Rita lakhelye

by **Rita Hanami** Pént. Ápr. 26 2013, 20:09

Sokáig nem igazán tudtam dönteni mégis melyik szobát... hmm.. ez nem is túl jó szó mivel itt nem szobákról beszélgetünk hanem komplett lakhelyekről és ez nekem eléggé... szokatlan volt. Otthon is egy kisebb szobába voltam beszorítva és itt a saoban is egy fogadó emeletének egyik nagyobbacska szobáját használtam lakhelyül ami az itteni viszonylathoz képest egy apró lyuknak tűnt. Több óráig tartott mire átnéztem a szabad lakrészeket. túl nagy igényeim nem voltak, lényegében nem volt olyan hely a céhépületben ahová a szívem húzott, egyedül talán a csokiszokókút volt az egyetlen de annak is inkább a látványa és a termet belengő illat volt az ami vonzott nem pedig maga a folyékony édesség. Hosszas keresés után végre megtaláltam a megfelelő lakrészt. Ez két a többihez képest kisebb de mégis kellően elegáns szobából és egy fürdőszobából állt. Csupán az egyik szobában rendezkedtem be a másikat megtartottam Tsubakinak amit majd a saját ízlése szerint rendezhet be.

És ime az én háló, nappali vendég és pihenőszobám egyetlen személyben, nem túl giccses de nem is túl snassz.

Rita lakhelye Grand-Hotel-Tremezzo-Palace-photos-Room-Superior-Park-View-Room

Na persze a fürdőt se hagyjuk ki.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Júl. 08 2013, 16:35

Mégis kik lehetnek ebben a palotában? A főbejárat előtt, az hogy elhűltem az nem kifejezés, hatalmas épület volt, de ennek már pár napja és szobámból jöttem ki újra és újra. Hugival sokáig vártunk az étkezőben, de csak nem jött senki. Lewis küldött egy üzenetet, hogy alig várta már míg beérek, de most ő sincs itt. Itt az új családom, a SAOban hisz az odakinti, ha nem is mondott le róla, már valószínűleg elvesztettem őket. Legalábbis úgy hiszem, gondolkodtam újra ágyamon ülve. Kisétáltam a hosszú folyosóra. És találomra bekopogtam az egyik ajtón. Fogalmam sem volt, hogy hol ki lakik, arról meg főleg, hogy van-e itt valaki. Kiáltozni nem akartam, nem illendő, meg amúgy is első nap penderítsenek ki? Nem kellene. Ai hugi szobáját sem tudom, merre lehet. Pedig olyan kíváncsi lennék a többiekre. Egy újabb ajtón kopogtattam be, újra semmi. Már megint az ágyamon ülve eszméltem fel, mi történik itt. Én most tényleg mozgok, vagy csak álmodtam? Kimentem a fürdőszobába, furcsa volt eddig mosdó helyiségeken és a főtér kútjában tisztálkodtam, hisz ettől az érzéstől nem tudtam megszabadulni. Estére mindig koszosnak és éhesnek éreztem magam független attól, hogy itt kell-e fürdeni vagy enni. Belenéztem a tükörbe, és tenyerem nyoma látszódott arcomon. Szóval álmodtam az előbbieket. Akkor tegyünk egy próbát, bizony van-e itt valaki. Kiléptem a szobaajtómból, hugi állt előttem. Csoda, hogy nem borítottam fel, vagy ami még rosszabb nem léptem rá a lábára. Pedig közel álltam hozzá, hogy ilyen formában bántsam. Üdvözölt, és már belém karolva rángatott is egy ajtóhoz. Mentem magamtól kíváncsi voltam mit szeretne mutatni. Mutatta, hogy kopogjak be, de hisz hajnal van és amúgy is mit keresett ajtóm előtt? Erre bekopogott és elfutott, halk mocorgás hallatszott az ajtó túloldaláról. Már nincs más hajnalok hajnala itt állok egy szál semmiben és Ai sincs már sehol. mi lesz ebből, majd remegő ujjal kezdtem bele egy imitált felöltözésbe. Talán sikeresen.

by **Rita Hanami** Hétf. Júl. 08 2013, 17:30

Egyedül voltam a szobámban mint ahogy az esetek többségében, nem igazán volt senki akivel megkellet volna osztanom a szobám vagy egyáltalán akit még csak meghívtam volna ide. Ai-chan már járt itt valamilyen formában de az is erős túlzás hisz csak Morpheus illúziója volt csupán. Az elmúlt napok és hetek rettenetesen kimerítettek, már a bossharcokban sem vettem részt egy ideje sőt, még csak nem is fejlődtem semmit. Fáradt voltam és bizonyos tekintetben letört, mégsem voltam képes lehunyni a szemem. Az éjszaka forgolódással, az eddig történtek újra felelevenítésével és gondolatok ezreivel a fejemben próbáltam álomra hajtani kobakom, sikertelenül. A madarak csicseregtek a nyitott erkélyen. Ez sem sokat segített az alvásban. Kibújtam az ágyból és magamra öltöttem egy hálóinget. Amióta itt élek igyekszem mindent úgy tenni mint a való életben így talán szokatlan módon nem a menüből, hanem a szekrénybe nyúlva vettem elő a halványan áttetsző selyem ruhaneműt. Alatta csupán fehérnemű volt, szerettem ha testem szabadon van alvás közben. Fáradt léptekkel sétáltam ki a teraszra és a korlátnak támaszkodva az égre szemeztem a tekintetem. Korán volt még, talán túl korán. A nap sugarai még nem kezdték el nyaldosni a horizontot sőt még egy-néhány csillag is díszítette az égboltot. Sok felé járt az agyam. Felelevenültek a halottak nevei amit időről időre leellenőrzök bízva abban, hogy nem találok benne ismerős nevet tegnap azonban bele futottam egybe. Tatsuki Ranmaru. Villámcsapásként ért a látvány, bár érzelmileg nem kötődtem hozzá a kötelező tiszteleten kívül mint egykori céhvezér., mégis meglepett a neve a listán. Ismertem őt, harcoltam vele, harcoltam mellette és tisztában voltam az erejével és az eszével. Valami vagy valaki mégis képes volt megölni őt és ez nyugtalanított. Megerősítette bennem azt, hogy senki sincs biztonságban ezen a helyen és ez miatt még inkább aggódtam azokért akik fontosak nekem. Próbálok mindig ott lenni velük, hogy megvédhessem de mi van ha csak egyszer is lankad a figyelmem és örökre elveszítem őket? Hirtelen valami mocorgást halottam a szobám ajtaja előtt majd hamarosan valaki kopogtatni kezdett. Meglepett az dolog, ki az aki ilyenkor engem keres. Lassan oda sétáltam az ajtóhoz majd egy könnyed mozdulattal kinyitottam azt. Egy ismeretlen srác állt előttem ami még inkább meglepett.
-Ki vagy és mit szeretnél? Egyáltalán, hogy jutottal be ide? – Tettem fel a kérdés sorozatot végig mérve a fiút.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Júl. 08 2013, 18:19

Az ajtó kinyílt és egy lila szemű hosszú feketehajú lány nyitott ajtót. Haja zuhatagként omlott vállára és tűnt el a vallai mögött. Lenge öltözéke elé és alá alig pár tincs csusszant be. Hálóingje alatt fehérneműje vonalai kirajzolódtak, míg rajtam azaz egy ruhanemű sem takart igazán sokat. Egy kicsivel térd alá érő világoskék szövetnadrág volt rajtam és hajam sem volt befogva, amolyan gravitáció tartja és a vállam a felét.
- Szia a nevem Hayashi Yuichi - mondtam könnyedén és reggelre való tekintettel nem hadartam, közben kezemmel kicsit megdörzsöltem kobakom az, hogy idekerültem azt vagy egy álomnak köszönhetem vagy huginak. - Meghívást kaptam a JL-be, amit el is fogadtam. Nem bántam meg máris lett egy húgom. - több szót még nem mondtam, lehet így is túlfáradt és elküld, "egy hagyj aludnival" Utolsó szavaim nyoma olyan ürességet hagyott és még éreztem, ez nem lesz elég a piros szemű lánynak.
- Benned kit ismerhetek meg? Új céh tag vagyok, és annak ellenére, hogy Ai hugi elmondott sok mindent, még mindig elveszve érzem magam ebben a palotában. Túl hozzászoktam a fogadóhoz, és ahhoz, hogy senki sincs körülöttem - túlontúl megeredt a nyelvem, így reggelre, de remélem ezzel legalább valahogy elhessegetem a szavaiból kicsengő idegen érzést. Igaz gyakorlatilag teljesen idegen vagyok. Az arcom eszembe jutott, az előbbi tükörkép, a tenyér lenyomat piros foltja, akár egy ... olyan.. szatí.. embernek is nézhet, aki valaki másnak próbálja kiadni magát. Kerekedett el egy pillanatra a szemem és nyílt ki jobban az álmosságot teljesen elfeledve. Hugi, lehet már első nap bajba kerülök, cikázott fel tarkómon a gondolat, de testem összesen annyit reagált az eseménysorra, hogy súlyom áthelyeztem ellenkező lábamra. Arcomon továbbra is némi döbbeneten kívül nem volt más olvasható, talán az olvashatta ki szememből, hogy örülök a találkozásnak. És igyekeztem kulcscsontja fölé fókuszálni, hogy csak profilján mozogjon tekintetem. Mezítláb voltam, némi hideg közeget éreztem a talpam alól, igen ez biztosan a márvány. De alig pár másodperc telhetett el, mióta elmondtam ki is vagyok, vajon ő most hisz nekem, vagy magyarázkodhatok, mégis egy hosszú hajú ürge mit keres az ajtajában, hajnalban, enyhén kidobott ábrázattal.

by **Rita Hanami** Hétf. Júl. 08 2013, 19:35

A látvány meglehetősen sokkolt főként, hogy az idegen egy szál rövidnadrágban ácsorgott előttem.
-És miért nincs rajtad rendes ruha? – Néztem kérdően kissé elpirulva. A fiú aztán válaszol és mint kiderült nemrég csatlakozott a céhez, legalább is az ő elmondása szerint.
- Hugi? – Lepődöm meg, meg szinte rögtön beugrik Ai-chan arca. Na igen, róla teljes mértékben kinézek ilyen és ehhez hasonló cselekedeteket. – Kitalálom! Ai-chan fogadott bátyjának… - Rázom meg a fejem. – Öhm… - A fiún végignézve elég furcsa gondolatok eszembe. - Mit keresel itt ilyen korán? Majdnem meztelen… és... egy…. olyan… valami… kéznyom van az arcodon. – Mutatok rá a fiú arcára majd hirtelen elkerekedik a szemem és teljesen elvörösödöm.
~ Ez a fiú szobáról szobára jár és… és minden lányhoz beállit, hogy… ~ Kezdtem el még jobban pirulni és zavaromban lehajtottam a fejem közben pedig a lábujjaim egyhelyben toporogtam.
~ Biztosan halotta, hogy a céhben Lewis kivételével csak lányok vannak és… ~ Folytattam tovább a gondolat menetem és fejben láttam ahogy a fiú ott áll vörösen izzó szemekkel láncra verve a JL női tagjait.
~Vagy lehet, hogy Lewis miatt van itt… ~ Tekintetem a távolba mered a fiú mögé, teljesen elbambulok és egy újab kép jelenik meg a fejemben.
„ –Lewis-sama! – Szólal meg Yuichi. – Ennyi lány között vagy mégis tudom milyen magányos vagy… - Lép közelebb Lewishez. – Kérlek enged meg, hogy csatlakozzam a céh… nem is… kérlek enged meg, hogy enyhit sem magányod… - Yuichi hirtelen megsimogatja Lewis arcát és egyre közelebb hajol hozzá.
-Másra se vágyom jobban mint hogy velem legyél. – Suttogja Lewis halkan miközben ajkaik egyre közelebb érnek még végül…”
~Tiltott szerelem!~ Térek magamhoz mélázásomból majd újból a fi arcán lévő piros foltra tekintek. Valaki már biztosan elzavarta őt magától és kapott mellé egy nagy pofont.. de akkor viszont mégis csak ránk hajt.
-Gye… gyere be! – Nyögöm ki magam se értve, hogy miért hívom a szobámba hajnalok hajnalán majd megint elbambulok.
„-Rita-chan… - Szólít meg Yuichi halkan, érzékien és egyre beljebb szorít a szobában még végül a lábaim neki ütköznek az ágy szélének. – Amióta csak megláttalak másra sem tudok gondolni, szépséged teljesen megbabonáz. – A fiú egyre közelebb simul hozzám, és érzem keze érintését a combomnál ahogy lassan felfelé halad a vékony hálóing alatt, fel egészen derék tájig és még tovább arcával egyre gyorsabban közelítve felém.
-Nem kérek többet egyetlen éjszakánál! – Suttogja majd hirtelen ajkaink összeérnek…”
-MEG NE PRÓBÁLD TE PERVERZ DISZNÓ! – Kiáltom el magam torkom szakadtából amint látom, hogy a fiú megmoccan kiszakítva engem a beteges képzelgésemből és egy hatalmas pofont keverek le neki fülig elvörösödve dühös és zavarba esett arckifejezéssel.
- AH! Bocsi ne haragudj…. – Térek észhez a számhoz kapva a kezem. – Jól vagy? – Kérdem tőle majd gyorsan sarkon fordulok és berohanok a szobámba nyitva hagyva az ajtót. – Gyere be. Azt hiszem van még pár potionom ha életet vesztettél. – Kezdek el kétségbe esetten kutakodni a fiókban.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Júl. 08 2013, 20:43

Kérdése teljesen jogos volt mielőtt válaszolhattam volna azonban, színek kavalkádja borította be arca felületét, elpirult, ebben még így fél álmosan is biztos voltam. Szavai, valamint ujjhegye, ami az arcomon lassan fakuló tenyérnyomomra mutatott, bizony talált és egy pillanatra mintha az idő is megállt volna köztünk még jobban elvörösödött, szinte már már, lehajtotta arcát és ahogy végig vittem tekintetem egészen a lábfejéig, lábujjain kissé billegett, visszanéztem arcába, még mindig lefelé nézett, szólni nem bírtam, még ha akartam volna is. Majd elnézett mellettem, ekkor azonban már én sem bírtam tovább és moccantam egy kicsit közben hangomra is leltem, hátha rám figyel.
- Egy rossz álom zavart meg, vagy valami ilyesmi és mire felkeltem a kezemmel teljesen elnyomtam az arcom. Az öltözékem pedig az alvó ruhám - feleltem én is kisé lefelé nézve, úgy hogy a lába melletti padlón egy apró mintát szúrtam ki magamnak. Kezdett egyre kényelmetlenebb lenni, a kevés ruhába burkolózott szituáció. Majd lassan kiejtett szavakra figyeltem fel.
-Gye… gyere be! - mire felnéztem arcába újra láttam, zavarát és pirosságát, valamint ajkai záródását, ahogyan kiejtette a szavak végét. Majd újra egy kis ideig elhallgatott.
Éppen indultam és tettem felé egy lépést, de ő továbbra sem mozdult, ha nem lép odébb megállok, ugyanis nem szeretnék a belső szférájába belépni, így első nap letámadnék itt egy lányt, az meg milyen lenne. Helyes, sőt pirultam bele, mi az hogy helyes, de én egy családért jöttem ide, és persze végigvinni a játékot. Nem volt bennem sem ártó szándék, csak jó hiszem, hogy tényleg befogadnak valahová.
Azonban egy hatalmas pofont kaptam ebben a pillanatban és a világ is kissé elfordult, szavai tőrként szúrták nemes szívem..
-MEG NE PRÓBÁLD TE PERVERZ DISZNÓ! - kiabálta, ami ez után történt egy pillanatra összefolyt, ahogy visszafordítottam a fejem, már bocsánatot kért a pofonért amit épp ezelőtt kaptam, vajon mennyi ideje is másodpercek, percek, vagy órák teltek el? Nem. Egyértelműen nem, még mindig hálóingben áll előtte és közben szája előtt mindkét tenyere. Akkor most be menjek, vagy ne, úgy tűnik ne. Ezt elbaltáztam, azzal fordultam volna el hogy visszatérjek szobámba és jegeljem nem létező fájdalmam. Ami viszont szívembe végső rést nyitott azt már holmi jég sem gyógyítja be, talán semmi.
– Jól vagy? Gyere be. Azt hiszem van még pár potionom, ha életet vesztettél - szavai újfent elértek hozzám, és kétségbeesett, arca arról árulkodik, valamiről igen lemaradtam. Végül is csak nem mentem el tisztáznom kell előtte mi volt az a tenyér nyom egyértelműen az hogy elaludtam arcom az hihetetlen sztori lesz neki, de mást nem mondhatok, csak az igazat, nyolc éves korom óta nem hazudtam, sem saját sem más érdekében. Ezért mindig is utáltak, de ezt már tudom odakintről, az igazak egyedül vannak és halnak meg. Hidegben, sötétben, és reménytelenül. Ebből talán most kettő stimmel és életerő csíkom is jelentősen megcsappant. Egyetlen pofon. Ilyen egy frontharcos? Vagy csak képzelgek.. Ahogyan ott ácsorogtam az ajtóban, a lány serényen keresgélt az egyik fiókban, közben kicsit sem törődött öltözékével és igyekeztem, nem túl sokat legeltetni szemem, a fel- fellibbenő ruhaszegélyek alatt felvillanó fehérneműje és combja irányában. Szemem inkább bűnbánón a padlónak szegeztem, ha visszatér ide az ajtóba, ne úgy lásson, mint úgy, ahogy elnevezett.
- Bocsájts meg, azt a tenyér nyomot az arcomon én hagytam magamon alvás közben, - és mutattam ahogy rátettem a kezem. Talán a nyál foltot nem kellene megmutatnom az alkaromon, és most még csak letörölni se tudom, haja ez kínos, és hogy fájna most a pofonja.. sóhajtottam egy hatalmasat. Azt kérte lépjek be, ezek után nem tartom túl jó ötletnek, de az indikátora nem taszít, egy próbát tehetek. - Bocsi még egyszer, hogy így rád törtem éjnek-éjén, - közben tisztán hallottam az ablakon túlról a madárcsicsergést, hamarosan talán még a nap is feljön - rosszat álmodtam és kiakartam menni szobámból, azt már nem tudom mi vezérelt, de Hugi ott állt az ajtómban és ide vezetett, mutatta hogy kopogjak be de én nem akartam zavarni úgyhogy ő kopogott be és elfutott utána. Eredt meg nyelvem, történetem elég elképesztő, de igaz, ha ezek után elküld és tényleg egy perverznek tart, talán nem is tart olyan sokáig itt létem, gondolataim elcikáztak a téma fölött, de ez távol álljon tőlem.
Végül is tettem egy bátorkodott lépést előre, de ha tényleg bent akar tudni szobájában ahhoz be kell rángatnia. Bizalmam saját butaságomból, mind felé, mind magam felé megingott. Jó szándékom újra cserben hagyta személyem.

by **Rita Hanami** Kedd Júl. 09 2013, 13:45

Másodpercekig túrtam a szekrényeket és a fiókokat kutatva félredobva pár ruhaneműt és még annál is több fegyvert amit a boltba kovácsoltam egy-egy unalmasabb pillanatomban. Na igen ez a hátránya ha nem az inventorimban tartom a cuccaim.
-Ne állj ott ilyen bambán gyere be és csukd be az ajtót még a végén valaki félreérti a helyzetet. – Nézek rá a fiúra, vagyis csak néznék de hála újból feltámadó zavaromnak hamar elkapom a tekintetem és a ruhámat végig simítva igyekszem a tudtomra adni, hogy mire is gondolok. – Várj! – Emelem fel megint hangom. - Ne gyere be! –
~Mi van ha valaki észre veszi, hogy így jött be hozzám? ~ Futott át az agyamon egy újabb gondolat menet. – Ne mégse… vagyis gyere… meg ne próbáld… izé… -
~Aaaaaargh…. mit csinálok? ~ Kérdezem magamtól közben érzem, hogy a vér megint kezd az arcomba szökni. ~ Szedd össze magad Rita! Egy frontharcos vagy és az egyik legrangosabb céh megbecsült tagja! Légy határozott! ~ Az arcom még mindig lángolt szemeim viszont most határozottak lettek. Heves léptekkel oda siettem a fiúhoz megragadom a kezét és egy erőteljes mozdulattal berántom őt a szobába úgy, hogy az ebből fakadó lendület az ágynak taszítsa.
-Ülj le! – Förmedek rá Yuichire és már csaptam is be magam mögött az ajtót majd az egyik fiókhoz sietek ahonnan előkerül a már említett potion és a kezében nyomom.
- Idd meg, ez majd visszatölti az életed! – Adom ki az utasítás de akkor már a ruhásszekrényből nyújtok át neki egy hálóköntöst amit ritkábban használok.
- Vedd fel! Nem szeretném ha ilyen…. khmm… öltözékben vendégeskednél a szobámban. – Dobom le mellé az ágyra ha viszont akaratoskodik akkor ismét ráparancsolok jóval erélyesebb hangnemben.
- Szóval álmodban mászkálsz és kopogtatsz be idegen nők szobájába… - Próbálok beszélgetést kezdeményezni miközben leülök az ággyal szembelévő fotelbe a pír az arcomról azonban még mindig nem tűnt el. – Nem gondolod, hogy ez veszélyes? – teszem fel a kérdést

by **Hayashi Yuichi** Kedd Júl. 09 2013, 15:38

Ahogy előre léptem volna, újra azt kérte mégse lépjek be, határozatlansága, és zavara bohókás volt számomra. Legszívesebben felnevettem volna, de se az idő nem megfelelő rá, se a hely. Arca egy pillanatra felém nézett, még most sem sokban különbözött színben egy vörös rózsától, de sikerült megállnom, hogy ne mosolyogjak ezen, egy az én magam is a pírral küzdöttem már, ugyanis ahogy testéhez szorította a hálóingét, még inkább felfedte vonásait, és fehérneműje szegélye szó szerint így még jobban elütött az enyhén áttetsző anyagtól. Egy pillanatra el is fordultam, és tenyeremmel az imént kapott pofon helyét vizsgálgattam. Az, hogy nem érzek fájdalmat, nem jelenti azt, hogy nem fog bedagadni. Mire felnéztem már újra előttem állt a lány. Lila szemeibe könnyedén belelehetne veszni, de következő mozdulata, és szavai, határozottságtól fűtöttek. Azon nyomban a az ágyon termettem, nagyon ellenállni sem tudtam volna, még ha akartam volna akkor se. Ahogy ágyán termettem egy gondolat villant be, ilyen határozott lánnyal még odakint sem találkoztam, ha ez a helyzet, akkor bizony boldogítanom kell az elkövetkezendő pár órában, vajon ez lenne az újak beavatása? Döbbenet ült ki arcomra, és most hihetetlenül elpirultam, de ezt megtörte egy mellém hajított köntös látványa és egy üvegcse, amit kezembe nyomott. Mielőtt kérte volna, hogy mit tegyek velük, tudtam mire gondolt. Kissé hálás voltam, hogy nem arra kellek neki, hogy kiélje pár vágyát rajtam és a köpenyt felvettem, a színét csak utólag láttam meg, nem volt túl férfias. Amin nem csodálkozom, hisz mégis csak lány, és ez egyvalamit még súg, nincs férfi az életében, akivel együtt lakna. Illat is ami árad a ruhadarabból, előkelőbb ízlésre vall. Kezdem megkedvelni. Közben szemben leült a fotelre, és szavai immáron kevesebb követeléssel hagyták el száját. Arcán a pír még továbbra is fellelhető volt, amit nem csodálok, Hugi is mondott valamit, sok itt a lány. Vagy az Lewis volt?
- Nem, én ilyet nem tennék, és ez így is történt. Rosszat álmodtam -tartottam egy lélegzetvételnyi szünetet - azt álmodtam, hogy a palota folyosóján kopogok be ajtókon és sehonnét nem jön válasz. Erre riadtam fel. Tudniillik, míg nem voltam bent a céhben addig erdőben és a főtér egy fogadójában éltem önfeledt örömökkel teli életem. Mai az első éjszakám itt, és Ai Hugi miután elköszönt az étkezőben. Magamra maradtam, visszataláltam szobámba és becsuktam az ajtót, egyedül voltam unatkoztam és elnyomott az álom. Mikor felébredtem éreztem nyomja valami az arcom és ez a saját tenyerem volt, aztán valami hatására megindultam az ajtóm felé kinyitottam és Hugi ott állt velem szemben. Ő idevezetett és én.. én.. mivel.. nem mertem, így ő kopogott be. Hajtottam le a fejem egy pillanatra, én nem akartalak zavarni sem. Ismerkedni jó lenne veletek, de most itt ülünk majdnem ruha nélkül és magyarázkodhatok, hogy mégis ki vagyok és mi féle. Igaz, talán a belépőm, amit terveztem. Közben karjaim magam előtt összefontam és felhúztam a lábam.
Egy röpke pillanat után letettem lábaim felálltam, és közelebb léptem foteljéhez. Két lépésnyire előtte letérdeltem és arcom először lefelé fordítottam.
- Bocsájts meg, ha eddig még nem mutatkoztam be most megteszem, Hayashi Yuichi vagyok, benned kit ismerhetek meg? Hisz fiatal hölgy nem is tudom, hogyan szólítsalak. Az pedig hogy veszélyes-e nem tudom rá a választ, én nem sok dologtól félek. Néztem fel rá időközben, talán pírja a sajátommal együtt erősödött. Bár a látvány, ami szemeit fogadhatta, lehet inkább vicces egy fiú előtte rózsaszínben és a látvány ami engem fogadott, térde és combja fölött arca.
Azzal ott helyben törökülésben elé leültem, zavart a táv és nem akartam túlontúl hangosan beszélgetni vele. Szavaiból könnyedén kivehető volt, hogy őt zavarná ha más megtudná, hogy egy férfival van, akin nincs több ruha mint egy. Egy pillanatra az ajtó felé tekintettem, csukva volt, jé az mikor csukódott be? Visszanéztem rá és folytattam.
- Szóval így kerültem szobád ajtaja elé. Te pedig egyedül élsz? Mármint a szobádban - kérdeztem az egyirányú kérdést, kissé elpirultam, ahogy rájöttem bizony ez sok lesz - mármint csak azért kérdeztem, hogy.. a köpeny nőies.. így gondolom nincsen férfiasabb, ugye? - ami a szívemen a számon, nem lett volna egyszerűbb, ha már úgy kezded, van-e barátod? Ökör vagyok. Jó szándékból elpixeleződve, talán ha valaki emlékezni fog rám készít egy olyan táblát. Azon nyomban hozzátettem még pár szót. - Illetlen volt ilyet kérdeznem, nem muszáj válaszolnod. Kardforgató vagyok. Te? - erőltettem egy mosolyt arcomra, miközben újra ellenőriztem ujjaimmal dagad-e a pofon helye.

by **Rita Hanami** Pént. Júl. 19 2013, 13:59

Egy futó pillantást vetettem a fiúra miközben a szekrényből kivettem egy hálóköntöst és igen csak belepirult a jelenetbe amitől én is hasonló színt vettem fel, már megint.
- Mi az? Miért pirult el? miféle gondolatok járnak a fejedben? – Kérdezem méltatlankodva egy csipetnyi megilletődéssel fűszerezve miközben ledobtam mellé a ruhaneműt. Yuichi nem ellenkezett talán némi keserű szájízzel de felvette a köntöst miközben én leültem vele szembe a fotelba. A srác ismét bele fogott a magyarázkodásba, amit igyekeztem minél türelmesebben végig hallgatni.
-Te aztán jó sokat beszélsz. – Jelentem ki mosolyogva az első apró levegővételnél, amit kihasználhattam, hogy szóhoz jussak. – Elég fura a meséd, legalábbis a bekopogtató fel és el tűnő Ai-chanok mindenképp. Viszont a céh előtt én is sokáig egy fogadóban éltem így meg tudom érteni mennyire furcsa és új ez a helyzet számodra. – Fejtem ki a véleményem mire a fiú térdre ereszkedik előttem.
- Mit művelsz? – Kérdem kissé kétségbe esetten beljebb csusszanva a fotelemben, de hamar kiderült, hogy így akart rendesen bemutatkozni megadva a tiszteletet a „felettesének”. Tetszik, ha valaki illem tudó, sőt így picit olyan érzésem volt mint ha valami királynő lettem volna. Ennek tiszteletére felálltam a fotelből az ujjaimmal összecsíptem a ruhám két szélét is kissé fellebbentve azt, épp csak annyira, hogy ne mutassak meg semmi olyat amit nem szeretnék, az egyik térdem berogyaztom még a másikkal hátrébb lépek és egy apró meghajlással viszonzom a gesztust.
- Én Rita Hanami vagyok. Örvendek a találkozásnak. – Mutatkozom be majd ismét felegyenesedek és elkuncogom magam. – Mintha csak a középkorban lennénk. – Jegyzem meg. - Nem kell mentegetőznöd. – Nyugtatom a fiút. – Valóban egyedül élek sőt mi több te vagy az első aki láthatta a szobám belülről, még Ai-chan sem járt itt. – Adom meg neki a választ majd lehívom a menüm és felszerelem az egyik szabdalót. A kardjaim az egyetlenek amit nem a szoba egyik szekrényében tárolók, ki tudja mikor lehet rá szükség. – Jutalmad nem marad el bátor kalandozó! – Mélyítem el kissé a hangom. – Hősies tetted végett, miszerint halált megvető bátorsággal beléptél a sárkány barlangjába, ezennel lovaggá ütlek. – Játszom el a nemes királynőt majd a kardommal megérintetem a jobb vállát. – A lovagi eskü szövegét nem tudom a pofont pedig már megkaptad szóval be kell érned ezzel. – Teszem még hozzá a végét azonban már csak nevetve tudtam elmondani. – Huh… azt hiszem megártott az alvás hiány, már hülyeségeket csinálok. – Jegyzem meg sokkal inkább magamnak mint sem Yuichinek. – Állj fel, kicsit zavarba ejtő, hogy előttem térdelsz. Ja és gondolom így már kitaláltad, hogy én is kardforgató vagyok. – Emelem fel fej magasságba a szabdalót

.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Júl. 19 2013, 15:53

- Ennyire látszódott? Reméltem a pofonod takarni fogja – mondtam őszintén és néztem inkább a padlóra, az hogy milyen gondolatok járnak a fejemben ahhoz elég csak ránk néznie, és már tudja.
- Semmi bántó gondolat, csi.. csinosnak tartalak – ránéztem, de a szemébe nem akartam hosszan. Hisz nem csak csinosnak tartom, de ezt nem láthatja meg, legalábbis most nem.
Végre hisz nekem, talán. Eddig csak az ő tenyér nyoma pásztázta ilyen formában arcom, és odakint sem volt másképp, eddig még nem kaptam ilyet. Mosolya már-már elkezdte gyógyítani és eltüntetni az arcomon lévő érzetet. Ami nem hasonlít a fájdalomra, sőt csak az agyam generálja oda még mindig. Na ezt megkaptam, de ezt muszáj volt. Azonban okfejtésével nem értek ellent.
Bemutatkozásom nem tudtam hogyan fogja venni, igazán egy újabb pofonra vártam, vagy egy olyan lehetetlen eseményre, amire alig van pár százalék esélyem. A pofon nem érkezett, ahogyan a nyakamba borulás sem. Mindkettő hiányának örültem. A rózsaszín köntösében, furcsán festhettem, de már ez sem zavart. Főleg, amikor hercegnőként, felállt kissé fölém tornyosult, és mint egy hölgy, pukedlizett. A neve hallatán elhűltem, felmelegedtem, ledermedtem, legszívesebben kiáltottam volna örömben. Rita Hanami előttem áll, vagyis valamit akar csinálni.. velem és, elővesz egy kardot. Nem is akármilyen kardot, azt a kardot, ami ott fent díszelgett, minden egyes alkalommal. Biztosan övé a Hanami kovácsműhely. Most vajon le akar csapni, ez a hely nem tudom védett-e. Amit tettem, már ha megtettem megérdemlem, hogy lecsapja a fejem. Biztos a képessége olyan, mint a hegylakóké, magába szívja az ellenfele erejét. Azonban előző szavaival nincsen szinkronban. Eddig csak én láttam a szobáját, belülről. Akkor lehet, ilyen kevés ruhában is? Biztosan nem ahhoz, rendkívül szép.
Vártam most mi fog következni. Hősies? Hogy én? Sárkány barlangja!? Úristen. Hol lehet itt a sárkány! De még mindig kezében volt az a kard, amire szívem, szemem és kezem leginkább epekedik, Aincrad zűrös és kiszámíthatatlan legenerált világában. Nevetése és jobb kedve kissé kijjebb rángatott a lehűlés és a perzselő pokol kapujából. Ahol egy sárkány is vár rám. Ahogyan vállamhoz hozzám ért a hideg penge, egész testemben megrázkódtam. Kérte álljak fel, tuti most fogja lecsapni a fejem. Az előbb csak ceremóniával lovaggá ütött. A pofonnal zárta, ahogy nevetése igazolta is ezt. Nem történt semmi, miután felemelkedtem. Kicsit lejjebb kellett rá néznem, ugyan sokkal nem voltam magasabb, de határozottan lejjebb néztem és a szemét kerestem. Óvatosan kezdtem, hisz valahogy vissza kell fognom magam, és örömöm, ha ezt így mind egybe zúdítanám rá, hogy egy tulajdonképpeni rajongója vagyok. Mióta utcagyerekként mászkálok a kezdetek városában. Határozottan fiatalabb tőlem és fordítva kellene, neki kellene rajongnia értem. De nem ő mégis csak a nagy és hatalmas frontharcos mester fegyverkovács Rita Hanami.
- Örvendek, Rita – tegeztem le se perc alatt.. barom. Hisz az előbbi hercegnős viselkedése után minimum felsőbbrendűként kellene kezelnem. Azzal újra fél térdre ereszkedtem. – Akarom mondani Hanami úrnő, a kezdetekkor én lemaradtam, és elbújtam minden és mindenki elől, a te boltodhoz jártam nap, mint nap, és egy kardot bámultam a kirakatból, viszont pénz hiányában nem tudtam megvenni, és bátorságot sem gyűjteni, hogy betegyem lábam műhelyed szentélyében. És most mintha csak a sors akarta volna, hogy így legyen azzal a karddal ütöttél lovaggá, ami után oly rég óta epedek, érintésedtől, érzések kavalkádja száguld át testemen és nem tudom, hogyan fogjam vissza – szavaltam komolyan egy szusszal csillogó szemekkel. – Rita Hanami – folytattam szinte levegőt sem véve és keze irányába kaptam, de visszahúztam, mielőtt még megérintettem volna, nem egy istennőt nem lehet csak így megérinteni, a kardforgatás és készítés mesterét. Sokat hallottam róla igen, szinte legendákat, „két kardú Hanami” és egyéb pletykák terjengtek a városban – kérlek, fogadj fel tanítványodnak! – ránéztem kérlelő kék szemeimmel, amit talán a hajnali fény sárgás színezéssel boríthatott be, vagy jobban kiemelte szürke körívét.
Nevetése csengett fülemben, és már jóval tisztább látásban, hogy kint volt, aminek kint kellett lennie, feleltem:
- Én is kardforgató vagyok, odakint rengeteget edzettem, de úgy érzem, a játék visszafog, taníts kérlek, az itteni művészetre, és higgy bennem, nagyon jó tanítványod leszek. Azzal, jobb kezemmel félre sepertem a köntös szélét és csupasz mellemre, és szívemre helyeztem jobb öklöm. Még mindig elfoghatatlan vágy ég bennem, hogy hozzáérjek, egy felsőbbrendű teremtményhez, egyedül indikátora, és szép mosolya biztat abban, hogy halandó hercegnő és nem egy istennő.

by **Rita Hanami** Kedd Júl. 23 2013, 14:36

Poénnak szántam a hercegnős viselkedést ő viszont egy részét nagyon is komolyan vette és kissé megilletődve hallgattam végig a történetét.
Érintések és érzések kavalkádja? – Kislányos zavaromban csupán ismételni tudtam azt amit Yuichi mondott, meg akarta fogni a kezem aminek láttán a kezeim megremegtek és kissé visszább húztam, talán ezt látva gondolta meg ő is magát majd hirtelen egy megdöbbentő kérést indított felém.
- Micsoda? – Hőkölök hátra elkerekedett szemekkel. – Én tanítsalak téged?- Kérdezek vissza még mindig ledöbbenve, nem is igazán tudtam miként kellene erre reagálnom. Jó pár másodpercig pislogtam csak a fiúra majd lesütöttem a szemem. – Nem hiszem, hogy én lennék a legmegfelelőbb alany a számodra aki taníthatna. Messze sokkal jobb kardforgatók is vannak csak a céhben akik nálam erősebbek, pl. ott van Hinari aki nem csak döntős a kardforgatók viadalán de a pengék táncán is szép eredményt ért el míg én rögtön az első körökben kiestem, megjegyzem az utóbbi versenyen pont ő ejtett ki. Vagy ott van az Angelic Voice… - Mikor kimondtam a céh nevét egy halvány fintor ült ki az arcomra mert rögtön Mirika képe villant be. - ...villám léptű Kotaruja is, bár róla rég nem hallottam. – Gondolkoztam el majd hátat fordítottam a fiúnak, elgondolkodtatott a kérése, sőt egyenesen hízelgő volt és be kellet vallanom, hogy ez igencsak jó kedvre derített. Eszembe juttatta mikor még 2odakint” tanítottam egy fiút Kendózni.
- Viszont ha valóban szeretnéd, hogy én tanítsalak szeretnék letisztázni pár dolgot. – Fordulok meg ismét határozott és szigorú pillantást vetve a fiúra. – Először minden esetben elvárom a tiszteletet és szeretném ha nem kérdőjeleznéd meg a módszereimet. Huh bocsi ez talán egy kicsit túl goromba volt. – Pirultam bele kissé majd megrázva a fejem újból szigorú tekintetet vettem fel. – Másrészről ennek viszont van egy ára. – Mosolyodtam el. Hirtelen Ai-chan képe villant be akinek tartoztam egy jó adag édesség. – Szükségem van cukorra! – Mutatok rá a fiúra ellentmondást nem tűrő hangnemben majd összefonva a karjaimat és behunyt szemmel kezdtem neki a kérésem megmagyarázásába. – Ai-chan addig nyaggatott még meg nem ígértette velem, hogy szerzek neki egy nagy csomó cukorkát de én nekem nem igen van ebből raktáron mert igényem sincs rá így kell valaki tud nekem szerezni. Bár ha belegondolok ez a szobából való kijutás ára is egyben. – Villantak fel gonoszan a szemeim miközben oldalazva beálltam az ajtó elé.

by **Hayashi Yuichi** Kedd Júl. 23 2013, 16:07

Lehet mélyebben érintették meg szavaim? Pedig csak elfogott a hév és nem tudtam mit csinálni, még mindig az el-el tűnő tekintetet kutatva és nézem és várok. Meglepte kérdésem, és nem tudom hogy ez jó-e vagy sem. Inkább utóbbi, hisz csak egy pitiáner kardforgató vagyok hozzá képest. A szó ott van a nyelvemen, igen mióta megtaláltam boltod, csak erre vágyok, és persze a kardra.. de azt megakarom venni. Volt egy kis csend, én továbbra sem keltem fel a földről ő viszont felállt. Így helyes, hisz ő olyan nagy és nemes ezen a helyen. A pontok árulkodnak róla ő nem lustálkodott az erdőben, amikor én még csak önfeledt túrázásaimnak éltem. Egy bátorító mosollyal és bólintással jeleztem, azt ami a nyelvem hegyén lógott, de nem akartam szavakba önteni. Meglepődését fokozni nem áll szándékomban, előbb egy falat döntsek le, majd jöhet a következő.
Szavai lesújtottak, nem ő a legjobb kardforgató, hogy lehet? Nem lehet! Hiszem, hogy ő a legjobb. Arcáról nem túl sok jót tudtam leolvasni. Ahogy szavai is felkavartak, de kitartok álláspontom mellett. Ő a legjobb. Hátat fordított és vártam tovább. Úgy látszik elfeledkezett öltözékéről, és lepillantottam magam elé úgy várakoztam. Szavaira újra felpillantok és most sokkal inkább a korábbi tekintetét vélem felfedezni. Mint a halálra ítélt a kivégzős előtt lesem szavait. Elfogad tanítványának! Igen és a feltételekre tért, júj, hóban télben fagyban.. sziklaszakadéknál egy ágról lefele lógva fogunk kardozni. Ez király! Épp szóra nyitottam volna a szám, de még továbbra sincs vége, féltérdre ereszkedve, néztem és hallgattam figyelmesen. Arcomra a csodálat és feszült figyelem rítt le.
Utolsó feltétele összetett volt. Mosolyogva azt kérte szerezzek neki cukrot. Nem is akármennyit, rengeteget, amennyit csak tudok. Ha ezt megteszem és továbbra is kitartok álláspontom mellett, akkor tanítványa lehetek, amikor ő hív mennem kell, és gyakorlunk. Azonban ezt a másik gondolatom, nem tudom. Ha most befekszem az ágyára biztosan kizavar, zavarában. És akkor a feltétel teljesítése nélkül kijutok, de cserébe soha többet nem akar így látni és esetleg nem fog tanítani. Önérzetem nem rombolhatja le egy idomított tacskó szintjéig, ezt a büszkeségem nem adom. És kompromisszum kész is vagyok. Hosszú némaságom, megtörhetem végre, vigyázz, mesterem zúdulok.
- Először is, nem számít, ha nem tartod magad elég jónak. Szerintem biztosan az leszel egy nap! Az hogy fiatalabb vagy tőlem, az bizonyít némi kimondatlan szavakat, elszeretnélek ismerni mesteremként! - mosolyogtam rá, miközben felálltam. - Igen megérettem a feltételeket, és - azzal hátrébb léptem és leültem az ágysarkára , és kicsit beljebb csusszantam - a tiszteletet természetesen megadom, úgy szólítalak, ahogy szeretnéd. Továbbá a módszereid is a tieid lesznek, nem fogom megkérdőjelezni, amennyiben mindkettőnk életét veszélyeztetné, csak akkor. Ezt leszögezném. Ahogy az ajtó előtt állt és ezzel elzárta a kijutás útját, aranyos volt, jó próbálkozás. De megrémíteni nem fog, ugyanis nem tudom ki akarok-e innen jutni. Ha annyira vonzana a menekülés, mára pofonnál elmentem volna. Igen a tanítványod akarok lenni, az első és legjobb. De nem legyőzni akarlak mesterem. Szememmel végig mustráltam tetőtől talpig.
- Szóval cukorka.. - egy nyeletni szünetet hagytam, a reggeli csendben, igen rajtunk és beszélgetésünkön kívül csend honolt az egész palotában. Eddig észre se vettem, kizárta belőlem a külvilágot, és ezt nem csak teste alig leplezett bája okozta, bizony sok apróból tevődött össze, a köntös amit adott, a pofonja, arca pírja, káprázatos szeme, a szavai, jelleme, és úgy egészében maga. Rita Hanami - van nálam valami, nem pont cukorka, de ezt már most meg is kóstolhatod, hogy Ai Huginak ízlene-e. Azzal a felszerelésemből előkerült egy tucat, piros apró szilva nagyságú gyümölcs. Magtalan és ehető, mint a paradicsom, íze mint a körte, formája mint a szilva. Egyszóval finom Aincrad-i viszonylatokban. - Ha pontosan cukorka kell, akkor azt majd ajtón túlról tudom beszerezni. Ígéretem megteszem erre, azonban rajtad kellene átjussak, az hogy milyen formában azt még nem tudom. Van még egyéb óhajod sóhajod? Azzal két kezem magam mellé tettem az ágyon és vártam mit lép. A takaró tapintása finom volt és puha.

by **Rita Hanami** Pént. Aug. 02 2013, 10:17

Yuichi szavai vízhangként csengtek a fülemben. „nem számít, ha nem tartod magad elég jónak. Szerintem biztosan az leszel egy nap!” Nem csak, hogy jól estek a szavai de egyenesen jó kedvre derítettek amit egy hálás mosollyal jutalmaztam, tényleg nagyon jól esett ez a fajta bíztatás. Ahogy leült az ágy szélére tovább folytatta.
- Soha nem fogom veszélyeztetni senki életét újból, különösen nem a társaim életét. – Jegyeztem meg Yuichi szavait halva kissé elkomorodva, de kellő határozottsággal ahhoz, hogy szavaim hitelesek legyenek. Akaratlanul is elő törtek bennem a negyedik bossban történtek ahol Kotaru miattam halt meg, többek között legalábbis és ami miatt megromlott a kapcsolatom a Voice vezérével, talán még a többi tag is kellően pikkel rám. Szerencsére Kota valahogy mégis életben maradt de mostantól fogva nem engedhetek meg magamnak ehhez hasonló hibát.
- Azonban nem várok el semmilyen megszólítást. Chan, san, sensei, sama, nee-chan, használd amelyik tetszik de ha csak simán Ritának hívsz azért sem fogok megsértődni. – Adom meg neki a választás lehetőségét majd leültem mellé az ágyra. Meglepetten néztem a felém nyújtott bogyókra, előtte még nem igazán láttam ehhez hasonló gyümölcsöt vagy legyen bármi is ez így a kérdés egyszerűen adta magát.
- Miféle növénytől vannak ezek? – Kissé hezitálva veszem el a gyümölcsöt majd bekapva egyet kezdeti aggályaim egy csapásra szerte foszlottak. – Finom! – Állapítottam meg némi ízlelgetés után, bár azt nem hiszem, hogy Ai-chan számára pótolható a cukorka helyett. Ha a „süti szörny” beindul bármire hajlandó csak hogy megkaparintsa mindennapi édességbe zárt adagját.
- Azt… azt hiszem ennyi… - Felelem miközben a fiúra pillantok. Kezdtem végre felvenni a normális színem, már nem éreztem magam annyira kényelmetlenül mellette mint eleinte. – Nem szükséges átjutnod rajtam, a mester tanítvány kapcsolat egyik alapköve a kölcsön bizalom. Bízz a mestered szavaiban és higgy a tanítványod képességeiben hisz ha képtelen vagy bízni benne azzal a saját képességeid is degradálod. Legalábbis nekem ezt tanították és szerintem van benne némi igazság. Meg aztán amúgy is a fogadott testvérkénknek kellenek a cukrok és hát nem szabad megtagadni ezt az apró élvezetet. – Tettem hozzá a végét már nevetve.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Aug. 22 2013, 13:44

Határozottan örültem, hogy a rejtett kihívást nem hogy nem fogadta, de még csak észre sem vette. A mondatát nem értettem, hogy mire gondolt, de látszólagosan gondterhelt lett utána. Ahogy lecsücsült mellém az ágyra, meglöktem kicsit a vállát.
- Rita, ezt a nevet választanám, minden féle, tag, rag, elöljáró nélkül. Azonban mesteremnek tartalak ettől a perctől. Közben megkóstolta azokat a piros bogyókat, aminek még továbbra sem tudom a nevét, és szerinte is finom. Örültem, hisz jót cselekedhettem, még azok után is ahogy szinte rárontottam hajnalok hajnalán.
- Sajnos nem tudom miféle növényből vannak, viszont a helyét szíves örömest megmutatom - bólintottam közben. - Bármi nyomasztott előbb, tudd nem vagy rossz ember. És örülök, hogy Hugi hajnalok hajnalán a te szoba ajtód elé vezetett. Rita, gondoltam bele, sose gondoltam volna, hogy te vagy az, a kovács és te vagy ez, a személy aki itt ül mellettem és.. kimondhatatlanul örülök!
Ahogy hallgattam, mint tanítvány mestere első leckéjét, igazat kell adjak, ha vannak kételyeim a tanításával kapcsolatban, természetesen semmi keresni valóm itt. Vakon megbízni valakiben, aki tulajdonképp ismeretlen, de mégsem. Ez egy nagy feladat, és ilyenben még nem volt részem. Fontos, nem próbát kell tegyek, hanem meg kell tennem..
- Bízok benned és képességeidben Rita! Valamint, szerzek cukorkát, sokat. Huginak, Neked és Nekem. És akkor azt hiszem ha már felébresztettelek így kora reggel, ideje is lenne távoznom - mosolygok a nálam fiatalabb lányra. Sok gondolat kavaroghatna bennem, de csak ugyan azt érzem, mint amikor megláttam először. Tiszteletet egy frontharcos iránt. Tiszteltet a mesterem iránt. Ki tudja milyen fortélyokat fog megtanítani gy tapasztalt harcos. Kitudja lehet odakint is kardforgató úgy, mint én. Azzal levettem a rózsaszín köntöst összehajtogattam és letettem az ágyra.
- Köszönöm, a köpenyt, a potit és a vendéglátást. Szia találkozunk később a nap folyamán - azzal még megfogtam a vállát és ránéztem, ezt a szempárt szeretném egy életre megjegyezni, felbecsülhetetlen. És egy intéssel hátrafelé kiléptem a szobából. Miután becsuktam magam mögött az ajtót, a sok történés fejében kiáltani lett volna kedvem, de az illem nem vitt rá, ilyesfajta barbár eszméim érvényesítésére. Visszamentem szobámba és a kiindulás még mindig furcsa volt. Ai Hugi vajon tényleg itt jártál ma reggel, vagy csak annyira társaságra vágytam, hogy ide képzeltelek? Azt hiszem erre a dologra a megfejtést a délután hozza meg. Azzal beestem az ágyba és tenyerembe ágyaztam arcom, még ha így is, de hozzám ért egy legenda! Isteni érzés!

// Köszi a játékot! Smile

Erre lehet azt mondani (epic) Very Happy

//

by **Kayaba Akihiko** Csüt. Aug. 22 2013, 14:28

Hayashi Yuichi: Trükkös Köpeny (+2 kitartás)
Rita Hanami: Bronzgyűrű (+1 erő)

by Ajánlott tartalom

Rita lakhelye

Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye

Re: Rita lakhelye