"A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

by **Shukaku** Hétf. Jan. 06 2014, 20:38

-Szerinted biztos kér a segítségünkből?
-A bunkó is kért nem?
-Hát… oké. Végül is mégis csak részt vettünk egy közös küldetésen. De akkor is.
-Felkereshetjük Daneet is.
-Danee. Valóban. Vajon mi lehet vele? A Halloweeni kastélyozás óta nem láttam. Remélem nincs semmi baja.
-Gyakorolhatnánk vele is.
-Timidus! Elég lesz a jóból. Nem azért megyünk oda, hogy végigcsatázzunk az összes céhtagjukon.
A lány kuncogott egyet, ahogy eszébe jutott, ahogyan egy sárkány beveszi a hős lovagok várát. Ilyet is ritkán látni.
-Nem. Nem azért megyünk. Elvileg segíteni akarsz neki nem?
-De igen.
-Végül is… remélem nem sértődik meg. Már akkor is nagyon rosszul eshetett neki, hogy te védted meg. Persze ő is rengeteget segített nekünk.
-Persze-persze. Rengeteget.
-Ne gúnyolódj. Ha nem is mindig értem, hogy mit mondasz, de azt mindig kihallom a hangodból, tudod jól.
Így ballagtak lassan a White Rose céhháza felé. Azóta az eset óta, hogy Timidus csatát vívott Álomkelővel, egy kicsit minden megváltozott. A sárkány jobban odafigyelt a körülötte lévőkre akkor is, ha éppen nem volt velük semmi dolga, és a győzelmi táncait sem minden egyes bevitt ütés után, hanem csak a csata megnyerése után lejtette el. Ezen kívül egyre inkább elhatározta, hogy segíteni fog a kisebbeknek és a gyengébbeknek. Tudta, hogy ilyenekből bizonyára rengeteg fog akadni Aincradban. Igen, hiszen továbbra is nagyon erősnek gondolta magát. A sárkány alapvető természete mintsem változott, mindössze másképpen mutatta ki, és a dolgokhoz való hozzáállása változott némiképpen. És a macsektól megtanult egy új stratégiát is. Azt, hogy az információ még annál is fontosabb lehet, mint ahogyan azt ő eddig gondolta. Ha megtud egy ellenségéről valami szaftosat, valami olyat, amivel megalázhatja, akkor nyert ügye van. Persze ezt soha nem szerette volna alkalmazni, mindenesetre jó volt tudni. Másrészről ezt továbbgondolva, ő ez ellen már tudott védekezni. Fel tudta készíteni Shukakut az Álomkelő által a gonosz embereknek nevezett játékosok ellen. Azt persze nem tudhatta, hogy mikor ki lesz az ellenfele, vagy éppen a csapattársa, így úgy döntött, hogy mindenkiről szerez információt a játékban, akikkel valaha találkozott, találkozik, vagy találkozni fog, vagy foghat… egyszóval mindenkiről. A legutóbbi ilyen alkalom egy véletlenül az ölükbe hullott küldetés volt, ahol egy eléggé önbizalomszegény fiúval találkoztak. Timidus megjegyezte ezt a fiút, megjegyezte a problémát, és kielemezve rájött, hogy ez egy olyan dolog, amit az úgynevezett gonosz emberek kihasználhatnak, és akkor a fiú sírni fog és veszíteni. Az pedig ugye abban az esetben nem valami jó, ha ez a fiú éppen mellettük harcolna, hiszen akkor ha ő veszít, akkor ők is veszítenek. Amit ugye nem engedhetnek meg maguknan. Legalább is a sárkány nem. A céhház elé érve Timidus ezúttal tanulva az Artes Limennél történtekből, nem várta meg, hogy Shu erőt vegyen magán és udvariasan -azaz semmi esélyt nem adva arra, hogy meghallják- bekopogjon, hanem inkább ő kezdte el döngetni az ajtót vagy rázni a csengőt.

by **Aida Atsumori** Kedd Jan. 07 2014, 16:59

//Off: Remélem ez elég lesz első körnek Razz

//

Mindenkinek vannak rossz napjai. Még a legmosolygósabb embereknek is. Így nekem is. Az is egy ilyen nap volt. Körülbelül öt-hat óra körül ébredtem, egyszerűen nem bírtam tovább aludni. Hogy miért? Egy rémálom miatt. Amiatt a rémálom miatt, ami már egy jó ideje gyötört. Az igazságról szólt. Újra és újra láttam magam előtt, ahogy az egyik pillanatban még mellettem állnak, a másikban pedig már nem. Hime…Miyako…Kagura…ő velük is így volt. Mosolyogtunk, bolondoztunk, majd egyszer azon kaptam magam, hogy egyedül megyek az utamon. Egyes egyedül. Úgy éreztem mindegyik csak kihasznált, aztán mikor már eléggé elképzelhetetlennek képzeltem a napjaimat nélkülük, csak egyszerűen eldobtak. Persze, ezt még én sem gondoltam komolyan, tudtam róluk, hogy nyomós okuk van rá, hisz éreztem, hogy jó emberek…ilyenben nem tévednék. Egyedül bolyongtam, mosolyogtam, egész életemben ez volt a hitem, ha valami fáj, ne tegyél mást, csak mosolyogj. Mert a mosoly fontos az embereknek. Felvidítja őket, hitet ad nekik, nekünk csak egy perc adni nekik, de ők, örülnek neki. Tudom hogy vannak ilyen helyzetek. Hiszem. Mondjuk, nem is értem hogy panaszkodhatok, hisz egész életemben ott volt mellettem Nigori, egy jó barát…legalább megtapasztalhattam milyen…nem is tudom mi a rosszabb, amikor az embernek sosem voltak barátai, vagy amikor hirtelen elveszti őket. Hogy is gondolhattam, a játék elején, hogy az egy jó dolog, hogy itt ragadtam?! Hogy is képzelhettem, hogy itt lehetek más, egy vesztesnél?! Hogy is gondolhattam…hogy itt minden más lesz? Hogy is…? Azokban a régi időkben is ez járt a fejemben...aztán megláttam a White Rose hirdetését és elmentem a kastélyba, ahol fel is vettek. Leírhatatlanul jóérzés volt valahova tartozni, ahol örömmel látnak ők, és örömmel látom én is őket.
Aztán…valahogy valami megváltozott bennem, azon a hajnalon. Vallásosként, hittem a balszerencsében, és bizony magamról is azt gondoltam, hogy ilyféle átkot hordozok. Félteni kezdtem a céhet. Féltem, hogy velük is fog történni valami, mint a lányokkal. Kiakartam lépni. Így üldögéltem a céhház előterében, kezemben egy csomag porcukorral és egy kanállal, azután mentem oda, hogy mindenki elhagyta az épületet.
Kopogtak.
Kinéztem az ablakon és láttam hogy már jócskán délután van, nem is éreztem az időmúlását, olyan érdekes gondolatok között.
Kopogtak.
És még hangosabban kopogtak.
Igazából először nem akartam ajtót nyitni, gondoltam majd feladja egy idő után a próbálkozó, de erőt vettem magamon, és inkább elindultam az ajtó felé. Először szép lassan, türelmesen…aztán a kopogást megunva elkezdtem szabályosan rohanni. De persze a White Rose egy rendezett, illedelmes céh, nem szeretnénk, ha sáros foltok lennének a szőnyegünkön, vagy akár bárhol, épp ezért, van egy gyönyörű lábtörlő az ajtó előtt. Nos, a rohanás megkezdése után pár másodperccel, már nem gondoltam annyira gyönyörűnek azt a ronda anyagdarabot. Gyorsan lépkedtem, mezítláb, a parkettához a lábam kicsit tapadt, lehetetlenség lett volna felesni…viszont amint a lábtörlőre léptem. Lépéshez készülve, lábam kicsit hátrább csúszott, alap esetben – a parkettán – ez nem lett volna gond, de mivel egy csúszós anyagon voltam, a lábam még tovább lendült, a lábtörlő egyre hátrább került, aztán elestem. Egyenesen arcra. Elmosolyodtam. Nem felejtettem el a hitemet: ha valami fáj, mosolyogj. Bár Aincradban nem lehet érezni fizikális fájdalmat, azt az elesést, úgy éreztem, mint egy pofont az élettől. Egy nevelő pofont. Egy nevelő pofont, ami arra tanít, hogy ne nézzek hátra sose, csak menjek az utamon. Mindig az ilyenek voltak a döntőek az életemben, mivel kevés önbizalommal bíró ember vagyok és döntenem is nehéz, ezért Nigori meg is adta nekem őket. Nos, ezúttal, az élet tette, Nigori helyett.
Felálltam, majd kinyitottam az ajtót.
Meglepő látvány fogadott, Shukaku és a kedves kissárkánya. ”Az életemet köszönhetem nekik…”
Még mindig pizsamában voltam, ami egy lenge, zöld pólóból és egy rövidnadrágból állt.
- Áhh! – próbáltam valamivel javítani a kínos helyzeten. – Shukaku! Timidus! Sziasztok! Mi újság? Mi járatban vagytok erre? Bejöttök? – léptem kicsit odébb, hogy ha beszeretnének jönni, elférjenek, majd elmosolyodtam.
”Úgy tűnik, ma sem marad el a csoda” – gondoltam, vidáman.
Igazából nem csak a szám mosolygott, a szemem is, hisz ha ők nem jöttek volna, akkor azokkal a gondolatokkal, a halálba küldtem volna a céhet. Elhagytam volna a céhet, messzi földekre mentem volna és ahogy a céhet ismerem, jöttek volna utánam és végül én annyira megakartam volna őket menteni saját magamtól, hogy én végeztem volna velük, csak hogy ne jöhessenek velem, nehogy bajuk essen. Hát nem ironikus?
”Talán a sors hozta ide őket…” – vártam a válaszukat, Shukaku szemébe nézve.

by **Shukaku** Kedd Jan. 07 2014, 17:58

-Timidus. Timidus! Elég lesz. Biztosan nincs itthon senki.
-De igen. Itthon vannak.
-Honnan tudod? Nem is ég a lámpa, hiszen nappal van. Honnan veszed, hogy itthon lenne bárki is?
-Itthon vannak. Ez egy céhház, nem hiszem, hogy teljesen őrizetlenül hagynák. Nálunk is otthon marad Kau akkor is, ha mindenki elmegy valahová. Vagy Álomkelő, ha éppen nincs kedve Channal lófrálni. Álomkelő okos, és csak úgy tesz, mintha aludna. Mindig figyel. Éberen.
A sárkány a párbaj óta már majdnem magával egy szinten kezdte emlegetni Álomkelőt, és sokszor hozta fel őt jó példaként.
-Nem értem, hogy mit beszélsz. Mi van Kauval és Álomkelővel? Ők biztosan nincsenek itt, és Chant sem hiszem, hogy ide jött volna. Miért tenné?
-De nem is ezt mondtam. Mindegy.
Csóválta meg a fejét a sárkány, majd legyintett egyet a farkával, és tovább kopácsolt az ajtón. Úgy döntött, hogy ha nem nyitja ki senki, akkor egy idő után úgyis eleget fog sebezni rajta ahhoz, hogy betörjön. Legalább is remélte, hogy így működnek az ajtók, mert a kopogás még sohasem hozta elő az üzenetet, miszerint az ajtó sebezhetetlen lenne. Igaz, hogy az életcsíkját sem.
~Ez biztos azért van, hogy a kevésbé okosak, akik ezt nem tudják kikövetkeztetni, azok ne is próbálják meg betörni az ajtót. Milyen buták. Na de majd én!~
Ekkor azonban az ajtódöngetés mellett egy másik dörömbölés zaja is felhangzott, ez pedig valaki talpainak a hangja volt a padlón, ahogy hangosan trappolva fut az ajtó felé.
-Na azért! Mondtam, hogy itthon vannak. Látod, megint csak rá…
És ekkor egy hatalmas dörrenés is követte a trappolást. Timidus azonnal Shu elé ugrott, és gyorsan felmérte a terepet, hogy honnan jöhetett a zaj. Tudta, hogy egy vadállat nem jöhetett ide… illetve normális esetben nem, így az nem lehetett az ok. Bár a játékban nem voltak lőfegyverek, azért Shu meséiből Timidus tudta, hogy azok nagyon hangosak, bár a rajzokon mindig csak egy kis zászló került elő a csőből, BANG felirattal. Ez főleg akkor vált témává kettejük között, amikor Nestor ajándékát készítették. Timidus gyorsan végigfürkészte az épület falait, hogy esetleg mégse készítettek véletlenül rájuk ágyút, amivel tüzelhetnek rájuk, de ilyet sem talált, és mivel a hang sem ismétlődött meg, így a sárkány kicsit megnyugodott.
-Megvan! Dobok! Dobokkal üdvözölnek minket! Mekkora ötlet! Nekünk majd trombita kell. Ugye szerzünk trombitát Shu? És játszhatná Hisame énekét. Ugye lehet?
Ekkor azonban kitárult az ajtó és megjelent mögötte jövetelük célja. Shu rámosolygott, és örült annak, hogy ő nyitott ajtót. Anatoleval pont szerencséje volt a másik céhnél, de azért még mindig jobban szerette, ha ismerősök, vagy legalább is nem ismeretlenek veszik körül, és invitálják be egy teljesen új helyre.
-Szia! Újság… izé…
-Szerzett egy szép páncélt!
-Oh… igen. Azt hiszem ez valóban újság.
-Mutasd meg!
-Majd Timidus! Izé… majd megmutathatom… ha szeretnéd. Mármint a páncélt. Ezt mondta Timidus. Néha elfelejtem, hogy nem mindenki érti.
Fordult vissza a fiúhoz. Jelenleg valóban nem a páncélt viselte, hanem a szokásos kék-fehér ruháját, amit Petertől kapott. Egy látogatásra inkább abban szeretett volna megjelenni, akármit is mondott Timidus.
-És azért jöttünk…
Kezdte volna a következő kérdésre adni a választ, de utána úgy döntött, hogy csak egy egész picit felrúgva saját szabályait, inkább a későbbi kérdésre válaszol, mivel látta, hogy a fiú pizsamában van, és nem akarta, hogy a fiú így ácsorogjon az ajtóban, vagy, hogy megfázzon. Akkor sem, ha ez itt nem is volt lehetséges.
-Hát… csak akkor megyünk be, ha nem zavarunk. Ha aludtál, akkor szívesen visszajövünk később.
-De mér? Már úgyis felébredt.
-De… ha nem zavarunk, akkor megvárjuk amíg átöltözöl.
Amennyiben a fiú így is beinvitálta, a befelé vezető séta közben mesélte el a jövetelük célját.
-Szóval… nem is tudom, hogyan kezdjem.
Igyekezett úgy tenni, mintha az épületet és annak belsejét szemlélné, hogy ne keljen a fiúra néznie, és az ne lássa annyira, hogy kényelmetlen számára a helyzet.
-Amikor legutóbb kint voltunk… együtt. Timidus azt mondta, hogy… szóval, hogy elég…
Egyre inkább lehalkította a hangját és kereste a megfelelő kifejezést.
-Tudod nem mindent értek meg abból amit mond, és lehet, hogy nem ezt a szót használta volna, hanem gyengébbet… de azt mondta, hogy határozatlannak tűntél… és egy picit bátortalannak.
Timidus természetesen nemhogy gyengébbet használt volna, hanem természetesen erősebbet, és nem is ezeket a szavakat. A sárkány nem szokta kerülgetni a dolgokat, hanem nyílt volt és határozott, bár nem akart senkit megbántani ezzel.
-Teszetoszának tűnt és gyávának. Meg gyengének. Lefagyott harc közben. De majd mi segítünk!
-Igen… mi. Illetve megpróbáljuk. Izé… szóval ha szeretnéd, és igaza van Timidusnak, és tényleg problémáid vannak… persze mindenkinek vannak, nekünk is… akkor szívesen segítünk, és gyakorlunk veled. Ha szeretnéd.
-Tanítunk. Shu! Tanítunk! Ezt a szót ismered. Ne tegyél úgy, mintha nem.
A lány lehajtotta a fejét és teljesen elpirult. Még sohasem ajánlotta fel egy fiúnak így a segítségét, főleg nem olyan fiús dolgokban, mint a harc meg az edzés, így azt várta, hogy Kiyo majd megsértődik, és szépen kipenderíti mindkettejüket a kapun.

by **Aida Atsumori** Pént. Jan. 10 2014, 15:24

A horizont alja felé közeledő Napot körülölelő felhők egyre jobban széthúzódtak, majd végül teljesen kitisztult az ég, a nagy kékségben úszkáló fehérpamacsok messzi földekre röpültek. Tekintetem a Napra vetült, csodálva figyeltem szépségét. ”Igazából nekem mindig is a Nap volt a „reménycsillagom”…ha fénylett, boldogan néztem, ha pedig eltakarták a felhők, vártam hogy előbújjon…”
Ismét Shukaku ra néztem, nem akartam sokáig az ajtóban ácsorogni, gondoltam neki is van más dolga ezen kívül.
- Persze hogy nem zavartok! – mosolyodtam el. – Gyertek be nyugodtan.
Ha bementünk az épületbe, onnan pedig át a nappaliba, ahol leültem a kanapéra.
Amikor azt mondta Shukaku hogy Timidus gyengének tartott „azon” a küldetésen, eltűnt a mosoly az arcomról.
- Timidus nem tévedett sokban. – tettem keresztbe a lábam, mi közbe keresgéltem a menümben, a többi ruhám után. – Sőt, talán semmiben sem. Egy gyenge karaktert alkottam. Hiába szereltem fel aránylag jól, rosszul pontoztam. Kevés az életem, keveset sebzem, hamar elfáradok és nincs sok esély arra hogy betaláljak. Úgy gondoltam, főként a gyorsaságra pakolok majd, és kétszer-háromszor gyorsabb leszek az ellenfeleimnél, így lekörözöm őket sokkal, a többi értéket meg majd ellensúlyozom a tárgyakkal…nos, nem így lett. Valamint, nem csak fizikailag, hanem szellemileg is elég gyenge vagyok…szal csodálatos párosítás. Van egy gyenge karakter, egy határozatlan, bátortalan emberrel mögötte. Sok nekem ez a világ. Távol vagyok mindentől, amit szeretek és az életemért kell harcolnom…Kayaba itt rontotta el. Alapból ez egy remek világ lenne, ezért is vettem meg a játékot. Tudod, egész életembe az árnyékot játszottam és hiába volt egy mindennél többet érő barátom, néha még vele is egyedül voltam. Ezen nem lehet már változtatni, sajnos ilyen a természetem. Visszatérve Aincradra, itt van minden, amire az ember vágyik, itt több lehet mint kint…de…egyszerűen nem tud mit tenni az ember, a nyakán van a halál. A küldetésen is egy hajszálon múlott az életem, ha ti nem vagytok ott, már én se lennék itt… - mondtam el mindent, ami már egy ideje zavart. – Izé…ne haragudj…nem akartalak így letámadni, meg minden…Szóval gyakorlás…én benne vagyok, persze csak ha nincs más dolgotok. – cseréltem le az öltözékemet egy fekete farmerre és egy fehéringre.

by **Shukaku** Pént. Jan. 10 2014, 16:54

-Hát… oké… ha tényleg nem zavarunk.
Mondta a lány, és lassan követte a sárkányt, akit nem kellett többször invitálni. Most azonban Timidus sem röppent előre, hogy felfedezze magának a területet, hanem ő is a közelükben maradt, és még helyet is foglalt a nappali egyik bútorán, amin volt hely, és nem tűnt annyira törékenynek, és figyelt. Amikor azonban a fiú kijelentette, hogy igaza volt, még inkább hegyezte a füleit, hogy hallhassa, miben is volt konkrétan igaza a fiú szerint, a részleteket tekintve.
A monológ hosszú volt, részletes és szomorú. Timidus az elején igyekezett megjegyezni a fiú hiányosságait, hogy mire kell jobban odafigyelnie, de a mondandója közepére rájött, hogy ha igaz az, amit Kiyo állít, akkor itt ez teljesen felesleges, mert a srác mindenben nagyon gyenge, és mindenben támogatásra szorul.
~Csak nem tehetett minden pontot a gyorsaságra. Annyira nem néz ki butának. De ha kevés az élete, a sebzése, az esélye a találatra és a kitartása is… akkor tényleg így van. Ez hogyan lehetséges? Elvileg egy céh tagja, tehát igazán kaphatott volna valami segítséget. Senki nem segített volna neki? White Rose. Nem ismerem ezt a csapatot, de sem a Young Justice, sem az Artes Limen tagjai nem hagynák így elkallódni a tagjaikat. Peterék biztosan nem, és Anatole sem tűnt olyannak. Mi történhetett itt? Talán a céhnek nincs elég tárgya, hogy segíthessen neki? És mit jelent az, hogy szellemileg is gyenge? Shu beszélt nekem az őrültekről… de ez a fiú nem tűnik olyannak, mint a Kegyetlen. És mindig karakternek hívja magát… vagy nem magát… nem is értem.~
-Majd mi segítünk!
Csipogta bátorítóan, bár azt még ő sem tudta, hogy miként.
-Igen… a határozatlanságon és a bátortalanságon biztosan lehet segíteni…
-Ezt pont te mondod…
-Tudom…
~Majd… majd Timidus segít. Ő nagyon határozott és bátor. És magabiztos. Nem akarok úgy csinálni, hogy olyasmiről beszélek, amit én sem ismerek.~
A lány még mindig állva maradt, mivel őt nem kínálták hellyel. Egy picit közelebb lépett, és halkan, bátortalanul próbálta jobb kedvre deríteni a fiút, bár nem tudta, hogy miként kezdjen hozzá.
-Tudod… szerintem nem Kayaba bácsi rontotta el. Nekem azt tanították, hogy mindig lehet más nézőpontból figyelni a dolgokat. Ahogy mondtad, ez egy remek világ, és itt mindent megszerezhetsz, amit csak akarsz. És… nem tudom… nekem még sohasem kellett az életemért küzdenem. Ha elég óvatos vagy, és nem mész olyan helyekre, ahol túl nagy bajba kerülhetsz, vagy csak barátokkal mész olyan helyekre, akkor nem történhet semmi baj. És ha mégis bajba kerülnél, akkor a kristállyal mindig hazateleportálhatsz.
-És a medál?
-Oké... majdnem mindig. De azt is sikerült megoldanunk nem?
-Végül is…
~Mindig csak azok halnak meg, akik kísértik a sorsot. Bemennek a boss termébe, hogy megöljék… persze, hogy védekezik. Az a dolga. Nem is tehet mást. Az emberek is védekeznek, ha megtámadják őket. Tudok is olyanról, aki azért lett piros, mert önvédelemből ölt. Vagy a gonoszak ölik meg az embereket. Vagy maguktól ugranak le a szint széléről. Egyik sem Kayaba bácsi hibája.~
-Szerintem nincs a nyakadon a halál… én legalább is még sohasem éreztem.
Kicsit megigazgatta a nyakában a Petertől kapott láncot, és rámosolygott a fiúra.
-Butaság azon gondolkodni, hogy mi lett volna ha. Ott voltunk, és azután majd biztosan nem mászkálsz egyedül, és akkor nem lesz semmi baj. A gyakorlás pedig…
~Húúú remélem, hogy tudunk segíteni. Ha tényleg ilyen gyenge, akkor Timidus le fogja győzni, és az nem lenne jó, mert akkor csak még jobban szomorú lenne. És… ha nekem még páncélom is van, neki meg nincs… és mi azóta még szintet is léptünk…~
-Ugye van valami páncélod? Ha az ingben szeretnél harcolni… akkor persze leveszem én is a páncélt, hogy egyenlő legyen a küzdelem… de… tényleg annyira rosszak a pontjaid, mint ahogy mondtad?
Egy kis reménnyel a hangjában, de szomorúan figyeli a fiút. Ha nem lett volna neki akkor ott Danee, vagy Peter, vagy Chan, és Timidus sem irányítaná végig, akkor biztosan ő is elrontotta volna a pontok elosztását, és ő is itt tartana.
-Annyira nem lehet rossz az. Biztosan csak nem volt szerencséd a madarakkal…
-Na majd én megnézem.
Csipogta Timidus, és a srác mögé röppent.
-Persze csak ha meg szeretnéd mutatni.
-Izé… ha nem haragszol, akkor megtudhatjuk a pontjaidat? Ha gondolod, akkor megkérdem Petert, hogy hogyan tudsz ezen segíteni. Ő biztosan tudja, mert nagyon okos.

by **Aida Atsumori** Szomb. Jan. 11 2014, 15:30

Amikor Shukaku azt mondta, hogy szerinte Kayaba nem rontotta el Aincradot, kicsit meglepődtem. Ő teljesen más oldalról látta a helyzetet, viszont nem tudtam, hogy emiatt ő érettebb, vagy éretlenebb nálam. ”Olyan mintha…csak a jó dolgokkal szeretne törődni…még a haláltól sem fél, ami azt jelenti, hogy nehéz időket élhetett…valószínűleg elvesztett valaki olyat, aki fontos volt számára...csak az gondolkozhat így, aki már a poklokat is megjárta. Sokkal összetettebb lehet az elméje, mint amilyen az enyém, vagy mint amilyennek mutatja. És…Ő szívből gondolja, hogy ez egy csodálatos világ, maga az Álmok Birodalma…Talán pont az én fordítottam…nekem minden kint van, itt pedig semmi…neki pedig valószínűleg minden itt van, kint pedig semmi. Ahogy Timidussal, a petekkel foglalkozik…mintha a saját gyermeke lenne, úgy óvja és szereti őket… Tényleg teljesen máshogy gondol az egészre…talán…nekem is így kéne gondolkodnom?”
Tekintetem kicsit bambává vált és málészájúságom miatt a szám is kinyitódott kicsit, csak gondolatvitelem után jöttem rá, hogy a külvilágra is kéne figyelni, mivel elég érdekesen nézhetek ki.
- Igen, igazad van. Nem érdemes a múltban ragadni, az nem vezet semmire. – mosolyodtam el.
”Csak hogy felejthetném el a múltat, mikor ott van mindenem? A barátaim…a csajok…ők nincsenek itt velem, a jelenben…nélkülük pedig mi az istenért éljek?! Itt a céh…tele rengeteg jóemberrel…de attól még ők nem tudják idehozni azokat, akik nincsenek mellettem…attól még nem fognak hiányozni…attól még nem fogják betölteni azokat a szerepeket…attól még nem lesz Nigori, attól még nem lesz itt se Kagura, se Miya, se Hime! Ahj…pozitív gondolkodás…pozitív gondolkodás…”
- Őőő…Ja, persze hogy van páncélom, csak még nem akartam felvenni, gondoltam nem itt fogunk csatázni, meg hogy van idő. De ha siettek valahova akkor gyorsan felkapom és harcolhatunk. Amúgy a pontjaimat nyugodtan megnézhetitek, annyira azért nem rosszak…szerintem…meg igazából nem minden pontot raktam Gyorsaságra, hülye lettem volna…csak egy jó párat…felszerelés nélkül is olyan tíz körül van, ha jól emlékszem… - nyitottam meg a karakterlapomat. – Nézzük…itt van! Felszerelések nélkül negyven Élet, nyolc Fegyverkezelés, tíz Erő, öt kitartás, tizenegy gyorsaság és három speciális képesség. Felszereléssel meg még több, de hogy mennyi azt nem mondom meg. – nyújtogattam a nyelvem.
”Nem hinném hogy tisztaerőből fognak harcolni. Valószínűleg felakarnak vidítani és ezért hagyni fogják magukat, hadd örüljek, mekkora király vagyok…bár…ha kicsit is ismernek és kicsit is van eszük, akkor ez még csak meg se fordul a fejükben, hisz tudniuk kéne, hogy ha nyerek, akkor erősnek fogok magam gondolni és esetleg nagy fába vágom a fejszém, valamint nekem lesz bűntudatom…és Timidus is harcias, nincs olyan helyet, ahol ne adna bele mindent, apait, anyait. Shukaku se olyan buta…Hihetetlen milyen meggyőző vagyok magammal szembe, fél perc alatt teljesen megtudtam változtatni a véleményem. Mmmh…nem változtat a tényen hogy nem szeretek barátok ellen harcolni…”

by **Shukaku** Szomb. Jan. 11 2014, 17:43

~Ilyen gyorsan sikerült volna meggyőznöm? Alexel bezzeg sokkal több ideig tartana elhitetni, hogy ez a világ nem olyan rossz, mint amilyennek hiszi. Ezek szerint nem minden fiú olyan hajthatatlanul makacs. De… ha akkor annyira el volt kenődve, akkor hogy lehet az, hogy most ilyen könnyen fogadja, és máris egyetért?~
A lány mintegy saját magának jelezve vonta meg a vállát, és ezzel el is intézte a kérdést. Tudta, hogy ha a fiúnak baja van, akkor úgyis el fogja mondani, legalább is a harc során majd, ha el akarja, ha meg nem akarja, akkor úgy sem fogja. Mindenesetre kételkedett abban, hogy az előbb letargiában fuldokló önmagát értéktelennek tartó fiúból az ő pár mondatának hatására pozitív világnézetű valaki lett volna. Ő nem állt a fiú mögé, de mivel Timidus ott lebegett, így éppen szembe volt a lánnyal, láthatta a sárkány elképedt arcát a pontok láttán.
-Igazat mond. Rengeteget tett a gyorsaságra.
~De azért vannak az életen és az erőn is pontjai. Azonban hiába van nagy ereje, ha sohasem talál be. Azóta gondolom pakolt a fegyverkezelésre, és most ezért ennyi, de a specialitását továbbra is hanyagolja. Velünk szemben még használni sem fogja tudni. Azt hiszem meg is van a terv. Ha úgy gondolja, hogy hagyni fogom győzni, akkor nagyon téved. Ezt már akkor kigondoltam, amikor a madarakkal bénázott. Szerencsére ismeri a gyengeségeit, de azon nagyon csodálkozom, hogy nem kért eddig senkitől se segítséget. Pedig nagyon ráférne. Mihez kezdenének nélkülem, ha még a másik céh újoncait is nekem kell felkészítenem? Komolyan… ezért majd benyújtom a számlát a White Rosenál… Daneen kívül nem is ismerek innen senkit. Majd ő biztosan meg fogja tudni mondani, hogy ki a céhvezér, és ki a felelős ezért a hanyagságért. Így nem lehet csapatot vezetni, kiképzetlen tagokkal… senki nem ért itt a hadakozáshoz, csak én?~
-Mi nem mutatjuk meg. Még.
~Kíváncsi vagyok arra, hogy kéri-e, hogy mi is megmutassuk. Nem volt alku, és feltétele sem annak, hogy ő belemenjen. Így döntött, és ezzel hátrányba került. Persze megmentettem az életét, meg ki ne bízna bennem... de akkor is kíváncsi vagyok.~
A lány először hezitált, majd bólintott.
~Még. Ha már ő is megmutatta, akkor úgy illik, hogy mi is megtegyük. De ha várni szeretnél, akkor várhatunk.~
-Időnk? Persze… van időnk, ha nem zavarunk. Nem kell rögtön csatázni, csak gondoltam te szeretnéd, és nem akarjuk húzni az idődet… vagy túl sokáig vendégeskedni…
Igazából Shukakut még mindig zavarta az idegen környezet, és nem szívesen tartózkodott a Joung Yustice céhépületén, vagy Peter üzletén kívül más helyeken. Persze ez csak a lakott területekre volt érvényes, ahonnan bármikor előbukkanhatott valami játékos, aki éppen nem kedveli őt valamiért…

by **Aida Atsumori** Hétf. Jan. 13 2014, 20:44

Timidus mögöttem repkedett, és mit mondjak, amikor meglátta az értékeimet, kicsit elkerekedett a szeme. Viszont a csodálkozáson kívül mást is láttam a szemében…elszántságot? Harcutáni vágyat? Hogy pontosan mit, azt nem tudtam. De legjobban nem is ez zavart. ”Nem értem…miért jöttek el hozzám? Rendben…segíteni szeretnének rajtam…de miért? Ennyire szívén viselni az emberek sorsát szinte lehetetlenség…ez neki mind idő. Az idő múlik, az idő telik. És ha jól értelmeztem a szavait, ő nem szeretne kijutni. Szereti teljes szívéből Timidust…és vele szeretne maradni…viszont a frontharcosok mindennappal egyre közelebb jutnak a célhoz, a 100. bosshoz…ki kéne élveznie a Timidussal töltött pillanatait, de ehelyett olyan senkiháziknak próbál segíteni mint én…hihetetlen. Önzetlen jócselekedet nem létezik, ha valami jót hajtunk végre, csak is azért tesszük, hogy mi magunk jól érezzük magunkat, mert jót tenni jó érzés…Alapvetően csak akkor segítünk másnak, ha magunknak azzal nem ártunk, vagy ha kicsi a veszteség, esetleg visszakapjuk…de Ő…Ő időt és energiát nem sajnálva segít mindenkinek. Olyan mint egy anya…mint mindenkinek az anyja. Az anyák is ugyanezt teszik…védik és óvják a gyermekeiket, akár még az életüket is képesek lennének feláldozni…”
Kicsit elmosolyodtam a gondolaton, olyan fura volt egy anyát, egy „kislányhoz” hasonlítani.
- Shukaku, te nem ülsz le? – mosolyogtam a lányra. – Tényleg! – álltam fel. – Kértek egy kis sütit, vagy teát, vagy bármit? Van itthon pár dolog, főként édességek, de vannak mások is, ha esetleg nem szeretnétek őket. – mentem ki a konyhába. – Nyugodtan érezzétek magatokat otthon! – szóltam ki, mi közbe kutakodtam a dobozokban kaja után.
Elővettem egy tányért, raktam rá süteményeket, szendvicseket, majd visszamentem Shukakuékhoz és letettem az ottani asztalra.
- Vegyetek nyugodtan. – vettem el egy makaront.

by **Shukaku** Hétf. Jan. 13 2014, 23:09

-Jajj, miattunk tényleg nem kell fáradnod…
-Sütit kérünk!
-Timidus!
-De miért? Nem szép dolog visszautasítani. Még a végén megbántjuk, az pedig megint csak nem szép dolog. Sütit kérünk!
-Jó… akkor elfogadunk egy kevés süteményt. De csak akkor, ha tényleg nem okozunk bajt…
~Egy céh, ahol mindig sütit esznek? Azt mondta, hogy nagyrészt csak édességek vannak a konyhában. Nálunk miért csak kisrészt vannak édességek? Hmm… lehet, hogy ezért nem olyan ügyesek, mert ahelyett, hogy gyakorolnának, mindig csak sütiket csinálnak. Ez a Kiyo nagyon keveset tud ám a sárkányokról. Hogyan feltételezheti azt, hogy valaki nem szereti az édességet? Jó… Hisame mondjuk tényleg húsevő, de még ő is szereti a cukorkát.~
A sárkány csak csóválta a fejét az emberek szörnyű butaságain, és ahogy a fiú letette a tányért az asztalra, ő már vetette volna is rá magát, hogy megmutassa Kiyonak, hogy mennyire örül a tálnak, de a tekintete összetalálkozott a lányéval, így inkább csak várt, és figyelte a Shukakut.
-Milyet szeretnél Timidus?
-Halasat!
-Hát… tudod mit?
Gyorsan előszedte az eszköztárból a sárkány tálkáját, majd elvett egy szendvicset és elfelezte, majd az egyik felét Timidus tálkájába tette, amit letett maga mellé a kanapéra. Az meg sem fordult a fejében, hogy Timidust a földön etesse, ne pedig maga mellett, és remélte, hogy Kiyo emiatt nem fog rá megorrolni. Az asztalhoz azért még ő sem merte engedni a sárkányt, bár a szobájában rengetegszer ettek egy tányérról ketten, de sejtette, hogy a fiú nem nagyon díjazná.
-És a süti? Finom! Édes!
-Az majd ha megetted a szendvicset. Már azt hiszem elmagyaráztam, hogy azt így kell.
Mire a lány megköszönte az ellátást, jó étvágyat kívánt Kiyonak, és kettőt harapott a saját szendvicséből, Timidus már jelezte is, hogy végzett. Erre Shu csak sóhajtott, és kérte a süteményt. A lány sóhajtott egyet, majd csipogott hármat a sárkánynak.
-Édes, sós, savanyú?
-Keserű!
-Timidus…
-Oké, oké… sós.
-Na végre…
A lány elvett egy sós süteményt, majd letette a tálkára, majd még csipogott egyet a sárkánynak, hogy biztosítsa az illendő magatartását.
-Lassan.
-Hmm?
Nézett föl a sárkány a sütemény romjaiból, majd kelletlenül bólogatott.
~Csak tudnám, hogy miért hívjátok édességnek, amikor nem is édes… meg a sós különben is sokkal finomabb.~
A lány addig egy szót sem szólt, amíg evett, de ha a fiú belekezdett valamibe, akkor nem intette le, hanem nyugodtan hallgatta a szavait. Szerencsére az elfelezett szendvics neki sem tartott túl sokáig.

by **Aida Atsumori** Szer. Jan. 29 2014, 20:41

//OFF: bocs >.< esküszöm többet nem fordul elő...//

- Egy barátért semmi sem fáradtság. - mosolyogtam Shukakura, majd leültem a másik kanapéra.
"Még baráti társaságban is fegyelmezetten viselkedik és próbál illedelmes lenni...vagy lehet hogy ő rám egyáltalán nem is barátként tekint, csak egy emberként, aki segítségre szorul? Vajon melyikőjük találta ki? Shukaku, vagy Timidus? Timidus harcias, kinézném belőle, hogy felidegesítette a Hollók elleni szerencsétlenkedésem és megakar leckéztetni, viszont azt is eltudnám képzelni, hogy Shukaku sajnált meg...megsajnál...sajnálás...az egyik dolog, amit mindennél jobban utálok. Nem akarom hogy sajnáljanak, és nem akarom hogy hazudjanak!" - ekkor kicsit elmosolyodtam magamban. "Timidus jó ellenfél lesz...nagyon is jó...ő rá egyik pont se igaz..." - néztem fel az égre. "Azért kíváncsi vagyok Shukaku milyen ember...egy nyitott könyv, akire elég ránézni és mindent elárul, vagy egy, általam "maszkos egyéniségnek" nevezett személy...azokat szoktam így hívni, akiknek két arca van, van amit kifelé mutatnak, és van egy másik, ami bár hasonlít a külvilág által ismertre, még is vannak eltérések...olyan fura hogy még ilyenkor is gondolkodok, hisz itt vannak előttem, beszélhetnék
hozzájuk is..."
Timidus a kapott ételeket verseny sebességgel fogyasztotta el, Shukaku hiába szólt rá, későn tette: a süti már a hasában pihent a Sütiszörnynek.
Mosolyogtam a jeleneten, talán kuncogtam is kicsit, igazán filmbe illő volt. Az évek alatt berögzült dolgot újra megismételtem: szemeimet a csuklómra szegeztem, az időt próbáltam megállapítani...de lássatok csodát, Aincradban nem volt ott a karórám.
- Ehh...még mindig nem tudtam megszokni, hogy nincs a csuklómon. Régen mindig rajtam volt a karórám, mivel vízálló volt, még fürdéskor is...még fura, hiába vagyok már itt egy ideje...mindegy... - magyaráztam meg a mozdulatot, majd megnyitottam a menüm, azon belül pedig az inventoryt.
- És, a gyakorlást mikor szeretnétek elkezdeni? - raktam el a tányérokat.

by **Shukaku** Szer. Jan. 29 2014, 21:40

-Egy barátért?
Erre nem tudott nem visszakérdezni, annyira meglepte a kijelentés. Oké, egyszer találkoztak és harcoltak egymás mellett, de azért az, hogy a fiú barátjának nevezze, azért az túlzás volt. Még magát a céhet sem ismerte igazán, nem úgy mondjuk, mint az Anatole vezette Artes Liment, ahol legalább pár ismerőse volt, igaz ők is elég távoliaknak számítottak. Igen… a barátot mindenképpen túlzásnak tartotta.
~De… akkor vajon kit számítok én igazán barátnak? Timidust? Igen… Timidus mindenképpen a legjobb barátom. És Peter is azt mondta, hogy ő a legjobb barátom, de ugye az nehezen lehet, ha már Timidus a legjobb barátom, mert két legjobb barátom ugye nem lehet, csak egy. Hogyan is szólt az a mondás? Az a barátod, akiben jobban megbízol, mint saját magadban? Nem… de valahogy így… azt hiszem. Hát mondjuk az nem nehéz, mert nekem nem sok önbizalmam van… de Timidusban mindig meg szoktam bízni. Vajon Peter örülne neki, ha megtudná, hogy nem ő a legjobb barátom, hanem Timidus? De… Timidus mégis csak a társam, és elvileg az idomárokat valami kapocs köti a petekhez. Ennek így kell lennie. És ugye a peteket nem választjuk, míg a céhet igen… bár én nagyon jól választottam Peterrel… vagyis… inkább ő választott engem, és meg se várta, hogy megnézhessem a többi céhet. Anatole is kedves mondjuk, de azért Peternek elmondtam olyan dolgokat is, amit mondjuk neki nem. És neki nem is akarok, mert ő… ő nem Peter. Viszont Peternek sem mondok el mindent, amit például Timidusnak meg igen. És mondjuk… Timidusnak nem is félek elmondani a dolgokat, mert Timidus ha meg is sértődik, de nem félek attól, hogy megsértődjön. Ez is volt valami könyvben. Hogy az az igaz barát, aki ki meri mondani, ha butaságot csinálsz, és nem zavarja, ha ezzel megsért. Okos dolgok vannak a könyvekben. Talán meg kellene kérnem Chant, hogy ajánljon nekem valamit, mert a petekről meg mobokról szólókkal már minddel végeztem. Viszont… hamarosan elérem a tízes szintet, és megehetek a szafarikra. Talán arról is el kellene kezdenem bővebben olvasni. Majd megkérdem Petert, hogy ő mit tud erről. ~
A nagy elgondolkodás közepette tekintetét autómatikusan ő is oda irányította, amerre a fiú, így együtt bámulták annak csuklóját, és együtt is ocsúdtak fel a kábulatból.
-Nekem van otthon…
Kicsit megállt, és megmosolyogta, hogy már mások előtt is ilyen könnyen az otthonának hívja a céhházat, illetve csak az ottani szobáját.
-…egy óra a szekrényen. Ugyan karórát nem találsz itt… azt hiszem, de ingaórát vagy régi szerkezeteket könnyen. És szerintem még sokkal szebbek is mint az újabbak…
-Amikor csak akarod! Állok elébed!
-Hát… ha nem is így… de igen. Amikor és ahol neked megfelel, kezdhetjük is.
-Nem! Folyosón én még egyszer nem harcolok!
-Oké, oké… szóval hol szeretnéd!

by **Aida Atsumori** Csüt. Jan. 30 2014, 20:36

//Off: A post olvasás mellé: "Zene \ o /" lehet kicsit ismerős lesz neked Very Happy

(ezt játsza Kiyo)//
Amikor barátnak neveztem Shukakut, eléggé meglepettnek tűnt. "Szóval ő tényleg nem tekint rám barátként. Vagy lehet hogy neki a barátság sokkal több idő alatt alakul ki, neki az, akivel együtt mosolygott, vagy együtt harcolt a csatatéren, még nem barát, legalább is ezek szerint. Neki lehet sokkal több kell ahhoz, hogy barátnak nevezzen valakit, több hetek, hónapok, együtt töltött percek...Ő igazán komolyan veszi a petjét, igazi barátként, nem egy egyszerű programként. Más oldalról látja a helyzetet. Egy sokkal naposabb oldalról ezt a világot, minden, lényegtelen, életet megnehezítő dolgot nem figyelembe véve. Én egy ilyen embernek látom őt, de egy biztos, megakarom ismerni és tanulni tőle, mert az életfelfogása sokkal jobb mint az enyém."
- Igen, egy barátért. Ti nekem mind a barátaim vagytok, sőt, Ayani is a barátom, a céh és a barátom. Bizonyították hogy megbízhatok bennük, akár a végsőkig is kitartanak mellettem, és bár annyira sok időt nem töltöttem még velük, elég egy csillanó szem, egy ragyogó mosoly aztán már tudom...érzem... - néztem egyenesen a lány szemébe.
"Igen...nekem ilyen egy barát, mint Ő, mint Enheriel, mint Danee és mint a többiek..."
- Tényleg! Erre még nem is gondoltam...valóban szebbek a mai óráknál, sokkal jellegzetesebbek és a kattanásuk is igazán hangulatos...de honnan tudnék beszerezni egyet?
"Igazából egész jól mutatna a kastélyban valahol egy szép, lakkozott, fa, ingaóra, aranyozott ingával...ha meg még olcsó is, akkor szuper. Bár túl drága nem lehet, hisz időt máshol is lehet nézni...de azért kint sem azért drágák a régi stílusú órák, mert olyan pontosan mérnek, hanem mert kézzel vannak faragva, meg egyedi mintával, minőségi fával, gondos odafigyeléssel, vagy tudom is én."
- Hát..nem is tudom. Ti hol szeretnének? Valami szabadabb tér lenne jó, tehát a nagyon dús erdők nem felelnének meg a célra, viszont egy síkság, vagy alföld már valószínűleg túl sima lenne...szóval esetleg valami ritkább, nyugodtabb erdőcske, sok tisztással? Ismerünk mi ilyet? - mosolyogtam. - De ha még annyira nem sürgős akkor lenne egy kérdésem...szeretitek a zenét?
Ha igen választ kaptam, akkor felvezettem őket a szobámba, majd odaültem a zongorához.
- Régen jártam egy pár évig zeneiskolába, szóval valamennyire tudok zongorázni. Szóval, játszanék nektek egy dalt, ami számomra valahogy a Napot jelképezi. Tudod...nekem a Nap a reménycsillagom... - mosolyodtam el a gyerekesnek hangzó mondatomon. - Ha tudtok csettinteni, vagy fütyülni, akkor segíthettek is, már ha szeretnétek. - kezdtem bele a dalba.

by **Shukaku** Csüt. Jan. 30 2014, 21:28

-Mi? Neked?
-Még én is?
-De miért?
Az utolsó két szót már együtt ejtették ki teljes összhangban értetlenkedve, és a fiú magyarázatától sem lettek okosabbak.
-Bizonyítottunk? Mit bizonyítottunk.
-Megmentettem az életét.
-De bárkinek megmentettük volna az életét, ha bajban van és a segítségünket kéri. Az nem bizonyíték semmire. Ez… ettől igazán nem vagyunk még barátok… mármint szívesen barátkozom, de azért ne emiatt legyünk barátok. Mármint…
Teljesen belezavarodott a beszédébe, elpirult, lehajtotta a fejét, és igyekezett összeszedni a gondolatait.
-Mondjuk a szemem és a mosolyom tényleg nagyon szép…
-Szóval… szerintem azért a barátsághoz sokkal több kellene. Mondjuk együtt töltött idő. Élmények. Az, hogy kiismerd a másikat. És… ne haragudj, de én azért még a helyedben nem bíznék meg ilyen könnyen az emberekben. Néha… néha gonoszak, és csak úgy csinálnak, mintha kedveskedni akarnának, hogy magukhoz szoktassanak, elhitessék veled, hogy jót akarnak, és utána csak megaláznak és kinevetnek. Tudom, mert láttam már ilyet.
~Láttam… a saját szememmel a saját szemszögemből… saját élmény… de ezt neki nem kell tudnia. Hogyan lehet valaki ennyire… ennyire nagyfiú létére ilyen naiv? Lehet, hogy nem csak a harcban meg a pontozásban kellene neki segíteni…~
Mindketten értetlenül pislogtak párat, de azután Shu mosolyogva bólogatni kezdett, és picit oldalba bökte a csodálkozó Timidust is, hogy ő is cselekedjen hasonlóképpen. Ha nem is tartotta életképesnek a fiú elméleteit, azért nem ilyen hamar akarta romokba dönteni, és legfőképpen nem érezte magát elég okosnak ahhoz, hogy romokba dönthesse. Remélte, hogy azért a céhen belül kiigazítja valaki más helyette.
-Te Shu… szerintem neki is kellene egy Kajmán… vagy egy Anatole… vagy én…
A lány csak megvonta a vállát, jelezve, hogy ő nem akar senkinek sem a tanítómestere lenni, hiszen ahhoz még ő kicsi, de azért segíteni megpróbál, amennyire csak tud.
-Mi a második szint valamelyik piacán szereztük, ha jól emlékszem. A gyér erdős rész pedig kitűnő ötlet, Timidus nagyon kedveli az olyan helyeket.
-A zenét? Persze!
-Igen, szeretjük. Mármint… milyen zenét? És…
Amikor a fiú invitálni kezdte az emeletre, Shunak nem nagyon akaródzott felmenni, hiszen ő nem vendégeskedni jött, meg zavarni sem akart. A saját szoba azért számára már egy annyira privát zónát jelentett, hogy esze ágába sem volt neki oda betörni. Ha Kiyo képes volt a feltrappolás előtt elmondani, hogy mit szeretne, akkor Timidussal való hosszas megbeszélés után az ajtóig elmentek, de beljebb továbbra sem voltak hajlandóak, de a darabot onnan is szívesen meghallgatták.
~A Napot jelképezi? Reménycsillag? Kiyo talán valamiféle hívő lehet? Remélem nem sértettem meg semmivel… nem nagyon értek az ilyen emberekhez.~
Timidus már hasonló facepalmot vágott volna, mint amit anno szintén a fiú miatt mutatott be, de még képes volt türtőztetni magát, és a zene közben azért azt el kellett ismernie, hogy ha a fiú a harchoz és a kockázatok felméréséhez nem is ért, a zongorával valóban jól tud bánni. Amikor megjegyezte a dallamot, a refrén szerű részeket már együtt énekelte a hangszerrel, igaz egy oktávval magasabban, de nagyjából helyesen.

by **Cardinal** Szomb. Feb. 15 2014, 23:44

Ossu!

Hát-hát, harc sincs, meg picit rövidke is lett... Shu kérésére lezárom a párbajt, a jutalmatok a minimumnál picit több a szép reagok miatt, szóval 15 xp és 50 arany.

by Ajánlott tartalom

"A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

"A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)

Re: "A jó kiscserkész ott segít, ahol tud." (Kiyo vs Shu)