Főtér

by **Kayaba Akihiko** Kedd Júl. 31 2012, 22:12

Itt gyülekezik, ismerkedik és kereskedik a játékosok nagy része és itt található a küldetés tábla is. A főtér közepén egy szökőkút van, amit padok vesznek körül. Az egyik pontján kissé újabbnak tűnik a kövezés, mintha anno itt egy nagy, kiásott lyuk állt volna helyén.

by **Adachi Kaede** Kedd Júl. 31 2012, 22:19

//Tomoyama Tsubaki//

Az első napok még mentek neki úgy ahogy, hiszen a Kezdetek Városa melletti mobok nem voltak olyan erősek, és az ő kezdő felszerelésével és kevés harci tudásával is könnyedén le tudta őket győzni. Aztán ahogyan teltek-múltak a napok arra lett figyelmes, hogy mindenki, akit általában látni szokott harcolni a város mellett, már szépen lekörözték őt, szintekkel, és új, és erős felszerelésekkel. Valamiért neki nem ment olyan könnyen a fejlődés, ami nem is csoda, hiszen még a tojása sem kelt ki, és ő (mint szörnyidomár) elég gyenge a csatatéren familiáris nélkül. Még az alapképességét sem tudta használni, hiszen az is igényelt minimum egy familiárist, és neki egy se volt a tojáson kívül. Mindig azon siránkozott, hogy miért nem kel ki végre, és hogy miért fejlődik olyan lassan...? Most is éppen a főtéren üldögélt egy padon, az arca a kezébe van temetve, és a könnyei csak úgy folynak le a száraz földre, ami a nyári nap miatt már eleve olyan forró volt, hogy nem is kell sok a könnyek felszáradásához. Más játékosok, akik elsétálnak, mellette észre sem veszik, vagy ami rosszabb még ki is nevetik szegényt. A sírása lassan már a "hangos" zónába lép át, ami szinte már annyira erőltetett, hogy az már fáj. Nem tudja, hogy csak azért sír, mert tényleg szomorú, vagy csak szeretne egy olyan emberrel találkozni, aki megsajnálja, és segít neki. Ahogyan Kaedet ismerjük biztosan az utóbbira vár, de azért tényleg elég rosszul érintette ez az egész. Na meg a szülei is elkezdtek neki hiányozni, és még csak el se köszönt tőlük...

by **Tomoyama Tsubaki** Kedd Júl. 31 2012, 22:48

//Adachi Kaede//

Tsubakinak bőven volt dolga az elmúlt napokban, ironikus módon igencsak kevés tapasztalatpontot gyűjtött össze, ezzel szemben azonban volt már hogy segített valakinek a szintlépésben. Habár nem érdekelte volna saját fejlődése, azt tudta hogy anélkül nem fog tudni mindenkinek segítő kezet nyújtani, amit igyekezett a közeljövőben kiküszöbölni. Éppen egy ötvenhét éves úrtól búcsúzott el akinek azt javasolta, hogy tegye a mostani pontjait a gyorsaságra és kitartásra, s az meg is lepődött harminc évvel ezelőtti közérzetén és ügyességén

Lassan vágott át a jelenleg gyérebb tömegen, arcról arcra keresve a kétségbeesés vagy aggodalom jeleit, azonban mielőtt még kiszúrhatott volna hasonlót, egy lány hangja sírt fel a közelben. Nem ez volt az első alkalom és ez meglátszott azon is, hogy most már alig fordult arra egy-két játékos, sajnos kezdték megszokni és inkább nem akartak segíteni hasonló társaikon. Ő azonban utánajárt a dolognak, így arcán nem fellelhető meglepetéssel állapította meg, hogy egy nála nem épp kicsivel magasabb lánytól származott. További teketóriázás nélkül odamasírozott a padhoz és gyengéd ám határozott mozdulattal összecsukta az állkapcsait, most már jól megnézve arcát megállapíthatta, hogy nem csak magasabb de idősebb is volt nála. Volt némi érzéke az emberek vonásaihoz
- Csillapodjon Senpai - szólította meg vigasztalóan de ő inkább hangzott és látszott szigorúnak, bátorítóbb kisugárzású szemeit leszámítva - még csak el sem kezdődött az egész, a sírás most nem segít
Ha a kezei által fojtott hang megszűnt, elengedte a lányt és a mindkét vállára tette kezeit. Habár nem lett volna részéről illedelmes az igazi világban, már megszokta hogy itt ez kevésbé számít, legalábbis az aggasztó körülményeket tekintve
- Halljam Senpai mi a gond, megsérült? - kérdezte komoran

by **Adachi Kaede** Kedd Júl. 31 2012, 23:07

//Tomoyama Tsubaki//

~A sírás már nem segít, abba kell hagynom és mennem kell fejlődni..~ - bíztatta magát a rózsaszín hajú kislány, ám nemhogy abba hagyta volna, még inkább sírni kezdett. Aztán nem kellett sok, hamar meg is érkezett a "felmentő sereg", egy nála fiatalabb lány képében. A "senpai" szólítás egy kicsit megzavarta, ugyanis a magániskolában nem voltak nála kisebb diákok, és még senki sem illette ilyen jelzővel. A lány kedvesnek tűnt neki, így abbahagyta a sírást, de mosolyogni még mindig nem tudott.
-A topágsom..nem pfel gi.. - mivel taknya-nyála egybefolyt így sokat nem lehetett érteni a beszédéből, de aztán megemberelte magát, letörölte a könnyeit, elővett egy szakadt kendőt, és kifújta vele az orrát. Ezután mély levegőt vett, önnyugtatásképpen, és újra válaszolt a kérdésre.
-A tojásom nem kel ki, ami egy szörnyidomárnak elég végzetes lehet. Talán rossz tojást választottam..talán nem vagyok méltó arra, hogy a gazdája legyek.. - mondja ki végre érthetően. Az arca még mindig nem virult ki a hosszú sírás után, és most inkább a lány bíztató szavaira vár, addig egy ártatlan mozdulatot sem tesz. Fiatalabb a lány, mégis talpraesettebbnek tűnik neki, és emiatt még jobban elszomorodik. Nem képes felnőni, és ez egy ilyen élet-halálra menő játékban igen veszélyes dolog lehet. A lány két évvel fiatalabb lehet nála, és máris sokkal céltudatosabb, bátrabb, és talán még erősebb is. A hátára nézve egy lándzsát pillant meg, így könnyedén következtethetett arra, hogy újdonsült ismerőse egy harcművész, és ettől még inkább elszomorodik. Lassan már annyira eltűnik az életkedve, hogy már szinte az elméje összehasonlítható lesz egy zombiéval..

by **Tomoyama Tsubaki** Kedd Júl. 31 2012, 23:17

Ó is nagy levegőt vett hogy aztán megkönnyebbülten fújja ki, a szóra bírás ezúttal könnyűnek bizonyult ráadásul az is kiderült, hogy mi volt a lány gondja. Viszont idomárral nem igen volt eddig dolga, elvégre feltűnően kevesen választották azt a kasztot, mindenesetre vetett arra is korábban néhány pillantást
- Ez nem ennyire bonyolult, Senpai - vetett ellent azonnal az érvelésének - minden tojás kikel és nem telik sok időbe, vagyis nem szabadna. Az viszont biztos hogy ki fog kelni, de addig nem érdemes elmenni kíséret nélkül, itt biztonságos
Elengedte a vállait és kutatóan körbenézett, de nem tűnt úgy hogy bárki másnak kellett volna éppen segítség. Most alkalma nyílt jobban megnézni az idegen lányt, aki valóban eléggé elkeseredettnek látszott a tojása miatt. Elképzelhető volt hogy már ki kellett volna neki kelnie, de arra viszont nem volt magyarázata hogy ha igaz, akkor miért nem történt még semmi. A bug jelentések ilyenkor lettek volna hasznosak a játék support fórumán, amihez ellenben egyáltalán nem volt hozzáférésük. Ha tényleg bugról volt szó akkor a helyzet komolyabb volt mint aminek első ránézésre tűnt
- Ha már ki kellett volna kelnie - folytatta - akkor először is egy másik idomárt kellene keresni aki többet tud erről mint én. De egyedül nem engedhetem a Senpait kószálni, a dolgom az hogy vigyázzak a játékosok karaktereire
Őszintén bevallva önmagának, most éppen úgy beszélt mint valami generikus, félkész dialógusú béta verziós NJK. Az márpedig semmiképpen nem volt nevezhető jó jelnek, elvégre nem volt szokása elhinni valahányszor úgy beszéltek róla a háta mögött mintha egy gép lett volna, persze hogy az iskolában. De azok a trehány diákok nem tudhattak semmit, szégyen hogy manapság nincs olyan rend az iskolákban, mint azelőtt hogy ő megszületett

by **Adachi Kaede** Szer. Aug. 01 2012, 00:32

Nagyon tetszett neki a lány optinizmusa, és talpraesettsége. Valójában Kaede sem tujda igazán, hogy mikor is kellene kikelnie ennek a tojásnak, így hát inkább nem szólal meg. A fehér tojás, piros csíkokkal elég érdekes, elsőre arra gondolna az ember, hogy egy madár kel ki belőle, de ebben a varázslatos világban már semmi sem biztos. Kaede abban reménykedik, hogy egy sárkány bújik ki a tojásból, vagy valami csodálatos, káprázatos lény, amivel végre erős lehet. Miután véget ért a siránkozása felállt, és elmosolyodott.
-Köszönöm szépen, de kérlek..ne hívj senpainak. Semmivel nem érdemeltem ki ezt a tiszteletet. Hívj inkább a keresztnevemen, annak jobban örülnék. Adachi Kaede vagyok. - bólint egyet, majd kezet is fog vele, ha a lány engedi. Éppen azon lett volna, hogy megkérdezze a lánytól a közös fejlődés felvetését, ám ekkor a bal kezében lévő tojás erősen elkezdett izzani, majd a felszíne is forró lett. Kaede sajnos nem éppen a legbátrabb személyiség, így a forróság miatt megijedt, és elejtette a tojást. Az apró "tárgy" nem gurult messze a gazdájától, ám egy kisebb repedés megjelent rajta. Nem sokáig tartott az izzási folyamat, hamarossan újra kézbe tudta venni a tojást a gazdája, ám nem a legnagyobb reményekkel.
-Most már biztosan nem kel ki. Azt hiszem eltörött. Szegény kis teremtmé.. -be is fejezte volna a mondatot, ám az izzás újra beindult csak most erősebben, és a kis rés is tovább repedt. Kaede most biztosabban fogta a tojást, és igyekezett túlélni ezt a pillanatot. A repedés lassan átfutott az egész tojáson, és végre felrepedt az egész. A tojásból a következő pillanatban egy vörös tollazatú kismadár zuhant le a földre. Apró kis lángnyelvek diszítették a tolljait, és a szeme is olyan sötét volt és mély, hogy szinte el lehetett volna veszni benne. A tojásból egy főnix született, ami úgytűnik elég egészséges, tehát a gazdája is megnyugodhat. A madárka amint megpillantotta Kaede-t a szeme felcsillant és a szárnyait ügyetlenül elkezdte mozgatni, majd nagynehezen visszarepült a gazdája kezébe.
-Ez csodálatos! Gyönyörű vagy! Flame azaz, Láng lesz a te neved! - nevetett fel boldogan a lány, majd elégedetten a másik lányra nézett.
-És mi is a te neved? - kérdezett rá kedvesen, elvégre ez még nem derült ki. -Úgytudom ez még kimaradt. - tette utólag hozzá.

by **Tomoyama Tsubaki** Szer. Aug. 01 2012, 01:05

- Senki nem érdemli ki Senpai, ez mindössze egy tény - vetett ellen nyugodtan, jelenleg nem ismerte annyira hogy másképpen merje szólítani, így vagy úgy de idősebb volt nála és nem tudhatta hogy nem e járt véletlenül ugyanabba az iskolába, ahova ő is.
De ha lett volna is információja az iskolájáról, valószínűleg akkor is megmaradt volna a Senpai megszólításnál, hiszen esze ágában sem volt tiszteletlenül szólni hozzá hacsak rá nem szolgált. Erről márpedig jelenleg szó sem volt, az Adachi Kaede néven bemutatkozó lány mindössze frusztrált volt, minden bizonnyal a játék váratlan új szabályai miatt, Tsubaki pedig nem engedhette meg magának hogy figyelmen kívül hagyja őt. Mellesleg tisztelettudó lánynak látszott, még a kezét is nyújtotta neki noha Tsubaki nem érezte úgy, hogy ugyanígy viszonozza az ismerkedési gesztust, ezért hát hagyományos módszert alkalmazva mélyen meghajolt. Vita nem robbant ki a dologból, hogy azért e mert Kaede váratlanul eldobta a tojását, azt Tsubaki nem tudta megmondani
Minden jel arra utalt hogy az végre hajlandó lett kikelni, s ezen véleményét hangosan is kifejtette volna Kaede pesszimista reakciója hallatán, de nem volt erre szüksége mert a lény szerencsére megindította második kitörőrohamát. Az állatka egy vörös és kissé lángoló tollazatú madárnak bizonyult, amiről még Tsubaki is meg tudta állapítani hogy valószínűleg egy főnixmadár volt, ami a játék teljesen életszerű mivoltából kiindulva újszerű élmény volt, igazán kár hogy ez az életszerűség nem tett különbséget bátor és esetlen, felnőtt vagy kisgyermek között, ami legbelül kiváltképpen dühítette. Már a puszta gondolatra is lefutottak előtte a képek ahogy az összes felelőst naplementétől napkeltéig egy kénköves gödörben kínozza, de sajnos elég realista volt ahhoz hogy ennek az esélyeit bőven a zéróhatár alatt tudja. Gondolatai közepette meg is feledkezett az idomárról és állatáról, akkor tért magához amikor észrevette hogy őt kérdezte
- Tomoyama Tsubaki - mutatkozott be, majd hozzátette - szólítson Kōhainak

by **Adachi Kaede** Szer. Aug. 01 2012, 13:13

Elképzelhetetlenül boldog volt a lány, hogy végre kikelt a főnixe, és ezzel együtt a jövője alapkövei is letevődtek. A főnix fogja őt képviselni a további harcokban, és küldetéseken, és mivel eddig is nagyon szerette a mítoszokban szereplő főnixmadarat, így nem volt semmi ellenvetése ezzel kapcsolatban. Amikor a lány bemutatkozott, Kaede elmosolyodott, majd a felajánlott névre csak bólintott egyet.
-Rendben. Akkor én Tsubaki-kōhainak hívhatlak? És esetleg te pedig..Kaede-senpainak engem! Valamiért jobban szeretem, ha hallom a keresztnevemet. Megoldható? - kacsint a lányra, majd a szemét a főnixen pihentette. Csodaszép látvány volt Flame, és remélhetőleg majd a későbbiekben erős is lesz. Az erős kapcsolatot már érezte Kaede a familiárisa között. Ez valamiféle szülő-gyerek kapcsolat lehetett, amit senki sem képes szétszakítani. Aztán a következő pillanatban már egy újabb ötlete született.
-Mivel segítettél nekem, ezért én is szeretnék segíteni neked! - vár egy kicsit..elgondolkodik, majd folytatja. -Mi a célod a játékban? Nagy szint? Erős fegyverek? Esetleg egy céh? Vagy másokon való segédkezés, mint az én esetemben? - tette fel rohamosan a kérdéseket, és remélte, hogy talált legalább az egyik tippje. Ha a lány elmondja, hogy mi a célja, akkor Kaede egy-két napig biztosan ráakaszkodik, és segít neki, a támogatásért cserébe. Rosszul érezné magát, ha nem tudná viszonozni ezt a kedvességet, hiszen Tsubaki-n kívül mindenki kinevette, és ott hagyta szegény Kaede-t. Neki most viszont nincs különösebb célja, csak talán a barátszerzés, és egy jó összetartó csapat találása. Kaede úgy hiszi, hogy ez lenne az első és legfontosabb dolga, így a játék elején, most hogy már kikelt a tojása.

by **Tomoyama Tsubaki** Szer. Aug. 01 2012, 13:58

- A Kōhai megfelelő, Adachi-senpai - alkudozott tovább a maga komor makacs módján, nem akarta most kezdeni a kivételezést
Így második megvillanásra Kaede nem tűnt annyira illedelmesnek mint ahogy elsőre, vagy talán csak közvetlenebb volt mint amire számított. Azt viszont Tsubaki nem tudta kitalálni, hogy ennek mi volt az oka és tulajdonképpen mindenkivel így viselkedett, vagy csak vele tett kivételt. Egy furcsa madár volt a sok közül, igaz kicsit hiányos illemtudása ellenére nem úgy tűnt mint aki rosszat akart vele. Viszont sírós volt őhozzá képest, ami lehetett például az oka olyasminek mint például kiközösítés, vagy ha nem is bizonyára kevés társával volt jó viszonyba és akkor a szociális képességei sem kellettek hogy alaposabbak legyenek. De manapság órákon kívül akadtak olyanok, akik őt is egyszerűen Tsubakinak próbálták szólítani és kellett orrokat húzni vagy pofont osztani, hogy legalább a Tomoyama-san megszólítást kierőszakolja belőlük. A Kōhait érdekes módon eddig csak Kaede nem használta rá örömmel, ami jelenthette azt hogy ha más nem, akkor legalább egy kalap alá nem kellett volna vennie velük. Így törte a fejét miközben a lány újfent kérdésekkel kezdte el bombázni, talán ismerkedni akart? Nem tartotta jó ötletnek, főleg nem úgy hogy végre sikerült megoldani a problémáját és máshol valaki akár már bajban is lehet éppen, hiszen nem tudta hogy valójában mennyire egyszerű az első szintet teljesíteni
- Halál - adta meg a választ amolyan rejtélyes nyugalommal
Szemügyre vette birtokolt tárgyait és ellenőrizte a karakterlapját is, nem úgy tűnt hogy elmulasztott volna pontot osztani, mind elfogyott. Illendő módon meghajolt és elindult a játékosok között az ellenkező irányba, miközben azt próbálta eldönteni hogy hova menjen majd tovább, hiszen nem maradhatott örökké ezen a téren

by **Adachi Kaede** Szer. Aug. 01 2012, 14:31

A lány tovább erőlködött a megszólítása után, így inkább hagyta Kaede, hogy az alkut ő nyerje meg.
-Csak simán Kōhai. Értettem. - dobta be a törölközőt, majd várta a kérdésére a választ. A válasz azonban nem éppen az volt, amire ő számított, így előtört belőle a kíváncsiskodó vágy.
-Ha..Halál? Meg akarsz halni Kōhai? De miért? Hiszen még annyi emberen segíthetnél! A bajba jutott emberek soha nem fogynak el..én ezt már csak tudom. - kezdett bele a témába, bár látta, hogy a lányt nem nagyon érdekli ez az egész, és útnak indult. Természetesen Kaede ezt nem hagyta, és utána futott a vállán ülő Flame-el együtt. Nem akarta tovább feszegetni a témát, így inkább szorosan a háta mögött sétált, és várta, hogy ő kezdeményezzen. Ha azonban a lány tényleg nem akarja boncolgatni ezt az egészet, akkor is követi a rózsaszínke, és minden cselekedetét folyamatosan bámulja. Majd ő figyel rá, hogy ne legyen ennek a játéknak halál a vége. Ha kell, akkor meg védi egész végig a lányt, és lemond a nagy álmairól a játékkal kapcsolatba. Nehéz lesz neki, de legalább találhatott egy igaz barátot, még akkor is ha a kapcsolatuk még eléggé cérna szálon lóg.
-Esetleg alkothatnánk csapatot, Kōhai! Mondjuk egy céhet! A gyengék védelmezői! - már a szájában érezte a csapatmunka édes ízét, és remélte, hogy Tsubaki is bele fog menni ebbe a jó buliba. Mondjuk, lehet, hogy nem örülne annak, ha egy egész céhet köréje építenének, szóval megeshet, hogy rossz ötlet volt.
-De ha nem szeretnéd, akkor.. fejlődjünk együtt! Érjünk el valami nagy eredményt, és így könnyebben tudunk majd a kisebbeknek segíteni! Nagyobb erővel, minden gyengének, és védtelennek segíthetünk! - most már nagyon felpörgött a téma miatt, és még egy óriási vasököllel se tudnák leállítani. Hiperaktivizmusa miatt sajnos Tomoyama-kōhai szerzett magának egy afféle rajongót, aki soha nem fog leszállni róla.

by **Tomoyama Tsubaki** Szer. Aug. 01 2012, 15:22

Tsubakinak elsőre úgy tűnt hogy elérte célját és néhány szót leszámítva végre békén hagyta a lány, azonban mint már az lenni szokott, nem sokkal később rá kellett ébrednie hogy Kaede a nyomában volt. Így lehetetlen volt a tervein gondolkodni, s csakhamar azon kapta magát hogy körbe körbe sétál a táren mögötte a lánnyal, aki néhány perc múlva saját terveit kezdte el szőni hangosan, ráadásul Tsubakit is bele akarta keverni. Neki természetesen az esze ágában sem volt céhet alapítani, vagy csatlakozni egy olyanhoz ami másokon segít. Nem volt hajlandó másokat beavatni saját küldetésébe, az ő áldásával senkit sem engedett meghalni valaki másért, legfőképpen nem ő érte. Ezt az ő egyedüli feladatának tekintette és ha ebből mozgalom indulna, akkor több helyen kellene ott lennie azok miatt akik fejjel futnának a falnak, márpedig egyszerre két helyen senki sem lehetett, még a játékon belül sem. Kaede az imént még zokogott mert nem akart kikelni a tojása, most pedig már másokon akart segíteni, csak azért mert valamiből rájött hogy Tsubaki miféle dolgokon forgatta a fejét. Ennek kicsit sem örült, elég baj volt az hogy nem tudott mindenkinek segíteni, erre valaki azért akarja magát bajba keverni mert találkozott Tsubakival. Szívesen segített volna a lánynak bármikor, de azt kicsit sem akarta hogy azért kerüljön életveszélybe mert vele van. Végül megunta a körözést, megállt és csípőre téve kezeit szembefordult Kaedevel
- Tudja Senpai, hogy miről beszél? - kérdezte szigorúan, kiabálnia szerencsére nem kellett - Az a dolga hogy élve kijusson a játékból és ha ilyesmin töri a fejét, akkor éppen hogy az ellenkezőjét fogja elérni, talán meg is hal. Ami viszont az én küldetésem, hogy ne történjen meg! Ha segíteni akar másokon akkor olyanokkal együtt tegye akik szintén ki akarnak kerülni, világos?

by **Shoraiko** Szer. Aug. 01 2012, 16:46

Gyors tempóban sétáltam ki a Főtérre, ahol, mondhatni minden elkezdődött. Társak után kutattam, mivel én, egyedül nem tudnám magam megvédeni, Shira meg azt tervezi, hogy neki megyünk a Boss-nak. Valakinek vissza kell őt fognia, mert én nem tudom. Na, meg meg is kéne védenie, hisz én gyenge vagyok. Egyszóval ki kell valakit néznem, akit jól kitudok használni. Már a fejemben minden összeállt. Egy lány, kell, mivel a fiúk kiszámíthatatlanok, az eddigi tapasztalatim szerint. Ezen tűnődtem, mikor megláttam két pöttöm lányt. Az egyik - a kisebbik - csípőre tett kézzel állt a másik előtt, és valamit mondott neki. Szigorúnak nézett ki, hosszú lilás hajú lány volt amúgy, és a másik egy aranyos - nem mintha a másik nem lenne az - rózsaszín hajú kislány. Ha nem néznénk a magasságot akkor, a kékes hajú tűnne az idősebbnek. Vettem egy nagy levegőt és odasétáltam hozzájuk.
- Sziasztok! Csatlakozhatok a beszélgetéshez? - kérdeztem mosolyogva. Közelebbről a magassági különbség még nagyobb volt. 175 cm már biztosan elmúltam, rózsaszín hajú körülbelül 10 cm-mel volt kisebb nálam, a kék hajú majdnem fél méterrel!
- Nakamura Shoraiko vagyok, amúgy - tettem hozzá. Erre már Shira is odafigyelt.
Minek jöttél ide? Egyedül is eltudunk boldogulni! Csattant fel a gondolataimban. Most már csak arra kell figyelni, hogy ne vegye át vezető szerepet.
Shora kérlek válaszoljál, mert esküszöm, hogy kifogom belezni ezeket a tagokat, ha nem válaszolsz! Hallod! Hé! Ne tettesd, hogy nem hallod, amit mondok! SHORA!!!Ordibált a fejemben Shira. Elnéztem a két pöttöm leányzókon, és boldog voltam, hogy nem hallják azt amit én.

by **Adachi Kaede** Szer. Aug. 01 2012, 17:32

Reménykedett benne teljes szívéből, hogy az újdonsült ismerősével végre megalapíthatja azt a baráti kört, amit ebben a játékban inkább céhnek hívnak. Most, hogy végre kikelt a főnixe, eltűnt a félelme a felől, hogy gyenge. Végre igazi állatidomárnak nevezheti magát, és talán így majd többen is fogják hívni csoportokba fejlődni, ami az ő esetében nagyon jó. A harci tudása nem áll magas fokon, sőt jobban mondva semmilyen fokon nem áll. Ha familiáris nélkül ki ment volna az erdőnél erősebb helyszínekre, akkor lehet, hogy eggyel kevesebb játékos lenne a Sword Art Online-on. Azonban Tsubaki érzelmi kitörése nagyon megijesztette, így hát jobbnak vélte azt, ha inkább bocsánatot kér, és elmegy innen. Éppen neki is kezdett volna, ám egy szőke hajú lány fojtotta belé a szót. Nem figyelt rá, inkább csak a saját mondandóját rendezte össze a fejében, majd bele kezdett.
-Nézze, Kōhai..ha ennyire nem szeretne csapattagot, akkor vettem az adást. Köszönöm a segítséget. Sajnálom, amiért fel kellett emelnie a hangját miattam. Viszont látásra, Kōhai. - köszönt el a törpe kékhajú lánytól, majd a szőkeségnek is bólintott egyet, és a főnixével együtt (aki közben a fejük fölött körözött kisebb-nagyobb eséllyel) ott hagyta a csoportot. Kicsit megbántotta Tomoyama-Kōhai, és nem hisz benne, hogy még egyszer a szemébe tudna nézni ez után a búcsúzás után. Gyorsan lépegetett egyre messzebb a lányoktól, remélve, hogy nem fogják őt követni. Most kell neki egy-két óra duzzogás, és utána sokkal jobban lesz majd. A nyugati részleg fogadójában vett ki egy szobát egy hétre. Kis összeg volt szerencsére, mivel csak egyedül szállt meg benne. Flame nem bírta gazdája gyors lépteit, így a fejére szállt, és úgy "utazott" tovább.

by **Tomoyama Tsubaki** Szer. Aug. 01 2012, 18:16

Mielőtt megtudhatta volna Kaede reakcióját, egy idegen lány lépett hozzájuk és jól ismert gamer módszerrel beszélgetni szeretett volna. Tsubakit ez most váratlanul érte, s mire végre észbe kaphatott volna, Kaede már egy apologetikus búcsú leges-legvégén tartott. Habár arca nem mutatta ki frusztrációját, a helyzet alaposan összezavarta belső nyugalmát. Úgy tűnt mintha a lányt megsértette volna valamivel, ami talán szigorú megnyilvánulása lehetett melyet egyébként mások sem szoktak jó szívvel viselni, persze saját véleménye szerint velük volt a baj. És ezúttal is erre jutott: nem értette a lány széllel változó hangulatát, egy perce sem volt hogy nem akart sehova nélküle és most úgy hagyta ott, mint egy angol gentleman. Így hát, szóval talán mégsem tartotta nagyobbra vagy értékelte bármit, amit másokért csinált. Talán ezért sem akarózott mások orrára kötni saját terveit és módszereit, nem érdekelte senkit egy vagy talán két gondolaton túl, s könnyen tovább léptek. Nem volt itt semmi új, leszámítva azt hogy itt volt egy másik lány és beszélgetni szeretett volna, talán segítségre van szüksége vagy megterhelték az események, semmiképpen sem fordíthat hátat neki
- Konabawa Nakamura-senpai - köszöntött jó estét egy meghajlással tűzve - talán segíthetek valamiben? A beszélgetésről úgy tűnik, hogy már véget ért
Utána nézett Kaedenek, de nem volt több egy pillanatnál. Shoraiko szintén nem volt egy könnyű eset, már amit a pillantásokat illette. Ugyanis toronyként magasodott mellette és kénytelen volt tenni két lépést hátrafelé, hogy ne fájduljon meg a nyaka attól, ha esetleg sokáig kellene rá felnézni. A haja göndörödő fazonú volt, majdhogynem teljes ellentéte Tsubakiénak, viszont még a viselt kezdő ruhát is megfigyelhető gonddal vette fel, mármint ügyelt arra hogy jól álljon rajta. Ezt nehéz volt nem észrevennie, eddig nem voltak a közelben rajta kívül sokan olyanok akik a mostani helyzetben is ügyeltek ilyesmire, márpedig Tsubaki ezt pozitívnak találta

by **Shoraiko** Szer. Aug. 01 2012, 20:23

Amint megérkeztem a rózsaszín hajú lány már ment is el. Szavaiból kiszűrtem, hogy a másik lány nem nagyon akar társulni. Egy ideig, míg néztem őt, majd amikor a másik megszólított, lesenpai-zot. Életemben nem senpai-ztak le engem szóval megdöbbentem, még Shira is abbahagyta az ordibálást és ráfigyelt. Megkérdezte, hogy segíthet-e nekem valamiben. Majd amikor észrevettem, hogy hátrált két lépést, hogy jól rám tudjon nézni, leereszkedtem fél térdre, hogy nagyjából egy szintbe legyünk.
- Elsősorban kérlek, szólíts Shora-nak jó? - kérdeztem egy kedves mosollyal. - Nem kell segítség, csak gondoltam idejövök hozzátok beszélgetni, mivel egyedül vagyok - fojtattam és a bal kezemmel, gesztikuláltam miközben a térdemen pihentettem.
- Én tudok neked segíteni? - kérdeztem tőle barátságosan. A magassági különbség miatt, nagyjából négy évvel lehetett fiatalabb nálam, ezért megpróbáltam "gyerekesebben" beszélni. Mondhatni ég és föld voltunk, én égi meszelő, ő pedig törpe. Nekem szőke, göndör hajam volt, neki kékes, egyenes.
Te, Shora nem értelek. Mit akarsz tőlük? Hogy megvédjenek vagy mi? Annak ott vagyok én! Akadt ki, dühösen Shira. És, ha sokáig vele leszel, akkor csak kolonc lesz a nyakunkon! Látszik rajta, hogy kicsi, lehet, hogy nem szobatiszta még! Egyáltalán mit tud ez a kis pöttöm a MMORPG-kről? Mert szerintem semmit. Folytatta a beszélgetést magában Shira. Nem nagyon figyeltem rá, így jobban ki tudtam zárni a fejemből. Egyébként meg gyűlölöm, amikor másokat így kritizál. Lehet, hogy Ő más, mint amilyennek látszik. Sőt, szerintem biztosan. A másik, meg, ha megtudja, Shira-t akkor nagy valószínűséggel itt fog hagyni engem, mint mások. Jó párszor volt már alkalmam arra, hogy kitaszítottak Shira miatt.

by **Tomoyama Tsubaki** Szer. Aug. 01 2012, 22:32

Hosszú ideje először kerekedett el egy pillanatra a szeme, amikor is a magas lány féltérde ereszkedett hogy nagyjából egy szinten legyen a fejük. Az a furcsa érzés keringett elméjében, mintha elveszett kislány lett volna és egy felnőtt vigasztalóan lehajolt volna hozzá, egyszóval elképesztő irányba mozgatta el az általában téli álmot alvó fantáziáját. Egyszerre kényelmes és kényelmetlen is volt, hálás a gesztusért de ugyanakkor sokkal jelentéktelenebbnek érezte magát mint valaha. Tényleg nagy lány volt, ez pedig kombinálva egyszerű és mégis barátságos megszólítási indokával majdnem elhitette vele, hogy neki van szüksége segítségre
- Ha egyedül érzi magát Senpai - válaszolta végül, legyűrve a kísérlet hívogatását, hogy Shoranak-sannak szólítsa - én itt vagyok, hogy beszélgessek. A váratlan új szabály megterhelő érzés lehetett és bizonyára ki akar innen szabadulni, sajnos azonban ez sokáig tarthat és a türelem nagyon fontos. Nekem nincs szükségem segítségre, ezért segítek bármiben ami megkönnyíti az élve hazajutását
Ha tudta volna hogy miféle beszélgetés folyt a lány(ok) elméjében, biztosan nehezebb lett volna megválogatni a vigasztaló célzású szavakat, noha így is elképzelhetően mellélőtt. Valljuk be hogy ha tapintatosságról volt szó, gyakran maradt alul a többséggel szemben főként komorsága miatt. Viszont még most sem volt képes kiverni fejéből Shoraiko szavait: "gondoltam idejövök hozzátok beszélgetni, mivel egyedül vagyok". Mert hát a mostani helyzet nem volt az a szokásos mmorpg "dumálunk?" dolog, most tényleg majdnem a valóságban álltak szemben egymással. A többség nem szólt volna ilyenkor, vagy szeme sarkából sandított volna feléje, hogy valamiképpen kezdeményezést váltson ki Tsubakiból. Ehelyett ő láthatóan vívódás nélkül szólította meg őket, hogy beszélgetni szeretne, s aztán azzal sem köntörfalazott, hogy azért egyedül volt. Segélykérésnek vélte egy afféle csekély fajtából, így hát nem utasította vissza a segítséget amire maga vállalkozott és Shoraiko valóban egyedül volt. Így azonban Kaede jutott eszébe, s csupán azzal tudta elhessegetni a képet, hogy ott volt most neki a főnixmadara

by **Shoraiko** Csüt. Aug. 02 2012, 10:41

A kislány úgy beszélt, mintha egy érett felnőtt lett volna. Nem bírtam megállni, hogy ne simogassam meg a fejecskéjét, ami mindössze két simításból állt.
- Aranyos, vagy, hogy így segíteni akarsz, de... - kezdtem bele, majd megálltam. - Rajtam nehéz lenne - Azután, hogy ne kérdezősködjön, rá akartam vezetni a dolgokra. - Tudod, én sosem vagyok egyedül... én kiakarok szabadulni, és nem is - Próbáltam elmondani, de valljuk be. Nem ment. Nagyon hülyén nézhettem ki, egy kislánynak elakarom magyarázni, hogy nekem több jellemem van, azaz több oldalam, nem is beszélve arról, hogy a másik az egy agresszív pszichopata.
- Amúgy mi a neved? - kérdeztem, mert már egy ideje társalgunk, de az ő neve eddig a rejtély. - De, ha nem akarod elmondani, én nem faggatlak! - tettem gyorsan hozzá, mivel elég sok gamer titkolja a nevét, lehet, hogy ő is így van vele.
Úristenem, ennyire gyökér, azért nem lehetsz Shora! Komolyan, ha így folytatod, öngyi leszek! Akadt ki Shira. Halkan sóhajtottam egyet rajta. Nem fog egykönnyen megváltozni, mindig az a fenyegetőző, agresszív Shira lesz akit megismertem. Azért érdekelt milyen a lány. Egyáltalán milyen a kasztja? Lehet, hogy igazából gonosz csak angyali külsejével beakar csapni engem? Áá, nem hiszem. Állatidomárnak tippelném, mivel a lányok általában annak szoktak jelentkezni, de akkor hol az állata? Rejtély.

by **Tomoyama Tsubaki** Csüt. Aug. 02 2012, 11:42

Az egyáltalán nem várt érintésre megrezzent, szemei pedig néhány pillanaton keresztül mindössze magából a szemgolyóból és a pupillából látszottak csak állni, szerencsére azonban összeszedte kompozitúráját és így megszokott arcjátéka is visszatért. Tehát akkor ez a lány sem volt feltétlenül olyan udvarias akárcsak Kaede, legalábbis Tsubaki értékei szerint, mert igaz hogy ez a váratlan fejsimogatás iszonytatóan és meglepően megnyugtató volt, egyedül bátyjától emlékezett hogy valaha is kapott volna. És tessék már eszébe is jutott, alig történt minden mindössze néhány röpke nappal ezelőtt, olyan érzés volt mintha már tíz éve magára hagyta volna a világban. Zavarta hogy mindössze ilyen egyszerű szavakkal fogalmazódtak meg benne gondolatai, szürke igék és jelzők, ő annál sokkal többet érdemelt hogy ilyen zsebből előrántott gondolatokkal emlékezzenek vissza rá. Egy hét sem volt az az idő, mialatt elvesztette az egyetlen személyt akit szeretett és példaképnek tekintett, majd nem sokkal ezután egyetlen pillanat alatt tekintélyét és az után megmaradt (volna) utolsó mentsvárának rejtekét. Mivel érdemelte ki? A következő pillanatban azonban megint csak azzal szembesült, hogy beszélnek hozzá miközben ő a gondolataival küszködik
- Elnézést, a nevem Tomoyama Tsubaki, kérem szólítson Kōhainak - mutatkozott be neki szégyenkezve, s gyorsan el kellett terelni a szót mulasztásáról - Amit a Senpai az imént mondott, miért van az hogy nincs szüksége segítségre de mégis, egyedül van de mégse, sőt ki akar szabadulni és nem is? Nekem az a dolgom hogy segítsek, így viszont nem tudom miben van rám szükség
Kimondott hát egy utólag teljesen logikátlannak érződő témaváltási kísérletet, úgy tűnt hogy legbelül még most is kábult volt az őt emésztő gondolatok visszhangjaként. Nem engedhette meg hogy megint akörül forogjon az agya, különben attól félt hogy valami teljesen váratlant művel, például elereszt egy könnycseppet amit egyáltalán nem állt szándékában hagyni. Mifélének gondolná bárki is ha illetlenül kimutatná a felgyülemlett negatív érzéseit, ezeknek a játékosoknak sokkal nagyobb szüksége volt a higgadt támogatásra, mint egy újabb bőgő masinára amit egyébként nem is vallott volna Tsubakira, aki még egy szobába zárkózva is rettegett a sírástól

by **Hokushin** Pént. Aug. 10 2012, 21:41

Fuun Kotarou

Nem értettem mi történt ez a fickó teljesen kiismerhetetlen volt számomra. Először egy ájult lány volt a karjai között. Majd ezután harcolni kezdtünk ő pedig megpróbált felidegesíteni. Mikor meg sikerült legyőznie hirtelen átváltozott jópofává és elárulta az egész csak móka volt. Elismerem én magam is szeretem a harcokat mert mint közismert így lehet a legjobban megismerni a másikat. Egy sima beszélgetés alatt az emberek akármit mondhatnak magukról, de mikor összecsapnak előkerül a valódi énjük amit nem titkolhatnak el. Ezután elmesélte, hogy az a visítozó srác bántalmazta a lányt mire ő közbelépett és erre a lány elájult. Majd meghívott egy ebédre mintha ezer éve haverok lennénk. Erre úgy éreztem mintha gyomorszájba vágtak volna. El fogyott minden erőm és kissé remegni kezdtem. Hiába próbáltam ne jutottam szóhoz bizonyára az adrenalin megvonás miatt. Ugyanis az én legjobb barátaim a könyvek és a filmek nem voltam ehhez hozzászokva. Az a bátor és vagány srác aki bejött ebbe a világba egy pillanat alatt köddé vált és helyette egy betóji alamuszi maradt ott. Kissé remegve de azért megpróbáltam beszélni vele.
-Nagyon köszönöm de nem akarok a terhedre lenni- azzal elraktam fegyveremet és elindultam valamerre. Azonban pár lépéssel arrébb megálltam mert valami végigfutott az agyamon. Mi van ha ezzel vérig sértem? Nem szerettem senkit megbántani ezért megfordultam és megpróbáltam kijavítani az iménti baklövésemet.-De ha gondolod ehetünk pár falatkát nekem mindegy, hogy hol.-
Majd előre intek, hogy mutassa az utat. Amíg oda nem érünk csak akkor szólalok meg ha kérdez és közben megpróbálom elkerülni a pillantását. Ha megérkezünk én azt az ételt fogom választani amelyik a legolcsóbb. Ha majd fizetésre kerül a sor természetesen először én akarom majd kifizetni de ha ragaszkodik hozzá átengedem neki. Többek között ezért is választom majd a legolcsóbb ételt.

by **Fuun Kotarou** Hétf. Aug. 13 2012, 17:56

>>Hokushin<<

Szegény csórikám nagyon megilletődött, mikor vége lett a harcnak. Aztán hamarosan remegni kezdett, mint a nyárfalevél. Én hangosan felnevettem, mert már kezdtem érteni mi a helyzet.
- Csak nem ez volt az első komoly küzdelmed? Háháhá. Ne aggódj, lesz ennél rosszabb is!
Aztán valami gyenge szöveggel próbált meg lerázni. Természetesen ezt én nem hagyom a gyorsabbikból pattantam fel, majd jobb oldala mellé igyekeztem, valamiért megtorpant és hátrafordult. Én követtem példáját, és a kezemet a homlokomhoz raktam volna, mintha keresnék valamit és oda néztem, ahová ő is. Viszonylag hamar leesett a tantusz neki, hogy gyakorlatilag alig fél lépéssel vagyok csak mögötte. S már mondta is a szövegét, amire csak bólogattam. Helyes, helyes, szóval megértette, hogy csak úgy nem lépünk meg, mert az nem férfias. Érdekes fickó azt meg kell hagyni, ha jól átgondolom még jól jöhet a későbbiekben, ugyan kezdőnek tűnik, de jól forog az esze a harcban. Megveregetem a vállát, hogy jól van ez így, aztán elindulok arra, amerre menni készült, észre se veszem, hogy intett. Út közben viszont egy nem várt esemény történik. Megakad a szemem a ruhaboltoson, pontosabban a boltjában egy cuki rózsaszín ruhán. Nem árulhatom el magam, hogy oda vagyok a cuki dolgokért. Aztán a szemem előtt már látom is, ahogy egy random kis csaj a ruhát viseli, és CUKII! Elkerekednek a szemeim, és elszáll az agyam, nekem az kell, pontosabban nem nekem, de akkor is kell! Majd lepasszolom annak a csajnak, aki csatlakozik csodálatos csapatomhoz. Berombolok az üzletbe, mármint nem szó szerint, de a hatásos belépés után azonnal megindulok a ruha felé. Eltűnt. NEM! Ez nem lehet igaz! Pánikoló tekintettel keresem, hogy merre van. Egy aprócska csaj áll vele a boltossal szembe és fizet. Hirtelen termek ott, és előtte csapom le a pénzt.
-Megveszem én!
-Dehogy veszed, ez az enyém!- Mondta a lányka.
- Mennyibe került? Kétszer annyit adok!- Fordulok először a boltoshoz, aztán rájövök, hogy egy npc-vel tök fölösleg alkudni, így a kislány felé nézek.- Mondjuk neked. Mit szólsz? Nem rossz üzlet mi?
-Nem adom, az enyém. Különben is minek kell egy ilyen meláknak egy lány ruha? Cross dressingelő vagy?- Makacskodik a lány, és alaposan beszól.
-NEM VAGYOK! - Akadok ki. Majd vissza is térek az üzleteléshez. - Nah, ide figyelj, a fogadott kislányomnak kell, mert megígértem neki, hogy megszerzem. Nem érdekel válassz egy másik ruhát, tökmindegy melyiket, megveszem neked cserébe! De nekem kell az a ruha! Lécci lécci lécci lécci!
A kislány elgondolkozott egy picit, majd a kezét nyújtotta, amit elfogadtam. Hozott egy másik ruhát, amit kifizettem, míg ő a rózsaszínt vette meg. Aztán cseréltünk. Ekkor jöttem rá, hogy rossz üzletet kötöttem, mert ugyan a ruha tök cuki, de harmad annyiba se került mint a másik. Ekkor jöttem rá, hogy lévén a bolt ruhaüzlet, hatalmas üvegek vannak kirakathoz, és azon belátni. Valamint épp farkas szemet nézek Hokushinnel. Egy igencsak kínos vigyor húzódik az arcomon, gyors elrakom a ruhát és kirohanok a boltból, bár még az ajtóból visszaszólok a kiscsajnak.
- Jha és erről pszt! Öhm izé..megvan! Szülinapi ajándék, nem akarom, hogy megtudja valahonnan valaki! Légy boldog a soha viszont nem látásra!
Majd mentem is tovább, s már nem láttam, ahogy a kislány kinyújtja ráma nyelvét. Egek, hová süllyedtem. Az északi részen kötöttünk ki, ugyanis itt tudok egy jó helyet, bár erős kifejezés, hogy jó hely, azonban már hozzászoktam lévén itt lakom. Én egy normális áron lévő kétfogásos ételt kértem, majd rögtön fizetni is akartam.
- A saját részemet fizetném is.- Mondtam, majd egy nagyot fújva odafordultam a leendő társamhoz.- Izé, szóval ne gondolj semmi rosszat, tényleg ajándékba vettem az a ruhát. Öhm, nos jó étvágyat. Ha közben nem zavar megkérdezném, hogy mennyit tudsz az itteni dolgokról, vagy úgy általában az mmorpg-kről.
Nem zavartatom magamat, és neki is látok az ételnek, amint kihozzák. Valamint közben szívesen beszélgetek, mert már hozzászoktam ahhoz, hogy nem csendben eszek, kivéve, ha egyedül vagyok. Magammal azért mégsem beszélek.

by **Yuyume Aokii** Hétf. Szept. 17 2012, 14:40

** Miyanari **

A Főtér nagyon is ismerős volt, innen indult minden, de remélhetőleg nem itt fog véget érni. Bár nem olyan rég tudatosult bennem a dolog, hogy innen csak egy kiút van, még pedig, hogy ha végig játszom az összes szintet, de mégis néhány apróság azért hiányzott a régi életemből, első sorban leginkább a hőn szeretett képregényeim. Itt aligha fogok tudni ilyeneket olvasgatni, és bár már jól megszokott érzés volt, hogy egyedül vagyok, most kicsit mégis úgy éreztem, hogy társaságra vágyom. Persze az iskola sem hiányzott, hiszen nem igazán voltak ott sem barátaim, de ahogy itt körbenézek, azért jó páran itt ragadtunk ebben a játékban. Eszem ágában sem volt itt és most meghátrálni, bíztam a képességeimben, de azt is tudtam, hogy előbb utóbb akár akarom, akár nem, kénytelen leszek nyitni mások felé, hiszen lesznek helyzetek, ahol bizony könnyen lehet, hogy segítség nélkül nem fogok tudni boldogulni. Nem füllött hozzá a fogam, ami azt illeti, nagyon nem...
~Hjajj...minden kezdet nehéz...~gondoltam, és nagy levegőt vettem, egy pillanatra lehunytam a szememet is, és hagytam hogy a már eddig oly bevált nyugtató kódszerem végig járta a testem a lábujjamtól egészen az utolsó hajszálam végéig. Úgy tűnt hatásos, és mire újfent kinyitottam a szememet, bár másképpen nem láttam ezt a világot, de talán egy hangyányi bátorságot összekapartam. Körbepillantottam a téren, és hiába láttam itt ott lézengő alakokat a lábam mégis ott a helyszínen gyökeret vert.
~Ó a francba...egy szörnytől nem lennék ennyire betojva, mint más hozzám hasonló emberektől, szánalmas vagy Yuyu...de tényleg...gyerünk, szedd már össze magad végre!~kissé durva, hogy magammal beszélem meg a dolgot, de a végtagjaim annyira nehezen mozdultak meg, mintha ólomból lennének. Arcomra mint általában most sem ült ki a kétségbeesés semmilyen formája, merev porcelánarccal bámultam ott a tér közepén a beszélő és mozgolódó alakokat, volt aki érdeklődve suhant el mellettem, de úgy gyökeret vertem oda, hogy legalább egy bomba kellene, hogy onnan elmozduljak.

by **Mirika** Szer. Szept. 19 2012, 23:38

<<Yuyu>>

Ilyen bosszantó napom komolyan mondom nem lesz még egy ebben a hülye játékban >.> Kezdődött azzal, hogy lehúztak a fogadóban egy napi szállásdíjjal, mert én nyilván olyan rohadtul gazdag vagyok csak azért, mert céhalapításra adtam a fejem... Persze arra nem gondolnak, hogy azt a pénzt másra költöttem volna, ha nem erre, és akkor kábé ugyanannyi lenne a vagyonom, mint most, azaz szinte semennyi... Jó, persze nem arról van szó, hogy ne lenne mit ennem például, de lenne jobb helye is annak a pár aranynak, mint egy csaló fogadós zsebe. Az tuti, hogy ott többet nem szállok meg! >.>
Aztán átzarándokoltam a város másik felébe is, a változatosság kedvéért a nagy büdös semmi miatt, ugyanis Kotarou elmulasztotta jelezni, hogy gyakni megy a megbeszélt tali helyett >.> Én meg várhattam ott fél órát, mire kiderült, hogy még csak a közelben sincs az a jómadár! Kurva nagy ez a város ám, nem jó vicc ennyit mászkálni csak úgy lulzból! Esküszöm, ha meglátom úgy fejen vágom a saját kardjával, hogy attól koldul >.> Tömény szívás eddig az egész, a belőlem áramló sötét aura és a szúrós tekintetem legalább sikeresen távol tartotta a nyomi lúzereket. Szóval irány vissza az északi negyedbe, hogy keressek egy másik fogadót, egy olyat, ahol nem csesznek át a palánkon. Útközben azzal szórakoztam, hogy kavicsokat vettem fel a földről, és swordskillt alkalmazva dobáltam el őket. A fénylő kövecskéknek marhára örült ám a többi játékos, mivel a játék jellegéből adódóan automatikusan talált, ha a helyes mozdulatot követtem el, márpedig miért rontottam volna el? Hehe, édes bosszú a világon.
Már a főteret is elhagytam, mikor feltűnt, hogy mintha nem lenne olyan súlyos az övem, mint eddig. Rosszat sejtve próbáltam visszaemlékezni, hogy mi is hiányozhat róla.
- Rohadt életbe, hogy már a legolcsóbb itemeket is lenyúlják... - morogtam az orrom alatt, ráébredve, hogy a minipotim hiányzik, amit a biztonság kedvéért nem az inventorymban tartottam. Sose gondoltam volna, hogy valaki meglovasítana egy ilyen piszkosul olcsó cuccot, eh... Azért visszafordultam, hátha csak én voltam béna, és leesett valahol útközben. Ha nem tört szilánkokra, akkor is jó eséllyel megtalálták már, de hátha. Próbáltam végigkövetni az útvonalam, ami mondjuk könnyebb lett volna egy nyomkövetés jártassággal, de az speciel nem szerepelt a terveim között. Bizonytalanul lépkedtem a főtéren a nyakamat tekergetve, mire végre megláttam valamit megcsillanni a földön. Sietve mentem közelebb, nagyon minipoti formája volt a cuccnak. Végre valami jó is történik velem @.@
- Bocsi, kicsit odébb tudnál mászni? Van alattad valami, ami az enyém Wink

- szólítottam meg a csajszit, aki a tárgy felett dekkolt és nagyban bámult egy pár srácból álló, hangosan nevetgélő csoportot. Eh, az egyiket még ismertem is, csodálom hogy még él... jó lenne hamar lelépni, nem akarom, hogy észrevegyen...

by **Sakamoto Rin** Csüt. Okt. 04 2012, 17:31

Az éhes hercegnő az idegen állatidomár és az el nem nevezett tojás esete^^

A szép napsütéses időben, mint ahogy eddig minden nap… na, nem mintha nem örülnék neki, hogy süt, a nap hisz még mindig jobb mintha esne az eső, mert hát azt itt is megérezzük, bár azt kétlem, hogy annyira hogy meg is fázzunk, de mindegy. Egy a lényeg egy kicsit ugyan már uncsi az napos éghajlat ez minden. Visszatérve a történethez. Ma, is mint minden nap felkelek, reggelizek, magamra öltöm a harci szerelésem és a közeli mezőkön irtom a mobokat. Lévén hogy már kettesszintű vagyok, nem kell annyira félnem, hogy az egyes szintű disznók elintéznek.
A délelőtt nagy részét ott is töltöm, és ha épp nem disznókra vadászom, akkor azt nézem, hogy az egyes szintűek hogy vadásszák, le a saját prédájukat illetve azon morfondírozom, hogy mit egyek ebédre. Most nem hoztam magammal semmit és már meg kell, hogy mondja, kezdek megéhezni és az nem jó. Olyankor ugyan is egy kicsit rosszkedvű leszek elég, ha csak arra gondolok, hogy mi volt akkor mikor Onii-channal találkoztam. Na persze ott már csak a büntetés vége felé lettem éhes szóval ez épp egy rossz példa. Na, mindegy is.
Mivel elég mobot öltem ma már hogy abból kiteljen egy kiadós és nem mellesleg finom ebédre így visszaindulok a Kezdetek városába. A hatalmas város kapuján besétálva egyre csak azon gondolkodom, hogy mit is egyek, de egyelőre még semmi nem jut az eszembe. Addig-addig gondolkodom, hogy végül észre sem veszem, és a főtéren lyukadom ki.
- Yosshi! Most pedig találjunk valami fincsi ebédet! – kiáltom el magam a tömegben majd gyors léptekkel, sőt már-már inkább futva indulok el az ételes standok felé. Persze megtehetném azt is, hogy visszamegyek a fogadóba ahol az éjszakáimat töltöm, és ott biztos kapnék is valami finomat ám úgy döntök, hogy ma inkább itt lesek magamnak valamit. Itt amúgy is nagyobb a választék. Azt még ugyan nem tudom mi, mert a sok magas ember között alig látok valamit, de az orromat követve és a néha megpillantott árusok láttán tudom, merre kell mennem.
Ahogy haladok előre, jobbra-balra kellett kerülgetnem a semmibe vevő járókelőket. Ügyesen manővereztem köztük és egynek sem mentem neki eddig. Persze ez sem tartott sokáig, ugyan is hirtelen mikor már majdnem oda érek a ˝boldogság szigeteihez˝ hirtelen bevág elém valaki, majd egy nagy puff hangzik amint neki megyek majd visszapattanva a földre huppanok.
- Ittittitt… – nyúltam hátra a jobb kezemmel és simogatta a ˝sajgó˝ fenekem. Csak pár másodperc után esik le hogy nem is fáj. Hát igen még most sem szoktam meg teljesen, hogy nem érzek fájdalmat, ám ettől függetlenül az idegenhez hamar lesz egy két szavam…

by **Peter Worker** Csüt. Okt. 04 2012, 20:47

Az éhes hercegnő, az idegen állatidomár és az el nem nevezett tojás esete^^

Kérdően néztem sokáig a tojásomra, hogy miért kaptam, és hogy az miért nem akart kikelni. Sokan már lelkesen szaladgáltak az állatkájukkal, azonban én csak ültem rajta egy fa tövében, remélve, hogy a testem melege segíti őt a kikelésben. Talán egy óra is eltelhetett már, mikor meguntam a mozgalmas cselekvésem és felgyúlt az a bizonyos fény a fejemben, minek okán felkapva a tojást szaladtam a főtér felé. Örömömben szinte táncra perdültem volna, azonban minthogy rögtön el is estem a saját lábamban, kihagytam a fölösleges mozdulatokat és csak futottam tovább egyszerűen.
Nem értettem ehhez a világhoz és lehet, hogy az utóbbi egy órám is fölösleges volt, de most tüzet kerestem magamnak, mi fölé fölé tehettem volna a problémás tojásom.
A hajam lobogott a szélben, - nem voltam gyors, de gyorsnak éreztem magam - majd becsukva szemeimet egy pillanatra rohantam bele egy nem várt járókelőben. Valóban kiment a fejemből, hogy másokra is figyelnem kellett volna.
- Ittittitt… - a földön ülve simogatta egy lány a fenekét mellettem, kiben hamar felismertem áldozatomat.
A simogatáshoz szívesen adtam volna egy segítő kezet, de féltem, hogy azt egy pofon kísérte volna részéről, így csak a remegő karomat nyújtottam neki, hogy segítsem őt a felállásban.
Miközben tartottam kezem, jobban szemügyre vettem őt. Nem csodáltam, hogy ilyen könnyen felborult, hisz úgy gondoltam vékony alkatát egy könnyed szellő messzire fújta volna. Karjai, lábai soványak voltak és vetve egy kósza pillantást a mellkasára kellett rájönnöm, hogy méreteiben nem csak a csontjai vastagságában szűkölködött. A szemeit még sajnos takarta a dús, sötét haja.
- Elnézést az iméntiért, az én hibám volt. – vázoltam fel a tényt inkább magamnak, mintsem neki – Bocsáss meg. – mosolyommal próbáltam enyhíteni a rám váró büntetést.

by **Kazesubayai Shizuka** Szomb. Okt. 06 2012, 16:50

A nagy játék megnyitó után Shizuka azzal töltötte az idejét, hogy alaposan körbe nézett. Bármi hasonló rendszerű játékot játszott, mindig az első dolga volt, hogy a kezdő pénzből valami hasznosat vásároljon a karakterének. Most sem volt másképp. Igaz, pénze nem volt sok, de pár apróságra azért elegendő volt. Szert tett egy szalmakalapra és egy bőrruhára, így már legalább nem a kezdő ruházatot viselte. Szerette, ha a karaktere jól néz ki, főleg most, hogy valójában ő maga a karaktere. Akkor már nézzen ki valahogy. Bár a szalmakalap nem igazán passzolt a bőrruhához, de az a plusz egy páncél is számít. Később majd vesz valami normális sisakot, ha lesz miből.
~Na, máris jobban festek. Viszont jól elment az időm a nézelődéssel. Keresnem kellene valami helyet, ahol elalhatok.
Elkezdett tehát keresni egy fogadót. Igazából nem nagyon válogatott küllem alapján. Egyik olyan, mint a másik. Inkább azt nézte, hogy melyikben mennyi játékos szállt meg. Nem kedvelte a tömeget. Így olyat keresett, ahol leginkább csak npc-k vannak. Talált is egyet végül. Elég félreeső volt, így megfelelt az igényeinek. Foglalt egy szobát magának, majd megvacsorázott. Mivel főző képzettsége nem volt, így azzal kellett beérnie, amit pár oktató küldetésen kapott ételt. Az íze nem volt a legjobb, de a semminél jobb volt. Legalább volt mit ennie.
~Ennél még én is jobbat főznék a valóságban…
Miután elpusztította a vacsoráját, a fogadó lenti részében üldögélt egy asztalnál és azon tűnődött, vajon a családja miként reagált a hírekre. Na meg persze bízott abban is, hogy nem próbálják meg levenni róla a Nerve Geart. Ha meg kell halnia, akkor legalább harc közben bukjon el.

by Ajánlott tartalom

Főtér

Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér

Re: Főtér