Re: Északi rész

by **Ayse** Szomb. Márc. 29 2014, 13:10

Furcsa volt ez az egész, kettő lett belőlem és az egyik illetlen, hozzám nem illő dolgot művelt Nio-val. Mérges lettem, egyrészt mert rongálja az rólam szalkotott képeket, ráadásul mi az hogy kettő?...Belőlem? oO Nem értem ki és hogy képzeli és merészeli?!... De hamarosan véget vetek én ennek, utána rohantam és estküszöm megöltem volna ha elkapom… de elmenekült… szerencséjére és pechemre… Kimerültem kissé, így lehuppantam egy már kidőlt farönkre, majd nem sokra rá neszelést hallottam. Fegyverem rántottam a hangot kibocsájtóra, de szerencsére még időben rájöttem hogy Nio volt az, nem pedig az akiben leginkább reménykedtem. Akkor nem fogtam volna vissza a fegyverem. Bocsánatot kértem, mert azért mégis majdnem kinyírtam, de a lány nem zavartatta magát túlzottan, csupán fáradtan lehuppant Ő is. Az elmélkedésem mi szerint vajon milyen lesz majd az esküvői ruhám… valahogy meghallotta… és még tetszett is neki az agyszüleményem menete… tehát vissza is kérdezett, mire én inkább csak hallgattam és elfordítottam a fejem. A fene sem akar még esküvőt, hahóó tizennégy éves vagyok... tudod ki kötelezi még el magát. Rátért a lényegre… mármint hogy ki lenne a szerencsés vagy épp szerencsétlen álldozat. Még erre sem válaszoltam, mondata csupán elszállt a fülem mellett, meg sem hallottam… de nem adta fel. Tovább faggatózot…>< Azt hiszem megtaláltam miben is tehetséges ez a lány… és hiába a hallgatás, addig amíg valami neki tetszővel be nem tömöm a száját, addig nem szál le a témáról. Bár tény… hogy van akit szeretek… mondjuk… nem tudom hogy szerelemből… vagy hogy mégis mit érzek pontosan iránta… és tény, Ő nincs itt, és nem fogok utána nyavajogni, mókás lenne ugyan ha itt lenne, együtt aprítanánk a népet. Mondjuk magam sem tudom miért és hogy… talán örülök is neki hogy nincs itt… azt hiszem az első ember aki igazán érdekel, akiért aggódok, és nem csupán játék vele minden… az első ember akit szeretek és akinek a csókja felforralta a vérem, és szó nélkül lettem volna az övé ha akarja… hiányzik… de mint mondtam nem fogok nyavajogni és pont. Ha ki akarnék jutni, egyedül érte… talán.
- Nem, nincs ilyesmi… csak eszembe jutott. – Hazudtam mint a vízfolyás, bár tény, még házasodni azért nem akartam. Mondjuk ha már itt tartunk, vajon miféle frizurát csináltathatnék magamnak? Valami nem átlagosat szerertnék, valami olyat amilyen nem lehet mindenkinek… láttam furcsa hajakról képeket… és talááán a szarvas frizura lenne a leginkább hozzám illő. Igen, az cool lenne. (8 Hmm, vajon meg tudnám csinálni magamnak hogy Nio is láthassa ezt a csodás hajkölteményt amit régebben kinéztem magamnak?... Neki is álltam hogy választ adhassak a saját kérdésemre.
- Esküvőt még nem akarok… de már kinéztem egy hajkölteményt, ami talán tökéletes lenne a számomra. – Közben, túrom, fúrom a hajam, fésülöm és lakkozom. Igen, a játékban vannak olyasféle itemek amik segítenek az haj fixálásban, nagy örömömre. Kellett ugyan pár perc, de megoldottam. És íme a hajam.És íme a hajam.
- Na, hogy tetszik? – Kérdezem, és már szinte bontom is le amint tudom. Furcsa és meredek ötleteim vannak de nah, nem lehet minden egyszerű mint a százasszög. Razz

/Goni ördög >.>... kijátszva./

by **Nio** Szomb. Ápr. 05 2014, 11:05

Ayse

Jól esett eddig a mai nap. Főleg most, hogy elhagytuk azt a borzalmas városrészt, ahol ki tudja, hogy milyen karakterek vagy mobok vannak még azon a furcsa Aysén kívül. Most viszont az erdőben... itt minden nagyon nyugodt, csendes és hihetetlenül kellemes. Még a téma is, már ha mondhatnánk ezt annak. Mivel én nemigen tudtam hozzászólni.
Nincs az ég világon senkim, de amúgy sem érdekelnek a tipikusan nőies dolgok. Szinte soha nem jártam el vásárolni, soha nem szerettem kifejezetten a szoknyát és a hasonló női dolgokat, és még az esküvőmet sem kezdtem el szervezni, bár az is igaz, hogy sosem voltam még szerelmes... talán csak ebben a játékban, de ez is szertefoszlott egyik pillanatról a másikra, mintha nem is lett volna soha.
Kezdtem el töprengni Aysét figyelve. Bár nemigen tudtam felfogni még azt a keveset sem, amit beszélt, de mikor készített magának egy igencsak extrém frizura költeményt... kicsit kiakadtam. Nem tudtam eldönteni, hogy merjek e nevetni, hogy megsérteném e ha azt mondanám, hogy ez a frizura enyhén szólva... ronda... nos pont emiatt csak néztem rá tátott szájjal néhány hosszú másodpercig. Aztán viszont... kiszaladt a számon valami...
-Nem tudom, hogy ez mi a csoda akar lenni, de ezzel soha nem fogsz pasit fogni, maximum egy szarvas bakot- hadartam el kissé, majd tört ki belőlem a nevetés egy szempillantás alatt.
Őszintén szólva nem sok nő nemű játékos barátom van... bár nincs is sok kapcsolatom a SAO-ban, de Ayséval lenni igencsak kellemes. Bár ha jobban belegondolok ez a kitörésem miatt vagy pokolra jutok, ha meghalok egyszer, vagy Ayse fog most odajuttatni szintén egy szempillantás alatt. Emiatt le is fagyott arcomról a mosoly, egy fogadalmas kivejezés vette át helyét, és eztán Ayse arcát kezdtem vizslatni. Vajon mennyire esett neki rosszul?

by **Ayse** Szer. Ápr. 09 2014, 10:49

Azt hiszem kedvelem Nio-t, nem egy átlagos lány, sokkal érettebb, komolyabb és higgadtabb annál, bár a korát nem ismerem, de azt tudom hogy idősebb lehet nálam. Bírtam hogy amikor bele töröltem az orrom jobb híján a ruhájába sem akadt ki és lett mérges rám, ugyanakkor azt is hogy képes volt egyes egyedül utánamszaladni az erdőbe, bár valószínű ő is csak ki akarta csinálni azt a degredált másamat… olvastam pár furcsaságot a saoról, és ahogy nézem itt igen.. minden megtörténhet. Majd akaratlan is egy furcsa téma ütött szöget a fejemben… A házasság. Magam sem tudom honnan és voltaképp miként vetődött fel pont most ez a gondolat, de tény hogy foglalkoztatott hogy milyen lesz majd ha eljön az is az életemben, ami akár itt is megeshet ha találok olyan személyt aki mellett nem csak el tudom, de el is akarom magam kötelezni… bár kitudja… talán nem okos egy ilyen vérremenő játékban komolyabb kapcsolatokat alakítani. Nem csak azért mert a halál minden nap a nyomunkban van, de azért is mert az érzelmeink által könnyen becserkészhetőek és veláldozhatóak leszünk… egyik sem jó. Azt hiszem megmaradok magamnak addig amíg ki nem jutok, amúgy is fiatal vagyok még az ilyesmikhez. De azért megmutattam hogy miféle hajstílust választottam, igen.. egy nem hétköznapi esküvőre. o/ Eleinte nem tudtam eldönteni hogy mégis miféle véleménye lehet mikor megpillantotta mivel csak tátott szájjal bámult rám. Hehee igen én ilyen ügyes fodrász is vagyok, hajnyírást valaki? Razz

Gondoltam, majd előtört belőle egy mondat. Először csak kuncogni, majd hangosan felnevettem rajta. Igen, valami hasonlót vártam, és ez még ideális is lenne erdőbe. A lány is nevetett, és azt hiszem mindketten a hasunkat fogtuk, a hülyeségemtől. Majd mikor lenyugodtunk, én szimplán csak hátra dőltem a kidőlt fával párhuzamosan és elmerengtem a fa lombjai ontotta rányékokban.
- Kellemes most itt. Mesélj magadról valamit. – Kértem meg Niot, majd ha elkezdte felültem és végig hallgattam, a története végére a haját kezdtem el babrálni ha engedte. Készítettem bele pár apróbb de annál aranyosabb fonatot.

by **Nio** Kedd Ápr. 15 2014, 12:58

Ayse egy igencsak kellemes személyiség. Megnyugtat, viszont eddig még nem nagyon unatkoztam mellette. Bár az is igaz, hogy csak ma futottunk össze. Viszont a kérése kicsit meglepett. Talán még sokkalta jobban, mint a mai nap egy-két rendhagyó eseménye. És szó mi szó... történt a mai napon egyes más, amikre még talán ebben a világban sem számítanék, számítottam.
Egy kissé előre dőltem és el kezdtem gondolkodni, hogy vajon mit is mondhatnék. Meséljek az életemről? De mit? Mi nem untatná? Egyáltalán mi érdekelheti? Átlagos, szinte jelentéktelennek mondható az életem. Mármint amit eddig megéltem odakint a valóságba, még ott. Bár itt sem csinálok sok mindent, jóformán mostanában csak ténfergek, és unatkozom. Vajon mégis mire lehet kíváncsi? Kezdtem gondolkodni, ám végül elkezdtem.
-Ha őszinte akarok lenni, nem sok minden tudnék mondani. Otthon éppen a fősulit kezdtem volna, azelőtt meg csak egy szürke egérke voltam, olyan mint a legtöbb diák a suliba. Bár jobban szeretem a könyveket és a kevésbé modern cuccokat, mint az osztálytársaim, de nem volt semmi feltűnő tulajdonságom, ami miatt kitűntem volna. Nem sok barátom volt ugyan, de akik voltak, őket még most is szeretem. Habár ki tudja, hogy láthatom e őket még valaha. Vagy hogy fogadnak, ha ennek vége- sóhajtottam az első mondataim után, majd folytattam.- Most sem vagyok valami ismert vagy népszerű, bár az is igaz, hogy sosem, akartam az lenni. Viszont a valóságban eddig leélt életemhez képest irtó nagy változáson mentem át. Szerencsére nagyon is jó irányba. Egyik legfőbb különbség talán az, hogy valamivel nyitottabb vagyok és nem vagyok annyira félénk. Hiába itt valahogy másabb barátokat szerezni, mert bár mégis egy szerepet játszom, valahogy mégis önmagam lehetek. Lehet, hogy ez a mostani "rabok leszünk, míg le nem győzzük a legnagyobb bosst" szituáció miatt, de vala mihelyst örülök neki, bár lehet, hogy ezzel egyedül vagyok, és máglya járna- nevettem el magamat, és kezdtem ecsetelni főleg filozófiámat, amire a SAO-ban jöttem rá.- Nem tudom, te hogy vagy vele, de vannak előnyei is, hogy itt ragadtunk egy időre. Többek között valamennyire új életet kezdhetünk, nincs fájdalom, betegség...- kerestem magam előtt Aysét miközben belelendültem végre a beszédbe, de hirtelen nem találtam meg akit kerestem. Vajon unalmas fecsegésem rémisztette el? Tekingettem jobbra balra, de semmi. Egészem míg az egyik fordításnál érzem, hogy valami húzza egy cseppet a hajamat. Talán a fa aminek neki dőltem? Vagy megint a perverz Ayse? Hát nem a fa húzta és nem is az a másik Ayse, hanem Ayse maga, a normális, akinél jobb dolog ma nem is történhetett velem. Úgy érzem kezdem egyre jobban megkedvelni, elvégre, aki tényleg figyel, és nem menekül el míg beszélek, az rossz ember nem lehet.- Nem tudom, hogy pontosan életem melyik részét szeretnéd megismerni...- kezdtem visszafordulva és magam elé meredve- pontosan melyik része érdekel?- tettem fel a kérdést. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mire készül a fejemmel? Remélem nem azt a hajcsodát akarja az én fejemen is megörökíteni, amit az imént sajátján. Annak nem lenne valami jó vége.

by **Ayse** Kedd Ápr. 22 2014, 00:34

Nio kedves… talán túlzottan is. Nem tűnik naívnak, ugyanakkor könnyen megnyílik másoknak. – Gondoltam mikor hallgattam hogy elkezd magáról mesélni. Figyelmesen követtem a mondandóját, és szinte gondolatjelekre szedve a fejemben jegyeztem meg a fontosabb részeket. Tehát fősulis… bár tény hogy idősebnek gondoltam, de azt nem hogy ennyivel. Elmondásában ellentmondással is találkoztam, mely szerint a könyvek jobban érdekelték mint a modern kütyük és mégis itt van… és hogy nincs feltűnő tulajdonsága, persze… hisz átlagos dolog hogy hadják a nők azt hogy kis taknyosok a ruhájukba fújják az orrukat… de még nem szólaltam meg, nem akartam megzavarni, megvártam miként a végére ér és majd akkor véleményezem, nem akarok megszakítani semmit sem. És még több furcsaságot tudtam meg a lányról, vagyis inkább az elképzeléseiről. A bentélte alatt megváltozott és jó irányba… legalábbis úgy gondolja. Ezen kívül úgy beszél magáról mintha szerepet játszana… hmm.. lehet mindez valamiféle mankó számára hogy könyebben dolgozza fel az eseményeket. Majd egy igazán érdekes részre tért, melyetaz eddigieknél is nagyobb érdeklődéssel hallgattam végig. Tehát nem akar igazán kijutni, új életet kezdhet miközben nincs fájdalom és betegség… jogos indokok, nagyon is. Teljességgel tudom miről is beszél, így legkevésbé sem akarok/tudok ellenkezni az érveléseivel, bár lesz még hozzáfűznivalóm. Fel sem tűnt hogy annyira beszél hogy észre sem vette miként a háta mögé helyezkedtem, és a haját kezdtem el babrálni, gondosan aranyos fonatokat készítettem neki, miközben Ő mesélt magáról.
- Hmm… sok dolgot nem értek benned… mármint hogy miért vagy ennyire visszafogott és szerény. Azt mondtad nincs benned semmi extra, de én ezt cáfolom, egy átlagos ember nem tűrte volna hogy bárki is a ruhájába fújja az orrát, sőt nem hozott volna neki wc papírt orrfújásra ha nincs zsepije… egy átlagos lány undorodva nézett volna rám, és legrosszabb esetben egy sallerral lettem volna gazdagabb, ha nem kettővel. Plusz a benti énedről azt mondtad hogy „szerepet játszol”… sőt fogalmaztál úgy is hogy a kinti világ az a „valóság”… - Hagytam némi szünetet, majd mivel befejezetem egy tincset, neki is láttam a következőnek.
- Szerintem ez is valóság… teljesen az, plusz a szerepjátszás nem kötelező… az nélkül is menne szerintem, én magam sem játszok szerepet, teljesen a valóságot élem meg itt is. Amúgy érdekesnek tartom az elképzelésed, és teljesen egyet is értek veled, innentől értem miért is nem fejlődsz rohamosan, mikor megtehetnéd… bár itt is látszik hogy hasonlítunk is és különbözünk is rendesen. Én sem szándékozom kijutni… még nem, talán ha meguntam… ugyanakkor erős akarok lenni. Meg akarom védeni magam, és másokat is. Sok csodálatos dologgal találkoztam idebent, sok csodálatos emberrel is… például volt egy állatidomár aki olyan törékenynek nézett ki mint egy vékony üvegváza és mégis úgy harcolt az életéért ahogy még én is megleőpődtem, és találkoztam olyan idomárral is aki félre tette a petjét és szimpla botjával harcolt ellenem… nem azért mert annyira erős lett volna… a szintünk valamelyest hasonlított és mégis… bátorságra vallott ez a húzása. – Kezdtem újabb tincsbe.
- Hmm hogy melyik része érdekel?... – Legszívesebben azt mondanám hogy mindegyik, és igen tény, roppant kíváncsi vagyok, hisz meglepő hogy mennyi mindent tanulhat az ember egymástól ilyen csekélységekből is. Hisz én máris tanultam tőle.
- Az amelyiket szívesen megosztanád velem. Jó pillanatok, ismerősök, kalandok… mindegy, engem minden érdekel. – Csendesedtem el hogy had folytathassa.

by **Nio** Kedd Május 06 2014, 12:26

Ayse

Ayse érdekesnek találta amiket mondtam, ami kölcsönös volt. Bár lehet hogy egy kicsit félreértette amit mondtam, illetve talán már mégsem a kijutás és a fejlődés hajt előre, és ad okot hogy felkeljek és elkezdjem a napot. Bár az tény hogy ez nem olyan valóság, mint amit eddig odahaza éltem, sőt itt minden mű és kitalált. Viszont az emberek akárcsak Ayse vagy én, vagy bárki más, aki itt ragadt a SAO-ban, ők tényleg valóságosak… Sok minden változott velem és bennem, ebben az időszakban mióta itt vagyok. Főleg pozitív, de sajna akad negatívum is egy-kettő, amire nem vagyok büszke egyáltalán.
-Nem vagyok egy agresszív típus- vontam vállat még mindig ülő helyzetbe, majd folytattam is mesémet. –Az hogy idekerültem a puszta kíváncsiságomnak köszönhető. Tényleg a könyveket szeretem jobban és az, hogy idekerültem szorosan hozzá is kapcsolódik. Imádok rajzolni, bár mióta itt vagyok biztos, hogy kiment a kezemből- sóhajtottam, viszont folytattam. Kicsit szörnyű belegondolni, hogy lehet, hogy újra fel kell fedeznem kedvenc hobbimat. Bár meglehet, hogy nincs igazam, de ki tudja mi történik a testemmel, míg itt vagyok.- Mindenesetre történeteket is írok, és mielőtt beléptem a játékba egy harcos történeten dolgoztam. Tulajdonképpen a főhősömhöz akartam alapokat gyűjteni, mozdulatokat meg hasonlókat. Így kerültem ide. Sokáig nem is találtam a helyemet, és semmit sem csináltam. Viszont megismertem többeket is, akik rádöbbentettek, hogy ideje elkezdenem és előre haladni. Akkor még, néhány hete folyamatosan csak edzettem és küzdöttem. Most viszont úgy döntöttem kicsit lassítok. Olyan sok rejtett szépsége is van ennek a játéknak. Cukrászda, onsen, csodaszép parkok, és még oly sok minden, amit nem láttam még, és nem is tudok róluk. Jó lehet, hogy nem haladok gyorsan, de mindenben van valami jó. Bár nap, mint nap életveszélyben vagyunk, mégis tényleg vannak apró örömök- kezdtem el hirtelen megállás nélkül beszélni. Egyik percben arról beszélek, hogy szeretek rajzolni, most meg filozofálok. Biztos követni sem tud. Fordultam hátra, hogy megnézzem él e még és nem untattam e halálra.- Ha kicsit sok az infó szólj. Nem szoktam ennyit beszélni.

by **Ayse** Kedd Május 13 2014, 11:12

Mosolyogva hallgattam végig a lány monológját. Tudtam hogy az embereke szeretnek arról beszélni ami érdekli őket és amit szeretnek. Tehát hazug ember az aki azt mondja hogy nem szeret saját magáról beszélni. Ami egy teljesen érthető dolog és nem kell szerénykedni. Kicsit felkaptam a fejem mikor arról kezdett el beszélni hogy milyen csodálatos dolgok is vannak idebent elrejtve, eléégre midezt én is így gondolom.
- És ami a legcsodálatosabb hogy nem tehetjük mindezt tönkre… - Vágtam közbe, de nem úgy hogy félbeszakítsam.
- Meg nyugodj meg, a ha tudsz rajzolni, igaz idővel megkopik ha nem csinálod, de gyakorlással felidézheted a tehetséged. Nem felejted el teljesen… - Magyaráztam. Majd mikor mondta hogy történeteket ír és a főhőséhez keresett mozgásokat és egy harcos képességeit próbálta elsajátítani akkor elvigyorodtam.
- Hisz tökéletes helyen jársz akkor, könnyedén mintázhatod akár magadról is azt a harcost… - Ironikus, de tényleg így gondoltam… Megemlítette a kedvenc helyeit, mint az onsent a cukrászdát… bár ilyenek kint is vannak, de tény hogy igaza van abban hogy idebent sok csodálatos dolog van elrejtve, és az ő esetében talán tényleg nem kell lótifuti tempójában fejlődni… de ahhoz hogy én ne legyek hátrányban nekem először utol kell érnem a fronhacosokat… hallottam olyan pletykákat hogy akadnak már harmincas szintűek is… Bosszantó… remélem nem cheaterek… vagyis talán azt remélem hogy igen…>< Majd befejeztem a fonatot, gumival megkötöttem, és hátradőltem.
- Kész is. – Mondtam. Ha megvan még a tükre meg tudja nézni, de ha nincs akkor itt van az enyém is.
Hátra dőlve a kezem bele ütközött egy kemény valamibe, oda pillantottam. És uhhh *-* Egy kavics uhh*-* de nem akármilyen kavics ám… alakja szimetrikus és domború volt, és egy szívet formált *-* Mutogattam Niónak is hogy miféle csodát találtam.
- Nézd csak, hát nem nagyszerű csodás és szimetrikus! *-* Imádnivalóó – Öleltem magamhoz a kavicsot… ><
- Nem sok, érdekeset mondasz magadról. Szeretek beszélgetni. - Mondom mert úgy érzem hogy talán feszélyezi hogy sokat beszélhet, pedig nem így van.

-Ördög kijátszva.

by **Nio** Vas. Május 18 2014, 16:14

Amiket mondtam szerencsére nem találta sem soknak, sem idegesítőnek vagy egyéb negatív jellemzőmnek. Aminek persze kifejezetten örültem…. örülök. Főleg annak, hogy egy új és igencsak színes személyiséggel gazdagodott ismerőseim köre. De talán legjobban annak, hogy új barátnőm nem fog feltehetőleg fejbe vágni, mert most már valamennyire megérti a nézőpontjaimat. Persze én is ki akarok kerülni a frontra és haza akarok jutni, de ha csak a harccal foglalkoznék, akkor nem is élnék, és ki tudja, hogy hány évig vagyunk még itt és mióta vagyunk már itt…
Időközben a hajam is elkészült. Meg is néztem és boldog voltam, hogy semmi köze nincs borzalmas rénszarvas frizurájához, amit nemrég fejére varázsolt. Csak befonta, amit nem is bánok. Bár tény hogy az ilyesmi egy cseppet távol áll tőlem, de mivel nem éreztem, hogy húzza a hajamat…
-Remélem tényleg igazad van- sóhajtottam miután megszemléltem a hajamat.- Persze még azt is hogy el fog valaha készülni az a történet, meg persze, hogy a rajzolásba is visszaszokok, de…- kezdtem ismét beszélni, viszont Ayse felkiáltása félbeszakított. Ayse most valahol máshol járt, mármint itt volt, de az esze valahol másutt. Azt gyanítom, hogy a hajam elkészítése után már nem nagyon figyelt rám. Emiatt először kicsit durcásan néztem rá, de aztán kicsit aggódni kezdtem, merthogy megláttam figyelmének tárgyát… ölelgetni egy követ… valahogy nem mindennapi szokás. Bár mindezt félretéve, vajon hogy kéne finoman közölni vele, hogy ne legyen szerelmes abba a kőbe. Bár tény hogy olyan mintha faragták volna, és tényleg olyan, mint egy szív. Mégis, ez a reakció kicsit túlzás.
-Khm, khm…-próbáltam magamra vonni ismét figyelmét egy kisebb köhögéssel.- Azt tudom, hogy ha valamiben hiszel, nagyon drasztikusan ki tudsz állni érte, és hogy szereted a helyes dolgokat, meg az… egzotikus hajkoronákat, de sokkal többet nem nagyon tudok. Mesélnél te is magadról? Kifogytam a beszélnivalóból- álltam fel, nyújtóztattam ki hátamat és végtagjaimat, majd felé fordultam. Még arra is kész vagyok, hogy el szedjem tőle a követ ha nem fog rám figyelni.

by **Ayse** Hétf. Május 19 2014, 13:36

- Uhhuuu *-* Cucki, cuki kövecskee. o/ A természet vagyis alkotók művészeti alkotásaaa*-*- Öleltem magamhoz, majd feltűnt hogy Nio figyelmet követel magának…
- Oupsz, kicsit elkalandoztam… - Vakarom meg a tarkóm… Majd kérdését egyszerűen letudtam.
- Nem szeretnék! – Igen, tényleg nem szerettem volna magamról mesélnem, bár biztos vagyok benne hogy rosszul fog neki esni… de tényleg nem akartam magamról megosztani másokkal semmit sem, és ez ebben nem volt semmi személyes…
- Ne haragudj… semmi személyes… csak tudod szeretek másokat meghallgatni és megismerni… de önmagamról mesélni… azt hiszem nem érzem magam készenek erre… - Próbálam magyarázkodni bár magamsem értem miért…
- Időközben úgyis megismerjük egymást… nem hiszem hogy utoljára látnánk egymást. – Vagyis nagyon remélem… tettem hozzá de mindezt csupán gondolatban…
- És biztos vagyok benne hogy nagy mangaka lesz belőled amint kijutsz. A meglátásaid, az elgondolásaid a benti létről… nagyszerűek. Ugyanakkor én másmilyen vagyok ilyen téren, ami nem rossz… más okok vezérelnek, más dolgok visznek előre. Én szeretek hacolni, szeretem firktatni az erőmet, szeretek szembenézni a kihívásokkal. Te viszont élni akarsz és nagyon jól is teszed mindezt. Hisz odakint és idebent is nagyon törékeny az élet… - Folytatom. Támogatom a világszemléletedet, és szerintem idebent is kezdj el rajzolgatni és írogatni, úgy biztos nem jösz ki a gyakorlatból és hamar fejldni is fogsz. Ki tudja talán te leszel Aincard mangakája. Talán… megrajzolhatnád a veled megtörténteket, mint valami naplót. – Lelkesedtem fel, hisz én is szeretem a mangákat, és a jó történeteket is.
- Elmeséled milyen történeten dogoztál mielőtt bekerültél? – Kérdeztem rá, hátha kedve támad hozzá.

by **Nio** Hétf. Május 19 2014, 14:19

Kicsit furcsálltam Ayse nézőpontjait egyetlen egy szempontból. Nem akar magáról mesélni valami bőbeszédűen, viszont igaza van, tettei beszélnek helyette. Jobban, mint gondolná. És ahogy elnézem Ő is tiszta lappal indított, amikor észhez tért és elkezdett végre ténylegesen játszani. Ezen felül igencsak hangulatember. Ha valami tetszik neki, akkor úgy viselkedik, ha pedig nem akkor úgy. Könnyen változik a hangulata, de a vélemény nem. Mondhatni kissé makacs, de biztos vagyok benne, hogy Ő így tökéletes.
Figyelmesen végighallgattam és tiszteletbe is tartottam véleményét és szavait. Még egy kicsit örültem is kérésének, bár nem volt éppen könnyű válaszolni rá, mert még csak az elképzelések vannak meg. Cím, eseménysorozat, karakterek… még vázlataim sem nagyon voltan máshol csak a fejemben. Ott viszont mindig változik minden. Még néha magam sem tudok elmenni, hogy mi hogy volt tegnap.
-Igazából, még nem volt sok konkrétum- kezdtem halkan és gondolkodva, hogy még mire emlékszem.- Az biztos hogy valami romantikus és harcolós történet volt. De igazából ez minden elgondolásomra jellemző. Mindig is szerettem a pörgős és romantikus animéket. Meg talán… a szerelmi sokszög. De talán még a kor sem stimmelt…- mosolyodtam el zavartan, majd hirtelen eszembe jutott egyik mesém, bár azt bonyolult lenne elmondani, nagyon összetett.- Konkrét történetet nem hinném, hogy össze tudnék foglalni. Az nagyon sokáig tartana, és nem akarlak sem untatni, sem megrémíteni, hogy zizi vagyok- mosolyogtam rá. Tény hogy szinte még senkinek sem mutattam meg vagy mondtam el a történeteket és félek is hogy mit szólnak hozzá, de ha egyszer mangaka akarok lenni… mondjuk, akkor a tökéletes történettel fogok kiállni mindenki elé. Bár egyrészt ez az álom még messze, másrészt meg ki tudja, hogy meddig halad addig a világ. Ebbe a részbe bele sem gondoltam.

by **Ayse** Kedd Május 27 2014, 12:18

A lány sok mindent mesélt magáról, és láttam hogy kicsit meghökkent mikor kijelentettem hogy én nem szeretnék… megvan persze minderre a magam oka, és ahogy elnézem erre Nio is rájött, mivel nem erősködött, aminek örültem. Egy leendő mangakával van dolgom, amit nem is sejtettem elsőnek, persze ez olyan dolog amit nem is találhattam volna ki csak úgy magamtól. Nio-chan aranyos lány, kedves és türelmes, és sokat tud beszélni, ami nem hátrány, sőt kifejezett erény, véleményem szerint. Persze a kaviccsal és a hajas dologgal bolondott csináltam magamból előtte, de nem zavartatom magam, minek tenném hisz mindez a részem része… legalábbis valamennyire. Amikor a történeteiről kezdtem el kérdezősködni, észrevehettem nála hogy nem túl összeszedett, csupán vázlatpontokat sorolt fel, amit egy pillanatig értetelnül néztem, majd észbe kaptam hogy ez olyan dolog lehet amiről hirtelen kérdeznek és köpni-nyelni nem tudsz… nem tudod hol kezd és mivel, igen egy történet ilyen, bár ha megkérdezte volna úgyis azt mondtam volna hogy kezdje az elején, de egy dolgot megtudtunk, szereti a romantikus akciódús animéket, valahogy középkori történetet tudnék elképzelni, vagyis említette hogy hárem manga… hmm… lehet akkor mégsem, bár nem igazán zárja ki az egyik a másikat…
- Én is szeretem a romantikus, pörgős animéket és mangákat… főleg azokat amik tele vannak jobbnál jobb fegyverekkel. – Igen, némileg fegyvermán vagyok, imádom őket, legyen az bármilyen típusú harci eszköz… eleinte erősen gondolkodtam is a harcművész kaszton, de mégiscsak ennél maradtam, amit ha eddig nem, akkor már nem bánhatok meg. Elmosolyodtam mikor mondta hogy „zizi”nek találhatnám a történetéért, nem értettem miért ennyire szégyenlős mesélni róla, de így inkább nem is faggattam, bár szerettem volna.
- Biztos vagyok benne hogy jó történeteket tudsz kitalálni! – Bíztattam, és tényleg így is gondoltam. Majd a menüm előhívtam és küldtem neki egy barát meghívót.
- Kezd sötétedni, és eléggé a világvégén vagyunk… szerintem induljunk meg visszafele… - Magyaráztam, valahogy nem szerettem volna kint éjszakázni az erdőben, talán majd ha pár szinttel nagyobb leszek… de a földön akkor sem aludnék… összekócolódna a hajam meg tele menne falevelekkel meg gajjakkal…a-aa óckodom én ettől. Felpattantam, leporoltam a ruhám, megigazítottam hogy minden kis szeglet jól álljon, majd a kezem nyújtottam Nio-nak hogy felsegítsem ha eddig még nem állt volna fel.
- Induljunk… - és azzal meg is indultam.

by **Suzume** Hétf. Jún. 02 2014, 21:53

Miu

A nap lassan már lemenő félbe volt, talán hat vagy hét óra környékén lehetett. Nem tudom pontosan. Csóka formában nem tudtam ezt leellenőrizni, így kénytelen voltam a nap állására hagyatkozni. Egy magasabb oszlop tetején pihentettem megfáradt végtagjaimat és olykor olykor beletúrtam a csőrömmel a tollaimba felborzolva kissé azt. Habár a nap még sütött az enyhe szél ami kísérte azt kezdte lehűteni a levegőt. Habár vicces volt még mindig nézni az embereket innen föntről, kezdtem egyre inkább unni magam. Igaz megvolt benne az a perverz öröm, hogy gyanútlanul kifigyelem az embereket mikor azt hiszik magukban vannak. Olyankor teljesen másképp viselkednek. Felfedik jellemük minden apró titkát. De mit is ér az a sok kis titok ha nem tudok vele mit kezdeni, legalábbis egyenlőre. De most inkább valami más elfoglaltságra vágytam. Figyelmem a lent botorkáló emberekre irányult.
~ Talán játszadozhatnák egy kicsit.~ Morfondíroztam magamban miközben egy megfelelő alany kerestem magamnak. ~Hmm… de ki lenne megfelelő játszótárs a számomra. Talán ő?~ Néztem rá egy részegen tántorgó játékosra. ~ Mókás lenne, de holnapra úgyis mindent elfelejtene, ráadásul nehéz lenne elviselni a pia szagot. Esetleg ő? ~ Pillantásommal egy fiatal állatidomárt követtem aki mellet egy macskaféle pet lépdelt. ~ A cicamicával baj lehet. ~ Nyugtáztam magamban. Sokáig keresgéltem de a legtöbb ember nem tűnt túl érdekesnek. Végül egy aprócska lányt szemeltem ki magamnak. Már a puszta megjelenése is figyelem felkeltő és érdekes. Hamuszürke haj, vörös szemszín és az egyiket még pluszba egy szemkötő is takarja. Biztosan el tud szórakoztatni egy kis időre. Lassan szétnyitottam a szárnyaim és siklórepülésbe kezdtem a lány felé, hogy elérve őt rákoppintsak a levegőben a fejére majd pár lépéssel előtte leszállok a földre és a lányra nézve egy hangos, „tyák” szerű hanggal hívom fel még inkább magamra a figyelmet.

by **Miu** Hétf. Jún. 02 2014, 22:30

//Suzume//

Már kezdett esteledni a mai nap is kezd a végéhez érni. Nem sokára elmondhatom magamról, hogy ezt a napot is szerencsésen túl éltem, de az még odébb van az csak akkor lesz elmondható, ha holnap reggel vagy délben kikelek az ágyból. Viszont mára elég volt ennyi erdei kósza, irány haza. Elég sokat vagyok az első szint erdejében és elég sokszor szokásom is elszundítani egy fa alatt vagy fa tetején…Szerencsére errefelé kevés a mob, mármint ritkán fordulnak elő és persze az is szerencse, hogy nem kell aggódnom amiatt se, ha összefutok velük, hisz hála kiképzőnek lett egy kis szintem és lett egy kis sebzésem is. A Kezdetek Városának északi részén húztam meg magam. Egyrészt itt nem olyan magasak az árak, másrészt innen közel van az erdő és harmad rész nincs akkora tömeg sem, mint a belvárosba vagy a puccosabb negyedekben. Kissé lustán és álmoskás tempóban haladtam előre, minél közelebb tudtam a cél annál lassabban és nyugodtabban haladtam előre. Teljesen gyanútlanul és kómásan lépkedtem a kis utcákon, mikor is hirtelen valami koppant a fejemen. Bár azon az érzésen kívül, hogy valami hozzám ért nem éreztem semmi egyebet, de reflexszerűen kaptam fejemhez, majd kapkodtam ide-oda a tekintetem keresve azt a valami vagy valaki aki fejen koppintott. Majd valami „tyák” szerű hangot hallok. A hang irányába tekintve pedig egy kis madárka volt, pár lépésre előttem.
-Jé egy madárka. -guggolok le hozzá, még mindig a fejem simogatva, úgy mintha fájna, pedig nem csak megszokás–Az előbb te repültél a fejemnek?
Pillogok kérdőn a kis tollasra. Már csak azért is kérdőm, mert épp most kezdtem le egy madárhoz beszélni, lehet kezdek megzizzenni…

by **Suzume** Hétf. Jún. 02 2014, 23:00

A tervem bevált és a lány figyelme most már rám irányult a kérdés az, hogy most már miként is szórakozzak el a lánnyal. Ahogy a lány leguggolt elém automatikusan hátraszökkentem párat és a fejemet döntögetve pislogtam rá majd közelebb szökkentem hozzá. Játszottam a félénk de kíváncsi madarat. Ahogy a lány beszélni kezdtet hozzám ismét oldalra billentettem a fejem és nagyokat pislogtam és egy újabb „tyákkal” válaszoltam neki és szökkentem egy nagyot ezúttal a szárnyaimmal is rásegítve majd kis apró szökkenésekkel a cipőjéhez ugráltam és a csőrömmel elkezdtem böködni azt folytatva egészen a ruhájáig amit elkezdtem játékosan húzgálni és ha ezt hagyta akkor még a vállára is felröppentem. Egy darabig nem foglalkoztam vele. Kinyújtottam a jobb szárnyam és csőrömmel kis apró és gyors mozdulatokkal kezdtem el csipkedni persze közben fél szemmel a lányt figyeltem és a reakciójára vártam. Mikor látom, hogy megmozdul abba hagyom a csipkedés és kihúzva magam figyelem mit tesz. Vicces dolog madárnak tettetni magam és egyben fura is. Habár egyre inkább kezdek belejönni. Nem ez a lány az első akivel elhitetem, hogy igazi csóka vagyok. Volt egy másik lány aki még magvakat és diót is akart velem etetni. Nem igazán értette miért lökdösöm félre a magvakat erre kenyér darabokat szórt szét. Megalázkodni nem fogok így inkább ott hagytam. A lánnyal viszont más terveim voltak. Vele inkább más módon akartam mulatni. Vártam, egy darabig, hogy a lány miként reagál a közelségemre és próbáltam minél közelebb tartózkodni a füléhez. Végül halkan megszólaltam.
- Hiszel a varázslatban és a mesékben? – Kérdeztem sejtelmesen a lánytól, ügyelve arra, hogy más ne hallja meg.

by **Chancery** Csüt. Jún. 05 2014, 22:05

//Timidus és ÁK//

Hmmmmm nem. Neeem, szó sincs róla, nem lépek be, dehogyis. Csak épp erre járok, mert sétálni támadt kedvem éjszaka. Ha Csan hepciáskodna miatta, majd emlékeztetem arra, amit egyszer ő művelt, mikor kiszökött éjszaka Nysterbe és Juicsi vállán találtam őt pokoli részegen.
A városnak ez a része elvileg a szegénynegyed, vagy legalábbis az emberek így szokták hívni, ehhez képest véleményem szerint elég pompázatos látvány a Jáng Dzsásztisz céhháza még az én szememnek is. Tetszik, hogy ilyen természetes a sok fával és rejtekhellyel, csak kár, hogy nincsenek valamilyen betelepített zsákmányállatok is. Minden alkalommal a tizedik szintre kell felhúznunk magunkat, ha vadászni támad kedvem, Csan pedig nem mindig tart velem szívesen, folyton motyog az orra alatt olyankor.
Mondjuk a napokban mintha kicsit jobban lenne. Talán tényleg jót tesz neki ez a kis egyedüllét, ahogy Dzséj mondta. Rég elvetettem, de kezdek reménykedni abban egy kicsikét, hogy hamarosan visszatérhetünk és ismét kényelmes párnák között aludhatok, nem kell egy fa ágán kényelmetlen pózokba tennem magam csak azért, mert ő besértődött. Jó az erdő, de ha a macska egyszer megszokott valamilyen luxust, akkor azt illik meg is adni neki.
Valamelyik nap egyébként már majdnem azt hittem, hogy hazajövünk. Belopakodott, mint valami tolvaj, én meg utána. Letette a könyvét, kivett egy másikat, és már mentünk is vissza a fához. Nem akartam rákérdezni, miért volt ilyen furcsa a mozgása, miért tett úgy, mintha tilosban járna, de nem is nagyon érdekelt. Csalódott voltam, amiért végül nem telepedtünk még mindig vissza. Ő meg úgyis beletemetkezett a könyvébe.
Magam alá húztam a lábaimat a padon és ahogy Csan szokta mondani, "vekni kenyeret" játszom. Igazából ez csak egy pihentető póz, amivel melegen tartom magam, az éjszakák pedig még itt is hűvösek kissé. Egy darabig még maradok, úgy sincs sok dolgom, meg magam sem tudom... volt egy furcsa előérzetem azzal kapcsolatban, hogy nekem ma ide kell jönnöm. Egy macska előérzetei pedig általában helyesek, és érdemes rájuk hallgatni. A fekete boszorkánál is jól éreztem, hogy valami nem stimmel vele és el kell bújnom előle, csak kár, hogy ez nem sikerült.

by **Shukaku** Csüt. Jún. 05 2014, 22:35

Timidus már kiskorában sem szerette Shu furcsa alvási szokásait. Abba ugyan beletörődött, hogy az emberek furák, de azt egyszerűen nem volt képes megérteni, hogy miként történhet meg az, hogy ezek a lények még akkor is furák, amikor állítólag ki vannak kapcsolva, és pihenniük kellene. Shu nem pihent. Folyamatosan forgolódott, leverte magáról a takarót, igazgatta a párnát a feje alatt, beszélt álmában és minden ehhez hasonló dolgokat. Timidus már azon is elgondolkodott, hogy így még egymás mellett sem tudnak aludni, hiszen amennyit mozgolódnak, még véletlenül elkezdenék csépelni egymást, aminek nem lenne rossz vége. Fura lenne egy sleep killt úgy végrehajtani, hogy a támadó fél is alszik. Ezzel szemben a sárkány természetesen nyugodtan pihent. Ő nem aludt, és nem is álmodott. Tett valami hasonlót, de miután elmeséltette a lánnyal, hogy ők mit is csinálnak ilyenkor, hogy képeket látnak, meg átkerülnek egy másik világba, és elhiszik, hogy ott vannak, és ott csodálatos dolgokra képesek, vagy éppen szörnyűségeket élnek át… rájött, hogy ő egyáltalán nem ezt csinálja. Emellett persze ez a fura tevékenységük arra is magyarázatot adott, hogy miért képzelődnek állandóan erről az állítólagos kinti világukról. Teljesen egyértelmű volt, hogy ha az emberek nem képesek arra, hogy elkülönítsék az álmokat a valóságtól, márpedig Shu elmondása alapján erre nem voltak képesek, akkor simán összeálmodhatták a kinti világukat is. A lány azt mesélte a sárkánynak, hogy az álmok az átélt eseményekből rakódnak össze. Talán valaki kiálmodta ezt a kinti világ históriát, az elmesélte valaki másnak, az megint álmodott róla, ezáltal igaznak hitte, és innen már csak el kellett terjednie, mint valami ragálynak. Kézenfekvő magyarázatnak tűnt, bár bizonyítéka nem volt rá. Timidus egy ideig Shu mellett maradt, hiszen őriznie kellett a lány álmát, azaz felkeltenie, ha rosszat álmodik. Shu azonban mostanában egyre kevesebbszer álmodott rosszat. Néha Daneeról, Chanról vagy Elysionról beszélt, és néha a szüleiről… és olyankor sírt… de Timidus szerencsére hamar felébresztette. Ezek azonban egy ideje megszűntek, és most már csak vele, Justinnal és Utával álmodott… vagy ami még különösebb volt, ugyanúgy a szüleivel, csak most nem sírt. Boldognak tűnt. Ilyenkor a sárkány kinyitotta a nagy ablakot, és kifeküdt gondolkodni a tetőre. Shu mellett a fura alvási szokásai miatt igen nehéz volt gondolkodni. A sárkány bámulta a Holdat, a kertet, és akkor tűnt fel neki egy ismerős alak az egyik padon. Benézett még egyszer az ablakon, majd vitorlázva leröppent a macsek mellé.
-Szervusz. Már vártalak. Gyere, felviszlek a tetőre. Vigyáznom kell Shura, nem hagyhatom egyedül sokáig.

by **Chancery** Csüt. Jún. 05 2014, 23:06

Tudtátok, hogy mindennek külön hangja van? Úgy bizony. Az embereknek talán ezt nehéz elképzelni, de mindenkinek teljesen sajátos a hangja. Kicsit olyan, mint hogy Csan is, elmondása szerint, odahaza képes megkülönböztetni az idegen autók hangját a családjáétól. Nálunk ez kissé kifinomultabb, de ez az autós hasonlat talán illik rá. Nem tudom, elvégre fogalmam sincs róla, tulajdonképpen milyen hangjuk is van azoknak.
A lényeg, hogy fel sem kellett néznem, tudtam, hogy ki közelít a szárnyain. Hiszame és Timidusz repülési hangja olyan különböző, mint mondjuk egy verébé és egy bagolyé. Igaz, egyik se hangtalan (a bagolyé sem, de tény, hogy alig lehet hallani), de nagyjából ezt is rendes hasonlatnak gondolom. Mikor úgy vélem, elég közel ért, kinyitom a szemem és a közeledő sárkányt figyelem, sárga szemeim talán iránymutatást adhatnak neki, merre is vagyok pontosan.
~Az jó. Nem számítottam rá, hogy várnak.~ -lepődöm meg kissé, bár kétlem, hogy ezt ki lehetne hallani belőlem. Nem mozdulok rögtön, véleményem szerint ha nem vadászatról van szó, teljesen értelmetlen a kapkodás, no meg ebben a hideg éjszakában nincs sok kedvem repkedni. Nem mintha egyébként lenne, az az egy alkalom is elég volt, lett is belőle gond épp elég. Azt viszont nem tagadhatom meg tőle, hogy vigyázni akar a kislányra. Bár véleményem szerint egyrészt Sukaku bőven meglenne pár percre egyedül is, másrészt baja úgyse esne egy védett övezetben, egy kérést vagy vágyat illik tiszteletben tartani. Ej, a macskák nem olyan önzőek ám, mint aminek le vagyunk írva. Csak a magunk tempóján haladunk szívesebben.
~És hogyan is vinnél fel...?~ -mérem végig gyanús tekintettel. Ezúttal nem látom rajta a táskát... csak nem... a karmaira gondolt? O.o; Bár nem bánom azt se... de akkor rászólok, hogy csak nagyon óvatosan, és egy rossz mozdulat után ne csodálkozzon, ha a sajátjaimat érezné a pikkelyein.

//Hopp, színcsere >.>//

by **Shukaku** Csüt. Jún. 05 2014, 23:31

Timidus tisztelte Álomkelőt, és nem mellesleg felnézett rá. Nagyon kevesen voltak azok a népek, akire a sárkány felnézett, és példaképnek tekintette önmaga számára. Álomkelő most sem hazudtolta meg magát. Nem tett felesleges mozdulatokat, amikkel elpazarolná a kitartáspontjait, vagy éppen a pihenésre és elmélkedésre szánt idejét. Nem ijedt meg, hiszen tudta, hogy ki közelít. Timidus abban ugyan nem volt biztos, hogy ő vagy a cica a jobb megfigyelő, de azt tudta, hogy legtöbben összerezzennek, amikor egy sárkány közelít feléjük a sötétből, Álomkelő azonban bölcs volt és figyelmes. Bizonyára ismerte már a sárkányt annyira, hogy meg tudja állapítani, ha ő közeledik. Ez remek megfigyelőképességről adott tanúbizonyságot. Az viszont meglepte Timidust, hogy Álomkelőt meglepte az érkezése. Úgy hitte, hogy a pet miatta érkezett, mert érezte, hogy meg kell vele beszélnie a dolgokat. Ezek szerint azonban Álom nem számított arra, hogy Timi várni fogja. Persze Timi sem tudta, hogy a macska a mai estét fogja választani arra, hogy visszatérjen és tárgyaljanak, de ő várta. Ami viszont ennél fontosabb volt, az a legelső két szó volt. Az jó. Tehát Álom is egyetértett abban, hogy beszélniük kell, hiszen pozitívan értékelte a sárkány ezen szándékát. Ez azt jelentette, hogy valamit azért mégis csak megsejtett ebből, és nem véletlenül került ide. Timidus nem hitt a véletlenekben, és két ilyen remek tervező esetében egyenesen ki is zárta a véletlenek bekövetkezésének lehetőségét. Bólintott, és a macska fölé szállt, majd magáhot ölelte a mellsőivel. Álomkelő felemelésére nem volt szükség semmilyen jártasságra, és a macska is volt olyan okos, hogy nem mocorgott feleslegesen, így pár másodperc alatt a tetőn voltak, ahova a sárkány finoman tette le barátját, majd azonnal az ablak felé pislantot. Tudta, hogy magyarázattal kell szolgálnia arra, hogy miért akart ilyen hamar visszatérni. Álomkelő könnyedén magára hagyta Chant… pedig még abban sem volt biztos, hogy ezt megengedheti magának… de elég volt számára az, hogy a macska ezek szerint biztos volt ebben.
-Álmodik. Néha rosszat. Akkor felébresztem. Vigyázok az álmára.
Elhelyezkedett a tetőn, majd egy ideig a Holdat bámulta. Várta, hogy Álom kérdezzen. Időt adott neki. Ha ez nem történt meg, akkor pár másodperc múlva ő szólalt meg.
-Összevesztek. A gazdád nem kedveli Shukakut… vagy azt, amit csinál. Anatole pedig okos. Rá fog jönni. Én természetesen megtartottam a titkot. Még Shu sem tudja, hogy Chan le akart ugrani a szint széléről… de ő is sejti. Félti, és ha a gazdád megteszi, akkor önmagát fogja ezért okolni. Mennyire vagy ura a helyzetnek?
Ez volt az első, és legfontosabb kérdés. Először a saját idomárjáért aggódott, de ebből természetesen következett a Chan miatti aggódás is, és ez a sárkány fejében nem is különült el nagyon. Amióta találkoztak, és amióta Shu elárulta a titkát a lánynak, minden összefüggött.

by **Chancery** Pént. Jún. 06 2014, 00:44

Legalább nem tart hosszú ideig. Ugyanis eléggé nyomja a gyomromat, viszont kibírom. Ha csupán rövid utakról van szó, képes vagyok elviselni kellemetlenségeket. Csan szerint ez a legtöbb macskára nem igaz, és a legkisebb rossz modorra is karmokkal reagálnak. Nem igazán értem azokat a macskákat, de ez is talán azért van, mert még fajon belül is két külön faj vagyunk. Ők az igaziak, én meg az úgynevezett digitális.
Leérve konstatálom, hogy valójában még sosem voltam a tetőn. Mivel Csan se nézte meg eddig, én se tettem, fölöslegesnek tartottam, már ha eszembe jutott. Most viszont rá kell jönnöm, hogy kellően magasan van, akármerre nézek, mindenre rálátok, amire kell. Míg Timidusz az ablakkal foglalatoskodik, én a környező tájat vizslatom végig. Tökéletes megfigyelőhely, keveset kell mozogni ahhoz, hogy akármire rálássak, amire csak kell. Elégedett dorombolással nyugtázom, hogy számomra a hely tökéletes megfelel akár hosszabb beszélgetésekre is. Na, tudtam én, hogy nem kell nyafogni az utazás miatt, ugyanis bőven megérte.
~Jól van.~ -egy lassú pislantás, miután magyarázatot kaptam a fiatal sárkánytól. Heh, fiatal... fejlődését tekintve velem egyidős, néha mégis inkább olyan, mint egy gyerek. Talán mert a gazdája is még az, esetleg a sárkányok lassabban fejlődnek. Esze van, meg kell hagyni, a gondolkodásmódjára pedig egy szavam van: érdekes. Illetőleg kettő, ha hozzáteszem, hogy felettébb érdekes.
Én a kertet vizslatom inkább, betolakodók után kutatva, nem mintha erre lenne esély. Viszont jó, hogy ezzel is el tudom foglalni az agyam, olyan dolgokkal, amiket szinte ösztönösen mindig figyelemmel akarok kísérni. A hazatérés érzése fut végig a hátamon, olyasmi, amit már nagyon régen hiányoltam. Az a fa az erdőben nem az otthonom, arra nem érzek késztetést, hogy vigyázzak rá, de a céhház és annak területe már más kérdés.
~Én semmilyen helyzet ura nem akarok lenni. Leszámítva a terület feletti figyelmet.~ -felelem szinte kapásból, szemem kissé lehunyva. A látkép megmoccan számomra, ahogy a farkam erőteljesen a másik oldalamhoz csapódik, aztán vissza.
~Csan kedveli Sukakut, megmondta nekem. Csak irigy rá. Ha az ember irigy, akkor egyesek bolond dolgokat kezdenek gondolni. Tudod, mi az az üldözési mánia?~
Szóval ez volt az az érzésem egész nap, talán pont ezért is nem lepődöm meg. Néha furcsa dolgok irányítják a világunkat, és talán ez az érzés ugyanolyan maradvány volt, mint a fekete tollak, amiket képes vagyok megidézni. Talán Utahime fejtegette részletesebben a dolgot, még amikor minden szép volt és itt laktunk. Valami olyan következtetésre jutottak, hogy a gazdáink kinti élete ránk is hatással van, mivel a petjeik vagyunk. Már csak arra vagyok kíváncsi, ez vajon Timiduszra és Hiszaméra is igaz-e, bár erre direkt úgyse fogok rákérdezni. Legalábbis egyenlőre, aztán sosem lehet tudni.
~Az pedig már egyértelmű nekem; ha leugrik, az nem Sukaku hibája lesz. Ha az övé lehetne, most megtette volna, neki viszont eszébe se jutott.~ -lehunyom a szemem pár másodpercre, hogy sötétséget teremthessek az agyamnak. ~Megkérdeztem őt.~

by **Shukaku** Pént. Jún. 06 2014, 07:47

A sárkány elvigyorodik, és lassan ingatja a fejét. Furcsa válaszokat kapott a macskától, és el kell rajtuk gondolkodnia. Fejét félrebillenti, egyik fülét is ehhez hasonló helyzetbe állítja, és úgy figyeli az egyik csillagot. Az egyik mese kapcsán Shu elmondta neki, hogy az embereknek vannak szerencsecsillagai, amire bámulhatnak esténként, és abban bíznak, hogy az a fénypont majd segít nekik. Shukakunak persze nem volt ilyenje, ráadásul soha nem is jött ki a tetőre, hogy az eget bámulja. A dolgot Timidus is butaságnak tartotta, hiszen azok a pöttyök nem tudnak segíteni nekik. Még akkor sem jöttek oda hozzájuk, ha néha-néha egy leesett az égről. Persze nem is jöhettek, hiszen azokat a legnagyobb és legerősebb tűzsárkányok és főnixek lehelték fel az égboltozatra, márpedig a tűzlabdák csak akkor segítenek, ha éppenséggel az ellenfélre irányítják őket. Azonban Timidus egy dologban biztos volt. Ha valaha neki lesz egy szerencsecsillagja, akkor az a legnagyobb csillag lesz, a Hold. Akkor is, ha Shu szerint az nem csillag. Nappal pedig természetesen a Nap, ami viszont már Shu szerint is csillag.
Timidus biztos volt benne, hogy Álomkelő nem hazudik neki. Azonban abba is biztos volt, hogy a macska meg akarja védeni a gazdáját, ahhoz pedig uralnia kell őt egy bizonyos szinten. Irányítani, hogy megvédhesse önmagától. Ami viszont ennél rosszabb volt, hogy Timidus is kötelességének érezte, hogy megvédje.
-Beszéltünk Anatoleval. Azt akarom, hogy ne kelljen titokban tartanom, hogy Chan le akart ugrani a szint széléről. Anat azt mondta, hogy segíthet neki, és többet tehet, ha ezt tudja.
A hangja nem volt sem kérlelő, sem utasító. Jól kihallatszott belőle, hogy bármit is válaszol Álomkelő, azt el fogja fogadni. Tartotta magát a megállapodáshoz, és nem mondott el semmit… de ezt egyre nehezebbé vált úgy kivitelezni, hogy közben ne kelljen hazudnia. A kérdésre megrázta a fejét.
-Nem tudom. Az irigységet viszont ismerem. Shu azt mondta, hogy Chan féltékeny is.
Picit elhallgatott, majd hozzátette.
-Pedig ez alaptalan. Te magasabb szinten vagy mint én, tehát neki is magasabb szinten kell lennie. Másban pedig direkt nem is próbál vetélkedni a gazdáddal. Nem értem, hogy miért féltékeny. Az emberek furák.
Letette a mellsőire a fejét, és a kertet bámulta, majd úgy folytatta.
-Neked egyértelmű, és nekem is. Az a baj, hogy neki nem az.

by **Chancery** Pént. Jún. 06 2014, 14:28

Ismét kinyitottam a szemem, de a kertben továbbra sem volt semmilyen mozgás. Azok a holdvirágok, amiket a Levélkislány ültetett ide-oda, elegendő fényt adnak ahhoz, hogy egy behatoló se tudjon elbújni. Hogy árgus szemekkel észrevehessem. Timidusz inkább az eget nézte, talán fentről jövő támadástól tartva, bár kétlem, hogy ilyesmire ma sor kerülne. Ez a ház mindig is a nyugalom szigete volt, leszámítva Csant.
~Akkor ne kelljen. Elmondhatod. Ne kürtöld szét egész Aincradban, az nem esne jól a lánynak.~
Kicsit gondolkodom, majd folytatom.
~Anatnak, Sunak, Pitörnek. Nekik nyugodtan. Másokon még gondolkodom.~ -egyébként sem jut eszembe több név, akik mindkét gazdához közel állnának, és eléggé meg is bíznék bennük. Ezen kívül Csan dühös lenne rám, ha megtudná, hogy én kotyogtam ki mindent, hogy én ártom bele magam az ő dolgaiba, azt a szégyent pedig, hogy esetleg a céh vagy az ismerősök előtt szidna le, még én is nehezen tudnám higgadtan fogadni. Ellenben azt nem tagadhatom, hogy mivel a gazdám, a kötelességemnek érzem, hogy segítsek neki, és miután az erdőben már elárulta részletesen, hogy mi is a baja, örülök neki, ha tudom is rá a megoldást. Annak pedig örülök, hogy a lány elképzeléseivel ellentétben igenis van valaki, aki segíteni akar neki, és ezek szerint ebben is igazam volt. Hogy nem csak Dzséj az, aki érdeklődik olykor, és biztos vagyok abban, hogy Sukaku sem azért írt, amit Csan beképzelt magának. Anatra pedig nem is számítottam... meglepő, meglepő.
~Hmm...~ -gondolkodom el ismét, füleim kissé hátra fordulnak, ahogy az agyam megpróbálja értelmezni a dolgot. ~Azt sem tudom, az irigység és a féltékenység különbözik-e egyáltalán. Erre még rá fogok kérdezni.~
Az üldözési mánia elmagyarázását egyelőre még hagyom, már csak azért is, mert én magam sem vagyok teljesen tisztába vele, és össze kell szednem a szavaimat, hogy félreértés nélkül magyarázhassak. Timidusz szereti szó szerint venni a dolgokat, tehát úgy kell magyaráznom, hogy abból később ne legyen probléma. Addig is hallgatom az érvelését, ami véleményem szerint igaz is... viszont közben ott kavarog a fejemben Csan meséje a saját oldaláról.
~Nem a szintekről van szó.~ -kezdem. ~Az emberek bonyolultak, mindig túl sok dologra figyelnek egyszerre. Olyan dolgok is számítanak nekik, amik nekünk nem, és fordítva. Csan például nem törődik azzal, hogy ki hányas szintű, ugyanúgy segít egy nála alacsonyabbnak, mint egy nála magasabbnak, ha tud. Ő arra irigykedik, hogy Sukaku a társadalmi világukban foglal el nála magasabb pozíciót.~
Magam alá húzom a lábaimat, és jöhet a "vekni kenyér" pozitúra. Így sokkal kényelmesebb hosszabb értekezést tartani. És bocsáss meg, Csan, amiért most sokat fogok mesélni.
~Sukaku nem igyekszik semmiben, nem törekszik semmire, amire Csan is, ezt én is látom. Mégis sokkal többet ért el, mint az én ga... társam. Tegyük fel, hogy... hogy repülőversenyzel Hiszaméval, de akármilyen erősen csapkodsz, nem tudod megelőzni és előbb éri el a célt, pedig Hiszame tisztában sem volt vele, hogy versenyzik veled, és a lehető legnyugodtabb tempóval, cél nélkül haladt.~
Utólag jut csak eszembe, hogy talán nem a legjobb példa... így végül folytatom.
~Te talán máshogy éreznéd a vereséget, de nagyjából hasonló. Csant rosszul érintette, hogy míg ő próbált dolgozni, igyekezett mindent megadni a célja érdekében, Sukaku azt sokkal hamarabb elérte úgy, hogy nem is fektetett bele fölösleges energiát. Talán nem is akarta soha elérni, mert nem érdekelte, Csant viszont igen. Emiatt irigykedett a társadra. Nem szintekkel vagy számunkra érthető dolgokban ért el sikereket, hanem olyanokban, amik az emberek számára fontosak általában. Sukaku nem direkt csinálta, viszont neki sikerült sok olyan dolog, ami Csannak nem. Nagyjából úgy kell elképzelni, mint a hiearchiát nálunk, csak az emberek, tisztelet a kivételnek, szeretnek ezen egyre feljebb és feljebb jutni, hogy érezzék, mi az értékük. És emlékszel arra, mikor a kertben beszélgettek?~
Pillantok a padra, amin ültek, és amire akkor még napfény vetült. Akkor nem tudtam, miről beszélgetnek és mi is volt a pontos oka annak, hogy utána Csan pakolás nélkül kiviharzott a céhből. Talán még ő maga sem volt teljesen tisztában vele egész addig, amíg szemben nem álltunk a Hullafalókkal.

by **Shukaku** Pént. Jún. 06 2014, 16:57

A sárkány hálásan biccent a macska felé, és látszik is rajta, hogy elégedett a válasszal. Egyfajta megkönnyebbülést érezhet, hogy a titoktartási kötelesség már nem állja útját a feladata elvégzésének.
-Rendben. Anat, Shu és Peter. Először Peternek fogom elmondani, mert ő a céhvezér. Utána Anatnak, mert ő akart segíteni. Azt még nem tudom, hogy Shunak mikor mondom el. Talán jobb ha egy ideig nem. Majd akkor, ha rákérdez.
Ezen ő is elgondolkodik, majd még hozzáteszi a legfontosabbat.
-Köszönöm.
Ezután csöndben hallgatta Álomkelőt. Úgy tűnt, hogy az emberi szavak és kifejezések bonyolult rendszerével még ő sem volt teljesen tisztában. Timidus tudta, hogy ennek ő is utána fog kérdezni, és utána fog nézni a könyvtárban. EZ is fontosnak tűnt. Arra viszont már rá kellett kérdeznie, ami ezután következett. Egyrészt nem értette pontosan, másrészt voltak olyan részletek, amikkel nem is értett egyet. Álomkelő előtt könnyedén kibökte, ha valamit nem értett, mert a petek nem voltak felesleges dolgokra büszkék, és nem nézték le a másikat azért, ha valamit nem tudhatott. Abban az esetben persze ha valaki konok volt és nem volt hajlandó tanulni, akkor az egyértelműen az ő hibája volt, de ha egyszerűen nem volt lehetősége megszereznie a tudást, az már nem.
-Shu is szívesen segít akárkinek… majdnem akárkinek. Nem bízik meg a fajtársaiban, de mégis segít nekik. Egyszerre óvatos és nem is. Fura.
Ismét elgondolkodott, de mivel nem talált választ, így inkább rákérdezett.
-Még a példából sem értem, hogy mi az a társadalmi helyzet. De… a példa eleve rossz. Egyrészt úgy versenyezni valakivel, hogy az nem tud róla az nem fair, mert több esélyed van a győzelemre, hiszen lehet, hogy a másik nem ad bele mindent. Másrészről pedig gyorsaságban nincs értelme versenyezni. Egyszerűen összehasonlítjuk a pontjainkat, és akié több, az nyer. Ezért szoktunk inkább akadálypályát csinálni, mert akkor már ott van az akrobatika is, de meg is kell tervezni az utat, amire viszont már pontok sincsenek. De… a te példádban ez nem lenne vereség. Egyértelmű, hogy Hisame gyorsabb nálam, ha több pontja van, és olyan ellenféllel nem versenyzek, aki ellen semmi esélyem nincs. Olyan, mintha Hinarival párbajoznék. Butaság.
Megcsóválta a fejét, és a macskára nézett.
-Ettől függetlenül azt viszont értem, hogy mit szeretnél mondani… de nem tudom, hogy mik lehetnek azok, amiben Shu megelőzte Chant. A beszélgetésükre pedig emlékszem… de arra azt mondta Shu, hogy titok.

by **Chancery** Pént. Jún. 06 2014, 18:04

A bundával egy hátrány jár; a csiklandozás. Nem tőr elő mindig, de néha mégis megérzem, elsősorban a fülem mögött, ahol selymesebb és apróbb szálú. A lábam egy rövid időre kiszabadulnak a testem alól, ahogy a hátsó vadkarmok gyors mozdulatokkal megszabadítanak a csiklandozó érzéstől. Végül visszaereszkedem eddigi pozitúrámba és sanda mosollyal nyugtázom, hogy végül csak félreértett a sárkány.
~Mint mondtam, az csak hasonlat.~ -hunyom le félig a szemem. ~Ne a példát elemezd ki, hanem a jelentését, a másikat, amit el akartam vele mondani. Meg kell tanulnunk az emberek fejével is gondolkodni.~
Szándékosan emeltem ki a többes számot, hogy egyértelművé váljon számára, én sem vagyok mindentudó. Bár az emberek gondolkodásmódja mindig is egy olyan téma lesz, amit sosem fogok megérteni teljesen. Mindent túlbonyolítanak, és ez máris elég demotiváló a dologhoz.
~Abban, amiben Su legyőzte Csant, nem volt szükség pontokra. Ezek emberi viselkedésformák, cselekvések, amik az előző életükből ragadtak rajtuk. Vannak céljaik, olyanok, amiket nem a pontok határoznak meg, hanem az, hogy a másik mit gondol róluk vagy elfogadja-e őket. A példámat is olyannak szántam, amiben nincsenek pontok, de elismerem, hogy el is feledkeztem róluk egy kicsikét.~
Valamilyen digitális kis bogarantyú száll el a tekintetem előtt, de mivel nem számít veszélyes betolakodónak, figyelmen kívül hagyom. Pár másodperc szünetet tartok, időt hagyva Timidusznak, hogy megeméssze a mondandóm, avagy meghallgatom megjegyzéseit, másrészt az ő aggodalma talán kicsit rám is kihat, mert önkéntelenül is fülelek az ablak felé, nem hallok-e hasonló nyöszörgést...
~Sukaku a hiearchiában betöltött poziciójával előzte meg Csant. Ez olyan, mint egy létra, aminek Pitör áll a tetején. Csan szeretett volna legalább pár fokkal alá kerülni, és nem bánta volna, ha Sukaku is mellé kerül egyenlő félként. Ez a gyakorlatban úgy nyilvánult volna meg, hogy mindkettejükre ugyanolyan mértékben figyelnek. Csan viszont úgy érzi, Sukakura mindenki sokkal több figyelmet szentel, mint rá, és nem is akarják feljebb emelni a létrán. Pitör, mikor távol volt és küldött üzenetet, az elsősorban Sukakunak szólt. Ha valakivel találkozunk mostanában, és szóba kerül a céh, rögvest az a kérdés, hogy Sukaku-t ismerjük-e és jól van-e. Akármerre mentünk, a társad neve mindig felmerült, mindig téma volt. Csan pedig irigy lett erre. Például képzeld el, mit éreznél, ha Sukaku-nak lenne egy másik petje is rajtad kívül, és azzal a pettel sokkal többet törődne, mint veled.~
A bogár visszatér és zümmögve a párkányra száll.
~Csan pedig üldözési mániás lett. Ez azt jelenti, hogy mindenről csak rosszat tudott gondolni. Mintha csakis rossz dolgokat látnál, ha körbenéznél, rossz embereket, akik csak bántani akarnak. Az ember olyankor elkezd félni mindentől, rágalmaz, olyan dolgokat mond, amik nem is igazak, de ő azt hiszi, hogy azok. Sukakuról is elhitte a mánia hatására, hogy a lány direkt előzte meg, és direkt bántja, pedig ez nem igaz.~
A titok szó hallatán pedig ingerülten meglegyintem a farkam, ám magamban úgy gondolom, ám legyen. Ez esetben erről semmit se fogok elárulni; bár ez az én dolgom is megkönnyíti kissé. Nem kell olyan sok titkot elárulnom a gazdámról, ezen kívül valószínű, hogy fölösleges aggodalomtól is megmentem a sárkányt és a kislányt. Ez esetben rá is térek a következő pontra, még mielőtt Timidusz túlságosan is félreértene néhány dolgot.
~A jó dolog az, hogy ez az üldözési mánia felismerhető és kezelhető. De csak akkor, ha a szenvedő ember felismeri és tenni akar ellene. Csan felismerte, és egy ideje már küzd, hogy legyőzze magában. Rájött, hogy Sukaku nem akart neki rosszat, és valójában nem is rossz a helyzet, mint amilyennek ő látta. Hogy butaság miatt lett olyan mérges rá.~
A bogár fényes szemeivel minket figyel, a fülem pedig megmoccan egy kissé. Különös érzés fut át a kivetített csatornáimon, de erre most nem igazán akarok figyelni.
~Egyébként Sukaku csinálja jól.~ -vallom végül be, ellent mondva annak az íratlan szabálynak, hogy a gazdákról csak jót vagy semmit. ~Egy embernek nagyon ki kell érdemelnie egy másik bizalmát. Rendkívül jól tudnak hazudni, bár köztük is vannak kivételek. Su például nem lenne képes rá, viszont örülök, hogy odafigyel és elkerüli, hogy egy jó hazudozó becsapja. Milyen furcsa, milyen sokban különbözik egyik ember a másiktól.~

by **Shukaku** Pént. Jún. 06 2014, 19:04

Timidus ezúttal egyszer sem szól közbe. Valahogy érzi, hogy nagyon összefüggenek egymással Álomkelő szavai, és csak megbonyolítaná a dolgokat azzal, ha a beszéd közben kérdezne, vagy bármit is hozzászólna. Tudja jól, hogy képes megjegyezni a felmerülő dolgokat, és azokat majd elmondhatja akkor is, ha a macska befejezte. Természetesen ő is sokat pislog az ablak felé, de az egyenletes szuszogáson és a mocorgáson kívül semmit nem hall. A lány álma ezúttal nyugodt. Miután végighallgatta a cicát, egy kicsit még vár, csak utána szólal meg.
-Igen. Meg kellene tanulnunk, de nem hiszem, hogy ez lehetséges. Rengeteg időt töltünk együtt, befejezzük egymás mondatait… de még így is annyira különbözik tőlem, hogy sokszor meg tud lepni. Ez mondjuk jó dolog. Sokat tud segíteni azzal, hogy másképpen gondolkodik… persze sokszor csak hátráltat, de olyankor rászólok és akkor elfogadja a tanácsomat.
A sárkány fintorogva elvigyorodott és megrázta a fejét.
-Chan téved. Shu nem sok mindenkivel akart nagyon jóban lenni. Mindenkivel jóban akar persze lenni, de nagyon jóban csak kevesekkel. Utahimén kívül egyik sem megy úgy, mint ahogy szeretné. Channal összeveszett, Petert hiányolja, Anattal csak nemrég kezdett el ismerkedni, Justinnal pedig nem tudja, hogy mit kezdjen. Azt pedig nem hiheted, hogy Peter Shu miatt bízta ránk a döntéseket, ha távol van. Komolyan azt hiszed, hogy vezető alkat lenne? Peter miattam jelölte ki őt, én pedig a te tanácsaidat is szeretném kikérni. Az egész céhből mi vagyunk egyedül alkalmasak a vezetésre, és Peter azért engem választott, mert ti távol vagytok. Talán nem akarja, hogy ha egyszer Chan végleg itthagyja a céhet, akkor elvesszen a segítő is, hiszen te is mennél vele. Shu ezzel szemben hűséges… elég sokáig.
Itt egy kicsit elhúzta a száját, de azért folytatta.
-Az pedig természetes, hogy titeket felőlünk kérdeznek, mivel azt látják, hogy ti jól vagytok, hiszen ott vagytok előttük akkor. Peterrel találkoznak a bossokon a többiek pedig vagy nem régóta céhtagok, vagy nem nagyon mozdulnak ki. Nincs oka irigynek lenni.
Újabb szünetet tartott, és rászegezte a tekintetét a macskára.
-Hogyan kell viselkedni a gazdáddal? Shu már találkozni is fél, nemhogy megszólítani…

by **Chancery** Pént. Jún. 06 2014, 19:42

Szinte nevetni támad kedvem. Legyerekeztem volna még eleinte a sárkányt? Visszavonom, persze csak magamban. Még fiatal, de mióta utoljára beszéltünk, még ebben a rövid időben is sokat tanult. Kissé elgondolkodom azon, köze lehet-e ennek a könyvtárban töltött idejéhez, de véleményem szerint jelen pillanatban sokkal fontosabb témánk akadt, mint ennek kivesézése.
A bogár úgyis tovarepült, valószínűleg ő unta a társalgásunk, vagy nem is értette egy szavunkat sem. Míg figyelem a távozást, újabb információkkal gazdagodom azt illetően, hogy amennyire különbözhetnek egymástól az emberek, olyannyira lehetnek hasonlóak is. Nem beszélve arról a furcsa érzésről, mikor másodpercek alatt változik meg a véleményem azt illetően, hogy két ember most hasonlít-e egymásra avagy sem. A sárkány mégis vét egy kis megfigyelési hibát.
~Pitör már azelőtt kijelölte Sut segítőnek, hogy mi elmentünk volna, vagy bármi probléma lett volna.~ -világítok rá. ~Annak mondjuk örülök, ha valóban miattad jelölte volna ki rá a társad, mert az emberek hajlamosak elfeledkezni róla, hogy a petek egy része nagyobb intelligenciával rendelkezik náluk.~
Itt elnyomok egy hatalmas ásítást is. Elvégre, abban kételkedem, hogy ha Norm maradt volna a helyemben, akkor Timidusz is azzá vált volna, ami most. Hisz tény és való, hogy én is sokat nyújtottam neki a tudás terén. Az a pók viszont még kommunikálni sem képes, ha nem számolunk a folytonos csipogásával. Oh, hogy ezt honnan tudom? Hogy nemrég találkoztam vele. Nem fejlődött az semmit.
~Ha Pitör kételkedik Csan hűségében, főleg ezek után, hogy csak a házból költöztünk ki, de kilépni eszébe sem jutott, akkor csak azt kockáztatja, hogy az a lány még jobban összezuhan.~ -hunyom le végül a szemem, hangom pedig szinte csöpög a csalódottságtól. ~Az emberek... olyanok, mintha nem is egy fajba tartoznának. Mindenkivel másképp kell bánni. Vannak, akik azt szeretik, ha békén hagyják őket, mint az egerek, mások pedig akkor érzik jól magukat, ha folyamatos figyelmet kapnak, mint a papagájok.~
Majd egy kicsit büszkén, még ha vekni-kenyér pozicióban is, de kihúzom magam. ~És most már mi is ott vagyunk a bossokon.~
Bár a legutóbbi nem volt valami fényes. Utáltam a bűzt meg a sok Hullafalót, de valahogy csak túléltük végül. Bár az még mindig nem tetszik, hogy valahányszor a következő összecsapásra gondol, Csan szinte görcsbe rándul, hogy jól dönt-e, mikor felírja magát a jelenlévők listájára. Én úgyis csak azt nézem, hogy a bossok legyőzése rendkívüli fejlődési lehetőséget ad nekünk, amivel csak még hatékonyabban védhetjük meg magunkat vagy akár az egész céh még elég kis létszámú tagjait, de néha én is elgondolkodom azon, ez a fejlődés megéri-e, ha cserébe a gazdám idegei mennek végképp tönkre? Hisz bármikor megeshet, hogy a rendszer közöttünk szétbomlik, és elvadulok. Egyszerű, legyőzendő mobbá válok én is, mint sok elődöm ezelőtt, mint ahogy Norm is. És az a pók csupán azért vadult meg, mert Csan fóbiája iránta túl későn omlott le; elvégre azóta él-hal a szőrös nyolclábú undormányokért.
~Ahhoz nem kell ok, hogy valaki irigy legyen. Ez egy érzés, egy érzelem, azokat pedig nem képesek az emberek irányítani.~ -felelem, majd egy darabon elgondolkodom a kérése hallatán. ~Ki tudja. Csan olyan, mint egy szégyenlős papagáj. Félnie nem kell. Nyugtasd meg bátran, hogy nem gyűlöli őt, nem haragszik rá, szereti még. Bár azt, amit a kertben mondott, talán nem kellett volna.~
Az utolsó gondolatot nem akartam - kissé fel is emelkedem és megrázom a fejem. Csak kicsúszott, óvatlanul, mert nem figyeltem eléggé, hagytam elkalandozni az elmém. Pedig ezek a kimondatlan szavak, amikkel én kommunikálok, sokkal veszélyesebbek, mint Timiduszé. Jobban kell koncentrálnom.
~Áh, ezt inkább felejtsd is el.~ -próbálom javítani. ~A lényeg, hogy nem kell félnie. És úgyis hazajövünk; vagy akkor, ha Csan megkapja, amire vágyik, vagy ha beleun a várakozásba. Egyenlőre ez utóbbinak van nagyobb esélye. Utána majd minden a régi lesz.~

by Ajánlott tartalom