Kezdetek Erdeje
+80
Takeshi Sendo
K1
Rikomono
Silence
Tsukiko Teter
Kurokawa Yuuki
Raygart Arrow
Kuradeel
Chariton
Chakna
Ritsu
Ryutoshi Kurasai
Stingray
Nolan Daneworth
Danieru
Mayumi
Jekatyerina Natashenka
Angelica Katharina
Rey
Yue
Akairo
Koshitsu Esutel
Justin Taylor
Cardinal
Huramino Saito
Ilsette
Kokoro
Akiba Yoshino
Aeon
Maci
Utahime
Gunji
FigtherBunny
Itachi Saton
Astaroth
Ozirisz
Zakuro
Elysion
Danee
Asuka
Kagura
Sasaki Miyako
Aida Atsumori
Ai Hane
Nio
Jay
Hayashi Yuichi
Chancery
Kyuushiro
Peter Worker
Shukaku
Dr. Hannibal Dan
Ken Reed
Noxy
Darmen Druin
Kusumi Ayani
Zhel T. Everett
Aiko
Kazuma
Anatole Saito
Enheriel
Akuma
Sakamoto Rin
Ryuninji Ren
Kyrena Juurei
Tachibana Makoto
Fuun Kotarou
Hitodama
Hokushin
Mirika
Yoshiaga
Szophie
Hamano Tadayoshi
Viola
Taiga Kagami
Rita Hanami
Tomoyama Tsubaki
RenAi
Taidana
Kayaba Akihiko
84 posters
23 / 32 oldal
23 / 32 oldal • 1 ... 13 ... 22, 23, 24 ... 27 ... 32
Re: Kezdetek Erdeje
Mi ez a hang? Jack fülel. Kissé morog. Veszélyt érez. A szívem hevesen ver. Erősen, érzem a füleimben. Tudom, hogy itt nincs vér. De nagyon élethű. Ahogy rohan végig a testemen a félelem. Reszketek, a késem a kezemben. Nem tudom, mikor vettem elő. Szorosan tartom magam előtt, a mellkasomnál. Hogy megvédhessem magam. Mert tudom, hol vagyunk. Veszélyzónában. Pirosban. Itt bárki megtámadhat. Itt meghalhatunk. Itt mindennek vége lehet. Vége az életnek, a gondolatoknak. Azt pedig nem akarom.
Aztán újabb hangok. Valaki kiabál. Értelmes szavakat. Megértem őket. Nem akar bántani minket. Mégsem nyugszom meg. Ismerem a történeteket. Olvastam ilyeneket. Becsapásokat. Tévútra vezetéseket. Mi volt az iménti? Az az üvöltés? Tudni akarom. A hang felé lépek.
-Hahó? -szólok, erőtlenül. Halkan és gyáván. Jack előrébb lépdel, morog. Aztán kikukkant az aljzatból. És már nem morog. Én is kinézek.
Egy hölgy, meg egy maci. Apró maci, nem veszélyes. A hölgy kicsit félelmetes. Fura. Nem olyan, mint a nevelők. Nagyon kilátszik mindene. De nem tűnik veszélyesnek. A kés még a kezemben, szorosan. Félek, remegek. Pedig nem tűnik veszélyesnek. Mondta is. De nem megyek közelebb. Jack az igen. A macihoz. Szagolgat, és kérdő nyüsszentést hallatt.
Aztán újabb hangok. Valaki kiabál. Értelmes szavakat. Megértem őket. Nem akar bántani minket. Mégsem nyugszom meg. Ismerem a történeteket. Olvastam ilyeneket. Becsapásokat. Tévútra vezetéseket. Mi volt az iménti? Az az üvöltés? Tudni akarom. A hang felé lépek.
-Hahó? -szólok, erőtlenül. Halkan és gyáván. Jack előrébb lépdel, morog. Aztán kikukkant az aljzatból. És már nem morog. Én is kinézek.
Egy hölgy, meg egy maci. Apró maci, nem veszélyes. A hölgy kicsit félelmetes. Fura. Nem olyan, mint a nevelők. Nagyon kilátszik mindene. De nem tűnik veszélyesnek. A kés még a kezemben, szorosan. Félek, remegek. Pedig nem tűnik veszélyesnek. Mondta is. De nem megyek közelebb. Jack az igen. A macihoz. Szagolgat, és kérdő nyüsszentést hallatt.
Kokoro- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 402
Join date : 2014. Feb. 15.
Age : 26
Tartózkodási hely : Angelic Tower
Karakterlap
Szint: 20
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice
Re: Kezdetek Erdeje
Nem várt ennyire félénk és erőtlen hangot, de éppen elég ahhoz, hogy nagyot dobbanjon a szíve. Szereti az olyanokat, mint az előtte levő idegen lány. Annyira megfogja a másik kisugárzása, hogy minden mozdulata ellágyul, sőt egy bátorító mosolyt húz. Látja, hogy a petje közeledik a medvéhez, azonban Bendő szintén szagolgatni kezdi a másikat, aztán szokásához híven a jobb első tappancsát felmutatja.
-Ő ott Bendő, s jelenleg üdvözölt titeket. Nem fog nektek támadni. – Tolmácsolja feléjük a megnyilvánulást, amihez csatlakozik a saját bemutatkozása. Merészen közeledik a lányhoz, mikor megáll előtte és könnyedén meghajol előtte. Ezzel kezdődik az ismerkedésük.
-A nevem Ilsette, de szólíts csak Ilsynek. – Kokoro annyira emlékezteti őt valamire, hogy egy óvatlan pillanatban, se szó, se beszéd magához öleli és megsimogatja bátorítólag a hátát. Ne féljen tőle, mert egy cseppet sem fogja bántani. Leginkább az előbbi jelenetből kiindulva testvérként tekint rá, vagy közeli hozzátartozóra. Finoman elengedi, aztán hátrébb lép. Az állata szintén odasétál hozzá, majd nevetséges szagolás után odabújik a bundás állat hozzá, mint ha régóta ismernék egymást. Az egészre csak annyi a magyarázza, hogy Bendő látta gazdája gesztusát, amit le akart másolni, de csak erre futotta.
-Megtudhatom a neveteket? – Kérdezi tőle kedvesen, sőt a szemében látni a türelmet és odafigyelést. Meg akar ismerkedni ezzel az aranyos lánnyal, akit édes húgának fog tekinteni. Mivel nem bír csendet erőltetni a beszélőkéjére, ezért folytatja a beszédét.
-Mit csináltok itt az erdőben? Nem gondoljátok, hogy kissé veszélyes? Én kíváncsiság miatt jöttem erre, s Bendő észlelt benneteket. Követtünk, míg egyszer csak rátok nem találtam. – Rövid összefoglaló a találkozásukról, meg némi figyelmeztetés arra, hogy vadállatok vagy más veszélyes szörnyek a nyomukra akadhatnak. Alaposan körülnéz a szemével, miközben az édes medvebocs négy lábára áll, hogy felszegve a fejét édesen, egyben barátságosan nézzen bele a lány két szép szemébe.
-Ő ott Bendő, s jelenleg üdvözölt titeket. Nem fog nektek támadni. – Tolmácsolja feléjük a megnyilvánulást, amihez csatlakozik a saját bemutatkozása. Merészen közeledik a lányhoz, mikor megáll előtte és könnyedén meghajol előtte. Ezzel kezdődik az ismerkedésük.
-A nevem Ilsette, de szólíts csak Ilsynek. – Kokoro annyira emlékezteti őt valamire, hogy egy óvatlan pillanatban, se szó, se beszéd magához öleli és megsimogatja bátorítólag a hátát. Ne féljen tőle, mert egy cseppet sem fogja bántani. Leginkább az előbbi jelenetből kiindulva testvérként tekint rá, vagy közeli hozzátartozóra. Finoman elengedi, aztán hátrébb lép. Az állata szintén odasétál hozzá, majd nevetséges szagolás után odabújik a bundás állat hozzá, mint ha régóta ismernék egymást. Az egészre csak annyi a magyarázza, hogy Bendő látta gazdája gesztusát, amit le akart másolni, de csak erre futotta.
-Megtudhatom a neveteket? – Kérdezi tőle kedvesen, sőt a szemében látni a türelmet és odafigyelést. Meg akar ismerkedni ezzel az aranyos lánnyal, akit édes húgának fog tekinteni. Mivel nem bír csendet erőltetni a beszélőkéjére, ezért folytatja a beszédét.
-Mit csináltok itt az erdőben? Nem gondoljátok, hogy kissé veszélyes? Én kíváncsiság miatt jöttem erre, s Bendő észlelt benneteket. Követtünk, míg egyszer csak rátok nem találtam. – Rövid összefoglaló a találkozásukról, meg némi figyelmeztetés arra, hogy vadállatok vagy más veszélyes szörnyek a nyomukra akadhatnak. Alaposan körülnéz a szemével, miközben az édes medvebocs négy lábára áll, hogy felszegve a fejét édesen, egyben barátságosan nézzen bele a lány két szép szemébe.
Ilsette- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 92
Join date : 2014. Apr. 21.
Karakterlap
Szint: 2
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Kezdetek Erdeje
/Shukaku/
A nem kövér, nem nagy Timidusnak gyönyörű testtartása volt - ahhoz képest, hogy nem is főnix! És Falco őtőle tanult! Vagy is tanul, mert még mindig a pártját fogja... vagy mi. De az, hogy megértette magát a nem-vicces kislánnyal, az már csak hab a tortán. Biztosan sokat gyakoroltak, amiért ilyen jól megértették egymást, és fenemód féltékeny is lettem a nem-túl kövér, nem nagy Timidusra. Beszélhettek akármiről, - azt úgy sem értettem - de lelkessé tett! Vajon én is lehetek ilyen a vicces bácsival? De a vicces bácsi ezt szeretné? Mert nem véletlenül kérdezett rá a beszédre - tényleg komolyan gondolhatta Uta szavait, hogyha meg akarja próbálni! Lehet, hogy mégse olyan buta, mint a kő - inkább már buta, mint a föld.
- Én is szeretnék olyan ügyes lenni. Meg olvasni akarok. Sok mindent akarok, de a vicces bácsi nem ért engem. Még. - mormoltam már kevésbé szomorúan. Szemem felcsillant. - Te... vagyis ugye tudtok olvasni? Mert én szeretnék tudni, de a vicces bácsi sokáig fog tanulni... - Nem mertem megkérni a sárkányt. Még átlag színemnél is jobban bevörösödtem, és lehorgasztott fejjel nemigen akartam azt a nem kövér, nem nagy Timidus tudtára adni, hogy mennyire zavarba jöttem a kéréstől.
- Segítesz nekem? - kérdeztem aztán, kis váratva, miután a nem-vicces kislány és a vicces bácsi megbeszéltek egy-két dolgot a megértésről. Inkább meglepődött voltam, semmint lelkes. Jó, ha Falco egy remek tanártól tanul, akkor nekem se árthat, de jó lesz ez így? Nem fog belefáradni? - És hogyan?
Sokkal bonyolultabb volt Shukakutól hallani a pet-kommunikáció lényegét, mint Utától - persze nem is gond, csupán sokkal időigényesebbnek tűnt, mint például egy házi állatot nevelni az igazi világban. És a nevelés valahol eltántorította az idomárokat a valódi céltól, a játék kiviteléről. Más kasztoknál sokkal könnyebb volt a játékosok feladata, így nem is lehetett túl sok állatidomár a fronton - legalábbis szerény véleményem szerint.
- Szóval olyan, mintha idegen nyelvet tanulnék - vontam le az egyszerű következtetést, és a választ meg nem várva magam elé mormogtam egy "remek"-et. Nem mintha baj lett volna a tanulással, csak éppenséggel ki akartam jutni a játékból. Várt rám kint valaki, aki talán még most is epedezve reménykedett a játék végéért.
- Nem, még nem jártam. - feleltem. - Kedves vagy, de szerintem hagyjuk a formalitást, jó? - kérdeztem egy halvány mosollyal az arcomon. Túlságosan öregnek gondoltam volna magamat, hogyha még udvariasságból is, de "ön"-nek szólítanának. - Nem szeretnélek leterhelni, de ha tényleg nem jelent gondot, akkor egy-két könyvet szívesen elolvasnék. Meg szeretném érteni Rosát. - Itt a szóban forgó főnixfióka felé sandítottam, aki csodálkozva billentette oldalra fejét.
- Én is szeretnék olyan ügyes lenni. Meg olvasni akarok. Sok mindent akarok, de a vicces bácsi nem ért engem. Még. - mormoltam már kevésbé szomorúan. Szemem felcsillant. - Te... vagyis ugye tudtok olvasni? Mert én szeretnék tudni, de a vicces bácsi sokáig fog tanulni... - Nem mertem megkérni a sárkányt. Még átlag színemnél is jobban bevörösödtem, és lehorgasztott fejjel nemigen akartam azt a nem kövér, nem nagy Timidus tudtára adni, hogy mennyire zavarba jöttem a kéréstől.
- Segítesz nekem? - kérdeztem aztán, kis váratva, miután a nem-vicces kislány és a vicces bácsi megbeszéltek egy-két dolgot a megértésről. Inkább meglepődött voltam, semmint lelkes. Jó, ha Falco egy remek tanártól tanul, akkor nekem se árthat, de jó lesz ez így? Nem fog belefáradni? - És hogyan?
Sokkal bonyolultabb volt Shukakutól hallani a pet-kommunikáció lényegét, mint Utától - persze nem is gond, csupán sokkal időigényesebbnek tűnt, mint például egy házi állatot nevelni az igazi világban. És a nevelés valahol eltántorította az idomárokat a valódi céltól, a játék kiviteléről. Más kasztoknál sokkal könnyebb volt a játékosok feladata, így nem is lehetett túl sok állatidomár a fronton - legalábbis szerény véleményem szerint.
- Szóval olyan, mintha idegen nyelvet tanulnék - vontam le az egyszerű következtetést, és a választ meg nem várva magam elé mormogtam egy "remek"-et. Nem mintha baj lett volna a tanulással, csak éppenséggel ki akartam jutni a játékból. Várt rám kint valaki, aki talán még most is epedezve reménykedett a játék végéért.
- Nem, még nem jártam. - feleltem. - Kedves vagy, de szerintem hagyjuk a formalitást, jó? - kérdeztem egy halvány mosollyal az arcomon. Túlságosan öregnek gondoltam volna magamat, hogyha még udvariasságból is, de "ön"-nek szólítanának. - Nem szeretnélek leterhelni, de ha tényleg nem jelent gondot, akkor egy-két könyvet szívesen elolvasnék. Meg szeretném érteni Rosát. - Itt a szóban forgó főnixfióka felé sandítottam, aki csodálkozva billentette oldalra fejét.
Aeon- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 103
Join date : 2014. Jan. 18.
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Kezdetek Erdeje
/Leone/
-Olvasni? Olvasni nagyon jó dolog, és rendkívül hasznos. Rengeteg olyan dolgot tanultam a könyvekből, amiket csak hosszú harcok útján tudtam volna megtapasztalni. És… ne aggódj, Shu is csak akkor tanította meg nekem, amikor olyan könyveket akartam olvasni, amiket ő nem. Ő nagyon kivételes, mert rengeteg ideje van, mert nem megy olyan sok küldetésre meg harcolni.
Picit elgondolkodik, hogy jól értette-e a szavakat, de inkább visszakérdez.
-Sokáig fog tanulni? Ő sem tud olvasni? Shu azt mondta, hogy ezt nagyon pici korban tanulják. Rajzolt is nekem lapokat a betűkkel meg képekkel. Még mindig megvan valahol, ha visszamegyünk a céhházba, akkor előkereshetem neked. Szívesen segítek.
Timidus persze végig figyelt az idomárok között zajló beszélgetésre is, de először hagyta, hadd beszéljen Shu.
-Igen. Teljesen olyan, mintha idegen nyelvet tanulnánk... hiszen tulajdonképpen az is. Megmutatom…
Elővette a lila füzetét, és kinyitotta hátul, majd a férfi elé tartotta. Természetesen nem adta a kezébe… akármennyire is céhtag volt, még nem ismerte, nem tudott róla semmit… ráadásul mégis csak férfi volt.
-Amikor tanultam Timi nyelvét, akkor rajzoltam ezt a szótárfüzetet. Már rengeteg szó van benne, de nagyon hasznos még mindig, és most, hogy tudja ő is az én nyelvemet, még gyorsabban tudom kiegészíteni.
A lapok három részre voltak osztva függőleges vonalakkal. Az elsőben japánul és angolul volt feltüntetve a kifejezés, a másodikban Timidus hozzátartozó mozdulatait jegyezte le a lány, a harmad oszlopban pedig megpróbálta fonetikusan leírni az adott hangsort. Az adott oldalon például a következőt olvashatta a fiú:
És így tovább és tovább, hiszen a sárkány egy szónak számos jelentést tulajdonított, attól függően, hogy hol, mikor, miért, mi céllal, kinek, milyen társaságban mondta az adott kifejezést, ráadásul ezek néha csak alig tértek el egymástól.
-Formalitás? Oh… hát… rendben. Sajnálom. És… könyvet adni az nem leterhelő… a könyvtár könyvei azok mindenki tulajdona a céhben, csak vissza kell vinni…
Mint általában a könyvtárban… a lány nem nagyon értette, hogy ez az apróság miért lenne számára megterhelő… főleg úgy, hogy a férfi előbb kérte meg a formalitások mellőzésére. Timidus ekkor döntött úgy, hogy összekapcsolja a két beszélgetést.
-Ha mindketten érteni akarjátok egymást, akkor a legegyszerűbb lenne, ha megtanítanád írni és olvasni, és akkor leírhatná vagy lerajzolhatná neked, hogy mire gondol.
Picit elgondolkodik, hogy jól értette-e a szavakat, de inkább visszakérdez.
-Sokáig fog tanulni? Ő sem tud olvasni? Shu azt mondta, hogy ezt nagyon pici korban tanulják. Rajzolt is nekem lapokat a betűkkel meg képekkel. Még mindig megvan valahol, ha visszamegyünk a céhházba, akkor előkereshetem neked. Szívesen segítek.
Timidus persze végig figyelt az idomárok között zajló beszélgetésre is, de először hagyta, hadd beszéljen Shu.
-Igen. Teljesen olyan, mintha idegen nyelvet tanulnánk... hiszen tulajdonképpen az is. Megmutatom…
Elővette a lila füzetét, és kinyitotta hátul, majd a férfi elé tartotta. Természetesen nem adta a kezébe… akármennyire is céhtag volt, még nem ismerte, nem tudott róla semmit… ráadásul mégis csak férfi volt.
-Amikor tanultam Timi nyelvét, akkor rajzoltam ezt a szótárfüzetet. Már rengeteg szó van benne, de nagyon hasznos még mindig, és most, hogy tudja ő is az én nyelvemet, még gyorsabban tudom kiegészíteni.
A lapok három részre voltak osztva függőleges vonalakkal. Az elsőben japánul és angolul volt feltüntetve a kifejezés, a másodikban Timidus hozzátartozó mozdulatait jegyezte le a lány, a harmad oszlopban pedig megpróbálta fonetikusan leírni az adott hangsort. Az adott oldalon például a következőt olvashatta a fiú:
- Kód:
zavarodottság (pozitív, ember) - szemlesütést, a fülek hátracsapását és halk, gurgulázó csivitelést
zavarodottság (negatív, ember) – tág pupillák, hátracsapott fülek, cikázó tekintet, hosszú, emelkedő csipogás
zavarodottság (semleges, ember) – egy pontra összpontosító tekintet, fülek hátracsapva, egyetlen, kérdő csipogás
...
És így tovább és tovább, hiszen a sárkány egy szónak számos jelentést tulajdonított, attól függően, hogy hol, mikor, miért, mi céllal, kinek, milyen társaságban mondta az adott kifejezést, ráadásul ezek néha csak alig tértek el egymástól.
-Formalitás? Oh… hát… rendben. Sajnálom. És… könyvet adni az nem leterhelő… a könyvtár könyvei azok mindenki tulajdona a céhben, csak vissza kell vinni…
Mint általában a könyvtárban… a lány nem nagyon értette, hogy ez az apróság miért lenne számára megterhelő… főleg úgy, hogy a férfi előbb kérte meg a formalitások mellőzésére. Timidus ekkor döntött úgy, hogy összekapcsolja a két beszélgetést.
-Ha mindketten érteni akarjátok egymást, akkor a legegyszerűbb lenne, ha megtanítanád írni és olvasni, és akkor leírhatná vagy lerajzolhatná neked, hogy mire gondol.
_________________
ADATLAP
Shu és Timidus Kristályboltocskája
- Statok:
Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45
Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2
Kristályírás: 100
Növénylátás: 100
Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester
Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Jumpy Vigor
Re: Kezdetek Erdeje
/Ilsette/
Jackal hátrább lép. Mikor a maci felemeli a mancsát. Farkát a lábai közé húzza. Füle hátralapul. Kushad, de nincs támadás. Mikor ezt látja, megnyugszik. Fejét félrefordítja. Négy mancsa a földön, farka, fülei az ég felé. Szagolgat a mancs felé. Majd ő is felemeli a sajátját. Mintha tükörkép lenne csupán. Fel-le mozgatja. Kaparja a levegőt. Aztán mikor a maci, ő is leereszti.
A hölgy elmondja, mi történt. Integetett? Lehet. Jackal pedig megtanulta. Ez szinte biztos. Mert ő okos, és tanul. Főleg a petektől. Örülök, de nincs mosoly. Csak örülök, nyugodt vagyok. Kedvesek. A hölgyre nézek, bemutatkozik. Ilsette, Ilsy. Bólintok, hogy megjegyzem. Közelít felém, hátrébb lépek. Nem vagyok elég gyors.
Jackal megperdül, egyet ugrik. Kaffant egyet, hangosan, kérdőn, félőn. A szemeim tágra nyílnak, az ajkaim elválnak egymástól. Levegőt is elfelejtek venni. A hölgy furcsa dolgot csinál. Nem tudom, hogy mit. A karjai körbefonják a testem. A feje a vállamon. Nagyon közel van hozzám. Olyan közel, mint a férfiak. De mégsem úgy. Összeszorítom a lábam; most nem akarom. Ellenállok. Pedig tudom, hogy azért büntetés jár. De nővel még sosem...
De nem... ez más. Ez valami más, tudom. De azt nem tudom, mi. A keze fel-le mozog a hátamon. Jó érzés, kedves. Félek tőle, ismeretlen. De szeretem érezni.
Aztán elenged. Elsápadok. Nem értem, mi volt ez. Sután lépek hátra. Meg vagyok rémülve, reszketek. A maci is közelebb jön, dörgölőzik. Jackal nem szokott. A sakál kérdőn figyeli. Gyanúsan, ugrásra készen. De nincs baj, és tudja ő is. Csak nem érti, mi történik. Én sem értem. A világ elferdül. Nagyon nem értem. Szédülök, forog. Pedig Ilsy kérdez. A hangja távoli és tompa.
Egy fa van mögöttem. Nekitámaszkodom. Sokk, hallom a nevelőket. A hangjukat a fejemben. Sokkot kapott. Vegyél mély levegőt. Nyugodj meg. Nincs semmi baj.
Mély levegő. Mély levegő. Visszatérnek a hangok. Mély levegő. Mély levegő. Nem forog semmi. Ilsy kérdez. A maci kérdőn néz. Jackal a lábaimnál pislog felfelé. Kérdőn nyüsszent. Lehajolok és megsimogatom. Már nincs semmi baj.
-Én...
Szorul a torkom. Köhintek. Az segít ilyenkor. Szokták az emberek. Lehunyom a szemem. A kezeim Jackal bundájában matatnak. Mély levegő.
-Én... Kokoro vagyok. Ő pedig Jackal.
Beszélek. Nem nézek rá. Ilsy keresi a tekintetem. De nem engedem. Nem nézek a szemébe. Nézek a hajára, a nyakára. A vállaira, az orcájára, az ajkaira. De a szemeibe nem. Oda nem szabad, mert büntetés jár érte. Nem szeretik az emberek. Mert a szemben ott van minden. Minden titok, minden múlt. Ha belenézek, megvernek. Simogatom Jacket. És gondolkozom, mi lehet a kíváncsiság pontosan. Minket is az hajtott. Bólintok ezért, hogy igen. Mi is azért vagyunk itt. De mi lehet pontosan?
Jackal hátrább lép. Mikor a maci felemeli a mancsát. Farkát a lábai közé húzza. Füle hátralapul. Kushad, de nincs támadás. Mikor ezt látja, megnyugszik. Fejét félrefordítja. Négy mancsa a földön, farka, fülei az ég felé. Szagolgat a mancs felé. Majd ő is felemeli a sajátját. Mintha tükörkép lenne csupán. Fel-le mozgatja. Kaparja a levegőt. Aztán mikor a maci, ő is leereszti.
A hölgy elmondja, mi történt. Integetett? Lehet. Jackal pedig megtanulta. Ez szinte biztos. Mert ő okos, és tanul. Főleg a petektől. Örülök, de nincs mosoly. Csak örülök, nyugodt vagyok. Kedvesek. A hölgyre nézek, bemutatkozik. Ilsette, Ilsy. Bólintok, hogy megjegyzem. Közelít felém, hátrébb lépek. Nem vagyok elég gyors.
Jackal megperdül, egyet ugrik. Kaffant egyet, hangosan, kérdőn, félőn. A szemeim tágra nyílnak, az ajkaim elválnak egymástól. Levegőt is elfelejtek venni. A hölgy furcsa dolgot csinál. Nem tudom, hogy mit. A karjai körbefonják a testem. A feje a vállamon. Nagyon közel van hozzám. Olyan közel, mint a férfiak. De mégsem úgy. Összeszorítom a lábam; most nem akarom. Ellenállok. Pedig tudom, hogy azért büntetés jár. De nővel még sosem...
De nem... ez más. Ez valami más, tudom. De azt nem tudom, mi. A keze fel-le mozog a hátamon. Jó érzés, kedves. Félek tőle, ismeretlen. De szeretem érezni.
Aztán elenged. Elsápadok. Nem értem, mi volt ez. Sután lépek hátra. Meg vagyok rémülve, reszketek. A maci is közelebb jön, dörgölőzik. Jackal nem szokott. A sakál kérdőn figyeli. Gyanúsan, ugrásra készen. De nincs baj, és tudja ő is. Csak nem érti, mi történik. Én sem értem. A világ elferdül. Nagyon nem értem. Szédülök, forog. Pedig Ilsy kérdez. A hangja távoli és tompa.
Egy fa van mögöttem. Nekitámaszkodom. Sokk, hallom a nevelőket. A hangjukat a fejemben. Sokkot kapott. Vegyél mély levegőt. Nyugodj meg. Nincs semmi baj.
Mély levegő. Mély levegő. Visszatérnek a hangok. Mély levegő. Mély levegő. Nem forog semmi. Ilsy kérdez. A maci kérdőn néz. Jackal a lábaimnál pislog felfelé. Kérdőn nyüsszent. Lehajolok és megsimogatom. Már nincs semmi baj.
-Én...
Szorul a torkom. Köhintek. Az segít ilyenkor. Szokták az emberek. Lehunyom a szemem. A kezeim Jackal bundájában matatnak. Mély levegő.
-Én... Kokoro vagyok. Ő pedig Jackal.
Beszélek. Nem nézek rá. Ilsy keresi a tekintetem. De nem engedem. Nem nézek a szemébe. Nézek a hajára, a nyakára. A vállaira, az orcájára, az ajkaira. De a szemeibe nem. Oda nem szabad, mert büntetés jár érte. Nem szeretik az emberek. Mert a szemben ott van minden. Minden titok, minden múlt. Ha belenézek, megvernek. Simogatom Jacket. És gondolkozom, mi lehet a kíváncsiság pontosan. Minket is az hajtott. Bólintok ezért, hogy igen. Mi is azért vagyunk itt. De mi lehet pontosan?
Kokoro- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 402
Join date : 2014. Feb. 15.
Age : 26
Tartózkodási hely : Angelic Tower
Karakterlap
Szint: 20
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice
Re: Kezdetek Erdeje
Úgy tűnik neki, hogy a másik nem számított ilyen megnyilvánulásra. Nem törődik, hogy mit gondol ezek után róla. Neki jólesett az egész ölelkezés, mert szeretettel adta azt. Talán szerencsének lehet beállítani azt a tényt, hogy a riadtságtól nem szúrta le a fegyverrel, vagy a sakál neki nem ugrott. Akkor jött volna egy harc, ahol valaki más színben tűnt volna fel. Lassan mondja el a nevét a lány és árulja el a petjének a nevét. Várja, hogy beszéljen hozzá, azonban ez elmarad. Ráadásul a viselkedése sem mondható mindennapinak.
~Most akkor mit kezdjek vele?~ Teszi fel magában a kérdést, miközben Bendő odasétál hozzá és kérdően tekint a gazdájára, hogy ezek után mi a tervei. Észreveszi a pillantását, majd tanakodni kezdenek a továbbiakról. Öt perc múlva kiegyenesedik, hogy felszólaljon.
-Úgy veszem észre, hogy túlságosan meglepett ez a viselkedés, de tudod, olyannak látszol, mint ha a kishúgom lennél. Éreztem egy erős késztetést, aztán megtörtént az. Nagyon sajnálom, ha megrémített. – Szünetet tart a beszédében, hogy kellően felkészüljön a második közlendőre. Rosszul érzi magát, hogy ennyire letámadta a másikat, így megadja Kokoronak az esélyt, hogy lenyugodjon.
-Ha gondolod, akkor elmehetünk. S elkerülünk titeket, ha ez annyira rossz volt. Vagyis láttam, hogy az, mert a szemembe sem mertél nézni. Úgy illik, hogy én elmegyek és többé nem zavarunk benneteket. További jó felfedezést. – Ezzel egyetemben kinéz magának egy irányt, hogy arra távozzon. Lassan indul el, hogyha bármi mondanivalója lenne, akkor meghallja. Elhalad mellette, aztán mögötte Bendő úgyszintén. Egyszer közösen ránéznek a másik kettőre, aztán egyik bokor mellett elhalad. Fejét leszegi, amit példaként követ a medvebocs. Még hallótávolságon belül vannak, így ha Kokoro meggondolná magát, akkor utána tud kiáltani.
~Most akkor mit kezdjek vele?~ Teszi fel magában a kérdést, miközben Bendő odasétál hozzá és kérdően tekint a gazdájára, hogy ezek után mi a tervei. Észreveszi a pillantását, majd tanakodni kezdenek a továbbiakról. Öt perc múlva kiegyenesedik, hogy felszólaljon.
-Úgy veszem észre, hogy túlságosan meglepett ez a viselkedés, de tudod, olyannak látszol, mint ha a kishúgom lennél. Éreztem egy erős késztetést, aztán megtörtént az. Nagyon sajnálom, ha megrémített. – Szünetet tart a beszédében, hogy kellően felkészüljön a második közlendőre. Rosszul érzi magát, hogy ennyire letámadta a másikat, így megadja Kokoronak az esélyt, hogy lenyugodjon.
-Ha gondolod, akkor elmehetünk. S elkerülünk titeket, ha ez annyira rossz volt. Vagyis láttam, hogy az, mert a szemembe sem mertél nézni. Úgy illik, hogy én elmegyek és többé nem zavarunk benneteket. További jó felfedezést. – Ezzel egyetemben kinéz magának egy irányt, hogy arra távozzon. Lassan indul el, hogyha bármi mondanivalója lenne, akkor meghallja. Elhalad mellette, aztán mögötte Bendő úgyszintén. Egyszer közösen ránéznek a másik kettőre, aztán egyik bokor mellett elhalad. Fejét leszegi, amit példaként követ a medvebocs. Még hallótávolságon belül vannak, így ha Kokoro meggondolná magát, akkor utána tud kiáltani.
Ilsette- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 92
Join date : 2014. Apr. 21.
Karakterlap
Szint: 2
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Kezdetek Erdeje
Sok idő telik el. Nagyon-nagyon sok. Gondolkodik, meg én is. Nem tudom, mit kéne csinálnom. Ő egy nő. Nőkkel sosem voltam még. Azt mondták, azt majd ha nagy leszek. Mert vannak ilyenek. De még nem tanították meg. Forró lesz az arcom.
Aztán megszólal. Furán beszél, sok szót használ. Kishúg. Erről már olvastam. Fiatalabb lánytestvér. Csak nem értem. Hogy tűnhetek annak? Vajon valaki kishúga lennék? Nem tudom. Semmit se tudok. Hogy van-e családom. És hogy hol vannak. De tudom, ki kicsoda. Aztán rájövök. Birtokosban fogalmazott. Hogy az ő koshúga. Felszalad a szemöldököm. Meglepődöm, a szám elnyílik. Jackal is fülel. Érzi, hogy történt valami. Megszólalnék, de ő is teszi. Forró lesz az arcom, elpirulok. Becsukom a szám. Megrázom a fejem.
-Csak nem szabad. Szembe nézni. Nem szabad.
Nem szabad közbevágni. Nem szoktam. Most megtettem. De csak halkan. Hogy annyira ne zavarjam meg. Elgondolkodom. Tehát akkor egyébként szabad? Belenézni a másik szemébe? Vagy csak a nőkébe szabad? A férfiakéba tudom, hogy nem. Mert ők nem szeretik. Megvernek érte. Felpofoznak. Néha ököllel. A nőket pedig még nem tanultam meg. Talán Ilsette azt hiszi, már igen. A nevelők szerették volna. Hallottam, mikor mondták. Csak jött a sisak. És a SAO.
Felnézek. Ilsette sehol. Megrémülök, körbenézek. Meglátom, ahogy megy. Lassan halad, biztos a gyökerek miatt. Furcsa érzés ezt látni. A szemeim elnehezülnek. Mintha valami gyűlne bennük. Talán még fájna is, de itt az nincs. A kezeim ökölbe szorulnak, az arcom forró. A haját nézem, ami fehér, mint a hó. A kis medvebocs megy utána. Szaporán veszem a levegőt. Nem akarom, hogy elmenjen, mert... mert... az előbb még tudtam. Az előbb tudtam, mit akartam. Kérdezni tőle, az biztos. De mit?
Jackal kaffant egyet. Már tudom. Feljebb nézek, a tarkójára. Ha szemben állna, ott lenne a szeme. Kinyitom a szám.
-A... Én vagyok a kishúgod?
Kérdezem. Nem kiabálok. Nem merek kiabálni. Nem szabad hangoskodni. De remélem, meghallja. Mert már messze van. Túl messze van.
Aztán megszólal. Furán beszél, sok szót használ. Kishúg. Erről már olvastam. Fiatalabb lánytestvér. Csak nem értem. Hogy tűnhetek annak? Vajon valaki kishúga lennék? Nem tudom. Semmit se tudok. Hogy van-e családom. És hogy hol vannak. De tudom, ki kicsoda. Aztán rájövök. Birtokosban fogalmazott. Hogy az ő koshúga. Felszalad a szemöldököm. Meglepődöm, a szám elnyílik. Jackal is fülel. Érzi, hogy történt valami. Megszólalnék, de ő is teszi. Forró lesz az arcom, elpirulok. Becsukom a szám. Megrázom a fejem.
-Csak nem szabad. Szembe nézni. Nem szabad.
Nem szabad közbevágni. Nem szoktam. Most megtettem. De csak halkan. Hogy annyira ne zavarjam meg. Elgondolkodom. Tehát akkor egyébként szabad? Belenézni a másik szemébe? Vagy csak a nőkébe szabad? A férfiakéba tudom, hogy nem. Mert ők nem szeretik. Megvernek érte. Felpofoznak. Néha ököllel. A nőket pedig még nem tanultam meg. Talán Ilsette azt hiszi, már igen. A nevelők szerették volna. Hallottam, mikor mondták. Csak jött a sisak. És a SAO.
Felnézek. Ilsette sehol. Megrémülök, körbenézek. Meglátom, ahogy megy. Lassan halad, biztos a gyökerek miatt. Furcsa érzés ezt látni. A szemeim elnehezülnek. Mintha valami gyűlne bennük. Talán még fájna is, de itt az nincs. A kezeim ökölbe szorulnak, az arcom forró. A haját nézem, ami fehér, mint a hó. A kis medvebocs megy utána. Szaporán veszem a levegőt. Nem akarom, hogy elmenjen, mert... mert... az előbb még tudtam. Az előbb tudtam, mit akartam. Kérdezni tőle, az biztos. De mit?
Jackal kaffant egyet. Már tudom. Feljebb nézek, a tarkójára. Ha szemben állna, ott lenne a szeme. Kinyitom a szám.
-A... Én vagyok a kishúgod?
Kérdezem. Nem kiabálok. Nem merek kiabálni. Nem szabad hangoskodni. De remélem, meghallja. Mert már messze van. Túl messze van.
Kokoro- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 402
Join date : 2014. Feb. 15.
Age : 26
Tartózkodási hely : Angelic Tower
Karakterlap
Szint: 20
Indikátor: Zöld
Céh: Angelic Voice
Re: Kezdetek Erdeje
Mikor végleg maga mögött hagyná Kokorot és Jackalt, akkor meghallja a kérdést. Megtorpan, aztán az ég felé tekint, hogy elgondolkozzon egy kicsit. Maradjon a lánnyal, s bármi történik, akkor kitart mellette? Vagy jobb, ha nem fertőzi meg a saját idióta viselkedésével? Nem könnyű e felett dönteni, de végül az előzőt választja. Ha már így alakult, akkor vigyázzon a másikra és erőfeszítése egy napon nem bizonyulnak hasztalannak. Visszafordul, majd nyugodtan odasétál Kokorohoz. Mikor újfent vele szemben áll, akkor magyarázatot ad neki.
-Nem vagy vér szerinti kishúgom, de itt vagyunk e veszélyes helyen. Ráadásul játékban, s miért ne fogadhatnálak el édes fiatal lánytestvéremnek? Én nem tudok ellenérvet mondani ellene, csakis mellette álló érveket. Védenélek, s mindent elmagyaráznék neked. Túl sok bennem a szeretet, s cseppet sem tudnálak bántani. Egy rossz szó sem hagyná el az ajkaim. Persze néha mérges lennék rád, de testileg sosem bántalmaználak. Olyan nővéred lenne, aki törődik veled. Sok csodálatos dolgot csinálhatnánk együtt. – Magyarázza el, aztán elfordul. Ez az egésznek csak a szép oldala. Egy perc hallgatás után rátér a másik részére, mert nagyon fontos közölni a másikkal.
-De itt ugyanúgy megtapasztalhatod a rossz dolgokat is. Arról se feledkezz meg. Elválunk egymástól, s napokig nem látjuk egymást, vagy valamelyikünk meghal, vagy rossz helyzetbe kerül. – Erről nem beszél olyan sokat, mert nem akarja megrémíteni, hogy mennyi sötétség van. Elég, ha csak a jó oldal hátlapjára veszünk egy pillantást.
-Jó és Rossz, mindkettő megtörténhet velünk. Készen kell állnunk mindenre, és a problémáinkat le kell küzdeni. Nekem mindig ezt mondták. – Hogy ne legyen túl száraz a másiknak, akkor elmosolyogja magát. Ilyenkor nagyon szép nőnek néz ki, akár egy királykisasszony. Nem folytatja ezekről a borús dolgokról szóló monológokat, inkább kérdő tekintettel néz rá Kokorora.
-Szeretnél egy nővért, aki segít neked mindentől függetlenül? Bármi történjen. – Értékes felajánlás, s ezt csak az előtte levő lánynak ajánlja fel. Ha más lenne itt, akkor nem törődne vele.
-Nem vagy vér szerinti kishúgom, de itt vagyunk e veszélyes helyen. Ráadásul játékban, s miért ne fogadhatnálak el édes fiatal lánytestvéremnek? Én nem tudok ellenérvet mondani ellene, csakis mellette álló érveket. Védenélek, s mindent elmagyaráznék neked. Túl sok bennem a szeretet, s cseppet sem tudnálak bántani. Egy rossz szó sem hagyná el az ajkaim. Persze néha mérges lennék rád, de testileg sosem bántalmaználak. Olyan nővéred lenne, aki törődik veled. Sok csodálatos dolgot csinálhatnánk együtt. – Magyarázza el, aztán elfordul. Ez az egésznek csak a szép oldala. Egy perc hallgatás után rátér a másik részére, mert nagyon fontos közölni a másikkal.
-De itt ugyanúgy megtapasztalhatod a rossz dolgokat is. Arról se feledkezz meg. Elválunk egymástól, s napokig nem látjuk egymást, vagy valamelyikünk meghal, vagy rossz helyzetbe kerül. – Erről nem beszél olyan sokat, mert nem akarja megrémíteni, hogy mennyi sötétség van. Elég, ha csak a jó oldal hátlapjára veszünk egy pillantást.
-Jó és Rossz, mindkettő megtörténhet velünk. Készen kell állnunk mindenre, és a problémáinkat le kell küzdeni. Nekem mindig ezt mondták. – Hogy ne legyen túl száraz a másiknak, akkor elmosolyogja magát. Ilyenkor nagyon szép nőnek néz ki, akár egy királykisasszony. Nem folytatja ezekről a borús dolgokról szóló monológokat, inkább kérdő tekintettel néz rá Kokorora.
-Szeretnél egy nővért, aki segít neked mindentől függetlenül? Bármi történjen. – Értékes felajánlás, s ezt csak az előtte levő lánynak ajánlja fel. Ha más lenne itt, akkor nem törődne vele.
Ilsette- Kardforgató
- Hozzászólások száma : 92
Join date : 2014. Apr. 21.
Karakterlap
Szint: 2
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Kezdetek Erdeje
/Shukaku/
- Harc? - Még a gondolatától is megrémültem. - Én... én nem szeretek harcolni. A farkasok mindig csak bántanak. És más szörnyek is. De azt hiszem muszáj lesz harcolni. Csak annyira nehéz. - Mikor már úgy éreztem, a szívecském a torkomban dobog, nagyot nyeltem.
- Nem-nem, a vicces bácsi tud olvasni. Csak én nem. Én úgy értettem, hogy Leone mintha csak egy-egy szót értene abból, amit mondok. Nem annyira buta... annyira. - Elmosolyodva néztem fel a vicces bácsira.
Tényleg bonyolultabb volt ez, mint ahogyan azt a belépésnél gondoltam. Persze nagyfokú kíváncsisággal olvastam el mindazt, amit a kislány a noteszébe írt, és zavarodott fejvakarás közepette kellett rájönnöm, valójában sokkal nehezebb dolgom lesz. Mikor magyarázott, felvettem vele a szemkontaktust, de csakis addig. Nehéz volt leplezni kételyeimet, bár meg tudtam oldani - elvégre fél szemmel sokkal könnyebbnek tűnt bizonyos dolgokat a rongy alá rejteni.
- Értem. - bólintottam egyet. - És bizonyos alfajok esetében változik a nyelv? Vagy a peteknek közös van? Úgy értem Timidus egy sárkány... Rosa pedig főnix. - Őszintén szólva kicsit sem konyítottam úgy az idomárok dolgához, mint Shu, Uta, vagy Peter. A könyvek visszavitele nem leterhelő, az tény, de egyeseknek mindig kimegy a fejéből. Már amennyire magamat ismertem, a kinti világban is alig-alig tartottam az eszemben a határidőre menő dolgokat, így a könyvek visszavitelét sem. Az utóbbi szóban forgó sárkány megszólalására az épp szememet elkerekítve néztem rá, aztán tekintetem a nálánál jóval apróbb madárkára vándorolt.
- Rosa. Mit mondtál? - kérdeztem tőle kissé számon kérően, de csúfondáros mosolyom elvette szavaimnak az élét. Egyáltalán nem dorgálásnak szántam, elvégre még csak egy gyermek volt, és a gyermekeknek sokat kell tanulniuk - és nekem is, hogyha el szeretném kerülni az efféle "baleseteket".
- Nem-nem, a vicces bácsi tud olvasni. Csak én nem. Én úgy értettem, hogy Leone mintha csak egy-egy szót értene abból, amit mondok. Nem annyira buta... annyira. - Elmosolyodva néztem fel a vicces bácsira.
Tényleg bonyolultabb volt ez, mint ahogyan azt a belépésnél gondoltam. Persze nagyfokú kíváncsisággal olvastam el mindazt, amit a kislány a noteszébe írt, és zavarodott fejvakarás közepette kellett rájönnöm, valójában sokkal nehezebb dolgom lesz. Mikor magyarázott, felvettem vele a szemkontaktust, de csakis addig. Nehéz volt leplezni kételyeimet, bár meg tudtam oldani - elvégre fél szemmel sokkal könnyebbnek tűnt bizonyos dolgokat a rongy alá rejteni.
- Értem. - bólintottam egyet. - És bizonyos alfajok esetében változik a nyelv? Vagy a peteknek közös van? Úgy értem Timidus egy sárkány... Rosa pedig főnix. - Őszintén szólva kicsit sem konyítottam úgy az idomárok dolgához, mint Shu, Uta, vagy Peter. A könyvek visszavitele nem leterhelő, az tény, de egyeseknek mindig kimegy a fejéből. Már amennyire magamat ismertem, a kinti világban is alig-alig tartottam az eszemben a határidőre menő dolgokat, így a könyvek visszavitelét sem. Az utóbbi szóban forgó sárkány megszólalására az épp szememet elkerekítve néztem rá, aztán tekintetem a nálánál jóval apróbb madárkára vándorolt.
- Rosa. Mit mondtál? - kérdeztem tőle kissé számon kérően, de csúfondáros mosolyom elvette szavaimnak az élét. Egyáltalán nem dorgálásnak szántam, elvégre még csak egy gyermek volt, és a gyermekeknek sokat kell tanulniuk - és nekem is, hogyha el szeretném kerülni az efféle "baleseteket".
Aeon- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 103
Join date : 2014. Jan. 18.
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Kezdetek Erdeje
/Leone/
A sárkány kicsit leszegte a tekintetét, és oldalra csapta az egyik fülét. Értetlenkedett. Eddig mindegyik pet, aki harcra született akart is harcolni. Még Anika is, aki tényleg nem tűnt valami harcias típusnak, még ő is örömmel vetette bele magát a versengésbe, és tényleg elhitte, hogy legyőzheti Timidust. A sárkány sohasem gondolta volna, hogy megtalálja Shukaku megfelelőjét petben. A főnix nem akart harcolni, a jelek szerint félt a harctól és félt az ellenfelektől is. Ezt a súlyos hibát gyorsan ki kellett javítani.
-A harc nem rossz dolog, ha okosan csinálod. Gyakorolsz vele, erősebb és ügyesebb leszel, és jobban meg tudod védeni a társadat. És… igazad van. Valóban nehéz, de ha elmondod, hogy mit tartasz benne nehéznek, akkor szívesen segítek. Egyébként a mobokat ki lehet kerülni, ha kitapasztalod a taktikájukat és az útvonalaikat. Nem mindenkivel érdemes harcba szállni. Elmondom, hogy én mit csinálok, és akár Falcoval is gyakorolhatsz. Hozzá biztosan közelebb vagy szintben is, és mindketten főnixek vagytok. Elleshettek egymástól pár dolgot, én pedig majd megfigyelem a csatát, és adok tanácsokat. Mit szólsz?
A sárkány elvigyorodott, és helyeslően bólintott közben.
-Ha egy-egy szót ért meg, már az is több, mint amit sok másik idomár megért. Még Anatole is jobban megérti Aldot, pedig ők nem is harcolnak együtt. Anatole kedves.
A lány nem gondolkodott sokáig a válaszon, hiszen amikor Timidus megtanult beszélni azzal, hogy elérte a megfelelő kort, rengeteg olyan kérdést tett fel neki, amire addig a kommunikációs szakadék miatt nem tudott volna felelni a pet. Természetesen ez a kérdés is ott volt azok között.
-A petek külön-külön nyelveket beszélnek, mindenki a saját fajának a nyelvét. A farkasok üvöltenek és ugatnak, meg kaffognak, a madarak csiripelnek, a macskák nyávognak… de egymást valamiért nagyon jól megértik. Talán hasonló a szókészletük, és persze a testtartásokat is ügyesebben használják, mint az emberek. Timidus sokszor panaszkodik arra, hogy az embereken nem lehet azonnal látni dolgokat a fülek és a farok állásából. A mimika nem látszik olyan jól messziről. Szóval… emiatt én például nem értem meg Rosát, de Timidust valamennyire igen, így tudok következtetni a beszélgetésre. Persze egymással sokkal gyorsabban beszélnek mint velem, és nem is figyelnek oda annyira… mint amikor egy külföldi lassan és tagoltan ejti ki a szavakat…
Egy kicsit elhallgatott, és újra rádöbbent, hogy talán túlságosan bő lére eresztette a válaszadást. Az ilyen témákba mindig belelovalta magát, és olyankor napokig tudott volna beszélni.
-A harc nem rossz dolog, ha okosan csinálod. Gyakorolsz vele, erősebb és ügyesebb leszel, és jobban meg tudod védeni a társadat. És… igazad van. Valóban nehéz, de ha elmondod, hogy mit tartasz benne nehéznek, akkor szívesen segítek. Egyébként a mobokat ki lehet kerülni, ha kitapasztalod a taktikájukat és az útvonalaikat. Nem mindenkivel érdemes harcba szállni. Elmondom, hogy én mit csinálok, és akár Falcoval is gyakorolhatsz. Hozzá biztosan közelebb vagy szintben is, és mindketten főnixek vagytok. Elleshettek egymástól pár dolgot, én pedig majd megfigyelem a csatát, és adok tanácsokat. Mit szólsz?
A sárkány elvigyorodott, és helyeslően bólintott közben.
-Ha egy-egy szót ért meg, már az is több, mint amit sok másik idomár megért. Még Anatole is jobban megérti Aldot, pedig ők nem is harcolnak együtt. Anatole kedves.
A lány nem gondolkodott sokáig a válaszon, hiszen amikor Timidus megtanult beszélni azzal, hogy elérte a megfelelő kort, rengeteg olyan kérdést tett fel neki, amire addig a kommunikációs szakadék miatt nem tudott volna felelni a pet. Természetesen ez a kérdés is ott volt azok között.
-A petek külön-külön nyelveket beszélnek, mindenki a saját fajának a nyelvét. A farkasok üvöltenek és ugatnak, meg kaffognak, a madarak csiripelnek, a macskák nyávognak… de egymást valamiért nagyon jól megértik. Talán hasonló a szókészletük, és persze a testtartásokat is ügyesebben használják, mint az emberek. Timidus sokszor panaszkodik arra, hogy az embereken nem lehet azonnal látni dolgokat a fülek és a farok állásából. A mimika nem látszik olyan jól messziről. Szóval… emiatt én például nem értem meg Rosát, de Timidust valamennyire igen, így tudok következtetni a beszélgetésre. Persze egymással sokkal gyorsabban beszélnek mint velem, és nem is figyelnek oda annyira… mint amikor egy külföldi lassan és tagoltan ejti ki a szavakat…
Egy kicsit elhallgatott, és újra rádöbbent, hogy talán túlságosan bő lére eresztette a válaszadást. Az ilyen témákba mindig belelovalta magát, és olyankor napokig tudott volna beszélni.
_________________
ADATLAP
Shu és Timidus Kristályboltocskája
- Statok:
Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45
Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2
Kristályírás: 100
Növénylátás: 100
Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester
Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Jumpy Vigor
Re: Kezdetek Erdeje
Beleborzongtam - ismét. Hogy lehetett a harcot szeretni?! A harc rossz dolog - nagyon-nagyon rossz dolog! Nem láttam benne sok értelmet, hogy megöljek valami mást, ami kicsit is mozgott. Még a mobot sem. Mert egyszerűen féltem - féltem, hogyha megtámadok valamit vagy valakit, az a valami vagy valaki visszaüt. És nem szeretem az erőszakot. Csúnya dolog. Jó, tudtam, hogy én is csúnya vagyok, de a harc az még nálam is csúnyább: olyan csúnya, mint ahogyan egy farkas lehet csúnya! Persze az aggályok ellenére megpróbáltam a nem nagy, nem kövér Timidust megérteni, és figyelni minden egyes szavára. Ő biztosan szeretett harcolni, azért mondott ilyeneket - és ha Falco őtőle tanult, akkor a kis társamnak is a vérében lehet a küzdelem. De akkor csak én vagyok ilyen? Nagyon nem szerettem különcnek lenni... nagyon nem! Viszont az, hogy a harcot lehet okosan is csinálni, - nem nagy, de nem is kövér Timidus állítása szerint - az elgondolkodtatott. Kevés dolog volt, ami igazán el tudott gondolkodtatni. Szárnyamat a csőröm alá tettem, és gondolkodást színleltem - pedig nem is elmélkedtem el annyira.
- És hogyan lehet okosan csinálni? - kérdeztem, majd azután csodálkozóan fütyültem. - Hát... Falcoval sikerült beszélni. És én a farkasoktól félek igazán... meg azoktól, akik bántanak. Az nem szép dolog. De azt hiszem értem... szóval kerüljem ki őket... viszont akkor a vicces bácsi nem tud haladni a dolgával. És én szívesen segítenék neki. Bár ahhoz értenie kell engem. Én értem őt, csak ő engem nem. - Ajánlatára még jobban elcsodálkoztam. Örültem. - Tényleg megtennéd? Hogyhogy? - Buta Rosa, buta kérdés! Nagyon buta kérdés!
- Ó, szóval vannak gonosz idomárok is? - Kicsit eltöprengve néztem rá a bácsira, majd lehajtottam fejemet. Nem akartam elképzelni a vicces bácsit, gonosz-vicces bácsiként. - Szerintem ő nem gonosz, csak... sokat kell tanulnia. Annak ellenére, hogy bácsi. De ki az az Anatole? Hogyhogy nem harcol Aldoval? Ugyanolyanok, mint mi?
Elgondolkodva húztam el a számat: igen, Kayaba nem sokat változtatott az állatokkal kapcsolatban, és ezek szerint tényleg más-más nyelven szólalnak meg. Ehhez képest nem, hogy könnyebb lett a dolgom, hanem egyre nehezedett. Aj-aj, Anna, miért is hallgattam rád?
Csendben, türelmesen hallgattam a tapasztaltabb idomár szavait, majd újabb bólintással jelezte, hogy "igen, megértettem, ezzel már nem lesz semmi baj". Elgondolkodva helyeztem jobb öklömet az állam alá, és sejtelmesen hümmögve fejtegettem az elmémben a következő hipotézisemet - persze nem túl sok eredménnyel, hiszen egyrészt nem voltam túlságosan biztos benne, másrészt pedig kicsit sem konyítottam az idomársághoz. Szememet újból megforgattam, ahányszor Anna buta ötletére gondoltam - buta, de eleven ötlet, ami megtanít a türelemre... hiszen ha ezzel a kis gyámoltalannal nem birkózok meg, hogyan várakozzak én arra a napra, amikor visszatérek oda, ahová tartozok?
- Köszönöm. Még egy dolog. Ha úgy akarok beszélni hozzá, hogy senki se értse meg, - értem én ezalatt, hogy nem bízok meg valakiben - akkor nekem is meg kell tanulnom az ő nyelvét használni. - fejtettem ki véleményemet, miközben térdemen kissé begörnyesztettem. Kicsit fárasztó volt mereven, egy helyben állni. - És ha ez igaz, akkor érdemes lenne ugyanúgy szótáraznom Rosa reakcióit, mint te, Timidusnál? - Várjunk csak. Timidust értettem... már ahogy tudtam. Enyhén bizonytalan lettem - ismét. Nem vontam kétségbe a lány szavait, de valamire másra volt szükség: sokkal többre, hogy megértsem Rosát. Szememet lesütve estem újból gondolkodóba, miközben Shu válaszára vártam.
- És hogyan lehet okosan csinálni? - kérdeztem, majd azután csodálkozóan fütyültem. - Hát... Falcoval sikerült beszélni. És én a farkasoktól félek igazán... meg azoktól, akik bántanak. Az nem szép dolog. De azt hiszem értem... szóval kerüljem ki őket... viszont akkor a vicces bácsi nem tud haladni a dolgával. És én szívesen segítenék neki. Bár ahhoz értenie kell engem. Én értem őt, csak ő engem nem. - Ajánlatára még jobban elcsodálkoztam. Örültem. - Tényleg megtennéd? Hogyhogy? - Buta Rosa, buta kérdés! Nagyon buta kérdés!
- Ó, szóval vannak gonosz idomárok is? - Kicsit eltöprengve néztem rá a bácsira, majd lehajtottam fejemet. Nem akartam elképzelni a vicces bácsit, gonosz-vicces bácsiként. - Szerintem ő nem gonosz, csak... sokat kell tanulnia. Annak ellenére, hogy bácsi. De ki az az Anatole? Hogyhogy nem harcol Aldoval? Ugyanolyanok, mint mi?
Elgondolkodva húztam el a számat: igen, Kayaba nem sokat változtatott az állatokkal kapcsolatban, és ezek szerint tényleg más-más nyelven szólalnak meg. Ehhez képest nem, hogy könnyebb lett a dolgom, hanem egyre nehezedett. Aj-aj, Anna, miért is hallgattam rád?
Csendben, türelmesen hallgattam a tapasztaltabb idomár szavait, majd újabb bólintással jelezte, hogy "igen, megértettem, ezzel már nem lesz semmi baj". Elgondolkodva helyeztem jobb öklömet az állam alá, és sejtelmesen hümmögve fejtegettem az elmémben a következő hipotézisemet - persze nem túl sok eredménnyel, hiszen egyrészt nem voltam túlságosan biztos benne, másrészt pedig kicsit sem konyítottam az idomársághoz. Szememet újból megforgattam, ahányszor Anna buta ötletére gondoltam - buta, de eleven ötlet, ami megtanít a türelemre... hiszen ha ezzel a kis gyámoltalannal nem birkózok meg, hogyan várakozzak én arra a napra, amikor visszatérek oda, ahová tartozok?
- Köszönöm. Még egy dolog. Ha úgy akarok beszélni hozzá, hogy senki se értse meg, - értem én ezalatt, hogy nem bízok meg valakiben - akkor nekem is meg kell tanulnom az ő nyelvét használni. - fejtettem ki véleményemet, miközben térdemen kissé begörnyesztettem. Kicsit fárasztó volt mereven, egy helyben állni. - És ha ez igaz, akkor érdemes lenne ugyanúgy szótáraznom Rosa reakcióit, mint te, Timidusnál? - Várjunk csak. Timidust értettem... már ahogy tudtam. Enyhén bizonytalan lettem - ismét. Nem vontam kétségbe a lány szavait, de valamire másra volt szükség: sokkal többre, hogy megértsem Rosát. Szememet lesütve estem újból gondolkodóba, miközben Shu válaszára vártam.
Aeon- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 103
Join date : 2014. Jan. 18.
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Kezdetek Erdeje
-Hogyan lehet? Hát… rengeteget kell tanulni. Pont úgy, ahogy én csináltam. Tanulni, gyakorolni és tapasztalni. És amikor már elég sok mindent tudsz, akkor meg tudod határozni, hogy melyik ellenfél veszélyes és melyik veszélytelen. Persze az indikátor is jelzi, de van úgy, hogy az egyik piros indikátoros mob sokkal veszélyesebb mint a másik. Az embereknél pedig ez még nehezebb. Ők teljesen logikátlanul gondolkodnak, és emiatt kiszámíthatatlanok, plusz ott van még a speciális képességük is, ami sokszor jóval a saját szintjük fölé emeli a legyőzésük nehézségeit. De ha megfelelő ellenféllel és megfelelő taktikával harcolsz, tehát okosan, akkor nincs mitől tartanod. A párbajban amúgy sem eshet semmi bajod. A farkasok pedig nektek még tényleg komoly ellenfelek lehetnek. Gondolom igen alacsony a szintetek. Arra pedig… azt tudd, hogy nem az idomár véd meg téged, hanem te véded meg az idomárt. Te vagy a fontosabb egy harcban. Ezt jegyezd meg.
A kérdés egyáltalán nem lepte meg a sárkányt. Ugyanolyan nyugodtan beszélt tovább, ahogyan eddig tette.
-Azért tenném meg, mert egy céhben vagyunk, és illik segíteni a másiknak. Ha segítünk nektek, akkor ti is segítetek nekünk, és közösen jobbá tehetjük a céhet. Alig van pár jó harcos a céhben, vagy olyasvalaki, aki ért is a dolgokhoz. Minél többeket tanítok meg ilyenekre, annál többre vihetjük.
~És egy idő után majd az emberek belátják, hogy jobb ha átadják nekünk a vezetést, mert sokkal logikusabban gondolkodunk mint ők. Szerencsére a frontharcosok között nincs sok idomár, így ők nem fognak ide talán soha eljutni, és amíg az emberek vezetik a frontot, addig nem is kell aggódnunk amiatt, hogy túl messzire jutnának.~
-Nem hinném, hogy gonosz. Peternek ahhoz van érzéke, hogy megfelelő embereket vegyen fel a céhbe.
~Ezt kivételesen remekül csinálja. A többi dologban is ügyes, de ebben majdnem olyan precíz, mint én lennék.~
-Minden embernek sokat kell tanulnia. A mi felelősségünk megtanítani nekik a dolgok rendjét. Anatole pedig egy másik céhvezér, és az ő társa Aldo. Annyiban különböznek tőlünk, hogy Aldo nem harci pet, hiszen Anatole nem idomár.
A lány egy picit kuncogott, amikor meglátta, hogy mind a pet, mind az idomár hasonló mozdulatsort mellékel az elgondolkodásukhoz. Természetesen most is örömmel válaszolt a kérdésekre.
-Hát… érdemesnek érdemes, de nekünk is egy évünkbe telt, és azalatt nem is csináltunk nagyon semmi mást. Nem fejlődtünk, és csak azzal foglalkoztunk, hogy a lehető legjobban megismerjük és megértsük egymást. Persze érdemes erre időt fordítani, de nem sok idomár meri ezt vállalni. Az mindenképpen fontos, hogy jól ismerjétek egymást és értsd, ha valamit gyorsan szeretne jelezni. Engem ez sokszor mentett meg a veszélytől…
A kérdés egyáltalán nem lepte meg a sárkányt. Ugyanolyan nyugodtan beszélt tovább, ahogyan eddig tette.
-Azért tenném meg, mert egy céhben vagyunk, és illik segíteni a másiknak. Ha segítünk nektek, akkor ti is segítetek nekünk, és közösen jobbá tehetjük a céhet. Alig van pár jó harcos a céhben, vagy olyasvalaki, aki ért is a dolgokhoz. Minél többeket tanítok meg ilyenekre, annál többre vihetjük.
~És egy idő után majd az emberek belátják, hogy jobb ha átadják nekünk a vezetést, mert sokkal logikusabban gondolkodunk mint ők. Szerencsére a frontharcosok között nincs sok idomár, így ők nem fognak ide talán soha eljutni, és amíg az emberek vezetik a frontot, addig nem is kell aggódnunk amiatt, hogy túl messzire jutnának.~
-Nem hinném, hogy gonosz. Peternek ahhoz van érzéke, hogy megfelelő embereket vegyen fel a céhbe.
~Ezt kivételesen remekül csinálja. A többi dologban is ügyes, de ebben majdnem olyan precíz, mint én lennék.~
-Minden embernek sokat kell tanulnia. A mi felelősségünk megtanítani nekik a dolgok rendjét. Anatole pedig egy másik céhvezér, és az ő társa Aldo. Annyiban különböznek tőlünk, hogy Aldo nem harci pet, hiszen Anatole nem idomár.
A lány egy picit kuncogott, amikor meglátta, hogy mind a pet, mind az idomár hasonló mozdulatsort mellékel az elgondolkodásukhoz. Természetesen most is örömmel válaszolt a kérdésekre.
-Hát… érdemesnek érdemes, de nekünk is egy évünkbe telt, és azalatt nem is csináltunk nagyon semmi mást. Nem fejlődtünk, és csak azzal foglalkoztunk, hogy a lehető legjobban megismerjük és megértsük egymást. Persze érdemes erre időt fordítani, de nem sok idomár meri ezt vállalni. Az mindenképpen fontos, hogy jól ismerjétek egymást és értsd, ha valamit gyorsan szeretne jelezni. Engem ez sokszor mentett meg a veszélytől…
_________________
ADATLAP
Shu és Timidus Kristályboltocskája
- Statok:
Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45
Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2
Kristályírás: 100
Növénylátás: 100
Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester
Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Jumpy Vigor
Re: Kezdetek Erdeje
Sokat mondott, én meg a felsoroltak közül elég keveset tudtam. Pici vagyok én még ehhez... de ha a nagyobbak azt mondják, hogy "így kell ezt csinálni", "úgy kell ezt csinálni", akkor valószínűleg aszerint kell tennem azt, amit muszáj - mert máskülönben jön a farkas, és megesz!
Timidus okos, de semmiképpen sem nagy és kövér, de szereti a halat - ennek ellenére kicsit meglepődtem, amikor az embereket értelmetleneknek nevezte. Jó, a vicces bácsi ma már csak olyan buta, mint a föld, de ha kellett, tudott ám okos is lenni - a kiszámíthatatlanság pedig jó dolog, ha meg akar téveszteni valakit... de én ezt honnan tudom? Hm. *vállrándítás* Lényegtelen. A sok gondolkodás amúgy is csak elzsibbaszt, és aggódni sem túlságosan javasolt. Kicsi vagyok még ehhez és a fölösleges aggodalomhoz. Majd ráér! Csak a harcot és azt kell megtanulnom, hogy a vicces bácsi felfigyeljen rám - mást nem is kell elérnem... azt hiszem.
- Szint... aham, azt hiszem. - Vakargattam meg fejemet bal lábammal. - De ahhoz képest én már láttam farkast. Nem sokat, csak egyet-kettőt. Ijesztőek, ha a közelükbe mész. - Utóbbi mondatán felettébb meglepődtem. - Falco és Uta is ilyesmit mondott, hogy nekem kell megvédenem a vicces bácsi Leonét, de most úgy tűnik, mintha ő lenne az erősebb... mert egyszerűen nagyobb, mint én. Még csak egyszer harcoltam, bár... - A végét elharaptam - már amennyire ez lehetséges egy főnixtől. Idegesen szívtam be a levegőt, majd azzal a lendülettel ki is fújtam. Nem folytattam.
A kérdésemmel szemlátomást nem sértettem meg a nem nagy, nem kövér, halszerető Timidust. Elmosolyodtam, mert tetszett ez a hozzáállás. Tetszett a céh. Tetszett Timidus. És az is tetszett, hogy szerinte se gonosz a vicces bácsi - mert ha az lenne, már bántott volna.
- Ühüm, de gondolom nekünk is van mit tanulnunk. - motyogtam lassan, miközben lábammal a földet kapartam. Meglepetten billentettem oldalra fejemet, és elismerően füttyentettem föl. - De ha azt mondod, hogy mi vagyunk az okosabbak, akkor egyáltalán miért segítünk nekik?
A lányka nevetgélése nem volt baljóslatú, hanem inkább rejtélyes - persze maga a kisugárzása is olyannak bizonyult, ezért tűnt már a kuncogás is furcsának. Egy év rengeteg idő, és ahhoz, hogy bármire is vigyem itt, nincsen egy évem rá... így is elég sok időt elvesztegettem. Tűnhet türelmetlenségnek, de nem. Nincs annyi időm, mint neki - és arról fogalmam se lehetett, hogy őt ki várja odakint, s miért lehet neki ennyi türelme. Az idő gyorsan fogy, még a fiatalok számára is. Amint a mosoly eltűnt arcomról, lesütöttem szememet. Csak elmélkedést színleltem, de talán jóval többet árultam el abból, amit akkor gondoltam - talán még annál is többet, mint amit Shu tudhatott volna.
- Én szeretném megérteni. Tényleg. - feleltem rá, kis váratva, majd felvettem a lánnyal a szemkontaktust. - De akkor hamar el kéne kezdenem. Viszont - Itt elmosolyodtam. - előtte egy könyvet szeretnék elolvasni. Nem tudom, hogy Aincradban vannak-e kinti könyvek, és ha vannak, akkor hol lelhetők meg... vagyis idáig nem találtam meg, de gondolom, ha van könyvtár, akkor lehet, hogy megtalálom azt, amit keresek. - Túl sok a magyarázkodás, Alf, túl sok...
Timidus okos, de semmiképpen sem nagy és kövér, de szereti a halat - ennek ellenére kicsit meglepődtem, amikor az embereket értelmetleneknek nevezte. Jó, a vicces bácsi ma már csak olyan buta, mint a föld, de ha kellett, tudott ám okos is lenni - a kiszámíthatatlanság pedig jó dolog, ha meg akar téveszteni valakit... de én ezt honnan tudom? Hm. *vállrándítás* Lényegtelen. A sok gondolkodás amúgy is csak elzsibbaszt, és aggódni sem túlságosan javasolt. Kicsi vagyok még ehhez és a fölösleges aggodalomhoz. Majd ráér! Csak a harcot és azt kell megtanulnom, hogy a vicces bácsi felfigyeljen rám - mást nem is kell elérnem... azt hiszem.
- Szint... aham, azt hiszem. - Vakargattam meg fejemet bal lábammal. - De ahhoz képest én már láttam farkast. Nem sokat, csak egyet-kettőt. Ijesztőek, ha a közelükbe mész. - Utóbbi mondatán felettébb meglepődtem. - Falco és Uta is ilyesmit mondott, hogy nekem kell megvédenem a vicces bácsi Leonét, de most úgy tűnik, mintha ő lenne az erősebb... mert egyszerűen nagyobb, mint én. Még csak egyszer harcoltam, bár... - A végét elharaptam - már amennyire ez lehetséges egy főnixtől. Idegesen szívtam be a levegőt, majd azzal a lendülettel ki is fújtam. Nem folytattam.
A kérdésemmel szemlátomást nem sértettem meg a nem nagy, nem kövér, halszerető Timidust. Elmosolyodtam, mert tetszett ez a hozzáállás. Tetszett a céh. Tetszett Timidus. És az is tetszett, hogy szerinte se gonosz a vicces bácsi - mert ha az lenne, már bántott volna.
- Ühüm, de gondolom nekünk is van mit tanulnunk. - motyogtam lassan, miközben lábammal a földet kapartam. Meglepetten billentettem oldalra fejemet, és elismerően füttyentettem föl. - De ha azt mondod, hogy mi vagyunk az okosabbak, akkor egyáltalán miért segítünk nekik?
A lányka nevetgélése nem volt baljóslatú, hanem inkább rejtélyes - persze maga a kisugárzása is olyannak bizonyult, ezért tűnt már a kuncogás is furcsának. Egy év rengeteg idő, és ahhoz, hogy bármire is vigyem itt, nincsen egy évem rá... így is elég sok időt elvesztegettem. Tűnhet türelmetlenségnek, de nem. Nincs annyi időm, mint neki - és arról fogalmam se lehetett, hogy őt ki várja odakint, s miért lehet neki ennyi türelme. Az idő gyorsan fogy, még a fiatalok számára is. Amint a mosoly eltűnt arcomról, lesütöttem szememet. Csak elmélkedést színleltem, de talán jóval többet árultam el abból, amit akkor gondoltam - talán még annál is többet, mint amit Shu tudhatott volna.
- Én szeretném megérteni. Tényleg. - feleltem rá, kis váratva, majd felvettem a lánnyal a szemkontaktust. - De akkor hamar el kéne kezdenem. Viszont - Itt elmosolyodtam. - előtte egy könyvet szeretnék elolvasni. Nem tudom, hogy Aincradban vannak-e kinti könyvek, és ha vannak, akkor hol lelhetők meg... vagyis idáig nem találtam meg, de gondolom, ha van könyvtár, akkor lehet, hogy megtalálom azt, amit keresek. - Túl sok a magyarázkodás, Alf, túl sok...
Aeon- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 103
Join date : 2014. Jan. 18.
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Kezdetek Erdeje
-Akkor ne menj a közelükbe. Foglalkozzatok mondjuk egyelőre a vaddisznókkal. Ők nem olyan erősek, csak figyeljetek arra, hogy egyszerre csak egyel harcoljatok. De ha még a vaddisznó is erős nektek, akkor szívesen tanítgatlak akár én is, ahogyan Falcoval és Utával is tettem. Ha velem gyakorolsz, akkor semmi esélyed nem lesz megsérülni, mivel nem bántalak.
Arra, hogy Leone lenne az erősebb, csak elvigyorodott. Úgy tűnt, hogy a kis főnix még nem sokat tudott a világról, és ismételten csak a sárkány feladata lesz, hogy felvilágosítsa. Nem mintha zavarta volna ez a hálás munka.
-Az, hogy nagyobb náluk nem jelent semmit. Az csak nekünk számít. Mi minél nagyobb fejlettségi fokot érünk el, annál nagyobbak leszünk. Ők viszont nem így működnek. Nézd meg például Shut. Ő kicsi, sokkal kisebb, mint Leone, mégis sokszor olyan erős. Én pedig kisebb vagyok mint Shu, mégis erősebb vagyok még nála is. A méretét csak a peteknek kell nézned, az embereknek nem. Láttam már olyan frontharcost, aki alig magasabb mint Shu, és mégis a legveszélyesebb ellenfelekkel küzd, és megvédi a sokkal nagyobb társait.
Egy ideig figyelte a főnix reakcióit, majd folytatta.
-Tanulni mindig lehet, és kell is. Mindig vannak új dolgok, és a legtöbb pettől, embertől vagy mobtól el tudsz lesni érdekes taktikákat, és beépítheted a sajátjaid közé. Ezért is éri meg harcolni, mert gyakorolhatsz és tanulhatsz, amivel fejlődni tudsz. Ráadásul ha okosan csinálod, akkor még veszélytelen is. Segíteni pedig…
Egy kicsit megint elgondolkodott, majd újra elvigyorodott.
-Miért ne segítenénk? Ők kedvesek velünk, ezért mi is kedvesek vagyunk velük. Shu a barátom, úgyhogy segítek neki. Ilyen egyszerű.
Ez alatt Shu is figyelt, bár egy kicsit hitetlenkedve hallgatta a beszámolót és a kérdéseket.
-Persze… hamar el kell kezdeni… ahogy kikelt a tojásból a pet, már el is kezdődik. És… hogyan került a céhbe? Mármint… Peter vagy valaki nem vezette körbe?
Picit kezdett kételkedni abban, hogy a céhlogó eredeti-e. Eddig sohasem látott még olyat, hogy valaki hamisíthatná, de belegondolva akár egy képesség is lehetett.
Arra, hogy Leone lenne az erősebb, csak elvigyorodott. Úgy tűnt, hogy a kis főnix még nem sokat tudott a világról, és ismételten csak a sárkány feladata lesz, hogy felvilágosítsa. Nem mintha zavarta volna ez a hálás munka.
-Az, hogy nagyobb náluk nem jelent semmit. Az csak nekünk számít. Mi minél nagyobb fejlettségi fokot érünk el, annál nagyobbak leszünk. Ők viszont nem így működnek. Nézd meg például Shut. Ő kicsi, sokkal kisebb, mint Leone, mégis sokszor olyan erős. Én pedig kisebb vagyok mint Shu, mégis erősebb vagyok még nála is. A méretét csak a peteknek kell nézned, az embereknek nem. Láttam már olyan frontharcost, aki alig magasabb mint Shu, és mégis a legveszélyesebb ellenfelekkel küzd, és megvédi a sokkal nagyobb társait.
Egy ideig figyelte a főnix reakcióit, majd folytatta.
-Tanulni mindig lehet, és kell is. Mindig vannak új dolgok, és a legtöbb pettől, embertől vagy mobtól el tudsz lesni érdekes taktikákat, és beépítheted a sajátjaid közé. Ezért is éri meg harcolni, mert gyakorolhatsz és tanulhatsz, amivel fejlődni tudsz. Ráadásul ha okosan csinálod, akkor még veszélytelen is. Segíteni pedig…
Egy kicsit megint elgondolkodott, majd újra elvigyorodott.
-Miért ne segítenénk? Ők kedvesek velünk, ezért mi is kedvesek vagyunk velük. Shu a barátom, úgyhogy segítek neki. Ilyen egyszerű.
Ez alatt Shu is figyelt, bár egy kicsit hitetlenkedve hallgatta a beszámolót és a kérdéseket.
-Persze… hamar el kell kezdeni… ahogy kikelt a tojásból a pet, már el is kezdődik. És… hogyan került a céhbe? Mármint… Peter vagy valaki nem vezette körbe?
Picit kezdett kételkedni abban, hogy a céhlogó eredeti-e. Eddig sohasem látott még olyat, hogy valaki hamisíthatná, de belegondolva akár egy képesség is lehetett.
_________________
ADATLAP
Shu és Timidus Kristályboltocskája
- Statok:
Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45
Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2
Kristályírás: 100
Növénylátás: 100
Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester
Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Jumpy Vigor
Re: Kezdetek Erdeje
Hevesen bólogattam, habár úgy éreztem, még a leggyengébbnél is gyengébb vagyok, csupán mert félek a gonoszoktól - más is fél valamitől, erre Falco tanított meg! Persze ajánlatára nem mondhattam nemet - függetlenül attól, hogy kicsit úgy tűnt, még a nem nagy, nem kövér, halevő Timidus lebecsült. De legalább foglalkozott velem. A vicces bácsi is próbálkozott, bár buta volt, mint a föld - de legalább nem annyira, mint a kő! Ez fejlődés!
- Áh, majd próbálkozok. Vagyis remélem, hogy nem fognak bántani a gonoszok. - mondtam, majd újból megvakargattam fejemet. - De azért jó lenne gyakorolni. - Igen, jó volna. Jó volna, ha valaki segítene. Nem mintha annyira ügyetlen lennék... de játszani jobb! Ha Falco a sárkánytól tanult, akkor ő is valószínűleg szeret játszani. Timidusszal együtt mosolyodtam el, bár én egészen máson: igazán jó lesz játszani! Azonban kicsit sem értettem, amiket mondott. Túlságosan bonyolult volt nekem, hogy foglalkozzak ezzel, de szemeim felcsillantak, amint említette, hogy akár belőlem is lehet nagy! Ismét elképzeltem magamat, hatalmas, bősz, erős főnixként, aki minden mobbal leszámol, és igazságot szolgáltat. A NAGY Rosa - még a gondolata is megörvendeztetett, pedig nem is jártam elég közel az álomhoz... mert ez az én álmom. Az álom olyan volt, mint a legjobb eledel: sosem tudsz vele teljesen betelni, és addig ízlelgeted, amíg a nyálad ki nem csordul - így voltam vele, amikor figyelmem a gondolataimba kalauzolt, miközben Timidus magyarázott. Fejemet megráztam, miután felébredtem az éber álomból. Jól esett. És milyen könnyű lehet, ha játékkal elérhetem!
- Veszélytelen? - tűnődtem el, majd amint megmagyarázta, miért kell segíteni az embereknek, megint elöntött a kíváncsiság... és valamiért most minden más volt. - Jó, de vannak nem-kedves emberek is. Uta említette azokat, akiknek... vörös az indikátoruk. Említette a vicces bácsival, hogy ki akarnak jutni innen. De ha a vicces bácsinak, meg Shunak segítünk, akkor a nem-kedveseknek is segítünk, nem? - Furcsán éreztem magamat, de a kérdés csak úgy jött magától.
Kérdésemre újabb kérdés érkezett, persze egészen más formában, ami... enyhén szólva furcsa volt. Egy darabig meglepett némasággal pislogtam, mielőtt bármit is felelhettem volna. Azonban egy-kettőre rájöttem, hogy mi itt a gond: nem bízott bennem. Ajkamat felszippantva forgattam meg szememet. Már megint a formalitás... ezek szerint tényleg gyanús volt a helyzetem...
- Peter a kőszínházban talált rám. Éppen elmélkedtem. Ő felajánlotta nekem, hogyha kell-e egy hely, ahol nyugodtan elgondolkozhatok... - Szünetet tartottam, mielőtt bármit is folytathattam volna. - Megadta a Mount Justice koordinátáit. Meghívott a céhbe, ahogyan kell. - Féloldalasan elmosolyodtam. - Baj? Vagy nem szólt neked?
- Áh, majd próbálkozok. Vagyis remélem, hogy nem fognak bántani a gonoszok. - mondtam, majd újból megvakargattam fejemet. - De azért jó lenne gyakorolni. - Igen, jó volna. Jó volna, ha valaki segítene. Nem mintha annyira ügyetlen lennék... de játszani jobb! Ha Falco a sárkánytól tanult, akkor ő is valószínűleg szeret játszani. Timidusszal együtt mosolyodtam el, bár én egészen máson: igazán jó lesz játszani! Azonban kicsit sem értettem, amiket mondott. Túlságosan bonyolult volt nekem, hogy foglalkozzak ezzel, de szemeim felcsillantak, amint említette, hogy akár belőlem is lehet nagy! Ismét elképzeltem magamat, hatalmas, bősz, erős főnixként, aki minden mobbal leszámol, és igazságot szolgáltat. A NAGY Rosa - még a gondolata is megörvendeztetett, pedig nem is jártam elég közel az álomhoz... mert ez az én álmom. Az álom olyan volt, mint a legjobb eledel: sosem tudsz vele teljesen betelni, és addig ízlelgeted, amíg a nyálad ki nem csordul - így voltam vele, amikor figyelmem a gondolataimba kalauzolt, miközben Timidus magyarázott. Fejemet megráztam, miután felébredtem az éber álomból. Jól esett. És milyen könnyű lehet, ha játékkal elérhetem!
- Veszélytelen? - tűnődtem el, majd amint megmagyarázta, miért kell segíteni az embereknek, megint elöntött a kíváncsiság... és valamiért most minden más volt. - Jó, de vannak nem-kedves emberek is. Uta említette azokat, akiknek... vörös az indikátoruk. Említette a vicces bácsival, hogy ki akarnak jutni innen. De ha a vicces bácsinak, meg Shunak segítünk, akkor a nem-kedveseknek is segítünk, nem? - Furcsán éreztem magamat, de a kérdés csak úgy jött magától.
Kérdésemre újabb kérdés érkezett, persze egészen más formában, ami... enyhén szólva furcsa volt. Egy darabig meglepett némasággal pislogtam, mielőtt bármit is felelhettem volna. Azonban egy-kettőre rájöttem, hogy mi itt a gond: nem bízott bennem. Ajkamat felszippantva forgattam meg szememet. Már megint a formalitás... ezek szerint tényleg gyanús volt a helyzetem...
- Peter a kőszínházban talált rám. Éppen elmélkedtem. Ő felajánlotta nekem, hogyha kell-e egy hely, ahol nyugodtan elgondolkozhatok... - Szünetet tartottam, mielőtt bármit is folytathattam volna. - Megadta a Mount Justice koordinátáit. Meghívott a céhbe, ahogyan kell. - Féloldalasan elmosolyodtam. - Baj? Vagy nem szólt neked?
Aeon- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 103
Join date : 2014. Jan. 18.
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Kezdetek Erdeje
A sárkány bölcs képet vágva bólintott, és társára sandított, majd visszafordult a főnixhez.
-A próbálkozás már egyfajta gyakorlás. Gyakorolni pedig majdnem bármikor tudunk. Én is céhtag vagyok, te is az vagy, meg tudsz keresni a céhházban, és kihívhatsz párbajra. És igen, veszélytelen. Ha párbajban küzdesz, és nem vagy olyan idióta, hogy azt a lehetőséget válaszd, hogy meghalhass, akkor teljesen veszélytelen. Felugrik egy lila fal, ami megvéd az utolsó végzetes csapástól. Szóval ha eszedbe jut, akkor csak kopogj be hozzánk, és szívesen mutatok pár trükköt.
Az újabb kérdésen egy pillanatra elgondolkodott, de mivel nem látott benne logikát, így nem is kereste túl sokáig.
-Nem. Miért segítenénk? Persze vannak vörös indikátorosok, de azok sem mind gonoszak, és vannak olyanok, akik tényleg gonoszak. Én is ismerek ilyeneket. Ettől függetlenül sem Uta, sem Shu nem gonosz, és ők nem is segítenek a gonoszoknak, szóval nyugodtan segíthetsz nekik, azzal nem a rosszaknak fogsz segíteni.
És ebben teljesen biztos volt. Még ha a rosszakat olyan tágan is értelmezi, hogy például az előbb említett kijutni vágyókat is belesorolja ebbe a csoportba, Shura még úgy is megállt ez a tétel. Persze azok az emberek nem voltak gonoszak, legalább is a legtöbbjük nem, maximum idióták, hiszen egy olyan elérhetetlen álomképet kergettek, ami csak a fejükben létezett. Timidus nagyon remélte, hogy hamarosan elérik azt a szintet, ahonnan a saját, rendezetlen seregeikkel már nem tudnak tovább jutni, és akkor végre elfogadnák a tényt, hogy feleslegesen erőlködnek. A szintek kinyitása persze fontos, hiszen új és érdekes dolgokat rejtenek, de kissé sajnálta az embereket amiatt, hogy mekkorát fognak koppanni, ha majd rájönnek, hogy semmi kijutás nincs a századik szinten. Persze elérni úgy sem tudják, de annak a csalódásnak sem fognak majd kevésbé örülni, amikor ez a tény tudatosul bennük.
Ezalatt Shu kicsit kevésbé gyanakvó tekintettel kémlelte a férfit, bár még mindig nem értette, hogy miként tudhat a világról ilyen keveset. Peter persze említette az új céhtagokat valamelyik ebédnél, de konkrétumok nem hangzottak el, így akár csapda is lehetett. Persze megsérteni senkit nem állt szándékában, így azonnal szabadkozni kezdett.
-Dehogy baj! És… említette, csak nem részletesen. A könyvtárunkra mindenki nagyon büszke, és csodálkoztam, hogy még nem említette… pedig akkor megspórolt volna magának rengeteg időt. Ott biztos megtalálja majd a könyvet amit keres.
Mivel a férfin látszott, hogy direkt nem mondja ki a mű címét, hanem csak egy könyvet emleget, így az idomár nem is erőltette a kérdést.
-A próbálkozás már egyfajta gyakorlás. Gyakorolni pedig majdnem bármikor tudunk. Én is céhtag vagyok, te is az vagy, meg tudsz keresni a céhházban, és kihívhatsz párbajra. És igen, veszélytelen. Ha párbajban küzdesz, és nem vagy olyan idióta, hogy azt a lehetőséget válaszd, hogy meghalhass, akkor teljesen veszélytelen. Felugrik egy lila fal, ami megvéd az utolsó végzetes csapástól. Szóval ha eszedbe jut, akkor csak kopogj be hozzánk, és szívesen mutatok pár trükköt.
Az újabb kérdésen egy pillanatra elgondolkodott, de mivel nem látott benne logikát, így nem is kereste túl sokáig.
-Nem. Miért segítenénk? Persze vannak vörös indikátorosok, de azok sem mind gonoszak, és vannak olyanok, akik tényleg gonoszak. Én is ismerek ilyeneket. Ettől függetlenül sem Uta, sem Shu nem gonosz, és ők nem is segítenek a gonoszoknak, szóval nyugodtan segíthetsz nekik, azzal nem a rosszaknak fogsz segíteni.
És ebben teljesen biztos volt. Még ha a rosszakat olyan tágan is értelmezi, hogy például az előbb említett kijutni vágyókat is belesorolja ebbe a csoportba, Shura még úgy is megállt ez a tétel. Persze azok az emberek nem voltak gonoszak, legalább is a legtöbbjük nem, maximum idióták, hiszen egy olyan elérhetetlen álomképet kergettek, ami csak a fejükben létezett. Timidus nagyon remélte, hogy hamarosan elérik azt a szintet, ahonnan a saját, rendezetlen seregeikkel már nem tudnak tovább jutni, és akkor végre elfogadnák a tényt, hogy feleslegesen erőlködnek. A szintek kinyitása persze fontos, hiszen új és érdekes dolgokat rejtenek, de kissé sajnálta az embereket amiatt, hogy mekkorát fognak koppanni, ha majd rájönnek, hogy semmi kijutás nincs a századik szinten. Persze elérni úgy sem tudják, de annak a csalódásnak sem fognak majd kevésbé örülni, amikor ez a tény tudatosul bennük.
Ezalatt Shu kicsit kevésbé gyanakvó tekintettel kémlelte a férfit, bár még mindig nem értette, hogy miként tudhat a világról ilyen keveset. Peter persze említette az új céhtagokat valamelyik ebédnél, de konkrétumok nem hangzottak el, így akár csapda is lehetett. Persze megsérteni senkit nem állt szándékában, így azonnal szabadkozni kezdett.
-Dehogy baj! És… említette, csak nem részletesen. A könyvtárunkra mindenki nagyon büszke, és csodálkoztam, hogy még nem említette… pedig akkor megspórolt volna magának rengeteg időt. Ott biztos megtalálja majd a könyvet amit keres.
Mivel a férfin látszott, hogy direkt nem mondja ki a mű címét, hanem csak egy könyvet emleget, így az idomár nem is erőltette a kérdést.
_________________
ADATLAP
Shu és Timidus Kristályboltocskája
- Statok:
Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45
Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2
Kristályírás: 100
Növénylátás: 100
Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester
Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Jumpy Vigor
Re: Kezdetek Erdeje
//Anat//
Egyre közelebb és közelebb értünk a város határához, melyet egy nagyobb mező ölel körül. Nem volt a tempónk túlzottan gyors, sokkal inkább kényelmes, ami közben el lehet beszélgetni. Épp a NerveGear történetét meséltem el Saitonak amikor is ő rákérdezett a végén, hogy béta tesztelő voltam e. A kérdésre egyszerű volt a válasz, viszont mégis elgondolkoztam rajta. Sok ember szemében a béta tesztelők, a játékosok legalja, akik cserben hagyták a nyitás napján a többieket.
- Nem, nem voltam béta tesztelő, sőt mi több, amikor folyt a tesztelés, még csak nem is hallottam erről a "játékról", erről a világról. Mondtam lehajtott fejjel a földre bámulva, hisz erről is csak ő jutott eszembe, de gyorsan kivertem a fejemből és újdonsült társamra figyeltem. Látszott rajta, hogy meglepődött a visszautasításomon, elvégre melyik bolond hátrálna meg egy olyan cseréből ahol neki semmit sem kell adnia, viszont rengeteg jó tárgyat kap. Én bizony ezek közé a bolondok közé tartoztam, na nem azért mert nem akartam másnak adósa maradni, hanem mert nem szerettem más ember/játékos kemény munkájának gyümölcsét élvezni, márpedig ezért a felszerelésért valaki, valakik keményen megdolgoztak.
- Kárpótlás? A saját hibámért kétlem, hogy kárpótolni kellene... - tovább figyeltem a férfira. Amit ezután mondott viszont már megragadt, mert tudtam, hogy igaza van. Biztos vagyok benne, hogy sokat látott már ebből a világból, én pedig teljesen megfeledkeztem a játékos gyilkosokról és a piros indikátorukról.
- Saito, maradjunk inkább a Saitonál - nevettem fel és végre ő is kezdett a lényegre térni. Már a legelején gondoltam, hogy nem csak a képességeinek fejlesztése/tesztelése miatt van a Kezdetek városában, hanem mert céhtagokat toboroz. Jelen esetben én vagyok a kiszemelt "hal a horgon" akinek egy jókora csalit dobtak be a vízbe.
- Már megvan a válaszom, de legyen ahogy szeretnéd, majd a trénig után mondom el neked. Viszont annyit hagy áruljak el neked, hogy tulajdonképpen nem is különbözünk annyira. Speciális képességek nélkül is tökéletesen látom, hogy szíveden viseled a játékosok sorsát és jó irányba terelnéd jövőjüket. Én is ilyen vagyok, voltam és remélhetőleg leszek is. Mondtam, ahogyan kinyújtottam felé ökölbe szorított kezemet. - Tudod, mifelénk ha valaki kézfogás helyett az öklét nyújtja a másiknak, az a teljes elismerés jelképe. Arcomra széles mosoly húzódott és vártam, hogy Saito reakcióját.
- Induljuk!
Egyre közelebb és közelebb értünk a város határához, melyet egy nagyobb mező ölel körül. Nem volt a tempónk túlzottan gyors, sokkal inkább kényelmes, ami közben el lehet beszélgetni. Épp a NerveGear történetét meséltem el Saitonak amikor is ő rákérdezett a végén, hogy béta tesztelő voltam e. A kérdésre egyszerű volt a válasz, viszont mégis elgondolkoztam rajta. Sok ember szemében a béta tesztelők, a játékosok legalja, akik cserben hagyták a nyitás napján a többieket.
- Nem, nem voltam béta tesztelő, sőt mi több, amikor folyt a tesztelés, még csak nem is hallottam erről a "játékról", erről a világról. Mondtam lehajtott fejjel a földre bámulva, hisz erről is csak ő jutott eszembe, de gyorsan kivertem a fejemből és újdonsült társamra figyeltem. Látszott rajta, hogy meglepődött a visszautasításomon, elvégre melyik bolond hátrálna meg egy olyan cseréből ahol neki semmit sem kell adnia, viszont rengeteg jó tárgyat kap. Én bizony ezek közé a bolondok közé tartoztam, na nem azért mert nem akartam másnak adósa maradni, hanem mert nem szerettem más ember/játékos kemény munkájának gyümölcsét élvezni, márpedig ezért a felszerelésért valaki, valakik keményen megdolgoztak.
- Kárpótlás? A saját hibámért kétlem, hogy kárpótolni kellene... - tovább figyeltem a férfira. Amit ezután mondott viszont már megragadt, mert tudtam, hogy igaza van. Biztos vagyok benne, hogy sokat látott már ebből a világból, én pedig teljesen megfeledkeztem a játékos gyilkosokról és a piros indikátorukról.
- Saito, maradjunk inkább a Saitonál - nevettem fel és végre ő is kezdett a lényegre térni. Már a legelején gondoltam, hogy nem csak a képességeinek fejlesztése/tesztelése miatt van a Kezdetek városában, hanem mert céhtagokat toboroz. Jelen esetben én vagyok a kiszemelt "hal a horgon" akinek egy jókora csalit dobtak be a vízbe.
- Már megvan a válaszom, de legyen ahogy szeretnéd, majd a trénig után mondom el neked. Viszont annyit hagy áruljak el neked, hogy tulajdonképpen nem is különbözünk annyira. Speciális képességek nélkül is tökéletesen látom, hogy szíveden viseled a játékosok sorsát és jó irányba terelnéd jövőjüket. Én is ilyen vagyok, voltam és remélhetőleg leszek is. Mondtam, ahogyan kinyújtottam felé ökölbe szorított kezemet. - Tudod, mifelénk ha valaki kézfogás helyett az öklét nyújtja a másiknak, az a teljes elismerés jelképe. Arcomra széles mosoly húzódott és vártam, hogy Saito reakcióját.
- Induljuk!
_________________
- Pontok Pajzzsal:
- Élet: 5
Fegyverkezelés: 4
Erő: 7
Kitartás: 4
Gyorsaság: 10
Spec képesség: 6
Páncél: 27
Huramino Saito- Lovag
- Hozzászólások száma : 26
Join date : 2014. Apr. 20.
Age : 34
Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Kezdetek Erdeje
- Kár... másfél év alatt még egyetlen bétással sem tudtam elbeszélgetni a játék kezdete előtti időkről. - Viszont ez azt is jelenti, hogy a fiú tényleg szemfüles és jó informatikai készségekkel rendelkezik, hiszen olyasvalamit vett észre és próbált meg kihasználni, amit tudtommal rajta kívül senki más. Bizonyára van vagy vannak bétások az ismertségi köreimben, de mivel az erre irányuló kérdést szökő évben egyszer teszem fel - hiszen engem csöppet sem befolyásol, hogy valaki bétás-e vagy sem - így aligha került még szóba. Bár mintha Mirika bétás lett volna, meg talán Kota is. Azonban számít ez már bármit is?
Abban mondjuk igaza lehet, hogy a saját hibájáért nem kellene még kárpótolnom is, de nem hiszem, hogy akkora bűnt követett volna el. Legalábbis a játékosok szemében nem, a programozóktól pedig már megkapta a büntetését. Akkor minek bűnhődjön tovább. - Bűnhődjön az, aki bebújik a csigaházába az első szinten és azt várja, hogy mások az életüket kockáztatva kijuttassák az ő hátsóját is. - Folytatom hangosan a gondolatmenetemet mintegy válaszképpen is, de a hangszínem inkább szórakozott, mintsem haragos.
A nevén szólításra csak bólintok és igyekszem ezután ahhoz tartani magam. Megjegyezni úgysem lesz nehéz - ezen el is vigyorodok egy pillanatra. Bár engem ismerve, ha hosszabb ismertség alakul ki ebből a találkozóból, a fiú úgyis hamarosan kapni fog egy becenevet, amit azután sose mos le magáról. Ezen még jobban elvigyorodok.
Még ha úgy is döntött, hogy csatlakozni kívánna hozzánk, előtte két fordulóban kellene megfelelnie. Egyrészt szeretném látni, hogy megállja-e a lábát majd a harctéren is, vagy csak a szája és az önbizalma túl nagy. Attól, mert a pajzsa mögé bújik, még nem válik belőle nagy harcos. A második fordulóra pedig majd csak estefelé kerülne sor, otthon. Történetesen mára szerveztünk össze egy kis céhes játékot. Ezen volna alkalma a fiúnak is összeismerkedni a többiekkel, és a srácok is eldönthetnék, hogy szimpatikus-e nekik a fiú. Mivel nem vagyok diktátor vezető, ezért az ő döntésük alapján dőlne el, hogy a fiú közénk való, vagy sem. És persze az sem elhanyagolható rész, hogy a fiú is eldöntheti, neki szimpatikusak-e a társaim.
- Szóval tipikus lovag akarsz lenni? Tank, nagy ütőerővel, de lomha mozgással? - Ez az elgondolás mondjuk egy kicsit kiábrándít. Nem szeretem a kliséket, s én magam is igyekszem hanyagolni azokat a harcos kasztba tartozva. - Én harcos vagyok, nekünk az erő a fontos, nem hiába szerelkeztem én is úgy, hogy a pontozásom és a pluszok ezt támogassák. Viszont minél gyorsabb vagy, annál többször támadhatsz, így a gyorsaság is egy fontos tényező. Nem elég csak erősnek és sebezhetetlennek lenni, a fürgeség életmentő lehet, mivel ha hamar kiütöd az ellent, akkor nincs mitől tartani tovább. Viszont ugye az sem jó, ha papírból vagy. Láttam nem egy ember ebbe belebukni a fronton. Szóval igen, az élet és a páncél is nagyon fontos. Amondó vagyok, hogy két járható út van: Vagy egyvalamire koncentrálsz nagyon vagy minden statodat kiegyensúlyozottan növeled. Van egy jó barátom, aki például idomár létére a kitartásra költ rengeteg pontot. Eleinte semmi értelmét nem láttam ennek, mostanra viszont van úgy, hogy nekem háromszor is meg kell állnom pihenni, miközben ő még mindig talpon van szusszanásnyi időt sem fecsérelve. Azonban a fáradékonyság hátrányát lehet kompenzálni egy potionnal. Az a neve, hogy Vörös bika potion, ennek segítségével akkor is tudod folytatni a harcot, amikor már rég kitikkadnál. Mindez megfelelő gyorsasággal és ütőerővel kombinálva óriási rombolásra képes. Ez az én harcmodorom lényege. Persze a fegyverkezelés kell, hogy egyáltalán eltaláld az ellent és a spec pont sem elhanyagolható, ha van hasznos képességed. Szóval nem egyszerű ez a pontozósdi. - Kissé elnevetem magam, majd a fiú tekintetét fürkészem. Valószínűleg most jó sok információval bombáztam, ami lehet csak még nehezebbé tette a dolgát.
- Elnézést kérek, ha ez most túl sok volt egyszerre, kicsit nagyon belemerültem. Viszont fontos, hogy már az elején jól dönts, mert újrapontozni csak kasztváltáskor lehet, szóval nem mindegy. De lássuk inkább az alapokat! - Veszem a lapot a gesztust illetőleg és jókedélyűen öklözök egyet a fiúval. A Kezdetek Erdejének széléhez érve azonban mielőtt tovább indulnék, magamra öltöm a felszerelésem. Számomra páncél nélkül is veszélytelen lenne ez a szint, de az ördög sosem alszik, így én sem lehetek könnyelmű. Nyurga testemre egyetlen gombnyomásra vaskos páncél kerül, látszólag a magamfajta szálkás fickó el sem bírna egy ilyen vértet. Vállamról leomló köpenyemen ott figyel az Artes kéznyomos céhlogója, fejemre pedig hamar felkerül az elsőre bizonyára mókásan festő, de elegáns aranykorona. - A pörölytől ne ijedj meg! - figyelmeztetem a fiút, majd kezemben terem ezután fegyverem is, mely szüntelenül ontja magából a vércseppeket, melyek földet érve azon nyomban szétpixeleződnek. Már jó ideje nem palástolom Falánk különlegességét, a társaim már rég ismerik a mibenlétét és nem botránkoznak meg rajta, de akinek új még ez a világ, annak furcsa lehet az ilyesmi. - Nos, a felszereléseket illetőleg hogy döntöttél? Bevállalod anélkül a harcot, vagy meggondoltad végre magad?
Abban mondjuk igaza lehet, hogy a saját hibájáért nem kellene még kárpótolnom is, de nem hiszem, hogy akkora bűnt követett volna el. Legalábbis a játékosok szemében nem, a programozóktól pedig már megkapta a büntetését. Akkor minek bűnhődjön tovább. - Bűnhődjön az, aki bebújik a csigaházába az első szinten és azt várja, hogy mások az életüket kockáztatva kijuttassák az ő hátsóját is. - Folytatom hangosan a gondolatmenetemet mintegy válaszképpen is, de a hangszínem inkább szórakozott, mintsem haragos.
A nevén szólításra csak bólintok és igyekszem ezután ahhoz tartani magam. Megjegyezni úgysem lesz nehéz - ezen el is vigyorodok egy pillanatra. Bár engem ismerve, ha hosszabb ismertség alakul ki ebből a találkozóból, a fiú úgyis hamarosan kapni fog egy becenevet, amit azután sose mos le magáról. Ezen még jobban elvigyorodok.
Még ha úgy is döntött, hogy csatlakozni kívánna hozzánk, előtte két fordulóban kellene megfelelnie. Egyrészt szeretném látni, hogy megállja-e a lábát majd a harctéren is, vagy csak a szája és az önbizalma túl nagy. Attól, mert a pajzsa mögé bújik, még nem válik belőle nagy harcos. A második fordulóra pedig majd csak estefelé kerülne sor, otthon. Történetesen mára szerveztünk össze egy kis céhes játékot. Ezen volna alkalma a fiúnak is összeismerkedni a többiekkel, és a srácok is eldönthetnék, hogy szimpatikus-e nekik a fiú. Mivel nem vagyok diktátor vezető, ezért az ő döntésük alapján dőlne el, hogy a fiú közénk való, vagy sem. És persze az sem elhanyagolható rész, hogy a fiú is eldöntheti, neki szimpatikusak-e a társaim.
- Szóval tipikus lovag akarsz lenni? Tank, nagy ütőerővel, de lomha mozgással? - Ez az elgondolás mondjuk egy kicsit kiábrándít. Nem szeretem a kliséket, s én magam is igyekszem hanyagolni azokat a harcos kasztba tartozva. - Én harcos vagyok, nekünk az erő a fontos, nem hiába szerelkeztem én is úgy, hogy a pontozásom és a pluszok ezt támogassák. Viszont minél gyorsabb vagy, annál többször támadhatsz, így a gyorsaság is egy fontos tényező. Nem elég csak erősnek és sebezhetetlennek lenni, a fürgeség életmentő lehet, mivel ha hamar kiütöd az ellent, akkor nincs mitől tartani tovább. Viszont ugye az sem jó, ha papírból vagy. Láttam nem egy ember ebbe belebukni a fronton. Szóval igen, az élet és a páncél is nagyon fontos. Amondó vagyok, hogy két járható út van: Vagy egyvalamire koncentrálsz nagyon vagy minden statodat kiegyensúlyozottan növeled. Van egy jó barátom, aki például idomár létére a kitartásra költ rengeteg pontot. Eleinte semmi értelmét nem láttam ennek, mostanra viszont van úgy, hogy nekem háromszor is meg kell állnom pihenni, miközben ő még mindig talpon van szusszanásnyi időt sem fecsérelve. Azonban a fáradékonyság hátrányát lehet kompenzálni egy potionnal. Az a neve, hogy Vörös bika potion, ennek segítségével akkor is tudod folytatni a harcot, amikor már rég kitikkadnál. Mindez megfelelő gyorsasággal és ütőerővel kombinálva óriási rombolásra képes. Ez az én harcmodorom lényege. Persze a fegyverkezelés kell, hogy egyáltalán eltaláld az ellent és a spec pont sem elhanyagolható, ha van hasznos képességed. Szóval nem egyszerű ez a pontozósdi. - Kissé elnevetem magam, majd a fiú tekintetét fürkészem. Valószínűleg most jó sok információval bombáztam, ami lehet csak még nehezebbé tette a dolgát.
- Elnézést kérek, ha ez most túl sok volt egyszerre, kicsit nagyon belemerültem. Viszont fontos, hogy már az elején jól dönts, mert újrapontozni csak kasztváltáskor lehet, szóval nem mindegy. De lássuk inkább az alapokat! - Veszem a lapot a gesztust illetőleg és jókedélyűen öklözök egyet a fiúval. A Kezdetek Erdejének széléhez érve azonban mielőtt tovább indulnék, magamra öltöm a felszerelésem. Számomra páncél nélkül is veszélytelen lenne ez a szint, de az ördög sosem alszik, így én sem lehetek könnyelmű. Nyurga testemre egyetlen gombnyomásra vaskos páncél kerül, látszólag a magamfajta szálkás fickó el sem bírna egy ilyen vértet. Vállamról leomló köpenyemen ott figyel az Artes kéznyomos céhlogója, fejemre pedig hamar felkerül az elsőre bizonyára mókásan festő, de elegáns aranykorona. - A pörölytől ne ijedj meg! - figyelmeztetem a fiút, majd kezemben terem ezután fegyverem is, mely szüntelenül ontja magából a vércseppeket, melyek földet érve azon nyomban szétpixeleződnek. Már jó ideje nem palástolom Falánk különlegességét, a társaim már rég ismerik a mibenlétét és nem botránkoznak meg rajta, de akinek új még ez a világ, annak furcsa lehet az ilyesmi. - Nos, a felszereléseket illetőleg hogy döntöttél? Bevállalod anélkül a harcot, vagy meggondoltad végre magad?
Anatole Saito- Harcos
- Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők
Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara
Re: Kezdetek Erdeje
- Na igen, én is szívesen meghallgatnám mit tudnának mondani a bétások. Nem is arra lennék kíváncsi, hogy szintenként még mi várhat rám/ránk, sokkal inkább, hogy mekkora élmény lehetett elsőként ebben a világban járni, persze úgy, hogy még ki lehetett Log-olni. - Mosolyodtam el és tekintetem ismételten csak a kísérőmre futott, mert amit ezután mondott, kissé meglepett. Nem gondoltam volna, hogy így vélekedik azokról a játékosokról, akik a kezdetek városában húzták meg magukat.
- Nemrég még rólam is azt hitted, hogy egy vagyok közülük. Igaz ami igaz, arra várnak, hogy kivigyék őket ebből a világból, de ebbe semmi rossz nincs. Amikor csatlakoztunk ehhez a játékhoz, senki sem gondolta volna, hogy életre, halálra fognak zajlani a mindennapjaink, így nem meglepő, hogy vannak olyanok akik nem merik kockáztatni az életüket, mert félnek, hogy csak az elhunytak számát gyarapítanák. Te magad mondtad, hogy "Itt emberi életekben mérjük az értéket". - Válaszoltam Saitonak, ahogyan egy pillanatra elgondolkoztam. *Nem csak korombeliek húzták meg magukat a kezdetek városában. Rengeteg gyereket és öreget is láttam akik csatlakoztak ehhez a játékhoz. Ezért is szerettem volna a frontharcosok közé csatlakozni, hogy őket védelmezhessem és segítsek a kijutásukban...* Fejemet rögvest felkaptam arra amit mondott, mert hiába tudtam az ellenkezőjét, mégis úgy tűnt hogy pontosan úgy akarom építeni magam.
- Nem éppen az a tipikus tank, de ezt majd te magad is meglátod, viszont azért fejlesztem magam kiegyensúlyozottan, kicsit az életre és erőre fókuszálva, mert mindamellett, hogy frontharcosként ki akarok juttatni innen mindenkit, van egy másik célom is. Mégpedig, hogy a pajzsom mögött mindenki biztonságban tudhassa magát. Nem azért választottam a pajzsot, hogy a mögé megbújva érezzem magam biztonságban, hanem mert másokat védhessek meg vele. Valóban nem egyszerű a pontozósdi, ahogyan mondod, viszont volt másfél évem alaposan átgondolni ezt. Mondtam egy határozott mosollyal az arcomon. Miután megérkeztünk célunkhoz, Saito egy könnyed mozdulattal, mely pusztán egyetlen gombnyomásból állt, magára varázsolta felszerelését, ami meglepően nagy volt a testalkatához képest, de ami leginkább meglepett, az a fegyvere volt. Fel is hívta a figyelmemet rá, hogy ne ijedjek meg tőle, habár nem tudtam mire gondol, míg meg nem láttam a vércseppeket, melyek a fegyver fejéből hullottak alá a földre, majd ott pixeljeire bomlottak. - Gondolom nem épp egy hétköznapi fegyvert hordasz a hátadon. Ez is bizonyítja nekem, hogy te magad is frontharcos vagy. Mondtam, majd pár pillanatig elidőztem a férfi kérdésén. - Meggondoltam magam, jobban mondva meggyőztél. Nem szívesen lennék egy vörös játékos következő áldozata. - Határozottan bólintottam egyet, majd még hozzátettem, hogy a Stamm*Kopja/Rövid Kard/Buzogány*, lovag fegyverzetet húzza ki a listájáról, mert nem lesz szükségem rá, majd vártam, hogy újfent megnyissa a Trade ablakot, amit immáron el is fogadok.
- Ezekért a felszerelésekért nagyon hálás vagyok és biztosra veheted, meg fogom hálálni amint lehetőségem adódik rá.
- Nemrég még rólam is azt hitted, hogy egy vagyok közülük. Igaz ami igaz, arra várnak, hogy kivigyék őket ebből a világból, de ebbe semmi rossz nincs. Amikor csatlakoztunk ehhez a játékhoz, senki sem gondolta volna, hogy életre, halálra fognak zajlani a mindennapjaink, így nem meglepő, hogy vannak olyanok akik nem merik kockáztatni az életüket, mert félnek, hogy csak az elhunytak számát gyarapítanák. Te magad mondtad, hogy "Itt emberi életekben mérjük az értéket". - Válaszoltam Saitonak, ahogyan egy pillanatra elgondolkoztam. *Nem csak korombeliek húzták meg magukat a kezdetek városában. Rengeteg gyereket és öreget is láttam akik csatlakoztak ehhez a játékhoz. Ezért is szerettem volna a frontharcosok közé csatlakozni, hogy őket védelmezhessem és segítsek a kijutásukban...* Fejemet rögvest felkaptam arra amit mondott, mert hiába tudtam az ellenkezőjét, mégis úgy tűnt hogy pontosan úgy akarom építeni magam.
- Nem éppen az a tipikus tank, de ezt majd te magad is meglátod, viszont azért fejlesztem magam kiegyensúlyozottan, kicsit az életre és erőre fókuszálva, mert mindamellett, hogy frontharcosként ki akarok juttatni innen mindenkit, van egy másik célom is. Mégpedig, hogy a pajzsom mögött mindenki biztonságban tudhassa magát. Nem azért választottam a pajzsot, hogy a mögé megbújva érezzem magam biztonságban, hanem mert másokat védhessek meg vele. Valóban nem egyszerű a pontozósdi, ahogyan mondod, viszont volt másfél évem alaposan átgondolni ezt. Mondtam egy határozott mosollyal az arcomon. Miután megérkeztünk célunkhoz, Saito egy könnyed mozdulattal, mely pusztán egyetlen gombnyomásból állt, magára varázsolta felszerelését, ami meglepően nagy volt a testalkatához képest, de ami leginkább meglepett, az a fegyvere volt. Fel is hívta a figyelmemet rá, hogy ne ijedjek meg tőle, habár nem tudtam mire gondol, míg meg nem láttam a vércseppeket, melyek a fegyver fejéből hullottak alá a földre, majd ott pixeljeire bomlottak. - Gondolom nem épp egy hétköznapi fegyvert hordasz a hátadon. Ez is bizonyítja nekem, hogy te magad is frontharcos vagy. Mondtam, majd pár pillanatig elidőztem a férfi kérdésén. - Meggondoltam magam, jobban mondva meggyőztél. Nem szívesen lennék egy vörös játékos következő áldozata. - Határozottan bólintottam egyet, majd még hozzátettem, hogy a Stamm*Kopja/Rövid Kard/Buzogány*, lovag fegyverzetet húzza ki a listájáról, mert nem lesz szükségem rá, majd vártam, hogy újfent megnyissa a Trade ablakot, amit immáron el is fogadok.
- Ezekért a felszerelésekért nagyon hálás vagyok és biztosra veheted, meg fogom hálálni amint lehetőségem adódik rá.
_________________
- Pontok Pajzzsal:
- Élet: 5
Fegyverkezelés: 4
Erő: 7
Kitartás: 4
Gyorsaság: 10
Spec képesség: 6
Páncél: 27
Huramino Saito- Lovag
- Hozzászólások száma : 26
Join date : 2014. Apr. 20.
Age : 34
Karakterlap
Szint: 1
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Kezdetek Erdeje
Fejemet forgattam, lábammal nyakamat vakargattam, miképpen tovább hallgattam, a nem-nagy, nem-kövér, de halat szerető sárkány szavait. Kicsit elgondolkodtatott - amit most is hangsúlyozok: kevés dolog van, ami igazán elgondolkodtat. Valami mást éreztem, melyet még soha. Az idióta szóra kicsit elborzadva összeszűkítettem szemeimet: tudtam, hogy az egy nagyon, de nagyon csúnya jelző a buta emberekre - a vicces bácsi sem volt annyira buta. A vicces bácsi csak olyan buta, mint a föld. Bár a nem-nagy, nem-kövér, halkedvelő Timidus szájára nem illett az a csúnya szó, - ami a farkas rútságával vetekedett - örültem az ajánlatnak. Kedvesek voltak azok, akikkel egy céhbe járok. Nem olyan gonoszok, mint a farkasok, és nem akarnak nekem rosszat - éppen ellenkezőleg: a tanulás jó dolog, addig a pontig, amíg könnyű és megdicsérnek, ha valamit helyesen teszek. Tény, a vicces bácsi csak a csúnya szemének a látványával büntetett idáig, de nem haragudtam rá... és így, utólag belegondolva, talán én voltam a hibás, amiért rosszkor, rossz helyen zavartam meg - talán elég rosszkor. Büntetett, de tanított... és most tudtam igazán örülni neki. Elmosolyodva pillantottam föl a vicces bácsira, - ő pedig le, rám - és bólintottam. Lángjaimat merészebben lobogtattam: az a furcsa érzés most valami egészen mást mozgatott meg bennem, amit még sosem tapasztaltam. Nem féltem, mert ez a kihívás nem árthatott nekem - ráadásul az ellenfelem nem is volt farkas.
- Be fogok én kopogni, az biztos! - helyeseltem, heves bólogatás közepette, majd csőrömmel megdörzsöltem a bal szárnyam alatti részt. Azonban ez nem tartott sokáig: kijelentésére még a korábbinál is meglepetten néztem a sárkányra, fejemet pedig oldalra döntve, kíváncsian csiripeltem.
- Nem gonoszok? Véletlenül ölnek? Ez nekem fura... nagyon fura. De én máshogy értettem. - Sóhajtottam. - A bácsik meg a nénik is azért játszanak, hogy hazamenjenek. Lehet, hogy ők gonoszok, és valójában eszünk ágában sincs segíteni, de ha a többiek folytatják, az nekik is ugyanolyan hasznos, mint másoknak. - Megint az a furcsa, rendkívül furcsa érzés. Nagyokat pislogtam, hátha attól elmúlik... kicsit jobb lett, de nem biztos. Tanácstalanul fordítottam fejemet a vicces bácsi Leone felé: ő - még mindig - a kevésbé vicces kislánnyal beszélgetett. Shu aranyos volt, de nem vicces - kicsit sem. Olyan furcsának tűnt, mint az utóbbi érzés... de semmiképpen sem ijesztő. Csak... egyszerűen rendkívüli, különleges. De tetszett.
- Hálás vagyok a legkisebb segítségért is. - Kedves volt vele... de velem akkor miért nem? Most... irigy lettem. - Mindenképpen megyek, de... - Rám kellett figyelnie ahhoz, hogy lássa: mindent komolyan veszek. Megrángattam a nadrágszárát, mire rám nézett.
- Ne haragudj, de haza szeretnék menni. - jelentettem ki őszintén, és lassan, hogy felfogja a buta fejével, mit akarok. Szemlátomást értette, - még anélkül is, hogy értsen - mire célzok. Haza - eddig nem volt mit így hívni, de most lett. Igen: a céh az otthonom - otthonunk. A célzás értése ellenére elég bambán állt ott, szinte tanácstalanul. Akkor meg minek nézte áthatóan Shut és a nem-kövér, de nem is nagy Timidust?
- Be fogok én kopogni, az biztos! - helyeseltem, heves bólogatás közepette, majd csőrömmel megdörzsöltem a bal szárnyam alatti részt. Azonban ez nem tartott sokáig: kijelentésére még a korábbinál is meglepetten néztem a sárkányra, fejemet pedig oldalra döntve, kíváncsian csiripeltem.
- Nem gonoszok? Véletlenül ölnek? Ez nekem fura... nagyon fura. De én máshogy értettem. - Sóhajtottam. - A bácsik meg a nénik is azért játszanak, hogy hazamenjenek. Lehet, hogy ők gonoszok, és valójában eszünk ágában sincs segíteni, de ha a többiek folytatják, az nekik is ugyanolyan hasznos, mint másoknak. - Megint az a furcsa, rendkívül furcsa érzés. Nagyokat pislogtam, hátha attól elmúlik... kicsit jobb lett, de nem biztos. Tanácstalanul fordítottam fejemet a vicces bácsi Leone felé: ő - még mindig - a kevésbé vicces kislánnyal beszélgetett. Shu aranyos volt, de nem vicces - kicsit sem. Olyan furcsának tűnt, mint az utóbbi érzés... de semmiképpen sem ijesztő. Csak... egyszerűen rendkívüli, különleges. De tetszett.
- Hálás vagyok a legkisebb segítségért is. - Kedves volt vele... de velem akkor miért nem? Most... irigy lettem. - Mindenképpen megyek, de... - Rám kellett figyelnie ahhoz, hogy lássa: mindent komolyan veszek. Megrángattam a nadrágszárát, mire rám nézett.
- Ne haragudj, de haza szeretnék menni. - jelentettem ki őszintén, és lassan, hogy felfogja a buta fejével, mit akarok. Szemlátomást értette, - még anélkül is, hogy értsen - mire célzok. Haza - eddig nem volt mit így hívni, de most lett. Igen: a céh az otthonom - otthonunk. A célzás értése ellenére elég bambán állt ott, szinte tanácstalanul. Akkor meg minek nézte áthatóan Shut és a nem-kövér, de nem is nagy Timidust?
Aeon- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 103
Join date : 2014. Jan. 18.
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Kezdetek Erdeje
Timidus már ezzel a válasszal elérte amit akart. A kis főnix eltökéltebbnek és bátrabbnak tűnt, és a sárkány remélte, hogy valóban az is lett, legalább egy picit. Az, ahogyan kiejtette a szavakat, ahogyan még hozzá is tette, hogy biztos, az elszántságról adott tanúbizonyságot. Ahhoz pedig, hogy a harcok teljes ellenzésétől pár perc alatt eljusson odáig, hogy belemegy egy gyakorlásba, ami küzdelmet jelentett… nos erre is csak Timidus csodálatos meggyőző és érvelő képessége volt képes. Persze a sárkánynak nem az volt a célja, hogy ezt bizonyítsa, hiszen ezt nem kellett bizonyítani, hanem az, hogy megváltoztassa a főnix véleményét. Az volt a vállalt kötelességük, hogy megvédjék az embereket, akik magukat képtelenek megvédeni, és a sárkány tudta, hogy ezt a kötelességét nem csak Shukakuval szemben kell tartania. Persze itt is a lány játszotta a legnagyobb szerepet, hiszen egy céhtag haláláról értesülne, ami megviselné, tehát végő soron ő is vesztese lenne az eseményeknek. Azonban Timidus nem védhetett meg mindenkit, így az volt a leglogikusabb döntés, hogy felkészíti a céhben lévő peteket arra, hogy megvédjék a társaikat. Ezt tette Falcoval is, ez tette vele Álomkelő, és persze ő is a cicával, ugyanígy Hisamére is vonatkozott ez az állítás, és most ezt szándékozott megmutatni Rosának is. Ez egy lassan tradicióvá váló kötelesség volt. Védelmezni egymást nemcsak az emberek tudják, hanem a petek is. Ami ezután következett, annak viszont Timidus is örült. Elgondolkodhatott. Persze a válasza megvolt a főnix kérdésére, de azért mégis csak elgondolkodtató volt a kérdés.
-Nem véletlenül. Nincsenek véletlen gyilkolások. Csak éppen nem az akarja, aki megteszi. Rákényszerítik. Láttam már ilyet. Sokan hiszik az emberek közül, hogy ez a világ egy játék. Sokan hiszik azt is, hogy ha elérik a századik szintet, akkor visszajuthatnak az állítólagos kinti világukba. Ezzel csak az az egy baj van, hogy soha nem fogják elérni a századik szintet. Akik a kijutásért küzdenek, azok majd egy idő után rájönnek, hogy lehetetlent tűztek ki célul, és keresnek majd maguknak más elfoglaltságot.
Persze Timidus azt is tudta, hogy ez nem mindenkinek fog menni, és Álomkelőtől már azt is tudta, hogy ilyenkor az emberek képesek elkeseredni, és véget vetni az életüknek. Ilyenkor a sárkány nagyon örült annak, hogy neki normális társ jutott, aki nem hisz a mesékben. Shu egy pillanatra nem tudta, hogy mit mondjon, majd maradt a szokásos, jól bevált mondatoknál.
-Szívesen segítünk. És… ha gondolja, akkor el is kísérjük a céhházba, és választhatnak egy szobát.
-Választék az van.
Vihogott a sárkány, és megcsóválta a fejét. Fogalma sem volt arról, hogy az emberek miért nagyzolnak ilyen fényűző kastéllyal arra a pár fős céhre. Így a bázis csak nehezebben védhetővé vált. Persze ha meg megtöltötték volna emberekkel a szobákat, akkor pedig még ennél is szervezetlenebb lett volna a banda. Peter kitett magáért, és ügyes céhvezér volt… de a jól védhető erődök kiépítéséhez nem értett.
-Nem véletlenül. Nincsenek véletlen gyilkolások. Csak éppen nem az akarja, aki megteszi. Rákényszerítik. Láttam már ilyet. Sokan hiszik az emberek közül, hogy ez a világ egy játék. Sokan hiszik azt is, hogy ha elérik a századik szintet, akkor visszajuthatnak az állítólagos kinti világukba. Ezzel csak az az egy baj van, hogy soha nem fogják elérni a századik szintet. Akik a kijutásért küzdenek, azok majd egy idő után rájönnek, hogy lehetetlent tűztek ki célul, és keresnek majd maguknak más elfoglaltságot.
Persze Timidus azt is tudta, hogy ez nem mindenkinek fog menni, és Álomkelőtől már azt is tudta, hogy ilyenkor az emberek képesek elkeseredni, és véget vetni az életüknek. Ilyenkor a sárkány nagyon örült annak, hogy neki normális társ jutott, aki nem hisz a mesékben. Shu egy pillanatra nem tudta, hogy mit mondjon, majd maradt a szokásos, jól bevált mondatoknál.
-Szívesen segítünk. És… ha gondolja, akkor el is kísérjük a céhházba, és választhatnak egy szobát.
-Választék az van.
Vihogott a sárkány, és megcsóválta a fejét. Fogalma sem volt arról, hogy az emberek miért nagyzolnak ilyen fényűző kastéllyal arra a pár fős céhre. Így a bázis csak nehezebben védhetővé vált. Persze ha meg megtöltötték volna emberekkel a szobákat, akkor pedig még ennél is szervezetlenebb lett volna a banda. Peter kitett magáért, és ügyes céhvezér volt… de a jól védhető erődök kiépítéséhez nem értett.
_________________
ADATLAP
Shu és Timidus Kristályboltocskája
- Statok:
Élet: 34
Fegyverkezelés: 50
Erő: 6
Irányítás: 60
Kitartás: 41
Gyorsaság: 43
Speciális képesség: 51
Páncél: 45
Keresés: 3
Észlelés: 3
Nyomkövetés: 2
Akrobatika: 2
Kristályírás: 100
Növénylátás: 100
Horgászat: Mester
Kertészet: Mester
Vadászat: Mester
Főzés: Mester
Italkészítés: Mester
Lovaglás: Mester
Shu és Timidus Kristályboltocskája
Shukaku- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 5959
Join date : 2013. Apr. 27.
Karakterlap
Szint: 50
Indikátor: Zöld
Céh: Jumpy Vigor
Re: Kezdetek Erdeje
Szemeim elé leengedtem azt a különös hártyát, nehogy por menjen a szemembe, de ugyanolyan érdeklődéssel hallgattam a válaszát. Pontosan ugyanarra gondolt, amire én, csak egyszerűen nem tudtam másképpen megfogalmazni. Tényleg nem voltak véletlenek... vagy igen? Gyerek vagyok, semmit sem tudok a véletlenek bonyolult világáról, s persze arról sem, hogy miért követnek el a buta emberek, buta gyilkosságokat. És azt sem, hogy a mobok miért ilyenek... vagy én miért vagyok ilyen. Eleinte nem akartam harcolni: a harc az erőszakosok és a gonoszok játéka, amit mások szenvedésével tesznek feledhetetlenné... Én nem akarok küzdeni sem, most mégis arra a döntésre kellett jutnom, hogy elővegyem a csatakarmokat - ha csak ezzel bizonyíthatok és szerezhetek örömöt a vicces bácsinak, akkor legyen. Ő vissza akar jutni oda, ahonnan jött. Majd én visszajuttatom! Mégis, tök értelmetlennek és hasztalannak találtam ezt az egészet... de ha erősebb, okosabb leszek a harctól, amivel a Leone figyelmét is megszerezhetem, legyen hát. Most komolynak, mindenre elszántnak éreztem magamat annak érdekében, hogy őt boldognak láthassam. Vicces volt ugyan, de kedveltem... még ha nem is foglalkozott velem annyit a butája, próbálkozott - most, különösen. Elmosolyodtam a nem-nagy, nem-kövér Timidus hitetlenségén: megint azt a furcsaságot éreztem, ami nevetésre késztetett - de a nevetés ellenére elszomorodtam. Lángjaim világosabb árnyalatot öltöttek.
- Azt sosem tudhatjuk. Ha nekik ez a szórakozásuk, örüljenek... és ha ez az óhajuk, segítsünk nekik. - Ki és mi volt ez? Meg mertem volna esküdni, hogy nem én mondtam! De mégis én mondtam, hiszen én tátogtam! Nem szóltam neki a furcsaságról, csak a fejemet ráztam. Semmit sem értettem már, egyszerűen csak haza akartam menni.
Akart tőlem valamit. Látszott rajta, hogy már lefárasztotta ez a nap, s másra se vágyik, csak pihenésre. Ujjaim közé kaptam, mire Rosa örvendezve borzongott, aztán összegömbölyödve lehunyta szemét. Elaludt. A lángok, melyek most világosabban táncoltak végig testék, kialudtak. Eleinte aggódtam, hogy a váratlan kihunyás a végső nyugalmát jelentik, de kivertem fejemből a buta gondolatokat... mégis hogyan lehetne? Szememet egy pillanatra lecsuktam, elmosolyodtam. A főnix volt most az életem, amire mindennél jobban vigyáznom kell - akárcsak Annára. A keserű gondolat, miszerint egy nem igazi teremtményt kellett életben tartanom, feldühített.
- De csak ha igazán nem nagy dolog, és... ha nem baj. - A kislány udvariaskodása zökkentett ki a rosszullétből. A gondolatban felállított puszta tények görcsbe rándították gyomromat. Nem gyűlöltem Rosát, de valamiért őt vádoltam mindenért... nem értem. Bár abban a helyzetben, amiben voltam, nem szabadott foglalkoznom vele. Hálás voltam Shunak és a sárkányának, amiért segíteni szeretnének - és most csak ez számított.
- Azt sosem tudhatjuk. Ha nekik ez a szórakozásuk, örüljenek... és ha ez az óhajuk, segítsünk nekik. - Ki és mi volt ez? Meg mertem volna esküdni, hogy nem én mondtam! De mégis én mondtam, hiszen én tátogtam! Nem szóltam neki a furcsaságról, csak a fejemet ráztam. Semmit sem értettem már, egyszerűen csak haza akartam menni.
Akart tőlem valamit. Látszott rajta, hogy már lefárasztotta ez a nap, s másra se vágyik, csak pihenésre. Ujjaim közé kaptam, mire Rosa örvendezve borzongott, aztán összegömbölyödve lehunyta szemét. Elaludt. A lángok, melyek most világosabban táncoltak végig testék, kialudtak. Eleinte aggódtam, hogy a váratlan kihunyás a végső nyugalmát jelentik, de kivertem fejemből a buta gondolatokat... mégis hogyan lehetne? Szememet egy pillanatra lecsuktam, elmosolyodtam. A főnix volt most az életem, amire mindennél jobban vigyáznom kell - akárcsak Annára. A keserű gondolat, miszerint egy nem igazi teremtményt kellett életben tartanom, feldühített.
- De csak ha igazán nem nagy dolog, és... ha nem baj. - A kislány udvariaskodása zökkentett ki a rosszullétből. A gondolatban felállított puszta tények görcsbe rándították gyomromat. Nem gyűlöltem Rosát, de valamiért őt vádoltam mindenért... nem értem. Bár abban a helyzetben, amiben voltam, nem szabadott foglalkoznom vele. Hálás voltam Shunak és a sárkányának, amiért segíteni szeretnének - és most csak ez számított.
Aeon- Állatidomár
- Hozzászólások száma : 103
Join date : 2014. Jan. 18.
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Kezdetek Erdeje
[Legkisebb Saito]
Most már végérvényesen biztos vagyok két dologban is: a fiú tényleg nem bétás és teljesen őszinte velem. Nem olyan nehéz dolog ezt elhinni, de mint a valóságban, idebent sem bízhat meg az ember egyetlen idegenben sem igazán. Sajnos égettem már meg a kezemet nem egyszer a jóhiszeműségem miatt. Pedig jó emberismerőnek hiszem magam... Mindenesetre most bejött a választás, legalább is eddig minden jel erre mutat. Lássuk hogyan tovább!
- Óriási különbség van a semmittevők és a tenni vágyók között. Akad ilyen is olyan is az első szinten. A kovács inasom például nem szokott grindelni és esze ágában sincs bossok ellen harcolni. Azt hiszem 4. szintű lehet most. Tökéletesen megelégszik azzal, hogy kifejlesztette idebent is a való világbeli mesterségét, történetesen ugyanis cukrász volt és a főzés jártasság révén idebent is alkothat. Mindemellett kitanulta mellettem a kovácsmesterséget is és a jó beszélőkéje és leleményessége révén kiváló segéd, aki felkutatja az eladó nyersanyagokat, foglalkozik az ügyfelekkel és nem mellesleg isteni krémeseket készít. Sosem vártam el tőle, hogy harcoljon. Mégis, nap mint nap azért dolgozik, hogy kijussunk és a segítsége nélkül lényegesen nehezebben boldogulnék. Remélem érted mire akarok kilyukadni. - villantok felé egy cinkos mosolyt, majd mégis folytatom - Nem kötelező harcolni, viszont lehet valaki anélkül is tevékeny és hasznos. Hallottam például egy tanárnőről, aki a kisebb gyerekeket gyűjtötte maga mellé. Ők például herbalizmussal foglalkoznak, olyan növényeket gyűjtenek és válogatnak, amikből utána a kristályíró folyadékok készülnek. Vagy ott van például egy Leo Maxweld nevű fickó, egy idős professzor, aki mindenféle találmányokat készít, s ezek selejt kristályokkal működnek. Zseniális. És soha nem fogott még fegyvert az öreg, mégis hasznos a tevékenysége.
Helyeslően bólogatok a statos okfejtését hallgatva és egyre izgatottabban várom, hogy mi lesz ennek a nagy titokzatos dumának a vége. Szép dolog mások védelme, de ahhoz előbb neki kell irgalmatlanul gyorsan megerősödnie. Falánk éppen azt a reakciót váltotta ki a fiúból, amit vártam. Túl friss az ismertségünk ahhoz, hogy megtréfáljam Saitot, úgyhogy inkább nem riogatom a pöröllyel. Most ugye jobb hanyagolni a komolytalanabb oldalamat, hiszen nem viccelhetek el mindig mindent. - Valóban különleges, egyedi darab. Kasztom legendás fegyvere. Hmm, most hogy belegondolok... nem is tudom ki birtokolhatja a lovag legendás fegyvert. Különleges darabok a legendásak, szövevényes úton lehetett őket megtalálni és nem lehet örökölni, átadni őket. Ha elveszti előző gazdáját, újra elrejti a rendszer. És folyamatosan fejleszteni kell őket, de meghálálja a belé fektetett munkát. Az enyém bossok és minibossok pixeljeit eszi, ezért is hívom Falánkfiúnak. - Ismét elvigyorodok. Szeretek mesélni a fegyveremről, olyan, mintha személyiséggel bírna. Úgy hiszem a fiúra is hamar átragad majd ez a fajta szenvedély, sokak számára a felszerelések iránti rajongás a játék velejárója. Sose felejtem el Mirika rémült arcát, mikor azt hitte elvesztette az egyik bossharcon elnyert fegyverét, nyehehe.
- Felírhatsz magadnak egy következő célt a listádra, Saito. Próbálj meg rábukkanni kasztod legendás fegyverére! Addig is itt vannak a kevésbé legendás, de hasznos holmik. - és már át is utalom neki újból a felszereléseket. Elnézve a kardját, azt hiszem sejtem miért utasította vissza az enyémet, de erősködni nem fogok többet a fiúval. Lényegében eddig sem tettem, csak elmagyaráztam neki mi az ésszerű, minek mi az előnye vagy a hátránya, ő maga pedig dönthetett belátása szerint.
- Nem is olyan régen, egy 25. szint fölötti frontharcost szereltem fel, ugyanis még mindig kezdő cuccokba flangált és a bosson ki is esett a harcból. Teljesen ingyen kapta ő is a holmikat, pedig nem is a céhem tagja. Ahogy szoktam mondani, nem a pénz a lényeg, és ahogy neked is említettem, itt emberi életben mérjük az értékeket. A bosson megmentette a haláltól a pánik burok, de sosem lehet tudni mikor lesz szüksége pont arra a +20 páncélra vagy +5 gyorsaságra. Ezt ő is belátta. Neki is azt mondtam, mait most neked fogok: majd meghálálod azzal, hogy a fronton harcolsz mindannyiunk kijutásáért! Na de gyere, ideje belevágni a lecsóba! - S azon nyomban megiramodok, jócskán lehagyva a fiút. Hiába a gyorstalpaló +8 statja, még így is legalább 4x, talán 5x gyorsabb vagyok nála. Ez az első lecke. Tanulja meg értékelni a fürgeséget. Anno Kotától én is így tanultam meg. 3 pofont kaptam egyszerre, míg én egyszer próbálam megütni, azt is elvétettem. Szétalázott, ugyanakkor fel is tüzelt. Nekem nem áll szándékomban megalázni a fiút, be is várom úgy jó 100 méterre, ahol azért már kóricál 1-2 mob elvétve a mezőn. Vaddisznók, mi más. Amint a fiú megérkezik, kezdem is az oktatást.
- Nem elég csak suhintanod a kardoddal. - s hogy precentáljam, meglendítem a pörölyömet, ami azon túl, hogy vércseppeket fröcsköl a távolba, aligha csinált bármi exrát is. - Aktiválnod kell a harci skilleket. Ez kellő mennyiségű gyakorlás után teljesen ösztönösen fog jönni. - Némi koncentrációval újabbat suhintok, ekkor azonban a fegyver kékesen derengő csíkot húz maga után. - Próbáld meg te is! De óvatosan, mert ha eltalálsz - bár ezt kétlem - akkor a rendszer úgy veszi, hogy veszélyes vagy a játékosokra nézve, s ettől besárgul az indikátorod ott ni, a fejed fölött. Ha embert ölsz, akkor pirossá válik, de a sárgával ellentétben az a játék végéig úgy marad. Ez egy megbélyegzés, hogy tudjuk ki a veszélyes, kitől kell óvakodni. No, próbáld, érzéssel! Próbáld meg elképzelni, hogy felszeletelsz egy vaskos húst, akkor menni fog!
A hozzászólást Anatole Saito összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jún. 11 2014, 09:49-kor.
Anatole Saito- Harcos
- Hozzászólások száma : 2965
Join date : 2012. Sep. 10.
Tartózkodási hely : örök vadászmezők
Karakterlap
Szint: 35
Indikátor: Zöld
Céh: Artes Liberales, Sayonara
Re: Kezdetek Erdeje
Shukaku: Halvány Füst Kristály (a földnek vágva egy füstöt képez, amiben csak a látás jártassággal rendelkezők látnak, a füst két körig tart)
Leone: Pajzs Kristály (aktiválása után a következő feléd intézett támadás sebzésének a felét nullázza, de ha az ellenfél nem talál, a kristály akkor is lejár)
Leone: Pajzs Kristály (aktiválása után a következő feléd intézett támadás sebzésének a felét nullázza, de ha az ellenfél nem talál, a kristály akkor is lejár)
Cardinal- Moderátor
- Hozzászólások száma : 3348
Join date : 2012. Dec. 16.
Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: -
Re: Kezdetek Erdeje
/Shukaku/
Shuval az előző találkozásunk egész jól sült el. Örülök, hogy így alakultak a dolgok és, hogy elmentem arra a vakrandira aztán a könyvtárba. Először kétségeim voltak afelől, hogy mit is csináljak. Egyáltalán kedvem van nekem ezt csinálni. Hiszen akkor még nem tudtam róla semmit ... nem is ismertem és még is ... úgy éreztem, hogy el kell mennem, hogy meg kell próbálnom! És bejött. És azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy nagyon kedves, okos és szép lányt ismertem meg Shukaku személyében. Egyáltalán nem vesztettem semmit azzal, hogy el menetem arra a randira sőt. Annak pedig külön örültem, hogy Timidus is kedvel. Nagyon remélem, hogy a mostani is legalább annyira jó lesz mint az előző. Most már sokkal lazábban tudom venni a dolgokat, mert már nagyjából ismerem Shut és Timidust is ... szóval nincs mitől tartanom.
Miután elküldtem az üzenetet nem sok mindent tudtam csinálni. Így hát (mivel már untam, hogy állnom kell) szépen le feküdtem a földre és szememmel az eget kémlelve érdekes formájú felhőkre vadásztam . Szerencsére nagyon jó idő volt, derült napos idő ... csak egy két gomoly felhő úszott át fölöttem. Egy nyuszi formájú, egy hóember és egy kutya amit kerget egy macska (az utolsóról igazából nem tudtam megállapítani, hogy micsoda ... ezt tűnt a leglogikusabbnak xD). Remek elfogytak a felhők. Most még is mit fogok csinálni? Kár, hogy nincs itt Diablo akkor tudnák vele itt vágtázni el a végtelenbe. Fura ... eddig fel sem tűnt, hogy milyen régen voltam kint a való világban ... hogy milyen régen láttam a szüleimet ... vagy, hogy egyáltalán mi lehet most az igazi testemmel. Azóta már sok idő eltelt és én is idősebb lettem. Vajon milyenek lehetnek a körülmények ott kint? Mit csinálhatnak most? Hiába tökéletes itt minden ... attól még nagyon hiányzik a kinti élet ... a családom ... a lovam ... a barátaim. Olyan jó lenne látni őket és beszélni velük. De nem adom fel ... minden erőmmel azon leszek, hogy szintet lépjek és, hogy minél előbb ki jussak innen. Nem fogom hagyni, hogy egy játék végezzen velem! A végén én fogok nyerni!
Közben mondjuk azért nem ártana figyelni, Shu mikor érkezik meg. Nem hiszem, hogy könnyen meg fog találni ha csak itt fekszek. Remélem, hogy nem sokára itt lesznek már nagyon várom, hogy oda adhassam nekik az ajándékomat.
Shuval az előző találkozásunk egész jól sült el. Örülök, hogy így alakultak a dolgok és, hogy elmentem arra a vakrandira aztán a könyvtárba. Először kétségeim voltak afelől, hogy mit is csináljak. Egyáltalán kedvem van nekem ezt csinálni. Hiszen akkor még nem tudtam róla semmit ... nem is ismertem és még is ... úgy éreztem, hogy el kell mennem, hogy meg kell próbálnom! És bejött. És azt hiszem nyugodtan kijelenthetem, hogy nagyon kedves, okos és szép lányt ismertem meg Shukaku személyében. Egyáltalán nem vesztettem semmit azzal, hogy el menetem arra a randira sőt. Annak pedig külön örültem, hogy Timidus is kedvel. Nagyon remélem, hogy a mostani is legalább annyira jó lesz mint az előző. Most már sokkal lazábban tudom venni a dolgokat, mert már nagyjából ismerem Shut és Timidust is ... szóval nincs mitől tartanom.
Justin írta:
Szia!
Már nagyom várom, hogy megint láthassalak. Itt várlak a Kezdetek erdejénél. Siess!
Jus
Miután elküldtem az üzenetet nem sok mindent tudtam csinálni. Így hát (mivel már untam, hogy állnom kell) szépen le feküdtem a földre és szememmel az eget kémlelve érdekes formájú felhőkre vadásztam . Szerencsére nagyon jó idő volt, derült napos idő ... csak egy két gomoly felhő úszott át fölöttem. Egy nyuszi formájú, egy hóember és egy kutya amit kerget egy macska (az utolsóról igazából nem tudtam megállapítani, hogy micsoda ... ezt tűnt a leglogikusabbnak xD). Remek elfogytak a felhők. Most még is mit fogok csinálni? Kár, hogy nincs itt Diablo akkor tudnák vele itt vágtázni el a végtelenbe. Fura ... eddig fel sem tűnt, hogy milyen régen voltam kint a való világban ... hogy milyen régen láttam a szüleimet ... vagy, hogy egyáltalán mi lehet most az igazi testemmel. Azóta már sok idő eltelt és én is idősebb lettem. Vajon milyenek lehetnek a körülmények ott kint? Mit csinálhatnak most? Hiába tökéletes itt minden ... attól még nagyon hiányzik a kinti élet ... a családom ... a lovam ... a barátaim. Olyan jó lenne látni őket és beszélni velük. De nem adom fel ... minden erőmmel azon leszek, hogy szintet lépjek és, hogy minél előbb ki jussak innen. Nem fogom hagyni, hogy egy játék végezzen velem! A végén én fogok nyerni!
Közben mondjuk azért nem ártana figyelni, Shu mikor érkezik meg. Nem hiszem, hogy könnyen meg fog találni ha csak itt fekszek. Remélem, hogy nem sokára itt lesznek már nagyon várom, hogy oda adhassam nekik az ajándékomat.
_________________
Színem: Burlywood
Justin Taylor- Árnyharcos
- Hozzászólások száma : 130
Join date : 2013. Nov. 15.
Age : 27
Tartózkodási hely : Sword art online :D
Karakterlap
Szint: 10
Indikátor: Sárga
Céh: -
23 / 32 oldal • 1 ... 13 ... 22, 23, 24 ... 27 ... 32
23 / 32 oldal
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.