[Kaland] Három csepp

A teleportkör szépen lassan eloszlik körülötte, és feltűnik előtte a zsibongó város képe. -Eez igen! Egy újabb kikapcsolódást kínáló nyugis este a NerveGear közreműködésével! Dörmögi egy elhúzott nyújtózkodás közepette.
Fölegyenesedik és tekinttével már a társait keresi a forgatagban, akikkel megbeszélte a mai napra a találkozót. Egyiküket a Dixi viadalon másikat az őrült csirke rúgdosáson ismerte meg és felajánlotta nekik a segítségét. émi céltalan lődörgést követően, mintha megpillantaná a fiatal lányt. Barátságos mosollyal üdvözli, és még egy rövid ölelés is belefér.
Hamar idetaláltál! Mondjuk az nem is baj. Ha akarunk nektek keresni valami küldit, nem árt ha időben odamegyünk mielőtt elkapkodják a jobbakat. Aztán várhatnánk a frissítésre. Nem sokkal ezt követően előkerül Darman is.
- Uram! Ereszt felé egy udvariaskodó főhajtást.
-Induljunk!
Elindul a legközelebbi hirdetőtábla irányába. A város zajos forgatagában lassan kerülgetik a játékosok és npc-k színes forgatagát. Ha egy mód van rá, nem szeretne érintkezni senkivel ha lehet. Több alkalommal is elkap a szeme sarkából színes papírlapokat.
-Na és? Mi a helyzet? Ti hogy találtatok a játékra? Esetleg ti is a bent ragadott tízezer között voltatok? Eddig még nem találkoztunk...
Menet közben hol a srácra, hol pedig a leányzóra pillant. Ahogy előre nézne, ismét megakad a szeme egy színes papíron.
- Ejnye mi a szösz? Lehajol a különös tapintású papírlapért és finoman leszakítja. Pár piros pixel elillan a papír sarkából de szerencsére egészben marad. Fennhangon de mégis ügyelve, hogy csak a célközönség hallja meg felolvassa az üzenet tartalmát. A felirat elolvasása után társai felé fordul
-Na mit szóltok? Megfelelő lesz nekünk? Alapvetően cuccokat gyűjteni nem nagy kunszt! Elgondolkozik majd pontosít. -Persze attól függ mire lesz szükségük. De alapvetően nem tűnik rossznak. Amondó vagyok, hogy nézzük meg.
Ujját a megjelenő ablak OK gombja fölé helyezi és elfogadja a küldetést. Ezt követően Lehívja a menüt és elküldi mindkét társának a csapatba invitáló meghívót is.

Egy jó kis SONGOKU pizzát toltam le és azt követően dőltem le az ágyba és helyeztem a fejemre a NeverGeart.
Pillanatokkal később már a Kezdetek városában vagyok ahol éppen sétálgatok.
Még szokom a helyet és ámulok a grafikán.
Megbeszélt időpontom van az egyik sráccal akivel a Dixis viadalon találkoztam.
Még van időm így lassan sétálok a találkapontra.
De Garrgantis hangja zökkent ki a bambulásból.
- Szia! - köszönök neki ahogy közelebb érkezek hozzá.
- Szia neked is! - köszönöm a harmadik személynek.
Bár nem emlékszem rá, hogy hány főre is beszéltük ezt a kis “kiruccanást”. Talán így jobb is lesz több fővel.
- Darman vagyok. - mutatkozok be rendesen.
Főleg, hogy szerintem még a nagyfiú sem tudja ki vagyok pontosan.
- Lovag! - teszem mellé a castom is, bár a pallos a kezemben amit éppen most a hátamra teszek jól mutatja ezt.
- Menjünk, nézzünk valami jó kis küldetést! - teszem hozzá, hogy válaszoljak Garrgantis mondatára aki közben megindult.
- Én most ráérek, így nincs “idő limitem”, hogy meddig lehetek itt.  - válaszolom az egyik kérdésre.
- A játékkal sokat szemeztem, mert szeretek játszani. Szerencsére nem kerültem be a tragédiába. Így én most, hogy biztonságos tudtam kipróbálni. Eddig megvett. A látvány a hang, az érzés.... minden tetszik. Még a harcot nem próbáltam. Biztos vagyok benne, hogy az is tetszeni fog! - beszélek mint aki nem képes befogni a száját.
- S teveled mi a helyzet? - kérdezek vissza.
Választ még nem kaptam a kérdésemre és miközben vártam szememmel többször is kiszúrtam több ugyan olyan “üzenetet” elszórva itt ott. Olyan lehetetlen helyeken mint oszlop teteje, pad alja vagy éppen egy háztető csatornája.
Szerencsére “vezetőnk” is észre veszi őket s egyet magához véve felolvassa azt.
- Hmm... - gondolkozok el rajta.
- A pénz jól jönne. Ha nem is használom fel a jegyeket. El lehet adni őket. S remélem valami szép kis loot is üti majd a markom. - mondom miután elgondolkoztam.
- Benne vagyok! - teszem hozzá és rábökök az előttem felugró Partyba hívó IGEN-jére.

Utálom amikor valaki késik, és sokat kell rá várni. Pont ezért veszem fel a sisakot időben, majd izgatottan indulok a megbeszélt találkozóra, nehogy már én legyek az aki késik.
Nagyjából sikerült már eligazódnom a kezdetek városában, vagyis néhány térképet nézve a helyszínek neve már ismerősek. A sok sok játékos közt barangolva mintha Garral venném fel a szemkontaktust, majd eltűnik a szemem elől. Megyek előre, néha néhány játékosnak ütközve, de végül csak szemtől szembe találom magam Garrgantissal. A levegőt kifújva veszem fel a barátságos jellemét és mosolyogva köszönök neki vissza, a villám gyors ölelést pedig kedves gesztusnak gondolom. — Ahha, hamar ide találtam. — nem igazán tudom milyen másik választ tudtam volna adni, így bólintva megerősítem, miközben egy gyors mozdulattal kisimítom a hajam a szememből. Újra felnézve bővül a társaság egy fővel, aki szépen bemutatkozik.
— Halika! Miyako vagyok, a teljes munkaidős tűzgólem szolga — nézek a petemre, s elnevetem magam, majd Darman felé nyújtom a kezem. — Jaaa igen. Ő amúgy Feron. — mutatom be őt is. Ahogy mind a ketten elindulnak, én is sarkon fordulok nehogy elsüllyedjek a játékos tengerben. Feron is mellettem lépked, szemem sarkából látom ahogy néha-néha Garr-ra és Darmanra pillant, akik egyelőre nem valami beszédesek, én pedig még nem merek az lenni, és fárasztani a hülyeségeimmel őket.
Garr kérdésére egyből elkezdek beszélni, nem is figyelve szegény Darmanra.
— Hála az égnek vissza hozta a cica a nyelved! Szóval képzeljétek el, hogy nekem való életben 6 testvérem van. Sőt, mondok durvábbat.... Mind a hat fiú! Innen már egyértelmű hogy teljesen bele vannak bolondulva a számítógépükbe meg a játékokba, szóval én tőlük hallottam először a Sao-ról mármint úgy igazán. Aztán én is utána olvasgattam, majd gimnáziumban amikor kitűnően végeztem akkor a szüleim meg is leptek vele. Tehááát nem vagyok régi játékos, sőt... egészen új vagyok. — vonom meg a vállam, és átadom a szót Darmannak. Miközben hallgatom, egész furcsa helyeken látok meg plakátokat. Persze kinek mi, de ezelőtt én még nem láttam olyat, hogy valaki a fa törzse helyett a lombjára tette volna a plakátot, vagy éppen fejjel lefelé, sőt, olyat sem hogy a földre ragasztotta volna bárki is. Sebaj, picit sokat ivott az a valaki, megesik.
Közben Garr felvesz egy ilyen plakátot, és olvasni kezdi.
— Egy cirkusz? Tolbanában? Ingyen jegyek? — kiáltom kicsit talán túl hangosan is. — Na jó, én szívesen benne vagyok, de siessünk mert ha eddig nem volt sok jelentkező, ez a kiabálásom után van rá esély. — mondom, majd én is elfogadom a meghívót és a küldetést is.

A teleportálás végével a kép szépen lassan kitisztul előtte, és Tolbana városában találják magunkat. A hatalmas piros-fehér sátrat már messziről észreveszi, és ahogy közelebb érnek, csalódottan konstatálja, hogy nem ők az egyedüliek, akik felfigyeltek a cetlikre. A csoportok gyülekeznek, és egyfajta izgalom feszül a levegőben. Felméri a terepet, néhány játékos a térképet böngészi, mások pedig türelmesen, cetlivel a kezükben várakoznak. Nincs senki a sátor bejáratánál, mintha ők lennénk az elsők és a szervezők mit sem tudnának erről az egészről.

-Na, úgy tűnik, hamarabb ideértünk, mint kellett volna – szólal meg félig magának, de azért elég hangosan ahhoz, hogy Darman és Miyako is hallja. – De nincs semmi gond. Legalább nem kell tolonganunk a feladatokért.
Körbepillant, látva a békésen legelésző zebra petet és a macska petet az épület tetején. A hely furcsa nyugodtsága ellentmond annak a nyüzsgő hangulatnak, amit az előző városban tapasztaltunk. Valami szokatlan, de talán ez is része a kalandnak.

-Nos, addig is, amíg kitaláljuk, mi a következő lépés, mesélj csak, Miyako – fordul a lány felé. – Hogy bírod a hat fiútestvért? Gondolom, ők sem unatkoznak, ha már ilyen sok játékot nyomnak. Aztán gondolom, te is beszállsz néha egy-két durvább meccsbe, vagy tévedek?
Mosolyogva hallgatja a válaszát, miközben figyelemmel kíséri a többi játékos mozgását. Kíváncsi, hogy vajon ők is ugyanazt a küldetést kapták-e, amit ők, vagy esetleg valami más vár rájuk.

Közben Darmanra is pillant, hogy ő se maradjon ki a beszélgetésből.

És te, Darman, próbáltál már valami komolyabb küldetést? Tudod, amikor a legváratlanabb pillanatban borul minden, és hirtelen sokkal több dolgot kell megoldani, mint amire készültél? Vagy még csak ismerkedsz a világgal?
Próbálja egyensúlyozni a beszélgetést, hogy mindkét társával interakcióba lépjen, de közben a szeme nem téveszti el a cirkusz környékét sem. Még várniuk kell egy kicsit, de ez az idő arra is jó, hogy jobban összeszokjanak.

Ha már így itt vagyunk – fordul mindkettejükhöz, miközben az irodaépületre mutat –nézzünk körül. Talán bent találunk valakit, vagy legalább egy újabb nyomot, hogy mi a következő lépés. Ti mit gondoltok?
Megvárja a válaszaikat, és ha beleegyeznek, akkor együtt indulnak az irodaépület felé. Ha esetleg valaki máshogy gondolja, akkor megpróbál kompromisszumot találni, hiszen ez egy csapatjáték, és nem szeretném, ha bárki úgy érezné, hogy nem hallgatja meg a véleményét.

Miután elfogadtam a csapatba való hívást a többiekkel együtt át teleportáltunk Tolbana városába.
Nagyon furcsa volt az egész. Itt elsötétült a világ majd pillanatokkal később meg megjelent előttem egy másik terület, másik hely és város....
- Bakker. Ez furcsa volt. - jelentem ki érkezést követően.
A piros-fehér csíkos sátrat messziről kiszúrom én is. Így Garrgantissal és Miyako-val együtt mentem felé.
Ahogy közeledtünk a tömeg akik játékosokból és NPC-ből állt egyre nagyobb és nagyobb lett.
- Egyet értek veled. - mondom Garrgantis után, ahogy kimondja azt amin én is gondolkoztam.
- Ez sejthető volt, hiszen a “plakát” szinte mindenhol ott volt. - csóválom a fejem.
Miközben Garr. Miyakotól kérdezz én az “ember” tömeget nézem.
Kicsit furcsa nekem az egész szituáció.
Semmilyen küldetést adó NPC vagy a cirkusznak dolgozó NCP nincs jelen aki valami életett mutatna itt.
Maga az iroda épület is kissé furcsa. Annyira nincs nagy fény, hogy le kelljen húzva legyen a sötétítő. Ne meg nyitva az ajtó ha jól látom. S elég hangos az itt össze gyűlt csapat, hogy behallatszódjon.
A peteket nézem még meg de, hogy furcsák e... azt nem tudom.
Garrgantis kérdése zökkent vissza.
Természetesen figyeltem a Miyakonak feltett kérdésére..
- Szép az a 6 tesó. Én magam etyke vagyok. Így elképzelni se tudom milyen lehet. - szúrom oda csak úgy a magam gondolatát a nem nekem címzet kérdéshez.
- Még nem, küldetéseztem. Igazából a múltkori Dixis Vermillionos harc volt az első bejelentkezésem. Azóta is maximum annyira léptem be, hogy körül nézzek és csodáljam a játék Kezdetek Városát. - válaszolom a kérdésre.
- Így baromira örülök ennek a csapatos küldetésnek! - mondom mosolyogva.
- Én is azt mondom, hogy menjünk nézzük meg. Gyanus nekem ez a nagy csend. - teszem hozzá.
S én is megindulok.
Az ajtóhoz érve hallgatózok kicsit... Gondoltam rá, hogy berontok de nem biztos, hogy túl jól jönne ki így inkább hallgatózok piict majd csak azután nyitok be!

Amint megérkezünk Tolbana városába, az izgalom azonnal eláraszt. A teleport fényei eltűnnek, én pedig végigsimítok a ruhámon, mintha valamit igazítanom kéne, de igazából csak a helyzet miatt teszem. Elindulunk, és már az első lépéseknél érzem, hogy itt valami nagy dolog készülődik. Pár perc séta után végre megpillantjuk a hatalmas, piros éz fehér csíkos sátrat. És amikor azt mondom hogy hatalmas, akkor tényleg hatalmas. Olyan, mintha egy óriási nyalóka lenne a város szélén. "Vajon mi lehet odabent?"
A sátor körül mindenféle furcsa dolgok hevernek; ládák, dobozok és mindenféle felszerelés. "Talán cirkuszi kellékek? Bááár ki tudja, mi lehet bennük." A sátor mellett egy kisebb épület áll, aminek az ajtaja résnyire nyitva. Eléggé rejtélyesnek tűnik, ráadasul az ablakoknál minden függöny szorosan behúzva. Talán valami titkos ügy folyik odabent, vagy egyszerűen csak elfelejtették becsukni az ajtót? Eeeh kicsit túlgondolom, de nem tehetek róla.
Ahogy közelebb érünk, észreveszek egy zebrát, aki békésen legel a sátor mögött, az iroda tetején pedig egy macska pet ücsörög, lustán figyelve az egész társaságot. Elég fura, de valahogy mégis illik ide. Mintha csak valami felsőbb hatalma lenne a cicusnak.
Körülnézve látom, hogy nem mi vagyunk az elsők. Több játékos is összegyűlt már, és vannak, akik kisebb csoportokban beszélgetnek, térképeket nézegetnek, mások egyedül várakoznak. A sátor bejárata előtt többen is sorban állnak, kezükben azzal a zöld cetlikkel. — Bruh hol van az, akinek eligazítania kéne ezt a sok mindenkit is? Amúgy meg lehet nem korán jöttünk hanem szimplán túl későn — nézek Garrgantisra, valahogy hirtelen elbizonytalanodom, de bízom benne, hogy hamarosan kiderül, mit kell tennünk. Garr kérdésére mosolyogva fordulok felé. — Fúúhhaa, hát... nem mondom, hogy könnyű. Hat fiútestvérrel élni olyan, mintha folyamatosan egy hullámvasúton ülnék. Mindig zajlik valami. Otthon soha nincs csend, mindenki beszél, vitázik, vagy éppen játszik valamit. Néha őrület, de közben valahogy megszoktam ezt a káoszt. A srácok tényleg imádják a játékokat, és mindig versengenek egymással, hogy ki a jobb. Az meg, hogy én vagyok az egyetlen lány testvér? Igazából furika. Néha olyan, mintha egy teljesen más világban lennék. Ők meg vannak a saját kis harcaikkal, én meg ott vagyok mellettük, de valahogy mindig egy kicsit kívülállónak érzem magam. — egy pillanatra megállok, majd zavartan folytatom.
— Nem mintha nem próbálnának bevonni. Sőt, néha talán túlságosan is. Mindig hívnak, hogy játsszak velük, de a legtöbbször elég durva dolgokat választanak. Tudod, ilyen harci meg stratégiás játékok, amiket nem is értek mindig, és most képzeld el hogy ott állnak mellettem hatan és egyszerre beszélnek meg magyaráznak. Az mindjuk idegesítő. Bevallom, én inkább nyugodtabb dolgokat szeretek, ahol nem csak az a lényeg, hogy ki győz le kit. De azért néha beszállok. Néha jól esik, hogy figyelnek rám, és ilyenkor tényleg úgy érzem, hogy része vagyok a bandának. Volt olyan is, hogy csapdába csaltak a saját taktikájukkal, és mire észbe kaptam, már mindenki ellenem volt. De azért azt is be kell vallanom, hogy néha meglepem őket. Olyan gyors taktikákat szoktam kitalálni, amikre nem is számítanak. Szóval, amikor igazán belelendülök, azért nekem is vannak győzelmeim. És persze... — mondom kicsit vigyorogva — amikor megunom a játékokat, ott hagyom őket a saját kis csatájukban. Akkor aztán mehetnek egymás ellen, én meg nyugodtan nézem őket egy forrócsokival vagy hát éppen limonádéval a kezemben. Az is szórakoztat ám! De van, hogy csak azt kívánom, bárcsak valaki megértene engem is, és nem csak a győzelmekről meg a versengésről meg a játékokról szólna minden. Néha hiányzik egy lánytestvér, valaki, aki velem együtt nevetne a srácokon, vagy akivel lehetne csak... beszélgetni, tudod? A fiúkkal ez nem megy. Ők másképp látják a világot, és néha egyszerűen csak magányosnak érzem magam közöttük. Persze szeretem őket, de ja, szimplán csak néha úgy érzem, hogy elveszek a zajban. És bármennyire is őrült a mindennapi káosz, végül mindig azon kapom magam, hogy hiányzik a lármájuk, ha egyszer csend lesz.
Sőt amúgy meg ha így nőttem fel ugye velük, nekem is fiús lánynak kéne elvileg lennem, erre itt vagyok egy pasztell rózsaszín felsőbe és picuri masnikkal a hajamban. — mondom ki az utolsó mondatot is, amit igazából nem is akartam volna kimondani. — Oksikaa, szóval akkor irány az a sötét titkos ajtó.  Ami nem titkos mert tudunk róla, de az lehet titkos ami bent van, de ha az titkos ami bent van akkor nem kéne az ajtót valami sci-fi zárral zárni? Tudom is én valami kvantum kódolt kriptex kulcs komplexummal? — megállok, és végig gondolom mit is mondtam. — Na jó, engedjétek el. Gyere Feron! — szólok a tűzgólememnek aki eközben közelebb merészkedett a zebrához.

Darman vakmerőségén csak mosolyog. Régen, amikor nem babra ment a játék, nem lett volna ilyen vakmerő.
Ahogy kilép ez ajtón a melák alak, kissé elhátrál. ~ Huns így hívják? próbálja felidézni a bentről jövő hangot.
- Őőő Huns.... maga okos, csak semmi hirtelenkedés!
De amikor látja, hogy nem támadólag lép fel, kissé leengedi a védelmét és követi az igazgatóhoz.
Garr figyelmesen hallgatja a cirkuszigazgatót, miközben próbálja összerakni a helyzetet. A nagydarab melák, a fiatal lány és Olivier mind sajátos karakterek, és bár az első találkozás kissé feszélyezi, most már kezd kirajzolódni előtte a feladat jelentősége. Ha jól értelmezi a helyzetet, akkor ők az elsők, akik elég bátrak voltak, hogy belépjenek az épületbe, és ezzel lehetőségük nyílt egy különleges feladat elvégzésére.
Garr sejtette, hogy a cirkusz előadása valami szokatlan dologra épülhet, és ez a különleges feladat csak megerősíti ezt az elképzelést. Ha most elfogadnák, talán olyan kihívás elé állítanák őket, ami messze túlmutat a szokásos küldetéseken, de egyúttal a jutalom is különleges lehetne. Ez a gondolat izgalommal tölti el.
Körbepillant a társain, hogy lássa, ők hogyan reagálnak. Miyako és Darman láthatóan kíváncsiak, talán ugyanúgy vonzza őket az ismeretlen, mint őt magát. Ha most igent mondanának, egy újabb fejezet kezdődne számukra ebben a világban, egy újabb kihívás, ami talán nem várt fordulatokat is tartogatna.
Garr higgadtan bólint Olivier szavaira, majd egy pillanatra elgondolkodik. Ha biztos lenne benne, hogy készen állnak a feladatra, talán már azonnal kimondaná:
– Igen, elfogadjuk a kihívást.
Azonban egy kis szünetet tart, hogy Miyako és Darman véleményét is meghallgassa, hiszen csapatként kell meghozniuk a döntést. Ha mindannyian beleegyeznének, Garr határozottan megköszöni Olivier ajánlatát, és készen áll elindulni a különleges küldetés felé.

A hallgatózás sajnos nem jött be. Ahogy közelebb hajoltam az ajtóhoz azt szinte azonnal ki is nyitották a bent lévők.
* Ez ciki. * gondoltam magamban.
A nevek furcsák voltak. Huns, Olivier...
Szerencsére nem támadnak meg, nagy szerencse, hiszen éreztem magamban, hogy erre nem igazán áltam készen.
Szinte lefagyva álltal ott az ajtóban és figyeltem, ahogy többen távoznak.
Mi meg szépen bemegyünk vagyis a társaim. Őket fél perccel később követem.
Szinte úgy nézhettem ki, mint akinél elment egy pillanatra az internet.
Az iroda fülke nem volt nagy szám. Mondhatni olyan volt mint amilyennek elképzeli az ember.
Kicsit puritán de 1-2-3 alkalmas bútorzat van bent.
- Darman vagyok! - mutatkozom be az igazgatónak.
Végig hallgatom a kis “előadást” és közben arra tudok gondolni, hogy mekkora mázlink van, hogy akkora “buták” vagyunk, hogy itt be próbálkoztunk.
* Másoknak ez vajon miért nem jutott eszébe? * gondolkozom magamban miközben Garrgantis beszél.
- Ha jól értem, a feladatott mi kapjuk ha elvállaljuk? - kérdezek vissza.
A sort nézem ami kint a sátor bejáratánál kígyózik.
* Én oda be nem állok! * döntöm el magamban.
- Barátom, jól mondja. - szólalok meg én is Garrgantis után. - Vállalom én is a küldetést, feladatott. - mondom ki.
Majd Miyako felé nézek.
* Remélem ő is benne van a buliba. * reménykedek.
Valahogy úgy érzem ez egy igazán különleges küldetés lesz. Már maga a felvétele sem túl egyszerű....
Jó kis lootot szimatolok a levegőben és sok sok XP-be reménykedek
Az viszont elgondolkodtató, hogy milyen feladat vár a többiekre ha mi kapjuk a javát.

Hagyom hogy Darman hajoljon közelebb az ajtóhoz, így Garr mellé állok. Igazából nem is bánom, így legalább nem az én orrom előtt nyílik egy ajtó. Őszintén szólva picurit váratlanul jön, az meg csak méginkább hogy egy nagydarab férfi előtt állok, aki morcosan néz ránk. "Fú esküszöm olyan mintha azonnal ki akarna dobni mindenkit, egy fix... nem úgy néz ki ez a pasas akivel ujjat kéne húzni. Oké oké csak lazán Miyako, semmi pánik. Csak egy random melák nyitotta ki az ajtót. Ugye nem akar felzabálni?" Alig bírom visszafogni saját magam, amikor belépünk az irodába. Óvatosan nézek körül, és miközben próbálok komoly maradni, belül teljesen más gondolatok cikáznak a fejemben. "Nem kell mindjárt túlreagálni. De mi van, ha ez a melák valami titkos ninja is? Vagy varázsló, aki csak álcázza magát... Vajon miért küldték el a srácot meg a csajt? Nem lehetnek ők a főnökök… ugye? Vagy lehet, hogy ez az egész egy nagy csapda, és most fognak minket bezárni? Egyáltalán miért kell minden apróságon ennyi hülyeségen fennakadnom?" - térek vissza a jelenbe amikor Feron egy kisebbet üt a vádlimba ezzel figyelmeztetve hogy figyelnem kéne. — Oh igen, khm, én Miyako vagyok! — mutatkozom be Darman után, majd kíváncsian hallgatom ahogy a lényegre tér. Ahogy a cirkuszigazgató beszélni kezd,  kicsit megnyugszom. Ahogy körbejár, és elhúzza a függönyöket, egy pillanatra elveszek a szavai között, de amikor meghallom a 'különleges feladat' kifejezést, szinte felvillanyozódom. "különleges feladat? Különleges jutalom? Ez az! Asszem ez a mi pillanatunk! Legalábbis valami olyasmike." – gondolom magamban, és alig várom, hogy rávágjuk, hogy természetesen elfogadjuk a kihívást.
Megvillanó tekintettel nézek körbe a csapaton, egy pillanatig sem kételkedem, hogy a többiek is ugyanezt akarják. Végül szinte kipattan belőlem a válasz, miután látom a többieken is.
— Természetesen vállaljuk! A különleges kihívásokért vagyunk itt, nem igaz? — mosolyogva bólintok egyet, Feron pedig utánozza a testbeszédem.