Re: Északi rész

by **Shukaku** Pént. Jún. 06 2014, 21:21

A sárkány megrázza a fejét, és ezúttal közbeszól. Ki kell javítania Álomkelőt, mert nem akarja, hogy ebből az ügyből félreértés kerekedjék. Ráadásul rögtön kettő.
-Nem az eltűnésetekre gondoltam… bár az csak rontott a helyzeten. Shu nincs a céhben olyan régóta mint ti vagy Peter, és szerintem ha ő észre tudta venni Chan állapotát, akkor a céhvezér is tudja. Már akkor gond volt vele, amikor a folyosón párbajoztunk. Azt pedig nem tudom, hogy Peter kételkedik-e a hűségében, de ha jó vezér, akkor nem bíz rá egy ilyen postot. Én sem tenném. Nem a megbízhatóságával van baj, hanem egyszerűen azzal, hogy túl…
Egy ideig keresi a megfelelő szót, de mivel nem találja, így inkább másképpen fejezi ki magát.
-Nem elég stabil. Ha még több feladatot adnánk neki, akkor talán egy ideig örülne, hogy van dolga, de azután talán itt is úgy gondolná, hogy nem elég jó amit csinál, vagy rosszul csinálja. Egy céhet vezetni nehéz. Nekünk is nehéz, nem tudom, hogy ő meg tudna-e vele bírózni, és ezt szerintem Peter ugyanúgy gondolja, ahogyan én. Neked kell őt segítened. Talán rád sem akar több feladatot rakni… biztosan elég az is, hogy tartsd benne a lelket.
A bossos kérdésre újra csak megcsóválja a fejét. Valahogy sejtette, hogy ez lesz, hiszen a bizonyítási vágy könnyen űzheti az embereket a termekbe… de nem biztos abban, hogy az a lány odavaló.
-Szerinted jó ötlet? Mindketten ott voltunk a gyűrűs esetnél. Nem hiszem, hogy bármelyikük a frontra való lenne… persze nem tudom, hogy Chan azóta mennyit fejlődött… de még a frontharcosok sem valók a frontra. Alapvető hibákat vétenek, és nem képesek csapatként működni. És Chan csak még nagyobbat fog csalódni, ha eléritek azt a szintet, ahonnan nincs tovább. Ha most jót tesz neki a boss, akkor csinálja. Ezt te tudod megállapítani. De hozd ki mielőtt megragadtok valahol, és csak kudarc lesz minden próbálkozás.
A visszaszívott szavakra felbillenti a fülét, és csak még kíváncsibban figyel.
-Nem tudom, hogy mit mondott a kertben, de nem is akarom tudni. Illetve… akarom, de Shu szerint titok. Nekem Shu azt mondta, hogy a bocsánatkérést személyesen kell megtenni. Én hiába mondok bármit is Chan nevében. Ezt a gazdádnak kell meglépnie.

by **Chancery** Pént. Jún. 06 2014, 21:42

Ezúttal kicsit több időt hagyok magamnak a reagálásra, gondolkodásnak. Szokták mondani, hogy a petek olykor hasonlítanak a gazdáikra, így magam sem tudom pontosan, mi is lehet ez. Csak az biztos, hogy ha a gazdámban csak rosszat látnak, azt nem csupán ő, de én is a szívemre veszem.
~Timidusz...~ -csóválom meg végül a fejem. ~Meg kell tanulnod úgy rávilágítani valaki negatív tulajdonságaira, hogy nem bántod meg az illetőt.~
Mondom, pusztán azért, hogy ha netalán a jövőben ezt Csan előtt mondaná így, ilyen megfogalmazásban... hát, annak biztos az lenne a vége, hogy minden eddigi munkám a kukában landol, ahogy mondani szokták a kétlábúak.
~Soha nem szabad elhamarkodottan ítélni, ezt Pitörnek is tudnia kéne.~ -kezdem, miután végighallgattam a sárkányt, és én magam is összeszedtem minden kallódó gondolatom. ~Csak instabil, ezt a szót kerested. De csak érzelmileg az, és amennyire én tudom, az eddigi munkájára ez sosem hatott ki. Sukaku mesélt neked az iskolákról esetleg, ahova az emberek járnak tanulni?~
Kicsit feljebb nézek, a Holdra. Picit eltöprengek, vajon miért szeretik annyira a kutyák Neutral

~Talán igaza van Pitörnek, de legalább két kedves szava lehetett volna aznap a lányhoz, hogy ne legyen tragédia. Akkor most nem lennénk itt. Az olyanoknak, mint Csan, néha két szó is elég, vagy egy egyszerű mosoly, egy ölelés. Bármi, ami azt sugallja, hogy mondjuk egy bukás ellenére is érnek valamit a másik szemében - mintha egy virágot öntöznének. Sőt... talán ez minden emberre is igaz lehet. Sukakura is.~
A frontra tett megjegyzése viszont már engem idegesít, személy szerint. Füleimet hátracsapom, farkam izgatottan járni kezd a szokott félkörívben. ~Tehát szerinted én sem vagyok oda való?~ -kérdezem némileg ingerülten, majd végül elnevetem magam. ~Igazad lehet. Bár csodálkozom rajta, hogy ilyen pesszimistán tekintesz a dologra. A bossok legyőzésénél nagyobb fejlődési lehetőség nincs. Az embereknek pedig ad egy olyan löketet, amiről az imént beszéltem, olyat, amitől nem zuhannak össze magatehetlenül. Úgy érzik, érnek valamit a hiearchiában. Hogy szükség van rájuk, pótolhatatlanok. Önbizalmat ad nekik.~ -jut végre eszembe a szó, amit kergettem a rengetegben. ~Csan pedig ezt máshonnan sosem kaphatná meg. Én fejlődök tőle, ő pedig talán egy idő után jobban érzi magát tőle.~
Végül még mindig mosolyogva és jókedvűen, de annál méregtől csöpögősebben teszem hozzá. ~Csan döntéseibe sose fogok beleszólni. Mindent beleértve. Nem fogom tutujgatni meg irányítgatni, hogy mikor mit csináljon. Csak követem és megvédem a SAO veszélyeitől. Önmagától nem fogom megvédeni. Mivel én tudom már, hogy fölösleges. Öngyilkosságra hajlama van, de bátorsága sosem lesz, emiatt sosem fogja megtenni. Dzséj puszta gondolata is vissza fogja tartani tőle, én pedig hiszek benne.~
Felállok onnan, ahol eddig ültem, és pár méterrel odébb sétálok lassan. Így már nem csak a kertre, de egy fordulattal az utcára is rálátok. ~Hát rendben. Bár én azon a véleményen vagyok, hogy Su-nak is bocsánatot kéne kérnie.~

by **Shukaku** Pént. Jún. 06 2014, 22:24

-Igyekszem. Ezt már Shu is mondta… de én nem fogok senkinek sem hazudni. Neked sem. Felesleges szépíteni a dolgokat. Nemrég találkoztunk Yurihimével. Nem tudom, hogy ismered-e. Ő ügyetlen volt, és beleesett a vízbe. Shu azt hazudta neki, hogy nem láthatta, mire én megmondtam, hogy de láthatta volna, ha odafigyel. Erre nem sértődött meg. Azt mondta, hogy az udvariasság csak addig fontos, ameddig valaki tisztességes tud maradni. Én pedig igyekszem becsületes maradni. Megnéztem a könyvtárban, ez azt jelenti, hogy tisztességes, igazmondó és segítőkész… meg ilyenek. Segíteni pedig csak akkor tudunk valakinek, ha rávilágítunk a hibáira, mert különben nem fogja tudni őket megváltoztatni. Shu is így gondolja… ezért nem szereti, ha a felnőttek hitegetik. Ezt ő mondta.
Elhallgatott, és kissé bűnbánóan nézett a macskára.
-Nem akarok senkit megsérteni, de hazudni sem fogok. Az pedig, hogy valaki érzelmileg… instabil, az kihat mindenre. Emlékszel amikor Shu nekiment annak a vezérnek. Az emberek az érzelmeik miatt nem képesek jó döntéseket hozni. Nem tudhatjuk, hogy ez mikor jön ki rajtuk. Ezért kell mindig mellettük lennünk. Meséltem neked Shu álmairól… még akkor is lehet baja. Nem tudom, hogy Channál ez mikor és mire hat ki, és azt sem hiszem, hogy elhamarkodott lenne az ítélet. Ne hidd, hogy bármi bajom lenne a gazdáddal. Megbízom benne és harcolnék is az oldalán. Ennél nagyobb bizalom nincs. Ettől függetlenül ugyanúgy nem alkalmas még valamire, ahogyan Shu sem alkalmas bizonyos dolgokra, vagy ahogyan mi sem vagyunk alkalmasak másra. Mindenki másban ügyes, ezt is Shu mondta. Chan nagyon jól főz, és jobban harcol, mint Shu. És gondolom Shu sem véletlenül akart pont vele beszélgetni. Az iskoláról pedig… csak annyit mondott, hogy ott tanulnak. Nem sokat beszél az állítólagos kinti világukról, én pedig nem faggatom. Örülök, hogy kezdi elfelejteni, mert csak szomorú lesz tőle mindig.
Ezután ismételten csak megcsóválja a fejét, és folytatja. Általában nem szokott ennyit beszélni, de Álommal lehet.
-Azt nem tudom, hogy Peter mit csinált, és mit nem. Az előbbi is csak találgatás volt, hogy magyarázatot találjunk ketten. Shu kibékülni akart Channal, amikor legutóbb találkoztak. Megbeszélni vele, hogy miért irigy és féltékeny rá. És… ő még Alexel is kibékült, sőt még Daneenak is megbocsájtott. Kétszer is. És Chantól is bocsánatot kért levélben. Ráadásul nem sokkal előtte még direkt neki is készített ételt halakból. Biztosan ő is elrontott dolgokat… de nem tudja, hogy mit kellene tennie, és ebben én sem tudok neki segíteni. Azt reméltem, hogy te tudod.
Kicsit elszomorodik, de a bossos kifakadást még így sem tudja magára venni. Úgy látszik Chan természete kihatott Álomkelőre is… vagy csak késő van, vagy eleve zavarja a cicát a téma. A sárkány azonban nyugodt hangon felel.
-Nem rólad beszéltem, hanem a gazdádról, és nincs ebben semmi pesszimizmus. Sőt, ez inkább jó dolog. Ha az emberek rájönnek majd, hogy elérhetetlen álmokat kergetnek, akkor végre megnyugszanak, és lesz idejük foglalkozni egymással, vagy a világ szép dolgaival. Igen, fejlődni gyorsabban lehetne, ha mi is mennénk a bossra, de nem fogom pont az ellenkezőjét tenni, mint amit Shu akar. Nekem ő a legfontosabb, ahogy neked Chan. Ez így helyes. És azt sem mondtam, hogy rövidtávon ne lenne jó a boss, és azt is tudom, hogy te képes leszel meglátni, hogy mikor kell abbahagyni. A folyamatos vereség már csak rontani fog rajta, nem pedig segíteni.
Az utolsó pár mondatra, csak visszahelyezte a fejét a mellsőire, és legyintett a farkával.
-Jó neked. Ha Chan ezt tudja, akkor ebben is előrébb jár, mint Shu. Nem hiszem, hogy valaha is meg kellett volna védenem a világ veszélyeitől. Nekem őt leginkább a többi embertől, és önmagától kell megvédeni.

by **Chancery** Pént. Jún. 06 2014, 22:51

~Talán öt perc se telt el. Máris elfelejtetted volna, amit mondtam?~ -kérdezem kíváncsian, egyben hitetlenkedve. ~Az emberek nem egyformák. Yurihiméről sokszor hallottunk már. Ő teli van önbizalommal, neki nincs szüksége annyi locsolásra, mint Sunak vagy Csannak. Szóval ez a hasonlatod olyannyira volt téves, mint az enyém veled és Hiszameval kapcsolatban.~
Az utcát figyelve hallgatom tovább a sárkányt, bár magamban úgy vagyok vele, hogy ennek a beszélgetésnek lassan ideje véget vetni. Későn hazainduló emberek sietnek dolgukra néha a köveken, valaki meg mintha keresne valamit. Időnként kinyúlok, csatornákat nyitok feléjük, de egyikük adatai sem ismerősek.
~Csan nem lenne instabil, ha nem olyan élete lenne a céhben, amilyen.~ -hunyom le végül a szemem. ~De persze ezt sosem fogják elhinni neki, akármennyire is kéri. Ordíthat ő akármennyire, nem fogják meghallani.~
A gondolataim csapongani kezdenek, képek kúsznak a szemem elé, és a nyitott csatornának hála Timidusz felé is. Még az épp arra járó is megáll egy pillanatra és csodálkozón nézett körbe, honnan jöhetett a kósza emlékkép egy fekete hollóról, ami megcsípi a fülem. Gyorsan elvágom felé a csatornát, mielőtt azt gondolná, megőrült a játéktól, és megvárom, amíg tovább megy.
Ám végül ismét elnevetem magam.
~Tehát Csan mindenképp személyesen kérjen bocsánatot, de Sunak elég, ha levélben teszi ugyanezt? :]~ -ez a hirtelen ellentmondás a két mondat között szinte jókedvre derít, a füleim legalább már nem hátrafelé lapulnak. ~A halakat meg Dzséj kapta meg, tudjuk. Már rég belapátolta, mire Csannak egyáltalán tudomása lett róla. Véleménye szerint finom volt.~
A boss témájára való visszatérés hallatán viszont eleresztek egy jó nagy, macskás sóhajt. Elég mókásan hangzik a mi orrunkból egyesek szerint, de mi is ugyanolyan fontossággal csináljuk időnként, mint az emberek. Elvégre, nekünk is ugyanúgy vannak érzelmeink.
~Nem az a lényeg, hogy győzelem vagy vereség.~ -rázom meg végül a fejem. ~Hanem hogy társaságban van, ahol páran figyelnek rá. Mikor a Hullafalókkal küzdöttünk, és csak meghallotta a nevét Hinaritól vagy bárki mástól, hogy védjék meg, mikor bajba került, már attól jól érezte magát. Amikor pedig ő tudott segíteni valakinek, még nagyobb örömmel töltötte el. Már az olyan volt neki, mintha egy száradó virágnak vizet adnál. Ha győzünk és ezáltal fejlődünk, az nekem jó, és hab a tortán, ahogy mondani szokták. Csan a SAOn belül sosem törekedett semmire. Mondtam, ő az emberi társadalmi ranglétrán szeretett volna feljebb kerülni, azt szerette volna, ha rá is figyelnek, ha tudják, egyáltalán kicsoda ő. Úgy, mint ahogy most Su-t ismeri szinte egész Aincrad, bár véleményem szerint ez elsősorban neked köszönhető :]~
Ismét visszafordulok egy utca felé, és figyelek egy elsiető lányt. ~Úgy is mondhatnám, Csan csak annyit akart elérni, hogy valaki azt mondja neki, "Ügyes vagy", nem pedig az ellentétét.~

by **Shukaku** Pént. Jún. 06 2014, 23:18

Nem adhatok mást, csak mi lényegem. Ha a sárkány ismerte volna ezt az idézetet, most bizonyára megosztotta volna a macskával, de mivel nem ismerte, és nem is tudta volna ilyen jól megfogalmazni, így hosszabban kellett kifejtenie.
-Nem hazudhatok neki, ezt értsd meg. Azt megtehetem, hogy nem mondom el a rossz dolgokat, csak a jókat… igaz már az is hazugság… de… nem… az is hazugság. Ilyenkor általában nem mondok semmit, de már azzal is hazudok. Te kimondod amit gondolsz, és én nem sértődöm meg, hanem igyekszem tanulni belőle, megfogadni a tanácsot és kijavítani a hibámat. Fejlődni. És tudom, hogy jót akarsz, mert neked is ez az érdeked. Egy céhben vagyunk, így erősítjük egymást. Én is ezért tanítom az új tagokat. Az emberek miért nem képesek ezt az egyszerű dolgot megérteni?
Fel sem emelte a fejét. Valami olyasmit tapasztalt, amit nagyon nem akart. Álomkelő sem adott egyenes választ arra, hogy mit kellene tenniük, ami azt jelentette, hogy ő sem tudja. Ez pedig minden eddigi elképzelésnél csak rosszabb volt.
-Shu meghallgatta volna, és én is meghallgatom. Milyen életet szeretne Chan a céhben? Hogyan segíthetünk?
Nem akarta elhinni, hogy a lányhoz legközelebb álló pet sem ismeri a válaszokat. Az katasztrófát jelentene.
-Nem. Nem elég, de Shu fél a gazdádtól. Fél attól, hogy mindent csak jobban elrontana. Nem véletlenül kér tanácsot sokaktól, hogy mit tegyen. Nagyon kétségbe van esve, és bántja a helyzet. Azt hiszi, hogy az ő hibája, de nem mer lépni, mert nem akarja tovább rontani. Chan azt írta, hogy minden rendben van, és elkergeti a felhőket… Shu szerint ilyenkor türelmesnek kell lenni. Most ezt teszi. Vár arra, hogy Chan visszatérjen.
A halas epizódra ő is csak fújni tudott egyet. Ha az emberek már arra sem képesek, hogy egy levelet elolvassanak, és ne éljék fel a másoknak készített ételeket… ráadásul úgy, hogy Jay elvileg Chan párja, ami elvileg valami hasonló, mint az idomár-pet kapcsolat. Timidusnak soha nem jutna eszébe elenni Shu elől a szendvicseit.
-Remélem, hogy nem lesz bajotok a bossozásból. Azt pedig nem tudom, hogy kik ismernek minket és mennyire. Sokat szafarizunk, oda pedig mások is járnak. Még úgy is, hogy direkt korán vagy későn megyünk. Shu nem szereti a tömeget, és nagyon ismerkedni sem akar… nem az ő hibája, hogy ha ismerik. Ő csak… nem bánt meg másokat azzal, hogy elmondja az igazat, amikor egyedül szeretne lenni.
Egy pillanatra a macskára sandít, hogy az érti-e a célzást, majd még savanyúan hozzáteszi, az utolsó mondatra reagálva.
-A halak mellé írt üzeneten ez is szerepelt.

by **Chancery** Szomb. Jún. 07 2014, 00:40

Nem is tudom, mikor jöttem rá, hogy olykor sokkal egyszerűbb képekkel kommunikálni. Valamikor Csan mániájának elején lehetett. Abból jutott eszembe, hogy sokszor próbálkoztam az idegeit a rendes medrébe terelni azzal, hogy emlékeztettem őt a megnyugtató óceánra. Próbáltam a tenger képét vetítetni elé, a nyugodt, végtelen kékségét, és elhitetni vele, hogy én még mindig ugyanaz vagyok, aki kölyökkorában, hogy még mindig szólíthat felőlem Richard Parkernek is, ha ez megnyugtatja. Néha bevált, néha nem. Én pedig úgy gondoltam, a jövőben talán másokon is használhatnám a tudást.
~Ha hallgatsz, az még nem hazugság. A hazugságok általában a kimondott, igaztalan szavak. Ha valamit nem mondasz ki, azt nem hazudod, hanem elhallgatod. Az elhallgatott információ nem egyenlő azzal, mint ha hazudnál valakinek. Szóval efelől megnyugodhatsz.~
Ahogy kimondja, mit szokott csinálni az új tagokkal, egyszeriben minden értelmet nyer még nekem is. Megfordulok, hogy jobban rálássak a sárkányra, és kitörő érzelmeimet, miszerint most boldog vagyok attól, hogy valamit felfedeztem, még ő is érezheti. Kicsit olyan, mintha a ragyogó napfényt képzelném magam elé.
~Oh, hát meg is van! Ugye, te elvállaltad, hogy tanítod az újakat. És valljuk be, nincs is valami sok új tagunk. Azokat mind a szárnyaid alá vetted, dolgozol velük. Nekem pedig nem marad munka, hisz szinte elveszed előlem.~
Teszek két lépést oldalra, majd két lépést vissza. Hagyok némi időt Timidusznak, hogy felfoghassa, majd folytatom. ~A társaink között is szinte ugyanez zajlik. Sukaku elveszi a munkát Csan elől. Csak velem ellentétben Csant ezt bántja is, mert haszontalannak érzi magát. Igaz, ez még nem változtat azon, hogy mire vágyik... mégis olyan...~
Timidusz egy tükröt pillanthat meg, kósza képet, amit akaratlanul is kivetítek. Amióta tudatosan is szoktam ezt a módszert használni, szeret kicsúszni az irányításom alól, ha nem figyelek oda. Tovább járkálok, és magam sem tudom, csak magamban motyogok-e, vagy Timiduszhoz beszélek.
~Az emberek mindig mindent túlbonyolítanak. Legalábbis a többségük. Csan pedig különösen. Tény, hogy vágyik a szeretetre meg a megértésre, olyan fajtára, amit nem Dzséjtől kap. Mert az másmilyen, mint ha Sukakutól vagy Pitörtől kapná. De végülis az üldözési mániáját az robbantotta ki, hogy nem volt munkája a céhen belül. Mert az Sukakué lett. Oh, alig várom, hogy ezt megvilágosítsam neki. Talán akkor végre hajlandó visszajönni ide *.*~
A kandalló melege, a pihe-puha párnám a kosárban, az érzés, hogy nem fán vagy avarban kell aludjak, mindazt nappal, hogy este Csanra vigyázhassak.
Végül lenyugszom. A felismerés okozta izgalom alább hagy, de tény, hogy a lelkem most kissé felpezsdült mindettől, és jobb kedvvel állok a sárkány elé. Meghallgatom, ismét az utcát nézve, fülem viszont a kislány szobája felé siklik, mint valami radar. Hallgatom a szuszogását és eszembe ötlik valami. Valami, ami eddig nem jutott eszembe, pedig még próbálkoztam is vele, mikor az erdőből ránk támadó banditákkal küzdöttünk Kobura, Shana és Ken védelmében.
~Majd... majd beszélgetek Suval is valamikor. Mert Csantól fölösleges félni. Hisztis perszóna tud lenni, de olyankor is csak ugat, de nem harap. Megértem, mert Csannál bonyolultabb emberrel még sosem találkoztam. Annak a lánynak nincs állandó személyisége. Ha gondolod, te is mesélhetsz neki, de én is elmondhatok neki mindent, amit tudok. Hogy ne féljen többé.~
Szórakozottan kuncogok, macskamódra, arcom tipikus mosolyt vesz fel, és magam alá húzom a lábaimat.
~Hát, ha úgy vesszük, kicsit talán én is olyan vagyok, mint ő.~
A szafari szó hallatán érdeklődve pillantok fel a tollas jószágra. ~Nocsak. Ez esetben egyik nap elmehetnénk együtt vadászni. Mostanság én is szívesen töltöm az időmet a szafari területén.~
Az üzenet viszont meglep, hisz emlékeim szerint...
~...mi nem kaptunk mellé üzenetet. Talán Dzséj eltette és elfelejtette átadni... vagy valami más történt...~
Mondjuk a user már rég nem emlékszik rá, és az olvasás pillanatában is rögvest elfeledkezett róla, mert nem volt épp alkalma elmenteni... utána meg elfelejtette... de ilyesmire miért is gondolok? Mi az a user...? >.>

by **Shukaku** Szomb. Jún. 07 2014, 05:44

A sárkány ritkán mond ellent Álomnak, most azonban úgy érzi, hogy a macska téved, és ennek természetesen hangot is ad, hiszen pont ebben a kérdésben téved.
-Nem hiszem. Lehet, hogy igazad van, de nem hiszem. Ha valami fontosat nem mondasz el, azzal úgy csinálsz, azt hazudod, hogy nincs semmi információd a másik számára. Szerintem ez csak a hazugság kíméletesnek látszó módja. Ezzel nem a másikat védjük, hanem önmagunkat. Aki elhallgat valamit, az valamilyen előnyre törekszik, de legalább is valamilyen hátrányt akar elkerülni. Talán azt hiszed, hogy kíméletes vagy, és jót teszel, de ha kiderül, hogy tudtál valamit, és nem mondtad el a társadnak… én inkább nem hazudok sehogy.
A képekre csak vigyorog, és ide-oda mozgatja a fülét. Természetesnek veszi, hogy Álom az intelligenciája miatt minden kommunikációs csatornát kihasznál, hogy a lehető legjobban megértesse magát. A petek, de még a mobok is jobban csinálják ezt, mint az emberek. Az embereknek még rendes fülük és farkuk sincs, hogy annak az állásából következtetni lehessen a hangulatukra. Ezért is nehezebb őket leolvasni és megfejteni. A példára lassan bólint, de azért a kétkedés még mindig ott van a tekintetében.
-Az emberek furák, és nem képesek megérteni a dolgokat. Téged ez nem bánt. Te is tudod, hogy ha te tanítasz engem, akkor ha én ezt a tudást átadom Falconak vagy Rosának, akkor azzal te is tanítod őket. És persze azért, mert én gyakorlom velük, te ugyanúgy megteheted. Nincsenek kisajátítva. Ugyanezt megtehetné Chan is. Csak… ő ezt is furán kezeli. Shu ezen is gondolkodott. Azon, hogy segítene Channak, de arra jutott, hogy a lány akkor is azt látná, hogy el akarja venni a munkáját. És persze jól jönne Shukakunak is a segítség. Ahogyan Shu is segít Leának a kertben. Vagy ahogy Utának a boltban. Vagy ahogy egymást segítjük. Egyikünk sem lesz ettől haszontalan.
A tükör képét nem érti, így kérdő tekintettel pislant a macskára.
-Shuval jobb ha te beszélsz. Te ismered jobban Chant. Szafarira pedig bármikor szívesen elkísérlek, de ha meg is akarod enni amit fogtál, akkor az idomárok nélkül kell mennünk.
Az üzenet kérdésére egy újabb elégedetlen prüszkölést hallat. Szóval az egész Jay hibája. Gyönyörű. Talán ha célba ér az ajándék, és vele a mellé kihelyezett cetli is, úgy talán megelőzhető lett volna ez az egész kavarodás.

by **Chancery** Szomb. Jún. 07 2014, 12:29

A jelek szerint ez most egy olyan téma lesz, amiben vagy átmenetileg, vagy örökké különbözni fog a véleményünk. Bár el kell ismerni, a sárkány gondolkodásmódja sem elhanyagolható, bár ez is csak azt mutatja, az emberek mennyire megbonyolították az életet, és ez már ránk is kihatással van. Tekintve, hogy ők a "Föld hatalmas urai", így elég gúnyolódó hangsúlyban, az állatok sem menekülhetnek, főleg azok nem, akik hozzánk hasonló intelligenciával rendelkeznek.
~Talán csak szituációtól függő a dolog.~ -hunyom le végül lassan a szemem, a farkasm nyugodt állapotban tekeredik a testem mellé. ~Én például kérésre elhallgatom előled, amit a társad mondott Csannak a kertben. És nem érzem úgy, hogy hazudnék, de talán ha nem tudnám, hogy nem szeretnéd tudni, és úgy hallgatnám el, hazugságnak érezném. Hmm-hmm, maradjunk annyiban, hogy igazat adunk egymásnak, és majd egy nap talán kiderül, mi is pontosan...~
Majd nyugodtan végighallgatom az eszmefuttatást, és azt kívánom, bár Csan is hallaná ezeket. Tudom, hogy nem értene velük egyet, és magamban a szavakat szedem össze arra, hogy ezt hamarosan én magam is kifejtsem. A gazdám álláspontját ismerem a legjobban, és örülök, hogy megismerem Timiduszét, és általa talán Sukakuét is. Elég szánalmas mondjuk, hogy postagalambként kell funkcionáljak (hisz hacsak erre nem kapok külön kérést, úgyis mesélek neki a mai estéről), de ha az emberek gyávák és nem hajlandóak békét kötni, akkor ez a mi feladatunkká avanzsálódik.
~Ennyire sose gondoltam bele. Én nem is törődöm vele, hogy van-e itt munkám vagy sem. Én meg vagyok elégedve a szereppel, amit betöltök. Ez viszont megint egy olyan dolog, amiben az emberek talán különböznek tőlünk. Szerintem neveltetésükből fakadóan is. Már említettem neked az iskolát; ez egy olyan hely, ahova az embergyerekek járnak okosodni, kevés sikerrel. A sok gyerekre egy vagy pár tanár figyel, tanítja őket, mint ahogy te a kisebb peteket, de minden tanár csak egy-egy témában járatos. Azt a tudását adja át a gyerekeknek. Ők viszont nem adják tovább, hacsak nem a saját gyerekeiknek, akik viszont nagyobb részt szintén az iskolákban tanulnak meg mindent. Emiatt az emberek megszokták, hogy csak egy tanáruk van, akihez fordulnak, egy mentoruk, akitől segítséget várhatnak. Így ha Sukaku valakit felkarol mint tanító, Csan máris kiesik a tanulók látószögéből, mert azok utána csakis Sukakutól fognak segítséget remélni. Mert ezt nevelték már beléjük az iskolákban.~
Kicsit hallgatom a lány szuszogását, töprengve, hogy miért kell az embereknek folyton-folyvást nehezíteniük az egymás mellett élést. Csan már úgyis ébren van egy ideje, és a felé kivetített, néma csatornán át érzem, hogy keresi, merre vagyok. Szólítgat, vagyis ezek szerint elfelejtette, hogy a macskák azok csak akkor reagálnak egy hívásra, ha akarnak is ˇ^ˇ

~Egészségedre.~ -kuncogok egy sort a prüszkölés hallatán, majd egy finnyás fintor kíséretében jómagam is megismétlem a műveletet. ~Áh, nem. Ha van lehetőség a hús megfőzetésére, akkor maradok annál. Nyersen nem olyan élvezetes.~

by **Shukaku** Szomb. Jún. 07 2014, 13:00

Éppenséggel Álomnak valóban igaza volt abban, hogy Timidus kérése és a látszólagos önellentmondás valóban az emberek, vagy inkább egy ember ráhatása miatt keletkezett, és ezt maga a sárkány is nagyon jól tudta.
-Nem hiszem, hogy szituációtól függne. Egy ilyen fontos szabály, egy alapszabály nem szabad, hogy szituációtól függjön. Viszont a másik dologban igazad van. Elhallgatod előlem a beszélgetésüket, bár azt nem mondod, hogy nincs mit elhallgatni. Én ésszerűbbnek tartanám, hogy mindent elmondjuk egymásnak, de nem fogom megszegni az ígéretemet. Ez a szabály még a hazugságnál is fontosabb. Shu azt mondta, hogy ez titok, én pedig megígértem neki, hogy nem kutakodok a titkai után. Majd ha akarja, és fontosnak gondolja, akkor elmondja. Nem tűnik úgy, mintha veszélyt jelentene ez a titok.
Arra a felhozatalra, hogy majd idővel kiderül, hogy melyiküknek volt igaza, csak bólintani tudott. Jobb ötlete nem volt neki sem. A kifejtett példára azonban csak értetlenül tudott bámulni.
-De… ha pont az előbb mondtad, hogy minden tanár csak azt tanítja, amihez legjobban ért, akkor nem egy tanáruk van. És én is pont ezt csinálom. Nem én fogom megtanítani Utahimét főzni, vagy Rosat olvasni, mert ahhoz Chan vagy Shu ért jobban. Viszont azt nem engedem, hogy Shu beleszóljon abba, amikor harcolni oktatom a főnixeket. Channak csak meg kell találnia azt, amiben ő a jobb, és amit Shu nem is próbál tanítani, és én sem, és akkor azokkal a problémákkal majd hozzá mennek. Ugyanúgy, mint ahogy én is úgy tartom jónak, hogy te beszélj Shuval Chanról, hiszen a te gazdád, így tudom, hogy neked több rálátásod van erre. Mi ebben olyan nagyon bonyolult, hogy az emberek nem képesek felfogni?
A sárkány egyáltalán nem tekintette egyik embert sem a világ urának. Nem nézte le őket, hiszen számtalan dolgot tanult már tőlük, de azt soha nem ismerte volna el, hogy felette állnak csak azért, mert emberek, hiszen ez egyszerűen nem volt igaz. A szafarira csak elvigyorodott, és bólintott.
-Jelöld ki a helyszínt és az időpontot. Ott leszünk.

by **Chancery** Szomb. Jún. 07 2014, 13:43

~Mert Csan tanította Sukakut is. Azokhoz ért, amikhez ő is. Csak a kristályírásról tudok, hogy Csan abban ügyesebb lenne, de nemrégiben egy boszorkányt azt is elvette tőle.~ -gondolok a csillogó, fekete hajra, a különös tekintetre, a titokzatos másik szemre, mit eltakart, a hollóra és arra a vérfagyasztó mosolyra. Ahogy egy tetőgerendáról néztem végig, hogy a fekete boszorkány a különös ruhában majdnem átugrik a pult fölött, üvölt teljes torka szakadtából, Csan pedig sápadt arccal hallgatja.
Lehunyom a szemem, hogy koncentrálhassak, és a képek áradatát megszakítsam. Talán kissé hiba volt ezt megtanulnom, viszont tisztába vagyok azzal, hogy ez időbe telik.
~Viszont ezt meg fogom neki mondani. Érzésem szerint hamarosan.~ -folytatom végül egy ásítás közepette. ~Talán mégis van valami, amiről még én sem tudom, hogy képes rá, talán ő maga sem. Örülnék neki, ha lenne... ha valaki szeret tanítani, rosszul viseli, ha elveszik a munkáját.~
Utolsó kérdése viszont ismét rám varázsolja a macskás mosolyt és szinte beleremeg a bajszom a kuncogásba. ~Az embereknél nincs furcsább faj. Ez pont Csan legutóbb olvasott könyvében volt.~
Felállok és nyújtózok egy nagyot először egyik, majd másik irányba. Hátam szinte hullámzik, mint a tenger, és gondolataim csatornái kinyúlnak az éjszakába. Megnyugtatom, hogy minden rendben velem, ne aggódjon. Azt már nem tudom, ez hatott-e valamennyit.
~Előtte még eljövök valamelyik nap. Talán holnap, vagy utána, ha kipihentem magam. És ha gondolod, te is beszélgethetsz Csannak. Hát ha válaszol olyan kérdésekre, amikre én nem tudtam. Legalább mi értsük meg őket jobban, ha már egymást képtelenek. De ne aggódj. Nem szokásom sokat várakozni, ha vadászatról van szó. :]~

by **Shukaku** Szomb. Jún. 07 2014, 14:01

A sárkány újra csak bólint. A boszorkányos képbe egy pillanatra hátracsapja a füleit. Nem kérdez rá arra, hogy mit jelent az, hogy elvette Chan képességét. Felesleges rákérdeznie, hiszen akármit is jelent, tehetetlen ellene. Felesleges lenne azzal is előhozakodnia, hogy arról egyáltalán nem Shu tehet, hogy Chan átadta neki a tudását, és igazából már akkor egyértelmű volt, hogy a lány majd követi a példáját. Talán azt is ő tanította neki így akaratlanul, hogy tanítania kell. Ő a szárnyai alá vette Shut, Shu pedig ugyanígy jár el Utahimével. Persze a lány egyáltalán nem az a nagy tanító, mindössze csak segít, ha kérik. A sárkánynak azonban eszébe jut egy fontos dolog, amelyen talán elindulhat a macsek.
-Próbálkozzatok más kasztokkal. Shukakut nem az emberek érdeklik, hanem a petek. Még Anatnak is ott van Aldo, Alexnek pedig a kajmán. Nincs nagyon olyan ismerősünk, aki mellett ne lenne pet. Az ételeket is nekik készíti, és a könyvébe is róluk jegyzetel. Az idomároknak is azért akar tanácsokat adni, hogy ne legyen belőlük Elysion vagy Ilsette. Ha Chan elkezdene foglalkozni mondjuk Jay kiképzésével, vagy szerezne olyan újoncot, aki nem idomár, Shu biztosan nem csapna le rá.
Kicsit elgondolkodik, de nem jut több az eszébe.
-Egyelőre ezt a megoldást tudom.
A macskamosolyra ő is csak éles, szaggatott csipogó kuncogó vihogással tud reagálni. Ebben a kérdésben teljesen egyetértenek.
-Érthetetlenek, kiszámíthatatlanok és logikátlanok. Minden azért van, mert nem képesek irányítani az érzelmeiket.
Teljesség és nyugalom. Talán így lehetne legjobban jellemezni azt az érzést, amely a sárkány programját jelenleg betöltötte. Az Álomkelővel való beszélgetés eddig mindig eredményes volt, és pozitív változáshoz vezetett. Timidus nagyon remélte, hogy most is használni fog. Bólintott egyet, majd ő is nyújtózkodni kezdett.
-Rendben. Akkor majd várlak.
Az ablak felé pillantott, majd kérdőn a macskára.

by **Chancery** Szomb. Jún. 07 2014, 14:32

Szinte még a számat is kinyitom, bár hang nem jön ki belőle, a nevetés csupán a gondolatok útján terjed tovább. ~Más kasztot? Timidusz, Hiszame sem lenne képes megtanítani egy tűzsárkányt a jégfújásra.~
Fekete tollak bukkannak fel a puszta semmiből, ahogy arra gondolok, Timidusz például engem, egy macskát sem fog soha repülni tanítani. Bár tudok velük szárnyakat is formálni akár, működni már képtelenek. Az a szoros összesimulás, amire szükség van hozzá, túl nagy energiába kerül, és a levegő végül szétszakítja őket.
~Csanban és Sukakuban vannak közös vonások is. Ilyen az állatok szeretete, és hogy jobban értenek ahhoz, hogy kell velünk bánni, mint más embertársaikkal. Megpróbálom, amit az imént mondtál, de nem ígérek sikereket.~
Közelebb lépdelek a párkányhoz, ami alatt az ablak lapul. Két toll száll be az ablakon, s addig körözök velük az alvó lány feje felett, amíg a megfelelő szögbe nem állnak. Apró kis pihetollak, nem fogják zavarni, nem fogják ébreszteni, ahogy a hajszálai közé bújnak, s végül olyan hatást keltenek, mintha egy egyszerű hajdísszé válnának. Talán Dzsun hajában láttam hasonlót...
~Egy nap talán megtanulják.~ bizakodom. ~Sukaku még nagyon fiatal. Csan pedig lélekben szintén. Talán egy nap felnőnek és rájönnek, hogy bolondok voltak és végig hallgatniuk kellett volna ránk.~
Visszalépdelek az utca látképe felé. A sarkon túl egy alak ácsorog, és elsőre fel sem ismerem, csupán gondolatainak adatai közlik velem az információt. Sokszor mondják, hogy a virradat előtti óra a legsötétebb, de most először gondolok arra, hogy talán igazuk van.
~Lassan ideje mennem. Nem szeretem sokáig egyedül hagyni.~ -egy újabb nyújtózás, az izmok megdolgoztatása és bemelegítése. Szerencsére a tetőről egyedül is le tudok jutni, nem vagyok olyan tériszonyos, mint egyes macskák. Timidusz is már az ablak körül sündörög, talán ő is érzi, hogy ideje kihasználni az éjszaka utolsó óráit, avagy Sukaku rémálmai fognak újabb hullámot vetni... bár ebben kételkedem. Egész éjszaka nyugodtan aludt, aminek én magam is örülök, ami furcsa, tekintve, hogy nem is a gazdám.
~Nem kell sokáig várnod.~ -ígérem. Tisztába vagyok vele, hogy Timidusz szó szerint fogja venni, és nem hagyja majd, hogy megvárakoztassam. De mindent csak sorjában. Beszélek az én lüke gazdámmal, hogy hamarabb megjöjjön az esze. Most, hogy ismerem a másik oldalt is, a megoldás, no meg hogy mennyire értelmetlen az egész, szinte egyértelmű, és csodálkozom, hogy eddig az emberek észre se vették.
~Addig is vigyázzatok magatokra.~ -intek farkammal, mikor ugráshoz készülődöm, és elrugaszkodom a peremről egy fára. Onnan szépen le a fűre, és ki az utcára, egyenesen az alak felé, aki már el is fordult, hogy visszainduljon az erdő felé. Mikor közelebb érek, jövök rá, miért is nem ismertem fel elsőre.
~A cicafüleid?~
Egy mosollyal, azzal a keserű fajtával válaszol és megvonja a vállát. -Nem valók hozzám.
~24 óra múlva nem fogod így gondolni.~
Elkerekedett szemekkel néz rám. -Miért is?
Nem válaszolok neki, csupán kuncogok. Van egy olyan előérzetem, hogy nem tévedek, és egy macska előérzetei csak ritkán hazudnak.

by **Shukaku** Szomb. Jún. 07 2014, 15:05

Álom ugyan viccnek szánta a dolgot, de a sárkány természetesen elgondolkodott a kérdésen. Nem volt biztos abban, hogy egy speciális képesség, vagy egy adottság mennyire lehet elsajátítható. Shu képes volt megtanulni jó pár kifejezést az ő nyelvén, ő pedig a betűket érti, pedig egyiküknek sincs erre képessége. Lehet, hogy a tűzfújás is lehet ilyen, csak nagyon sokat kell gyakorolni. Ekkor már el is határozta, hogy megkérdi erről Falcot. Persze az eredményről csak akkor fog beszámolni a macskának, ha már megbizonyosodott arról, hogy hogyan is működik ez az egész.
-Rendben. Nem ígérsz semmit. Értem.
Magabiztosan bólint, és jól megjegyzi magának ezt az információt. Tudniillik azt, hogy valaki valamit nem ígért meg, legalább ugyanolyan fontos megjegyezni, mint azt, ha valaki valamit megígért. Csak így lehet észben tartani azt, hogy kitől mit kérhetünk számon.
-Shu sok mindenben hallgat rám. A legtöbb dologban. Amihez pedig ő ért, abban én hallgatok rá. Te azt mondtad, hogy nem akarod irányítani Chant. Pedig szerintem néhány dologban, amikhez te jobban értesz, fontos lenne, hogy irányítsd. Talán örülne is annak, hogy segítesz neki… de ezt már tényleg te tudod jobban. Majd meglátjuk.
Nyugodtan kémleli a szállingózó tollakat. Először arra gondol, hogy Álom majd megcsiklandozza vele Shut, hogy felébredjen. Talán köszönni szeretne neki, vagy valami ilyesmi. Ugyan az nem láthatja, hogy hova kerültek a tollak, de ez jelenleg nem is nagyon érdekli. Örül annak, hogy a macsek az ő társával is foglalkozik. Az utolsó szavakra bólint, és meghajlásként megrogyasztja a mellsőit.
-Köszönöm, hogy meglátogattál. Üdvözlöm Chant is. Várni foglak.
Azt, hogy vigyázzanak magukra felesleges kérés volt, hiszen Timidus mindig vigyáz a lányra is, és magára is. Persze ettől függetlenül jólesett neki, hogy Álom kifejezte ezt. Talán az embereknek nem az összes szófordulata teljesen hülyeség akkor sem, ha felesleges. Figyelte az eltűnő alakokat, majd széttárta a szárnyait, és elrugaszkodott a tetőről… és zuhant, majd hatalmas nyekkenéssel ért földet az egyik bokorban. Egy ideig bambán bámult, majd megrázta magát, és újra próbálkozott a felszállással, de az ezúttal sem sikerült. Fancsali képpel battyogott fel a lépcsőn, be a szobába, majd lerántotta a takarót a lányról.
-Végig ébren voltál.
-Naaa! Honnan tudtad?
-Nem tudok felszállni. Elhasználtad az összes kitartáspontot.
-Bocsi… ^^”
-Nem baj. Örülök, hogy hallottad.
-Hát… többé kevésbé…
-Most viszont aludj! Szükségem van a szárnyaimra. -.-

by **Cardinal** Szomb. Jún. 07 2014, 15:12

Álomkelő: Gyenge Lénygyengítő Méreg (a mérgezett mob 10%-kal több sebzést szenved el 2 körig minden találat után, maximum 3 találatig marad a pengén)
Timidus: Görbe Bot (+4 irányítás)

by **Nio** Hétf. Jún. 09 2014, 14:30

Ayse

Amilyen furcsán indult ez a mai napon, olyan furcsán is ért véget… jobban mondva szokatlanul, ami persze ebben az esetben egy igen csak pozitív dolog. Bár reggel eltévedtem és egy nagyon veszélyesnek tűnő helyen kötöttem ki, mégis találkoztam Ayse-val, aki többszöris megdöbbentett, hogy mennyire változatos lehet valaki személyisége. Nem egyszer éreztem magamat úgy, hogy Ayse le akar csapni, bár ez a nap végére nagyon is megváltozott. Tény hogy hallgatag lány,… pontosabban, ha önmagáról van szó, akkor hallgatag, de ha valami más a téma, akkor meg igencsak sokatmondó… Tele van ellentmondásokkal ez a lány annyi szent… Mindegy, hosszú a lista. Szerinte kevés olyan ember akad, aki ki tud tökéletesen igazodni rajta. Ami nem is baj, hiszen érdekes személyiséggel rendelkezik, amivel én annyira nem.
-Igen tényleg ideje visszamenni. Észre sem vettem, hogy így eltelt az idő. Hiába, ha jól szórakozik az ember, akkor az idő is ellene dolgozik a jókedvnek- nyújtottam én is kezemet mikor fel akart segíteni, majd el is fogadtam a meghívását. -Remélem hamarosan felzárkózol és megmutatod nekem, hogy hogy forgatod a kardod. Az igazat megvallva… a történetemben főszerepet érdemelsz- mentem utána mikor elindult visszafelé.
Sok minden történt ma, mégis nagyon olyan érzésem van, mintha mégsem csináltam volna semmit. Bár az igazat megvallva ez a mai nap így volt tökéletes, még akkor is, ha tele volt lustasággal. Az is igaz, hogy nagyon régen beszéltem ennyit, talán már idejét sem tudom. Viszont jól esett, az tagadhatatlan. Hosszú nap volt, de nem volt hiába. Bár legközelebb valami nyugisabb helyen is találkozhatnánk Ayse-val.

by **Ayse** Kedd Jún. 10 2014, 00:04

Érdekesnek tartottam Niot sok-sok szempontból, roppant türelmes, gondoskodó és egyszerű, mármint az egyszerű alatt egy pozitív dolgot értek. Nem hajtja túl magát, a mának él, egyedi a világlátása, szerény ugyanakkor nyitott. Nagyszerű személyiség, bár csupán alap vonásait tudtam felsorolni, egyenlőre ennyi az amiben biztosan érzem magam a lányt illetően. Amikor rólam kérdezett, nem lepődtem meg, hisz teljesen várható és logikus kérdés volt tőle, bár tény hogy tudtam nem fogok semmit sem mondani magamról… nem bizalmatlanság vagy ilyesmi csupán nem volt kedvem ilyennekkel foglalkozni, még akkor sem ha a mai nap folyamán elég sokszor törtek felszínre kinti emlékek… magam sem értem miért, hisz nem sorolnám magam a lelkizős kategóriába… nagyon nem… inkább a mai és a másnappal foglalkozok mintsem a tegnappal. Azon már nem tudok mit alakítani, de a holnpaon még igen, így ezen az elven élve élem az életem, és nem hagyom hogy a múlt békjói báremnnyire is megkössék a kezem. Sok dolgot tudok, és ezek fényében, lehetőségem sincs lassítani vagy pihenni. Nio egyetértett velem hogy lassan ideje vissza indulnunk, és meg is indultunk, elejtett egy mondatott, miszerint jelentős szerepet kaphatnék a mangájában. Ugyan elképzelni nem tudtam mifélét, de büszkeséggel töltött el már a lány gondolata is, mint ahogy az is hogy reméli hogy hamar utúlérem őket. A mind a két karommal a hajamba túrtam, majd összekulcsoltam a tarkómnál a kezem, kihúzva magam lépdeltem a lány mellett.
- Ez kedves gondolat. És ümm! Biztos lehetsz benne hogy hamar utolérlek titeket!– Mondtam egy széles vigyor keretében, de nem szaporítottam a szót. Tudtam miket beszélek, és azt is hogy miért. Amint kiértünk az erdő sűrűjéből, előkaptam a hazatérés kristályomat és miután elköszöntünk használtam. A városban rápillantottam a barát listára, és online volt. Magam sem tudom miét is ellenőriztem le, pusztán csak szoktam a modulom, melyen most legalább egy név díszelgett.

by **Cardinal** Csüt. Jún. 12 2014, 13:36

Nio: Futó *Fegyver* (+3 erő +3 gyorsaság)
Ayse: Koboldgyűrű (+2 fegyverkezelés)

by **Szophie** Csüt. Jún. 19 2014, 19:51

Szafari

A könyv fedele becsukódott. Vége. Nagyot nyújtóztam, hogy megropogtassam hátam. Régóta görnyedten csücsültem egy helyben, és igazán elgémberedtek az izmaim. Egy érdekes könyvet találtam egy régiségkereskedőnél, amelynek előnye nem csak abban rejlett, hogy lebilincselően izgalmasnak találtam, hanem még az anyanyelvemen is szólt. Ahogy olvastam, lassan a gondolataim is átkapcsoltak angolra, így a következő pillanatban rögtön szinte meg sem értettem, amikor farkasom hozzám szólt. Tényleg mintha egy olyan nyelvet hallanék, amelyet nem ismerek, vagy legalábbis nem értem. Még a sokéves gyakorlat ellenére is más volt ez, mint az anyanyelvem. Nem is szeretem épp ezért, még a szép hangzása ellenére sem. Gyorsan visszakapcsoltam a már teljesen megszokottá vált japánra, és megkértem farkasomat, ismételje meg, amit mondott, de ő addigra már rám sem figyelt, kiviharzott a szobából. Utánanéztem, majd lassan, egy ásítást elnyomva kicammogtam a szobámból. Szinte furcsa is volt a kinti szoba. A velem szemben elhelyezkedő tükörbe néztem, és megállapíthattam, szörnyen nézek ki. Nem hiába, begubozódtam a röpke ötszáz oldalas könyv mögé, és addig meg sem álltam, amíg az utolsó betűig el nem olvastam. Így hát kócos voltam, nem mellesleg pizsamában voltam, karikásak voltak a szemeim, és még a gyomrom is retteneteset kordult abban a pillanatban.
Megálltam egy csendes pillanatig a sütemény szobában, mint mindig. A legnagyobb sietésben is áldozok erre a kis apró szertartásra időt. És nem csak azért, mert fontos volt a hely számomra az ottani beszélgetés miatt, hanem mert onnan nyertem azóta az erőt, hogy túléljem. És mert annyira jó illatok terjengtek ott, hogy muszáj volt minél többel megtöltenem a tüdőmet. Hatalmasakat lélegeztem, és elégedett voltam. Immár normális ruha volt rajtam, és kócos sem voltam, a karikák is eltűntek a szemem alól.
Vezér és Yaru viharzott el mellettem abban a pillanatban, amint megfordultam. Ejnye, hogy ezek hogy egymásra találtak.. Mondjuk nem is baj, legalább egy kicsit megszabadulhatok néha a farkasomtól. Szeretem, persze, de azért az nem jó, hogy mindig ott liheg mellettem. Szükségem van egy kis szabadságra, ami azt illeti..
Csendesen végigbattyogtam a főtéren, vállamon Falattal, aki amúgy nem sok vizet zavart. Szinte el is felejtem néha, hogy velem van, annyira csendes és pici. Jókedvűen végiglátogattam pár helyet, majd egy cukrászdában kötöttem ki, amely már nagyon ismerős volt. Nem mintha nem lett volna már az összes ismert szinten az összes cukrászda ismerős számomra... Rolling Eyes

De ez most egy kissé fájó emléket ébresztett fel bennem, ugyanis itt találkoztam először Zuval. Újra lenyitottam a menüm, és megnéztem a nevét, de még mindig színes volt. Nem tudom, nem értem, mi lehet vele. Egyszerűen összezavart az egész... Küldtem neki egy üzenetet. Megint. Sok másik mellett landolhatott, és tudtam, úgysem kapok rá választ. Hol lehet? Mi lehet vele? Annyira foglalkoztatott ez a kérdés.. Miért nem válaszol nekem? Valami rosszat tettem, és most utál és ezért? Nem, nem hinném. De azt sem tudom felfogni, hogy csak így eltűnjön. Akármilyen dolga is van, egy üzenetre csak tudnia kell válaszolni. És ez már vagy a harmincadik, ha nem a századik üzenetem volt felé. Nincs okom kételkedni abban, hogy megkapta őket. És most vagy a probléma, hogy nem tud válaszolni, mert mondjuk.. le van kötve a keze, vagy pedig nem akar. Nem hinném, hogy nem akarna. De azt sem, hogy ő, aki olyan erős, bajba került volna. Meg.. ki az, aki csak úgy fogságban tart valakit, miközben életben tartja? Mondjuk.. talán Renből ki tudnám nézni a múltkori beszélgetésünk után.. Nahh jó, még belőle sem. Áhh.. Inkább nem kéne ezen törnöm a fejem megint. Leültem egy padra, és a mellettem levő virágokat kezdtem el nézni, miután sóhajtottam egy hatalmasat. Olyan élethűek voltak. Elhelyezkedtem ebben a világban, és éltem. Az elején csak játszottam a kijutásért, most viszont már ténylegesen benne éltem. Már fogalmam sincs, mi lenne, ha kin jutnák, hogy élném túl ott. Újra érezni a fájdalmat.. Talán ez esz a legőrjítőbb. Persze csak az mellett, hogy amikor belenézek a tükörbe, talán már halovány ráncok fognak sorakozni a homlokomon. Annyi év az életemből itt fog elmenni.. És amikor visszatérek, majd talán azt sem fogom tudni, mit is keresek én ott. Talán már most sem lennék képes visszamenni, vagy ha vissza is mennék, nem bírnák oda szokni. Habár a hatalom hiányzott, és be kell vallanom, még a munkám is. És talán az a rossz még ezen a helyen, hogy mindig eszembe jut, amit érzek, nem valódi. Az sem biztos, hogy amiről úgy érzem, a saját gondolatom, az az enyém. Mert mi van, ha KA a gondolatainkat is irányítja? Ha nem is én szeretem Makotot, hanem egy programozás? Ha ez az egész nincs is úgy, ahogy én érzem..? És a másik nagy probléma a hellyel: a család hiánya. Itt nem születnek gyerekek, nem öregszenek meg az emberek, egyszerűen nem valósulnak meg olyan alap életfeltételek, amelyeknek jellemezniük kell egy világot. Felsóhajtottam. Mégis úgy érzem, ehhez a helyhez leszek kötve már örökre. Talán lesz szó rólunk az újságokban. Pár ezer ember, akire olyannyira hatott a bezártság ebbe a játékba, hogy elment az eszük. Ez a pár ezer ember már végleg a saoba költözött. Ők mind ott haltak meg. De legalább fiatal testben maradtak.. Elmebajosak. Nem mintha azelőtt nem lettek volna ilyen problémáim.
Felültem, és az előttem levő kútra függesztettem szemeim. És még valami ezzel a hellyel kapcsolatban.. Néha olyannyira abszurd, és közben mégsem. Elővettem a horgászbotomat, és lendítettem. Horgásztam. A Kezdetek városa közepén. Egy kútban.

by **Miu** Szomb. Jún. 28 2014, 12:12

//Suzume//

Néztem az előttem lévő madárkát. Egy kíváncsi kis csókáról van szó, semmi különös. Lehet kicsit elszámolta magát és így találkozott a kobakommal repülés közben. Jópofa volt az, hogy válaszolt a kérdésemre. Bár lehet csak sokat képzelek bele és más baja van. Egész közel van hozzám. Ő is egy olyan madárka aki tűri, ha az ember közel van hozzá és nem röppen el csak ha megakarod fogni, mert azért még sem hülye. Lehet közel jön, de nem olyan buta, hogy hagyja magát elkapni. Érdeklődve figyelem a kis csókát. Már jó ideje itt van. Pedig eddig tapasztalatim szerint, ha rövid időn belül nem talál a madár valami nasit vagy dobsz neki valamit ,akkor hamar gyorsan tova röppen. Ez a kis csóka pedig itt szökdel már egy ideje előttem. Majd bekövetkezett az amire nem számítottam. A madárka még közelebb jött és megpiszkálta cipőm. Ezt követően, pedig meghúzgálta a ruhám is. Meglepetten figyeltem és nem ugrándoztam, nem áll szándékomba halálra rémíteni ezt a kismadarat. Mikor felröppent a vállamra még inkább meglepődtem. Ilyen közel még tényleg nem jött hozzám egy madár sem, kivéve az emberhez szokott, kedvenc ként tartott papagájok. Felröppent a vállamra és mit sem törődve velem neki kezdett tollászkodni. Én se foglalkoztam vele különösebben. Az igazat megvallva én már haladnék tovább hazafelé. Már épp ott tartottam, magamban, hogy fogom és elhessegetem a barátságos madárkát és megyek tovább. A kezem már indult is felé, de végül fél úton meg is állt. A kismadár megszólalt. Meghökkenve pillogtam rá egy ideig, majd körbe néztem. Sehol senki. Legalább őrültnek senki sem fog nézni, ha neki kezdek társalogni egy madárral.
-Ez most valami fura küldetés akar lenni vagy az én fantáziám ennyire élénk? Esetleg egy pet lennél? De akkor meg merre hagytad a gazdádat?
Kicsit elgondolkoztam a feltett kérdésén. Ezek után mondjam azt, hogy nem. Igazából ez a játék maga egy mese, ha úgy nézzük. Egy mese aminek az egyik szereplőjévé váltam. Aki nem a főszálat viszi, de egyike a sok kis mellék szálnak és történetnek.
-Ha úgy nézzük, maga ez a játék is egy mese. Miért ne hinnék bennük?
Elhallgattam és kíváncsian néztem a vállamon pihenő madarat. Vártam miképp folytatja a történet szálát, amit elindított.

by **Suzume** Szomb. Jún. 28 2014, 13:38

MIU

A lány nem hessegetett el és hagyta, hogy egész közel merészkedjek hozzá sőt, még a vállára is fel tudtam röppenni. Meglepte őt az, hogy megszólaltam és ez nem is akkora csoda. Bár egy játékban minden megeshet de lehet ős is egy azok közül a butácska játékosok közül aki folyton elfelejtik, hogy egy mmo-ban vannak.
- Nem vagyok pet, se nem a fantáziád szüleménye. Küldetés lennék? – Kérdezem sejtelmes hangon. – Én egy tündérmese részese vagyok! Egykoron én is ugyan olyan ember voltam mint te. Sok dicsőséges csatát megnyertem. Hírnevet szereztem, megbecsülést, vagyont! De ez mind elveszet. Egy gonosz boszorkány tőrbe csalt! Átvert engem. Testemet elátkozta és ezzé az akármivé alakította. – Adtam elő magam teljes beleéléssel. Hangomban egyszerre jelent meg a düh és az elkeseredés. – Elvette mindenem és a nevem örökre a feledésbe taszította. Csak akkor nyerhetem vissza az eredeti alakom ha valaki megcsókol. Egy olyas valaki aki hisz még a tündérmesékben. Te ilyen vagy igaz? Hiszel még a mesékben és képes vagy megszabadítani évek óta tartó szenvedésemtől? Könyörgök neked! Old fel az átkot! – Könyörgök a lánynak. Éj fekete szemeimmel az övébe nézek olyannyira, hogy látom magam visszatükröződni a szembogarában. Azt a madarat amivé váltam. Csupán a mesém és az igazság között annyi volt a különbség, hogy szabad akaratomból változtam át nem egy büdös banya által. Vajon tényleg hajlamos lenne megcsókolni egy madarat? Lássuk mennyi segítő készség szorult a lányba.

by **Miu** Hétf. Júl. 21 2014, 14:25

Hallgatom mit csicsereg nekem a madárka. Egész jól adja elő magát. Egy tündérmese része, egy gonosz boszorka aki elátkozta. Hol itt az átverés? De lehet nem is átverés, hisz ebbe a játékba aztán vannak furcsa dolgok. Most ne higgyek neki, miután volt szerencsém látni egy Pegazust és egy elég szerencsétlenül végződő sétarepüléshez is volt szerencsém vele. Meg ott volt az küldetés, ahol egyik pillanatról a másikba újabb és újabb furcsa helyeken kötöttem ki. Akkor miért ne lehet egy ilyen történet is a játékba mint ez a mese ami elhagyta a madárka csőrét. ~Te lány! Hihetetlen, hogy te mindig mindent elsőre elhiszel!~ Szólalt meg egy hang a fejembe. ~Most miért? Ebből bajom nem lehet. Vagy igen?~ Vágtam vissza a bennem felszólaló hangnak. ~Bármiből lehet bajod. Vagy bármi egyéb. Nem jártad még meg elégszer a jóhiszeműséged miatt?~…Most saját magammal tervezek vitát indítani. Inkább hanyagolom most, mert az eltarthat egy ideig, mire kiveszekszem magam a tudatalattimmal. Ha vitába szállok magammal sose fogunk végezni, én vagyok a legádázabb ellenfelem…Bár hinni a mesékben. Nem igazán tudom, hogy melyik parton horgonyzok. A hitetlenek vagy a hívők partján, én inkább a két part között hánykolódom a kis hajómmal…De vissza a madárhoz. Elég elkeseredettnek tűnik, tényleg nem tudom, hogy higgyek e neki vagy sem. Körbe sandítottam a környéken. Sehol senki, legalább közönségem nincs. Nem bízok abban, hogy bármi történne.
-Hát…Én, nem tudom, hogy mi lesz. Azt se tudom miben higgyek. De egy próbát megért, maximum tényleg nem történik semmi…
Oda tartottam a kezem a madárnak, hogy röppenjen át a vállamról a kezemre. Ha megtörténik, akkor egy kis ideig még farkas szemet nézek vele és veszekszem magamban egy sort, majd mély levegő és adok egy csókot a kis madárka csőrére…Lesz ami lesz. Remélem azért épségben megúszom a kalandot és tényleg nem egy csúnya átverés áldozata leszek.

by **Suzume** Szomb. Aug. 02 2014, 21:39

Egyre jobban élveztem ahogy előadtam az én kis mesémet. Próbáltam minél nagyobb átéléssel eljátszani a szegény szerencsétlenül járt játékost akit megátkozott a csúf boszorka. Mondjuk meg is lepődnék ha nem lenne már egy ilyen küldi. Biztos ha alaposabban szétnéznék a küldetés táblák között találnák valami hasonlót. Bár most, hogy így belegondolok volt az a fa aminek ugyan ez volt a küldetése vagy mi a szösz. Közben látható volt a lány civódása. Megtegye? Ne tegye? Én csak kérlelően csipogtam aminek egyébként semmi értelme nem volt hisz az előbb még rendesen beszéltem neki. Kinyújtotta a karját, hogy rá röppenjek én pedig meg is teszem. Majd szépen közelebb hajol hozzám, én behunyom madár szemeimet és érzem ahogy egy csókot nyom a csőrömre. Lassan nyitom ki a szemeim, egy kis hatásvadászatot elérve vele. Meg igazából nem is tudtam eldönteni mit tegyek ezután ám végül akaratlanul is nevetésbe törtem ki. Leszálltam a lány kezéről és visszaváltoztam az eredeti alakomba.
- Bocsi, bocsi! – Szabadkozom a hasam fogva a nevetéstől. – De nem hittem volna, hogy tényleg megteszed erre mégis! Vajon messzebbre is hajlandó vagy elmenni? - Fejezem be a nevetést és hangom a kérdéskor azonnal lágyabb, sejtelmesebb lett :3
- Remélem nem haragszol meg nagyon? Csak annyira unatkoztam, gondoltam feldobom egy kis csínnyel. ^^ - Mentegetőzőm már ha ezt lehet annak nevezni. Néztem bocsánatkérően a lányra. – Én már csak ilyen fura szerzet vagyok ha unatkozom, speciel arra készülök, hogy kifogok valami állatot a város kútjából. – Avatom be őt a tervembe, amit kb négy másodperce találtam ki, hogy megláttam a kutat a lány mögött. – Kíváncsi vagyok lehet-e fogni valamit benne. Gyere, engesztelésül főzök neked valami finomat abból amit fogok. – Ajánlom fel neki és azzal oda is megyek a kúthoz és belelógatom a pecabotot. Mostanában úgyis elég gyakran teszem...

by **Tachibana Makoto** Kedd Dec. 23 2014, 23:28

Szophie

Három nap, este hét óra. A direktívák világosak voltak, én magam pedig ezt a három napot a céhházban töltöttem. Mármint a sajátomban, nem pedig a templomban :] Most biztos azt gondolod, hogy lamentáltam a történteken, de ez egyáltalán nem így volt. Úgy gondoltam Szophiera, mint bármikor máskor. Reggel, délben, este körülötte forogtak a gondolataim, csupán annyi különbség volt, hogy gyakrabban jutott eszembe, mint általában. Főleg az a szó, amit akkor hallottam meg, amikor készültem kilépni a lakásból. Magamban még feleltem is rá: "tudom" :] Nagyjából azt is sejtettem, hogy ő mivel foglalkozott ezen három nap alatt, ahogy mindennek, ennek is volt egy lélektana. Amit én nem követtem. Nem azért, mert egy érzéketlen disznó vagyok, hanem mert a helyén kezeltem az eseményeket. Úgy véltem, ez nem az a konfliktus volt, ami veszélyeztette a kapcsolatunk, vagy legalábbis az érzelmeink semmiképp. Ha pedig az érzelem a helyén van, úgy minden kár helyreállítható, és minden seb begyógyítható, ami esetleg keletkezik.
Természetesen nem holmi hóbort vezérelt, amikor időpontot és helyszínt választottam. A kupolás edzőterem azért is volt fontos, mert itt biztosan eszébe jutnak az első közös emlékeink, de tulajdonképpen abból a szempontból ez lényegtelen volt, hogy ugyanilyen hatással lenne Friben, vagy éppen a tafti fogadó, ahol majdnem egy éve először lettünk egymáséi. A mozgatórugó inkább egy közönséges természeti jelenség volt. Az éjszaka ugyanis ma felhőtlen volt, és a Hold majdnem teljes fényében ragyogott, sugarai pedig pontosan a kristálykupolára estek, az pedig úgy szórta szét a fényt, hogy ne kelljen a fáklyákat használni a terem bevilágításához. A medencében térdig ért a víznek nevezett folyadék, én pedig a partján ültem, az ezüstös holdfény közepén sütkérezve. Itt volt a legintenzívebb a világítás. Egyetlen szál nadrág volt csak rajtam, akárcsak a birkózásunk idején, vagy éppen az utolsó találkozásunk alkalmával. A kezemben pedig... egy szál fehér rózsát tartogattam, hiszen békülni kívántam vele. Így vártam rá... tudom, gonosz vagyok :]

by **Szophie** Szer. Dec. 24 2014, 13:18

Három nap.. Semmi. Főleg, ha az embernek sok dolga van. És én kezeskedtem arról, hogy sok dolgom legyen. Ha ezt nem tettem volna meg, mára már nem az őrület határán lebegnék, hanem talán már át is léptem volna azt. Tényleg nem volt időm átgondolni semmit. Mármint semmi olyat, amit fontos lenne. Igazán butácska kis dolgok kötötték le az elmémet, de azok persze a nap 24 órájában megtaláltak, és kínoztak. Csak egyszer kellett volna figyelmemet a kérdésekre összpontosítani, és átrágni magam rajtuk. Ám sosem jutottam el odáig, hogy ezt valóban megmerjem tenni. Halogattam a dolgot. Egészen addig, amíg le nem telt az időm.

Persze, hogy az utolsó pillanatban kezdtem el gondolkodni olyan alapvető dolgokon, mint az, hogy egyáltalán elmenjek-e a találkára. Pedig ha ezt már előre tisztázom, és mondjuk a "nem" véleményére jutok, sok-sok fölös aggodalomtól megkímélhettem volna magam. Vagy ha mondjuk.. Időt kértem volna. Az is egy lehetőség lenne, és egyébként még most is megtehetném.. Persze. Már ha ahhoz nem kéne üzenetet írnom neki, amihez rá kell néznem a nevére..
Bár jobban belegondolva lehet, egyszerűbb lenne a nevére nézni, mint a szemébe.

Nos.. Ha az elmúlt napokban komoly erőfeszítéseket kellett tennem azért, hogy ne gondoljak rá, ez ezekben a pillanatokban épp ellenkezőleg történt. Voltaképp ahogy haladtam végig az úton, próbálva felidézni, merre is mentünk akkor, régen, minden járt a fejemben, csak ő nem. Azért a mézes tejes kulacsom egyszer-egyszer meghúztam.>< Majdhogynem jó kedvem lett, miközben azon filozofáltam, vajon kinek mit vegyek Karácsonyra. Az ünnep is nemsokára itt lesz. Meg a boss harc is.. Vajon a frontosok vannak olyan elvetemültek, hogy az első próbálkozást az ünnep napjára tegyék? És vajon a játék tervezői képesek úgy belenyúlni a rendszerbe, hogy abban az esetben mikulás sapka legyen a bosson? Esetleg lyuk helyett jászolból jöjjenek elő a pókok?

Egyszer csak megpillantottam magam előtt a keresett épületet. Még épp időben. Nem akartam késni. A díszes kapuban megálltam, és elfogyasztottam a maradék mézes tejemet, mintegy utolsó erősítésként, majd úgy léptem be. Sóhajtva sétáltam fel a rövid lépcsősoron, végig a pajzsos folyosón.. Majd megálltam. Nem azért, mert féltem volna belépni. Nem azért, mert vissza akartam fordulni. Abban a pillanatban nem éreztem mást, csak egy csöppnyi kíváncsiságot, meg a már-már jellemző ürességet. Egyszerűen csak megpróbáltam elképzelni, mi is várhat odabent. Természetesen nem sok sikerrel. Átöleltem magamat, aktiváltam a lopakodás jártasságom, úgy pillantottam be, kikukucskálva a kapu mögül.

Tudtam jó előre, hogy akármilyen elhatározások is születtek bennem az előző napokban, azok mindenkivel szemben hatni fognak, kivéve őt. Nem tudom, ennek hogy kéne normálisan zajlania, de azt tudtam, hogy nekem csupán a másokhoz való hozzáállásom változott meg. Tachibana legbelül továbbra is Makoto maradt számomra.
Lélegzetvisszafojtva néztem, és csak néztem, és néztem.., örülve már csak a látványának is. És újra megtapasztalva az érzést, hogy én mennyire is senki vagyok voltaképp. Egy semmire sem jó vacak.
Gondolatban az ölébe ültem, átöleltem, magamhoz húztam. Egy másik gondolatban pedig felpofoztam, és utáltam. Mindig ez a kettős érzés jellemez vele kapcsolatban..

by **Tachibana Makoto** Szer. Dec. 24 2014, 18:00

A szemem sarkában lévő óra elérte a 18:59:59-et, és a következő másodpercben bekövetkezett a várva várt váltás. A tekintetem még úgy is újra a bejárat felé suhant, hogy tisztában voltam vele, vajmi kevés esélye van annak, hogy másodpercre pontosan érkezik. Irreális elvárás volt, természetesen nem jelent meg karcsú, törékeny, de vonzó alakja, sziluettje, vagy árnyéka. Továbbra is egyedül üldögéltem, félig-meddig arra figyelve, hogyan csiklandozza a lábszáramat a langyos víz. A figyelmem másik fele azonban körülötte forgott. Hiányoltam, vágyódtam utána. Három napot töltöttem el nélküle, és bár voltak ennél hosszabb időszakok is, amikor nem találkoztunk, most ez a három nap is rendkívül hosszúnak tűnt, így visszagondolva rá. Mintha egy örökkévalóság telt volna el azóta, hogy kiléptem a szobájából. Most semmi mást nem kívántam, csak azt, hogy belépjen azon az ajtón, és ahogy meglát, felém iramodjon, átgázoljon a vizesárkon és a nyakamba ugorjon, én pedig megölelhessem és megcsókolhassam. Mintha mi sem történt volna. Úgy véltem, hogy talán benne is leledzenek hasonló gondolatok, mármint semmissé tenni a kiakadását. És ami engem illet, én képes lettem volna úgy folytatni, mintha mi sem történt volna, hiszen tulajdonképpen az én szememben nem történt semmiféle tragikum :]
Mikor újra az órára pillantottam, már öt perccel elmúlt hét óra. Még mindig nem láttam, de nem aggódtam. Egy kicsit sem. Tudtam, hogy el fog jönni, ha másért nem, kíváncsiságból. De nem azért fog eljönni, hanem mert látni kíván. Mert szeret. Elmosolyodtam, majd megpörgettem az ujjaim között a virágot. Elképzeltem az arcát, ha meglátja a kedvenc virágát, de vajmi kevés volt az esélye annak, hogy mindent elfeledve átöleljen, és megköszönje. Persze Szophie esetében ezek a halvány esélyek nem jelentenek semmit. Ő minden elvárásomat képes teljesíteni, és egyiket se, akár egyszerre is.
- Meddig rejtőzködsz még az ajtó mögött? :] - harsant a hangom visszhangosan. Eleget vártam, most már egészen biztosan itt van. Nem láttam, hiszen az ajtó árnyékba borult, és nem is érzékeltem a jelenlétét. De itt volt. Tudtam biztosan. Másképp nem lehetett :]

by Ajánlott tartalom