Re: Kezdetek Erdeje

by **Kayaba Akihiko** Hétf. Május 13 2013, 14:45

Enheriel: Szalmakalap (+1 páncél)
Judy: Rövid Akarat Potion (+1 élet két körig +10 HP-t gyógyít)

by **Peter Worker** Hétf. Május 13 2013, 19:44

Parvulus és Peter

Mosolyogtam Shukakun. Persze nem azért mert vicces lett volna a félelme, egyáltalán nem. Az húzta szélesre az ajkaimat, hogy mozgott, beszélt és kérdezett. Eddig egy élettelen testnek mondtam volna, de most cselekedett és jó érzés volt ezt látni, mintha megtört volna, a kitartásom meghozta a gyümölcsét.
- Nem tudom, hogy ismerem e őket. – vakartam a fejem búbját a zavaromban - Igazából, mint korábban ki is derült, csak Hisaméről tudtam eddig, mint sárkány. Ti is újak vagytok a számunkra. Megeshet, hogy Timudus mindenevő, az is hogy Timudus még fiatal és azért eszik mindent. Nem tudom. – vontam a vállam. Tippelni fölöslegesnek éreztem, így inkább voltam az őszinte bizonytalan – Viszont, - mosolyogtam a kétségbeesésén – le kell majd győznöd egyszer a magasság félelmed. Egy sárkányod van, ki előbb vagy utóbb meg tanul majd repülni. – néztem Timudusra - Ha akarod, ha nem, ő repülni fog, te pedig a hátán fogsz lovagolni. – képzeltem is el a fejlettebb tollas sárkányt és Shukakut a hátán. Mesés volt.
És mesét akart tőlem. Természetesen ezt így nem mondta ki, de egy mondatban ezt nem lehetett elmondani. Hogy mit kell tennie Timudussal? Nem, erre nem lehetett röviden válaszolni.
- Tudod. Nem akarom megmondani, hogy mit kell tenned vele. – sóhajtottam – Nekem is van rengeteg hibám, fölösleges is lenne tagadni és hibáztam is már jó párszor ebben a bizonyos nevelésben. – tartottam kis szünetet – Hisame azért fejlődött, azért lett nagyobb, mert elértünk egy bizonyos szintet és született egy bizony kapcsolat köztünk. Nem tudom elmagyarázni, talán ha sokat gondolkodnék, akkor meg tudnám fogalmazni, de egy biztos. Nem egyszer neveztem már a lányomnak és nem egyszer fogom is. - mosolyogtam - De tudod mit? – fordultam csillogó szemekkel felé – Menjünk be a városba. Meghívlak ebédelni és közben elmesélem a történeteinket Hisamével.

by **Shukaku** Kedd Május 14 2013, 11:54

/Peter és Parvulus/

*Shukaku elszomorodik a hallottakon. Fejét lehajtja és lassan sétál Timidus felé, majd leguggol mellé, és megsimogatja.*
-Remélem ízlett az alma kicsiny sárkányom. Vajon mennyi mindent rejtegetsz még előlem? Mennyi titkod van előttem, és mennyit tudsz majd nekem elmondani? Talán… ha majd megerősödsz, és elkezdesz repkedni… én követni foglak oda is. Igyekszem majd, hogy ne kövessek el egyetlen hibát sem a nevelésed során. Igyekszem figyelni majd arra, amit mondani szeretnél, és együtt biztosan gyorsan beletanulunk majd ebbe az új helyzetbe.
*Felemeli a sárkányt, ölébe fogva simogatja meg, miközben továbbra is guggolva egész testével fölé halyolva tartja, mintegy védelmet nyújtva számára minden veszélytől.*
-Tudod Timidus… én nem szeretnélek irányítani… bár idomárnak jelöltem be magam, én inkább azt szeretném, hogy a barátom legyél. Semmit nem kell majd tenned, ha esetleg te nem szeretnéd majd megtenni. Mindent meg fogok majd kérdezni tőled is, és mindent együtt megbeszélünk. Jó lesz Timidus?
*Lenéz az ölében lévő kicsiny lényre. A kis sárkány boldogan simul hozzá, majd vékony, magas, szaggatott kuncogásra emlékeztető hanggal válaszol, amikor Shukaku kissé maga felé fordítja a fejét, közben megvakargatva a sárkányt az állánál.*
-Szeretnél bemenni a városba Timidus? Szeretnél az új barátoddal maradni? Látom te már gyorsan megkedvelted az idegent… bárcsak nekem is ilyen könnyen menne.
* Felsóhajt, és mivel a sárkány nem ellenkezik, lassan feláll, a fiú felé fordul, és szó nélkül, csak egy bólintással jelzi, hogy beleegyezik abba, hogy elkísérje őt a városba. Tesz két lépést, majd megáll, és úgy dönt, hogy mégis megérdemel egy kis magyarázatot az, aki segíteni szeretne neki.*
-Tudod… a többiekkel… még nem szeretnék találkozni. Nem szeretném, ha bemutatnál akárkinek is… szeretek egyedül lenni… csak Timidus érdekében megyek veled.

by **Peter Worker** Kedd Május 14 2013, 19:46

Parvulus és Peter

- Értem. Csak Timudus miatt és nem mutatlak be senkinek sem. Csak ketten, illetve négyen leszünk. – vázoltam fel, hogy mire is gondolt és nem is akartam tovább erőltetni, örültem, hogy egyáltalán ezt is sikerült elérni. Legalábbis egyenlőre, mert biztos voltam benne, hogy később, mint rá, úgy ő is kíváncsi lesz a többiekre. Belegondolni is vicces volt, hogy egy Saru miként reagált volna egy tollas sárkányra. Persze a fiú örült volna neki, de félő ez most inkább megijesztette volna Shukakut, de majd, majd ha enyhül.
Némán jeleztem Hisamének, hogy előttünk haladjon, ne mögöttünk. Apróság, de jobb látni őt, mintsem, hogy eltűnjön előlünk. Halkan még dúdolni is kezdett, mit nem lehetett az énekéhez hasonlítani, de ez is elég megnyugtató volt jelen pillanatban.
- Shukaku. – fordultam felé a sétánk közben – Küldök egy meghívást a céhünkbe. Ne ijedj meg, nem lesz bemutatkozás, míg nem akarod. Nem kell elfogadnod máris, de kérlek még ne utasítsd el. Egyszer jól jöhet még, ha vannak ismerőseitek, esetleg barátaitok. – és igyekeztem a lehető legbizalomkeltőbb mosolyomat felölteni.
- Shukaku. – fordult meg menet közben Hisame és a lány mellett sétált tovább – Timudusnak miért Timudus a neve? Apa egyszer találkozott egy lánnyal és azért lettem Hisame, mert a lány így nevezett el. Nem tudom miért, de neki ez tetszett. Viszont Timudus, miért Timudus? Jelent valamit? – kérdezte őt a jégsárkány.
Jó volt látni, hogy nem volt túl kíváncsi, vagyis igen, az volt, de nem tolakodó stílusban tette ezt. Talán javult, vagy csak elfáradt, nem tudtam eldönteni, de örültem ennek és inkább nem firtattam.

by **Chancery** Kedd Május 14 2013, 23:11

//Jay//

A nagy semmittevés újabb napja.
Egyre magabiztosabbnak érzem magam ezen a fán. Már minden félelem nélkül vetem el magam az ágon, fejem a tövénél, lábam a levegőben lóg, és kicsit úgy érzem magam, mint a Vigyori Macska az Alice Csodaországból. Idestova harmadik napja, hogy Norm elment. Jó lett volna, ha velem marad, de csak csipogott és nem volt hajlandó a közelembe jönni, miután megbizonyosodott róla, hogy nem kergetem el a cicát. Hiába érzem úgy, hogy az új pet jobban is illik hozzám, szívesebben nézem a játszadozását vagy ahogy alszik, egyenlőre még sajog a szívem azért a pókért. Hogy őszinte legyek, még el is szégyelltem magam a kívánságomért, de nem fogok visszakozni. Egyik rossz tulajdonságom az újtól való félelem, és ezt ideje lenne legyőznöm. Megszoktam Normot? Ésaztán? Majd megszokom ÁK-t is.
Lenézek a kölyökre, aki az erdei talajon kergeti az apró pixelbogarakat. Megint összeszorul a szívem Norm gondolatára, hogy ő most vajon mit csinálhat, de majd elmúlik idővel. Elfelejteni sosem fogom, és nem tudhatom, talán egyszer még keresztezzük egymás útját, amennyiben eltűnése után nem esett pixeldarabokra, miután elvesztette eredeti idomárját.
-Hé, kicsi! -mosolygok a cicusra, aki rögtön érdeklődve néz rám nagy sárga szemeivel. Akaratlanul is elmosolyodom, és elönt a hála a rendszer iránt kivételesen. Úgy tűnik, valaki odafent csak-csak törekszik arra, hogy mindenki minél jobban érezze magát.
-Menjünk gyakorolni. Tudom, hogy ugyanolyan erős vagy, mint Norm, de azért hozzá kell szoknom az új mozgáshoz. Egyetértesz?
Beleegyező, cincogó kis nyávogás.

Hamar kiérünk a fák közül arra a ligetre, ahol a gyesznók legelnek. Magamban már örökre így neveztem el a vaddisznókat, egy régi-régi szerepjátékban volt ez a disznók szokott elnevezése, és mindig is tetszett. Az egyik, ami a közelben ólálkodott, rögtön felfigyelt ránk és dühödten fújtatni kezdett. Tökéletes.
Csak egy intésembe került, még megszólalnom sem kellett, Álom mint valami puskagolyó, már szaladt is a gyesznó felé, ő pedig a macska felé. Egy karmolás, két karmolás, és máris kék pixeldarabok töltötték meg a levegőt, az én véremet pedig adrenalinnal. Tudom, hogy én nem tudnék egy vágással elintézni egy dögöt, de attól még jó érzés, hogy végülis az én erőm, az én pontjaim által pusztulnak el ilyen hamar.
És úgy tűnik, Álomkelő sem unja a dolgot.

by **Jay** Kedd Május 14 2013, 23:31

//Möraja és Jay//

Már sokadik napja csak a város főterén bolyongott céltalanul, maga elé nézve. Ő sem tudta, hogy mit keres itt, miért nem rohan végig mindenhol, miért nem fejlődik..
Fejlődni..muszáj lesz, ha ebben a világban túl akar élni, ha ki akar jutni a valódi világba. Mihamarabb erősebbnek kell lennie, csatlakoznia a frontharcosokhoz, segítenie mindenkit, akit csak tud, ebben a pokolban. Így hát elindult az erdő felé, a pletykák illetve a kézikönyv szerint is, itt vannak a leggyengébb szörnyek, itt meg lehet tanulni a harcot.
De egyedül nekiindulni, így, hogy belehalhat, félelmetes volt. Csak egyetlen szörnnyel fog egyszerre harcolni, ha baj lenne, akkor pedig visszamenekül a város biztonságos mezejébe.
Miközben sétált, fejében a gondolatok csak úgy süvítettek. Sose állt le az agya, pihenni pedig már régen nem tudott igazán, nem is mert.
-Biztosan jó lesz ez így? Ne kérjek meg valakit, hogy segítsen?- kérdeztem magamtól, de máris tudtam rá a választ: szeretném egyedül megnézni, milyen is a kinti világ, valóban olyan valósághű-e, amilyennek mondták. A városbeli épületek csodásak, mindenesetre.

Mikor kiért a nagy füves ligetre, néhány disznót látott: vaddisznókat, ha minden igaz. De a távolban mást is látott... egy villanást, mint amikor elpusztul valami, illetve egy ismerős alakot... nagyon ismerőst.
Lépteit megszaporázta az úton, szíve gyorsabban vert, egyre közelebb érve a lányhoz, és mikor már biztosra látta, hogy ki is gyepálja a disznókat, szeméből könny csordult ki.
-Chan... - suttogtam.
-CHAN!! - ordítottam, és elkezdtem rohanni felé, hogy végre hosszú idő után megölelhessem..

by **Chancery** Kedd Május 14 2013, 23:59

//Jay//

Újabb karmolás, újabb döglött disznó. Elsőre furcsa, hogy egy kölyök vadmacska ugyanolyan erős és gyors legyen, mint egy bébi óriáspók, miközben a valóságban egyik simán elgyepálná a másikat, de kezdem megszokni. Még egy-két ütés után a gondolataimat is hagyom elkalandozni. Olyan régen szerepjátékoztam, és mindig is hittem, hogy azok a karakterek, akiket megalkotunk, valahol élik a saját életüket. Vajon az-az Álomkelő, akiről ezt a csöppséget hirtelen elneveztem, milyen lehet valójában? Egy ugyanolyan zsörtölődő, nagyszájú, őszinte kis hárpia, vagy teljesen az ellentéte?
-Hékás!
-Bocs.
-Nem az! Forduljá' meg!
A kicsi Álom is megtorpant és érdeklődve néz felém. Felnyúlok a tákolt cicafülekhez, de nem mozdultak el, a hajammal sincs gond, akkor mi a baj? Aztán végigfut a hátamon a hideg. Most Richard Parkernek - annak az iménti, fura hangnak, ami már kísért pár napja - lett más a hangja, és ilyen távoli, vagy mi?
Megfordulok.
Már értem. Álom nem engem figyelt, ellenben elkezd morogni azon a kiscica-hangján, bár én ezt gyakorlatilag meg se hallom. Az agyamat ez a hang tölti meg, a szívem úgy kalapál, mintha... erre nem is tudok hasonlatot mondani. Egyszerűen kalapál, és kész. Miért ne kalapálna, joga van hozzá, főleg most.
El sem hiszem, de hiába pislogok, a kép nem változik.

Itt van Aincradban. Felvette azt az átokverte sisakot, és...
ÉL! Életben van!
-JAY!
Jóformán eldobom a Késemet és rohanok, mint egy őrült. Mikor odaérünk egymáshoz, úgy bújok, úgy ölelem, ahogy talán még soha. Nem érdekel, hogy valami digitális adathalmazok vagyunk most, de meg tudom érinteni, még ha kicsit más érzés is. És ami a legfontosabb, hogy ő az! Peregnek a könnyeim, mint a záporeső, de ezúttal a boldogságtól, nem a bánattól.
Köszönöm, édes Istenem, köszönöm KayaBá, köszönöm Norm, köszönöm akárkinek, aki ezt megadta!

by **Shukaku** Szer. Május 15 2013, 16:35

/Peter & Parvulus/

-Igen. Csak és kizárólag Timidus miatt.
*Halkan felsóhajtott. Amikor kézhez kapta a játék elején a tojást, megfogadta, hogy gondoskodni fog róla, hogy mindent meg fog tenni azért, hogy az akkor még ismeretlen, leendő kisállata mindenből a legjobbat kapja. Természetesen nem számított akkor, hogy mi kel ki a tojásból.*
~Sokmindenre gondoltam, amikor megkaptam a tojást. Persze semmi pénzért nem válnék meg Timidustól, de arra számítottam, hogy egy olyan állatkát kapok, akit esetleg tudok kezelni. Ha Timidusnak arra van szüksége, hogy bemenjünk a városba, hogy emberekkel találkozzunk… ha ez kell a fejlődéséhez és a boldogságához, akkor én mindent el fogok követni. Tulajdonképpen ez az egyetlen feladatom.~
*Lassan lépkedett a fiú, és az ő sárkánya mögött, kezében szorongatva a saját sárkányát.*
~Butaság ilyenen gondolkodnom. Ha Timidust kaptam, annak biztosan oka volt. Timidus nagyon szeret engem, és én is nagyon szeretem Timidust… tehát minden rendben lesz. Lehet, hogy egy kicsit nehezebb lesz, de biztosan sikerülni fog… ennek a fiúnak is már hatalmas sárkánya van… és biztos nem törődött annyit vele, mint én az enyémmel.~
*Miközben elgondolkodva ballagott leghátul, a sárkány szavai csak lassan jutottak el tudatához. Bár hallotta azt, amit az mondott neki, de elraktározta agya egyik zugában addig, amíg ő máson elmélkedett. Ha kellett, bármikor elő tudta venni, és tudott válaszolni a kérdésekre, ha az még érdekelte azt, aki feltette a kérdést. Sokszor merült el gondolatai közt, akár órákra is… gyakran csak arra ébredt fel, hogy éhes… vagy arra, hogy elaludt, és a gondolatai lassan átvergődtek az álomvilágba, ami legalább néha egy kis nyugalmat biztosított számára. A külvilág elől a gondolataiba menekült, a gondolatai elől az álomba. Több perc is eltelt, mire válaszolt a sárkánynak.*
-Egy mesekönyvben olvastam még nagyon régen. Az egyik orvos adta… egy félős lovacskáról szólt, aki mindenki elől elbújt. Mivel mi sem szeretjük a társaságot, szeretünk egyedül lenni…
*Újra gondolatai közé mélyedt.*
~Vajon Timidus is szereti a magányt? Talán csak én rángatom bele saját… hogy is mondta az orvos a bácsikámnak… letargiámba… vagy valami ilyesmi. Mi van, ha Timidus nem is szeret velem lenni? Nagyon megörült a másik sárkánynak. Én viszont még… nem akarok visszamenni… és ha Timidus felnő, akkor nem akar majd velem maradni… egyedül… és ha ő nem akar velem maradni, akkor én is egyedül leszek… újra… teljesen egyedül…~
*Lábai elgyengültek, és tárdre rogyott a fűben. Halkan, igyekezve magába folytani könnyeit szorította magához sárkányát.*

by **Nio** Szer. Május 15 2013, 18:48

Hayashi Yuichi

Ma frissen ébredtem, és a nemrégiben megjött rossz és borús kedvemnek már nyoma se volt. Bár még mindig itt dekkolok ebben a játékban, de ma végre elhatároztam magamat ismét a cselekvésre.
Már ugyan 2. szinten vagyok de még nem érzem magam eléggé erősnek ahhoz, hogy egy szintet feljebb ugorjak. Még nem forgatom eléggé biztosan fegyverem. Bár lehet, hogy ezt csak én látom így. Nem sok ismeretséget kötöttem a játék indulása óta, így 2. szinten lévőt se ismerek jelenleg. Mindenesetre ma a Kezdetek Erdejét választottam edzésem helyszínéül.
Persze úgy hallottam ez elég nyugis egy hely, de hátha szerencsém lesz és találok egy-két gyilkolni való mobot. Ezekkel a gondolatokkal indultam ma útnak. Bár nem reménykedtem nagy zsákmányban, de a tapasztalat miatt megéri. És egyébként is az edzés a cél.
Hamar eltaláltam az erdőig. Utam is zökkenőmentesen ment. Semmi különös nem volt. Mobot se találtam. Bár utólag belegondolva fegyveremmel itt helyhiányban szenvednék. Hosszú lándzsámmal talán nem is tudnék itt normálisan támadni, vagy védekezni. Vettem elő említett fegyveremet és vettem szemügyre.
Nem volt semmi különleges rajta. Csak egy lándzsa volt. Egyedül ha speciális képességemet használom, csak akkor változik a hegye aranyra, de egyébként semmi.
Eresztettem le egy nagy sóhajjal. Lehet, hogy ma nem lesz az edzésből semmi? Se mob, se más. Indultam meg, de szemem azért nyitva tartottam, elvégre sose lehet tudni mikor esik nekem valami, vagy valaki. Bár az utóbbi nem lenne valami nyerő, elvégre nem akarok egy gyilkos játékos martaléka lenni. Bár egy mobé sem, mivel még jó volna élni egy kicsit mielőtt meghalok.
E gondolatokkal sétáltam egymagamban. Bár már igazán abba kéne hagynom ezt a fajta elmélkedést.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Május 15 2013, 21:43

Nio

Utóbbi óráimat bóklászással töltöttem, mai napot is hasznosan szeretném eltölteni, korán reggel elindultam, hogy egy újabb szegletét feltérképezzem a Kezdetek Erdejének. Ezen a részen még sosem jártam, de minduntalan ismétlődtek a számomra nevenincs növények. Még mindig nem ismertem őket eléggé, sajátos jellemzőik voltak ugyan, és nagyban hasonlítottak a valóságban találhatóhoz. Ezen kissé elmosolyodtam, még mindig nehéz egy-egy ötlete felmutatni, könnyebb másolni. Lovagoltam meg több oldalról ugyan azt az észrevételt. Hamarosan neszezésre lettem figyelmes, így megbújtam az egyik fa mögött, de hogy merről jön a hang nem tudtam megállapítani. Próbáltam körbefürkészni, kicsit tartottam attól, hogy másik játékosba futok bele. Vártam, és vártam, majd tőlem jobbra egy vaddisznó bukkant fel, de még nem vett észre, megnyugodtam egyből, átfordultam a fa túloldalára, és amilyen halkan csak sikerült tovább sétáltam. Közel egy újabb óra múlva ismét neszezés, addig nem történt semmi különleges, csak a szokásos ismeretlen növények, fát, de veszettül szép környezetben sétáltam. Neszezés forrása ismét ismeretlen volt. Elbújtam egy fa mögé, remélem, nem szemből találkozom, valami szörnnyel. Ez léptek zaja, nem amolyan húzott csoszogós, vagy apró, mint a vaddisznóké, ez inkább tapasztalatból ment, egy ember. Vagyis játékos, kezdek már becsavarodni, ez nem a valóság, üvöltötte bensőm. Szívem hamar torkomban dobogott, kilestem a fa mögül hátha látok valamit, semmi, és a hang is mintha kezdene alábbhagyni. Várok még pár pillanatot, majd újra kinézek a fa mögül. Látóteremet csak zöld színek lepik be újfent semmi más. De ott mintha lenne valami, a fény és egyéb hatások viszont eltakarják előlem. Kinézek teljes testtel a fa mögül és az árnyékába kerülök, egy fekete hajú alak körvonalai rajzolódnak ki, aki sétál, jelen pillanatban elfelé halad, lehet nem vett észre. Indikátor van a feje fölött, és ha jól látom zöld. Kicsit megnyugszom, amikor meglátom, lassan elindulok utána és hangomat kissé felemelve próbálom magamra felhívni a figyelmet.
- Hali! A nevem Yuichi, és .. – semmi válasz rá, lehet nem hallotta – hahó, örvendek.. hali a nevem..
Nem tudom hogy meghallotta-e kicsit várok, ha visszafordul próbálkozom újabb köszönéssel, ha nem hallja meg akkor megpróbálom követni és legközelebbi alkalmamkor újra felhívom magamra a figyelmet.

by **Jay** Szer. Május 15 2013, 23:10

//Möraja//

Látom, hogy rohan felém...hát tényleg Ő az. Napok óta vártam ezt a pillanatot, hogy ebben az őrületben találjak valamit, ami továbbhajt, elhessegetve fejemből az öngyilkosság gondolatát. Ő az egyedüli, aki visszatarthat ettől, így örülök, hogy megtaláltam. Vajon hány játékos vethetett véget saját kezével az életének, hány járhatott pórul a kazamatákban, hányan harcolnak folyamatosan a túlélésért?..
*puff*
Eléggé összekoccantunk, mert mindkettőnk teljes erejéből futott, de ez érdekelt a legkevésbé. A fizikai fájdalmat itt úgy sem érzem igazán. Csak öleltem, szorongattam ahol értem, nem érdekelve a külvilág, hogy mi van most körülöttünk, csak annak örültem, hogy mindketten élünk.
Annyi mindent akartam mondani neki, mikor újra láthatom végre, de most, hogy itt van a karjaim közt, elnémultam. Csendben örültem annak, hogy megtaláltuk egymást.
Végül egy szó azért csak kijött a számon:
-Hiányoztál...- suttogtam szinte a fülébe,majd egy puszit adtam a fejére. Kissé meglepődtem, hiszen emlékeimben nem ugyanilyen érzés volt a valódi világban, de mit is várhatok egy játéktól..? Így is jóval szebb, mint az összes eddigi, amivel valaha is játszottam.
-Úgy aggódtam érted, azt hittem, hogy elveszítettelek már.. merre jártál eddig, hol éltél? - szavaim csak úgy kibuggyantak maguktól, a többnapos visszafojtott aggodalom most feltört belőle, elemi erővel. De ez érthető egy ilyen helyzetben..
A szívem még mindig nem nyugodott meg, de most végre szemügyre is veszem a lányt, az egyetlen lányt, akiért a szívem még dobog: a szeme, a haja, az arca, minden ugyanolyan mint a valódi világban. Egy pár aranyos cicafület is varrt magának, ahogy látom. Az összhatás viszont kellemes..illik hozzá ez a ruha, ami rajta van.

by **Peter Worker** Csüt. Május 16 2013, 00:07

Parvulus és Peter

Összerogyott. Egyszerű cselekvés. A térdeit elhagyta az akarat, hogy tartsák a testét. Rohanom kellett volna hozzá, segítenem neki, legalábbis most nagyon sokan így tettek volna a helyemben, ám én nem. Nem siettem el a mozdulataimat. Mutatóujjamat az ajkaimra tettem, hogy jelezzem Hisamének, maradjon most csendben, ne piszkálja a lányt. Leültem. Lehet kicsit közel is a piciny testéhez, de az nem volt baj, viszont nem szóltam. Nem mondtam se egy ostoba viccet, se semmi bölcseletet. Nem öleltem és most almát sem adtam neki. Közre játszott ebben az is, hogy az már elfogyott, de ha lett volna se adtam volna. Zsebkendő se volt a zsebemben, hogy esetleg azzal törölje a szemeit. Semmi. Csak voltam. Némán.
Nem elmélkedtem sokat. Egy rossz emlékre tippeltem, de nem kérdeztem rá. Nem kevés ideig volt eddig egyedül eme világban és nem egyszer a tudtomra is adta, hogy nem akar senkit sem maga mellé még. Csak ő és Timudus. Nem felejtettem, hisz elégszer hangoztatta, csak ők ketten, ne mutassam be másoknak. Tiszteletben tartottam ezt és megfogadtam, hogy nem én leszek, ki elsőnek ölelni fogja. Ölelés. Túl komoly szó ez, de most lehet erre vágyott, vagy ez kellett volna neki, mert hát egy törékeny kislány volt, de nem, nem cselekedtem meg ezt az egyszerű mozdulatot. Csak egy kedves fiú voltam egy sárkánnyal, nem több. Ő pedig egy kislány egy kis sárkánnyal. Fölösleges is volt ezt tovább ragozni. Vártam és továbbra se tettem semmi érdemlegeset sem, csak hallgattuk a halk szipogást, pityergést. Nem volt bűntudatom emiatt. Szívtelennek tűnhettem, de úgy gondoltam, hogy helyesen cselekedtem.

by **Nio** Csüt. Május 16 2013, 13:11

Hayashi Yuichi

Céltalan bóklászásom közepette zajt hallok hátam mögül. Először mobra tippeltem, de mikor megfordulok örömmel látom hogy tévedtem. Egy másik játékos jelent meg az erdőben, feltehetőleg nem gyilkos szándékkal, vagy ha azzal jól leplezi. De ha ez így is volna, akkor ahhoz nekem is lesz egy-két szavam...
Egy vörös hajjal rendelkező magas férfi jelenik meg távolabb. Gondolom ő volt az, aki a zajt csapta, pontosabban szólongatott. Nem tudom igazából, mert nemigen értettem mit mondott, éppen el voltam gondolataimmal. Ami azt illeti örülök hogy mégse vagyok egyedül. Lehet ha tovább agyalok becsavarodok, hasonlóan, min a múltkor.
Megfordultam elindultam visszafelé, pontosabban az idegen felé. Időközben el is raktam fegyveremet. Egyrészt nincs sok hely, másrészt meg egy árva mob sincsen a közelbe. Nem gondoltam volna, hogy ennyire veszélymentes övezet ez az erdő.
-Hello, bocsáss meg, de nem figyeltem- szóltam kicsit halkabban mikor odaértem. Bár anyámék arra neveltek engemet és testvéreimet, hogy ne álljak szóba idegenekkel, mégis, ha ezt az íratlan szabályt itt, ebben a világban is betartanám, akkor valószínűleg olyan egyedül lennék, mint a kisujjam.- Nio vagyok. Örvendek!-hajoltam meg kissé, majd egyenesedtem vissza- Mi járatban erre?- mosolyogtam és vártam válaszát.
Nem vagyok ugyan még az a közlékeny típus, nem barátkozok még olyan könnyen, de ha nem akarok egyedül becsavarodni vagy meghalni, akkor éppen itt az ideje változnom.
Montanába ez a játék nagyon felemészt. Csak a fejlődésre tudok gondolni. Néha, viszont jól esik kikapcsolódni még itt is, ebben a rémálomban. Általában kikapcsolódás gyanánt csak egyedül sétálok és kész. Ha nagyon unatkozok, akkor edzek. Napok óta senki és semmi.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Május 16 2013, 15:08

Nio

Ahogy megindultam a lány után hamarosan kiszúrhatta lépteim zaját ugyanis megfordult és elindult irányomban. Rövid ideig le is blokkolt a lábam, még mindig szokatlan egy másik játékos jelenléte. Ő is valahol a szobájában fekszik egy műanyag burával a fején miközben szerettei, ápolják, és hívják mihamarabb haza. Én meg itt még egyes kezdő szinten csak mászkálok és holmi gyermekded szórakozásnak hódolva felfedezek virtuális erdőket. Fejlődnöm kellene, de hamar el is hessegetem a gondolatokat, ugyanis a lány már elég közel ért és üdvözölt.
- Hali! A nevem Yuichi, Tsurugából.- Meghajlására viszont hasonlóan hozzá, kicsit felső testem megdöntve tiszteletem jelét adtam. Látszólagosan fegyvertelen, és hamar el is kezdtem keresni mellette, körülötte, felette, esetleg a hajában bármilyen kis állatot, állat idomár lenne? Vagy valami más? De nem kellett sokáig agyalnom ezen, és szerencsére a zöld indikátor színét is messziről jól bemértem, megnyugodtam, valahogy ez a szín, ha az ember feje fölött van itt Aincradban, olyan megnyugtató. Felnéztem a sajátomra, szintén zöld, nem bántottam senkit és semmit itt, ahogyan tervezni sem tervezek ilyet.
- Feltérképezni indultam az erdőt és már órák óta bandukolok, a tervem az, hogy feltérképezzem az első szintet, minden négyzetcentire és megosszam másokkal, lehetőleg kezdőjátékosoknak. Útközben is csak egy vaddisznóba futottam be. – Próbálok mutató ujjammal hátrafelé mutatni, több-kevesebb sikerrel. Mosolya megnyugtató, nem látok mögötte megbújó szándékot, és a szeme sem ezt tükrözi. Sötét szembogara, inkább kíváncsian vizslat, legalábbis azt hiszem, hogy kiféle-miféle lehetek. Mondatomat viszont szokásomhoz híven elhadartam, és közben mosolyogtam, odakint is állandóan mosolygok, mosolyogtam, míg fel nem vettem a Nerve Geart, de igazán ez itt sem zavar. Kedvelem ezt a helyet, annak ellenére, hogy börtönnek is hívhatnám.
- Ömm.. – pillanatig elgondolkoztam, de inkább időhúzásnak nevezném – és te mi járatban vagy ezen az erdő szegleten? – Tettem fel, kicsit lassabban a kérdésem. Miközben hátul a rövid lófarokba kötött hajamat kicsit megbirizgáltam. Ez mindig az idegesség jele, de miért is vagyok ideges, csak azért mert nem látom a petjét, vagy az a pillanatot várom, hogy a zöld indikátor hirtelen vörösbe vált? Ez butaság hessegetem el a rém képeket.

by **Chancery** Csüt. Május 16 2013, 15:10

//Jay//

Csak halk duruzsolást hallok az Ő hangján, de hogy pontosan mit is mond, azt gyakorlatilag fel sem fogom. Nem is tudom, érdekel-e egyáltalán. Úgy érzem magam, mintha az elmúlt talán több, mint fél év aggodalma, bánata, megpróbáltatása egy csapásra leesett volna a vállamról és most a szemeimen (meg az orromon) keresztül akarna nedves búcsúval eltávozni. Pihekönnyűnek érzem magam, mégis a lábaim reszketnek, mint a nyárfalevél, és azzal fenyegetnek, hogy bármelyik pillanatban összecsuklanak alattam.
A vaddisznók ügyet sem vetnek ránk, kicsit távolabb legelésznek-dagonyáznak békésen. Álomkelő kérdőn a mobokra, majd ránk néz, aztán vissza a mobokra, megint ránk, de aztán felfogja, hogy a gazdi most nem akar öldösni, így kis lábain a közelünkbe tipeg és egy kérdő nyávogást is megereszt, ami erősen hasonlít arra, mint amit Gombolyag szokott kiadni magából, mikor éhes. Lehet engem önzőnek nevezni, de most nem érdekel, baja úgysem eshet, ha valamelyik disznó közelebb jön és észrevesz minket.
-É-é-én... -hebegek szipogva, de csak nem sikerül első nekifutásra válaszolnom. Egyszerűen... nem is tudom szavakba önteni, amit érzek. Nem szívesen, de eltávolodom tőle és nagy levegőkkel igyekszem megnyugodni, kevés sikerrel. Valahányszor rápillantok, megint elkap az örömkönny-áradat, és végül egyszerűen lezuttyanok a földre fenekestül, miután a lábaim megunták a munkát.
-É-én... az erdőben, egy fánál. És te? Jézusom, hogy a fenébe kerültük el egymást eddig? Azt hittem, végül nem is jöttél játszani!
No, megy ez, megtaláltam a hangom végül, ha felkelni a földről nem is tudok. Álom idegesen járkál körülöttem, hogy mi a bajom, de végül csendre intem és suttogva elmagyarázom neki pár szóval, hogy Jaytől nem kell félni, nem ellenség, ne támadjon. Láthatólag érti, mert végül leül ő is a fűbe és a mancsát kezdi nyalogatni. Vadmacska-programkód létére eddig inkább házimacskás, de talán ha eléri a fiatalkort, kicsit megváltozik.

by **Shukaku** Csüt. Május 16 2013, 17:17

/Peter & parvulus/

*Igyekezett lenyelni a sírást, és mindent megtett, hogy ne mutassa ki azt, hogy mennyire nem ura semminek. Ha továbbra is csak itt ül, akkor a fiú a végén még kíváncsiskodni fog.*
~Nem! Nem mondok el neki semmit! Vagy megutálna, vagy megsajnálna, és nekem sem a gyűlöletére, sem a szánakozására nincs szükségem. Miért talált meg? Miért nem tudott békén hagyni? Miért rángat maga után? Miért akarja, hogy vele menjek? Timidus… ~
*Megtörli kézfejével a könnyektől nedves szemeit, majd még mindig a földön térdelve emeli azokat a közelében ülő fiúra. Hangja még mindig hüppögő, de teljesen érthető.*
-Hagytad már egyedül a sárkányodat? Képes lenne magányosan, tőled távol élni? Azt mondta, hogy még sohasem látott másik sárkányt, mégis rengeteget fejlődött… tehát nem szükséges a sok gonosz ember közé vinnem ahhoz, hogy jól érezze magát. Mondj el nekem mindent, amit tudnom kell. Mindent, amit a céhed tud nekem adni ahhoz, hogy jobban bánhassak Timidussal. Semmit nem tudok, csak etetni is fürdetni… meg sétálni vele. Tudom, hogy butának gondolsz, és azt hiszed, hogy mindent megtehetsz, mert kicsi vagyok. Ők is ezt hitték, de nem így van. Csak kérdezd meg tőlük! Kérdezd meg!
*Emlékei tengerében mint egy süllyedő hajó próbál a felszínen maradni, hogy ne rántsa le az a rengeteg szörnyűség, amely ezek között az emlékek között úszkál, és leselkedik rá. Rengeteg emléket kell elnyomnia, és nagyon nehézzé teszi ezt az, hogy rövid kis életéből nem sok olyan egyéb emléket tud elővenni, amellyel elnyomhatná a rossz dolgokat. Ezután feláll, arcáról teljesen eltűnt a zaklatottság jele, és hangja is síri nyugalommal és tompa egyhangúsággal szól, amikor a sárkány felé fordulva megszólal, folytatva az elkezdett mondatot, mintha mi sem történt volna.*
-Szerettem azt a mesekönyvet, és szerettem azt a kicsi lovacskát is. Mindenkitől félt, bujkált, de sohasem keveredett bajba, mint más mesehősök. Nem kóborolt el az erdőbe, nem ment a sötét fák közé, és nem találkozott gonosz emberekkel. Egyedül volt, és nyugalomban. Timidus is nagyon kicsi, és biztosan sokan akarják bántani. Ő pedig fél, és rám van szüksége, hogy megvédjem. Nem akartam neki ijesztő nevet választani, amit a sárkányoknak szoktak. Ő nagyon békés teremtés lesz, és úgy fogom nevelni, hogy megvédje magát, ha kell, de ne bántson másokat… mert az csúnya dolog.
*Már teljesen összeszedte magát, visszafordul a fiú felé, és újra egy teljesen más arcot, egy tudásra vágyó, izgatott kisgyermek arcát ölti magára. Törökülésbe helyezkedik a fűben, és csak figyeli a fiút.*
-Mesélj el nekem mindent, amit tudsz a sárkányokról. Mindent, ami segíthet.

by **Nio** Csüt. Május 16 2013, 17:26

Hayashi Yuichi

A rövid bemutatkozás után feltűnt, hogy kicsit zavarba van, talán sokkal jobban, mint én. Persze sokat fejlődtem a kommunikálás terén, de még nem megy olyan könnyen. Nála talán még az is közre játszik, hogy csak lányokkal kommunikál nehezen, mint én otthon szintén az ellenkező nemmel. Odahaza, a valóságban mindenkivel nehezen ment, de mióta itt vagyok mintha könnyebb volna. Mindenesetre elkezdtem válaszomat:
-Nem olyan régen lettem másodszintű, de van még mit fejlődtem, és mivel unatkoztam a városba gondoltam körbe nézek az erdőbe, és ha lehet, edzek egy sort. De eléggé rossz választás volt, mivel van egy kis gondom- adtam elő magamat mosolyogva.
Egy pillanatra igencsak meglepődtem. Eddig csak Kyuushiroval beszéltem ilyen közvetlenül, most meg vele is, pedig csak most találkoztunk, még nemigen tudok róla semmit. Igazából a nevén kívül semmit, ami kölcsönös. Amit menten orvosolni kell:
-Harcművész vagyok, de sokszor gondolkoztam, hogy rossz fegyvert választottam, mivel a lándzsám eléggé hosszú és ilyen terepen nem tudom úgy forgatni, ahogyan azt szeretném- fűztem hozzá válaszként még mindig mosollyal arcomon.
Reménykedtem benne, hogy valamennyire feloldom a feszültséget. Bár nemigen tudom, hogy pontosan mi jár a fejébe, azt viszont tudom, hogy mi jár az én fejembe. Talán valami hasonló, mint ami az enyémbe napok óta. Edzeni akarok, erősebb akarok lenni. Haza akarok menni és ismét otthon szeretnék lenni, mint mindenki más.
Valamit mégis köszönhetek ennem a játéknak, amit talán használhatok majd otthon, ha hazaérek. Viszont ha ki jutok, akkor megsemmisítem, széttöröm a játékot és mindent, ami vele kapcsolatos. Sokféle érzelem kavargott bennem ismét düh és némi szomorúság. De próbálok erős lenni, és mindig mosolyogni.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Május 16 2013, 18:48

Nio

Szerencsére közvetlen lány és ő is válaszolt nekem kérdésemre, örültem neki, de amit mondott, egyből az jutott eszembe, hogy talán segíthetek rajta, valami baj lehet. Talán a lándzsája miatt? Töprengtem el egy kicsit, a lándzsa az elég hosszú fegyver, harcoltam már párszor lándzsa használó ellen, de ez még jóval az előtt volt, hogy felvettem volna a Nerve Gear-t. Pillanatnyi várakozás után ezalatt kicsit elhalványult is a mosolyom.
- Én kardforgató vagyok, és biccentettem a fejemmel a vállam fölül kikukucskáló markolatra. Én még csak egyes szintű vagyok, de ambícióm megvan hogy feljebb jussak. - válaszoltam is hamar neki. Kicsit hadarva, és el el harapva egykét szóvéget. Még mindig ezek a fanyar gondolatok fúrnak, jutott eszembe is a szóelharapások mindig innen jönnek. Még jó hogy nem jó elő a kilenc évvel ezelőtti dadogás kényszer. Keiko hagyatéka.
- Milyen gondod van, esetleg segíthetek megoldani? Nem tudom te, hogy érzel, de nem jó állandóan magányosan lenni - igaz a mostani utam eddig egész izgalmas volt.. mosolyom erősödő tendenciát mutat.
- Rossz fegyvert választottál? A lándzsa szerintem egy remek fegyver, számtalanszor vesztettem már ellene - mondtam kicsit nevetve, hátha jó kedvre deríthetem, mert láthatóan, mosolyán túl van valami apró ami a szavaiból kicseng, hogy legszívesebben váltana másra. Pedig szerintem, ha valamit egyszer választottunk akkor érdemes kitartani mellette. Persze ez elég begyöpösödött gondolkodásmód, mosolyodtam el a gondolatra. Ha most előhúzom a kardom azt vajon hogyan venné? Jutott eszembe a hirtelen gondolat, nem ezt nem szabad.

by **Jay** Csüt. Május 16 2013, 23:24

Miután Möra lehuppant a fűbe, én se tettem másként. Időközben ideért hozzánk egy kiscica is, ahogy látom az övé, hisz körülötte sétálgat. Mintha védelmezné. Elég édes a kicsike.
"-É-én... az erdőben, egy fánál. És te? Jézusom, hogy a fenébe kerültük el egymást eddig? Azt hittem, végül nem is jöttél játszani!"
Meghökkenve hallom, hogy kint élt, egész végig, én meg bent kuksoltam a városban. Ha hamarabb kimerészkedek, talán már rég együtt lehetnénk újra.
-Én a városban voltam, egész idáig.. de én is azt hittem, hogy nem vetted fel a NerveGeart, mert közbejött valami. Pedig miután az admin elmondta azokat a szörnyű dolgokat, azonnal üvölteni kezdtem a neved, és mindenfelé kerestelek..de nem találtalak sehol. Mondjuk akkora tömegben, mint ami ott volt..- szinte megborzongok, visszaemlékezve arra a napra, ami már lassan fél éve volt. Azóta csak járkálok a városban, gyűjtöm az információkat, de nem találtam semmit. Mit is találhattam volna, hiszen alig mertem közelíteni bárkihez is, még az NPCk-hez is alig. Féltettem az életemet, inkább másokra hagyva a harcolást..egy gyáva féreg voltam, pedig ki akarok jutni, minél hamarabb.
-Tényleg nagyon furcsa, hogy eddig nem találtuk egymást. Azt hittem, hogy valami alapján megtalállak. Mondjuk lehet, meg kellett volna beszéljünk egy helyszínt, ahol találkozunk, meg időpontot.. csak hát, senki se gondolta volna, hogy ez lesz a vége.
Mégegyszer végignézek a kismacskán, ami nem egészen házimacskának tűnik.
-Csaknem állatidomárt választottál itt is? - kíváncsiskodom mosolyogva, miközben egyik kezemet kinyújtom felé, hogy megsimogathassam a vállát. Kérdeznék szívem szerint még többet is, de nem akarok mindent egyszerre rázúdítani, hadd nyugodjunk meg egy kicsit legalább. Aztán jöhet a többi. Legalább végre kibeszélhetem magamból mindazt, ami a hosszú idő alatt felgyülemlett bennem. Nem kell féljek tovább, hisz végre megtaláltam Őt.

by **Chancery** Pént. Május 17 2013, 00:03

//Jay//

-A városba talán két hete mertem bemerészkedni. -nevetem el magam. Ooo, bárcsak előbb eszembe jutott volna, vagy merszem lett volna hozzá. Mondjuk való igaz, egy pókkal a vállamon elég nagy kurázsi kellett az első alkalomhoz is, kész csoda, hogy volt egyáltalán egyvalaki, nemhogy két ember, aki rögtön el is fogadta.
Az-az első nap meg tényleg nem volt egy leányálom. -Én már nem is emlékszem, mit csináltam. Teljesen ledöbbentem, aztán mire felfogtam mindent, már a fánál voltam és a tojást nézegettem. A találkahely nekem is sokszor eszembe jutott, hülyék voltunk, hogy nem beszéltünk meg egyet sem... -de késő bánat, ebgondolat. A lényeg, hogy megtaláltuk egymást végül, és mostantól már tudom, mi a helyzet vele. Együtt fogunk elindulni, és két ember a fronton többet fog érni, mint egy. Arról nem is beszélve, hogy biztos vagyok benne, ő nem hagyna hátra, ha a helyzetek a legrosszabbra fordulnának. Igaz, eddig egy emberrel sem találkoztam, akiről ezt feltételezném, de abban, akit évek óta ismerek, csak-csak jobban megbízom, mint egy pár napja ismert idegenben.
-Hát igen. -felelem vigyorogva-nevetve, végigsimítva ÁK hátán. -Bemutatom Álomkelőt, a vadmacskát. Igazából nem ő az eredeti petem, de szerintem Normot nem szívesen ismerted volna meg. -pár másodperc zavart kuncogás... -Eredetileg egy óriáspókot kaptam. Aranyos volt egyébként.
Norm talán ezért ment el? Megérezte vagy valahogy megtudta, hogy Jay hamarosan felbukkan, és jobbnak látta elintézni a cserét? Már ha egyáltalán neki köszönhetem a dolgot. Elfelejteni mindenesetre sosem fogom.
-Te pedig... kardforgató lettél végül? -mosolygok meglepetten. Őt ismerve íjászra számítottam, de majd később megkérdezem, miért döntött végül így.

by **Peter Worker** Pént. Május 17 2013, 16:52

Parvulus és Peter

Gondolkodtam a válaszomon, miközben Hisamének mesélt. Talán egy percnyi lehetőség a tökéletes válasz átgondolására nem volt sok, de több, mint amit remélni lehetett.
Felém fordult és valóban mesét várt tőlem.
- Elsőnek tisztázzunk egy fontos dolgot. Hiszek neked. Nem fogok senkit sem megkérdezni a szavaid hihetőségéről. – mosolyogtam rá bizalmasan – Hogy a céhem miben tud segíteni neked, vagy mit tud adni a számodra, az jó kérdés, fogalmam sincs. Talán csak pár barátot, kik hozzád hasonlóan küzdenek a nevelés mikéntjével. Ne hidd, hogy egyedül vagy ezzel a problémával, mert nem. Vannak tőled nagyobbak is, kik nem tudják, hogy hogyan kell felnevelni valakit. Segítünk egymásnak, amiben tudunk, de többet nem merek ígérni neked. – és gondolkodtam el, előre néztem, üvegesé vált a tekintettem. Rossz emlék tört felszínre – Igen, volt már egyszer, hogy egyedül hagytam Hisamét. Mentenem kellett volna, de elfutottam és ő mentett engem. – csupán csak egy halvány mosolyt engedtem el, gondolva arra, hogy véget ért az az élmény - Szégyellni való történet. Támadtak minket, el is kaptak. Hisame kellett nekik és el akartak választani tőle. Tudod, ha ők meghalnának, mi tovább élnénk, viszont, ha mi meghalunk, úgy ők is élnék az életüket. Megakartak ölni engem, ám Hisame megmentett, elmenekültem, hátra hagyva őt. Sokáig futottam, majd egy sötét barlangban pihentem meg. Nem zavart éhség, vagy szomj, nem érdekelt semmi, csupán csak azon elmélkedtem, hogy lehet jobb lenne neki nélkülem, hisz gyengének éreztem magam. Lehet az is voltam. Talán, nem tudom, ám egy valamiben biztos voltam. Ha ő élne is nélkülem most, én nehezen tudnék nélküle. – mosoly, amolyan „szép emlék jutott az eszembe” féle mosoly, majd sóhajtottam – Történtem csupán csak ez van, nem tudok sajnos regélni a sárkányokról és mesélőnek is pocsék vagyok. Azt hiszem, nekünk kell megismerni őket. Neked meg nekem és nekünk kell majd tovább adnunk az ismereteinket másoknak. Mit gondolsz, vállalnál ilyen szerepet? – nem is tűnt rossz ötletnek egy feladattal ellátni őt. Ismerje meg Timudust.

by **Jay** Pént. Május 17 2013, 23:56

//Möraja//

Együtt nevetett Channal, pedig belül fájdalmat éreztem kissé, hogy ennyire elkerültük egymást. De valóban viccesnek érződött, hogy mindketten máshol kerestünk menedéket.
-Hát igen...én se nagyon emlékszem, hogy mi volt már anno...és tényleg meg kellett volna beszélnünk valami találkahelyet, de mostmár mindegy, a lényeg, hogy itt vagy! - mosolyodtam el. - Amúgy kíváncsi lennék, a valódi testemmel mi is lehet. Biztos feltörték a kolesz szobáját, mert mostanra kiszáradtam volna!- nevettem el magam, de mégis keserűség volt bennem. Vajon meddig kell még itt lennünk?
A kardforgatós kérdésre elgondolkoztam, hogy miért is választottam ezt a kasztot.
-Hát...eleinte íjász akartam lenni, de valahogy nem tudtam elképzelni magam ebben a világban íjászként..ne kérdezd, miért, mert fogalmam sincs. Meg amúgy is, egy karddal jobban meg tudlak védeni, mind egy íjjal és egy tegez nyílvesszővel... - mondtam tisztán.
~Bár lehet, hogy akkor inkább lovagnak kellett volna menjek..kár, hogy nem lehet újra választani kasztot. Ki tudja, lehet megint a kardforgatót választanám.~ gondolkoztam magamban.
Mikor eszembe jutott, hogy egy óriáspókot kapott először petként, megborzongtam.
-Iiiigen, biztosan NAGYON édes lehetett az a pók......- heherésztem "enyhén" fura mosollyal az arcomon. Ki nem állhatom a pókokat, gyűlölöm őket, fúj, hagyjanak engem békén. Bár amíg nem látom és nem érzem őket, felőlem bárhol ellehetnek, csak ne kerüljenek a szemem elé, mert akkor rövid úton kapnak egy kis rovarírtószert mind a nyolc szemükbe.
Vajon én milyen petet kaptam volna állatidomárként? Érdekes lenne megtudni.
Majd ránézek a cicára, és én is a kezemet nyújtom felé lassan:
-Hát szia, Álomkelő. Megengeded, hogy megsimogassalak? - kérdeztem inkább kíváncsian, mintsem félve.

by **Chancery** Szomb. Május 18 2013, 00:19

//Möraja//

-Biztosan tudják odakint, mi a helyzet, különben már mindenki halott lenne. -spekulálok, de most így elgondolva, biztos információt egyszerűen nem tudok. Talán valaki mégis hallott híreket kintről, majd körbekérdezek, esetleg magát Kyuushirot zaklatom fel, hátha tud valamit a dologról.
Íjászos magyarázatán elkuncogom magam. -Legelső párbajom egy íjász ellen volt. Alázatos vereséget szenvedtem ellene. -legyintek. -Egy kardforgatót viszont én "aláztam le". Legalábbis részben. Viszont nyugi, mert ha nagyon meggondoltad magad, elvileg lehet váltani útközben, de csak egyszer, és onnan már nincs visszaút. Találkoztam már egyébként íjásszal, kardforgatóval meg árnyharcossal, ez utóbbi szintén elvert, de úúúúgy... -próbálok visszaemlékezni a Kazuma ellen vívott Novás párharcra, majd elkuncogom magam. -... három másodpercig tartott. Tényleg, te párbajoztál már valaki ellen?
Na igen, Jaytől ilyen reakciót vártam Norm említésére. A szívem megint megsajdul picit; hiányzik az a csöppség, de most már érzem, hogy jobb lesz így. Első itteni ismerősöm is pókfóbiás, de úgy láttam, nem akkora mértékben, mint a párom, mert ő hajlandó volt a végére megérinteni Normot, Jay viszont... szerintem ha tüzes lávával fenyegetnék, akkor sem jött volna a közelembe, ha előző petem ücsörgött volna a fejemen, ahogy szokott.
Álom gyanakodva nézi még mindig a számára ismeretlen valakit, és mikor Jay nyúl, dühösen fújtatni kezd és nagyot süvít a levegőben kis mancsával. Nem talál, de figyelmeztet, a passzívja természetesen mindig aktív. Ledorgálom sutyorogva, hogy viselkedjen, lépjen már ki harci helyzetből. Mikor már biztos, hogy lenyugodott és nem fog karmolni, bátorítóan rámosolygok a fiúra, hogy most már jöhet a simi.
-Bocsi. -mentegetőzöm. -Még hozzá kell szokjak.

by **Nio** Vas. Május 19 2013, 18:09

Hayashi Yuichi

Figyelmesen hallgattam végig a fiút, bár nem hittem a fülemnek mikor azt mondta lehet hogy tud segíteni, bár nem azonos kasztba tartozunk. Ennek nagyon megörültem. Nem is tudtam először mivel is kezdhetnék, olyan izgatott lettem. Végre valaki segít nekem hogy megismerjem fegyverem.
-Nem akarom leváltani, csak megfordult fejembe a gondolat. Viszont az utóbbi időben egyre jobban megy. Pontosítanék,ha valami rosszat mondtam volna nemrég: meg akarom ismerni, mivel még nem tudom, nem ismerem. Mikor elkezdtem a játékot...-álltam meg egy pillanatra, tűnt el hirtelen minden pozitív érzelem arcomról. Szinte leblokkoltam, ahogy eszembe jutott a kezdet.
Mikor elkezdtem a játékot, akkor előre megfontolt szándékkal választottam ezt a fegyvernemet. Bár akkor még nem kezdődött el ez az egész rémálom. Akkor még manga rajzolói pályára akartam lépni és egy karakteremhez akartam mintaként használni játékbéli énemet. Akkor még úgy volt persze, hogy hazamehetek és nem halok meg a valóságba, ha itt meghalok. Most sincsen másképpen a tervem a jövőre nézve, még mindig mangákat szeretnék rajzolni. Csak most van egy akadály, amit le kell küzdenem előtte.
Ez a gondolat minden nap előjön mióta itt vagyok. Ha egyedül vagyok még rosszabb. Néztem fel újdonsült barátomra, Yuichire.
-Nem szeretek egyedül lenni. Mostanában meg főleg- mondtam szinte suttogva, de ez volt az igazság. Ha egyedül vagyok szinte csak ezen kattog az agyam.

by **Hayashi Yuichi** Vas. Május 19 2013, 23:46

Nio

Figyelmem teljesen a lányra szegeztem, most még valahogy az erdő, és az esetleges veszélyek sem foglalkoztattak. Érdekes volt számomra minden szava, örültem neki hogy, nem szándékozik lecserélni a fegyverét. Vajon milyen hosszú lehet? Megengedtem magamnak egy röpke körbenézést, igaz itt tényleg nehéz lenne szúráson és vágáson kívül használni, rendesen félkört, vagy teljes kört sem tehet vele teljes hosszában. Könnyen felderengett előttem a kép, ahogy gyermekkori barátom, Bakin lándzsájával közel fél órán át tudott távol tartani, és végül is egy "vak ütéssel" megmutatta, hogy még a másfél kezes pallos is kevés ellene. Talán ha kétkezessel harcoltam volna ellene, de előbb itt kell legyek. Éppen elkaptam Nio elkomorodó arcát. És hamar meggörbült az én szám széle is de hallgattam még tovább, hátha elmondja, mi az ami bántja. Igen egyedüllét ezen a helyen, felőrli lassan az embert, egyedül hagyva a gondolatokkal, és azzal a ténnyel, hogy mi még szerencsés túlélőknek számítunk, nem úgy mint az a pár ezer játékos akik kezdetekkor.. de inkább szóra nyitottam a szám:
- Itt az erdő tényleg nem megfelelő hely, a fegyvered forgatásához. És ráadásként vad sincsen sok. Pár órás utamon is csak eggyel találkoztam, az is a frászt hozta rám. - mosolyodom el, hátha, sikerül erőt merítenie ebből. - Javasolnám, ha benne vagy elindulni az erdő széle felé - térképemre tekintek, ha az ismeretlen területek kérdőjellel lennének megjelenítve, akkor most, tele lenne kérdőjelekkel a kép - érdekelne komolyan, hogyan forgatod, és talán még segítségedre is lehetek, odakint - mutatóujjammal mutatok a kobakomra - amikor még nem volt rajtam a sisak, sok időmet ilyen dolgokra fecséreltem. Lehet most pont jól jön ez a tudás.
Igyekeztem sokat mosolyogni, tudom mennyire jól jön néha mosolyt látni, ebben a világban pedig, leginkább kötelezővé kellene tenni. Sokkal jobb lenne minden, hiszen segít még ha rövid időre is, de segít elfeledtetni, hogy milyen sokat itt kell még lenni, és még milyen sok szörnyet, és bosst el kell tenni láb alól, bár főnök harcok közelébe még jó ideig nem fogok kerülni, ezt tisztán érzem.
- Ne haragudj, hogy így ismeretlenként, ilyet kérdezek, de te hogyan élted meg a kezdeteket? Úgy értettem ki előző szavaidból, és vonásaidból, hogy valami nagyon-nagyon rossz történt. A választ valószínűleg sejtem, persze, ha tükör volt a vége, de jobb lenne mégis tőle, hallani. Gondolataimat, megzaboláztam és figyeltem a szavaira. Szavai suttogásba váltottak, és amit mondott azon már régóta gondolkozom én is. Mostanában mi történhetett vele? Kételkednem kellene benne, a józan eszem ezt mondja, de sosem hallgattam igazán semmi vészhelyzet jelzőmre, ha van alapja, ha nincs. Mindig csak a szívemre, így: - Igen a magány, az egy furcsa szörny, mostanában mi történt? - szavaim végre először nem hadarósra sikeredtek, ugyanis ez az én velem született átkom, gyorsan beszélek, és néha egy egy szóvéget elharapok. Így nehezebb követni szavaim, ami zavarhatja a beszélgető partnerem. Ezúttal viszont sikerült kicsit lassabbra fognom. - Szeretnék társulni hozzád egy időre, ha neked is megfelel. Letámadásként hangozhat.. - tekintetem elkaptam róla, zavaromban, és jobb kezemmel a hátul összefogott hajam-keresgéltem - de nincs hátsó szándékom. - komolyodtam meg.

by Ajánlott tartalom