Kezdetek Erdeje

Vajon mire van szükség ahhoz, hogy valaki sikeres és elismert kalandozó legyen a Sao világában? Első sorban egy olyan kasztot kell választani, ami passzol a játékos személyiségéhez, jelleméhez. Ennél fogva, ha valaki nem szereti, hogy egy szörny a képébe vicsorog és közben „felhasítja” a mellkasát talán nem a kardforgató lenne a legjobb választás. Az ilyen emberhez sokkal jobban passzol az íjász, aki tisztás távolból ritkíthatja az ellenséges erőket. Persze ez a kaszt sem mentesül a fizikai kontaktustól azonban jóval kevesebb az esély rá, mint egy közelharci karakter. Én a lovag kasztot nem is igazán az előnyös tulajdonságai miatt választottam, hanem azért mert nagyon sok legenda lengte körbe. Leginkább az európai mesékben lehetett hallani a fényes páncélzatú lovagokról, akik legyőzvén a szörnyűséges sárkányt elnyerték a királyán kezét és a királyság felét.
   Én speciel akkoriban ki nem állhattam őket, mert nagyon sajnáltam szegény sárkányokat és mindig nekik drukkoltam. Ráadásul egy idő után már nagyon untam, hogy mindig a legkisebb fiú nyeri el a legnagyobb jutalmat. Más történetekben is mindig szegény rosszak jártak porul szegény idős nénit megsütötték, a farkasnak köveket dugtak a hasába. Mikor számítógéppel játszottam akkor mindig varázslót választottam ám ez itt nem volt lehetséges. Végül aztán mégis ezt választottam egyrészről majd a csinos lányok nagyon szerették másodsorban pedig láttam egy animét melyben nagyon hősiesen viselkedett a tank. Világ életemben félős és gyenge voltam végre ki akartam próbálni milyen bátornak és erősnek lenni.
   A bátorság egy dolog azonban az erőt nem adták ingyen azért nagyon keményen meg kellett küzdeni. Ehhez nem volt elég, hogy lenyakaztam néhány magányos védtelen malacot egy mező közepén. Kihallgattam néhány játékos beszélgetését miszerint bizonyos helyeken elég jól lehet fejlődni ráadásul olykor-olykor valami értékes dolgot is szoktak adni a szörnyek. Nekem se kellett több azon nyomban kezembe vettem a felszerelésemet majd elindultam a kezdetek erdeje felé. Azért ide, mert az a név tökéletesen leírta azt a tudás és tapasztalat szintet, amivel én akkor rendelkeztem. Talán jobb lett volna másokkal együtt menni azonban nem akartam, hogy lássák a baklövéseimet. Bizonyára most azt gondolhatjátok, hogy inkább választja a biztos halált ez az idióta.
   Nem tudom, hogy az én tiszteletemre történt azonban úgy szakadt az eső mintha dézsából ömlött volna. Más normális ember ilyen időbe befészkelte volna magát egy meleg házikóba és megvárta volna, míg eláll. Én ezzel ellentétben elindultam, hogy egy rakás ártatlan szörnyet nyakazza le kockáztatva azt, hogy otthagyom a fogam. Egyszer csak gondoltam egyet ott az erdőben és előhívtam a státusz képernyőt, hogy ez az eső jár-e valami hátránnyal. Attól nem féltem, hogy esetleg influenzás leszek és ágynak esem ugyanis ott nem voltak betegségek ráadásul még ággyal sem rendelkeztem. Egyik kezemben kardal a másikban pajzzsal vártam, hogy mikor csap rám az ellenség.
/Élet: 4
Fegyverkezelés: 1+2
Erő: 1+2
Kitartás: 2
Gyorsaság: 1+1
Speciális képesség: 1

Rövid Kard (felszerelt, +1 erő)
Kezdő Pajzs (felszerelt, +2 páncél)
Kezdő Ruha (felszerelt, +2 páncél)

1 hazatérő kristály
1 kis potion/

Ahogy az erdőben bolyongsz, nem kell sokáig várnod, nemsokára azt veheted észre, hogy a lábadra tapadt egy hatalmas, nyálkás... Csiga. Ráadásul a kék színű fajtából.

---

1 Sebzést szenvedsz el.

---

K1 (Sebzés: 4, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia, 2 SP kiskörönként.)

1 x Kék Csiga

---

K1 (1. szint): 20/20 HP, 4-1=3 páncél, 10/10 CSP

Nos: A következő feladatod igazából jelen esetben nagyon egyszerű, hiszen nem kell dobnod a támadáshoz, csak leírni a támadást (a poszt után kérlek fehérrel mindig írd ki, hogy a posztban mi a konkrét akció, hogy biztosan ne értsem félre, hogy mit szeretnél), biztos találatod van.
Körönként 2 SP-d, vagyis sebességpontod van ebben a harcban, ami azt jelenti, hogy egy körben kétszer támadhatsz rá a csigára.  Ha sikerül elpixelezned, akkor jön a következő szörnyhullám.
Emlékeztetőül: támadás jelen esetben 1 Csp-ba kerül, képességaktiválás, vagy potihasználat 0.5 Csp-be. Ha a CSP-d nem elég rá, hogy támadj vagy mást csinálj, kötelezően pihiköröd van, vagyis csak állsz és lihegsz.
Sok sikert, ha kérdés van nyugodtan keress

Most minden kedves olvasót kérek, tegye a szívére a kezét és legalább magház legyen őszinte. Vajon mit tennének, ha ott állnának csurom vizesen egy valószínűleg gyilkos szándékkal rendelkező szörnyhad közepén. Nem tudhatom, mit válaszolnának, de azt tudom én mit tettem. Bamba vigyorral az arcomon álltam egy helyben miközben azt figyeltem, hogy a nyitott tenyerembe, hogyan csapodnak be a cseppek. Le voltam nyűgözve, mert nagyon hasonlított a valódi esőre leszámítva az illatot. Ha ezt elmeséltem volna bármely diliház örömmel befogadott volna mit állandó lakost. Éreztem a hideget, ahogyan azt is, hogy szép lassan átázik a ruhám és alig akartam elhinni azt, hogy mindez csupán a fejemben létezik.
Enyhe zsibbadást éreztem a ball lábamban ám ezt a rossz időnek tudtam be ezért elhatároztam, hogy keresek, valami kis zugot ahol megszáradhatok. Miközben haladtam előre az is feltűnt, hogy kissé nehezebbnek tűnik, az egyik lábam bizonyára tudjátok melyik volt az. Amint lenéztem megláttam, hogy egy hatalmas csiga tapadtam rám, ami akkora lehetett, mint a fejem vagy még annál is nagyobb. A testéből mindenütt csorgott kifelé az a ragacsos, gusztustalan nyálka. Mint bátor lovag tisztában voltam vele, hogy ilyenkor a teendő kár, hogy nem láthatta senki. Ahogy csak bírtam teli torokból sikítozni meg üvöltözni kezdtem és közben körbe-körbe rohangáltam.
-Undorító, undorító undorító!
Majd hírtelen megálltam és minden erőmet beleadva csépelni kezdtem a korábban ártatlannak titulált állatot.
-Mocskos! Szemétláda! – mindegyik kijelentésem után egy hatalmasat sóztam rá azonban továbbra is rajtam csüngött.
Kitartó egy csiga volt annyi szent, de egyedül csakis magamat hibáztathattam, mert túl jó képű karaktert hoztam létre. Fel sem tűnt, hogy a védelmemből lement egy pont csak arra tudtam koncentrálni, hogy minél előbb megszabaduljak attól az ízétől. Komolyan egy nőtől is szégyen lett volna az a hiszti, amit én akkor levágtam. Ha valaki szemtanúja lett volna az esetnek rögtön halálra röhögte volna magát. Azt terveztem, hogy addig ütöm, amíg bírom, csakhogy megszabadulhassak végre tőle.

/Cselekvés: kétszer támadott./

   

Azt mondod szívós a kicsike? Hát... igazad van. Hiába találtad telibe kétszer is, a csigabiga makacsul ragaszkodik a lábadhoz, és még tovább csócsál téged.

---

1 Sebzést szenvedsz el.

---

K1 (Sebzés: 4, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia, 2 SP kiskörönként.)

1 x Kék Csiga -8 HP

---

K1 (1. szint): 20/20 HP, 3-1=2 páncél, 10-2=8/10 CSP

Az a dög túlontúl szívósnak tűnt és sehogy sem akarta visszaadni lelkét az ő teremtőjének. Én ilág életemben állatbarát voltam ezt bárki tanúsíthassa, aki egy kicsit is ismer. Például az utcánkban rendszeresen a járdán éjszakázott egy részeg fickó és én még véletlenül sem tapostam sem a kezére sem a fülére. Pedig igazán megérdemelte volna, mert gyakran a legszebb álmomból ébresztett fel az éneklésével. Még a legbékésebb embernek is egy adott pontnál elszakadhat az a bizonyos cérna és nálam bizony elszakadt. Kétszer jó alaposan végigvágtam, aminek következtében megjelent a testén ugyanennyi piros pixel csík. Nagyon örültem, hogy ez nem lett valami valósághű, ugyanis ha lábamat beborította volna valamilyen zöld trutyi hát biztosan magamra ugrottam volna gyönyörűségtől. Mivel az első támadás sikertelennek bizonyult ezért egy újabb hullámot indítottam miközben az összes valaha ismert szitkot elsoroltam.
Már gyerekoromban sem szerettem a csigákat, igaz azok meztelenek voltak és folyton megrágták a zöldséget. Mivel nem lehetett kapni ellenek vegyszert így puszta kézzel kellett őket leszedegetni a levelekről méghozzá egyesével. Egyszerre volt hátborzongató és gyomorforgató, ami örök életre bevéste magát a memóriámba, talán ezért is gyűlöltem annyira azt a szegén párát. Ő igazán nem tehettem semmit csak a parancsokat követte, amire valaki valamikor beprogramozta ennyi az egész.
Ismét kettőt vágtam rá, aminek köszönthetően végre beadta a kulcsot én pedig fellélegezhettem. Nagyon szép látványt nyújtott amint ezernyi kis fényponttá robbant szét a zuhogó esőben. Rendkívüli elégedettség töltött el akkor, mintha egy rakás sárkánnyal végeztem volna egyes egyedül. Még az sem zavart, hogy már totálisan és teljesen bőrig áztam és még a fülembe is jutott víz. Még mindig nem figyeltem arra, hogy a páncélom már nem száz százalékos annyira el voltam telve magamtól. Így visszagondolva megérdemeltem volna, hogy egy fenevad ott helyben felfaljon. Egyáltalán nem figyeltem a környezetemre pedig bármikor jöhetett egy újabb fenevad, ami nem olyan kedves, mint az a csigácska.


Cselekvés: Két támadás.

Nem kell még kétszer odacsapnod, ugyanis üsszességében a harmadik csapásod nyomán a kék csiga pixelekre bomlik, te pedig folytathatod az utadat az erdőben békésen... Vagyis... ameddig nem kapod fel a fejed az éktelen röfögésre, és ugrik neked 5 darab Vaddisznó... 

---

5x1 Sebzést szenvedsz el.

---

K1 (Sebzés: 4, támadáshoz nem kell dobnia, spec. képességhez 3 vagy afölé kell dobnia, 2 SP kiskörönként.)
Vaddisznó #1-5- full HP

---

K1 (1. szint): 20-3=17/20 HP, 2-2=0 páncél, 10/10 CSP

Na, mivel mostmár nem csak egy ellenfeled van, ebben a hullámban kérlek a posztod végén azt is jelezd, melyik vaddisznót támadod (Vaddisznó #1-5 a "nevük"). Ne feledd: 3 köröd van, hogy mind az 5 vaddisznót lecsapd, és körönként továbbra is 2x csaphatsz oda.

Őszesen kétszer csaptam le arra a nyavalyásra ám a második már nem érte el ugyanis még előtte pixelekre bomlott szét. Tudom, elég gonoszul hangzik, de nagyon élveztem, hogy végre végeztem azzal a nyavalyás féreggel. Kissé szaporán vettem a levegőt ezért megpróbáltam megnyugtatni magamat. Vettem pár mély levegőt és megpróbáltam az esőcseppekre koncentrálni. Ilyet csakis egy kezdő tehet, ugyanis egy profi inkább keresné a leendő veszélyforrásokat. Csak egy kicsit fáradtam el és élveztem, hogy van egy-két pernyi pihenő időm. Le szerettem volna ülni azonban az eső miatt minden nedves volt így erről le kellett mondanom.
Váratlanul furcsa hangra lette figyelmes mintha valakit röhögés közben fojtogattak volna. Hiába forgattam a fejemet nem láttam semmit majd, bumm, nekem egy-egy miniatűr kamion majd utána még egy és még egy összesen öten. Szépen sorjában mindegyikük megvágta az oldalamat majd egymás mellé álltak. ekkor láttam, hogy nem gépjárművek voltak, hanem közönséges vaddisznók és mind nagyon mérgesen néztek rám. Bár nem éreztem fájdalmat azért megszokásból a bordáimhoz kaptam és felüvöltöttem. Ezután felfogtam mekkora marha voltam ezért még mérgesebb lettem és elég csúnyán leszidtam magamat. Mintha az egyikük élvezte volna a műsort, mert megmertem volna rá esküdni, hogy magában kacagott rajtam, láttam a szemén.
A lábam megremegett és a kardom majdnem kiesett a kezemből ugyanis mikor legutoljára egy falka sertéssel néztem szembe majdnem otthagytam a fogamat. Csakis egy nagylelkű íjásznak köszönhettem az életemet azonban akkor nem számíthattam arra, hogy megmentenek. Fogalmam sem volt mit kéne tennem ugyanis a futás a múltkor sem vált be.
Az egyikük rám vetette magát én pedig ijedtem magam elé kaptam a pajzsomat így nem tudott elérni ezután pedig szinte ösztönösen kétszer lecsaptam rá a kardommal. Fel sem fogtam, hogy darabokra robbant csak az járt a fejemben, hogy nagyon nagy bajban vagyok. Pont olyan volt, mint mikor gyerekkoromban megvert a nálam sokkal nagyobb, erősebb és rémisztőbb gyerekek. Akkor sem tudtam semmit sem tenni és ekkor is tehetetlennek éreztem magamat.

/Cselekvés: Kétszer lecsapott az 1.-re, amitől az szétesett./

Nem sokat értem el a korábbi akcióval ugyanígy rontottak nekem, mint korábban sőt, egyik még ffel is borított. Estem egy jó nagyot azonban megpróbáltam minél előbb talpra állni, nehogy agyon tapossanak. Nagyon féltem csak úgy rettegtem már tisztában voltam vele, hogy nagyon rossz ötlet volt egyedül kimeszrészkedni oda. Körbenéztem vajon merre tudnék elmenekülni, de nem láttam semmit, ami megvédhetett volna a fenevadaktól. Legszívesebb segítségért kiáltottam volna azonban ennek sem lett volna értelme. Úgy néztem ott ki, mint egy rakás szerencsétlenség és már rég összecsináltam volna magam, ha a rendszerben lett volna ilyen funkció. Csak álltam és próbáltam ki találni vajon melyikük fog legközelebb nekem rontani. Annyira meg voltam rémülve, hogy egyáltalán nem tudtam tisztán gondolkodni. Ismét a sertéseken volt a sor ám mielőtt elért volna nekicsaptam a pajzsomat, amitől elvesztette a lendületét majd lesújtottam a kardommal.
-Mi a fenét akartok ti tőlem nem ártottam senkinek?!
Ez ebben a formában nem volt igaz ugyanis nem sokkal előtte minden teketóriázás nélkül öltem meg egy vadkant és egy csigát.

/Cselekvés: 2.-es malacra pajzsal majd kardal csapott le./

Váratlanul a semmiből két sólyom és egy mosómedve tűnt fel a semmiből is mindegyikük egy malacra támadt és nagy csata folytán le is győzték őket. Vagyis nagyon szeretném, ezt írni azonban nem tehetem, mert még hasonló sem történt. Csak én álltam ott egyedül, magányos és velem szemben három vérszomjas, dühös büdös, minden hájjal megkent vadállat állt. Igaz nem éreztem szagokat azonban ez akkor mellékes volt, ha nem lette volna úgy begyúlódva még adócsalással is megvádoltam volna őket. Igaz, hogy kettővel már végeztem azonban ez nem jelentett valami sok vigaszt a számomra.
Egyszer csak megpillantottam szemem sarkában lévő életerő csík, ami addig teljesen tele volt, ám akkor több mint a fele hiányzott. Eddig fel sem tűnt, hogy megsérültem talán ez is amiatt történt, hogy egy egyszerű kezdő voltam. Ha eddig még nem ijedtem meg abban a pillanatban lég komoly szívrohamon mentem keresztül. Megfordultam majd amilyen gyorsan csak tudtam elindultam az ellenkező irányba abban reménykedve, hogy nem fognak követni. Sajnálatos módon megtették és mind hárman beleszúrták az éles agyarukat az én sovány hátsomba. Mire felálltam addigra ezek a lények már körbevettek így már nem maradt hová szaladnom.
Talán így viselkedik egy valódi lovag, úgy reszket akár egy rémült nyuszika a bokorban miközben a róka a közelében őgyeleg? Persze a filmek főszereplői sosem tettek ilyet ők bátrak kiálltak akár a többszörös túlerővel szemben is. A nagy spártaiak pusztán háromszázan voltak viszont napokra vissza tudtak tartani vagy egymillió perzsát. Igaz, hogy nem kaptam olyan kiképzést, mint ők azonban öt nyamvadt sertéssel csak el kellett volna tudnom bánni. Abban a pillanatban viszont egy film sem jutott eszembe csak az, hogy nemsokára meg fogok halni. Tudtam a szüleim szomorúak lesznek azonban abból a pénzből egy jó darabig eléldegélhettek.
-A családom. – és hírtelen beugrott.


/Cselekvés: Nem csinált semmit./

Noshát, hősiesen *faarc* küzdöttél, és 2 vaddisznó pixelekké is bomlott. És néz oda! A másik három el is oldalog lassan. Ugye, szerinted is úgy néz ki, hogy fülüket-farkukat behúzva iszkolnak el? Gratulálok *vállonveregeti* elüldözted őket. Mostmár nyugodtan visszatérhetsz a városba

Sajnos a kazamatát nem sikerült kitisztítanod, de a fáradozásod nem marad jutalom nélkül. Csekély ugyan, de a 3 mob megöléséért 6 exp-vel gazdagodhatsz. Ha gondolod egy záróreagot még írhatsz

Normál esetben addig kell helyezkedni, míg az ellenfelek a megfelelő pozícióba kerülnek, majd rájuk kell támadni miközben bőszen, használjuk a pajzsot. Ezzel ellentétben engem teljesen összezavart a félelem és nem tudtam logikusan gondolkodni. Sokkal könnyebb a gép mögött ülni tudván, hogy bármikor újrakezdheti. Viszont teljesen más, amikor valaki farkasszemet néz egy dühödt vaddisznóval, szinte a szagát is érzi, látja a dühös tekintetét és jól tudja egy hiba és neki annyi. Én ugyanígy voltam vele mikor az a három vadállat körbevett és nem hagytak semmiféle menekülési lehetőséget. Igaz, hogy elintéztem kettőt, de még mindig elegen maradtak ahhoz, hogy elröpítsenek az örök vadász mezőkre, ahogyan a régi indiánok szokták volt mondani.
   Egy pillanatig úgy éreztem, hogy rájöttem valami fontosra, ami felülkerekedhet a félelmemen azonban rögtön el is illant. Az állatok váratlanul felemelték a fejüket és figyeltek én viszont semmit sem hallottam. Nagyon szívesen írnám azt, hogy tőlem ijedtek meg, azonban ez nem is állhatna távol a valóságtól. Talán ezek a rakás adathalmazok nem is tudták mi az a félelem, bár kitudja. Aki képes volt egy ilyen fantasztikus világot létre hozni az talán érzelmeket is tud adni a lényeinek. Hangos röfögéssel elhagyták a helyszint én pedig ott álltam akár egy rakás szerencsétlenség. Mit is mondjak, nem ilyennek képzeltem a lovagi létet mikor elkezdtem a játékot.
   Térdre rogytam és nem csináltam semmit csak ott ücsörögtem és sajnáltattam magamat. Most az eső olyan volt mintha sírt volna valaki csak arra nem jöttem rá, hogy örömében vagy bánatában. Bármelyik megeshetett, mert szerintem azelőtt senki nem játszott olyan pocsékul, mint én. Bárki, aki csak egy kis érzékkel is rendelkezik a szerepjátékokhoz gond nélkül kivégezte volna azt az öt sertést. Nem tudom meddig lehettem ott ám az bizonyos, hogy semmi sem támadott meg. Meglehet ők is úgy gondolták, hogy ezt még megölni sem érdemes annyira gyenge és szánalmas. Rettenetesen utáltam akkor magamat, de leginkább azt sajnáltam, hogy nem haltam meg pedig megérdemeltem volna.

/Köszönöm szépen a játékot, nagy élmény volt számomra./

Beírva.