Kezdetek Mezeje

Nezumi kilépett a városból, ki a védett területről, és mélyet szippantott a levegőből. Boldogan nyújtózkodott és végigsimította újonnan visszaszerzett karját. Ideje kipróbálni, mit is tud a kicsike, gondolta, és elindult.
- Mindig is érdekelt, de miért szeretsz inkább kint lenni, mint a városban. Bent sokkal biztonságosabb.
- Bent sok az ember, ahol meg ember van, ott sosem lehetsz biztonságban.
- De az védett terület…
- Még!
- De itt is megtámadhatnak, és itt meg is tudsz sérülni.
- Nézz már körül! Nincs itt semmi! Még vadkan sincs.
- Ne kezd már megint, azt hittem, ebből már kigyógyultál.
- A vadkanok a legfőbb ellenségeim.
- És a pókok?
- Mi van velük?
- Előttünk vannak!
Amint meglátta a két nyolclábút, elővette a kését, és támadásba lendült.

---

Támad, amíg a pókok meg nem halnak. Az első dobás a Parazitáé, a másik a Cseppkőé.

The member 'Nezumi' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

The member 'Taka' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

The member 'Taka' has done the following action : Kockadobás

---

'6-os dobókocka' :

Eljött az első harc ideje. Talán most már boldogulni fogok a vadkanokkal meg a farkasokkal is. Fejben már el is tervezem, hogy fogom felvenni velük a harcot. Ám ekkor négy manó vesz körül.
- Hoppá! - döbbenek le miközben derékszíjamból előkapom meztelen pengéimet. Nem számítottam arra, hogy más szörnyekkel fog meglepni a játék. Úgy tűnik sokkal ravaszabb a rendszer, mint a többi. Nagy levegőt veszek, hiszen túlerőben vannak, s fogalmam sincs milyen erősek. Jobb pengémmel támadom az elsőt, a balt mindig védekezésre tartom, főleg ha a többi támadna. Igyekszem inkább mozogni, elkerülni a csapásokat és csak ha biztos, akkor támadni, lehetőség szerint mindkét fegyveremmel. Ha úgy tűnik sebződnek, akkor pusztulásukig harcolok.

Sikerült az egyik manót leterítenem. Talán mégsem olyan erősek ezek mint hittem elsőre. Csak az a baj, hogy túlerőben vannak. Hiába próbálok védekezni, nem kerülhetem el a sérülést. Ez kicsit megijeszt, mert ha teljesen lenullázódom, akkor nekem annyi! Jobb lesz majd szintlépéskor tennem az életerőmre. Már ha valaha is összejön. Különben örökre itt maradhatok a Kezdetek városában.
Első tapasztalataim gyors kiértékelése után most figyelmemet és támadásaimat manó#3-ra összpontosítom elsősorban. Természetesen azért igyekszem kitérni, hárítani, visszatámadni a másik kettőre is. Ilyenkor jön jól a két penge. Bár még mindig morgok amiatt, hogy inkább lovagnak kellett volna állnom. A pajzs adta biztonság megnyugtatóbb lenne. De talán sikerül túlélnem ezt a kört.

Halk szárnysuhogásokkal karöltve repked a kis denevérke szabadon a Kezdetek Mezeje közelében. Már egy ideje csak körözget össze-vissza, ugyanis szeretne találni egy kis szintű Játékost, akivel esetleg társulva fejlődhetne kicsit. Szó sincs arról, hogy összeveszett az itteni mobtársaival, szimplán tudja, hogy ahhoz, hogy fejlődhessen, erősödhessen sajnos saját véréből, jobban modva entitás társaiból kell „táplálkoznia”. Végül azonban észrevesz valakit, aki épp erre felé járkál és izgatottan csapkod párat a szárnyával, melytől nem kicsit meginog a stabilitása, de rövidesen zuhanórepülésbe indul meg a lány felé.
- Sziaaaaa! - kiáltja cuki hangon, miután lefékezve belecsapódik a lány kebleibe.
Nem zavartatja magát és apró karmos mancsaival és lábaival belekapaszkodik a lány mellkasába és izgalomtól csillogó arccal néz amaz szemeibe.
- Szia! Társulunk, társulunk? Én Echo vagyok a denevér! Téged hogy hívnak? Mond csak te idomár vagy igaz? Az a sárkány a társad? Jaj de szerencsés, hogy egy ilyen cuki gazdája van. Jé most nézem az ott fülek, vagy csak furi a hajad? jaj nézd egy cicafarok! – csiripeli jobbra balra még csak a választ sem megvárva, és fészkelődve mutogat mindenre, ami után érdeklődik, amivel nagy eséllyel csak azt éri el, hogy apró karmocskái csiklandozva „karmolásszák” a lány mellkasát.


// Echo kérdezgetései közben a nő előtt felugrik egy ablak, ami tájékoztatja arról, hogy ideiglenesen "örökbefogadhatja" a kis lényt, amit elfogadhat, de el is utasíthat, ha akar //