bort vagy valami hasonlót magával. Ha igen, akkor elmondom neki a tervemet, miszerint a részeg tanukit leitatjuk, majd elvesszük tőle a kulcsot. Ezt követően felajánlom a Shukakunak az italt a kulcsért cserébe.
Ha nem, akkor szimplán megkérdezem a szörnyetegtől:
-Elnézést, Shukaku. Mit kell tennünk azért, hogy megkapjuk az Önnél lévő kulcsot?

Kellő hatás érdekében érdemes meghallgatni a zenét. 2 MB mindössze (ezt azoknak írom, akiknek esetleg korlátozott vagy lassú az inetnerkapcsolata *átérzi a helyzetet*)


Shukaku, miközben szorgosan sustorog még mindig Himének, Jun és Ran akcióját annyival díjazza, hogy átugrik a lány másik vállára.
Bragival nem nagyon foglalkozik, válaszolgat a kérdéseire, de figyelmének fő célpontja továbbra is Hime.
Shakan, mikor a kancsók és bödönök között járkál, átható alkoholszagot érezhet, némelyik edény alján még pár korty is akadhat belőle - sör, bor, pálinka. Ozirisz sem jár nagyobb sikerrel, hisz bár megtalálja a halas bödönt... de az már csontvázakkal van teli.
Shukaku Yuichi lépésére viszont úgy meglepődik, hogy a földre pottyan és a nyelvét nyújtogatva szidalmazza a srácot, hogy "mégis mekkora tehén" meg "ezt azért nem kellett volna".
Mikor ezek után Jay is odamegy hozzá a kérdésével, hegykén félrelöki a kalapot a fejéről, ferde szemekkel ránéz (nem rosszindulatból, hanem az ital hatása alatt), aztán elvigyorodik.
-Jaj, hát miért nem ezzel kezdtétek csillagaim?  
Shukaku végül benyúl a halak közé és odaadja az enyhén bűzlő kulcsot, miközben még mindig morog magában, de ti is jól hallhatjátok: -Pedig én nem is úgy gondoltam... van egy hintalovam, azon akartam lovagolni vele, meg ilyenek. Micsoda perverz egy társaság... hát mit képzelnek, mi vagyok én?

A kulcs megszerzése után, amint az ajtóhoz léptek, az automatikusan kinyílik, akárcsak az előző, és bezárul mögöttetek, miután beléptetek. A következő terem falai fehér mészkövekből vannak kirakva, körben a szivárvány minden színében pompázó, habkönnyű és puha ülőpárna foglal helyet, hogy leültök-e vagy sem, a ti döntésetek. Néhol mini pálmafák és más, egzotikus növények díszítik a termet, körben a magasban pedig piros bársonyfüggönyök adnak némi színt a piszkosfehér mellé. Veletek szemben, ahogy az előző teremben is, újabb hatalmas ajtó állja utatokat. A földbe most a következő feliratot nyomatták, ugyanolyan stílusban, mint előzőleg:

NEKOMATA
Elveszett értékeikért nem vállalunk felelősséget.

Alig eszméltek fel, mikor egy dallam csendül, a terem közepén pedig egy lány emelkedik fel, valószínűleg a földön ülve várt rátok eddig. Lágy esésű, kimonóra emlékeztető ruhát visel, fején félrecsapva macskaarc-formájú, fehér maszkot. Gyönyörű arcát lehajtva tartja, meghajol előttetek, s csak utána pillant rátok idéző szemeivel. Végül felemeli kezeit és táncolni kezd a zene ritmusára. Mikor egy kis szünet után elindul a dallam második felvonása, arca elszánttá válik és ragadozó macskát idéző mozgásával igyekszik elkápráztatni benneteket.
Miután véget ér a dal, ismét meghajol, majd összecsapja a tenyerét.

-Üdvözöllek benneteket! Remélem, tetszett az előadás. -mosolyog. -Megkérdezhetem, ezt ki hagyta el?
Felemelt kezében egy kék kristályt tart, egész pontosan egy Hazatérés Kristályt. A tárgy csak Primrose inventoryjából hiányzik, és mikor erre rájöttök, a lány szája ravasz mosolyra húzódik.
-Nagy kár, jobban kéne vigyáznod rá. Véleményem szerint még nagy szükséged lesz rá, ha tovább akarsz menni. Hmm, nem is tudom... visszaadjam-e? -vág töprengő arcot, de hangszínéből ítélve csak játszik veletek, és esze ágában sincs visszaadni a tárgyat - a kristályt tartó kezében megbújó kulccsal együtt. Körülötte furcsa, kék lánggömbök jelennek meg a levegőben.


Az áldozatot a Kidobós kockája dobta ki.
Reykashi Cylon, mivel előző körben sem írt, kiesett a küldetésből, sajnálom.
Bár a kocka őt választotta, Primrose szabadságon van, így nem kell megvárni őt, mindenki azonnal reagálhat, segítsetek szegény lánykán
Minimum szóhatár: 250.  Hermit, Primrose, nektek 500, mivel nem írtatok az előzőben (cserébe rátok is vonatkozik, hogy nem kell 250-250-re bontanotok, ha nem akarjátok).
Feladat: Beszéljétek rá Nekomata-t, hogy adja vissza a kristályt (a Shukakunál nyert megoldás itt nem fog célra vezetni, annyit megsúgok). A kék gömbök egyszerűen visszalökik azokat, akik ártó szándékkal közelítenek hozzá.

Egy kérdésre válaszolva: Ne féljetek próbálkozni! Ha sikerül meglepnetek, az csak jót jelent, szóval bátran, drágáim :3

A tervünk tökéletes lett volna, ha a többiek nem kotnyeleskednek bele, néhányan a szobában lévő bödönöket nézegették. Biztos sok érdekes dolgot találnak bennük...de senki sem járt sikerrel. Majd a srác aki Hime társaságában jött, hogy is hívják? Nem emlékszem, vajon miért is? Odalépett a tanukihoz aki meglepődve nézte. Majd a srác egy könnyed mozdulattal, megcsó-csó... MEGCSÓKOLTA? A kis állat lepattan a lányról undorodva nyújtogatja a nyelvét és szidalmazza a srácot. Közelebb léptem a kicsit rémült lányhoz és halkan megkérdeztem tőle.
- A barátodnak nincsen...olyan...hajlama? - kérdeztem Himét. Majd végül az egyik legcsendesebb, és jelentéktelenebbnek látszó alak kaparintotta meg a kulcsot egy egyszerű kérdéssel. Az eszem megáll, ez mért nem jutott az eszembe előbb? A tanuki előbányászta a rohadó halakkal teli tarisznyájából a kulcsot és a srác kezébe adta. Nekem biztos nem lett volna rá gusztusom, hogy megérintsem a kulcsot. De legalább tovább tudunk jutni.
- Menjünk mi is Ran. - intettem a lánynak, és vele közösen mentem át a következő terembe. Ami valami féle csempével volt kirakva, és a falak mentén párnák minden féle színben. Mintha valami előadó terembe érkeztünk volna. Előttünk a földbe pedig, ismét egy szöveg volt vésve. De nem értem, mi az, hogy elveszett tárgyakért nem vállalnak felelősséget? Mégis ki írja ide ezeket a szövegeket? Majd egy furcsa zene kezdett el szólni a teremben, egy kis törékeny lány kimonoba öltözve fején egy kitsune maszkot viselve. Milyen szép. Oda lépdeltem a párnákhoz, és helyet foglaltam. Mégsem nézhetek végig egy táncot állva...a tánc végeztével meghajolt, és üdvözölt bennünket. Majd a magasba emelt egy kristályt. Egy hazatérés kristályt! Ijedten nyitottam le a tárgyaimat és kerestem a sajátomat. Megnyugodtam amikor ott találtam a tárgyaim között, szóval nem az enyém. Majd Ran felé fordultam.
- Nem a tiéd van nála ugye? - majd a táncos folytatta kicsit csipkelődve, arrogánsan. Hirtelen valami megcsillant a kezében, a kristály mögött még van valami. Nem láttam tisztán, de lehet azt is ellopta? Remélem nem az én cuccaim közül bányászta ki.
- Hé te, mit képzelsz, hogy csak úgy ellopod az egyik alattvalóm kristályát? -pattantam fel idegesen a helyemről, közben az égen feltűnt pár kék golyók. - Heeh csak nem félsz? - kötözködtem kicsit, de nem igazán akartam magamra haragítani, kitudja mit tud csinálni azokkal. Ha jobban belegondolok a kislány, se mondott olyat, hogy meg kell ölnünk ezeket a lényeket. Szóval csak túl kell járni az eszükön.
- Mit szólnál egy cseréhez? - majd felkaptam egy díszpárnát - Ha odaadod a kulcsot akkor cserébe megkaphatod a párnát. - majd felkaptam még kettőt. - és ha a kristályt akkor ezeket is. Látod milyen jószívű vagyok két tárgyért hármat kaphatsz. - nem igazán hittem benne, hogy beválhat. De próba szerencse. Ha nem ment bele a cserébe, akkor Rant biztattam és segítettem neki.

Mikor feltettem kérdésemet Shukakunak, meglepődtem a választól:
"-Jaj, hát miért nem ezzel kezdtétek csillagaim?"
És simán kezembe nyomta a kulcsot, melynek olyan szaga volt, mint egy három hónapos, izzadt tornacsukának, melybe egy döglött borzot tettek bele. Najó, talán annyira nem, de nem is egy Wunderbaum.
Morgását még hallva, miszerint ő nem is egy perverz, csak egy hintalovon akart lovagolni vele, az ajtó elé sétáltam, intve a többieknek nagy mosollyal, hogy jöjjenek. Kis ijedtségemre azonnal ki is nyílt, még mielőtt hozzáértem volna, majd miután besétáltunk, be is záródott mögöttünk. Bár ez már nem lepett meg.
A terem csodálatos, fehér kövekből épült és megannyi pihepuha párák hevertek a földön. Príma, kinéztem magamnak egyet, majd elindultam felé és megintcsak körbenéztem még jobban: ajtó szemben, növények, bársonyfüggönyök, és a várva várt vésés a földben: " NEKOMATA, Elveszett értékeitekért nem vállalunk felelősséget"
Neko... nem túl széles japán nyelvismeretem szerint ez macskát jelent, ezt az egyet még tudom..de hogy a mata az mi, azt már nem tudom. Mindegy is most, a lényeg, hogy macs. Ezt is sejtettem, és mostmár sejtelmem bizonyos lett. Hát tényleg arról a kilenc szörnyről lesz itt szó. Ha a harmadiknak páncélja lesz, akkor már ezer százalék az elméletem.
Helyet foglaltam hát a helységben, kis idő múlva pedig egy zene indult el, a semmiből pedig egy lány állt fel. Biztos végig itt ült, csak nem láttam. Gyönyörű ruhában, fején oldalirányban félrecsapott maszkkal köszöntött minket, majd rámnézett: szeme igéző volt. Bár elcsábítani engem nem volt képes, de ki tudja, talán mást ezzel könnyedén levett a lábáról. Viszont nincs neki egy sem. Még jó :S Az kéne csak, hogy legyen, bármelyik irányban is.
Kis idő múlva elkezdett táncolni is, én pedig figyeltem őt. Végiggondoltam a helyzetünket, mit tehetnék. Ha alakváltó, akkor nagyon ügyes. Márpedig biztosan az, épp ezért az maszk, jelzi, hogy Ő a Nekomata.
A dal második részére való tánca be is bizonyítja ezt: elszánt arca egy veszélyes ragadozóét vetíti ki. A mozgása is hasonló egy vadhoz. Csodás.
A zene végeztével tapsolt egyet, újból köszöntött minket, majd egy kristályt mutatott nekünk: egy hazatérés kristályt! Gyorsan átnéztem az inventorymat, nem tartott valami hű de sokáig, de hála az égnek, semmi sem hiányzott belőle.
Mikor megtudtuk kié, Jun fennakadt a dolgon és veszekedett is a ké...Nekomatával. Meg is jelentek az előadó körül pár kék lánggömb, védekezés gyanánt, gondolom.
Gratuláltam mindenesetre Nekomatának a táncért és meg is tapsoltam, majd magamba mélyültem
Gondolkodjunk hát. Egy macska. Mit szeretnek a macskák? Ha imádják őket, ha etetik őket, ha játszanak velük ha simogatják...hmm. Ha odamennék és a fültövét elkezdeném vakargatni, vajon mit csinálna? Hiszen ő nem egy lány, ő más. Bár ki tudja.
Az egyik szőke hajú srác azonban odasétált és táncra kérte fel a Nekomatát.
Én meg elterveztem mit csinálok: elővettem hát egy aranyat a készletemből és elkezdtem hangosan gurítgatni magam előtt, jobbról-balra, oda-vissza, pofozgatva. Mint egy macska. Fényes is, kerek is, gurul is, egyszóval macskajátéknak megfelel. Mivel se gombolyag, se ilyesmi nincs nálam, valahogy muszáj felhívnom ennek a macslánynak a figyelmét, hátha van kedve egy kis játékhoz.
Ha odajön hozzám játszani az érmével, akkor felajánlok neki egy cserét. Ő visszaadja a kristályt és odaadja a kulcsot, én pedig az érmét. Meggyőzésképpen kis fejsimi, esetleg egy fültővakarás is elsuhanhat.
Ha nem jön oda, akkor "véletlenül" odagurítom elé az érmét, hogy mindenképp észrevegye. És várok.

Mindenki a jelzett a kislánynak, hogy készen áll, én is biccentettem neki, ő pedig mosolyogva előhúzott egy igen szép mérettel megáldott kulcsot, mellyel a hatalmas ajtóhoz sétált.
- Hát akkor én és Sokrates sok-sok-sok szerencsét kívánunk nektek! Vigyázzatok magatokra és várunk titeket a folyosó végén! Ajánlom, hogy idomuljatok a szörnyekhez, különben bajotok esik a végén, kukuku. - Nem igazán értettem, mit is akar ezzel, de az ajtót legalább kinyitotta. Mind elkezdtünk beszállingózni a terembe, mely kisebb volt, amelyikből jöttünk, így egy kicsit hatalmába kerített a klausztrofóbia.
A kör alakú teremben a falak mellett végig bödönök, üvegek, kancsók és egyéb, italtárolásra alkalmas álltak feltehetőleg üresen, felettük pedig kialudt fáklyák helyezkednek el.
Beljebb lépkedtem, majd lenéztem a földre, ahol hatalmas felirattal ez állt: „SHUKAKU - Óvatosan”. Meglepődtem az írás láttán, s nem tudtam mire vélni, így még egy kicsit beljebb sétáltam, habár nem sokáig, hisz egy hatalmas ásítást hallatott valaki a terem másik végéből. Tettem pár lépést hátrébb, hogy megfigyelhessem, kitől is származik: egy tanuki volt az, aki gyeppárnájáról felkelve felénk indult.
A csapat női személyeit kezdte el dicsérő szavakkal jellemezni, s kikötötte, hogy a férfiakkal nem is fog törődni; majd egy vörös hajú nő felé vette az irányt, lévén, „ő a legcsinosabb”. Enyhén sértésnek vettem ezt az állítást, de azért valljuk be, nem örültem volna, ha egy ilyen állat rám indul…
Ahogy becézgette a lányt és suttogott a fülébe, csilingelést hallottam meg. A kulcs csörgött, mely bizonyára a másik ajtóba való volt, a karján csüngő halak között. Már csak meg kellett valahogy szerezni…
Érdeklődve figyeltem a többiek reakciót, én magam pedig elég tanácstalan voltam a helyzettel kapcsolatban. A legtöbb, amit tehettem, az volt, hogy kigomboltam a magamon lévő blúzt, s feljebb húztam a szoknyámat, majd csábosan tekintgettem a szőrcsomó felé. Ő csak egy rövid pillantással nyugtázta csábításom, majd rögtön visszatért a vöröskéhez. Idegesen felfújtam magam, majd azon nyomban visszagomboltam a blúzom és lejjebb húztam a szoknyát.
A többiek is próbálkoztak: elkapni akarták, de a tanuki csak átugrott a leány másik vállára, ezzel pedig tökéletesen ki is cselezte őket. Aztán pedig majdnem elnevettem magam, ahogy meglátta Yuichit, aki Shukaku szája felé igyekezett, és… haha!
Végül egy kisfiús személy ment oda hozzá, hogy megkérdezze, mégis, mit kéne tennünk a kulcs megszerzéséért? Okos kérdés volt, habár nem gondoltam volna, hogy a szőrcsomó még választ is fog rá adni.
- Jaj, hát miért nem ezzel kezdtétek csillagaim? - S kivette a halak közül a kulcsot. Megrökönyödve néztem végig, ahogy kinyitják vele az ajtót. Reméltem, hogy senki se szentelt sok figyelmet a női bájaimnak…
Miután mind beléptünk, az ajtó automatikusan bezárult mögöttünk, és egyből körülkémlelek. A teremnek nagyon kellemes hangulata volt; párnák mindenütt, és… tovább nem is jutottam a megfigyelésben, egyből ledobtam magam, legközelebb pedig csak a földbe vésett feliratot vettem észre: „NEKOMATA - Elveszett értékeikért nem vállalunk felelősséget.” Na persze, mintha elvinne tőlem bármit anélkül, hogy észrevenném… okosabb vagyok én ennél.
Kellemes dallamra lettem figyelmes, és a terem közepén egy női sziluettet láttam meg, ki a zene ritmusára nagyon csábosan táncolni kezdett. Még engem is elvarázsolt a mozgása, hát még mi lehetett a reakciója a férfiaknak…
Miután végzett a tánccal, meghajolt, és összecsapta a tenyereit, majd megszólalt.
- Üdvözöllek benneteket! Remélem, tetszett az előadás. - Mosolyodott el, majd kezében felvillantott egy kék kristály; csakis Hazatérés Kristály lehetett. - Megkérdezhetem, ezt ki hagyta el?
Egyből elhúztam magam előtt a kezem, hogy megnyithassam a panelt, ahol a tárgyaim vannak. Meglepődve tapasztaltam, hogy nem volt ott a Hazatérés Kristály.
- Mégis, hogy került hozzád a kristályom? Hisz azaz enyém… - Kérdeztem meglepetten, de ő csak kuncogott.
- Nagy kár, jobban kéne vigyáznod rá. Véleményem szerint még nagy szükséged lesz rá, ha tovább akarsz menni. Hmm, nem is tudom… visszaadjam-e? - Kurtán bólintottam, de látszott, hogy csak játszik velünk. Azt „akarta”, hogy elvegyük tőle a kristályt, a kezében található kulccsal együtt, mely a másik ajtót nyitotta.
Körülötte kék színű lánggömbök jelentek meg, melyek bizonyára arra szolgáltak, hogy távol tartson minket magától.
Mindenki más céllal ment a „cicalányhoz”, s mindenki mással próbálkozott. Volt, aki felkérte táncra, én pedig mást gondoltam ki.
- Lenne egy ajánlatom, hölgyike. Táncoljunk versenyt. Ha nyerek, visszaadod a kristályom, és mellé a kulcsot, melyet a kezedben tartasz; ha te nyersz, mind a kettő nálad marad, sőt, kérhetsz még valamit… - Reméltem, hogy a többiek módszere válik be előbb, mivel én már rég táncoltam…