Re: Főtér

by **Aiko** Kedd Dec. 25 2012, 21:33

((Kyrena Juurei))

Hosszú utam után, megérkeztem a Kezdetek Városába, rögtön a főtérre vezetett utam, hiszen megfogadtam, hogy vezeklésképp segítek más játékosoknak. Rengeteg játékos szeme megakadt a piros indikátoromon, érzem, hogy így nem lesz könnyű segíteni. „Nem lesz gond, amíg nem kell lánnyal beszélnem.” Csak ez járt a fejemben. Végül úgy döntöttem, ha már itt vagyok, körbenézek a városban. Rengeteg árussal találkoztam, sok szép fegyvert láttam egy-kettő annyira megtetszett, hogy kicsit bánom hogy nem gyűjtöttem több pénzt a bug után. Körülbelül két kilométeres séta után végül eldöntöttem hogy egy picit megállok pihenni és ennem is kéne valamit, így hát előveszek egy szendót. „Egyre jobban bámulnak. Így nem lehet enni.” Végül nem bírtam tovább és felkiáltottam:
- NE BÁMULJATOK MÁR!
Erről az jutott eszembe, mikor a fehér hajam miatt piszkáltak. „Szinte mindenről ez jut eszembe, mikor esek már túl ezen? Lassan már azt sem tudom eldönteni, hogy mi zavarja őket a fehér hajam a piros szemem vagy a piros indikátor?” Látom, hogy mindenki elfordul tőlem. „Végre nyugalom van.” Felveszem a csuklyám, lehajtom a fejem, majd nekiállok. „Hmm… ez finom volt.” Ezzel a gondolattal tovább indulok, majd meglátok egy kimonós játékost, aki kétségbeesettnek tűnik. Megindulok felé és a vállára koppintok. „ Csak ne lány legyen, csak ne lány, legyen csak ne lány legyen, csak ne lány legyen.” Majd kissé zavarban megkérdezem.
- S-segíthetek?
Megfordul, és a legrosszabb történik, ami csak történhetne:
- EGY LÁNY!?
Ijedten megfordulok kissé gépies mozgással, majd elindulok az ellenkező irányba és remélem, hogy csak tréfának tekintette a lány, és nem törődik velem.

by **Kyrena Juurei** Kedd Dec. 25 2012, 21:46

//Neuro//

Több órán keresztül bolyongok. Mi mást tehetnék. Az árusok csak az árujukat akarják rám sózni, így inkább elkerültem őket, miután megpróbáltam néhánnyal szót váltani. Játékos már nemigen akad ebben a városban. Ha jól láttam, a legtöbben csoportokba álltak és úgy távoztak. Csak tudnám, hogy én miért nem csatlakoztam egyetlen egyhez sem. Pedig biztos befogadtak volna. Vagyis... Ugyan, kit álltatok? Hiszen gőzöm sincs az ilyen játékokról. Ismételten sóhajtok, majd jobb híján megállok a nagy és üres tér kellős közepén, ahova akaratlanul is visszakerültem téblábolásom után. Mielőtt elhagyom ezt a kócerájt, mindenképp jobban meg kell ismernem ezt a helyet. Ezt a világot, vagy úgy általánosságban. Az efféle játékokat. Még soha, életemben nem játszottam, egyszerű számítógépen sem, csak az operációs rendszerek által feltelepült alap programokkal. Az aknakeresőben már egészen ász voltam, még a legnehezebb szinten is. Azok persze a maiak nyomába sem érhetnek. Újabb sóhaj, majd tekingetni kezdek, hogy hol tudnék leülni kicsit. A tér közepén elvégre érdekesen festenék.
Valaki hirtelen megkocogtatja a vállam. Egy zavart hang szól hátam mögül, hallhatóan fiúé. A kérdés viszont segítő szándékúan fest. Miért ne segíthetne? Itt, nekem, szerintem mindenki segíthet. Megfordulok hát, hogy köszönettel fogadjam ajánlatát, erre. Egy lány... Ez... Mégis mire véljem ezt a felkiáltást? Szemöldököm felvonom, s értetlen, kíváncsi képet vágva nézek a fiú után.
- Igen... Lány vagyok... Viszont... A segítség jól jönne... - szólok utána.
Remélem ez majd használ és visszafordul az a srác, ha már így megszólított. Mást egyébként sem látok, aki segíthetne.
- Tudod... Még soha nem játszottam hasonlót sem, így... Eléggé... Elveszettnek érzem magam ebben a világban. Mármint... Olyan téren, hogy nem értem, mi hogyan működik - kezdem magyarázni, hátha majd ez fog használni, amennyiben előző szavaim nem.

by **Aiko** Kedd Dec. 25 2012, 22:24

((Kyrena Juurei))

Nem sikerült eltűnnöm, a lány megszólított.
- Igen... Lány vagyok... Viszont... A segítség jól jönne...-
Megtorpantam és lefagytam pár másodpercre majd ismét szólt, ekkorra már sikerült összeszednem annyi erőt, hogy reagáljak szavaira.
- L-legalább a használati utasítást elolvastad?
Pont nem hiányzott ez a púp a hátamra. Lepörgött előttem, ahogy a lányok körülálltak és piszkálnak, majd felkiáltottam.
- Elég!!!
„Úr Isten most biztos bolondak hisz.” Már hallom is a nevetését és a megvetését a fejemben. Mondanom kell valamit. „Gyerünk, szólalj már meg!” Bíztatom magam tovább, majd megszólalok.
- H-héj! J-jobban járnál, ha félnél tőlem!
Majd mutatok a pirosan izzó indikátorom felé remélve, hogy ezzel kellőképpen megijesztem, ahhoz hogy ne akarjon tőlem semmit. Majd eszembe jut a korábbi fogadalmam. „Segítek minden játékosnak, aki igényli.” Itt az ideje ezt betartani, neki segítségre van szűksége, és erre itt vagyok én. „Ő is annyira összezavarodott, mint én, nem lesz semmi baj…” Nyugtattam magam. „Talán ez lesz a legjobb büntetés, hogy egy lánynak kell segítenem! Gyerünk, kérj bocsánatot”
- B-bocsánat. K-kérlek ne nevess ki. S-segítek cs-csak mond, mi kell. T-teljes e-egészemmel re-rendelkezésedre állok.
Idegesen várom a lány reakcióját. „A nők gonoszak, el kell tűnnöm innen.” Továbbá is érzem a környéken lévő csoportok tekintetét rám szegeződve és hallom a sugdolózásukat.
//Ő lesz vajon a következő áldozat?// mondja az egyik fiú, majd nevetnek. Megelégeltem a sugdolódzásukat, levettem a csuklyám, majd a fiúra néztem, mérges tekintettel és immár a legnagyobb határozottsággal.
-A halálban semmi vicces nincs! De ha te ezen nevetsz, megtudhatod milyen!
Úgy éreztem a lány is zavarban, érzi magát talán ezért lettem mérges nem is magam miatt.
- Végre csend van.
Most már határozottan tudtam szólni ehhez a lányhoz, hiszen nem lány, hanem védelemre vágyó emberként tekintettem rá.
- Akkor ismételd meg, miben is segíthetek?

by **Kyrena Juurei** Kedd Dec. 25 2012, 22:42

//Neuro//

Használati utasítás? Az is volt hozzá? A fenébe... Bár, mintha Moko említett volna ilyesmit, mielőtt beléptem. Az eligazításom viszont annyi volt, amit ő mondogatott amíg összeszereltem a rendszert üggyel-bajjal. Még szerencse, hogy ő ismer és tudta, hogy azonnal át akarok lépni ebbe a világba, amint elkészülök az összerakással. Így ő még út közben elolvasta az utasításokat és elmondott néhány dolgot. Kár, hogy nem arra figyeltem. Arcomon vörös pír ül ki zavaromban. Nem is tudom... El kellene neki ezt mondanom? Hát, ha már segítséget kértem, nem ártana.
- Nos, hát... tudod... Nemigazán... Amint összeraktam, máris beléptem. Csak addig hallottam néhány információt, de nem sok maradt meg. Szóval... A használati utasítást... Nem, én...
Aztán felkiált. Nem tudom, hogy mire vonatkozik, de nyelek egyet, tűröm, hogy így csendre int és csak bólintok.
- Rendben... Bocsánat! - sóhajtom.
Ezek után elég furcsán viselkedik. Félni tőle? Mégis miért kellene félnem tőle? A feje felé mutogat. Én ránézek, majd megnézem azt a vörös valamit, ami ott lebeg felette. Mi lehet az? Vajon nekem is van? Jé, igen! Bár az enyém zöld. Ennek jelentenie kellene valamit.
- Az... A tiéd miért vörös? És mi az a valami? - kérdem értetlenül.
A bocsánatkérése hirtelen ér. Csak pislogok, nagyokat, miközben állok és őt nézem. Teljesen a rendelkezésemre áll. Remek, ez jó hír! Ezek szerint mégis segít nekem! Így biztosan hamar megtanulom, hogy mégis mit kell csinálni. De először is. Mi az, hogy következő áldozat? Ezt egy közeli srác mondta. Mégis mit akart ezzel? Az előttem lévő pedig eléggé felhúzta magát. A csuklya lekerül fejéről, nekem pedig van alkalmam megfigyelni őt. Először fehér haja vonta magára figyelmem. Érdekes egy srác, annyi szent. Viszont nem értem, mit akarnak a halállal. Az tényleg nem vicces, ennyiben igaza van. Véleményem szerint azonban nem is kellene tőle tartani annyira. Egyszer bekövetkezik, így, vagy úgy. Csak remélhetjük, hogy nem túl hamar.
- Először is... Miért nevetnélek ki? Az a srác nem tűnt túl szimpatikusnak. Másodszor... Köszönöm, hogy felajánlottad a segítséget! Hálás vagyok érte. Viszont attól tartok, hogy sok gondod lesz velem. Semmit nem tudok a játékról, csak annyit, hogy a túlélés a lényeg. És azt hiszem amit eddig elmondtak, nem sokat segít a kezdetleges kijelentés után - sóhajtom.
- De... Veled minden rendben? Ismered azt a fiút? - kérdem kíváncsian, a távol lévő személy felé sandítva, majd elhúzom a szám.
- Minden esetre... A nevem... Kyrena Juurei. Elsősorban... Örülök, hogy találkoztunk. Vagyis hogy találkoztam egy normálisnak mondható játékossal - mosolygom.

by **Aiko** Kedd Dec. 25 2012, 23:23

((Kyrena Juurei))

„Azt mondta normális vagyok és rám is mosolygott.” Teljesen elpirultam majd ismét felvettem a csuklyát és mondtam:
- Akkor lássunk is neki! Nagy szerencsédre a játékba is tettek használati utasítást, a „HELP/USER GUIDE” menüpont alatt található azt olvasd át és ha valamit nem értesz kérdezz bátran itt vagyok és segítek. Egyébként nem ismerek itt szinte senkit, azért jöttem a városba, hogy segítsek másokon. És az a pár játékos azért gondolta úgy hogy meg foglak ölni, mivel piros indikátorom van. Itt ni a fejem fölött. Az indikátor akkor lesz piros, ha megölsz más játékosokat, ahogy én is tettem. Ezekre, a játékosokra sokan vadásznak, szerintem ők sem jobbak mint azok, akikre vadásznak. Ó be sem mutatkoztam bocsi kissé udvariatlan, vagyok a nevem Neuro, örvendek Kyrena Juurei.
Kicsit boldog voltam talán a tanár szerep miatt, sosem tettem még ilyet azelőtt. Akárhányszor ránéztem egyre hevesebben vert a szívem, nem értettem mi ez, ez lenne a képessége? De aztán egyszer csak minden megvilágosodott. „Ez a… Ez a szívritmuszavar!” Nem értettem mért van ilyen bajom biztos valamit, csinálnak a testemmel a valóvilágban. Majd úgy döntöttem hogy csendben megvárom míg elolvassa a használati utasítást így hát leültem és vártam, miközben egy óriási csata dúlt bennem a női nemről, reméltem hogy ami kiskoromban történt az egy álom volt, reméltem többé nem kell vele szembesülnöm végül arra jutottam hogy továbbra is tartok a többi lánytól.
- H-héj! Szerinted be kéne festenem a hajam?
Kérdeztem tőle, bár ez korábban is eszembe jutott már, lehet könnyebbé, tenné az életem és nem kerülnék fölösleges harcokba, de vajon a játékban lehetséges ez?

by **Kyrena Juurei** Szer. Dec. 26 2012, 00:01

//Neuro//

A csuklyát ismét a fejére húzta. Nem értem miért, de inkább nem firtatom. Egyébként is furán viselkedik, amióta meglátott. Kezdve a lány, tartalmú felkiáltásával. Vagy kérdésével, nem tudom pontosan. Minden esetre kedvesnek tűnik és eddig nekem nem ártott. Tehát innen is el tudom olvasni? Remek! De... Miért nem vettem eddig észre, mikor a menüt tanulmányoztam? Ó, persze... A felszerelések böngészése közben abbahagytam és inkább a karddal foglalkoztam. Jobb dolgot is tehettem volna. Na de most már mindegy. Gyorsan megnyitom a kézikönyvet, lehuppanok a földre és olvasni kezdem. A sok való világbeli olvasásnak köszönhetően egész jól haladok. Bár néhány rész nyögvenyelősen megy, tekintve, hogy csak többszöri olvasásra tudom megérteni.
- Nem is értem, hogy ezt miért nem vettem észre eddig. Jó, hogy jöttél! És... Nem, egyáltalán nem félek tőled. Lehetne felőlem rózsaszín is az indikátorod. Na jó, az azért ne legyen - nevetem.
Tekintetem visszafordítom olvasmányom felé. Egyelőre nem végeztem, tehát nincs kérdésem sem. Ahogy haladok, egyre lassabban olvasom. Egészen belemerülök a dolgok folyamába. Egy hirtelen kérdésre kapom fel a fejem. Szemeim elkerekednek, s meglepetten tekintek a srácra. Felállok, egy ideig méregetem, majd megrázom a fejem.
- Nem értem, hogy miért kellene! Szokatlan, az igaz, de... egyedi. Kifejezi, hogy te nem olyan vagy, mint a többiek. Bár... Pont én beszélek, akinek meg rózsaszín a haja? - mosolyodom el.
Az olvasást állva folytatom. Most már percek alatt végzek vele. Elégedetten zárok be mindent és veszek egy nagy levegőt, hogy aztán lassan útjára bocsájtsam azt.
- Nos, ezzel végeztem. Kérlek adj egy percet, hogy átgondoljam, mit nem értek! - kérlelem.
Ezen időt el is töltöm saját agytekervényeimben való kutakodással. Elég sok dolog megvilágosodott előttem. A rendszer lényegében le van írva, de valami biztosan más.
- Az a bejelentés... Hogy aki itt meghal, tényleg meghal... Mennyiben módosította a játékot a leírtakhoz képest? És... Nem tudod, hogy honnan tudnék valami ételt szerezni, mert kezdek megéhezni... - mondom zavartan.

by **Kusumi Ayani** Szer. Dec. 26 2012, 10:55

//Zhel//

- Öhm… biztos… - mondom a fiú válaszára – Nem tudom mit jelent az a Eid…Editikus memória vagy mi.
Ekkor elnézek az erkély felé, és megpillantok egy madár mobot. Egy régi törzshagyomány jutott ekkor eszembe, ami nem tudom, hogyan, de megragadt bennem valahol. Emlékemet megosztom „szobatársammal” is.
- Egy régi törzsi hagyomány szerint, ha megeszed egy állat szívét, megszerzed annak teljes erejét. Egy próbát szerintem megér, hátha az a bizonyos Kayaba Akihiko beletervezte a játékba ezt a kis… fejlesztést. Na de csak egy módja van, hogy megtudjuk!
Kinyitom szépen az erkélyablakot, és kilépek, hogy a madár el ne repüljön. Mikor elég közel voltam elrugaszkodtam, és elkaptam a madarat puszta kézzel, és ügyeltem arra, hogy nehogy kizuhanjak az erkélyről. A madarat markolászva bevittem a szobába, majd lefogom egyik szárnyát a térdemmel, és a szabad kezemmel előveszem késemet az inventorymból. Óvatosan belenyomom a madár mellkasába a kés, és óvatosan lejjebb húzom, ám ekkor a madár pixeljeire bomlott szét. Kicsit csalódottan ülök törökülésre, és a fiúhoz fordulok kicsit furcsa mosollyal (mintha tényleg hittem volna az akciómba egy kis ideig).
- Hát nem jött össze, de egy próbát megért!
Ekkor szépen lassan felállok, és észreveszem Tűzrózsát. Aktívan lángoló sörénnyel néz Zhelre, ami azt jelenti, hogy volt egy olyan dolog, amiről én nem tudok.
- Történt valami, míg aludtam? – kérdetem a fiútól.
Eléggé fúrta az oldalamat, szóval, ha fiú nem válaszol, akkor rápillantok Tűzrózsára, aki feláll a helyéről, és egy-két lépést tesz Zhel fele, amitől remélhetőleg el kezd mesélni nekem. Na nézzük van annyi bátorság a fiúban, hogy elmondja a történteket.

by **Aiko** Szer. Dec. 26 2012, 12:03

((Kyrena Juurei))

Kért egy kis időt hogy átgondolja, addig én megnéztem, hogy Kazu vissza igazolta-e a felkérésem. „Vajon sosem fog visszaigazolni? Mit csinálhat most” Majd Kyrena feltette a kérdéseit és a következő válaszaim érkeztek rá.
- A halál pont annyira változtatja meg a dolgokat, hogy ne tudj kilépni és újraéledni nagyjából ez a lényeg. A szendvicset meg ott találod a táskádban a felszerelések között. Ha gondolod, miután ettél, elindulhatunk a Kezdetek Erdeje felé és ott gyakorolhatunk egy kicsit, ahogy látom a te kasztod is kardforgató, értesz hozzá valamit?
Reménykedtem, hogy nem egy kezdővel van dolgom, az igazán problémás lenne. Most hogy így jobban megnézem élőről sokkal nőiesebb, mint hátulról, talán azért mert a háta takarva van. Igazán jól ki van fejlődve, nem tudom levenni a tekintetemet a melleiről. „Még sosem fogtam korábban ilyet.” Eme gondolat után irányíthatatlanul nyúlt a kezem a mellei felé, majd bele markoltam az egyikbe. =-=
- Mi ez a csodálatos puhaság? A valóságban is ilyen!?
Felnézek, majd látom a mérges arcát, nem értem mért ilyen mérges megfogom a kezét és oda rakom az én mellkasomra.
- Ne félj. Te is megfoghatod az enyémet.
Majd úgy érzem ez a helyzet tényleg ciki kicsit, érzem hogy a szívem egyre hevesebben ver. „Ez nem szívritmuszavar.” Bár nem is értem hogy mi de regényekben olvastam már hasonló leírást. „Ez a szerelem.” Nem értem hogy lehetséges, hogy ilyen hamar beleszeressek valakibe akit nem is ismerek jobbnak láttam még nem közölni vele, úgyis csak kinevetne. Eközben végig fogtam a mellét, és pirosló arccal néztem őt.

by **Kyrena Juurei** Szer. Dec. 26 2012, 12:28

//Neuro//

A válasz rövid, mégis érthető. Tehát a lényeg annyi, hogy egy élet és kész. Nincs feltámadás, nincs halhatatlanság, semmi az égvilágon. A kaja említésére azonnal megnyitom a felszereléseim. Mikor először böngésztem, a kardnál megakadtam benne és nem néztem tovább. És tényleg. Ott van a szendvics. Ezt a meglepetést. Az ajánlat pedig elég kecsegtető. Eszek egyet, utána pedig nyomás az erdő. Jól hangzik. Ez a srác többet tud nekem segíteni, mint gondoltam. Érteni a kardforgatáshoz valamit? Nos, mondhatni.
- Ami a kardforgatást illeti. A valós világban rendszeresen gyakoroltam. Az megteszi? - kérdem kíváncsian.
Gondolatain a szenya körül járnak. Jobb ötlet híján elő is szedem, hogy azt gyorsan elfogyasztva el is hagyhassuk a várost. Kíváncsi vagyok, hogy mi lehet azon kívül. A bezártság most még nyomot hagy lelkemen. Épp ezért akarom elhagyni ezt a települést is. Már épp emelném számhoz az ételt, mikor hirtelen szorítást érzek az egyik mellemen. Oda nézek, s Neurot látom meg. Képemen azonnal látszik a düh, ami hirtelen elöntött. A kaját elteszem, nehogy baja essen. A kardot, mi oldalamon csüng előveszem, szabad kezem pedig ökölbe szorítom. ~Nyugalom... Csak higgadtan, ne csinálj nagy jelenetet...~ sulykolom magamba. Amit viszont ez a srác csinál, eléggé meglep. A szavai és az, ahogy szabad kezem a mellkasára helyezi. Dühöm hirtelen meglepettségre vált. Olyan az egész, mintha egy gyerek lenne velem szemben. De akkor is. Ha ölni képes volt, akkor tisztában lehetne azzal, hogy ezt nem szabad. És... Miközben beszél, még mindig fogja. Fogaim összeszorítom és lendítem karddal rendelkező kezem. Még szerencse, hogy időben észbe kapok. Fordítok a fegyveren, így a markolat végével vágom képen a fiút, majd távolodok el tőle.
- Hm...? Ne... Ne haragudj, én csak... Ez... Ne haragudj, nem akartam, de reflexszerűen jött. Tudod... Nem illik a lányok melleit fogdosni. És az ez elleni megtorlás már beidegződött. Jól vagy? Ugye nem ütöttelek meg nagyon? - kérdem színlelt aggodalommal.
Na jó, kicsit azért tényleg aggódom érte. Lehet, hogy nagyot ütöttem. De... Az aggódásnak is csak az lehet az oka, hogy nem bosszantott fel annyira. Elvégre... Tényleg olyan volt, mint egy gyerek. Mint aki most ismerkedik a világ rejtelmeivel. Nem is beszélve arról, hogy felajánlotta nekem a segítségét. És már segített is. Remélem ezek után még fog.

by **Aiko** Szer. Dec. 26 2012, 13:40

((Kyrena Juurei))

Ért a kardforgatáshoz ez jó hír. Lassan indulhatunk is, de akkor felém lendült a kardja a markolatával ellendültem, hátra majd elestem.
- Áú!
Reflex szerűen kiáltok fel pedig valójában nem is fájt.
Fejbe vágott a kardjával, majd elmondta nem helyes, amit tettem.
- Bocsánat! Kérlek, ne utálj érte, mert én-én sze…
„Uram Isten majdnem kimondtam! Nagy égés lett volna. Akkor aztán végképp nem állt volna szóba velem.” Egyre hevesebben vert a szívem a már szinte fojtogató érzés nem hagyott nyugodni, Talán nem is lenne olyan rossz itt maradni, de jobb lesz haladni, mondanom kell valamit, amivel elterelem a szót az előbbiről.
- Lassan indulnunk kéne az erdő felé!
Mutatok az egyik kivezető út felé majd el is indulok arra, de még utoljára visszanézek a tér közepén álló névtáblára és látom hogy Kazu még él. Elöntött a boldogság és vigyorogva haladok tovább az úton, amely talán egy új életbe vezet számomra, próbálom megérteni a többi embert és megtapasztalni, hogy mit szabad és mit nem.
- Héj! Szólíthatlak Kyrenának? A tanításért cserébe, mesélnél nekem a lányokról k-kérlek?
Kérdezem tőle kissé zavarban, majd haladok tovább, lassan kiérünk a városból, már látszik a távolban az erdő, csodás lombkoronáival minden játékosnak tetsző látványt nyújt.
- Arra megyünk! Arra a fák felé!
Kiáltok izgatottan, majd mutatok az erdő felé, remélem kalandokban gazdag utunk lesz.
- H-ha gondolod, mesélhetsz magadról is.
Kissé piros arccal mondtam neki, majd haladtunk tovább és remélem, minél többet megtudok róla, ki is értünk a városból.
- Van valaki, akit ismersz a játékban, vagy más ismertél a játék előtt is?
Teszem fel utolsó kérdésemet, mielőtt elhagyom a város falait.

by **Kyrena Juurei** Szer. Dec. 26 2012, 14:09

//Neuro//

Úgy tűnik a srácnak nem esett különösebb baja. Ez jó, bár lehet, hogy ezek szerint túl könnyen megúszta? A rémült képet látva azért mégiscsak megenyhülök. Tényleg olyan, mint egy gyerek. Mégis miért utálnám? Bár elég érdekes kérdései vannak.
- Hm...? Sze...? Mit akartál mondani? - kérdem értetlenül.
Szemöldököm kissé felhúzva figyelek rá. Végigmérem, hogy tényleg minden rendben van-e vele, de úgy tűnik kutya baja, azon kívül, hogy megilletődött az ütés miatt. Annyi pedig jár neki. Viszont azt hiszem tanult az esetből. Az erdő... Igen, talán tényleg ideje lenne indulni. Elég szép műsort adtunk itt le néhány perc alatt. Meg is indulok Neuro után. A kajámnak viszont lőttek. Út közben nem akarok enni, még a végén elhagyok valamit a szendvicsből. Nos, majd eszek később. Amikor pihenőt tartunk. Egyébként is első, hogy jobban megismerjem a játékot. Ezért is nem volt megengedett, hogy most azonnal szétüssem ezt a fiút, mert megfogdosott. Pedig úgy lett volna tisztességes. Kyrenának? Miért van mindig zavarban, valahányszor engem kérdez? Hm... Talán az előbbiért. Na mindegy, majd megszokom. Vagy... Lehet, hogy nem is lófrálunk annyi ideig együtt, hogy meg kelljen szokni a másik társaságát.
- Öhm... Igen, nyugodtan. És mellesleg... Nem utállak, ne aggódj! - mosolygom, hátha ez némiképp megnyugtatja és eltünteti zavarát.
- A lányokról... Mégis mit szeretnél tudni róluk? Ha nem gond, magamról inkább nem mesélnék... Egyelőre. Annyit viszont elárulhatok, hogy személyesen senkit nem ismerek a játékban. És beszélgetni is csak veled álltam le - vallom be.
Nem is tudom miért. Ő megszólított. A többi pedig nem tűnt túl szimpatikusnak. Ez a srác meg... Olyan, amilyen, érdekes személyiség. És segítőkész.
- Öhm... Még meg sem köszöntem... A segítséget... Köszönöm! - mosolygom neki, miközben utolérem és most már mellette haladok tovább a fák felé.

by **Zhel T. Everett** Pént. Dec. 28 2012, 12:28

Ayani

Másnap Reggel Ayani ébredezett és kiesett az ágyból, de mindezt olyan pózban kivitelezte, hogy Zhel már megint láthatta a lány alsóneműjét.. méghozzá teljes pompájában… Gyorsan kapcsolt a lány és összezárta a lábát… nem mintha változtatott volna bármin is.
- Eidetikus.. más néven fotografikus memória. Ami egyszer bevésődik az elmémbe az örökre ott marad.. tehát az alsóneműd képe is ezentúl..- elmagyarázta a lánynak, hogy miről is beszélt. Ezek után Ayani furcsán kezdett viselkedni.. nagyon furcsán.. talán még mindig alszik.. Végighallgatta a kis meséjét a régi törzsi hagyományról, amit kissé morbidnak talált Zhel.. hát.. valóban az is volt..
- Orvosilag ez nem bizonyított.. valószínűleg csak humbug az egész- felelte még mindig az ágyból.. A lány nem hallgatott rá és az ablakihoz ment. Ki az erkélyre verebet fogni, vagy valamilyen madarat.. Sikerült is neki, majd bevitte a szobába.. lefogta… elővette fegyverét és egy laza mozdulattal kivégezte az állatot.. A kékszeműnek elállt a szava és furcsán is nézett.. O_O talán ez volt az első alkalom, hogy meglepettséget lehetet látni az arcán..
- Biztos..- mást nem tudott mondani.. Erős kísértést érzett, hogy Tűzrózsát felajánlja az áldozati oltárra.., csak nem ment volna bele a lány így hanyagolt a témát.
- Öhm.. Ayani.. Ha így ülsz akkor belátni a szoknyád alá.. megint..- bizony-bizony.. a törökülést nem rövidszoknyás lányoknak találták ki. Ezek után tűzrózsa nyugtalankodott. Ez felkeltette gazdája érdeklődését.. rá is kérdezett.
- Az éjjel sokat mocorogtál és szó szerint rám másztál. Próbáltam ellenállni, de én is férfi vagyok. És ha egy telt keblű csinos lány, egy ágyban alszik egy férfivel és rá is mászik.. az komoly akaraterő-próba.. Egyik kezemmel átöleltelek és ekkor kirántott az ágyból a peted, majd megtaposott.. Azóta farkasszemet néztünk egymással.. – brutális őszinteséggel mondta mi is történt..

by **Peter Worker** Szomb. Dec. 29 2012, 10:12

Az éhes hercegnő, az idegen állatidomár, és az el nem nevezett tojás esete^^

- Igen külföldi. Apám nem ide valósi. – válaszoltam, majd mutatkozott be ő is nekem. Nagyot nyeltem, miként felsorolta, hogy mit szeretett volna reggelizni. Mintha egy hadsereg lett volna a pocakjába és ő etette volna őket. Terhes(!) és kettő helyett kellett ennie. Jött a megoldás számomra, más nem lehetett!
- Jaj, de jó. Mindjárt mi is sorra kerülünk… vajon elkészítik a tojást is, ha megkérjük őket? – mosoly jelent meg az arcán.
Szavaira a mellkasom összeszűkült, nagyot nyeltem, a szemeim kitágultak és szorítottam a tojást.
- Mit akarsz tőle? – hátráltam csak egy lépésnyit, minthogy léptem is rá a mögöttem állóra – Bocsánat. – néztem hátra az áldozatra és majd, hogy az csak bólintott nekem, hogy nincs baj, fordultam is vissza Rinhez és léptem vissza hozzá. – Őt nem esszük meg. Ő elméletileg az enyém. Bár… - néztem le a tojásra – Ötletem sincs, hogy mit kéne vele kezdenem. Talán ki kéne kelnie, de nem tudom, hogy hogyan. Már ülni is ültem rajta, mint egy tyúk a tojásán. – néztem rá a lányra kétségbe esett arccal – Azt se tudom, hogy mi vagy ki van benne. Szerencsétlen vagyok. – váltam szomorúvá.
Léptünk közelebb a pulthoz, már csak egy ember volt hátra. Próbáltam emlékezni, majd minthogy nem tudtam pontosan felidézni a lány kívánságát, így felé fordultam ismét.
- Majd te rendelj. Bocsi, de nem tudtam megjegyezni a reggeli kívánságod. Túl sok volt az infórmáció. - idétlen mosoly lett az arcomon – Ja, és a tojást nem esszük meg. – közöltem vele egyszerűen – Ugyanakkor kíváncsi lennék, hogy a sütő melegétől ki kelne e végre. Örülnék neki. – képzeltem el a szakács arcát kinek keltetőként használtam volna a sütőjét.

by **Tuki Mitsuki** Szomb. Dec. 29 2012, 18:55

Egyedül ácsorogtam a főtéren és fogalmam sem volt, hogy mit kezdje, így egy szál magamban. Az elmúlt napokban nem fejlődtem valami sokat és fogalmam sem volt arról mihez is kezdjek. Abban az egyben voltam biztos, hogy ez így nem maradhat. "Ki kell találnom valamit, vagy különben örökre itt ragadok! Azt sem értem egyáltalán minek kezdtem el ezt a játékot! Még, ha nem is menne életre-halálra, akkor sem tudnám, mit csináljak, de így tuti, hogy egyedül nem fog menni. Most komolyan kész szerencsétlenség vagyok!" - gondoltam elkeseredett mérgemben és nagyot sóhajtottam. Ezek a megállapításaim mind illettek a helyzetemre, és ilyenkor kellett volna alkalmaznom a "Segíts magadon Isten is megsegít" elvet. "Ha az irodalom tanárom látna ebben a helyzetben, biztos azt mondaná, hogy megint úgy nézek, mint egy boszorkány." - gondoltam és most valahogy inkább nevetésben törtem ki, pedig amikor a valós világban ilyet mondtak inkább felhúztam magam. Égre emelt tekintettel indultam el az úton és lehet, hogy nem kellet volna, mivel szó szerint belebotlottam egy fiúba. Aki - úgy tűnt- nem olt éppen a legjobb hangulatában.
- S... Sajnálom. - hebegtem ijedten.
- Nézz a lábad elé! - szólt rám mérgesen. Sötét haja volt és kék szem, nálam valamivel idősebb, úgy tizenhat körül lehetett.
- Igen, értettem. - válaszoltam és elmentem mellette. - "Hát, úgy tűnik, nem csak nekem vannak problémáim, de meg kell küzdenem velük, hogy vissza tudjak jutni a valóságba!" - így tettem egy elszánt lépés, aztán hirtelen visszafordultam a fiúhoz és megkérdeztem tőle:
- Hányadika van ma?
- Szeptember 17.- válaszolta a fiú.
- Ma van anya névnapja. – mormogtam magamban.
Ez után a kis összezördülés után céltalanul indultam el valamerre. Eléggé nyomott volt a hangulatom. most már csak az kellett volna, hogy elkezdjen esni, bár azt inkább kihagytam volna. De csak gondolni kellett rá és máris megérkezett a „derült égből villámcsapás” minden túlzás nélkül. Teljesen lefagytam. Ha vihar van, mindig ez történik velem, de nem tudom irányítani. Amint visszanyertem a tudatom teljes erőből futni kezdetem. Valami biztonságos hely után kutattam, ahol lenyugodhatok. A végén befutottam egy sikátorba és megálltam az eresz alatt, ahova nem vert be az eső. A tüdőm szúrt, a lábaim remegtek és a szívem csakúgy zakatolt az ijedtségtől. „ A fenébe! Már megint ügyes voltam. Ilyen adottságokkal, mint amilyenek most vannak, nekem tuti nem húzom sokáig. De nem adhatom fel, még van egy csomó minden, amit meg kell, hogy tegyek a valós világban, tehát nem halhatok meg!” - ezzel a gondolattal indultam el az esős éjszakában, és úgy döntöttem elindulok egy másik városba.

Spoiler:

by **Sakamoto Rin** Szer. Jan. 02 2013, 14:31

Az éhes hercegnő, az idegen állatidomár, és az el nem nevezett tojás esete^^

- Hűű! Tényleg? Ez nagyon érdekes. És hova valósi akkor? – kérdezem, a fiút miközben a sor egyre csak fogy előttünk. Ezt látva a bemutatkozásom után rögtön elkezdem felsorolni, hogy mit is szeretnék enni. Igen talán ma egy kicsit torkos vagyok, de hát nem én fizetem, szóval nyugodtan megtehetem. Szerintem Peter-nek sokkal több pénze is van, mint nekem.
- Hááááát megenni! Imádom a rántotta tekercset, a komornyik bácsi is mindig olyat csináltatott nekem reggelire meg az obentómba. – mosolygok, a Peter-re mintha komolyan gondolnám a dolgot. Persze nem áll szándékomban megenni hisz tudom, hogy ez egy olyan állatidomár tojás. Itt létem alatt már láttam egy-kettő karaktert, akik ilyen, vagyis ehhez hasonló tojásokkal mászkáltak a kezükben. Na meg ez előtti szerepjátékos pályafutásom alatt is nem egyszer tojásként kezdik meg a petek a játékot. - Tehát akkor gyakorlatilag megehetjük nem? Mert ha csak elméletileg a tiéd, akkor nem is biztos, hogy az, vagyis te nem vagy benne biztos, akkor viszont megehetjük. – mikor elképzelem amint Peter ráül a tojásra hirtelen nevetni kezdek.
- Rendben majd én rendelek… – nevetek még egy kicsit, majd törlöm le a könnycseppet a szemem sarkából, amit a nevetés váltott ki.
Jó napot! Rendelnék! - felelem, miután a sor eltűnik előlünk. - Eto… Akkor lenne egy tál rament, rizst, virsli polippal, főt zöldséggel, sushit, takoyakit, és rizses omlettet abból! – mutatok ismét a tojásra és várom, mit reagál rá a férfi. Persze mikor a szakács és egyben a bódé tulaja elindul a tojásért, hogy elvegye, szólok neki, hogy csak vicceltem szóval nem kell, a tojást megsütnie inkább csináljon egy sima tojás tekercset kicsi tojásokból.
- Csak vicceltem! Ez is a büntetés része volt! – mosolygok a srácra, majd a tojásra mutatok. - Az előbb jól mondtad, ki kell keltetni és én azt is tudom ám, hogy hogyan kell!

by **Kusumi Ayani** Szer. Jan. 02 2013, 17:27

- Hé, amúgy van egy mondás. – mondom Zhelnek vörös fejjel – Ha nem érdekel, ne nézd!
Nos, választ kaptam. Ha eddig nem hasonlítottam egy paradicsomra, nos, mostanra szín ügyileg biztosan elértem a kellő árnyalatot. Nos, hát először megmukkanni sem tudtam. Nem tudtam miért. vagy azért, mert most először tettem ilyet egy fiúval, vagy azért mert rosszul éreztem magam, hogy a fiú szenvedett az én tettemért. Nos, mielőtt bármit mondhattam volna Tűrózsa elpattant, és majdnem nekiment a fiúnak, jelezve, hogy nem tetszik neki ez a helyzet. Először is szépen lereagáltam.
- Tűzrózsa FEKSZIK! – ordítok petemre finoman.
Tűzparipám jól tudta, hogy nem jó velem haragba lenni, mivel olyankor vagyok a legveszélyesebb, így lefeküdt, és nem mozdult többet. Nos, miután megvolt az indulatkezelés visszafordultam, már nem olyan vörös fejjel, majd megkérdezem.
- Nem vagyok én egy pénzes táska, de meghívatlak egy menüre? – kérdezem elfúló hangon.
Nem nagyon tetszett először az ötletem, de hát ki kell engesztelnem valahogy, szóval ez most igen jó lesz ez ügyének. Persze ha elfogadja. Gyorsan előhívom menümet, hogy megnézzem vagyonomat. Nem sok, de egy személyre pont elég. Én úgyis megszoktam már az éhen maradást szóval ez nem zavar. Amint rábólint (amit nagyon remélek, hogy megteszi) megkérdezem:
- Nos melyik fogadóba menjünk? Vagy jó lesz az itteni? Én nem vagyok az a városjáró, és ha lehet, akkor ne olyat válasz, ami tömve van emberekkel légyszi…
Ezután odamegyek Tűzrózsához, és mielőtt rátámadna, a fiúra utasítom, hogy itt fog maradni, míg megreggelizünk. Természetesen csak Zhel fog enni, de ezt neki nem kell tudnia most.

by **Peter Worker** Vas. Jan. 06 2013, 17:55

Az éhes hercegnő, az idegen állatidomár, és az el nem nevezett tojás esete^^

- Angliából jött, - mosolyogtam rá - már annyi történetet hallottam a miértre, hogy már én sem tudom, hogy melyik a valódi.

Miután Rin szavaira megindul felém a szakács, elkap az aggodalom és a futásra gondolok. Nem érdekelt a lány, hogy tartoztam neki és nem érdekelt, hogy nem jutottam volna messzire, de nem akartam, hogy reggeli legyen a tojásomból.
Miután egyszerűen közölte a fehér ruhás szakáccsal, hogy csak viccelt, értetlen arccal fordultam a lány felé.
- Csak vicceltem! – nevetett - Ez is a büntetés része volt! – a kis sunyi boszorkány átvert engem és díjnyertes alakítással adta elő magát, hozta rám a frászt - Az előbb jól mondtad, ki kell keltetni és én azt is tudom ám, hogy hogyan kell!
Hirtelen nem tudtam, hogy higgyem e el neki, vagy sem, de szó mi szó nagyon örültem volna egy segítő kéznek, vagy pár jó tanácsnak.
Az étel elkészült, én fizettem és ültünk le egy asztalhoz. Sokan voltak, nem volt sok hely számunkra, az asztalnál mihez ültünk pont két szék volt egymással szemben. Tökéletes volt számunkra és tettem a lány elé a tálcáját rajta a friss reggelijével.
- Tényleg tudod, hogy hogyan kell kikelteni, vagy ez is az átverésed része? – vonom fel a szemöldököm – De ha tudod, elmondod? Tudod mi kel majd ki belőle? Vigyáznom kell rá majd? Kellenek szülők neki? Lesz egy Apukája, de kell egy Anyuka is neki... – utolsó gondolatom után hagyok egy kis szünetet és nézem Rint magam előtt. Hirtelen megfordult képzeletembe, hogy vállalná e szerepet, de hamar kisöpörtem e képet a fejemből.

by **Zhel T. Everett** Kedd Jan. 08 2013, 18:11

Ayani

Ayani-t kicsit más szemmel nézte Zhel az előző incidens után… nem is kicsit.. az a durva, hogy ezt úgy csinálta mintha teljesen hétköznapi dolog lett volna. Kitudja mit csinált az igazi világban ott az erdőben ahol lakott. Hogy hány madár szívét vágta már kis és ette meg, vagy bármilyen más állatét. A fiún nem látszódott.. de kicsit undorodott ezektől a gondolatoktól. Szerencsére olyan gyorsan váltottunk témát amilyen gyorsan csak lehetett és ez a kis incidens nem kerül napvilágra. Még jó hogy ilyen barbár szokásokat nem lehet gyakorolni ebben a világban.
- Igen van… de én meg férfi vagyok és akaratlanul is oda húzza a tekintetemet a látvány. – így is van.. a férfiak ilyenek.. nem kell sok, hogy eltereljék a figyelmüket, főleg ha egy villantásról van szó. És itt már nem csak villantás.. ez már majdhogynem szexuális zaklatás… Zhel többször látta Ayani alsóneműjét, mint a sajátját, ami azért már egy kicsit durva. Tekintve, hogy nincs köztük semmi sem. Kérésére a kékszemű elmesélte hogy mi történt az éjszaka, hogy mennyire kellemetlen helyzetbe került amiért a lányka rámászott az éjszaka és cserébe a pet kirángatta az ágyból, majd folyamatosan méregette ezzel Zhel-t megfosztva az igazak álmától. Sőt.. a kis szemtelen paci még most is neki akart menni a fiúnak aki csak vetett rá egy pillantást. A gazdája időben leállította így nem volt gond.. meg védett zónában amúgy sem lehetne túl nagy gubanc. A meghívásra a kékszemű egyszerűen felállt és felöltözött végre, mert eddig nem sok ruhadarab volt rajta.
- Köszönöm, de nem vagyok rászorulva egy meghívásra.. ellenben éhes vagyok.. Vagy én hívlak me, vagy mindenki fizeti a sajátját.. te döntesz.. - ebből nem engedett.. neki is volt pénze és hová fajulna ez a világ, ha pont egy nő fizetné ki a számlát… az nagyon nagy szégyen egy férfira nézve.
- Itt nincs sok ember.. szándékosan választottam ezt a fogadót.. én sem bírom az embereket..- csak ő más okból egyszerűen nem szeret sok ostoba ember között lenni.. Inkább elhatárolódik.
- Akkor megyünk??- kérdezte a még mindig az alsóneműjét mutogató lánykát.. már nem is zavarta.. megszokta a látványt.

by **Enheriel** Vas. Feb. 10 2013, 15:52

Ahogy sétáltam, észrevettem, hogy egy szerencse süti bolt is van. Gondoltam, kipróbálom, így bementem. Az eladós egy kisleányka volt. Először megnéztem az árlapot, majd megláttam egyet, ami igen jónak bizonyult.
- A Gyűjtők Szerencse sütijét kérem. – A kisleányka erre hátra vitt, és adott is egyet. Miután 60 aranyat kifizettem és elköszönvén tőle elmentem, kibontottam, és ez volt a cetlin: "Apránként építsd fel a várad. Kezdetnek egy bölcsességgel." Nem értettem, aztán véletlenül megfordítottam, és ez volt rajta: „a kezdetek városának főterén, a szökőkút alján található egy bölcsességet jelképező szobor.”
- Óh! Ezt talán meg kell néznem! – és mentem is a főtérre. Valóban ott volt a szökőkút alján egy szobrocska. – Jaj de szép!^^ Biztos szépen mutatna dísznek, ha lesz házam!^^ - és úgy döntöttem, megpróbálom megszerezni. Igyekeztem úgy hajolni, hogy ne lássanak be a szoknyám alá, és hogy bele ne essek a kútba. Villámlás pedig csak nézte, hogy hogyan próbálom meg elérni.
- Mindjárt megvan… És megvan! – sikerült megérintenem a szobrocskát. Ekkor annak a füzetén megjelent a nevem, és ez a mondat: „mindent a szemnek, semmit a kéznek.” Ezután pár másodperc múlva eltűnt.
- He? Mit jelent ez? Átvertek? – kérdezgettem Villámlástól. Az csak vállat tudott vonni. De azért nem hagyhattam ott azt a szobrocskát. Lehajoltam megint, és megfogtam, De… nem tudtam kiemelni! Próbáltam, próbáltam, sehogy sem sikerült. Az a kisleányka jól átvert! 60 aranyat kidobtam a nagy semmire.
- Na, ez szép! Hogy manapság a gyerekek is becsapják az embert! – mérgelődtem magamban. Villámlás közben elaludt a kút mellett. Én is leülte a kút szélére, és megfogadtam, hogy többé nem veszek olyan sütit!

by **Jasude** Szomb. Feb. 16 2013, 21:08

~Shiel D. Lewis, azaz Pánciiii-nak, találkozás A "Kastély" előtt ~

Nyüzsgés van, ő pedig a nyüzsgést midig szereti . És amit szeret azt pedig mindig élvezettel nézi. Azaz nem is. Mit nézni, ha egyszer belevetheti magát a "Nyüzsgésbe"? Csillogó szemekkel néz körbe. Egy csapat gyerek rohan el mellette, mikor az egyikük belebotlik, és nagy szemekkel csodálkozik el a vörös haju lányon.
- Néni! Néni lovag tetszik lenni?
Jas rámered és élénk szemein az őszinte kedvesség tükröződik. Lehajol a kisfiú elé, és le is guggol, s úgy mondja neki. Selymesen, angyalian, de közben nem meghazudtolva magát, nagyszerű hevességgel a hangjában. Nem volt hangos, de nem is suttogott.
- Igen, az vagyok. Te is?
A fiú bólint.
- Akkor te is egy nagy hőssé fogsz váni. ^.^
Simogatja meg a fiúcska buksiját. Közben a többiek is oda verődtek. Az érdekes "néni" leállt beszélni velük. A fiúcska megint bólint, de nagyobb lelkesedéssel már.
- A néni egy hős?
Jasu széles mosolyra váltott a kérdés hallatán.
- Mondhatni. :3 Azt mindig azok mondják meg, hogy hős vagy e vagy nem, akik melletted élnek.
- Tényleg? o.o
- Igen, hihi...majd meglátod. Csak hallgass mindig a szívedre.
Bökte meg a mellkasán a fiút, majd felállt. Belecsapott a levegőbe, mint egy toborzón.
- És soha ne add fel!
Anynira komikusan emelte fel a hangját, hogy a kis csapat nevetne rohant tovább, de talán megragadt bennük valami.

by **Shiel D. Lewis** Vas. Feb. 17 2013, 17:31

[Jasude]

Hősünk éppen a főtéren bóklászik, mikor kedvenc árusa a jól ismert sejtelmes mosolyával magához integeti. A lovag ennek természetesen nem tud ellenállni, mert már rég tudja, hogy mit jelent az alak arcára kiülő rejtélyes vigyor. Új áru, vadi új! És nem is téved, valóban érkezett valami, ami még eddig nem volt jelen a piacon. Szebb, mint a többi és jobban lehet vele bánni. Tovább ég és kevesebb kell belőle. Nagyszerű! Egy gyors pöfékelő próba után nem volt rest egy nagyobb adagot vásárolni, amit piros köpenybe burkolódzott szemei alatt meghúzódó szájának apró mosolyával vágott zsebre egy kis pakiban. Egy gyors kézfogás és máris kilép a sátorszerűségből, ahonnan ugyan úgy áramlik ki a füst, mintha csak meggyújtottak volna egy erdőt. Szééép, ez a nem semmi.
Megtorpan. Csak les jobbra, s balra. A színek, mint ezer meg egy megannyi virág táncra perdülnek körülötte, s őt is ropni hívják, de a lovag nem megy, csak áll. Attól még, hogy most az édent látja maga előtt, tudja, hogy nem ott van, hanem még mindig a város főterén, s nem akar magából hülyét csinálni azzal, hogy táncolni kezd össze-vissza mint egy kerge birka, így inkább csak szépen lassan elindul a kavargó tömeg között, megfontoltan, gyönyörködve, beállva.
Ahogy szlalomozik a tömegben, egyszer csak egy nő állja az útját. Nem önszántából, s széttárt karokkal, hanem neki háttal áll, s egy gyerekkel beszél. Le is guggol hozzá, s mond valamit neki, ami rögtön megfogja a lovagot, s egyből arra készteti, hogy kiszálljon a körhintából, hogy visszatérjen a valóságba, mert történik itt valami, ami miatt nem szabad elkalandoznia. A pillanat, amikor a nő kimondja, a gyermeknek helyeselve, hogy ő is egy hős, egyszerűen megigézi.
És csak áll ott, mozgása lefagyva, mint aki sztázisba esett, midőn a lány befejezi a társalgást a gyerekhaddal, s egyedül marad. Lewis tudja, hogy ilyen lehetőség bizonyosan egyszer történik meg valaki életében, így aztán nem szabad elszalasztania a lehetőséget, hogy felkaroljon egy ilyen lányt, s a céh oszlopos tagjává tegye.
- Üdvözlöm hölgyem..! - szólal meg egy pillanatig bátortalanul majd nagy erőt merít hősi véréből, s egy levegővétel alatt felveszi lovagi létének, s mozgató rugójának minden egyes apró lételemének izzását.
- A nevem Sir Lewis. Lovag, szintén hős. - mondja apró mosollyal a nőnek, közben pedig annak tekintetét kívánja kutatni, ha az megfordult szavainak hallatára.
- Lebilincselő az, ahogyan a gyerekeknek adja át a hősi életérzést... - szavalja nyugodt hangnemében. Igyekszik kihúzni magát, hogy magassága, s remélhetőleg a háta mögül sütő virtuális nap megfelelően kihozza férfias vonásait, s karizmáját.

by **Jasude** Hétf. Feb. 18 2013, 12:18

>>Lewis<<

Azt figyeli, hogyan szaladgálnak el a kis gyerkőcök. Annyira bohókás jelenet szokott lenni mindig, mikor pár gyerek nevetgélve rohan el. Elmosolyodik a látványra, önkénytelenül is, és mikor megszólítják, még rajta van az a kissé kaján, de egyben nagyon is bájos vigyor európaias arcán. Tündökölve fordul meg, és mosolya csak még szélesebbre tárul, midőn a fiú bemutatkozik. A szintén hős-re pedig egyszerűen új fajta, vagy mintha egy újabb szintre lépett volna a vidámság létráján. Kitörő örömében szinte felkiált, és ezzel együtt át is öleli a szőke lovagot. Még a kis füst sem izgatja, ami körülötte leng.
- Kaszt társ!!!! De rég láttam lovagot! *.*
Jó érzés volt meggyömöszölni ezt a kedves idegent, aki csak úgy megszólította, a semmiből, csak mert hallotta miket hord itt össze pár gyereknek. A további szavakra viszont kissé elpirul. Végül kis fázis késé után legyezni kezdi a levegőt maga előtt, hátha hidegebb lesz, és nem látszik annyira pirosas arca, ami még a SAO pixeljein belül is jól egybe olvadnak vörös hajának színével.
- Áááhhh, csak egyszerűen mondtam amit én is érzek.
Majd gyorsan kezet nyújtott, hiszen a másik fiú talán furcsállhatja is, és szeretné rendes mederbe terelni a beszélgetésüket, így még levegőt se hagyva Lewisnak bemutatkozott.
- Az én nevem Jasude, de hívhatsz nyugodtan csak Jasunak.
Mindenki így hív ^.^
A kinyújtott kecses női kéz, pedig csak a fiú erős jobbjára várt, hogy megszorítsa.

by **Shiel D. Lewis** Hétf. Feb. 25 2013, 20:40

[Jasude]

Hősünk, hát mit ne mondjak, erősen meglepődik a lány heves ölelés-rohamán, így csak mereven állja a lapogatást, konkrét reakció nélkül. Az "aktus" után is csak ácsorog ott, mint aki földbe gyökerezett. Mindenre számított volna, csak arra nem, hogy egy ilyen szemrevaló hölgyemény ily' spontán ráveti magát, még ha csak ilyen lájtosan is.
Persze tisztában van azzal, hogy lovagi sármja nem szokta cserben hagyni, sőt, általában működik. Vagy várjunk csak?! Lehetséges, hogy most is ez a passzív képesség lépett működésbe, mikor megpillantotta őt a lány? Nem lennék meglepődve, s most már hősünk sem ácsorog ott, mint egy fa, hanem elégedett pillantásokkal pásztázza a lányt, aki olybá tűnik, hogy zavarba jött. Pirult arca erről árulkodik Sir Lewisnek, aki nem átall egy masszív mosolygásra húzódó szájjal konstatálni az eseményt.
Gyorsan telő másodpercek egy kicsiny csokra után aztán ráeszmél, hogy válaszolnia is kellene a hölgynek, aki természetesen szerényen válaszol hősünk korábbi szavaira. Hogy csak azt mondta, amit érzett? Hát igen, ilyen egy igazi hős! Ami a szívén, az a száján, s ha a hősi életről kell zengni, s a jót védelmezni, akkor nem kell gondolkodni, olyankor az ember szívéből, érzelmeiből jönnek majd elő azok a mondatok, melyek bebizonyítják egy igazi hős mivoltát.
- Ugyan, ha így folytatja, a szerénysége felül fogja múlni még a szépségét is..! - jegyzi meg egy hősies mosollyal. Nem vigyorral, csak egy kellemes gesztussal.
- Igen, sajnos én is rég találkoztam már hozzám hasonló lovaggal, kedves Jasu! - mondja, majd hirtelen nem tudja a lány közvetlen stílusát sem hova tenni a tegezéssel együtt. Nem akar bunkó lenni, hogy egyszerűen átvált a magázásról, elvégre egy becsületes, művelt, vagy majdnem művelt lovag lenne, így hát nem akar saját akaratából tegezésre váltani. Így aztán egy hölgyet megillető stílusban folytatja mondókáját, miután megfogja Jasu kinyújtott kezét, s megrázza azt, mint egy másik hősét.
- Sok hőstettet sikerült már végrehajtania kegyednek ezen világ falai közt..? - kérdezi a lány érdeklődve, kíváncsian várva annak válaszát.

by **Jasude** Kedd Feb. 26 2013, 08:40

~O.o A szerénységem a szépségemet? Neeem, azt soha! ~
Habár úgy bele pirult a bókba, hogy a Sword art is kiakadt tőle. Egyik kezét a szájához emelte, hogy miért, azt már nem tudni, de így meg tudta állni, hogy ne csináljon például az előbbihez hasonló sületlenséget. Észrevette ám a fiún a meglepettséget, és hát,..belegondolva, ő is elcsodálkozott volna, ha egy teljesen idegen szépen átkarolja, minden átmenet nélkül. Végül csak elkuncogta magát. Persze eddigre elhangzott a második mondat is, ami a hőstetteit volt hívatott felmérni, közben a másik lovag is adta a kezét. Erős fiúsan kézszorítottak, ahogy az úgy is illik. Tetszett neki a z udvarias hangnem, és a hősies eszme, ami, ha nem szédíti, akkor tényleg komoly ennél a Sir Lewisnél. De persze, mint minden lánynál, leginkább a bozontos szőke haja fogta meg.
- Ráfoghatjuk.
Nem szeretett dicsekedni, de hát mit mondjon. Azért lealacsonyítani se szerette magát. Valójában nem sokban érdekelte a múlt, vagy a jövő. ez utóbbi épp csak annyira, hogy miben befolyásolja a jelent, az adott pillanatban. Teljesen a "mostnak" élt, így a kérdés kissé nehézkes is volt számára.
- A legutóbb "olyan jól" sikerült, hogy elvesztettem a szintem, és lecsúsztam egyesre xD
Pedig elhiheted, már a 7.-en voltam, ...még a múlt héten :/
A kezével is mutatta azt a bizonyos 7-est, majd elfancsalodott. Valami nincs rendjén. Aztán hümmögni kezdett, láthatóan zavarja valami. valami pici apróság, de őt mégis nagyon nagyon zavarja, végül méltóságteljesen kiállt Lewis san elé (habár edidg is ott állt, csak kihúzta magát), és egy jelentőségteljes hangnemben tette fel a következő igen fontos kérdést/kérést.
- Nem tegeződhetnénk? ^.^ Nagyjából egyidősek vagyunk, és én nem tudok olyan szépen fogalmazni, mint Ön, kedves Sir Lewis san.
Úgy hajolt előre, mintha legalább is egy kosztümös filmben próbálnának. Nem meghajolt, egyszerűen csak előre tette a kezét egy kis csavarral, mutatva, hogy ilyen egy úrihölgy. xD Aztán hangos kacagásba fogott. Mulattata a szitu és a társaság pedig felettébb kellemes volt.

by **Shiel D. Lewis** Szomb. Márc. 02 2013, 09:49

Hmm? Nem volt valami meggyőző, ahogy a lány előadja hőstetteinek számát, mert letudja egy egyszerű "ráfoghatjuk" szócskával. Sir Lewisnek azonban ez nem kelti fel figyelmét, mert eközben folyamatosan a hölgy arcát kémleli, rezzenéseit, aranyos mimikáját, ahogy ajka mozog, midőn szavakat formál vele.
- Óhh, az nagyon kellemetlen..! - tér aztán végül magához a hős, ahogy Jasu azt ecseteli: eredetileg magasabb volt a szintje, de elvesztette azt, s most megint a lehető legalacsonyabb. Hősünk arcára egy pillanatra szomorkás mimika kerül ki, de igyekszik gyorsan lemaszkírozni magáról ezt a kifejezést, hogy ne keltsen semmi felesleges aggodalmat a lányban, vagy bárki másban. Egyébként is, nem saját maga miatt érezett kellemetlenséget, hanem, hogy ez a kedves lány egyszerűen lecsúszott az ő szintjéről egy kezdő játékoséra, arra ítélve, hogy kezdjen újra mindent. Gonosz büntetés ez a játéktól, főleg, ha Jasu nem szolgált rá erre, már pedig Sir Lewis nem hisz abban, hogy a lány bármit is elkövetett volna a rendszer ellen, biztos valamilyen hiba okozhatta ezt a szintcsökkenést és akár még hálát is adhatunk a kriptoniak istenének, hogy nem egy magasabb szintről esett alá a kezdetekhez.
A lány hősünk elé lép komoly ábrázattal, amihez az érintett egy mukkanást sem tud szólni, csupán gyorsan járó szemmozgásával figyeli, hogy vajon a lány mire készül. Nem újabb ölelgetést kap, hanem egy kérést, még pedig, hogy tegezzék egymást. Jasu még a kezét is kinyújtja, mint egy úri hölgy, aminek a lovag nem tud ellen állni, egyszerűen reflexből cselekszik.
A lány keze után nyúl, de csöppet sem erőszakosan, egyszerűn megfogja, közelebb húzza magához egy kicsivel, e csak annyira, hogy a tulajdonosának ne legyen kellemetlen, majd odahajol, s egy csókot lehel Jasu kézfejére, hozzátéve:
- Ahogy akarod... - És ezzel máris szöges ellentétbe helyezte szavait cselekvésével, de semmi gond, hisz' Sir Lewisről beszélünk, ő meg mint tudjuk, akármire képes...
- Mit szólnál hozzá, ha ácsorgás helyett inkább szétnéznénk a környéken? A gonosz sosem alszik, résen kell lennünk..! - ajánlja a lánynak, akivel eközben jobban is megismerkedhet. Nem titkolt célja, hogy sétát tegyen vele, még akkor is, ha az őrjáratnak van álcázva.

by Ajánlott tartalom