Yuichi vs. Kiyo erdei séta

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Júl. 04 2013, 11:18

Reggel volt korán reggel. Hime szavai még mindig a fejemben voltak. Sárbirkózás, még mit nem. Kikerestem a nevét a játékosok listájában és elkezdtem beírni üzenetem.

Yuichi üzenete: írta:„Szervusz!
Hime és én várunk téged a harmadik szint Ködbe veszett erdeje határában délután ötkor. Egy kaland túrára. Ha van kedved gyere el a késő délutáni szörny öldöklésre, úgy hallottam akad ott pár igen erős is és nem árthat csapatban odamenni. Ketten kevesek lennénk, számítok rád!
Y. és Hime”

Meg is van, remélem elég neki az ismert név, hogy ráharapjon a csalira, újabb találka Himével meg egy ismeretlennel, ebből még nem sejthet semmit, mire készülök. Remélem eléggé lenyűgözted Hime, sóhajtottam magam elé. Van időm felkészülni, és most ő is küldetésen van. Remélem, jól van nincs baja és persze, hogy visszatér. Tegnap, amikor elment, fura é szokatlan üres érzés telepedett utána szívemre. Olyan mintha hiányozna egy darabom. De ezt a darabot most pótolhatja ez a bizonyos Kiyo játékos. Lehunytam a szemem és megterveztem minden lépésem előre.
- Igen, ez így jó lesz – suttogtam magam elé. Mivel barátjának fogadta kedvesem így csak kicsit térítem észhez, hogyha átlép egy határt, akkor a kardom élével fog barátkozni. Sötét gondolataimból felkeltem és felnéztem, mintha csak egy tűvel szúrtak volna meg. Úristen, miken jár nekem az eszem, nem, indikátorom marad zöld, ez nem én vagyok, de akkor mi lehetett ez. Féltékenység.. gondolkodtam el a hirtelen eszembe jutott szón. Ugyan mire, de eddig ez tűnik a legvalószínűbbnek.
Felkeltem mielőtt még agyam újra elszabadulna. El is indultam a cél helyre. A Főtér portálját használtam sajnos még csak ezt az egy módot ismertem, amivel szintek között lehet vándorolni. Fényárban úszva átértem a túloldalra Mirage városa fogadott. Kellemes helynek tűnik, de ezúttal nem turistaként érkeztem, célirányosan megindultam a városkapu felé és hamarosan átértem a bolt ív alatt. A kezdetekbeli ruhám vettem fel a világoskék zakóm és hozzá illő, elegáns nadrágot. Barna bakancsom helyett egy újonnan beszerzett félcipő fehér színben villódzott lábfejemen. Kellőképp kiríttam a tömegből is és a zöld árnyalatokból. Helyes. Még van kettő óra hosszam odaérni a találka helyére, a városban tett kerülő elég sokáig tartott, és a cipőért is hosszasan alkudoznom kellett. A hangulatom most viszont nem tudják elrontani. Félem magamnak bevallani, de leszámolásra készülök. Igen, de ebben még nem vagyok biztos, hogy igazán így érzek-e. Csak jöjjön el és minden kiderül. Hamarosan oda is értem és a zavaró vaddisznókat eltűntettem onnan és vártam. Van egy órája beérni, ha van mersze, vagy kíváncsisága eljönni.

by **Aida Atsumori** Szomb. Júl. 06 2013, 00:49

Szép, őszi nap volt. A levelek különböző tevékenységeket végeztek, egy része a fákat díszítette, másik a földön hevert védelmet nyújtani egyes állatoknak, harmadik, a levegőt festette, sárga, vörös, barna de még a bordó minden árnyalatában is. Ezek nélkül meg se lehetett volna mondani hogy ősz van. Amire én felébredtem, a szelek már nyugodni kezdtek, ami annyira érdekes nem volt, hisz az ősz legalább annyira kiszámíthatatlan mint a tavasz. Az már sokkal inkább felkeltette a figyelmem, hogy kaptam egy levelet. Ágyamból felültem, azonnal megnyitottam. ”Aha, ködbe veszett erdő, harmadik szint, Hime és ő, délután ötkor, túra. Eddigi leggyanúsabb üzenet amit kaptam, de azért rendben, elmegyek.”
Felöltöztem. Most az egyszer úgy gondoltam meg válok már mindennapivá vált ruhadarabomtól, - az ingtől – helyette inkább narancssárga-fehér dzsekit vettem fel, alá pedig fehér pólót. Másik szokásomnak viszont hódoltam, ezért öltözékem darabjává tettem az egyik farmernadrágom. Méghozzá feketét. Lábbeli utálatom legyőzve, felkerült a lábamra egy narancssárga zokni és egy fehérsportcipő is. Mindig gyűlöltem őket, mert zavarták a lábujjaim, meg a bokám, meg mindenem. Csak sárban és hóban viseltem el őket igazán. Mivel ráeszméltem hogy még mindig nem ismerem a következő szintre vezető utat, elkezdődött a hosszas kérdezgetés. Körülbelül két és fél óráig ugráltam a Kezdetek városába, valami olyasmi szöveggel, mint ’Hé, tudod hol lehet átjutni a hármas szintre?’ vagy ’Van valami teleporter a közelben amivel ugrálni lehet a helyszínek között” Végül egy öregasszony npc mondta el, hogy igen, van, méghozzá a főtéren. Siettem is oda, kíváncsi voltam az ottani város milyen. Meg is tettem, de valahogy nyomasztó volt az a légkör számomra... ”Szerintem nem olyan hangulatos. Lehet hogy azért mert már hozzá szoktam a Kezdetek Városához…” - indultam a városkapu felé. Hamar megtaláltam a ködbe veszett erdőt, nem volt túl messze a várostól és csak egy hatalmas ködfelhőt kellett keresnem. A fákon haladtam, az elsőre felmásztam, tovább léptem a másik fa ágára és így tovább és így tovább. Ott töltöttem a maradék időmet, majd megjelent egy nálam idősebb férfi, egyedül. ”Ő lenne Hime barátja? Jól gondoltam, tényleg átvert.”
- Mit akarsz tőlem igazából? – ugrottam elé.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Júl. 08 2013, 13:49

Vártam, vártam, biztosan ütött az óra és késik, de nem ijedtemben, amikor megláttam a furcsa narancssárgás-fekete szörnyet, és furán emberi hangon szólalt meg. Hátrahőköltem a fentről érkező meglepetésre, és nem ez nem egy szörny volt, hanem egy JK indikátora a megszokott helyen világított, és életerő sávja is. Furcsa lesz ebből a világból kijutni, nem fogom látni az emberek indikátorát. se életerejét. Bizarr gondolat hatására még azt is elfelejtettem, hogy hol vagyok. És a következőt találtam mondani.
- Te meg ki vagy? - kérdésére kérdéssel felelve és még többel. - Meg amúgy mi az hogy mit akarok tőled? Kisfiú, neked nem tanították meg szüleid, hogy nem szabad erdőben játszani és másokra a frászt ráhozni? Meg amúgy is mivel te még olyat sem tudsz, így én bemutatkozom, a nevem Hayashi Yuichi és jelenleg várok egy fickóra, akiből annyit tudok, hogy a neve Kiyo. Legalábbis drágám ennyit mondott, volna hozzá egy-két keresetlen szavam. Hogy merészeli, iszapbirkózásra kényszeríteni. Jöjjön csak el, kap a fejére.. te meg menj haza attól, hogy bent ragadtál SAO-ban ne itt játssz most. - mondtam hosszasan hadarva miután leküzdöttem a narancsos terrortámadást. Ezek a mai fiatalok, felengedik ilyen játékra, aztán meg bent ragad. Jelentős éveket hagy ki ezzel a városi fesztiválokból és a rengeteg gyerekprogramból, amik alatt felnőttem Japánban. Sőt még a tamagocsit sem ismerheti, hisz még gyerekkoromban jött és ment a dolog. Akkor még nagyon kicsi voltam az ezredfordulókor.
Bár most hogy így belegondolok, fogalmam sincs hogy kilehet az a Kiyo, és ő itt van időben, a megbeszélt helyen, és még a kérdése is passzol a szituációhoz. Csak nem.. azt ne mond istenem, hogy ő Kiyo! Arcomra kiült némi aggodalom, és egy birodalom bukása.

by **Aida Atsumori** Kedd Júl. 09 2013, 14:34

Eléggé meglepődött a csávesz, aztán meg elbambult. ”Bambula, kérem figyeljen Kiyora!” És elkezdte hogy ki vagyok. Oké, szokásos értelmetlen kérdés, miért ne? ”Luk, én vagyok az apád…csak hozzál konzervbabot.” Kisfiúnak is nevezett. ”Na de most már komolyan! Kisfiú!? Ez erős túlzás! Tizenhárom esztendőt már éltem! Azért mégsem vagyok olyan pisis, mint ahogy ez a barom állítja! Bár még semmit se tud rólam, máris előítéleteket gyárt! Állítóm, hogy a gondolkodásom simán felér egy tizenhat évesével.
- Yuichi, ha eddig még nem jöttél volna rá, te hatalmas vadmarha! ÉN VAGYOK KIYO!” – tervezgettem a leszólását.
- Kedves Yuichi, elmondanám, - kezdtem háborodottan. – Én vagyok Kiyo. Amúgy meg, mért ne lenne jogom kihívni Himét egy iszapbirkóra? Talán nem szabad, mert csak tizenhárom éves vagyok? Na jó, tudod mit? Kihívlak egy párbajra. – küldtem el neki a felkérést.
- Teljes életes, kösd fel a gatyádat, mert ezúttal férfi ellen leszek. A lelkiismeretem nem fog gátolni.
Közbe már készítgettem az öklöm. ”Cöh…nem értem mit lát Hime ebben a baromban. Akkora pofája van, hogy egy egész várost belehetne mögé rakni, senki se venné észre.”
- Előítélet rossz barát. Ezt jegyezd meg. Ne hord ennyire fent az orrod, mert falba ütközöl. Szerintem fogadd meg ezeket a tanácsokat, mondjuk rajtad áll.
Hirtelen stílust váltottam.
- Na mi van? Ne mond már hogy beijedtél. Egy huszonvalahány éves beijed egy, - a te szavaiddal élve – „Pisistől”? Nevetséges!
Fejemben már nagyban szólt az ötletelés, hergelés után az agytekervényeim már csak arendes terv elkészítésén próbálkoztak. ”Rákell jönnöm milyen értékei lehetnek. Elején még muszáj játszadoznom, kikell ismernem valamennyire. Biztos csak a vége felé veti be az ütőkártyáit, de talán megtudhatok valamit a stílusáról!”

by **Hayashi Yuichi** Szer. Júl. 10 2013, 11:26

Szavain meglepődtem, ő lenne Kiyo. Végigmértem a fiút, és legszívesebben nevethetnékem volt. Mennyire agresszív lett pár szótól. Mi lett volna ha előre tudom hogy ő az és még kötegszem is vele. Bár minek tennék olyat. Egy kis móresre tanítást terveztem, de így hogy elárulta a korát, úristen feleannyi idős, mint én. Korában csak solo játékokkal játszottam, hogy eddzek, és persze vívtam már nagyban. Megjelent a párbajra hívása, teljes életes. Bármelyikünk is jut a végére választhat, hogy megöli-e a másikat vagy sem. Felőlem erre nincs veszélye, de ő elég szeleburdinak tűnik. Ergó nyernem kell és akkor a kegyelem biztos.
Egy szót nem szóltam és elfogadtam a párbajra hívást. Üres szitokszavai, és hergelésnek szánt, szavai tipikusan jellemezték, az akkori korombeli nagyszájú gyerekek viselkedését, így nem hogy hangot nem pazaroltam rá, hanem még mosolyom is megtudtam tartani. Nem tudom mi vagy, és mit tudsz, de ez mindjárt kiderül. Azzal megjelent bronz vértem, sisakom és kardom kihúztam hüvelyéből. Narancs ködben úszott fegyverem és fénye is ragyogó volt. Bevilágította a ködös területet és ezzel az árnyékok is megnyúltak körülöttem. Mosolyom szélesebbre húztam. Nem féltem tőle, nem tartottam, csak egy szájhőst láttam magam előtt. Akin most kénytelen leszek revansot venni. Vajon drágám szenvedett a tapizós fiatal szatírtól?
Ha igen, most arról kódul. Azzal gyorsaságom latba vetve neki lódultam és frontális támadást indítottam a srác felé. Haránt vágás, ezt védd ki! Hogy mi a fegyvere azt nem tudom, de gyorsan kell cselekednie, ha kiakarja védeni Nijim által keltett szelést. Jobb lábam kicsit megdöntöttem és belekezdtem a mozdulatsorba, csuklómon rántottam egyet a tanult módon és a rendszer is segített kissé.

Niji Statok (narancsfényben):

Statok:

Élet: full
Páncél: full

by **Aida Atsumori** Csüt. Júl. 11 2013, 21:30

A csávesz teljesen figyelmen kívül hagyta a beszólásaimat. ”Rendben. Szóval lehetetlenség hergelni, felsőbb rendűnek hiszi magát és még sok más. HÁ’ MIT KELL CSINÁLNI AZ ILYENEK ELLEN? O.O Himének jó ízlése van, szóval ő se lehet rossz ember. Ezt onnan tudom, hogy velem is szóba állt. Erre a csatára le kell vetnem gyerekes mivoltomat, úgyis csak részben vagyok olyan. Bár pofátlanul viselkedett két perccel ezelőtt el kell tekintenem mellette és tisztelettel beszélni hozzá. Csak akkor fog hasonlóan tenni.”
- Ne haragudj az előbbiért, kissé érzékeny vagyok az ilyenekre. Utálom beismerni magamnak, igazából milyen fiatal is vagyok. Bár idővel biztos bánni fogom, most úgy érzem sokkal jobb lenne pár évvel idősebb lenni. Ebből is látszik milyen gyerekes vagyok tényleg. – mosolyodtam el.
- Remélem barátságos meccs lesz és igaz ellenfeleket találunk egymásban. – fogadta el a kihívást.
”Tudtommal három erős dolog van ezen a világon. Elnyomás. Félelem. És szeretet. De van még valami, ami szintén nagy erővel bír, főleg harcokban. Ez a meglepetés, ami ködtől tökéletesen megoldható. Elrejt és ha ügyesen lépkedek, az életbe nem jön rá a hollétemre. Csak egy a baj. Engem is akadályoz. Valamennyire sikerült körül néznem az erdőben, a maradék óráimat bóklászással töltöttem. Csak az a kérdés, ő is először van-e itt. Vajon melyik a jobb? Ha közelmúltban szerzem az emléket, vagy ha régebben, de többször egymás után. Áhh majd eldől. Az imént kijelentettem, hogy egyenlő félként, szinte barátként küzdjünk meg, teljes erő bedobással, mégis valamilyen szelídséggel, épp ezért talán tényleg lehet majd játéknak venni." Megpillanthattam fegyverét… ”Egy kard…szóval kardforgató…”...Ami körül valami érdekes narancssárgás fény gomolygott. ”Basszus! A fény miatt ő jobban fog látni a ködben.” – mosolyodtam el. ”Viszont van hátránya is. Ugyan úgy, én is jobban látom. Csak egy baj van. A fénykeltésen kívül biztos rendelkezik más funkciókkal is, tehát még kicsit se ismerem. És mellette a sebessége, valamint ereje se derült ki.” Hirtelen felém kezdett rohanni, egész gyorsan. ”Gyors! Nagyon gyors! Sőt, nálam is gyorsabb! Az egyetlen fegyverem is ellett véve. Már legfeljebb csak taktikával tudom legyőzni. Értelmesnek tűnik, biztos nem hülye. Valószínűleg ő is kifogja használni a ködöt, bár a fény miatt neki nehezebb lenne. Mindegy."
- Gyors vagy! - hadartam el.
Egyszerű vágással kezdett, ami ellen az első pillanatban aktiváltam a képességem. Hirtelen hátraugrottam, majd belevágtam a végtelennek tűnő ködbe és erdőségbe. ”Ha jól mozgok, lehetetlenség lesz számára észrevenni. Én aránylag látni fogom, a pengéje miatt és képes leszek hátba támadni. Egy, talán még Yurinál alkalmazott cselemet is bevethetném, mondjuk helyzettől függ, ha rosszul áll a szénám, nincs időm csőbe húzni támadáskor, tök mindegy hogy támadok, csak összetettnek, nyomon követhetetlennek kell lennie és képtelenség a kivédése.”[/b][/b]

by **Hayashi Yuichi** Pént. Júl. 12 2013, 05:51

Látszólagosan lenyugodott, helyes, harc következik, feldoppingolva képtelen lenne figyelni, mint én a csuklyás késes ellen. Azt a párbajt nem kívánom újra, sőt a névtelensége kifejezetten bosszant. Mégis szinte a csontom bizsereg, újra fogok vele találkozni, még meg lehet pont itt, néztem hirtelen hátra. Ezután megszólalt a fiatal srác. Nem csak látszólagosan, de teljesen lenyugodott. helyes!
- Nincs semmi gond a koroddal. Tisztelet teljesebb beszéddel látod, sok mindent elérhetsz - még ha megjátszod magad, akkor is. – Szintén bízom a baráti hozzá állásodban. Tulajdonképpen, amiért elsőre idejöttem az a célom már megváltozott. Sokkal veszélytelenebbnek tűnik, bár továbbiakban lebecsülni nem volna értelme. Akkor kezdjek is bele, és nekirugaszkodtam. Első támadásom elől jószerével elugrott és befutott az erdőbe. Megálltam és döbbenten pislogtam, ahogy sejtettem, biztosan sok tejet ivott, hogy ennyire gyors. Helyes. Ugyan nem értettem mi célt szolgál az hogy most ő befutott az erdő. Egy tuti, hogy nem fogok utána menni. És ha így folytatja, kifut a küzdőterünkről és elveszíti a párbajt. Végképp nem értette ez mire jó neki, csak fel kellene erre hívnom a figyelmét, még a végén egyetlen ütés nélkül nyerek, az meg milyen már. Így is Himének nem fog tetszeni, amit most csinálok, mert ez egyfajta utána járok a dolgainak. Elmondása után viszont jogosnak érzem a revansot, a kis tyúktolvajon. Talán a régimódi hozzáállás teszi, hogy ilyenek jutnak eszembe, de ezen még kissé mosolyogtam is.
- Hé, te gyerek, minek futsz be oda? Ha túl messze mész kiesel párbajból és veszítesz! Meg ha már ennyire a cukkolást kedveled, és nem tartod magad gyereknek, szíved joga! – kiáltottam az erdő fái közé. – Nem fogok befutni utánad oda, kitudja milyen szörnyek vannak bent ott, másik meg gyere vissza és küzdjünk meg, mint férfi a férfival! – kiáltottam újfent a mondatom végét cukkolásnak szánva. Majd csak úgy magam elé mondtam.
- Persze nem ököllel, még ha csak pixelek vagyunk is nem ütök meg egy gyereket csak úgy. Annyira azért nem tett rossz fát a tűzre. Bár, ha rákényszerítette.. – a Niji fénye közben kihunyt, nem érzékelt harcot. Nézek a kardomra ilyet, úgy meglógott a gyerek, inába szállt volna előző bátorsága? Leültem a kissé vizes fűbe nem törődve, hogy a ruhámat bizony összepiszkolhatom. Ásítottam egyet kettőt és elkezdtem a földbe vésni a régi lovagi indulónk kezdő betűit. A bonyolult ábra egész jól haladt. Felnéztem, vajon hallotta a szavaim, vagy mindjárt jön a felirat, hogy nyertem, mert az ellenfelem nem óhajtott tovább harcolni?

by **Aida Atsumori** Hétf. Júl. 15 2013, 13:32

Eszébe se jutott utánam iramodnia. ”Helyes…” – kapcsoltam ki a képességem, a hatalmas fák közé belépve. ”Már kiértem a körből, nincs semmi értelme bekapcsolva hagyni. Nem túl sok ideig tudom fent tartani.” Drága ellenfelem azt hitte elakarok futni, közbe én csak egy félkört tettem, hogy mögé kerüljek. Futottam ahogy tudtam. Már körülbelül a hátánál lehettem, amikor eltűnt a fény. ”Mi az isten? Rájött mit akarok és elfutott? Vagy csak kikapcsolta?” – siettem a legutóbbi elhelyezkedése felé.
Megpillantottam hátát, majd ráordítottam, ezzel próbáltam felzavarni üldögéléséből.
- Leülsz pihenni egy csata közepén és nem véded a hátad? Jobban kéne figyelned. – indítottam felé egy bal egyenest, közbe ujjaimmal az invertorymba bogarásztam.
Megjelent kezembe a lándzsa és bal kezemmel is fogtam, majd pördültem egyet jobbra, utána egy szúrás, lentről felfelé vágás, és egy hatalmas felugrásos ütés. Mozdulat soromat egy hátraugrással fejeztem be.
- Mutasd meg mit tudsz! Előbb azt mondtad gyermeket nem bántasz, de ezt most vegyük egyszerű játéknak. Biztos vagyok abban, hogy az elmúlt hetekben te is szenvedtél, aggódtál a kinti dolgokért, féltetted magad, a többieket, mindent és épp ezért…felejtsük el hol vagy miért vagyunk, csak élvezzük amit csinálunk, tegyük azt egyszer, amiért igazából ide jöttünk! – mosolyodtam el.
- Tudod, bár fogságban vagyunk, nem láthatjuk azokat akiket szeretünk, nem tehetünk azt amit akarunk, itt megtanulhatunk valamit! Méghozzá küzdeni! Küzdeni az életért, azokért akik kint várnak minket! Ezért tilos feladni! Muszáj előrenézni, sose hátratekinteni, felkelni a vereség után, mert különben nincs semmi értelme. És hogy minek nincs értelme ezek nélkül? Mindennek! A múlt, a múlt, fájdalmas emlékek és boldog percek lehettek ott, viszont ha csak azokat nézed, lehetetlenség előre haladni! Ez csak egy elmebeteg játék, mégis az életfontos dolgaira tanít meg minket, nem igaz!? Hisz megtanít összetartani, elfelejteni a határainkat, egészen a csillagos égig menni! Lehettél rossz ember, lehettél jó ember Aincardba belépésed előtt, jobbként fogsz távozni, mert tényleg rájössz, mi az igazán fontos! Bevallom sok borzalmas dolgot tettem életemben, elhanyagoltam a szüleimet, le se tojtam mit beszélnek, csak játszottam…most már tudom helytelen volt és arra fogok törekedni, hogy majd jobb legyek! – jutott eszembe mit is csinálok.
- Őő bocs, kicsit elragadtattam magam... - vakartam fejemet, kissé zavarban, közbe figyelve támad-e.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Júl. 15 2013, 15:45

Ahogy ültem a fűben látásomra nem tudtam alapozni, köd volt. nem túl sűrű de húsz-huszonöt méter után beleveszett a homályba az erdő. És igen hamarosan jön a felirat, hogy elmenekült ellenfelem és nyertem. Folytattam a földbe a szavak karcolgatását. Azonban a hátam mögül mozgás zajokra lettem figyelmes. A csendes és nyugodt erdőszélen jön valami. Biztos egy vad.
Kardomon megfeszítettem tenyerem és szorosabbra fogtam. Az odakint eltöltött évek alatt, már pontosan tudom milyen az emberi futás hangja é bizony ez az volt. Lopakodás jártassággal többre mennél, bárki is vagy.
És már nyakamon is volt. Egy alacsony alak robogott elém. Lándzsával.
Felismertem, az előbbi elfutott Kiyo nevű gyerek az. Cseles, de alábecsültél, egy veterán kardforgatót. Éveken át edzettem, lássuk a játék mit bír. Külső vágás elemeztem mozdulatát, testemen alig kellett fordítani, hogy elkerüljem. Közben Niji felizzott, halovány rózsaszín színben. Egy pillanat erejéig lestem csak oda ez meg mit akar. De igaza van éreztem. Nyugalom járta át minden tagom. Erre szúrt egyet. Lándzsa szúrását amúgy is nehéz kivédeni, így hagytam had érezzen egy kis örömet. Amúgy is csak páncélom karcolta, ahogy száguldott el mellettem a fegyver. Közelebb jutottam. Karom átemelve a lándzsa nyele fölött próbáltam terelni a figyelmét. Elég közel vagyok, mehet.
- Első lecke, nincs inad, nem mozogsz. Azzal egy alulról felfelé indított vágással comb ín majd a lendületet kihasználva vágtam a nyaki ín felé.
A következő mozdulat meglepett és masszívan belevágott életerő csíkomba is. Ezt követve a fenti részt védtem biztosan arról jön a támadás. És igen, kiszámíthatóan odaütött, ahogy védtem közelebb szökkentem és ha sikerült apró taszításom az idő alatt, hátul a láb ideget igyekeztem átvágni. Tudtam igazán járás lassító sérülést nem okozhatok, neki, hisz nem is fáj, meg a pixelek visszagyógyulnak idővel.
Három vágás és egy védés, ezzel talán meg is volnánk a bemelegítéssel. És irdatlan hosszú monológba kezdett miután hátra ugrott.
Most miért? Falazni akar saját érzéseinek inkább.
- Figyelj, nem illik a hátam mögül úgy támadni hogy közben rám kiabálsz és figyelj hangtalan lépteidre. Ha nem szólítasz meg akkor is kiszúrom hogy jössz. Másik pedig. Épp most mondtad el mennyire nem vagy gyerek. Eddig csak kinézeted alapján kezeltelek gyereknek, de tudd innentől felnőtt ként foglak kezelni. Mert ennyire nagy elhatározásaid vannak. A probléma ezzel csak annyi - közben indultam neki az újabb támadásnak a fénytelen kardommal, ezúttal észre se vettem hol és mikor kapcsolt ki a Niji. Szaladtam, és tüdőm sípolva ontotta a szavakat - hogy, amíg Hime nem mondja, hogy kötelező barátkoznom veled, addig sem a múltad, sem a jelened nem izgat és az a kollektíve tudat sem, amit képviselsz - egészen közel értem, akrobatika híján így csak a kardom fentről lefelé rántottam, hogy megsebezzem.
A vágás után még hozzá tettem - miért felejtsük el, hogy kik vagyunk és miért jöttünk ide? - néztem rá kérdőn. Nem vagyok holmi vadember, hogy levedlett állapotban harcoljunk.

by **Aida Atsumori** Hétf. Júl. 15 2013, 16:51

Támadásom egyáltalán nem lepte meg. ”Tudtam. Ekkora száj mellé tudásnak kell társulnia” – mosolyogtam pördülésem közbe.
- Most biztos azt gondolod alábecsültelek, ám tévedsz.
Szúrásom is karcolta, de én már ennek is örültem. Látszott milyen precizitással forgatta a kardját, egy ideje már gyakorolta. ”Ügyes…” A lándzsa felhúzás szépen sikerült, egyáltalán nem számított rá, keveset, de csökkent az életcsíkja. Azért ő is vitt be a támadás, combomon és nyakamon meg is jelentek a vágásnyomok. Azonban utolsó ütésem ismételten haszontalan volt. Még tovább próbálta szabdalni a lábamat, amire én egy hasba rúgással reagáltam. Beszédem alatt kissé meglepettnek tűnt, lehet csak én láttam úgy, előfordulhat. Aztán jött a szokásos illemtanítás. Azt mondta, felnőttként fog kezelni. Remek.
- Megismétlem, véletlenül se becsültelek le. Csupán megakartam győződni valamiről. Pipa. Valóban bámulatosan forgatod a fegyvered, elismerem. És kösz, igazán örülök hogy végre valaki képes a külsőmtől eltekinteni.
Azt mondta, amíg Hime nem mondja hogy kötelező barátként kezelni engem, akkor tojik a múltamra, bármire ami velem kapcsolatos.
Vágni próbált, amit én kivédtem, majd szorítottam felé, erősen.
- Jól van. Legyen. Én is eltekintek a felett miben hiszel kit szeretsz…de ha lesz alkalmam, segítek, ebben biztos vagyok. Ezt ne felejtsd el, a századik szinti találkozónknál mindenképpen kelleni fog. Amúgy, félreértetted. Úgy értettem, felejtsük el, Kayabát, hogy bevagyunk zárva és a negatívumokat, mindegy, hagyjuk. Még sok fontos dolog van, de ami nekem most hirtelen eszembe jutott, az hogy minden rosszban van valami jó. Mondjuk itt, nézzük. Te itt találtad meg az Igazit, Himét. Én barátokra leltem és biztos fogok is még. Örülök a kapcsolatotoknak. Reményt ad, így úgy érzem nekem is van valaki aki vár a megismerésemre. – ugrottam hátra.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Júl. 19 2013, 11:18

Taszított rajtam egyet így elvétettem a támadásom. Hasba rúgása szép díszítő elem, de másra nem volt jó. Bal felső sarokban rögtönöztem sokat sebez. De nem eleget ahhoz, hogy kijátsszon. Kamuzik, egyértelmű. Túl átlátszóak a szavai. Nem ért ahhoz, amit csinál. Ejnye-ejnye tudnám minek papol olyan szavakkal, hogy nem becsül le mg semmi ilyenek. De még most sem értem igazán, Hime mit kedvelhet ebben a játékosban. Én nem tartom magam már nagyszámnak, sőt igazából sosem voltam valami híresség. Szerettem megbújni az árnyékban. Talán amikor jelentkeztem a lovagrendbe, ott történt változás. Meg ismertem milyen az, ha középpontba kerülök, megéreztem milyen az, ha ismeretlenek és más tudásúak ellen harcolok. A fegyverek arzenálja végtelen volt. Ahogyan a sorban álló harcosok is. Az előttem álló srác nem tudom igazán miért harcol, kijutásról beszélt. Szóval mégis csak van némi célja. De valahogy benne még nem érzem azt a kitartást és erőt, amivel tényleg nyomatékosíthatná szavait. Vágásom könnyedén védte, bár szerintem igen ki van csavarodva a keze, fájni nem fájhat neki, de ha innen akar támadni, az inkább vicces lesz. Elkezdte felém szorítani kardom. Értem már, erőfölénybe akar kerekedni, harcban talán ez a legjobb kitanulni a másik mozdulatait. Egy lépés balra egy előre és újabb vágás. A szúrást kikerülhetné, ha ügyes, de a vágás az közelről mindig hatásos fegyver, bár már ő kettőt védett. Na mindegy, mesterien forgatja biztosan a lándzsát, vagy a rendszer siet segítségére.
- Köszönöm! – miközben a fegyvertartó válla felé száguldott matt pengém. Támadást követően, nem léptem hátra, se előre, pont jó ez a helyzet innen nem ér el a lándzsával, míg én a kardommal igen. – Na, már most a századik szint igen messze van. Addig sok csatát fogsz te is megvívni, ahogyan én is. Azt, hogy be vagyunk zárva sokan másképp élik meg, ahogy én is. Persze frusztrál, hogy nem tudom mi a helyzet a valós testemmel, de különösebb indok nem zavar. Igazad van, megtaláltam Himét, de nem biztos, hogy az Igazit. Sajnos ez mindig bennem van. Ezt még senkinek nem sikerült kiölnie belőlem. Neked pedig sok sikert hozzá.

by **Aida Atsumori** Hétf. Júl. 22 2013, 17:47

Hitetlenkedően hallgatta szavaimat. Ellenfelem egy egyszerű mozdulattal kikerült a szorult helyzettel. Simán odébb vitte a kardját, én meg majdnem pofára estem. Balra lépett, majd előre, szúrt egyet, amit épp kitudtam kerülni, de végül a vágása elől már nem tudtam menekülni. A jobb vállamat találta el, erre én ösztönből hátradobtam a lándzsát, aztán már kontrollálva magam, odaugrottam, én is felvenni. Láttam rajta, egyszerű időhúzásnak vett minden hangot, ami ma ajkaimat hagyta el.”Jól van…leszarom…” – gurultam dühbe. ”Lehet ilyen, de mért? Nem rég mondta, felnőttként tekint rám. Én tényleg kezdtem már valamilyen szinten megkedvelni, hisz az első mondatai csak előítéletek voltak és csalódnom kell. Jól van. Soha többé nem szólok hozzá. Legyen. Úgy se érdekli” – durcáztam. Nagyon megsértett vele, mély nyomot hagyott bennem. Teljesen őszintén beszéltem hozzá. Abban a pillanatban felvettem a fegyverem és támadásra készültem. ”Kiyo, most ne gondolkozz, hagyd hogy addig harcolj, amíg te, vagy az párbajtársad nincs a földön.” – ettől fogva, ez az egyetlen járt a fejemben. Mindent beleadva rohantam Yuichi felé. Igen, ez a neve…de nem érdekelt. Mikor már közel jártam csak egy méter választott el kettőnket, aktiváltam a képességemet. Fegyverem szúrásra tartottam, amolyan katonai futásba mentem, tudjátok, úgy, hogy az egyik lábam elől van. Na ez a bal volt. Mielőtt bármilyen érintkezés lehetett volna, lehajoltam, csináltam egy keresztlépést, ezzel átbújtam a karja alatt és mögékerültem, majd tovább fordulva a hátába szúrtam. Mozdulatom itt még nem ért véget, még tovább pördültem, úgy hogy a balderekát találtam el. Szinte minden mozdulatom csukott szemmel végeztem, látni se akartam azt az idiótát, csak azért néha muszáj. Végül hátraugrottam. ”A saját életem főszereplője vagyok, ezért így is fogok élni!!!”

by **Hayashi Yuichi** Kedd Júl. 23 2013, 14:14

// Újabb két támadásos kör. Előző körben nem szúrtam :Dcsak latolgatta Yuichi Razz

//

Statok:

Vágásom be talált. Jól tippeltem a helyzetet, ezt odakint sem tudták kivédeni. Nem sokkal volt alacsonyabb nálam, és cserébe nem is volt túl fürge, hasonló sebességgel mozgott, mint én. És igen beindult újra a Niji. Türkiz színében világított ezzel, kicsit megvilágította az amúgy is haldokló táj színeit. Azonban a vágás hatására eldobta fegyverét. Nem értettem, hisz nem fájhatott neki, de akkor mégis miért? Higgadtság, fegyelem és önkontroll ez bejött és negatív gondolatok sem fejlődtek ki jobban. Addig szerencse, ha átesek a ló túl oldalára abból még baj lehet. Itt bármennyire is úgy tűnik, hogy az életemért küzdök, az ellenfelem közel sem felkészült és csak vagdalkozik, mint én első alkalommal a csuklyás ellen. Az de mérgel főleg, hogy jövök neki egyel.
Azonban gondolat menetem megszakadt rohamozott, jobb lesz odafigyelni. Ahogy futott, folyamatosan gyorsult, miféle dolog ez, és még mindig. Pont olyan mint amikor berohant az erdőbe, csak most ez ellenem veti be. Szúrásra készül szemből. Ha lenne nálam egy piros lepedő, akkor torreádor lehetnék, jutott eszembe egy eszelős gondolat, azonban elhessegettem, jobb ha inkább a harcra összpontosítok. Egy lassú lépés jobbra, még mindig rohan, miközben a kitérésre gondolok, már ide is ért azonban elvitte mellettem a lándzsa hegyét, és egy gyors szúrással hátba szúrt. nem fájt természetesen csak az életerőm fogyatkozott meg. Jobb kezem megindult hátra testemmel együtt, ekkor viszont egy elbízott arcot pillantottam meg. Saját dolgát megnehezítve csukot szemmel szúrt és készült a következő szúrásra. Azzal szúrását kikerülve, ráfogtam a fegyverre, megmarkoltam bal tenyeremmel és nem engedtem, közelebb evickéltem és nem törődve a messzebbi célpontokkal két horizontális vágást intéztem al- és felkarja irányában. Rántottam egyet a lándzsán és elengedtem, közben igyekeztem pár lépést hátra szökkenni. Gyere támadj, próbálkozz. Lássuk mit tudsz még. Ez kevés lesz ellenem.. gondoltam.

Életerő: 24
Páncél: 0

by **Aida Atsumori** Szer. Júl. 24 2013, 11:36

Első támadásom alatt még aktív volt a képességem, ezért betalált, a második előtt viszont már lekapcsoltam, ezért az elől kitért. Leszorította a fegyveremet, dühöngésembe erre én elengedtem a lándzsám, gondolva úgy sem kell az nekem. Látni akartam azt a meglepődött arcát, de közbe annyira nem csíptem, hogy annyira mégsem hiányzott. Az elengedés után hátraugrottam, ezzel elkerülve két vágást: kinyitottam a szemem egy kicsit és úgy is hagytam. Rájöttem a dühöngéssel semmire se megyek és az életcsíkomból is már alig volt. ”Pár ütés és végem taktikáznom kéne, azonban most aztán tényleg nem.”
- Tudod… - rohantam felé. – Minden szavamat halál komolyan gondoltam, én amióta itt vagyok, teljesen őszinte lettem, de lehet naiv is..hiszek magamban, de te nálam ezerszer jobb harcos vagy, nyerni fogsz és teljes szívemből gratulálok. ”Ez az utolsó esélyem, nincs több”
Aktiváltam a képességem, majd megragadtam Yuichi csuklóját, közbe a szemébe néztem. Balkezemmel fogtam az ő fegyvertartó csuklóját, de úgy hogy igazából semerre nem bírta mozdítani, úgy mint a kézi labdában, csak én a derekához hozzá se értem, helyette inkább, megragadtam a másikat is. Hátralöktem, aztán felvettem a fegyverem és neki rontva vagdalkozni kezdtem. Először szúrtam egyet, aztán lehajoltam, majd vissza, átlós vágás jobbról-lentről, balra-felfelé és amikor sikerült megfelelő pozícióba állítani egy felugrásos, fentről lefele ütés, lett volna, azonban félúton, mikor már majdnem hozzáért, hátrahúztam és ismét szúrás, végül ha nem korlátozott sehogy hátraugrottam.
- Jobb vagy nálam és tuti te nyersz, de nehogy azt hidd, hogy feladom! Mondhatod hogy komolytalan vagyok és teljesen igazad is lesz, csak éppen engem nem érdekel, mert én most csak a pozitívot látom!

by **Hayashi Yuichi** Szer. Júl. 24 2013, 13:39

Első vágásom már a levegőt szelte és lándzsája súlytalan lett ezáltal a második vágásom is a levegőt szelte csak, hátrébb ugrott, nem értettem mit akar igazán. Fegyvere nálam, de nekem nem kell és azonnal le is dobtam a földre. Számomra teljesen használhatatlan, a játék rendszere nem engedi. Fejemben azonban, szúrásra vagy dobásra bőven tudnám használni, de képzelőerőm, nem tudom megvalósítani a játék keretei között. Ahogy ledobtam, pattant egyet a nyirkos fűben, igen a köd változatlan, ahogy Niji fénye is tenger színekkel világítja meg arcom. Ott áll pár lépésre előttem, kíváncsi voltam mit akar most csinálni. Fegyvertelen, egy biztos én nem fogom elengedni kardom, hiszen azzal lemondanék a győzelmemről és a bizonyítékról, amiért idejöttem. Teljesítenem kell ezt a csatát, utána jöhet Jun. Még őt kell móresre tanítanom. De ha ő is ilyen fiatal lesz, akkor.. ebbe belese merek gondolni. Hime milyen is valójában? Eddig nem sokat beszéltünk értelmiségi témákban, sőt a csókjának ízén kívül, nem sokat tudok róla. Megráztam fejem, ez nem az alkalom amikor elkalandozhatok.
Ekkor azonban már előttem volt a kis srác. Ráfogott kezemre és közben felvette lándzsáját, amit épp pár másodperce dobtam a földre. Szorítása erősebb volt, mint elsőnek látszik. Krav maga.. ez a kifejezés jobbára semmit sem mond majd neki, de vicces lesz mindenesetre. Lássuk mit akar. Szúrt, elég lassan tette, könnyedén kitértem előle. Vagy csak mellém szúrt.. lehet. Jön a következő mozdulat, kézfejemen szorítása nem változott. Nem tán dühös, az jó, mert akkor én is az leszek, Niji meg felemészt mindkettőnket. Lentről felfelé vágás, olyan ismerős előbb is ez volt a mozdulatsora, utána fentről le és szúrni fog. Gépi betanult, monoton mozdulatok. Biztos a játék által nyújtott harci technikákkal megelégszik. Én viszont nem, lásuk erre mit lépsz.
- Krav Maga, egyes szint - igen a kezdőszintre gondoltam. Bizony ez a technika megvéd a lőfegyverektől is, de erre most nincs szükség. És a játék is remélem nem fog akadályozni benne. Szabad bal kezemmel hárítottam a vágást, ezzel csúnyán belenyesett, de nem vágta le alkarom. Lassult támadása, itt az idő. Bal kezem tovább lendítve, mutatóujját kissé megfeszítettem és kardforgató kezem kiszabadítottam a fogásból két rövid mozdulattal. //ezt nem árulom el mi volt Razz

// A lándzsa felfelé tartott, oké én jövök, azzal míg közel volt hasa felé kaszáltam, reméltem eltalálja, de mi ez már megint matt a penge, Niji teljesen kiszállt belőle. A fentről érkező csapás közel ért és vállamba mart. Most fogod kihúzni és szúrsz, láttam következő lépését. Egy szúrás a combja felé kellett elől hagynod a bal lábad. Gondoltam egy mosoly kíséretében, jött a szúrása, azt pedig pengémmel ütöttem félre. Hátrébb szökkent, de vajon miért, úgyis vége lesz most, azzal Niji beindult újra, a színe nem érdekelt már annyira annyit láttam, hogy sötétebb volt, talán piros, de lehet más, egyetlen csapásra emeltem kardom, ha eddig nem volt elég neki. És lesújtottam, válla felé.

by **Aida Atsumori** Vas. Júl. 28 2013, 20:59

Szúrásom elől kitért, bal kezével térítette a vágásom, igaz hogy megsebeztem, de alkarja nem lett levágva. Valahogy sikerült azt is megoldania, hogy kiszabaduljon a fegyverforgató keze, ami igazából annyira nem is érdekelt, aztán eszembe jutott. ”Várjunk, a hátulütő hamarosan bekapcsolódik, nem tudok mit csinálni! Azonnal elkell húznom, különben végem! Bár azt mondtuk az elején barátságos meccs lesz, de kitudja mennyire volt őszinte, vagy mennyit változott a véleménye. Jól van, muszáj higgadtnak maradnom, ha pánikba esek, vagy elmegy az eszem és akkor elmebetegként harcolok, aminek a vége csak vereség lehet, teljes életes miatt, lehet meg is öl.”
Hasam felé vágott, ami elől gyorsan hátraugrottam.
- A meccs elején barátságos játszmáról volt szó, és én egy ideig ehhez is tartottam magam. Aztán te nagyon megsértettél. Igaz hogy nincs bennem semmi jó és csak egy hülye gyerek vagyok, aki többnek hiszi magát, de úgy gondolom azért annyira nem vagyok rossz ember. Azt mondtad nem tudod hogy Hime-e az igazi. Tán nem hallod szíved szavát? Még sosem voltam szerelmes, viszont azt tudom, ha tényleg igazán szereted, mellette fogsz maradni, örökké! – dobtam félre.
- Tudom hogy nem fogsz megölni engem, mert te jó ember vagy! Lehet hízelgésnek tűnik, azonban a látszat csal, minden szavam őszinte volt, lesz és még most is az! Remélem még fogunk találkozni, de akkor már barátként, egymás mellett! Hiszek abban hogy így lesz! Gratulálok, te nyertél! – ütötte rám az utolsó csapást. – Megérdemled a győzelmet, tényleg, kiváló harcos vagy, elismerem, örülök, hogy egyáltalán harcolhattam veled. – ült ki az arcomra egy természetes mosoly. – És egyben köszönöm is. Mert a harc alatt rengeteg dolgot értettem meg. – sétáltam el a város felé, hogy hazatérhessek.

(És tényleg. Lehet hogy sokáig tartott postolnom, de minden egyes postolás igazi élmény volt. Nem csak a karakterem, de még az én fejemben is rengeteg fontos kérdés és válasz cikázott. Köszönöm a kihívást.)

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Júl. 29 2013, 11:25

Sikerült megtörnöm a lendületét. Innentől már csak védekezni fog tudni, mást nem. Odakint, ha támadásra került sor, az elsöprő ostrom csapások, sosem jöttek be. A játék viszont kiegészíti azon vágásaim pontatlanságát, amit támadásnak indítok és megfelelő szögben és erősséggel tudok vágni. A vörös penge nem is tudtam miért vagy hogyan tört elő, és miközben beszélt, a vágásom is betalált. Megjelent előttem a felajánlás, hogy kívánom-e kioltani életét, vagy életben hagyom. Természetesen életben hagyom, nem, se itt se "odakint" nem tudnám megtenni. Az soha nem én lennék. Igazat kell neki adjak, amikor megláttam, már komolytalannak véltem a teljes életes leckéztető párbajt, lehet ezért is idegesítette magát, mert lenéztem. Röstellem, de tényleg így volt.
- Figyelj, Kiyo - szólítottam meg nyugodt hangon. - Egy bocsánat kéréssel tartozom, amiért életkorod alapján lenéztelek. De egy valamit fogadj meg. NE légy magadról rossz véleménnyel és ne vegyél fel minden bántó szót. Nyomatékosítottam a mondat kezdésem, mert tényleg, nem hogy önbizalma, de még kitartása sincsen. Ami későbbiekben baj lehet. Hime, hogy szeretem-e, ezt nem hogy ő, még én sem tudom igazán. Az hogy itt vagyok és hátra van még Jun, azt jelenti, hogy igen. Utam még tart, a jövő kereke forog, ha meg megvan írva, végig járom utam.
Hátát néztem, megérintett monológja, és persze, mindenre legszívesebben válaszolnék, de az élet megtanított rá, nem kell mindenre válaszolnom, néha jobb egy hallgatás vagy egy tőmondat.
- Köszönöm a párbajt.. - suttogtam magam elé. Ezen szavaim viszont nem hallhatod, én is remélem, hogy találkozunk még és akkor végtelen gyorsaságod egy közös ellenfél ellen használjuk fel és persze, téged Niji.
- Niji, te velem vagy, meg védsz mindentől, és mindenkitől. Benned bízhatok leginkább bármi légy is. Hiszek benned! - elmosolyodtam, nem terveztem ilyen hangosra, vagy egyáltalán hangosra. Újra utána néztem ahogy a köd és távolság elnyeli az ifjút. Majd hátam mögé az erdőre. Harmadik szint. Egy kis edzés nem árthat, azzal be vetettem magam az erdőbe és végleg elhatároztam magam az akrobatika mellett. Nem kell mást tennem, annyi szörnyűséges teremtményt visszajuttatni a pixelgyűjtőjükbe, amennyit csak bírok és közben finomítani, gyorsítani a technikámon.
Hamar meg is láttam az első teremtményt. Piros indikátora ott virított feje felett. A zöld és szürke környezetben, a jobb szélső harmadik halott fa törzsébe kapaszkodott. Csata kiáltásra nyitotta a száját a csontváz és ahogy vékony lábai csak engedték, sebtében közelített, több sem kellett nekem, eddig csak külső nézetből tudtam ilyet csinálni, azzal csatakiáltásra nyitottam szám és rohantam, ahogy a lábam bírta, egy alsó haránt vágással kívántam védeni a lezúduló buzogány csapást.

(De ez már egy másik történet Smile

Köszönöm a párbajt Kiyo, élveztem és a "Xin Zhao" jelenetek csak színesítették a harcunk.)

by **Cardinal** Kedd Júl. 30 2013, 01:09

Ossu!

Bízom benne, hogy végleg felhagytál az aláhúzogatással, Kiyo. Csúnya volt Very Happy

Lezárom a küzdőteret, 25 xp és 50 arany jár érte.

by Ajánlott tartalom

Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta

Re: Yuichi vs. Kiyo erdei séta