Déli rész

- Igen, így történt, ahogy összegezted, és ahogy előtted már elmondtam... Na és, mi ebben olyan érdekes?
Annak hallatán, hogy minden mondatomat szinte visszhangként hallhatom az idegen tolmácsolásában, nem gyengén felvonom a szemöldökömet. Most komolyan ki akar akasztani, vagy csak simán még nálam is nagyobb pojáca? Rendben, ha harc, hát legyen harc!
-Ami azt illeti hogy miért nem szaladgálok, egy kérdéssel válaszolnék: Na és te? Te is ráérősen pihensz és macskát simogatsz?
Én is igencsak jogosnak érzem a kérdést, már csak azért is, mert az imént én is számon kértem a srácot. Aztán valami furcsa érzés hasított belém, és egyszerre ömleni kezdett belőlem egy vallomás:
- Tudod... - kezdtem bele kissé félszegen - éppen egy nehéz időszakomat élem, és szükségem volt egy kis relaxációra. Ez egy hosszú történet, de ha már ilyen kíváncsi vagy, akkor elmesélem! Anno állatidomárként regisztráltam a játékba és egy gyönyörű fehér bolyhos tojást kaptam. Már tűkön ültem, alig győztem kivárni, hogy vajon mi fog kikelni az én kis drágaságomból. Együtt aludtunk, minden este gondosan betakargattam, szóval igazán gondoskodó kezdő idomár voltam. Aztán múlt éjjel, amikor megszálltam egy fogadóban, kiraboltak! Érted? Kiraboltak! Undorító, hogy mik nem történnek ebben a világban, nem különb, mint a valóság... Nos, igazság szerint szőrén-szálán eltűnt mellőlem a tojás, és tulajdonképpen ezért hiszem, hogy elrabolták a petemet. A tojásomból ítélve, nem lennék meglepve, ha egy hófehér perzsamacska kelne ki, vagy talán már ki is kelt az én kis drágaságom! - Ezután még inkább rapszódikussá válik a hangnemem - Ó egek! Szegény egyedül van ebben a nagyvilágban, nincs aki oltalmazza! Meg kell találnom! Ez szörnyű! - minél drámaibbra fordul a történet, annál inkább belelovalom magam érzelmileg, s bizony nem szégyellem magam elsírni...
- Lehet pont az előbbi macska volt az enyém! - folytatom szipogva - Kiscicám, gyere vissza szépen a gazdihoz! - kiáltok a már rég távozó macska után.

Áh, csak a szokásos nagyszínpadi előadás. Több, mint tízen, sőt, legalább harminc vaddisznó figyelte, ahogy nekik rappelek. Nagyon keményen tolom, bár nem annyira, hogy a kezdetek városából ne űzzenek ki, mint ahogy nemrég tették. Ott csak kezdtem belepördülni, bár elég sok negatív kritikát kaptak a rímeim, na meg paradicsomot. Ha begyűjtöttem volna őket, lefogadom, hogy legalább húsz aranyat ki tudtam volna húzni értük. Na, de vissza a jelenbe. Szép nyugodtan nyomtam már a vaddisznóknak, mire valami fura emberke pisszent meg mögöttem. Pofátlan módon a rímem közepébe vágott. Szépen, lassan feltekertem a kezeimre a kötéseket, megfordultam és már készültem is ütni, de az alak csak maga elé tartja kezeit, mutatva, hogy ne. Közelebb sétál hozzám, majd megszólal. Azt mondja, hogy meghívást kaptam valamiféle toborzóra, bediktálta az adatokat, köztük az időpontot és a helyet és azt mondta, hogy nem csak én kaptam meghívást. Jó nekem! Remélve, hogy nem valami suttyom csapda lesz, indultam vissza a kezdetek városába, természetesen a fal mellé simulva, nehogy az egyik "nézőm és hallgatóm" észrevegyen és nekem toljon még egy kiló paradicsomot. Végre sikerült eljutni a kezdetek városa déli részéhez, ahol ott állt már nagyban a céhvezető. Majd betojtam, ez az a céhvezető! Róla suttogják, hogy ő a legtáposabb és hozzá hasonlót még az óperenciás tengeren túl sem találsz. Itt áll egy másik alak is, furcsán állt, ha nem tévedek, akkor ő sem lehet valami kis szintű, bár inkább nem tippelgetek róla. A lényeg, hogy itt áll ő is. A céhvezető előre lép, majd megszólal. Persze mielőtt megszólal jól a szemembe világít a gyűrűje, ezért egy lépéssel balra állok.

//Alig várom Ran reakcióját //

Ennyi volt? Semmi reakció? Semmi visszaoltás? Nem is veszi fel velem a kesztyűt? Pedig csak most kezdtem belemelegedni. Még én is meglepődöm kicsit, hogy milyen frappánsan sikerült kihúznom magamat a vert helyzetből. Hmmm, ez most elég nagyképűen hangzott, pedig csak egy gondolatként hallom a fejemben. Őszintén szólva tényleg kezdett nagyon unalmassá... nem is, bosszantóvá válni az egyoldalú kommunikáció. Mivel úgy éreztem, hogy teljes mértékben lenéz és nem kezel egyenrangú félként, ezért próbáltam magamra ölteni az eddig tőle tapasztalt viselkedési formulákat. Ezért válaszoltam én is lekezelően és szintén ezért távoztam fennhéjázó gőgösséggel. Amikor azonban utoljára visszafordulok, egyetlen pillanatra találkozik a tekintetünk, s szomorúságot vélek felfedezni a szemeiben. Komolyan megsajnálom... tényleg ennyire kemény voltam? A nagy Ranmarut tényleg így beoltottam? Már venném is a levegőt, hogy elnézést kérjek a bárdolatlan, odavetett mondataimért, de ahogy megfogalmazódik bennem a gondolat, abban a pillanatban már le is mondok róla. Komolyan bűntudatot ébresztett bennem? Ezernyi kérdés tolult az agyamba, s úgy érzem, visszakerülök a vert helyzetbe, ha hagyom, hogy ennyire foglalkoztasson ez a tag. Elkapom tekintetem, és visszafordulok a menetirányomba.
Lehetetlen, hogy csak ennyi lett volna az egész. Valami áll az imént lezajlott találkozás hátterében. Bizonyára el akarja velem hitetni, hogy én győztem, holott már rég nem törődik velem, s szomorúságának oka valami teljesen más dologból fakad. Az az idióta gondolat fogalmazódik meg bennem, miközben újra elindulok Ranmarunak háttal, hogy szívesen lennék ennek a srácnak a pszichológusa. Nagyon kíváncsivá tett ez a lezárás, hogy vajon mi játszódik le egy-egy ilyen esemény alkalmával a fejében. Nyilván az agyturkászát is könnyű szerrel kijátszaná ez a dörzsölt fickó, mégis az az érzés fogott el, hogy még ennek a gépies játékosnak is van lelke. Talán egyszer még Mr. Jégcsap is képes lesz kimutatni az érzelmeit...

[off]Köszönöm, nekem is nagyon átjött a játékunk, komolyan agyaltam 1-1 reagon. Alaposan megdolgoztattál [/off]

Ma valahogy úgy érzem szerencsés napom van, ezt a kijelentést nem azért teszem mert valami jó történt velem, persze már az is dobott a napomon hogy az erdőből való kivezető ösvényt megtaláltam, és vissza is találtam. Az már mellékes hogy a következő faluba akartam eljutni, de örültem hogy a sok fa, bokor és mob után látok valami ember által létre hozott építményt is. Első utam a fogadóba vezetett, már kissé éhes is voltam, mivel a tartalékaimat feléltem az úton idefele. Már az oda jutás is simán ment, ránéztem a térképre és haladtam egyenesen előre. Persze kezdek rájönni, hogy a térkép nem nekem való így a magam "esze" alapján haladtam tovább. A térkép tök jó, ki vannak írva az nkj-k neve, a közelben lévő építmények. Szóval tényleg jó az annak aki el tud igazodni rajta. Az úton a hátam mögül megszólal egy fiú hangja.
- Héé, lányka! Automatikusan hátra fordultam, de amint megtettem megbántam.
- Tudtam hogy te vagy az! Azzal elkezdet rohanni felém. Mit tehettem volna, ösztönösen futottam én is. Nem voltam bűnös legalábbis nem éreztem magam annak, de a múltkori esetben amikor ebben a faluban jártam összetűzésbe kerültem pár sráccal a fogadóban. A történet nem volt túl hosszú, a fogadóban reggeliztünk, én egyedül ők a mögöttem lévő asztalnál. Először csak civakodtak, szócsatát vívtak valami miatt, majd ez tovább fajult egy kisebb bunyóba. Aminek én is "áldozata" lettem, vagyis inkább a reggelim. Felborították az asztalt így a sok finom nyalánkság mind a földről pixeleződött el. Mérgemben megfogtam a fiú grabancát és kilöktem a fogadóból. Amit a társai sem néztek tétlenül. Szerencsémre jött egy eléggé ijesztő kinézetű pasas aki láttán távoztak is angolosan. Szerencsére így megmenekültem. És igen most pont az a srác üldöz akit én oly szívélyesen kihajítottam a fogadóból.
- Állj meeeg! Kiáltotta.
- Eszemben sincs. Mondtam de nem hiszem hogy hallhatta.
Majd a következő utcán lefordultam, és benyitottam az első üzlet ajtaján amit láttam. A fegyverkereskedő volt az. Az njk már fogadott is volna a tőle megszokott monológjával, de bebújtam a pultja mögé és pisszeltem az npc-re hátha van szíve és falaz nekem. Persze pár másodpercre rá, a fiú is belépett az ajtón, lihegve körbenézett majd közelített az npc felé, aki szintén azzal a monológgal fogadta amivel engem is.
- Hagyjuk! A fiú legyintett majd amilyen gyorsan jött úgy távozott is.
- Huhhh, köszönöm. Mondtam az njknak. Persze tudtam hogy nem normális emberi lény, csak egy program vezérli. De akkor is ösztönösen jött ki belőlem a hála. Nem hiszem hogy nagyobb bajom lehetett volna, de inkább kerültem a balhét, már csak azért is mert a haverjai is bármikor felbukkanhattak volna. A kereskedőt elhagyva felkerestem a fogadót. Rendeltem egy kiadós ebédet, majd leültem hogy elfogyaszthassam őket.
A fogadóban lehettek páran rajtam kívül, de nem voltunk túl sokan. Így egy üres asztalhoz ültem le. Már tudtam hogy elkiabáltam a dolgot, mikor az a fiú aki üldözött lépett be az ajtón. Láttam rajta hogy meglepte hogy nyílt helyen tartózkodom, ugyanakkor gonosz gúnyos mosoly is jelent meg a srác arcán, szemébe lógó haja alatt megvillantak a szemei. Már tudtam, bajban vagyok.
A fiú törtetett felém, nekem épphogy csak felállni az asztaltól volt időm.
- Na várj csak te kis.. és nem tudta befejezni a mondatát, mert már megint megpattantam. Legalábbis szerettem volna. Észre vette hogy mozdulok így rögtön utánam is nyúlt melynek eredményeképp még elérte a ruhám melybe bele is kapaszkodott, elég erősen. Valahogy sikerült kitépnem magam a kezei közül, de egy óvatlan pillanatban amikor megpróbáltam előre mozdulni felbuktam az egyik székben és ráestem az asztalra, leverve a szépen megterített terítéket. A fiú kinek az asztalát leborítottam, rosszalló tekintettel nézett rám és kapott volna a fennmaradt ebédje után.
- Bocsánat. Mondtam gyorsan. Most vettem csak észre hogy valami furcsa a gyerekkel kapcsolatban. Nem tudom még hogy mi, de valami nem stimmel. Mire sikerült feltápászkodnom, nyílott a mellettem lévő ajtó és belépett rajta egy másik fiú. A gyerek aki rám támadt, folytatta az ostromlását. De nekem most lett ebből elegem. Méregbe gurultam és ismét kihallottam az ajtón, majdnem felborítva ezzel az újonnan érkezőt. A fiú megpróbált bejönni, de az úton ismét feltűnt a fura fazon aki a múltkor is elüldözte a rám támadó srácokat.
- Ezt ismét megúsztam? Kérdeztem magamról, a "fura fazon" nem jött be a fogadóba csak elsétált mellette. Lassan illene megköszönnöm neki, másodjára ment meg akaratlanul. Gondoltam csenevész mosollyal az arcomon. Megfordultam hogy visszatérjek az asztalaimhoz, de megbotlottam egy elmozdult székben.
- Auuucs..! Mondtam feltápászkodásom közepette. Nem ütöttem be a fejem, de valamiért azt fogtam.

/ Kamiyou Ryner válaszát várom ^^ /