Re: Kezdetek Erdeje

by **Shukaku** Szer. Jún. 18 2014, 06:50

/Justin/

-Timiduuuuus!
Shu soha de soha nem hajolt még ki szobája hatalmas, tetőre nyíló ablakán. Ez természetesen most sem történt meg, azonban már az is meglepő volt, hogy nem csak addig a pillanatnyi ideig volt annak közelében, amíg ki vagy becsukta, illetve a párkányon álló virágot gondozta, hanem jelenleg éppenséggel ha mögötte állva ugyan, de mégiscsak tisztes közelségében, rálátással a mélységre szólongatta a sárkányt, akinek éppen valamelyik új trükkjét kellett megszakítania, ahogyan egy ilyen sikongatásra azonnal ott termett az ablakban, fellökve barátját, így mindketten lebukfenceztek az ágyról, a sárkány pedig gyorsan körbe is tekintett, veszély után kutatva.
-Mit visítasz?
-Képzeld Timidus! Levelem jött!
A levélre Justin mindössze annyit kapott válaszul, hogy sietnek. Az idomár nem nagyon tudta, hogy mit írhatna, és túl sokat pedig nem akart mondani, mert azzal elronthatná a meglepetést.
-Mi megyünk, vagy ő jön ide?
-Mi?
-Justin.
-Honnan tudtad?
-Vigyorogsz, viszont nincs rajtad páncél, tehát nem egy új mobot találtál, tehát Justin jön, vagy mi megyünk hozzá.
-Hozzámegyünk? De… izé…
-He?
-Jah… mindegy…
-Neked mi bajod van?
-Semmi, semmi! Indulunk!
A lány szokatlanul kapkodott, pirult, még a ruhájával is többet törődött, mint általában szokott, pedig már rég ki volt választva, hogy melyiket veszi fel erre az alkalomra. A kék-fehér színösszeállítás természetesen maradt, azonban a szandált lecserélte, és picit a ruhákon is változtatott, de csak éppen, hogy csinosabb legyen.
-Akkor tudod, hogy még be kell ugranunk a…
-Tudom.
-A levelet úgy írta alá, hogy Jus. Gondolod azt szeretné, ha így hívnám?
-Nem tudom.
-Szerinted jó lesz ez a ruha? Nem túlságosan sok?
-Ha sok akkor leveszed.
-Nem úgy! Jajj Timidus!
-He?
-Mindegy! Szerinted örülni fog az ajándéknak?
-Nem tudom.
-És… és… szerinted jók azok a témák amiket kerestem?
-Nem tudom.
-Az erdő… az erdő jó lesz majd a…
-Nem tudom. És ha még többet kérdezel erről, azt sem fogom tudni.
-De… pedig te annyira okos vagy.
-A harcban, nem a szerelemben.
-Pedig azt mondják, hogy hasonló a kettő…
-Ki mondja?
-Hát… azt nem tudom… de majd megnézem a könyvtárban.
-Lényegtelen. Téved. Amit te csinálsz a logikátlan, össze-vissza kapkodás, felelőtlenség. Nem lehet összehasonlítani a harccal.
-Hát… oké… de azt sem tudod, hogy…?
És még számtalan kérdés következett, amely Timidust egyre inkább bizonyossá tette abban, hogy a társa teljesen megörült, ami viszont sajnos azt jelentette, hogy jelenleg még inkább függ tőle, és csak jobban kell rá vigyáznia, tehát nem menekülhet el, nem hagyhatja magára egy pillanatra sem. Szerencsére az előre lefoglalt meglepetésre nem kellett várni, így Justin halk nyerítés köszönthette, és amennyiben feltápászkodott a fűből, úgy meg is láthatta ennek az okát. Shu egy kis termetű izlandi pónit vezetett maga mellett, és szemlesütve, pirulva, de mosolyogva integetett a fiú felé.
-Izé… szia… őt… gondoltam örülni fogsz. Mondtad, hogy szeretsz lovagolni… nem tudom, hogy mennyi jártasságod van… de a városban azt mondta a lovardás, hogy ez a legnyugodtabb fajta… remélem tetszik… Arni… mármint a ló neve… így hívják…
-Yap! Hali!

by **Huramino Saito** Csüt. Jún. 19 2014, 10:31

//Anat//

Míg én az újdonsült felszereléseimet állítgattam, addig Saito kicsit jobban rávilágított arra, hogy van különbség az első szinten megrekedt játékosok között is. Valóban ésszerű okfejtés volt, ilyen méretekben nem gondolkoztam el a dolgokon, ezért is mosolyodtam el. Bármi is történjen, bármilyen is legyen az a bizonyos személy a kezdetek városában, akár léhűtő, akár hasznos segéd, az élet az élet és a célunk, hogy mindenkit egytől-egyig kijuttassunk innen.
- Kovácsinas mi? Nem is hangzik olyan rosszul, bár kétlem hogy egy olyan "kezdőhöz" mint én, bárki beállna segédnek. Nevettem fel miközben már egyesével váltogattam le felszereléseimet, melynek köszönhetően a stat táblázatom pontjai nőni kezdtek, de ami legjobban meglepett az a páncél értékem volt. Szinte az egekbe szökött ettől a néhány tárgytól, hisz az eddigi négy páncél helyett huszonhétre nőtt meg.
- Tehát legendás fegyver? Mintha személyisége lenne! Fejeztem be Saito helyett a mondatot, habár ő nem mondta ezt ki, érezni lehetett hogy erre gondol. - Erről órákon keresztül tudnánk beszélgetni, de biztos vagyok benne, hogy egy valamiben mind a ketten egyet értenénk. A fegyvereknek igenis van lelkük, személyiségük. "Tiszteld és gondoskodj fegyveredről, hogy ő is gondoskodhasson épségedről!" Ezt még egy régi tanítóm mondogatta mindég. Kicsit flúgos volt az öreg, viszont szívből szerette fegyvereit... Nosztalgiáztam el egy pillanatra, majd kicsit felrázva magam elindultunk a partnerem az erdő felé. Már nem gyalogtempóban haladtunk, mint azt a városban tettük, hisz nem kis területről volt szó, ezért hogy gyorsabban elérjük célunkat, futva haladtunk. A gyorstalpaló cipő hatalmas bónuszt adott a sebességemre, azonban közel sem annyit mint Saitonak. Ő már jócskán előttem járt és bármennyire is igyekeztem, egyre jobban távolodott. *Tehát ennyit jelentenének a Statok? Olyan érzésem van, mintha az a megannyi edzés értéktelenné válna néhány item miatt... Bár mit is vártam, hisz ez egy teljesen más világ mint amilyen az volt. Minden esetre egyre kíváncsibb vagyok a dolgokra.* Futottam tovább lelkesen és lassan be is értem Anatot, habár ő már egy ideje egy helyben állt.
- Illúzióromboló? Mindenképp! Inspiráló? Inkább nem is mondom mennyire! Mondtam mosolyogva, amolyan kis tanulságként a "futóversenyből", majd körülnéztem. Elvétve mobok sétálgattak előttünk arra várva, hogy mikor esünk nekik, ám még előtte meg kellett tanulnom egy érdekességet, a skillek használatát. Saito suhintott egyet fegyverével ami egy szimpla csapás volt, majd rögvest utána csapott még egyet a fegyverével, azonban ez már különbözött az előzőtől, már csak abban is, hogy kék fényt húzott maga után a fegyver. - Érdekes... és mi a különbség a két csapás között, mármint a sima lendítés és a skill támadás között? Kérdeztem, miközben eltettem a kezemben lévő pajzsot és elővettem a pallosomat, majd egy alulról atlósan felfelé haladó suhintást vittem végbe. *Kicsit nehezebb forgatni mint gondoltam, azonban ez sosem volt nagyon hátrány.* Mosolyodtam el, majd pár lépésnyit távolodtam a férfitól és egy olyan irányba fordultam amerre nem volt egy mob sem.
- Először, ha nem bánod ki szeretnék próbálni valamit, valami mást. - mindkét kezem megfeszült a pallos markolatán, majd egy pillanatra elhunyva a szemem koncentrálni kezdtem. A szél, mely a mezőn suhant keresztül, végigsimította arcomat, kezeimet, fegyveremet. - A szél a gyengédség és a pusztítás hordozója. Ne urald a szelet, engedd, hogy az uraljon téged és mozdulataidat... mondtam halkan magam elé, majd kinyitva a szemem, láttam, hogy a pallosom narancs színben kezdett el "izzani". - Indulj! Daikamaitachi! Kiáltottam, majd egy hatalmasat suhintottam a fegyverrel magam előtt. Hatalmas szélrobaj mely elemészti az előttem álló mezőt, elsodorva vele mindent ami mozdítható, ennek kellett volna történnie, ám helyette fegyverem csak egy színes csíkot húzott maga után. Fel is nevettem utána, majd Saitora néztem, aki biztos nem értette, hogy mi is akart ez lenni pontosan, ezért hamar magyarázatot is adtam neki.
- Említettem, hogy egy korábbi karakterem adatait vezettem át a Nervem memóriájába igaz? Nos az a karakterem, úgymond életem egyik nagy műve amire mindég is büszke leszek bármi történjen. Nos az a karakter a szelek ura volt, uralt mindent ami szél volt, tárgyakat tudott vele "reptetni" vagy éppen ellenfeleket elsodorni. Kíváncsi voltam, hogy sikerült e mást is áthoznom a kinézetemen kívül abból a karakterből. Hát... úgy tűnik nem igazán, bár jelentem, a harci skillek használata megy! Mondtam nevetve miközben a tarkómat vakargattam.

by **Justin Taylor** Pént. Jún. 20 2014, 23:48

Vajon mennyi ideje feküdhetek én már itt? Hogy fogom én így meglátni, hogy jönnek? Szerintem ebből most ennyi elég volt … mégsem várhatom Shut és Timidust így, hogy itt fekszek lent mint egy darab … khmm szóval igen. Very Happy

Szép lassan feltápászkodtam a földről és körbe kémleltem hátha látom már őket valahol. Ésssssss … láttam két ismerős alakot a távolban … mintha ők lettek volna. De nem lehet mégsem, mert hárman vannak. Vagy mégis? Hiszen az a játékos tisztára olyan mint Shukaku. És most akkor mi legyen integessek vagy ne? Áhh integetek nekik. Na és ha nem ők azok? Akkor max csak hülyének néz egy idegen. Szerencsére Shu vissza integetett … szóval ez a veszély elhárult. De mit vezet maga mellett. Timidust meg ismertem, de a másik alakról messziről nem tudtam meg állapítani, hogy mi az. Ahogy egyre közelebb és közelebb értek felfigyeltem egy halk nyihogásra emlékeztető hangra. Ló? Hol van itt ló? Merre? Először azt hittem, hogy annyira hiányzik Diablo, hogy már beképzelem magamnak a nyihogást. Azonban amikor Shu már pár méterre volt láttam, hogy ő vezet egy lovat (pontosabban egy izlandi pónit.)
- Sziasztok! Tényleg? Ő az enyém? – Teljesen le döbbentem … nem találtam szavakat. A barátnőm (most már szerintem lehet ezt mondani) tényleg vett nekem egy lovat? oO” Ez … ez hihetetlen. – Nagyon örvendek Arni. Huhh. Hát … nem is tudom mit mondjak. Nagyon szépen köszönöm! Köszönöm! - Most ilyenkor mit tud az ember csinálni? Megöleljem vagy megcsókoljam? Mondjuk az múltkor sem sült el túl jól. Szóval akkor maradjunk egy nagyon nagyon nagyon nagy és hálás ölelésben. Annyira örültem az ajándékomnak. Ennél jobbat nem is kaphattam volna … de tényleg ennél jobb ajándékot soha egész életemben nem adhatott volna nekem senki. Ehhez képest én elbújhatok az ajándékaimmal együtt.
- Öhmm … én is hoztam nektek ajándékot. Mondjuk ez nem ér fel a tiétekhez. – Szégyenkezve bár de benyúltam a zsebembe és kivettem belőle először Shukaku ajándékát. Egy nyakláncot, aminek a láncát fehér aranyból készítették és díszként egymás alatt három gyémánt lógott rajta. Ezután Timidus ajándéka következett. Neki amikor múltkor a könyvtárban voltuk csokit vittem ami nem igazán nyerte el a tetszését. Viszont akkor elmondta nekem, hogy legközelebb mit hozzak neki szóval neki most halat hoztam … félig át sütve.

by **Shukaku** Szomb. Jún. 21 2014, 06:11

Baj volt. Nagyon nagyon nagy baj. Ennél nagyobb baj nem is történhetett volna, ennél rosszabbul el sem sülhetett volna ez az ajándékozósdi. Shu egyáltalán nem akart csalódást okozni a fiúnak, és a kétségbeesést is csak azért nem láthatta Justin az arcán, mert ahogy kiejtette a szavakat, annyira megrémült szegény lány, hogy ideje sem jutott arra, hogy ez a rémület az arcára is kiüljön, utána pedig már a fiú egy hatalmas ölelésben részesítette, ami miatt ugye, mivel a feje a lány vállain volt, így nem láthatta az idomár ábrázatát. Nem tolta el magától Justint, viszonozta az ölelést, hiszen azzal talán csak még jobban feldühítené. A srác szavai miatt, most gonosznak érezte magát. Ő igazán csak meglepni akarta, kedveskedni neki, de arra tényleg nem gondolt, hogy az árnyharcos így fogja érteni az egészet, és most el kell neki mondania az igazat. Sóhajtott egyet, de mielőtt belekezdhetett volna, már a fiú az ajándékok kiosztásánál tartott, és Shu ezt sem akarta megszakítani. Átvette az ajándékot, de még nem merte felpróbálni, csak ámulva nézegette, forgatta az ujjai között. A fiú még ehhez is ért. A fehérarany csodálatosan passzolt a ruhájához, a halovány színű bőréhez és a haja, szemei színéhez. Persze már ott volt a nyakában Peter nyakéke, amit karácsonyra kapott a fiútól, és nem akarta azt levenni… újabb dilemma. Egyre kétségbeesettebbé vált, így ideje volt megszólalni.
-Justin… izé… én… én…
Nyelt egyet, majd megpróbálta összeszedni a gondolatait, több-kevesebb sikerrel.
-Én… nagyon köszönöm! Gyönyörű szép ajándék! És… Arni… szóval ő… ő még nem a téid. Nem vettük meg, csak kölcsönözzük a város egyik lovardájából. De ha szeretnéd… ha úgy szeretnéd… akkor persze megvesszük neked, ha lehet… biztosan lehet… és akkor majd csak te ülhetsz a hátán… viszont akkor is kell neki egy hely… de azt hiszem… remélem… remélem, hogy engedik, hogy ott maradjon, de mégis csak te ülhess rajta. Én… én nem tudom… erre nem is gondoltam… sajnálom…
Lesütötte a szemeit, és inkább zavartan mint szomorúan állt a fiú előtt. Olyan remek ötletnek, olyan csodás ajándéknak tűnt, és most Justinnak csalódnia kellett. Látszik, hogy Shu ezekben a dolgokban nem annyira járatos. És még azt sem tudta, hogy a fiúnak van-e elég lovaglás jártassága Arni megüléséhez. Az is lehet, hogy folyamatosan le fog róla bucskázni, mert még nem lovagolhatott, így nem kaphatott pontokat rá… és akkor azt fogja hinni, hogy Shu csak azért hozta a lovat, hogy nevetségessé tegye. Ez így egyre rosszabb és rosszabb volt. És azután még a nyaklánc… riadtan kapott a nyakához, és birizgálni kezdte a rajta függő kockát, amelyen az új neve szerepelt, amit Petertől kapott.
-És… és ezt Peter adta nekem ajándékba… karácsonyra… az első karácsonykor… és ha levenném… együtt pedig…
Ekkor azonban hirtelen ötlete támadt, és egy mozdulattal megoldotta a dilemmát. A Justintól kapott gyönyörű láncot egy-két mozdulattal a csuklója köré csavarintotta, majd karkötőként viselve kapcsolta össze. Az arca elé emelte a kezét, és áhítattal figyelte a gyémántokat. Ilyen drága ékszert még sohasem kapott, így azt sem tudta, hogy szereti-e egyáltalán ő a gyémántot… de amiképpen újra rápillantott, azonnal megbizonyosodott erről.
-Meseszép…
Suttogta halkan, és továbbra is zavartan mosolygott a fiúra. Timidus persze nem teketóriázott ennyit. Szépen megköszönte az ajándékot, majd elmerült annak elpusztításában. Lényegtelen volt, hogy a fiú maga készítette-e a halat, vagy vásárolta valahol, mert aki sütötte, az pont eltalálta azt az állapotot, ami a sárkány kedvence volt. Úgy tűnik mindketten le voltak kenyerezve.

by **Justin Taylor** Csüt. Jún. 26 2014, 15:24

- Szívesen. Értem! Tényleg nagyon örülnék egy saját lónak … de erre nem kérhetlek meg titeket, hogy megvegyétek nekem. Nincs miért bocsánatot kérned. Majd kerítek Arninak egy helyet. Nem kell ezen idegeskedned. – Mondtam mosolyogva. Örültem, hogy Shunak tetszik a nyaklánc amit vettem. Timdusnak meg … annyira tetszett az ajándéka, hogy két perc alatt el is tüntette. Akkor sikerült neki is eltalálnom az ízlését. Ami pedig engem illet nagyon örültem Arninak (még akkor is ha nem is teljesen az enyém még), nagyon kedvesek volt tőlük, hogy kibérelték nekem. De nem tudom, hogy megkérhetem-e őket arra, hogy ezek után meg vegyék nekem? Nem lenne az pofátlanság? Vagy ha már egyszer úgy van, hogy tőlük kaptam és ők bérlik akkor nekik is kellene ki fizetni? Most akkor, hogy van ez? Szegény Shu most itt szégyenkezik előttem hol ott semmi oka sincsen rá. Nekem tényleg tetszett ez az ajándék … fantasztikus meglepetés volt, de szerintem ez látszott is rajtam … és akkor bocsánatot kér. De miért? Hiszen nem csinált semmi rosszat. Éppen ellenkezőleg. – Most miért vagy így megszeppenve? Nem csináltál semmi rosszat. Nem okoztál csalódást vagy ilyesmi. Nagyon kedves tőletek, hogy ki béreltétek nekem Arnit. Nagyon örülök neki. - Mondtam továbbra is mosolyogva. Aztán egy pillanatra megakadt a szemem azon a nyakláncon amit én adtam Shunak. Ott szorította a kezében … nem próbálta fel. De miért nem próbálta fel? Nem tetszik neki? Mondjuk az előbb azt mondta, hogy szép. Vagy lehet, hogy csak nem akart megbántani azzal, hogy megmondja mennyire nem az ő stílusa? Nem igazán értek az ilyen dolgokhoz. Nekem azt mondta az az ékszerész akitől vettem, hogy ez az egyik legkeresettebb fajta. Várjunk csak … lehet, hogy azért nem próbálja fel Shu az ajándékát mert ott lóg a nyakában az a másik nyaklánc? Mondjuk szerintem azért két percre csak levehetné a másikat, hogy megnézze, hogy az enyém, hogy az enyém, hogy áll neki.
- Peter? Ki az a Peter? Egy barátod? – Én értem, hogy az a másik lánc fontos neki, amit ettől a titokzatos Peretől kapott. De azért örülnék neki, ha az enyémet is felpróbálná. Nem is lenne baj ha nem hordaná mindig, de azért szeretném látni, hogy hogy áll neki … hogy egyáltalán jól választottam-e. Ahogy ezen tűnődtem Shukaku (mint valami gondolat olvasó) a nyakláncot amit tőlem kapott a keze köré csavarta, mint egy karkötőt. Hát nem egészen így akartam, hogy hordja de ez is jobb annál mintha csak egész végig szorongatná, aztán otthon bedobná az ékszeres dobozába és többet elő sem venné. Akkor még is csak sikerült jól választanom. Hála istennek!

by **Shukaku** Csüt. Jún. 26 2014, 15:55

-Mármint… hogy megkérni?
-De. Megkérhetsz.
-Nem úgy értette. Mármint én értem… és tényleg megkérhetsz… de nem tudom, hogy hova tudnánk tenni egy lovat. Ott, ahonnan béreljük teljes ellátása van, mindent megkap, ami csak kell neki. Van kényelmes istállója, vannak emberek, akik gondozzák, és szerintem ők sokkal jobban értenek a lovakhoz, mint én. Van takarmánya… szóval minden. Amíg mi… vagy te… szóval ha ezt ne tudjuk neki megadni, akkor nem akarom onnan elhozni. Ha tényleg kerítesz neki egy helyet, és megtanulsz itt is lovagolni, akkor szívesen kivásároljuk neked.
Idegesen babrálni kezdett a lánccal, és lesütötte a szemét, de néha-néha felpillantott a fiúra, hogy lássa, tényleg nem haragszik-e rá, amiért nem gondolt arra, hogy ő annak örülne jobban, ha megkapná örökbe a pacit, vagy azért, mert nem kapta meg örökbe a pacit, vagy azért, mert nem rendeltetésszerűen hordja a nyakláncot… de mivel Justin azt mondta, hogy nem haragszik, és azt is mondta, hogy nem hazudik neki, így lassan mosolygósabbra derült az arca.
-Igen… mármint kedves… szívesen… és tőled is nagyon kedves, hogy gondoltál ránk. Köszönjük szépen.
-Yap!
Ekkor kezdett el a fiú Peter felől érdeklődni, amire már őszinte és hálás mosoly áradt szét Shu arcán.
-Te most komolyan féltékeny vagy?
Szinte Justin nyakába ugrott, úgy ölelte meg őt. Még soha senki nem volt rá féltékeny, és ez valahogy nagyon jól esett neki.
-Ne aggódj. Peter a céhvezér a Young Justiceban. Neki köszönhetem az életemet Timidus mellett. Tőle kaptam ezt a láncot az első karácsonyra. Ez ilyen… varázskocka. Ha forgatod, akkor változik rajta a név. Peter elvileg befogadott…
Picit elgondolkodott, majd a csuklóján lévő láncot kezdte el mosolyogva csodálni.
-Sohasem hordtam ékszereket a fülbevalón kívül. Tudod… kint is inkább a szabadban töltöttem a szabadidőmet… és ott ugye nem okos dolog mindenfélét magadra aggatni, mert beakadhatnak dolgokba. Most pedig már a második fiútól kapok ékszert… elképesztőek vagytok…
Továbbra is nevetett, és elégedetten vigyorogva, elmerengve bámulta a karkötővé avanzsálódott csodát.

by **Anatole Saito** Pént. Jún. 27 2014, 15:51

- Nem tudhatod addig, amíg nem próbálod ki. - válaszolom kurtán a kovácsinasos felvetésére, aztán hangosan folytatom a gondolatmenetemet - Egy olyan összetett kereskedelmi rendszert kiépíteni, mint amit nekem is sikerült az elmúlt másfél év alatt, valóban rengeteg időt, pénzt, energiát, de legfőképpen kapcsolati tőkét igényel. El lehet kezdeni a legelejéről mindezt, de az a tapasztalatom, hogy megfelelő társak, támogatók, üzlettársak és nyersanyagforrás nélkül befuccsol. A legjobb boltok tulajdonosai a saját céheikre építik a boltjuk alapjait. Mind nyersanyag, mint kapcsolati tőke terén. - Próbálom fejben végigzongorázni a kedvenc boltjaim tulajdonosait, de kivétel nélkül mind valamely nagy céh tagjai. - Nagy népszerűségre pedig akkor lehet szert tenni, ha minél több és minél jobb receptjeid vannak, továbbá ha a termékeidet minél megfizethetőbb áron és a konkurenciánál jóval olcsóbban árulod. Vélhetőleg pont ezért a nagy céhek tagjainak boltjai a legnépszerűbbek... hiszen ők megengedhetik maguknak, hogy ne elsősorban a nyereség hajtsa őket. Na de már így is túl sok szót ejtettem erről, lássuk inkább a harcot, amire kértél!
Egyetértően bólogatok, amikor arról kezd el beszélni, hogy a fegyvereknek van lelkül, személyiségük. Az összes felszerelésemről így gondolom, nem véletlenül nem szoktam olyan embereknek átadni őket, akik igazán kiérdemlik. A gondolatmenet azonban fokozottan igaz a fegyverekre, különösképpen a legendás fegyverekre. Mi más lehetne erre a legjobb bizonyíték, mint a gondolkodó, beszélő katana, a legendás kard Hinari birtokában. Abba meg inkább bele se kezdek, hogy mostanában Falánkkal, a legendásommal szoktam álmodni, s az álmaimban ő is megelevenedik.
Karba font kézzel várom ki, hogy a fiú mit akar kihozni ebből a szeles szónoklatból, s mi az, amit ki akar próbálni, mait meg akar mutatni nekem. A kérdésére, miszerint mi volt a különbség a két csapásom között, úgy vélem mindjárt ő maga is rá fog jönni. Azonban a nagy előkészületnek nem igazán az a vége, amit vártam. Illetve teljesen várható volt, hogy bármire is készül, kis szinten nem fog fákat kicsavarni egyetlen csapással. Olyat legutóbb csak fekete indikátoros (= adott játékos szintjén legyőzhetetlen) vp rendszer fejvadászoktól láttam. Hamar magyarázatot kapok azonban a történtekre.
- Ne keseredj el a kezdeti sikertelenségek láttán, s ahogy látod, volt a próbálkozásodnak is haszna. Most már tudod mi a különbség a két csapás között. Próbáld ki egy mobon is, aztán ha sikerül legyőznöd ott ni azt a vaddisznót, akkor beavatlak a párbajozás rejtelmeibe is.

by **Justin Taylor** Pént. Júl. 04 2014, 23:36

- Hát igazából egyenlőre még én sem tudnám hol elhelyezni Arnit. Még nincs meg rá a megfelelő helyem. És igaz, hogy kint nagyon jó lovas voltam meg, hogy versenyeket nyertem a lovammal, de itt még nincsen túl nagy jártasságom lovaglásból. De majd csak bele jövök Wink

. – Tényleg ebbe még én sem gondoltam bele. Hogy fogok én el tartani egy lovat? Hol fogom el helyezni? Hogy keresem meg majd neki a zabravalót? Egyáltalán alkalmas vagyok erre? A kinti világban lévő lovamat is a szüleimmel együtt gondoztuk. Mindig is szerettem a lovakat és imádtam lovaglással el tölteni a szabadidőmet … ezért a szüleim a 15. születésnapomon megajándékoztak Diabloval. Nagyon örültem neki de tudtam, hogy felelősséggel tartozom érte. Ezért amint lehetett el mentem dolgozni és a munkámmal meg keresett pénzem nagy részét Diablo gondozására költöttem. De oda kint volt még két ember akik ebbe bele segítettek. Itt meg csak én lennék egyedül aki gondozza. De majd remélhetőleg bele jövök.
- Szívesen.
Amikor Peter felől kezdtem érdeklődni Shukaku annyira örült gondolván, hogy féltékeny vagyok. Pedig nem erről volt szó csak meg kérdeztem, hogy ki ő mert nem ismerem. Ez nem féltékenység!
- Mi? Nem erről van szó. Nem vagyok féltékeny … csak meg kérdeztem, hogy ki ő.
A következő pillanatban Shu azt a nyakláncot … vagy is hát most már karkötőt kezdte el csodálni amit én adtam neki. A választásom ezek szerint tökéletes volt Very Happy

. Szuper! \o/ Ezután Shu az ékszerek iránti érdeklődéséről kezdett nekem mesélni. Tök jó, hogy nem hord olyan sűrűn ékszereket … így legalább majd később nem kell a pénzemet mindenféle drága ékszerekre költeni. De most komolyan ez nekem hatalmas megkönnyebbülés. Volt (még oda kint) olyan lány aki élt halt az ékszerekért. Ezért mindig ha mondjuk el sétáltunk egy ékszer bolt előtt vagy ha egy bizsus előtt már akkor egyből meg tudta volna ott venni magának az egész kirakatot. És kettőt tippelhettek, hogy ki volt a pénzeszsák -.- . Rémálom volt! De szerencsére legtöbbször sikerült bele beszélnem, hogy „az nem is olyan jó” meg „nem szép”. Ha pedig nem sikerült sehogyan sem rávennem, hogy elhagyja a kirakatot egyszerűen fogtam magam és elmenetem. Először még próbáltam el viselni de az 1000.-ik alkalom után már nagyon elegem volt belőle. Most komolyan mit csinálna ilyenkor bármelyik más normális ember?
- Igen. Elképesztő vagyok. – Mondtam szőke hajam elégedett dobálása közben.

by **Shukaku** Szomb. Júl. 05 2014, 06:34

A lány csodálkozva, csillogó szemekkel hallgatta a fiút, ahogyan az ő és Diablo közötti kapcsolatról beszélt. Elképesztő volt, hogy még valaki ennyire kedvelhet egy állatot mint társat, mint amiképpen Shu tette. Talán tényleg nagyon jó ötlet volt Arnit elhozni ide, hiszen egy picit megnyugtathatja Justint, bár természetesen az idomárnak nem az volt a célja, hogy pótolja a fiú kint ragadt kedvencét, hiszen ez lehetetlennek bizonyult volna, és remélte, hogy Justin nem lát majd bele ilyesfajta próbálkozást, de valamit akkor is tennie kellett. Szoktatnia kell őt a gondolathoz, hogy soha többé nem fogja látni azt a lovat, hiszen a játékot végigvinni képtelenség, és ha csak Kayaba nem dönt úgy, hogy mégis kiengedi azokat, akik menni szeretnének, akkor érdemes új kapcsolatok után néznie. Nem Shu volt az egyetlen, akinek megváltást jelentett ez a világ, és ezt bizonyára a főadmin is tudta, amikor meghozta ezt a döntést, de mégis úgy tűnt, legalább is a lány eddigi találkozásaiból, hogy Kayaba úgy intézte, hogy több olyan játékos ragadjon bent, aki bent is akart ragadni.
-Tényleg díjakat nyertetek? Hát… itt még nem láttam nagyon lóversenyt, meg én nem is nagyon értem, hogy miért jó… de a lovak tudom, hogy szeretnek futni, és talán versenyezni is… mármint Timidus szeret versenyezni, de ugye eddig sohasem kérdezhettem meg egy lótól, hogy ő is szereti-e amit csinál…
A munkakutyákon például látszott, hogy élvezik a feladatukat, a delfineken is látszott, de lovak közelében még nem lehetett a lány olyan sokat, hogy ezt is biztonsággal megállapíthassa.
-És persze, hogy belejössz majd. Csak gyakorlás kérdése az egész. Megpróbálod?
A féltékenységre és az önimádatra már csak nevetve bólogatott, Timidus viszont kezdte unni a bájcsevejt, és fejét ide-oda mozgatva kémlelte a bokrokat.
-Amíg ti megtanultok lovagolni, addig én mit csináljak?

by **Justin Taylor** Pént. Júl. 18 2014, 15:54

- Igen tényleg. – Shukaku olyan nagy csillogó szemekkel hallgatta amit mondok. Lászott rajta, hogy tetszik neki amit mesélek … nem úgy mint a többieken akik ha már csak kiejtettem a számon, hogy ló már forgatták a szemeiket. – A lovaglás egy csodálatos dolog Shukaku. Igazából nem is tudom, hogy lehetne ezt jól el mondani … de amikor kint vagy mondjuk egy nagy mezőn és nincs ott más csak te meg a lovad, és együtt vágtáztok a végtelenbe, korlátok nélkül, szabályok nélkül, távol mindentől … az a világ legjobb dolga. Maga a ló pedig egy olyan fantasztikus és hűséges állat … ezerszer jobb mint akármelyik barátod ezen a világon. És szerintem ha ki próbálnád a lovaglást neked is tetszene. De nem karom erőltetni. És bocs, hogy ilyen sokat beszélek erről de ez nekem tényleg sokat jelent, hogy erről beszélhetek. – Remélem, hogy tényleg nem fogja bánni, hogy ilyen sokat beszélek erről a témáról … de hát most mit csináljak vele ha egyszer sikerült kifogni a kedvenc témámat … nem is, mert ez nem csak egy téma ez az én szenvedélyem a drogom.
- Még szép, hogy megpróbálom. – Már alig vártam, hogy Arnival is megpróbáljam a lovaglást. De nem tudtam nem észre venni, hogy Timidus közben nagyon nézelődött be az erdőbe. Nem tudom, hogy mit keresett, de az tisztán látszott rajta, hogy unatkozik.
- Háát … - Tényleg … ő addig mit csináljon? Hiszen ez biztos nem két perc lesz. És addig nem akarom, hogy egyedül legyen. Mondjuk lehet, hogy egészen eddig egyedül érezte magát, mert nem igazán figyeltünk rá. – Szerintem a lovagolást most halasszuk el máskorra. Hiszen ki tudja, hogy meddig fog tartani én meg nem akarom, hogy addig egyedül legyél Timidus. Majd később lovagolok, most inkább csináljunk valamit így hárman együtt … vagy is négyen hiszen itt van Arni is.

by **Shukaku** Pént. Júl. 18 2014, 16:14

A kis idomár csak elképedve hallgatta a fiú beszámolóját, és örült, hogy talált egy olyan témát, amiről Justin is és ő is szívesen beszél… azaz… azaz megvan a közös témájuk. Azt tudta, hogy egy ilyen randiszerűségen ez nagyon fontos. Ugyan már látott olyan filmeket, ahol a párocska csak ült egymással szemben a gyertyafényes vacsora alkalmával az asztalnál, gyönyörködtek egymásban, és nem tudtak betelni egymás bámulásával, de nem hitte, hogy majd ők is képesek lennének ilyesmire vetemedni. Ő csöndes volt ugyan, de egyáltalán nem olyan, aki sokáig jól ellene egy helyben, ha az a hely nem éppen olyan érdekes, hogy arról az egy pontról is rengeteg minden érdekeset lehetne megfigyelni. Az állatok képzése meg ugye mindig is nagyon érdekelte, úgyhogy szívesen beszéltette volna még a fiút. Persze a lelkesedését megmosolyogta, és egy apró köhintéssel, majd fejével Timidus felé biccentve újra kuncogni kezdett.
-Nem hiszem, hogy ezerszer jobb lenne, mint akármelyik barátom.
Elnevette magát, hiszen tudta, hogy Justin csak nagyon beleélte magát az egészbe, Timidus meg egyáltalán nem volt az a sértődős fajta, és főleg úgy nem, hogy már nem is igazán figyelt az enyelgésükre, sokkal inkább a levadászható mobokat kutatta.
-Nyugodtan beszélj, én szívesen hallgatom. Mindig is érdekelt, hogy hogyan dolgoznak az emberek az állatokkal. Azt tudom, hogy a munkakutyák például szeretik amit csinálnak… akkor ezek szerint a lovak sem úgy érzik, hogy csak dolgoztatják őket… de vajon azt tudják, amikor nyernek, hogy ők most nyertek? Ez szokott látszani a lovon, hogy örül neki, vagy csak annak örül, hogy versenyezhet? Inkább a kutyákról, macskákról, meg a vadállatokról olvastam sokat… a ló az valahogy pont kimaradt… de most itt vagy te, és mindent elmesélhetsz… ha szeretnél.
A nevének említésére már a sárkány is felkapta a fejét, és a fiúra sandított.
-Egyedül? Nem leszek egyedül. Én vadászni jöttem, keresek magamnak zsákmányt, és akkor nem leszek egyedül. Sok sikert a lovagláshoz.
Hátracsapta a füleit, elvigyorodott, majd egyetlen ugrással bevetette magát a fák közé.
-Tényleg… itt lehet egyébként vadászni is… mármint tulajdonképpen csak keresünk állatokat, megérintjük őket, és kapunk értük pontokat. Szeretnéd ezt is kipróbálni?

/Gazella/

by **Justin Taylor** Vas. Júl. 20 2014, 23:07

- Igen szeretnék. Nagyon szeretem a lovakat és szeretek róluk beszélni, mondjuk ezt nem sokan díjazzák, de jó, hogy te nem vagy ilyen. Egyébként amikor nagyon jó helyezéseket értünk el Diabloval egy versenyen mindig meg szoktam dicsérni és mindig kap valami csemegét. Szóval szerintem azért részben ő is érzi, hogy valami jó dolog történt. – Shunak sikerült ki fognia a kedvenc témámat szóval nem kell aggódnia, hogy nem olvasott a lovakról … valószínűleg még sokszor hallani fog tőlem róluk. Mellettem tiszta ló szakértő lesz belőle. Very Happy

Timidus a neve hallatán egyből felkapta a fejét. Amióta idejöttünk nem törődtünk valami sokat vele és nem akartam, hogy azt higgye el veszem tőle a gaz… khmm vagy is, hogy el veszem tőle a barátját. Azt szerettem volna, hogy ő is jól érezze magát. Elvégre ez egy randi lényege nem. Te jó ég … ezt most úgy hangzott mintha vele randiznék. xD De most komolyan ha már egyszer ő is eljött akkor legalább legyen neki is valami jó ebben az egészben. Őt azonban ez mint, ahogy az így már utólag kiderült, egyáltalán nem zavarja annyira mint engem … simán csak azért jött, hogy vadászhasson. Sok sikert kívánt nekünk a lovagláshoz és egy szempillantás alatt eltűnt az erdőben.
Hatás szünet…
- Okéé. – Mondtam csodálkozó tekintettel az arcomon.
Kezdetek Erdeje - Page 24 288w181

- Igen szeretném kipróbálni. Akkor most mi legyen lovaglás vagy vadászat? – Még sohasem vadásztam sehol sem, úgyhogy ez is egy jó programnak ígérkezik a mai napra.
Mi előtt azonban Shu válaszolhatott volna…
- Mond te is hallottad ezt. – A következő pillanatban valami mocorgást hallottam tőlünk nem messze. – Van ott valami. – Halk, óvatos léptekkel indultam el előre az erdőbe a rejtélyes hang irányába. Először arra gondoltam, hogy talán Timidus az, de ha ő lenne az akkor már régen ide kellett volna érnie, nem bujkálna előlünk. Vajon mi lehet ott? Milyen állat lehet ott? Nem hiszem, hogy szörny lenne, de azért az egyik kezemmel a késem felé nyúltam biztos ami biztos. Amikor már nagyon közel értem a célponthoz kerestem magamnak egy fát ami mögül nyugodtan tudok leskelődni anélkül, hogy észre vennének. Szép lassan elő bújtattam fejemet a fa mögül, hogy meg tudjam nézni mi van ott előttem. „Ha Shukaku nem követte Justint akkor int neki, hogy ő is menjen oda hozzá. Amikor oda ért hozzá és abban az esetben is ha végig követte ezt fogja hallani:”
- Szóval azt mondtad elég megérinteni őket igaz? Akkor… - Kivártam a megfelelő pillanatot amíg az állat elég közel ér hozzánk, majd gyorsan elő ugrottam a fa mögül és kinyújtottam felé a kezemet. Az állat észrevett, de szerencsére még ha csak egy kis időre is de sikerült megérintenem a hátát.
- IGEN! \o/ - Zengett Justin öröm kiáltásától az egész erdő.
Kezdetek Erdeje - Page 24 2zsv8sz

Tök jó érzés volt megfogni az első vadamat. Hát ha már egyszer itt kellett ragadnom ebben a játékban akkor valami jó is történjen velem. A távolban még néztem ahogy szökdécsel a … mi is … ha jól láttam akkor egy gazella volt.
- Na milyen voltam? - Shukaku felé fordultam és vártam az értékelést első vadászatomról.

/Szóval ez első zsákmányom egy Gazella./ Very Happy

by **Shukaku** Hétf. Júl. 21 2014, 08:05

Shu örömmel hallgatta a fiú szavait, és hagyta, hadd beszéljen kedvenc hobbijáról, hiszen a saját példáján okulva tisztában volt azzal, hogy mennyire is jóleshet neki, hogy végre valaki meghallgatja. Már kérdezett is volna, illetve hát először válaszolni szeretett volna, de akkor Justin indult vadászatra, és sikeresen el is kapott egy másik gazellát… majd üdvrivalgásban tört ki.
-Pssszt!
Hangzott a nem éppen valami erélyes rendreutasítás, főleg amiatt, hogy halk kuncogás vegyült közé, így igen nehéz volt komolyan venni, pedig a kis idomár igen csak komolynak szánta, csak hát a jókedv, és az egész helyzet alakulása valamiképpen lehetetlenné tette, hogy ne mosolyogja meg a jelenetet. Megrázta egy picit a fejét, igyekezett erőt venni magán, és tényleg belevinni valami rendreutasítást a hangjába, ha csak játékosan is.
-Ha így sikongatsz, akkor ez a gazella lesz az első és az utolsó vadad is a mai napon. A természetben csendben kell járni, mert úgy tudod hallani a hangjait… kivéve ha medve is van a környéken… de itt nincs medve, csak vaddisznó, és itt a vaddisznó sem veszélyes…
Na jó, Justinra még a vaddisznó is veszélyes, de majd ő megvédi. Különös világ ez, ahol a vadkan, amelytől a kinti világ erdeiben igencsak tartani kell, a leggyengébb veszélyes ellenfél. Persze Shu még mindig jobban örült ennek, hiszen tudta, hogy pár MMOban nyuszikat, vagy még aranyosabb állatkákat kell püfölniük a kezdőknek, hogy az alkotók láttassák velük, mennyire is a játék elején járnak. Szerencsére Kayaba Akihiko ennél okosabb volt. És persze az is különös, hogy egy kicsi lány védi meg a sokkal idősebb fiút a veszedelemtől… nem mintha Shu bármennyire is érzékeltetni szerette volna ezt.
-Nagyon ügyes voltál, csak így tovább… csak csöndesebben. És… a lovakkal kapcsolatban még… hogyan készültök fel egy versenyre?

by **Justin Taylor** Hétf. Júl. 21 2014, 16:06

Annyira örültem, hogy sikerült megfognom … vagy is le vadásznom azt a gazellát, hogy közben nem is vettem észre mekkorát kiáltottam. Szerintem most már akár abba is hagyhatjuk a vadászatot, nem hiszem, hogy még vannak állatok a közelünkben. xD Shukaku próbált rendre inteni, de nem igazán ment neki. Mindig el nevette magát … egyszerűen ebben a helyzetben nem ment neki a komolyság. Mondjuk nem is csodálom. Hiszen nekem sem ment. Very Happy

- Bocsánat. Csak el ragadott a pillanat heve. – Nagy nehezen sikerült ezt kimondanom nevetés nélkül ... na de utána. Very Happy

Azonban nem akartam megint nagy zajt csapni. Szóval ez a nevetés inkább amolyan csuklós kuncogásba ment át. Az pedig még csak hab volt a tortán, hogy Shu sem tudott uralkodni magán a nevetés terén. Hiába … pont akkor amikor komolynak kellene lenni az emberre rá jön a röhögő görcs. De most komolyan ebben a helyzetben, hogyan lehetne bárki is komoly? xD
- Tényleg? Vagy is - *ki húzza magát* - khmm .. igen tényleg. Remek vadász vagyok a határtalan szerénységemről már nem is beszélve. – Hiába … mellettem nem lehet komolyan venni az életet. Ha valaki jóban akar lenni velem akkor annak el kell fogadnia, hogy ilyen szórakozott vagyok. Ennyi! Very Happy

– De most komolyan, ahhoz képest, hogy ez az első vadászatom nem ment olyan rosszul … szerintem. Először azt hittem, hogy vagy el fog szaladni mire odaérek vagy, hogy fejbe rúg.
Ezután ismét visszatértünk egyik kedvenc témámhoz a lovakhoz.
- Hát igazából én mindennap szoktam lovagolni Diablon. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy akkor felülök rá és egész nap ugratom vele az akadályokat. Igazából ez nálunk úgy ment hogy heti 2-3 alakalommal tartottunk ilyen komolyabb edzéseket, a többi napon pedig terepeztünk. De azt sem úgy, hogy halálra hajtottam volna. Amikor meg versenyre készülünk akkor szokták a terepek helyét fel váltani az edzések. És akkor mindennap szoktam vele egy kicsit gyakorolni az akadályok át ugrását. Meg ugye több fajta ló verseny van díjugratás, díjlovaglás, stb. De én jobb szeretem a díjugrató versenyeket, mert Diablo abban a legjobb.

by **Shukaku** Kedd Júl. 22 2014, 07:10

A pillanat heve. A pillanat heve lehet mondjuk egy kis sikkantásban mérhető, azonban ebben a hosszú diadalittas felkiáltásban, ami akár csatakiáltásnak, vagy éppen Timidus levegőben bemutatott győzelmi táncának is betudható, vagy azzal egyenértékű lehetne, már nehezen. Persze a lány egyáltalán nem haragudott Justinra, de még mindig furcsa volt számára ez az egész. Most akkor ő tanítgatja a nála sokkal de sokkal (illetve még mindig fogalma sem volt mennyivel) idősebb, vagy idősebbnek kinéző… na jó, ezzel nem megyünk semmire.
-Semmi baj! És igen… a szerénységed már majdnem olyan, mint Timié. Remélem, hogy így majd tényleg jól kijöttök egymással.
Újabb nevetgélés következett, majd pár óvatos pillantás a fák irányába, hogy feltűnik-e a sárkány. Shu nem aggódott érte, de azért szerette volna biztonságban tudni. Bár inkább ugye ő volt biztonságban a pet mellett, de jó érzés volt úgy hinni, hogy azért valamelyest ő is védelmezi a sárkányt. Timidus azonban még nem került elő, talán még mindig kajtatott valami vad után, vagy éppenséggel őket figyelte, hogy hogyan tudnak meglenni nélküle. Az idomár rátekintett a karkötőjére, majd megvonta a vállát, és egy hirtelen gondolattól vezérelve inkább a nyakába akasztotta, a kockás medál pedig eltűnt az inventoryban.
-Csak mostra… egyelőre…
Elpirult, majd a fiú szemébe nézett.
-Jól áll?
Miután megkapta a választ, és az újabb lovas beszámolót is meghallgatta, kicsit lehajtotta a fejét, és elgondolkodott. Justin legutóbb nem adott egyenes választ, így hát most kell megkérdeznie.
-Azt ugye… tudod, hogy…
~…hogy valószínűleg nem fogunk innen sohasem kijutni? Én… remélem odakint gondját viselik Diablonak. Én… sajnálom… csak azt szeretném, hogy tudd… ~
Nem. Nem mondhatja el neki. Próbálta rávezetni, de a fiú nem akarja meghallani. Ezért is barátkozik vele. Azt sem akarta megérteni, hogy ő nem akar kijutni… azt, hogy ők csak itt lehetnek barátok. Azt mondta, hogy szereti, mégis végig a kinti világról beszél… mert azt is szereti. Ez így együtt… nagyon nehéz lesz…

by **Justin Taylor** Szer. Júl. 23 2014, 17:01

A szerénységemnek kielemezésére és, hogy valószínűleg így jobban ki fogok jönni Timidussal már, csak bólintottam egyet. Az újabb nevetés tört ki. De már nem volt olyan szívből jött örömteli mint az előbb. Ez már inkább csak amolyan erőltetett volt.
A következő pillanatban pedig Shu ismét a karkötővé lett nyakláncot kezdte el nézegetni. Aztán egy spontán gondolat keretében levette az eddig a nyakában lógó láncot és az enyémet tette fel. De, hogy érti azt, hogy csak most? Akkor többet nem is lesz rajta vagy mi? Így értette volna? De mondjuk ha nem tetszene neki, akkor már megmondta volna az elején nem? De az is lehet, hogy csak szimplán nem akart megbántani azzal, hogy mennyire nem tetszik neki. És most ezért mondta azt, hogy csak most veszi fel. Azonban ezen nem volt túl sok időm agyalni, mert a lány kérdezett.
- Igen. Jól áll rajtad. – Mondtam biztatóan mosolyogva. Vagy is nem tudom mennyire volt biztató … de igyekeztem, hogy az legyen.
Shun már ez első találkozásunknál látszott, hogy nincsen túl sok önbizalma. És most, hogy jobban megismertem sem változott ez a véleményem. Pedig szerintem igazán nincs mit szégyellnie. Most is nagyon el pirult amikor megkérdezte, hogy hogyan áll rajta a lánc. De nem csak ebből gondolom hanem mindig amikor találkozunk mindig látszik rajta, hogy zavarban van. Meg sokszor van olyan például, hogy nem fejezi be amit el kezdett mondani. Nem baj … majd én segítek rajta. Valahogyan muszáj lesz valahogy lelket öntenem belé.
- Mit tudok? – Na erről beszéltem az előbb. Most sem fejezte be amit elkezdett. – Nyugodtan mond el amit akarsz nem kell szégyellned. – Megint megpróbáltam biztatóan mosolyogni. Semmi bajom nincsen Shuval és azzal, hogy nagyon szereti az állatokat és, hogy a barátainak tartja. De az élet önbizalom nélkül veszélyes és nem csak itt hanem kint is. Ezért szeretnék neki ebben segíteni. Igaz, hogy még nem tudom pontosan, hogyan de majd kitalálok valamit.

by **Shukaku** Csüt. Júl. 24 2014, 08:21

Na igen… máris eljutottak arra a pontra, ahol a nevetés már kényszeredett volt. Nem is tartott olyan sokáig, hiszen a j dolgok általában törvényszerűen nem tartanak sokáig, ezt már régen megtanulhattuk. Persze az nagy szerencse volt, hogy Shu még ezt nem vette észre, és inkább csak azon idegeskedett, hogy újra elő kell vennie a kényes témákat. Jelenleg jó volt itt lenni Justinnal, és talán nem is akarta észrevenni, hogy a fiú nem is érzi annyira jól magát mellette… persze ő senkit nem tud huzamosabb ideig megtartani maga mellett, de azért csak jó volt egy kicsit reménykedni ebben. A nyaklánc pedig tényleg gyönyörű volt, és Peter biztosan nem fog megharagudni, ha néha azt viseli majd az övé helyett. Nem lehet mindig ugyanazokat az ékszereket viselni. Egy ideig még birizgálta, nézegette, majd elővette a Kayabától kapott kézitükröt is, és úgy is megcsodálta. Talán tényleg jól állt, és Justin nem csak illendőségből mondta.
-Köszönöm szépen. Én… csak… nem sok ékszert kapok, és nem szeretném, hogy úgy tűnjön, hogy lecseréltem Peter ajándékát… mindkettő nagyon szép, én pedig nem szeretek ilyen dolgokban választani…
De… talán megértik… talán egyikük sem fog megsértődni, ha éppen a másik ajándékát látja majd meg a lány nyakában. Milyen különös, hogy még abból is probléma kerekedhet, ha az ember lánya nagyritkán ajándékot kap, főleg, ha nincs ehhez nagyon hozzászokva. És most kezdhet bele a magyarázkodásba… talán jobb lett volna, ha el sem kezdi. Csakhogy akkor meg úgy érezné, hogy becsapja a fiút. Becsapni sem akarta. El akarta mondani az igazat, és már el is mondta… csak valahogy ez sohasem sikerül úgy, hogy az emberek meg is értsék.
-Én… csak… elmondtam neked… a könyvtárban… hogy én szeretek itt lenni. Szeretek veled is lenni, mert kedves vagy, és vicces, és megértő, és Timidussal is kedves vagy, meg nem is haragszol ránk… csak… te szeretnél innen elmenni… azért beszélsz mindig a kinti világról… mert szeretnél visszamenni… és ez így… szomorú.
És bizonyára mindkettejüknek szomorú. Fáj az idomárnak, amikor Justin a kintről áradozik, mert emlékezteti, hogy szegény fiú talán sohasem láthatja viszont a kedves lovacskáját, és emlékezteti arra, hogy ha mégis, akkor viszont ő veszíti el Timidust. Régóta tudta, hogy nem barátkozhat senkivel, mert ez közéjük fog állni… és ezért is mondta el ezt a könyvtárban… és úgy tűnt, hogy Justin megérti… de talán mégsem… talán az egész egy rossz döntés volt… az egész randi… az egész minden. De annyira szép lett volna... és még most is reménykedik.
Ezalatt a sárkány újra lecsapott egy áldozatára az erdőben, persze csak végig a szélén maradva, hogy figyelemmel kísérhesse az eseményeket. Eddig úgy tűnt, minden rendben zajlik.

/gazella/

by **Justin Taylor** Pént. Júl. 25 2014, 20:37

Szóval ez a baj … hogy én a kinti életemről mesélek neki és ez neki rosszul esik, mert nagyon szereti ezt a helyet és szeret velem és Timidussal lenni. Jól tudom, hogy ezt már el mondta nekem a könyvtárban és meg is értettem. De az előbb még azt mondta, hogy meghallgat és, hogy ez neki nem baj. Meg még kérdezte is, hogy hogyan szoktunk fel készülni a versenyek re. Hogyha egyszer kíváncsi volt rá akkor miért zavarja most ennyire? Akkor most mi van?
- Tisztában vagyok vele, hogy szeretsz itt lenni és, hogy nem akarsz vissza menni a kinti világba. És lehet, hogy egy kicsit sokat meséltem a kinti életemről … csak … tudod … senki sem szerette ha erről beszélek. Nem igazán érdekelte őket. Ezért volt jó amikor el mondhattam neked, meg azt is mondtad, hogy érdekel és még kérdeztél is arról, hogy hogyan készülünk fel a versenyekre. Azt hittem, hogy ez nem zavar téged. – Először olyan jól alakult minden és most tessék … megint ide jutottunk. Úgy tűnik, hogy Shunak az ehhez a világhoz való ragaszkodása és az, hogy én azért még szeretnénk innen ki jutni mindig is meg fogja nehezíteni majd a dolgokat. Most már csak az a kérdés, hogy innen hogyan tovább? Mi lesz majd ez után? Én azért remélem, hogy ez a dolog nem fog teljesen kettőnk közé állni, mert Shukaku nagyon fontos ember lett számomra. És nem szeretném ha e-miatt romlana meg a kapcsolatunk. És ha most úgy érzi, hogy így nem lenne neki jó mellettem akkor is barátok maradunk. Ha bár remélem, hogy erre azért nem kerül sor.
A következő pillanatban ismét zajt hallottam az egyik bokorból tőlünk nem messze és egy kicsit közelebb mentem, hogy megnézzem mi az. Amikor odaértem a bokorhoz akkor nem láttam semmi különöset. Körbenéztem de semmi ilyen nagyobb állatot nem láttam Így hát inkább a bokrok tövében kezdtem el keresgélni hátha valami nyúl volt, vagy menyét vagy valami más hasonló kis állat. Végül megláttam … két fekete kis szeme ki leskelődni a bokorból. De nem tudtam jól ki venni, hogy mi is az amit látok, szóval egy kicsit közelebb hajoltam hátha úgy majd rá ismerek.
- Szia kis haver! Hát te meg mi vagy? – Nem tűnt vadnak, így gondoltam ha már egyszer megtaláltam ezt az egész ártalmatlan vadat akkor levadászom. ( Tehát megsimogatom a fejét és jutalmul pontokat kapok. Wink

) Ki nyújtottam a kezemet a kis fekete szem pár felé, hogy meg simíthassam a fejét. A következő pillanatban pedig … gyerekek engem még soha életemben nem ért akkora csalódás mint akkor ott. De tényleg ezt nem kívánom senkinek. Legszívesebben ordítottam volna, de nem lehet mert akkor megint el kergetem az összes vadat az erdőből.
- EGY BORZ!
Kezdetek Erdeje - Page 24 2dwf3ti

Próbáltam halkan kiálltani, de a vége az lett, hogy olyan hangot adtam ki mint egy be rekedt heavy metal énekes. Közben a kezemet végig szorosan az orromhoz nyomtam. Nem hiszem el! Olyan kis ártalmatlannak tűnt! Többet kellene járnom erdőbe … neeee! Nem igaz … csak nekem lehet ekkora szerencsém, hogy sikerül ki fognom egy borzot. Mondjuk ez még csak hagyján. De az a szag! Az a rémes orr facsaró bűz! Az orrom teljesen bedöglött tőle … ezután tuti nem fogok érezni szagokat. Ajánlom, hogy ezért sok pontot adj Kayaba!!!
A nap tanulsága: „Soha ne nyúlj be egy bokorba se semmilyen cuki lény után, amíg meg nem tudtad mi az.” xD

by **Shukaku** Szomb. Júl. 26 2014, 06:26

A lány elmosolyodott, és egy pici könnycsepp jelent meg a szeme sarkában. Akárki könnyedén leolvashatta volna az arcáról, hogy ez a meghatódottság és az öröm könnye. Boldog volt, amikor Justint hallgatta, mert a fiú megint csak nem úgy reagált, ahogy ő azt hitte. Valahogy mindig képes volt nem önmagára gondolni elsőnek, hanem rá, a lányra. A rengeteg önző ember után… még annak ellenére is, hogy itt számtalan jó emberrel találkozott, ez még mindig fura volt. Megrázta a fejét, és még mindig mosolygott, úgy kezdte el gyorsan elmagyarázni, hogy mennyire is nem a fiú hibája ez az egész.
-Nem… én nem erre gondoltam. Egyáltalán nem. Csak… tényleg jó hallgatni, ahogy Diablóról beszélsz… viszont… ha ennyire szereted, akkor én attól félek, hogy téged zavar… hogy én zavarlak… meg ez az egész világ, ami miatt nem juthatsz ki. Érdekes amit mondasz… és talán… talán itt is elérheted ugyanezt…
A paci felé pillantott, és gyorsan le is sütötte a szemeit.
-Ne haragudj! Én… nem pótolni akartam a lovadat… ne hidd ezt! Csak… csak ha itt vagyunk… ha velem szeretnél lenni… és akkor most barátok vagyunk… viszont utána meg el szeretnél menni… itt hagyni… akkor nem tudom, hogy…
Zavartan pislogott a fiúra, és remélte, hogy nem kell befejezni a mondatát, mert megérti anélkül is. Ha valakit előre tudja, hogy elveszít, akkor mi értelme vele megbarátkozni, ráadásul ilyen szoros barátságba? Egyértelmű, hogy teljesen mást akarnak. Justin kijutni, Shu maradni, és emiatt hamar ellentét alakulhat ki közöttük, majd természetesen szét is kell menniük… talán még veszekedni is… harcolni egymással… amit nagyon nem akart. Nem akart olyasvalakit megszeretni, akit ilyen könnyen elveszíthet, és azt sem akarta, hogy ő állandóan fájdalmat okozzon a fiúnak azzal, hogy arra emlékezteti, hogy nem tud innen kijutni, és Shu mennyire boldog itt… biztosan irigy rá, vagy haragszik amiért ő boldog, Justin pedig folyamatosan vágyakozik a kinti világ után.
Ekkor azonban Justin újra észlelt valamit, most már sokkal óvatosabban és halkabban közelítette meg, majd ő is hozta a tipikus előítéleteit a szegény kis állatkákkal szemben, de Shu ezen is csak mosolyogni tudott, és amikor a fiú visszahátrált mellé, már a kezébe is volt a füzete, és ki is nyitotta a megfelelő oldalon.
-Igen, ő egy borz. Nem kell félned, nyugodtan elveheted a kezed az orrod elől.
Mosolygott, és még segített is a fiúnak, ha az félt megtenni. Az agy mulatságos dolgokra képes, és ha elhisszük, hogy az amit látunk az az, amit látni vélünk, akkor már a szagot is érezzük hozzá, ami ott sincs.
-Te is összekeverted szegénykét egy másik állattal. Nézd!
Tartotta a füzetet a fiú orra elé, amiben szépen le volt rajzolva a két külön faj.
-Ő a borz, akit te láttál. Itt a másik oldalon pedig a skunk, akivel összekeverted. Vele még nem is találkoztam itt, de tőle sem kell félni, mert csak akkor fog lesprickolni, ha megijeszted.
Vicces volt ez a kis közjáték, de legalább oldotta a feszült hangulatot.

by **Justin Taylor** Hétf. Aug. 04 2014, 11:06

- Nem zavarsz! Nem értem miből gondoltad, hogy zavarsz engem?! Tudod még amikor elindították ezt a játékot akkor tényleg minden áron kiakartam jutni. De sajnos be kell látnom, hogy az összes szintet végig vinni lehetetlen. Most már kezdek meg barátkozni azzal a tudattal, hogy életem hátra lévő részét itt kell le élnem. – Shukaku felé fordultam és miután befejeztem a mondandómat kicsit megsimítottam a fejét. Szegény lány mindig mindent túl szokott drámázni. Nem tudom miből gondolta, hogy zavar engem! Eleve ha zavarna akkor el sem jöttem volna vele ide vadászni. Azzal meg most már én is tisztában vagyok, hogy valószínűleg soha többé nem juthatok innen ki. De ez nem jelenti azt, hogy nem hiányzik a régi otthonom egyszerűen, csak meg kell szoknom, hogy most már az újban kell élnem. Aztán még ott volt az, hogy ő nem akarja pótolni Diablot a kinti lovamat. De hát nekem ez meg sem fordult a fejemben, hogy ő ezt pótolni akarná. Egyszerűen csak tudja jól, hogy szeretek lovagolni és ezzel szeretett volna nekem kedveskedni.
- Először is nyugodj meg. Egyáltalán nem gondoltam azt, hogy te pótolni akarod a lovamat. Másodszor pedig … - Az egyik kezemmel megfogtam Shu fejét kicsit közelebb húztam magamhoz és adtam az arcára egy puszit. – Az előző találkozásunkon nem arról volt szó, hogy csak barátok vagyunk. Emlékszel? – Mondtam mosolyogva, elmerülve azokban a nagy kék szemekben.
Amikor észre vettem, hogy az az állat amit levadásztam nem más mint egy borz, azt tettem mint amit bármelyik más normális ember. Gyorsan az orromhoz kaptam. Shukaku azonban gyorsan tájékoztatott engem, hogy nincsen mitől tartanom, el vehetem a kezemet. De hát ez egy borz! És szörnyen büdös!
- Össze … kevertem? – Shu az orrom elé tartott egy füzetet, amibe le volt rajzol egy borz és az a másik faj amivel össze kevertem. Erre az egész kis közjátékra már nem is mondtam semmit csak jót nevettem az egészen és vártam, hogy ezután most mi következik. Very Happy

by **Shukaku** Hétf. Aug. 04 2014, 12:55

-Te… te is rájöttél erre? Mármint… én… én Timidus miatt tudom, mert együtt kiszámoltuk… de…
Kicsit elhallgatott, és elgondolkodott azon, hogy hogyan is kellene ehhez az egészhez hozzáállnia. Ugye most már mindent elmondott a fiúnak, és ha nem is tette volna, akkor sem tudná azt hazudni neki, hogy képes vele együtt érezni, hiszen nem képes erre.
-Te… te azt mondtad, hogy sajnos be kell látnod. Azért gondoltam, hogy zavarlak, mert… mert ha velem vagy, akkor folyamatosan erre emlékeztetlek. És… és nem tudom, hogy neked ez mennyire rossz. Meg azt sem, hogy mennyire rossz azt látni, hogy én jól érzem magam, míg neked ugye hiányzik a kinti világ. Nem akarom, hogy rosszul érezd magad, és azt szeretném, hogy ne… hogy ne sajnosnak kelljen ezt az egészet megélned, hanem te is örülhess ennek.
Egy mosoly, amely biztató próbál lenni, bár elég szerényre sikeredik ahhoz, hogy ne legyen erőltetett.
-Én… ha elmondod, hogy mitől éreznéd jól magad, akkor majd igyekszem úgy csinálni a dolgokat, hogy jól is érezhesd magad tényleg. A lovat is ezért szereztem, mert említetted… na jó…
Kis nevetés.
-Rengeteget beszéltél arról, hogy mennyire szereted a lovakat, én pedig szeretném, ha semmiben nem szenvednél hiányt. Én… tudom, hogy nagyon nagyon sok dolgot nem tudok megadni neked, de azért megpróbálom, mert te is nagyon kedves voltál velem, és elvileg ugye…
Kis elpirulás, egy pillanatra félrenéz, majd vissza a fiú szemébe.
-Ugye akkor most mi barátok vagyunk, a barátok pedig igyekeznek mindent megtenni a másikért… azt hiszem. Nem sok barátom volt eddig.
Az állatka összekeverésére csak nevetett és legyintett.
-Ne aggódj, mindenki összekeveri. Ugyanúgy, ahogy a nyestet a nyuszttal is, vagy a legtöbb kígyót egymással a kobrán kívül. A kobrát még felismerik általában.
A puszit viszonozni már nem volt ideje, de a fiú kapott egy hálás ölelést. Valahogy… egy kis remény… egy csöppnyi remény… ő talán nem hagyja el. Justin nem felnőtt, benne meg lehet bízni. Nem úgy, mint a petekben… de azért eléggé ahhoz, hogy reménykedni merjen.

by **Justin Taylor** Szer. Aug. 13 2014, 19:29

- Értem mit mondasz. És egy nap talán, majd én is örülni fogok ennek. De most még nem megy. Most még csak barátkozom a gondolattal, mivel egészen eddig azon voltam, hogy ki jussak.
Hogyha Shukaku továbbra is a barátom akar lenni, akkor meg kell értenie, hogy egyenlőre én még ezt, hogy gyakorlatilag mi rabok vagyunk itt ebben a játékban, ezt nem tudom jónak fel fogni. Lehet, hogy majd később én is így fogom látni, de most még nem.
- Köszönöm, de már így is eleget tettél. Nagyon örülök Arninak és hálás vagyok érte. De ahogy az előbb mondtad vannak olyan dolgok amiket te sem tudsz nekem meg adni. Amiben pedig én nagy hiányt szenvedek az pont ez a dolog …
Most már Shu szerintem elég sok dolgot tud rólam és még tudni is fog majd az idő múlásával. De ahogy az előbb neki is mondtam ő sem adhat nekem meg mindent. Már így sok mindent tettek értem ide bent a barátaim amiért hálás vagyok nekik. De mindent ők sem tudnak nekem meg adni.
- Igen azok vagyunk. – Kis hatás szünet. – Egyébként ahhoz képest, hogy azt állítod hogy eddig nem volt sok barátod nagyon jól összefoglaltad a barátság lényegét. És ha bármiben tudok neked segíteni akkor csak szólj vagy küldj egy üzenetet.
Az állatok összekeverésére már csak egy nevetéssel és egy fej rázással reagáltam. A puszira pedig Shukaku csak egy hálás öleléssel válaszolt. Akkor most sikerült szert tennem egy újabb barátra. Miközben mi Shukakuval meg beszéltünk egy-két dolgot Timidus a bokrok és fák között ugrálva keresett újabb zsákmányok után.

by **Shukaku** Pént. Aug. 15 2014, 11:23

-Én... persze... várok... és... köszönöm...
Talán nagyon kevesen ismerhetik azt az érzést, amely a házalókat éri oly ritka esetben, ha kopogtatásukat szíves invitálás követi. Sajnálatos módon, hiszen ezt könnyen vehetjük annak, Shu ugyanígy járt a barátkozás terén. Sohasem gondolt kapcsolatra, vagy ilyesmikre, de még a baráti szó, vagy tovább menvén a barát szerzése is nehezére esett, legalább is megbarátkozni a barátkozás gondolatával. Félt az emberektől, félt a becsapástól, félt attól, hogy ha minden klappol is, akkor is valami közbe fog szólni, és el fogja veszíteni azt, akit végre közel engedett magához. Nem először történt volna ez meg, nem lett volna olyan nagyon különös. Már a kinti világban is volt olyan, aki csak azért játszotta el a baráti kapcsolatot vele, hogy utána a többiekkel együtt jót röhöghessen rajta, amiért a lány elhitte, hogy neki valaha is lehetnek barátai. Azután ott volt Chan, akivel még most sem tudta, hogy hányadán áll, hogy megbízhat-e benne. Ott volt Peter, aki a legjobb barátjának nevezte, de azóta eltávolodtak egymástól, bár a nyakláncot még most sem merte levenni, mert bízott abban, hogy az, aki a kijutás utáni segítséget is felajánlotta a számára, aki otthont adott nekik, talán komolyan gondolta a szavait, és nem csak becsapni akarta. Még sohasem volt igazi barátja a sárkányon kívül, így nem tudta, hogy mit kellene mondania, hogy mit kellene tennie most, hogy elvileg ők barátok. Itt volt ez a fiú, aki nem gyűlölte, és ha nem is értett vele egyet, de nem utasította el, csak időt kért arra, hogy megbarátkozzon a gondolattal. Csak szótlanul állt, kereste a szavakat, majd egy kisállat sietett a segítségére, aki után szaladhatott, így megúszta a kínos csöndet… egyelőre.

/szarvas/

by **Justin Taylor** Szer. Aug. 27 2014, 14:40

Az iménti beszélgetésünket kínos csönd váltotta fel. Ezt a témát, már nem is volt értelme tovább boncolgatni. Már mindent elmondtam Shukakunak amit egyenlőre úgy gondoltam, hogy tudnia kell. A többit meg majd akkor mondom el amikor már úgy érzem, hogy tényleg megbízhatok benne.
- Megvan! – A következőpillanatban villámcsapásként hasított belém az ötlet. – Mi lenne ha most megtanulnánk … vagy is tudom, hogy te nem vagy odaérte, de akkor megtanulnák lovagolni? Jól jönne egy kis lovaglás jártasság. – Ezután gyorsan vissza szaladtam az erdő szélére ahol Arni legelészett, hogy megnézzem mi van vele. Shukakunak pedig nem igazán volt ideje válaszolni a kérdésemre. Mondjuk akármit is mondott volna most én így is úgy is lovagolnék. xD Ha már egyszer van egy lovam akkor meg is kellene ülni.
- Ha akarod bármikor beszállhatsz, csak szólj nyugodtan. – Mondtam mosolyogva, majd gyorsan visszafordultam Arnihoz. Nagyon szerettem volna már felülni rá, de volt egy kis baj … a lovamnak se nyerge, se kantárja. Így egy kicsit rizikósabb lesz a dolog … igaz, hogy már ültem meg sőrén a lovat, de úgy nem olyan egyszerű sem az irányítása, na meg persze meg maradni sem könnyű rajta. De hát egyszer élünk nem? Majd max esek egy nagyot aztán vissza szállok a nyer… vagy is vissza ülök a hátára. Egy-két életpont vesztés után már úgy is menni fog, mint a karikacsapás.
Fel tettem a kezeimet Arni hátára, jól meg kapaszkodtam, majd egy nagy lendülettel sikerült felülnöm a hátára. Arni nagyon jól viselkedett, nem ugrott meg amikor megpróbáltam rá fel ülni hanem csak állt egy helyben mint ha ő kérte volna, hogy üljek fel rá. Egy kicsit vártam, hogy azért a ló is megszokja, hogy ember van a hátán, Arni sörényét pedig kantárnak használtam. Amikor már úgy éreztem, hogy megszokta a súlyomat, megadtam neki a jelet ügetésre. Először csak kis köröket tettem vele ügetve aztán úgy gondoltam, hogy bele vághatnánk egy könnyű vágtába. Végre újra lovagolhattam. Fantasztikus érzés volt Very Happy

. Olyan jó volt újra vágtatni. Ismét csak én és a lovam voltunk, a végtelennek látszó mezőn. De természetesen nem akartam nagyon messze menni Shutól, ezért amikor már úgy éreztem, hogy elég távol vagyunk visszafordítottam Arnit a másik irányba. Úgy tűnt minden jól megy. Már majdnem sikerült vissza érnem amikor Arni megijedt valamitől, felágaskodott engem pedig ledobott a hátáról. Igaz, hogy ebben a világban nem érzünk semmit, de még így is kinyögtem reflexből egy Áú-t. Csak később esett le, hogy nem fáj semmim, viszont az életcsíkom egy ponttal megfogyatkozott. Arni pedig egyenesen Shukaku felé vágtatott. Túl késő lett volna már ahhoz, hogy odaérjek és megállítsam a lovat.
- Shu! Menny onnan gyorsan! – Kiabáltam teli torokból. Arni azonban teljesen kitakarta a képet így nem láttam, hogy Shunak sikerült-e elugrania. Csak annyit láttam, hogy eltűnt, de feküdhetett volna akár a fűben is összetaposva. Amilyen gyorsan csak tudtam összeszedtem magam és oda szaladtam ahol utoljára láttam Shut mielőtt a ló meg indult, de nem láttam sehol. Szerencsére nem sokkal később az elveszett lány már ismét előkerült … nem tudom honnan, mert nem láttam.
- Shu. Mond jól vagy? Nem sérültél meg? Nagyon megijedtem! – Mondtam miközben, szorosan átöleltem a lányt. – Soha többé ne hozd rám a frászt!
Miközben ki hevertem ezt a sokkot a síkságot kémleltem, hátha meglátom valahol Arnit. De szerencsére ő sem futott túl messzire és ismét boldogan legelt tovább.
- Szerinted mi lehetett az amitől Arni megijedt? *Hatás szünet.* Gyere nézzük meg! – Mondtam, majd gyorsan megragadtam Shu kezét és már indultam is vissza vele oda ahol leestem. Rövid keresgélés után meg is találtam a bűnöst. Az egyik bokor alatt szunyókált egy … kis … szőrös … manó? Még egy ilyen fura lényt … de érdekes! Csendre intettem Shukakut és letérdeltem a manó mellé a fűbe. Shura néztem és a földre mutattam jelezve „Gyere te is!”. Kicsit még csodáltam ezt a különös lényt, aztán amikor már nem bírtam tovább, közelebb hajoltam hozzá és elkezdtem csikizni. A kis manó nem igazán örült, hogy felébresztettem az álmából, de védekezni sem tudott. Szóval uzsgyi neki, fogta magát és el szaladt. Én pedig kaptam … PONTOKAT? Na ne … ez a kis lény is egy vad lett volna? Hangos hahotázásba törtem ki, amikor rájöttem, hogy itt valójában nem is kellene nevetni. De hát most mit tegyek, ha egyszer ez ilyen vicces? Még, hogy ez a manó vad legyen! xDD

by **Shukaku** Csüt. Aug. 28 2014, 06:57

Shu már nagyon régóta várta, hogy Justin meddig bírja ki, hogy vele foglalkozzon Arni helyett. Persze nem is várta el, nagyon szerette volna látni a fiút a lovon, meg azért is hozta a paripát, hogy neki örömet okozzon, és már az is végtelen kedvességről adott tanúbizonyságot, hogy idáig türtőztette magát. Azt azonban, hogy őt is meg akarta tanítani, már nem viselte ilyen jól, de azért mosolygott, miközben csóválta a fejét.

-Hát… itt azért ez nem megy olyan könnyen. Rengeteget kell gyakorolni ahhoz, mire a rendszer elég pontot tesz a jártasságodra, és nekem egyetlen pontom sincs a lovagláson, és ha te sem lovagoltál még itt, akkor neked sincs. Ez úgy működik, hogy először csak felülni tudsz rá, és esetleg valaki vezetheti neked, és ha ebből elég pont összegyűlt, akkor már magadtól is tudsz vele menni, és ha ebből elég pont összegyűlt, akkor már rendesen is, tehát vágtathatsz meg ilyenek, utána pedig már nem csak lovat, hanem bármilyen méretű állatot is megülhetsz… de ez nagyon sok idő, nekem több hónapba telt a horgászat meg a főzés kimaxolása…

És ezután, hogy elmondta ezt a rengeteg tapasztalatot, amit az itteni élete során tanult, mintha a fiú csak azért is rá akarna cáfolni, és pár perc próbálgatás után, már haladni tudott az állattal. Shu annyira meglepődött ezen, hogy talán ezért is nem tudott lépni amikor az állat felé közeledett. Teljesen elképedt, és azon gondolkodott, hogy mindez miként lehetséges. Talán a rendszer gyorsabban pakolja a pontokat az olyanoknak, akik értettek hozzá a kinti világban, és nem bénáznak az elején, így nekik kevesebbet kell gyakorolniuk? De ennyivel kevesebbet?! Vagy Shu kifogott valaki olyan csodaparipát, aki a hátán ülőnek azonnal kimaxolja a jártasságát? A lovászfiú nagyon kedves volt, talán pont egy ilyen, valami questhez tartozó paripát adott volna a lánynak, mivel látta, hogy ajándék lesz? Fogalma sem volt, de annyira nem, hogy Timidusnak kellett ellöknie a hátas útjából, hogy az ne száguldjon át rajta. A sárkány bár vadászott, de végig figyelt a védenceire, és ott volt, ahol lennie kellett. Vetett egy pillantást Shu életcsíkjaira, majd egy szemrehányó pillantást a fiúra, megcsóválta a fejét, majd szó nélkül visszaröppent az erdőbe. Megígérte, hogy hagyja őket, de Shu védelmét így is el fogja látni, akárhol és akármikor.

A lány persze fel sem fogta, hogy mi történt, még megijedni sem volt ideje, csak értetlenül pislogott az őt szorosan ölelő fiúra. Justin aggódott érte. Igazán, és valóban aggódott. És még őt hordta le, amiért ráhozta a frászt. A kis idomár csak bámult bele azokba a gyönyörű szemekbe, és bambán mosolygott, majd a következő pillanatban, már rongybabaként rángatódott az árnyharcos után, egészen egy szőrös manóig. Shu már sokszor találkozott a pici lénnyel, most azonban kivételesen nem a mob, hanem az bűvölte el, hogy a fiú milyen kedvesen bánik vele, és az, hogy milyen boldog… és ő is boldog volt, és bár fogalma sem volt arról, hogy Justin min nevet, vele együtt nevetett.

/ Kimagyaráztam neked, de ezt azért olvasd el. /

by Ajánlott tartalom