[Játékos küldetés] Varázsceruza

Az év utolsó napja... Vajon mit csinálhatnék a mai napon? A legtöbb ember megpihen, békében tölti a Szilveszter estét a családjával, esetleg elmegy egyet mulatni a barátaival. Ami persze csak egyet jelenthet: A küldetés tábla előtt nincs kígyózó sor. Ez pedig a legjobb, ami történhet. Persze van néhány kalandvadász is ilyenkor,  hiszen - mivel ünnep van - vannak ritka küldetések. Mondjuk Karácsonykor a Mikulás megmentése, vagy Rénszarvas Üldözés, esetleg Húsvétkor Tojáskeresés. Mondjuk ezek legtöbbször események szoktak lenni, de én ettől függetlenül még reménykedem.
Az utcákon most valahogyan másmilyen hangulat uralkodott. Sokkal érezhetőbb volt a védett területek békessége és látva az emberek boldogságát, lassan nekem is mosoly húzódott a számra. Hiába nem kedvelem az embereket, de az ünnep mégiscsak ünnep.
Szerencsémre nem volt oly sok játékos a táblánál, így könnyedén végig olvastam a küldetésdket, és találtam egy érdekest. Elsőre egy kicsit átverés szaga volt, de amikor később visszatekintettem rá,  úgy döntöttem,  hogy azt választom. Szerencsére kaptam mellé koordinátájat is, így egyszerűen el tudtam navigálni Dr. Mundo csodaboltjába, ami kissé megviseltebbnek tűnt, mint amire számítottam.  De ne a borító alapján ítéljük meg a könyvet.
Így aztán vettem a bátorságot, és benyitottam... ahol elém tárult Aincrad egyik legszebb helye, egy Antikvárium!  *-* Ez a sok 18. századi bútorzat és a könyvek. Ezt alig tudom elhinni, mintha az Olümposzon lennék...
Khm... Most viszont nem ezért vagyok itt. Hanem a ceruza miatt, aminek csak a fantázia szab határt. De vajon hol lehet Mr. Mundo? Lehet, hogy nem sokára feltűnik, addig is, olvasgatok a könyvekben. Remélem,  hogy nem bánja.

A könyvek közül nem tudtam, hogy mit vegyek le először, így csak találomra levettem egyet a polcról. Persze ezután az első dolgom volt, hogy megnézzem, mit is vettem le. És elmosolyodtam, ahogyan észrevettem a címet. A Moby Dick-et már elég régen olvastam - még talán tizenéves koromban. Emlékszem, hogy nagy hatással volt rám az, hogy a kapitány milyen eszeveszettül kutatja a bálnát, csak azért, hogy megölje. Egy felől megtanított arra, hogy vannak bizony eléggé romlott emberek, és voltak is, hiszen már több, mint száz éves ez a történet. Másfelől ráébresztett, hogy mennyire szeretni valóak az állatok. Jobban, mint az emberek valaha is lesznek. Persze nem mondom, vannak olyan emberek, akik megérik a fáradozást. Ilyen a párom is, és ilyen Miu is. Talán a következő évben több ilyen embert megismerek. Talán.
Azonban, mielőtt a könyvolvasásba belekezdhettem volna, egyszer csak kinyílt az ajtó és egy újabb játékos lépett be. És egyből észrevettem az arcán, hogy hogyan is fog hozzám állni. Hajj... Nem baj, megszoktam már. A diszkrimináció és a rasszizmus az emberek egyik fő ismertető jele. Ha valaki nem az, akkor bizony meg kell érte becsülni. Ahogyan Miu-t is. Persze az is igaz, hogy idebent a vörösök olyanok, Káin a Bibliában. Megbélyegezték őket, mert olyan bűnt követtek el, amit nem szabadott volna. ezzel már csak ott a probléma, hogy ameddig Káin irigységből és gyűlöletből ölt, addig sok vörös indikátoros nem ilyen alantas dolgok miatt követte el, hanem egyszerűen csak élni akart. Mondjuk be kell, hogy valljam, hogy én pont nem ezek közé tartozom, azonban mészáros sem vagyok. Egyszerűen csak végzek azokkal, akik másokat ölnek meg. De nem a pirosakat, hiszen róluk még a vak is - na jó, talán ő nem - látja, hogy öltek. Akiknek zöld indikátora van, azokat ütöm ki a játékból. Hiszen ki tudja, hogy mennyi áldozatot szednek össze, miközben az indikátoruk még csak nem is sárgul? Elég egy csapat, akik elvégzik helyette a piszkos munkát. No de, inkább a küldetéstársamra kéne koncentrálnom.
- Jó napot, magának is! - üdvözöltem, megemelve a kalapomat. - Így van, jó uram. A nevem Tantalosz, részemről a szerencse. Gondolom ön is a Varázsceruza miatt van így, jól hiszem? - kérdeztem meg a férfiút, aki... aki még csak be sem mutatkozott. De gondolom ez a bizalmatlanság teszi, amit meg is értek. Én sem árulnám el csak úgy a nevem egy olyan embernek, akin látszik, hogy embert ölt.
Viszont lassan a könyvvel is kellene foglalkoznom, így aztán gondolva, hogy társam fel fogja találni magát, visszatértem a Moby Dick-hez és kinyitottam. De a Deus ex Machinának köszönhetően nem tudtam belekukkantani, mert újból nyílt az ajtó, én pedig a kíváncsiság miatt elfordultam...
Egy hölgyemény lépett be a boltba. Szívesen megszólítottam volna, azonban... Semmibe vett. Ez azért fájt.
Ezután már tényleg nem tehettem mást, minthogy belenézzek a könyvbe. Talán már nem jön más... De rá kellett jönnöm, hogy a könyv kinyitása nem volt a legjobb ötlet, legalább is a belőle kicsapó víz és a kiáltások nem ezt mutatták.
- Zeuszra! - kiáltottam, és már csuktam is be a könyvet. Erre azért nem számítottam. Ilyen élethű könyvet soha az életben nem olvastam! De gondolom egy Robinson Crusoe-val rosszabbul jártam volna. Vagy egy Edgar Allan Poe kötettel...
Egy kis idő múlva azonban figyelmes lettem valamire. Valahonnan egy robbanás volt hallható. Csak nem csatáznunk kell idebent? És vajon honnan jött a hang?
Nos, gondolom a füstölő faliszőnyeg válasz a kérdésemre. Ezek után egy öregebb férfi lépett elő, és intézte hozzám szavait.
- Megfogadom a tanácsát, uram. - mondtam az öregembernek. Tehát ő lenne Mundo? Gondolom igen, mert be is mutatkozott. Most pedig a hölgyeményt támadta le az áruival.
Én a magam részéről pénzkidobásnak tartom a tükröt, de a női elme egy rejtelmes szerkezet. Kíváncsi vagyok, hogy megveszi-e. A bikiniről pedig próbáltam nem tudomást venni.
Persze ezután rajtunk volt a sor, és bemutatott nekünk egy korsót, ami... Kifogyhatatlan? O.o Ilyen azért nekem is jól jönne.
- Elnézést Mr. Mundo, ez a korsó borral is működik? - valahogyan nem fűlött a fogam a sörhöz... - Khm... Viszont elsősorban nem a korsó miatt vagyok itt. Láttam a hirdetést, mi szerint olyan ceruza birtokában van, amivel bármi megtörténik, amit leírunk... Igaz ez? - kérdeztem meg a férfit. Nem szoktam kertelni, jobb egyből a tárgyra térni.

Biccentettem a férfi felé. Tehát Ozirisznek hívják. Egy nagy egyiptomi istenség... Úgy látszik ma szerencsés napom van. Nem elég, hogy egy Varázsceruzáról szóló küldetésre is ráakadtam, de egy istennel is találkozhattam. Nem hiába, az év utolsó napja a legjobb.
Persze én se szerénykedhetek, hiszen végtére is félisten lennék. Bár az is igaz, hogy nekem most itt sem szabadna akkor lennem, hanem az Alvilágban lennék kikötözve egy fához, étlen-szomjan, és a fejem fölött is lenne egy szikla, ami bármikor agyoncsaphat. Mit ne mondja, nem éppen a legjobb kilátások...
De szerencse, hogy ez csak a névrokonommal történt meg, akárcsak a félistenség. Bár mit ne mondjak, néha vágyom egy kis természetfeletti erőre. De talán majd ez a ceruza megadja nekem.
Ahogyan észrevehettem, egyikük sem érdeklődött túlzottan az ingóságok iránt, hanem inkább a küldetést vitték volna tovább. Céltudatosak. Ez csak is jót jelenthet.
Mr. Mund is beláthatta, ezért egyből a tárgyra tért, és elő is vette azokat a bizonyos ceruzákat, amiben látható volt egy kis kristály is. És most, ahogyan visszaemlékszem, mintha a könyvekben is lett volna ilyen kristály. Különös... Talán ezzel teszi őket ilyenné Mr. Mundo? Meglehet, hogy ezek normális tárgyak voltak, amíg meg nem ... bűvölte őket? Nem, ez nevetséges gondolat. A SAO-ban nem létezik olyan, hogy bűvölés, vagy mágia. Csak arról lehet szó, hogy ez egy eddig fel nem fedezett kristály, és így megtartotta magának Mr. Mundo ezt a tudást, hogy jó áron kamatoztathassa. Négyezer egy öltöztető tükörért, ami igazából csak néhány percet spórol meg az életünkből, de talán több napnyi pénzt ölünk bele. Ért az üzlethez, ezt meg kell hagyni.
És gondolom ezért nem is zaklat minket a portékákkal, ha tudja, hogy a varázsceruza most akár egy új áttörés is lehet, amiért tízezreket tehet zsebre. Arra viszont kíváncsi leszek, hogy mekkora fizetséget kapunk a munkánkért. De ez a kérdés ráér majd a végén.
A cél egyszerű. Kapunk egy ceruzát, és egy követ, ami elvisz minket egy helyre, ahol frappáns megoldásokat kell kitalálnunk. És kapunk egy kiskönyvet, ami egy afféle súgóként szolgál majd. Már csak egy kérdés maradt hátra.
- És mondja csak, Mr. Mundo, együtt leszünk, vagy különböző helyekre fog minket teleportálni a kő? - ha választ kaptam a kérdésre, akkor magamhoz veszem a követ, és vele együtt a füzetet és a ceruzát.

- Értem, köszönöm. - válaszoltam Mr. Mundonak, és már el is vettem a ceruzát, a kis noteszt és a követ. Igazából sokat nem változtatott volna a tényen az sem, ha egyedül lettünk volna. Viszont a lány láthatóan nem kedvelte a társaságomat, így ezt meg kellett kérdeznem.
Persze így is megoldhatjuk, hogy ne legyen kontaktus. Csak a küldetésünk közös, viszont nincs náluk semmilyen olyan tárgy, amire nekem szükségem lenne, tehát nyugodtan dolgozhatunk külön is.
Az első próbatétel helyszíne eléggé egysíkúnak hatott. Virágok, amerre csak a szem elláthatott. Leszámítva a fát, ami meglehetősen hórihorgas termetű volt a többi növényhez képest. Az aljában pedig mintha lett is volna valami, de azt ekkora távolságból nem tudtam beazonosítani.
Ezért aztán közelebb mentem a fához, azzal pedig nem is törődtem, hogy a másik kettő játékos utánam jön-e, vagy sem. Bár Ozirisz eléggé szimpatikusnak tűnt, rajta is látszott a tartózkodás, amint meglátta a vörös indikátort.
Amint odaértem a fához, már láttam is, hogy ki volt a fatövében. Egy kislány pityergett éppen.
- Héj, kislány, minden rendben? Mi a gond? - kérdeztem tőle, egy kissé aggódva. Nincs is rosszabb látvány, mint egy szomorú kisgyerek.
De be kellett látnom, hogy az előttem ülő ember nem kislány, és még gyerek sem. Hanem a megbízónk az, Mr. Mundo.
Próbáltam nem rosszra gondolni, és ahelyett, hogy a fétise felől kérdezném, inkább a bárányba bújt farkas meséje jutott eszembe, amit még Aesopus írt. Bár a két eset között csak annyi hasonlóság van, hogy itt is másnak adta ki magát valaki. De reméljük, hogy ennek nem az lesz a vége, hogy Mundo meghal, mert másnak adta ki magát. Khm... De vissza a küldetéshez.
A "kislány" tehát most azért pityereg, mert a macskája fent maradt a fán. Nos, úgy látszik, hogy itt lesz az ideje átlapozni a füzetet. Hm... Az öt pontból egyedül csak az utolsót nem értettem tisztán, de rendben van. Tehát le kell hozni Mircit a fáról. Ha nagyon csalni szeretnék, akkor egyszerűen megidézném Pegazust, felrepülnék, és lehoznám onnan. De egyelőre nem szeretném felfedni a képességeim mások előtt. Tökéletesen megfelel számomra az a két ember, aki tud Pegazusról. Miuról tudom, hogy nem adná tovább, Cearso pedig nem tűnt olyan balgának, hogy ilyesmiket kifecsegjen.
A kezembe vettem a ceruzát, és gondolkodni kezdtem. A ceruza egyszerre csak egy dolgot tud megidézni. Hm... Akkor megpróbálkozom valamivel.
A füzetbe ennyit írtam a ceruzával: "beszélő Mirci." Így talán már tud beszélni a macsek, de a legkönnyebben ezt csak úgy deríthetem ki, ha kérdezek valamit a macskától.
- Mirci, miért mentél fel a fára? És nem szeretnél le jönni? - Nem tudom, hogy a többiek látták-e, hogy én mit írok a füzetbe, de ha nem, akkor most gondolom hibbantnak néznek engem. Tényleg, vajon ők is most azon gondolkodnak, hogy lehozzák? Esetleg már ki is találtak valamit? - futott át a gondolat a fejemen, ezért aztán hátranéztem a többiekre, hogy vajon mit csinálnak.

A szavak, miket írtam szépen lassan elkezdtek lefolyni a papírról. Ezek szerint mellé lőttem. De mi lehetett a gond? Rendben, ezen igazából felesleges gondolkodnom, mert tudom. A "beszélő" nem főnév, vagy melléknév, hanem, melléknévi igenév. De reméltem, hogy nem fog fent akadni a rendszerben.
Akkor lássuk, hogy hogyan boldogulnak a többiek. Ozirisz irománya, csodával határos módon életre kelt, pedig a tűzoltóautó nagyban meghaladja a SAO technológiáját. Azonban bármilyen remek ötletnek is bizonyult a jármű, a macska valamiért inkább fent maradt volna.
Meglehet, hogy Mr. ,azaz mostmár Mrs. Mundo látványa rémiszetette meg, és ezért ment fel a fára? Nem tudom. Annyi biztos, hogy az ő helyében én ezt csináltam volna.
Viszont nem ő vagyok, ezért le kell hoznom őt a fáról. De vajon milyen módszerrel? Látszólag az egyszerű módszer nem fog beválni. Hm...
Viszont Chitose kisasszonynak igaza lehet, talán inkább le kéne csalnunk. Olyan dolgot kell adnunk, ami érdekelheti... De mi lehet az?
Egyáltalán mire vágyhat egy vérbeli macska? A tejre allergiásak -  ha lehet hinni a tudósok állításainak -, a hal az... túlságosan is klisés. Talán egy másik macska? Az lehet, hogy segítene rajta. Hiszen ki ne szeretne egy fajtársával lenni, ha egyedül van? Nos... Talán én. De a macska legtöbb esetben társas lény, ha jól tudom...
Az igazat megvallva, egy fán rekedt kutyának sokkal jobban örültem volna. A macskákat nem szeretem annyira, és semmi hasznuk. Ha nem ez lenne a feladat, valószínüleg itthagynám, de így...
És ekkor ugrott be valamit. Van egy macska, akit mindenki jól ismert... Az én korosztályom legalábbis igen.
Ezért aztán el is kezdem írni a lapra a következő szót: "Lasagne". No lássuk, erre mit lépsz, macsek?

A Lasagne megtette hatását, a macska már alig várta, hogy lejöhessen, és falatozzon belőle. Azonban mégsem tett semmit annak érdekében, hogy lejöjjön. Látszik, hogy nem egy kiköpött Garfield, de a Lasagne mégiscsak egy Lasagne.
A többiek próbálkozása is hiábavalónak tűnt... De csak tűnt, mert Ozirisz ötlete a Whiskasszal teljsen jól működött. És én még azt hittem, hogy a reklámokkal csak a jónépet akarták leamortizálni, hogy agyatlan zombiként rohanjunk a boltokba, így megfosztva minket a szabad gondolkodásunktól és a vagyonunktól. Ezt a játékot is reklámozták, és lám, így végeztem én is...
De azt le kell szögeznem, hogy nem önszántamból. Amint megtaláltam szeretett Chihirom gyilkosát, én el is tűnök erről a világról. Bár bevallom őszintén, hogy megkedveltem a helyet, és néhány embert is. De már nyugalmat szeretnék. Belefáradtam, hogy üldözzem a gonoszt, miközben az emberek engem sem becsülnek meg jobban.
Én pedig nem fogok tenni azért, hogy felnyissam a szemüket. Ha oly balgák, hogy nem veszik észre azt, ami a szemük előtt történik, akkor magukra vessenek! Számomra így is eljátszotta már esélyét az emberiség.
Leszámítva Miut. Ő kedves lány, aki nem ártott senkinek, és a rosszba is csak véletlenül keveredett bele. Bár az ő viselkedése is hagy némi kívánivalót maga után, de őt rendes embernek nevezhetem, aki nem a külső alapján ítél.
Közben a macsek még mindig a földön van, és eszik. Nem az én ötletem miatt jött le a fáról, így úgy gondolom, hogy Oziriszé a megtiszteltetés, hogy odaadja a lánynak.
Miután átnyújtotta a macskát egy teleportáció következtében már ott is termetünk Mr. Mundo boltjában, és most jönnek a kérdések. Én azonban nem várom meg őket, egyszerűen felkapok egy követ, és már folytatom is az utamat a következő helyszínre. Idegesítenek a többiek. És ezt lehet, hogy meg is fogom mondani nekik, ha nem változtatnak rajta. Azonban jószívű vagyok, így adok neik még egy esélyt.