Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Primrose, Yuichi ellen

3 posters

Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Primrose Kedd Jún. 11 2013, 21:16

A nap átlagosabban nem is telhetett volna. A nap tűzött, nekem pedig irdatlanul melegem volt a fekete ruhámban, még akkor is, ha szoknya volt rajtam… megtörölgettem a homlokomat, ám az nem izzadt. Egyelőre nem tapasztaltam, hogy egyáltalán verejtékezhetne-e, hisz ez csak egy játék volt, túl valós játék. Frusztrált a sok ember, akik közül nagyon sokan már annyira belemerültek ebbe az egészbe, hogy képesek voltak nevetni, az utcákra csoportokban kitódulni és beszélni, beszélni, beszélni…
Mit ne mondjak, már-már feldühített a dolog, hogy mindenki ennyire felelőtlen. Rendben, ez még kevés lett volna, hogy igazán, de igazán dühös legyek, de aznap amúgy is elég cudarul voltam, hát még a zsibongó tömeg mindenfele…
Leültem egy padra, és próbáltam kiüríteni a fejemet. Jól esett, ahogy simogat a szél, még akkor is, ha tudtam, az nem valódi. A két ujjam közé fogtam egy hajtincset, és unottan forgatni, tekergetni, morzsolgatni kezdtem. Lila volt, én pedig már biztosra vettem, hogy az eredeti hajszínem már legalább az államig lenőtt, ha nem tovább a több mint fél év játékban töltött idő alatt. Túl gyorsan nőtt, most hogy nézhettem ki…
Magamon gúnyolódva elmosolyodtam. Nem gondolhattam komolyan, hogy ilyeneken járatom az eszem! Hisz más már ki tudja, hányadik szinten küzd a túlélésért, én pedig a lenövés miatt siránkozok. ~ Talán utána kéne járnom, hogy pontosan hol tartanak a fronton küzdők. Ha tovább fejlődnék, akkor talán hamar csatlakozhatnék hozzájuk… – Gondoltam, s a lábaimat hintáztatni kezdtem. ~ Akkor pedig én is tennék valamit a többiekért, és ha felébrednék, talán újra ott lenne mellettem Ő, és fellélegezhetnénk. Túl sok a talán… – Tudtam, hogy ez úgyse fog bekövetkezni, mégis, minden nap gondoltam rá, de hála az isteneknek egyre kevesebbet. Hála az isteneknek? Nem volt túl kedves így gyászolni a szerelmet, de el kellett felejtenem, muszáj volt…
Ez pedig egyre szomorúbbá és mérgesebbé tett.
Felpattantam a padról, és átsétáltam a következő utcába. Boltok sora fogadott megint, én pedig sajnáltam bármire is elkölteni a pénzem, de szolidan nézegetni szerettem a felszereléseket. A kulcsszó pedig az volt, hogy szolidan.
Épp ezért is tartottam olyan furcsának, hogy egy férfit láttam meg egy kirakat előtt, és úgy bámult valamit, mintha szerelmes lenne belé. Egyből közelebb léptem, és a háta mögül megpillantottam egy kardot: az én ízlésemnek hála egyáltalán nem tetszett, így hát nem is értettem igazán, mit eszik abban ennyire. Persze könnyebben elhaladtam volna az eset mellett, ha a férfi nem tapad rá majdnem az üvegre…
Elhaladtam mögötte, és közben meglóbáltam felkötött lófarkamat, majd ahogy megrántottam a fejemet, tarkón csaptam a hajzuhataggal a férfit. A reakcióját sajnos nem sikerült látnom, mivel mögöttem volt, de mire visszafordultam hozzá, már megint a kardnak szentelte minden figyelmét, talán most még inkább rajongásszerűen, mint eddig. Ökölbeszorítottam a kezemet a jelenet láttán, és közelebb léptem.
- Már elnézést, de miért bámulod annyira azt a kardot? Szerintem ez illetlenség… - Karjaimat a derekamra támasztottam; addig se tudtam ökölbe szorítani a kezemet…
Primrose
Primrose
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 39
Join date : 2013. Jun. 08.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: -
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Hayashi Yuichi Kedd Jún. 11 2013, 22:05


Ismét madárcsicsergésre ébredtem, pont mintha a valóságban lennék, felkelek kényelmetlen ágyamról, szokatlan még mindig, hogy nem sajog semmim, pedig ez a deszka ágy tuti kikészítene. Mindemellett nincs ennivalóm, vennem kell valahol, valami ehetőt, délután majd kimegyek tisztásomra szedni egy kis gyümölcsöt. Hatalmasat nyújtóztam majd elengedtem egy röpke ásítást, jobb kezem mutató ujját végig húztam a levegőben lefelé és elő is bukkant a menü, ha ez a mozdulat egyszer nem hozza elő a menüt, akkor fogom tudni hogy még élek, addig sajnos ezt az állapotot kell fenntartanom és mihamarabb feltörni mint a talajvíz, kardom erejét a szörnyek pusztítására teremtettem, nem a védtelenek és emberek bántalmazására. Ezt az egy szabályt sose szegem meg. Ez amolyan alap, de megint hol jár az eszem, irány mosakodni. Felszerelésemre rátekintettem és volt ott hat szem gyümölcs. Megörültem, van mit ennem húztam hatalmas mosolyra szám. Lerohantam örömömben a falépcsők csak úgy nyikorogtak mezítláb talpam alatt. Öltözékem is kellően hiányos volt még csak nadrágom vettem fel, így léptem be a tisztálkodó helyiségbe. Pár meglepett arc, akik hamar vissza is fordultak kora reggeli szürkeségükbe. Gyors mosakodás, és a 4 gyümölcsöt még ott helyben meg is ettem, éhségem azonnal el is múlt. Hatásos és finom, örülök, hogy rátok leltem azon a helyen. Egyszer talán még meg is mutatom valakinek, aki megérdemli hisz jóval többet terem, mint amit meg tudok enni. Gondolat csak úgy csapott, mint a villám, el is adhatnám, gazdag lennék és akkor megvehetném a kardot! Nem, az tisztátalan lenne, nem lenen igazságos, az legalább olyan mintha lopnék. Ellentmondás van benne mindenhol, kell az arany hogy fejlődjek, kell az arany, hogy megvegyem őt, és nem akarok ingyen termő finomságot eladni, hanem inkább kiszolgáltatni a közjónak. Ez egyértelmű, maradok, nincstelen lúzer, mint a másik véglet. Nah jó kapkodjam magam, de hova is? Áh semmi dolog mára. Akkor csak egy maradt.
- Irány! – és széles mosollyal az arcomon visszafutottam szobámba, felkaptam mindkét cipőm, és magamra öltöttem újonnan vásárolt sötétkék kabátom alá világosabb kék pólót. Szinte már fekete, gondoltam.
Hamar úton is voltam a ragyogó napsütésben. Sosem esik itt egyszer essen végre. Sose láttam még esőt és ez elszomorít mindig. Olyan hiánya van már az esőnek szinte csontom fáj..na.
Hamar oda is értem a kovácsműhelyhez, bekukkantottam az ablakon, az eladó valószínűleg hátul dolgozik a kard fent a falon felaggatva, szívemet csak üres zsebemből a hiányzó arany súlya nyomta csak jobban. Mintha szellő érte volna az arcom, de amolyan irányított. Nem értettem jelenlétét, hiszen a kard teljesen betöltötte látóterem. Kicsit elfordítottam az arcom és valami lila rengeteg magával sodort. Hamar ki is tisztult a látóterem, és egy npc volt, aki valószínűleg útján most továbbhalad, és visszafordultam, az üveg felé. Mint a kisgyerek, aki a nyalókáját akarja, folytattam a kard bámulását. Viszont egy hang nem is, inkább egy mondat kizökkentett révületemből, és újra hátrafordultam. Egy nő volt hosszú lila hajjal fekete ruhában és láthatóan nem túl jó kedvében. Az az npc.. megláttam az indikátort, nem is npc hanem játékos, döbbentem le. Miért van az, hogy mindig mindenkit alapból buta báb karakternek nézek elsőre.. támadt kételyem a megfigyelőképességemmel kapcsolatban már, ha még létezik olyan ezen a világon egyszer sem volt még hasznomra.
- Ne haragudj megismételnéd? Nem hallottam előbb ugyanis.. én csak.. ott.. – nem szoktam dadogni, már megint előjött, de miért? Csinos. Csak ezért, kapcsolj ki agyam, nem kellesz. Vívtam meg rövid belső harcom. – Talán valami rosszat tettem? – kezdett egy két szó felmerengni valami távoli víz alatti világból ahol csak alig-alig jut a felszínre némi hang és ez a hangokból kiformálódó szó, tisztán emlékszem az „illetlenség” volt.


_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés
Hayashi Yuichi
Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1491
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 36
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Primrose Vas. Jún. 16 2013, 20:46

Végre felnézett a kirakatból, és rám meresztette szemeit. Tüzetesen végigmért, semmit se hagyott ki rajtam, én pedig erősen belemarkoltam a derekamba, hogy levezessem a fölösleges feszültséget. Azt nem észleltem, hogy pontosan meddig bámult, de egy idő után talán rájött, hogy én mégsem vagyok a kard, így egyből visszanézett oda, majd miután megbizonyosodott, hogy drága szerelme még ott van, újra szembefordult velem.
Miután az első pár szó elhagyta a száját, még csodálkoztam is – nem tudtam ugyanis, hogy vajon direkt próbálja kihozni belőlem az üvöltő farkast, vagy csak ennyire… ennyire… még szavakat se találtam, hogy mi lehetne. Dadogott, ráadásul az utolsó pár szó nem illett a mondatba, amit megpróbált összerakni…
Már épp szólásra nyitottam volna a számat, ám ő belém fojtotta mondanivalómat. Lényegében visszakérdezett az előbb elmondott dologra, elég bugyuta módon, ami pedig még jobban feltüzelt. Hogy lehet valaki ennyire együgyű… vagy épp komolytalan egy ilyen világban?! Biztos velem van a baj…
- Eléggé tisztán érthetően fogalmaztam, úgy gondolom. - Nyögtem ki nagy nehezen. Nem gondoltam volna, hogy valakinek újra ki kell fejtenem a mondandómat ebben a világban, pláne, ha az egy ilyen egyszerű mondat. - De azért újra elmondom, ha nem haragszol. - Rámarkoltam a derekamra, és igyekeztem visszafogni magam, hogy ne csikorgassam a fogaim. - Szóval, ha ilyen feltűnően bámulsz valamit egy kirakatban, az illetlenség! - Tört ki belőlem, és elengedtem a kezemmel a derekamat, helyette hadonászni kezdtem idegességemben. - Vedd meg, ha ennyire beleestél… de ha meg nem veszed magadhoz, akkor egyszerűen csak nézd meg, tudod, ahogy kimérten végigmérsz valami jó árut, és menj tovább! Mindenkinek szemet szúrhatott az idióta viselkedésed… - Dühödten néztem végig a férfin. Pont itt tanítsak valakinek etikát!
Primrose
Primrose
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 39
Join date : 2013. Jun. 08.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: -
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Hayashi Yuichi Vas. Jún. 16 2013, 22:56

Miért mondja vajon nekem azt, hogy illetlenség. Hisz ő megszólításában nem használt semmilyen olyan szót amivel igazán illően megszólítson. Mérges tekintetére nézve nem lenne túl nyerő ha ezt hangosan is megosztanám.
- Igaza van hölgyem. Sajnálom, hogy kellemetlenséget okoztam jelenlétemmel, talán téged is érdekelne a kard, mi voltja esetleg története? - tegeztem le hirtelen, talán fiatalabb volt nálam, de nem tűnt olyan sokkal idősebbnek sem. Kora számomra megállapíthatatlan volt. Ő sem mutatkozott be eddig, akkor meg mit papol itt nekem idióta viselkedésről. - Talán rossz napod van? történt valami érdeklődtem- még mindig háttal neki kissé az üvegnek támaszkodva, egyedül fejem tekertem hátra. Vegyem meg, de biztosan nem elegendő a pénzem egy ilyen remekműre, ezt még az útmutatóval is tudom bizonyítani.
- Ezzel egy problémám van varázsoltam elő a felhasználói kézikönyvet. Már épp nyitottam volna ki, de szavára azonnal elléptem a kirakat üvegtől, és amennyire sikerült nem is bírtam erőmmel, elszámoltam magam, sikeresem, bakancsom orra beakadt, az üzlet fala előtti járdaperembe és átbucskáztam fölötte, egyenesen a lánynak estem, és nagy puha mellei adtak támasztékot tenyeremnek, mielőtt még teljes súlyommal ráestem volna, hogy magammal lerántsan elrántottam tenyerem, és lenduletből derekán fenekén és combján szánkáztam végig tenyeremmel kiterültem előtte a földön mint az ólajtó, de mivel nem akartam hasra esni így sikeresen hátamra estem, felnéztem, és a lány combjai között fehérneműje, valamint szoknyaszegélye fölött villámló tekintetét pillantottam meg. Tenyereim még égnek meredtek, vagy az őket ért sokktól, amit tapasztaltak, vagy védekezés gyanánt tartottam fent. Szívem hevesebben vert, inkább az érzés és a látvány érdekelte kicsit sem a következmény. Agyam már tudta helyét.
- Bocsánat ügyetlen voltam, nem szándékosan taperoltalak le, mindenhol. Ez amolyan.. - lehet a mondat végére sose értem. De egyetlen dolog állíthatott meg mindentől, hogy ez egy védett övezet. Talán ha másképp alakult volna. De nem itt voltam a lány lábai között a földön, várva a rám rótt ítéletet, de legalább addig is maga a mennyország kapuja tárult fel szemeim előtt.


_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés
Hayashi Yuichi
Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1491
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 36
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Primrose Vas. Jún. 16 2013, 23:37

Meglehetősen zavaró volt, hogy az után is, mikor felfogta az információt, csak is, de csak is a kardról bírt beszélni. Érdekelt-e a története? A legkevésbé sem, habár bennem volt annyi illedelem, hogy ezt a kelletlen információt magamba fojtsam. Mindeközben letegezett… igyekeztem nem a számlájára róni ezt is, hisz egyértelműen fiatalos volt a megjelenésem, így legalább ez kicsit lehűtött. Hisz észrevette, milyen csinos vagyok. Gondolom…
Aztán persze egyből a napom felől érdeklődött, és ezt én újra soknak éreztem. Nem önthettem ki a lelkem egy idegennek, hisz se kedvem se affinitásom nem volt rá. Egy törődő férfi kellett volna, aki a karjaiba zár, Ő, akinek elmondhatom a problémáimat, de hisz Ő nem volt, és Ő volt a probléma…
Kicsit elbambultam, hát újra igyekeztem ráfigyelni. Még mindig nem szentelte a teljes figyelmét rám, előszeretettel dőlt neki a kirakatüvegnek, és fél szemmel rám bámult, a másikkal pedig rám, ahogy beszélt hozzám. Csodálkoztam, hogy miért nem bandzsul be egyből, de úgy tűnik, különös tehetsége volt ehhez a hebehurgyasághoz.
Aztán végül ellépett az üvegtől, és abban a pillanatban meg is botlott; egyenesen nekem dőlt, sőt! A melleimben keresett kapaszkodót, és sikeresen meg is találta azokat, ám nem állt meg itt… mikor magával rántott a földre –áu!– és zuhanás közben kezei még lágyan, fürkészően végigsiklottak a hátamon… derekamon… fenekemen! De még a combomon is. Olyan intimen bánt velem, mint ahogy Ő se.
A képem teljesen vörösbe borult, a zavartságtól és a dühtől egyaránt. Az utcán a játékosok és a nem játékos karakterek egyaránt megbámultak, előbbiek, még jót is mulattak a jeleneten. Nevetve mutogattak az ölemre, és mikor előrenéztem, meg tudtam, miért: szétterpesztett lábaim között ott élvezkedett a férfi, nekem pedig a tekintetem egyre csak szórta rá a villámokat. Mentegetőzni kezdett, én pedig egyből felugrottam álló helyzetbe, a szoknyámat egyik kezemmel a combjaimhoz simítottam, hogy a földről ne nyerjen belátást rájuk, másik kezemet pedig rám szegezte.
- Te átkozott, perverz, perverz disznó! - Szakítottam félbe. - Ezért meglakolsz… tudjam hát, kit verek péppé, áruld el a neved! - Kezeimmel vadul mutogattam rá. - Cserébe tudd, hogy kivel kezdtél: Neked csak Tear vagyok.

_________________
Színem: #8F7ACC
Primrose, Yuichi ellen K1ph
Primrose
Primrose
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 39
Join date : 2013. Jun. 08.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: -
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Hayashi Yuichi Hétf. Jún. 17 2013, 00:05

A lány felpattant, de ahelyett, hogy egy hatalmas sallert lekevert volna, elnevezett mindenféle ocsmányságnak, És szabályosan kihívott párbajra. Szabályosan tűnődtem el a mondatom előtt, tudom az a beton perem még sosem volt ott, számtalanszor jártam erre, de egyszer sem volt, egy bug miatt lehet az egész, de hogy pont szegény lánnyal bántam ilyen förmedvényesen. Az biztos, hogy odakint előző barátnőm nem volt .. ennyire tökéletes. De miket.. már megint hol jár az szem, rajta. Nem.
- Sajnálom, a nevem Yuichi, Hayashi Yuichi, jogod van tudnod Tear - sütöttem le szemem, de nem sírás semmi ilyen, érzékenyebb mint gondoltam, ahogy elvörösödött, kényelmetlenül érezhette magát. Mit tettem én.. tekintetébe néztem, és tényleg villámlott, ez sokkalta rosszabbra fordulhat, én magam is még mindig vörös lehetek, hisz amit láttam láttam, amit éreztem éreztem. Majd újra felnéztem rá.
- Az én hajam viszont szebb, hosszabbnak nem hosszabb, de sokkalta ápoltabb, és nézd a te hajvégeid, töredezettebbek, - pattantam fel hirtelen és vettem egy tincset hajából ujjaim közé mit sem törődve a fenyegetőző ujjával és tekintetével, csoda hogy nem vettem el tőle véglegesen, újult és ismeretlen erőmnek nem tudtam parancsolni. Egyre nagyobb tömeg verődött össze körülöttünk, bár hogy honnan kerültek elő azt nem tudni - a te lila hajad, csúnya az enyémhez képest. És soha.. - hangsúlyoztam ki - de soha nem lesz olyan szép, mint az enyém.
Roskadtam le hirtelen a földre előző pozíciómba. És nagy szemekkel pislogtam rá, hogy most miért vég ilyen arcot.
- Úgy gondolom, te nem ilyen vagy, mint amilyennek mutatod magad, ahogyan én sem, csak tudnám, hogy került oda az a beton.. - a következő történés sorozat teljesen homályba veszett, mintha felfele néznék az égboltra. Vagy nem is. Olyan gyorsan történt minden. És hogy kerültem ide, nézek körbe.


_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés
Hayashi Yuichi
Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1491
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 36
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Primrose Hétf. Jún. 17 2013, 12:12

A fiú bemutatkozott, és kissé szíven ütött, hogy ő nem felhasználónévvel mutatkozott be, hanem a sajátjával. Vagy már eleve azon a néven regisztrált? Talán nem is ez a név, amivel született? Lehetett bármelyik eset, én mégis túlzottan bizalmasnak találtam. Még jó, hogy én csak a felhasználónevemnek a becézését árultam el…
Gondolkodni kezdtem, hogy mégis hol adhatnék neki elégtételt a viselkedéséért cserébe. Ez itt védett övezet volt, de pont a fal mellett sétáltam el, így nem kellett messze sétálni azért, hogy a védettség szertefoszoljon. Igen, ez megteszi. Kihívom őt oda, ha kell, akkor kirángatom, de ott aztán lesz ne mulass…
Már épp a felkérést mondtam volna, mikor hirtelen a hajáról kezdett magyarázni. Először nem kifejezetten érdekelt volna, hogy mit mond, de mikor azt taglalta, hogy az ő haja szebb, az enyém pedig töredezettebb… fakóbb… csúnyább…
Meglepetten pislogtam, ő pedig felpattant, és hogy megerősítse mondandóját, egy hajtincsemet az ujjai közé csippentette, a másik kezével pedig vadul gesztikulált.
A mondatának utolsó része pedig végleg kicsapta a biztosítékot. Még, hogy egy fiú mondja nekem, hogy szebb a haja? Hogy soha nem lesz olyan szép, mint az övé?! - Persze, ezen túl még mentegetőzött… kioktatott arról, hogy én biztos nem ilyen vagyok… pedig nem gondoltam azt, hogy bármi gond is lenne azzal, aki vagyok.
- A franc essen abba a rohadt hajadba! - Ordítottam rá. Egy mögöttem álló srác harsányan röhögött, én pedig hátrafordultam, és mikor villámló tekintetem ütközött az övével, ő ijedten felnyüszített. Kikaptam a kezéből a boros üveget, ami még félig tele volt.
- Hé, az nem volt olcsó darab… - Nyögte, ám én addigra már visszafordultam Yuichi felé, és az üveget a fejem fölé emeltem, majd a következő pillanatban már hozzá is vágtam. Nem igazán érdekelt, hogy eltalálom-e őt, vagy mellémegy; közelre sosem tudtam jól célozni…
- Szóval, büszke vagy a hajadra? - Felettébb ijesztően vigyoroghattam, hiszen a tömeg, aki körénk gyűlt, hátrálni kezdett. - Nézzük, ezt hogy bírja! - Majd ráfogtam a hajzuhatagára, és elkezdtem húzni a fal felé…

_________________
Színem: #8F7ACC
Primrose, Yuichi ellen K1ph
Primrose
Primrose
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 39
Join date : 2013. Jun. 08.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: -
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Hayashi Yuichi Hétf. Jún. 17 2013, 13:10

Úgy látszik talán túlélő félben vagyok, vagy mégsem? Vajon miért mondott nekem most ilyet, álljunk meg egy szóra. Én egy szót sem mondtam a hajáról! Sőt nekem kifejezetten tetszik és gyönyörűbb is a szénaboglyámnál. Az enyémben maximum birkózni lehetne.. újra felrémlettek az előbb látottak, de megráztam fejem.
- Kedves Tear álljunk meg egy szóra, egy rossz szavam nem volt és soha nem is lenneee aa..aa.. - lépett közelebb és markolt hajamba, miközben ajkai közül a szavak tűzlabdaként csaptak elő
- Nézzük, ezt hogy bírja! - ÁÚ - és már a hajam a kezében volt. Ez most valóságban igazán fájna, és vonszol a földön, nem értettem mindent ami körülöttem zajlik, előbb még combját takarta el és szinte láttam előre ahogy lábával felrúg ehelyett, mérge még inkább fokozódott. Egyértelműen rám mérges, de akkor miről maradtam le? Mosolyom egyáltalában elő sem jött, azóta mielőtt megláttam. Pesszimizmusom magammal szemben erősödő tendenciát mutat. Az biztos, hogy a haját sértettem meg, de most tényleg én sértettem meg? Hisz csak bemutatkoztam neki mást nem tettem. Hayashi yuichi... haya.. haja áhá lehet csak félre értett valamit. Vagy én maradtam le valamiről. Bár ahogy látom már mindegy is. Jé mi ez a sok ember itt néztem hátra miközben szitkok százai ostromolták fülem. Bár, hogy miért az még most sem tiszta. Vajon marad hajam ezután, vagy ha itt sérül akkor valóságban is a Nerve Gear levágja a hajam? Nah mindenesetre ahogy látom a tömeg már lemondott rólunk, vagy félnek a lila gyönyörű hulktól. Megesik, bár én félelmet nem érzek iránta. De azok a szemek, vajon meg akar most ölni? Hátra pislantottam, nem rúgkapálódtam csak hagytam hogy húzzon, jé milyen erős, ki nem nézném belőle, de egy kézzel is könnyedén vonszol. A falat pillantottam meg. Az előbbi üveg amit hozzám vágott, attól megóvott a város. Ha kivisz falon kívülre ott már nem óv meg semmi. Ha megöl, az neki csak egy szín, ami a feje fölött megváltozik. Vajon képes lenne rá, rátekintettem, mintha már kicsit csihadt volna, hogy azt tehet velem amit épp csak jónak lát. Bármit is tudsz te lány, biztosan nem az váltotta ki belőled a dühöt, hogy bekukucskáltam a szoknyád alá. Valami más baj lesz itt.. gondolkodtam. Még körülbelül 5 méter és falon túl vagyunk, már látom a kapu szárnyakat. Sőt most ment át alatta.
- Ne haragudj, felkelek és segítek a hátrelévő pár méteren. Saját lábon, hogy ne jelentsek tovább súlyt neked, a hajam megtarthatod kezeid között ha szeretnéd, ebben a világban úgy sem jelent már semmit. Akit szerettem, és akinek ígéretet tettem hogy megnövesztem, ő kívül maradt. És valószínűleg már lemondott rólam, hogy viszont lát valaha. - mondtam teljesen őszintén. Az arca mintha változott volna, jó láttam..?
- Egyet ma megtanultam még ha nincs pénzem, akkor is merjek bemenni a boltba. És lehetőleg, ne tape.. - szavam elcsuklott. Hisz bármennyire is adott egy biztonságérzetet, hogy ő nő, igaz minden szó, amit rám mondott. Nem értem odakint számtalanszor tehettem volna ilyet, de mégsem tettem, tényleg egy perverz disznó lennék? Ha egy férfi lett volna most előttem és akkor is megtörténik.. rosszullét keringet a gondolattól is.. bl..

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés
Hayashi Yuichi
Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1491
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 36
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Primrose Hétf. Jún. 17 2013, 19:14

Nagy hévvel húztam magam után a srácot, egyenesen a hajánál fogva. Ő elégedetlenül tűrte a dolgot, miközben egyre csak közeledtünk a falhoz, amin kívül már védtelenek vagyunk. Öt méter… négy, három, kettő, egy… a következő pillanatban már a kapu alatt vagyok, azután pedig már kívül rajta.
- Ne haragudj, felkelek és segítek a hátralévő pár méteren. – Felállt, a kezeimből pedig kihullott a haja, ahogy mellettem kihúzta magát. - Saját lábon, hogy ne jelentsek tovább súlyt neked, a hajam megtarthatod kezeid között, ha szeretnéd, ebben a világban úgy sem jelent már semmit. Akit szerettem, és akinek ígéretet tettem, hogy megnövesztem, ő kívül maradt. És valószínűleg már lemondott rólam, hogy viszont lát valaha. – Meghökkenve álltam meg, és megdöbbent szemekkel pislogtam le rá. Egy dolog, hogy megosztja velem ezeket a dolgokat, de komolyan is gondolja? Bizonyára csak azt akarja, hogy megsajnáljam őt, esetleg ilyenekkel elterelje a figyelmem. Meg amúgy, mi ez a szöveg? Örülnie kéne, hogy a kinti világban ott az a nő, ott van és él, és bizonyára rá vár, nem pedig nyomatni ezt a pesszimista szöveget, miközben Ő… Ő már soha nem tér vissza...
Felmérgeltem magam az eseten, és úgy döntöttem, más módon is megleckéztetem a férfit. Egy ideig még néma csöndben mentünk előre, míg nem tuti biztossá nem vált, hogy ez már nem védett övezet, és hogy itt elgyepálhatom őt.
Megtorpantam, és hirtelen letepertem őt. Nem durva mozdulat volt, sőt, kifejezetten szenvedélyes, és ahogy ő a földön feküdt, én pedig a hasán ültem, úgy tűnt, zavarban van, habár ebben nem voltam teljesen biztos. Lassú és lágy mozdulatokkal simogatni kezdtem a mellkasát.
- Úgy gondolom, talán itt is találhatsz valakit, akinek ígéretet tehetsz. - Suttogtam szenvedélyesen, és kacsintottam. - Remélem, érted, kire gondolok… - Lehajoltam hozzá, és az arcára egy csókot leheltem, majd újra ülőhelyzetbe tornáztam magam. - Itt mindenki olyan rideg… hát miért ne lehetne, hogy mi ketten megmelegítsük egymást? Szerintem te sem ellenkeznél. Ahogy mondtad, úgyis olyan szép a hajad… milyen lehet, amikor a meztelen vállaidra ráomlanak? - Szemérmetlen kuncogásba kezdtem, számat eltakartam a kezemmel. - Mi lenne, ha valakihez odabújhatnál? Na, nem feltétlen hozzám. - Felálltam, és arrébb lépdeltem. - De tudok egy másik női lényt, aki szívesen megízlelné, hogy milyen is az ízed… - Megnyaltam a szám szélét. - Hozzád bújna, és a karmaival simogatna. Nem tudom, azt hogy élveznéd… - Hagytam elég időt neki, hogy reagáljon, aztán felkiáltottam.
- Remélem nem élted bele teljesen magad a helyzetbe, hisz a harcunk az utolsó életpontig tart! Sansa, hozzám! - Az ég felé tartottam a kezem, és előttem fénylő pixelekből hamarosan egy lény öltött alakot; a farkas dús, kócos bundája kicsit világosabb lila volt, mint a hajam, szeme úgy csillogott, mint a legfényesebb, ibolyaszín topáz. A legfélelmetesebb mégis az volt, hogy így, felmagasodva, a marmagassága megegyezett az én százhetvenöt centimmel. Rám emelte szelíd tekintetét, én pedig a két kezem közé fogtam gyönyörű pofáját. - Sansa, nézd, az a férfi ott megalázott az utcákon… - Egyenesen rá mutattam, ő pedig lassan rátekintett. - Azt akarom, hogy legyőzzük őt! Nem kell megölnünk, de tudja, hogy kivel kezdett! - Amint ezt kimondtam, a farkas felvonított, és utána vicsorogva a férfinak rontott.


Primrose statok:



Sansa statok:



Egyéb:


A hozzászólást Primrose összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jún. 19 2013, 22:57-kor.

_________________
Színem: #8F7ACC
Primrose, Yuichi ellen K1ph
Primrose
Primrose
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 39
Join date : 2013. Jun. 08.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: -
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Hayashi Yuichi Hétf. Jún. 17 2013, 21:27

Szavaimra hirtelen megállt Tear. Vajon tényleg van érző oldala is, biztosan kell legyen. Valami kiválthatta dühét, valami nagyobb mint az hogy egy ablakon át néztem egy kardot és még azelőtt hogy hogyismondjam, ráestem. Ez valahogy nem hagyott nyugodni. De legalább már elengedte a hajam, és tekintetéből sem engedett még mindig az a dühös szempár. Nem szívesen gondolok erre, nem akarok megvívni egy nővel, de ebből akárhogy is nézem párbaj lesz a vége.Viszont váratlan dolog történt. Hamar lekerültem a földre, most úgy viselkedtem mint egy baba amivel kényére kedvére játszhat. Ha ez neki örömet okoz. Nem ismeretlen érzés. Nem először vagyok tárgy. Zavarban voltam, ahogy rajtam ült és bevetette minden női báját. Nem is hisz még ez közel sincsen ahhoz. Ujjaimban még mindig éreztem a bizsergést, amit az a nemvárt bug okozott.
Szavai, mint az édes finom méz. Nem kellett sok nekem, hamar bele is mentem a játékba, kezeim derekára helyeztem míg csókot lehelt lopva suttogtam felé pár szót, amit minden bizonnyal érthetett. - A neved nem Tear - majd ismét szavai egyértelmű jelentése csengte be füleim. Már megint ez a haj téma, mibaja van a hajakkal? Este ki csábító beszédéből. Igaz, hogy csinos lesem tagadhatnám. De ebből már kinőttem és saját bőrömön tapasztaltam, hogy amit most művel az csak szemfényvesztés. De ha ő így játszik, lehet így is. Nyugodt szívvel végig simítottam combján, de még valószínűleg ő is produkciója hatása alatt van. Utolsó szemátládának éreztem most magam, ilyen véletlen bakikkal elrontani. De a főlényegbe igaza van, innentől be kell merjek menni boltokba és igenis megvenni ha valami kell. Nem vagyok 8 nyolc éves kisgyerek már, egy ideje..
- Igen, - válaszoltam egy mondatára, de hogy melyikre is azt már most nem tudom, izgatott színjátéka, lehet így vezeti fel most harcunk, vagy a bosszúját. Arcomra pír és végeláthatatlan vigyor ült ki. Most először kellett alkalmaznom ezt a maszkot. Utálom néha magam. - Élevezném igen - válaszoltam, felkönyököltem ás vártam mi fog történni.
- Fogadom kihívásod, de csak azért, hogy észheztérítselek Tear. Vagy kitudja - hagytam egy kis űrt szavaim mögött.. hogy hívnak fejeztem be magamban.
Elfogadtam kihívását, kardom és páncélom megjelent rajtam, Kardomat szépen előhúztam, de támadásra se volt időm, kiderült bizony kit szán nekem páromul, a farkasát. Szóval mégis csak állatidomár, de hogy idézte meg a petet. Ha ezt Chandery látná, egyaz leszidna, hogy mit tettem, és igaza is lenne. De csak Kayaba Akihiko tudhatja az a perem nem volt még ott.
Mint az első csatámban.. mint az első csatámban, határoztam el magam! - Niji, tarts velem, itt most az igazság érdekében kell harcolni, óvj meg és térítsük vissza ezt a lányt. - harsogtam magam elé. Niji narancs fényében úsztam és nem volt más választásom, a farkas ügyetlen támadása elől eltűntem. És a lány felé rohamoztam. a kardom vágásra lenítettem, amit megállítottam a lány homloka előtt. - Nem, nem tehetem meg. Bármi történt is veled. Ezt nem érdemled. Amit én tettem veled, azért megérdemlem. Nem akarok harcolni ellened.- tekintetem komoly volt és tiszta. Szemem lesütöttem, vártam mozdulatára. Vajon újra rámküldi a kislányt? Vagy mással rukkol elő.



Statok:

Niji statok +:

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés
Hayashi Yuichi
Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1491
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 36
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Primrose Szer. Jún. 19 2013, 23:19

Ahogy Sansa futott felé, megjelent rajta a páncélja, s kezében a kardja. Vártam, hogy esetleg egymásnak essenek, ám a fiú kitért előle, és egyenesen felém iramodott. Egy helyben álltam, és néztem, ahogy a farkas ügyetlenül kifordul, és erőt gyűjt egy újabb rohamhoz. Yuichi egyre közelebb és közelebb ért, én pedig rideg tekintettem figyeltem, ahogy narancssárga fényben játszadozó kardjával a homlokom felé vág, majd megállítja azt.
- Nem, nem tehetem meg. Bármi történt is veled. Ezt nem érdemled. Amit én tettem veled, azért megérdemlem. Nem akarok harcolni ellened. – Őszintének kellett lennem magamhoz: nem tetszettek a szavai, sőt, a sértődöttség csíráját serkentették bennem. Csak egy kislánynak gondol, aki nem érett erre a világra, aki nem érett a harcra… túl nagyra becsüli magát, másokat meg túl kicsire.
- Túl nagyra értékeled mások türelmét. - Válaszoltam neki. A hangomból fagyott nyugalom sugárzott. - Mások türelmét a tetteiddel, a beszédeddel kapcsolatban. Nem méred fel, hol a határ. - Sóhajtottam, és lopva a háta mögé pillantottam. Sansa harca készen állt ott, én pedig leeresztettem az egyik kezemet, és lomhán meglengettem azt. A farkas értette a célzást, és lopakodni kezdett. Még nem szabad megmutatnom, hogy milyen képességekkel rendelkezek. Ő már felfedte, mit tud… közelharcos. Ha elég távolra kerülök Sansa segítségével, és tartani tudom, akkor nagy előnyre teszek szert.
Mikor már a farkas elég közel lopakodott, rárontott az ellenfelemre, én pedig egyből hátrébb ugrottam, ahogy kihasználtam a meglepett helyzetet. Igyekeztem minél távolabb szökkenni, ahogy biztattam a farkast szavakkal, kézmozdulatokkal, hogy küzdjön ellene. Talán ha ő meggyengítené kicsit… a fiú együgyű, de biztos nem gyenge. Ha Sansa megsebzi, annyival közelebb kerülök a győzelemhez.
Vagy legalább a döntetlenhez…

Primrose statok:

Sansa statok:

_________________
Színem: #8F7ACC
Primrose, Yuichi ellen K1ph
Primrose
Primrose
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 39
Join date : 2013. Jun. 08.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: -
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Hayashi Yuichi Csüt. Jún. 20 2013, 00:38

Szavai csengtek fülemben lehet, igaza van, nem mindenki végletekig kitartó, egy dolog mellett, sokan ezeken a dolgokon úgy átlépnek mint egy másik ember, vagy egy kapcsolat fölött. Nem mértem fel, hol a határ, ismételtem el magamban szavait. Mire célozhatott? Mivel kihívtam kénytelen leszek idővel megütni, végtelenségig nem tudok kiérni sem a farkas és az állatidomár támadásai elől, bár egyszerre csak egyikük tud, és ahogy láttam Chantól, főleg a petet irányítják. Annak van nagyobb sebzése. De a helyezkedésben most jó vagyok az idomár és a petje között állok. Bocsájts meg Niji, és mindenki..
De mi ez, sebződés hátulról, a farkas nekem ugrott a földre taszított és páncélom kezdte marcangolni. Kigurultam a további támadása elől, maradék harapásai a földön csattogtak. - Nem nézlek le, csak nem akarok megütni egy lányt. - válaszoltam félhangosan. Elég messze került, nem baj, ennyi nem jelent akadályt, fogócskázunk. Futtában kettőt lendítettem a kardon, és egy vízszintes nyújtott vágással indítottam has tájékon. Ezt az idomár késével még talán is is tudja védeni, de nem látok rá túl sok esélyt. Dühe áttért valami másba, talán gyűlöletbe, de ez csak egy homályos ötlet. Tanulmányoztam tovább arcát, fagyos tekintete vajon emlékszik, hogy miért esett nekem? Igen így kellett ennek lennie, párbajunk után, ha nyerek, ha vesztek, bemegyek és megveszem azt a kardot. És akkor biztosan, nem lesz rám már olyan mérges. Még talán el is hívom valahova, kárpótlásképpen. De lássuk, előbb mit tud, mert ha a farkasa ennyit sebez Niji nélkül is legyőzöm, de azt nem tudom csak úgy kikapcsolni. Megy magától. Igen így lesz a legjobb.


Élet 25/25
Páncél 6/9

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés
Hayashi Yuichi
Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1491
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 36
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Primrose Csüt. Jún. 20 2013, 21:00

A fiú egy-két harapás után felismerte, hogy a farkas sebzi őt, így hamarosan ki is tért előle, s úgy döntött, felém iramodik, majd egy támadást is bekockáztatott. Sajnálatomra nem számítottam ilyen gyors támadásra, így az be is talált. A bal felső sarokban láttam, ahogy az életcsíkom hangyányit elmozdul, én pedig ijedten felszisszentem. Még csak a páncélját se ütöttem át, ő pedig egyből az életemet szedte… pontosabban, előbb áttörte a vértezetem, és utána. Nem voltam jó helyzetben, be kellett vallanom.
A narancssárga izzás halványulni kezdett a kardján, de még nem tűnt el. Biztos adott neki valami bónuszt, és ha esetleg le tudtam volna szedni róla azt… de nem tudtam, hogy mégis hogy lehetne az lehetséges.
Még hátrébb ugráltam, és lágyan legyintettem Sansának, aki felkapta a fejét. Lelapult a földre, és figyelt. A fiú közeledett felém, ő pedig feküdt, és várt a jelre…
Lassítottam a hátrálási tempómon, mert nem akartam túl sokáig menni. Most harcoltunk először együtt a farkassal, de ő hála istennek hamar ráérzett, még ha én nem is annyira. Intelligensebbnek tűnt, mint egy átlagos állat, de nem bírtam megmondani miért. Mindenesetre örültem, hogy a hatalmas, szelíd szemekben értelem is csillogott.
Megálltam, hátha meghökkentem a fiút, és gyorsan elsuhantam mellette; reméltem, hogy nem vág rám a kardjával, de sajnos benne volt a pakliban. Futni kezdtem Sansa felé, és abban a gondolatban, hogy Yuichi követ, amint egy méteres távolságba értem, felkiáltottam.
- Sansa, ugorj! Tépd szét! - Tudtam, hogy örülhetek annak is, ha egyáltalán megsebzi, vagy lejjebb vesz a páncéljából, de a biztatás jót tett az állatoknak…
Ahogy a farkas elsuhant mellettem, én a földre zúgtam, majd azonnal fel is álltam. Lihegtem, és néztem, ahogy Sansa beviszi utolsó találatát, majd egyszer csak pixelekké válik, és eltűnik az éterben. Felvillant egy ablak a jobb fölső sarokban. A képességnek idő kellett, hogy feltöltődjön. Aggódtam: nem akartam felvállalni, hogy milyen kasztból való vagyok, de tudtam, hamarosan kénytelen leszek…
 
Primrose statok:

_________________
Színem: #8F7ACC
Primrose, Yuichi ellen K1ph
Primrose
Primrose
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 39
Join date : 2013. Jun. 08.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: -
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Hayashi Yuichi Pént. Jún. 21 2013, 02:48

Így van, ha megvettem a kardot felkeresem megmutatom neki és meglátja hogy sikerült megváltoztatnia, innentől képes leszek lélgeztetőgép nélkül is életben maradni.  Végig néztem magamon, míg a lány próbált távolodni. Válaszolatlanul hagyta a mondatom, biztosan nagyon pipa még rám amiért benne kapaszkodtam meg. Vajon, ha hozzászólok válaszol valamit.. nem tudom biztosra, már nem olyan hideg és komor a tekintete, talán itt az ideje, hogy beszélgessünk kicsit. - Tear, köszönettel fogok neked tartozni bárhogy is végződik a párbajunk, mégpedig azért, bebizonyítottad még van érzelem ezen a világon, és nem csak az öröm számlálatlan skálája. Ekkor viszont elfutott előttem és én csak a hátát és lobogó lila haját láttam. Ahogy elszáguld mellettem. És futott a petje felé Sansa, olyan szép neve van a farkasának. Ami már jött is, két legetőségem van, de most jólesz az egyik. És Kardommal próbáltam meg védeni a farkas támadását. Sikertelen. Betalált és további 3 páncélom bánta ez, majd a farkasa eltűnk, köddé vállt. Na most mi legyen fordultam oda. Nem éreztem magam fáradtnak így jobb híján csak futottam, futottam és futottam. Kardom újabb vágásra emeltem és szememből sugárzott a győzni akarás vágy. Egy ívesne indított vágással akartam a vállát mmegsebezni. Hogy ez bejött-e azt nem tudom, hidz sz ütéd után félre néztem még mindig vártam a farkas megjelenését, hisz az állatidomároknak szükségük van rá. Villámként jött a megállapítás ha egy idomár pet veszít akkor a gazdája is veszít. Viszon a párbajunk még aktív. Hogy is van ez, és matt kard színembe néztem bele. Majd Tear tekintetét kerestem. Ahogy nevének jelentését is , "a skisírt szemű lány", "könycsepp".. erről máskor fantáziálok. Túl közel van, ha nem állatidomár, akkor meg kiés milyen kasztja van? Az a farkas, és amikor ő elfutott mellettem ott biztosan, ha megütöm bajba lenne, de védtelenre sose támadok, nem tehetem meg. - Én neked drukkolok Tear, büntesd meg kicsapongó mivoltom, segíts nekem kérlek.

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés
Hayashi Yuichi
Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1491
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 36
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Primrose Pént. Jún. 21 2013, 18:35

- Tear, köszönettel fogok neked tartozni bárhogy is végződik a párbajunk, mégpedig azért, bebizonyítottad még van érzelem ezen a világon, és nem csak az öröm számlálatlan skálája.
Gúnyos, pöffeszkedő sóhaj szökött ki belőlem. Van érzelem még ezen a világon… de öröm az nincs. Tévedsz, Yuichi. - Gondoltam, s mire feleszméltem, már megint túl közel volt hozzám, és egyből a vállam felé vágott. A keze a csapás közben megremegett, a tekintete pedig másfele kalandozott; bizonyára a farkast kereste, a cselt, hogy hova tűnhetett. Azt hitte, állatidomár vagyok, így igencsak meglephette a dolog, hogy Sansa eltűnt.
Ez volt a szerencsém; lebuktam a kard elől, így a penge csak a levegőben himbálódzó lófarkam végét nyeste le. Ellöktem magam a földtől, és egy bénácska szaltó kíséretében hátrébb érkeztem meg. Fejlesztenem kell a készségeimet a játékokban is. Örülhetek, hogy nem estem el.
Míg a fiú feleszmélt, már felszereltem az íjamat. Csak pár érintés volt a levegőben… aztán felajzottam, és még hátrébb lépdeltem, majd mikor a távolság elég nagy volt, eleresztettem az első nyílvesszőt. Yuichi meglepettnek tűnt.
- Ó, igen, megbüntetlek! - Morogtam. Reméltem, hogy ezt nem valami perverz bóknak veszi, mint a sok élettelen kocka, akik arra nyálzanak, ha azt mondhatják valakinek: „büntess!”. - Hamarosan nem csak a Rúnák fognak könnyezni, hanem te is… - Nem hiszem, hogy értette, amit mondok, és ez nem is volt gond. Ez az én saját jelmondatom volt. Így támadtam mindig is.
Az arcomig húztam a húrt, majd elengedtem azt, és a második nyíl süvítve lőtt ki a fiú irányába. Reméltem, hogy legalább az egyikkel megsebezhetem, hát, még ha mind a kettő célba talált volna…
Primrose statok:

_________________
Színem: #8F7ACC
Primrose, Yuichi ellen K1ph
Primrose
Primrose
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 39
Join date : 2013. Jun. 08.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: -
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Hayashi Yuichi Pént. Jún. 21 2013, 19:25

Távolabb került tőlem, míg a farkas eltűnt, nini hova lett Sansa, ült ki arcomra is a kérdés. Ránéztem a Tearre, akinek előbb a haját nem csak, hogy becsméreltem most még meg is csonkítottam a pengémmel. Így hogy ellene tettem magamnak, valahol a legférgebb féregnek éreztem magam. Megütni egy lányt, és íj csúnyán bánni vele, nem érdemlek mást csak, hogy vigyen az az inkvizíció. Meglepődve néztem rá és egy nyíl csapódott a vállamba. - Ano.. - nyögtem fel egy hangot, a felismeréstől, hogy nem állatidomár és még csak közelharcra sem képes, hanem íjász. Hirtelen megnyugodtam. Ez esetben támadhatok, és nem kell törődnöm, azzal hogy lány vagy, innentől csak egy ember, aki nem különbözik az aljas emberektől. Az íjászat nemes, de már régóta elvesztette ezen jellemzőjét a lovagok között. Mivel odakint lovag voltam, becsületem, megbüntetni, a tolvajokat és rablókat. Második nyilat röptében térítettem ki utamból. Niji? Nem, most nem számíthatok rá, azzal rohanva közelítettem, meg míg egy újabb nyílvesszőt helyezett el. Kezemmel megpróbáltam ráfogni a nyílhegyének tövére, távol tartani magamtól és így hogy talán gúzsba kötöttem, egy újabb erős csapást mértem rá. Vállára és karjára, matt kardom remélem belemar. És az Inkvizíció nem ezúttal visz el. Amit tettem ellene azért, kerékbetörést érdemelnék.. de amit ő képvisel, azért a fejét érdemelné. Sunyi íjász.
- Készülj! A harc most kezdődik! - jelentettem ki határozottan szemébe nézve és minden félelmem eltűnt rólam, minden rossz érzésem. Arcom komoly vonásai megmutatkoztak. És visszanéztem két szemébe. – Tear, amit mondtál nem értettem, de az hogy íjász vagy, számomra megbocsájthatatlan.


Élet: 25/25
Páncél: 0/9

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés
Hayashi Yuichi
Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1491
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 36
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Primrose Szomb. Jún. 22 2013, 00:53

Örültem, hogy sikerült találatot bevinnem, ám annak már kevésbé, hogy egyből felém iramodott, és csapásokat kívánt rám mérni. Először a vállam felé vágott, ami elől sikerült oldalra kilépnem, ám a suhintás így telibe találta a kezemet, szinte kettényeste azt. Aggódva pillantottam fel a bal felső sarokba, ahol az életem csíkja újra lejjebb zuhant. Az admin közleménye után ez volt az első eset, hogy tényleg kétségbeestem. Már akkor úgy éreztem, hogy a Halál kúszik felém, vékony ujjait pedig a torkomra fonja…
Tekintetem találkozott a fiúéval, és láttam, hogy most az ő szemeiben gyúlt fel düh, habár nem értettem, mégis miért. Reméltem, hogy az én ijedt pillantásom majd megenyhíti, de talán csak olaj volt a tűzre.
- Készülj! A harc most kezdődik! Tear, amit mondtál nem értettem, de az hogy íjász vagy, számomra megbocsájthatatlan. - Már nyoma se volt a buta, kedveske fiúnak, aki nem akar bántani; szinte tapintani lehetett a feszültséget, ami belőle áradt.
Újra hátrébb ugrottam, felhúztam egy nyilat, majd eleresztettem az irányába. Túl nagy volt az esélye, hogy elvétem, hisz a kezem megremegett, de nem érdekelt. Mondhatni megfélemlített ez a hirtelen bekövetkezett változás.
- Mégis, mi bajod van az íjászokkal? Bizonyára nem ártottak neked semmit, legalábbis… én… nem is tudom… - Hülyén kezdtem neki, hisz már én is ártottam neki, legalábbis szándékomban volt. Legszívesebben megütöttem volna magam.
Megint hátráltam, és egy, majd még egy nyilat kilőttem az irányába szorosan egymás után. Be kellett volna hoznom a „lemaradást” életcsík ügyileg; neki még tele volt, míg én már nagyon sokat veszítettem belőle.
A képességem töltődési idejére néztem. Hamarosan feltöltődik, csak addig bírjam ki, és Sansa segíthet rajtam újból…



Primrose statok:

_________________
Színem: #8F7ACC
Primrose, Yuichi ellen K1ph
Primrose
Primrose
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 39
Join date : 2013. Jun. 08.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: -
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Hayashi Yuichi Szomb. Jún. 22 2013, 10:31

Csak robogtam előre, nem futsz el, többet nem, íjász! Sziszegtem szám szegletében, Kardom fénye haja színében pompázott, igen ahogy te gyűlölsz most úgy gyűlöllek én. Niji tudja az igazat. Ti íjászok mind egy kutyák vagytok, az első nyílvesszőt meg sem próbáltam kikerülni, talált, de lendületem nem törhette meg egy átkozott, vas darab. Majd jött a következő. Odakint nagyon megtanultam, miután elvesztettem jó barátom egy íjász hülyesége miatt, teljesen mindegy hányszor talál el, mindig van elegendő energia, ahhoz, ha közel érek hozzá kitekerem a nyakát, mert megölte. Olyan vagy mint az az árnyharcos, de ellened nem veszítek harsogta tovább bensőm és nem engedett józanul gondolkozni. Kérdése és mondata tovább-tovább fűtötte gyűlöletem az íjászok felé. A második felét az agyamra ült gőz már nem engedte megérteni, pedig lehet sok igazság tartalma volt, abban a helyzetben egy dolgot akartam látni, ahogy a lila kardom megmártózik benne és pixeleire bomlik.. NE! Kiáltotta agyam. A kardim viszont időközben elég közel ért. Megindítottam két vágást felé kereszt alakban, amit a kezem automatán végzett el. - Térj ki! - kiáltottam lehet megkésve, de reméltem nem. Szemeimmel rá néztem mégsem láttam magam előtt. Egyedül voltam egy sötét veremben, ahol a kardom adott némi fényt még. Legszívesebben sírtam volna, hogy mit tettem vele, hisz ő nem az az íjász. Bármennyire is igazságtalan véletlen balesetnek simítottak el az ügyet, aljas módszerekkel, mert egy híresség béna fiát mégsem lehet rács mögé juttatni. Keseredtem el. Ekkor vettem észre időközben térdre roskadtam. Mintha még talpon állna előttem, kezdett már tisztulni a látásom. Kardom fénye továbbra is betöltötte a kardom körüli űrt, én még mindig térdeimen, és egy nagyobb könnycsepp csordult le jobb szemem sarkából. Felálltam és vártam most vajon mi következik, valahogy élni se lett volna kedvem, ha most szétpixeleződik, de ha még felajánlja a játék, hogy beviszem-e az utolsó ütést akkor a nemre kattintok. Mivel még nem villant fel az ablak, vagy laggról van szó, vagy ügyes és kikerülte, az egyik vagy mindkét csapásom. Ha szavaim füleit érték, ha nem így szóltak: - Nem veled van bajom, az íjászokkal általában. Meghalt.. – csukott el hangom – valaki, miatta. És ha látok egy íjászt mmoban kérdés nélkül lecsapom. Ennyi. – sose fogom elfogadni azt, hogy a szemetek megússzák. Ha időközben próbált közbeszólni nem hallottam, ha már halott volt nem hallottam, ha misem történt vele és közbe próbált szólni, nem hallottam.

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés
Hayashi Yuichi
Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1491
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 36
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Primrose Vas. Jún. 23 2013, 22:54

Megint közel ért, és csak az egyik nyilam talált, ha jól láttam, bár az is több volt a semminél. Futott felém, egyre közelebb ért, és vágásokat indított felém…
- Sansa! - Kiáltottam, és mielőtt a keresztirányban indított két vágás célba ért volna, megjelent előttem a farkas. Mindkét vágást az ő bundája nyelte el, és fájdalmasan felnyüszített, ahogy pár pillanat múlva újra pixelekké vált. Beleharaptam az ajkaimba, ahogy eltűnt előlem. Hát ennyit bírt… s én ennyire használtam őt. Szégyellhetném magam.
Ijedten hátráltam, és az életcsíkomra néztem. Ha ezek találta volna, akkor én halott lennék. - Gondoltam riadtan. A légzésem felgyorsult, és rájöttem, hogy annyira talán mégse volt jó ötlet kihívni ezt a fiút magam ellen. A következő támadására vártam, ám ő összecsuklott, és térdre ereszkedett. Szemeiben könny csillogott.
Lassan felállt, én pedig azt hittem, folytatja az eszelős karddal vagdalózást, és akkor végem lesz, de ehelyett megszólalt.
- Nem veled van bajom, az íjászokkal általában. Meghalt.. - Hangja egy pillanatra elcsuklott, de aztán folytatta. – valaki, miatta. És ha látok egy íjászt mmoban kérdés nélkül lecsapom. Ennyi.
Egy ideig némán álltam előtte. Nem akartam még több olyan eszelősen előítéletes fickóval találkozni a játékban, az fix.
- Nekem is meghalt valakim. Itt, a játékban. - Kezdtem nehezen. Elszomorodtam, hisz már sokkal könnyebb volt erről beszélni. Nem csillogott a szememben könny, a hangom még csak nem is remegett. Szánalmasnak gondoltam magam. - Miután kihirdették, hogy ki kell vinni mind a száz szintet… egyszerűen csak kiment a mezőre, és önfeledten nevetve egy mob elé vetette magát. Azt mondta, várjam meg őt, hamarosan újjáéled. A mob széttépte, de nem éledt újjá. - Szomorúan elmosolyodtam, majd felnéztem. - Lehet, hogy nem kéne folytatnunk ezt a harcot. Részemről… én már nem haragszok rád. - Legfeljebb magamra haragudhattam volna…
Statok:

_________________
Színem: #8F7ACC
Primrose, Yuichi ellen K1ph
Primrose
Primrose
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 39
Join date : 2013. Jun. 08.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: -
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Hayashi Yuichi Hétf. Jún. 24 2013, 00:46

Kardcsapásaim, amit gyűlöletem irányított az előbbi farkas Sansa hárította, megóvta Teart. Kiséé megkönnyebbültem, nem akartam neki ártani még most sem. Épp eleget tettem azokkal a bugokkal. Majd tört fel az érzés ez lenne a sötét oldalam, ez az irdatlan erő. Azt azért jó lesz megjegyezni. Két vágás volt a farkas és valószínűleg a lányt is eltörölte volna az esetleges találat. De nem ez így nem helyes. Szavaira viszont elképedtem. Ő előtte is meghalt valaki, aki vele volt, vajon egy barátja, barátnője? Értelmetlen kérdésem még gondolatban sem folytattam. Ő biztosan azt hitte, hogy így kiszabadul, viszont én hittem Kayaba szavainak, ahogyan szerintem Tear is. Szeméből már nem az a harag vagy gyűlölet volt irántam tapintható, hanem szomorúság.
- Lehet, hogy nem kéne folytatnunk ezt a harcot. Részemről… én már nem haragszok rád. - visszavonulása a harctól, váratlanul ért. Az hogy újraélesszem benne az irántam érzett gyűlöletet, biztosan felkeltené benne az újabb harci vágyat. De most az mire volna jó. Mélyebben megharagszik rám. És lehet szerzek benne egy olyan játékost aki később még indikátorának színét is szívesen bepirosítaná nem létező digitális véremmel. Szótlan ültem előtte szánalmasan, míg ő állt leeresztett vállakkal. Szomorúan. Kívülről elég szánalmasan festhetünk, mint egy pár akik összevesztek épp nem tudják hogyan induljanak meg egymás felé. Felálltam, majd Tear szemét keresve, kezdtem bele ajánlkozásba. - Döntetlenbe egyértelműen nem mennék bele, amit tettem veled.. - fogott el egyben jóleső, de mégis szégyen teljes érzés. Ilyen álnok szituációt. Tuti valaki megrendezte, biztosan az a csuklyás alak, akivel előzőleg megvívtam - szeretném, ha megnyernéd a párbajt, úgyhogy válassz, feladom, vagy leütsz nulláig. Nem fogok ellenkezni, és amit tanultam belőle, soha többet nem fogom kukkolni azt a kardot. Igazad van, bemegyek és próbálom majd megvenni. Bármelyiket is választanád, szeretném, ha velem tartanál még egy kicsit. Legalább megnézni.., vagyis bemenni és megvenni értem ez alatt, én állom. - szavaim kuszasága, a bennem zajló idegen erők és tényezők hatására számtalan badarságot törtke a felszínre. Ha felnézett a nyelvbotlásra, akkor talán újra bajban lehetek, de talán már ebből is kiábrándult.

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés
Hayashi Yuichi
Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1491
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 36
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Primrose Hétf. Jún. 24 2013, 19:56

- Döntetlenbe egyértelműen nem mennék bele, amit tettem veled.. szeretném, ha megnyernéd a párbajt, úgyhogy válassz, feladom, vagy leütsz nulláig. Nem fogok ellenkezni, és amit tanultam belőle, soha többet nem fogom kukkolni azt a kardot. Igazad van, bemegyek és próbálom majd megvenni. Bármelyiket is választanád, szeretném, ha velem tartanál még egy kicsit. Legalább megnézni.., vagyis bemenni és megvenni értem ez alatt, én állom.
Szavain gondolkodni kezdtem.
- Döntetlen? Így is te állsz nyerésre. - Mosolyodtam el. Ha már én is megváltoztattam őt, akkor nekem is ideje volt változni. Rám fért volna. Egy liba voltam, aki begyepesedett a bánatba… - Maradjunk annyiban, hogy ennek itt vége van. Nem szívesen bántanálak tovább, és úgy érzem, már értelme se nagyon lenne. - Felsóhajtottam, majd az égre néztem. Ma is tanultam valamit. Leginkább azt, hogy nem minden az, aminek látszik… - Hogy bemenjek veled? - Kuncogni kezdtem. - Remélem, hogy van pénzed még amellett egy fagyira esetleg… de persze elkísérni is csak akkor foglak, hogy ha elég gyorsan futsz! - Kiáltottam fel. Meg akartam törni ezt a gyászos szomorúságot, hát megpróbáltam valami vidámságot csepegtetni a cselekmények szála közé. - Kapj el, ha tudsz! - Hátat fordítottam neki, és rohanni kezdtem, reméltem, hogy kihallotta hangomból a játékosságot. Úgy szaladtam, ahogy csak a lábam bírta, hisz Yuichi bebizonyította, ő is eléggé tud tempózni, ha akar; most pedig „az forgott kockán”, hogy valaki mellette álljon a boltban, és biztassa, bátorítsa…
Önkénytelenül is felkacagtam. Valami más volt, sőt, minden mássá vált ez után a harc után. Azt hiszem, ideje beleélnem magam a játékba, és úgy viselkedni, mintha ez már a valóság volna…


//Köszi a játékot... folyt. köv. ismerkedősben? Razz//

_________________
Színem: #8F7ACC
Primrose, Yuichi ellen K1ph
Primrose
Primrose
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 39
Join date : 2013. Jun. 08.

Karakterlap
Szint: 3
Indikátor: -
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Hayashi Yuichi Hétf. Jún. 24 2013, 22:13

Megváltozott, Tear a neve és mosolyog. Lopakodott a szívemben egy kis kíváncsiság és jó érzés. Meglepett, amikor burkoltan megmondta, hogy nyertem, de nem csak én nyertem, így hanem mindketten.
- Rendben. Én sem bántanálak, azért a két támadásért meg főleg. Elvesztettem a fonalat az emberségemmel - szégyelltem el magam, de cselekedetei másról tanúskodtak, szabadnak és jókedvűnek tűnik. vajon mi történhetett? És még jól hallom kacérkodik is? Döbbent arcomat látva talán még el is nevethette magát. Mikor rátért, hogy bizony nem bánná, ha meghívnám egy fagyira, bennem is felszabadult végre minden, ami eddig szorongott. - Akár kettőre is! - szavaim hiába csengtek jókedvtől és mosolyogtam, hamar lehervadt, amikor mókázni kezdett inkább áttértem először fejcsóválásba majd futásnak eredtem. "Kap el ha tudsz!" szavai beívódtak fejembe és saját nevetésemre eszméltem fel. A dühe elszállt. Szóval, akit elveszetett már csak magában gyászolja, nem mindenki előtt. Ezt megbecsülöm benned Tear és bakancsom talpa csak úgy szedte a térköveket maga után. Ahogy a lila hajzuhatag közeledett a látóteremben. Ismerős hang csapta meg fülem, egyetlen szó. - Sansa - jaj ne kiáltotta bensőm, a kislány ahogy hívta még mindig biztosan mérges rám. Nem állhatok meg, szaporáztam tempóm, már csak egy karnyújtásnyira van Tear válla és akkor átadom a fogó szerepét és ő hív meg a fagyira. Már majdnem még egy kicsit - ÁÁáááá, megvaa... - szavam elakadt amikor Sansa megjelent és Tear egyetlen mozdulattal hátára szökellt. Sokkal fiatalabb lett az elmúlt percekben, mint amennyi volt amikor elkapott a bolt előtt kukkoláson. "Ero-sennin" jött a gondolat, de most ez sem ronthatta el a hangulatot. Én mosolyogtam, sőt nevettem ahogyan ugrándozott a farkas hátán direkt egy kicsi előnnyel előttem. Majd megállt a cukrászda ajtajában.


//Köszi a párbajt! folyt. köv. biza Razz//

_________________
Adatlap

Spec:
[T4] Agni Hayashi Yuichi >> 8 tűzsebzés
Hayashi Yuichi
Hayashi Yuichi
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1491
Join date : 2013. Apr. 23.
Age : 36
Tartózkodási hely : JL Palota 2. emelet 4. ajtó

Karakterlap
Szint: 33
Indikátor: Zöld
Céh: Justice League

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Cardinal Szer. Júl. 03 2013, 01:06

Ossu!

Szörnyen sajnálom a késlekedést, egyszerűen kiment a fejemből, hogy zárásra vártok. Részben a slendriánságom, részben a KT minősége okán megkapjátok a maximális jutalmat, ami 30 xp és 80 arany.
Cardinal
Cardinal
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3346
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Primrose, Yuichi ellen Empty Re: Primrose, Yuichi ellen

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.