Neu vs Kiyo

Szokásos reggeli ébredés volt, bár kicsit keveset aludtam, folyton csak keresem a küldetéseket, de semmi értelmeset nem találok, lassan, már képes leszek bármit elvállalni. A szokásos reggeli edzés után, jöhetett egy kis exp gyűjtés. Szokásos, már szinte unalmas napjaim, melyek monotonon teltek fejlődéssel, kissé fárasztóak voltak, gyűjtögetés után, ismét, a Kezdetek Városának irányába indultam, ideje megpihenni valahol, egy kis délutáni sziesztára. Mikor a kezdetek városának központjába értem, először egy padra akartam ledőlni, de azt mégsem tehettem, hiszen más játékosok még akarhatják használni azt a padot. Így hát egy, a mögötte lévő, és a pad fölé belógó, fán pihentem meg, az alvást nem terveztem, de elnyomott az álom. Álmomban harcoltam, még itt sem tudok nyugton maradni, a korábban általam megismert játékosok ellen voltam. Érdekes volt, hogy milyen egyszerűen felülkerekedtem rajtuk eleinte, de valahogy álmom közben, egyre nagyobbak és nagyobbak lettek, szintben, és magasságban is. A végén már kész óriásokká kerekedtek, és lábaik között menekültem, nehogy rám tapossanak. Épp átértem két láb között, mikor Kazuma lába közeledett felém. „Ezt nem tudom kikerülni, most végem.” Gondoltam, és így is volt, a láb egyre csak közeledett, majd elsötétült minden. Az ágról, amin voltam, leborultam, egyenesen az alattam, tejet szürcsölgető játékos lábaira estem. A fiú, lelökött magáról, és egy párbaj felkérést követelt, azzal az indokkal, hogy kiöntöttem a tejét, és ha legyőz, akkor meg kell azt térítenem. Nem volt más választásom, láttam némi logikát a srác szavaiban, de ha én győzök, én kérhetek valamit. „Ez még később jól jöhet.” Az álmom eléggé feltüzelt, és kedvet teremtett a harcra
- Rendben, elfogadom a kihívásod.
Mondtam, majd az elfogadást lenyomva, neki is estem.
Rögtön, egyenesen a szívét céloztam meg, kardom hegyével, hogy nehezebben tudja hárítani a támadásom. Úgy terveztem, hogy meg mutatom neki, hogy milyen egyszerű is lesz számomra ez a harc. Talán az álmom késztetett erre, nem tudom, de úgy éreztem, könnyedén győzhetek. Az alap gondolat, az volt, hogy neki szögezem a fának, mint korábban Kazumát próbáltam, de volt egy kis bökkenő, egy pad volt kettőnk között, bár az is több mint a semmi… ott is átdughatom kardom két léc között.

Azt hittem, könnyű dolgom lesz, de nem így történt, ellenfelem , eléggé gyorsan mozgott, talán túl könnyű is lett volna eltalálni, de, aztán valami megváltozott, és egy pillanatra, mintha sokkal gyorsabban mozgott volna, mint én, és találatot vitt be. Szinte nem is fogtam fel hogy mi történt, nem egészen értettem, hogy mi volt ez. „Ez lenne a képessége? Remélem, nem tudja sokat használni, mert bajban leszek. Ráadásul, velem ellentétben, ő az táskájában tartja fegyverét.” Gyorsan véget kellett vetnem a harcnak, neki rontottam, teljes sebességgel, és erővel kezdtem el ütögetni lándzsáját, és vártam, hogy mikor veszíti el a srác az erejét, vagy az egyensúlyát. Ha ez megtörtént, alulról támadtam fegyveremmel, hogy ezzel is megdöntsem hátra. Már fel vagyok készülve a képességére, és remélem, hogy ki is tudom védeni, ha megint támadni akar. „Nem akarom erre a fiúra pazarolni a képességem. Egy tejmániás idiótára, elég fura lenne. De a legnagyobb baj, hogy ki kell fizetnem a tejét. De ha én nyerek, ha én nyerek, bármit teljesít nekem.” Akarva akaratlanul, erotikus képek ugrottak be, vele kapcsolatban, bőröm színe pirosra váltott, kissé elszégyellve magam küzdöttem tovább. „Ilyet mégsem kérhetek tőle… Hogy lehetek ilyen perverz?” Túl kellett esnem ezen, ha tovább akarok küzdeni.
- Ha nyerek, igazán nehéz dolgot fogok kérni tőled.
Mondtam gúnyos mosollyal, bár nem tudtam, mit kérjek, és igazán nem lenne szép dolog olyat kérni, ami az előbb lejátszódott bennem, de jó érzés volt a saját ötletével hergelni. Szép lenne neki visszacsapni a saját, hírtelen ötletével, amit már nem vonhat vissza, mivel a harc megkezdődött, és szétkapom ha nem teszi amit kérek.

Páncél: 7/4
Élet: 20/20