Re: Kezdetek Erdeje

by **Seishin** Pént. Jún. 28 2019, 00:28

Iszonyat régen jártam itt, ne nem ezen a szinten csak itt az erdőben. Találó kezdetek név, hisz itt kezdődik minden. A város és környezetében teszi meg mindenki első lépéseit. Én is igy voltam vele azt hiszem, emlékszem nem voltam egyedül. Az arcukat fel tudom idézni mikor nagyon erősen koncentrálok. Nevükre nem emlékszem, nem ezt érdemlik tudom jól. Annyi kép villan róluk elmémbe, rengeteg vidám pillánál ebben a világban. Az érzések a hangok minden azt súgja nagyon Fontosak voltak nekem. Saját hangomon egy fogadalom cseng a fülemben, én kitartok a legvégéig. Majd mikor minden véget ért elmesélem történetük. Ami azért elég nehéz lesz jelenlegi állapotban, napról napra minden más egy kicsit újabban. Ahogy tekintetem a távolba réved egy kis tisztás peremén a köpenyem, mintha lágy szelő fújna. Érdekes pedig meg se mócának a levelek, csak az intem egy furcsa effektje. Akár csak a képeken, videókon a hősöknek. Hajukba és köpenyükbe kap a szél mi közben állnak élő szoborként egyhelyben. Hős én? áhh még viccnek is rósz lenne szerintem. Csizmámmal elég mély nyomokat hagyhattam, hogy valaki követni tudjon, ha akar. Ezen a szinten általában már elég kevesen tartózkodnak, meg amúgy is nem ilyednek meg egy kis harctól. Teljesen menetkész vagyok, páncélom minden más a helyén ki véve fegyverem az előttem pihen a földbe szúrva. Most a pallosom van terítéken, amit még Noától kaptam, igen már emlékszem a nevére. Ő volt nővéremen kívül, aki igazán meg értett. Végig simítottam, szemőkömön mi eltakarta zöld szemem és csak kéket hagyta fedetlenük. A lelkesedése a szavai még most is szívem legmélyére hatolnak.
Talán ki merem mondani igen ki, beleszeretem. Már csak ez a fegyver és Kagu spanci maradt nekem belőle.

Elő vettem szeretet kis hangszerem és rá is zendítettem egy dalra, ami nagy kedvencünk volt.
Zene
Zenének teljesen át adom magam, nem mozdulok. Akinek füle van érezheti szív és a lélek mindenem, amim csak van benne van a lágy hangokban. Közelben van is szörny, nem izgatom magam miatta. A szintem túl magas nekik, hogy kar tegyenek bennem. Épp ezért közelbe is jőnének nem támadnak.
A zenélést abba hagyom és pallosra támaszkodva figyelem a távoli eget. A fegyver egyébként majd nem olyan magas, mint amilyen én vagyok.
Szemeim is lecsukom és élvezem a környezetem zajait. Egy városban ez nincs meg, és furcsa csak itt. Itt van nyugalom és béke, a felsöbb szintek mezöi valahogy mások. Nem a veszélyek miatt, egyszerüen nekem a szivem lelkem nem érintik meg úgy.

by **Nanakaze Ritsu** Pént. Jún. 28 2019, 13:17

Az erdő, ahogy eddig is, békés és csendes. Legalábbis a főváros zajához képest más, hisz a madarak és egyéb erdei állatok hangja folyamatosan fel-fel csendül. Szokás szerint nem volt játékos a láthatáron, így nyugodtan állhattam neki a vadászatnak. Ma eldöntöttem, hogy nyúl húst fogok enni. Alapvetően esélyem sem lenne elkapni egyet hisz, mint ahogy a legtöbb rágcsáló, rendkívül fürgék és az én gyorsaságom egyszerűen nem vetekedhet vele. Viszont K1 azt mindenképp bebizonyította, hogy bár a pontok rendkívül fontosak, kicselezhetőek csak egy kis leleményességre van szükség.
Nem vagyok egy nagy csapdakészítő mester, de szerencsére Aincrad is tele van hasznos könyvekkel amik a vállalkozó kedvű játékosokat segítik. Nem szeretek olvasni de be kell vallanom, hasznos. Egy csomó izgalmas infót lehet belőlük szerezni, például a szintekről. Pont a csapdás könyvben említenek egy szafari nevű helyet, ami lényegében a vadászok és horgászok mekkája. Alig várom már, hogy eljussak oda.
Szóval, a kis kötél csapda amit építettem működőképesnek tűnik és a répa amit csalinak használok is a helyén van. Most már csak türelem kérdése.
Ekkor egy lágy dallam csapja meg a fülem. Rögtön a hang forrását kezdem el kémlelni, de egyelőre nem látok semmit.
- Mi lehet ez? - Kérdezem magamtól miközben elindulok a vélt forrás felé. Nem ismerem a dalt amit játszik, de nagyon szép és rendkívül kíváncsivá is tesz. Nem kell sokat sétálnom az erdőn keresztül, hogy megtaláljam a lányt aki egy... nem tudom milyen hangszeren játszik. Még pont időben mert épp abbahagyta a játékot.
- Ez nagyon szép volt! - Tapsolom meg őt ezzel magamra vonva a figyelmet. - Mást is tudsz játszani? Szívesen hallgatnám. - Kérem meg őt rá.

by **Seishin** Szomb. Jún. 29 2019, 21:53

Nem számítottam, más jelenlétére a mobokén kívül persze. Hiszen ez egy elég eldugott hely, a patak is itt van nem mesze. Jó pontosabban azért bele telik jó pár percbe a séta odáig.
A hangja alapján nem felnőt, csak egy kislány. Ebben a világban a kor nem jelent semmit itt a pontok számítanak. Egy nyolcéves is lehet hatalmas harcos ki tol rettegnek a szintek orzói. Ez a számok uralta világ egyik nagy törvénye. Meg ütögetem kétszer fegyverem mi után ki húztam a földből. A talaj darabkák pixelekre hullva potyogtak lefelé. Az eszköz végül pedig a helyére került a tárgyaim közé.
- Köszönöm, bár szerintem nem sikerült olyan jól.
A lányra pillantva mosolyogva behunytam a fél fedetlen szemem. A kérdése hallatán kipattant és elkerekedett rendesen.
- Ohm izé persze... azt hiszem.
Látszót kicsit zavarba jöttem, eddig csak Chaknán kért tőlem ilyesmit úgy emlékszem. Talán az arcom is belepirult egy kicsit.
Szám hoz emelem újra a hangszerem és most egy másik dallamot kezdek el fújni.
zene
- Nem hittem volna ma bárkivel is összefutok itt. Mások elég ritkán járnak erre felé.
Egy kis sziklára heveredek, végig mérem a lányt igencsak alaposan. Talán kicsit tolakodó is a tekintetem, de engem ez nem érdekel.
- Még ha elég veszélytelen is PK-k miatt kezdő vagy kis szintű játékos ritkán merészkedik ennyire rengetegbe.
Inventorimban turkálok mi közben beszélek és badum tss egy nagy barna vászonzacskó kerül a kezembe. Amiben nem más, mint kedvenc étkem lapul, vagy is bármi lehet, ami fahéjas. Most csak sima keksz némelyiknek lekvár is van tetején. Az első falat joga az enyém ebben nincs apelláta. Látom az idegen, aki meg leppet nyújtja a nyakát érdeklődve meg kínálom az édességből.

by **Nanakaze Ritsu** Vas. Jún. 30 2019, 11:30

A lány a szokásos szerénységgel fogadja a dicséretem. Valamiért az emberek legalább fele, ha megdicsérem szabadkozik, hogy pedig az nem olyan jó, vagy nem is lett olyan finom. Mondjuk panaszkodom de én is ugyan ilyen vagyok. Az emberi természet része?
Viszont nem kell kétszer megkérnem rá, hogy játsszon el még egy dalt. Láthatóan meglepi a kérésem és zavarba is jön tőle. Még bele is pirul. Furcsa látvány mikor egy kislány ejti zavarba a felnőtt nőt.
- Köszönöm. - Kuncogok halkan ezzel is jelezve, hogy egyébként feltűnt, a zavara de örülök, hogy belement. Míg ő játszott én lehuppanok a földre és törökülésben hallgatom amit játszik.
- Nagyon tehetséges vagy. - Dicsérem meg mikor befejezi a dalt. - Valóban? - Kérdezek vissza a megjegyzésére. - Én mostanában elég sűrűn mászkálok és elég sok emberrel találkozok. - Abban mondjuk igaza van, hogy kezdőkkel mint én, nem nagyon futok össze. - Mi az a Pk? - Kérdezem. Eleinte csak elengedtem a fülem mellet az olyan szavakat amiket nem ismertem, de most már mindenre rákérdezek. Közben a lány elkezd valamiféle zacskóban kotorászni, én pedig érdeklődve figyelem mit csinál. Mint kiderül, valamiféle keksz van benne és meg is kínál.
- Köszönöm. - Fogadom el tőle és harapom le a keksz felét. - Fahéjas. - Jelentem ki, majd bekapom a másik felét is. - Finom. - Állapítom meg ismét tele szájjal. Eléggé illetlenség lenne tovább beszélni miközben morzsák potyognak a számból, így előbb lenyelem és csak azután kérdezgetem őt. - Elég különös a hangszer amin játszol, mi ez? Hol tanultál meg vele játszani. - Pillantok az ocarinára. Nem vagyok egy zenész lélek. Bár szívesen hallgatom, semmilyen hangszeren nem tudok játszani. De az igazsághoz hozzá tartozik, hogy nem is vonz, hogy megtanuljak. Ezzel arra is következtetek, hogy valószínűleg akkor sem tudtam hangszeren játszani mielőtt elvesztettem az emlékeim.

by **Seishin** Vas. Jún. 30 2019, 19:09

- Köszönöm.
Reagálok a dicséretre, felpillantok az indikátorára és elmosolyodom. Meg kell alapítsam nagyon kedves talán picit naiv kislányba botlottam. Azt nem mondom magányos, csak ahogy látom szeret csevegni. Mázli én is, ha van értelmes partner hozzá. Általában kora nemre való tekintet nélkül általában bunkó tudok lenni nagyon is. Nem állom meg csípős meg jegyzések nélkül.
- Felelőtlen vagy. Meg értem, hogy fejlődni szeretnél, de én egyedül helyedben a város közelében maradnék.
Válaszolok is a kérdésére miért is, talán picit hideg a tekintetem. Csak figyelmeztetésnek szánom vigyázón, az idegenekel. Fél szememmel melyik szabadon van rá pillantok.
- PK vagy is Játékos gyilkos, akinek vörös az indikátora. Némely esetben jobb, ha vigyázol velük. Példa, ha én PK lennék most lehet elvennem mindened és meg ölnélek.
Ki nyújtom a nyelvem és elmosolyodom, majd feléje kínálom a kekszeket. Mázli nem vagyok az, és soha nem is tudnám rá venni magam megöljek egy békés zöld játékost.
- Egyébként a vörös játékosok általában magasabb szinteken tartózkodnak csak. Nincs értelme ugyan is ki fosztani egy kezdő játékost. Hisz pár aranyon kívül semmilyé sincs, ami érték lenne.
Finom megjegyzés hallatán elmosolyodom, nem csak nekem ízlik akkor ezek szerint. Lehet fahéj tesók leszünk? Ah ugyan ez badarság lenne, de végül is idővel miért ne történhetne meg.
- Kedvencem, minden, ami fahéjas. Örülök, hogy ízlik a keksz. Oh okarinának hívjak, nagyon régi inkább ősi hangszer. Történelmét tekintve úgy azt hiszem 2-3 ezer éves. Úgy emlékszem még oda kint a valódi világban. Ide bent is elég sokat gyakorlok, de nővéremen kívül más nem kért még játszak neki.
Újra kutakodtam tárgyaim közt most meg jelent két pohár és vizes tömlő. Majd kérdés nélkül töltöttem és bele is kortyoltam saját poharamba.
- Ohm amúgy tudtad innen nem mesze van egy patak? Halak is vannak benne, nem nagy szám a hely igazából. Felfrissülni és pihenéshez tökéletes.
Újra menümben matatok és elő keresem a térképem majd a lány felé fordítom. Ha van még számára felfedezetlen hely az erdőben most láthatja a szürke sötét zónát is. Hiszen nekem minden pici rész már
rég felett fedezve, derítve ezen a helyen.

by **Nanakaze Ritsu** Vas. Jún. 30 2019, 20:19

Nem igazán veszem fel (már) a korholást, már ha ez annak számít. K1-től már megkaptam szinte ugyan ezeket.
- Mondták már, hogy felelőtlen vagyok. - Reagálok rá. - De bele őrülnék ha a falakon belül kellene rostokolnom, míg idekint egy csomó felfedezni való van. - Pillantok körbe, úgymond bemutatva mire is gondolok.
- Oh. Szóval ezt jelenti. - Támasztom meg az egyik kezemmel a könyököm, míg a másikkal az államat fogom. Már épp kezdtem volna "okoskodni" mikor a lány folytatta. Erre azért felkapom a fejem. Na nem azért mert megrémisztett volna.
- Pontosan ugyan erre gondoltam én is. - Egy kicsit még a szemem is felvillan. - Mi értelme itt vadászni emberekre hisz jó eséllyel csak olyanba fut bele aki alacsony szintű és semmi értékes nincs nála? Ha ilyenre adnám a fejem akkor én is az értékesebb zsákmányra vadásznék. - Na persze ilyen úgyse lesz. De ha a túlélés alapjait veszem alapul amit az itteni könyvben olvastam, érdemes az ellenség fejével is gondolkodni, hogy így könnyebben tudjunk védekezni ellenük.

- Én is nagyon szeretem a fahéjat. Nagyon megtudja bolondítani a süteményeket és hasonlóakat. - Helyeselek. - Bár azt nem mondanám, hogy a kedvencem. - Gondolkodom el, ismét felvéve a korábbi pózt. -De azt hiszem nincs is kedvenc ízem. Annyi mindent nem kóstoltam még, így nem is tudnám bármire is azt mondani. -
Hmm... szóval ocarina. - Nagyon különlegesnek néz ki az biztos. - Jegyzem meg a magyarázatra reagálva. - A testvéred is itt van valahol? - Ez valami szokás lehet, hogy ha valaki emleget egy másik egyént, rögtön találkozni akarok vele.
Ismét felcsillan a szemem mikor a patakról kérdez.
- Ühüm! - Bólintok vidáman. - Reggelente ott szoktam megmosakodni. Sőt aaaaa... - Forgok körbe keresve a helyet hátha innen is látni. - Ott van! A romoknál még egy kis tó is van aminek nagyon tiszta a vize és remekül lehet benne fürödni. - Mutatok a fák mögött épphogy kicsúcsosodó torony romjára. - Ráadásul elég eldugott helyen van, így teljesen nyugodtan lehet ott pihenni.

by **Seishin** Vas. Jún. 30 2019, 21:15

Kicsit hasonlóan gondolkodik, mint én jelenben és a múltban. Már tudom mi van felsőbb szinteken, menyi csodálatos látni való és ez még jobban feltüzel.
- Igen valahogy én is igy vagyok vele. A csodálatos látni valók java még csak most következik.
Látszik elgondolkodott azon, amit mondtam, vagy fontolgat magában valamit. Nos az meg fogdájáé vagy tanulté valamit abból mait mondtam már nem az én dolgom. Itt ritka luxus, ha van valaki, aki vigyáztad vagy egyáltalán törődik veled. Nem dob el magától, mint egy meg unt játékot.
- Felsőbb szintek egyikén van egy remek cukrászda, illetve egy kocsma. Itt is kezdetek városában is akad néhány jó hely.
Bólintok és hümmögők egy kicsit. Igen valóban az hiszen nem sokan ismerik, pedig egy rém egyszerű hangszer. Mint egy dob vagy hasonló tárgy.
- Igen, de ő most valahol felsőbb szintek egyikén van. Talán a céhében van és ügyeket intéz, vagy ő is csavarog valamerre.
Figyelem mit mond és merre mutat, ohm igen emlékszem. A romok és a tó, csak egyszer talán kétszer voltam ott régebben. Úgy emlékszem ahogy szintet léptünk és már nem volt mit felfedezni itt már mentünk is másodikra.
- Talán egyszer voltam ott, de az már nagyon régen volt. Oh igaz is egyébként mi járatban voltál erre felé?
Csak nem te is felesleges időd töltöd itt?
Érdeklődöm keksz majszolás közben, majd nagyot nyelek. Eszembe jut milyen buta is vagyok, még meg se mondtam a nevem.
- Seishin vagyok, de van aki Seinek Seichinek hiv. Persze ők mind a barátaim vagy az ismerőseim. Van mikor máshogy neveznek, de az nem túl hízelgő és szép. Bár meg értem öket, én se szólítom meg öket túl szépen.
Be mutatkozásom alatt kezem nyújtom a lányfelé mosolyogva.
- Oh és Unity céhbe tartozom.

by **Nanakaze Ritsu** Vas. Jún. 30 2019, 21:44

A lánynak sikerül még jobban feltüzelnie és még inkább izgalomba jöttem.
- Uuuuuh, ne is mond! Már alig várom, hogy nagyobb legyek és felfedezzem az összes szinte. - Fészkelődöm jobbra-balra izgatottságomban. - Kóstoltam az egyik cukrászdát, rögtön azután hogy magamhoz tértem. - Magyarázom. - Sikerült is elköltenem az összes kezdő aranyam, de szerencsére megmutatták, hogyan szerezzek pénzt, illetve, hogy jártasságokkal magamnak is tudok bármit készíteni... - Jelenleg főként égett húst. - Meg egy csomó minden mást is. - Huh kicsit belelendültem a beszédbe.
Egy kicsit mesél a testvéréről. Ezek alapján fontos, sőt megmerem kockáztatni, hogy erős lehet.
Nem lep meg, hogy ő is járt a romoknál. Valamiért azt gondolom a kezdetekben mindenki inkább csak felfedezgette a szinteket. Mint ha nem is kényszerítették volna, hogy itt legyenek.
- Oh, igaz is! - Pattanok fel a kérdésére. - Eredetileg vadászni jöttem. Olvastam, hogyan kell csapdát állítani és nyulat akartam fogni. Meg is csináltam, de elfelejtettem. Lehet azóta már fogtam is valamit. - Ha nem nyújtja felém a kezét és mutatkozik be akkor most szétszórtságomban el is rohannék.
- A sei tetszik. Örvendek én Ritsu vagyok. - Viszonozom a kézfogást. Eddig Chancery volt az egyetlen aki így mutatkozott be. Aztán fel is kapom a fejem a céh nevének hallatán. - Unity? Chancery is ott van! - Állapítom meg, inkább magamnak mint sem neki. - Ismered? Ő volt akit említettem akivel, akivel először találkoztam és segített megérteni pár dolgot, meg elmagyarázta mi történt és mi is ez a hely pontosan. - Ismét kezdtem fellelkesülni. Erre mondják, hogy kicsi a világ?

by **Seishin** Vas. Jún. 30 2019, 23:26

Láttom, hogy nagyon lázba jött attól, amit mondtam, nem csodálom annak idején talán ugyan ilyen izgatott voltam én is többiekkel egyűt. Bár nekem vagy is nekünk meg volt egy kis előnyünk. Ott voltunk egymásnak, segítettük a másikat a kezdetek idényen, ha jól emlékszem.
- Úgy emlékszem régen mi is hasonló cipőben jártunk. Elég hamar bele jöttünk a dologba, van egy hely most nem jut eszembe mi a neve, ahol képzeld minden csupa víz egy hatalmas tengerpart. Ott is kiválóan lehet fürdőzni.
Vadászni? teszem fel magamban a kérdést. még sosem próbáltam hasonló dolgot. Mindig meg vettem a hozzá valókat. Vagy inkább rögtön a kész ételt, a lustaság…na az nagy úr néha. Pedig akik már magas szinten vannak skillben mindenki azt mondja pofon egyszerű az egész.
- Örülök, meg ismerhetlek Ritsu! Ohm Chan Chan, ismerem bár sajnos eddig elég ritkán találkoztunk. Talán céh felvétel és egy küldetés alkalmával? Kérdeztem saját magamtól, nem voltam biztos benne az emlékeim elégé hiányosak.
- Élet vitelem és munkám miatt elég ritkán vagyok sokáig egy helyen. Igazából fogadóról fogadóra járok, amiért mindig megkapom fejmosást nővéremtől. Hiszen van egy közös szobánk, meg bármikor szívesen látna céhében is.
Chan ahogy én tudom és amit hallottam róla eddig mindig is nagyon kedves volt. Velem is biztos az volt, meg engedte csatlakozzak anno. Lehet itt volna az ideje jobban meg ismerjem? Áhh az is lehet jóban vagyunk csak én nem emlékszem?
- Ez esetben, persze nem kényszer....
Elő hívtam a menüm és pötyögtem a kicsit majd Ritsu elött egy ablak ugrik fel. Invitálás, barát listára nem több és nem is kevesebb.
- Egyébként kicsit kedvelek. Ami ritka, először mindig nagyon undok vagyok mindenkivel általában. Csak azért, hogy ha segítség kellene vagy társaság. Vagy ha bajba kerülnél, ami ne történjen meg csak szólj nyugodtan.
Felállok, abból, amit mondót biztos szeretné meg nézni a csapdát, amit készített. Ki nyújtottam a kezem és néhány ujj mozdulat után korábbi pallos jelent meg a hátamon.
- Kíváncsi vagyok, milyen vadászni, emberekre már vadásztam. Mobokra még sosem, eddig túl lusta voltam hozzá.
Mosolyodom el és kezem nyújtom ismét.

by **Nanakaze Ritsu** Kedd Júl. 02 2019, 17:22

Ittam Seishin minden szavát, ahogy a későbbi szintekről mesél. Egy tengeri szint ahol lehet strandolni. Sőt ha tenger akkor biztos hajózni is meg kalandozni.
- És tengerre is lehet szállni? - Kérdezem is meg rögtön. - Meg hajózni? Meg új szigeteket felfedezni? - Egész belelkesedtem.- Volt már olyan aki mindent megtalálta? - Ha nem akkor majd én leszek az első. Mondjuk még messze vagyok tőle. Meg ott van az előtte lévő két szint is. Ne legyünk telhetetlenek. Időm van felfedezni mindent.
- Milyen életvitel? -Kérdezem kíváncsian. - Felfedező vagy? - Egyértelműen ezt szűrtem le ilyen kevés infóból.
Ahogy tovább beszélgetünk ős is küld nekem egy barát felkérést. Ezúttal már nem kellet átolvasnom az egészet. Tudtam mi áll benne így rányomtam az elfogadásra.
- Akkor hivatalosan is barátok vagyunk. - Vigyorodom el. - Rendben. Ha bármi történik észben tartom. - Bólintok. Majd kissé elgondolkodom azon amit mond. - Pedig egyáltalán nem tűnsz undoknak. Sőt, ha csak kinézet alapján kellene ítélnem, akkor azt mondanám, hogy egy kedves ember vagy. Ha pedig a zenéből amit játszottál akkor egy nagyon gyengéd és hatalmas szívű embernek. - Utóbbit úgy próbálom illusztrálni, hogy széttárom a karjaim.
Valamiért elsiklok a tény felett, hogy emberekre vadászik.
- Nos annyira nem nehéz. A legtöbb vad simán csak neked ront és elég csak közel menni. - Vezetem őt a csapda helyszínére. - De a nyulak vagy egyéb fürge állatok amik félősek, már macerás. Ezért gondoltam megpróbálok csapdát állítani. - Tolom arrébb az egyik bokor ágait ahol egy közepes méretű nyúl esett foglyul a kötél csapdába. - De az igazság, hogy most először csiná.... oh odanézz! - Lelkesedem fel a látványra. - Elkaptam! - mondom kitörő örömmel és megragadva a nyúl hátsó lábait emelem fel. Szegény nagyon megrémült, kissé ficánkol. - Sajnálom, de már nem szenvedtetlek tovább. - Mondom kissé halkabban és előhúzva a kést, megölöm az állatot ami így pixelekre robban.

by **Seishin** Csüt. Júl. 04 2019, 21:22

Mosolyogtam a szavain és hallgattam. Érdekes kérdéseket tett fel, én is kíváncsi voltam a dologra. Szerintem évek alatt biztos volt olyan, aki felfedezte a szigeteket. Szintek minden apró zugát, részletét.
- Szerintem volt, van olyan, aki bejárta a szinteket.
Indikátorára mutattam először majd az övére. Már biztos tudja, de azért elmagyarázom.
- Három féle játékos van, sárgák a zöldek és a vörösek. Zöldek a jok a sárgák kisebb vagy közepes bűnt követek el. A pirosok viszont kivétel nélkül öltek. Úgy hiszem régebben pont az ilyen vörösekre vadásztam. Emlékszem arra is eltöröltünk egy kisebb céhet is.
Elgondolkodva ütögetem ajkaim egyik ujjammal beszéd közben. Emlékszem valamennyire ezekre a dolgokra még is olyan mintha nem én lettem volna.
- Máskor pedig sokat kóborolok a szintek közt csak úgy, mint egy otthon nélküli cica.
Szavai hallatán nagyon elpirulok és földet rugdalom. Na tessék zavarba hozott egy kislány. Ták ták tik takk booongggg meg kondult egy kis harang és résnyire nyílt az ajtó. Az ajtón Ritsu kukucskált be, enye te lány, be szöksz az első résen?
- Jam és azért is mert szégyellem magam. Chakna sokat mondja, nincs miért. Régen mikor olyan kicsi voltam, mint te sokat bántottak.
Hátra nyúltam fejemhez és hajamba túrtam, elengedtem szem kötőm szalagjait. Uhh igazi horror jön, mindenki azt hiheti csak egy szemem van. Le guggolok Ritsuhoz és...
- Boooo
Ilyesztek rá játékosan mikor ki nyitom mind két szemem. Jól látod drágám egy mutáns ijeszteget... na na na TESÉK MÁR MEG ILYEDNI! Egyik szemem színét láttad, de már tudod egyik az kék míg a másik az zöld. Arcom épp körül öleli a pixelekre pukkanó nyúl maradványa. A lelkesedése magával ragadott ezért is gondoltam erre a kis játékos ijesztegetésre. Ohh kérek legyen, mint a sajt, ami ohh de finom is tud lenni. Ki nyújtom a nyelvem mosolyogva.
- Remélem nem ijesztettelek meg, tudom furcsa és szóval nem túl szép azt hiszem.

by **Nanakaze Ritsu** Pént. Júl. 05 2019, 16:24

Egy kicsit elkendőz a tudat, hogy nem én leszek az első aki bejárja az összes szigetet. De ez alig észrevehető, szinte említésre sem méltó.
- Azt hiszem értem. Olyasmi voltál mint valami rendőr? - Kérdezem kíváncsian, ám közbe gondolkodva is esem. Valami fura abban amit mond, de csak picivel később jövök rá mi is, ezután viszont keresem az alkalmat, hogy rákérdezzek.
Közben ahogy a csapdámhoz megyünk tovább beszélgetünk, most épp a jelleméről.
- Miért bántottak? Mi okuk volt rá? - Kérdezem tőle miközben kiszabadítom a nyulat és azt hiszem a választ inkább megmutatja. Már eleve az "ijesztés" miatt is meglepődöm így néhány rövid másodpercig csak pislogok a lányra.
- Más színűek a szemeid. - Jegyzem meg és kissé közelebb hajolok hozzá. Szinte késztetést érzek, hogy megtapogassam őket, de azt biztosan nem venné jó néven. Végül egy széles és vidám mosollyal reagálom le. - Valóban furcsa, még sosem láttam ilyet, de pont emiatt nagyon különleges. Miért takarod le? - Azt hiszem a kérdés egyértelmű. Még sosem láttam senkit akinek két különböző színű lenne szeme. - Biztosan nagyon én ritka az ilyen. Én tuti mindenkinek mutogatnám. - Végtére is mindenki különbözni akar a másiktól, próbál kitűnni valahogy. Azt hiszem ez rám is igaz egy picit.
Viszont azt hiszem eljött az ideje, hogy rákérdezzek a korábbi észrevételemre.
- Öhm... ne haragudj, hogy megkérdezem. - Kicsit hezitálva teszem fel a kérdést. - De, korábban úgy tűnt mint ha nem lennél biztos azokban amiket meséltél. - Huh ez így elég otromba és félre érthető. - Mármint nem azt értem ez alatt, hogy hazudsz vagy ilyesmi. - Kezdek el tiltakozóan kalimpálni a kezeimmel. - Csak... - Hmm hogyan is magyarázzam el. - Tudod, nekem nincsenek emlékeim azelőttről, hogy itt felébredtem és időnkén előjön egy bizonytalan érzés amikor teszek vagy mondok valamit. Ugye érted? - Kérdezek rá kissé bizonytalanul. Lehet nagyon mellé lövök. De olyan mint ha ugyan azt a bizonytalanságot érezném mint ami engem is gyötör időnként.

by **Seishin** Csüt. Júl. 25 2019, 21:33

-Nem épen, inkább nevezném bosszúnak úgy érzem. Egész, ma már olyan távolinak tűnik.
Kérdését Ritsu meg is válaszolta én pedig szemeimre mutattam és a bőrömre. Ez a kettő elég, hogy valakit ki közösítsenek. Már más vagy egy kicsit vagy kívülálló leszel, vagy nagyon népszerű. Vagy ez vagy az, néha közép ut talán létezik, esetemben én úgy emlékszem nem találtrám.
-Tudod néha ennyi elég, csak egy kicsit vagy más és nem fogadnak el. Nővérem mondta egyszer a gyerekek nagyon gonoszok tudnak lenni.
Láttom mit szeretne, nem venném tolakodásnak ezért meg fogom finoman a kezeit és arcomhoz emelem. majd oda teszem, érezze a bőröm és szemeimet miközben csukva vannak.
- Talán megszokás, de sokall inkább mert nem bízom senkiben sem. Vagy is ritkán tudok megnyílni valakinek. Azok mindent tudnak rólam, és ha kettesben vagyok egy ilyen személlyel sose takarom le. Talán egy fajta elfogadás és bizalom jele nálam azt hiszem.
Nagyot sóhajtok, de mosolyogva vonom magamhoz, hogy megöleljem már ha engedi. igy most nyulas Ritsu ölelés megy nagyban.
- A buksimban valami félre ment. Vannak emlékeim, de vasak részletek idebentről és kintről is. nem szívesen emléksze krá, mert mindig elszomorit, nagyon fájó emlék. Meg tudom érteni teljesen, milyen érzés lehet.
Pofiját két tenyerem közé fogom és letérdelek, hogy egymagaságban legyen tekintetünk. Már ha hagyja, hogy fogjam pofiját. Nem akkor csak szimplán letérdelek.
- Nézd, ha csak beszélgetnél valakivel nyugodtan keres meg. Artes Céh vezetője többnyire tudja, merre járok ő a nővérem. Vagy Unit céh, mind kettőnél találsz szálást csak hivatkozz rám. Szólj, én pedig röppenek azonnal segíteni neked, rendben?

by **Mikhail** Hétf. Okt. 04 2021, 18:22

Szóló szafari fotózás I.

Először úgy éreztem, egyedüllétre volt szükségem. Amolyan konstruktív-félére, ahol a gondolatok többsége is megszülethetett. Csak akkor, amikor kitelepedtem a kezdetek erdejének egy elhagyatottabb zegzugába, a magány kezdett el mardosni. Nyugtalanul fel-alá járkáltam, magától az erdőtől remélvén azt a megoldást. Egy ideges cüppögéssel fordultam jobbról balra, balról jobbra. Valahogyan a véletlen folytán sikerült rátalálnom egy tábortűzre. A távolból úgy tűnt, valaki égve hagyta. Fókuszálást követően sem láttam senkit vagy semmit a közelében. Óvatos léptekkel, majdhogynem lábujjhegyen tipegtem oda. Elégedett fél-mosollyal konstatáltam, hogy valóban gazdátlan tűz volt. Nem szívleltem volna, ha az erdő egyik legsötétebb zugában futottam volna össze egy vagy két vörössel. Ugyanazt a szakadt pokrócot leterítettem a földre, amit Chiron pár nappal ezelőtt rám terített. Leültem, arcomat két térdemre hajtottam, mélyet sóhajtottam. Ha nem összpontosítottam a gondolataimra vagy bármi másra, minden nagyobbnak tűnt. Az erdő, ami körül vett… még talán az erdei állatok neszét is jobban hallottam. A tücskök ciripelése is szinte fülsajdítóan hangzott. Aztán valami, ami kilépett a bozótosból, összetört egy jókora gallyat. Felriadva emeltem meg fejemet. A bozótosból egy rókaféle lépett elő. Fehér volt, de a hátszőre szőke szálakban végződött. A pofáját ismerős maszk védte. A zöld indikátor majdhogynem világossá tette, mivel vagy kivel álltam szemben.
- Szevasz, kölyök. – „üdvözöltem”, jobb középső ujjamat mutatva Chironnak.
A rókabőrbe bújt megmentő bosszús kuncogással viszonozta a köszöntést. Különös alakjában zárta be a kettőnk közti távot, majd a tűz másik oldalán foglalt helyet. Megszólalni nem szólalt meg. Csak sejtettem, hogy tekintetét rám emelte.
- Nem veszed le azt a maszkot? – kérdeztem. – Örülnék neki, ha láthatnám annak a seggfejnek az arcát, aki kihúzott abból a tóból.
Chiron megrázta fejét. Nem lepett meg, de kíváncsi voltam az okára.
- Nem?
- Nem. – felelte rekedtes hangon. Olyan volt, mintha megfázott volna. Kérdően vontam fel szememet, de nem erőltettem szavakban a dolgot. – Így egyszerűbb.
- Hogyan? Éjjel kijönni a vadonba, rókásat játszani? – Bólintott. Gúnyos horkantással reagáltam. Fejemmel bizalmasan közelebb hajoltam. – …Tettetni, ami nem vagy?
A róka-szerzetből acsargó morgás tört elő. Az ösztöneim azt súgták, hátráljak a megmentőmtől, de valahol tudtam, hogy nem tudna bántani. Rezzenéstelen arccal vártam, hogy lenyugodjon.
- Én legalább nem fullasztom magamat alkoholba. – közölte végül szárazon. Szenvtelenül néztem rá.
- De az emberségedet eldobod.
- Nem érdekel. Így nem fáj.
Fájdalom? Önkéntelenül is eszembe juttatta a zsibbadás érzését, ami az oldalamba nyilallt. Ösztönösen ahhoz a részemhez kaptam, légzésem kezdett zihált lenni. Chiron láthatta, mi történt. Felállt és fejét a hozzá közelebbi vállamhoz nyomta. A maga módján megpróbálta elvonni a figyelmemet arról, ami a múlthoz tartozott. Valahogy kezdtem érteni, miért találta az állati létet egyszerűbbnek – virtuális világ ide vagy oda. Az állatok másképpen éreztek, mint az emberek. Emocionális szinten szimplábbak voltak. A „vereséget” beismerve és hálaképp végig simítottam a pofája mentén, a füle tövét cirógattam.
- Mit keres itt? – kérdezte végül.
- Először egyedül akartam lenni. Aztán meggondoltam magamat… vééégül eszembe jutott, hogy milyen jó lenne az őszi fotózáshoz alanyokat keresni. – gondolkodtam el hangosan. – Mi lenne, ha segítenél nekem?
Chiron érdeklődve emelte fel fejét a vállamról. Felálltam és a tábortűz másik oldalán az inventorymból egy-két kisebb tököt elővarázsoltam. Egyiket a másik mellé raktam, majd visszaültem a pokrócra.
- Ha ennyire szeretsz róka lenni, akkor terelj ide egy-két vadat. Én meg majd lekapom őket ezzel itt. – mutattam az előhúzott szafari-kristályok egyikére. Egy „jó” válasznak megfelelő biccentéssel felelt a kérésemre, majd felállva a bozótosba vetette magát.
Arra a pár perc erejére újból felerősödtek az éji erdő neszei. Kezdett ijesztővé válni, mennyire. Viszont nem sokára megnyugodhattam, mert a bokrok sokasága közül mintha ki akart volna törni…
…Aztán nem is kellett sok idő, mire Chiron egy gazellát kergetett a tábortűz melegéhez. Szegény párát valószínűleg egy rétről riasztott egészen idáig. Lehetséges, hogy program létére nemigen rémült meg a lángok látványától. Mintha a kisebb veszélyforrás megnyugtatta volna, vagy a fáradtság erőt vett vékony kis lábain. Fejét szilajul megrázta, majd közelebb hajolt a tökökhöz. Érdeklődően szaglászta meg azokat, aztán amint újból megérezte a fehér róka szagát, pánikfélelemmel vetődött az erdei ismeretlen egy másik irányába. Mihelyst a szóban forgó ember-állat visszatért, egy hüvelykujj-feltartással jeleztem a kép megörökítésének sikerességét.
- Csak így tovább, bajnok!

Gazella

by Ajánlott tartalom