Kezdetek Erdeje

Tomoyama Tsubaki, Parvulus

Ráérős pillanatomban Anika drágámmal sétára indultunk az erdőbe. Ritmusos ám nem sietős léptekkel jártam a talajt míg kis kedvencem tollas sárkányszárnyaival szálldosott mindenfele körülöttem mint valami kifogyhatatlan energia bomba. Már épp elmélyültem volna gondolataimban mikor két ifjú hölgyet pillantott meg szemem. Két kis aranyos leányzót az egyik hosszú hajú volt és valamit a menüben nézelődőt mozdulataiból ítélve a másik egy kicsit odébb feküdt a földön ám ö rá nem volt jó rálátásom. Megálltam és komoly gondolkodóba estem, hogy beszédbe elegyedjek velük vagy inkább magam gondolataival töltsem időmet. Egy-két perc vitázást követően magammal végül kiszámolóval döntöttem és az eredmény az lett, hogy beszédbe elegyedek velük. Halkan odaszóltam Anika-nak.
-Gyere ide Kis drágám. Erre ő mellkasomhoz tartott kezemhez szált és landolt gyengéden. Erre én megsimogattam a kis buksiját és majd arcomhoz emeltem és beleduruzsoltam halló járatába. Ő erre bólintott és meg is kezdte tervezetemet. A tervezet nem más volt mint, hogy ő odarepül a két leányzóhoz és felkelti figyelmüket majd én, a kedves és szerető gazdi szerepében tűnök fel ki éppen keresi őt. Ezt azért gondoltam ki mert az első benyomás jól tudom fontos és ez jóval jobb mint az, hogy az erdő bokrai közül egy szakállas európai férfi előbújik és csak úgy bármi előzmény nélkül csevegni kezd két fiatal hölgyeménnyel. Egy pillanatra elgondolkoztam mi lenne ha szakállas nő lennék, de gyorsan elhessegettem a vicces gondolatot, hogy figyeljem az eseményeket. Anika máris akcióba lépett gyönyörű lég trükköket mutatott be miközben édes hangján szinte dalolt.

Egyre csak a hátam mögé tekingetek. Eddig mindig biztonságos helyek közelében voltam, vagy társaságban. Most viszont teljesen egyedül vagyok...
Hogy kerültem ide? A fogadói eset után, másnap ide jöttem, hogy gyakoroljak. Csupán ennyi.
De már meg is bántam.Eltévedtem! Pedig mindenki szerint ez egy nagyon kicsi erdő...
-Grrrrrrn... sss...fjjj.grrrrnmm...
-Ki van ott?-ilyedten fordulok hátra és két vörös szempárt látok meg.-Öh...-nyögök egyet ijedten.-"Hand Sonic!" [/code]http://3.bp.blogspot.com/-Z2Vix9kjeOI/T9a5qOV3r0I/AAAAAAAAF6A/WU4exRTOTBM/s1600/TachibanaKanade10.jpg [/code]
Egy furcsa valami ugrik ki a bokor mögül, és én ijedten hőkölök hátra. Egy fél fejjel magasabb nálam ez a valami, zöld színe van, és szörnyen rongyosak a ruhái. Teste tele van bibircsókokkal, és kezében egy szabja van.
Gyorsan előre ugrok, majd erősen vágdosni kezdtem az oldalát, mert azt nem védte. Ekkor a fejem felé csak én pedig leguggolok, és a lábát vágom el. Már ki is dőlt.
-Fúú! Még élek! Szerencse, hogy senki nem látott, most jót röhögnének rajtam.
Ekkor valaki egy jó nagyot csapott a hátamra. Az előbbi szörnyből, most már vagy egy tucat van itt.
-Ti aztán gyorsan szaporodtok-mondom-Gondolhattam volna, hogy ilyen töppedt agyú, nem jár egyedül.
-"Szárny"- kiáltom. Magasra ugrok a csoport közepére, majd a kardomat magam előtt gyorsan mozgatva, aktiválom a Soni Death-ot. És már mindegyik "zöldike" a földön fekszik.

//Zakuro//

Mikor már nem várnád, újabb zöld alak jelenik meg a fák közt.
A mobok már csak ilyenek, egész álló nap újra-spawnolnak.

Már készülnél bevetni a képességed, amikor a zombi-szerűség mellkasán egy acélpenge fúródik át, fémes csengés kíséretében.
A zombie lábai megremegnek, az acél penge kislisszan az előredőlő testből, s a következő pillanatban ugyanazon penge leszeli a szörny fejét, ami a lendülettől messze repül, egészen a lábaid elé bucskázik.
Az testétől megfosztott fej szemei rángatózva néznek rád, mielőtt pixelekké robbanna szét.
- Veszélyes ilyen szörnyek közt egyedül sétálgatnia egy lánynak - hallatszik a szörny fejetlen teste mögül, ahonnan a penge is előtűnt az imént, s ahogy a szörny zöld teste is eltűnik, egy középmagas, szőke hajú fiú lép elő, kardjáról, mintha valóban véres lenne, egyetlen suhintással rázza le a szörnyből maradt mocskot, s rutinos mozdulattal csúsztatja vissza a pengét az oldalán lógó kardhüvelybe
- Nyugi téged nem akarlak leszúrni, vagy lefejezni, csak szörnyekre vadászom, a nevem Danee! - lassan közelebb sétálok a lányhoz, de minden mozdulatát szemmel tartva, mert attól ő még lehet hogy ártalmas lehet rám nézve

//Danee//
-Köszönöm!-hálálkodok-Életet mentettél! Tanulhatnék egy,s mást tőled is.-Ekkor veszem észre, hogy ő még mindig csak a kardomat nézegeti- Ne aggódj, nem tudnék túl sok kárt tenni benned,főleg mert nincs rá nyomós okom.-mosolygok rá a fiúra.
De ekkor megint ez a hang, s a bokorból még néhány ilyen "zöldike" ugrik elő.
-Nem hiszem el! "Hand Sonic!"-kiáltom el magam, s a kezemen máris megjelenik a kardom.
Danee segített, és én újonnan megköszönöm neki.
-Mond! Honnan van ez a kard? Különleges képesség?
-Igen, vagy valami olyasmi.-bizonytalanodok el-Része a képességemnek. Külön tudom választani a műveletet...-majd néhány másodperc gondolkozás után még hozzáteszem.- Csak egyik napról a másikra kaptam meg...fogalmam sincs pontosan hogy.


Érdekesség: http://25.media.tumblr.com/cc120448ccdefb7dd0f35242d8279cd4/tumblr_mkread6MW51qlndspo1_r1_500.gif

//Zakuro//

- Nagyon cool! Jól látom, hogy szinte az alkarodból nő ki a penge? - álmélkodom szájtátva
- Totál úgy néz ki mint a Farkas pengéje az X-Menből vagy a Protosz Psy-Blade a Starcraftból!
- Öm... nem biztos hogy ismered ezeket, így 2022-ben ezek már elég retró cuccok, de a kedvenceim! - teszem hozzá gyorsan egy nagy vigyor kíséretében
- És ez akkor a különleges képességed lenne? Mert ha létezik is ilyen fegyver itt a Sword Art Online-ban, azt biztos hogy valami irdatlan magas szintű szörny dobná maxiumum!
- Nekem még csak ez a kezdő kardom van, - mutatom felé, a szabad kezemen megpihentetve a pengéjét - a különleges képességem se nagy szám, csak úgy hívom, hogy a Vérszomjas Penge - egy pillanatra a pengéjén bíbor színű bevonat fut végig, míg fel nem fénylik vérvörösen - mert képes sebzés közben életet lopva engem gyógyítani.
- Most még elég gáz, de ha kicsit erősebb leszek, ez is hasznosabb lesz - mosolygok büszkén
- De tied sokkal jobb! - kacsintok
- Látom, megy neked egyedül is a fejlődés, de hidd el, társaságban sokkal jobb! Van két haverom, akikkel most pedzegetjük, hogy szervezetten, partiban kellene neki menni a szörnyeknek, lenne kedved csatlakozni hozzánk? Az első szint Bossját is le akarjuk hentelni!

//Zakuro//

- Hát, akkor szööööörnyen megtisztelve érzem magam! - mosolygok fülig érő szájjal - én pedig még sosem beszéltem ilyen bájos lánnyal, aki e mellett ennyire cool és veszélyes is egyben - kacsintok rá
- Tényleg, még a nevedet nem is kérdeztem! Az én nevem Danee... - harapom el a szó végét és kissé elgondolkozom - de... ezt aszem... már az előbb is mondtam, hehe, hehe - nevetek zavartan
- Na mindegy... - szedem össze magam - szóval kit ismerhetek meg kegyedben? - mosolygok rá ismét
- És amúgy neked mik a terveid? Mármint, tudod, simán meghalhatunk játékon kívül is, ha itt... elbénázzuk - fordítom félre a fejem zavaromban - És nem tudunk kijelentkezni szabad akaratunkból, amíg a 100. szint szörnyét le nem győzi valaki...
- Szóval, van már valami terved? Az élen járók, ha jól halottam, most végezhettek a 8. szint főszörnyével... és te nem úgy nézel ki - mutatok a Hand Sonic, most épp hűlt helyére - mint aki a Kezdő Városban kivárja, míg mások végig viszik a játékot. Egyedül akarod csinálni, mint néhányan, vagy beállsz majd egy céhbe?
- Ami engem illet... én még nem tudtam eldönteni... jól hangzik céhes társakkal együtt nyomulni, de egy csomó szabályzatuk is van... megkötések... bár biztos vannak rendes társaságok is, ahol megelőlegezik neked a számukra már feleslegessé vált cuccokat

//Zakuro//

- Örülök a találkozásnak, Zana! - mosolygok rá
- wow, egy ikertestvér?  - álmélkodom - van még egy ugyanilyen csodaszép lány odakint, mint te?
- Akkor már miatta is életben kellene maradnod, mert amennyire tudom, olyan lelki kötelék van az ikertestvérek között, hogy ha az egyikük elhalálozik, akkor a másikuk is hamarosan követni fogja őt, még ha ez egy kissé morbidul is hangzik most - teszem hozzá
- Nahát, nem vesztegeted az időd - ugratom - és ha meg nem sértelek, megkérdezhetem, hogy a számtalan Céh közül melyiket szemelted ki? Hátha ismerem őket már hallomásból!
- Hogy sok-e? - hezitálok - Hááááááát... az majd elválik! Mostanáig, hogy mi találkoztunk csak két srác volt, az akikkel nem csak hogy találkoztam, de beszélgettünk is, így, mint most itt veled, és még szörnyeket is irtottunk közösen, partiban! - mondom lelkesen
- Zana, nem lenne kedved összefutni majd újra? Mert sajnos most mennem kell, igazából már hazafele tartottam, amikor észrevettelek!
- Minden este a Bianka Néni Növényház parkjában szoktam lazítani. Csodaszép hely, nagyon vadregényes! - kacsintok, és odasétálok Zanához, búcsúzóul adok egy-egy puszit az arcára és még egyet a homlokára - ezt azért kapod, hogy biztonságban légy! Hüm

-Ez tényleg igaz az ikertestvérekről...-mondom kissé zavartan.-Például többször volt érdekes esetünk, pld.: Az ebédje sótlan volt, és bár én nem találtam annak, már meg is éreztem, hogy ő igen, és már nyújtottam neki a sótartót, pedig egy szót nem szólt.
- A Withe Rose céhet. De elég valószínű, hogyha lesznek barátaim, akkor nem biztos, hogy hívogatni fognak a céhek.-mondom kissé elgondolkodva.
-Nem a a barátok száma számít, hanem az, hogy milyen a köztetek lévő kötelék. Az igazi barát, már akkor megérzi a másikról, hogy az, mielőtt akár a nevét tudná. -válaszolok a Kanade-ra gondolva (Kanade az ikertestvérem).
- De szívesen találkoznék! Rajtad kívül nemigen beszélgetek senkivel... Bocs, hogy feltartottalak...
-Biztos csodaszép hely... Én Torubana külvárosában szoktam kóborolni-- De nem fejeztem be a mondatot, a következő pillanat mozzanata miatt.
A talpam hegyétől a fejem búbjáig, teljesen elvörösödök. S szájtátva nézek az eltávolodó srác után. Ez az első, hogy egy fiú puszit ad az arcomra! És egyből 3!! Hallod ezt Kanade?

Nagoyaka Kiyoshi írta:Igazán meglepte az Onee-chan megnevezés. Még zavarba is jött kicsit. Aztán az én arcomra varázsolt vörös árnyalatot. Otouto-sannak hívott. És azt mondta lehet mindenképpen tapadni fognak rám a csajok meg tudom is én.
- Eddig még nem nagyon volt sikerem a lányoknál… - változott még tovább arcom színe. – Téged is bele véve, eddig négy lánnyal ismerkedtem meg itt és, hát,  egyikből se lett semmi.
- Jó, mondjuk te a társam lettél, de az más. A valóságba meg a MMORPG-k be menekültem, mert tudtam, úgy sincs esélyem. Körülbelül tizenhárom-tizennégy lány osztálytársam van, ezek közül az összessel csak baráti viszonyt folytatok. Még hogy férfi és nő között barátság nem lehet, az egyik biztos szereti a másikat. Full hülyeség. Ha így lenne, akkor már irtó népszerű lennék a lányok körében.
Megakarta fogni a kezem, de mégsem tette. ”Nem tudom mi a furább. Hogy megakarta fogni, vagy hogy nem tette. Ez a mai nap és az eseményei kifejezetten furák.”
És még a műdurcát is benyomta.
”Jó, ma már tényleg semmit se értek.”
- Erre van. – ragadtam meg a karját és húztam megfelelő irányba. – Milyen ízűt kérsz és hány gombócot? Előre szólok, kicsit csóró vagyok, ha kérhetlek legfeljebb hármat. Szerintem csalódni nem fogsz benne, mert egész jó íze van. Olyasmi mint a valóságba a poros fagyinak. Szóval virtuálishoz képest nagyon jó! Én ét és tejcsokit kérek biztosan. Csokis kedvemben vagyok.
Ja bocs… - engedtem el a karját, kicsit zavarban.
”Úristenem, ma többször jöttem zavarba, mint ez nélkül, egész életembe. Kíváncsi vagyok milyenek lesznek az elkövetkezendő napok Miyával.”

- Hát igen ahogy mondod. Ez egy nagy, na mindegy is nem káromkodok. Szerintem igen is lehetséges két ellentétes nem közti bartásság. Egy fiú és egy lány lehetnek barátok. Igaz ez néha egy kicsit más írányt vesz és történek dolgok, de akkor is.
Meg fogta a kezem én lenézek, de következő pillanatban már vonszol is maga után. Csak nézem ahogy a kezem fogja. Nem véletlenül sem rosszallom a dolgot. Csak annyi az egész ez a hirtelenség most meg lepett. Nem számítottam tőle egy ilyen heves cselekedetre. Mindegy hagyom is, vezessen meg bízok benne bár lehet ezt később megbánom.
- Ah igen az iskolai évek, tudnék mit mesélni. Csak úgy hívtak minket Takayana gimnázium Afganisztánja. Vagy más néven a gladiátor szakosok. A törött ablak szinte minden napos volt, ahogy egy két verekedés is. Ez főleg a fiúk közt akik versengtek a lányokért. Azt hozzá kel tennem a lányok, pedig nem adták ingyen a figyelmet. Figyelmünkkel és egy kedves pillantással nem jutalmaztunk akárkit. Volt olyan aki erőszakoskodott... hát nos megbánta egy hónapig gondolkodott és vakarhatta a buksiját törött kézzel.
Egy kis történet a múltról, jó pár évvel ezelőttről. Na jó nem is olyan régről hisz nem évtízedekel ezelőtt történt. Csak alig pár éves volt ez az eset.
Majd kérdése vissza rángat a múltbeli merengésből.
- Hát szóval izé nekem elég lesz egy gombóc is. Nem is tudom mit válasszak, talán valami citromos dolgot. Vagy olyasmit aminek nem túl édes az íze. Valami lágy kellemes íz lenne az igazi talán. Majd ha oda érünk kiválasztom biztos nagy kínálatuk van.

/Elysion, Tsubaki, Shukaku/

Mondhatnám az abszolút füstbe ment terv elevenedett meg szemeim előtt. Az egyik lány elrohant a másik meg valószínűleg el akart eddig de szerencsémre Anika-t látva maradt. Mondjuk ez sem önmagában kis drágaságom érdeme, hanem azé, hogy rajta kívül még egy tollas sárkány volt jelen mely eme leányzó kis kedvence lehetett miből adódóan ő biztosan egy idomár. Sóhajtok egy hatalmasat majd veszek egy nagy levegő és kellemesen laza ám komoly kiállásban megindulok a lány felé reménykedve abban hogy menthetem ami menthető.
-Anika hát itt vagy, én kis imádni való energiabombám! Mondom édesen és mézes mázasan ahogy legtöbbször szoktam hozzá szólalni. Mire ő azonnal hozzám repül villám gyorsan szelve a levegőt és pillanatok alatt átívelve a köztönk lévő teret. Körül repül, majd a vállamra szál és hozzádörgöli a kis buksiját a nyakamhoz. Én megsimogatom a kis fejét mire ő örömteli hangot add ki és csak még jobban folytatja eddigi cselekedetét. Ezt követően a lányhoz szólok lágy mondhatni apai mosollyal orcámon akinek távolról hangja emlékeztetett valakiére, de tudatom nem tudja vagy akarja közölni, hogy ki az a személy.
-Üdvöz légy ifjú hölgy. A nevem Elysion szolgálatodra. Ő pedig itt társam Anika. Mondom kedvesen és lágyan enyhén meghajolva, mint valami mesebeli herceg, mely a lovagi bemutatkozással együtt szerintem jól mutat. Bár belegondolva a mai gyermek nemzedék nagy része a mesék etikettjét és világának szépségét már nem értékelik annyira, így lehet eme bemutatkozás inkább tűnik giccsesnek és furának, mint lovagiasnak és biztatónak, de hát mit tegyek, ez volnék én, az ember ki egy nagy szép mesét csinálna az egész világból ha tehetné. Ha egy gyermek nem értékeli ezt, hát ki fogja rajtam kívül.
-Szép hölgyemény szívem dobog
Szégyen az mi mozgatja
S izgalom mi áthatja

Rejtély fedje most a neved
időnk nincs most beszédre
Holmi közhelyes szemétre

Lehet barátod bajban
Kövesük hát rögvest

Szünet nélkül folytatom és rímes egész testemmel kissé periodikusan szavalom, mikor is rájövök, hogy ha attól féltem az előző lesz sok akkor ez mi lesz.  Amúgy de utálom a középkori rímtelen sorú verskezdetet, nem is tudom miért így... ja tényleg a lovagi kép miatt mi eszembe ötlőt lehetett az mi miatt ily cselekedet keletkezhetett. Ám azért egy befejező sort  még hozzá fűztem, mert nem bírtam ki hogy nincs befejezve.

-Mielőtt elnyelné az est.

Végül a bénára sikerült vég után még mindig kedvesen ám már komolyan folytatom.

-Nem kéne a barátnőd után menni. Nehogy baja essen neki egyedül az erdőben. Mutatok arra amerre a másik lány futott és mind eközben a fájó remény ég szememben, hogy talán ez egy vicces epizód lesz az én és két lány életének filmjében melyen majd jót röhögünk és reménykedem abban, hogy ez a pillanat egy jó barátság kezdete.

(Bocsi, hogy ennyit kellet várnotok)

/Enheriel/--> / okés Beszélgethetnek ^^/

Ahogy a lány is oda ért petje után sietve köszönt nekem, amit csak halkan hallottam, mivel azzal voltam elfoglalva, hogy feldolgozzam a történteket, s igencsak érdekelt az ő griffje is. Mióta játszom, nem találkoztam még mással, aki griffet tartott volna, így igen sok mindent megtudhatnék tőle.
- Inkább a Petemnek, Villámlásnak köszönd, én csak rohantam utána, ne essen baja.^^ A nevem Enheriel, és a te neved?^^ - Kérdezte tőlem, s közben mosolygott, ami kicsit talán jól esett. Még mindig nem voltam az a barátkozós, de jól jöhetett számomra a tudása, így megerőltettem magam.
- köhöm...- Majd rá pillantottam, s megpróbáltam úgy tenni, mintha a szemébe néznék, de ez mindig is nehezen ment nekem, így inkább próbáltam kicsit másfelé tekinteni. - A Nevem Ai Hane, de inkább csak Hane. - Mondtam, kicsit még mindig halkan.
Közben Himekora néztem, s ő közben egészen jól elvolt újdonsült cimborájával. Bárcsak tudnám miről társaloghatnak.
Griff:
Elvoltam foglalva éppen magam tisztogatásával, hisz kicsit koszos lettem nemrég, miközben a nemrég érkező lány társa, aki mellesleg szintén Griff volt felém köszönt, amire felkaptam a fejem. Majd azt mondta, hogy végre találkozott egy másik Griffel, aki igen szép... ~ Biztosan rám gondolt? Szép? Nem hinném... Csóváltam fejem, persze ő nem tudhatta mit gondolok, így talán furcsa lehetett számára.
- Szia. Én sem találkoztam még magamfajtával. - Mondtam neki, amolyan válaszként. Majd ő a gazdám felől érdeklődött.
- A Gazdám, még csupán 1-es szintű. Nemrég kerültünk össze. Még nem is igazán érti mikor mit akarok , de kapisgálja. Nem lesz vele baj... idővel. - Mondtam neki. Miközben ő valami furcsa dolgot tett, egy virágot hozott elém, ami igencsak szépnek bizonyult.
- Köszönöm. - Mondtam rá, mivel gondoltam , ez amolyan ajándék féleség lenne.
Kicsit zavart, hogy a két idomár minket néz, így picit lelapítottam a földre.

/Shukaku, Elysion, Tsubaki/

Az állat idomárka pici lány barátnője után siet állatkájával. Egy kis ideig vártam és próbáltam nyugtatgatni Anika-t aki teljesen fel volt paprikázva attól, hogy egy lehetséges kis játszótársra talált az előbb és rögtön állattársa után sietett volna, hogy megismerkedjen vele. Végül beadom a derekamat és lassan megindulok a lányok után. Kis kedvencem annyira még képes türtőztetni magát, hogy ne siessen előre, de annyira már nem, hogy ne kezdjen el lökdösgetni hátulról, hogy csipkedjem magam. Láthatólag az iménti lánynak szívébe helyet talált Anika, míg kedvencemet a lány hidegen hagyta. Ami érdekes, hogy esetemben ez pont fordítva van az állatkája nem érdekel különösebben míg a gazdija annál inkább viszont a gazdit meg én nem érdeklem. Ahogy azt mondta "Egy férfi", hosszan elgondolkodtat a miértjéről, ám ismervén a világot arra jutok túl kevés az infom, hogy valósan találgassak erről, így minden verzió vagy túl és kevéssé dramatikus egyszerre a valósághoz képest mely nem létező viszonyítási alap. Ám ennél valami sokkal fontosabb min koponyám belsejében csattognak fényesre csiszolt pontosan illeszkedő fogaskerekek. Honnan ismerős eme lány hangja? Vajon honnan? Bárhogy is próbálok rájönni nem tudom a kérdésre a választ. Biztos nem találkoztam még ezelőtt eme leányzóval úgyhogy valószínűleg valaki hangjára emlékeztet hangja és nem az ő hangja mi ismerős nekem valójába. De vajon kié? Ismétlődik vég nélkül a kérdés.

/Elysion, Tsubaki, Shukaku/

*Látszólag nyugodtan hallgatta végig Tsubakit, de közben folyamatosan fél szemmel hátra-hátra tekintett, hogy nem követi-e mégis az a férfi, annak ellenére, hogy azt mondta a sárkánynak, hogy maradjon.*
~Talán ő is képes egyedül hagyni a társát, és csak ő jönne akkor felém. Tudom, hogy ebben a világban az ilyenek nem mocskolják be a kezüket, és mindent a szegény picikkel végeztetnek el. Akkor viszont együtt kell jönniük, ha bántani akar. Gonoszak mind. Talán kényszeríteni fogja szegény Anikát… bár a sárkány meg sem ígérte, hogy valóban ott marad és megvár. Semmiben sem lehetek biztos.  Most pedig itt van még ez a lány is. Talán tényleg túl gyors voltam, biztos megint hadartam, és így nem tudta megérteni, hogy miért hagytam ott. Ettől még nem kellett volna elrohannia, csak egy kicsit körül kellett volna néznie. Ha én tudok figyelni a környezetemre, ő miért bambul el? Talán túlságosan is erősnek hiszi magát, és nem fél eléggé.~
-Nem volt időm magyarázkodni. Az a valaki ott volt, és most is felénk tart. Tudom. A férfiak ilyenek, nem adják fel könnyen és nem hagyják békén az embert. Azonban van egy sárkánya, aki olyan mint Timidus. Ő biztos nem fog bántani minket, kivéve, ha kényszeríti. Az a valaki azonban…
*Hangjában hallani lehetett az izgatottságot és talán mostanra már annyira belehergelte magát saját meséjébe, hogy a félelmet is. Megragadta és megszorította Tsubaki ruhájának ujját.*
-Úgy beszél mint a gonosz szellemek a mesékben, akik el akarják csábítani a gyerekeket és a lányokat. Nem szabad neki hinni! Egyiknek sem szabad hinni! Ha bántani akar minket, akkor meg tudod védeni Timidust? Én nem kérek tőled segítséget, magamat meg tudom védeni….
~Azt mondtad, hogy ha a kisállat kicsi, akkor az idomár is kis szintű. Ez esetben tényleg meg tudom magam védeni… talán. Ha azonban ez is csak a gonosz szakállas alak egyik cselszövése… nem tudom, de mindent meg fogok próbálni.~
-Kérlek!
*Letette Tsubaki mögé Timidust, és felállt, afelé nézve, amerről az alakot várta. A kis kést, amit alapfelszerelésként kapott már a kezében szorongatta.*

/Ai Hane/

Nehezen indult a nap, és későn is keltem. A fejlődéssel el vagyok maradva, úgyhogy bele kell húznom - gondoltam, miközben legurítottam a reggeli kávémat (immáron dél körül). A reggeli elfogyasztása közben agyaltam, merre találok viszonylag erős, de az én szintemen legyőzhető mobokat, és arra jutottam, hogy most már jó eséllyel elboldogulok a Kezdetek Erdejében ólálkodó fenevadakkal is. Mivel az nem éppen a város közelében van, így hosszú út várt rám. Sietős léptekkel a megkésett reggeli után megindultam a városkapu felé, majd az erdő felé vettem az irányt. Útközben a kósza vaddisznókat persze levágtam, hisz a kevés exp is exp, és előrébb visz a fejlődésemben. Aztán elérkeztem az erdő széléhez. A nap még magasan van, így még nyugodtan bemerészkedhetek, de sötétedés után nem a legbölcsebb döntés az erdőben kószálni, főleg látás jártasság nélkül. Az erdőben sétálgatva, meglehetősen gyanús csendre lettem figyelmes. A gyanús csend pedig nem épp a legjobb előjel. Sehol egy kósza mob, vagy hasonló. Pár percig sétáltam, fától fáig, mígnem csörtetést hallottam. A hang irányába vettem az irányt, szép lassan, lehető legkevesebb zajt keltve. Ám ahogy közelebb értem, egy griff fiókát láttam meg eltűnni a bokrok között. Mintha már láttam volna valahol - mondom magam elé, közben vakarom a fejem, ezzel hátha rásegítek a gondolkozásra. Majd beugrott, hogy hol is láttam. Ő volt Himeko, Ai Hane griffje. Nem olyan túl rég, közösen kerestük az ellenszerét egy méregnek, amely megkeserítette a mindennapjainkat, és eléggé rosszul aludtunk ettől a méregtől. Ha Himeko a közelben van, akkor valószínűleg Hane sem lehet messze - mondtam magam elé. És az ellenszer megtalálása után még nem futottunk össze. Kíváncsi vagyok mi lehet vele, hogy mennek a dolgai, és hogy jól van-e. Így hát elindultam a bokros után, amerre Himeko elosont a bokrokon túlra. Most már nem lopakodva mentem, nehogy megijesszem, vagy bármi támadó szándékot gondoljon rólam. És haladtam, bokor, fa, fa, bokor, és a bokor után egy fa tövében megláttam Hane-t, ahogy ült a fa tövében, és a griffjével játszott. Minden bizonnyal pihenőt tart a mobvadászat közben. Most már kezdek rájönni, hogy miért nem találtam egész idő alatt egy árva mobot sem ebben az erdőben. Ugyanakkor nagyon örültem, hogy összefutottam vele, már kíváncsi voltam, mi lehet vele.
Szia Hane! Ozirisz vagyok, talán még emlékszel rám, együtt kerestük az ellenmérget nemrégiben. - mosolyogva mondtam a lánynak - Mi ujság veled? Hogy vagy mostanság? Te is kigyógyultál abból a méregből? Aztán néztem körbe, Himeko felé, és aztán vissza a Hanera, akinek a szép kék haja csak úgy ragyogott, ahogy a lombok közül a napsugarak megcsillantak rajta. Hallod-e szépen kitisztítottátok az erdőt, sehol egy árva mob nem volt az erdő szélétől idáig. Előbb-utóbb nagy frontharcos lesz belőled, még ők is megirigyelnék ahogy kipucoltad az erdőnek ezen részét. - mondtam a lánynak, és ismét rámosolyogtam.

/Ozirisz/

Aznapra egy kis vadászatot terveztem , s ez így is lett. Himekoval a Kezdetek Erdejébe indultunk, hogy ott próbáljunk meg fejlődni, s feljebb jutni a nehéz szinteken. Nem találtunk túl sok szörnyeteget kószálni az erdőben , bizonyosan valaki már járhatott itt előttünk, de ahoz még pont eleget, hogy meglegyen a "napi adagunk". Én is , s Himeko is jól teljesítettünk, mely elég sok bevétellel ajándékozott meg minket a nehéz harcok után.
Már jócskán délután volt, amikor Himeko kicsit elkószált a fák között, de nem féltettem, hisz már egyetlen mob sem volt a környéken, s ráadásul hamar vissza is tért mellém. Én leültem egy kellemes árnyékot adó magas fa tövébe, majd kisebb játékba kezdtem Himével, hisz megérdemelte a sok munka után. Nagyrészt neki köszönhetem a mai szép kis fejlődésem. Ám csak hamar követte Himekot egy roppant ismerős személy, s ahogy megszólalt máris beugrott ki ő. Ő Ozirisz , nemrég, amikor a méreg hatása alatt voltam találkoztunk, s segítettünk egymásnak. Sajnos a méreg miatt nem a legjobb az emlékezetem, de azért tudom ki ő .
Ahogy hozzánk lépett köszönt, majd rólam érdeklődött.
-Szia Hane! Ozirisz vagyok, talán még emlékszel rám, együtt kerestük az ellenmérget nemrégiben.Mi ujság veled? Hogy vagy mostanság? Te is kigyógyultál abból a méregből? - Miközben kedvesen mosolygott felém.
- Szia Ozirisz. Ugye jól emlékszem a nevedre? A méreg kicsit megkeverte az emlékeimet. - Mondtam, miközben próbáltam egészen baráti fejet vágni. De nekem ezek mindig olyan nehezen mennek. - Öhm... Igen meggyógyultam, ezt az egyet leszámítva.
-Hallod-e szépen kitisztítottátok az erdőt, sehol egy árva mob nem volt az erdő szélétől idáig. Előbb-utóbb nagy frontharcos lesz belőled, még ők is megirigyelnék ahogy kipucoltad az erdőnek ezen részét. - Mondta, ami nagyon jólesett a kicsike, de egyre talán növekvő önbecsülésemnek.
- Köszönöm szépen. - Mondtam , majd felálltam. Hisz milyen az, hogy ő ott áll mellettem, míg én a földön csücsülök. Himeko pedig mintha boldogabb lett volna, hogy találkoztunk Ozirisszal újra, bár nehezen merészkedett közel hozzá, de látszott, hogy nagyon szeretne egy simítást kapni tőle. Így araszolt egyre közelebb , s közelebb hozzá.
- És te hogy vagy Ozirisz? - érdeklődtem, ami tőlem nagyon furcsa lehetett, hisz általában kevésbé érdekelnek az emberek, de ő érdekelt. - Nálad nem hagyott nyomot a méreg?

/Ai Hane/

Hála az égnek, Hane felismert, és emlékezett rám. Hirtelen nagyon megörültem ennek. De kicsit megkeverte az emlékezetét, ahogy nálam is. Tudom, én is ugyanígy jártam, bár nem feltétlenül a méreg miatt, de közvetve annak köszönhető. A mérgezés és a gyógyulás közti időben alig-alig aludtam, csak forgolódtam, és szerintem te sem tudtad akkortájt kialudni magad - magyaráztam a lánynak - és a rémálmok sem tettek jót. És a tudomány jelenlegi álláspontja szerint az alvás egy szakaszában raktározza el az agyunk az emlékeinket, de nálunk ebben az időszakban nem igazán sikerült, és amiatt történt ez, ami. Legalábbis ez tűnik a leglogikusabb magyarázatnak az emlékezetünk megkavarodására A dícséretemet az erdő kitisztítására Hane jól fogadta, talán még örült is neki, hogy valaki észrevette, milyen szépen megritkították az erdő vadállományát Himekoval. Majd felkelt a fa tövéből, és Himeko is lassan közelebb merészkedett hozzám.  Szia Himeko, te is emlékszel rám? - mondtam mosolyogva, és megsimogattam a griff fejecskéjét - Szeretem az állatokat, itt is, és a kinti világban is. - néztem Himekora, majd újra megsimogattam. Majd Hane afelől érdeklődött, hogy vagyok, és nem-e hagyott nyomot a méreg. Megvagyok, köszönöm szépen, csak ez a homályos emlékezet ami megmaradt a mérgezésből, de csak azokra az időkre, amikor meg voltunk mérgezve. De annak nagyon örülök, hogy felismertetek, és emlékeztek rám. Általában a feledés homályába szoktam eltűnni, legalábbis odakinn... - mondtam kicsit elkomorodva, de aztán jobb kedvvel folytattam - De ez egy másik világ, ami még bizonyos szempontból jobb, mint a "valódi". És itt több lehetőségünk van, több esélyünk, és nem utolsósorban önmagunk lehetünk, és élhetünk, nem csak túlélhetünk. Legalábbis, szerintem... - mondtam mosolyogva Hane-nek. És amúgy mi a terved mára? Még vadászgassunk egy kicsit? Vagy sétálni van kedved? - mosolyogva kérdeztem a lánytól, és közben a szemébe néztem. Remélem még van kedve akár sétálni, akár közben vadászgatni (bár, kétlem, hogy hagyott volna bármit is, amit levadászhatnánk), és közben jobban megismerhetnénk egymást.

/Ozirisz/

Ozirisz tökéletesen érvelt a mellet , hogy miért hatott így ránk a méreg, vagyis nem is az, hanem inkább a fáradtság. Ami engem is meggyőzött a felől, hogy ez biztosan így van , hiszen érvei teljesen elfogadhatóak voltak.
Ahogyan Hime közeledni kezdett Oziriszhoz először féltem, hogy nem fogadja majd jól a picike griff játékosságát, s iránta mutatott szeretetét, de mégis . Ozirisz nagyon kedves volt Himekoval.  
-Szia Himeko, te is emlékszel rám? - Mondta mosolyogva. - Szeretem az állatokat, itt is, és a kinti világban is.
Szavai nagyon megnyugtatóak voltak számomra, hogy Himeko nem hiába közeledik hozzá. Közben megsimogatta Himeko fejét, aminek a kis griffem láthatóan nagyon örült, majdnem elszállt a boldogságtól, hogy elérte célját. Majd Ozirisz folytatta mondanivalóját, válaszolva kérdésemre. Kiderült ő is szereti ezt a világot, így úgy tűnik ezzel nem vagyok egyedül.
- Nos... - Kezdtem bele mondanivalómba. Csak kicsit nehézkesen jött ki a számon, nem szoktam másoknak magamról mesélni, de most valahogy kezd kicsúszni belőlem. - Én sokkal jobban szeretem ezt a világot mint a kintit. - Mondtam , majd Oziriszra néztem. Több nem jött ki belőlem, így kicsit talán el is pirultam túlzott őszinteségemben.
-És amúgy mi a terved mára? Még vadászgassunk egy kicsit? Vagy sétálni van kedved? - Kérdezte tőlem Ozirisz.
- Öhm... Nem is tudom, hogy találunk e itt még valami elkapni valót, de körülnézhetünk. Esetleg séta közben úgyis kiderül. - Mondtam , s rá mosolyogtam. Ami nálam nagyon ritka eset, de itt a SAO-ban úgy látszik bármi megtörténhet az emberrel. Talán mégis lesznek itt barátaim?