Főtér

Újfent elmosolyodott, a váltás pedig egyszerűen ráfaragta a kis mosolygödröket. Jól állt a fiúnak a gentleman hozzáállás, és tegezve hallani egész más hatást nyújtott. Nem rosszat, és még csak nem is jobbat. De valamitől nagyon más hatást. Elkacagta magát, s bal kezével a levegőt legyezte.
- Nem találkoztam még hozzád hasonlóval, és nézd, máris tetszel nekem. ^^
Azt hiszem az ember nem is találkozik sűrűn valakivel, aki hős lovagként viselkedik ebben a korszakban.
Rendben, szívesen Mr.
Kaján vigyorral ejtette ki a megnevezést, s ez akár egy megtisztelő megszólítás is lehet, hiszen semmi rosszindulat nem volt a lányban. Cinizmus sem, egyáltalán, egy fikarcnyi sem, habár ismeri azt is. Szokta használni. Leginkább akkor, ha nagyon mérges. Ha ő mérges, gúnyolódik, de olyan arckifejezést öltve magára közben, amilyen egy szenvedő cicának, vagy bármilyen édes kis állatkának nincs. Szomorú, és teljességgel elhagyatott, akit meg kell ölelni, nehogy eltűnjön a következő pillanatban.
Most viszont sugárzott az örömtől. És boldogan adta kezét a kis sétára. Mivel a Főtéren voltak, és amúgy is nagy ez a hely az árusokkal a kis utcákban, előbb a közepére indultak, a küldetést hirdető tábla felé. Meg aztán, úgy is csak egy séta az egész, hiszen itt védett övezetben vannak.

//Sumane, nem megy több.//

// Möraja Chancery//

Ehh, már megint itt. Próbálok valami normális boltot keresni, Munkálatlan Bőrt vásárolni, de persze, hogy sehol sincs! És már megint ide lyukadtam ki, a Főtérre. De régen voltam már itt... úgy öt perce?
Na jó, lehet, hogy a második szinten könnyebb lenne, de már ott is kerestem. Sehol nincs, úgyhogy jobb híján visszajöttem ide, hátha szerencsém lesz. De úgy tűnik, Fortuna istennő szabadságot vett ki, mert tényleg nem találok sehol. Persze, ez a legkeresettebb alapanyag, de... áhh, mindegy.
Bemegyek még egy boltba. Ez valahogy elkerülte a figyelmemet eddig, de most nem fogja. Remélem, itt már lesz az, amit keresek.
-Segíthetek valamiben? - kérdezi a boltos, egy njk.
-Köszönöm, csak a felszereléseket nézegetem... - hát igen, ez fegyverbolt. Előbb fogok itt popcornt találni, mint Munkálatlan Bőrt, de ha belegondolunk, ez hol nincs így Aincradban? Amennyi hülyeséget kitalált Akihiko, nem lepődnék meg, ha lenne egy mozis küldetés. Le kell győzni a gonosz pénztárost, vagy az őrült rendezőt, vagy mit tudom én...
Áhh, már megint hülyeségeken jár az eszem! Ez van, ha az ember unatkozik. Dolgom van, nem azért, de a halálnak van kedve megcsinálni. Így hogy védjek meg mindenkit? Franc az ígéretekbe, hogy annyira be ajarom tartani őket... de hát ilyen vagyok, na. Meg aztán a frontharcosok is eléggé elhúztak, nem lesz könnyű behozni őket.
De egye fene, jöhet a következő bolt. Aztán a következő. Aztán megint a következő. Aztán...
Felsóhajtok, és leülök egy padra. Arcomat a kellemesen sütő nap felé fordítom, és ellazulok. Lehet, hogy irtanom kellene a mobokat, hátha dobnak nyersit? Végül is, ez is jó megoldás, de olyan jó itt ülni, hogy én fel nem kelek innen...

~Jajistenemjajistenemjajistenem~
Az agyam csak ennyit képes gondolatban kipréselni magából, mintha egy régi lemezlejátszó tűje akadt volna bele az egyik sávba. A természet - még ha digitális is - pedig bizonyosságot mutat afelől, hogy az állatok megérzik az emberek félelmét, mert egy nyolclábú valamicsoda rémülten mocorog a karomra akasztott vászonzsákban.
-Jól van, nyugi már, mindjárt kijöhetsz! -emelem fel a zsákot és suttogom az oldalának, mire a benne lévő akármi, mintha értette volna, amit mondok, abbahagyja a mocorgást. Megállok pár másodpercre, veszek pár mély levegőt, hogy lecsitítsam a torkomban dobogó szívem, és újra elindulok, ezúttal biztosabb lábon és kevésbé "jajistenem"-ező elmével. Úgy teszek, mintha utamnak célja lenne; pedig ez akkora hazugság, mint innen a 100. szint. Néha megállok, nézegetem az épületeket, boltokat, dekorációkat, miközben magamban próbálom felvértezni pár nappal ezelőtt született döntésemet, hogy kimerészkedjek és megmutassam, én is tudok harcos lenni. Ezzel csak egy a bökkenő: fogalmam sincs, hol és hogyan kezdjek neki, amíg még ez az elhatározásom tart. Ismerem magam, ha nem sikerül időben a tettek mezejére lépnem, meg fogok rémülni, visszatáncolok és megint csak ülni fogok ki-tudja mennyi ideig, arra várva, hogy valaki érje el a játék végét és kiszabadulhassak.
Nem is tudom, mennyi ideje - tán másfél órája - bolyongok így, a gondolataimba merülve, mikor a kis zsákocskában Norm mocorogni és csipogni kezd, hogy bőven ideje teljesítenem az ígéretem. Döbbenten állok meg ott, ahol voltam: szegény valószínűleg már nagyon kényelmetlenül érezheti magát, de az beletelik újabb hosszú sétába, mire kevésbé népes helyre érünk és ki merem engedni. Pár másodpercig töprengek, majd kihúzom magam: Chan, légy elszánt! Ha meg is rémülnek és sikoltva futnak egy kis pók látványára....
...
...akkor is teljesen mindegy, mit teszel, nemde?
Egy szomorú sóhaj kíséretében a legközelebbi padhoz lépdelek - a felét már elfoglalták, így olyan kicsire húzom össze magam a másik szélén, amennyire csak tudom -, majd kinyitom a vászonzsák száját. -Gyere, de ne szaladgálj!
Norm, aki egyenlőre egy kisebb tenyérnyi szürke-fekete óriáspók, egy apró füttyentéshez hasonló hanggal válaszol, mintha majd' kiugrott volna a bőréből. A döbbenet ekkor ér. Máskor pillanatok alatt a fejem tetején termett és a két, ócska bőrből összevarrt állatfül (ezt valahogy még nem mertem macskafülnek nevezni, de ennél többre nem telt tőlem) közé ékelte be magát, de most a mellettünk ülő ismeretlen mellé tipeg és csipog, mint egy kismadár.
És mivel nem a gyors reakcióimról vagyok híres, beletelik pár másodpercbe, mire egy 'Norm!' felkiáltással próbálok nem létező szigoromnak érvényt adni, miszerint azonnal jöjjön vissza és legyen ott, ahol egyébként lenni szokott.

//Möraja//

[off] Yuichi írt üzenetet. Mondta, hogy te helyesled a csatlakozását. Részemről is rendben, a következő körben írhat is (vagy később, ha gyorsan haladunk). Egyébként, ha ismerkedőst játszol, a reagod elején mindig jelezd a partnered (partnereid) nevét (neveit), hogy ne keveredjen össze mások játékával. [/off]

Na, az ellazulás többé-kevésbé sikerült, már nem gondolok ilyen hülyeségekre, mint a mobirtás, vagy a harc. Persze, a fejlődés az első, de azért nem árt kiélvezni az olyan dolgokat is, mint a napfény. Még ha azok csak illúziók is.
Nagyot sóhajtok, és akaratlanul is eszembe jut...
Ezt én választottam.
Most mit csinálnék odakint? Valószínűleg gyógytornáznék, vagy feküdnék az ágyban. Talán ennék, és nem vénásan kellene táplálni a fizikai testemet. Talán. De nem, én visszajöttem, és vállaltam a fáradságos munkát. Azért nem is haladok olyan rosszul, céhtag vagyok, megvan a második szint, és gyűjtök a...
Na tessék, már megint a fejlődés jár az eszemben! Hm, lehet, hogy mennem kellene mobokat irtani, csak hogy megnyugtassam a lelkiismeretem, de a halál fog felkelni innen, és kisétálni a városból. Most, mikor ilyen szép az idő?
Gondolataim közepette valami furcsa hangot hallok. Mintha egy madár lenne, de valahogy olyan rovarhangja van... kinyitom a szemem, és meglátok egy pókot.
Szerencsére nem félek a nem túl nagy köztiszteletnek örvendő állatoktól, Mao kígyójától sem ijedtem meg. Így nem ugrok hátra, csupán pislogok egyet, majd lassan a Szabdalómért nyúlok, miközben testem többi része mozdulatlan. Vajon agresszív mob? Vagy nem olyan támadó szándékú? De... várjunk csak... ez a Kezdetek Városa, hogy lehetne itt egy mob? Ráadásul esze ágában sincs támadni, még a mögötte ülő játékost sem támadja meg...
Játékos? Észre sem vettem, ahogy leült. Ez egy pet lenne? Igen, a lány kis fáziskéséssel szól is neki. Norm, vagy hogy hívják. Elmosolyodok, a lányra nézek, és a kezem leveszem a Szabdaló markolatáról.
-Elnézést, kicsit elmerengtem, és azt hittem, ő egy mob. Mondjuk úgysem lett volna bajunk, ha kicsit ütjük egymást Normmal, hiszen védett területen vagyunk...
Ismét a pókra függesztem a tekintetem.
-Egyébként én Kyuushiro vagyok. Téged hogy hívnak? - bár Normra nézek, egyértelmű, hogy szavaim a lányhoz lettek intézve. Csak azért nem nézek rá, hogy jobban szemügyre vehessem a petet.

//Kyuushiro//

[off]Oké, bocsi ^^ És köszi. Igen, írta, hogy vár még 1-1 reagot és jön.[/off]

Norm, mintha meg se hallana, csipog tovább olyan örömteli hangon, mintha egy régi jó ismerőssel futott volna össze. Bár az együtt töltött idő során megszerettem a kis drágát - annak ellenére, hogy odaát a Valóságban mindig kitereltem vagy egyéb brutális módszerrel kilakoltattam társait a szobából -, az, hogy hozzáérjek, még mindig túl nagy feladat az idegeimnek. Pedig lehet, nem lenne rossz ötlet ilyen módon eltávolítani a pad másik lakójának közeléből.
-Hát, bizonyos tekintetben mob. -mosolygok egy kicsit, de még azt is kétlem, hogy egyáltalán meghallotta a válaszom, annyira nem jött ki hang a torkomon. Igaz, mikor felfogom, hogy ütlegelésről volt szó, kicsit sikerül némi erőt adnom magamnak és csodák csodájára, Normot is úgy a kezeim közé kapom, mint egy kiscicát.
-Áh, harchoz még túl picike, legalábbis szerintem. Meg; biztos, hogy itt nem esne baja? Mármint, azt tudom, hogy játékosok nem tehetnek kárt egymásban, de ez igaz lenne rá is?
Norm közben összehúzza a lábait az ölemben és halk, elnyújtott kis hanggal jelzi, mennyire élvezi az enyhe simogatást a potrohán, tekintve, hogy eddig ilyenben még nem volt része.
-Oh. -lepődök meg kicsit. Eddig szinte csak njk-kal beszélgettem, teljesen el is szoktam attól, hogy az ismeretlenek először be szoktak mutatkozni egymásnak. Kicsit szüneteltetem Norm iránti új kapcsolatom ápolását, hogy kezet nyújtsak, ahogy régen tanították nekem (és amit aztán a középiskolában leszoktattak rólam, mondván, lányokkal nem illik kezet rázni). -Chancery vagyok, nagyon örvendek. Ő pedig Norm, a csintalan. Elnézést, hogy megzavarta, eddig még sosem viselkedett így.

~Mondjuk eddig nem is mozdultunk még ki a városba.~ teszem hozzá magamban.

//Möraja Chancery és Kyuushiro//

Eszembe jutott az otthonom. Csendes kényelmes nyugalmas, erre fel mit látok épp??.. megtört barna bakancsom lépésről lépésre csak halad előre, füves gyepen, poros földön, számtalan apró akadályon. *sóhaj*
Mi is az ami otthon maradt, mi az ami legjobban fog hiányozni.. nem tudom, de tényleg?! Felpillantok, a Kezdetek Városa körvonalai egyre élesebben látszódnak a horizonton. Tekintetemmel ismét a bakancs orrát célzom meg.. nem tudom.
*sóhaj*
Megvan! Harsant hirtelen a fejemben egy kiáltás. A munkahelyről tuti ki fognak rúgni, biztosan nézik a híreket, jaj de honnan tudnák, hogy nem lógok, hanem épp küzdök? – sehonnan. Ez kiábrándító, de mit tehet midmid ez ellen az ember? Hirtelen észreveszem, hogy nyomja a hátam valami nehéz.. a kardom az, szerencsére ez még nem kellett megnéznem, hogy megbizonyosodjak róla. Újabb merengés, egy apró szellő megzavar, élek még.. 100. szint? Miért nem indultam el egyből, kellett nekem morfondírozni. Ráadásul a frontharcosok sem úgy haladtak, ahogy azt elgondoltam. Ennyire nehéz lenne, az élbolyban? Most már mindenképp csatlakoznom kell, talán segítségükre leszek. – Újabb szellő – beleszippantottam a levegőbe, olyan kellemes, nyugodt és tiszta, vonásaim mosolyra húzódtak, érthető miért voltam ilyen sokáig a természetbe beleveszve, hiányzott, a való életemből, de miért? – most tényleg ezen kelljen gondolkoznom, haha – hagyjuk. Szokatlan hangra lettem hirtelen figyelmes, a talpam alatt a súrlódás hangja megváltozott, apró kopogásra, mintha kövek lennének. Felnézek, és elém tárult a város látványa, - hű pedig alig kalandoztam el – kezeim zsebbe dugva, egy pillanatra megálltam. Apró káromkodás hagyta el számat – Ezt nem hiszem el, a francba. Körbenéztem, hogy sokan hallották-e, páran sajnos igen. Ha már erre vitt utam, körbenézek a főtéren. Az elmúlt hetekben kevesebben voltak, lássuk mi a helyzet épp most. Egy njk család sétált el mellettem, rájuk mosolyogtam és folytattam bandukolásom. A főtér most is napsütötte, sokan sétálnak, valaki épp az állatkájával játszik, vajon állatidomár lehet? – biztosan. A padok többnyire üresek, a Bőrműves boltja mellett ketten ülnek egy padon, ők is játékosok, mégpedig egyikük, ahogy látom egy állatidomár mocorog a fején valami. De milyen állatkája lehet? azooott eeeegy..pók! * végigfut a hideg a hátamon *
Gondolatban újra megborzongok. A másik játékos, mintha egy kardforgató vagy harcművész lenne.
Előttük állok, úgy 20 méterre, hátranézek, hátam mögött a nap, a fényben biztosan nem láthatnak jól. De nem baj, ma céllal indultam erre. Végignézek magamon. a kinézetem mulattat, csak komolyan veszik egy két szavam. Határozott léptekkel közeledem a padhoz.. Épp egy kialakuló beszélgetésbe csöppentem bele.
- Hali! Az én nevem Yuichi, és az erdőből jöttem, eddig ott laktam. Ti mobolásra készültök? - ezt most komolyan kérdeztem, gondoltam magamban, azthiszem nem. Hatalmas mosolyra húzva szám és kérdő tekintettel néztem a padon ülőkre.

//Chancery és Yuichi//

A lány meglehetősen halkan beszél. Nem tudom miért, de figyelnem kell, ha meg akarom hallani a beszédét. Nem, egyáltalán nem mob, de nem akarom kijavítani, úgyhogy csak elmosolyodom.
A következő kérdésén egy pillanatig elgondolkozom. Na nem a válaszon, csak a megfogalmazáson.
-Nem, védett zónán belül sem idomár, sem játékos nem veszthet életet, kivéve egy párbajban. Hiába vagdosnánk egymást, nem történne semmi, legfeljebb a támadás ereje hátralökne.
Azért ez figyelemre méltó. Ahogy a harcra terelődött a szó, a lány egyből elkapta onnan a petet. Nagyon félti, ez jól jöhet a harcok során.
-Nyugodtan tegezhetsz, ha neked megfelel, alig vagyok tizennyolc. - mondom nyugodtan. Ő is fiatal, valószínűleg fiatalabb nálam, ezért gondoltam a tegeződést evidensnek. Remélem, nincs kifogása ellene Chancerynek.
-Egyébként semmi baj, Norm nem nagyon zavart meg. Egyébként is unatkoztam. - hazugság? Igen is, meg nem is.
Nyitnám a számat, mikor megszólal valaki. Felnézek, és egy fiatalembert látok. Nem sokkal lehet idősebb nálam, és egy elég érdekes kérdést tesz fel. Hm. Hiperaktív lenne, vagy egyszerűen csak gyökér? Egy pillanatig furcsán nézek, aztán észbekapok, és arckifejezésem megint nyugodt lesz.
-Nem, nem mobozni készülünk, csak beszélgetünk. Miből gondoltad, hogy mobokat tervezünk irtani? - kérdezem őszinte kíváncsisággal. Tiszta Angelica, márpedig ez nagy sértés tőlem. De azért bemutatkozom.
-Én Kyuushiro vagyok. - persze a gondolataimat igyekszem elrejteni, arcomon csak a nyugalom tükröződik.

//Kyuushiro és Yuichi//

-Tizennyolc? -újabb döbbenet a részemről, majd, nem tehetek róla, de kuncogni kezdek. -Akkor rendben, tegeződhetünk. Én 22 leszek hamarosan, a Valóságban legalábbis, de mindig fiatalabbnak néznek 18-nál.
Gondolatban kicsit visszaröppenek az iskolai életbe, a röhögés hangja szinte ott tombol a fülemben. A rengeteg cukkolás, hogy miért nem használok sminket, miért nem csípem ki magam, miért nem törődök a külsömmel. Sosem mertem visszaszólni, hogy de, törődök, pont ezért nem kenek magamra jóformán semmit. Csak röhögtek volna, de még 30 év, és majd én röhöghetek rajtuk, ha egyáltalán kikerülünk innen addigra.
~Ők viszont nem dekkolnak egy számítógépes játékban ki tudja, mennyi időre, mert épp egy buliban lengették magukat tajtrészegen a mellékhelyiségben az ellenkező nem egy tagjával, nemigaz?! Chan-Chan, mindenkit utolér Isten botja egy nap.~
Nyugodtan elmosolyodok, mikor Kyuu csak legyint, hogy unatkozott. Ám itt meg is állt a tudományom; Norm békésen töpörödött az ölemben, én pedig máris nem tudtam, mit mondhatnék. Olyannyira elgondolkodom azon, mit tehetnék most, vagy mit illene, mikor egy új hang zökkent ki az elmém sarkából; és hozza rám a frászt. A kérdés hallatán még el is sápadok, nem csak azért, mert én tényleg terveztem mobolást, hanem mert a gondolatra, hogy ölnöm kell, még mindig végigfut a hátamon a hideg. Vannak a környéken egyáltalán olyanok, amik nem fognak rögtön az első percben palacsintává lapítani engem?
-S-Szia - dadogom válaszképp. -Én Chancery vagyok, ő pedig Norm. -bökök az ölemben kuporgó szürke gombolyagra. Más egyszerűen nem jön ki a számon, így csak egyetértően bólogatok Kyuushiro szavaira.

//Chancery és Kyuushiro// [off] up kellett, hogy tiszta és világos legyen [/off]
- Kyuushiro-kun örvendek – kezem nyújtom közben kézfogásra. Nem tudom tegezhetlek? - ez a mondat túl gyorsra sikeredett, remélem értett belőle akár egyetlen szót is. Közben bal kezemmel fejem vakargatom, és kényelmetlen válaszom csak kinyogom.
- [i]Norm? ott az a pók, abból gondoltam hogy mobozni készültök[/i] - közben a fiatal lány felé kicsit megrogyasztott térddel meghajolok – Örülök a találkozásnak Chancery-san, tegezhetlek? - a lány ölében a pók furcsa hangokat ad ki mintha, füttyögne! De mégis olyan esetlennek tűnik. Attól még írtózom a látványától, és úristen mekkora az!
Fejem hirtelen elfordítom, és Kyuushiro-san arcára kiülő nyugalom beszédesebb az a pók a lány ölében, ő lesz Norm. Rövid ideig meg is nyugszom, élvezem a napsütést, és belegondolok, hogy két nappal ezelőtt amikor a fák alatt edzettem hasonló látványra, már zölden villódzott Niji. Irtózom a mászó lényektől * újra kirázott a hideg *. Visszanéztem a lányra, a pók már a feje búbján csücsült. Ez olyan mókásan hatott, majdnem felnevettem.
Újra Kyuushirora pillantottam: - Amiért itt vagyok, az pedig nem más, mint.. - ekkor elfogyott a hangom, hirtelen jeges rémület járt át, ami megakadályozta, hogy tudjak egy szót is szólni.
Egy apró fekete pók ereszkedett le kézfejemen, ami a kabátom ujjából indult ki. Ekkor másfél métert hátrtaugrottam és a szívem a torkomban dobogott azonnal. Rémület járt át, ami ki is ült az arcomra. Szembe néztem a két fiatallal, és döbbenten vártam reakcióikat.

//Möraja és Yuichi//

Nem mondom, a fickó meglehetősen könnyedén veszi, hogy csak úgy beleszól mások beszélgetésébe. Elfogadom a baráti jobbot, aztán kicsit elgondolkodom. Chancery idősebb lenne nálam? Meglepő, fiatalabbnak tűnik.
-Igen, nyugodtan tegezhetsz. - mondom Yuichinek. Igaz, elmosódottan hallottam a kérdést, de az pont elég.
Nem tagadom, kissé tágra nyílik a szemem a hapsi magyarázatát hallva. Egy pet hogy jön a moboláshoz?
-Nem értelek, hiszen az állatidomárok többsége mindig együtt van a petjével, amit meg is értek. - mondom értetlenség és kíváncsiság keverékével. Mindazonáltal mindenki magából indul ki, így ha mobolást feltételezett rólunk, akkor még jól jöhet a fejlődési vágya. Viszont csak a Kezdő Kardot látom az oldalán, nincs nála olyan felszerelés, ami indokolná, hogy szeret mobolni. Akkor most mi van?
Chancery tényleg visszafogottan viselkedik, a mobolás említése után el is sápad. Talán fél? Nem tűnik túl erősnek, de nem hiszem, hogy fél a mobolástól, hiszen az első szintű mobok többsége szinte bárkinek egy-két ütés. Mindegy, ez majd kiderül.
Na végre, Yuichi elmondja, tulajdonképpen mi a frászt is akar tőlünk. Vagyis elmondaná, ha nem fagyna le a rémülettől, aztán nem ugrana hátra. Mi a franc...
...he? Látok egy pókot, talán attól ijedt meg. Pókfóbiás lenne? Talán, de akkor minek jött volna ide? Sóhajtok egyet, majd egy felpattanást követően a teljes, kilences értékű gyorsaságomat bevetve elkapom. Természetesen nem nyomom össze, csak ujjaim közé zárom, majd szemügyre veszem.
-Nem kell félned, ez csak egy njk. Egy mob ide bejutni sem képes, nemhogy meg tudjon sebezni. - mondom Yuichinek, majd visszaülök a padra.
-Nos, akkor miért is jöttél ide? - kérdezem, miközben a foglyul ejtett pókot nézem. Láthatólag egy egyszerű pók, nincs benne semmi különös.

//Kyuushiro és Yuichi//

-Én is örülök a találkozásnak, és persze, tegeződhetünk. -Normot gyorsan, de azért figyelve, hogy ne nyomjam össze szegénykét, a fejem búbjára rakom a két szedett-vedett macskafül közé, felkelek a padról és enyhén meghajlok viszonzásképpen. Hát igen, a régen nézett sok-sok anime megtette a hatását. Végül visszaülök a helyemre, és megpaskolom az ölemet, hogy jelezzem Normnak, nyugodtan visszajöhet, de úgy tűnik, a pók jól érzi magát a szokásos helyén is.
Mikor Yuichi elkezd beszélni, már-már ösztönösen felemelem a kezem, megragadok egy hajtincset és csavargatni kezdem az ujjaim között. Régi rossz szokás, és hiába rémisztgettek, hogy meg fogok kopaszodni, nem szoktam le róla - és a kopaszodás is elmaradt. Ellenben mindig nyugtatgattam a szüleimet, hogy ez mégis jobb dolog a dohányzásnál, és ugyanolyan pótcselekvés.
A pókot gyakorlatilag épp-hogy észrevettem, mire Kyuushiro fel is pattant mellőlem és már az ujjai között szemléli. Én döbbenten, Norm érdeklődő füttyentéssel díjazza a mutatványt és csillogó szemeit a fekete betolakodóra szegezi. Szinte érzem, ahogy kicsit belekapaszkodik a fejbőrömbe a lábaival és minden idegszálát készenlétbe helyezi. Én viszont jobbnak látom, ha az akciót a fiúkra hagyom, Yuichire nézek és megnyugtató mosolyt próbálok az arcomra varázsolni, remélhetőleg sikerrel.
-Nyugi, ismerős érzés. -legyintek és Normra mutatok. -Én (is) arachnofóbiás vagyok, de mindent meg lehet szokni, ha szembenézel a félelmeiddel. Ha gondolod, simogasd meg a fejemen ülő fenevadat, nem fog harapni, garantálom. És meglepően selymes a szőre.

//Chancery és Kyuushiro//

Zilálva nézek az előbb még rajtam lévő pókra, majd Kyuushiro ujjai között látottra, kapkodom a fejem ide oda, ejha jó gyors volt rajtam már sehol sincs pók.
- Köszönöm. - már kisé lenyugodva, feltápászkodtam félig leguggolt állapotomból, és Norm újabb füttyentése felé tekintek, két cicafül közül mintha ijjedten tekintgetne.
- Igen félek a pókoktól, való életemben is írtóztam amikor egy-egy végigmászott rajtam. Szabad? - közlebb sétáltam a padhoz, jobb kezem kinyújtottam a pók felé. Közben rápillantottam Chancery arcára és tekintete azt sugallta bátran tegyem meg, de csak ott tartottam továbbra a kezem, be kell valljam magamnak még nem megy, túl régóta írtózom tőlük. - Sajnálom, talán legközelebbre már menni fog, még túl aktív nekem az a hely ahonnan elszakadtam.
Mint látom idősebb vagyok náluk, de vajon mennyivel? Felszerelésüket tekintve, a lány hasonló cipőben járhat, mint én. Bár a bakancsom túl elnyűtt már. A srác pedig magabiztosabbnak tűnik, mintha veterán lenne, vagy esetleg bétás! Áh mobolás! - Szóval amiért ittvagyok, szeretnék csatlakozni a harcokhoz, de fogalmam sincs hogy induljak el. Még egy vaddisznót sem tudtam teljesen legyőzni. - igaz nem is próbáltam, még képességgel sem.. vajon menne? Hátha ők tudnak ebben segíteni, hogyan hívjam elő, biztosan. Mind a kettőjükön végig nézek és elmosolyodom, még Normra is. Hátra vetem hajam,amit időközben egy gyenge szellő ismét a szemembe kavart, és lehuppanok a földre a pad előtt.
- Társakat keresek kalandozáshoz, egyedül még csak pár helyre jutottam el, de az erdőben is csak olyan helyekre ahonnan eltudtam menekülni ha vészhelyzet volt. Elegem van a menekülésből. - ezért állok előttetek, és azért mert pont belétek futottam. Hogy lehettem ilyen peches, hogy egyből kiderült egy gyengeségem – lehajtottam fejem és szám kedvetlenül görbült lefelé.
Ő is arachnofóbiás lenne? Akkor hogyan, nagyon szeretheti – újra Chancery felé pillantok – megsimogassam Normot? Illene.. de nem merem, megmarni biztosan nem tud mert, ő is játékosnak számít így, hogy állatidomár állatkája, fájdalmat nem okozhat.. nem, még nem. - Szembenézni a félelmeimmel.. ez pont az a hely. - suttogtam magam elé. Felnézek a szikrázó napsütésben úszó égboltra, alig pár felhő sodródik odafent. És ő is a hajával játszik, vajon miért. A srác meg csak szimplán lusta lehet? Ilyen eszméletlen sebesség mellett, biztosan. Hasznukra lehetnék én valahogy? Óvatos lépteim.. fegyverzetem és felszerelésem silány. Talán elutasítanak talán nem. És ha egy rovarbojt kellene kitakarítani ahol két méternél nagyobb dögök is lehetnek? - jobb ha nem gondolok bele.

//Chancery és Yuichi//

Arachnofóbiás? Akkor nem csodálom, hogy ennyire megijedt attól a kis póktól. Szerencsére nekem nincs ilyen fóbiám, nem tudhatom, milyen érzés, de nem lehet túl kellemes. Azt már nem akarom megérteni, Chancery hogy fogadta el a petjét, de hát kivétel erősíti a szabályt.
-Szeretnél segíteni a játék véghezvitelében? - kérdezem Yuichit.
-Nem vagy egyedül. Lehet, hogy gyorsnak tűnök, és egész szépeket sebzek, de messze le vagyok maradva a frontharcosoktól... hogy miért, azt nem részletezem. - kezem ökölbe szorul, ahogy eszembe jutnak a gyilkosok, de nem beszélek róla.
-Én is fejlődni akarok, hiszen még csak második szintű vagyok. De egyvalamit tudok. Az, hogy egy vaddisznót ütsz, vagy egy kisebb bosst, nem sokban különbözik. Egyvalami kell mindkettőhöz, és az nem az erő.
Nagy levegőt veszek, és az utolsó szavakat halkabban mondom.
-...hanem az elszántság...
Kezemet önkéntelenül is a Szabdaló markolatára csúsztatom az elszántság említésekor. Megunta a menekülést? Segíteni akar másoknak? Ahhoz bizony akaraterő kell, nem is kevés. Vajon megvan benne?
És Chancery? Ugyanolyan kezdő, mint Yuichi. Ő vajon mit akar? Ki akar szakadni a semmittevésből, vagy...
Nem tudom, nem értem, nem vettem még észre. De majd megtudom. Menjünk el mobozni? Nem is rossz ötlet, de ahhoz talán unszolni kellene a lányt. Végül is van időm, másoknak segíteni pedig meglehetősen élvezetes, bár el kell szakadnom a kényelmes ülőhelytől... na mindegy, majd csak túlélem valahogy.
Ideje megtudni, Chanceryek mi a szándéka.
-Te mit akarsz? Fejlődni, és segíteni, vagy csak élni ebben a világban? - kérdezem a lányt. Végül is mindkettő egy döntés, csak az előbbi logikusabb. Pontosabban csak az előbbi a logikus. Ki kell jutnunk, ezért jöttem vissza, tehát nem nagyon értem meg azokat, akik csak tengődnek ebben a világban...

//Kyuushiro és Yuichi//

-Semmi gond. De ha majd úgy érzed, megpróbálnád még egyszer, Norm rendelkezésre áll. -mosolygok, petem pedig egyetértően csipog a fejem tetején. Egy ideig nézi a felé nyújtott kezet, majd mikor látja, hogy az nem közelít, úgy nyújtja ki az egyik kis lábát, mintha kezet szeretne rázni Yuichival, de nem ér hozzá. Végül visszakucorodik a helyére, kapaszkodva a fülekbe, hogy ne essen le.
Kyuushiro monológján viszont úgy tapadok, mintha az életem függne minden szaván. Azon pedig egyenesen megdöbbenek, mikor kijelenti, hogy ő a frontharcosokhoz képest egy senki. Az imént olyan mutatványt bizonyított nekünk, amiről én eddig csak álmodtam. Igaz, elnézve a régebbi MMO-kban szerzett tapasztalatomat talán nem kéne ennyire lebecsülnöm magam. Első szinten én is mindig harmatgyenge voltam másokkal szemben, de bárki előtt ott a lehetőség, hogy elérje a 80-at vagy 100-at és velük egy erőszintre jusson. Mindig minden játékban az volt a célom, hogy tisztességes munkával felfejlődhessek - ez mindig nagy előny volt a hype-olókkal szemben, akik henteléssel, minden tapasztalat nélkül értek el magas szintet, aztán mentek is más játékot keresni.
Ez viszont más világ. Nincsenek cheat-ek, amikkel csalni lehetne, tehát (a beatereket leszámítva - bár velük sincsenek ellenérzéseim, inkább örülök, hogy vannak, akik segíthetnek nekünk, kezdőknek) ugyanolyan esélyem van tanulni, mint bárki másnak. És senki, aki most itt van, nem mehet el csak azért, mert "megunta".
Végülis, mit veszíthetek? Az életemen kívül...
Ha tényleg belevágok, és sikerül életben maradnom, azzal csak segítek a többieknek minél előbb kiszabadulni. Segítek vele magamnak is, és számomra nincs annál jobb érzés, mint ha valamit jól meg tudok csinálni, és talán valami kis dicséretet is kapok érte... az szép lenne.
Kyuushiro kérdésének hallatán, bár ezen magam is meglepődöm, bátrabban emelem fel a hangom. Szinte érzem, ahogy a képzeletbeli macskafülek elszántan merednek fel a fejem tetején. Felkelek a padról és közelebb lépek a fiúkhoz.
-Segíteni. Van erre más válasz? -nevetek fel. -Van pár elintéznivaló dolgom odakint, amikkel nem szívesen várnék még éveket. Csak előre szólok... én még semmivel sem küzdöttem meg eddig. Vaddisznóval sem...
Asszem most pirultam el egy kicsit, legalábbis úgy érzem.

//Chancery és Kyuushiro//

- Elszántság.. igen, elszántam magam erre a bizonyíték, hogy itt állok előttetek – jelentettem ki, miközben felkeltem a földről. Hangom egy kicsit emelkedett, ugyan, de nem fenyegetően, legalábbis úgy éreztem. Kyuushiro közben kardja markolatára helyezte kezét, és úgy kérdezte Chancery-t. Vajon most megfogja támadni? Értelme sem lenne a védett zóna miatt, meg ahhoz nyugodtnak és tisztafejűnek tűnik. Majd Chancery hosszan hallgatott, de vidáman jelentette ki, hogy nem akar ő sem tovább csücsülni a babérjain. Norm ahogy láttam nyugtázta gazdája kijelentését, hosszú szőrös lábaival fel s alá ugrándozott a hajkorona tetején. Hál'istennek, a kard is a helyén maradt.
- Ez rám is igaz, Kyuushiro, amit eddig tettem, az nem önmagam volt, de szeretnék változtatni ezen. - a hihetetlen sebességed is lekörözni, menne. - A kezdetekkor láttam egy tojás kikelést, Norm is tojásból kelt ki? - Pók tojás, nem elég hogy képes volt leküzdeni félelmét az állatkájától még végig nézett egy tojásból kikelést és nem az eredeti út, csirke jött ki belőle, egyszerű ésszel egy ilyet sem lehetne túlélni, nem hogy aincrad száz szintjét. Hol tarthatnak a frontharcosok? Egyszer beérem őket, erre esküszöm. Hogy kettőjük segítségével? Meglehet. Saját kardom által, meglehet. Ez még kifürkészhetetlen. Mindenesetre velük maradok ameddig csak lehet. Ismét mosoly került arcomra, amit nem is igyekeztem visszafolytani.
- Egy vaddisznó, ma holnap már egyikünknek sem fog akadályt jelenteni, ugye Chancery? Leküzdöttük félelmeink és hátunk mögött lévő utunk. - Normra sandítok, magamra nézve ez nem volt túl őszinte, ugyanis tőled még rettegek soklábú piciny lény.

//Chancery és Yuichi//

Elégedetten hallgatom társaim elhatározását. Nem semmi, úgy látszik, 'jó útra tért' kezdőkből sosincs hiány.
-A legfontosabbm hogy találjatok egy okot... miért akartok kijutni innen? Elintéznivalótok van odakint? Bezártságérzetetek van? Nyomaszt a tudat, hogy ez nem a valóság? Bármelyik jó, csak legyen elég erős bennetek az érzés.
Nagy levegőt veszek, majd én is felállok.
-Az, hogy még nem harcoltatok, semmit nem számít. Hamar bele lehet tanulni, főleg veszélyhelyzetben... ezt saját tapasztalatból tudom. Azonban a veszély keresése még ráér, egyelőre azt javaslom, tapasztaljátok meg magát a harcot. Az érzést, ahogy lecsapsz a fegyvereddel, vagy támadásra utasítod a peted... az érzést, amikor kivédsz egy támadást... és igen, az érzést, amikor megsebesülsz. Mert bár fájdalmat nem tudsz érezni ebben a világban, soha nem árt figyelni az életcsíkodat.
Nem túl lassú, de kényelmes léptekkel elindulok a városkapu felé. Még messze van, szóval van időnk beszélgetni, mielőtt belekezdünk a mobolásba.
-Tudjátok, egy harcban nem is maga a csapkodás a lényeg, vagy az, hogy milyen erősek vagytok. Ki kell ismerni az ellenség erejét, a gyengeségét, a statjai körülbelüli elosztását, majd ennek fényében cselekedni. Természetesen egy vaddisznónál ezek nem sokat számítanak, de majd később, esetleg egy párbaj során annál többet.
Hirtelen megfordulok, és az 'újoncokra' nézek.
-És egyvalamit soha ne felejtsetek el: Megfutamodni nem a gyávaság jele! Még egy hihetetlenül jó tárgyért se kockáztassátok az életeteket, inkább meneküljetek, ha baj van! Egy tárgyat lehet újra találni, de ha meghalsz, nem éledsz fel újra.
Újból megindulok a Kezdetek Erdeje felé, közben nosztalgikusan gondolok az első igazi harcaimra...

[off] Ha javasolhatok valamit, ezt a játékot játsszuk tovább olyan 20-25 reagig (most járunk tizenötnél), érkezzünk meg a városkapuhoz, aztán zárjuk le, és kezdjünk egy új ismerkedőst a Kezdetek Erdejében. [/off]

//Kyuushiro és Yuichi//

-Ja, tojásból. -válaszolok Yuichinek, miközben visszagondolok a napra. -Ilyen szürke alapon fekete csíkos volt. Először azt hittem, egy vadmacska lesz vagy ilyesmi, mert ha jól tudom, a farkas meg hasonlók is tojásból kelnek ki az idomároknál. De pók lett. Viszont nem tagadom, hogy egy vadcicust attól még díszpetnek befogadnék, már csak azért is, hogy legyen társasága. Igaz, te rosszaság? -emelem fel a kezem és nevetek, hogy tudják, csak viccelek, Norm pedig válaszul megcsapkodja az egyik lábával az ujjaimat, jelezve, hogy ő nem rosszaság, hanem igenis úripók.
Kyuushirot ugyanolyan figyelmesen hallgatom, mint előtte. Most, hogy olyan témára terelődött a szó, amire mindig is kiváncsi voltam, felébred bennem a szorgalmas diáklány és legszívesebben jegyzetelnék valami füzetbe, hogy semmit se felejtsek el. Ennek hiányába viszont az agyamba kell egyből bekarcolnom minden információmorzsát. A félelem, hogy nem marad meg az elhatározásom, úgy száll el, mint a kismadár. Ismételten bizonyosságot nyert a tény, hogy ha valamit nem próbálok meg, nem is fog sikerülni; azért jöttem be a városba, hogy elindulhassak a harc útján, és lám, találtam mentort is, kezdőtársat is... ahhoz képest, hogy sosem voltam valami szerencsés típus, ha valamit a Sors úgy dönt, megad nekem, akkor azt bőkezűen. Az égre nézek és elmosolyodom: köszönöm, Istenem. Mármint az, aki a játékon túl van. Bár ha ezt Akihito intézte el, neki is köszönöm.

Ahogy haladunk lassan ~ próbálok a két fiú között helyet foglalni, hogy mindent hallhassak ~, magamban memorizálom az információkat, és persze felkészülök arra, ami talán történni fog a következő órákban. Vajon Norm ilyen kis piciként elbírna akármivel is? Mindenesetre rá is ügyelni fogok, nem vetne rám jó fényt, ha rögtön az első mozdulatnál meghalna szegényke. Erről jut eszembe...
-Most biztos hülyének fogsz nézni... de ha Norm életcsíkja esne nullára, akkor nem tudod, mit kéne tennem? Fel lehet éleszteni, vagy...? -nem fejezem be, nem tudom kimondani, hogy örökre elveszítem. Bele sem akarok gondolni.

//Chancery és Kyuushiro//

Az ok hogy miért kerekedtem ma erre az útra és miért botlottam belétek azt már eldöntöttem.
- Túl akarom élni ezt az egészet, amit az őrült Kabaya Akihiko kieszelt. Nem leszek egy újabb áldozata. Nem utolsó sorban a többi játékosért is fogok küzdeni! - érdekes mert nem nyomaszt cseppetsem, hogy ez egy virtuális világ, amit a fejemen lévő Nerve Gear biztosít az agyam számára. Az már jobban izgat, hogy a testem hogy fogja bírni az idő múlását. Tekintetem, a földnek szegetzem újra.. és hálás vagyok, hogy nem vettétek le a fejemről. Megamelé képzeltem a való életem, ide akarok visszajutni ezt határozottan érzem. Gondolat menetem, Kyuushiro szavai szakították meg, „..tapasztaljuk meg a harcot.” Visszhangzottak magamban szavai. Felpillantottam a bal felső sarokra: Hayashi Yuichi 15/15 szint 1, egy tele zöld csík. Jelen pillanatban ez vagyok én pár szám amit nem hagyhatok nullára csökkeni. Túlélés, minden áron, biztosan? Nem tudom. Kötvetkezőleg a harc stratégiájáról beszélt. Ez a többi MMOban nem így volt, de itt tudom hogy így van, nincs ellenvetés. Megszokom vagy meghalok, nincs más út csak előre. Határozott mosolyban törtem ki.
- Úgy lesz, szavam adom! Megfogom látni a 100. szintet, méghozzá veletek! - majd széles vigyorban törtem ki. Chancery és a pókja látom jól elvannak, gondolataim közül csak pár szót hallottam ki, vadmacska? Tojásból? Hihetetlen ez a világ, Kabaya teremtettél egy csodaszép világot, amit azonnal el is rontottál, chöö méghogy sajátosság, hogy nincs kijelentkezés, te őrült zseni.
Kyuushiro szép lassan távolodott a padtól, mikorben kaján mosollyal az arcán merengett. Intettem Chancerynek, kövessük, lehet célja van az útjának. Bár persze, mobolásról volt szó. Úgytűnik beérik a sok fatörzsnek támaszkodó alvás ára. Vaddisznók vigyázzatok, jövünk! Szinte felnevettem, ebből csak némi hahota bugyborékolás tört fel. Chancery kérdése viszont elmulasztotta hamar a jókedvem. Norm ha meghal vajon fel lehet támasztani? Ő nem játékos tehát valószínűnek vélem, de hogyan? Óvatos pillantást vetek Kyuushirora ő mit gondolhat erről, miközben csendben bandukolok mellettük.

[off]Természetesen egyet értek, számíthatsz rám![/off]

//Chancery és Yuichi//

Nem mondom, van még mit tanulnom. Már csak azért is, mert bennem nem volt ilyen elhatározás, mikor fejlődni kezdtem. Bezzeg előtte! Tisztán emlékszem arra, mikor a huszadik kocsmát jártam végig egy kis információért. És jutottam valamire? Nem. Itt állok harmatgyengén, a frontharcosoktól messze lemaradva, és semmivel sem járultam hozzá az üldözötteim halálához. Ha lett volna rá lehetőségem, megölöm őket...? Nem tudom. Nem hiszem. Nem akarom ezt hinni. Viszont meghaltak, és végre a fejlődésre koncentrálhatok.
Nyugodtan haladunk az erdő felé, középen Chancery a pókjával. Közben a petekről, tojásokról meg ilyesmiről folyik a szó, Yuichi meg fogadkozik, mint állat. Szép, szép. Elképzelem a fiatalembert harc közben. Vajon mi lehet a képessége? Komolyan érdekel, bár én sem nagyon mutogatom... konkrétan még egyszer nem használtam harc közben. Tervezni terveztem vele, de mindig sikerült megoldanom anélkül. Szerencsére.
Chancery kérdésén elgondolkodom.
-Hát... én sem tudom pontosan. Beszéltem egy bétással, aki elvileg szerzett egy információt, miszerint van egy ritka petfelélesztő item. Viszont, ha jól emlékszem, nem lehet a végtelenségig várni egy pet halála után... ráadásul az messze van, valahol a negyvenes szintek környékén, vagy még feljebb. Szóval rakj életre sok statot, potizz, vagy taktikázz ügyesen... a lényeg, hogy Normot is védd meg. Egyelőre, ha meghal, nem tudjuk feltámasztani. - súlyos szavak, mit mondjak, de elmondom neki az igazat. Idomárként nehezebb dolga van, viszont egyúttal adott egy társ is. Hogy ez előny vagy hátrány, nem az én dolgom eldönteni. Nem vagyok idomár, úgyhogy, mi tagadás, mentes vagyok az elfogultság alól. Tisztában vagyok vele, hogy egy pet is csak számítógépes program, nem igazi élőlény... persze ezt a világért sem említeném meg, a végén még megsértenék valakit. Meg aztán egy programhoz is hozzá lehet szokni.

//Kyuushiro és Yuichi//

Kyuushiro válaszát beletelik egy kis időbe, mire felemésztem. Jó hallani, hogy van élesztésre lehetőség a pet esetében, de csak a 40. szint környékén?! Felnyúlok és óvatosan megsimogatom Norm potrohát. Nagyon kell vigyáznom szegényre, amíg elég nagy nem lesz ahhoz, hogy már ne férjen el a fejemen.
Közben a levegőben nyúlkálva ~ ami szintén egy olyan dolog, amit nemigazán szoktam meg ~ ellenőrzöm a statjaimat. A leírásból emlékszem, hogy a petnek feleannyi élete van, mint nekem. Ha jól számolom, Norm életcsíkja most 10. Az első szintű mobok sebzéséről viszont halvány lila gőzöm nincs, biztos nem sok, de nem kockáztatok. Életem első csatájában inkább Norm nélkül veszek majd részt, vagy nem fogom hagyni, hogy megsebezzék. Úgyis ki kell tanulnom a Switch-rendszert is, amit a leírás olvasásakor sem értettem, de azt hittem, nem is leszek rákényszerülve abban a ritka játékidőben, amit eredetileg terveztem.
-Oké, köszi. -mosolygok Kyuushirora, már csak azért is, mert tényleg hálás vagyok a válaszért. Jobb érzés így haladni, ha biztos is vagyok az elméleti tudásomban, de mindig is utáltam kérdezősködni. Két okból: nem akartam zavarni, és mindig féltem, hogy elküldenek a sárga földre miatta. Mint a régi matektanárom, szinte hallom a fülemben a hangját, "Nézz utána magad".
Yuichi felkiáltására először kicsit megdöbbenek, majd elnevetem magam. Meg is kell állnom egy kicsit, mert nem bírom abbahagyni és úgy érzem a könnyem is kicsordul. Norm aggódó csipogást hallat, mire újból kitapogatom a potrohát egy kis nyugtató simogatás céljából, majd gyorsan a fiúk után szaladok. Úgy érzem, ez a mosoly nem fog rólam letörlődni egyhamar, olyan jól esett ez a mondat. Meg is veregetem Yuichi vállát, már persze csak ha nem bánja.
-Meg fogjuk látni azt a szintet. Akár együtt, akár külön. De akkor most már azt is ígérd meg, hogy életben maradsz, vagy rád uszítom Normot! -nyújtom ki a nyelvem, de nevetéssel jelzem, hogy csak viccelek, majd Kyuushiro felé fordulok. -És te is! Csak rád nem tudom, kit uszítsak. -és mutatóujjamat a számra téve úgy teszek, mint aki nagyon és mélyen eltöpreng a dolgon.

//Chancery és Kyuushiro//

Chancery hangját hátam mögül hallottam:
-Meg fogjuk látni azt a szintet. Akár együtt, akár külön. De akkor most már azt is ígérd meg, hogy életben maradsz, vagy rád uszítom Normot! – se perc alatt leizzadtam, haláltusámat láttam magam előtt, ahogy Norm megmar, begombolyít, és szép lassan kiszívja az életerőm, majd amikor már eleget evett, kivégez és meghalok. Norm látványa igazolta ezt ugyanis a fejét és a tor részt kicsit lentebb engedte a potrohát magasba emelve, mintegy ugró állást vett fel, ijesztő!
- Élni fogok, minden bizonyára. – kijelentésem, rettenettől volt terhes, és nem tagadom féltem, hogy tényleg megtenné, közben tekintetem barna szeméről elkaptam, legszívesebben elfutottam volna. De jókedvű nevetése, nem gonoszságtól csengett.
Az látszott Kyuushiro-val nem tud mit kezdeni, kijelentése is hamar megcsuklott. Ki is használtam az alkalmat, egy lépést hátra tettem óvatosan, mire újra felnevetett.
Kyuushiro szavai, viszont tőrként hatoltak belém, a béta teszt során ilyen messze eljutottak? Akkor most hol tarthatnak a frontharcosok, szédítő különbség. Már-már a reménytelenségbe mered. Legalább szintben kell megegyezniük, hogy talán legyőzzenek egy szint vezért.. Akkor a frontharcosok már 40. szint környékén lehetnek, észveszejtő távlat. Tekintetem a kis pókra szegezem, de maga a tény szintúgy zavaró, normál esetben egy pók halálát kívánnám, de Norm-nál nem érzek így. Bár kitudja, lehet egy fenevad bújt el benne és harcban nem lesz semmi gond, jellemre azt gondolom, hogy kedves és bátor teremtmény. Én elbújhatok mögötte.. Chancery remélem képesek vagytok megvédeni egymást. Visszafordultam eredeti útirányunk felé. És eddig észre se vettem csak most először, hogy már ilyen messze jutottunk a főtértől. Már látni a nyitott városkapukat, és a mögötte elterülő mezőt.
- Kyuu, vagyis Kyuushiro, ne haragudj, te sok csatán túl vagy már? Mondj valamit kérlek, hogy ebben a világban milyen lehetőségeket lehet használni? Azt már értem hogy visszavonulni nem szégyen, de ha ezzel társakat hagyok hátra? – belegondolni is szörnyű, de meg kell kérdezzem.