Északi rész

by **Kayaba Akihiko** Kedd Júl. 31 2012, 22:14

A város északi részén lehet találni a szegényebb házakat. Okául az szolgál, hogy itt lehet kijutni a szörnyekhez és semelyik gazdag NPC-nek sincs kedve ide költözni.

by **Mirika** Hétf. Aug. 06 2012, 20:25

<<Kotarou>>

Végtelenül hülye voltam, ezt irtózatosan elba...ltáztam. Minden, amit a játékba belépve eddig tettem, azt szolgálta, hogy most okom legyen a fejemet falba verni. Az elosztott pontjaim csapatban való farmolásra valók. Arra számítottam, hogy míg én a háttérből zúzok a magas sebzésemmel és tápolom a többieket, ők majd megvédenek, így alacsony a HP-m és az állóképességem is. Erre itt vagyok egy szál magamban, a szállásom meg szinte a lehető legközelebb van a szörnyekkel teli vadászmezőkhöz. Mindezt egy olyan játékban ahol... meghalhatok, ha teszek egy rossz lépést. Nem volt túlzás azt mondani, hogy kétségbe voltam esve, és ki sem mertem mozdulni a biztonságos fogadóból. Addig nem, amíg nem találok valakit, aki garantálni tudja a biztonságom... vagy ilyesmi. Még csak eszembe se jutott, hogy megpróbáljak egy küldetést, hiszen ennyi élettel némi balszerencse kell csak, hogy elveszítsem az összes HP-m...
A sokktól, amit a főtéri bejelentés okozott, egész éjjel sírtam. A tudat, hogy be voltam zárva ebbe a játékba, és az egyetlen kiút az, ha a végső bosst is legyőzöm, teljesen megbénított. Tapasztalt játékos vagyok, de én a játék öröméért játszom. Hogy élvezhetném ezt így, ebben a helyzetben? Hogy itt vagyok egy használhatatlan karakterrel és muszájból kell végigvinnem a játékot? Ahogy lebotorkáltam reggel a szobámból, azt hiszem elég egyértelműen látszott rajtam, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtam, valamint kipirosodott szemem és orrom is árulkodó jel volt arra, hogy mit is éltem át az éjjel. Az ebédlőben szerettem volna letuszkolni a torkomon valami ehetőt, hiába nem voltam éhes, de persze korántsem meglepő módon zsúfolt volt a hely, köszönhetően annak, hogy innen könnyen el lehet érni a szörnyeket. A kínálat nem volt túl bőséges, de nekem megfelelt a lekváros cipó is, és most azzal sem törődtem, hogy az egyszerű rongyokba öltözött NPC-k és játékosok közül nem kevéssé tűnök ki a csinos (és drága aranyakba kerülő) öltözetemmel, na meg azzal, hogy lány vagyok. Nem, engem most nem érdekelt semmi. Annyira csőlátó voltam, hogy azt se vágtam le, amikor foglalt asztalhoz ültem le, annyira megörültem az üres szék láttán. Csak azután esett le, hogy az asztal másik oldalán is ül valaki, miután már beleharaptam a kenyérbe. Fasza >.>
- Jaj, bocsi, ne haragudj! Izé... nem figyeltem, ha gondolod máris odébbállok ^^" - vakarásztam a tarkóm zavaromban valami bárgyú mosoly társaságában. Azt se tudtam, hol áll a fejem, tulajdonképpen azt hiszem kicsit szédültem is, legalábbis mikor megpróbáltam felállni a székről... nos, az nem sikerült, visszazuttyantam és simán fel is dőltem vele a lendülettől. Hangos sikkantásomra a környező néhány méteren belül megállt az élet, én pedig a sajgó tagjaimat fájlalva próbáltam meg talpra kászálódni, kivételesen káromkodás nélkül. Ahhoz most nem volt erőm :/

by **Fuun Kotarou** Kedd Aug. 07 2012, 00:46

>>Kana<<

A kezdeti benyomás amit a téren hallottak okozott lassan kezdtek átfogalmazódni bennem. Kayaba Akihito. Vagy őrült, vagy zseni, de az eddigi teljesítménye alapján inkább az utóbbi. Nem tudom, hogy pontosan mi is lehetett ezzel a célja, de az biztos, hogy ezt most jól megcsinálta. Vajon a valóságban mernek egyáltalán fellépni ellene? Hisz több ezer túsza van gyakorlatilag. Viszont ami jelenleg jobban aggaszt annál, hogy egy vagyok közülük az, hogy a karakterem nem gyors fejlődésre lett kitalálva, főképp nem szólóban. Sürgősen találnom kell egy társat, vagy támogatót, vagy egy keményebb frontharcost. A játék úgymond sajátossága, hogy mindenki a saját arcában szerepel, a saját adottságaival. Nagyon szórakoztató volt, ahogy egyesek lebuktak a félresikerült karaktereikkel, főképp azok, akik megpróbáltak női karaktert kijátszani és másik csávóval lógtak. Fenomenális volt, akkor egy pillanatra el is felejtettem mibe kerültem. Igaz ezzel jómagam is megszívtam, kissé feltűnő jelenség vagyok, legalábbis nem az a nagyon átlag a kinézetemmel. Játékokban inkább szeretek kijátszani egy kicsit alacsonyabb átlagosabb kinézetű karaktert. Ám panaszon nem lehet, hisz a jelenlegi feltételekkel igencsak való ez a „játék”, s ennek köszönhetően úgy tűnik magamat játszatom teljes mivoltommal. Ha így nézzük a dolgokat, még hálás is lehetek neki, hogy gyakorlatilag élhetek egy kicsit a nyomások nélkül, még ha itt sem tökéletes és gondmentes az élet, de egy hangyányival szabadabb. Ezen járt éjjel a fejem, s reggel meglepően tapasztaltam, hogy minden olyan, mint a valóságban a reggeli kómás fáradságom, a kevés alvás miatt, amiből még nem tudtam átállni, pedig itt talán már megtehetném, hogy egy picivel többet alszom. Mindenesetre gyors összeszedtem magamat, és elindultam lefelé, így kora reggel még volt üres asztal, gyors le is foglaltam magamnak az egyiket. Ugyan játékban vagyunk, de úgy tűnik a tapasztaltak alapján, hogy igenis érzünk ízeket, és az étellel járó jóllakottságot. Mivel 90%-ban nincs lehetőségem normálisan étkezni az életstílusom miatt, így ezt itt azért kipróbálom. Egy finom reggelivel indítottam, ugyan nem volt nagy a választék, de reggeli. Nagyon hosszú idő óta az első, és milyen baromi jól is esik. Reggeli után kértem egy nagy adag teát, elleszek vele egy jó darabig, s legalább közben felmérhetem a terepet. Lassan ideje lenne valakit találni partiba, lehet nem vagyok a nyugis és a megfontoltak közé sorolható, de az életemmel inkább csak ésszel játszanék, és nem kockáztatnám holmi ostobaság miatt. Egy társ nem árthat, de ha már társ legyen normális és az sem árt, ha a való életben sem hanyagolja el magát. Igen még egy indok amiért nagyon is megtetszett az ötlet, hogy a saját kinézetünkkel játszunk, hogy az ember külsejéről is lerí néhány dolog, ha teljesen nem is lehet megállapítani, azért szűkíteni lehet a lehetséges emberek közül, hogy kivel is társuljak. Ám ekkor történik a váratlan dolog, valaki csak úgy lehuppan szembe velem, mintha itt sem lennék. Már fel is készültem, hogy jól kiosszam, de mikor feléje fordultam, hogy a képébe vágjam a faragatlanságát a torkomon akadt a szó. Ha a játékok-animék világának törvényei uralnák a jelenlegi helyzetet, az történne, hogy kiugranak a szemeim a helyéről. Egy igencsak csinos hölgyike ült le velem szemben. Azonnal kiirtottam az ötletet az agyamból három generációra előre, hogy én őt innen elzavarom. Neki is látott a reggelijének, én inkább meg sem szólaltam, csupán a jobb könyököm halkan óvatosan leraktam az asztalra, és a fejemet az öklömmel megtartottam. Ennyi kompenzáció már csak kijár nekem azért, hogy csak így lepuffant mellém. Aztán észre is vesz, ejj tudtam én, hogy feltűnő egyén vagyok, de azért sajnálom, hogy ilyen hamar. Hirtelen szabadkozni kezd, meg, hogy rögtön tovább is áll. Nah persze, kis egoista. Csak ha hagyom elmenni! Nem, még szép, hogy nem fogom csak úgy hagyni, jó partinak tűnik. Csinos alacsony (amit bazira csípek) és még kedvesnek is tűnik. Aztán ahogy megvakarja a fejét már látszik, hogy ez így nem lesz jó. Azonnal ugrok is, hogy elkapjam. Ugyan elég gyors vagyok, a dolog hirtelen mivoltja miatt azonban nem tudom megtartani, ahogy a szék lába kicsúszik alul már engem is magával ránt. Fölötte érek földet a kezeimen. Egy kicsit bárgyú mosolyt megeresztek, majd a gyorsabbikból felpattanok és a kezemet nyújtom.
- Nem esett bajod? - Igen, jelenlegi helyzetben meg sem fordul a fejemben, hogy játékban vagyunk és ráadásul még csak fájdalmat sem érzünk. - Nem kell odébbállnod, tele van a fogadó, nyugodtan maradhatsz itt is. Legalább lenne társaságom. Az az igazság, hogy egyedül érkeztem, és még nem volt alkalmam senkivel sem összebeszélni.
Felsegítem, s jómagam visszaülök a helyemre. Ez talán jobban fog alakulni mint hittem. Bár, ahogy elnézem még ha be is veszem a csapatba, akkor is kell valami dps-t keresni, aki a sebzésre adta a pontjait. Nem hinném, hogy egy ilyen csinos kis hölgyecske az a frontharcos fajta lenne. Bár már voltak meglepő tapasztalataim más játékokban. A teát ki is hozzák, ám két csészével. Amire önkéntelenül félhangosan teszek megjegyzést.
-Ez a rendszer vagy zseni, vagy gondolatolvasó. -Aztán felfogom, hogy ezt ki is mondtam, egy bad pokerface kíséretében kissé zavartan nevetek fel. - Eheheh. Izé, de faragatlan vagyok. Az én nevem Kotarou, örvendek. Esetleg egy kis teát a reggelihez?
Próbálok meg beszélgetést kezdeményezni, talán még nem tettem rá túl rossz benyomást. Bár kétség sem férhet hozzá, hogy igencsak ciki volt így rögtön „ráborulni”.

by **Mirika** Szomb. Aug. 11 2012, 20:11

<<Kotarou>>

Voltaképpen fel sem fogtam egy kis ideig, hogy hiába vertem be a hátam a székbe, nem is kéne reumás nyanya módjára tapogatnom a derekam, mivel... nem fájt ^^" Heveny fészpalmra kényszerített volna a reflexmozdulatom, ha éppen lett volna rá terem és lehetőségem, ezt soha a büdös életbe nem fogom megszokni, komolyan mondom. Jó oka volt azonban annak, hogy nem tudtam megmoccanni, ugyanis felpillantva felfedeztem az előbb még az asztal túloldalán üldögélő srácot kábé rajtam tehénkedni, hosszú haja pedig az arcomat birizgálta pale

Nem segített az se, hogy rövid időt töltött félig rajtam fetrengve, félig felettem támaszkodva, a helyzet hatására elkerülhetetlenül kiült a pír az arcomra, ami egy adag megnémulással társult. Jó pár pillanatig bambultam a felém nyújtott kézre, mire bebootolt az agyam, bár testemet még ekkor sem irányítottam. Ijedten ütöttem félre a kezét és pattantam fel, öltözetemet pedig hevesen igazgatni kezdtem, hogy elfoglaljam magam valamivel és elkerüljem azt, hogy csak a szememet lesütve álljak egy helyben zavaromban. Csak ezután fogtam fel, hogy mit is csináltam.
- Ööö... izé... bocs, nem volt szándékos. És köszi Embarassed

- szólaltam meg visszafogottan és kissé bűnbánóan. Magam sem tudtam mit köszöntem meg, azt, hogy fel akart segíteni, vagy azt, hogy nem hajt el a 'csába egy másik asztalt keresni, esetleg mindkettőt egyszerre.
- Én ismerek pár játékost már, de egyik sem életképes. Mármint... hagyjuk... - hajtottam le a fejem, majd inkább felállítottam a székem és visszaültem rá. Szerencsétlen szóhasználat volt, és igenis, tartottam tőle, hogy az a pár hozzám képest bénának titulált mamlasz meg fog murdelni, ha olyan hibákat követnek el, mint a bétában. Segíteni azonban nem fogok nekik, puszta félelemből sem. Esélyes, hogy veszélybe sodorták volna az életemet...
- Csak logikus. Ha ketten ülünk az asztalnál, két csészét fognak hozni, ha hárman akkor hármat - jegyeztem meg semleges hangon, miközben nekiálltam a hajammal bíbelődni, mintegy utolsó lépcsőfokként ahhoz, hogy ismét emberi legyen a külsőm. Egy utolsó igazítás után a copfomon végül a fülem mögé igazítottam egy tincset, megdörzsöltem a szemem sarkát és a magam nyúzott arcával néztem rá a fiúra.
- Mirika vagyok. Én is örvendek, Kotarou ^^ - eresztettem meg egy mosolykezdemény féleséget, és immár megengedtem magamnak, hogy kicsit jobban is megnézzem a srácot. Kár, hogy tuti nincs nála semmi, ami nekem kellhetne, ha egy pár szint megmászása után találkozunk, talán még rá is mozdulnék. Így maximum egy potenciális csapattársat láthatok benne, bár... mondjuk ez erősen az "attól függ"-kategória, de asszem azt se bánnám, ha kiderülne, hogy kompatibilisek vagyunk. Kinéztem az ablakon, majd halkan felsóhajtottam, mielőtt töltöttem volna magamnak teát. Na jó...
- Biztos katasztrofálisan nézek ki, de azért ne keverj össze egy NPC szörnnyel, ha lehet Te hogy aludtál? Én nem nagyon tudtam... - mondtam kissé keserűen, és a poénom is halványra sikeredett, de hát... ki voltam készülve elég rendesen - Te elhiszed ezt a... ezt az egészet? Hogy ha elfogy a HP-nk, akkor...? - kérdeztem bizonytalanul, fészkelődve kicsit a székemen. Nem tudhatjuk biztosan, de még ha egy blöff is, ki lenne olyan barom, hogy kockáztasson? Kijelentkezni még mindig nem tudtunk, legalább óránként megnéztem, de nem tűnt fel a gomb, hiába akartam. Csapdában vagyunk...

by **Fuun Kotarou** Kedd Aug. 14 2012, 09:39

>>Kana<<

Hirtelen ütötte félre a kezem, mintha valami ijesztő dolog lett volna, s már fel is pattant. Az öltözékével babrált, bár nem tudom miért, mert jól állt rajta. Aztán elkezdett valamit mondani, bár az elején nem tudtam eldönteni, hogy mi nem volt szándékos, és miért kért bocsánatot, de ez most nem is fontos. A lényeg, hogy egyszerűen ez a kis ártatlan viselkedés, a zavar, egyszerűen bazi aranyos. >.> *.* A játékosokra tett megjegyzését, csak egy egyetértő bólogatással nyugtázom. Miután helyet foglalt észbe kapok én is, és gyorsan leülök. A magyarázatra elnevetem magamat.
- Milyen jogos, bele se gondoltam hirtelen. Neked már korán reggel is vág az eszed, ez felettébb jó tulajdonság.
Igazából örülök neki, hogy ő is bemutatkozott, ezek szerint kezd feloldódni a feszültség, és már hajlandó beszélgetni. A halvány mosollyal pedig egyenesen belopta magát a top 5-be. Valamin mintha elgondolkodott volna, majd az ablakon át nézve sóhajtott egyet. Ám ezután végre elfogadta a teát. Én egy apró mosollyal az arcomon vártam meg, míg elhatározza magát, persze a könyököm az asztalon, s egy picit oldalra dőlve a laza kézfejemen pihentettem a fejemet. A szövegre viszont már egy kis kuncogást is megeresztek, s így válaszolok:
- Oh, dehogy. Attól nem kell tartanod, mert roppant csinos vagy. Ami az alvást illeti hát a szokásos két-három óra alvás megvolt, de azt nem mondanám valami soknak, most, hogy végre alhatnék egy picivel többet is. Valamint az, hogy elhiszem-e ezt a hp-s dolgot nemigazán változtat a tényen, hogy abszolúte nincs kedvem kipróbálni. Inkább elfogadom, hogy ezt nem engedhetem meg, minthogy csak úgy szórakozzak az életemmel. Én már voltam jó néhány játékban tesztelő, valamint Kayaba eléggé érdekfeszítő tud lenni, így egyszer utánanéztem, amennyire tőlem futotta. Ezúttal valóban komolynak tűnt. A kijelentkezést többször is csekkoltam, próbáltam a városban eldugott portált találni, de semmi. Nem utolsó sorban elég meggyőző volt az a pár kép, amit az elején mutatott, legalábbis ahhoz igen, hogy meg se forduljon a fejembe, hogy halállal jutok ki innen. Azonban nem kell elkeseredni, hisz ez még nem azt jelenti, hogy örökre itt ragadtál. Ha amolyan vakációként tekintesz a dologra, nem is olyan rossz, a hp-s dolgot leszámítva. Annyit tudok, hogy nem fogom itt megvárni, míg mások végigviszik az egészet. Mit szólnál, ha csapatot alapítanánk? Kezdetben tökéletes opció, későbbiekben jó ugródeszka. Neked mi a véleményed, terved?
A csinosnál kacsintok egyet, az alvást inkább közönyösen mondom, a hp-s dologban éreztetem, hogy nekem sem tetszik, de ez van, majd a végén visszatérek alap kedves hangomhoz, a kérdésemnél valóban érdeklődés sugárzik belőlem. Aztán észbe kapok, hogy magamnak még nem öntöttem. „áh, tea!” felszólalással öntök is magamnak, majd őt hallgatva iszok egy-két kortyot.

by **Mirika** Szer. Aug. 15 2012, 20:05

<<Kotarou>>

Próbáltam valahogy elűzni azt a mosott rongy állapotot, amiben voltam, de a kevéske alvás, valamint az, hogy akármerre fordítottam a fejemet, ugyanarra az egy dologra emlékeztetett, lehetetlenné tette. Csak bágyadtan bámultam kifelé a fejemből és néha megdörzsöltem a karikás szemeimet az egyébként apró tenyereimmel. Azért is volt jó ez a kaszt számomra, mert egy kétkezes pallost egészen biztosan nem tudtam volna úgy megfogni, hogy azzal hatékonyan harcoljak, köszönhetően a termeti adottságaimnak, ám az íjhoz az erő mellett szükség volt a kézügyességre is, és nekem mindkettő megvolt szerencsére. Azonban így is az lett a gondolatmenetem vége, hogy megráztam a fejem. Nem akartam a játékra gondolni, egyszerűen hányingerem támadt attól a gondolattól, hogy éppen hol is vagyok. Megint úgy éreztem, hogy könnyen készülnek megszökni a szememből, de nem, most nem lehetett. Nem akartam, hogy mások sírni lássanak, nekem a vidám, magabiztos oldalamat kellett kifelé mutatnom. Magamért, és azért is, hogy a többi játékosnak erőt és hitet adjak, hiszen nekik is valószínűleg hasonló gondolataik támadtak és ugyanazokkal a problémákkal küzdenek, mint én. Sokkal mélyebb gondolatok keringtek a fejemben annál, hogy felfogjam a bókot, amit kaptam, így csak legyintgettem rá, mintha valami triviális dolgot közölt volna velem.
A tea zamata valamelyest felfrissített, bár ettől függetlenül úgy éreztem magam, mint akit fejbe vertek volna egy bunkós bottal, csupán a vegetálásból rántott ki, amelybe azután süllyedtem vissza, miután leültem és leülepedett bennem az előbbi kis közjáték. Óvatosan szürcsöltem a meleg italt, míg a fiú válaszolt az aggodalmaimra, melyekkel éppen készültem leforrázni a hangulatát. Mondjuk furcsának találtam, hogy ennyire egyben van, de nyilván csak én vagyok érzékenyebb típus, na meg lány is. El tudtam képzelni, hogy egy srácot nem ráz meg annyira Kayaba bejelentése, és kétségtelen, a játékban a túlsúlyt a fiúk jelentették. Azt hiszem a hosszas monológja közepe felé vesztettem el a fonalat, és csupán a hangszíne volt az, ami miatt a figyelmemet képes voltam megtartani legalább annyira, hogy tudjam, miről van szó. Csak most jutott el a tudatomig az is, hogy a gyerek gyakorlatilag flörtöl velem, mire én reflexszerűen lesütöttem a szememet, és talán el is pirultam kicsit... azt hiszem. Nem szoktam hozzá... Mármint úgy nem, hogy persze, nem ez az első eset, sőt! De azok valahogy... másmilyenek voltak, és seperc alatt átvettem a kezdeményezést, ahogy az érdeklődést megtapasztaltam, csak hogy jól járjak. Most azonban semmi ilyesmi nem járt a fejemben, és azt hiszem nem csak azért, mert nem volt miért. Nem volt hozzá sok kedvem, hogy a cuki kislány szerepébe belebújjak, mint ahogy semmihez sem volt kedvem úgy egyáltalán.
- Persze, vakáció... Bocs, de én nem tudok elfeledkezni erről a kis kék csíkról :/ - utaltam a HP-csíkra keserűen. Ez a srác hibbant, ha képes így felfogni ezt az egész szitut, és azt hiszem a véleményem az arcomon is tükröződött, legalábbis nem volt teljesen természetes a mosolyom, mikor észrevettem magam. Megvakartam a szám szélét, aztán visszatettem a kezem a meleg csészére, hogy legalább annyival jobban érezzem magam.
- Csapatot? - sóhajtottam fel - Jó, figyu. Tíz perce sem ismerjük egymást. Nekem egy jóvágású pofika nem elég, hogy összeálljak valakivel. Pusztán szimpátia alapján csak egy amatőr vagy egy alkalmi játékos választ társakat. Én komolyan szándékoztam venni ezt a játékot eddig is, de most már egyszerűen muszáj úgy hozzáállnom, mintha nem szórakozás lenne - lőttem le a próbálkozását. Persze, tudom is hogy mire megy ki a játék. Bejövök neki, hát megpróbál beszervezni a csapatába lovely itemnek. Talán még az is ott van a fejecskéjében, hogy kezdő játékos vagyok, és majd bevágódhat nálam azzal, hogy megtanít játszani. Heh, csakhogy én nem olyan lányjátékos vagyok, mint a többség, és most, hogy az életem is múlhat azon, hogy kik fognak megvédeni a harcokban, különösen oda kell rá figyelnem, hogy ki lesz a partimban. Hétszentség, hogy nulla infóval nem fogom rávágni az igent egy vadidegen meghívására :/ Még azt se tudja, mi a kasztom, elvégre a reggelihez nem szerelem fel a fegyvereimet. Bakayaro...
- Nehari, ha nyers voltam, és hidd el, hogy nekem is szükségem van a csapatjátékra, de legalább azt tudni szeretném, hogy egyáltalán mennyi tapasztalatod van és hogy mennyire passzolsz a képességeimhez. A rutinosabb játékosok már rég a többi város felé tartanak, én csak azért nem vagyok közöttük mert egyedül nem... - elharaptam a mondatot és lehajtottam a fejem. Majdnem kimondtam, hogy nem merek még a leggyengébb szörnyekkel sem kiállni, de ezt az örömet nem adom meg neki. Ilyen magas labdát nem adok, szóval a magam kis savanyú képével fordítottam el inkább a fejemet az ablak felé.

by **Fuun Kotarou** Csüt. Aug. 16 2012, 01:03

>>Kana<<

Nagyon el van kenődve, ahogy én látom. Kicsit próbálja ezt nem mutatni, de hát mit ne mondjak elég gyenge a próbálkozás. Bár meg lehet érteni, egy ilyen helyzet nem a legkecsegtetőbb. Ráadásul lányként az összes tahó kerülgeti, vagy kerülgetni fogja. Persze az olyan jóképű és normális hm.. izé szóval rendes fickók, mint én kivételek. Aztán a beszédem vége fele meg csak úgy hirtelen lesütötte a szemét és ráadásul el is pirult. Basszus de kawaii, úgy benyomiznám. Nem nem, moderálnom kell magamat, ráadásul elég érett ahhoz, hogy ne gyerekként kezeljem, hiába aranyos. Vagy várjunk csak, most úgy veszi, hogy hajtok rá?! Itt majdnem belefulladtam a teámba, s egy kicsit én is vörös lettem. Voltak már ilyen húzásaim, de most konkrétan nem ezzel a célzattal indultam, bár nem mintha bánnám a dolgot, sőt ez egy jó ötlet. Nah, persze ha a személyisége is ilyen marad, miután jobban megismerem. Jó, okés, hogy nagy arc vagyok kinézetre meg valójában is, de nem szeretek fűbe-fába belekötni. Lehet ezért kaptam annyi kosarat, mert mindig azokkal kezdtem ki, akik tényleg jók voltak, nem csak első ránézésre. Ahogy hallgatom a mondandóját rájövök, hogy elég nagy baromság volt ezt az egészet vakációként emlegetni. Ám a szemeim kicsit kitágulnak, mikor ezt a lepattintós szöveget levágja, ráadás halál komolyan. Nemsokkal később meg tök aranyosan még bocsánatot is kér, meg magyarázkodásba kezd, amit az előbbi monológ után totál nem várna az ember. Valamint a végén még el is harapja a mondatot, s így nagy bánatomra nem tudom meg mi is az indok, hogy még itt van. Azonban azt hiszem, hogy most rajtam a sor.
- Izé, először is bocsi, hogy csak úgy vakációnak hívtam ezt az egészet. Valóban elég életbe vágó, hogy itt ragadtunk. Csak nekem, hogy évek óta egyedül élek és gyakorlatilag kész rohanás az életem, ami még a feje tetején is áll néha nem... Hát nem is tudom, hogy fogalmazzam meg a dolgot. Először én is berezeltem, hogy most akkor mi is van, de aztán átgondoltam, és ép eszűen arra jutottam, hogy nem pánikolhatok. Ezért próbálom magamnak valahogy egy kevésbé rázós dolognak titulálni. A jóvágású-t igazán köszönöm, nem vártam volna ilyen bókot.
Elmosolyodom, mert valóban kedves lánynak tűnik, aki ráadásul érett gondolkodású és még csinos is az egésznek a tetejében! Valahogy viszont tényleg bizonyítanom kell neki, hogy nem rossz ötlet velem társulni. >.> Bakker, tényleg nem lenne rossz, de izé szóval egyelőre a csapatot alakítani a megfelelő szó. Itt belepirultam a dologba, hogy mik meg nem fordulnak a fejemben. Aztán komolyra veszem a dolgot, és folytatom, bár kedves, megértőnek hangzó hangom nem változik.
- Természetesen nem haragszom, hisz én voltam egy kicsit szétszórt, és kezdtem bele magyarázat nélkül. Nos, hol is kezdjem a dolgot. Jómagam béta tesztelő voltam, így nem ismeretlen előttem a játék, bár a szavaidból ítélve te is tapasztalt lehetsz. Ha a képességeimre vagy kíváncsi most csak szóban ismertethetem, hogy mit is tudok, de remélem majd élőben is bemutathatom neked. Bár most nem látszik, én kardforgató vagyok, főképp a gyorsaságra építettem és valamennyire azért van állóképességem meg sebzésem is. Könnyedén meg tudom zavarni az ellenséget, és szerintem nem lesz sok gondom a feltartásával, vagy lépre csalással sem. Bár a te kasztodat nem tudom, és azt sem, hogy milyen stílusra építettél, de jómagam úgy vagyok vele, hogy szinte bárkivel csapatot alkothatok, ha a személyt érdemesnek találom rá. Ha csak kabalákat, vagy ágyútölteléket akarnék, már rég lenne egy raklapra való „társam”. De annyira nem vagyok idióta, hogy csak úgy egyedüli értékelhető emberként csapatban járkáljak, és van bennem annyi, hogy másokat nem használok golyófogóként, hisz könnyen lehet, hogy tényleg halálos ez amiben ragadtunk. Nos ami a tapasztalt játékosokat illeti, meg a már rég nincs ittet kicsit kételkednék benne. Hisz itt vagy te is, a beszéded alapján és alapból sem tűnsz kezdőnek, egy ilyen logika már helyzeti előnyt biztosít az ostobákkal szemben. Valamint még én sem indultam el, mivel nem vagyok hajlandó csak úgy kockáztatni az életemet, ahogy sokan teszik az „élbolyban”. Társkeresés mellett döntöttem, bár ahogy említettem még az alapításnál tartok, mert egy értékelhető ember nem volt még, akire az életemet bízhattam volna. Vagy az életemet kockáztattam volna érte. Azonban úgy érzem, veled ez másképp van.
Kacsintok egyet. Most aztán adtam neki gondolkodni valót, remélem nem túl sok minden ez így egyszerre. Öntök még neki egy kis teát, úgy tűnt az egy kicsit megnyugtatta. Kedves mosollyal az arcomon várom, hogy miként is reagál mindarra, amit mondtam.

by **Mirika** Vas. Aug. 19 2012, 15:25

<<Kotarou>>

Kezdtem már kicsit magamhoz térni végre, ebben asszem segített, hogy nem magamban zombultam. Ettől függetlenül azért a tenyerem tövével muszáj volt megtámasztanom a halántékom némi szenvedő arckifejezést vágva, mert... mert hát nem voltam túl jól. Azért az alváshiány kiütközött rajtam még akkor is, ha éppen nem fojtottak meg a negatív gondolataim. Francért kell nekem ilyen beállítottságúnak lennem, sokkal jobban tetszem magamnak, amikor képes vagyok optimistán felfogni a dolgokat >.> Újfent, immár sokadszorra ráztam meg kicsit a fejem, hogy legalább Kotaroura ne ragasszam rá a rossz kedvemet. Kicsit azért hálás voltam neki azért, hogy segít kirántani engem a letargiából a társaságával.
- Bárcsak én is ilyen gyorsan el tudnám rendezni a dolgot magamban :/ - sóhajtottam fel a fiú szavaira, hogy aztán kis híján félre is nyeljem a teámat és némi köhögésben törjek ki az utolsó félmondat hallatán. Szemeimet forgatva reagáltam csak, mivel éppen az életemért küzdöttem, de ha tehettem volna, simán a szemébe mondom, hogy nem is volt annak szánva, és hogy mekkora baka Rolling Eyes

De jól van, ha félre akarja érteni, akkor tegye, engem nem érdekel. Pasik >.>
Unottan támasztottam a fejemet a kezemre, miközben nekiállt engem győzködni, hogy mégsem olyan rossz ötlet egy partiba kerülni. Amíg hallgattam, egyre csak az járt a fejemben, hogy mi a fenének beszél ennyit? Tuti imádja hallani a saját hangját Rolling Eyes

Nehéz volt odafigyelni rá, hiába nem volt monoton és unalmas a hangja, de akkor is, rám borított egy halom infót, aztán válogassak. Mattaku ^^"
- Ember, ez az 1. szint. Ha részt vettél a bétában, akkor te is tudod, hogy mekkora helyzeti előnyünk van. Aki már lelépett innen, az nem az életét kockáztatja, hanem olyan fölényt épít ki, amire jól alapozva törekedhet a játék megnyerésére. És most bocsáss meg egy pillanatra, hadd gondoljam át ezt - szólaltam meg végül, némi hezitálás után. Magam sem teljesen hittem abban, amit mondtam, de igazságtartalma bőven volt. Nem minden ösvényen hemzsegnek veszélyes mobok, ha nem lenne ekkora a tét, simán nekivágnék szólóban az útnak. Végül felálltam és nyújtózkodtam egyet. Ki szándékoztam menni kicsit a friss levegőre, hátha az segít dűlőre jutnom ebben a dilemmában, jelenleg ugyanis fogalmam sem volt, mit kéne tennem. Kint a fogadó falának dőlve figyeltem a forgatagot, bár nem láttam belőle túl sokat. Mondott néhány olyan dolgot, ami szöget ütött a fejembe, és hiába próbáltam kiverni belőle a kampányszöveget, amit talán, sőt, valszeg komolyan sem gondolt... akkor is jól esett >.>
- Mou! Közeleg a vég, felebarátim! Nemsoká eljő a nap, mikor egy hosszú hajú árny, ki majd Kotarou néven fog hivatkozni magára, lyukat beszél a hasatokba és elhozza az apokalipszist! Bizony, a vég már az ajtónkon kopog! Óvakodjatok! Neutral

- kiáltottam fel frusztráltságomban, erős hangommal és magasba emelt karommal azt hiszem legalább egy tucat ember figyelmét magamra vontam, mielőtt szép visszasétafikáltam volna az épületbe, és némi keresgélés után ráleltem a fiúra. Azt hiszem, döntöttem, bár lehet hogy nagy hülyeség volt rábeszélni magamat erre. Nem tudom miért, de hinni akartam a szavában, pedig nem is volt annyira meggyőző. Egy tanknak több hasznát venném Neutral

- Mikor a statjaimat terveztem, azt akartam elérni, hogy az elején farmolható mobokat minél hamarabb le tudjam szedni egy hittel a gyors fejlődés érdekében. Nagyon magas sebzésem van, de csak távolról. Íjász vagyok, és a későbbiekben support-típus leszek. Mondjuk felvettem egy kezdeti sebzéstápoló képességet már most is Rolling Eyes

- álltam neki a magyarázásnak mindenféle bevezető rizsa nélkül. Vele ellentétben én igyekeztem rövidre fogni, amúgy sem volt kedvem sokat beszélni - Ha egy karaktertípust hasznosnak éreznél magad mellett, akkor... szóval akkor felőlem társulhatunk >///> - böktem ki, a végét persze motyogva, alig érthetően és a szememet is ismét lesütöttem zavaromban. Franc essen beléd, Kotarou, nem tudom hogy csináltad, de elérted a célod. Remélem most örül, mint majom a farkának >.>
- Izé... ööö... köszi, ked... khm... hagyjuk ._. - szólaltam meg, miután észrevettem, hogy az üres csészémben most újra van tea, aztán módszeresen elsüllyedtem az asztal alá az értelmetlen habogásom miatt. Szedd már össze magad, Kana, az Isten szerelmére! Na! >.>

by **Fuun Kotarou** Hétf. Aug. 20 2012, 07:12

>>Kana<<

Szegény pára nagyon el van kenődve, de legalább már kevésbé borús az arca. Azonban úgy tűnik, még mindig nagyon maga alá temeti ez a nem túl fényes helyzet. Az én életfelfogásom sosem volt a top 3 közé való, hisz mindig helyzethez alkalmazkodtam, és mindenben kedvem szerint éltem, s a jövőre néző változókat csak másodlagosként kezeltem. Azonban úgy tűnt, hogy valóban zavarba hozta, hogy bókként emlegettem azt a kis elszólását. Aranyos, egyre jobban megkedvelem, és ez a magabiztos, tudatos civódás azzal amit mondtam... *.* Aztán időt kért, ez annyira átlátszó kis cselesség, hogy ne mutasson nekem gyenge oldalt. Amíg kiment én rendeltem egy fekete kávét, egy kis tejet és cukrot külön, hogy majd kedvére ízesíthesse, hisz nem tudom azt sem, hogy iszik-e kávét. Aztán egy picit ugyan halkan de hallottam, amit kint kampányol, ej-ej miféle vég? >.> H-hogy én? Hyú, ez a nem semmi kiscica. XD Visszaérve bele is fogott a mondanivalója kellős közepébe, úgy tűnik nem dumál túl sokat, amit picit talán sajnálok is. És ez a kis zavarban lévő habogás KYÁ annyira CUKI! **.** Hát mit van mit nincs tenni, rajtam a sor. Miközben elsüllyedne a székében én szólalok meg, és megpróbálom hangommal szinten tartani, az asztal szintjén.
- Egy kicsit azért durva volt, hogy apokalipszist hozok, bár ha úgy vesszük még nem csúsztam le arról, hogy én végezzem ki ezt a világot, hehehe. Igazán aranyos egy csaj vagy. A karaktertípusod pedig egyenesen pompásan passzol. Majd beszerzünk még tankot is meg talán másik frontharcost is. Ám csak szép sorjában, nem akarom elsietni a dolgokat, hisz pont így találtam rád is.
Nyújtom a kezemet feléje, ugyebár társuláskor szokás az ilyesmi, ám amikor elfogadja kicsit más fog történni, mint amire számított volna, legalábbis van egy ilyen előérzetem. Eközben hozzák ki a kávét és tartozékait.
- Nos, akkor örvendek Mirika, remélem jól fog alakulni minden.
Majd ha elfogadta a kezem, egy fél fordulatot tesz az enyém, és egy csókot nyomok a kézfejére, ahogy azt szokás. Utána pedig rámosolygok, kicsit megbillentett fejjel és kedvességet sugárzó szemekkel. Ha akarja könnyedén kihúzhatja a kezét az enyémből a kézcsók után, ám ha ott hagyja én nem fogom asztalra ejteni. Igazából az ilyesmit mindig is ki akartam próbálni, csak egy értelmes helyzet nem adódott rá. Az egyetlen dolog amibe bele se gondoltam, hogy ezt én most totál komolyan csináltam. >.< Egyszerűen nem tudok ellenállni az ilyen aranyos cuki kedves lányoknak, ráadásul még csinos is! Ha nem én lennék én, már tutira kiütött volna ez a hatalmas és sokoldalú fegyverkészlete. Azonban meghiúsítom a valószínűleg újra rátörő elbújási kényszerét, s megpróbálom egy kicsit nyugodtabb vizekre terelni a figyelmét, mielőtt fogja magát és bemos nekem egyet. XD
- Esetleg szoktál kávét inni? Kikértem egyet, de nem tudom, hogy hogyan szereted, vagy szereted-e egyáltalán, úgyhogy kértem mellé mindent. ^.^ De nem várhatom el, hogy folyton csak az én fecsegésemet hallgasd. Valamint elég keveset hagysz nekem a szép hangodból, szívesen hallgatnálak. Mesélhetnél, hátha az kicsit könnyít a lelkeden, persze csak ha szeretnél. Velem nyugodtan megoszthatsz ezt-azt, hisz társként szívesen segítek megbirkózni bármivel. ^.^
Csak remélni merem, hogy nem lesz túl sok neki ez így egyszerre. Szokásomhoz híven megint sok mindenről beszélek, hiába nem olyan egyszerű ilyennek lenni. Bár sokkal jobb érzés, mint annak a kis senkinek lenni, aki voltam gyerekkoromban. Azonban most itt vagyok és ez történik, a későbbieken majd gondolkozok akkor, ha eljön annak az ideje, jelenleg nem remélhetek túl gyors szabadulást innen. Úgyhogy nincs más hátra mint előre! Go Kotarou! Kedves kisugárzásom cseppet sem fakul, hisz valóban így érzek most, és ezt a távoli jövő vagy múlt nem befolyásolhatja. Már hozzászoktam a jelenben éléshez, s jelenleg Mirika érdekel, vajon mit fog válaszolni?

by **Hokushin** Hétf. Aug. 20 2012, 18:32

Fuun Kotarou
Mielőtt elmentünk volna ebédelni volt szerencsém végignézni egy igencsak különösnek mondható közjátékot. Becses ex ellenfelem éppen mutatta merre kell mennünk mikor hirtelen megtorpant mintha gyökeret eresztett volna. Kota arca teljesen kivirult nem is igazán ismertem rá. Nemrég még egy Hasfelmetsző arcvonásait viselte akkor viszont úgy vigyorgott mint egy kis fruska. Oldalra néztem vajon mit láthatott meg. Egy kirakat mellet álltunk ahol egy cukinak mondható rózsaszín női ruha volt kirakva. Mielőtt megkérdezhettem volna minek örül annyira ő már beviharzott az üzletbe és vitába szállt egy kislánnyal a ruháért. Minden szavukat sajnos nem halottam mert egy nagydarab sötét bőrű fickó mikor elment mellettem úgy meg taszított, hogy majdnem elestem. Szerencsém volt, hogy a kirakat üveg ott volt mellettem mert különben végig csúsztam volna a földön. Azonban nem ez volt a le bosszantóbb hanem az, hogy észre sem vette mit csinált. Zavartalanul ment tovább mintha mi sem történt volna. Miközben próbáltam vissza egyenesedni volt pár keresetlen volt pár szavam a már mesze járó gorálihoz. Ugyanis ez a kis incidens emlékeztetett a valóságra ahol olyan voltam akár egy lábtörlő senki nem törődött velem.
-Hogy vennének tőle vért....ácskapoccsal...a kubai vendég munkások.- azonban ez nem nyugtatott meg így magamban folytattam a tombolást.
~Apád inkább széket csinált volna annak legalább haszna van. Nem mint neked kinek annyi esze sincs mint egy marék lepkefingnak. Hogy simulna ki az EKG-d. Hulljon ki az összes foga csak egy maradjon de az pokolian fájjon.~
Szerencsére sikerült kidühöngenem magam mire ex párbajtársam kikönyörögte magának azt a cuki kis ruhát. Mikor kijött elkezdett nekem szabadkozni, hogy tényleg ajándék lesz. Engem nem izgatott, hogy másnak vagy éppen saját magának vette. A biztonság kedvéért innentől tartottam a két lépés távolságot biztos ami biztos. Mikor megérkeztünk az északi részhez rögtön megmutatott egy éttermet ahol gyakran szokott enni. Mivel mindkettőnknek ő rendelt így nem tudtam a legolcsóbbat kérni. De szerencsémre az én részemet én fizethettem legalábbis nekem így tűnt az elején. Miközben eszegettünk megkérdezte tőlem mennyit tudok az mmorpg-kről.
-Őszintén szólva nem sokat. Ez az első, hogy ilyennel játszom mert általában a gép volt az ellenfelem. De azért tudok egyet mást amit olvasgattam meg a sima szerepjáték tapasztalatom is segít egy kicsit. -
(Elnézést kérek a késésrt.)

by **Mirika** Hétf. Aug. 27 2012, 16:33

<<Kotarou>>

Bele se gondoltam, hogy esetleg talán a kinti hangoskodásom behallatszódhatott a fogadóba, éppen ezért simán elfehéredtem, mikor Kotarou szembesített az ökörségemmel. Mondták már, hogy erőteljes és karakteres orgánumom van, de azért hogy ilyen vékonyak legyenek ezek a nyomorult falak... >.> Próbáltam valami bárgyú vigyorral kivágni magam ebből a kellemetlen helyzetből, ha már beszélni nem hagyott, mert persze lökte tovább a sódert megállás nélkül. Talán jobb is, hogy nem szólaltam meg, tuti leégettem volna magam valami ciki megjegyzéssel, dadogással vagy indokolatlan felcsattanással Neutral

Nem voltam beszámítható állapotban, hihetetlenül idiótán éreztem magam az egyik percben, a másikban meg magamon kívül voltam a kétségbeeséstől. Párszor kinyitottam a szám, hogy válaszoljak valamit, de végül mindig összezárultak az ajkaim, lévén nem jutott eszembe semmi értelmes. Egy bólintással intéztem el a javaslatát, amúgy is triviális volt, hogy kell a párosunknak tank. Egyikünk sem az a típus, aki fel tudná fogni a sebzést, ha a srác gyorsaságra épített, akkor minek a magas élet?
Halk sóhajt követően emeltem fel a kacsómat, és tartottam feléje, annyira nem voltam bunkó, hogy visszautasítsam a kézfogást. Ha ennyire vágyik rá, hogy ilyen formában is lepecsételjük ezt a megállapodást - ami mellesleg még mindig kétségeket ébresztett bennem - én nem fogom megakadályozni. Nem is igazán figyeltem oda, így aztán a fiú akciója is hideg zuhanyként ért. Megrezzentem, nem volt kellemes érzés, és a mozdulataimra sem tudtam figyelni ijedtségemben, így reflexszerűen kaptam ki a mancsából a kezem.
- Ezt ne... ha lehet :/ - szólaltam meg zavartan, ám sokkal komolyabban, mint eddig, miközben lesütöttem a szemeimet. A bókolás egy dolog volt, de úgy éreztem, hogy ez már túlmegy egy olyan határon, amit nem szerettem volna átlépni így. Ez most nem az a szitu volt, amibe én bele szoktam menni egy-egy ajándék poti vagy cucc kedvéért, ezt nem én irányítottam, és ez számomra kicsit ijesztő volt... azt hiszem.
- Nem, nem szoktam, csak néha, amikor muszáj felébrednem - válaszoltam hadarva, ugyanis teljesen más járt a fejemben éppen - Figyelj, öhm... hogy is mondjam... kérlek, ne értsd félre, hogy társultam veled. Hálás vagyok, hogy próbálsz jobb kedvre deríteni, de finoman sem vagyok túl beszédes hangulatban. Nem akarok bunkó lenni, de ha folytatod, akaratlanul is az leszek :/ - figyelmeztettem, legalábbis próbáltam, hogy rossz úton jár. Lehet nekem vannak túl nagy elvárásaim, de talán látszik, hogy nekem most semmi kedvem egy nyomulós bolond szövegelését hallgatni, vagy gesztusait viselni. Ahhoz kicsit friss a trauma, ami ért tegnap. Ha nem tudja megtalálni, hogy nekem most mire van szükségem, hát sajnálom...
- Egyáltalán mit akarsz tudni? Baromi nehéz ám egy ilyen kérdésre válaszolni, olyan mint a mesélj egy viccet Rolling Eyes

- ingattam a fejem, aztán rosszkedvűen támasztottam a tenyeremre a fejemet. Tekintetemmel ismét a kinti forgatagot vizslattam az ablakon keresztül. Majdnem tízezer ember van most a városban, azért ez a maga módján lenyűgöző, ha azt vesszük, hol is vagyunk.

by **Zhel T. Everett** Szomb. Okt. 06 2012, 14:29

A kezdetek városa rendkívül nagy volt és ez mellé még zsúfolt is, aminek az MMO terén…. Sőt az összes ilyesfajta játék terén, tapasztalatlan Zhel egy kicsit sem örül. Sosem szerette a tömeget, mondjuk ez mindig abból következett, hogy nem kér az átlag emberekből. Erre egy olyan világban ragadt, ahol csak is ilyenekkel van összezárva. Céltalanul bolyongott az utcákon és közben átkozta a percet, amikor egyáltalán megfordult a fejében, hogy ki kellene próbálnia a játékot. Bizony ajándék lónak ne nézd a fogát. Ha egyszer kikerül innen, akkor tönkre teszi Kayaba-t. És miért ne kerülne ki?? Csupán egy idegen világban van amiről nem tud szinte semmit, nem ismer senkit, ő maga szó szerint egy senki aki még azt se nagyon tudja, hogy hogyan kell aktiválni a képességét. Ilyen gondolatok közepette sétálgatott és nézelődött. Az északi részre tévedve látta, hogy a házak kategóriája rohamosan csökken. Egy pillanatra belegondolt, hogy egy ilyen helyen kell majd laknia, de gyorsan elhessegette ezt a gondolatot. Az kizárt, hogy ő egy ilyen helyen lakjon, egyszerűen képtelenség. Fogta magát és leült egy padra, majd karba tette a kezeit és fürkészte a sertepeltélő jó népet maga körül. Pillantásai elég kellemetlenek lehettek a többiek számára, ugyan is eléggé hűvös, mondhatni lenéző volt. Senkiből sem nézett ki valami sokat, elvégre aki ilyen játékokra pazarolja az értékes idejét és pénzét az nem lehet valami nagy szám az életben, ha egy hamisított világba menekül. De ideje racionálisan gondolkodni. Halvány lila gőze sincs a Sao-ról, tehát nyilvánvaló, hogy nem fog boldogulni egymaga. Úgy biztosan nem, mint a való életben. Viszont kedve sem volt összeállni ezzel a rakás vesztessel, de a szükség nagy úr. Talán talál egy-két értelmes egyént akivel megéri szóba állni pár pillanatra. Tovább fürkész kék szemeivel, de tekintete továbbra is hűvös volt így inkább elkerülték őt ami kicsikét feszéjezte is, mert nem értette az okát.

by **Tomoyama Tsubaki** Szomb. Okt. 06 2012, 17:15

/Zhel T. Everett/

Tsubaki a főváros lerobbantabb részének utcáit taposta. Egy hosszadalmas mob öldöklésről tért vissza, mert hogy senki nem kért ma sem a segítségből és valamiképpen kellett tartania a fejlődési ütemet. Rita valahol a szint túlsó oldalán volt a jelek szerint és Tsubaki kitartásának szüksége volt némi feltöltődésre hogy nővérkéje keresésére induljon. Olyan volt az egész mintha szándékosan kerülte volna, míg Tsubaki igyekezett úgy küldetéseket felvenni hogy ő ne legyen a közelben és így ne keveredjen vele együtt esetleg bajba, tehát tulajdonképpen ő is szándékosan kerülte. Szöget is ütött most a fejében hogy nem e ugyanazon okból csinálták e mind a ketten, mert hogy hirtelenjében Tsubaki nagyon is valószínűnek tartotta ezt. Azt el is döntötte hát, hogy amilyen hamar csak lehet beszélni fog vele a dologról. Most viszont megéhezett, így fogta a krémet és megkente vele az egyik tartalék zsemléjét, azt kezdte eszegetni. Mindezt persze egyenes testtartással és kimért mozdulatokkal tette, ahogy a járását is az itteni embereket kerülgetve. Végül egy kevésbé forgalmasabb helyen állt meg, s néhány pillanat leforgása alatt elfogyasztotta a zsemle maradékát. Aztán nézett körbe, akasztva tekintetét egy lármásan elrobogó játékoscsapatra, kiket legszívesebben jól lehordott volna ha egyáltalán megálltak volna egy pillanatra. Dobbantott a lábával, s karjait összefonva mellkasa felett inkább elfordult az ellenkező irányba. Akkor találta majdnem hogy szemben magát egy padon ücsörgő idősebb és magasabb fiúval, aki legalább olyan csúnyán nézett vissza mint ahogy ő, ha nem csúnyábban. Tsubaki érdekesnek találta az illető kék szemeit, melyeket jelenleg ritkábbnak vélt az ő lila szemeinél. De már rögtön rá is ébredt az illetlenségére, egyrészt nem illett valakinek ilyen egyenesen a szemébe néznie, másrészt a megróvó arckifejezését nem is neki szánta. Ugrott egyet, s már kezdett is bocsánatkérő hajlongásba
- Bocsásson meg Senpai az illetlen viselkedésemért! Nem mentség rá az hogy valaki más felmérgesített, szégyent hoztam magamra!
Lesütötte szemeit és a földet nézte, nem hitte el hogy már megint illetlenül viselkedett!

by **Zhel T. Everett** Szomb. Okt. 06 2012, 18:04

//Tomoyama Tsubaki//

Kicsit morcosan és hűvös tekintettel kémlelte tovább a még arra sem érdemes úgynevezett kockákat. A helyzetet elemezve sajnos arra a következtetésre jutott, hogy ebben a világban ő az aki szánalmasnak tűnhet. Ez még jobban elrontotta az amúgy sem felhőtlen kedvét. Az egyre kevésbé intenzívebb fürkészés közben egy zajos csapatra lett figyelmes. Szánalmasnak és illetlennek tartotta az egész bandát úgy, ahogy van, de nem méltatta őket arra, hogy pár szóval helyre tegye őket. Másnak is felkeltette a figyelmét a zajos kis csapat, akinek szintén le lehetett szűrni a reakcióiból, hogy nincs ínyére a dolog. Egy fiatal lány is kinyilvánította nem tetszését és eközben találkozott a tekintetük. Érdekes lila szemeivel szúrósan bámult a fiú szemeibe, aki meg sem rezzent. Az ilyenekhez már hozzá szokott, tűrnie kellett a hasonló megnyilvánulásokat. Elvégre az üzletben már csak így mennek a dolgok. Zhel azt várta, hogy ahogy megjelent, úgy el is megy a fiatal hölgyemény, de váratlanul hajlongani kezdett és bocsánatot is kért.
-Cöhh… még hogy Senpai…- felelte halkan és tekintetét oldalra fordította. Nyilvánvaló, hogy nem tartozik a kedvencei közé ez a megszólítás. Éppen fel akart volna állni és lelépni, mikor is felcsillantak a szemei… a nem éppen tiszta üzleti játékok jutottak az eszébe.. Mindenből hasznot lehet csinálni, ha van rá egy minimális esély is.
- Ez bizony így van… És hogy szándékozod ezt jóvátenni kis hölgy?? – Kimért hangnemben tette fel a kérdést szegény lánynak. Egy próbát megért hátha lesz ebből a kis bakiból valami haszna. Tekintetét közben vissza emelte a lányra és kereste az ő tekintetét, ami nem volt egyszerű, mert a földet nézte, de aint lehetett elkapta a pillantását.

by **Tomoyama Tsubaki** Szomb. Okt. 06 2012, 23:43

Tsubaki tehát meghunyászkodott mintegy vezekelve a vétségéért, ez azonban nem volt elég ahhoz hogy jobban érezte magát. A fiú nem tetszését fejezte ki a megszólítással kapcsolatban, amit azonban Tsubaki udvariassága nem engedett meg hogy csak úgy elhagyja. Mert hogy az volt a legfontosabb, fiatalabb lévén muszáj volt kifejeznie tiszteletét az idősebbek iránt még ha azok nem is mindig értékelték azt. Az igazat megvallva manapság voltak olyanok is, akik egyáltalán nem úgy viselkedtek mint ahogy az korukhoz illett volna. Gyerekesen viselkedtek és felforgatták mások nyugalmát, igaz hogy Tsubakinak is volt mosolygósabb és mókázósabb oldala, azt két személy jelenléte nélkül nem mutatta volna ki, ráadásul már csupán egyikük jelenléte lett volna lehetséges
Abban viszont hogy miként tegye jóvá a félreértést, egyáltalán nem volt biztos. Értetlenül és nézett maga elé és nagyban gondolkodott a lehetőségeken, nem tudta igazán elképzelni hogy miről lehetett szó
- Nem tudom hogy mit tehetnék a Senpaiért - jelentette ki, s inkább az említett lehetőségeken kezdett végigmenni - azt leszámítva hogy megvédem, ha bajba kerül. De az a kötelességem és így nem számolható elégtételként, a pénz nem ér fel a tapasztalatpontokkal és könnyű szerezni, hasznos tárgyam pedig nem akad. Küldetésben még segíthetnék, vagy ha a Senpai útbaigazítást keres?
És ezzel ki is fogyott az alapvető ötletekből, a helyzet teljesen megzavarta a gondolkodóképességét és mire észbe kapott, rá kellett ébrednie hogy ha nem ejt meg gyorsan valamit, akkor végképp szégyent hoz a nővérére. Tisztelettudóan meghajolt...
- A nevem pedig Tomoyama Tsubaki! - mutatkozott be, s örült hogy még azelőtt eszébe jutott, hogy a fiú előzte meg volna

by **Zhel T. Everett** Vas. Okt. 07 2012, 00:23

Zhelt egy felettébb érdekes személlyel hozta össze elsőként a sors, ebben az ismeretlen világban. Egy apró kis érdemtelen illetlenségnek is nagy feneket kerítette, amit természetesen ki is kell használnia a fiúnak, hiszen ezt tanulta és ezt látta a környezetében. De ez valahogy mégis más volt. Mi tagadás élvezte a helyzetet, és ha normális gyermekkora lett volna, akkor talán még zavarba is hozta volna szegényke meghunyászkodása. Azonban elég sűrűn előfordult már vele, ezért fel sem veszi . A fiú továbbra is kereste Tsubaki tekintetét, ami még mindig nem jött össze… pedig sokat elárul az emberről a nézése és ezért kell vele szemtől szembe tárgyalni. Egy üzleti találkozó olyan akár egy póker party. Ha nem szúrják ki a blöfföt akkor komoly gondok lehetnek belőle. A Senpai megszólítás ismét elhangzott, de ezúttal csak egy kis fintorral jelezte a nem tetszését, szavakkal nem toldotta meg. Legtöbbször főnöknek, vagy elnök úrnak szokták nevezni, a magán iskolában pedig fiatalúrnak. Még a saját nevét sem hallja igazán sokszor. Figyelmesen végighallgatta a kishölgy mondandóját, amit nagyjából fel is fogott. A kézikönyvnek hála azért tudta az alapokat… de azokat se rendesen mivel nem totál kezdőknek írták. Végül elérkeztek a bemutatkozáshoz. Mivel Tsubaki bemutatkozott így az illem azt kívánja, hogy a fiú is hasonlóképpen tegyen.
-Az én nevem Zhel T. Everett. – viszonozta a gesztust és elgondolkodott, hogy mit kérjen tőle. Némi lelkiismerettel is rendelkezik, de főleg büszkeséggel és egyik se nagyon hagyja, hogy egy ilyen kis semmiségért keményen kihasználja a lányt.
- Mondd csak kis hölgy…. Te ugye sokk ilyesfajta játékkal játszottál már?? Én sajnálatosan azt sem tudom, hogy mi fán terem a rpg. Ha részletesen elmagyaráznád nekem a játékot magát és a lényegét, na meg persze, hogy hogyan is tovább meg ilyenek… Természetesen jó részletesen… Akkor talán elnézem az iménti tiszteletlenségedet….- közölte nyugodt hangnemben a kérését miközben Tsubaki lila szemeibe nézett.

by **Tomoyama Tsubaki** Vas. Okt. 07 2012, 11:07

Külföldi, állapította volna meg ha nem lettek volna neki japános vonásai is, nem is beszélve a kiejtéséről és folyékonyságáról, ami egyértelműen arról árulkodott hogy gyermekkora óta beszélhette a nyelvet. Ezt nehéz volt nem észrevenni nem csak stréber dökösként, hanem mint átlagos japán kislányként sem, akinek kék szeme volt az rendszeresen hebegett mindent össze-vissza mert nem volt érzéke az új és másféle nyelvhez, hogyan is lett volna ha már hátrahagyta a gyermekkorát? De ez a fiú egyértelműen nem az ő kategóriájukba tartozott, a hanglejtése pedig összeszedett volt és valamennyire kimért, leszámítva valami mást is ami valamiféle emelkedettségként tudta Tsubaki jellemezni, nem volt profi a témában. Erre leginkább a kisasszony megszólítás tett rá, vörös is lett volna a furcsa érzéstől hogy így jellemezték, ha nem valami más fűtötte volna jelenleg a lelki világát: jóvátenni az iménti vétségét, elsődleges prioritás volt. Még jobban kihúzta magát és összekulcsolta kezeit a háta mögött, mint valami ökörszemnyi kis újonc katona aki él-hal a kiképzőtiszt egzecírozgatásáért!
- Nem sokfélével, de néhány elemben hasonlítottak erre! - helyeselt, miután végighallgatta - A szerepjátékokat elsődlegesen arra találták ki, hogy kitalált karakterek személyiséget játsszák ki egy általában kitalált világban, annak szabályai szerint. A legalapvetőbb és talán legrészletesebb fajta éppen az, amikor egy kalandmesterrel a játékosok körbeülnek egy asztalt és vaskos könyvek szabályai szerint - melyek a világot, vallásait, lényeit és egyéb információit gyűjtik össze, no meg a rendszert, ami szerint például a találati vagy jártassági sikerek - például főzés - esélyeit számolják, némi szerencsejáték: kocka segítségével. Hogy miért is jön mindez ide? Sok minden a konzolos szerepjátékokban az alapvető asztali játékokból ered, a legfontosabbak a karakterlap és a kaszt, illetve pontrendszer. Természetesen többféle rendszer is létezik, de ehhez hasonló konzolos játékokban és a személyi számítógépen, ez a fajta karakterlap a leggyakoribb. Minden egyes elköltött pont valamiben javít azokon a dolgokon, melyekre a karakterünk - rendhagyó módon jelenleg tulajdonképpen mi magunk - képesek vagyunk. Példaként lehet valaki gyors játékos, ha az ellenfél fegyverkezelése alaposan felülmúlja az övét: kisebb és egyszerűbb mozdulatokkal lehet képes kivédeni a másik legtöbb gyorsaságra alapuló támadását! Lehet valaki erős játékos, de ha mindvégig egyes szinten hagyja a gyorsaságpontjait, akkor még fegyverkezelés mellett is kifoghatnak rajta a gyorsabb játékosok, főleg ha ők is sok pontot tesznek fegyverkezelésre. Ebben a lényeg: ha két játékos ugyanúgy tesz fegyverkezelésre, de egyik sokat az erőre míg a másik sokat a gyorsaságra, jó esély van arra hogy a kicsit sebző játékos annyira sűrűn visz be sebzést a másiknak aki követni képtelen őt, hogy hiába találják el egyszer is nagy sebzéssel, az inkább csak a csoda kategóriába sorolható. De véleményem szerint a kitartás és bizonyos szintű gyorsaság nagyon fontos, nem érnek semmit az életpontok ha lefogy mind mire visszaütnék és abba már el is fáradnék! Kettes szintre legalább három pontot fontosnak tartottam a kitartásra téve, míg az erőre kevesebbet tettem viszont a legtöbb felszerelésnek erőre van módosítója, tehát amíg fel van ránk szerelve, addig az kijelzett pont hozzáadódik a saját pontjainkhoz, melyekre szintenként költünk: első szinten tíz ponttal indultunk és minden egyes szint után öt pontot kapunk rátételre, bár elképzelhetőnek tartom hogy minden ötödik vagy tizedik szinten több pontot kapunk ötnél. De ezt még nem tudtam kitapasztalni, valamivel több mint félúton tartok a harmadik szintig, az öt tehát még messze van! Mindenesetre ahogy mondtam, úgy csakis a felszerelt tárgyaink adnak módosítókat az alappontjainkra, ha csak a láthatatlan és jelen esetben azt hiszem hogy feneketlen "hátizsákunkban" pihennek, akkor nincsenek ránk kihatással. A gyógyfőzeteket vagy angolosan potivalamiket pedig kattintással használjuk, ezeknek változó hatásaik vannak. Lehetnek gyógyítóak vagy éppen negatív hatást eltávolítók, esetleg okozók: mert hogy az árnyharcosok használhatnak mérgeket is, melyek találat esetén különféle negatív hatásokat sóznak rá az ellenfél fejére, de véleményem szerint egy ilyen bonyolult játékban ami ráadásul virtuális valóságos is, kétlem hogy kihagynának olyan főzeteket, melyek elsőre gyógyítónak tűnnek de megivásuk után azon kapjuk magunkat, hogy sebződtünk. Virtuális világ! Ezért is kell ennünk és aludnunk, különben az a szerkezet megölne valamennyiünket ha úgy járunk mintha a valóságban lennénk, például éhen halunk vagy hasonló. Ezért, ha a Senpai elfogyott volna a pénzből és nem tud enni, szóljon nekem és majd megetetem, mert túl kell élnie a játékot! Mindez persze az egésznek csak egy kis része és ha kívánja, akkor szívesen mesélek még a kalandokról, szörnyekről és egyéb olyan dolgokról melyek megtalálhatóak még ezen a szinten, mint például a városok!
Néha összetalálkozott a tekintetük, de Tsubaki csak rövid pillantások erejéig engedhette meg magának az idősebb fiú lélektükrének vizsgálatát, mert nem akart kihívónak tűnni egy erős szemkontaktus létesítése miatt. Meg hát büszkének is érezte magát, hogy ennyi mindent szinte gondolkodás nélkül képes volt elmagyarázni első huzamban, s készen állt a folytatásra is. De egyenlőre hagyta a fiút átgondolni az elhangzottakat, sőt el is ismételt néhány részt ha esetleg nem tudta az imént követni. Még az egészet is hajlandó volt újra elmondani, bárminemű tiltakozás nélkül

by **Zhel T. Everett** Vas. Okt. 07 2012, 12:06

Tsubaki meglehetősen fura egy kislány volt Zhel számára. Még sosem találkozott hozzá hasonlóval. Nyilvánvalóan érettebb a koránál, de hajlamos túldramatizálni egyes apróságokat, amikből még később komolyabb gondjai is származhatnak. Idővel talán kikupálódik. A fiú kihasználva a helyzetet, amit szegény lányka nagyon a szívére vett és megkérte, hogy mesélján, egy hangyányit az rpg-kről és a világról meg satöbbikről, amiről érdemes tudnia egy fullos kezdőnek. Valamiért kerülte a hosszú távú szemkontaktust, amit nem nagyon értett a fiú, de lehet, hogy csak szégyenlős vagy ő is a szeme színe miatt viselkedik így.. mint sokan mások. Ezért szokott napszemüveget hordani, de itt az még nincs neki. A kiselőadás kezdetét vette, Zhel pedig figyelmesen hallgatta, továbbra is karba tett kézzel. Meglepően jól megfogalmazott és részletes beszámolót hozott össze Tsubaki ami egy „kockától” is meglepő, nemhogy egy fiatal általános iskolás lánytól. Elég sok információ hangzott el ezért alaposan oda kellett figyelni, de különösebb gond nem volt. Próbálta magában feldolgozni az információkat és a helyére tenni őket. A pontozó résznél megnyitotta a karakter lapját és megnézte, mert találomra osztotta el… nem gondolta volna, hogy negyed óránál többek fog eltölteni ebben a világban. Sajnos kitudja még, hogy mennyi lesz abból az előre eltervezett negyed órából még. Az étel szó hallatára egy kicsikét korgott a gyomra, még nem evett mióta bejelentkezett, az idegtől ez idáig nem is volt éhes. Egy minimálisan zavarban érezte megát, hogy az előadás közben hangoskodik a gyomra, de nem tudott ellene mit kezdeni.
-Értem.. nagyjából világosak most már a dolgok..- felelte miközben a karakterlapot nézegette és a felszereléseit.
-Remek titkárnő lennél Kis Hölgy, elsőre nem néztem volna ki belőled..- nem bóknak szánta, csupán közölte a nyilvánvaló tényt, miszerint megvan a tehetsége hozzá.
-Ülj le kérlek, elég zavaró és kellemetlen ez a helyzet- ez tipikusan egy tanár diák helyzet ami nem volt ínyére, mivel jelen pillanatban nem a tanár szerepét játsza, hanem a padban ülő diákét. Egymás mellett ülve azért valamivel másabb lenne a dolog.
-A kézikönyv és az általad elmondottak alapján, olyan mintha való életet élnénk.. Szükséges az étel, ital és az alvás. És a tapasztalati pontok állnak mindenek felett. De az sem árt ha az embernek van arany a zsebében rendesen. A tapasztalati pont szerzéséről beszélj nekem kérlek, milyen módok vannak rá??

by **Tomoyama Tsubaki** Vas. Okt. 07 2012, 13:08

- Igenis! - vágta rá a kérésre
Igaz hogy szívesebben állt volna miközben beszél, de a fiú határozottan kifejezte ellenvetését a katonás ácsorgásának, s annak elhagyása a Senpai megszólítás mellőzésével szemben nem volt majdnem-lehetetlen kérés. Viszont kényelmetlennek érezte volna ha szó szerint mellé ült volna le, így hát felmászott a padra és keresztben tette le magát, egy-egy lábát egy-egy oldalon lógatva, tenyereivel pedig a pad felszínét támasztotta. Hasonlított a jól megszokott W-üléshez, mindössze nem volt elegendő felület ahhoz hogy szétfektesse behajlított lábait, ezért a lógatás. Viszont a fiú korábbi gyomorkorgását sem kívánta figyelmen kívül hagyni
- A Senpai tárgyai között kell lennie néhány zsemlének és egy krémes doboznak! - magyarázta, valószínűleg váratlanul - Ha rákattint a dobozra és aztán az egyik szemlére, akkor azzal megkeni és finomabb. Ha elfogyott én szívesen adok az enyémből!
Így is tett, még készségesen a krémből is tett a zsemlére mielőtt odaadta volna neki, nem akart úgy mesélni neki hogy közben nem ehetett semmit. Érdekes módon most neki ugrott be a tanár-diák példa, mindössze egészen más dologgal kapcsolatban: óra alatt nem lehetett enni, de ő most nem egy tanár volt és a fiú nem egy diák, így zavarta volna hogy az éhes és nem kap enni, miközben ő magyaráz!
- Hasonlít a való élethez! - támasztotta alá helyesléssel - Azonban a ruhánk nem lesz piszkos és fájdalmat nem érzünk mert valamilyen módon le van tiltva a programba, talán a változó korosztályok miatt. A tapasztalat valóban nagyon fontos, de még fontosabb hogy szintlépéskor a pontokat megfelelően osszuk el, erről viszont már beszéltem és a Senpai kérdése sem így hangzott. Tapasztalati pontok szerzése mondható egyszerűnek, szörnyek megölésével vagy küldetések teljesítésével szerezhetőek, de akár egy játékos-játékos elleni párbajjal is lehet szerezni mindkét fél számára. De a párbajok veszélyesek, nem minden játékos elégszik meg csak a győzelemmel, van aki vérre szomjazik! Ezért nem javaslom a Senpainak hogy felkészületlenül vállalkozzon hasonlóra! Viszont a védett településeken kívül nagyon vigyázzon, mert ott játékosok is bármikor megtámadhatják párbajra hívás nélkül, legalább is abból kiindulva amit én erről hallottam. Olyasmi is megütötte a fülemet, hogy védett helyen belül néhány játékos tudja hogyan hívjon párbajra egy alvó játékost, hogy az tudat alatt elfogadja a hívást de ne ébredjen fel és... érti ugye, hogy ez a tehetségtelenek módszere, akiknek nincsen önbizalmuk de gusztustalanul gátlástalanok mint a szörnyek amiket minden nap ölünk! A legjobb módszer így is a küldetések végrehajtása, ezek sok tapasztalatponttal szolgálnak és igencsak változatosak. Van hogy meghatározott számú szörnyet kell megölni, de gyakoriak a bonyolultabb és interaktívabb feladatok is. Egyszer egy apró lény féltékeny volt egy házasodó férfira és ellopta az öltönyét és a jegygyűrűt, szétszórva a ruhadarabokat a dagonyázó vadmalacok között. Miután azok meglettek, felbukkant a kisember más résztvevő játékosok által kergetve, biztosan valami érdekes módon találtak őrá is. Akkor bekerítettük és érdeklődtem az esettel kapcsolatban, nekem tetszett hogy szép szóval hajlandó volt visszaadni a gyűrűt. De szerepeltem másféle küldetésen is, egy kisasszony ártatlanságát kellett megóvnunk hívatlan kérők elől az éjjel, vaddisznók jelentek meg mert valaki ráeresztette őket a kastély birtokra, majd elszabadultak a lovak mert a kertbe huzalok voltak kifeszítve és mi elvágtuk, mert azt hittük hogy valamiért a sövényeket akarták mozgatni velük. De csak az istálló ajtaját tartották ami így kinyílt, tehát volt egy külön mellékküldetés visszaterelni az állatokat... még mindig nem értem, hogy a ráfogott lándzsától miért nem ijedtek meg a lovak, EGYSZERŰEN NEM ÉRTEM! - dühösen felcsattant, az lett volna az egyetlen esélye hogy bármi hasznosat csináljon a küldetés alatt, de nem - Elnézését kérem Senpai, csak hibás volt a küldetés szerintem! De van sok másféle is nem csak sablonos, az említett küldetés is másképpen zárult mint ahogy megkezdődött. Néhány feladat pedig állítólag veszélyesebb is! Egyébként a küldetéseket a települések hirdetőtábláiról lehet felvenni
Végül elhallgatott, megválaszolta a kérdést és a véletlenül felhozott kudarccal teli küldetés emléke felfrissült. Még mindig nem hitte el hogy bármit is igyekezett, semmit nem adott hozzá annak sikeréhez. Olyan rémálom volt mintha azért akarta volna valaki büntetni, mert volt benne gerincesség ahhoz hogy kiálljon és közzé tegye elképzeléseit a küldetés tervekkel kapcsolatban. Kicsit arrogáns volt igen, de pont mint a kitalált történetekben, neki kellett lógó orral eltennie az értékes jutalmat amiért nem dolgozott meg. Igazságtalan éjszaka volt, nem volt erre szebb szó!

by **Zhel T. Everett** Vas. Okt. 07 2012, 14:04

Zhel kérésére Tsubaki helyet foglalt, bár nem úgy ahogyan azt várta volna. Különc egy kislány, de valamilyen szinten aranyosnak találta a hibáit és túlbuzgóságát, na persze nem vallotta volna be senkinek. A fiú is változtatott az ülésén.. eddig normálisan ült a padon, ahogyan azt mindenki használja, de most a lány felé fordult… Feltette a lábait és egyfajta lótuszülésbe helyezkedett a padon. Természetesen karba tett kézzel ült így, egyenes háttal. Ha beszélsz valakivel, akkor a szemébe kell nézni, vagy legalábbis úgy csinálni, mintha odanéznél, de a fiút nem zavarta a szemkontaktus. Nem tulajdonított neki semmi különlegességet. A gyomorkorgás nem talált süket fülekre. Tsubaki elmagyarázta, hogy hogyan kel előkapni a zsemlét és valami ízesítőt hozzá. Meg is nézte egyből a felszerelései között, de mire eljutott oda már kapta is a finom zsemlét. Vonakodva, de elfogadta a zsemlét
-Kö - köszönöm – egy kicsit szemezett vele, majd elkezdett falatozni, persze nem habszolt… szépen úriasan evett, ahogy azt tanulta, bár egy zsemlénél valószínűleg nem számít. Evés közben figyelt tovább arra amit mondott a lány. Ezek szerint itt is vannak sötét lelkű emberek, akik emberöléshez is folyamodnak bizonyos okokból. Mesélés közben előkerült egy nem túl régi történet is, amiben egy új oldalát mutatta meg Zhel előtt.. Bár csak pár pillanatig, de dühös lett. Ami meglepő volt, hogy megint csak bolhából csinált elefántot. Az esetnél nem volt ott, de az alapján amit mesélt neki, nem volt ez olyan égbekiáltó nagy hiba. A monológ végére a fiú okosabb lett, míg Tsubaki a felhozott emlékek miatt egy kicsit maga alatt volt, de ez nem az ő problémája. Valamit viszont muszáj volt mondania.
- Mit kérsz a zsemléért cserébe kis hölgy??- kérdezte a már jól megszokott hangnemben. Hát igen… Talán ez a leghosszabb beszélgetése magán emberként egy idegen emberrel. Nem tudja mikor mit kell mondani, hacsak nem üzletről van szó.
- És megkérnélek, hogy hanyagold a senpai megszólítást. Ha hívni akarsz valahogy akkor hívj a nevemen. Hívj Zhel-nek, Tora-nak vagy Everett-nek

by **Tomoyama Tsubaki** Vas. Okt. 07 2012, 16:23

Tsubaki nem tudhatta, hogy még ha csupán néhány pillanatra is de meglátszott rajta némi rossz érzés. Viszont szerencsére a dolog nem került újra szóba, így lassan összeszedte gondolatai miközben a fiú az egyébként elfogadott zsemle maradékát fogyasztotta el. Ami azt illeti ez egy élmény volt számára, idebent még senkit sem látott ennyire ügyelni arra hogyan eszik, na persze ő maga sem volt az a habzsolós fajta és különben is, éppen ezért volt megelégedve a látvánnyal. Ez volt a gond, idebent a sok közép- és késő-tinédzser hetek alatt kövérre hizlalta volna magát ahogy zabált, ha lett volna erre szimuláció. Persze így a kövéreknek az a sors jutott hogy nem igazán tudtak lefogyni, de ez aligha számított gyorsaságpontok mellett itt, ahol a kinézet az égvilágon semmit sem jelentett. Egy dolog biztosnak tűnt, mégpedig hogy ebben a társaságban nyugodtan tudott volna enni egy fogadóban, mert hát még Rita is egy kicsit habzsolóssá vált az utóbbi időben. De oda se neki, már talált egy jó példaképet étkezés terén és igazából ez számított, hogy voltak még olyan idősebbek akik nem szoktak le róla mire felnőttek. Gondolataiból hirtelen kapta fel a fejét, ugyanis a fiú egy elég különös kérdést tett fel, ami azt illeti Tsubaki nehezen talált rá szót, annyira meglepte
- Nem kérek én érte semmit, a Senpainak szüksége volt rá! - tiltakozott - a valóságban sem igazságos pénzt kérni egy éhes embertől, feltéve ha nem egy éhenkórász az illető! Itt könnyű dolgozni, csak akkor nem ha százak futnak fel és alá a mezőn, megölve minden szörnyet egymás elől. Képzelje Senpai, vannak olyan ingyenélők akik megvárják míg mások meggyengítik a szörnyeket és aztán ők ölik meg, ellopva a tapasztalatpontokat!
Zavarták az olyan semmirekellők és nem is csak akkor, ha éppen előle vadázsták ki a sebesült szörnyeket, hanem más dolgos játékosok elől. Gondolatai azonban nem taglalhatták sokáig az ilyen embereket, mert most valami nagyon nehéz kéréssel fordultak hozzá...
- De hiszen... tiszteletlenség lenne tőlem egy másik, idősebb játékost nem Senpainak szólítani! - ezt mélységesen komolyan vette, eddig egyedül Ritát szólította Onēsannak, Nēchannak, esetlen néha csak úgy Onēchannak de az más helyzet volt - Talán a Senpai vezetékneve... - tűnődött egy mentő lehetőségen, de vajon melyik volt az a három közűl?

by **Zhel T. Everett** Vas. Okt. 07 2012, 17:24

Ahogy egyre több időt tölt el Tsubakival, egyre furcsább és szimpatikusabb lett számára. Ilyen szintű szimpátiát még nem sok embernek sikerült nála elérnie, főleg nem egy gyereknek. Az ő korában általában a játszótéren rohangálnak a kölykök, vagy az iskola udvarán mit sem törődve az apró részletekkel, amire amúgy kellene némi hangsúlyt fektetni. Ez a lányka viszont más. Nagy hangsúlyt fektet az illemre és a tiszteletre, ami még a felnőttek körében is eléggé ritka. Meglepettségét természetesen nem mutatta ki, csupán akkor feledkezett meg magáról egy picit, amikor ételt adott neki, de az is csak egy röpke pillanat volt. Azonban már nem tudta palástolni a meghökkenését, mikor is Tsubaki nem kért tőle semmit sem a zsemléért cserébe. Az emberek mindig akarnak valamit, főleg a gyerekek …. Azok a telhetetlen gyerekek. Bár jótékonyságból mindig adakozott a rászorulóknak akkor is kapzsinak tartotta az egész bandát. Mondjuk nem is szívjóságból tette, csak a népszerűségért. Megérte az a kis összeg azért, hogy az újságok pár napig nagylelkűnek tüntesse fel.
-Az lehetetlen…. Nem akarok tartozni senkinek sem. Nyugodtan kérj valamit. Ha nem arany kell akkor találj ki valami mást. De mindenképpen vissza kell fizetnem .- felelte határozottan. Soha nem tartozott senkinek és ezt nem itt fogja elkezdeni. A másik ami problémát okozott a hölgyeménynek, hogy minden áron Senpainak akarta szólítani, ami viszont egyáltalán nem tetszett a fiúnak.
- Ez valamilyen szinten igaz, de több dolog is ellene szól. Ha az itteni tapasztalatokat nézzük akkor te lennél az én Senpaiom, de egyéb okok miatt természetesen nem foglak így szólítani. A másik pedig hiába illendő a megszólítás, ha az a személynek nem tetszik. A senpai nekem olyan, mint…mint… mint mondjuk neked a pöttöm- magyarázta el a saját szavaival a helyzetet úgy, ahogyan azt ő látja.
-A vezetéknevemet igen gyakran emlegetik, tehát kérlek hívj a keresztnevemen… az egyiken.

by **Tomoyama Tsubaki** Hétf. Okt. 08 2012, 20:30

//Elnézést a késésért, a délutánom eléggé megterhelő volt és azóta reagokat írtam!//

- Csak akkor tartozna nekem, ha bármit is kérnék azért a kis zsömléért cserébe - vetette ellen megint csak magából kiinduló logikával - most mondom hogy nincsen tartozás, ezért sem jöhetnék ide jogosan két nap után behajtani azt, amiről egyszer már lemondtam. Ez egy ajándék, ha kérnék érte valamit az már csereüzlet volna! Ajándékért nem létezik tartozás a választható köszönetnyilvánításon kívül, amit már megkaptam!
Volt némi indulatosság a hangjában, de ezúttal egy civilizált argumentum mérhető határain belül. A Senpai megszólításért folyó ezt követő küzdelemben azonban nem állt jól, mert hogy valóban illetlenség valakit úgy hívni ami őt zavarja. Viszont attól hogy magasabb volta a szintje és a -játékról- többet tudott nála, nem érezte magát okosabbnak és idősebbnek a fiúnál. Így összevetve hát a vita sokkal inkább alakult át egy állóháborúvá mintsem egy eldöntött eredményű csatává. Persze Tsubaki nem volt heves inkább objektívan próbálta megközelíteni a helyzetet, ezért is adta elő gondolatait
- Ez csak egyetlen olyan dolog, amivel kapcsolatban többet tapasztaltam meg, ettől még nem leszek okosabb is... - próbált valamiféle előnyt kovácsolni - A pöttöm pedig csak arra vonatkozik hogyan nézek ki, fájhat de akkor is tény hogy kicsi vagyok! A kinézetem pedig nem befolyásolja az elosztott pontjaimat sem a tudásomat. Ha pedig feltesszük hogy mégis másféleképpen szólítom - fogta egy kicsit kényelmetlenebbre - nem tudom melyik a keresztneve, Tora lehet az egyik mert amikoz bemutatkozott, a T volt középen és akkor az lehet... a másik kettő viszont nem hangzottak ismerős eredetűnek, ezért sem tudom hogy milyen sorrendben használja a nevét. Nem tűnik teljes egészében idevalósinak külsőre, ezért is zavarodtam most össze a nevét illetően! És... kiejteni őket is, nehéz...
Való igaz, Tsubaki számára ott volt a nővérkéje aki gyakrabban mutatkozott be keresztnév-vezetéknél sorrendben, mint ahogy kellett volna

by **Zhel T. Everett** Hétf. Okt. 08 2012, 21:45

// No problem! Én is hulla vagyok ma ezért megértő is Very Happy

//

Zhel-t már-már ámulatba ejtette ez a pöttöm kis lányka, aki rendre nemet mond neki a kéréseire. Legalábbis azokra, amik szöges ellentétben állnak az ő értékrendjével. Egyszerűen nem volt hajlandó kérni valamit azért a kis zsemléért. Szívességet tett neki Tsubaki és ezzel is tartozik.. igaz csak szívességgel, de akkor is. A tartozás az tartozás. Közelebb hajolt a lányhoz annyira, hogy az orruk szinte összeért és egyenesen a lila szemecskékbe bámult. Egy kis nyomást akart rá gyakorolni, ahogy azt egyéb alkalmakkor is szokta, ha a helyzet megkívánta.
- Le-he-tet-len…..- szótagolta a mondandóját kicsit nyomatékosítva.
- Kérj valamit…. Akármit… amit módomban áll megadni. – ha Tsubaki eddig állta a pillantását, akkor eltávolodik egy kicsit… vissza az eredeti távolságra. A senpaios téma sem halad gördülékenyen. Mindkettőnek remek érveik vannak a saját igazuk mellet. Tsubaki magyarázata közben ébredt rá arra, hogy elég illetlen dolgot mondott, ami telán fájó pont a kislánynak. Normális esetben nem érdekelné, de ő mégiscsak egy lány, bármennyire is viselkedik éretten attól még egy fiatal kislány. A pöttömmel talán elvetette a sulykot.
- N-ne haragudj! Nem akartalak megbántani..- hagyták el ezek a szavak az ajkait egy kis pírrel az arcán az zavar miatt, miután enyhén elfordította a tekintetét. De hamar összekapta magát. És folytatta, amit elkezdett.
- De ami fontosabb, hogy kérlek, ne hívj Senpainak- ismételte meg magát..
- Sosem hívtak így és nem is tetszik a hangzása.. egyszerűen nem illik hozzám. Másodszor nyugodtan tegezz le. Csupán 18 éves vagyok… kényelmetlenül érzem magam, ha ennyire öregítesz. – Szavai határozottak voltak, ugyanakkor teljesen nyugodt hangnemben mondta… Egyáltalán nem volt ideges…. Még..
- Jó a szemed Kis hölgy. Félig Amerikai vagyok. Everett a vezetéknevem. Tehát szabadon választhatsz a másik kettő közül. Zhel ( japánul talán Dzher-nek hangzana ) vagy Tora….

by **Tomoyama Tsubaki** Kedd Okt. 09 2012, 00:39

Ez volt végre az egyik olyan helyzet, amikor egy átlag japán is ragaszkodhatott a szemkontaktushoz: vita. Annak civilizáltabb értelmében, bizonyítani kellett az igazát és ehhez szükség volt a korlátozott szembeszállásra, hiszen a fiú vitatkozott vele és nem rendre utasította, felruházva az ellenvetések szabadságával. Ami azt illeti most végre nem magát érezhette illetlennek, hiszen ő nagyon közel hajolt hozzá és ez nem volt mindennapi látvány a tenger ezen oldalán. De Tsubaki nem engedhette meg magának hogy egy szívesen és ajándékba adott zsemléért jogtalan tartozást hajtson be, legfőképpen nem egy nála idősebb személytől, az hatalmas tiszteletlenség lett volna!
- Így van, lehetetlen! - mondta változatlan hangtónussal, habár a szemei zavart izgatottságtól rebegtek, nem szokott ilyen közeli vitákhoz - Nem hozhatok szégyent azzal a családomra, hogy egy zsömléért uzsorás legyek! Egyszerűen... közhely, de ez egyszerűen lehetetlen!

A másik argumentum viszont furcsa fordulatot vett, nem számított arra hogy szavai végeztével a fiú bocsánatkéréssel kezdi saját mondanivalóját. Márpedig illedelmes gesztus volt, csak Tsubakit bántotta az hogy még ha tényleg egy nagyon zavaró jelző is volt rá, attól még igazat mondott!
- Elfogadom a bocsánatkérését! - mondta Tsubaki, miután végig hallgatta - De ugyanakkor igazságot közölt egy nálánál fiatalabbnak, amiért nem hibáztathatja senki! Viszont éppen ezért, szólíthatom talán önt Tora-sannak de... olyan hogy csak Tora, nem szabad! Nem tegezhetem, az már égbekiáltó tiszteletlenség volna tőlem úgy hogy nem is ismerem hosszú idő óta! Önt sem tegezték a barátain kívül az iskolában, márpedig a beszédéből és a hibátlan kiejtéséből ítélve itt járt iskolába, kell hogy értse miről beszélek. A legsúlyosabb vétek lenne tőlem, ha ennyire tiszteletlen volnék még ha a Senpaijajajaj Tora-san maga is kér erre! Elhiszem önnek és megértem hogy nem csak itteni rokonai és ismerősei vannak így ezért hozzájuk is szokott, de én nem. És egyébként... mint korábban is, csak szégyent hoznék a családomra!
A nővérére, nem hozhatott szégyent a nővérére... ahogy a bátyja emlékére sem, azt végképp nem tehette!

by Ajánlott tartalom

Északi rész

Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész

Re: Északi rész