[Játékos Küldetés]Egy, kettő, három...

The member 'Ozirisz' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Jun Change-ja sikeres, ellenben kulcsot nem talál. És jó ötlet lenne gyorsan megismételni a műveletet kifelé, mert a nagyra nőtt elektromos vidra láthatólag nem örül a plusz társaságnak, aki újabb pixelhelyeket vesz el a ketrece területéből.
Ozirisz akciója az étellel viszont megmenti Jun-t a katasztrófától Raijuu ketrecében, Houkou szélviharai pedig lecsendesednek, amíg a kutya a szalonnával van elfoglalva. Így nem szenvedtek további sérülést.
Sokrates viszont megjelenik egy újabb rejtett csapóajtón keresztül, nyakában a következő kulccsal. Miután Jay és Hime észreveszi őt, a játékosok meg még fejet is hajtanak a két fenevad előtt, odatipeg hozzájuk, megvárja, míg leoldják nyakáról a kulcsot, és visszaszalad a csapóajtó rejtekébe.
A következő teremben az első, amit megéreztek, az az átható bűz. A padló hiába egy virágosmező, hisz van itt rózsa, liliom, pipacs,szegfű, kakukkfű, mindenféle virág, amit el lehet képzelni, a kellemes illatok helyett gyomorforgató szag tölti be az egész termet.
A virágmező közepén szipogást hallotok, a földbe pedig a következő feliratot vésték:

SHICHIBI NO KAKU
Mi a kedvenc virágom?

A szipogás forrása megfordul, üres szemeiben könnyek csillognak csupán; vak. Egy fekete, az átlagosnál kétszer nagyobb borz az, a kelleténél több farokkal.
-Sziasztok... -hüppögi és meglengeti hét farkát, surrogó hangot hallatva vele a fűben. -Elnézést a nagy bűzért... nem tudom, miért lehet. Pedig én nem akarom... illatos akarok lenni.
Majd visszasüpped a letargiába.



Feladat: Találjatok ki valamit szegény kis borz megvigasztalására.
Primrose kérésre kikerült a csapatból, ám ha vissza akar térni, akkor legalább három teremnyi reagot kérek tőle.
Yuichi szabin, ő egyenlőre 500 szónál jár.
Ran sem írt előző körben, ő is 500 szónál jár.
Nincs már sok hátra. Kaku-n kívül még két állatka
A következő kör vasárnap (11.) éjfélkor érkezik.

A művelet sikeres, félig...a ketrecben nem találtam semmit, a földön heverő szalma, ami fekhelyet biztosított a fenevadnak, nem túl sok, és a kulcsot sem látom benne. A kutakodásban megzavar a kis "cica" egy jó hangos morgással. Szerencsére, egy éppen arra kószáló szalonna megmentett, és még ép időben ki tudtam cserélni magam azzal a szendviccsel. Ha jól számolom már nincs sok csere-bere mára. Miközben elfogyasztotta a szendvicsem, én inkább csak fel s alá járkálgattam a teremben. Hime a klónjaival játszik, és úgy tűnik mindenki a kulccsal van elfoglalva. Senkinek sem tűnt fel, még nekem sem, hogy a kölyök macskája belibegett a kulccsal a nyakában.
- Hé megvan a kulcs! - kiáltottam a többieknek közben próbálva ki oldani a csomót. A jó szemem és a tökéletes probléma megoldó képességem most sem hagyott cserben. Ilyen egy igazi profi. Elégedetten ballagtam az ajtóhoz, ami mint a többi is szinte magától kinyílt és egy fűvel borított jól gondozott virágos kert.
- Milyen szép kert! Mindenhol virágok és ez az illat....illat..MI EZ A SZAG? - valami átható bűz, mintha rohadna valami, ez egy kínzókamra. Egyszerre tört bennem össze a békés nyugodtság és a kellemes rét képe is. Az orromhoz kaptam a kezem, majd a virágok között kibújó farkincák felé kezdtem menni. Ahol egy borz, egy síró borz várt minket. Milyen kis aranyos..azt hiszi, hogy a virágok elnyomják az illatát...
- Virág? - néztem körbe a kérdésére, hogy találjuk meg a kedvencét több száz virág közül? Ez az állat hülyébb mint a polipkakas... Felkaptam a fejem, a többieket kicsit magukra hagyva, elindultam, minél messzebb a borztól, a lehető legtöbb virág felé véve az irányt. Nézzük csak..szegfű, liliom, tulipán, rózsa. Melyik lehet az ami képes elnyomni az illatát...A szegfűnek nincs semmi illata, kizárva. De milyen szép...le kéne tépnem és a hajamba tűzni. Hopp már ott is van. Nekem sokkal jobban áll mint az anyatermészetben. Hmm rózsa, kicsit tüskés, de az illata erős. Ebből is szakítok egyet hátha ezt szereti.A tüskéket gondosan letördelve, hogy ne szúrja a kezem, majd a tulipánok felé vezetett az utam. Milyen szépek, sárga, piros és még lila is. Nem is tudtam, hogy van lila tulipán, jobb lenne megmutatni a többieknek. De...minek fogjam amikor...olyan szépen áll az az egy virág is a hajamban? Olyan magányos, és elhagyatott, oda teszem őket is, hogy barátkozhassanak. Igen máris jobb, most már hárman vannak. De, ez páros szám, kell egy negyedik barát. Nárcisz! De mi van, ha nem szeretik egymást...? Liliom, meg egy kis margaréta és a zsálya is milyen szép... De, én milyen szép vagyok. Egyre fenségesebben nézek ki, kell egy tükör. Látni akarom magam, de előtte még...ez a jácint olyan mintha szemezne velem. Féltékeny a többiekre? Gyere te is. A többiek felé tartva eszembe jutott, hogy a borznak nem is kerestem virágot. Gyorsan felkaptam egy árván nyiladozó virágot, amiről út közben megállapíthattam, hogy pókliliom.
- Vissza jöttem.  vigyorogtam a többiekre, remélve, hogy észreveszi valaki a virágokat és megdicsérik. Igen, dicsérjetek alattvalóim, szükségem van a dicséretetekre, és a szeretetetekre. Imádatotokra és... miket gondolok? Ez csak természetes, hogy szeretik a virágokat. De ki is...ki is.. ő ott. Közelebb szökdécseltem a csendes idegenhez aki szalonnával dobálózott.
- Onii-chan. Mondd, milyen a virágkoszorúm? - vigyorogtam rá várva a dicséretére. A borz illatát még az én virágaim sem nyomták el ismét be kellett fogjam az orrom és tisztes távolságról a borzhoz szóltam.
- Szereted a pókliliomokat? - kérdeztem tőle, habár egy a százhoz az esélye, hogy pont ez a kedvence...Még ha nem is ez a kedvence, legalább egyvalamiben teljesen biztos lehetek, a virágok nagyon jól állnak nekem.

Térdre ereszedésem és fejhajtásom lehet, hogy sikeresnek bizonyult, de megláttam Sokrates-t is időközben. Szép lassa odajött hozzánk, Jun pedig leoldotta a macs nyakáról a csomót, és besétáltunk a következő terembe.
Egy csodás virágoskert tárult a szemem elé, az orromba pedig valami iszonyatos, gyomorforgató, illatnak még erőteljes túlzással sem nevezhető, orrfacsaró, visszataszító, förtelmes bűz. Najó, éreztem már ennél rosszabbat is, "hála" való életbeli munkámnak, de ez akkor is büdös.
Keresem a feliratot, meg is találom: SHICHIBI NO KAKU, Mi a kedvenc virágom?
Szipogást hallok, mely egy borz, egy hétfarkú, jó nagy borztól érkezik. Mikor ránk néz, szeme valahogy üresnek bizonyul. Nem is ránk néz, csak a hangunk felé fordult, mert mikor közelebb érek hozzá, meglátom, hogy miért volt olyan üres a tekintete: szegény vak.
Illedelmesen köszöntött minket és elnézést is kért a nagy bűzért. Szerencsétlen kis állat, csak illatos akar lenni.
Jun időközben megy jobbra-balra, virágokat tűzve a hajába, mit sem törődve a borzzal.
Én viszont nagyon megsajnáltam a kicsit, így lassan odasétáltam hozzá, majd így szóltam:
- Szia. Ne aggódj, nem akarlak bántani- mondtam, mikor már teljesen odaértem hozzá. Furcsa, mert a bűz nem erősödött, pedig erre számítottam. Leguggoltam, és megsimogattam a feje búbját néhányszor.
- Nem is vagy te büdös.. ezt a kellemetlen szagot biztosan valami más adja ki. Vagy szoktak esetleg bántani? Lehet, hogy csak védekezésből adod ki ezt a szagot..már ha te teszed ezt. Na várj, mindjárt körbenézek én.
El is kezdtem keresgélni a virágok közt, hátha találok valami bűzforrást, vagy a kulcsot. Ha találtam valamit, ha nem, visszatérek mindenképp a hétfarkúhoz., tovább simogatom a fejét.
- Na, ne sírj, csak kitalálunk mi itt valamit. Mi a kedvenc virágod egyébként, ha szabad megkérdeznem? Szedek neked egy jó nagy csokorral, és ideteszem melléd.- próbálom bíztatni a kicsit, majd guggolva megintcsak körbenéztem, hátha találok valami megoldást a kis borz problémájára.

A klónjaim jó elterelőnek bizonyultak, és idő közben a macskusz is megjelent a kulccsal a nyakába. Már mehettünk is tovább a következő terembe. Igaz, kicsit sebződtem én is a két állatkától, de csak a páncélomból ment le minimális. Semmi bajom nem esett. Viszont örültem, hogy végre ott hagyhatom azt a termet. Valami miatt Yui jóval mögöttem jött, de mivel láttam, hogy nagyon el van gondolkodva, így nem is zavartam inkább. Bár most nagyon hiányzott az érintése, és a csókja. Ám amikor beléptünk, két okból is elállt a lélegzetem. Először is, mivel itt gyönyörű virágok nyílnak. Másodszor pedig, mivel a virágos rét ellenére olyan rettentő bűz volt a terembe, hogy kis híján visszaadtam, amit két teremmel azelőtt csipegettem kajeszt. Tekintetemmel keresni kezdtem a szag forrását, és meg is láttam, egy cuki pici borzocska volt, igaz, a kelleténél több farkincával megáldva. Aham, szóval innen fúj a szél. Szokták volt mondani az idősebbek. Hirtelen Yui megállt mögöttem, de se át nem ölelt, se meg nem simogatott, ahogy szokott, csak mintha egy idegentől kérdezné a következő kérdést tette fel:
"-Miről maradtam le? Kicsit hátra maradok gondolkodni és máris haladtok három termet?"
-Igen.- Válaszoltam.- Most elég gyors volt a tempó.- Nem nézek rá. érzem legbelül, hogy valami megváltozott. De most nem sírhatok. Még nem. túl sok mindenki megláthat. Akkor pedig gyengének hinnének. Nem tehetek mást, csak a feladatra koncentrálok. Ám Yui ebben is megelőz. Megpróbálja az ajtó felé vinni az állatot. Ám a kérdés a terem elején az volt, hogy mi a kedvenc virágom. Tekintetemet párszor körbehordom a termen, majd tekintetem megállapodik egy egyszerű, kék virágon. Ez a nefelejcs. Nem tudom, honnan jutott eszembe, ám most valahogy ezt a virágot szúrta ki a megérzésem. Gyorsan szedek pár szálat, és ahogy kislányként szoktam, koszorút fonok belőle, és a borz fejére teszem. Valamint egy szál fekete rózsát tépek le és tűzök a hajamba. Most már semmi nem érdekel. Valami megváltozott, és nem értem, hogy mi és miért. De megyek tovább.
- Drága kicsi Borz. Csak nem a nefelejcs a kedvenc virágod?- Kérdezem tőle, majd folytatom.- Nem vagy büdös, hidd el nekem. Illatos vagy, ahogy ezek a virágok is. Ne legyél szomorú kérlek. Ha valaki szomorú, akkor én is az leszek.- Mondtam neki, majd reménykedtem benne, hogy sikerül a kulcsot megszerezni.

The member 'Hayashi Yuichi' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Jay simogatására közelebb bújik hozzá, majd alig pár másodperc múlva visszatámolyog a helyére és leül. -Ugyan, büdös vagyok. Nem is érzem miatta az illatokat. Körbe keresgéltem, hogy hát ha találok valamit, ami felvidít, de ez a bűz az én orromat is facsarja. Pedig milyen szép illatokat éreztem még régebben, még az elején... -mosolyodik el, mintha nosztalgiázna, és a továbbiakban nem figyel rád.
Yuichi durva reakciójára sivítással válaszol, így fültépő hangot is generálva az orrfacsaró bűz mellé, és bizonygatja, hogy nem szabad, mert odaát meg fogják akkor enni, és ő azt nem szeretné. Majd a sivítás abbamarad és elgondolkodik. -Illetve, talán jobb is lenne, ha megennének...
Ozirisz vigasztalását a fülét hegyezve hallgatja végig, időnként a férfi felé szimatolva kis orrával, majd mintha elmosolyodna. -Köszönöm, ez jól esett. Kívánok Önnek is minden hasonló jót. Köszönöm.
Hime és Jun felé is elkezd fülelni, és ha a két csapattárs odaadja neki a virágokat, boldogan szimatolja őket. -Igazából nem. A rózsa, amiknek olyan szép, erős illata van, azt szeretem. Viszont nagyon kedvesnek tetszik lenni. Oh, mielőtt elfelejteném. -lebukik a magas fűben, mint valami halacska, kicsit szöszmötöl a földön, majd diadalittasan felemeli a kulcsot. -Úgy elmerültem, hogy erről el is feledkeztem. Tessék, a virágért és a vigaszért cserébe. Csak figyeljetek oda, ha esetleg... éhes lenne, ha bementek...


A következő teremben sok-sok kígyó sziszegése fogad titeket. Pontosabban 8, ha valaki esetleg összeszámolja - ami mondjuk fölösleges, hisz mindenki tisztán láthatja a zaj forrását:


Egy hatalmas, nyolcfejű és nyolcfarkú kígyót. A farkai és teste az egész termet betöltik, fejei pedig még a kupolát is elérik.
A földbe a következő vésték:

YAMATO NO OROCHI
Mese-mese mátka"

Mind a nyolc fej felétek fordul, mikor bezárul a kapu, és alaposan megnéz titeket, nagy sziszegés közepette. Pár hosszúra nyúlt másodperc múlva az egyik fej lehajol, hogy szemmagasságban legyen veletek, és így szól.
-Üdvözletem, vándorok. Tegnapra vártunk titeket.
-Az-az Ellen lányka - szólal meg egy másik fej. -már megetetett minket, és megkért, hogy bánjunk kedvesen veletek.
-Viszont valamit találjunk ki, hogy átjussatok a termünkön. -mondja a harmadik.
-Mi pedig úgy döntöttünk, hogy mivel nem ismerünk titeket... -folytatja a negyedik.
-...egy könnyű feladatot állítunk elétek. -fejezi be az ötödik.
-Nyugodtan üljetek le, el fog tartani egy darabig. -mondja a hatodik, és az egyik farok a bejárati kapu két oldala felé mutat, ahol ugyanolyan párnák vannak, mint Nekomata termében.
-Tényleg nem kérünk tőletek sokat. Lehet rövid vagy hosszú is akár. -mondja a hetedik.
-Meséljetek nekünk valamit azokról a híres sárkányokról, amiket a kinti világban ismernek. -fejezi be a nyolcadik, majd a kígyó is mintha kényelembe helyezné magát és fülelve vár.


Feladat: Egyszerű. Mindenkitől kérek valamilyen sárkányos-kígyós mesét ^^
Eredetileg legalább 8 mesét szerettem volna hallani, de már nem vagyunk annyian :(Ennek ellenére kérem, hogy mindenki írjon legalább egyet. Akinek a karaktere ismer vagy kitalál többet, azokat is elmesélheti. Külön fogok örülni, ha összejön a 8.
Kérésre Ekiguchi Ran is elhagyta a csapatot (Ő és Primrose ha szeretne visszacsatlakozni, az utolsó három teremre kérem a reagot, és utolsó esély)
A következő kör legkorábban hétfőn (19.) érkezik.

A csapat már mindent megpróbált szép szó, goromba agresszív támadás, szegény állat lelkének összetiprása de semmi. Valójában nem is nagyon érdekelt már, hogy, hogyan szerezzük meg tőle, kicsit sajnáltam ugyan de az ő hibája neki is kell megoldani. Az új Onii-chanomnak pedig megköszöntem egy mosollyal, hogy megdicsérte a hajamba tett virágokat. Azt hiszem még egy darabig jó helyen lesznek ott. Majd a vigasztalására a borz visszanyeri az élni akarását és végre nem akarja, hogy felfalják. Hime virágai felé kezd szimatolni majd az én virágcsokromra is rávetemedik, nagyon tetszenek neki. Nekem úgy sincs ezekre már szükségem szóval átnyújtom neki. De valahogy, olyan hiány érzetem lett...Mintha kicsivel többen jöttünk volna be, mint amennyien itt vagyunk.
- Hé, a többiek hová tűntek? - kérdeztem a többieket, nem mintha annyira fontos lenne, hogy egy hadseregnyi ember sétálgasson a termekben, meg így talán még a jutalom is több lesz. De az illem és a tapintatosság ezt kívánja, így hát megkérdeztem. Közben a kulcs is előkerült, a fűben lapult a borz mellett, én inkább nem nyúltam érte, kitudja hol tárolgatta eddig. Majd elbúcsúztunk a kis állattól, de nem hagyott nyugodni az utolsó pár szava. Rosszat sejtek...A terem ajtaja kinyílt, mindent beborít egy óriási állat teste. A teremben visszhangzik a kígyók sziszegése, szóval erre gondolt... A földön lévő felirattal nem foglalkoztam, eddig sem segített sokat, legalábbis nekem nem. Inkább a nyolc fejű szörnnyel szemezgettem.
- Váó! Milyen jól beszéltek együtt!, biztos sokat gyakoroltátok. - lepődtem meg. Majd elkezdtem gondolkozni, valami sárkányos mesén... Majd elcsendesednek amint befejezi a nyolcadik fej is a mondandóját. Ezek csak egy játék összetevői, nem tudhatják, hogy valami kevésbé ismert mesét fognak hallani.
- Szóval kezdem én ha a többiek nem bánják. - léptem elő meggyőző vigyorral az arcomon. - A kinti világban sok sárkány él, hatalmasak! - próbáltam hozzá a kezeimet is szélesre tárni. - de nagyon félénkek és nem mutatkoznak emberek előtt csak ritkán. Bizony bizony. - bólogatni kezdtem. - de! magányos eltévedt gyerekek előtt néha megtörik a szívükön a jég és előbújnak rejtekükből. Volt már rá példa, hogy megtanítottak egy árva kisgyermeket, a saját képességeikre, például tűz evésre, meg hasonló dolgokra. De amint felnőtt a gyerek elhagyta, hogy magától jöjjön rá a világ dolgaira. Szóval a sárkányok jószívűek és aggódóak! De nem mindegyik... - hagytam félbe a mondatot és viszább léptem a többiek közé.

Nem tudtam, mitévő legyek még mindig magamon éreztem Yui közönyös tekintetét, és fejemben visszhangzott közönyös hangja. Most mi ez? Kérdeztem magamtól. Ennyire megharagudott volna, mert csúnyát mondtam a máik lányra. Nem értem. Ám ahogy észleltem, mintha másnak is feltűnt volna ez a kis változás. És amin még jobban meglepődtem, a virág még mindig ott volt a hajamban. Ám ahogy a következő terembe léptünk egy hatalmas sikoly hagyta el az ajkaimat. Megpróbáltam hátrálni, ám a kapu hatalmas csattanással bezárult. Nem tudtam menekülni, és a teremben rengeteg kígyó volt. Na ne, azt ne. Ez a legvadabb rémálomnak is sok lett volna. Ám a kígyók meg is szólaltak, üljünk le, és meséljünk. Mondták ők. Majdnem elesve a falig támolyogtam hátrálva, hisz valahogy éreztem Yui-ra most nem számíthatok. Na lássuk, mese a sárkányokról és a kígyókról.
- Kígyós Jancsi- Kezdtem bele a mesémbe.
Volt egyszer egy szegény asszony s annak egyetlen fia: Jancsi volt a neve.
Azt mondja Jancsi egyszer az anyjának:
- Édesanyám, én elmegyek szerencsét próbálni. Talán csak szerzek valamit, s kendnek is jobb lesz az élete.
A szegény asszony pogácsát sütött, feltarisznyálta a fiát, s Jancsi elindult hetedhét ország ellen. Ment, mendegélt hegyeken-völgyeken által, s amint egy rengeteg erdőn menne keresztül, megszólítja valaki.
Néz erre, néz arra, nem lát senkit. Aztán felnéz egy fára, s hát annak a felső ágára rá van tekeredve egy kígyó, az szólott hozzá.
Azt mondotta Jancsinak a kígyó:
- Te legény, végy le a fáról, s vígy haza az édesapámhoz, bizony nem bánod meg.
Jancsi felmászott a fára, a kígyót szépen letekerte az ágról; az meg mindjárt rátekerőzött a nyakára, de nem bántotta Jancsit.
Akkor leereszkedett Jancsi a fáról, továbbindult, s kérdezte a kígyótól:
- Hát hol lakik a te édesapád?
Mondotta a kígyó:
- Látod-e amott azt a nagy tüzet? Ott lakik az én édesapám gyémántpalotában.
Hitte is, nem is Jancsi ezt a beszédet, de azért csak vitte a kígyót, többet nem kérdezősködött.
Tovább mennek, mendegélnek, s egyszerre csak eléjük áll egy disznó nagy röfögéssel.
Azt mondja Jancsinak a disznó:
- Tedd le azt a kígyót, legény, mert téged is megvarázsol, mint engem! Látod-e, én királyfi voltam, s disznónak varázsolt.
Mondotta Jancsi:
- Nem bánom én, akárminek varázsol; megígértem, hogy hazaviszem: szavamnak állok.
Amint egypár lépéssel továbbmentek, mondja a kígyó:
- Szerencséd, hogy nem hallgattál arra a disznóra! Királyfi lehetne még most is, de megvarázsoltam, mert hiába kértem, hiába könyörögtem, nem vitt haza édesapámhoz.
Még egy kőhajításnyira sem értek, eléjük toppan egy ló, s az is mondja Jancsinak:
- Tedd le azt a kígyót, te legény, mert téged is megvarázsol, mint engem.
- Nem bánom én, ha meg is varázsol - mondotta Jancsi -, megígértem, hogy hazaviszem: szavamnak állok.
Mikor egy kicsit továbbhaladtak, mondotta a kígyó Jancsinak:
- Látod, Jancsi, ezt is azért varázsoltam meg, mert nem vitt haza az édesapámhoz.
Tovább mennek, mendegélnek, s hát jő velük szembe éktelen nagy bömböléssel egy bika.
Mondja ez is Jancsinak:
- Tedd le azt a kígyót, te legény, mert bizony megvarázsol, mint engem.
Mondotta Jancsi:
- Hadd varázsoljon, én nem bánom; megígértem, hogy hazaviszem: szavamnak állok.
Azzal továbbmentek. Mikor egy kicsit eltávolodtak a bikától, mondja a kígyó:
- Látod, te legény! Ez mind a három királyfi volt, s mind a hármat kértem, hogy vegyen le a fáról, vigyen haza édesapámhoz, de egyiknek sem volt annyi szíve, hogy megkönyörüljön rajtam. Azért varázsoltam meg mind a hármat.
Aközben megérkeztek ahhoz a nagy tűzhöz, amelyet messziről láttak. Attól a tűztől nem messze volt a gyémántpalota, abban lakott a kígyó édesapja: a kígyók királya.
A gyémántpalota előtt egy regiment katona állott őrt, s mikor Jancsi odaért a kígyóval, szépen két sorba állottak, s úgy szalutáltak.
Felmennek a gyémántgarádicson, s amint mennek, mondja a kígyó Jancsinak:
- Hallod-e, te jó legény! Az édesapám, amiért engem hazahoztál, annyi ezüstöt és aranyat kínál, amennyit csak elbírsz, talán még többet is, de te ne fogadj el semmi egyebet, csak azt a nagy abroszt, amelyik az ebédlőasztalra van felterítve.
Bemennek a palotába, fogadja a kígyókirály nagy örömmel Jancsit, s mondja lelkes szóval:
- Kívánj akármit, te legény! Adok neked aranyat, ezüstöt, gyémántot, amiért visszahoztad egyetlen lányomat.
Mondotta Jancsi:
- Nem kell nekem, felséges királyom, sem aranya, sem ezüstje, sem gyémántja, csak az a nagy abrosz, amelyik az ebédlőasztalra van felterítve!
- Jól van, fiam - mondja a kígyókirály -, neked adom, pedig ez a legdrágább kincsem a lányom után. Mert úgy tudd meg, hogy ennek az abrosznak csak be kell hajtani a négy sarkát, s tele lesz mindjárt étellel-itallal. Ha ezt az abroszt megőrzöd, ételre-italra nem lesz gondod az életben.
Ott mindjárt meg is mutatja a király, hogy mit tud az abrosz. Behajtja a négy sarkát, s hát annyi rajta az étel-ital, hogy csak úgy ropogott alatta az asztal, pedig színarany volt mind a négy lába, de még a lapja is. Leülnek az asztal mellé, biztatja Jancsit a kígyókirály:
- Egyél-igyál, fiam!
Esznek-isznak, s egyszer csak mi történik, mi nem - nem egyéb a nagy semminél -, elég az, hogy kerül-fordul az asztal körül a kígyókirály lánya, s hát egy szempillantásra csak eltűnik, mintha a föld nyelte volna el, s ott van helyette egy szépséges szép lány, de olyan szép, hogy Jancsinak szeme-szája tátva maradt a nagy álmélkodástól.
Megszólal a lány:
- Csodálkozol, ugye, te legény, pedig úgy nézz meg, hogy én vagyok az a kígyó, akit hazahoztál.
- Nem bánom én - mondta Jancsi -, ha az vagy, ha az nem vagy, de ha előbb látlak, bizony nem az abroszt kérem az apádtól, hanem téged.
Mondja a kígyókirály:
- Ne búsulj, fiam! Neked adom az abroszt is, neked adom a lányt is, s adok mellé tenger kincset, élhettek vígan, míg a világ s még két nap.
De bezzeg megörült ennek a beszédnek Jancsi, nemkülönben a kígyó-királykisasszony. Mindjárt nagy lakodalmat csaptak, hét álló nap s hét éjjel táncoltak.
Akkor a fiatalok hatlovas hintóba ültek; hatlovas hintó előtt ment egy regiment huszár, utána is egy regiment huszár; kétfelől a hintó mellett két regiment gyalogkatona, úgy indultak a Jancsi hazájába.
De még mi mindent vittek utánuk! Hat szekér ezüstöt, hat szekér aranyat, hat szekér gyémántot. Ahogy megérkeztek a Jancsi hazájába, éppen olyan gyémántpalotát építettek, mint a kígyó királyé.
Beleköltöztették Jancsi anyját is. Bezzeg jó dolga volt azután, kezét-lábát össze kalácsozta, úgy élt, mint egy királyné.
Itt a vége, fuss el véle!
Hagytam egy kis szünetet, és így folytattam.
- De hogy ne csak a kígyókról meséljek, mesélek néhány sárkányról is. Az első történetem főhőse Eragon, egy kis faluban elé fiú. Már nem kisfiú, hisz lassan a húszas évei felé jár. A történetünk abban a korban játszódik, amikor a sárkánylovasok létében még hisznek az emberek, és reménykednek, hogy egy nap majd eljön az a hős lovas, aki megmenti őket zsarnok királyuktól, aki kikiáltotta magát az utolsó sárkánylovasnak. Ám egy napon Eragon, egy gyönyörű, kék kőre bukkant, amiről nemsokára kiderült, hogy egy sárkánytojás. Nem sokára ki is kel kis sárkány belőle Szaphira. Be is mutatkozik újdonsült gazdájának, majd egy volt sárkánylovas segedelmével felkészülnek az útra, ami elvezeti őket az ellenállók búvóhelyére. Ám a fiú eleinte mégse oda indul, hanem megmenti a lányt, akinek a jóvoltából hozzá került a sárkánya. Ám ahogy az lenni szokott, semmi nincs harc nélkül, itt is összecsap a jó és a rossz, de a jó győzedelmeskedik.- Mondtam végül, és ismét körbe pislantottam. Majd mikor még percekkel később is csend vett körbe, halkan dúdolni, majd énekelni kezdtem:- Paff, a bűvös sárkány, senkitől se félt
Álomország tengerpartján játékok közt élt.

Paff, a bűvös sárkány, senkitől se félt
Álomország tengerpartján játékok közt élt.
Volt egy játszótársa, úgy hívták, hogy Jani
Jó barátja madártollat hozott őneki

Paff, a bűvös sárkány, ki senkitől se félt
Álomország tengerpartján játékok közt élt.

A tengert együtt járták, repült a kis hajó,
Paff hátára felült Jani, így utazni jó.
Sok király és sok herceg és mind a kalóz nép
Köszöntek, ha jönni látták, mert tisztelték nevét.
Hiszen ő volt

Paff, a bűvös sárkány, ki senkitől se félt
Álomország tengerpartján játékok közt élt.

Örökké él a sárkány, de nem úgy a kisfiú.
Színes tollakkal nem játszik a felnőtt ifjú.
Egy szürke éjjel aztán Jani nem jött többé el,
S Paff, a sárkány otthon maradt, bár várta a tenger.
Hét fejét búsan rázta s tizennégy szemmel sírt,
Többé nem kelt útnak eztán, így mondták a hírt.
Mert barát nélkül gyenge még a sárkány is,
Így Paff elbújt a barlangjába, s most híre hamva sincs.
Pedig ő volt

Paff, a bűvös sárkány, ki senkitől se félt
Álomország tengerpartján játékok közt élt.

Mivel még mindig néma csend volt, folytattam az éneklést.:
-Itt van Süsü!
Megjött Süsü!
Sziasztok!
Én vagyok a híres egyfejű,
a nevem is ennyi, csak Süsü.
De én egyiket se bánom
egyfejűként élem a világom.

Vidám lelkem senki sem érti
se gyerek, se nő, és se férfi
senki, senki itt a világon
mi is az én titkos nagy álmom.

Jaj,jaj

Kitagadott az a jó apám,
azóta vándorlok úgy biz ám.
Befogadnak majd az emberek
egyik szeret, másik meg remeg
Lala....

Én tudok egy csomó illemszabályt bizony:
Üdvözöllek dicső lovag
Szép a ruhád szép a lovad.
Mi szél hozott mondsza' erre?
S mi vajon a szíved terve?
Szép vagy mint a rózsa szál
ó te kedvest királylány

Legszentebb dolog a barátság
többet ér mint minden királyság.
Nekem is van egy jó barátom
S, ha
bajba jut majd én kirántom

A Falu lakói:
Ez a Süsü még is nagyszerű
Ha bár amint látszik egyfejű
egy fejével mégis jót nevet
Szeretik is őt az emberek
Egy fejében csöppnyi ész
Nem lesz sorsa túl nehéz
Mi lesz veled te egyfejű
mihez kezdesz itt jó Süsü?
Mikor a végéhez értem, úgy éreztem elmúlt valamelyest a félelem. Bár még mindig rettegtem a kígyóktól, reménykedtem benn, hogy ez a négy történet tetszett nekik, és hamar megkapjuk a kulcsot, és tovább mehetünk. Tehát újra helyet foglaltam a párnákon, és vártam a folytatást.

/Off: Sorry a hooszáért, de négy mesét írtam a biztonság kedvéért./

Hacsak sejtettem volna, hogy a rózsa a kedvence a kis borznak, annyit vittem volna oda neki, amennyit el sem bírt volna..de mindegy is, a kulcsot megszereztük, s mehettünk tovább. Figyelmeztetett minket azonban, hogy vigyázzunk AZZAL, ha éhes lenne... vajon mivel is?
Sokat nem kellett gondolkozzam rajta, mert mikor beérkeztünk a terembe, egy nyolcfejű-nyolcfarkú kígyó fogadott bennünket hangos sziszegéssel. Alig fértünk el a teremben, akkora volt ez a szörnyeteg.
A padlóba vésett feliratot keresve pedig egy rövid üzenetet találtam.
"YAMATO NO OROCHI, Mese-mese mátka."
Na, most nekünk kell mesélni, vagy nekünk mesélnek?
Majd mindegyik fej hozzátett pár szót az előtte lévő mondatához - imígyen derült ki, hogy már ettek-ittak, üljünk le, meséljünk. A sárkányokról, amik a kinti világban vannak. Vagy voltak. Rövid vagy hosszú, mi döntünk.
Végighallgattam a többiek meséjét, majd belekezdtem a sajátomba. Reméltem, hogy a többiek nem mondják el, mert sajnos nem ismerek túl sok sárkányos történetet.
-Nos, akkor hallgassák kérem végig az én mesémet.

Volt egyszer egy szegény ember. Úgy hívták, hogy Tóbiás. Olyan szegény volt, hogy már szegényebb nem lehetett, mégis minden évben szegényebb lett. Szegényebb pedig azért lett évről évre, mert minden évben született egy gyereke. Mikor már több gyereke volt, ahány lyuk van a rostán, Tóbiás elindult világgá, hogy munkát keressen, a munkáért pénzt kapjon, a pénzen meg kenyeret vegyen tömérdek gyerekének.
Ment, ment, mendegélt, s elért egy széles legelőre. Azon a széles legelőn egy kunyhó állt. Tóbiás belépett a kunyhóba, hát ott lelte a juhászt. Éppen sajtot készített.
- Munkát keresnék, nagyságos juhász úr - szólalt meg Tóbiás.
Mire a juhász azt felelte, hogy ami munka van, azt ő elvégzi, de egy darab sajtot jó szívvel ad. Tóbiás elfogadta a sajtot. A juhász meg sürgette, hogy siessen, mert a legelő a hétfejű sárkányé, s ha a sárkány itt találja, megeszi sajtostul vagy anélkül.
De bizony a juhász elkésett a sürgetéssel, mert alig lépett ki a kunyhóból Tóbiás, megjött a sárkány, elébe állott Tóbiásnak, és szórta a lángot mind a hét szájából.
Megijedt Tóbiás, de azt is látta, hogy ijedséggel nem sokra megy. Úgy tett hát, mintha nem félne. Meg sem várta, hogy a sárkány mit mond, hanem rátámadt nagy merészen:
- No, te koszos sárkány, te mit keresel itt?
- Hogy én mit keresek itt? - kérdezte a sárkány. - Ez az én legelőm, ha nem tudnád. Az meg az én kunyhóm, s a kunyhóban a juhász az én juhászom.
- Mérkőzzünk meg - mondta Tóbiás. - Amelyikünk erősebb, azé lesz a legelő, a kunyhó meg a juhász. De jól vigyázz, rongyos sárkánya, mert én rettentő erős vagyok ám.
- Jó - hagyta rá a sárkány -, legyen, ahogy mondtad. De hogy mérkőzzünk?
Körülnézett Tóbiás, s a szeme megakadt egy sziklán.
- Hadd lám - mondta -, mit tudsz kifacsarni abból a sziklából.
A sárkány egy árva szót sem szólt, csak lehasított egy darabot a sziklából. Aztán a darab sziklát a két tenyere közé fogta, ahogy a hólabdát formálják. Mikor ez megvolt, szorítani kezdte. Nem sokáig kellett szorítani, lisztté porladt a kemény szikla a markában.
- Szép, szép - hagyta rá Tóbiás -, de én ennél többet tudok. Én savót préselek a sziklából.
Vett ő is egy darab sziklát, hozzávette a sajtot, amit a juhásztól kapott, aztán a kettőt összeszorította. A sárkány odament, s megkóstolta, mi csepeg. Csakugyan savó volt az.
- No - mondta a sárkány -, ha te ilyen erős vagy, legyünk jó barátok.
- Nem bánom - egyezett bele Tóbiás -, de csak akkor, ha úgy tekintesz, mint bátyádat.
Beleegyezett a sárkány, s mindjárt elindultak barátságban a legelőn. Addig mentek, míg egy cseresznyefához nem értek. Roskadozott a fa, annyi gyümölcs termett rajta.
- Együnk! - mondta a sárkány.
Enni ennék örömest - gondolta Tóbiás -, de soha nem tudnék arra a fára fölmászni. De aztán eszébe jutott, hogy mit kell tenni. Mindjárt mondta is.
- Megfogod a fa tetejét, lehúzod, s tartod, amíg én becseresznyézek. Mikor én már jóllaktam, akkor jössz sorra te. Elvégre a bátyád vagyok.
Úgy lett, ahogy mondta, a sárkány lehúzta a cseresznyefa koronáját, és Tóbiás addig evett, míg a hasa dobbá nem kerekedett.
- No - mondta a sárkány -, eddig én fogtam neked, most fogd te énnekem.
Fogni még tudta Tóbiás, de tartani már nem. Mert alighogy megfogta a cseresznyefát, a fa kiegyenesedett. Tóbiás pedig, ha eddig nem tudott, most megtanult repülni. Mikor már eleget repült, lehuppant egy bokor tövére, egyenest egy nyúlra, amelyik ott hűsölt. Megijedtek mind a ketten. A nyúl futott volna, de nem futhatott, mert Tóbiás ijedtében megfogta.
A hétfejű sárkány meg csodálkozott, egyre csodálkozott, nem értette, mi lelte Tóbiást.
- Engem az lelt - felelte Tóbiás -, hogy megláttam ezt a nyulat a bokorban, átszökkentem hát a cseresznyefán, hogy el ne szalasszam. De meg is fogtam, ide nézz!
A nyúlfogás úgy megtetszett a sárkánynak, hogy Tóbiást meghívta a falujába.
Estére megérkeztek a sárkányfaluban a sárkánytanyára. A sárkányok éppen vacsoráztak. Négyen ültek az asztalnál, az apa, az anya meg a két sárkánytestvér, mindegyik előtt hét-hét tányér. Mert hétfejű sárkányok voltak mind. Mindegyik tányérban birkatokány. A négy sárkány olyan iszonyú jó étvággyal csámcsogott, mintha égiháború készülődne.
Mikor beléptek, fölnézett a négy sárkány. Egyszerre huszonnyolc pár szem szegeződött Tóbiásra. Egy darabig csak nézték a jövevényt, aztán a sárkányapa megtudakolta:
- Ezt az embermiszliket mi végre hoztad ide?
- Tisztelettel beszélj az én barátomról, apám - mondta a sárkány -, mert amilyen hitvány, olyan rettentő az ereje, s ha megharagszik, mindnyájunkat felfal mérgében.
- Ha barátod, szívesen látjuk - felelte a sárkányapa, s mindjárt meg is mutatta Tóbiásnak, hova üljön. A sárkányasszony tányért rakott elébe, Tóbiás pedig hozzálátott a birkatokányhoz. Egy feje volt szegénynek, nem hét, mint a sárkányoknak, de olyan éhes volt, hogy egy fejjel is többet evett, mint amazok héttel-héttel.
Nem is művelt egyebet a sárkányoknál, mint evett meg aludt. Mikor reggel fölébredt, egy kicsikét megmosdott, aztán leült reggelizni, szép lassan reggelizett - reggelizett, míg meg nem szólalt a déli harangszó. Akkor már föl sem kelt az asztaltól, úgyis hozták az ebédet. Nem sietett az ebéddel sem, hanem addig-addig eszegetett, míg leszállott az este, megszólalt a harang, s tálalták a vacsorát. Vacsorázni csak addig vacsorázott, míg elálmosodott. Mikor elálmosodott, el is aludt, s amikor aludt, egy falatot sem evett. De csak addig aludt, amíg föl nem ébredt. Mert mihelyt fölébredt, tüstént elölről kezdte az evést.
A sárkányoknál az a szokás járta, hogy egyik nap egyik, másik nap másik hozta a vizet a kútról. A vízhordáshoz tömlőt használtak, tizenkét bivaly bőréből varrott, óriási tömlőt. Egy darabig udvariaskodtak a sárkányok a vendéggel, de hogy telt-múlt az idő, a sárkányanya egyszer csak így szólt Tóbiáshoz:
- Ma te vagy a soros, eredj vízért.
Tóbiás odasompolygott a tömlőhöz, de úgy megijedt tőle, hozzányúlni sem mert. Hiszen megmozdítani sem bírta volna. Töprenkedett, mit tegyen, hogy tegye, hogy szégyenben ne maradjon. Rászólt hát a sárkányra:
- Gyere, mutasd meg, hol a kút, hadd hozzak vizet.
Mire a sárkány így válaszolt:
- Vesd a válladra a tömlőt, megmutatom.
- Vetném, vetném - ravaszkodott Tóbiás -, de ha a vállamra vetem a tömlőt, nem látom az utat, és soha nem találok haza a kút mellől.
A sárkány fogta a tömlőt, s elvezette Tóbiást a kúthoz. Szép, nagy kút volt, hét falu sárkánya hordta belőle a vizet.
Hogy odaértek a kúthoz, Tóbiás fogott egy ásót, s kezdte körülárkolni a kutat. A sárkány nézte, nézte egy darabig, aztán megkérdezte:
- Hát te mit akarsz?
- Hazaviszem az egész kutat - felelte Tóbiás -, legalább nem kell napról napra fáradoznunk a vízhordással.
Elkezdett a sárkány jajgatni, sivákolni, hogy ne bántsa a kutat Tóbiás, hét falu sárkánya hordja onnan a vizet, s ha Tóbiás elviszi, kitör a rettentő háborúság.
Tóbiás úgy tett, mintha habozna, aztán félredobta az ásót, s rászólt a sárkányra.
- Hát ha nem akarod, hogy a kutat hazavigyem, hozz vizet te helyettem.
- Szívesen - felelt a sárkány, a tömlőt megtöltötte, vállára vetette. Mikor már a vállán volt a tömlő, megszólalt Tóbiás:
- Várj csak, sárkány koma - azzal fölugrott a tömlő tetejébe. A sárkány meg hazavitte a teli tömlőt, a tömlőn Tóbiást.
Másnap a sárkányanya az erdőbe küldte őket fáért.
A sárkány ősi sárkányszokás szerint hozzálátott, és egyik fát a másik után tépte ki tövestül. Tóbiás meg töprengett, töprengett, mit süssön ki, hogy szégyenbe' ne maradjon.
Nem sokáig töprenkedett, mert eszébe jutott, mit kell tenni. Hozott volt magával kötelet, hogy megkösse a fát, amit majd hazavisz. No, hát ezzel a kötéllel kezdte körülkeríteni az erdőt. Meglátta a sárkány, megkérdezte:
- Hát te mit akarsz?
- Hazaviszem az egész erdőt - felelt Tóbiás -, legalább nem kell napról napra fáradoznunk a fahordással.
- Jaj, jaj, jaj - sivalkodott a sárkány -, eszedbe ne jusson megtenni! Hét falu sárkánya jár ide fáért, ha az erdőt hazaviszed, kitör a rettentő háborúság.
Tóbiás úgy tett, mintha habozna, aztán félrehajította a kötelet, s így szólt a sárkányhoz:
- Hát ha nem akarod, hogy az erdőt hazavigyem, hozz fát énhelyettem is.
- Szívesen - felelt a sárkány, de most már nagyon mérges volt. Miközben hol egy bükköt, hol egy tölgyet tépett ki gyökerestül a földből, egyre azon tanakodott magában, miként végezhetne Tóbiással. Addig-addig tanakodott magában, hogy beesteledett.
Gondolták, nem mennek haza, hanem ott éjszakáznak az erdőben. Tüzet raktak a tóparton, s lefeküdtek a tűz mellé aludni. A sárkánynak bundája volt, magára terítette, Tóbiásnak szűre volt, ő meg azt terítette magára.
Mikor Tóbiás elaludt, a sárkány lehúzta róla a szűrt, s bedobta a tóba. Úgy számított, hogyha Tóbiás megfázik éjjel, a teste meggémberedik, akkor könnyebben elbánik vele.
Aludt, aludt Tóbiás, amíg a fázás föl nem ébresztette. Ahogy a szemét kinyitja, látja ám, hogy a szűr úszkál a tóban. Mindjárt megértette a sárkány számítását. Nem szólt egy szót sem, hanem vette a sárkány bundáját, és rádobta a parázsra. Azzal visszafeküdt a helyére, s aludt reggelig.
Reggel így szólt a sárkányhoz:
- Mit vétett neked a szűröm, hogy a tóba dobtad?
Azzal Tóbiás fogta a botját, és rácsapott a bundára. A bunda elhamvadt éjjel a parázson, s most egyszerre hamuvá lett.
- Így jársz magad is, ha ki nem hozod a szűröm a vízből - mondta Tóbiás, s a fogát is megcsikorgatta, hadd ijedjen meg az a beste sárkány. Ugrott is a sárkány, mintha nem is sárkány, hanem kiskutya volna, s kihozta a szűrt a tóból.
Aztán a sárkány összekötözte a fát, Tóbiás ráült a facsomóra, a sárkány a vállára vetette, s hazavitte a fát Tóbiással együtt.
Délre értek haza. A sárkányanya már várta őket a kapuban. Elfogta a méreg szörnyű módon, mikor látta, hogy a fia a hátán cipeli Tóbiást. Szólt neki, hogy beszélni akar vele. Ezt mondta neki:
- Eltakarítsd innen a barátodat, különben le is út, fel is út, nem tűrlek meg a háznál. Hát micsoda sárkány vagy te, hogy így szolgálsz egy nyomorult embermiszliket? Egy hónapja itt él a nyakunkon, s még két szalmaszálat sem tett keresztbe.
Vakarta a sárkány a fejét, vakarta, hogy most mitévő legyen. Az anyjával nem szállhatott szembe, akármennyire félt Tóbiástól. Végül mégis úgy határozott, hogy megverekszik Tóbiással, lesz, ami lesz.
- No - mondta neki -, gyere, verekedjünk meg.
- Nem bánom - hagyta rá Tóbiás -, de mit adsz, ha én győzök?
- Egy véka aranyat - ígérte a sárkány -, ha meg én győzök, akkor fogod magad és hazamégy.
Most meg Tóbiás kezdte vakarni a fejét. Vakarta, vakarta, hogy mitévő legyen. Végre kisütötte, mit kell tennie. Így szólt a sárkányhoz:
- Legyen, ahogy akarod. De van egy kikötésem. Te mondod meg, hogy mivel verekszünk, én mondom meg, hogy hol verekszünk.
- Jó - hagyta rá a sárkány -, verekedjünk bottal.
- No, ha bottal verekszünk - mondta Tóbiás -, akkor menjünk, s ki-ki válasszon botot magának. Ha választottunk, megmondom, hol verekedjünk.
A sárkány kirántott egy szálfát az árok mellől, letördelte az ágait, s bejelentette, hogy ő azzal verekszik. Tóbiás egy fejszenyelet választott.
- Hol verekszünk? - kérdezte a sárkány vérszomjasan.
- A disznóólban - mondta Tóbiás.
Már mentek is be a disznóólba. Elöl a sárkány, mögötte Tóbiás. A szűk disznóólban a sárkány a hét fejével, a két szárnyával moccanni sem bírt, nemhogy verekedni tudott volna. Tóbiás a fejszenyéllel kedvére elcsépelte.
Mikor a sárkánynak mind a hét feje zúgott már, jajgatni kezdett, hogy hagyják abba, megfizeti a véka aranyat, mert Tóbiás győzött.
Aztán töprenkedni kezdett, hogy tegye ki Tóbiás szűrét. Addig-addig, hogy egyszerre csak így szólt:
- Tüsszentsünk versenyt, bátya. Ha te tüsszentesz nagyobbat, egy véka aranyat kapsz, ha én tüsszentek nagyobbat, szeded a sátorfádat, s hazamégy.
- Nem bánom - mondta Tóbiás.
Azzal bement a házba, a sárkány teleszívta magát levegővel, s akkorát tüsszentett, hogy Tóbiás kis híján a mennyezethez ragadt, úgy odacsapta a szél. Mikor megint lábra állt, megindult a szobában körbe a fal mentén, ide is nyomott valami rongyot, amoda is nyomott valami rongyot.
A sárkány nézte, nézte, aztán megtudakolta:
- Ugyan bizony mit csinálsz?
- Én csak azt, hogy minden lyukat bedugaszolok - felelt Tóbiás.
- Aztán miért dugaszolod be a lyukakat?
- Hát hogy a tüsszentést ki ne eresszék, mert ha kieresztik, nem megy szét a ház a tüsszentéstől. S ha a ház nem megy szét, miből tudod meg, hogy én tüsszentettem nagyobbat?
Térdre borult a sárkány Tóbiás előtt, úgy könyörgött, hogy ne tüsszentse el a fedelet a fejük felől, szegény sárkányok felől.
- Ha nem akarod, nem tüsszentek - mondta Tóbiás -, de akkor ide a véka arannyal!
A sárkány lemérte a második véka aranyat is, aztán így szólt Tóbiáshoz:
- Verekedésben, tüsszentésben te vagy az erősebb. De hadd lám, ki erősebb a kiáltásban. Ha te kiáltasz nagyobbat, kapsz egy véka aranyat, ha én kiáltok nagyobbat, eltakarodsz a házunktól.
- Kiálthatunk - egyezett bele Tóbiás -, de előbb menjünk a kovácshoz.
- Menjünk, menjünk, de mi végből? - kérdezte a sárkány.
- Hát csak azért, hogy körülabroncsozza a fejedet. Mert ha körül nem abroncsozza ügyesen, úgy szétreped a fejed az én kiáltásomtól, mint a földhöz csapott tojás.
Féltette a fejét a sárkány, féltette mind a hetet, lemérte hát a harmadik véka aranyat is. Aztán így szólt:
- Verekedésben, tüsszentésben, kiáltásban te vagy az erősebb. De hadd lám, ki erősebb a csattintásban. Ha te csattintasz nagyobbakat, kapsz egy véka aranyat, ha én csattintok nagyobbakat, elhordod innen az irhádat.
- Megpróbálhatjuk - mondta Tóbiás.
A sárkány vette az ostort, s akkorát csattintott, hogy Tóbiás azt hitte, lecsapott a villám.
- Add csak ide azt az ostort - mondta aztán Tóbiás -, most én csattintok. De a szemed hunyd be, ki ne ugorjon valamiképpen. Nem venném a lelkemre.
Behunyta a szemét a sárkány engedelmesen. Tóbiás pedig megsuhogtatta az ostort, s olyat húzott a sárkányra, hogy az ostornak is fájt. Azt hitte a jámbor sárkány, hogy a csattintás csípte meg olyan cudarul, elismerte hát, hogy vereséget szenvedett.
- Most már tudom, hogy mindenképpen erősebb vagy nálam.
- Előbb is tudhattad volna - felelt Tóbiás. - De látom, terhetekre vagyok, vedd a hátadra a négy véka aranyat, én a tetejébe ülök, vigyél haza békességben. Örült a sárkány, hogy végre megszabadul Tóbiástól, hátára kapta a zsákot a négy véka arannyal, Tóbiás a nyakába ült, azzal a sárkány ügetni kezdett Tóbiás faluja felé. Ahogy ügettek, Tóbiás egyre biztatta a sárkányt, így biztatta: - Gyí, lovam, gyí!
Hét erdőn haladtak által, hét falun haladtak által hazafelé menet. Hét erdő népe, hét falu népe látta, hogy Tóbiás sárkányháton lovagol. Hét erdő népe, hét falu népe suttogta:
- Nézzétek csak, ott üget a lóvátett sárkány.
Hangosan mondani nem merték, mert volt, aki a sárkánytól félt, volt, aki Tóbiástól félt. Megmaradtak hát a suttogásnál.
A sárkány hazavitte Tóbiást a falujába. A kapu előtt kezet ráztak, s elbúcsúztak barátságosan. A sárkány még sírt is egy kicsit, mert érzékeny lelkű volt.
Hazafelé menet a sárkány elgondolkozott. Arra gondolt, hogy soha olyan kellemesen nem telt az ideje, mint Tóbiással. Előre félt tőle, hogy odahaza, a nagy sárkányházban mennyire fog unatkozni.
Ahogy így füstölgött magában, egyszer csak kacagást hall a bokorból. Odanéz a sárkány a bokorba. Hát látja, hogy egy róka kacag ott, csurom könny a szeme, még a farka is lobog, olyan jól mulat. Gondolta a sárkány, megkérdi, min mulat, hadd mulasson ő is, ráfér, amilyen bús.
- Ugyan bizony min kacagsz? - kérdezte a rókát.
- Rajtad kacagok, sárkány koma. Ki máson kacaghatnék?
- Rajtam? - ámuldozott a sárkány. - Miért kacagsz rajtam?
- Csak azért - felelt a róka -, mert te vagy az első lóvátett sárkány, akit életemben láttam.
- Már hogy tettek volna lóvá engem - méltatlankodott a sárkány -, sárkány vagyok én, mégpedig a javából.
Mire a róka elmondta, hogy Tóbiás tette lóvá a sárkányt. Mégpedig azzal, hogy kicsalt tőle négy véka aranyat, pedig senki-semmi ember, aki nemhogy egy sárkánnyal szembe merne szállni, de még az ugatós kutyától is fél. De ez még semmi, mert ráadásul a nyakába ült, s úgy hajtotta végig az országúton, mint a lovat.
Gondolta a sárkány, ha már oda a becsülete, legalább a négy véka aranyat szerezze vissza. Tanácsot kért a rókától, hogy mit csináljon.
- Gyere vissza - mondta a róka -, kilenc tyúkért meg egy kakasért visszaszerzem az aranyadat.
Mindjárt megindultak a falu felé. Amikor a kerítéshez értek, Tóbiás meglátta őket. Tudta, hogy most vagy eszébe jut valami nagyon okos, vagy többé semmi nem jut eszébe, mert a sárkány elpusztítja. Erre mindjárt eszébe jutott, ami kellett.
Rákiáltott a rókára:
- Hát nem kilenc sárkánybőrt ígértél? Most meg ezzel az eggyel akarod kiszúrni a szememet?
A sárkány erre úgy megijedt, hogy ijedtében agyoncsapta a rókát, s hazáig meg sem állt.
Tóbiás meg palotát épített a rengeteg aranyból. Ma is ott él kilencvenkilenc gyerekével. S a sárkányok úgy félnek tőle, mintha mindennap sárkányt reggelizne.

A kígyó érdeklődve hallgatja végig mind a nyolc fejével az elhangzott meséket, Hime énekére még ingatják is magukat boldogan, és persze örömmel veszik, hogy a lány néggyel is szolgált nekik csemegeként, Jay meséjén pedig ravasz mosollyal bólogatnak valami miatt. Ozirisz meséjét is különös érdeklődéssel hallgatják, az egyik fej még meg is szólal tűnődve, hogy "én ezt már hallottam valahol, de nem jut eszembe, hol". Mikor az utolsó, a nyolcadik is elhangzik, elégedett hümmögéssel, szemüket lehunyva merengenek egy percig, majd az egyik fej, ami valószínűleg a vezetőjük lehet, megszólal.
-Nagyon szépen köszönjük nektek. Külön öröm, hogy pont 8 mesével szolgáltatok nekünk, hisz odanézzetek. -surran kicsit odébb a testével, feltárva előttetek, hogy a következő termen nem egy, hanem nyolc lakat is megtalálható.
Ezt követően mindegyik fej hátrahajlik, majd vissza elétek, fogaik között egy-egy kulccsal, minden meséért egy.
-Bár ha kevesebbet meséltek, azért is odaadtuk volna mindet, olyan élménydúsak voltak.
Még egyszer megköszönik a kellemes perceket, mielőtt beléptek az ajtón, majd a fejek egyenként a földre simulnak, hogy délelőtti sziesztájuknak eleget tegyenek.

A következő teremben vaksötét fogad titeket, mintha egy vezér termébe érkeznétek. Mikor az ajtó bezárul mögöttetek, sorban villannak fel a terem oldalán a fáklyák a magasban, bár ezek nem vörös, hanem kék tűzzel égnek, hideg fénnyel borítva be titeket. Már elsőre látszik, hogy mind közül ez a legnagyobb terem, mert még az iménti kígyó is elférne még itt háromszor. A földbe a következőt vésték:

KYUUBI NO YOUKU

Oldalirányból némi surrogást hallhattok, mielőtt felvillannának az utolsó fáklyák és megjelenne előttetek a szörnyeteg.


A hatalmas, kilenc farkú róka felétek lép egyet, lába alatt megremeg a padló. Fogát vicsorgatva mér végig titeket, majd megszólal, öblös hangja csak úgy visszhangzik a falak között.
-Szóval megérkeztetek végre. Azt hittem, többen jöttök. Megelőzött volna a hírem és sokan elfutottak közületek fülüket-farkukat behúzva? Micsoda szánalmas egy banda.
Vár egy kicsit, bár nem úgy tűnik, hogy hallgatná az esetleges magyarázkodást.
-Kihívlak titeket egy különleges versenyre. Remélem, van köztetek legalább egyvalaki, aki az ellenfelem lehet. Felteszek nektek egy kérdést, mindenkinek külön. Ha kitaláljátok, ti is feltehettek nekem egyet. Ha képesek vagytok olyan kérdéssel szolgálni, amire nem tudom a választ, tovább mehettek. Ha nem, akkor örök időkre itt maradtok.
Megnyalja a szája szélét, majd a földre lapul, hogy szemmagasságban legyen veletek. Jay-re vetve egy vérvörös íriszét szavalni kezd.
-Ahogy látom a pontjaidon, te vagy a leggyorsabb a kis bandátokban. Vajon az eszed is gyorsan vág? Íme az első kérdés:

" 16-an indulunk csatába, 16 ellenféllel harcolunk mégsem győzünk vagy vesztünk. Kik vagyunk?"

Bossharc... imitáció \o/
Feladat: természetesen kitalálni a találós kérdések megoldását és újat feltenni Kyuubinak. Mindenkinek egy passzlehetősége van. Nem kell várnotok, hogy Kyuubi megmondja, jó-e a válasz vagy sem, tegyétek fel a kérdéseteket. Ha a válaszotok nem jó, Kyuubi egyszerűen nem veszi figyelembe a kérdést és a következő emberhez fordul, ezen kívül hatos kockát is dobok, hogy mennyire idegesíti a rókát a rossz válasz. Akinél a kocka összesített értéke eléri az 50-et, kiesik. Had legyen egy kis rizikó is  Természetesen aki él a passzlehetőségével, annál nem dobok kockát.
Ezúttal a játék átmegy becsületpróbába. Megkérek mindenkit, hogy saját tudással játszon - bár volt már egy hasonló kör ezelőtt, és abban sem csalódtam bennetek :3
Sorrendben megyünk. Ha a soron következő ember nem ír három napon belül, úgy a következő automatikusan reagálhat a kérdésre (vagyis az a boss-kör kimarad) és feltehet egy újat a rókának.
Szólimit ezúttal nincs, de lehetőleg ne csak pár szavas reagokra összpontosítsatok, kíváncsi vagyok, a karakterek miként, miféle gondolati szálakon jutnak el a válaszukhoz ^^

Jó párbajozást \o/

Kérdezés sorrendje:
- boss
- Jay
- boss
- Yuichi
- boss
- Jun
- boss
- Ozirisz
- boss
- Hime

A kígyó végighallgatta a meséinket, bár rám elég furán nézett, pedig csak szerettem volna pontosan elmondani a mesét, nem pedig körvonalazva.
Semmi gond, hisz továbbmentünk ismét, már vártam ezt: a kilencfarkút. Azaz Kyuubit. Minthogy láttam már kiírva a padlón, a teremben, mely a többihez képest gigantikus óriás volt, az összes farkas lény ideférne és még csak nem is kellene őket tömöríteni. Na de a kilencfarkú róka...na, ő valami teljesen más volt. Hatalmas, erős, éreztem, hogy egyetlen farokcsapásával mindannyiónkat megölne. Mind. Egytől egyig. Viszont nem támadott ránk egyből, esélyt adott arra, hogy legyőzzük. Csak túl kell járni az eszén. Egy ravasz rókának. Hmm...

Kissé megijedtem, mikor felém fordult, miután lelapult, engem pécézve ki elsőnek.

-Ahogy látom a pontjaidon, te vagy a leggyorsabb a kis bandátokban. Vajon az eszed is gyorsan vág? Íme az első kérdés:
" 16-an indulunk csatába, 16 ellenféllel harcolunk mégsem győzünk vagy vesztünk. Kik vagyunk?"

Azonnal elkezdtem gondolkodni rajta, hátha valami az eszembe jut...
Tehát csatába indulnak, egymás ellen. Nem biztos hogy csata ez, lehet, csak máshogy értik. Hány bordája van egy embernek?....ja, nem, az csak 12. Mármint párban.
Kromoszómák? Az meg 23 pár. Nemár.
Mi lehet 16 vs 16? Hogyha biteken kezdek el gondolkozni, akkor leszek igazi kocka...nem, itt valami másról van szó megint.
Időszámítás megintcsak nem lehet, hónapból 12 van, hétből asszem 52, 365 nap, legalábbis ebben az időszámításban...kár, hogy más időszámításokat nem ismerek, csak a sajátunkat.
Kéz, láb...ujjak...semmi. Hajunk sok van, szóval ez is kizárva.
És ha mindannyian kamikazék? Akkor mind a 32-en meghalnak, és senki se győz, senki se veszít.

- A válaszom Kamikaze. Mindannyian egymásba repülnek és mind meghalnak. Senki se győz, senki se veszít, hisz döntetlen lesz a csata kimenetele. Csak az embereket veszítik el.

Majd a róka szemébe nézek, remélem, jó a válaszom és nem idegesítem fel vele, ha rossz.

-Akkor most az én kérdésem jön.
Van négy istenfi, akik szeretnének átkelni a folyón, ám erre csak pontosan 18 órájuk van, ha tovább tart az utazásuk, a folyóban lévő szörnyeteg megeszi őket. Nevezzük négyüket Won, An, Bal és Goe-nak.
Egy csónakkal rendelkeznek, és mindegyikőjük más sebességgel tud evezni. Won 1 óra alatt, An 2, Bal 5, míg Goe 10 óra alatt ér át a folyón a csónakkal. A csónakban egyszerre csak két istenfi fér el, és mindig csak a lassabb istenfi sebességével tudnak haladni. Milyen sorrendben kell átmenniük, hogy ne teljen le a 18 óra?

A róka mordul egyet dühösen, szeme megvillan Jay válasza hallatán. -Nem. -s ezzel nem is figyel tovább a fiúra, tekintete a következő emberre, Hayashi Yuichi-ra fordul és megismétli a kérdést.

" 16-an indulunk csatába, 16 ellenféllel harcolunk mégsem győzünk vagy vesztünk. Kik vagyunk?"

---



Kérdezés sorrendje:
- boss
- Jay
- boss
- Yuichi
- boss
- Jun
- boss
- Ozirisz
- boss
- Hime

Idegesítés mértéke (hátralévő passzok):
Jay (1): 4
Yuichi (1): -
Jun (1): -
Ozirisz (1): -
Hime (1): -

The member 'Chancery' has done the following action : Kockadobás

'6-os dobókocka' :

Yuichi válasza hallatán ismét megvillan a szeme, de ezúttal másmilyen csillogással.
-A válasz helyes. Mi a kérdésed?
Türelmesen végighallgatja, majd kissé felemeli fejét a földről, miközben töpreng. Egyszer arra is megkér, ismételd el, majd tovább gondolkodik. Fehér bundája mintha láthatatlan szélben hullámzana.
-Egész ötletes talány. Még nem hallottam ezelőtt. -ereszti vissza fejét a padlóra, hogy Yuichira nézhessen. -Még egy percet kérek.
Gondolkodás közben mintha halkan duruzsolna, énekelne. Egy halk tippet enged meg magának, de Yuichi fejbólintása nemet jelez. Ezután a róka pofája vigyorba húzódik.
-Milyen kis cseles! Evilágra való feladvány! Ez tetszik! Szóval program?
A helyeslő válasz után felemelkedik és hangos bömböléssel mintha elnevetné magát, majd vsisza ereszkedik közétek. -Ez jó! Tetszik! Megjegyzem magamnak, ha megengeded!

Következőnek Junhoz fordul és így szól.

"Elhagy, majd visszatér, ha úgy tartja kedve, sorsod kockáit dobja folyton, nevetve. Ki ő?"

---



Kérdezés sorrendje:
- boss
- Jay
- boss
- Yuichi
- boss
- Jun
- boss
- Ozirisz
- boss
- Hime

Idegesítés mértéke (hátralévő passzok):
Jay (1): 4
Yuichi (1): -
Jun (1): -
Ozirisz (1): -
Hime (1): -

Én hibám, kifelejtettem a leírásból: Ha a rókán a válaszadás sora, PÜ-ben vagy chaton keresem fel az illetőt a kigondolt válasszal. Ha jó, a fentihez hasonló üzenettel jövök, ezen kívül a kérdés feltevője dönthet, hogy rossz válasz esetén a róka még hányszor tippelhet (Yuichi esetében például két tipp volt megengedett, mivel igen egyedi kérdéssel állt elő <3)

A többiek meséi után a kígyók jobb kedvre derültek, és átnyújtották nekünk a következő terem kulcsait. Ezt már szeretem, könnyű próba, és már csak egy maradt hátra. A következő terem egy boss vagy inkább egy miniboss megjelenésének hangulatát keltette a felvillanó fáklyákkal.
- Hűűű - csodálkoztam el szélesre tárt karokkal figyeltem ahogyan egymáshoz párhuzamosan gyúlnak fényre a falra rögzített égők és a sötétségből lassan kirajzolódott egy róka képe.
- Szóval rólad beszélt a tolvaj macsek... - említettem meg, bár lehet inkább csak magamnak mint a többieknek. Kyuubi feladata fejtörők. Elkezdtem húzni a számat, sosem voltak az erősségeim a fejtörők. Először a pápaszemes kapott, a levezetése érdekes volt, de a válasza nem volt jó, majd Hime pasija adta meg a helyes választ. Addig én kényelembe helyeztem magam a földön, egy az előző teremből kölcsönvett párnán, amit később vissza adok a kislánynak.
"Elhagy, majd visszatér, ha úgy tartja kedve, sorsod kockáit dobja folyton, nevetve. Ki ő?"
- Tessék? - néztem fel a kilenc farkú rókára tágra nyílt szemekkel. - ööö - vakargattam meg az állam, még csak ehhez hasonló dolgot sem hallottam. Elhagy... Isten? talán jó is lenne, de a kocka inkább szerencsejátékra enged gondolni... Amihez kell szerencse is, de néha elhagy...  
- Izé... Szerencse? - kérdeztem hatalmas csillogó szemekkel az állatra nézve. Ha a válasz jó lett akkor büszkén pattantam fel a helyemről és egy kis gondolkozás után feltettem a következő kérdést a szörnynek.
- Klein //:3// tegnapelőtt 17 éves volt, jövőre 20 éves lesz. Hogyan lehetséges ez? - azonban ha a válasz nem volt csendben meglapulva néztem, hogy Hime mit válaszol.

Jun helyes válaszának hallatán a róka meglengeti egyik farkát, és mintha boldog vigyor ülne ki arcára - igaz, a hatalmas tépőfogak elég gonosz hatást keltenek a dologban.
Jun kérdését meghallgatva megrázza a fejét, némi digitális fehér szőrhulladékot szórva rátok és nagyot ásít. -Egyszerűen. Ma január elseje van. Tegnapelőtt volt december 30, mikor ez a... Klein még 17 éves volt. Másnap volt a születésnapja, a 18-dik. Ami azt jelenti, hogy az idei év december 31.-én lesz 19, egy év múlva pedig, vagyis jövőre, 20.

Miután Jun elfogadta a választ, a róka tekintete Oziriszra fordul és így szól.

"Minek szárnya oly' hatalmas, hogy átjárja a világot, mégis kevesen tudnak vele repülni?"

---



Kérdezés sorrendje:
- boss
- Jay
- boss
- Yuichi
- boss
- Jun
- boss
- Ozirisz
- boss
- Hime

Idegesítés mértéke (hátralévő passzok):
Jay (1): 4
Yuichi (1): -
Jun (1): -
Ozirisz (1): -
Hime (1): -