Re: Nyugati rész

by **Ryuninji Ren** Csüt. Május 02 2013, 12:55

Tiszta gonosz teremtmény ez a hobbit itten. Kikerüli a puszimat. Szerintem ez nem tudja, hogy ki vagyok én, mer ugye én, én vagyok és az ÉN-t ismeri mindenki, még az is aki nem, de hát ő meg akkor hogyhogy nem ismer?? o.O Az még hagyján, hogy ez van, de még be is szól? Érted…. normális esetben nem zavarna, ha beszólna….. valaki másnak, de nekem? o.O Hehe, de azért bebukta… hát nem egészen a memória tárolja az adatokat, hanem a vinyó vazeg, hehe.. öcsém ez de buta hobbit. Nah, de azért megfejelem a miheztartás végett.
- Nah… hikk… gyere ideizé… hobbit – utasítom a tökmagot, majd felpattanok a magas székről, de valamilyen oknál fogva a gravitáció a bal oldalamnál erősebb vonzást fejt ki és elindulok arra
- Hohohooopp – lépek párat balta, majd a gonosz gravitáció a másik irányba húz o.O Pult-sant hívom segítségül, az öreg cimbit. elég volt hozzáérnem és máris jobb volt egy picit… aztán lehuppanok a székre, hátamat, meg a legjobb barátomnak döntöm, bár nem olyan rég, még Saito-val smárolt. Egyik lábam felteszem a szék lábtámaszára… hehe.. a fejes nem ment, mert furálkodik a gravitáció, hehe, de majd ez, hehe
- Gyere-gyere ide kicsi hobbitka, feküdj a hikk térdemre, bünti lesz hehe – közben vetek egy pillantást Saira is aki valamilyentáncot lejt, olyan breakdance-capooeira hibridet nyomat o.O jól nyomja vazeg… A hobbitka nem jön a hívásomra, hehe tutkó megijedt a picike, mer én, én vagyok azért és félik az ént, mer kemény vagyok muhahahaha. Nem ő az első, aki kicsit megkésve ismeri fel nagyságomat, sajnos ez már majdnem rendszer lett. asszem hirdetnem kell és akk majd megtudolják, hogy nem érdemes belémkötni, mert leszedem az álkapcákat egyből hikk, hehe.
- Heh, mi ez??- kérdezek arra a poharacskára amit felém nyújtanak. Ahha, vagy úgy, ez valami békekoktél, a hobbitok biztos így nyomják, elvégre nem hiába szőrös a lábuk, hehe, de ennek mi köze ehhez? Semmi, de a női hobbitoknak is szőrős a lába, és ha már itt tartunk hikk, ez a szemtelen példány itten fiú vagy nem? Veeh, majd rákérdezek, de most iszunk a hobbit lötyiből.
- E-e egészségemreee!- kiáltom és húzóra leküldöm a cuccot. A pohár azonnal kiesik a kezemből, valami durca cucc ez, marja a szám, a nyelvem a torkom a gyomrom a tüdőm meg a lábujjam is. Lassan, de biztosan összeáll a kép… elkapom a pultos gyereket a nyakkendőjénél fogva és magamhoz húzom..
- Megmérgeztek vazeg!!!- rángatom meg a nyomit, majd a torkomhoz kapok és lefordulok a székről… látványosan vonaglani kezdek… ez itt a vég… meghalok Sad

- Légy átkozott Hobbit hikk és a szíved álljon keresztbe - Ez a szőrős lábú, agresszív,neveletlen, nyomi hobbit kicsinál Sad

ez tök trééééééé
- Miért én? Miért Miéééééééééért???!!!- nyújtózkodok az ég felé, ami most egy plafon, majd Sleep

- Kérek egy kis kakaóóóót, kiszáradt a torkom - laza húsz perc óra alvás után kiszárad ám az ember.

by **Koshitsu Esutel** Pént. Május 03 2013, 11:10

// Tachinkóóó ^^ //

*Kérdésére, hogy zavarna-e, ha figyelmen kívül hagyna máskor, meglepődtem egy kicsit, de így legalább megtudtam, milyen is ez a fiú. Bizonyos dolgokban hasonlít rám. Szeret olyat kérdezni, ami zavarba ejtheti a másikat, vagy elgondolkodtatja. Vagy éppen csak visszadobja a labdát. Az utóbbi az igaz rám, nem is a zavarba ejtés. Nem, azt nem szeretem csinálni. *
- Hmm... nem tudom. Talán igen, zavarna.
* Mondtam neki komolyan. A folytatás azonban egyre furcsább volt. Komoly tekintettel néztem rá, nem tudtam, hihetek-e a szavainak, de azt tudtam, hogy direkt viselkedik úgy, hogy ne tudjam, igazat mond-e vagy sem. *
- Nem tudom biztosra. Csak azt tudom, hogy békességed van felőle... nem zavar téged, hogy piros vagy. S ha valakit ez nem zavar, akkor... meg van az esély rá, hogy már többet ölt.
* A másik mondatára a reagálásom a következő volt.*
- Hát nem tudom. mit szólnék. Lehet, hogy igazad van. Talán valami szerverhiba volt. Nem tudom. Addig, míg nem vagyok biztos a dolgomban, nem kockáztatom senki életét.
* Kijelentésére, hogy amúgy sem rontanám el mások jókedvét, csak bólogattam. Egyre inkább úgy viselkedett, hogy bizonytalanságban tartson. Ezzel tartana sakkban. Éreztem is a gyomromban a görcsöt, de igyekeztem kezelni, mert tudtam, hogy ez manipuláció. Azt hiszem, tudom, mit fogok neki mondani majd.*
- Az igazságot. Azt, hogy jó ember vagy.
* Mondtam neki halál komolyan. Majd felkortyoltam az utolsó cseppet a poharamból, s felálltam. *
- Ne haragudj, talán később folytatjuk ezt a beszélgetést. Jó éjt.
* S elindultam Az emeletre, hogy itt aludjak. De megálltam, s visszafordultam.*
- Ismered azt a játékot, hogy Maffia? Vagy más néven Gyilkosos. A lényeg, hogy senki nem tudja, ki a gyilkos, ki kell találni. Nah elárulok neked egy titkot.
* Elmosolyodtam. *
- Én akkor is úgy viselkedek, mintha gyilkos lennék, amikor nem vagyok az... Taktika... Na jó éjt!
* Mosolyogtam rá szélesen, majd elindultam. Reméltem, érti, hogy ezt mire mondtam. *

by **Anatole Saito** Kedd Május 07 2013, 14:22

- Engem bezzeg menten leteremtenek! - Értetlenkedek Mirika viszonylag visszafogott kifakadásán. Ez a bájos hölgyemény itt velem szemben éppen pofozgatja az arcom, miközben valaki veszettül óbégat a pultnál. Nem tudom mi történt eddig, csak azt, hogy az orcám tele mogyoróval, mint valami zs kategóriás hörcsögnek vagy mókusnak. Kistestvérkém pofikája rákvörösben pompázik, feldúltságának okát nem tudom mire vélni, amikor is meglátom, hogy összekentem a bőrét valami festékkel az imént. Mielőtt le próbálna gurítani a torkomon valami löttyöt, kihalászok a pohárból egy jégkockát, majd nemes egyszerűséggel végigkenem a bőrén, hogy leoldja a festéket a kis testecskéjéről. Amikor már úgy érzem, hogy jól végeztem dolgom - tulajdonképpen nem sok eredménye lett - akkor megadom magam és hagyom, hogy lecsurogjon torkomon a nedű, melyet Mirika akar belém szuszakolni.
- Menten megfeneklek ezen helyen! Elvesztem! - kapok én is a torkomhoz két kézzel, s már értem miért óbégat a háttérben az a szőke ifjonc. Ó, az Ren! Őt is megmérgezték! A Voice lecsapott ránk, mikor gyengék vagyunk és öntudatlanok, ráadásul Mirikát használták fel ellenünk! Szemeim kigúvadnak, ahogy torkomat végigmarja az ital, az utolsó lefetynyit kelletlenül prüszkölöm ki az előttem lévő Ren lábára, aki erről nem sok tudomást vesz, lévén közelebbi kapcsolatba került a pulttal. Üveges szemmel tekintek fel Mirikára, válaszért könyörög minden pislogásom. Miért? Miért tetted ezt velünk? Én szerettelek, testvéremmé fogadtalak? S te megmérgeztél!
Kezeim petyhüdten magam mellé hullanak, majd testem is elernyed, ahogy elkezd dolgozni bennem az ellenanyag. Szétrombolja az alkohol pusztító pixeljeit, s mintha új lélek költözne belém. Nem tudom mennyi időre aludhattam be, de kegyetlenül szédülök, mondjuk most inkább a másnaposságtól, mintsem az alkoholtól. Ren még mindig a pultot támasztja, én pedig próbálok valami alkohol és méregmentes folyadék után kapálózni, hogy kiszáradt, folyadékveszteséges torkomat felüdíthessem. Soha többé nem akarok alkoholt inni, mert tök beszámíthatatlan leszek tőle és nem vágom mi történt az iméntiekben. Az rémlik, hogy Mirika is itt van valahol és mikor felfedezem magam mellett körbekémlelve, kissé megijedek. Bűnbánóan tekintek rá, s csak ennyit sikerül kinyögnöm:
- Nem leszek ember, mely rengeteg szeszt vedel hetente, tereken hempereg s te sem kedveled. Heves testem vezekel

by **Tachibana Makoto** Szer. Május 08 2013, 11:54

<< Esutel >>

Bizonytalan válasza bennem bizonyosságot keltett. Nem fogom figyelmen kívül hagyni a jelenlétét, ha újra találkozunk. Vagy mégis. Hm, mégsem, én is bizonytalan maradtam :] Kétségtelenül nehéz ignorálni egy szépséges szőkét, eme hajszín különlegessége mindig is magával ragadott. Ragyogóvá teszi az arcot, a finom vonásokat. Ugyanakkor érdekelt, hogy reagálna, ha nem figyelnék rá, fel tudnám-e kelteni benne a negatív gondolatokat, a kellemetlen érzéseket. Nos, majd elválik, magamat ismerve nem bírok majd ellenállni a kommunikáció örvényének.
- Jó megfigyelés, csupán téves :] Ha figyeltél a mondandómra, a magyarázatot is meglelheted - feleltem kuncogva. Okos volt, tetszett a gondolkodásmódja. Fejtegette a viselkedésemet, értelmezte a szavaimat, ugyanúgy analizált, ahogy én őt. Briliáns, ragyogó! Egyre jobban izgatott, hogyan tudnám elcsavarni a fejét, valódi kihívást jelentett és olyasfajta rizikót jelentett magában, ami roppantul szórakoztató lehetett volna. Meg tud-e ismerni?
- Yare-yare, úgy tűnik te már el is döntötted... :] - csóváltam meg a fejem mosolyogva. Eszem ágában sem volt megcáfolni, hiszen semmi nem volt benne, aminek ellent lehetne mondani. Igazság? Jó? Relatív fogalmak, csupán nézőpont kérdése. Kíváncsi lettem, ezt az állítását akkor is fenntartaná-e, ha elkövetnék ellene valami "nem jót".
- Sajnálom, hogy mész. Egy öröm volt :] Még találkozunk... - álltam fel jómagam is a székből, és ha megengedte, elkövettem egy kézcsókot, egyéb esetben egyszerűen csak meghajoltam tiszteletem jeléül. Rettentően élveztem ezt a beszélgetést, és egy olyan lányt ismerhettem meg, aki a végletekig felcsigázott. Ahogy visszafordult, kérdésére csak bólintottam, természetesen ismertem. Megjegyzésére csupán elvigyorodtam, nem éreztem szükségét semmilyen válasznak. És ahogy eltűnt az emeleten, még én is felhajtottam az italom maradékát, és távozóra fogtam. Hosszú volt ez az este, és amilyen unalmasan indult, olyan érdekfeszítő lett a vége.

// Köszönöm a játékot :] //

by **Kayaba Akihiko** Szer. Május 08 2013, 14:32

Koshitsu Esutel: {T1} Bőrruha (+4 páncél)
Tachibana Makoto: {T1} Vaskard (+2 erő)

by **Hayashi Yuichi** Szer. Május 08 2013, 16:27

*Asuka*

Szokásos reggeli sétámra indultam, előhívom a játékmenüt, hmm.. még csak reggel 6 óra, egye fene, ma is felfedezek valami újat, ez biztos! Elhatározásom, két percig ha tarthatott. Nem még lustálkodom kicsit, elheveredem a fűben, hiányzik a nyirkos érzés, mégis csak jobb lenne, ha a valóság ez lenne és az odakinti meg valami játék.. morfondíroztam el a gondolaton. Nem is kellett sok, a reggeli napfény megtette a hatását, felmelegítette arcom, és hamar el is szenderedtem, a hogy lehet az, hogy harmat nincs míg napfény van felháborodáson. Pár pillanat múlva fel is keltem, nyújtóztam egyet, kinyitom szemeim, és bámulom az eget, majdnem fölöttem a nap, gyökeret vetett fejembe a gondolat, elaludtam, de nem érdekes, ma kevesebbet császkálok el, annyi. Már biztosan kész az ennivalóm i, fel bóbiskolok, és a bokron ott a piros valami ami finom és ehető. Örömmel nyugtázom ma sem halok éhen. Feltápászkodom, mégis csak tenni kéne valamit, leszedem a gyümölcsöt, felveszem a felszereléseim közé, és amikor a menüből keresem elő, még most sem jelent semmit.. - Nehve..r.. mindegy valami, de finom. Megeszem és útnak indulok. Zsebre dugom kezem szokásomhoz híven, kardom a hátamon egyedül ezt hordom mindig kívül. Öltözékem, szokásos módon csapzott, mit meg nem adnék egy vasalóért, hehe de azzal mit kezdenék, se az árammal működő se a szenessel nem tudok mit csinálni, sőt szeneset még soha nem is használtam. Újabb kudarc, Kabaya, hihi, de ez inkább nekem kudarc, sebaj, töredezett bakancsorra szegeztem tekintetem és megindultam, ez egy fajta szokásommá vált, amivel független hol vagyok, teszem. De miért is, tekintek fel egy pillanatra, hisz annyi látni való van, de nem itt ezt a részt már ezerszer láttam. Keresek is valami újat. Irány be a városba, valami azt súgja még ott van a kard a helyén.
Utam megszakítás nélkül újra szörny mentesen telt, egyetlen vaddisznó, légy, sőt még csak mérgező virág sem került utamba. Lépten-nyomon haladtam a nyugati városkapu felé, és közben hallgattam a tájat. Olyan csendes és nyugodt semmi nem zargatja. Hirtelen lépésem megszakadt, és valamibe belevertem a fejem.. itt nem szokott semmi lenni, tört fel a gondolat. De nem sok ideje volt rá, egyensúlyom elvesztettem és valami puhára estem, becsukott szemem most már ki merem nyitni és egy lányt látok előttem a földön, valami puhára támaszkodom, add istenem, hogy a válla legyen, fohászkodok nem létező isteneimhez, nem vártam tapod tatnyit sem, elrántottam a kezem és próbáltam felsegíteni. Hosszú, sőt nem még annál is hosszabb rózsaszín haja volt, és a nagy kék szemei betöltötték arcát vonásait, ezek a kék szemek, vajon miről árulkodnak, dühről, döbbenettől, vagy valami másról? Nem tudtam eldöntetni, hisz agyam be lengte a szégyenkezés párája, és hát mi van ha megsérült?
- Sajnálom, nem gondoltam volna hogy itt le-le-leszel. - hadartam és dadogtam egyszerre. Tekintetem, igyekeztem a földre szegezni, jobb félni mint megijedni! Igyekeztem továbbra is segédkezni neki, bár elsőre vajon NJK vagy ő is játékos? Van indikátora, zöld, akkor játékos lenne? Kezeimet már hátam mögé dugtam, mikor rántottam elő egyáltalán? Olyan gyorsan történt minden. Össze vissza száguldozó tekintettemmel (ha még élek) megkeresem övét. Vajon ki lehet-ő? sose láttam még a városban, ő is ott volt a kezdőhelyen? Megannyi kérdés tömkelege árasztotta el az agyam. Már nem is emlékszek rá, hogy mi..

by **Asuka** Szer. Május 08 2013, 16:56

[Asuka & Yuichi]

Az éjszaka szinte egy szemhunyásnyit sem aludtam, foglalt le annyira magányos kutatásom, hogy ne tudjak efféle apróságokkal foglalkozni, mint az alváshiány. Mert hát szép volt egyszerűen! Láthattam a csodát! Nem, ezúttal nem az álmaimról beszélek, hiszen azok is elég csodásak, kivéve, ha sikerül a hátamon aludni, mert olyankor rendszeresen megnyomódik az az átkozott idegpont, amitől mindig olyan csufikat szoktam álmodni, és tisztára izé az egész, meg aztán amúgy is utálok én ennyit rohanni! T_T Tudjátok, amikor az álmodban hirtelen mindenki meg akar gyilkolni, s pszichopata vigyorral fordul feléd barátod, ellenséged, tanítód meg régi tanárod, egyszóval minden és mindenki, aki benne van az álmodban, és futizni sincs értelme, mert úgyis utolérnek, aztán pedig hangosan zihálva kelsz fel levegő után kapkodva, és hosszú másodpercek telnek fel, mire felfogod, ez csak lidércnyomás, és semmi komoly, semmi több. T.T Szóval, hát én nem szeretek csúnyákat álmodni, nem is alszom tehát a hátamon ezért, mert hát mégis csak jobb oldalvást, de a legjobb az, ha nem is alszol, mert akkor biztosan nem alszol semmi csúnyát.
A mai napra, vagyis éjszakára úgy terveztem, hogy nem alszok, inkább felfedezek, azonban nem ám a világot meg a mobokat, hanem magukat a csillagokat. A város szélén táborozok le, s felállítva mindenféle, botokból összeállított szerkentyűt jegyzeteltem egy kis könyvecskébe, s nagyrészt azzal töltöttem az időt, hogy felmérjem, mennyire valós is a virtualitás. Tudom, hogyan kell kiszámolni egy csillag távolságát, és éppenséggel arra voltam kíváncsi, a játék készítője mennyire élte bele magát az alkotásba. Meg aztán, önmagamnak is jó program a csillagképeknek saját nevet adni, már meg is született a fejemben a Tündérkirálylány, meg a Halacska csillagkép fogalma, mert hát nem éri az eredetiket felhasználni! Surprised

Az éjszaka végére azonban mégis csak elfáradok, s a tábortüzem mellett a hálózsákomba bújva elalszok a szabadban. Az első szabadban töltött éjszakám ezen a helyen. No persze, picit kényelmetlen az egész egyelőre, hiszen mi tagadás, egyszerűen elszoktam tőle, nem is álmodok hát se nyuszikákról, se halacskákról, de még csak macsó manócskákról sem, ami aztán mindennek a teteje, hihetném, ehelyett reggeli ébresztőm az, hogy valami furcsa nyomást érzek, meg nagy súlyt, mintha rám omlott volna a világ. O_O
Pánikra és aggodalomra semmi ok! Nem a világ az, hanem egy srác. Beletelik néhány másodpercbe, mire felfogom, hogy ideje felkelnem, holott még kicsit kótyagos a fejem, de majd csak lesz valami. ^w^ Tápászkodom fel a földről, a segítséget elfogadva, holott kis híján vissza is zuttyanok, mert talán nem kellett volna ilyen hirtelen kelnem, ráadásul se tea, se kávé, hát miféle dolog ez, kérem szépen? Surprised

- Nem gondoltad volna? - porolni kezdem el magamat, s picit összekócolódott hajamat is megigazítom. Ráadásul egy apró gally is beleakadt, de hát ezzel jár az, ha valaki a szabadban alszik. Hiába, a fogadóban még mindig sokkal inkább megéri. >.<
- De kis cuki vaaaagy! *-* - fedezem fel, hogy a srác mennyire pirongat, mindig is hajlamos voltam jót mulatni rajta, ha valaki ilyet csinál. *.* Vajon mitől lehet ilyen zavart? Talán van még egy gally a hajamban?
- Azért legközelebb figyelj, légy szíves, ha már ennyire belém estél. Még a végén elriasztod a tündéreket, tudod. Én nagy vagyok, nekem legfeljebb picit fáj, de a tündéreket könnyű kilapítani. Hűűű, kicsit szétszórtam a jegyzeteimet. ^^" - guggolok vissza a földre, hogy a könyvecskéből kiszóródott lapokat kezdjem el összeszedegetni. Egyszer ezek igazi kincset fognak érni! Cool

Meglásd, Aincrad, bebizonyítom én, hogy létezel-é vagy sem. ¬_¬

by **Koshitsu Esutel** Szer. Május 08 2013, 17:54

*Nem teljesen értettem, hogy mit is értettem félre. Az biztos, hogy újra és újra végig fogom gondolni ezt a beszélgetést. A kézcsókot hagytam, mert annyira meglepődtem, hogy már túl késő lett volna elvonni a kezem az övéből. Életemben eddig összesen négyszer kaptam kézcsókot, összesen három embertől. Most megvolt a negyedik ember és az ötödik kézcsókom. Biztos felírom ezt is a naplómba. Na igen, vezetek még itt is naplót. Hogy hogy fogom átmenteni a valóságba, ha kijutok, fogalmam sincs. A lényeg, hogy mikor visszafordultam, elmondtam, ami bökte a csőrömet. Örültem, hogy nem reagált rá Tachi. Úgyis a gondolataiban kell ezt forgatnia, nem a nyelvében. Elvonultam, a lépcsőnél még visszanéztem komoly tekintettel, majd eltűntem az emeleten. Ott a falhoz támaszkodtam, s elgondolkodtam.*
~ Mi volt ez? ~
*Majd megráztam a fejem, s továbbindultam. *

//Én is köszönöm a játékot! Nagyon érdekes volt! //

by **Hayashi Yuichi** Szer. Május 08 2013, 18:52

Asuka & Yuichi

Tekintek le a poros földre, ahova a lány jegyzetei kiszóródtak, némán és értetlenül állok mellette, állok! Hogy, mikor történt ez, a világ van belassulva vagy gyorsulva, vagy én. Mondata tömény élmény amihez foghatót még nem hallottam, se Aincradban se sehol máshol, áh tuti csak alszok, próbálok, egy apró szúrást a körmömmel bevinni, a mutató ujjamba, mégsem alszom, ez Aincrad ez tuti erre emlékszem is arra is hogy előbb csukott szemmel sétálok, és a nap már igen tűz, a lány meg itt van, gyönyörű és most a jegyzeteit szedegeti, azután hogy arról beszélt nekem, vigyázzak mert kilapíthatok egy tündért. Meg amúgyis a hajában azok a szép kis gombolyagok, két szélen, annyira aranyosak. Ő egy tündér lenne? Aincradban, lehet, de hogy, ilyet sem láttam még a kezdetekkor, hogy valaki tündér legyen, de ennyire, mint ő. Vagy csak úgy egyáltalában. Hála ég hogy ő sem volt az a két ezer szerencsétlen között ott az első időszakokban, akkor is csak gyáván bujkáltam, mint ma, Állj! Hova is indultam, hajh a bolt, de nem hagyhatom csak így itt, hisz rosszat tettem neki, meg ahhoz túl érdekel, hogy ki is mi is ő. Ez igaz, nézek szét gyorsan, ott egy hálózsák hever ahol még előbb volt, kétpapíros már a kezében van, vajon tündérekről jegyzetel? és ilyen sok írása van már róluk? Feltörekvő kíváncsiság mardossa oldalam.
- Itt nem szokott senki lenni, csak a magányos farkasok – válaszoltam gyorsan, miközben lehajoltam mellé, hogy segítsek összeszedni a szerteszét szóródott irattömeget. – bár te kicsit sem hasonlítasz semmi féle farkasra, sőt amit előbb mondtál inkább tündérre hasonlítasz, a hajad és szemed.. – haraptam félbe gyorsan elhadart mondatom, tekintetem újra levettem róla zavaromban. Csak úgy magam elé mondva – Segíthetek összeszedni?
Ostoba, ostoba, mit csinálsz? mit csinálok én, most tényleg letündéreztem, hova lett a nyugodt én? A közelében valahogy nem akar megnyugodni semmim. Ismét rá nézek, és mondom kicsit halkabban és immáron némi nyugodtsággal. – Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked, és a tündéreknek, remélem egyet sem lapítottam ki közülük.
Teljes őszinteséggel csengő hangomból én magam se értettem tisztán minden szót hát még ő, ha még egyszer dadogsz, vagy elmersz ilyen baromságokat kezdeni, magam képellek fel magam. Jesszus milyen gondolatok ezek? Húh igen a sátor, vagyis hálózsák. – Aludtál? – kérdeztem, kicsit sem belegondolva nyerssége stílusba, az tény elég bunkóra meg rövidre sikeredett és hirtelen szökkent fel a szó, köret nélkül. Barooom . De a mondata még mindig a fejemben cseng, ő sokkalta cukibb nálam, ezt nem tagadom. De hogy én cuki, eddig Nijin kívül senki nem tartott semmibe, de talán Chancery, hisz ő be is jelölt valamiért barát listára, de vajon miért? Most máson kell agyaljak, hogy nyugodjak meg elsőre, és hogy javítsam meg, hogy csak úgy beletiportam ennek a lánynak az álmaiba. Tündérekről beszélt, tehát ez volt az álma! Igen az első gondolat, aminek talán van értelme. Kezem egy újabb lap után nyúl.. anim megyannyi tündérekről szóló írás lehet, nem szabad beleolvasni, nem, nem illik, kezem viszont ezt a lapot magam felé fordította, és szemem máris egy sorral lentebb..

by **Asuka** Szer. Május 08 2013, 20:38

[Asuka & Yuichi

Farkasok?

Hát én egyet se láttam, és még szerencse ám, hogy nem láttam egyet sem, mert ki tudja, miféle szörnyikék tanyáznak ebben a világban, bár eddig nem nagyon voltam a városon kívül, szóval nem sokkal találkoztam, inkább csak azt tudom, amit mások meséltek el nekem. >.< Annak azért örülök, hogy nem tűnök farkasnak, akkor aztán nem lenne az a gyantamennyiség, ami leszedné az arcomról a szőrt, meg aztán nincs is kedvem Piroskát hajszolni az erdőben, meg a farkasok mindig minden mesében gonoszak, ami nem ér, pedig egyébként biztosan lehetnek ők is édesek, főleg a bébifarkasok, hiszen minden cuki akkor, amikor még kisgyerek. Nem csoda, hogy már a teddy mackóknak is nagy szemeket adnak meg pici nózikat, mert az sokkal jobban hasonlít a kisbabákra, bár tény, hogy tényleg sokkal szebbeket csinálnak plüssmacikból manapság, csak az a baj, hogy egyszerűen már nincs lelkük. :/
- Ha tündér lennék, most nem lehetnék itt. Ők egy évben csak kétszer költöznek, tudod... Kivéve, ha eltévedtem volna, és nem találnék haza. De azt hiszem, én nem tévedtem el, annyira, már azt leszámítva, hogy egy olyan világban vagyok, ami igazából nem is létezik, szóval nem, biztosan nem vagyok tündér. - tapogatom meg a biztonság kedvéért orromat és fülemet, hogy megnézzem, megvannak-e még, és hogy netalántán egészen véletlenül átváltoztam-e tündérré, mert az nagyon jó lenne, csak hát akkor nem lenne hol laknom, és várnom kéne az ősz közepéig, mikor aztán újra lehetőségem lehetne hazatalálni.
Szóval, tehát igen, meg tudtam bizonyosodni róla, hogy nem változtam se szőrös farkassá, sem pedig apró tündérkévé, meg aztán össze is lapított volna akkor meg minden, és az nem jó dolog, úgyhogy jobb lesz, ha inkább az összelapított papírlapokat szedegetem fel a földről, főleg, mert szemetelni csúnya dolog, bár az újrahasznosított papír meg barna, és az csufi meg minden, én pedig nem szeretem a csúnya dolgokat, szóval hatalmas dilemma ám, így inkább minden iratot meg jegyzetet megtartok, még azt is, amiről később kiderül, hogy hülyeség. A segítséget az összeszedésben persze boldogan fogadom, és széles mosollyal biccentek a srácnak, hogy igen, máris munkához láthat, ha már így felkeltett. Na persze, amikor megkérdezi, aludtam-e, akkor az én fejembe szökik a vér, hiszen emlékszem én, hogy úgy terveztem, hogy egy szemhunyásnyit sem alszok, mert nem akartam aludni, és hát azért móóóó, igaz, már azért pirkadat lehetett, amikor végül leragadtak teljesen a szemeim, de akkor is! >.>
- Nem is aludtam! >.> Mármint... szóval én éppen csak pihentem, mert úgy döntöttem, hogy... - ásítok egy nagyot, bár igyekszem mindezt csukott szájjal megtenni, hogy ne tűnjön fel neki.
- Szóval én éppen csak pihentettem a szemem, úgy ám! Egyébként Asuka vagyok! Szabad megkérdeznem, hogy miért keltettél, izé, botlottál belém? Szabad? Akkor jó. Akkor most megkérdezném. Miért botlottál belém? Hű, azt hiszem, kicsit elal... ööö... elfeküdtem a vállam. >.> A papírok... visszaadnád őket nekem, kérlek? - kicsit kiropogtatom a vállam, mert tényleg zsibbad kicsit, nem volt valami kényelmes a föld, azonban ezután ráülök a hálózsákomra, egy újat ásítok, ezúttal a kezemmel eltakarva a számat, majd rendszerezni kezdem a papírokat. A legtöbben rajzok, számítások vannak. Némelyik talán kicsit nehezen olvasható, mert a tábortűz fénye nem adott túl sokat, de azért a lényeget kivehetem. Megalkotom eme világ csillagtérképét. Hát nem izgi? *3*

by **Hayashi Yuichi** Szer. Május 08 2013, 21:34

Asuka & Yuichi

Annyira aranyos, ahogy beszélt róla mi lenne ha ő tündér lenne, bár az kétség kívül nem volna jó évente csak kétszer, igaz ha tényleg az akkor, szerencsésnek mondhatom magam, mert belebotlottam egy tündérbe, mégpedig egy életben egyszer, egy nem létező helyen, ebben igaza van és az sem volna jó agyon lapítanám e-miatt, amikor nem is biztos hogy létezik, de ő mégis itt van, konklúzió, nem tündér. De mégis olyan tündérien néz, és az a kis gallydarab hogyan került a hajába? Kezemmel igyekszem legóvatosabban kiszedni, ha engedi, épphogy csak kilógott a hajából eddig, hogy nem vettem észre, ó persze, hisz eddig ki sem mertem nyitni a szemem és rá se mertem nézni, most sem megy még könnyen, de talán már sikeresebb.
Hangja zökkentett ki gondolatsoromból, vajon most mérges? Nem aludt? Elég meglepett volt az arca és a szemei, jé eddig észre se vettem, kicsit mintha leragadoznának. Biztosan álmos még, tulajdonképp eddig csak aludtam ma ez az első, amikor nem, ez az utam, de nem is voltam elég éber, sőt változás következett be módosítanom kell, hogy máskor hogy járok erre, nem tűnik veszélyesnek, sőt, mosolyodom el a gondolatara, igazán megkedvelhetőnek tűnik. Rejtegeti az ásítását is, pont, mint én is szoktam, ha nincs más jelen akkor is. Mint legutóbb amikor ettem az a piros.. Álj! Megint elkalandozok, uhmm, most mitévő legyek, ha elmondom, hogy egy kard miatt estem rá, szórtam szét a jegyzeteit, valamint még meg is ijesztettem ezzel, biztosan mérges lesz rám, és figyelmetlenségemre.
- Szia, az én nevem Hayashi Yuichi. Épp a városba sétáltam, hogy megnézzek egy ka.. kávézót hogy van-e, jól esne egy kis régen érzett íz. De azt hiszem erre nincs holmi sok esélyem. – Majd elmutattam, hogy zsebre dugom a kezem, ezt nem illik hölgy jelenlétében, de muszáj ahhoz, hogy megmutassam, tekintetem levetettem a bakancsom orrára és jelentettem ki:
- Így történt. Jaj tessék, itt is van. – egy könnyend mosollyal átnyújtottam a papírost. - Hogy miért is botlottam beléd? Mert figyelmetlen voltam gondolataim cikáztak és hirtelen bumm kiszalad alólam a talaj. – és így lett a chocapic.. nem ilyen ostobaságok most miért jutnak eszembe? – Szólíthatlak Asuka-nak? Igazándiból a fő célom egy kard megnézése volt – pirulok el, és szememmel újra inkább a földet keresem – napok óta oda járok hozzá. De sose érhetem el, úgy érzem. –leheletnyi szünettel később folytatom.
- De ahogy az előbb beleolvastam kicsit az egyik jegyzetedbe, sajnálom nem illett volna ezt tennem, érdekesnek találom. Egy képlet volt, te mi járatban vagy erre? –próbálom kifürkészni mosolyát, de csak hatalmas ásításával találkozom, újra elmosolyodtam. Kicsit talán még kuncogtam is, ha nem gyalogoltam volna le ezt a távot, most én is ugyan ezt csinálnám. – Ahogy az előbb beléd estem – nem gondolok félre, nem nézek félre, koncentrálok és kevésbé hadarok, oké, mehet – lehet akkor került a gally a hajadba, ugyanis az erdőből jöttem.

by **Asuka** Csüt. Május 16 2013, 10:56

[Asuka & Yuichi]

Nyújtózok párat, mint újszülött kismacska anyja takarásában, még íriszeim is csíkszem csapásban, éppen csak vállaim roppanását hiányolom, de még tudnék hosszú listát írni meg mondani ám arról, hogy mi minden van, ami hiányzik ebből a világból, már úgy értem, hogy úgy a logikán kívül. Teljesen összezavar ez a világ, egyszerűen nem elég logikus, és abszolúte nem értem, hogy lehet így élni. :/ Kagu-chan mindig is jobban értett ezekhez, én meg csak jöttem vele, de azért valahol nem is bánom annyira, hogy jöttem vele, meg aztán az, hogy halálfélelem, valahogy hiányzik belőlem. Vagy legalábbis nem mutatom ki, ha tényleg, valóban félek, mint ahogy érzelmek színes skáláját palástolom azzal a viselkedéssel, amit mutatok önmagamból. Mert így nem ártok nekik, és még jól is szórakozok.
Látszat ellenére agyam jobban pörög, mint felhúzott búgócsiga mosógép centrifugában, tökéletesen felfogva felébresztőm kifogásait, mármint magyarázkodását. Hű, már majdnem olyan gyorsan beszél, mint én! *_* Kevés ilyen ember van ám! Surprised

Jó lenne megkérdezni tőle, hogy neki is olyan gyorsan pörög-e az agya, hogy a nyelve egyszerűen nem képes utolérni őt. Általában mire végigmondok egy mondatot, a fejecském már rég másik kérdésnél vagy mondandónál tart, aztán el is felejtem emiatt, hogy mit is akartam eredetileg. T.T Pedig egészen biztos, hogy most is akartam valamit, talán épp a kávéval kapcsolatban, mert a kávé jó, csak függőséget okoz, meg egészségtelen, meg hát sajnos nem sokan tudják ám azt, hogy ez is egy drog. Surprised

Pedig az ám, tisztára ki is szárítja mindkét kezem, meg olyan lesz tőle a bőröm és a fogam is, nem csoda, annyi pénzt vagyok kénytelen elkölteni mindenféle kézkenőcsre. Hű, odaát pedig nincsen senki, aki vigyázna testi épségemre! Tisztára szottyadt öregasszonynak fogok ám kinézni, mire visszatérek, már ha egyáltalán visszatérek, összeaszott lesz a bőröm, meg csúnya, és ráncos, ha nincs senki, aki pontosan tudja, milyen krémek azok, amiket nekem használni kell, az ekcémámról meg aztán nem is beszélve. T___T
- Hát pedig a gondolatokkal vigyázni kell ám. Tudod, néha megelőzik ám az embert, aztán meg csodálkozni véljük, ha nem veszünk észre valamit. A múltkor például nem vettem észre, hogy már mennyi az idő, és hogy annyi, amennyi, mert annyira leragadtam, hogy nem voltam képes a külvilágra figyelni. T^T Mondd csak, veled is történt már ilyen? - még nyújtózok kettőt-hármat, lassan pedig szemem is kinyitom, hogy befejezzem a papírjaim összeszedését. Néhányat még Yui-kuntól is megkapok, mert hát csúnya dolog lett volna tőle, ha nem segít nekem összeszedni, én pedig nem szeretem a csúnya dolgokat.
- Ja, hogy aaaaz! - épp a papírhalom tetején van az, amit Yui-kun adott a kezembe. Bizony, nem egyszerű képlet ám az, viszont pontos benne minden. A legjobb pedig, hogy én magam találtam ki. *_*
- Képzeld, saját mértékegységem lett! *.* Kettő is. Magamról neveztem el őket. Mert nekem is biztosan szabad olyat, ha mások pedig divatmárkákat neveznek el önmagukról. Hű, te erdőlakó vagy? Minek viszed el a gallyakat az erdőből? Tudod, nem szép dolog ám rongálni. Aztán óvatosan ám, mert a fák még megbosszulják, ha gonoszkodsz velük. Ezért bocsánatot kell kérned tőlük! >.< Például vigyél áldozatot az erdő szellemének. Mármint, az erdőknek általában van szellemük... Nem tudom, lehet, hogy itt nincs. Nem túl logikus... nem értem ezt az egészet. T.T - csapok ki csendes hisztiben, de legalább már ébredezek. A papírokat egy szütyőbe rakom, s a cuccaim is elkezdem összeszedegetni. Még az a szerencse, hogy itt képtelen vagyok igaziból megfázni.

Ne hari a kései postért, nem nagyon volt időm semmire.

by **Mirika** Csüt. Május 16 2013, 18:08

<< Anat & Ren :/facepalm: >>

Isten mentsen engem a részeg pasiktól Rolling Eyes

Az egy dolog, hogy Ren azzal a büdös szájával akar csókolgatni, amiből én naná, hogy nem kérek, még akkor se, ha a srác kifejezetten bejövős, mert tőle nem is várnék mást. Amúgy sem vagyunk mi mostan olyan viszonyban, hogy hagyjam magam, ebből kifolyólag eszem ágában sem volt segíteni neki, hadd dülöngéljen csak jobbra-balra, hátha bevágja a fejét és elalszik egy pár órára. Anat viszont? Oké, valszeg fel se fogja, hogy mit csinál, de akkor is baromira zavarba ejtő volt. Azt, hogy a dekoltázsomba botlott, még úgy-ahogy elviseltem, de amikor a jégkockával nyúlt hozzám, konkrétan felsikítottam. A hidegtől egyrészt, másrészt meg attól, hogy... Embarassed

Gyorsan, nagyon gyorsan eltereltem a kezét, kezemet pedig a mellkasom elé téve toltam el magamtól a srácot. Ha valami idegenfazon lett volna, úgy képen verem, hogy a fal adja a másikat, nem sokon múlott, hogy így is reflexből lekeverjek egyet neki...
- Na az most felejtős, Ren >///> - állok ellen az újabb részeges megmozdulásának, szerencsére a pultos elég hamar kikeverte az általam kért koktélokat, a fiúk meg akadékoskodás nélkül le is húzták. Hát nem pia volt. Valamiféle elégtételt jelentett, hogy mindketten beájultak a cucctól, bár marhára nem is ezért jöttem ide, hanem hogy bulizzak egyet Anattal, ami így nem nagyon ment volna :/
- Kössz... meddig tart, amíg hatása lesz? - biccentettem a csapos srácnak, szerencsére nem mondott olyat, amitől úgy döntöttem volna, hogy inkább elpályázok. Inkább rendeltem egy üdítőt. Szerintem megértette, miért nem akarok most alkoholt magamba önteni ._. Cirka negyedóra múlva tértek magukhoz a fiúk, a pultos meg készségesen elő is készítette a következő kört, ami a száraz torkukon segített. Látszott rajta, hogy szabadulni akar már tőlük nagyon, mondjuk meg is értem ._.
- Hát, nem pont így képzeltelek el, amikor meg akartalak lepni... - forgattam a szemeimet Anatra - Szégyelljétek magatokat! - mutattam a padlóra afféle ejnye-bejnye gesztussal. Igen, kicsit morcos voltam, nem pont így képzeltem el ezt a napot - Jobban teszitek, ha kiengeszteltek - adtam a tudtukra, még ha nem is emlékeznek, hogy nem voltak ártatlan báránykák, és hogy kárpótlást várok tőlük, amiért ártatlan, tiszta lelkemet megrontották Embarassed

Haha

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Május 16 2013, 23:35

Asuka

Állkapcsa ki düllesztésén túl még nyújtózkodott is egy párat Asu.. jaj de jó máris elfelejtettem hogy hívták? A rövid távú memóriám ismét cserben hagyott, a hosszúval nincs, baj évekre visszamenőleg minden megvan, csak az éppen azonnali dolgok, annyira, de annyira szégyellem, mintha tündérek, ne lapítsam ki, á megvan Asuka! Csattant a láthatatlan pofon saját magamtól, mindig ez csinálja velem az eszem, ha ezt annak lehet nevezni, amikor kicsit is jóra fordul a sors, hehe sors, meg jóra, szegény lányt felkeltettem és még lehetséges fájdalmat is okoztam neki, egy kicsit kisebb lehet nálam és véknyabb is, de a vonalai, nőiességről árulkodnak, szemem, hirtelen megállt, és inkább lehunytam, nem illik kiszolgáltatott helyzetben bámulni a másikat, ezt tanították mindenhol ezelőtt, de itt kitaníthat Aincradban? Senki. Vagy Kayaba, de elvan, azaz ember foglalva mással nem hinném, hogy lejön egyhamar újra az egyes szintre. Ha végig akarjuk vinni valószínűleg ő lesz a fő ellenség. Héj héj vissza, a valóságba, hol jársz már megint, aha le is veszem akkor már a Nerve Gear-t nemde bár? Olyan egyszerűnek tűnik emellett könnyednek és persze gondtalannak. Vajon ő is ki akar jutni innen? Néha már nem is tudom, hol lennék inkább itt vagy ott. Ennek a gondolatszálnak még semmi értelmi hisz egyértelműen ott, bármennyire is jó itt.
Biztosan átkoz most magában, hogy megzavartam, vagy esetleg hálás hogy felkeltettem? Munkában elaludni.. megerőltető agymunka könnyedén ezt teheti, de ha ő tudós, akkor rendkívül okos is lehet. Öltözetéből nem nézném tudósnak, de a látszat mindig csal, rólam se rí le hogy gitáros vagyok egy bandában meg van munkahelyem, bár ez az öltöny gatya, hogy került rám, beloggoláskor. Azóta sem találtam semmi értelmes ruhát, amire cserélhetném. Olyan kedvem lenne leülni, vagy lefeküdni mellé és csak aludni a fűben, a gondolatra el is eresztek egy apró ásítást, szintén bevetem, a csukott szájjal való próbálkozást. És itt maradni bámulni a csillagokat, és várni az esőt, annyira hiányzik, mindig frusztrál, hogy hiába várom, csak nem akar jönni. Por van tekintek le a földre, de így sár nincs, ez viszont pozitívum. Szavai rögvest felébresztenek, és szám automatán reagált is, a szavak csak úgy záporoztak kifelé.
- Igen, odakint számtalanszor, legemlékezetesebbem, amikor elhatároztam este nyolckor hazamegyek, és hajnali kettőn állt az óra mutatója, pedig fél óra beszélgetésnek tűnt az egész – húztam el a szám – de még teren át nem sikerült ezt elérnem, már csak ez hiányzik az életből. Itt Aincradban, a gondolatok az úr nálam, minden hallgatásom egy tízes heurisztika. Ami számtalan kigondolás végeredménye. Sokadik mondatomnál járok ebben a pillanatban is, de nem szeretném rád zúdítani azonnal mind. Ha csak nem ezt kívánod. –mosolyom, már már lehervaszthatatlan.
Amikor átnyújtom az utolsó lapot, megdöbbentő dolgokat mond Asuka, szinte ledermedek az örömtől, ő is hihetetlen gyorsan beszél, de az agyam e pillanatban tudja követni, na a memóriámnál már nem ez a helyzet. Ha vissza kellene neki mondanom, szavak se mennének. Megpróbálkozom, a megfelelő sorrendben a válasszal, miközben lekuporodom mellé törökülésben, ez olyan régi megszokás, jobb szerettem mindig is megnyomorítani magam a lábaim, de itt szerencsére nem állhat görcsbe, sőt fájni sem fog. Pillanatnyi halk felnevetéssel bele is fogok.
- Saját mértékegységed? – tágulnak ki a pupilláim – És még több is ? Asuka néven, vagy a odakinti neveden? Persze hogy szabad hisz ott vannak a parfümök is mindnek a készítője a neve, bár ők szerintem buták, és másnak kellett a nevük, Rólad ezt nem feltételezem, hisz van saját mértékegységed, és mit számolsz ki velük? Igen, de csak mert nem találtam még hegyet. Fák, milyen fák? Ja a gally, de egyébként bocsánat. Nem tudom, hogy kerülhetett oda, hisz a fákat nem tudom bántani, nincs fejszém meg nem is kellene. Meg amúgy is hamar belilul, meg szellemek nincsenek, itt minden racionális, vagy nem? Ha volnának akkor nem lehetne elkészíteni a játékot, legalábbis játékban nincs, csak mob, de úgy, mint valamihez kapcsolódva legenerálódik, az nem lehetséges. De szívesen viszek, és mit vigyek? Áh tudom már mit viszek, tudom mi az amit szeretnek a szellemek. Ugyanis láttam már! Biza. –Igyekszem lenyugtatni fellelkesült érzelmeim, és egyre hevesebben verdeső szívem. És ez volt talán az első alkalom, hogy a szemkontaktust nem szakítottam meg. De ahogy végeztem mondani valómmal vettem egy apró levegőt, végre. Nem is várva tovább folytattam is, itt már elfogyott a levegőm, szóval alig jött ki néhány hang.
- Te a városban laksz? Meg tudós vagy? Ha igen milyen irányban indultál el? – arcomra a lehető legnagyobb és legőszintébb kíváncsiság ül ki, aminek nem tudok ellen állni.

[off]Semmi baj, vártam ez természetes.[/off]

by **Ryuninji Ren** Vas. Május 19 2013, 17:21

Egy kis szundi mindenkinek jót tesz, főleg ha kicsit felönt a garatra, hát igazából nem kicsit, hanem nagyon, de szerintem még elég jól bírtam. Még egy hobbittal is beszélgettem. Aztán az a törpe fogja magát és átver… megitat velem valamit, ami nem alkohol o.O először nem érzek semmit, majd elkezdi marni a torkom és végig a nyelőcsövem, meg a gyomrom. Megmérgezett,, nekem lőttek, elterülök, majd a sötétség… kinyuvadtam.
Lassan ébredezek, ki vagyok száradva és kérek egy kis kakaót, de nem érkezik se kakaó, se válasz. Körbenézek és sok-sok embert láttam, akik táncolgatnak, iszogatnak,ű és ügyet sem vetnek rám. Lassan tisztul a kép, már ami megmaradt belőle. Legalább azt tudom, hogy hol vagyok. Egy szórakoztató helyen ahová.. kivel is jöttem?? Nem egyedül az tuti. Körülnézek és a homályos arcok egyre csak tisztulnak. Észreveszem azt is, hogy a földön vagyok, hát ez így nem pálya és feltápászkodom gyorsan. Nos, ez a gyors nem is olyan gyors, a székekbe kapaszkodva húzom fel magam, elég nehézkesen. Az egyensúlyom még mindig nem a régi. Lehuppanok egy stabilabb ülő alkalmatosságra és körbenézek. Az arcokat most már felismerem. Miri-chan van itt morcos arckifejezéssel, talán megint kötözködni akar? Igen az is lehet. Ide a bökőt, hogy nem vele jöttem el szórakozni, de akkor kivel?? Hmmm..
- He??? – nézek Saitora és az érdekes.. cica arcára. Menten elkap a röhögés, méghozzá jó hangosan, közben az arca felé mutatok.
- Tetszik a sminked Sai – mondom nevetve. Nem tudom, hogy magának csinálta, vagy valaki más viccelte meg ezzel, nekem mindenesetre tetszik, nagyon viccesnek találom.
- Ugyan miért?- válaszolok Miri-chan szavaira, szinte reflexből védem magam. Nem hinném, hogy kellene bármiért is szégyenkeznem.. ismerem magam és nem teszek olyan dolgot részegen, amivel lejáratnám magam. Eddig még egy ilyen eset sem történt.. hehe.. nem bizony, mert másnap már az újságokban is megjelent volna… Mák, hogy nincs fejfájás, így sokkal könnyebb. Kérek a csapostól valami lazábbat, egy nagy korsó sört és legurítom a felét egyből.. Ez kellett most nekem.
- Hmmm?? Kiengesztelni? Előbb te törleszd a számládat… sunyi volt az a múltkori támadás – vágok vissza neki. Bizony, előbb talán neki kellene engem kiengesztelnie, nem pedig fordítva… én az ég világon semmi rosszat nem tettem.
- De ha nagyon szeretnéd…. félre vonulhatunk

by **Anatole Saito** Vas. Jún. 02 2013, 02:59

[Ren, Mirika]

- Nos, tulajdonképpen sikerült meglepned, csak éppen nem vagyunk már igazán partiképes állapotban. Én legalább is biztos nem... - nyúlok a pohár után, amit a szájhúzogatós csapos letesz elém. Muszáj innom valamit, de a biztonság kedvéért beleszagolok a pohárba, s miután meggyőződtem róla, hogy nincs méreg szaga, akkor legurítottam a nedűt. Ren is ébredezik lassacskán, de tartása elég ingatag még, s beletelik némi szenvedésbe, hogy mindketten normálisan üljünk a pultnál. Mirika úgy mutogat a padló felé, mintha kiskutyák lennénk, akik odapiszkítottak. nem igazán értem mire akar utalgatni, de valamiért nem is akaródzik megkérdeznem. Az viszont inkább zavar, hogy amikor Ren rám néz, röhögésben tör ki. - Elmondanám, hogy a te képed se túl bizalomgerjesztő... - csattanok fel kelletlenül, mire valami sminkes dumát hallok vissza, amit még annyira se értek, mint Mirika padlóra mutogatását. Megtámaszkodok a bárpulton, hogy közelebb hajolhassak a pult mögötti fali tükörhöz és valami elmosódott macskapofát látok. Összeráncolom a homlokomat, s menten valami törlőalkalmatosság után kutatok, hogy leszedhessem a szutykot a képemről. Ki tudja miben henteregtünk az imént és ki kente össze az arcomat, akármi is legyen az, amit ráaplikált a képemre. Csak azért nem kezdek el balhézni, mert sikerül levakarni a képemről a festéket.
- Kiengesztelni... kiengesztelni... scratch

- dörmögöm orrom alatt a kobakomat vakargatva, kb olyan értelmi szinttel, mint Micimackó, de egyelőre semmilyen épkézláb ötletem nem akad. Túl sok agysejtemet pixeleztem szét és most leginkább nekem lenne szükségem egy pihe-puha ágyra meg esetleg egy masszőrre. És akkor még ez a leány követelőzik valami kiengesztelésféle iránt. Aztán felkapom a fejemet a "sunyi volt az a múltkori támadás" mondatbefejezésre. ráadásul megtoldva ezzel a félrevonulós ajánlattal... hát nem vagyok elragadtatva. Karba font kézzel fordulok Mirika felé és mint egy szigorú bátyó, úgy magasodok fölébe. Követelőzések előtt inkább magyarázattal kellene szolgálni. Razz

by **Jun** Hétf. Jún. 10 2013, 20:46

Nomad

-Azt hiszem itt jobbra...a következő saroknál pedig...de hisz itt nincs is sarok!- kiáltottam fel a városban bolyongva belemélyedve a térképbe. Természetesen nem tévedtem el, a térkép a hibás mindenért. Az én térképem hibás, ebben már a játék kezdete óta biztos vagyok. Kayaba biztos azért csinálta, hogy ezzel alacsonyítson le az átlag játékosok szintjére. Túl erősnek tűntem, és félt a fenyegetettségtől amit jelenthettem volna számára. Igen, ez lehet rá a magyarázat. Ez eldöntve, egy bólintással el is fogadtam a tényt, és újra a térképre kezdtem koncentrálni. Már jó ideje sétálgatok a városban, de valami oknál fogva mindig ebben a kis városnegyedben találom magam. Különösebb problémám nincs vele, a házak átlagosak, semmi különös nincs bennük, sehol egy dísz vagy pompa. Az órára pillantva már rég elmúlt dél, de ezt óra nélkül is meg tudtam volna mondani, ugyanis reggel óta egy falatot sem sikerült ennem, és ez mind ennek a térképnek a hibája! Legszívesebben a földre hajítanám és jól megtaposnám. De ezt az örömöt sem engedhetem meg magamnak. Az égen felhők kezdtek gyülekezni, és a szél is kezdett erősödni, egy kis esőnek az előjele. Bármelyik pillanatban eleredhet, keresnem kell egy fogadót ahol meghúzhatom magam amíg el nem csendesül. Körbepillantottam, de mindenhol házak, túl sok mellékutca van a városban könnyű eltévedni. Hatalmasat sóhajtottam, majd lenyitottam ismét a térképem és próbáltam rajta kiigazodni.
- Ha itt egyenesen megyek ki kellene jutnom egy térre... - bezártam a térképet, hogy tisztábban lássam mi is van előttem, de ahogy sejtettem az út nem vezet tovább. Zsákutca. - Elegem van! - kiáltottam fel, szemembe apróbb könnyek szöktek és rohantam ki az egyik kis mellékutcán, nem is figyeltem merre megyek. Már csak az érdekelt, hogy kijussak a házak labirintusából. De hirtelen nekiütköztem valami puhának, amiről szinte visszapattantam és a földön találtam magam. Ökleimet szemembe ágyaztam, megpróbáltam elrejteni a könnycseppeket.
- B-bocsánat - közben feleszméltem, hogy az a valaki akinek nekiütköztem látott sírni. Ennél kellemetlenebb dolgot el sem tudok képzelni, valamit tennem kell...Majd bevillant a tökéletes ötlet. - Én.. Nem sírtam ám!

by **Nomad** Kedd Jún. 11 2013, 09:21

Jun

Olyan kellemesen telt az idő, mintha minden nap csak játék lenne ebben a játékban. Szép is lenne, ha nem az életünkért küzdenénk minden egyes harcban. Habár az itteni mobok nem túl erősek, ezért kellemesen gyorsan el lehet őket intézni ahhoz, hogy aztán húsukat is megkaparintva szerezzek némi aranyat az egyik boltosnál, amiből már meg is tudok ebédelni minden gond nélkül. Ezalatt a rövid idő alatt, ahogy elindult a játék, már volt szerencsém szerencsétlenségemre annyit koptatni ezeket az utakat, hogy könnyedén kiismerem már magam ezen a helyen. Persze ez nem azt jelenti, hogy kerülőket nem szokásom tenni. Inkább a kisebb utcákat használom, ahol kevesebben járnak, mint ahol több játékossal is találkozhatok. Ilyen téren még mindig nem változtam sokat, főleg mióta kiderült ez a kis csavar a játékban, így itt sem bírok jobban megbízni az emberekben, mint a való életben. Miközben ballagok feltekintek az égre, majd szemem sarkában lévő órára tekintek. Már elmúlt dél, szóval lassan tényleg ideje lesz enni valamit. Egy-két dolog úgy is van itt, amit jobban megkedveltem, mint a valódi világban. Bár néha nem lenne rossz, néhány ismerősebb íz. Tekintetem visszavezetem az előttem távolabb leterülő házsorra, ami már a kanyart jelezné, és megigazítom fejemen a csuklyámat, mely az imént kicsit hátrébb csúszott. Nem telt el sok idő, miközben lassan ballagok, hirtelen egy kiáltást hallok, de ahogy a hang irányába fordítom tekintetemet már csak egy indikátort látok, aztán valami nekem csapódik. Az ütközés pillanatában egyik lábamat hátrébb vetem, hogy megtámasszam magamat, és ne a padlón kössek ki, aztán a nekem ütközőre emelem tekintetem. Vagyis inkább a nekem ütközőre engedem le tekintetem, aki éppen a földön kuporogva az ütközésnek köszönhetően, pityereg, majd bocsánatot kér. A bocsánatkérésre csak megráztam fejemet, hogy nem számít, viszont tekintetem a már rám fagyott unott módon figyeli a gyermeket. Kezet nyújtok neki, hogy felsegítsem, ha elfogadja. Ez inkább mondanám neveltetésemnek köszönhetőnek, mint a hű de kedves, segítőkésznek. Ez csak egyszerű illem inkább. A következő kijelentésére csak megforgatom a szemeimet, majd ismét őt kezdem el figyelni, aztán körbe nézek, aztán ismét rá.
- Eltévedtél?
Kényszerítek ki végül magamból egy egyszerű kérdést. Hangom kicsit rekedtesebb az alapnál, de már eléggé régen kellett megszólalnom, ezért betudom ennek, hogy most ilyen. Csek egyszerűen köszörülök egyet rajta, egy rövid krákogás formájában, és megvárom válaszát.

by **Jun** Kedd Jún. 11 2013, 14:52

Nomad

Letöröltem a maradék könnyeket is, majd felnéztem az illetőre akinek sikerült nekiütköznöm. Nem sokat lehetett látni az arcából hála öltözetének. Majd felém nyújtotta a kezét, hogy felsegíthessen a földről. Egy mosolyt arcomra erőltettem majd felhúzattam magam a földről. Egy pillanatig néztem magam elé szótlanul. Rég nem voltam ennyire zavarban mint most, nem csak látott miközben sírtam de még el is estem előtte. Ez már biztos, hogy nem az én napom... Lenyitottam a térképem, teljesen figyelmen kívül próbáltam hagyni az illetőt, gondoltam majd megy a maga dolgára ha nem figyelek oda rá. A térképet látva ismét csak forgattam jobbra-balra a szemem. Fogalmam sincs hol lehetek. Majd egy kissé rekedt férfi hangra emeltem fel a fejem. Csak egyetlen kérdést tett fel, tökéletes nyugodtsággal. De ez ép elég volt ahhoz, hogy eszembe jusson az egész napi bóklászásom ezen a förtelmes helyen. Szennyes sikátorokban való téblábolás és a hazaút keresése. Valami biztosan belement a szemembe, ismét elkezdett könnyezni, nem sírtam csak néhány könnycsepp semmi több. De ez ép elég volt ahhoz, hogy általában fehér arcbőröm színét rákvörösre fesse át.
- Onii-chaan! - kiáltottam fel majd bújtam szorosan az ismeretlen férfi mellkasához. Így legalább nem látja az arcom, habár ez így egyre zavarba ejtőbb. Valamit tennem kell a kínossá válni kezdő csend ellen. - I-igen.. kicsit elkeveredtem, túl nagy a város és most járok itt először. - mormogtam miközben az arcom egyre inkább ruhájába temettem. Ez az alak nem tűnik NJK-nak, annak ellenére hogy nem igen hallatja a hangját. Túl fáradt és éhes vagyok ahhoz hogy kihasználjam, vagy bármi mást tegyek vele. Csak ki akarok innen jutni egy jót enni és pihenni.
- Izé... Ne értsd félre, nem azért tévedtem el mert nem értek a térképekhez vagy ilyesmi...Az én térképem hibás! - jelentettem ki teljes magabiztossággal, közben emeltem fel a fejem hogy láthassam az arcát. Nem sokkal lehetett nálam magasabb, felszerelése alapján sem tudtam beazonosítani a szintjét és a kasztját sem. Minden szempontból átlagosnak látszik, semmi kirívó nincs benne, nem sugárzik róla, hogy gőgös vagy perverz. Nem tűnik túlságosan emberbarátinak, de valamiért nem tudom elképzelni róla hogy ártani tudna bárkinek is. Akkor mégis milyen lehet? Egyre jobban furdalt a kíváncsiság. Egy ideig csak pislogtam, majd végül lemásztam róla és elnézést kértem amiért csak úgy ráakaszkodtam. De legalább nem látott sírni, senki se láthat sírni. Csak a gyengék sírnak, és én nem vagyok gyenge, én... én vagyok a legcsodálatosabb ember a játékban. Tiszteletre van szükségem, amit csak akkor nyerhetek el ha példát mutatok és hagyom, hogy kényeztessenek.... Na de mindegy is, ez most lényegtelen.
- Onii-chan... - ismételtem szólítottam meg, kicsit zavarban voltam az előbbi jelenetsorozatért, zavarodottságomat azzal próbáltam levezetni, hogy újaimmal játszottam miközben folytattam a mondandómat. - Meg tudod mutatni, hogy juthatok vissza a főtérre? - nyögtem ki végül közben tekintetem az egyik ház falára szegeztem. Nem igazán szeretek segítséget kérni, de most vészhelyzet van, sőt ha belegondolok ez nem is segítségkérés, hanem hagyom hogy körbevezessen... igen csak hagyom.

by **Nomad** Csüt. Jún. 13 2013, 14:39

Jun

A gyermek elfogadja a felé nyújtott kezemet, így hát segítek neki felkelni. Amikor elkezdi nézni a térképét, majd körbe tekint, felteszem neki az imént már megjegyzett kérdésemet, hátha kell neki egy kis segítség. Ez kissé szokatlan tőlem. Általában, ha valaki eltéved, akkor ott hagyom, majd megoldja magától, de most úgy sincs jobb dolgom, szóval ez egyszer csak tehetek kivételt. Legalább elfoglalom magam a nap egy rövidke részére a továbbiakban is. Aztán kérdésem után nemsokkal ismét néhány könnycsepp szökik a szemébe, hogy aztán el is vörösödhessen velem szemben. Éppen szemeimet forgatnám, amikor hirtelen megszólít, de nem éppen az általam leg megszokottabb módon. Igazából előtte még senki sem hívott így, ezért nem is csoda, hogy kicsit meglep. Amikor viszont hirtelen hozzám bújik, és mellkasomba temetkezik pár pillanatra felkapom kezeimet, aztán vállaira helyezve, szépen lassan, egyre nagyobb erővel kezdem el tolni, hogy letudjam feszíteni magamról. Közben pedig hangosan sóhajtok egyet, ezzel is jelezve nemtetszésemet a szituációval kapcsolatban. Közben csak sikerül beismernie szóban is, hogy eltévedt, és, hogy segítség is kéne neki. Aztán pedig még mentegetőzni is elkezdett, hogy csak az ő térképe a hibás, és, hogy nem az ő hibája ez az egész. Igazából erre már nem is lenne kedvem semmit mondani, még ha beszédesebb lennék akkor sem. Így hát, csak figyelem tovább amikor bocsánatot kért, hogy rám mászott így hirtelen, csak megráztam a fejemet, de annak azért örülnék, ha nem fordulna többet elő. Erre csak rájön magától is, és nem kell még egyszer szóvá tennem remélhetőleg. Amikor ismét Onii-chan nak szólít kissé kiráz a hideg. Bár külsőleg ez nem látszódik, én mégis érzem azt a kellemetlen érzést. Miközben ujjaival kezd el játszadozni, végül elárulja, hogy hova szeretne visszatalálni, ezért csak szimplán lépek egyet hátra, majd azzal a mozdulattal fordulok is meg, miközben intek neki, hogy kövessen. Ezek után mind a két kezemet leengedve magam mellett "lóbálom" mint mindenki amikor sétál. Ha ki akar találni erről a részről, és nem bír kiigazodni a térképén, akkor jobban teszi ha követ. Ha viszont nem, akkor eléggé nagy rá az esély, hogy ott marad, mert nem áll szándékomban visszafordulni.

by **Jun** Csüt. Jún. 13 2013, 16:51

Nomad

Miután lehámozott magáról, elindult az egyik irányba. Nem értem, miért nem szól egy szót se kicsit kísérteties. Majd pár méter megtétele után megállt és intett nekem, hogy kövessem. Megtöröltem a szemeim, megigazítottam a ruhám és elkezdtem utána rohanni. Fura, érzés volt csendben sétálni a város utcáin lépésről lépésre haladva valamerre egy idegennel. Elég naivnak érzem magam amiért vakon követem, úgy hogy még csak a nevét sem tudom... talán illene nekem is bemutatkoznom neki. Végül is az illem úgy diktálja, hogy ha valakinek elárulod a neved ő is el fogja a sajátját.
- Amúgy, A nevem Jun és köszönöm, hogy segítesz eljutni a főtérre, nélküled lehet el tartott volna egy pár órába. - próbáltam kerülni a tekintetét, főleg amiért az egészet komolyan gondolom és nem csak játszom vele. Ha jobban belegondolok színészkedéssel minden sokkal könnyebben megy. De ha saját magam adom, minden teljesen más. Egyre idegesítőbb a kínos csend, már már az őrület határán vagyok, a figyelmem semmivel sem tudom terelni, a macskaköves út amin sétálunk tovább és tovább egyre csak ismétlődik, a házak egymást követve váltakoznak. Minden túl egyszerű, és unalmas. Elegem van, ha ő nem akkor majd én kezdeményezek beszélgetést.
- Ééés... Mivel töltöd a napjaidat? - tettem fel a világ leghülyébb kérdését amit csak ember feltehet. De még mindig jobb mint a semmi, türelmesen megvártam a válaszát.
- Én sétálgatok, hatalmas ez a város, sok felfedezni való van benne. - mosolyogtam rá ezzel is megpróbálva törni a jeget. Hamarosan kiérkeztünk a mellékutcák labirintusából és egy kicsit forgalmasabb helyre tévedtünk. Néhány járókelő, egy két bolt és még egy vendéglő is. A vendéglőből finom illatok lengték be az utcát, ha jobban belegondolok reggeli óta egy falatot sem ettem. Az illatok pedig olyan hívogatóak. Nem telt sok időbe mire egy hangos gyomorkorgás törte meg a csendet.
- Elnézést. - kicsit kipirulva vakargattam a fejem zavaromban. Még sosem fordult elő, hogy mások előtt sőt akár egyedül ilyen hangosan korogjon a hasam. - Tudod.. reggel óta egy falatot sem ettem. Lenne kedved esetleg enni egy pár falatot?

by **Nomad** Csüt. Jún. 13 2013, 18:00

Jun

Kényelmes tempóban haladok, aztán csak feltud zárkózni az elveszett kis bárányka is, miután intettem neki, hogy kövessen. Néha pár pillanatra csukott szemmel haladok, és élvezem a kellemes csendet, csuklyám árnyékát arcom nagyjából feléig, és a szellőt, ami a házak között fúj. Nem telik sok időbe, mire ismét hozzám szólnak, bár most már nem azzal a számomra zavaró jelzővel, hanem csak egyszerű érdeklődéssel egybekötött bemutatkozással. Veszek egy mély levegőt, majd sóhajtás formájában kifújom, és kissé, épen, hogy csak elfordítva fejemet, szemem sarkából rátekintek, és úgy mutatkozok be én is.
- Nomad.
Nyugtázom gyorsan a bemutatkozást. Most már hangom sem rekedt. Lassan csak visszaváltott normális hangszínvilágába, bár nem mondanám, hogy én is olyan hű, de sokat hallanám saját hangomat. Szerencsémre utána csak folytathatom a csend élvezését, és már majdnem egy kicsivel forgalmasabb útvonalra érkeztünk, amikor ismét meghallok egy kérdést. Ismételten csak szemem sarkából tekintek rá, majd megvonom a vállaimat. Nem nagyon tudom, hogy mit mondhatnék, hiszen nincs olyan, amit általában sokat csinálok. Vagy, maximum annyit mondhatnék neki, hogy mászkálok. Végül is, tényleg csak ennyit teszek. Megyek, és nézelődök, ha találok valami megfelelő küldetést, akkor megpróbálom elvállalni, és véghez is vinni, de csak ennyi. Ezután viszont azt osztja meg velem, hogy ő mit szokott csinálni. Hát, végül is sok a felfedezni való, de azért mégsem annyira, hogy olyan tömérdek időt arra áldozzon az ember, hogy ezt a várost kutassa. Amint beléptünk a kicsivel forgalmasabb utakra, hamar megcsapta az én orromat is a vendéglőből áradó finom ételek szaga, mint ahogy Junét is, ahogy hallhattam gyomra korgásából. Amikor elnézést kér, csak megrázom fejemet, bár nem figyelek túlzottan arra, hogy látja-e, vagy sem. Amikor elkezdi mesélni, hogy reggel óta nem evett, és hogy, lenne-e kedvem enni, nem gondolkozok sokat, hiszen én is régen ettem, ezért bólintok.
- Legyen.
Közlöm vele, aztán elindulok az étterem felé, ahol az ajtót feltárva, lábammal megtámasztom, és megvárom, ameddig a másik előre halad, majd követem én is. Nem is foglalkozok sokat az asztalokkal. Egyenesen a pulthoz sétálok, és ott foglalok helyet az egyik üres széken, majd az njk eladótól rendelek valami olcsót, de ízleteset, és egy italt magamnak, és mind két kezemmel rákönyökölök a pultra, kézfejeimet egymásra pakolva, azoknak pedig államat támasztva. Az evéssel már megvárom ideiglenes "partneremet" akit majd még a főtérre kell vezetnem.

by **Jun** Csüt. Jún. 13 2013, 18:35

Nomad

- Jeej! Már alig várom, hogy ehessek valami finomat. - mosolyogtam hálásan a furcsa nevű srácra. Boldogságom határtalan, főleg amilyen szerencsétlenül indult a nap szépen lassan kezd egyre jobb lenni. A vendéglő ajtaját kitámasztotta egy pillantást vetettem rá majd beléptem az ajtón. Ahhoz képest, hogy már régóta elmúlt az ebédidő elég sokan vannak. Körbe néztem és szépen rangsoroltam a fejemben a helyeket. A legjobb választásnak a teraszon lévő üres kétszemélyes asztal tűnik. De, ha nem szereti a napot akkor maradhatunk bent is és a fal melletti részhez is ülhetnénk.
- Mi lenne ha... - be se tudtam fejezni a mondatot de már a pultnál helyet is foglalt. A legrosszabb hely amit csak választani lehet. Mindenki ránk lát és kényelmetlen is. De ha ö ezt akarja nem szólok bele. Helyet foglaltam mellette, majd egy gyors pillantást vetettem az étlapra, de így nevek alapján nem igen tudtam eldönteni mit is rendeljek. Majd ismét megcsapta az orrom az az isteni illat ami az egész utcát belengte.
- [color:6db7=#hotpink]Bácsi, én olyat kérek aminek ilyen finom illata van. - vigyorogtam rá, és figyeltem mit reagál. Njk létére, egész jól felfogta mit szeretnék, megvakarta szakállát majd el is indult a konyha felé.
- Már alig várom. Te mit rendeltél? - miközben a válaszára vártam, az étkészlettel kezdtem el játszani. A kanál és a villa különösebben nem érdekelt, de a kés az egész jól nézett ki. Szépen kidolgozott markolata volt. Ha lenne saját házam biztos hasonló késeket vennék. Hamarosan kihozták a kajánkat, a tányéromon nagy halom krumpli volt, és valami féle sült hús valami öntettel meglocsolva, némi saláta és gomba.
- Jó étvágyat! - majd nyúltam is a villámért és kezdtem neki az ételnek. - [color:6db7=#hotpink]Isteni finom, olyan rég nem ettem ilyen finom ételt. - Nem győztem dicsérni, az íze mennyei, a hús állaga tökéletes pont amilyennek szerettem, az öntet pedig nem túl fűszeres. Az ilyen étel való nekem. Ha mindig ilyet ehetnék lenne miért szeretni ezt a játékot. Egy ideje nem hagy nyugodni, miért van mindig csukja a fejét, egy ideig szemezgettem vele, azon jutott eszembe, hogy vajon megharagudna e ha lekapnám a fejéről.
- Onii-chan! Mond miért van mindig rajtad a sityak? Nincs benne meleged? - tettem fel a hülye kérdést miközben ismét leküldtem egy falat ételt. Közben türelmesen vártam mit válaszol.

by **Nomad** Hétf. Jún. 17 2013, 11:26

Jun

Miután beleegyezek, hogy együnk valamit, kinyitom a fogadó ajtaját, és előre engedem, és csak utána megyek be én is. Ahogy látom kicsit leragad a nézelődés közben, de nem foglalkoztat túlzottan. A pultnál üresen álló hely felé megyek, mert bár eléggé szem előtt van, de mégis gyorsan el lehet onnan hagyni a helyet, és néha a legfeltűnőbb helyen elhelyezett dolgokat lehet a legnehezebben észrevenni. Miután helyet foglaltam, mintha hallottam volna valamit, hogy mondani akart volna, de aztán ő is letelepedett mellettem, szóval nem is foglalkozok túl sokat a dologgal. Az étlapot átfutva, gyorsan választok valamit, aztán valami frissítőt is, miközben Jun is talál magának valami ételt, bár ő sem tudja pontosan, hogy mit rendelt. Amikor megkérdezi tőlem, hogy én mit rendeltem, csak kezemmel jelzem, hogy fogalmam sincs. Általában szokásom találomra rendelni, ha nem ismerem az ételek nevét. Ameddig várunk a rendelésre, csak tovább támaszkodok a pulton, és nézek egyenesen előre, az üvegeket fürkészve. Néhány átlátszóbb üvegű ital esetében, kicsit eltorzulva bár, de látható a mögöttünk elterülő rész egy kis tükörképe is. Nem kell sokáig ezzel foglalkoznom szerencsére, hiszen hamar megkapjuk a rendelést. Míg "társam" valami sült krumplit, és húst kapott, én szintén hasábburgonyát kaptam, csak valamilyen hallal, és egy kis öntettel a tányéron. A díszítésként odarakott citromot megragadva, először a halat locsoltam meg kissé levével, majd gyors mozdulatokkal, mér el is kezdtem felaprítani a korábban vízben élő, mostanra már megsütött lényt. Amikor Jun jó étvágyat kíván, csak bólintok egyet, viszonzás képen, aztán már le is rakom a kést, és jobb kezembe átvéve a villát, balommal továbbra is a pultot támasztva, elkezdem a villára felszurkálni a haldarabokat, és a burgonyát, majd megkóstolva az együttes ízhatást, folytatom, további hasonló falatokkal. Persze közben a mártásba is megmártogatom néha, hogy az is fogyjon. Egész kellemes, kicsit édeskés, de mégis savanykás öntet, ami tökéletesen illik a halhoz. Amikor épp két falat között járok, ismét felhangzik az a számomra oly kellemetlen érzést adó jelző, melytől a hideg is kiráz szinte, majd egy talán érdekesebbnek is mondható kérdés. Pár pillanat várakozás után, bal kezemet fejem tetejére helyezem, majd, hátra húzva kissé, lehúzom fejemről a csuklyámat. És ránézek, hogy boldogabb-e, hogy most már nincs a fejemen.
- Nincs.
Jegyzem meg közben, ahogy szemem sarkából figyelem. Nem nagyon szeretek közvetlenül senkit sem úgy figyelni, hogy az túlzottan észrevehető legyen. De ezzel mindig is így voltam. Még a valóságban is.

by **Jun** Hétf. Jún. 17 2013, 14:19

Nomad

Fura egy alak annyi szent, csak úgy megrendel valamit találomra. Habár én is pont ugyanezt tettem. Szerencsére az étel nagyon finom és ahogy elnézem az övé is elég gusztusos. Úgy tűnik nem igazán szeret beszélgetni, inkább csak ül és hallgatja amit mondok vagy néhány gesztussal próbálja tudtomra adni az egyetértését vagy ép ellenkezőjét. Nem mintha zavarna, sőt örülök, hogy nem bombáz hülye kérdésekkel és vetkőztet a tekintetével mint annyi más férfi..de mégis olyan kellemetlenül érzem magam, mintha szegényt magamra erőltettem volna. Valahogy ez eddig még soha sem zavart, de most más a helyzet. Amint levette a csukját a fejéről tökéletesen láthatóvá vált a félhosszú fekete haja, és végre láthattam az arcát is. Jól esett amiért levette a kedvemért, ez mosolyt csalt az arcomra és folytattam a falatozást. Amikor nyúltam az italomért, nem kis meglepetésként ért, hogy nincs miért nyúljak ugyanis elfelejtettem rendelni annyira bele voltam felejtkezve az ételbe. Intettem a csaposnak aki közelebb lépett és leadtam neki egy rendelést egy narancslére is.
- Onii-chan. Megkérdezhetem miért rejted el az arcod a csukjával? - tettem fel neki a kérdést közben felé fordulva eszegettem tovább a krumpli megmaradt részét. Minden mozdulatát lestem mint valami vadállat aki az áldozatára próbál lecsapni. Valahogy olyan nyugodtnak látszik, minden mozdulata olyan egyszerű de mégis megfontolt, teljesen belefelejtkezik a dolgokba.. fura. De talán ez így van rendjén. Majd megvártam, hogy befejezze az étkezést, és elfogyasztottam az időközben megérkező italomat.
- Miért vagy ilyen csendben? - tettem fel neki továbbra is egy kínos kérdést, mielőtt még elhagytuk volna az étkezőt. Miközben sétáltunk a házak között, valahogy egész egyszerűnek tűnt az útvonal, sőt rá sem pillant a térképre csak megy. Biztos nagyon jól ismeri a helyet velem ellenben. Vajon minden játékos olyan mint ő? Habár a felszerelése alapján nem tűnik kezdőnek, vajon hányas szintű lehet? Egyre több és több kérdés kezdett kirajzolódni a fejemben, de talán tolakodásnak venné ha mind rázúdítanám.

by Ajánlott tartalom