Re: Kezdetek Erdeje

by **Utahime** Szer. Jan. 29 2014, 21:53

- A "csak-ot" úgy értettem, hogy nincs különösebb trükkre a dolognak, az ismétlésen kívül. Bár türelmem az nincsen... arra, hogy beszélek hozzá, ha nem érti. De majd igyekszem. - csiripeli a főnix, majd elámul - Ti már az első harcotoknál is meg tudtátok beszélni a taktikát? Biztosan gyorsan megtanultátok azokat az alapszavakat. Majd sokat fogunk gyakorolni, hogy nekünk is menjen! - A Hisame nevű valaki tud az emberek nyelvén is... Vagyis nem tud mindenki aki szintet lép? De annyi biztos, hogy akkor jobban meg fog érteni, és addig sokat kell erősödnünk. Majd kipróbálom azt az igen/nem-es dolgot, hogy felmérjem a gazdám képességeit. - Gondolkodik el egy pillanatra Falco.
- Még nem csatáztunk egyszer sem, úgy igazából, ezért nem tudom. De lehet, hogy segítene, mert amikor sok tüzet kell használnom egyszerre, akkor előfordul olyan is, hogy egy ideig várnom kell, amíg újra tudok tüzet fújni. Viszont amíg nem tudunk mi is taktikát megbeszélni, lehet jobb várni az igazi csatákkal, nem? Én nem vagyok olyan erős, hogy meg tudjam védeni Utát. Ő pedig sok butaságot csinál, ezért, ha elfogyna a tüzem, bajba kerülhet, és még nem tudok rászólni...
A céhbelépésről még sosem gondolkodtunk, de amióta a barátod megemlítette a "könyvtár" szót a gazdámat mintha érdekelné a dolog. Ez biztosan valami jó dolog lehet. Bár épületekben még nem sokat mászkáltunk eddig sem...
Timidus legyőzött valakit aki már szintet lépet? Még erősebb lehet mint gondoltam! - Nagyon örülnék neki, ha tanítanál! - Csiripel álmélkodva a főnix. - Persze először lehet, hogy megpróbálok szót érteni a gazdámmal.
Hálásan mosolyogva elteszem a könyvet.
- Az igazat megvallva, már "megégetett" néhány dolgot a városban, és szerencsére elpusztíthatatlanok voltak a tárgyak. De ezért is nem nagyon szoktunk a városban járkálni, és az álló fák sem kapnak lángra, csak ami már kidőlt. - Hiszen miközben disznót öltünk az imént nem csak arra ment a tüze, de a fát is érte... Ha pedig a területi tűz elemű képességektől meggyulladnának a fák, akkor mindennaposak lennének az erdőtüzek. Viszont talán tényleg nem kéne kipróbálni, hogy akkor sem gyullad meg, ha közvetlenül a fát célozza... A gondolatot elhessegetve gyorsan megráztam a fejem - Talán nem kapnak lángra...
- Tehát te egy céh tagja vagy? - Állapítottam meg a nyilvánvalót. - Hasznos lehet, ha van hol utána nézni a dolgoknak... - És mesét is lehet olvasni, és ilyen kedves, segítőkész emberek vannak ott...? - Nos, ez hívogatóan hangzik. Igazán szívesen ellátogatnék a könyvtáratokba... De ebben a kis erdőben nem csak olyan állatok vannak amik nem támadnak addig, amíg én sem támadok? - Ijedtem meg. Egész eddig azért voltam itt, mert azt hittem itt biztonságos. Gyanús is volt, hogy este több álltat mászkál, de azok sem bántottam... még. Kicsit lenyugodva a mondandója első fele is elérte a tudatom, amit a hirtelen sokk elhomályosított egy időre. Tehát a kis játékosokat segíti a céh? És van egy könyvtáruk, egy nagy tudású könyvtárossal - nos a könyvtárosok ilyenek szoktak lenni. Majd rövid gondolkodás után kíváncsiskodtam. - Pontosan mit is csinál egy céh?

Azt hiszem elkezdett gondolkodni a petem is, remélem nem túl zavaros. x)

by **Shukaku** Szer. Jan. 29 2014, 22:47

-Pedig sok türelem kell hozzá, szóval készülj fel. Sok-sok időbe tellt például, amíg sikerült vele megértetnem, hogy a harc és harc között is jelentős különbségek vannak. Persze neki ugyanaz volt az elején, de most már ő is kezdő kapiskálni. Hidd el, megéri a fáradságot.
Ezek után egy kicsit pironkodva hátracsapja a fülét, de csak egy pillanatra, és úgy válaszolt.
-Igen… az első küzdőteres harcunknál már megbeszéltük. Egy Kardforgatóval küzdöttünk. Kedves fiú volt.
~Hát… oké… előtte egy jó ideig csak az erdőben bujkáltunk, és több hónapunk volt megtanulni egymás szavait… de ez végül is ugye annyira nem is olyan fontos… az első KT-nál már megértettük egymást… ez így igaz.~
-A legfontosabb szavak azok, amelyek megvédhetnek a veszélytől. Indulj, állj, vigyázz, figyelj, támadás… ehhez hasonlók. Nagyon bonyolultra ne gondolj. Azt például még én sem tudom neki gyorsan elmondani, hogy úgy teszünk, mintha jobbról megkerülnénk az ellenfelet, de mögötte helyett cserélünk, és a végén én támadok alulról, ő meg csak… szóval ilyen bonyolultabbakat nem, mert azt úgy sem értené. Sokkal egyszerűbb, ha előre kitaláltok taktikákat, és akkor ezeknek adtok valami rövid kódnevet. Ez persze az én szupertitkos taktikám, neked pedig az első leckéd. Persze csak akkor, ha tényleg komolyan gondolod, hogy tanulni szeretnél, és megvédeni az embert.
És Timidus már sütkérezett is a dicsfényben, felszegte fejét, szárnyait kimeresztette, és mélyen a főnix szemébe meredt.
-A te feladatod az, hogy megvédd őt az ellenfeleitől. A te feladatod, hogy megvédd a saját butaságától. Tulajdonképpen tőled függ minden. Mivel te vagy az erősebb, neked kell meghatározni, hogy milyen harcot érdemes felvennetek, és milyet nem. Tudnod kell, hogy mikor fogy ki a tüzed, és szólnod kell neki, hogy mikor kell menekülnötök. Persze a legokosabb, ha olyan csatába nem is kezdtek bele, ahol menekülni kell.
A sárkány éppen csak türtőztette magát, hogy fel-alá kezdjen masírozni seregszemlét tartva, ahogy a könyvekben látta, de biztos volt abban, hogy ha majd megszervezi a csapatát, akkor erre az eseményre is sor fog kerülni. A végén persze barátságosan rámosolygott Falcora.
-De ne aggódj, mindenben segítek, és azt kérdezel, amit csak szeretnél.
~De lehetőleg olyat, amit tudok is.~
-Te meg mit fontoskodsz megint Timidus? Ne vedd rá semmi rosszra…
-Én? Dehogy is! Hogyan is gondolod?
Csipogott sértődöttséget mímelve a sárkány, de azért nagyon vigyorgott az orra alatt.
-Shu! Gyengék! Piros! Erdő! Veszély!
-Tudom-tudom! Mindjárt arra is kitérek. Ne türelmetlenkedj, hét ágra süt még a Nap.
Fordult vissza a fiú felé, és egy kis biccentéssel elnézést kért a közjáték miatt.
-Szóval… nagyon örülök annak, hogy nem fogtok ártani senkinek a tűzzel, viszont…
Kicsit várt, nyelt egyet. Nem akarta megijeszteni őket, de az igazságot sem hallgathatta el.
-Szóval ha az állatok nem is támadnak rátok, attól még a játékosokat semmi sem gátolja meg ebben. Ezért is veszélyes ez az erdő éjjel… és persze nappal is, ha egyedül vagytok. Az indikátorokat biztosan ismered. Neked ugye zöld, mert nem bántottál senkit, de vannak olyan játékosok, akiknél ez piros, mert az a… a szórakozásuk, hogy játékosokra támadnak rá, és…
-…és megölik őket.
-Igen. Persze nem minden piros gonosz, hiszen lehetett csak véletlen, vagy önvédelem is… de úgy hallottam, hogy egy külön céh is van, akik erre szakosodtak. És… bár tőled még nem nagyon vehetnek el semmit, de egyvalami értéked azért neked is van.
Ekkor nézett fel szomorúan a madárra. Anno őket nem bántották a pirosak, amikor egyszer találkozott velük, és ez azért volt, mert elmondásuk szerint nem lett volna tőle mit elvenni. Persze tudta, hogy valakik csak szimplán kedvtelésből is megölték volna… de az ellen úgysem tehetett semmit. Most azonban, hogy újra kezébe került a Bestiárium, eszébe jutott még valami, és most még boldogabb volt, hogy azok a pirosak erről talán nem is tudtak.
-Falco, vagyis igazából mindegyik főnix, ha megnézed a könyvben amit adtam, már eléggé ritka mobnak számítanak. Ugyan besorolás szerint még nem, de Timidussal együtt az utolsó két legritkábbak a sima petek között, ami azt jelenti… hogy sokan szeretnének ilyen petet, mert ők nem ilyet kaptak.
A következtetés levonását már ráhagyta a lányra, hiszen elég egyszerű volt a megoldás.
-És a kérdésedre válaszolva, ezért is vannak a céhek. Megvédik egymást, és felkészítik a gyengébb játékosokat arra, hogy megvédhessék magukat. Adnak szobát, hogy ne kelljen este veszélyben lenned, és még sok-sok más dolgot is, amivel gyorsabban fejlődhetsz. És persze céhküldetések is vannak, ahova együtt megyünk, és így sokkal jobban tudunk együtt dolgozni. És persze ugye tanácsokkal is ellátjuk egymást, meg barátságok is kialakulnak… szóval nem is igazán tudom, hogy van-e pontos, meghatározott feladata egy céhnek.

Egyáltalán nem zavaros, és nagyon tetszik ahogy játszol. ^^

by **Utahime** Csüt. Jan. 30 2014, 01:17

- Uhm, tehát egyszavas parancsok a harchoz. Ilyeneket már tanítottam is neki, igaz nem szavakat. Például, ha meghúzom a haját valamilyen irányban, akkor arra megy, ha hátra, megáll. És ha a fejére koppintok általában figyelmesebb lesz, és ha nem lát semmit, rám figyel. - Soroltam a már elért fejleményeket. Jobb, ha elmondom amit már tud, végül is az én gazdám sem teljesen hülye... Már azóta ezekre tanítom, hogy kikeltem és elég figyelmesnek is bizonyult ilyen téren.
- Persze ezekkel nem hiszem, hogy taktikát is megtudnék beszélni vele. - Figyelmesen hallgatta Timidus leckéjét, majd nagyot bólintva csipogta. - Persze, hogy komolyan gondolom! Milyen madár lennék, ha a fészkemet sem tudom megvédeni? Igazán hálás vagyok, hogy megosztod velem a tudásod. - Természetesen, nekem is vannak elképzeléseim a harcról, de tény, hogy még egy igazi csatám sem volt, és a taktikákról nem sokat tudok. Pontosabban, még sosem gondolkoztam ilyeneken. Bár Timidus szerint én vagyok az erősebb, ezért nekem kéne ilyeneket terveznem, hogy megvédjem a gazdámat. Erre én egész eddig engedtem, hogy nekimenjen mindennek, aminek akart... - A főnix egy kicsit szomorkásan ficergett a "fészkében" - Bár amit megtámadott, azt termesztetésen mindet legyőztem egy-két lángcsóvával. Bizonyára én leszek az erősebb... de most, amíg még nem tudok repülni, még fontosabb lenne a taktikákon gondolkozni. - Majd felemelte a fejét, újra csicseregni kezdett.
- Azt hiszem, amíg nem tudok repülni, még nem lehetek erősebb. Bár a lángjaim kétségtelenül erősek... Mivel még nem harcoltam igazi csatában, nem tudom, hogyan kéne taktikákat kitalálni, de az biztos, hogy csak a gazdám mozgékonyságára hagyatkozhatok... még. - Ezt a kijelentést téve várta a sárkány válaszát. Timidus igazán erős lehet, ha már rögtön erősebb volt a barátjánál. És egy fejlődött petet is legyőzött... Persze én sem vagyok gyenge, nagyon is erősek a lángjaim!
Bár nem akart megijeszteni, sikerült neki. Talán a sárkány, szólt rá, hogy nem mondja ki, így akár csak rablásra is gondolhattam, főleg a következő savaiból. De sajnos már hallottam, hogy mitől piros egy indikátor.
- Sz- Szóval... lehetnek erre is piros játékosok? Azt reméltem, csak magasabb szinten vannak, ahol zsákmányolhatnak is valamit... - Reménykedtem, hogy igazat ad, de ekkor Falcora nézett. És teljesen lefagytam a hallottaktól.
- De... hogy szerezhetne valaki így petet? Mármint miért segítene egy pet annak, aki elvette az előző társától? - Egyáltalán terveznek is vele valamit, vagy ketrecbe zárják díszmadárnak? Az ötlet, hogy Falcot is el tudnák venni tőlem egészen megrémisztett. De evvel együtt talán örültem is is a hallottaknak. - Ilyen ritka lenne...? - Méláztam el, majd a kis sárkányt is szemügyre vettem... és az első pet, amibe belebotlok is egy hasonlóan ritka pet? Ha én is szerzek egy jegyzet könyvet, bele kell írnom a mai dátumot, mert ez bizony nem egy elhanyagolható szerencsenap!
A magyarázatot hallgatva, kezdtem újra a nyakláncommal játszani. Tehát a céhben kedves emberek segítenek egymásnak ^^... komolyan csak előnyökkel jár az ilyesmi? Ez túl szép, hogy igaz legyen! Természetesen, ez azt is jelenti, hogy ha magasabb szintre érek, majd valami hasznomat is vehetik. És addig csak pátyolgatnak? Igaz már azt sem értettem, hogy ez a kislány miért segít egy vadidegennek, nem hittem, hogy ilyen valóban létezik. Nem is tudok elég hálás lenni érte. Mindenesetre, az biztos, hogy egyedül nem sok mindent tudok tenni, és úgy tűnik Falco is örül a társaságnak, ennyit még sose csipogott... nem is énekesmadár. Még szállás is jár hozzá, és könyvtár... Talán azt már nem kéne megkérdeznem, hogy zongora van-e... majd ha ott leszek!
- Tehát, ha csatlakozok egy céhhez, segítenek fejlődni, és biztonságos helyet is kapok? - És most mondtam ki hangosan, hogy félek egyedül, bár valószínűleg ezt már észrevette az előbb is... pirulva félre néztem. - Azt hiszem, én is szeretnék ilyenhez csatlakozni...
Bár a barátot említve kicsit összerándult az arcom. Sosem voltak igazán közeli barátaim, és az egyetlen barátomat már a játék elején elvesztettem, miután együtt beléptünk... Már elég sok idő eltelt azóta, és elhatározásomhoz híven, most nekiállok fejlődni. Kint nem ilyen kedvesek az emberek. Még a vörös indikátorosokkal együtt is... talán ez a játék a két véglet felé nyomja az embereket? Én is szeretnék segíteni ennek a kislánynak, hogy legalább a kedvessége felét viszonozzam. Ha egy céhbe kerülök vele, talán lesz alkalmam rá... vagy csak még inkább eladósodom...

by **Shukaku** Csüt. Jan. 30 2014, 11:12

-Óh! Mondjuk ebben biztos voltam, mert egyáltalán nem tűnsz butának, tehát tudtam, hogy lusta sem lehetsz, és már biztosan elkezdted tanítgatni őt valamire.
Csipogta a sárkány, nem kis megelégedettséggel és nyájassággal a hangjában. Persze nem volt behízelgő, hiszen arra vigyázott, meg a jelleméhez sem illett volna, de tényleg tetszett neki, hogy a főnix már magától rájött ezekre az alapvető fontosságú dolgokra, és meg is kezdte a társa okítását.
-Ezek a mozdulatok nagyon okosak, és jó helyet is találtál, mert onnan mindent láthatsz. Én általában Shu vállán ülök, ha ülök valahol, mármint mindkét vállán, úgy mint egy sál. Ülhetnék ugyan a fejére is, de ott nincs elég hely, mert én sokkal hosszabb vagyok mint te, és nekem több hely kell.
Ennek érzékeltetésére még egy kis hullámot is elindított a testén, amely fejétől egészen a farka végén lévő kis bojtig végigbizsergette a sárkányt, ami elég viccesen hatott (Képzelj el egy négylábú keleti sárkányt szárnyakkal, és csőr szerű pofival, meg kis szarvacskákkal).
-Persze én valamiért azonnal tudtam repülni… na jó, eleinte csak ugrálni, meg szökellgetni, meg picit lebegni, mert Shu nagyon féltett a magastól… és akkor ő is az ölében vitt, de hamar megtanultam repülni, és ugye tollaim is vannak, így nekem sokkal könnyebb felrepülni és onnan megfigyelni a dolgokat, de amíg te ezt nem tudod, addig kétségkívül a legkiválóbb helyet választottad… a fészkednek.
~Milyen régen is volt már az, amikor Peterék megtaláltak. És mennyi minden butaságot hordott össze Shu is. Ő is azt hitte, hogy neki kell engem megvédenie, és én is így tudtam… valamiért. Ezt persze nem fogom elmondani a főnixnek… de semmivel nem voltam ám okosabb akkor, mint ő. Sőt… na mindegy.~
Egy halk kuncogást megengedett magának. Igazából Timidus fejében inkább egy őrtorony kezdett kirajzolódni, aminek a tetejéről tüzes nyilakat bocsájt az ellenfelére Falco, de ha neki a fészek jobban tetszett, akkor ráhagyta. Végül is, csak madár.
-Egyébként már ezzel is tudnál neki taktikákat tanítani, de ahogy mondtad, előtte neked is ki kell találnod. Ezt úgy a legkönnyebb, ha megfigyeled, hogy miként harcol a többi játékos a mobokkal, és hogyan harcolnak a mobok. Például a malacka elől könnyű kitérni, mert csak vakon rohamoz előre, és ha egyszer elugrasz, akkor abban a támadásban már nem vált irányt. A malac a legkönnyebb célpont is a játékban. És akkor is te vagy az erősebb, ha nem tudsz repülni. A pontjaitokra ránéztetek már? Az nagyon fontos.
Mivel nem akart butaságot mondani, így Shukakuhoz fordult segítségért.
-Shu! Erő! Pontok! Szint! Ők!
Bökött feléjük a fejével, és hallatta a kérdő csipogását.
-Hát… azt nem tudom Timidus. Azt csak ők tudják.
-Shu! Gondolkozz!
-De azt csinálom!
-Egy.
-És azt te honnan tudod?
-Tudom.
-Oké-oké. Hát… egyes szinten kettő pontnyi életünk van, azaz az idomárnak tíz, a petnek pedig öt, valamint három pontnyi irányításunk. Plusz ugye amit még kezdésnél ráosztottunk, de azt már tényleg nem tudhatom.
A sárkánynak persze ez is elég volt, és egy „Látod?” pillantást vetve a főnixre folytatta.
-Már az elején is te vagy az erősebb, mert te hármat tudsz támadni, ő pedig kevesebbet. Neki az élete sok, kétszerese a tiédnek, mert az ő feladata az, hogy amíg te legyőzöd az ellenfelet, megvédjen téged a támadásoktól. Tudom-tudom, először nekem se tetszett, de igazából működik. A terveket pedig nektek kell kitalálni, de ha beléptek a céhbe, akkor a többi tudásomat is szívesen megosztom, sőt ott van még Álomkelő is, aki még mást is tud. Persze nem mondanám, hogy többet mint én, de másfajta tudása van.
A lány csak szomorúan csóválta meg a fejét, és úgy válaszolt a kérdésre.
-Sajnos nem csak ott vannak. A kisebb játékosoknak is lehetnek értékesebb dolgaik, valamilyen oknál fogva, és tőlük sokkal könnyebb elvenni. És… ha a pet nem is akar segíteni… először…
Itt újra elhallgatott, mert bele se mert gondolni, hogy mit tehetnek ezek az emberek a szegény kis állatkákkal. Az erdőben anno Peter elmesélte neki, hogy egyszer tőle is megpróbálták elvenni Hisamét, mert ugye Hisame még Timidusnál is ritkább sárkány. És ketrecbe zárták és… és nem hagyhatta, hogy esetleg valakik szegény Falcoval is ugyanezt tegyék.
-És bizonyára be is tudják csapni. Nem minden pet olyan okos, és ismerek egy olyan sárkányt, akit a saját idomárja tart fogva, és nem mond el neki semmit, csak úgy tekint rá mint egy tárgyra, és még majdnem meg is ölte.
Ehhez a történethez már nem is tudott mit hozzáfűzni, csak letörten ingatta a fejét. Szerencsére azonban a lány fellelkesülése, és érdeklődése a céhvel kapcsolatban őt is felvidította, hiszen ez azt jelentette, hogy megvédhetik mindkettejüket. Amikor felnézett, Utahime a nyakláncát birizgálta, amire önkéntelenül ő is a nyakában függő kis medál felé nyúlt, amit Petertől kapott karácsonyra.
-Szeretnél? Én… én nem szeretnék semmit rátok erőltetni…
-Jajj ne mááár! Ne tedd már tönkre! Falco, jó dolog a céh, úgyhogy vedd rá, hogy elfogadja.
-De ha tényleg szeretnétek, akkor megbeszélhetjük Peterrel. Ő a céhvezér, és ő dönt ilyenekről.
Rámosolygott mindkettejükre, és izgatottan várta a választ. Ennél többet talán még sohasem tett senkiért, Timiduson kívül, minthogy biztonságos helyre vitte, és ezzel talán az életét mentette meg. Most sikerült valakinek megmentenie az életét… úgy, ahogy akkor nem… de most igen… talán most igen… és ez mindennél felemelőbb érzés volt a számára.

by **Utahime** Csüt. Jan. 30 2014, 13:53

Falco csodálkozva nézte a sárkányt.
- Valóban nagy vagy. Te biztosan nem férnél bele a fészkembe. - Szóval a sárkányoknak azonnal kinőnek a tollaik is? Bár nekem is egyre több pihém nő ki, de valószínűleg még sokáig nem lesz erős szárnyam...
- Igen, innen fentről nagyon jó a kilátás. A gazdám a legtöbb embernél is magasabb. - Bólintott azonnal.
Persze ő még ezért is panaszkodik, hogy egy lánynak nem kéne ilyen magasnak lennie, mert hogy a fiúk a magasak. De akkor nem is lehetne ilyen jó helyen fészkem Még így is túl sok magasabb ember is van...
- Azt mondta, hogy a többiek gyerekek. És hogy még ő is, de ő már nagy gyerek... ezt nemigazán értem, de látod, hogy nagyobb a barátodnál, így innen sokkal jobb a kilátás. - Csipogta, talán kicsit sajnálkozva is, hogy Timidusnak nem lehet ilyen jó fészke. - Biztos fárasztó lehet, ha mindig fel kell repülnie, hogy körbenézzen.
- Hát... már említettem, hogy a malacokon kívül még senkivel nem harcoltunk. De sajnos másokat sem láttunk, ezért megfigyelni sem tudtam. A lángjaim, meg természetesen erősek, de a gazdám nem mindig elég gyors... - Ami azt illeti, nem hiszem, hogy jól osztotta el a pontjainkat... Ezért is kéne megtanítanom beszélni. Timidus biztos ilyenekre értette az előbb, hogy meg kell védenem a butaságától. De vajon hogy érti, hogy nem tetszik neki, hogy az ember megvédi amíg legyőzi az ellenfelet? Én nem tudok magamtól kitérni, és az életem is kevesebb. Egyértelmű, hogy nem tudnám egyedül legyőzni a disznókat sem... Az csak jó dolog, ha ő megvéd, amíg támadok. - Billentette meg a fejét csodálkozva.
- A pontjainkat ő osztotta el, és nem tudom, hogy szólhatnék, rá, amíg nem tudok vele beszélni... De erre majd jobban oda fogok figyelni. - Csóválta meg a fejét. - De ez még kijavítható, hiszen nem sok pontot kaptunk még elosztani. - És később úgyis ezekre is kellene tenni.
Tehát a kisebbektől könnyebb lopni... ez valahogy egyértelmű ténymegállapítás. Mégis, igencsak fájt. Ami azt illeti, már van némi felszerelésem is, ami használható, de ennek ellenére reméltem, hogy csak az értékesebb dolgokra pályáznak. És most kiderült, hogy még Falco is értékes, és vannak akik tárgyként tekintenek a petekre. Bár mielőtt találkoztam a kislánnyal és a sárkánnyal, én is robotként tekintettem Falcora. Igaz, hogy most is, hiszem egy program volna, de egyértelműen több, mint a városi NPC-k. Persze azt mondják, a halottaknak már minden mindegy, azért amíg élek, szeretném elkerülni, hogy Facoval bármi ilyen történjen. Ennek elkerülésére pedig a legokosabb megoldásként pillanatnyilag csak a céhbe lépést látom.
- Akkor, szívesen találkoznék... Péterrel? Remélem megengedi, hogy én is csatlakozzak. Hol találkozhatnék vele? - Kérdeztem, bár reméltem, hogy a céhnél. Így, ha mégsem felelmék meg valamiért, legalább egy kósza pillantást vethetek arra a könyvtárra...
- Azt hiszem, nem kell különösebben rávenni. - Csipogta Falco az eseményeket figyelve. - Ha céhtársak leszünk, örülnék, ha ilyen bölcs pet tanítana, mint te, Timidus. És Álomkelővel is szívesen találkoznék. - Csiripelt örömittasan. Izgatott lett, hogy ilyen erős sárkány mellett lehet. A fejlődött petről is már többször beszélt. Talán nem olyan erős, mint Timidus, hiszen már le is győzte, de nagyon okos lehet. És, ha fejlődött, akkor az embereket is jobban megérti.
Az előbb a pontoktól beszélt Timidussal? Kaptam fel a fejem. - Am... kérdezhetnék valamit... a felszerelésekkel kapcsolatban is? - Gondolkoztam egy keveset, hiszen nyilvánvalóan hülyeséget készülök mondani... de már elég régóta ezen jár a fejem, így örülve, hogy egy tapasztalt játékossal találkoztam, csak kicsúszik a számon. - Amikor beléptem a játékba, ehhez a kaszthoz az volt írva "állatidomár fegyver" és a kezdő fegyverem is egy kés volt... de a boltok kirakatában mindenhol csak botokat láttam... - Biztosan kiült az értetlenség az arcomra... Eleve miért pont bot?! A málhás állatokat, verik bottal, ha nem mennek, esetleg a disznókat terelik a vágóhídra. Persze itt nyilvánvalóan van fenyítésre van, de a képzeletemben már láttam, hogy ostort csattogtatva, vagy síp jelekkel lehet beszélni az állatokkal. Nekem madaram lévén egy solymász kesztyűről álmodtam, és ezért felkutatva a fegyverek listáját találtam egy "legendás kesztyűt" de távolról sem nézett ki solymász kesztyűnek...
- Ilyesmiket - Mutattam fel kérdő tekintettel az ingyen kapott botomat. Pontosabban a becsületkasszába 5 aranyat dobtam 3 tárgyért, és elkönyveltem magamban a tartozásom, ahogy most is. Bizony, itt rengeteg kedves ember van, kint nem hiszem, hogy az ilyesmi lehetséges lenne. Gyorsan meg kell erősödjek, hogy én is tehessek valamit másokért.

by **Shukaku** Csüt. Jan. 30 2014, 15:06

-Magas. Valóban magas. De hidd el, majd ha megtanulsz repülni, akkor már sokkal kevesebbet akarsz majd ott ücsörögni. Nagyon jó dolog ám repülni. Majd ha megtanulod, akkor rendezhetünk versenyeket is. Ha pedig nem elég gyors, akkor legközelebb majd a gyorsaságra kell tennetek. Ezt valahogy mindenképpen meg kell vele értetned, mert nagyon fontos, hogy ne csak úgy pakoljon pontokat, ahogy éppen neki kedve tartja, hanem ennek is a taktika részévé kell válnia. Én már tanítgattam például egy fiút, aki elfelejtett fegyverkezelésre pakolni, és emiatt hiába volt erős, sohasem találta el az ellenfelet. És majd szívesen mutogatok dolgokat, és akár figyelhettek is minket. Na de várj… megpróbálok segíteni.
Csipogta, majd gyorsan Shukakuhoz fordult, és rábökött a még mindig a kezében tartott könyvre.
-Shu! Köny!
A lány kinyitotta a könyvet, és ránézett a sárkányra.
-Mit szeretnél kinézni a könyvből Timidus?
-Pontok… lapozz!
-A pontokhoz? De ezt az előbb már megbeszéltük.
-Csak csináld már… kérlek.
-Hát… jó…
A lány gyorsan az elejére pörgette a lapokat, ahol szépen fel voltak sorolva az ágak, a kasztok, ki milyen pontokkal kezd, és az is, hogy ők mikor hova pakoltak, és az is, hogy Timidus szerint utólag hova kellett volna, és hova fog kelleni. A sárkány rábökött a legelső táblázatra, majd kiadta az utasítást.
-Rajz! Shu! Kérlek!
-Hogy ezt? De miért?
-Kérlek!
-Szerintem ez nem is kell Timidus. Várj egy picit… azt hiszem vannak üres táblázataink, ahova még Danee vagy Álomkelő pontjait próbáltuk kitalálni… abból rajzoltattál velem egy rakattal…
Dünnyögte, és az eszköztárjában kezdett el kutatni, ahonnan nemsokára elő is szedett egy lapot, amin csak egy kitöltetlen táblázat volt, olyan, amilyet a karakterlapon is szerepelt az élettel, kitartással, és az összes többi adattal.
-Itt van Timidus, megtaláltam. Mit szeretnél vele?
-Kérem!
-Hát… oké… tessék…
A lány átadta a lapot a sárkánynak, aki óvatosan a szájába vette, majd a másik lány orra elé biggyesztve tartotta.
-És most bökj rá arra, amelyiket növeltetni szeretnéd vele.
Magyarázta Falconak szájában a papírral.
-A képeket sokkal jobban értik, és szeretnek is rajzolni. Legalább is Shu szeret.
Többet már nem segített, és ha Shu próbált közbeszólni, akkor neki is jelezte, hogy ez most a kettejük feladata. Valahogy nekik is meg kell érteniük egymást, és eddig erre láthatóan nem sok hajlandóságot mutatott az idomár, tehát erre is neki kellett rávezetni. Akár sikerült a kommunikáció, akár nem a sárkány Utahime kezébe nyomta a lapot, és komolyan bólintott.
-Szerintem a céhben találkozhatunk vele, és azonnal meg is beszélhetjük a tagfelvételt is. Írok neki egy üzenetet, hogy ráér-e.
-És ha ez meg van, akkor szívesen tanítgatlak, és akár edzhetnénk is egyet gyakorlásképpen. Persze előtte pihenjétek majd ki magatokat, meg rendezkedjetek be meg minden. A bölcs jelzőt pedig nagyon szépen köszönöm… de bölcs inkább Álomkelő. Ő szokott ilyen magába meredően gondolkodni. Én szeretem a vidámságot is.
És már indultak is volna a céhház felé, ha a másik kettő velük tartott, és nem vette ezt rohanásnak, akkor a válasz már séta közben adódott meg.
-A kezdő fegyver valóban kés, de később már tényleg olyanokat kapunk, amiket mutattál. Illetve…
Belekukkantott a könyvébe.
-Egy kés még van, ha azokat jobban szereted, az Árnyéktőr, de azt majd csak kettes tierben fogod tudni viselni. A botokat pedig nem botoknak, hanem pálcának hívják. Mondjuk tényleg van bot is, amit Görbe Botnak hívnak. Ahogy látom, neked egy Fa Irányító pálcád van, ami már jobb mint a kezdő kés. Ezek szerint vagy vásároltál már, vagy valami küldetés során kaptad. Okos dolog, hogy elkezdesz felszerelkezni, Peter biztosan örülni fog.
Shu ezzel úgy érezte, hogy válaszolt is a kérdésre, hiszen megnyugtatta a lányt arról, hogy ügyes volt, amikor pálcára váltott a késről, de Timidus szerencsére közbeszólt.
-Shu! Fegyver! Harc! Támadás!
-Oh… vagy úgy. Értem már! Nem kell aggódnod, a pálca is ugyanolyan fegyver, mint a kés. Ugye itt nincsen mágia… illetve a A Látnok Irányítópálcája hasonlít egy varázspálcára, de az sem ugyanaz. Biztosan harcoltál már…
-Nem!
Vágott közbe a sárkány, mire a lány zavarba jött.
-Nem? Mármint… még sohasem? Hát… szóval az úgy van…
-Mutasd már meg szegénynek!
-Jól van na… ne sürgess kérlek!
-Szóval az úgy van, hogy csak akkor tudsz támadni, ha aktiválod a harci képességeket. Tehát nem elég, ha belevágod a késedet az ellenfélbe, hanem bizonyos mozdulatsort kell hozzá csinálnod. Nekem ezeket mind Peter mutatta meg, én se tudnám, ha ő akkor nem lett volna ott.
-De tudtad volna, ha picit jobban figyelsz rám, és nem csak hadonászol össze-vissza…
-Szóval… a pálcával csak annyit kell csinálni, hogy suhintasz amikor támadsz, és ugyanúgy vág mint mondjuk egy kés éle, és szúr is, mint a kés hegye. Annyira nem nehéz, szerintem kardozni mondjuk sokkal nehezebb lehet.
-Hát ha még te is meg tudtad tanulni…
-Izé… valóban nem vagyok valami ügyes harcos, de tényleg nagyon könnyű, ha eleget gyakorlod, akkor már reflexszerűvé válik.
-Mutasd már meg Shu!
-Hát… jó. Ott van például az a fa, aminek ugye nem baj, ha bántom, mert sebezhetetlen.
És ezzel megnyugtatva inkább magát mint a társát, elindult a fa felé, lehunyta a szemét, majd először egy lassú mozdulattal mutatta be az akciót, majd megismételve maga a csapás is aktiválódott, és fel is villant a fa előtt a lila fal és a felirat, miszerint felesleges csépelni.
-Látod Falco, ha én nem lennék, akkor még azt a kérdést se értené meg rendesen, amit a saját nyelvén tesznek fel neki. Nekünk kell megvédeni őket mindentől.

by **Utahime** Csüt. Jan. 30 2014, 17:11

/Shukaku/

A kis főnix érdeklődve figyelte, mit beszélget a sárkány és a barátja. Majd felismerve a pontelosztás ábráját, felcsiripelt.
- Értem már, ilyen ábrán megmutathatom neki, mire tegye a pontjait! - És azonnal bele bökte a csőrét a alacsonynak vélt gyorsaság pontokba.
- Ah! - Kiáltottam fel akaratlanul is, és egyet hátra lépve, tágra nyílt szemekkel néztem az elém tartott lapot.
- Ez a pont táblázat? - Vettem át a lapot, miközben a fejemről Falco kitartóan az egyik értéket kopogtatta.
- Azt akarod, hogy legközelebb erre tegyek többet? - Vettem az ölembe, és ő egy hosszú csipogást hallatott, majd csendben maradt.
- Hm? Nem akarsz lejönni? - Tettem vissza. Egy kis csend után újra Timidusnak kezdett csipogni.
- Nem úgy volt, hogy az egy csipogás az igen? Rosszul csináltam valamit? - Nézett rá szomorúan. Több türelem kell, az rendben, de erről nem olyan régen beszéltünk azért...
- Tehát így lehet elkezdeni a beszélgetést a petekkel? Köszönöm. - Mosolyogtam hálásan Timidusra.
- Úgy tűnik a rajzokat tényleg értik. Akkor már a pontosztást is meg tudjuk beszélni. - Vidult fel Falco. - De ahhoz, hogy rendesen elosszuk a pontokat, először még többet kell tanulnom a taktikákról nekem is. Ezért nagyon örülnék, ha tanítanál később is. Meg Álomkelő is, bizoára nagyon okos, ha már fejlődött is.
Shukaku azonnal írt is egy üzenetet, és elindult, hogy elvigyen a céhhez.
- Köszönöm. - Mosolyogtam, és utána indultam.
- Igazából... ezeket inkább csak kaptam. - Vallottam be szégyenkezve. - Egyszer, amikor a városban jártam, ingyen osztogattak felszereléseket...
- Hogy a pálcával vágni? - csodálkoztam el. - Tehát ezek a pálcák olyasmik, mint a vívótőrök? - Próbáltam homlok ráncolva feldolgozni a hallottakat, de az is csak szúrni van, tehát nyilván nem olyan.
Majd megkérdezte, hogy még sosem harcoltam-e.
- Olyan... kék disznólat vadásztam... - Mondtam bizonytalanul, erre a sárkány is egyre jobban csipogott. Végül Shukaku megmutatta, hogyan kell használni a pálcát.
- Hű... olyan fény nekem sosem jött még belőle. - Állapítottam meg, és elkezdtem legyezni a pálcámmal a mozdulatait imitálva. Mivel továbbra sem csinált semmit, én is kiszemeltem magamnak egy fát.
- Kapaszkodj. - Figyelmeztettem a csirkém. De hiába szúrtam bele a törzsébe, nem volt olyan villanás.
- Um, megpróbálom még egyszer... - Mondtam, és igyekeztem minél pontosabban leutánozni a mozdulatokat. Míg a harmadikra felvillant a pálca.
- Nahát! - Nevettem fel. - Nekem is fénylett.
- Ó, a gazdám is tud sebezni! - Lepődött meg a főnix is. - Tényleg sokat segít neki is, ha lát rá példát. - Állapította meg.
- Tehát így suhintok... - Ismételgettem a mozdulatot. Majd felnéztem rá.
- Majd ezt is gyakorolni fogom! - Mondtam, és mellé sétáltam, hogy mehetünk tovább.
- Te már régóta vagy a céhben? - Érdeklődtem. Így a harcokat gyakorolva eszembe jutott, hogy talán mégis segíthetnék valahogy a céhnek... persze csak ha elég ügyes leszek hozzá.
- Azt mondtad, a tagok közös küldetésre mennek. Azt hiszem, ilyenekre én is szívesen mennék. Tulajdonképpen képességem is inkább támogató jellegű, ezért remélem hasznotokra lesz majd. - Tekintve, hogy még csak egy csapat része sem vagyok, így nem sok értelme van egy ilyen képességnek. De ha nem is vagyok még erős, remélem ez a képességem hasznára lehet majd a többieknek.

by **Maci** Hétf. Feb. 17 2014, 13:12

/FighterBunny/

Mérgesen trappoltam végig az erdőn és közben rugdosom a köveket. Még mindig annak a srácnak a szavai csengenek a fejemben „ Te nem is vagy igazi medve, csak egy medvejelmezes pojáca.
- Még hogy nem vagyok igazi maci? Bebizonyítom, hogy igen is igazi maci vagyok! – Hirtelen megtorpanok és az eget bámulva kezdek el gondolkodni azon, mit is szoktak csinálni a macik. Biztosan van valami a kobakomba ami segít majd igazi medveként viselkedni. Pár percnyi „kutakodás” után végül találtam egy listát a macik törvényéről. A macik tényleg elég nemes faj lehet ha még törvényeik is vannak.

A macik első törvénye: Szeresd a mézet!

Már egy jó ideje álltam egy hatalmas fa tövében aminek a tetején láttam egy méhkast. Azzal nincs is talán gond, hogy nem fogom szeretni de, hogyan szerzem meg? Más megoldást nem látva úgy döntöttem felmászom rá csak épp még sosem másztam fára. Ráugrattam a fára teljesen átkarolva azt és próbáltam felkúszni rajta de erre szimplán visszacsúsztam a földre.
- A macikat nem a famászásra teremtették! De ha maci nem megy a mézhez majd a méz jön macihoz! – Néztem fel a méhkasra és felkapva egy követ hozzá átvágtam azt mire az elkezdett himbálózni. – Gyerünk pottyanj le! – Szurkolok azonban az nem leesik hanem egy csapat méh jött ki belőle és rám támadt. – Ajajjajj! Ne macsipkedjetek össze! – Kezdtem el „sikongatni”…

A macik második törvénye: A maci bemegy a málnásba!

A méz szerzési kísérletem nem jött össze, de ez egyszerűnek tűnik. Irány a bálnabokor… hehe bálna bokor… Nem volt nehéz megtalálni a megfelelő helyet. Neki futok és a levegőbe felugorva széttárva a végtagjaimat, úszva a levegőben vetődök bele a málnásba mire az egyszerűen szétpixeleződik.
- Ne már! Ez csalás! – Kiáltok fel.

A macik harmadik törvénye: Szeresd a halat!

Már órák óta ücsörögtem a folyó mellet egy horgászbottal a kezemben.
- Ez unalmaaaaaaaaaas! – Kiabálok fel miután még mindig nem fogtam semmit.

A macik negyedik törvénye: A macik legyenek ijesztőek!

Ez az utolsó esélyem, hogy bebizonyítsam, hogy igenis igazi maci vagyok. Majd egy órát bolyongtam mire végre találtam egy lány aki épp a legyeket csapkodja a fegyverével. Ijesszük meg! Kiugrottam egy közeli bokorból és nagy, nehéz lépetekkel indultam el a lány felé kezeimet a magasba emelve.
- Roaaar… izé, vagyis Bruuuuuum! – Brummogok a lánynak közelítve felé, azonban rá kellet jönnöm, hogy a lány még így is hogy mancsujjhegyen állok egy jó fejjel magasabb nálam. Egy párat még pislogtam rá majd egyszerűen sírva fakadtam.
- N-nem… nem vagyok igazi medve! – Bömböltem nagyokat szipogva.

by **Shukaku** Szer. Feb. 19 2014, 21:14

Leone & Shu

-Itt volt.
-Biztosan?
-Igen. Biztosan.
-Akkor az a bokor volt az.
-Igen, az a bokor.
-Honnan tudod ilyen biztosan?
-Mert emlékszem.
-Ahamm…
-Te nem tudsz emlékezni?
-De igen, tudok. Csak nem ennyire biztosan, és nem ennyi mindenre.
-De hát itt találkoztunk először Hisaméjékkel.
-Tudom.
-Akkor ez csak fontos esemény volt nem?
-De igen, valóban fontos. Ettől azonban még nem tudom megjegyezni, hogy az erdőnek pontosan melyik szegletén volt. Itt… nincs semmi olyan pont, amihez tudnám viszonyítani a helyzetünket.
-Dehogynem! A koordináták a térképen.
-És én pont azt figyeltem, miközben téged szorongattalak a kezemben.
-Miért? Mi mást figyeltél volna?
-Mondjuk a hatalmas sárkányt, akiről azt hittem, hogy bántani akar?
-Hmm… lehetséges. De most állj félre! Mindjárt itt lesz.
-Micsoda?
-Csak állj félre! Majd meglátod.
-Hát… oké…
És Shu tett pár lépést oldalra, pontosan a mellé a bokor mellé állva, amelyről Timidus azt állította, hogy ott találták meg őket Peterék anno. Ezalatt Timidus cserkésző állást vett fel, és tekintetét egy pont felé szegezte.
-Mit vársz onnan? Nincs is ott semmi!
-Psszt! Csak figyelj!
-Oké-oké…
-Psszt! Három, kettő, egy…
És hirtelen a bokrok közül előtört egy vadkan, és egyenesen a sárkány felé futott, majd hirtelen megtorpant, Timidus elvigyorodott, kivillantotta fogait, mire a disznó gyorsan sarkon fordult és elszelelt arra felé, amerről érkezett.
-Látod, megmondtam. Mindig ugyanazokat a csapásokat járják be, ugyanazon időközönként.
-Nem… ezt nem te mondtad. Ezt én mondtam, és én is tudom.
-Az lehet… de akkor azt is tudod, hogy miért vagyunk itt?
-Hát… azt nem…
-Ez a malacka volt az, akitől akkor Hisame megmentett minket. Akkor mi féltünk tőle, most pedig már ő fél tőlünk. Csak szerettem volna, hogy lássa, hogy mennyit fejlődtem.
-Ahamm… és ez miért fontos?
-Ez becsületbeli ügy volt Shu… ezt le kellett rendeznem.
-Megint milyen könyvet szereztél a könyvtárból?
-Hadászatosat… mint mindig.
A lány egy sóhajtással kísérve csóválta meg a fejét, és már indult is volna, de Timidus újra a bokrok felé kezdett figyelni.
-Azt ne mondd, hogy visszajött megvédeni a becsületét…
-Nem. Ez más. Ez másvalaki.

by **Aeon** Csüt. Feb. 20 2014, 15:50

Shu & Leone

Az erdő. Régen jártam benne - túlságosan is, hogy ne tudjak ne visszaemlékezni arra az estére, melyen számos elhatározásra jutottam: nem szabad föladnom a vágyamat, hogy viszontlássam Annát, aki nagy valószínűség szerint odakint várhatott rám. A rákövetkező napra eszembe jutott az álma, melyet egy szép száll vadrózsa képében őriztem meg neki. Miután egy céhhez csatlakoztam, úgy éreztem, már nem vagyok annyira egyedül - attól függetlenül, hogy nemigen ismertem a tagokat. Ennek ellenére tudtam: van hová mennem. Van hol aludnom. Sokak ebben a luxusban tengették az Aincradban töltött napjaikat, s már én sem élvezhettem kivételt. Azt hiszem. Ez talán meg fogja könnyíteni a fiókával való kapcsolatomat. Valójában Rosának fogalma sem volt arról, hogy mit jelenthet egy céhhez tartozni. Legfeljebb a hirtelen környezetváltozás lehetett rá hatással, vagy tűnhetett fel neki, viszont az sem tartott nagyon sokáig. Mindig volt valami, ami elvonta a figyelmét.
Szokásától eltérően a főnix a fejem búbjára hasalva, szárnyait összehajtva, farkával a tarkómba kapaszkodva, halkan, ritmusosan csivitelt. Visszhangot verve úgy tűnt, mintha kettőnkön kívül más nem lehetett a bozótosban. Fejét felemelve hol balra, hol pedig jobbra nézett. Megrezzenve, felülve, helyváltoztatásra szánt el magát. Bal kezemet magam elé nyújtva biztos pontot akartam adni neki a szökellésre. Lábaira helyezte testsúlyának oroszlánrészét, csökött szárnyait kinyújtván elrugaszkodott. Egyet-kettőt verdesett, mire a fejemről a bal kézfejemre jutott. Kissé bizonytalanul billegett új törzshelyén, de hamar visszanyerte egyensúlyát. Fejét megrázva, szárnyait összecsukva pillanatokon belül megszokta a kézfejemet. Csőrével megvakargatta jobb szárnya tövét, majd a másikat is meglebbentve újabb ugráshoz készülődött. Ahogyan a fejemről, úgy siklott le a kézfejemről is, s lábainak segítségével határozottan landolt a fűben. Egy darabig csak néztem, mire készül, aztán a bozóton túlra pillantottam. Mindketten láttuk, s hallottuk azt a két árnyalakot, melyek éppenséggel eszmecserét folytattak. A főnix esetlenül totyogva indult meg, az ismeretlentől kicsit sem félvén. Nem mozdultam, míg Rosa át nem tipegett a bokros területeken.
A vicces bácsi nem mert követni. Vajon mitől félt? A két alak olyan mókásnak tűnt, mint a vicces bácsi-Leone. Minek tartsak olyantól, ami vicces? Inkább fogom magamat, megszökök előle, és üdvözlöm a két mókás idegent! Kibukfenceztem a sötétből, és mit látok? Egy vicces bácsihoz hasonló kétlábút, aki egy hatalmas, pelyhes izé mellett állt. Valami azt súgta, hogy az a fehér izé valószínűleg megért engem, nem úgy, mint Leone. Ő túlságosan buta, hogy értsen. Csak rémiszteni tud... a szemével! Bele sem merek gondolni abba a látványba... annál csúnyábbat még életemben nem láttam! A gondolatába is beleborzongva néztem a nagy izét. Aztán bátorkodtam megszólítani:
- Szia! Hatalmas vagy. Hogy hívnak? Mit eszel? Sokat eszel?
Ahogy gondoltam: Rosa nem állta meg, hogy megnézze magának a két alakot. Nemigen voltam biztos, jó ötlet-e az ő példáját követve megmutatkozni előttük. Tisztában voltam azzal, hogy idővel utána kell mennem, ám egyelőre fel kellett térképeznem a helyzetet. Rosa csipogása nem a bajról árulkodott. Nem aggódtam: nem tudtam.

by **Shukaku** Csüt. Feb. 20 2014, 16:19

-Sőt…
-Mi sőt?
-Tévedtem…
A lány felvonja a szemöldökét. Ilyet is ritkán hallott még a sárkánytól, hogy csak úgy magától kimondaná ezt a szót.
-Még sincs ott senki?
-Nem. Ott van. Illetve vannak. Ebben tévedtem. Nem másvalaki, hanem másvalakik. Ketten.
-Timidus…
-Psszt!
-De…
-Maradj! Erre jön. Az egyikük. A kisebb.
-A kisebb?
-Igen. Egy pet.
-De miért nem ezzel kezdted?
És Shukakuból azonnal elszállt az idegesség és a rémület legalább fele, és rögtön át is alakult kíváncsi érdeklődéssé, ahogy most már ő is a bokrokat kutatta a szemével, füleivel a motozást hallgatta, és még a keresés meg az észlelés jártasságát is bekapcsolta, életében először önmagától. Eddig mindig Timidusnak kellett ügyelnie arra, hogy ezek a képességei aktívak legyenek, amikor szükség volt rájuk, mert a lány gyakorta egészen egyszerűen elfeledkezett róluk. Ekkor azonban kitéblábolt a bokrok közül a valami, és egy kis bámészkodás után már bele is kezdett a csivitelésbe. Timidus azonnal könnyedebb testtartásba váltott a cserkészésből, és majdhogynem el nem feküdt a kis főnix előtt, hogy ne ijessze meg. Bár… Falco sem volt ijedős természetű, de azért nem kockáztatott. Elvigyorodott, és ő is megszólalt, hasonló lelkesedéssel.
-Szia! Nem, nem hatalmas vagyok, hanem Timidus. És… ezzel válaszoltam a követező kérdésedre is. És…
Hátracsapta a füleit egy kicsit, ami nála az elpirulás jele volt, majd igyekezett összébb húzni magát, és ezúttal csipogva válaszolt, kevesebb lehetőséget adva Shukakunak a megértésre.
-És nem eszek olyan sokat, csak… csak amikor vadászom, akkor felborzolódnak a tollaim. Nem vagyok kövér.
És ezzel a kijelentéssel el is intézve a dolgot, tudva, hogy neki van igaza, nyugodtabban folytatta.
-Egyébként sok mindent szeretek, de legfőképpen a halat. Félig átsütve, vagy félig nyersen. Az finom. És…
Itt újra visszaváltott emberi beszédbe.
-…ééés szóval én Timidus vagyok, ő itt mögöttem Shu, a társam, te pedig egy főnix vagy, a bokor mögött gondolom pedig egy idomár rejtőzik. Gyere elő, nem eszlek meg! Ha csak nem vagy hal…
Vihogott a sárkány, és gyerekes vigyor ült ki a pofijára. Shu egy ideig csak némán, mosolyogva nézte a csöppséget, majd meghajolt. Bemutatkoznia már nem kellett, hiszen Timidus bemutatta, és mivel eddig ez mindig fordítva történt, így elhatározta, hogy most meg is hagyja ezt az örömöt a sárkánynak.

by **Kayaba Akihiko** Vas. Feb. 23 2014, 09:54

Shukaku: Körpajzs
Utahime: Futóíj

by **FigtherBunny** Pént. Feb. 28 2014, 12:14

//Maci//

A legutóbbi csúfos vereségem után amit elszenvedtem pár játékos körében egy csoport mob ellen, kicsit letörte a szarvamat és arra ösztönzött, hogy újra gyakoroljak amennyit csak tudok. Nem keveset tettem is így végül egy tisztáson az erdőben, de bármennyire is nagy a monotonitás tűrésem nekem is elegem lett egy ponton mára a gyakorlásból, így elindultam a városba. Út közben egy "gyilkos bogár horda" támadt rám, akiket elkezdtem elhessegetni a kardommal amit soha nem szoktam használni pusztakezes harcos lévén, de a stat növelés miatt nálam volt. Ezt követően nem sokkal egy kis fura macira emlékeztető alacsony kis lényecskét pillantottam meg felém jönni, ami először oroszlán üvöltést majd medve hangot imitált. Elmosolyodtam, olyan kis aranyosnak nézet ki, főleg hogy "lábujjhegyen" állt gondolom azért, hogy magasabbnak tűnjön. Az még csak meg sem fordult a fejemben, hogy ez valami veszélyes élőlény lenne és amikor elordította magát és sírni kezdett ez már biztosnak látszott. Eltettem a kardomat és oda mentem.
-Mi a baj?
Fogtam meg a vállát.
-Macicska.
Tettem hozzá gondolva, hogy ettől jobban érzi magát, hiszen az előző kijelentéséből egyértelmű volt mi a baja.

by **Aeon** Csüt. Márc. 06 2014, 18:19

Nem hatalmas, hanem Timidus. Jól van, felfogtam én, elvégre nem egy buta főnix vagyok. A nem hatalmas, hanem Timidus nem csak nem hatalmas, hanem kövérnek sem volt mondható. Oké, feljegyezve. A nem hatalmas, nem kövér, hanem csak Timidus amúgy leginkább a halat szereti. Hal? A vicces bácsi általában puhább gyümölcsökkel bombáz, hogy "könnyebben tudjam megemészteni az ételt", de ettől függetlenül még sosem találkoztam hallal. Elcsodálkozva csiripeltem a nem hatalmas, nem kövér, halat szerető Timidusra. Minden esetre okos volt, hogy kiszúrta a bokorban megbújó vicces bácsit.
- Hát... annyira mégsem vagy hatalmas és kövér, mint Hisame. - ismertem be végül. - De puhábbnak és simogathatóbbnak tűnsz, a tollaid miatt. - Egy pillanatra elgondolkodtam. Bal lábamat a csőrömig húztam fel, ami nálam az elmélkedést jelentette. Vajon mi ragadott meg Falco beszédéből? Egy kis rövid idő után esett le minden. Lelkesen vijjogtam. - Azt hiszem te vagy az a tollas sárkány, akiről egy másik főnix beszélt! Hihi, tényleg te vagy az! - Csak egy fajtársnak tudtam ennyire örülni, de ha Timidus tollas volt, az boldoggá tett. Valahol hasonlítottunk, bár szégyelltem előtte bevallani. Esetleg be is kaphat, ha nem tetszene neki, amit mondanék... Inkább a bozótos felé néztem, és vártam, mikor bukkan elő a vicces bácsi. - Igen, ő az én társam, a vicces bácsi.
Hallottam, ahogyan egy kislányos hang beszélget egy másikkal. Az utóbbit nem tudtam, hova tenni. Amint úgy tűnt, kiszúrták Rosát, az megszólította a főnixet, tehát értette a nyelvét. Más elméletem nem volt: egy nagyobb, beszédkészséggel rendelkező pet-egyed. Hallgattam a főnix csipogását, mire a válasz, furamód emberi nyelven érkezett. Ezek szerint a petek egy idő után, növekedésükkel meg tudják értetni magukat az idomáraikkal. Még nem voltam ebben egészen biztos. Lehet, hogy Rosa később vagy netán korábban fog felnőni ehhez a feladathoz. Miképpen gondolkodtam, szinte elfeledkeztem, mennyire feltűnő lehetek egy pet számára a bokorban. Érezhette a szagomat és a jelenlétemet - persze nem csoda, hiszen egy állat többet tudott az embernél. A hang vihorászott, mely azt jelentette, hogy tényleg nem akart bántani - vagyis ezt állította. És ha Rosával is ilyen jól elcseverészett, akkor nincs mitől tartanom. A rózsa különös mód a kezemben volt - vagy elfelejtettem eltenni, vagy pedig ösztönösen vettem elő, mert szükségesnek éreztem. Egy virág, mely sosem hervadhatott el - a rendszer nem engedte, hogy elszáradjon, és szirmai folyton folyvást szelíd karmazsin fényben tündöklöttek. A fény por formájában ültek a szirmokon, s abból sosem fogyott el, végleg: mindig akadt rajta valamennyi. A szárát az ujjbegyeimmel megszorítva léptem elő a bozótból. Tényleg nem tévedtem, és egy kutyaméretű tollas hüllővel és egy kis hölggyel volt dolgom. Nem voltam zavarodott, éppenséggel, csak nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. De aztán megláttam a céhlógót az ismeretlen feje fölött. Egy kicsit még eltűnődtem, mit kéne tennem a helyzettel, ám végül elszántam magamat: megszólítom.
- Sziasztok. Azt hiszem már rendszeres lesz, hogy céhtársakkal futok össze. - kezdtem bele, majd egy udvarian meghajlással köszöntöttem a társulatot, bár főképp az idomárt. - Leone vagyok, a társam pedig Rosa. Ne haragudj rá, Timidus, ha túlságosan buzgó. Nagyon kíváncsi. - néztem rá a sárkányra, aztán újból a kis hölgyre. Nagyon fiatal volt, így el sem tudtam képzelni, mit kereshetett a Sword Artban. De nem tartozott rám. Mindenkinek a szíve joga, miképpen találta ki, hogy ezzel az élet-halál játékkal fog játszani - persze akkor még senki sem tudott Aincrad igazi arcáról...

by **Shukaku** Csüt. Márc. 06 2014, 18:56

-Hát persze, hogy nem vagyok! Mondtam, hogy csak a tolla… mint Hisame?
Kicsit elgondolkodott, és inkább hagyta a főnixnek, hogy tovább beszéljen, hátha akkor többet megtud és biztosabb lehet a sejtésében. Miközben figyelt, csak hümmögött, bólogatott és vigyorgott, és még a bokor felé is elnézett, amikor a vicces bácsiról beszélt a pet. Persze a vicces bácsi elő is lépett, és be is igazolódott a sárkány sejtése. Természetesen ezek után mindezt úgy adta elő, mintha nem a céhlogó bizonyította volna, mintha ő végig tudta volna, kivel is beszélget.
-Tehát ismered Hisamét és egy másik főnixszel is beszéltél, feltételezem, hogy ugyanott. És még azt is tudod, hogy én vagyok az a tollas sárkány.
~Persze enélkül is híres vagyok, kevés ilyen erős tollas sárkány van, mint én.~
-Szóval arra következtetek, hogy te a mi céhünkben vagy új tag.
-Timidus, huhú!
Vágott olyan képet a lány, hogy a sárkány azonnal rájött, hogy ő bizony nem vette be az okfejtését, és fejével még oda is bökött a bokrok mögül kilépő fiú felé, hogy Timidus érthesse, ő is látta ám a céhlogót. Persze ez külső szemlélőnek mindössze úgy tűnhetett, mintha a lány csak a köszönésre hívná fel a pet figyelmét, de ők ketten már félszavakból is értették egymást, és a sárkány el is vigyorodott.
-Persze-persze!
Legyintett Timidus a farkával, és meghajolt a fiú felé.
~Hát… ez meg miféle szerzet? A jelmezbálnak már régóta vége van, nem kell már kalóznak öltözni.~
-Ahamm… akkor ezek szerint ezért vagy vicces bácsi.
Füttyentett a sárkány a szavak végén, és jól megbámulta magának a srác arcát és a szemkendőjét.
-Nos… én Timidus vagyok, a tollas sárkány, és egyáltalán nem haragszom. Szívesen tanítgatok más peteket, a főnixekben pedig már nagy gyakorlatom van…
-És nem mellesleg ugyanolyan buzgó és kíváncsi is, mint az ön társa. Kon'nichiwa Leone-san. Én Shukaku vagyok. Örülök, hogy találkoztunk.
~Egy új tag. Idomár. Főnixel. És én nem tudok róla. Ha Peter úgy döntött, hogy csatlakozhat a céhhez, akkor biztosan nem veszélyes. Nincs okom félni. A főnixe pedig kinézetre teljesen más mint Falco, de a viselkedésük eléggé hasonló. Úgy látom a nevek ragasztgatása nem csak a tollas sárkányokra jellemző… hmm… ennek majd érdemes lesz utánajárnom. Peter, legalább egy üzenetet igazán küldhettél volna. -.- ~
És a lány gyorsan meghajolt, hogy Leone ne láthassa, ahogy picit elhúzza a száját a gondolatra, hogy már itt is elkezdték picit mellőzni. Persze nem haragudott Peterre, nem várt el semmit, és tudta, hogy biztosan sok dolga van… de azért jól esett volna neki, ha nem ő tudja meg legutoljára.

by **Akiba Yoshino** Csüt. Márc. 06 2014, 19:41

//Anatole Saito//

Mit is mondhatnék, gyáva voltam. A Sword Art Online-nak nevezett "gyilkos játék" már lassan több mint másfél éve kezdődött el, azonban én még mindég itt ülök a babérjaimon és várom, hogy véget érjen ez a rémálom. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű végigvinni a játékot, sőt néha meg is kérdőjeleztem, hogy lehetséges-e egyáltalán belülről kiszabadulni. Minden bizalmamat édesapámba és az ő befolyásába fektettem. Tudtam, hogy mivel még mindég életben vagyok, vigyáz rám és mindent megtesz annak érdekében, hogy kiszabadítson börtönömből, ebből a játékból, melybe amúgy is véletlenül cseppentem bele. Mint Akihabara polgármestere, elég nagy befolyása volt az apámnak ahhoz, hogy minden erejét annak szentelje, hogy megoldást találjon az én, illetve a többi játékos kijuttatására. Igen, másfél éve bizakodom ebben és lassan álomszerű távlatokba kerülök a valóságtól, mintha minden a feje tetejére állt volna, mintha ez a játék lenne a valóság és a valóság lenne az álom.
Másfél év alatt rengeteg esemény történt, mint az első szint bossának legyőzése és a következő szintre való lépés, azonban nekem mindehhez semmi közöm sem volt. Jelenleg is a kezdetek városában csücsülök és azt sem tudom megmondani pontosan, hogy a többiek hanyadik szinten járnak. Eleinte nagyon nehéz volt számomra a környezetbe való beilleszkedés, azonban egy öregembernek köszönhetően - igen, bármilyen meglepő is lehet, mert még jómagam is meglepődtem rajta, az idősek egy kisebb rétege is bekerült a játékba- sikerült a fejem felé tetőt szerezni, na meg ételt is. Az öregember a Kuma néven emlegette magát mindenki előtt, ahogyan előttem is, és tisztességes ajánlatot tett. Tudta, látta rajtam, hogy nem vagyok kimondottan az a harcos típus, ahogyan ő sem, és ezért felajánlotta, hogy ha segítek neki, akkor ő is segít rajtam. Egy kis üzletet nyitottunk ketten amiben én magam voltam az eladó, mert valljuk be az emberek szívesebben vásárolnak egy fiatalabb lánytól, mint egy ráncos öregtől, Kuma pedig különböző holmikat, tárgyakat, ételeket szerzett be amit eladhattam. Így a kis vállalkozásunkból könnyedén meg tudtunk élni a kezdetek városában egészen a mai napig.

***

Az álom még mindég ott volt a szememben, amikor egy üzenet kezdett el bilingelni a menüpontomban. Kicsit mérgelődtem is, hogy ki lehet az az elvetemült, aki ilyenkor, kora hajnalban képes üzenetet küldeni és azzal felébreszteni a másikat. Kezemet nehézkesen felemeltem a levegőbe, majd egy határozott mozdulattal megnyitottam a menüt és beléptem az üzenetekbe.
- Kuma? Mondtam ki hirtelen miközben felültem és mintha minden álom eltűnt volna a szememből egy varázsütésre. "Yoshino-kun! Gyere gyorsan a város szélére a nagykapuhoz egy óra múlva! Ott kell találkoznunk, mert valami nagyon fontos dolgot kell rád bíznom. Lehetőleg ne szólj erről senkinek. Ne késsél!" Szólt az üzenet, amit hirtelen nem tudtam mire vélni. - Ne szóljak senkinek? Ugyan kinek tudnék beszélni erről, ha csak téged ismerlek?! Kicsit sértő volt az üzenet, azonban abban biztos voltam, hogy az öregfiú nem szokott ilyen üzeneteket csak úgy küldeni, csakis arra tudtam gondolni, hogy már megint bajba került mert kiszemelt egy nagyon értékes kis bútort. Sóhajtottam egyet, majd kényelmesen kikeltem az ágyamból.
- Egy óra múlva? Akkor egész sok időm van még, elegendő ahhoz, hogy egyek valamit valamint letusoljak. Amint végeztem a reggeli teendőimmel, nyakamba is kaptam a lábamat és elindultam a kapu felé amit az öreg emlegetett.
Az üzenet megkapásától számítva pontosan egy óra múlva ott is voltam a kapunál, azonban Kuma sehol sem volt, holott ki is hangsúlyozta nekem, hogy ne késsek. Körülbelül tíz perc várakozás után kaptam egy újabb üzenetet az öregtől, amiben már egy másik találkozópontot jelölt meg számomra, méghozzá az erdő kellős közepében. Azonban az előző üzenettől eltérően, ezúttal már azt is megírta, hogy mi az ami miatt ekkora felhajtást kellett csinálnia. Egy nagy és ritka tojást talált, amiből állítólag isteni rántottát lehet csinálni. Ekkor egy hatalmas magacsepp suhant végig a fejem mellett.
- Na várj csak... csak találkozzunk, esküszöm letolom azt a tojást a torkodon amiért végig kell hurcoltatnod engem mindezen... Mondtam, miközben az előttem elterülő síkságra gondoltam. Még mindég nagyon féltem a kinti élőlényektől és attól, hogy egy rossz lépés miatt akár az életemet is veszíthetem, viszont volt valami a levélben ami nem hagyott nyugodni, így hát egy hatalmas sóhajtás után nekivágtam az útnak.

by **Anatole Saito** Szomb. Márc. 08 2014, 13:51

Megmondom őszintén, fogalmam sincs, hogy mi vezérelt ma reggel, mikor úgy döntöttem, hogy kalóz hacukát öltök. Elmaradt farsang bepótolása, vagy egyszerűen csak unatkozok? Ráadásul antialkoholista lévén még csak a rumot sem szeretem, a trágár beszéd is távol áll tőlem, viszont az tagadhatatlan, hogy szeretem magam puccba vágni mindenféle hacukákban. Ami viszont a legjobban meglep, hogy Aldo macsekom kivételesen partnernek bizonyul a bohóckodásban. Általában ha be akarom szervezni valami spontán őrültségembe, akkor vág valami lesajnáló tekintetet, majd befordul a fal felé és alszik tovább. Ez a kalózkodás azonban úgy tűnik izgalommal tölti el, bár tartok tőle, hogy csak azzal tudtam motiválni, mikor elmeséltem neki, hogy a kalózok tengerre szállnak, a tengerben meg ugye halak vannak, a halat pedig Aldoka rettentően szereti. Oktondi ki jószág, ha tudná, hogy az első szinten nincs tenger. Úgy sejtem, hogy az általa végtelenül gyűlölt teleportálást még a kedvenc halfalatkáiért sem vállalná be, így marad a szárazföldi portyázás lehetősége.
S hogy miként jutott eszembe Aldo részvétele? Egyrészt mert az ő társaságában mindig minden mókásabb. Másrészt építenünk kell a kapcsolatunkat, hogy rájöhessek az átváltozásának nyitjára. Harmadrészt, egy valamire való kalóznak van papagája, én viszont gyerekkoromtól eredendően idegenkedem a madaraktól, így jött az alternatív megoldás, hogy akkor a fújógépből faragok papagájt. S mint mondottam, meglepően készségesnek bizonyul: igaz, hogy nem mondja vissza a szavakat, amiket a szájába próbálok adni, de miközben halas keksszel tömöm a pofiját, izgatottan kucorog a vállamon. Indulhat a portyázás, Sparrow kapitány!

Nem is gondoltam volna, hogy éppen a Kezdetek erdejében akadunk rá valakire, pedig már a távolból látszik, ahogy a fák közül egy emberi alak kirajzolódik. Eredetileg csak egy vicces szerepjátéknak szántam ezt az egész kalózosdit, amivel a magunk szórakoztatására elütjük az időt Aldoval, s ha hallgatózásom nem jelzett volna, valószínűleg észre sem veszem az idegent. Lopakodás jártasság híján próbálok meg közelebb settenkedni, miközben macsekom tűkön ülve dagaszt mancsaival a vállamon. - Most megcsípjük Aldo! Mindjárt a markunkban lesz a szárazföldi patkány! Ihhihi... - s amennyire csak az észrevétlenségünk engedi, megpróbálunk látótávolságon belülre lopakodni és egy fa rejtekében meglesni, hogy "áldozatunk" mit tevékenykedik. Azt hiszem nagyon beleéltük magunkat xD

by **Akiba Yoshino** Hétf. Márc. 10 2014, 21:56

A városon kívüli területen, hol tisztásokon, hol kisebb facsoportosuláson keresztül vezetett az az út amit az öreg Kuma adott meg nekem üzenetben. Pontosabban csak egy hely koordinátáit adta meg, így inkább a Gps a felelős az útválasztás miatt, ugyanis a lehető legrövidebb utat mutatta, természetesen ami keresztülment a legtöbb fenevadon. Nagyon óvatosan haladtam csak előre, szinte lépésről lépésre, nehogy véletlenül megtámadjon egy azok közöl a szörnyek közül amik körülöttem tekergőztek, mert több mint valószínű, hogy holtan végezném, vagy segítségért kiáltozva rohangásznék miközben a kezem a levegőben csattogna ostor módra.
- Kuma-saaaan! Kuma-san! Kiáltoztam suttogva,vagy suttogva kiáltoztam az öreg nevét, nehogy valaki olyan hallja meg akinek nem kellene. Logikus nem? Természetesen nem érkezett semmi válasz, így haladtam tovább, hátha majd a kijelölt pontnál többet fogok tudni. Az élőlények csak nem akartak továbbra sem egyenes utat biztosítani nekem, így hát úgy tekergőztem közöttük mint ahogyan a kígyó tekergőzik áldozata körül. Nem várjuk, ez egy nagyon rossz metafora, hisz pont hogy nyuszi módjára menekülök előlük. Lényeg a lényeg, hosszas megfeszített menekülések után elértem egy barlanghoz, ami pontosan azon a koordinátán terült el amit megadott nekem az öreg.
- Ez most komoly?! Pont egy barlangba kellett elrejtened a tojást? Le merem fogadni, hogy tele van óriáspókokkal, vagy vagy vagy vízilovakkal - (mert miért is ne...) -. Ne ne félj, amint vége mindennek olyan szépen számolni fogok veled Kuma, hogy öröm lesz nézni... Mondtam, ahogyan félve beléptem a sötét barlangba. Alig lehetett látni valamit, a falai szárazak voltak és egy árva pókháló sem volt rajta. Barlang vs Yoshino elképzelése 1 - 0. Ahogyan egyre mélyebbre haladtam, természetesen szorosan a falhoz tapadva, azok egyre nedvesebbé és nedvesebbé váltak, holott semmi jele nem volt víznek. Ismét csak sikerült ámulatba ejtenie ennek a virtuális világnak, hisz a legapróbb részletekre is figyeltek az elkészítésekor, mint a hőkülönbség és növények gyökerei által alkotott nedvességtartalomra, ami a barlang falán is tapasztalható.
Miközben az államat tátottam észre se vettem, hogy tovább haladtam befelé egy váratlan pillanatban sikerült is felesnem egy nagyobb kőben. - Hát persze, mire is számítottam egy barlangban... örülök, hogy egyáltalán látok még valamit! Mondtam, ahogyan ránéztem arra amiben felestem és meg is ragadt a szemem rajta.
- Öreg, most komolyan... Ezt a hatalmas tojást hol szerezted? Mondtam, ahogyan a lábam végénél található, tárgyhoz nyúltam, ami majdhogynem nagyobb volt mint a fejem. - Na ebből aztán fejedelmi rántotta lesz az biztos, de várjunk, mik ezek a jelek rajta? Emeltem magam elé, hogy jobban szemügyre vegyem a jeleket, ám ekkor egy szőrös csáp landolt kényelmesen közvetlenül mellettem. Szemeim rávetültek a csápra, majd követték annak vonalát egészen egy nagy fejig. - Ááá igen, itt is van a méltán emlegetett pók-sama is. Neked van valami véleményed arról, hogy mik lehetnek ezek a jelek? Kérdeztem tőle, ahogyan a tojásra mutattam. Egy pillanatra teljesen elsápadtam, majd miután sikerült összeszednem minden erőmet, hosszú sikítások közben futni kezdtem a tojással a kezemben.
- Elegeeeeeeeeeeeeeeeemvaaaaaaaaaaaaaaan! Mi a fene ütött ebbe a világba? Mi a fene ütött belém egyáltalán? Megkérdezni egy óriáspókot? Géniusz ötlet! Segítsééééééééég! Futottam tovább kiáltozva a barlang kijárata felé.

by **Anatole Saito** Hétf. Márc. 17 2014, 00:43

//elnézést, hogy megvárakoztattalak//

- Aldooo! - süvöltök a fejem mellett idegesen dagasztó macskám fülébe, amitől szegény jószág ijedtében majdnem lefordul a vállamról - Éppen a titkos rumkészletünk felé tart az a fehérnép! Hát hagyjuk ezt? >.> - Igen, még mindig határozottan benne vagyok a szerepemben, természetesen a barlang nem rejt eldugott rumos hordókat, de a móka kedvéért miért nem. A játékból még az sem zökkent ki, hogy az iménti hirtelen érzelemrobbanásom hatására a fújógép bosszús tekintetével találom szembe magam és már fújná is fel magát, hogy ördögi morgást hallasson, de összecsippentem két ujjammal a pofáját és csöndre intem. Ezzel ismét úgy meglepem, hogy benne ragad a morgás. Nah, ez is rendben van. Deh ácsi, hol az idegen? Nem veszíthetjük szem elől! Jah persze... facepalm

Anatol, figyelj már oda, hát a barlang felé tart!
A barlangba beérve hálát adok azért, hogy a SAO-beli kazamaták azért némi világítással rendelkeznek, így nekem béna látás jártasság nélkülinek sem kell vaksiskodom és a gyertya kristályomat sem kell pazarolnom. Azonban teljességgel szem elől tévesztettük a lányt, viszont az biztos, hogy bejött ide és hallgatózásomra támaszkodva hamar rájöhetek arra is, hogy merre jár. Na de tulajdonképpen mi a csudáért jöttem utána? Jójó, a kalózos szerepjáték miatt, tudjuk a titkos rum meg minden. De mi lesz, ha rátalálok? Mi lesz, ha tényleg szembe találkozunk? Mégis mit mondok neki itt a Jack Sparrow hacukámban, vállamon papagáj jelmezbe öltöztetett macskámmal? Hmm, mi ez a kiáltozás? Óoóoóoó, már jön is! >.>
- Nincs idő agyalni, futás Aldo! - Persze a macskosznak esze ágában sincs lepattanni rólam, hordoztatja szépen a valagát rajtam gubbasztva. Nah de mégis milyen kalóz az, aki csak úgy elfut az áldozata elől? Nem-nem, most szépen kifutok a kazamatából és bevárom! A barlang bejárata előtt várok és ahogy kiér, azonnal elébe is állok és lecsapok a prédára, bár mindezt fegyvertelenül. Különben is, a nyelvem élesebb bármilyen fegyvernél Razz

- Bitang rumtolvajt, állj elő! Mit szorongatsz a kezedben, mutasd csak! >.> - mutatok rá a kezében lévő valamire, ami szemlátomást egy tojásra hasonlít. Mégpedig jó nagy tojásra. Aldo szemfogát megvillantva már nyalja is a száját.

by **Aeon** Pént. Márc. 21 2014, 23:39

Nem hatalmas, nem kövér Timidus-tollas sárkány udvarias is volt, így hagyta, hogy végigmondjam azt, amit akartam. Persze a vicces bácsi meg sem hallgat, de legalább nem kapok fülest, ha elszólom magamat... bár az más tészta, hogyha meg sem ért engem. Cöh, érted te ezt? Meg sem érti azt, amit mondok! Mintha néma lennék! Nem is tudnám, hogyan bírnám ki öt percnél tovább, beszéd nélkül... elvégre néma gyereknek még a vicces bácsi sem érti szavát. Kissé letörten fütyültem, - mert régi szokásom fütyülni, hogyha bánatos vagyok - de amint a nem hatalmas, de még nem is kövér tollas sárkány, akit nem mellesleg Timidusnak hívtak bölcsen és okosan következtetett, szárnyaimat felemeltem és helyeslően rikkantottam egyet: igen, úgy van, új hús vagyok a céhben! De álljon meg a menet... a viccesnek már nem igazán mondható, pálcikalábakon (hogy lehet azokon lépdelni...) járó kislány értette a tollaktól nem puffadt, nem hatalmas, de még nem is kövér Timidus mindegy egyes szavát... s hovatovább, még viccelődtek is. Én miért nem tudok a vicces bácsival viccelődni?! Ez nem ér...! Féltékenyen borzoltam föl meglévő pehelytollaimat, miképpen a nem nagy, nem dundi, de okos és bölcs Timidus és a nem-vicces kislány Leonére figyeltek... hogy lehetett a vicces bácsi a figyelem középpontjában? Tény, hogy viccesen nézett ki és úgy is viselkedett, de egy Rosa mégiscsak érdekesebb, nem? Szerintem sokkal!
- Másik főnix...? - tűnődtem el egy pillantásnyi időre, aztán lelkesen emeltem meg fejemet. - Hehe, tuti, hogy Falcora gondolsz! Akkor azért ilyen okos és bölcs, mint te!
Amint a hangokhoz arcok is párosultak, kicsit meglepőbb volt azt látni, ahogyan a kislány beszélgetett a nem túl nagy, de nem is kicsit, tollakkal megáldott sárkányféleségével. Rosa valószínűleg azért nem tudott, mert túlságosan fejletlen és apró volt, mint a repüléshez. Ismételten a türelemre kellett hagyatkozni, mint ahogyan egypár dolognál: repülés, tökéletes figyelem az ellenségre, kellő érettségi szint, és most már a megértés is. Ha ezt tudtam volna, kétszer is meggondolom a kasztválasztást a játék kezdetekor, de mindezt Annáért tettem - és őérte nem mondhatok le az idomárságról. Azzal nem csak őt sérteném meg, de még gyávának is bizonyulnék. Jobb lesz türelmesnek maradni, és... de ahogyan Timidus egyetértően nézett Rosára, enyhén meglepődtem: vicces bácsi? Ezek szerint nem jelentett gondot egy másfajta állatnak megértenie a főnix szavait - irigykedtem is érte, de még így is vicces bácsinak merészelt hívni...? Nem is értem, miért. Ahogyan a lány is illendően meghajolt, udvariasan mosolyogtam - szolid, nem nyájas, de semmiképpen sem gúnyos mosoly volt ez.
- Szóval érted Rosát. - zavartan nevettem egyet. - Ezek szerint tényleg korhoz kötött, hogy értem-e a szavát? Vagy csak figyelnem kéne rá? Mert egy-két szót értek, de többet nem... - Lényegtelen, ki válaszolja meg a kérdést, de felettébb érdekelt. Vagy csak a türelem kellett hozzá, vagy pedig kellő kitartás... vagy esetleg mindkettő.

Tőled is elnézést kérek, Shu, az idő- és ihlethiány miatt :/

by **Shukaku** Szomb. Márc. 22 2014, 06:54

Timidus büszkén kihúzta magát. Az természetesen nagyon jól esett neki, hogy a tanítványával már ilyen hamar olyan eredményeket tudott elérni, hogy Falcot bölcsnek gondolják. Persze mellette mindenki szívhatott magába annyi tudást, hogy a laikusokat könnyedén megtéveszthesse, de azért azt mindenképpen fontosnak tartotta, hogy egy alapvető hibát kiküszöböljön az új tanítványa gondolatai közül. Ez a hiba túl nagy volt ahhoz, hogy ne tegyen róla említést, így hát szelíd hangon ugyan, de kijavította Rosát.
-Igen, Falcora gondoltam, de nem. Nem olyan bölcs mint én. A bölcsesség csak tapasztalatok útján szerezhető meg, de Falco valóban nagyon ügyes és tehetséges. És persze mellettem még ügyesebb és még tehetségesebb lesz.
-A láng saját magának nem olyan fényes, mint akinek világít. Ennek talán a főnixekre még inkább is igaznak kellene lennie, meg az őket tanító sárkányokra is. Nem gondolod Timidus?
Fűzte hozzá Shu, és egy dorgáló mosolyt intézett a sárkány felé, ő azonban egyrészt nem is értette a célzást, hiszen a lány direkt rébuszokban beszélt, másrészt ha értette volna se akarta volna elfogadni. Ahhoz egyetlen logikátlan mondat kevés lett volna, hogy lankassza Timidus önmaga iránt táplált megbecsülését. Tudta, hogy ügyesebb és okosabb Falconál, és ennek az ellenkezőjét senki más nem bizonyíthatta be neki, kizárólag Falco. Így tehát érdeklődve fellibbentette az egyik fülét, ami a megértés hiányát jelezte -amit szóban, és főleg mások előtt sohasem mondott ki hangosan-, azután pedig csak megrázta a fejét, mintegy elnapolva a témát. Ezután persze a lány azonnal az idegen felé fordult, és ő válaszolt a feltett kérdésre.
-Nem, nem értem őt. Timidust értem, de őt sem teljesen. Az ő válaszaiból vissza lehet következtetni a kérdésekre. És… igen. Sok petnél korhoz kötött, de van, aki fiatal korra sem tud emberi szavakkal beszélni az idomárral. De a legtöbb pet igen. Viszont… valóban csak figyelni kellene rá. Ő teljesen ért minket, és ha kérdezünk tőle, akkor el tudja mondani, hogy melyik szava mit jelent. Azután pedig már csak le kell jegyzetelni és meg kell tanulni.
A csak-nál természetesen mutatta az ujjaival az idézőjelet.
-Én Timidus kikelése óta tanulgatom a nyelvét, és most sem értem minden szavát. Vannak olyan szavai, amit még ő sem tud lefordítani emberi nyelvre, mert nekünk nincs rá szavunk. Ezeket körülírja, és akkor az ő szavait használjuk rá.
~Megint… megint túl sokat fecsegek. Remélem nem bántom meg, vagy nem untatom…~
-Ezt… ezeket csak azért mondom el, mert ön céhtag. És… a céhtagoknak segíteni kell. Járt már a könyvtárban? Ha még nem, akkor majd megmutathatom, hogy hol van… és szívesen adok is könyveket a petekről… és a beszédről… meg a kommunikációról. És… és segítek is… ha szeretné…
Ha már nem tudott az új céhtag érkezéséről, és ez így meglepte, akkor igyekeznie kellett jó benyomást kelteni. Az nagyon fontos volt, és Peter is megkövetelte volna tőle… most már… talán… még akkor is, ha ez a lánynak eléggé kényelmetlen volt.
-Én meg majd segítek neked.
Mondta Timidus Rosának. Ő persze nem tette hozzá, hogy ez a főnix akaratától függő lenne. Ő így akarta, a céhnek így volt jó és tudta, hogy a madárka is így akarja. Egyértelmű volt.

by **Akiba Yoshino** Szer. Márc. 26 2014, 20:28

//Saito//

A pók nem hagyott alább, ott volt a nyomomban és bár pánikrohamom közben szélnél is sebesebben rohantam, az átkozott mégis egyre közelebb és közelebb került hozzám. Nem igazán volt időm gondolkozni, így csak ösztönösen cselekedtem, már ha lehet ebben a világban ösztönös cselekedetről beszélni és reménykedtem, hogy amint kiérek a barlangból, a pók feladja az üldözést. Ezért is szedtem össze minden erőmet és rohantam, futottam ahogy csak bírtam, közben tovább ordibálva hátha valaki meghallja és segít nekem ha netalán a pók a barlangon kívül is követne.
*Tudtam, tudtam, hogy ha arra a vén Kumára hallgatok és kijövök a kezdetek városából, akkor ilyesmi fog történni. Miért kellett nekem ebbe belecsöppennem?* Kérdeztem magamtól, ahogyan már megvillant előttem a barlang vége és a kinti világ fénye. *Na még egy kicsit, már nem kell sok, hogy kint legyek!* Egy pillanatra megkönnyebbültem és a kiabálást is abbahagytam, tudtam, hogy amit kiérek, vége lesz mindennek, ám ez a remény a pillanat tört része alatt darabjaira hullott. A barlang bejáratánál egy újabb szörny várt rám, ám ez más volt mint az eddigiek. Egy kalóz várt rám odakint egy macskapapagájjal a vállán. *Ez most ugye csak egy vicc, mögöttem egy óriáspók, előttem egy őrült kalóz... ez a világ komolyan szívat engem...* Mondtam magamban , ahogyan észrevettem, hogy a kalóznak zöld indikátora van. *Egy játékos lenne? Csak nem azért jött mert meghallottam kiáltásaimat és meg akar menteni? De várjunk már, miért van kalóz gúnyába...?* Nem igazán volt időm gondolkozni, hisz a pók még mindég követett. A kalóz valamit mondott, ám nem igazán értettem, hisz nem vele voltam elfoglalva, így csak azt láttam, hogy a kezét felemelve rám mutat. Már csak pár lépés választott el a barlang kijáratától és a kalózba öltözött játékostól. Én is magam elé emeltem a kezemet, majd egy könnyebb pacsit adva a kalóznak, a következőt kiáltoztam.
- Szviccsi! Szviccsi, szviiiiiiics!
Ezt a szócskát még régebben hallottam azoktól a játékosoktól akik kalandjaikról meséltek ebben a világban. Ha jól emlékszem ezt a szót használták, amikor váltották egymást egy-egy harc folyamán.
A kalóz mellett elhaladva, átadtam neki a munka javát, én pedig leültem egy nagyobb tócsa mellett és vártam. Kíváncsi voltam, hogy ki ez az ember és hogy miért van kalózba öltözve.

by **Shukaku** Vas. Ápr. 20 2014, 23:28

/Yoshino/

-Meglátogatjuk megint azt a helyet?
-Melyik helyet Timidus?
-Azt a bokrosat.
-Oh! Nem… illetve nem terveztem. Most csak sétálunk.
-Rendben.
-Te is szeretsz sétálni ugye?
-Sétálni? Nem!
Vigyorodott el a sárkány és azonnal a magasba emelkedett. Még pont láthatta a barlang mögötti fák sűrűjében eltűnő Anatolet és Aldot, de felismerni már nem tudta őket, és jobban megnézni sem, mert mindketten meghallották azt a fura sikítást, ami a barlang irányából jött. Shu azonnal felnézett a sárkányra, aki csak bólintott, majd elindultak a hang által jelzett irányba. A tisztáshoz természetesen Timidus ért oda elsőnek, aki gyorsan felmérte a kialakult helyzetet, és ahogy Shu odaért, már osztotta is ki a parancsokat.
-Tiéd a lány, enyém a pók.
-Óriáspók.
-Akkor az. Tizenöt, hét, három, négy, nyolc, hat. Nem tud nekem ártani.
-Elvileg a derekadig kellene érnie…
-Hát, szerintem nem a te derekadra méretezték.
-Biztos ne segítsek, Timidus!
-Mondtam már, hogy ártalmatlan.
A sárkány újra elvigyorodott, majd a másik lány felé biccentett.
-Szia! Timidus vagyok. Tollas sárkány.
Mesélte, miközben hárította szegény pók támadását, aki a szintkülönbség miatt nem sokat tehetett ellene.
-Ha megengeded, akkor elorozom a zsákmányodat. Egyébként switch. Mármint a szó, amit kerestél.
A pók felé fordult, és mielőtt az rátámadhatott volna a lányra, hiszen harcban igazából vele állt, Timidus egy hatalmas füttyentéses csatakiáltással aktiválta a képességét, majd tessékelte vissza a mobot a barlangjába, hogy ott végezzen vele.
-Én jövök! Neked pedig véged!
Tudta jól, hogy Shu nem szereti nézni a harcokat, így inkább elintézte odabent, a lány pedig addig is törődhetett valami sokkal fontosabbal. Azonnal feltűnt neki a tojás, és azt is tudta, hogy ez nem akármilyen tojás. Mivel azonban nem látszott rajta külsérelmi nyom, és az ismeretlen lány sem tűnt olyannak, mint aki bántani szeretné, így nem ugrott oda azonnal, hogy megvizsgálja.
-Szervusz. Shukaku vagyok. Nem esett bajotok?
Bár igyekezett nyugalmat erőltetni a hangjára, és szépen meg is hajolt, azért látható volt, hogy eléggé aggódik.

by **Kokoro** Szomb. Május 03 2014, 23:02

//Ilsette//

Az erdő. Még sosem voltunk itt. Ez az első alkalom. Csak ez már nem védett. Itt már bajba kerülhetünk. Nagyon nagyba. Meg is halhatok. Már tudom, mi az a halál. Elmagyarázták. És olvastam is róla. A halál az, amikor minden véget ér. Ami után már nem csinálhatok semmit. És ami után már nem is fogok tudni semmiről. Nem értem, de tudom. És azt is, hogy nem akarok meghalni.
Jackal már halt meg. Vagy legalábbis hasonló. Eltűnt a párbajról, mikor 0 lett az élete. De visszajött, mikor feladtam. Úgyis vesztettem volna. Mert Aidor egy angyal volt. És az angyalok nagyon erősek.
Utánaolvastam, hogy mi a párbaj. Hogy hogyan működik. Abban nem lehet megölni. Nem engedi a játék rendszere. Ennek örülök. De a városon kívül ez nem számít. Ott bármikor rám támadhatnak. Itt is. Lehet, hogy az egyik fáról ugrik ránk egy. Vagyis nem biztos. Jackal biztos megérezné. És akkor jelezne, hogy meneküljünk. Bízok benne.
Nem akarok meghalni.
Picúr viszont nem jelez semmit. Vidáman ugrál a gyökerek között. Szimatol, felfedez. Néha megáll és figyel. Olyankor figyelek én is. Hogy jelez-e bajt. De sosem tette. Tovább ment. Volt, hogy felriasztott egy egeret. Pici volt. Elkapta hamar és vége volt. Az egér pixelekre esett a fogai között. Jackal vadász volt, és vadászott.
Jártuk az erdőt, ketteskén. Ő mindig előre szaladt. Én mentem utána. Figyeltem, hogy ne essek el. És figyeltem a lombokat is. Néha sűrűek voltak, néha nem annyira. Szép ez az erdő. Az első erdő, amiben járok. Tudtam, hogy néznek ki. De idáig sosem mentem ki. Mióta elindult a játék, bent maradtam. Nem tudtam, mi a védett zóna, de bent maradtam. Úgy láttam jobbnak.
Mentem tovább, átlépdelve a gyökereken. Néha fel kellett emelnem a szoknyám hozzá. A maszkom csúszkált, igazgattam. A sakál szaladt előre, vakmerőn.

by **Ilsette** Vas. Május 04 2014, 07:11

//Kokoro//

~Egy erdő, ahol lenyugodhat az ember.~ Véli magában, miközben nyugodtan sétál. Egy kisebb csapáson halad, ahol biztonságban érezheti magát. Folyamatosan nézi a térképet, hogy az erdőből mennyi területet fedezett már fel. Mélyen beszívja a levegőt, aztán kifújja. Bendő néhány lépéssel előtte jár, és az illatmintákat elemzi. Hirtelen megáll, így érdeklődve közelebb lép a medvéjéhez. A saját kis jelrendszerűkkel gyorsan cserélik egymással az információt, aztán óvatosabban indulnak tovább. Petje viselkedése egyre inkább idegessé válik, ami egyértelmű számára, hogy nem lehet messze a valakiktől. Lehajol az állathoz, hogy simogatással nyugtassa meg, hogy ne csináljon meggondolatlanságot. Veszélyes területen vannak, ám ha Bendő önfeláldozóan meghal, akkor neki esélye sem lesz a túlélésre. Nincsenek védett területen, ami mindkettejük számára újdonság, de ezen a helyen a találkozás végzetes lehet. Markol egy kis humuszos földet, hogy megkínálja vele a türelmetlen társát. Az étkezés mindig beválik.
~Vajon pontosan mivel állunk szembe?~Kérdezi, aztán az etetés után tovább indulnak. Sikerül annyira közel jutni hozzájuk, hogy hallja az erős neszeket. A medve ekkor jelzésképpen elordítja magát, hogy ezzel jelezze előre érkezését. Ugyan nem egyezett meg az én véleményemmel, de látom bizonyos viselkedéseket nem lehet megváltoztatni benne. Ha már felfedték kilétüket, akkor nagy levegőt vesz, és teli torokból, határozottan elordítja magát.
-Hello! Van itt valaki? Mi nem bántunk senkit! Egyedül meg veszélyes az erdő! Ha szeretnéd, akkor csatlakozhatnánk hozzátok, hogy ne történjen baj. – Ezután marad a várakozás, hogy jön e válasz, vagy éppenséggel eliszkolva elmennek tőlünk. Nem hinné, hogy rémisztő lenne a megjelenése, sőt Bendő sem félelmetes. Nem akar senkinek sem fejfájást okozni, sem pedig terhére lenni. Szövetségesek mindig kellenek, akik segítik a céljai elérésében. Egyelőre nem szólal meg, hanem várja a választ. Az kérdéses, hogy megtisztelik e válasszal, vagy sem.

by Ajánlott tartalom