Yuichi vs Jun erdei séta

Az álmomnak a játékba beépített üzenetküldő rendszer vetett véget, az az idegesítő hang, ami alig pár másodpercig tart...elviselhetetlen. Bármennyi időt töltök a játékban ezt az egy dolgot nem tudtam még megszokni, a fájdalom hiánya már teljesen hétköznapivá vált számomra, és a hirtelen fáradtság, és a játék támadás segítő rendszere is. De az üzenetküldés.. valami borzalmas, már hajnalok hajnalán ezzel kezdeni...előbújtam a pokrócok és párnák millióiból, és megnyitottam az üzenetet. Kétszer is elolvastam mire sikerült megérteni, szóval Hime kirándulni akar...de az üzenet küldője cseppet sem ismerős...Mintha már hallottam volna a nevét valahonnan...Mindegy is. Gyorsan bepötyögtem egy választ.

Jun írta:Rendben van, ott találkozunk, körülbelűl 3-ra érek az erdőbe,ha kések majd írok.

az elküldés gomb lenyomása után szinte azonnal visszaaludtam. Ha már nem kell iskolába mennem, és a programom is délután lesz mért mennék ki a házból, főleg azok után, hogy tegnap fejeződött be egy nehéz küldetésem...További másfél óra pihenés, és forgolódás után végül kimásztam az ágyikóból, vettem egy gyors zuhanyt és elvégeztem a szokásos reggeli teendőim, mint egy reggeli, amit kivételesen az ebéddel kötöttem egybe, egy gyors vásárlást is beiktattam a városban. Bármennyire is törtem a fejem, sehogy sem jut eszembe, honnan is olyan ismerős ez a név...de nincs benne a barátlistámban sem...Furcsa...Nem volt már túl sok idő a találkáig ezért a város főtere felé indultam, ahol a kapu segítségével feljutottam a harmadik szintre. Előttem hatalmas betűkkel "Mirage Város"
- Milyen hatalmas! - tátott szájjal néztem magam elé, ez az első alkalom, hogy a hármas szintre léptem. A kettes szint városkájához képest ez óriási! Minden van amit csak az ember szeretne. Fagyi, és éttermek! Csillogó szemekkel forgattam a fejem jobbra, s balra. A látvány lenyűgözött. Talán el kéne komolyabban gondolkodnom, egy újabb költözésen, végtére is, egy hozzám hasonló embernek nem egy poros falucskában kellene laknia, hanem egy kastélyban! Nézzük csak, tábla..tábla..megvan! Ködbe veszett erdő! Igen, ide indultam. Az út szerencsére zökkenőmentes volt, szörnyek és útonállókat elkerülve eljutottam az erdőhöz. Mintha valaki lenne a távolban, de... olyan sűrű a köd. Semmit sem látni. Kicsit megtörölgettem a szemeim, majd újra az erdő felé vetettem tekintetem. Igen, ott van valaki. De csak egyedül lenne? Közelebb szökdécseltem, hogy megérdeklődhessem kihez is van szerencsém, vagy legalább megnézhessem ki is van ott. A pirosok nem állnának az út közepén meg, szóval ettől nem kell tartanom.
- Szia, nem láttál erre két játékost? - vigyorogtam rá, - lehet, hogy mobokat ölnek már, az egyikük lány és furcsa ruhákat hord. - próbáltam leírni Hime külsejét neki. De.. olyan ismerős ez az idegen...hmm...Azt hiszem már találkoztunk valahol...

// Kis módosítás előző postomban háromnegyed háromra értem a helyszínre, bár ezt csak offként javítom//

Reggel volt egy apró módosítás, biztosan túl korán küldtem az üzenetet Jun-nak hiszen a délután öt órai találkozóra válaszában egyértelműen délután három órára akart jönni. Nem probléma Akkor kicsit hamarabb találkozunk.
Szemből érkezett, semmi trükk és csel, kiszámíthatónak tűnik. Már felszereltem a sisakom kardom hátamon pihent, mint mindig, bronzvértemen a ködön átszűrődő minimális napfény megcsillant. Mokaszinom is megjelent és a kihagyhatatlan gyűrű az ujjamon. Utolsónak a megszokhatatlan és akadályozó köpeny lebbent meg a gyenge szellőben. Közlekedési formája merően meglepett, bár amikor elkezdtek harcolni még láttam Jun-t de a szökellése új volt számomra. Vidám. Elmosolyodtam, azt hiszem nincs mitől aggódni, ártalmatlannak tűnik, biztosan nem kényszerítette az iszapbirkózásra. Amúgy is honnan szereztek vizet? Hisz ezen a helyen sosem esik. Megszólított, de mégis valami nem volt rendjén ábrázatával, lányos külseje mellett, volt egy kisugárzása.
- Hali, a nevem Hayashi Yuichi! Én küldtem a levelet és Hime nem jött el. - feleltem. - Volt egy dolog, amit meg kellett tudjak, és átestél a rostán, azonban, ki kell hívjalak egy teljes életes párbajra, most ezen a helyen - nem voltam indulatos és közönyös sem, mosolyogva könnyedén előadtam tervem ezen részét.
- Amiről tudnod kell, miért is hívtalak ma ide erre a helyre, Hime beszélt az iszapbirkózásról, és ha te kényszerítetted rá, akkor lesz ne mulass, ellenben, nem tehetek semmit, csak harcolunk. Elvárom, hogy elfogadd kihívásom - kicsit elhallgattam mert igazi érvet ne tudnék felhozni, miért is lenne köteles elfogadni férfiúi becsület? Nem hisz még szőrös sem lehet, sehol. Elég visszamaradott, ha srác valójában.
- Te amúgy fiú vagy lány vagy? Amiről nem tudhat, nőt megütni nem vagy nehezen tudok, erről csak nem beszélt neki Hime, az hogy mi másról beszéltek, az rájuk tartozik, azonban, ez most becsületbeli ügy. És meg kell védjem Himét, ha rákényszerítette az akaratát egy másik játékos. Ráadásul elég fiatalnak tűnik, de nem annyira, mint Kiyo. Ő férfiasan harcolt lássuk a következő, birkózó mit talál ki, hogy lenyűgözzön egy magamfajta, kinti veteránt. Remélem nem akarja majd eldobni fegyverét.

// Igen kicsit szórakozott voltam és mikor elkezdtem írni valahogy három óra lett belőle ^^" //

Egy kísérteties erdő, egy férfi full felfegyverkezve, sisakja védelméből nézett le rám meglepődött tekintettel. Mielőtt még bemutatkozott volna azt hittem valami van talán az arcomon amit nézhet. Oda is emeltem a kezem, megpróbálva feltűnés mentesen "megtörölni" hátha mégis... A fejemben a név most már társult a személyhez, vele már találkoztam, sőt ha nem csal az emlékezetem még küldetésünk is volt valamikor és Hime még be is mutatta. Azt hiszem...
- Örvendek. - hajoltam meg kicsit. - én Jun vagyok, de azt hiszem te már tudod. - nevettem el magam. Amikor megemlítette az iszapbirkózásunkat megannyi emlék tőrt fel, nem bírtam visszafogni a nevetést. Hime volt az első ember aki rájött a turpisságra, neki el sem kellett mondanom. Nem mintha sok ember tudna róla, vagy reklámoznám, hogy a létező legtökéletesebb nő valójában férfi.
-Milyen régen is volt, kicsit kellemetlen volt, mindenfelé férfiak és... - nem fejeztem be a mondatot, csipkelődésből vagy csak a reakciója érdekelt, kitudja...talán mindkettő. - Mondd csak, te vagy Hime barátja igaz? Sok lánnyal láttalak már a városban, ugye nem csalod meg? - kuncogtam kicsit. Vajon Hime tudhat erről? Picikét méregetett a szemeivel, nem igen tudtam hová tenni miért néz végig rajtam ilyen alaposan, jobb karomat a mellkasomra tettem, elrejtve vele hiányos nőiességem.
- Ez egy jó kérdés. Egy Istennek nincs szüksége olyan ósdi meghatározásra mint, hogy férfi vagy nő. - húztam ki magam, ezzel is megúszva a kérdést, majd eszembe villant, hogy Hime mesélt neki a birkózásról, akkor erről is tudhat. - De...ha szeretnéd... - a kezeimet a nadrágom felé emeltem lassan a mondandómmal párhuzamosan mozogtak. - leellenőrizheted... - a kezeim lassan becsusszantak a nadrágom oldalába, nem túlzottan de éppen eléggé...- fiú vagyok e vagy... - pár millimétert lentebb csusszant a nadrág, - esetleg valóban lány. - további egy centit lentebb süllyedt a nadrág,  majd a kéjes hang újra normálisra vált és a kezeim kikapom a nadrágból.
- Szóval érdekel? - nevettem el magam. A nadrágot nem húztam fel, vártam egy kicsit mit reagál a történtekre.

Kicsit meglepett, hogy ő és Hime különváltak, halványan még emlékszem is, hogy a küldetésen milyen jól érezték egymással magukat. Talán ők voltak Aincrad egyik legszebb párja. De az idő sok mindenre képes, és biztos nyomós oka volt rá. Nem az én dolgom, nem is kérdezek tovább a múltjukról. A kis játékomról csak egy mosolyt varázsolt az arcára, és végre levette a sisakját.
- Ha nem hát nem. - visszatettem a nadrágom a helyére és kicsit meghúztam az övet. - Igen érdekel, te is iszap birkózni szeretnél? - kicsit viccelődtem a gondolattal, nem igen lenne rá ruhám amit feltehetőék egy ilyen eseményre. De talán nem véletlen, hogy pont ebben a ködös erdőbe rendezte a találkánkat, azzal az indokkal, hogy mobokat ölünk csapatosan. Az erdőt sűrű köd borítja, látás nélkül gond nélkül eltévednék és talán valami szörny áldozata lennék. Már a gondolattól is kiráz a hideg.
- Van valami köze a helyszínnek a párbajunkhoz? - hatalmas szemekkel nézve rá kérdeztem, majd körbefordultam. Hatalmas ez a hely. - Ez az erdő kísérteties, képes lennél ártatlan gyerekeket bántalmazni, megkínozni saját szórakoztatásodra? - megdörzsöltem a szemem pont mintha sírtam volna, de egy cseppnyi könny sem jött elő. Drámai hatás pipa.
- Egy Istennek nem muszály fenségesnek hatnia, legalábbis külsőre. - húztam ki magam, majd kicsit hangosabban folytatva mondandóm - De! Én külsőre visszafogott, de valójában egy földre szállt angyal vagyok, az eszem páratlan és mindenki szeret! - elégedett mosoly húzódik az arcomon. - De elég is ennyi belőlem. Neked van kérdésed? - ha feltett kérdést meghallgatom és válaszolok rá, ha nem akkor kicsit tovább szökdécseltem, egy közeli sziklához, ami egy fa tövében húzódik és onnan kiáltottam felé, hogy készen állok a párbajra.

Angyalom megszólítás, végre valaki hisz benne, hogy angyalibb teremtés vagyok mint bárki más. Vagy csupán gúnyolódik...mindegy is, nem húzom fel magam rajta a kérdés kicsit meglepett.
- Miért akarnék kilépni amikor itt is mindenem megvan? - kérdésre kérdéssel felelni gonosz dolog, de talán máshogyan nem is lehetne válaszolni rá. - Én szeretek idebent lenni, kint pedig van elég Isten... - majd ezzel letudva a két kérdés. Vállat vontam, de mintha Hime iszapbírkózásáról is kérdezett volna.
- Bocsánat, teljesen kiment a fejemből, a kis birkózásunk érdekelt igaz? - kérdeztem mosolyogva, kis szünetet tartva - Vicces, nagyon jól szórakoztam, csak nagyon csúszott minden, és akkor még nem tudtam megállni a lábamon olyan könnyen. - Tényleg azt hiszem a párbaj után vásároltam meg az első jártasságot ami a játékba van építve. Akrobatika, a legjobb üzlet amit valaha is kötöttem, azóta mennyiszer kihúzott a bajból.
- Megkérhetlek rá, hogy avass be, hogy mégis hogy képzelted itt a párbajt. Az erdőben fogunk megmérkőzni, vagy idekint ahol sokkal kevesebb akadályozó tényező van? - kérdeztem tőle, közben kezemmel végigsimítottam egy jókora sziklán, kicsit nedvesnek tűnik, biztosan a köd miatt. Ha jobban megnézi az ember a földre lehullott leveleken is kicsit megcsillan a fény, és ahogy elnézem az erdő nem véletlen kapta a nevet. De nekem nem igazán jelent akadályt egy erdő amiben a nap 24 órájában sűrű köd lappang. Isteni erőmmel, képes vagyok átlátni rajta! Kicsit hunyorítani kezdtem és a tekintetem az erdő belseje felé meredt, semmit sem látok. Az ágak és bokrok még hagyján, de a köd...Egy rossz mozdulat és az életemet veheti.
- Remélem nem az én életemért cserébe akarod elveszíteni az indikátorod színét, és egy ennél sokkal rondábbra cserélni azt. - gondolva itt, hogy egy elhagyatott erdő, sűrű köddel borítva, senkinek sem tűnne fel, ha egy gyilkos lemészárolna valakit, és könnyedén el is tudna menekülni, már a gondolattól is elsápadtam kicsit. De mi van ha nincs egyedül? Szemem sarkából néztem az erdő felé, - mondd csak, ugye van itt valaki más is igaz? Társakkal vagy igaz?! - kicsit megremegő hanggal sápadt arccal néztem fel a majdnem két fejjel magasabb férfira. Nem mintha nem bíznék benne, de már sok játékosban volt szerencsém, csalódni, és ezért csapdába esni.

Szóval nem szándékozik bemenni az erdőbe, jobban megnézve én sem szívesen tenném be oda a lábam, amennyit kedvezne nekem a terep ugyanannyit rontana is a véletlenszerűen felbukkanó dögökkel.
- Én sem akarok indikátort cserélni, nincs jogom mások élete felett ítélkezni. - nyugtattam meg, ha esetlegesen egy gyilkost látna meg bennem, fura is lenne, ha egy ilyen cuki és bájos külső mögött egy sorozatgyilkos lapulna. Ha tényleg az lennék, ehhez  hasonló erdőkben kéne tanyáznom, már a gondolattól is kiráz a hideg.
- Justice League? - néztem rá kérdőn, - még sosem hallottam róla. - vontam vállat, igaz, hogy az utóbbi időben egyre hatalmasodnak el egyes céhek, de már annyi kicsi is van, hogy már senki se tartja őket számon. Ha tényleg az amit a neve sugall, akkor nincs mitől félnem. A hangsúlyból ahogy beszél, tökéletes nyugodtság és bizalom árad, valami azt súgja, hogy igazat beszél. Rámosolyogtam, a kételyeimet pedig elhessegettem. Azt ugyan nem tudom milyen harcos, de az biztos, hogy nem hülye, a róka ellen is bizonyított. Óvatosnak kell lennem.
- Ó tényleg! - teljesen kiment a fejemből, olyan hülye voltam, hogy a fél mezőségen keresztülsétáltam fegyvertelenül. Kicsit belepirultam majd előkerestem a felszereléseimet. - nézzük csak... - a Mokaszin rajtam van, kidolgozott bőrruhát sem kell tovább keresni, és... a sisak is felkerült a fejemre. - umm... - ismét egy nyöszörgő hangot hallattam, miközben kerestem a tárgyak tömkelege között a fegyverem. - Megvan! - és rá is nyomtam a felszerel gombra, és máris megjelent az oldalamon picinyke bőrtokjában a Futó Vorpal Blade. Régen használtam utoljára, remélem nem mentem ki a gyakorlatból. Miután rányomtam a teljes életes harc elfogadására, elkezdtem bemelegíteni, fegyverem a tokjában tartottam, inkább csak kar és lábgyakorlatokat végeztem. Fél szemmel az ellenfelem fegyverét méregettem, milyen hosszú és éles... Nehéz dolgom lesz ellene, a szintjéről sem tudok semmit, de a sisak nem sok jót sejtet, biztos jóval felettem áll már. De nincs mitől tartanom, nem öl meg, legalábbis az elmondása szerint nem, és ez csak egy barátságos harc...egy erőpróba. Ha rosszra fordul...van egy Hazatérés kristályom... Nem, erre gondolni sem szabad. A harc kezdetét jelző hang megszólalt, és a visszaszámláló is elindult, a harc elkezdődött, jobb kezem az oldalamra tapasztottam, várva a támadásra, de Yuichi csak állt pengéjét a földbe szúrva pihentetve. Még csak rám se néz, csak mosolyog. Kicsit kiráz tőle a hideg, a markolatnál fogva kirántottam hüvelyéből pengém és kicsit jobbra térve rohantam felé fél úton fegyverem magam elé tartva, egy döfésre készülve. Ezt a támadást eddig szinte kivétel nélkül mindenki kivédte, vagy kitért előle, de ő csak áll és vigyorog, ha sikerül akkor hasba döföm a fegyveremmel, és amint tudom ki is húzom belőle és hátrálok.
- Megrémiszt a mosolygásod.

Pontjaim :3:

Tetszik a hozzáállása. Nem akar életeket elvenni, bűnnek tartja, ez azért megnyugtató. Külsejéből lehetne megtévesztő ugyan, de ha később is tartja ezt az álláspontját, nem bántom. Csak, ha velejéig romlott.
Nem hallott még a Justice Leagueről? Furcsa hisz kevesebb, mint tíz ezer játékosra van hét céh. Lehet solo játékos, mint én magam is voltam, azonban nem bánom, sőt, örülök, hogy Sir Lewis kiválasztott a több ezer játékosból, hogy érzi bennem a motiváltságot, egy korábbi küldetésünk alatt. És honorálta ötleteim is. Legfőképp ezzel, és a hősi köpenyt is tulajdonomba bocsájtotta, egyfajta címként, tetteim után. A denevéretetésre, sokáig emlékezni fogok. És a hegymászásra is.
- És akkor kezdődjön is - tanácsomat megfogadva felöltött magára minden felszerelését, és ez után, hogy láttam memorizáltam helyzetét. Számok harca induljon. Teljes nyugalomban vártam első támadását. Csak úgy teltek a pillanatok, és ahogy meghallottam első lépteinek zaját, éreztem, hogy Niji is belead mindent. A színét azonban ekkor még nem láttam, de halvány rózsaszínben világított. A nyugalom járt át, vártam és vártam. Felnyitottam a szemem és már érkezett is. Jobb lábammal hátra és kicsit elmozdultam, a kés, igen ha jól láttam egy kés volt az a levegőt szúrta és máris távolodott.
- Ne haragudj, harcközben mindig mosolygok, főleg ha nem élet-halál harcról van szó, alapjában véve mindig vidám ember vagyok - azzal folytattam mosolygásom, nagyon örültem, hogy mozoghatok, bár kicsit igazságtalannak éreztem hosszú kardom a tőréhez képest. Úgy tűnik újabb árnyharcossal vetett össze a sors. És a másik késszúrásával várat, vagy vajon valami furfangos képességet készít elő?
Megugrattam, és ahogy futottam felé, szinte már láttam, hol fog haladni a kardom, ott először, ahol késsel nem védhet. Kardom a fejem fölött órajárással ellentétesen megforgattam és hátam mögött visszafordultával csuklómból a lendület és saját erőmet bele adva a sípcsontja felé vágtam. Igen így a jobb sípcsontja felé száguldott a penge, ha talált, ha nem, időközben mellé értem és visszakézből, egy fél fordulattal máris a lapockája felé vágtam. Ha ez is talált vagy vétettem, mindkét esetben, tovább haladtam, és mögé érve magam mellett meg lóbáltam a pengém ezzel, ha sikerült felmértem mennyire mozgékony és végtagokra vagy testre támadok innentől.

Pontjaim::

Nijivel módosított(3 körig tart)::

élet: full
páncél: full

Igen már majdnem, egy kicsi kell még, csak egy pár centi és félre. Tudtam, hogy csak át akart verni azzal h a fegyverét leszúrta. Hátravetődtem mielőtt még bármit is csinálhatott volna. Alig pár méter választott el tőle, egy pillanatig szemeztünk, ő vigyorgott, mintha nem is akarná komolyan venni a párbajt. Habár igaza van, nem az életünk múlik a harcon, hanem csak erőpróba, nem eshet semmi bántódása, magabiztossága pedig arra enged következtetni, hogy van még egy két trükk a tarsolyában. Az eddigi harci tapasztalataim azt súgják, hogy erős a páncélja, ha jól tippelem, legalább három szúrás lesz vagy talán négy mire átütöm. Valami nem stimmel...
- Miféle kardod van neked? - kérdeztem meglepődve, ehhez foghatót még nem láttam, eleinte egy teljesen átlagos kardnak tűnt, most viszont olyan mintha valamiféle aura venné körbe. A színe is más, a fény biztos nem törhet meg rajta ilyen élénk színekben, sőt nem is tudna, túl sűrű a köd ahhoz. - nekem is kell ilyen kard - csillogó szemekkel néztem a fegyvert ami mintha egyre közelítene felém. Nagyon gyors, túl gyors, merre térjek ki? Már túl késő van futni tőle, megpróbáltam az akrobatika jártasságommal gyorsan arrébb tigris bukfencezni. A fű nedves, kicsit csúszott de sikerült felállnom.
- Heh nem is vagy olyan... gyo...rs.. - hatalmas erővel hátba vágott, nem fájt, de az ütéstől nem bírtam rendesen befejezni a mondatot. Talán tévedtem, mégis gyors. Mielőtt még készítené a fegyverét újabb támadásra, megpróbáltam hátragurulni, érkezésemkor pedig megvágni a lábát. Ha szerencsém van nem számít rá, hogy ilyesmi történhet egyáltalán. Majd villámgyorsan felpattanok a földről.
- Tévedtem...Sokkal erősebb vagy mint amilyennek látszol. - vigyorogtam kicsit, de ha jobban belegondolok nincs semmi okom rá, eddig sem hittem, hogy gyenge, de most már bebizonyosodott, hogy ebből a harcból én nem juthatok ki győztesen.
- Csak hagytam magam eddig, valójában sokkal erősebb vagyok, mint amilyennek látszom. Bizony bizony. - bólogattam kicsit, majd magam elé tartva fegyverem védekező pozícióba álltam. Szerencsére nem vagyok túl magas, a fegyverem mérete pedig elégnek kell, hogy legyen ahhoz, hogy megvédjem a felső testem, és ha szerencsém van talán még időben félre is vetődhetek.

Pontjaim :3:

Még hogy mimóza? Fenséges vagyok, eddig azt hittem ezt ő is látja, de talán a köd miatt hallucinál, ezért hasonlított egy növényhez. De igazam volt, a sebzésem tényleg nem volt elég nagy ahhoz, hogy levigyem a páncélját.
- Köszönöm a dicséretet, vagy mit... -  valójában nem igazán tudtam még mindig hová tenni a "mimózát", de inkább hagyom is a fenébe. Az erdő csendjét, csak mi törjük meg, könnyű prédát nyújthatnánk bárkinek. De több okból is nem támadhat ránk senki sem orvul. Egyik, hogy gyenge játékos biztos nem párbajozna a szörnyektől hemzsegő erdő mellett. A másik, hogy nem merészkedik ide sok ember, egyedül pedig esélye sem lenne ilyesmire. Amíg én álltam és vártam mit lép, beavatott a kardjának titkába is. Így már kevésbé tűnt érdekesnek a fegyvere. De ő úgy tűnik ezt nem így gondolja mert annyira izgatott lett, hogy felém rohan vele, és egy vágást próbált bevinni nekem a mellkasom irányába, amit valami csoda folytán még sikerült eltolnom a fegyveremmel és épphogy csak elsuhant mellettem. De ez nem a legjobb ötlet volt, rögtön a csodálatos Isteni védésem után hátra rántotta fegyverét és mire feleszméltem már át is döfte vele a szívem. Vagyis azt a részt ahol eredetileg a szívemnek kéne lennie. Most helyette csak vörös pixel darabkákat rántott ki a kard, ami a ködös levegőben gyönyörűen csillantak meg. Megráztam a fejem, nincs idő a saját pixeleimben gyönyörködni. Mielőtt még hátrálhatna a döfése után, szerencsére gyorsan feleszméltem és én is megpróbálkoztam egy hasonlóval. Majd ha sikerült, ha nem pár lépést hátráltam tőle.
- A másik tőröm? - kérdeztem vissza csintalan mosollyal az arcomon - Igen jól gondolod, nem véletlenül van elrejtve. - húztam ki magam széles mosollyal az arcomon. - mivel bízok benned ezért elmondom a titkom. - tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet és folytattam is - A képességem egy csapásra az életpontjaidat fogják zúzni, két körig tart, és az én sebzésem helyett a tiéddel mérek csapást rád. De sajnos nem használhatom azonnal, ezért nem vetettem eddig még be. - ismét tartottam egy kis szünetet. - De tudod mit? Elmondom a gyenge pontját is. Legalább tíz méteren belül kell lennie az ellenségnek, ahhoz hogy működjön.- elég csúnya füllentés volt, de azt hiszem sikerült elég hihetően előadni ahhoz. Inkább meg sem próbálkozom a valódi képességemmel ellene, üres terem, semmit se érnék vele, hacsak nem az erdőbe próbálnék jutni. Sóhajtottam egyet majd, felmutattam neki a fegyverem pontosan a tőr pengéjét.
- Látod ezeket a mintákat rajta? Ennek is köze van hozzá, de ezt inkább nem mondom el, legyen csak meglepi. - bólogattam, és ismét felvettem a védekező pozíciót, de most inkább csak dísznek, ha rohan úgyis félreugrok majd.

pontjaim :3:

Vágásom hárította, könnyeden megindított támadásom, mintha erőfeszítésbe tellett volna neki hárítani. Szokatlan érzés volt az eddigiekhez képest, én szoktam kapkodni és küzdeni, hogy távol tartsam magamtól az ellenfeleket, ez a játék viszont valahogy más. Odakint sokkal nehezebb minden. Itt ezúttal talán szerencsém is volt, hogy egy újabb árnyharcos került elém. Szúrásom nem tudta védeni és a támadásom másolta, szúrt ő is bár, mintha lassabban közelített volna a penge. A jól begyakorolt felfele pörgetéssel eltérítettem a kés pályáját és az valahol a vállam fölött hasította a levegőt. Bal kezemmel, fegyverforgató kézfeje felé kaptam, de elvétettem a lefogást, így kicsusszant közelemből és hátrébb szökkent. Megfosztott így egy fix találattól, és attól, hogy egy életre megtanítsam neki, hogy az árnyharcosnak miért is nincs esélye egy kardforgató ellen. Ezt már az elején a csuklyásnál tudtam, de ott valami más húzodott a háttérben, talán magasabb szinten lehetett tőlem. Egy biztos egy támadásom elbaltáztam.
Mikor elkezdett a tőrjéről beszélni érdeklődve figyeltem oda és meghallgattam részletes beszámolóját a másik eddig rejtegetett késről. Tudtam, hogy valami ilyesmi húzódik a háttérben. Tíz méteres körben hat.. és saját sebzésem veri vissza. Bárhogy is számolom, ha bekapok kettő ilyen sebzést nem ölöm meg magam és könnyedén megnyerhetem még így is a párbajt. Azonban ha ütnie kell a találathoz, jobb lesz, ha rákapcsolok a védelemre is. Jelenleg még az is számításba jöhet, hogy csak blöfföl. Húztam egy kicsit össze szemöldököm, ebből a távból láthatja hogy keményen gondolkozok a hogyan továbbon, és nem is baj, megnéztem a kése mintáit, egész művésziek. Mintha valami rúna vésetes, vagy speciális varázspenge lenne. Azonban ezen a világon a fájdalom mellett a varázslás sem létezik így semmit nem jelentenek azok a csicsomák.
- Köszönöm a pengéid kifejtését, így legalább tudok ezzel is számolni - mosolyogtam rá. - Akkor folytassuk is szúrás és hátba kerülés talált. Lássuk, a nadrágod mennyire véded. Rövid és gyors mozdulattal kell ágyékra támadnom, különben észreveheti a cselt, siess. Mert mindjárt lejár a Niji. Suttogtam magam elé. Nem kell fognia a másik pengét a képesség aktiválásához, nem kell hangot kiejtenie sem, így nem maradt más, gondolati szinten megy. Passzív képesség nem lehet, hisz azok sose lehetnek ilyen erősek.
Vigyázz, mert jövök, kardom éle nyakmagasságban bal vállammal párhuzamosan tartva futok. És látszólagosan a jobb vállába szeretnék belevágni, meg is indítom a pengét, azonban mielőtt elérné a vállát, bal alkarommal taszítok egy nagyot a markolaton. A penge kényszeredetten felém, majd hónom alatt elvágódik, így esélyem van az ágyék találat bevitelére, csak még átfordítom a jobb csuklóm. Dobva egy kicsit a kardon fogást váltok és teljes erőmből taszítom el magamtól. Ívesen a fiú vagy lány Isten felé lendül.
- Ezt védd, ha tudod - suttogtam, miközben az éle folyamatosan közelített nemesebbik szervéhez, bármi is lapul vagy nem lapul ott.
Majd a támadás végeztével, eredményt nem nézve, szökkentem hátra kettőt és Niji fénye kihunyt. A halovány rózsaszín köd leesett kardomról és visszatért matt színtelensége. Szerettem ezt a fegyvert, még egy céhtársam készítette, belekovácsolta céhünk akaratát, hogy valami jóra használjam fel. És gonosz dolgot sose tegyek vele. Hiszek ebben, hogy megvéd a rossztól és az igazság nevében harcolhatok vele.
- Milyen minták azok ott? - érdekelt, hátha van valami a hátterében, ami segíthet a későbbiekben, hogy Jun hova is tartozik ezen a világon.


hp: full
páncél: 3/17
//előbb lehagytam a páncél érték csökkenést//

Érdeklődve hallgatta végig minden részletét a kitalált Isteni képességemnek. Kicsit talán túlzásba is vittem, sőt talán nem is kicsit...De amíg nem tudja, biztosra addig nincs baj, megtartja a kellő távolságot és talán még egy cseppnyi félelmet is keltettem benne, ami épp annyira elég lesz, hogy elkapkodja a támadásokat. Az ismétlős másolós döfésemet kivédte, nem gondoltam volna, valójában nem is vártam tőle mást. Én is megijednék ha egy ilyen csodálatos emberrel kellene harcolnom mint én magam. Tisztes távolságra egymástól szemtől szembe, a kardja kicsit mintha halványabban világítana mint korábban, de ez szerintem csak holmi képzelgés, vagy káprázat. Kicsit megdörzsöltem a szemem, amit nem kellett volna. Két okból, egyik hogy nem változott semmit a kard, a másik pedig, hogy támadást indított felém. Úgy tűnik ismét egy döfésre készül, de egyre közelebb érve, úgy tűnik mintha a kard lefelé hajlana...egyenesen a...
- NEEEE - kiáltottam fel, majd a kard pengéje alig pár centire a...szervtől. Lassított felvételben láttam ahogy lábaimmal elrugaszkodok a földről, és hála akrobatika jártasságomnak az átlagnál jóval magasabbra sikerült ugranom. - Csak ezt nee! - oldalra nézve láthattam pár letört ágat, tökéletes. Szinte automatikusan mondtam ki a parancsszót.
- Change! - és mielőtt még egy vágást bevihetett volna egy ág termett helyettem ott. - ez közel volt. - kicsit meg is izzadtam. Annak ellenére, hogy itt az ember nem érez fájdalmat, mégis tudja mit kell félteni. Ezt az igazi világban már megtanulhatta mindenki. - te-te-te-te-te... Hogy éreznéd ha felnyársalnám a...tudod.. - mutogattam hevesen a srác tagja felé... kicsit kipirulva és lihegve. - övön aluli volt! - még most is alig tudom elhinni, hogy képes volt ilyesmire vetemedni. Majdnem láthattam ahogy pixeljeire szedi a... és a ruhámat is megrongálná ezzel...
- Amúgy amit az előbb láttál csak egy trükk volt, felejtsd csak el rendben. - gondoltam itt a képességre amit használtam, semmi sem jutott eszembe amivel kimagyarázhattam volna. Majd bevillant az ötlet, - nem mintha köze lenne a fegyver mintázatához... - néztem félre, ez a sok füllentés még a végén megárt. A mintázat kérdését elengedtem a fülem mellett, ezek egyediek, senki se csináltasson olyan szép díszítést mint én.
- Amúgy remélem tudod, hogy most mi fog következni, - gonosz vigyor húzódott végig az arcomon. - nincs szükségem a másik pengére, ahhoz, hogy bevigyem a sebzést, hidd el elég szépen megszedi az életpontjaid. - majd előrántottam észrevétlenül  felszereléseim közül egy Gyertya kristályt. és a fegyvert tartó kezembe nyomtam a fényének elég erősnek kell lennie ahhoz, hogy úgy tűnjön, mintha a fegyvert valamiféle képesség venné uralma alá.
- Raigeki - majd a hamis parancs kiadása után a gyertyakristályt bekapcsoltam, nem olyan mint amilyennek képzeltem de legalább a penge nagy-részén visszaverődik a fénye. - készülj a vereségre! - nevettem fel majd elkezdtem Yuichi felé rontani és egy erős vágást próbáltam ejteni a nyaka környékén.

// Remélem nem túl nagy baj, hogy kivédtem mind a két támadást ^^" //
Egy gyertya kristályom elhasználtam :3

pontjaim :

Az övön aluli támadásom félbeszakadt, ugyanis egy faágat hasítottam ketté, miközben az pixeleire bomolva leesett a nedves fűbe. Mire leért nem maradt belőle sok és hamarosan teljesen eltűnt. Az a kiáltás, 'Change' a jelentése egyértelmű és a végeredmény is.
- Ügyes trükk volt - válaszoltam, ahogy befejezte a hebegést és habogást. - A mondást biztosan tudod, háborúban és szerelemben bármi engedélyezett - nevettem el magam.
- Tudod, ha itt ezen a helyen, ha felnyársalnál ott lent, engem az sem zavarna, hisz fájni nem fáj, csak az életerő csíkom csökken le. Azért kellemetlen lenne, de ha nem nézek, oda nem tudom, mit kellene fájlalnom az agyammal - némi szünetet hagyva folytattam - szóval annak a cserének semmi köze a fegyvered mintájához? - erre mondanám azt, hogy kamu. Kezd világossá válni, kamuzik. De vajon meddig képes elmenni ezért? Lehet mégis csak egy gonosz játékossal futottam össze? Mert akkor ez esetben, bármi megtörténhetett ott régen, és kényszeríthette Himét, akármire. Nem tetszett a gondolat, nagyon nem, próbáltam arra koncentrálni, amit mond. Most jön a két visszavert támadás. Gyere csak. Ez még belefér.
Ahogy másik kését elővette, furán fénylett, nem volt a szokványos, de látszólagosan, biztos kellett neki a három kör feltöltési idő. Hahotázva közelített meg és a másik kezében lévő eddig használt késsel támadott. Azonban az újat nem használta, biztos amikor támadok, azt fogja automatikusan használni és egyfajta erőfallal, visszaveri a támadásom. Próbáljuk akkor, hagytam, hogy a kése könnyű szerrel belehatoljon a torkomba, és ujjnyi vastagon belém vágjon, a páncél értékem azonnal nullára zuhant és életem is jelentősen megcsappant. Jobb kezemmel vissza kézből a markolat gombbal igyekeztem szegycsonton vágni. Tiszta felület, számtalan hadvezér ezzel a mozdulattal nyert csatát. Ezzel mit kezdesz, verd vissza rám azzal a fura tőröddel.

hp: 29/40 (zöld)
páncél: 0

18-as erővel támadok.

// Egy támadást intéztem, kicseréltem az 5. és 6. támadásom pihenő köröm is kijátszottam. Jun nagyon bírja a csatát, és sose fárad el //

- köszönöm a dicséretet. Ahogy mondod mindent szabad, de övön alul támadni csúnya dolog! - emeltem fel a fejem, a mintázatos kérdésére csak bólintottam egyet elég ennyi is, nem kell tudnia hogy blöffölök. Majd csata után úgyis elmondok neki mindent, ennyit megérdemel. Azonban cseppet sem tetszik, ahogyan vélekedik a játékról, attól még, hogy nem érez semmit mégis csak tudja h mit is pusztít éppen el valaki. Nekem már a puszta gondolatától fájni kezd... A fegyver és a kristály kombináció jó ötlet volt, kicsit megleptem vele, sőt annyira meglepte, hogy el sem menekül a támadásom útjából. Sőt hagyta is, hogy megsebezzem.
- Ez csapda! - kiáltottam nem tudom miért, de már túl késő volt félreugrani a támadása elől. Eddig tartott a szerencsém, a nyakam felé intézett egy ütést a kardjával, természetesen nem az pengével, hanem a markolat alsóbb részével. Ezzel valamennyire eltaszított magától, annak ellenére, hogy fájdalmat nem érzünk, mégis odanyúltam. Talán még nem szoktam hozzá, milyen is a játékban az élet. Végtére is én a többiekhez képest sokkal később léptem be.
- Nem is félsz, hogy legyőzlek? - kérdeztem tőle, amolyan időhúzásnak tökéletes, de másra nem jó. Majd a fegyveremre pillantottam, ha minden igaz még egy kis ideig kitart a kristály fénye, addig kell eljátszanom, hogy halálos képesség. Utána már nincs  semmi esélyem, felnyársal, és... kitudja mit tesz velem.
- Mondd csak, mit gondolsz a tájról? - ismételten egy hülye kérdés, kicsit húzom az időt amíg erőt sikerül gyűjtenem egy mindent elsöprő támadásra. Talán ő lesz az első igazi győzelmem, a világ meghajol a lábaim előtt, hogy legyőztem a Justine valaminek a legerősebb emberét. Igen! IGEN! Habár annyira azért nem tűnik erősnek, hogy egy neves céhnek a legerősebbe legyen. Sőt mintha a városban már láttam volna nők nélkül is valahol... De hol...

pontjaim :3:

// Bocsi ^^" Valahogyan teljesen összekavarodtak bennem a dolgok, és a kitartásodra kevesebbre emlékeztem ^^" // //Egy Isten fáradhatatlan   //

Továbbra is moráliskérdés, hogy mi van a nadrágjában. Ha már ennyire félti a vágástól, akkor csak levágni lehet tehát férfi, vagyis fiú. Hisz az a kevés szőre, ami van az is csak a feje búbjából nő ki és hajat alkot, arca körül.
- Fiú vagy! Mi másért féltenéd ennyire, hol váglak meg - igen szinte biztos voltam ebben. Így viszont az Isten kép leomlóban van, az Isten nemtelen és nem féltené ennyire a lágyékát. Valami logikának kell benne lennie.
Támadásom sikerült is, vártam a furcsa kés támadását, de nem történt semmi, csak fogta tovább és mellkasához kapott előbb még zöldben volt életereje, most besárgult az életerő csíkja. Az én életerőm nem moccant annak ellenére, hogy most majdnem pirosba kellett volna zuhannom. Kérdőn néztem rá és a csíkokra.
- Nem félek ilyentől. És te attól, hogy ha hazudsz, azután csúnyán megütheted a bokád? Nem vereted vissza a támadást, ezt mivel magyarázod? - kérdeztem komolyan komor arccal. Kissé méregettem is, egyre valószínűbb, hogy csak lóvá akar tenni. Ez nem túl szép. Sőt.
El is kezdte terelni a témát. Azonban várok, még szavára mielőtt támadnék újra. Még egy választ meg is érdemel.
- Szerintem ez a táj csúnya. Nincs, vagy alig van itt napfény. Az az erdő, már ránézésre is visszataszító. Egyszer ugyan voltam bent és találtam is ott valamit, de nem kívánok visszamenni. A harmadik szinttel amúgy nincs bajom, csak ez a rusnya erdő ne lenne itt. Te mit gondolsz erről a helyről és az egész szintről? - kérdeztem illedelmesen, érdekel a véleménye, és amúgy is ez a krimi helyzet, zavar is. Olyan, mintha vallatás lenne, hogy ismerd be mit tettél, és kóstold meg a fém ízét, vagy, tudom, hogy nem tettél rosszat, bizonyítsd be! Látod ilyen könnyű volt, tudtam, hogy nem vagy a megtestesült gonosz. Mivel nem támadott rám, biztosan az előző sokk alatt áll, így nem támadtam. Azonban Niji újra beindult és ezúttal narancssárga fényben világított.

2. Niji statok:

élet: 29/40 (zöld)
páncél: 0

// következő körben dupla támadás. És ezt elbeszélgettem .. //

Tudtam! Le se tudtad volna tagadni, hogy a nemem foglalkoztat még mindig. - nincs olyan ember a világon aki nem lenne legalább egy picikét kíváncsi, ez alól pedig ő sem kivétel. - De egy lánynak sem a legkellemesebb ha valami éles tárgyat próbálsz beledöfni a... - a mondatot nem fejeztem be, és ezt ő is tudja miért. A gondolataimat próbáltam más irányba terelni, Nem is értem, hogy térhettünk megint vissza ehhez.
- Ez.. Ne-nem hazugság volt...Igen nem hazudtam! Csak... kicsit kiszíneztem a dolgokat... semmi rossz nincs abban ha néha megtréfálják az embert - vigyorogtam mint a vadalma majd felmutattam a Gyertya kristályt ami már éppen csak pislákolt egy kicsit, majd széttört. Nem tartott sokáig, de legalább feltüzeltem vele a harcot.
- Csak egy kristály volt, ami fényt bocsájtott ki. - van egy olyan érzésem, hogy gyakran be fogom vetni ezt a trükköt. Ha ellene ilyen jól sikerült akkor tapasztalatlanabb játékosokon még jobban is elsülhet. Miközben hallgattam az erdőről kialakított véleményét figyeltem a fákat, és igaza van, az erdő kísérteties, az elvadult környezet mindent befed, a bokrok a sziklák, néhány fa gyökérzete... Nem szívesen kalandoznék benne.
- Most járok először ezen a szinten, a város tetszett, sokkal nagyobb mint a második szinté ahol élek. - igen lényegesen nagyobb és szebb is.... - Szerintem az erdő hangulata ad egy kis izgalmat a harcunkhoz, sőt mindenki aki erre jár, sokkal jobban odafigyelhet, mivel sűrűbb a köd, bárhol bármi előbukkanhat, vagy éppen elbotolhat valamiben. - Főleg, mert az erdő mellett is  sűrű köd van, vajon milyen lehet akkor odabent? Egy valóságos csapda lehet. Meg sem lepne, ha nem élne benne semmi sem.
- De... mondd csak... - lassan lépdeltem közel hozzá, fegyverem két kézzel tartva, gyengéden a föld felé fordítva a pengével. - szóval azt mondod, hogy nem éreznéd magad rosszul, vagy kevésbé férfinak ha én ezt most... - szinte már elé állva... - beleszúrnám ebbe itt? - a fegyvert közel tartva hímtagjához. Kíváncsi szemekkel nézve fel a jóval magasabb férfira, őszintén szólva nem hiszem, hogy megengedné, de ha rábólint akkor beledöföm a pengét. Ha viszont nem akkor hátrálok és várom az elkerülhetetlent. Végtére is egy Istennek tudnia kell veszí... vagyis hagyni, hogy a gyengébbik győzzön.

// Hagyom, hogy szabadon ítélkezz a férfiasságodról :3 Ugye milyen kis kedves vagyok? //

pontjaim :3:

- Nem is akarnám letagadni, hisz Isten nem lehetsz, ez egyértelmű - feleltem mosolyogva. - Amit mondasz viszont, nem fejezted be. Beledöfni a.. tudod mit, nem kell kimondanod, pontosan tudom mire gondolsz, azonban itt továbbra sincs fájdalom - feleltem elmélyülve a témában, számtalan dolog történt, véletlen ütöttek már lábközépen és nem fáj, persze elsőre éreztem, azt a visszatarthatatlan fájdalmat, de fokozatosan fel sem tűnt már, és az utóbbi hónapokban jártas lettem, a fizikai fájdalom teljes kiküszöbölésében. Egy nap, ha kijutok innen, nehéz lesz megszokni, hogyha belerúgok az asztal sarkába, az bizony fáj, de ez a jövő problémája.
Tudtam! Úgy tudtam! Hazudott.
- Szóval egy kristály volt. Ez esetben, ha nem árnyharcos vagy akkor mi a kasztod? - tréfának gondolta, azonban tényleg jó kedvemben vagyok, ez még nyakazza le és így akár még az iszapbirkózás is lehetett tréfa. Bár így, hogy látok két emberi lényt, akik ennyire különböznek és mégis ugyan az volt a végeredmény. Így egyértelművé teszi, Hime az aki kezdeményezte és nem kényszerítették. Innentől nem vagy veszélyben Jun, a hazugságaidért máshol fogod megütni a bokád és nem én leszek az, aki ezért megtorol.
De akkor nézzük csak ízlésünk hasonló, neki sem tetszik ez a hely.
- Ó, dehogynem, az ilyen helyek hemzsegnek a lényektől. Kitaszított szörnyek, talán még játékosok is élhetnek odabent, olyanok akik túl sokat hazudtak - próbáltam e felé terelni a témát, hogy bizony a hazugság, nem kifizetődő, de nevettem, mert inkább ugratom kicsit.
Azonban, talán nem is érdekelte, tovább ez a téma és inkább az érdekelte, hogy tényleg olyan ellenálló vagy-e a fájdalommal szemben.
- Látom nagyon érdekel ez a dolog.. - feleltem mosolyogva, miközben szemem se rebbent - persze, tégy egy próbát. Válaszoltam komolyan és még a Niji fényében világító kardommal széttártam kezeim. Képes vajon kétszer ugyan abba csapdába lépni? Csak közelített tovább. Mikor már tenyérnyi hely sem volt közöttünk, az alacsony fiú vagy lány végső engedélyem várta, hogy szúrhasson. A következő mozdulatsor rajzolódott ki fejemben, ő megszúr, azt várja, hogy a félelemtől és a beképzelt fájdalomtól rángatózva, remegve fogok a lábai előtt fetrengni a vizes fűben. Mulatságos, felettébb mulatságos. Ehelyett, eldobja az esetleges győzelmét, pedig már épp odaadnám neki kardom, látszik azzal a tőrrel még nem tud megfelelően bánni.
Határozottan bólintottam és életerő csíkom lefelé csordogált. Több sem kellett, nem tágított. Szinte át ölelve kardom pengéjét valahol a bal hóna alatt szándékoztam be csúsztatni, ha ez sikerült, akkor a jobb válla körül a kulcscsontja fölött bukkant ki a világító penge. Kihúztam és újra ide próbáltam beszúrni, miközben bal kezemmel magamhoz szorítva nem engedtem el. Örült vagy nem, hogy megszúrhatott ott lent, nem törődtem ezzel. Így saját magát vágta el szememben végleg. Ez csak egy játék, ahol a testünk eszköz. A lélek a túlélés záloga. A test csak egy kép, egy digitális aláírás. Ez a pontok harca, ahol az emberi értékek és a statisztika harcol csak. Nem a látvány.
- Figyelj, bocsájts meg, de ez tényleg nem hat rám.. - mondtam komolyan, de nem folytattam a mondatom, jobbnak tűnt várni.

élet: 13/40
páncél: 0/17

17-es sebzésű támadások.

// majdnem nem feltételes módban írtam, azonban helyzetből adódólag biztos találatok //

Már csak egy karnyújtásnyira vagyok az említett résztől. Még most sem hiszem el, hogy megengedte, hogy átszúrjam neki. Minden lépésnél kétszer is meggondoltam magam. Biztos hogy én ezt szeretném? Ez egyszerűen olyan mintha valami beteg szadista lennék aki mindenáron szeretné a másikat megmolesztálni...bizarr módon. Nagyot nyeltem a kérdésemre igent mondott, kicsit haboztam, a kezeim megremegtek, és most be fog hatolni...oda...a pengém... Bocsáss meg Hime, remélem erről nem szerzel tudomást. Lehunytam szemeim és átdöftem. Ne gondolj rá, semmit sem tettél, nem történt semmi sem. Csak ne nyisd ki a szemed Jun! Ezt követően az első dolog amire emlékszem egy hideg tárgy végigsimulása rajtam, illetve a harc végét jelző halk kürtszó.
- Vége? - lepődtem meg.  - Te átvertél! - mutogattam a srác felé. - ez nem ért! Nem igazságos! - hajtottam le a fejem, tényleg vége, legyőzött. De igazat mondott, nem az életemet akarta elvenni.
- Egyébként miből gondoltad, hogy árnyharcos lennék? - néztem rá kérdőn. Nem túl gyakran hallom ezt a megnevezést, de ha jól emlékszem ők azok akik két szúró fegyvert használnak a harc közben. Igaz, hogy az én fegyverem is hasonló, de sokban különbözik az övektől. - Nekem csak egy fegyverem van, amit a harcművészek használnak. De legközelebb nem hagylak nyerni! - fújtam fel az arcom, igen legközelebb én nyerek.
- Egyébként... t-tényleg tele van az erdő szörnyekkel? - ismét hatalmasat nyeltem ijedt tekintettel nézve fel a férfira. De mielőtt még válaszolhatott volna, ismét belekezdtem egy mondatba. - Én nem akarok itt élni! Soha többé nem füllentek...talán csak kicsiket... - Semmi esetre se költöznék egy ilyen helyre. Minden nedves, és koszos, bárhol felbukkanhat egy vadállat aki széttépne. Még fedél sem lenne a fejem fölött... Ez nem egy hozzám hasonlónak való sors... Honnan szereznék ételt? Apropó étel... uzsonnázni kéne...
- Ha most megbocsájtasz sürgős elintézni valóm akadt a városban. Mindenféle komoly dolog, szóval most sietek ha nembánod. - hajoltam meg - További jó utat, és köszönöm, hogy ilyen sok mindenre megtanítottál. - integettem majd kicsit távolabb léptem előkerestem a hazatérés kristályom és visszatértem a második szintre. Még épp időben, nem bírnék a szemébe nézni, ha korgó gyomorral beszélgetnénk...

// Köszönöm a játékot :3 Jól éreztem magam  //

Ahogy a második szúrás is belehatolt Junba, a rendszer nem engedte, hogy azonnal végezzek vele, bal kezemmel a hátam mögött a 'nem' gombra nyomva elutasítottam, hogy bevégezze itt és meghaljon, miközben kihúztam a már matt pengém testéből. Elengedtem.
Vicces volt, ahogy rám kente, hogy én tehetek róla, hogy vesztett. Átvertem. Én ugyan nem, csak nem hitt nekem, hogy ez ellenem nem működik. Egy lánynak viszont tényleg nem vágnék ágyékra, de egy fiúnak bármikor. Hisz semmi sérülést nem szenved el, csak egy virtuális csík értéke esik le. Kisebb szám lesz a kijelzőn mutatva.
- Igen ezzel vége, és közel voltál a győzelemhez! - mutattam rá életerő sávomra, egy vágás és végem, de ezt ő nem tudhatja, egy kicsit higgadtabban harcolna, megrengethetné a világot. És meg is fogja, örültem ennek, mosolyogtam újfent. Győztem, és ezzel kiderítettem, mindkét esetben feles volt az aggodalmam, de úgy érzem megfeledkeztem valamiről. A hajszám már csak egy embert kíván. A csuklyást! Azonban még Jun itt volt és nem akartam se levegőnek nézni, semmi ilyesmi, így továbbra is figyeltem és hallgattam beszédét. Kérdés, még meg nem is akármelyik. A rettegett kaszt.
- A fegyvered miatt gondoltam, és mivel harcoltam már árnyharcos ellen, ő két késsel támadott. Míg te egyel és ez szokatlan volt - kicsit vártam, hogy kinevet-e ezért, biztosan kifog. Harcművész? - Harcművész vagy? Ne haragudj, hogy azokkal démonokkal egy kalap alá vettelek. Tényleg bántott, hogy ezt feltételeztem róla, de most már tisztázódott, miért csak egy kése volt.
Kérdését nem értettem, hisz látszik is ez erről a gonosz helyről, nem csak pletykák ezek. - Igen tényleg tele van szörnyekkel, például sok csontváz, koboldok és egyéb szörnyűségek lakják - válaszoltam őszintén, szerencsére csak harmadjára vagyok itt, de estét itt nem töltenék, az hétszentség.
Még szólt pár jó szót és el is viharzott. Szívesen kiáltottam volna utána, de úgysem hallaná meg, hisz kristállyal tért haza. Azzal lábam a nyakamba vettem és elindultam egyenesen a városba. Nem kívántam többet ezen a helyen se találkozni mással, se ide vissza jönni. Most láttalak te erdő utoljára, remélhetőleg. Vajon a szörnyek említése miatt viharzott el ilyen gyorsan?

//Köszönöm a párbajt és bocsesz a plusz körért. Príma volt //