Kezdetek Erdeje

Fogalmam sem volt, hogy mennyire bízhatok meg a Besúgó információjában, és ezen a kicsit bizalmatlan légkörön Susaya sem segített. Ott volt még a seggén a tojáshéj, és bár korábban úgy gondolkoztam, hogy ha már beszélő állat lesz, én annak is örülni fogok, de az alapján, amit művelt, lassan jobban tudtam volna értékelni egy nem sokat, de legalább érthetően beszélő petet, mint őt. Már most tele volt a padlás a szólásaival, közmondásaival és homályos értelmű mondataival, pedig nem nagyon beszélt hozzám túl sokat, csak ahogy kikelt, és meglátott engem, akkor hagyta el a száját néhány majdnem szitokértékű mondat. Bár az, hogy ez szitkozódás volt-e vagy sem, máig rejtély borítja, de mivel egy szót se értettem belőle, hogy mit is akar velem közölni, ezért én előbbinek vettem. És jót nevettem rajta.
Megszívta!
Akkor is ő az én petem!

Az indákkal bajlódtam. Előbb akartam megcsinálni a munka könnyű részét, és ha az sikerült, majd akkor nekiesek a nehezének. A szemem előtt a kidobott száz aranyam lebegett: ha nem így tettem volna, akkor már rég feladtam volna. Susaya a fejem tetején ücsörgött, random időközönként pedig fülhasogató visításban tört ki, ahogy bénáztam a növényekkel. Basszus, veled is ki vagyok ám segítve! – mormoltam félhangosan, de valószínűleg meghalhatta, mert nagyot koppantott a fejem búbjára. A fene egyen meg téged… – akartam volna cifrázni, de egy újabb koppanás elhallgattatott. Nem értettem mondjuk, hogy mégis miért, hiszen nem éreztem fájdalmat. Hé, nem éreztem fájdalmat! Ez új felfedezés volt, eddig nem tapasztaltam. Üss meg, Öcsisajt! – próbáltam hergelni, de nem voltam sikeres. A fülembe kapaszkodott, és elém hajolt a fejem tetejéről. Olyan ügyesen mozgott! Szinte láttam a megrovó tekintetét.
A fülemről a nyakamba ült, majd onnan kimért mozgással lebucskázott a lábamhoz. Nem maradt ott, egy közeli fára futott fel, majd elült a hangja. Vajon egy pet mennyire tud eltávolodni a gazdájától?
Ezzel a kérdéssel játszottam, miközben lassan csak felépítettem a csapdát. Nehéz munka volt, főleg az ásás, őszintén reméltem hát, hogy nem volt hülyeség, amit a besúgó mondott. Az utolsó betűig követtem az utasításait. Nem volt más hátra: el kellett rejtőznöm.

Nem gondoltam volna, hogy olyan gyors sikerem lesz, mint amennyire az gyors volt. Nem telt el néhány perc, és hallottam a zörejeket. Elfelejtettem minden elővigyázatosságom, és kiléptem a fa takarásából, hogy lássam, mit fogtam el.

KA: Egy sima lényt, egy majmot fedeztél fel. Jutalmad: 20 arany.

Már egy ideje úton vagyok, elindultam a főtéről keresve a második szinthez vezető utat. Arra számítottam hogy az a nagy embertömeg ha oszlásnak indul még akkor is ellep minden mapot, de csalódnom kellett aminek egyrészt örültem, mert így nyugodtan átgondolhatom hogy mégis mit és hogy csináljak a mihamarabbi fejlődés érdekében, és csalódtam is mert ahány ember annyi információ, tapasztalat és az elmesélt történetekből én is megérthetem hogy mégis mi a játék igazi célja.
Mert az hogy fejlődjünk, szerezzünk be új cuccokat amiket majd szintén fejlesszünk és hogy mást sem csinálunk egész nap csak szörnyeket gyilkolásunk ..hát hogy is fogalmazzak elég unalmasnak vagyis inkább robotikusnak tűnt.
Még nem játszottam ilyennel, sőt még sosem játszottam semmilyen játékkal.
- Mégis hogy juthattam ekkora slamasztikába…mondtam ki hangosan, miközben nagyot sóhajtottam.

A fák lombjai vetettek kellemes árnyékot a felmelegedett földre. A gondolataimból a gyomrom korgása zökkentett ki.
- Éhes vagyok. Jelentettem ki, csak úgy magamnak.
Kerestem egy nagyobb fát aminek közelébe letelepedtem és a táskámban kotorásztam valami ehető után.
- Lássuk csak…. Mi ez? Néztem nagyra nyitott szemekkel. Olyan, mint egy nagy zsemle de mégis valahogy más. Remélem ehető, ha nem akkor makszimum sikeresen megmérgezem magam. És erre gondolva kinevettem magam.
Hát… lesz, ami lesz, beleharaptam. Fuuuuj hirtelen azt sem tudtam mit csináljak.
- Ezh vfalami vorzalmasz! Mondtam ki hangosan teli szájjal, ugyanis alig bírtam lenyelni.
Miután sikerült gyorsan visszatettem a táskámba, becsuktam és még a táskám is jó messzire eltettem magamtól. Erre meg kordult megint a gyomrom. Jajjjj, sopánkodtam majd a táskám után nyúltam, magam elé tettem és szemeztem vele.
- Mégis hogy ehetném meg?! Még az is elképzelhető hogy nem is ennivaló.
És megkordult megint most jóval hangosabban. Azzal kiborítottam a táskám tartalmát hátha találok valami más ehetőt is benne. Nem volt benne túl sok minden de a legaljáról előpottyant egy kis kerek tubus az itemneve az volt hogy cream.
- Krém?! Csillant meg a szemem, hátha valami finom édesség!
Azzal tettem kicsit a kezemre és tanulva az előző hibámból, óvatosan megszagoltam.
- Mennyei az illata! Jelentek meg csillagok a szemem helyén.
Hmm. De ennyivel nem fogok jól lakni. Néztem magam elé, majd bevillant egy ötlet.
Mi lenne, ha arra a zsemleszerűségre kenném? De most mégis a jót rosszal elrontani?! Isten ellen való vétek. Persze azért tettem egy próbát… és az egészben az volt a meghökkentőbb hogy nem is volt olyan rossz. Miután végeztem jóllakottan dőltem el a fűben nézve a fák lombjának ide-oda limbálózását. Már épp majdnem elbóbiskoltam, mikor hirtelen a egy kusza gondolat a fejembe hasított. Mi van ha én tévedtem el és azért nincs itt senki mert én tévedtem el és rossz irányba tartok?!

- Ne már, eltévedtem!

Kiáltottam olyan hangosan hogy az összes fán lévő madár megijedt és elrepült, sőt a mondatom visszhangját is hallottam.

Kiáltásomat követve síri csend lett, a madárcsicsergés elszállt a madarakkal együtt.
Csak egy, egy vonalból érkező suhogás hallatszódott méghozzá egyre hangosabban, azaz valaki vagy valami közeledett.
- Óóó te jó ég ennyire idióta nem lehetsz! Kiáltsd hangosabban a szörnyeknek, hogy Yume RenAi itt van és csak hajrá falatozgassatok belőle!
Szidtam le magam saját hülyeségem miatt. Már nyúltam volna a kardom után, mire egy lány ugrott ki elém a nagy bokrok mögül. Először meglepődtem, majd két kezem összetettem és csillagok jelentek meg a szememben.
Nem csak én tévedtem el! Vontam le a nem túl okos következtetést.
A lány, aki jóval alacsonyabb volt, mint én és még fiatalabb is érdeklődőn nézte hogy megsérültem-e vagy hogy történt-e valami komolyabb gond, de minden egyes neszre, rezzenésre felkapta a fejét és fegyverét erősen marokra fogta.
Ő biztos nem egy kezdő. Gondoltam magamban.
Majd megkérdezte hogy minden rendben van-e. Szokatlanul udvarias volt, ami meg is lepett főleg, hogy egy „kislány” állt előttem.
És amikor az újdonsült ismerős így szolt: „- Nem sérült meg? Nem támadta hátba senki? Ha igen, feltűzöm azt a szemétre valót a lándzsám hegyére!”
Nem bírtam tovább, kitört belőlem a nevetés. Nem mintha rajta nevetnék csak egyszerűen lenyűgözött, hogy valaki egyszerre lehet ennyire édes, illemtudó, és vad. És persze azért is nevethettem, mert így jött ki rajtam az előző napok feszültsége, és igy egy kicsi megkönnyebbülést éreztem.
Mikor megmosolyogtam eléggé furcsán nézett rám (de ez persze érthető). Még az is megfordult a fejemben hogy én leszek az aki megtapasztalja a lándzsája élét méghozzá testközelből.
Ránéztem a zavart lányra, és elkezdtem szavatkozni.
- Ne haragudj kérlek. Nem szándékos és nem is rajtad nevettem. Azt hiszem még ha furcsán is hangzik kicsit megkönnyebbülésből tőrt elő belőlem.
El sem tudom hinni hogy más is tévedhetett el úgy mint én. Jó ideje nem láttam senkit sem játékost sem mpc sőt még az állatok is viszonylag kevesek errefelé.
Jajj istenem még be sem mutatkoztam a nevem Yume RenAi, de hivj csak Ai-nak , örülök hogy megismerhetlek. Azzal nagy mosolyal a kezem nyújtottam felé.

- Értem szóval Hanami Tsubaky Köhai. Azzal én is mélyen meghajoltam viszonozva azt az illemnek megfelelően. A lány nagyon kedvesnek és szimpatikusnak tűnt.
- Azt mondtad, hogy kötelességednek érzed, hogy megvédd az arra rászorulókat.
Te egy szervezet vagy céh tagja vagy?
Indultunk el lassan kifele az erdőből.
- Úgy látom még te is egyes szintű, vagy mint én, de jóval tapasztaltabb nálam.
- Tényleg örülök hogy találkoztam valakivel, kezdtem kicsit félni hogy rossz irányba tartok, olyan helyet keresek ami elvezet a második szintű faluhoz és persze útközben igyekszem minél több tapasztalatot összegyűjteni.
Mondtam mosolyogva a lánynak, aki a fegyverét kéznél tartva sétált mellettem.
Nem is rossz ötlet őt kétszer támadták meg amikor a segítésemre sietett.
Nem maradhatok le sokkal tőle és legkevésbé sem okozhatok neki gondot azzal hogy az én hátsómat védje ki az arra kóborló állatok ellen.
Jobban belegondolva tényleg óvatlanság volt a részemről hogy itt az erdő kellős közepén pihentem meg, és hogy nem siettem túlzottan a kijutással.
- Az mondtad hogy játékosok is támadnak meg játékosokat? De csak akkor tudnak olyat ha én is beleegyezem, szóval nem árthatnak ha nem fogadom el a kihívásukat nem? Vagyis hallottam a Beater-ekről, nem elég hogy a játék béta tesztelői voltak, de sokuk még hacker is. De itt hackat is tudnak használni? Ha tudnak olyatt akkor még az is elképzelhető, hogy hackal kijuttathatnak innen playereket a valóságba.
Árasztottam el őt a kérdésáradatommal. És a gondolattól egyre izgatottabb lettem, ha tényleg tudnak ilyet akkor nem kell végigjátszani a játékot és elérni a százas szintet.
Kezdtem egyre inkább beleélni magam a gondolatba.
Mikor a lány arcára néztem láttam hogy kissé hirtelen érte ez a sok kérdés, és ismét bocsánatot kértem tőle hogy még nem is ismerjük egymást de máris ilyenekkel traktálom.
És a sűrű bocsánatkérés közepette ismét mocorgást hallottunk az egyik bokor mögül.
Hanami már a lándzsáját fogta és támadásba is lendült, amikor én épphogy csak elő tudtam venni a kardom. Lenyűgözve néztem a lány gyorsaságát és tapasztaltságát.

A történtek hirtelen fordulatot vettek, a kardom én is elővettem, marokra fogtam és támadni kezdtem hogy válthassam, mire nem szörny hanem egy másik player bukkant elő a bokrok sűrűjéből. Szerencsére gyorsan reagált és a kardjával el tudta terelni a Tsubakitól gyorsan érkező támadást, így nem lett komolyabb baja. A két lány beszédéből gyorsan leesett hogy ők már régebb óta játszhatnak együtt. Az idősebb lila hajú lány gyorsan bemutatkozott. Mire én is.
- Szia Yume RenAi vagyok. De szólits csak Ai-nak. Hajoltam meg. De mire felegyenesedtem, már láttam, hogy a Rita már Tsubakival foglalkozik.
Elmosolyodtam. Biztos nagyon fontosak egymásnak.
Öröm volt látni hogy ebben a gyilkos játékban ilyen is előfordulhat, ugyanakkor kissé bizonytalansággal töltött el hogy mindkettőjükről lesütött hogy jóval tapasztaltabbak nálam. Rita olyan magas, erős, magabiztos és látszik, rajta hogy ha egyszer ő valamit a fejébe vesz akkor az úgy is lesz. Nagyban hasonlít Tsubakira így első rápillantásra. Az-az egy kivétellel, hogy Tsubaki az a tipikus zsebtigris kategória.
Próbáltam elemezgetni újdonsült ismerőseimet.
De mindez alatt kicsit összeszorult a szívem, hogy én mégis mennyire le vagyok maradva itt mindenkitől. Ezektől a gondolatoktól már éreztem hogy pirosodik az arcom és tudtam hogy ezután a sírás következik.
De nem hagyom magam! Azzal felemeltem a fejem és széles mosollyal vetettem bele magam a társalgásba én is.

A gondolatok olyan mélyen érintettek hogy csak arra lettem figyelmes, hogy azt Rita kérdezi tőlem hogy:
- Csak nem megsérültél? A fejem felemeltem és láttam hogy igencsak aggódóan tekint rám.
- Nem, jól vagyok. Semmi bajom. Mondtam kicsit zavartan, majd a kezemmel szintúgy vakargatni kezdtem a fejem. Miközben széles mosollyal válaszoltam.
- Igen kardforgató vagyok, de nem igazán vagyok jártas a kasztomban, eddig csak szörnyek ellen használtam a fegyverem és a képességem. De szívesen elfogadom a kihívást, ugyanis ez tényleg jó tapasztalatcsere lenne mindkettőknek. Bár kicsit tartok is tőle, elvégre ti már ahogy látom igencsak értetek a játékhoz. Én megmondom őszintén életemben először játszok mmo-n és a játékba is egy véletlen folytán, kerültem bele. Az öcsémé lett volna eredetileg, de kíváncsiságból kipróbáltam, és így én ragadtam ebben a virtuális pokolban. Őszintén bevallva kicsit örülök, hogy én próbáltam ki elsőnek és nem ő. El sem tudom képzelni, mit tennék, ha ott lennék kinn és csak nézhetném ahogy az ágyon fekszik tehetetlenül és itt a játékban küzdene az életéért. Persze biztos vagyok benne, hogy jóval ügyesebb lenne mint én. Mosolyodtam el kissé lehajtva a fejem.
- De ne csak én beszéljek magamról. Kaptam észbe, és kezeimmel zavartan hadonásztam magam előtt.
Látva a többieket hogy figyelnek, és hogy nem szólnak semmit folytattam.
Tök jó hogy ti testvérek mindketten itt vagytok és támogathatjátok egymást, így biztos sokkal könnyebb.
- Persze most azt gondoljátok hogy hülyeségeket beszélek. Zavartan kaptam a fejemhez megint.
- De ha jobban bele gondoltok tudtok egymásra vigyázni és egyikőtök sincs kint és nem tehetetlenül bámulja a másikat az ágya szélén.

Ttusbaki és Rita is nagyon kedves emberek, nagyon örülök, hogy a véletlen folytán így összetalálkoztunk. A pici Tsubaki ígéretet tett hogy segít ha bajba kerülök, ez igazán jól esett, elvégre eléggé elesettnek érzem magam a játék terén. Hiába öcsém önkényes oktatása, amikor órákat mesélt egy-egy játékbeli élményéről, nem figyeltem rá eléggé és ezt nem azért mondom, mert most jól jönne pár jó tanács, hanem azért is mert így ráébredhettem tényleg nem voltam jó nővére. Azt hittem elég, ha eljátszom a gondoskodó, mindig odafigyelő mosolyogva válaszoló, szerető nagytesót és ezáltal valóban azzá is válhatok, de ez nem ilyen egyszerű. Látva a két nővért igencsak sok dologra ébresztettek rá. Az első és legfontosabb hogy tényleg ki kell jutnom innen hogy olyanná vallhassak mint ők.
A monológom arról hogy-hogy s miként jutottam be a játékba Ritának külön tetszett, jót mulatott rajta, persze amikor látta rajtam, hogy értetlen arccal nézem hogy most mégis mi olyan vicceset mondhattam. Zavarba jött majd mentegetőzni kezdett.
A helyzet hasonlított ahhoz, amikor én kezdtem el nevetni a hirtelen elém torpanó kis Tsubakin, illetve nem rajta hanem a helyzeten.
- Igen, ismerős. Mosolyodtam el, kissé elpirulva és Tsubakira néztem. A tekintetemet követve Rita szintén az aprócska lányra nézett eléggé értetlen arckifejezéssel.
Majd visszafordult és Ő is felajánlotta a segitségét::
- Tsubakinak igaza van! Lehet, hogy nem vagy a testvérünk de ettől te még nem vagy egyedül! Ja szükséged van segítségre hozzám bármikor fordulhatsz, meg különben is… Ha Tsubaki a fejébe veszi, hogy megvéd téged akkor nekem is ott kel lennem elvégre az én kötelességem pedig az, hogy megvédjem a húgom… Lássuk csak… ha jól emlékszem valahogy így kell…
Azzal bejelölt barátnak.
- Így bármikor hívhatsz, ha szükséged van rám! Viszont szerintem visszamehetnénk a faluba éhes vagyok és nem ártana egy jó fürdő sem! Mondta.
Éhes,…. a szó mint parancsot küldte el a gyomromnak, ami azonnal válaszolt is egy hangos korgás kíséretében.
- De égő! Pirultam el a két lány társaságában.
- Pedig most ettem pár perce. És arcom már rákvörösre izzott.
Rita ezen is jót mosolygott, Tsubaki meg mint mindig most is a bokrokat pásztázva mobok után sietett előre, hogy megtisztítsa a terepet ha szükség lenne rá. Igy elindultunk a legközelebbi faluba.

A szégyentől, amit gyomrom korgása okozott olyan piros lett az arcom az orrom hegyétől egyenesen a füleimig, mint a pipacs, persze ezen az is segített, hogy Rita jót nevetett az egészen. A reggeli nap sugarai csillantak meg a fák lombjain, mikor Rita felhozta azt az ötletet hogy bemehetnénk a faluba reggelizhetnénk és meglátogathatnánk egy jó kis termál fürdőt. Az ötlet, úgy ahogy volt tetszett, egyrészt mert kijutnék az erdőből, másrészt mert már éhes voltam és harmadrészt igencsak jól esett volna egy kis forró fürdő. Valahogy ez sem, ment teljesen zökkenőmentesen elvégre senki sem tudta hogy merre is lehet a fürdő, de nem vagyunk szívbajosak így elindultunk. Nagy meglepetésemre Tsubaki volt az aki elsőnek megindult méghozzá úgy hogy derekunknál átkarolt mindkettőnket és mosolyogva útnak is indultunk.
Nem gondoltam volna hogy tud ilyen közvetlen is lenni, kicsit féltem hogy végig távolság tartó, kissé túlzottan is illemtudó és merev marad, de úgy látom ahogy egyre jobban megismerkedünk fog egyre inkább feloldódni. Nagyon édesnek találtam. Mindeközben Rita arca is furcsán piroskás lett, fogalmam sem volt mi baja lehet de, jobbnak éreztem nem megkérdezni. Végig néztem a két lányon a végre önfeledten mosolygó Tsubakin és a nagy nővér Ritán. Boldog voltam. Talán végre olyan emberekre leltem, itt a játékon belül, akikkel tényleg együtt játszhatok majd, és akikkel tényleg támogattatjuk egymást. Amint kiértünk az erdőből már látszottak a falu fényei, és hiába kora hajnal volt már lehetett hallani az ébredező aprócska város hangját. Beültünk egy fogadóba ahol bőségesen megreggeliztünk. Már feltűnt hogy Rita szokatlanul szótlan és még mindig piros az arca, sőt mintha ideges is lenne picit.
Remélem nem miattam, de ő ajánlotta fel mind a reggeli és mind a fürdő lehetőségét is. Azzal felállt az asztaltól és odament az egyik npc-hez. Majd mosolyogva de még mindig picit zavartan közölte velünk hogy merre van a fürdő, és Tsubaki után rögtön szedelőzködtem én is, hogy végre a játékban először meglátogassak egy igazi fürdőt.

Egy játéknak tudtommal szórakoztatónak kell lennie, azonban ez számomra egyáltalán nem volt szórakoztató. A testem olyan gyenge volt akár egy ötévesé. Ráadásul még egy gekkot is a nyakamba sóztak aminek semmi haszna nem volt. Tudtam, hogy az én hibám volt az egész mert nem figyeltem oda a karakter választásra azonban annyira szerettem volna újra mozogni. Kevesen tudják milyen szörnyű mikor az ember a saját testébe van bezárva. Nem panaszkodtam hangosan mert ahogy a mondás is tartotta a koldus ne válogasson annak kellet örülnöm amim volt. Kivéve a kevés költőpénzemnek ami tényleg kevés volt. Úgy döntöttem minden fillért jól átgondoltan fogok elkölteni és spóroló üzemmódba megyek át. Elmentem az erdőbe remélve, hogy senki és semmi nem fog rám támadni és keresni kezdtem. Rengeteg bokor fa mögé belestem figyeltem a békés állatokat mire megtaláltam keresésem célját. Egy picinyke kis tavacska volt ami éppen megtette egy gyors fürdéshez. Körülnéztem és nem láttam senkit ezért villámgyorsan lekaptam a ruháimat és berobogtam a tóba. A víz csak bokáig ért de én nem panaszkodtam érte csak egy dolog nem tetszett. Az a nyavalyás gyík mindig bemászott a vízbe mellé és bekiált vigyorogva körbe úszni. Én mérgesen megragadtam a grabancánál fogva és kiraktam a tóból. Nem telet el fél perc mire újra ott tempózott mellettem a kis dög. Ezt eljátszotta velem háromszor mire elegem lett az egészből megfogtam az alsógatyámat akár egy zsákot és beleraktam. Mintha egy ág roppanását halottam volna gyorsan meztelenül körülnéztem de nem láttam semmit. Megnyugodva visszamentem a tóba, hogy befejezzem a mosdást mikor láttam a rohangáló alsóneműmet. Az a kis gyík elkezdett föl alá rohangál azt remélve majd követem. Ebben az egyben igaza volt gyorsan kipattantam a vízből, hogy minél előbb kínyirhassam azt az állatot. Éppen a nadrág fölvételével bajlódtam mikor a szalamandra valaminek nekiment egy fa mögött. Először azt hittem egy farönknek ment neki de egy farönknek nem szokott lába lenni. Elkezdtem gyorsabban cihelődni és félvárról odaszóltam annak az illetőnek aki ott volt hátha hajlandó segíteni.
-Hé pajtás nem gyakran szoktam ilyet kérni de nem akarnád kiszabadítani azt a fenevadat?- közben buzgón imádkoztam, hogy egy fickó rejtőzzön a fa mögött.

Gyorsan magamra kaptam a nadrágot és megindultam a falé a valaki felé akiben megbotlott az a nyavalyás. Azonban kicsit túl nagy lendülettel indultam meg ugyanis megbotlottam és hasra estem a saját gyíkomban. Elég érdekes látványt nyújthattam ott a földön fetrengve. Eddig csak meg akartam gyilkolni az a nyavalyást most viszont más terveztem. Arra gondoltam nyársra tűzön és addig pirítom saját zsírjában míg szép ropogósra nem sül. Fölálltam leporoltam a nadrágomat majd visszavettem becses alsóneműmet attól a hálátlan jószágtól. Bizonyára bocsánatot akart kérni mert kutya módjára hozzá bujt a lábamhoz. Ezzel azonban csak annyit ért el, hogy újra végig terültem a földön zsinórban ez volt a második esett, hogy padlót fogtam miatta. Gyorsan fölálltam és meglendítettem a jobb lábamat, hogy föld körülire állítsam a szalamandrát, de valamit elfelejtettem. Miszerint nemrég még egy tóban fürdöttem és a talpam elégé nedves volt. Amint hirtelen a levegőbe emeletem a jobb lábamat a bal nedves talpam megcsúszott és ismételten hasra vágottam. Rendkívül dühített a dolog a fejem vöröslött a dühtől ráadásul az a féreg pont az orom elé ült le majd vigyorogni kezdett azokkal az óriás szemeivel ezután pedig megnyalta az orromat. A fejem még mindig tégla vörös volt majdhogynem lángok csaptak ki a fülemen mikor eszembe jutott valami. Az, hogy elestem méghozzá háromszor, de jó értelembe. Nemrég még a saját testemhez voltam láncolva és kis hilyán elfelejtettem milyen érzés elesni. A várható kiabálás helyett hangosan elkezdtem vidáman nevetni, hogy majd bele remegett az erdő. Őrültem, hogy újra járhatok és már nem haragudtam kis gyíkra. Ekkor jutott eszembe, hogy az egész előadás alatt volt egy közönségünk is. Felfeküdtem a hátamra majd kezeimet a tarkómra kulcsoltam párnaként és így néztem az idegenre.
-Bocs, de jobb ha nem kellek fel így nem zakózok többet. Amúgy kösz a segítséget.-