Re: Déli rész

by **Kusumi Ayani** Kedd Ápr. 30 2013, 08:23

Nem hittem el, hogy erre fogok kanyarodni, de hát volt nincs már a régi mivoltom. Csendben álldogáltam egy ismeretlen személlyel szemben a Kezdetek Városának határán. Idegesen vettem a levegőt. Nem örültem, hogy ilyen közel vagyok a városhoz, ráadásul egy vadidegennel nézek farkasszemet, akinek csak a foglalkozását tudom. Ugyanis az ismeretlen egy Besúgó volt, aki információkat közöl mivelünk JK-kal. Nehezen sikerült megtalálnom, de megbántam már, hogy kerestem, ám ilyen közel a célhoz nem adhatom fel. Előhívtam munkapanelomat, és kikerestem a szükséges dolgokat. Megnyitottam a csere ablakot, és szépen átpakoltam a szükséges vagyont, ám mielőtt rányomtam volna, a mehet, gombra ismét elmondtam mit szeretnék.
- Akkor egy mob infó, és ha van, akkor miniboss! Igen?
Megvárom, hogy reagáljon rá, majd rányomok a mehetre, és pár másodpercen belül már el is küldte az aranyaimat. Nagyon reméltem, hogy sikerül kicsikarnom belőle valami infót, mert állítólag ne mindig tud infóval szolgálni. Tűzrózsát kezdem el simogatni, aki viszonylag hosszú ideje nyugodt maradt, ám még mindig gyanakodva nézi a Besúgót. Akárhogy is legyen, remélem nem nyúl túl hosszúra ez a beszélgetés, mert szeretnék már magam útjára menni, hogy minél messzebb legyek bátyámtól, aki minden miatt kioktat, és mindig megpróbálja, hogy megmásítsa viselkedésemet. No, azt majd lesheti. A Besúgót nézem, és várok, ám amint megkapom, amit szeretnék, akkor köszönök, és szaladok is az erdőmbe, hogy ott majd küldjek egy levelet Mirikának és Zhelnek arról, hogy mit tudtam meg, és reméltem, hogy valamennyire boldogabbak lesznek a hír hallatán. Elsőre csak a céhet akartam értesíteni, de úgy fair, ha bátyám is tud róla.

A következő minibosst fedezted fel: Darázskirálynő. A miniboss felfedezése 100 aranyat hozott neked.

by **Taidana** Hétf. Május 13 2013, 22:49

//Askr-nek és Corbennek//

Egy céhház! Halálosan biztos voltam benne, hogy nekünk baromi gyorsan kelleni fog egy ilyen. Nyilvánvaló, hiszen fiatal, de feltörekvő céh vagyunk, akiknek ott a helye a legnagyobbak között. A Felszabadítók bénák voltak, ültek az árnyékaikban, a székeiken, és onnan mozgatták a szálakat. Pff, gáz, nem is értem, hogyan lehetett közöm hozzájuk. Ez viszont most már a YJ, akikre vár a jövő, akik fiatalok és energikusak, és akik… nem sétálhatnak állandóan csak a petjeikkel! Szóval úgy döntöttem, hogy Susaya mellé más sétálótársat is keresek magamnak, és kerek-perec megírtam Ash-nek, hogy…

Szevasz!

Figyelj csak, bárhol is üldögélsz most éppen, vagy bármit is csinálsz, az gáz, mert helyette velem is lóghatnál! Arra gondoltam, hogy nézek a YJ-nek valami céhházas helyet, de Susaya társaságát már unom… tudod, folyton csak vigyorog. A bölcsességeivel is tele a padlás. Valaki értelmes arc kéne nekem. Arra gondoltam, hogy… szóval Hati elég jóképű… micsoda is? Farkasdémon? Szellemkutya?
Mit szólnál, ha elkísérnétek? Írj vissza, megbeszéljük a részleteket!

Persze a részleteket én nagyon jól tudtam akkor már. Nem egy helyet kinéztem magunknak, ahová bevágódhatunk. A szempontokat is összeírtam. A fejemben volt mind, nem papíron! Szóval jó előre szépen kiakasztottam egy táblát, hogy ma délután a boltom nem lesz nyitva. Reméltem, hogy Susaya becsatlakozik valamikor a sétánkba, és Askr-rel is sikerül egyezségre jutnunk. Csak nem lehet annyira nagy kunszt összehozni egy ilyet. Időben zártam a boltot, addigra Susaya is a nyomomban loholt. Elmondtam neki, hogy mi a cél. Mire Ash-sel találkozhattam volna, dugig voltam olyan bölcseletekkel, minthogy a „a Fény ÖRömÖT HoZ a szÍVbe is”, vagy „PUdváS fÁbA KÁR odÚT farAGNi.” Eddig is iszonyatosan idegesítő volt Susaya hangja, de mióta kamaszosan vándorolt állandó jelleggel a hangszíne, közel lehetetlen volt kibírni. Masszívan kussoltattam, mire ő persze besértődött. Jellemző! Így érkeztünk meg a találkahelyre.

by **Askr** Kedd Május 14 2013, 16:40

[Saru Taidana, Clark Corben]

Megvolt a napi programunk Hatival: délig aludni. Komolyan, nem is tudom, mikor húzhattam a lóbőrt a harangszóig, de az biztos, hogy még kint, évekkel ezelőtt anno. Fogalmam sincs, miért fosztottam meg magamat ettől a lehetőségtől. Egyszerűen túlságosan fáradt voltam a szokásos keléshez és Hati se akart nagyon kikászálódni az ágyból, szóval "kicsit" továbbaludtunk a kelleténél. Nálunk volt egy szabály: minél továbbalszol, annál nehezebb lesz a felkelés. Rám és Hatira ugyanúgy bebizonyosodott, mikor valamiért csak felkeltünk. Külön-külön okunk volt rá. Engem egy hülye darázs ébresztett fel, ami az ablak üvegén kopogva be akart jönni, hogy társaságát zavartalanul élvezhessük. Egy fittyfenét. Elég volt megdobnom egy félpár cipővel az ablakot és már el is vettem a kedvét a látogatástól. Kábán néztem Hatira. A kis fekete démonfarkas nyüszítve rebegtette meg szempilláit, miközben pofáját nyalogatta. Nagyot nyögtem fel a pet azonnali követelésénél. Felkelésnél le is estem az ágyról, amin Hati nagyon jót kuncogott. Leszökkent az általam felgyűrt takaróról és mellettem ért földet. Oldalamat bökdösve sietségre sarkalt. Egy "Jólvan már na!" felszólítás megtette a magáét, legalábbis egy ideig. Hati eszeveszetten tépkedte a nadrágom szárát, mint ahogy azt tenni szokta. Mielőtt bármit is tehettem volna, kénytelen-kelletlen, de előtte őt kellett megetetnem. Szárított gyümölcsöt adtam neki, ami egyébként rendes, fogságban tartott farkasoknál is lenni szokott. Hogyha Hatin múlna, még a kisfiúhúst sem vetné meg, de az egészséges kosztot rühelli. Addig viszont egy tapodtat sem mozdulhatott, amíg el nem majszolta. Legalább kényelmesen szürcsölhettem reggeli-ebéd teámat és én is falatozhattam a kedvenc lekváros fánkjaimból. Hátradőltem a székemben és elégedetten hümmögtem, mindaddig, amíg üzenetet nem kaptam. Taitól jött, a céhtársamtól, szóval már rosszat sejtettem, pedig amint el kezdtem olvasni, nem az jött le belőle. A céhnek valami főhadiszállás-szerű dolog kellett vagy mi és ennek okából meginvitált egy sétára, na meg érthető, hogy már unja Susaya társaságát. Első benyomásra az aranymajmocska kifejezetten ijesztő és idegesítő volt. Egy ideig elgondolkodva hümmögtem, majd rászántam magamat és megírtam rá a választ...

Hiya!

Jelenleg nincs túl sok tennivalóm, szóval szívesen elmegyek veled. A pet miatt meg... hát... részvétem, tesó. Nekem is tele van a cipőm Hati démonfarkashoz hű erőszakosságából, kéne egy kis kiruccanás, gőzkieresztésnek.
Akkor hol lenne aktuális?

Miután végeztem, Hati "nagyjából" kivégezte a szárított gyümölcsöt. Azaz a felét otthagyta. Összeszűkült szemmel figyeltem, ahogyan az orrával túrja a rakásnyi gyümölcsöt és szerencsétlenkedik azzal.
- Látlak téged. - mondtam, majd odaléptem hozzá és a szemébe néztem. - Kössünk egyezséget: holnap új adagot kapsz és azzal együtt ezt is meg kell enned! Utána egy hétig nincsen ez, és kapsz valami jót. Rendics?
Hati nagy rubinvörös szemei megcsillantak a "valami jó" hallatán. Hevesen bólogatott. Elégedetten ültem vissza a székembe és izgatottan topogva vártam Taidana válaszát.

by **Clark Corben** Szomb. Május 18 2013, 14:16

Megint nem csinálta semmit ma. Próbáltam szóra bírni a pandát, hogy ne csak nyifogásokat halljak tőle, hanem végre egy értelmes szót ki tudjak sajtolni. Azt tudtam, hogy megért, tehát valahogy meg kell tanítanom rá, hogy még jobban értsem, és társaloghassunk is akár. De egyelőre nincs semmi látható, illetve hallható eredmény.
- Hel-ló! – szótagoltam neki el, artikulálva és minél tovább kitartva a szótagokat, hogy be tudja fogadni az agya. Egyelőre nem sok sikert értem el, és inkább feladtam erre az időre legalábbis. Elnyúltam az egyik padon, és a magas, kastélyszerű épületeket figyeltem. Franc se hinné, hogy már az elején ilyen épületeket húztak ide fel, mi lesz a felsőbb szinteken akkor? Már rég elhatároztam, hogy el kéne indulni, de valami gravitációszerű erő mindig visszahúz, és tojok az egészre. Bragi nem totojázott sokat, ahogy nem figyeltem rá, már támadott is. Odatotyogott hozzám, nagy nehézkesen felmászott rám, ezen végig kuncogtam, nagyon vicces volt, ahogy próbálja felszenvedni gömbölyű testét, ám mikor felért, fogta és egy szó nélkül állon rúgott.
- Hé! – szóltam rá, de nem zavartatta magát, hátrébb ugrott a hasamra, és most ő vette át a kuncogó szerepét. Ezek szerint nyíltan bosszút állt az előző megnyilvánulásomért.
- Te átokfajzat! – mondtam egy erős mosoly közepette. Felkeltem és letettem Bragi-t magam elé a földre, és csak néztem.
~ Mi a fenét kéne csinálnom veled? – még mindig azon agyaltam, hogy képes-e egyáltalán valamire, vagy csak úgy van kilóra. Lassan indulni kéne, ha még valami érdemlegeset is csinálni akarok, bár fogalmam nincs mi lesz az, de biztos akad valami. Felálltam, és lenyújtottam a kezem a pandának, hogy pattanjon fel. Ritkán ajánlom fel neki, jobbára magától is megteszi, így most ennek a gesztusnak különösen örült. A tarkómnál állapodott meg, és a fejét a fejemre téve figyelte az utat előttünk, hogy merre megyünk.

Spoiler:

by **Taidana** Szomb. Május 18 2013, 22:58

Hát, ez most elég random lesz haver, de tíz perc múlva a Kezdetek Városában? Első szint. Joh, ha nagyon muszáj, akár fél órát is várok itt rád. A Főtérnél találkozunk!

Bele akartam tűzni egy vigyorgó szmájlit, hogy tudja, nem gondolom ám egészen komolyan ezt a határidős cuccost, de végül hagytam a fenébe. Kemény vagyok, nem fogok én holmi szmájlikat írogatni, ha egy sráccal PM-ezek.
Addig is viszont… hát, ezt elszúrtam, meg én már itt voltam. És itt volt Susaya is. Nem gondoltam volna, de annyira megszoktam, hogy nincs is velem ez az állandó vigyorgó és már majdnem embermagasságú bölcseletforrás, hogy ezúttal már kezdett lassan az idegeimre menni. Viszont azokra az időkre is nagyon jól emlékeztem, amikor a közelembe se akart menni, így ezúttal hagytam, hadd lásson el temérdek teljesen homályos és egyébként is érthetetlen jótanáccsal a lehetséges céhházunkról. Legalább ha másból nem is, ennyiből kiderül nekem, hogy igenis neki is fontos ez az egész. Szóval bosszankodtam, igen, és ahol tudtam, ott letorkoltam, de attól még a világ minden kincséért sem engedtem volna, hogy magamra hagyjon megint.

Jobb ötletem nem lévén fogadókba kopogtattam be, amíg Askr vissza nem jelzett, és mi nem találkozhattunk a Főtéren. Az ötletem igen egyszerű volt: megkérdezem az ott lebzselőktől, hol szeretnék aludni. És erre nyilván a legjobb helyszín a fogadó volt, ahol utolérhetek JK-ket. Ahol jó aludni, az tökéletes helyszín volna céhháznak is! Igen! Az ilyen elhatározások mentén haladva csörtettem is be az egyik ilyen helységbe. Előtte még egy utolsó PM-et hagytam Ashnél, hogy hol keressen majd, ha megérkezett.
Susaya testőrként feszített mellettem, ahogy betérve az egyikhez, egy olyan társ után érdeklődtem, aki hajlandó kicsit körbevezetni, elmondani a véleményét a környékről… – Lehetőleg egy idomár kéne nekem – hangoztattam, hátha valaki felfigyel rám.

by **Askr** Kedd Május 21 2013, 19:22

Már-már "nagy" unalmamban elkezdtem hintázgatni, miközben vártam Tai levelére. Nagy meglepetésemre meg is jött és a váratlan eseménytől szépen hátraestem a székemben. Szándékosan úgy tettem, mintha nem hallanám Hati önelégült, ördögi kuncogását és inkább olvastam a levelet. Tíz perc múlva, a Kezdetek városában? Nekem éppenséggel megfelelt, csupán kissé megijedtem a fogalmazástól. Fél órás várakozás? Egy picikét mintha számon kérő lett volna, bár eddig is tudtam, hogy Taidana nem teljesen ép elméjű. Nem volt meglepő, de egy pet vajon tényleg képes ennyire hatni az idomárra? Az a Susaya nevezetű aranymajmom enyhén szólva furcsa volt... enyhén szólva. Első találkozásunkkor is mennyire megrémítette Hatit, aki egyébként sosem szokott rettegve hátrálni. Főleg, ha más kisállatokról volt szó. Akkor aztán tudja a nagymenő alfát játszani és vicsorítani. Ennyiben sajnálom is Enheriel Villámlását is. Nem tett túl jó benyomást a griffmadárfiókánál, az volt a sanda gyanúm. Pillantást váltottam a démonfarkaskával. Kérdően billentette oldalra fejét, miközben széles vigyor szökött az arcomra. Fejemet rázva intettem le és inkább pötyögtem a választ Tainak, nehogy belehaljon az unalomba, miközben én mennyire jól szórakozok.

Rendben van, tíz perc múlva a Főtéren. Már indulok is!

Mihelyst végeztem a magvas tartalmú szöveg bepötyögésével, füttyentettem Hatinak, aki már vetődött is az ajtó felé. Orrát kidugva sejtelmes nyüszítésbe kezdett. Miután mindketten kiléptünk a szabadba, nagyot nyújtózva és ásítva indultam meg, Hati pedig mócsingos léptekkel követett. A tíz percnyi idő elegendőnek bizonyult arra, hogy a találkozási pontra jussak és még alaposan át is gondolhattam, vajon szerény véleményem szerint milyen céhháznak örülnék és közben a többieknek is tetsszen. Nem egy fényűző, kacsalábon forgó palotára gondoltam. Nem kellett a luxus, legalábbis szerintem, mert valószínű, hogy állataink igényeihez kellene alkalmazkodnia. Ettől függetlenül az idealizált hely lehetett szép és jó, már csak meg kellett találni. Ez minden, amit gondoltam, miközben lassan, de tíz percnyi idő alatt megérkeztem Hatival a főtérre. Már csak Tait kellett megtalálnunk.

by **Clark Corben** Szomb. Jún. 08 2013, 01:49

Lassan beértünk a főtér közepére, ahol rengetek játékos és más mobok is voltak. A tér telis-tele volt különféle boltokkal, fogadókkal.
- Kajáljunk. – szóltam Bragi-nak, aki egyetértően morgott egyet, majd utam irányát a legközelebbi fogadó felé módosítottam. Amíg odaértem, lecsekkoltam, mennyi aranyam maradt, amit még el tudok költeni, és örömmel konstatáltam, hogy bőven van még, hisz alig költöttem szinte bármire is.
- … már kéne nekem – léptem be a fogadóba, és egy éppen befejezett mondat fogadott.
- Nekem is kéne már, tesó. – haladtam el mellette, és közben meglapogattam a hátát, ahogy a világi haverok szokták, majd leültem egy közeli asztalhoz, és elkezdtem átnézni az étlapot, hogy mit szolgálnak fel, és mi a választék egyáltalán. Bragi-nak sem kellett több, lemászott mellém, és ő is meg akarta nézni. Csak remélni mertem, hogy az érdekli, én mit eszek, és nem akarja megint felfalni az egész gyümölcs készletet.
- Nyugi, pajti, kapsz te is, de most én osztom be az adagod. – fordulta a pandához, mire az dühösen hátradőlt a székén. Alig egy perccel később leadtam a rendelést egy mob pincérnőnek.
- Ebből a gyümölcstálból kérek kettő, és egy nagy tál gyrost. Meg jó fajta gyümölcslevet. – Bragi-nak szinte felcsillant a szeme, mikor meghallotta, hogy két tálat rendeltem neki.
- Látod, ha megszólaltál volna, most hármat kapnál. Vagy négyet, ki tudja? – nevettem el magam, ami nem igen tetszett neki, és a combomba öklözött.
- Ezzel mostmár állj le, jó?! – szóltam rá, mert sokadik alkalom, hogy nekem esik, és általában az valamilyen sérüléssel végződik. Előre félek, mi lesz akkor, amikor felnő majd. Akkor ő lesz előnyben, szóval valamit ki kell találnom.
~ Birkóznom kell egy pandával. Úristen! – hasított belém a felismerés, és még ha ma neki kezdenék az edzésnek, akkor sem lenne esélyem a kifejlett Bragi ellen.

Spoiler:

by **Tsu** Kedd Aug. 13 2013, 11:41

”Régi” ismerősök (Tsu & Amara)

Sötét zugomból kivételesen először a jobb lábamat lendítve keltem. Nem szeretem az itteni napsugarakat, ugyanis, megzavar a pihenésben az egyértelműen digitális hatás! Emlékeztet arra, hogy be vagyok zárva ebbe a hülye világba! Sosem szerettem az ilyen kamu dolgokat, csakis az egyértelműen valódiakat! A kiömlő vér, a törő csontok és természetesen a fájdalomtól sikoltó áldozatok! Ezeket szeretem a valódi létsíkon! Itt ebben a világban viszont ölni sem érdemes a hullát, ugyanis amellyel végeztél nem csodálhatod napokon át, s az illata sem ugyanolyan egy itteni esetnek, mint odakinn!
Azonban a mai napon eme probléma miatt nem fogok siránkozni, mert mára valami nagyot terveztem! Méghozzá egy gyilkosságot! Bár egyértelműen nem lesz olyan hangulatos, mint odakinn, mégis szeretném kipróbálni, hogy itt ez hogyan működik. Ezelőtt ugyanis sosem voltam még csak szemtanúja sem hasonlónak, annak ellenére, hogy odakinn lételemem az öldöklés!
Arcomon a szokásos mosolyommal végeztem el a reggeli teendőket, majd egy keveset dumálva a recepciós hölggyel, távoztam az épületből! Ahogy kiléptem az utcára emberek sokasága fogadott, én pedig megfelelő áldozat után kutattam. Figyelek arra, hogy a kiszemelt, körülbelül velem egykorú legyen, így be tudom adni, hogy egy suliba, oviba vagy hasonlóba jártunk, ezzel megadva a beszélgetés kezdő löketét. Valamint, arra is ügyelek, hogy természetesen nő legyen az illető, hiszen egy ilyen helyen ahol ismeretlen vagy, mindig a gyengébbekkel kell kezdeni, hogy lásd, hogy megy ez.
Rögtön legalább három egyed tűnt fel a színen, akik pont megfelelőek lettek volna áldozatnak, azonban úgy véltem, hogy jobb lenne inkább egy kicsit várni. Eddigi tapasztalataim alapján ugyanis az első megérzéseim mindig rosszul sülnek el. Így hát vártam még körülbelül öt percet mire megpillantottam a kiválasztottamat.
Egyedi, s egyértelműen punkos stílusa arról árulkodik, hogy nem fél az emberektől, ami jól jön majd, amikor egy sötét helyre kell vezetnem. Ráadásul nem is olyan csúnya, vagy épp visszahúzódó, hogy meglepődjön azon, hogyha leszólítom! Rögtön lefuttatom a kutatást vele kapcsolatban. Mivel egyidősek vagyunk alkalmas arra, hogy régi osztálytársamként mutatkozzak be neki, s avval takarózzak, hogy csak egy évig jártam az ő osztályába, utána elkerültem egy másik városba. Azonban csak első szintű, tehát remek alapanyag lenne első társamul. Na, mindegy, majd attól függően, hogy hogyan reagál rám, eldöntöm, hogy mi lesz vele.
Óvatosan mögé lopóztam a tömeget kihasználva, majd egy váratlan pillanatban, letakartam a szemét és feltettem azt a bűvös kérdést.
- Na, ki vagyok? – Hangomban pajkos játékosság csengett, amely kicsit talán túl jól sikerült, mivel a hölgy eléggé agresszíven reagált rám. Természetesen rögtön hátráltam egy lépést, amikor éreztem, hogy egy agresszív libával hozott össze a sors. Elszaladhattam volna, azonban nem vagyok az a fajta aki egy kis nehézség miatt feladja a próbálkozást. – Elég durva üdvözlése ez egy régi ismerősnek Stevenson-san – Panaszolom el neki a sérelmemet, miközben a fájó részemet szorongatom.

by **Amara** Kedd Aug. 13 2013, 16:59

"Ismeretlen" Ismerősök (Tsu & Amara)

A mai reggelem egész lazán indult. Talán kicsit kevés PVP-vel, de végül is beindult, és ez a lényeg. Valahogy azonban most nem tudott lekötni a városban való mászkálás. Egyszerűen senki olyat nem láttam, aki említésre méltó lett volna egy jó csatára. Sok betojt galamb mászkál itt, és semmi több. Már erősen kezdtem azon agyalni, hogy ivászatba fojtom a bánatom, de erről hamar letettem. Tudván, hogy milyen vagyok részegen, ezt most inkább felejtősnek tartottam, mint jó ötletnek. Righty-t és Lefty-t igazgattam, miközben komolyan elgondolkodtam, hogy ideje lenne elhúzni a frontharcosok orra előtt, már ami a szinteket illeti. Róluk azt hallani, hogy minden napjukat henteléssel, és kazamaták kipucolásával töltik, ami kifejezetten csábító ötlet volt. Azonban nem merülhettem bele ebbe sokáig, mert hirtelen elsötétült a világ, és egy fura, de ismeretlen hang ütötte meg a fülem. Reflexszerűen hátracsaptam Leftyvel, s hallottam, ahogy a páncélkesztyűm jókorát csattan a srác homlokán. Ahogy vigyorogva megfordulok, hogy a jobbommal is megismertessem a zaklatóm, furcsa dolog üti meg a fülem. A vezetéknevemen szólít, amin hangyányit meglepődök. Ökölbe szorított kezem megáll a levegőben, s gyorsan körbekémlelve magam körül, elkapom a fiú grabancát, és berángatom a legközelebbi sikátor egyik sötét zugába, majd a halhoz vágom, s ráförmedek.
- Honnan tudod a nevem? - Kérdeztem, miközben bevittem egy figyelmeztető gyomrost a srácnak. Ritkán viseltem el, hogyha olyanok szólítanak a vezetéknevemen, akiket életemben nem láttam még. Érthető volt tehát az agresszióm. A srácot talpra állítva, a ruháját megragadva néztem a szemébe, fortyogó dühvel. - Ki vagy kölyök? És honnan tudod a nevem? Ne kelljen újra kérdeznem! - Eresztettem el, s karba tett kézzel hátrébb lépve, villámokat szóró szemekkel néztem a szemébe. Ez egy olyan pillanatom, mikor alaposan meg kell gondolnia, hogy mit válaszol. Szerencsémre a játék kicsit bugos volt, így ezeket az ütéseket nem volt szokása sebzésként felfogni, de a fizikai kontaktust elérhettem vele, és még így is eléggé hatásos voltam. Ami azonban elvette tőle kissé a kedvem, hogy nem vette le a HP-t attól, akit ily módon ijesztgettem. Na persze, ez legyen a legnagyobb problémám az életben, gondoltam.

by **Tsu** Pént. Aug. 16 2013, 12:35

”Régi” ismerősök (Tsu & Amara)

A lány, mentegetőzésem ellenére is erőszakosan bánt velem. Egyértelműen valamiféle betegsége lehet, amiért ennyire nehezen bánik a szavakkal, s a legkisebb problémára is ilyen rosszul reagál. Valószínűleg nem fogok vele barátságot kötni, hiszen nem kedvelem a felesleges cselekedeteket. Ráadásul az ilyen embereket sokkal nehezebb irányítani, mint az ésszerű, vagy hűséges társaikat!
A leányzó ütéseiből a fájdalomérzet hiánya miatt semmit nem éreztem, de tudom, hogy ha lenne is hasonló ebben a közegben, akkor sem fájt volna. Ráadásul az életcsíkomból sem esett le semmi, hiszen pve területen vagyunk, ahol ütlegelhetjük egymást, ahogy akarjuk, azonban teljesen hasztalan. Remélem, nem hiszi, hogy majd ettől a kis bemutatótól berezelek.
Elmosolyodtam, amikor meghátrált a nő, majd válaszoltam neki.
- Hmm… hogy szoktad ejteni Sztefenszon, vagy Szetevenszon esetleg Sztivinszon? – Szavaim után a leányzóra kacsintottam, azonban még folytattam. – Olyan vagy, mint a többi átlagos marha. Azt hiszed, olyan vagyok, mint a többi! Annyira együgyűek vagytok mindannyian! – Itt a földre köptem, s a szikrázó szemekre egy lágy mosollyal válaszoltam. – Úgy véled, hogy én hozzátok hasonló málészájú elkényeztetett kölyök vagyok, akinek elég egy-két pofon és jár a szája? Ha azon a szinten tartózkodnék, mint ti, hát most nagyon meg lennék sértődve! – Itt egy nevetést megengedtem magamnak, majd folytattam a velem szemben álló osztását. – Tudod az eredeti világban, közületek senki sem találkozna velem, vagy ha netalántán mégis, nem élnétek túl a találkozást! Én egy bérgyilkos vagyok, szörnyű múlttal és kifinomult harci stílussal! Ezer meg egy alkalommal kínoztam az embereket és megesett már, hogy jómagamnak is kínokat kellett átélnem! – Mosolyom lelohadt, mert eszembe jutottak a régi emlékek, azonban nem sokáig. Mert eszembe jutott a gyilkolás élménye. Tekintettel arra, hogy ez a balga belém merészelt kötni, megjutalmazom egy kis mesével. – Tudod, az én világomban már csak egy dolog számít. A kifolyt vér! Senkit nem érdekelnek az észérvek, vagy a kedves szavak. A gyilkolás visszafordíthatatlan és vad mivolta az, ami irányít. A hirtelen kifröccsenő vér, amely az arcomat éri! A hideg acél, amely belemarkol az ellenfél testébe és kíméletlenül áthatol rajta, ezzel kioltva életét! Ezek azok a dolgok, amik engem érdekelnek, nem egy ehhez hasonló gyerekes játék!

by **Aeon** Szer. Feb. 19 2014, 21:28

Utahime

- Vehetnéd a fáradtságot, és néha magadtól is járhatnál. - mondtam a fiókának csúfondáros mosollyal. Persze hiába is beszéltem neki, általában vagy elkerülte a tekintetemet, vagy pedig belekezdett a gyerekes visongásába. Tipikusan a makacskodó fajta volt, aki bárhogyan, de eléri azt, amit akar - mondjuk tény, hogy nem sok mindenért kellett küzdenie, csupán a vállon maradásért. Néha elszaladt vele a ló, és még gonoszkodásra vetemedett, de amint megfenyegettem a csúnyábbik szemmel, visszafogta magát. Elégedett voltam, amiért találtam egy módszert a rossz szokásokról való leszoktatásáról. Legalább érezhette, hogy a néhány héttel ezelőtti dolgok óta jóval többet foglalkozok vele. Belegondolva talán nem ezt a bánásmódot igényelte, és ezért kezdett bele az örökös hisztijeibe. Talán csak többet kellett beszélnem hozzá, hogy éreztessem, kihez kell jónak lennie, és kit kell megvédenie, még az élete árán is. A vadrózsa sok mindenre rádöbbentett: ha ők odakint mostohán bántak velem, nekem miért kellene ezt megtennem Rosával? Akkor lennék szörnyeteg - még ha egy valójában nem is létező teremtményről is volt szó.
A lényeg, hogy akadt miről gondolkodnom, bár a gazdag negyedek között aligha volt módom rá. Minden esetre kellett egy kis környezetváltozás. A főnix karmaival és szárnyaival megkapaszkodva ült a bal vállamon, farkát a nyakam köré fonva, úgy nézett ki, mint egy vörös tollas sál. A nap oroszlánrészében mást sem csinált, csak nézelődött, noha egy dologra nem fordított fél-egy percnél többet. Silány koncentrációs készsége volt, s még bele se gondoltam, mi fog történni, ha komolyabb harcba bocsátkozik. A türelem (vad)rózsát teremt - nem egyszer, és nem is utoljára találkoztam/találkozok ezzel. Szinte észre se vettem, hogy mily természetességgel halásztam elő az inventoryból a virágot, és kezeim között tartva, előre meredve haladtam, ismeretlen cél felé.
- Mi az? - Sose tudtam biztosra, mikor szólal meg. Általában az adott szituációtól függött, tud-e beszélni vagy sem. Teljesen azt gondoltam, hogy más vadállatokkal úgy kommunikál, mint én, a saját nyelvemen: folyékonyan, egy-két elnézhető hibával, ami egy gyermektől még elvárható.
- Semmi. A szokásos. - mormoltam, vállamat megvonván, majd jobb mutatóujjbeggyel megérintettem a madár kobakját. Meleg volt, mint a tojás, melyből kikelt. Az érintéstől élvezkedve lehunyta fél szemét, és különös, hívó hangot hallatott. Számtalanszor hallottam már csivitelését, de ez más volt: kissé arra a madárra hasonlított, mely Ausztriában őshonos. Dacelo, Kacagó Jancsi, Kookaburra - nem számított, milyen néven szólítom, ugyanaz az élőlény jutott eszembe. Rosa különös, már-már kacagásszerű csivitelésével valamit vagy valakit hívott. Megálltam, s körbenéztem. Sehol senki. Az állatok több dolgot érezhettek az embereknél, és ez alól a virtuális, nem túl létező főnix sem élvezhetett kivételt.

by **Utahime** Csüt. Feb. 20 2014, 01:47

Már megint a városban sétáltunk. Mostanában egyre többet járunk erre. Amióta beléptünk a céhbe gyakran sétálgatunk a környéken, veszünk magunknak különböző finomságokat. Falco most is belakta magát a kedvenc angolosan sült pocok és galamb darabkáival, és elpilledve feküdt a fejemen. A fényesen világító gombóc hosszan sípolva aludt és minden kilélegzéssel egy apró tűzcsóvát fújt 30-40 centire maga elé. Ilyen tájban szinte mindig alszik evés után. Bizonyára azért alszik ennyit, mert még csak fióka. Sóhajtottam, és megsimogattam. Mivel már úgyis a városban vagyok, és még sosem jártam körbe a déli részen, most felcsaptam egy városnéző túrára. Az erre látható házak, vagy inkább kastélyok gazdagon voltak díszítve. Gyakran meg megálltam a szebbnek vélt épületek előtt. Nem volt olyan nagy tömeg sem, mint a főtér közelében, így kifejezetten jól éreztem magam. Többnyire gazdag NPC házak voltak, de voltak kiadó, eladó paloták is... bele sem mertem gondolni mennyiért. Bizonyára nem hasonlítható össze a fogadó árával, amiben a város szélén meghúztam magamat régebben.
Egyszer csak Falco pattant egyet a fejemen, észre sem vettem, mikor ébredt fel. Majd egy nevetés szerű csipogásra lettem figyelmes a közelből. Falco megrángatta a frufrum, hogy menjünk, és a hajtincset a csőrében tartva, mintha gyeplőt fogna, elindultunk a hang irányába. Pontosabban amerre Falco vezetett, mert nem tudtam volna megmondani, honnan hallottam a hangot. Ahogy bekanyarodtunk az egyik utcába, megláttam a fiút.. és megálltam.
Több oka is volt ennek. Nem is tudom, mi lepett meg jobban. Hosszú ezüstös hajával talán nőiesebb volt mint én. Egy hosszú sálat, és turbánt viselt, pedig egész kellemes az idő is... Nem mentem közelebb, mert láttam, hogy egy rózsát tart. Talán találkozója van valakivel, nem kéve zavarnom. De nem is tudtam elmenni sem. Hiszen most látok először főnixet egy másik játékosnál! Végül mosolyogtam rájuk, és intettem feléjük. Csak közelebb kellett mentem Falco unszolására, illetve mert észrevettem a céhjelzését. Még csak nem régóta vagyok tag, így még nem is találkoztam mindenkivel. De amikor beléptem nem említették, hogy más főnix is tag Falcon kívül. De egy céhtárs mellett nem illik elmenni köszönés nélkül, és esetben illene bemutatkoznunk is.
- Sziasztok! - Értem csak annyira közelebb, hogy lehessen hallani normális hangerősséggel is. - Én Utahime vagyok, ő pedig Falco. Örvendek a szerencsének. - Mutatok sorban magunkra.
Továbbra is igyekeztem mosolyogni, és igyekeztem felfedezni, jelét, hogy nem-e zavartam meg valamiben. Eközben Falco kevésbé zavartatta magát. Már ahogy megláttuk őket, hangosan csipogni kedtett.
- Sziasztok! Én Falco vagyok, de jó egy másik főnixet látni! Jól látom, ti is a mi céhünkben vagytok? - Csiripelte a madárnak, aki az ő aranyló tűzétől eltérően sötét lángokat eregetett.

by **Aeon** Szomb. Feb. 22 2014, 07:48

A fióka nagyjából mindent okkal csinált - a kacagásszerű hang sem lehetett a véletlen műve. Kezdett igazán izgatni, mit vagy kit érezhetett, ami erre a furcsa viselkedésre késztette. Egyáltalán nem gondoltam azt, hogy csupán a hecc kedvéért vonta volna magára a nyilvánosság figyelmét, bár tény: egy idő után - ahogyan a legtöbb viccelődése - kezdett idegesítő lenni. A szégyenérzet elkerülése végett lehet, talán szavakkal kéne próbálkozni?
- Mit érzel? - Ha a non-verbális jelek nem elégültek meg Rosa számára, hát megkérdeztem tőle, annak reményében, hogy egyáltalán érti, amit mondok. Nem egyszer szólalt meg, puszta kíváncsiságból, mégsem voltam biztos, kommunikációs képességeit illetően. Még petnek is picike volt és tapasztalatlan, nem tudtam sokra tartani, de azért bizakodva néztem a jövő felé, hogyha felnő, hátha értelmesebb partner lesz. Számos fantáziám volt arról, milyen lehet a nagy Rosa, de egyelőre nem tudtam összekapcsolni a jelenben élő főnixfiókával - túlságosan picinek, és esetlennek tűnt ahhoz. Türelem, türelem, türelem: folyton-folyvást emlékeztetnem kellett magamat arra, hogy mi szükséges egy ilyesfajta kisállat tartásához. Számos más problémák is felmerültek, amire ha nem én, akkor más tűz specifikus pettel bíró tulajdonos idomár tudhatna válaszolni. Mit szeret? Miket eszik? Mivel lehet közös nevezőre juttatni? Egyáltalán létezik olyan, aki érti az állatának minden szavát? Számos dologban enyhítene a terhen, hogyha érthetném Rosát. Miképpen bordóhoz közelítő lángjait eregette, ijedten hőköltem vissza, de aztán rájöttem valamire: egyrészt védett területen még a tűz sem sebezhet, másrészt az meg nem fájhat. A főnix lángjai amúgy sem törtek fel olyan magasságba, hogy tarthassak tőle: mintha egy második bőrréteg, úgy lengte körbe a fiókát, fejétől a farkáig. Így sem mertem hozzágyúlni, s voltaképpen nem tehettem semmit annak érdekében, hogy abbahagyja a rikácsolást. Még sejteni se sejthettem, hogy valójában az egyik fajtársának az illatát vagy a jelenlétét érezhette meg. Egy idő után a híváshoz fogható kacagásszerűségből lelkes csivitelés lett. Szárnyait kitartva, lábaira nehezedve csapkodott. Arrébb döntöttem fejemet, miközben Rosa a heves szárnyverdeséstől majd' elszállt a vállamról. Aztán türelmetlenül nézett rám, azokkal a kikékült szemeivel, melyek hetekkel ezelőtt két fekete gombnak feleltek meg. Csőrével az arcomhoz kapott, de ehelyett a turbánon lógó anyagot sikerült elkapnia. Csak néhány pillanatig tartotta a szájában, majd egy idő után elengedte. Habár már én is kezdtem elveszíteni a türelmemet, a fióka a hátamon átkapaszkodva a másik vállamra helyezkedett.
Sose, de sose éreztem ilyen jó szagot: főleg, mert egy baráthoz tartozott! Minden főnix a másiknak a barátja, és ahogyan az a valaki közelített, hevesebben dobogott a szívem. A vicces bácsi persze morgolódott egy sort, amiért elkaptam azt a fityegő valamit a sapkáján, de mit érdekel az engem? Kihúztam magamat, fene se tudja hogy, de lángjaimat szüntelenül erőltettem, miképpen a vicces bácsi fajtársa, egy vicces fiúszerűség köszöntötte őt, és engem, tisztes távolságból. Engem nem érdekelt, mit mond, hanem inkább a közelében lévő fajtársa összpontosítottam. Ha érdekli a vicces bácsit, ha nem, leugrottam a válláról a földre, nehogy az utamba álljon. Annak nem igazán örülnék!
- Ó, egy céhtárs. - lepődtem meg kissé, mikor észrevettem a feje fölött a Young Justice céhlogóját. Nyomban eltettem a kezemben lévő rózsát oda, ahová való. - Leone vagyok, a társam pedig Rosa. - Aprót meghajolva üdvözöltem a hölgyeményt, aztán a földre pottyant főnixfiókára néztem. - Most már értem, miért kuvikolt annyit.
Kuvikolni? Én?! A vicces bácsi nem értette azt, amit mondani akartam! Nagyon buta apukát kaptam, annyi szent! Mindegy is, a fő, hogy megtaláltam Falcot. Ő világosabb lángokkal játszadozott. Vicces volt, hogy az övé aranylott, az enyém meg sötétlett! Beleszagoltam a levegőbe, bár Falco illatán kívül nem igazán érezhettem mást: jó dolog volt más főnix illatát érezni! Attól... viccesen éreztem magamat!
- Az én nevem Rosa, annyira jó, hogy megtaláltál! Kezdtem becsavarodni a vicces bácsi mellett! - Céh? Nem tudom, miről beszélt. Valami azt súgta, hogyha megkérdezem, abból haragvás lesz, de rögtön, mégis bátornak kellett maradnom. - Mit jelent pontosan, hogy a "céhetekben vagyunk"?

by **Utahime** Szomb. Feb. 22 2014, 14:57

Falco lángjai már azóta magasabbra csaptak a normálisnál, hogy meghallotta a társa hangját, így tudhattam, hogy valamiért nagyon izgatott lett. Amikor befordultunk a sarkon, már az okét is láthattam. Egy másik főnix jelzését hallotta, de az egy kicsit más volt, mint Falco. A fiú válláról leugrott a főnix, és elénk szaladt. Evvel egy időben Falco is lepattant a fejemről, és előre szökdelt, mint egy kis veréb. Úgy tűnt nagyon örültek egymásnak, és én is örültem, hogy egy másik főnixet láthatok.
- Örvendek, Rosa. Szép neved van. A ga.. A társad találta ki a neved, ugye? - Lehet, hogy ő sem szeretné, ha a gazdájának mondanám a mellette lévő embert. De az sem biztos, hogy a barátja, a vicces bácsi kicsit furcsa becenév ahhoz. A társ egy jó megnevezés bármire.
- Talán rossz volt mellette? - Vajon mi az a becsavarodni, nem hangzik jó dolognak. De ha vicces a társa, akkor az jó dolog ugye?
- Az emberek néha furcsák tudnak lenni. Főleg amikor nem értik, amit mondasz, akárhogy is próbálod elmondani.. De a társad szereti a virágokat, ugye? Láttam, hogy az előbb volt nála egy. Uta azt mondta, hogy aki szereti a virágokat, és az állatokat, az csak jó lehet. - Vagy legalábbis kevesebb eséllyel rossz.
Falco a kérdés hallatán kicsit meglepettem kapta fel a fejét és ingatta jobbra balra. Majd boldogan csiripelt tovább.
Nahát, ti beléptetek a céhbe, úgy hogy azt se tudjátok mit jelent? Igaz én sem tudom egészen pontosan…
- Nos… Ugye voltatok már abban a palotában, itt a közelben, amit mindenféle növény borít be. Sokkal jobban, mint bármelyik másikat. Az a céhház, és mi mind ott lakunk, mint egy család. - Persze lehet azt is megkérdezi, mi az a család, mert én sem voltam benne biztos, hogy az mit csinál. Jobb lesz, ha ezt is kifejtem, mielőtt megkérdezi.
- Tehát, akik ott laknak, azok segítenek egymásnak, és mind barátok vagyunk. A nagyok vigyáznak a kicsikre, és tanítanak… tudod, van ott egy nagyon erős tollas sárkány, meg egy jégsárkány, aki szépen énekel. - Őt annyira nem ismerem még, hiszen én is új vagyok…
- Van egy nagyon okos macska is, aki sokat taníthat.. - Vele még egyáltalán nem találkoztam, de Timidus már sokat mesélt róla..
- És még sokan vannak, akik mind szívesen tanítanának, hogy erősebbek legyünk, mert céhtan vagy. - Vagyis, nem csak azért.. ők olyan kedvesek, hogy bárkinek segítenének, de no.
- Ezeket a gyűrűket is tőlük kaptam, nagyon felerősítik a lángjaimat. Szerintem ti is kérhettek ilyesmiket. - Emelte meg az egyik lábát előre.
- Tehát, már biztos találkoztál valamelyikükkel, például Hisaméval. Az ő apukája, Péter veszi fel az új tagokat. És talán már a házban is voltál már. Mi a toronyban lakunk, majd megnézheted, hogy onnan milyen szép a kilátás.. - Majd csendben várt egy kicsit, ha volna még kérdése, a céhről, akkor válaszolhasson és csak akkor folytatta, ha elfogytak a kérdései.
- Te egy kicsit máshogy nézel ki, mint én. Szép mintáid vannak, és sötétebb a lángod is. Viszont te sem vagy olyan, mint a könyvben. A céhkönyvtárban sok könyv van, és vannak benne mesék is a főnixekről. Egyikünk sem úgy néz ki, mint abban a könyvben. - Láthatóan nagyon örült ennek a megállapításnak. Így már tudhatta, hogy nem vele van a baj, hanem a könyvel.
- Te nem is világítasz annyira. mint én. Biztos a sötétebb lángjaid miatt. Ez jó dolog, biztos könnyebben tudsz bújócskázni… Engem biztosan mindig megtalálnának.
Amíg Falco a sötétebb főnix körül pattogott, mint egy tűzgömb, én is közelebb sétáltam a rejtélyes fiúhoz és rámosolyogtam.
- Úgy tűnik, már messziről észrevették egymást. Ugye te is új vagy? Mi nemrég csatlakoztunk csak, de akkor még nem említettek másik főnixet a céhben.
Ahogy figyelmesebben megnéztem őket, jobban hasonlítottak ránk, mint azt elsőre gondoltam. Az eddigi petek akikről tudtam a céhben, mind elérték már a „fiatal” szintet. Ezért valahogy tudtak beszélni az emberekkel. Viszont Rosa éppen olyan kicsi volt, mint az én Falcom. Valamint a gazdája is kevés felszerelést hordott, de lehet csak azért volt, mert biztonságos övezetben vagyunk. Akárhogy is, nem lehettek sokkal magasabb szinten nálunk.
- Ti is csak várost néztek, vagy egyéb dolgotok is van? - Ezen a környéken nem tudom mi mást lehet tenni. Főleg csak szép épületek vannak erre, talán a legtöbb céhházat is ezek közül vették. Kellemes hely, mert nincs nagy tömeg sem, sőt. Esetleg még látogatóba mehet, vagy néhány küldetés is biztosan indul erre felé is, de ezekben az esetekben nem szaladna így el a pete társalogni.. Bizonyára egyéb oka is lehet, de annyira én sem ismerem a terepet, hogy több eszembe jusson. Mivel a petek örültek egymásnak, igyekeztem és is társalogni a fiúval. Mivel volt a kezemben két zacskó nasi - egy Falconak és egy nekem - zavartan felé tartottam az emberi fogyasztásra is alkalmas tasakot. Mindenféle csokis, lekváros nyilem-nyalom falatnyi péksütemények voltak benne.
- Mi nemrég vettünk magunknak egy kis harapnivalót. Kérsz belőle...? - Ezután eltettem mindkettőt, hogy ne legyen rájuk gond, és közben is beszéltem...
- Itt a közelben van egy kis boltocska, ahova gyakran járunk. Még nem nagyon járunk vadászni, úgyhogy könnyebb venni valamit.. - Meg hiába tudnék is főzni, ha nincs főzés jártasságom. Így mindenképpen el fogom rontani.. Majd újra a fiúra tekintettem, és megkérdeztem, ami fúrta az oldalam.
- Rosa tud már repülni? Falco csak nem rég kelt ki, úgy egy hónapja. Ő még nem tud, de azt hallottam sok pet már a születése után repült.. - A sárkányok azt hiszem...

by **Aeon** Szer. Márc. 05 2014, 23:07

- Ühüm, a gazdám. A vicces bácsi. - nem túl hevesen, de azért bólogattam rá, és csőrömmel az imént említett emberszabású felé böktem. A kérdése furcsa volt elsőre... rossz mellette? A gondolat olyan mókás volt, mint a vicces bácsi, mégis... sosem merült fel bennem, hogy rossznak nevezzem azt a bánásmódot, melyben Leone részesített.
- Nem, nem volt rossz mellette. - bólogatásból fejcsóválás lett, miképpen lángjaimból visszavettem egy csöppet. - A vicces bácsi sokat gondolkodik. Megkérdezhetném, ha nagyon akarnám, de nem hall engem. Talán nem érti a beszédemet? Vagy... - elakadt a lélegzetem. Falco kedves volt, ahogyan elmagyarázta a vicces bácsi és társai viselkedését. Szárnyaimat egy rövid pillanatra kinyújtóztattam, azokat a valamiket, amik a testemhez tartoztak, felborzoltam őket. Vicces volt látni, hogy azok az izék velem együtt rezdültek. Egy darabig csak azt néztem, miképpen utánozzák a mozgásomat, ha balra vagy jobbra döntöm magamat. Balra... jobbra... balra... ó, a fenébe, nem figyeltem oda, amiket Falco mondott!
- Iiiigen, habár a vicces bácsi csakis, de csakis egy virágot szeret, és az a rózsa! Ezek után nem is tartom véletlennek, hogy a kedvenc virágáról nevezett el. - Dagadt a mellem a büszkeségtől, hiszen Leone tudta, hogy a rózsa fontos számára, és engem arról nevezett el - ami azt jelentette, ugyanolyan fontos lehetek neki, mint az a virág! Büszkén csiripeltem, miközben hallgattam Falco beszédét, bár egy idő után kifejezetten fárasztó volt a figyelés... sok állatot említett, de igazából nem is érdekelt, mennyien vannak ott. Hisaméről tudtam csupán, és ha a többi is ugyanakkora, az egyik - főleg a macskára gyanakodva - biztosan föl akarna falni. A gondolat olyan ijesztő volt, mint a vicces bácsi jobbik szeme... brr, kiráz tőle a hideg!
- Ühüm, Hisamét én ismerem! - újból bólintottam. - Olyan szép és nagy... remélem én is olyan hatalmas leszek, mint ő. Aztán oda vihetem a vicces bácsit, ahová csak akarom, és akkor meg fog dicsérni engem. - Folytatta, én figyeltem... már ha képes voltam rá. Toronyból jól lehetne siklani... majd ha a vicces bácsi felvisz oda, megmutatom neki, milyen ügyesen siklok, s talán egy pillanatra elfelejti a rózsáját. Szárnyaimat próbálgatva készítettem föl magamat a feladatra. Máshogy nézek ki, bizony, de mi az a könyv? Nem úgy, mint a többi főnix? Tehát különleges vagyok... és az vajon jó dolog? Fejemet hátam felé fordítva megvizsgáltam a lángjaimat. Majdnem feketék, de az övé világosak.
- Nem tudom, hogy az jó dolog. Ha nem úgy nézek ki, mint a többi főnix, akkor magányosnak fogom érezni magamat. Lehet, valaki azt mondja majd, hogy... hogy... csúnya vagyok!
Fiúsnak fiús, de valahol mégiscsak lányos volt. Nem csak amiatt, mert tényleg lány volt, hanem talán a szemei... vagy valami sugallat árulkodott erről. Közvetlennek és barátságosnak tűnt - vagy csupán a céh miatt volt így? Ahogyan pillantást vetettem a két főnixre, úgy éreztem, mintha nem kéne Rosa pillanatnyi örömét egy villámcsapásnyi idő alatt elvenni. Utahime kezdeményezte a beszélgetést, illendő volt válaszolnom... és... Peteren és Franen kívül más nem igazán akarta a társaságomat élvezni.
- Nekem az az érzésem, hogy te már régebb óta benne vagy a céhben. - feleltem rá, rövidebb gondolkodás közepette. - Peter néhány napja talált meg. - Különös, hogy mindenről a rózsa jutott eszembe, pedig azt csakis, de csakis Annához köthettem. Kellemetlen, amiért nem tarthattam az ujjbegyeim között, de türtőztetnem kellett magamat. A lány egyszerű kérdéseket tett föl, mégis nehezen tudtam azokat megválaszolni. Én és a beszélőkém, heh...
- Csak városnézés. - válaszoltam röviden, tömören. - Még nem volt időm megnézni azokat a helyeket, ahol tudnék gondolkodni. Peter ezért ajánlotta a Mount Justicet, de igazság szerint a távolban jobban mehet az elmélkedés. - Elmosolyodtam, mikor ajánlatát tette. Egy bólintás a "Köszönöm"-öt jelölte, és habozva bár, de vettem a péksüteményt tartalmazó tasakból. Lassan, ráérősen haraptam bele a virtuális elemózsiába, minden egyes falatot élvezvén. Egy ideig csöndben hallgattam a beszédét, majd a kérdésénél Rosára néztem - ő meg vissza, rám.
- Nem, nem tud. - ráztam meg fejemet. - Rosa nagyjából három hetes, és csupán néhány napja kezdett el ilyen drasztikusan elváltozni. Furcsának is találom, hogy egy főnixnek ilyen sötétek a lángjai. Majd egy nap biztosan fog tudni... ha elég érett és felkészült lesz rá. - Csak türelem kérdése...

by **Utahime** Szomb. Márc. 08 2014, 21:51

A sötét főnix aranyosan ingatta magát, és lebegtette a tollait. Falco erre felvidult, és ő is kitárta szárnyait, csak hogy összemérje vele magát. A bőre élénken világított, de még nem sok tolla nőtt ki, csupán lángoló pihék borították apró testét. A termete kisebb lehetett, de a felcsapó világosabb lángoktól ugyanakkorának tűnhettek.
- Mintha egymás ellentétei lennénk, nem? Azt mondják, az ellentétek jól kiegészítik egymást, ezért biztos a tüzünk is erős lehet együtt, nem gondolod?
- Csak a rózsa? De érdekes... Tehát ezért vagy Rosa. - Bólogatott Falco.
Ha már virág, inkább egy húsevőre emlékeztet a fekete tollaival a szárnyai és farka végén. Az a "vicces bácsi" biztosan nagyon szeretheti a rózsát.
Majd újra bólintott, Hisame valóban nagy. De kicsinek is jó lenni... Vagy nem?
- Ne aggódj, így is meg fog dicsérni. Ha a kedvenc virágáról nevezett el, biztosan ügyesnek tart és kedvel is téged... Bár nem tudom, hogy a főnixek is olyan ütemben nőnek-e, mint a sárkányok. Tudod, egyszer talán elég nagyok leszünk, hogy rajtunk repülhessenek, de az sokára lesz. Viszont addig is rengeteg dologban segíthetsz neki. Sajnos rá is szorulnak szegények, úgyhogy mindig vigyázz rá, hogy ne kerüljön nagy bajba a társad.
Timidus mindig mondta, hogy ez embereket rengeteg dologtól kell megvédeni. Uta még a egy megadott helyre sem tud magától időben elmenni, a pontjairól pedig jobb nem is beszélni...
- Nem úgy nézel ki, mint amit egy mesében láttam, ahogy én sem. És majdnem biztos vagyok benne, hogy a többi főnix is mind különbözik egy kicsit egymástól. Igazából rajtunk kívül még egy főnixről hallottam csak eddig, de sajnos még nem találkoztam vele. De szerintem mindkettőnktől különbözik ő is. - Mondta, hogy megnyugtassa a társát.
- Szerintem nagyon szépek a lángjaid, és ha valaki azt is mondaná, csúnya vagy, az biztos nem egy főnix lesz. De tudod, ha a társad a kedvenc virágáról elnevez, az azt is jeleni, hogy ő is szépnek tart téged. Ezért, ha bárki azt is mondaná, hogy ez nem így van, akkor azt csak irigységből teszi. Persze az is lehet, hogy néhány embernek egyszerűen csak más fajta ízlése van, de ettől is csak érdekesebb a világ. Nem kell, mindenkinek tetszened.
Jó lenne, ha nekem is egy kicsit sötétebb lángjaim lennének. Mindig hamar észrevesznek a mobok, főleg este, mert így világítok…
- Viszont biztosan erősek a lángjaid, neked is van olyan forró lángod, mint nekem, ugye? Ha jól tudsz harcolni, és megvéded a társadat, akkor is biztosan megdicsér majd.
Bizony, erősnek néz ki, egyszer talán játszik is velem a kertben, jó lenne összemérni az erőnket. De milyen aranyos ez a Rosa! Egyáltalán nem olyan, mint én. Ő szebb, és illegeti magát, mint egy díszmadár… És ennek ellenére is azon aggódik, hogy valakinek ne tetszene. Talán ő nem is olyan ragadozó madár, aminek Uta szokott hívni engem. Uta szerint vannak madarak, amik inkább magokat szeretnek enni. Mindig panaszkodik, hogy az mennyivel olcsóbb lenne…
- Mond csak, te mit szoktál enni a társaddal?
A fiú valóban csak pár napja volt tag. Nyugtázva, hogy nem én feledkeztem meg egy másik főnix tulajdonosáról, megkönnyebbülten sóhajtottam egyet. Igazából, nem lett volna csoda az sem, ha csak elfelejtettem volna, mert bizony elég lyukas a memóriám, de egy másik főnixre azért csak emlékeztem volna.
- Akkor mindketten újak vagyunk, és mindkettőnknek egy főnix a társa. - Mosolyogtam rá nevetve. Bár elég nyilvánvaló tényt foglaltam össze, ki kellet mondanom. A fiú mintha kicsit feszült lenne, de azért válaszolt.
- Elmélkedni? - Kicsúszott a számon meglepetésemben. De talán nem lenne illendő megkérdezni, miért és miről is akar elmélkedni. Viszont Peterrel csak egyetérteni tudtam. A hatalmas palota egy zugába letelepszik, akkor senki ember fia - és a mobok sem - zavarhatják. Van, hogy napokig nem találkozok senkivel, ha elfelejtek elmenni a közös vacsorákra, hiszen a hatalmas házban alig egy kevesen lakunk csak. Így csak bólintottam.
- A Mount Justiceban biztos nem zavarna semmi ebben. És a növényekkel benőtt épület is inspiráló lehet. - Ki tudja, miről akar elmélkedni, talán valami költő lehet vagy hasonló? Elég elvarázsolt embernek látszik. Evvel felé nyújtottam felé a finomságaimat, és mikor vett egyet, mosolyogva megvártam, amíg elrágcsálja, a társalgó madárkákat figyelve.
- Szóval ő sem tud? Kíváncsi vagyok, mikor erősödnek meg annyira, de lehetséges, hogy csak a fejlődésnél tud majd, tízes szinten. - Majd elgondolkodva a dolgon, méregettem a peteket.
- Falco most öt hetes lehet talán… - Fene se tudja, sose volt időérzékem. - De ő is most kezd változni. Szinte teljesen kopaszon kelt ki, és még mindig főleg csak pehelytollai vannak, de már valószínű, hogy ki fog nőni a rendes tollazata még bébiként. Talán ez a változás jelentheti, hogy nem sokára elég felkészültek lesznek rá…
Majd a sötét lángokon gondolkodva, bólintottam felé.
- Mindenkinek különböző képességeik vannak, és talán ezért az azonos fajok is máshogy néznek ki egy csöppet. Az biztos, hogy egyedi, és akármilyen lángjai is vannak, egy főnix mindig gyönyörű, nemde? - Legalább olyan furcsa és különös, mint a társa. A rejtélyes ember és elbűvölő madara felettébb érdekelni kezdet. Nem is tudnám megmondani, miért. Talán egyszerűen csak azért, mert „mások”. A talányok pedig mindig vonzzák az embert, nemde?
- Mond csak, miért jársz ilyen melegben, ebben a ruhában? - Az igazat megvallva én magam is szerem a meleget és képes vagyok nyáron is nagykabátba kimenni a tűző napra, de egy főnixet is visel a nyakában. Ha olyanok a lángjai, mint Falconak - már hőmérsékletre - akkor biztosan Rosa is tudja szabályozni, milyen hőmérséklet van körülötte… Tehát ez a turbán és ruházat inkább divatkellék lehet. Esetleg ő is valamilyen karakterre akar hasonlítani evvel? Ez még mindig egy szerepjáték, és vannak, akik ezt még mindig annak veszik, így nem csoda különös felszereléseket látni időnként. Viszont ő nem úgy néz ki, mint aki valami hőst akarna megszemélyesíteni egy alternatív világban…

by **Aeon** Pént. Márc. 21 2014, 23:10

Utánozott engem, és ennek örültem: tetszhettem neki, és ezt jó volt látni. Kijelentésére hevesen bólogattam - igen, ellentétek vagyunk, de... az rossz vagy jó dolog? A Falco azt mondta, hogy nem vagyok egy szokásos főnix, a sötét tűz miatt. Igaz, tényleg nem lesz könnyű észrevenni, ha valakivel esténként bújócskázni akarok, de nem fognak csúfnak tartani? El sem kezdem a játékot, és már félnének tőlem a vicces bácsihoz hasonló piszkavas lábúak és ki tudja, hány más hozzám hasonló kisállatok! A gondolat ijesztőbb volt, mint a vicces bácsi csúnyábbik szeme... Falco vigasztalni próbált, amitől kicsit jobb kedvem is lett, hiszen ha a vicces bácsi valóban a rózsájáról nevezett el, - amit városméretű becsben tartott - akkor fontos lehetek neki. Ha nem is úgy, mint a virág, de ha el szeretne bánni egy másik csúnya bácsival vagy démonnal, akkor szüksége lehet a segítségemre! És az bizony nagy dolog!
- Repülni fog... rajtam?! - füttyentettem megdöbbenten, miközben szárnyaimat magam mellé terítettem. - Nahát... nagyobb leszek a vicces bácsinál... nagyobb... nagyobb... nagyobb... - Mindig is büszke voltam a nagy fantáziámra, ezért nem volt annyira nehéz elképzelni a nagy, erős és félelmetes Rosát, amivé egyszer, egy szép napon válni fogok! Ó, igen! És ha az állatok között király szeretnék lenni, ahhoz nagyobbnak kell lennem a vicces bácsinál - sokkal, de sokkal nagyobbnak. A jövőbe kalandozva csupán egy bólintással jeleztem Falconak: igen, meg fogom védeni, mert a vicces bácsi szándékosan keresi a bajt. Nevelhetetlen nagy kópé! De aztán ismét elbizonytalanodtam... baj, ha más vagyok? A másik főnix nem így gondolta, bár az volt a sejtésem, hogy csak sajnálni próbál, és igazából ő is csúnyának tart! Kész kudarc, hogyha ki fogja mondani, de tűrnöm kellett a véleményt... hiszen aki rusnyának talál, az majd meg fog lepődni, amint felnövök. Mindenki rettegni fog tőlem!
- Hát... ahányszor harcoltam a vicces bácsi oldalán, valami más mindig elvonta a figyelmemet, hiszen... - Éreztem, hogy még eredeti színemnél is jobban elpirosodok. - egy pillangó sokkal szebb, mint egy csúnya farkas, és azt jobb is nézni... én... nem szeretek rusnya démonokkal viaskodni. - Szégyenkezve összehúzódtam, szárnyaimmal átöleltem magamat. Ahogyan rákérdezett az evésre, csőrömet résnyire kinyitva hümmögtem. Gondolkodtam. - A vicces bácsi gyümölcsöt szokott adni, ami szerintem finom. Sosem lakok jól teljesen, de nem érzem üresnek a bendőmet... így nem leszek elég kövér ahhoz, hogy ne tudjak majd repülni.
- Még nem volt túl sok időm feltérképezni a céhházat, de ezek után megteszem. - mondtam, egy enyhe udvarias mosollyal megfűszerezvén azt. Meglepett volt, amin felettébb csodálkoztam. Ő nem szokott gondolkodni az élet rejtelmein? Én nem tudnám elképzelni magamat, elmélkedés nélkül, hiszen még a legbutábbnak kinéző embernek sem ártana elgondolkodni egy-két dolgon... egyszóval senkinek sem ártana töprengeni a jövőről vagy bármi másról. Tétován Rosára néztem, aki fenemód lelkes volt, amiért egy fajtárssal tölthette idejét. Most jöttem rá, mennyire magányos egy idomított állatnak a sorsa, ha nem asszociálhat vadonélő társaival. Habár a főnixem így is, úgy is vidámnak látszott, igazi érzését nem takarhatta - érzését, mely furcsa, de egy adathalmazból álló teremtménynek is megadatott. Rosa - a név mennyeien hangzott egy olyan lényhez, mint amilyen ő volt. Illett hozzá, és tetszését akkor, azon a helyen a tudomásomra hozta. Több tiszteletet kellett volna plántálnom neki, hiszen ha a főnix nem lenne, akkor nem tudnék mit kezdeni Aincraddal.
- Az még kicsit odébb van. - jelentettem ki burkoltan. Nem kicsit, hanem túlságosan is messze van... - Igen. Tény, hogy nem minden főnix néz ki ugyanúgy, de nekem tetszik a változatosság... az emberek sem lehetnek teljesen egyformák. - Eltekintettem, de néhány pillanattal később újból felvettem a lánnyal a szemkontaktust. - Hiszen egy főnix porrá lesz, és abból születik újjá... örökké élhet, de mindig meghal. Kíváncsi vagyok, ezek a tulajdonságok az itteni lényekre is vonatkoznak-e... és hogy képesek-e hihetetlen méretű súlyokat elcipelni vagy a könnyeikkel gyógyítani. - Olvastam róla egy könyvet, még nagy régen, gyerekkoromban. Abban volt szó egy főnixről, aki birtokában volt ezeknek a képességeknek. - És egyszer még az éneküket is meghallgatnám.
Utóbbi kérdésére gyanakodva méregettem őt, majd tanácstalanul néztem Rosára, miközben ő valamiért összehúzta magát. Mintha őtőle vártam volna a segítséget, de nem-nem, erről szó sem lehetett. Az igazat megvallva még a meleg időben sem éreztem úgy, hogy le kéne vetkőznöm, mert fáznék.
- Ó, ez csak egy mementó. Ha vissza szeretnék jutni oda, ahová tartozok, jobb, ha nem felejtem el az otthonomat. - Félig füllentettem. Tény, hogy nem akartam elfelejteni Arábiát, de csakis Anna miatt szerettem volna visszajutni. Vajon Utahime mit szólhatna ahhoz, ha megmutatom neki a rosszabbik szememet...?

Bocsáss meg a megvárakoztatásért, masszív idő- és ihlethiányom volt :/

by **Utahime** Csüt. Márc. 27 2014, 16:51

Láthatólag tetszett Rosának az ötlet, hogy egyszer talán nagyobb lehet majd a társánál. Ezért Falco is vidám szökdécselésbe kezdett. A szárnyait és farktollait feltartva a magasba, pipiskedett, hogy magasabbnak tűnjön.
- Egyszer majd nagyon nagyok leszünk! …De ha nem is annyira nagyok, az biztos, hogy hirtelen nagyot fogunk nőni, ha fejlődünk… - Bizony, egy felnőtt főnix is biztos elbír egy embert. Még ha kétszer is kell fejlődnünk, hogy kifejlődjünk teljesen… De vajon azután is fogunk még fejlődni valahogy? Bizonyára, mert mindig egyre erősebbek leszünk, hogy megvédhessük a társunkat.
A pattogásból és körbe ugrálásból a társa harci tapasztalatairól szerzett vallomása zökkentette ki. - De aranyos! - Azonnal megállt egy helyben, csillogó szemekkel tekintve rá, ahogy elképzelte amint éppen pillangókat kerget át a mezőn. Eztán hirtelen hátraugrott és elkezdte rázni a fejét és aggódva tekintett fel újra.
- A pillangók szépek, és érdekesek is. De ha harc közben figyeled őket, az veszélyes lehet! És persze attól fogsz erősödni, ha harcolsz, de az nem feltétlenül jó dolog. - Evvel félrebillentette a fejét egy kicsit, és hangosan tűnődni kezdett.
- Szerintem a farkasok és más állatok is vannak egész aranyosak… Már persze nem az ami éppen meg akar enni, de ezen a szintem a legtöbb mob még nem olyan ijesztő szörny. - Persze vannak furcsa teremtmények is, mint a mászkáló növény félék, és a humanoid lények kicsit ijesztőek is talán…
Majd újra ránézett és közelebb pattogott a sötétebb társához.
- Pillangók vannak a céhház körül is. - Hiszen az egészet benőtték a növények, már mondhatni egy darabka erdő a városban.
- De mit szólnál, ha egyszer elmennénk az erdőbe keresni valami szépet?
Az étrendi megbeszélésre komolyan bólogatni kezdett.
Szóval valóban nem egészen olyan, mint én. Tehát nem is szereti a husit. Viszont…
- Nem hiszem, hogy amiatt nem tudnál repülni, mert elhízol. Uta nekem mindig azt mondta, hogy sokat kell ennem, hogy hamar felnőjek… és attól fognak erősödni a szárnyaim. - Persze nem tudom, hogy ez igaz-e, én nem hiszem, hogy attól gyorsabban nőnék, hogy többet eszem. Ellenben én sem híztam kövérebbre, mint amilyen alapból is voltam, pedig elég sokat eszem.
- Uta szerint ebben a világban elhízni nem is lehet, sem öregedni. Mármint az embereknek… Mi egyszer azért fel fogunk nőni. - Bár ki tudja, hogy az után öregszünk-e még, ha fejlődtünk kétszer? Igazából még felnőtt pettel sem találkoztam, de az bizonyos, hogy már egyet fejlődve is nagyot fogunk nőni…

A válaszára bólintottam és viszonoztam mosolyát. A tetőn bizonyára jól érezné magát a gondolataiba mélyedve. Ha csak nincsen tériszonya, de még azon kívül is biztosan talál egy kellemes, csendes zugot magának a növényekkel körbefont palotában.
- Igen, de a céhben biztosan segítenek gyorsan fejlődni, így nem is lesz az olyan nagyon messze. - Nevettem fel. Bizony, így mindenképpen gyorsabb, mintha egyedül másznánk meg azt a sok szintet. Arról nem is beszélve, hogy mennyi jó tanácsot és felszerelést is kaphatunk mellé. A változatos élővilágról szóló meglátásaira is bólintottam, „bizony jó a változatosság”.
- Nem tudom, hogy mennyire lehet igaz. Szerintem biztosan van olyan főnix, aki képes ezekre. De ezek olyan „képességnek” hangzanak. Tudod, ebben a világban mindenkinek egyedi képességei vannak, ahogy mondtad is, hogy minden élőlény más egy kicsit. Ezért biztos nem tud minden főnix ilyesmit… - Ennyit már megtudtam - vagy tudni véltem - de igazából még magam sem vagyok biztos ezekben a dolgokban. Sokszor hallottam, hogy vannak kicsit hasonló képességek, de végeredményben mind különböznek valahogy. Először egyébként is a sajátomat kéne kiismernem.
- Az énekét pedig… - Néztem érdeklődve a sötétlángú madárfiókára - Szerintem, ha megkéred, biztos énekel neked. Falco nem épp egy dalos madár, de ő is szeret énekelni. - Erre a kijelentésemre újra kétségeim támadtak. Tulajdonképpen a madaraknál a hímek azok, akik szeretnek trillázni. Persze a lányok is tudnak, és elő is fordul, hogy dalos kedvükben legyenek, de ez mégiscsak amolyan kivétel erősíti a szabályt féle dolog…
A ruházati kérdésben pedig talán nem kellett volna érdeklődnöm… Tekintve, hogy magam is elég fura szerelésben feszítek, bár ennek nincs köze a kinti világhoz.
- Ah, értem… - Biccentettem gyorsan. - …Mindenkinek van valamije, amit elhagyott kint… - Enyhén lehajtva a fejem szinte suttogtam már, hiszen a kinti világ mindig is kényes téma itt a játék börtönében. Bár nekem nem mintha lenne bármilyen speciális a kinti világban. Természetesen először ki akartam jutni, de aki leginkább hiányzik, velem jött, és itt vesztettem el… Egyre gyakrabban gondolkodom a felől, hogy vajon tényleg mindennek vége, ha itt meghalnék? Vajon nem csak kijutnánk, és nem jöhetünk ide vissza? Nehéz kérdés, de amellett, hogy gyáva lennék kipróbálni az öngyilkosságot, egyre inkább úgy érzem, hogy itt is élek. Ez az élet, amit ebben a világban töltök, ugyanolyan fontos lett számomra, mióta találkoztam Falcoval, és a céhhel. Nem akarnám elveszteni mindezt…
- Az otthonunkra fontos emlékezni, de most itt élünk… - Néztem fel rá egy szomorú félmosollyal. Csak újabban jöttem erre rá, hogy itt élünk épp, tehát tényleg élnünk kell ebben a világban is. Nem fogok bezárkózni többet, várva hogy kiszabadítsanak. Viszont furcsa mód, ahogy elkezdtem játszani a játékot, máris találkoztam egy csomó emberrel, akik kedvesek és tényleg élnek itt is, nem csak senyvednek. Emiatt valahogy én is élőbbnek érzem magam egy cseppet.

by **Aeon** Szomb. Márc. 29 2014, 13:49

Tollaimat - már amennyi nekem volt - felborzoltam, és büszkén lengettem piciny szárnyaimat, amint Falco is kifejezte, mennyire vágyik a nagyságra! De ha még én lennék a nagyobb, ő sokkal jobban feltűnne, a szép lángjai miatt. Hajh, de jó dolga van ennek a Falconak, hogy kedvére világíthat: a társa biztosan nagyon örül neki, ha egy sötét barlangban fényre van szüksége. Egy ilyen képességnek én is örülnék! Viszont…
…Viszont ahhoz, hogy nagy és erős lehessek, és a vicces bácsi elismerjen engem, muszáj lesz nem lepkéket, hanem farkasokat csipkednem. Ő azt mondta, aranyos, amire mást nem tehettem: szégyenlősen húztam össze magamat. De ha most tényleg jobban érdekel egy pille, mint egy csúnya és otromba szőrmók, akkor mit csinálhatnék? A farkas csak bántani akar: engem és a vicces bácsit is. Nem szeretem, hogy mindig csak bántanak! A vicces bácsi sem a legkedvesebb, és még ezeket a csúnya beste démonokat is el kell viselnem? Miért kell bántaniuk? Miért nem lehet békésen megoldani a bajt?
- A pillangók szépek, mert… - Nyeltem egyet. Csőrömet csattogtattam. Féltem bevallani az igazságot. - Félek. Nagyon félek a farkasoktól! És nem is csak a farkasoktól, hanem az összes démontól! A pille nem bánt, mert én nagyobb vagyok nála. A pille a szépségével van elfoglalva. Szerinted ha nagy lenne, ugyanúgy bántana, mint a farkas?
Megráztam fejemet. Nem, a farkas nem lehet aranyos lény! A farkas gusztustalan és erőszakos dög, amitől meg kell tartani a tíz lépés távolságot, még ha gyámoltalan háziállat is. Nyelvemet kinyújtottam: már maga a „farkas” szó is ijesztőnek és gusztustalannak bizonyult arra, hogy megemésszem. A farkas ehetetlen!
- Mehetünk, de… ígérd meg, hogy farkas nem lesz a közelben! - Ő nem érti, de a farkasok tényleg veszedelmesek, és ki tudja, az erdő sem mentes tőlük. Nem azért, mert nem bíztam meg Falcoban, (sőt, még a vicces bácsinál is jóval megbízhatóbb volt) de nem egyszer kellett szednem karmaimat, hogy megmeneküljek egy démon elől. A vicces bácsi béna és nem tud harcolni, csak a rózsáját szeretni.
- Jó, nem leszek kövér, de nem szeretem túlenni magamat. Nehéznek érzem magamat, ráadásul fáradt leszek tőle, és én nem szeretek annyit aludni. Unalmas és jobban fáraszt, mint az ébrenlét, tudod? - Mosolyogtam rá, miután már nem voltam annyira behúzott és félénk. - De nem értem: ez a világ? Az mi fán terem? És van más világ is?
Nem voltam benne biztos, hogy értem. A gyors fejlődés kétségbeesésre és türelmetlenségre ad következtetést, s bár személy szerint nagyon vágytam Anna szívélyes társaságára, tudom, hogy az örömteli viszontlátás még várat magára. Napok, hetek, hónapok, nagy valószínűséggel évek is eltelhetnek, mire valakinek lesz elég bátorsága ahhoz, hogy kivigye a Sword Artot. Erre a feladatra nem vagyok alkalmas. Egész biztosan van, akinek nincs túl sok veszíteni valója, és van benne kurázsi a lehetetlen megtételéhez. Idő előtt meghalok vagy harcképtelenné válok, - mint ahogyan most is - mire eljuthatnék arra a pontra, hogy az élharcosok között küzdhessek a szabadságért és a túlélésért. Ennek ellenére nem úgy voltam vele, hogy mintha feladtam volna a harcot. Reménykedtem és hittem a játék véghezvitelében, s ehhez csak asszisztálhattam - talán még azt sem. Míg a lány nevetett, derűs mosolyt erőltettem arcomra. Semmit sem kellett elsietnem: türelem a fő, és akkor majd talán hasznukra lesz a segítségem.
- Az a helyzet, hogy nem nagyon vagyok tisztába a képességekkel. Vagyis Rosáéval nem. Egyszer majdnem megölt egy mob, de a rendszer meggátolta, hogy bevigye az utolsó csapást. Egy életpontom maradt, ami vagy a piszok nagy szerencse műve, vagy pedig az utóbbi lehet a dologban. Nem tűnt játékhibának. - Miközben meséltem, már úgy tűnt, nincsen nehezemre a kommunikáció. Bizakodva tapasztaltam magamon, hogy ehhez csak valaki másnak a kezdeményezése kellett, semmi más.
- Tudsz vele beszélni? Falcoval - Nem mintha annyira nagydolog lett volna egy virtuális szörnyeteggel beszélgetni, de sok múlhatott ezen a válaszon. Mert ha Falco Utahimével beszélget, akkor az én Rosám is képes lehetne rá… elvégre főnix, sötét lángoktól, furcsa kinézettől függetlenül.
A mementó hallatára úgy tűnt, mintha elszomorítaná a kinti világ elérhetésének a lehetetlensége. Nem csoda, bár nem véltem helyénvalónak az olyanon rágódni, ami már megtörtént. Még a szél is alábbmaradt, mihelyst beszélgetésünknek e pontjára érkeztünk. Bár bennem a keserédes emlékek nem hagytak szabad befolyást az elmémnek, mégis igyekeztem a jóra gondolni, a pozitívra törekedni. Szomorú kijelentésére, fél szemmel hunyorítva bólintottam.
- Itt élünk, igen. - Erősítettem meg. - De sosem feledhetjük el, mit hagytunk odakint. És azt sem szabad elfelejtenünk, mit szereztünk itt. Ha ki fogunk jutni, többek leszünk annál, mint amikor beloggoltunk. - Furcsállva tapasztaltam magamon a változást, miszerint jóval optimistábban gondoltam bele a dolgok sötét oldalára. Az sem biztos, hogy megérjük azt a napot. De mi lesz, ha valaki meghal?

by **Utahime** Hétf. Márc. 31 2014, 09:41

Azt mondta, fél? A démonok valóban félelmetesek is. Én is félek tőlük, de azért nem annyira, hogy ne tudjak harcolni ellenük...
- Az nem baj, ha félsz tőlük. Tudod egy kicsit szerintem mindenki fél. - Sokkal inkább az lenne furcsa, aki nem fél.
- Csak ha ilyen félelmetes dologgal találkozol, néha jobb szembe nézni vele, mert rosszabbul jársz, ha nem teszed. - Majd elgondolkodott a dolgon, és elbillentette a fejét.
- De lehet ám fejlődni harc nélkül is! Például küldetések vállalásával... Csak vigyázni kell, hogy olyant fogj ki magadnak, ahol nem kell harcolni. Sokszor sajnos nem lehet eldönteni a kiírásban, de ha elég barátságosan hangzik, akkor nem lehet olyan vészes. Sőt, többnyire több embert hívnak egy csoportba, így elég lehet az is, ha hagyod másoknak a veszélyesebb dolgot.
Amíg bele nem rázódik a dologba, ez mindenképpen könnyebb lehet neki.- Végül komolyan bólintott.
- Nos, ahogy nem is bánt minden farkas, úgy talán nem is bántana, ha nagyobb lenne. Viszont nagyon is elképzelhető, hogy a pillangó is bántana, ha akkora lenne, mint egy farkas... Van egy ingyen kapható könyv a piacon, a Bestiárium, amiben benne vannak az eddig felfedezett szörnyek és petek. Abban vannak egészen barátságosnak tűnő lények is az ellenfelek között. Szerintem szerezzetek be egyet ti is, mert érdekes dolgok vannak benne... - Igaz a saját példányunkat mi is Timiduséktól kaptuk...
Az invitációra való bólintására Falco egyet előre lépve érdeklődve előre nyújtotta a fejét, és hátrafeszítette a szárnyait.
- Ennyire azért csak nem félhetsz a farkasoktól. Itt az erdő közelében olyanok vannak, amik nem bántanak, amíg te sem bántod őket. - Márpedig ő biztosan nem fogja bántani őket... Ha csak nem tévedünk egy kazamatába, ami valóban nagyon ijesztő, de valljuk be nem sok van ezen a szinten, akkor semmi sem fogja csak úgy megtámadni. Azt nem tudom, hogy a többi szinten ez mennyire igaz, de én szívesen néznék már körül arra félé is. Ebben a főnixben vajon semmi kalandvágy nem volna?
Az ételekről való értekezésükkor Falco egyébként élénk narancsos alapszíne a fejénél rikító pirosba váltott, és elkapta a tekintetét, hogy szemügyre vegye a környező gazdag épületek díszes ornamentikáját.
Talán azért alszok minden evés után mert túl sokat eszem? Ez vajon rossz dolog? Mondljuk az alvás után egyáltalán nem szoktam fáradt lenni, és Uta még sose bánta, hogy sokat alszom... Vagyis előfordult, hogy morgolódott miatta, de úgy igazán nem zavarta, csak épp beszélni akart velem. Még mondta is, hogy mivel fióka vagyok, jó dolog sokat alszom... tehát biztos nem lehet rossz. - Majd visszatekintett a pillangóvadász madárra, mikor már nem égett olyan fáklya szerűen a feje, bár természetesen nem tűnt el teljesen.
- Hát... én szeretek sokat aludni is... - Talán ő azért vadászik pillangókra, nem alszik eleget és ébren álmodozik? - Tűnődött fél lábával a földet kapirgálva.
- Oh, a világ? - Kapta fel a fejét a kérdésre. - Nem tudom igazából, hogy van-e másik... valószínűleg nincs. De Uta szeret ilyen történeteket mesélni. Az emberek nagyon sok érdekes történetet ki tudnak találni ilyen világokról... Neked nem mesélt ilyeneket a társad?

A képességektől valamicskét azért már hallottam innen-onnan, amit főleg a céh magasabb szintű tagjai tanítottak. De valójában még én sem voltam annyira tisztába, hogy azt tudjam mondani magamról. Így csak tűnődve bólintottam.
- Hamarosan biztos rájössz, vagy majd maga Rosa. A peteket a rendszer alkotta, ezért úgy hiszem, valahogy megérzik az ilyesmit... - Falco is ösztönösen használta amikor igazán kellett, de utána már nem tudta, hogy csinálta, így ki kellett kísérleteznie.
- Um.. egyszer velünk is történt... hasonló. - Hajtottam lejjebb a fejem egy szomorkás félmosollyal. - Minket egy kazamatából teleportált ki a rendszer, amikor épp meghaltunk volna. Tehát bizonyára nem a halálunkat kívánja...- Azóta is frászt kapok minden kobold képétől is... De most már erősödtem egy kicsit, tehát ha újra összefutnánk, talán már nem lenne olyan vészes a helyzet. Meg azért egy kazamata inkább csapatjáték, mint egyszerű vadászat. Az ilyesmiben pedig nincsen semmilyen tapasztalatom. Talán majd utána olvasok a könyvtárban, hátha van néhány ötlet a csapat stratégiákra...
- De ezért is szeretnék megerősödni egy kicsit, mert akkor talán ritkábban kerülnék ilyen helyzetbe. - Vagyis lenne nálam kisebb szintű terep is, ahol viszonylag nagyobb biztonsággal mászkálhatnék...
- Hogy beszélni? Hát... - Nem lenne igaz, ha nemet mondanék, de az sem, ha igent...
- Már a kezdetektől próbált velem kommunikálni valahogy. Mostanra nagyjából már értem a testbeszédét... Elvileg a csipogó nyelv amit használ, egy saját nyelve, és akár meg is lehetne tanulni. A céhben van egy lány, aki érti a sárkánya nyelvét... De én nem hiszem, hogy képes lennék rá, ezért inkább őt kezdtem el tanítani a morze ábécére. Mivel egyébként is értik, hogy mi mit mondunk, egész gyorsan meg lehet tanítani. - Még csak egy hónapja tanítgatom, és ha akadozva is, de már megértem néha a mondandóját...
A bátorítására kicsit vidámabban emeltem meg a fejem. Igen, egyszer talán ki is juthatunk, és akkor sem veszítjük el az itt szerzett tapasztalatainkat, akárcsak most is velünk vannak a kinti élményeink. De az e világi halál kérdése így is kísértett... hogy avval is kijuthatunk vajon avagy sem. Igazából szerettem volna kijutni, már csak azért is, hogy megtudjam, a többiek csak nem tudtak visszajönni, de épségben kiértek... másfelől féltem kijutni, és megtudni, nem így van.
- Azt hiszem egyébként is sokáig maradunk ide bezárva, még a tizenötödik szintet sem érték el a frontharcosok, és így igencsak rengeteg az a száz szint... És a teteje felé valószínüleg csak nehezedni fog. - Néha megkérdőjeleződik bennem az is, hogy vajon egy emberélet elég-e hozzá, hiszem most is lassan halad, de a végéhez közelítve azt is figyelembe kell vennünk, hogy a szörnyek szintje emelkedni fog hozzánk képest. Ahogy az előbb mondtam is, hogy ha erősebb lennék, a kisebb szinteken könnyebben vállalnák feladatot, mert lenne alacsonyabb környezet. A mostani frontharcosok is biztosan magasabbak a bossnál, amit legyőzni próbálnak. A tetején viszont megállunk a fejlődésben, és úgy kell feljebb küzdenünk magunkat... Velünk egyenlő ellenfelekkel pedig úgy járhatunk, mint a kazamatás csapattal jártam a koboldok ellen.

by **Shukaku** Vas. Ápr. 20 2014, 12:24

/Kagome/

-Most… komolyan épületeket akarsz nézegetni?
-Miért? Nem szereted az épületeket?
-Tudod jól, hogy a természetet sokkal jobban kedvelem.
-Hát… akkor ez egy kúria…
-Kúria? Mit akarsz te egy kúriával?
-Meggyógyítani. Arra való.
-A kúria? A kúria az… az ilyen nagy palotát jelent, ahol a nemesek laknak. Ezért hoztál ide? Oké… tényleg van itt rengeteg nagy és szép épület, de ez mit fog rajtam gyógyítani? És miből fog kigyógyítani? Egyáltalán… mi bajom van szerinted?
-Akkor nem kúria. Csak kúra.
-Igen… úgy már valamivel érthetőbb. Illetve… nem, még mindig nem érthető. Miből akarsz kikúrálni?
-Abból, hogy nem szeretsz a városban mászkálni.
-Szerinted ez baj?
-Neked igen.
-Nekem nem!
-De igen. Vagyis annak kellene lennie. Más emberek járkálnak a városban. Elvileg azért van itt a védett övezet, és Peter is azt mondta, hogy neked a városban kellene lenned.
-Ahha… és ezért hoztál ide? Hogy szokjam a várost?
Torpant meg a lány, és elkezdte fontolgatni a visszafordulást.
-Hidd el Timidus, hogy nagyon jól megvagyok én az erdőben is. Főleg most, hogy már ilyen magas szinten vagyunk.
-Jah… azt láttam…
-Hát… de akkor te sem tudtál tenni semmit, és a méreg az a városban is működik.
-Igaz.
-Miért akarod, hogy a többi emberre hasonlítsak? Te sem akarsz olyan lenni, mint azok a sárkányok Draconiában. Vagy olyan, mint a mesebeli sárkányok.
-Hát… csak gondoltam… amikor Justinnal beszéltél, akkor úgy tűnt, hogy zavar téged, hogy külömbözől másoktól.
-Még mindig attól félsz, hogy itt hagylak?
-Nem. Azt már megbeszéltük.
-Akkor jó.
-Most csak azt akarom, hogy boldog legyél.
-Az nem így működik Timidus. És ahhoz nem kell a többi ember, nem kellenek a városok, és amúgy sem lehet senkit erőszakkal boldoggá tenni.
-Biztosan nem?
-Hát… nem. Nem lehet.
Rázta meg a fejét a lány, és úgy döntött, hogy nem most meséli el a sárkánynak a tudatmódosító szerek működési elveit. Az idomárnak hála így is eléggé negatívan gondolkodik már a feltételezett kinti világról, és sohasem értette, hogy néhányan miért akarnak oda visszamenni.
-Csak ezért jöttünk ide?
-Nem. mentőakciót szervezünk.
-Itt? Ez egy védett övezet. Kit akarsz itt megmenteni?
-Hallottam, hogy az egyik céh alatt nyílt valami járat és az egy szörnyteremhez vezetett.
-És te elhiszed ezeket a pletykákat?
-Nem. De azért leellenőrzöm. Te melyik házban laknál, ha szörny lennél?
-Nem tudom Timidus… nem mehetnénk haza?
-Ott! Füst!
Kiáltott a sárkány, és a magasba emelkedett, majd pár házzal arrébb leszállt az egyik tetőre, pont az éppen cigarettázó Kagome felett. Egy ideig csak figyelte, ahogy a lány sokszor ismételve a szájához emeli a füstöt eregető pálcát… azután pedig ő is füstöt fúj ki… de mivel egyáltalán nem értette, hogy mi ez a fura szerkezet, úgy döntött, hogy megkérdezi.
-Szia! Timidus vagyok, tollas sárkány. Nekem is adsz abból a valamiből? Kipróbálhatom?
Shu már megszokta, hogy Timidus néha faképnél hagyja egy-egy érdekesség miatt, így ezúttal nem loholt utána, csak nyugodt tempóval követte. A sárkány tudott magára vigyázni, és itt a városban még túl sok kellemetlenséget sem okozhatott senkinek.

by **Kagome Sora** Szer. Ápr. 23 2014, 00:18

A mai napom eddig egészen jól telt. Betáraztam saját sodrású cigivel, s mindössze 3 órát tartott, míg megtekertem mindet papírból és a mezőkről gyűjtögetett növényekből. Lassacskán kezdtem kiismerni azokat a növényeket, amelyekből különféle bagót állíthatok elő. Nem hivatalos dolog, de ha már lehetséges, akkor bizony nekem találták ezt ki. A mai napomat a különféle bagóim kipróbálására szántam, úgyhogy kellett egy hely, ahol nyugalomban, békességben megejthettem a rituálénak is mondható műveletem. Nem zaklatott volna fel, hogy mások körülöttem járkálva megnézik mit csinálok. Az ilyesmi gyerekkorom óta nem izgatott. De úgy éreztem, ezt most inkább egyedül tenném meg. Semmi különleges indokból, csak mert ez jött. Lassan, mindenféle sietség nélkül sétáltam fel egy szimpatikusan magas tetőre, és elnyúlva gyújtottam meg az első szálat.
Békés magányomban élveztem a dolgot, eregetve a dohány illatot a levegőbe. Szív, lent tart, lassan felengedve sűrű füstöt generál. Elrévedtem a semmibe, a köd pedig bekúszott az arcom elé. Kivételesen jól éreztem magam itt fent, szóval eszem ágában sem volt megmozdulni. A ház szalmateteje éppen ideálisnak bizonyult, hogy hanyatt vessem magam rajta. Csak egy dolog a fontos: ne gyújtsam meg magam alatt. Könnyen kivitelezhető feladat, de azért bosszantó, hogy oda kell rá figyelnem. Miért kényszerít a világ arra, hogy valamire figyeljek? Ez egyáltalán nem fair. Én sosem kértem tőle, hogy körülöttem forogjon.
Alig gondolom ezt végig, egy furcsa arc kerül a látóterem egyik sarkába. Mob-nak tűnik, de lusta vagyok megnézni. Ha az is, biztosan valami pet lehet. Más nem járkál a városban. Nem tévedek, elvégre a megszólalása bizonyítja az elméletem. Na nem mintha ez úgy lényeges lenne, de legalább a további gondolkodástól megkímél.
Amikor aztán meghallom a kérdését, lassan – mint a füst a tüdőmből elindul egy mondat.
– Hack, hivatásos naplopó. – Mutatkozok be neki én is, aztán a számba veszem a cigimet, és mutatom a műveletet. Szív, lent tart, kifúj. Ha ezzel megvagyok, a szájába tolom ugyanazt a szálat. Várva, hogy magához vegyen egy slukkot.

by **Shukaku** Szer. Ápr. 23 2014, 07:23

Timidus egy ideig gondolkodott a furcsa kifejezés jelentésén, oldalra billentett fejjel és lassan le-fel mozgó fülekkel nézett hol a lányra, hol a Napra és egyáltalán nem értette, hogy miként lehetne bárki is naplopó.
~Ez furcsa. Mi oka lenne bárkinek is ellopni a napot? Hmm… várjunk csak! A látás jártasság! Ha nincs Nap, akkor sötét van, és csak azok lesznek majd előnyben, akiknek van látás jártassága. Ez aztán az okos terv! De… azért mégsem lenne szép dolog tőle, ha csak úgy ellopná a Napot. Bár… az emberek amúgy sem tudnak repülni, meg Shu azt mondta, hogy a Nap messze van. Annyira messze, hogy nem is lehet repülve elérni. Tudom, mert meg is próbáltam. Csak arra kellett figyelni, hogy védett terület fölött próbáljam meg, és arra, hogy senki ne tudja meg, hogy végül is nem sikerült. Olyan sokat még sohasem zuhantam. Na várjunk! Lehet, hogy ez a valaki mégis tud repülni? Itt van a tetőn, márpedig ide valahogy fel kellett jutnia. Lehet, hogy akrobatikával csinálta… ekkorát lehet akrobatikával ugrani. Vagy… azért eregeti a füstöt, hogy ezzel takarja el a Napot… de ez sem jó, mert így sohasem fog végezni. A kémények sokkal jobban füstölnek és nekik sem sikerül. Franc! Ez megint valami fura emberi kifejezés lesz… de vajon mit jelenthet? És miért nem tudnak értelmes nyelven beszélni?!~
Ekkor azonban be kellett szüntetnie a gondolkodást, mert az ismeretlen valóban megkínálta azzal a valamivel. A sárkány először csak arra ügyelt, hogy csőrkávájával még véletlenül se roppantsa ketté a lány játékát, és még hosszú nyelvével is körbetekerte a szájában, hogy ne is ejthesse el. Ezután szívta meg a cigarettát, de eszébe sem jutott, hogy letüdőzze. Ő az ízére volt kíváncsi. Timidusnak, mint általában azoknak az állatoknak, akiket olyan hosszú, kitartó cselekvések elvégzésére terveznek, mint például a repülés, igen nagy tüdeje volt. A cigaretta vége felizzott, és gyors ütemben kezdett fogyni. A petet bár lenyűgözte a felvillanó kis fényfolt, de egy kissé meg is ijedt attól, hogy elhasználja, megeszi valaki másnak az ételét… bár mondjuk ő meg lett kínálva. Egy ideig ízlelgette a szájában a füstöt, majd orrlukain keresztül kieresztette, és visszanyújtotta a lánynak.
Ekkor érkezett meg Shu. Természetesen nem a tetőre, csak a ház oldalához, így az azon fekvő lányt nem is látta, de az ülő pózban lévő sárkányt igen. Ráadásul Timidus a térképén is látszott. Elképedve bámulta a sárkányt, szájában a cigarettával.
-Te meg… mi a…
-Füst íze van. Mint a sonkának. Vagy a halnak. Érdekes. Kérsz?
-De Timidus! Azt nem szabad! Az mérgező!
-Már hogy lenne mérgező? A mérgek üvegekben vannak, ráadásul senki nem olyan baka, hogy saját magát mérgezze meg.
-Timidus! Honnan szerezted te azt?!
-Kaptam.
-Mégis kitől?!
A sárkány az orrával a lány felé bökött.

by **Ilsette** Szer. Ápr. 30 2014, 20:04

Egyszerűen csak sétálni van kedve, ezért célozza meg a város Déli részét. Erre még sosem járt, vagyis nem merészkedett be teljesen. Ez alkalommal, azonban kivételt tesz, jobban mondva erőt vesz magán. Az itt élő gazdagok biztosan felhúzzák az orrokat, sőt talán lenézik az olyan egyszerű lényeket, mint ő. Kíváncsi az itteni házak stílusára, kinézetére és a többi érdekességre. Alig lép át a határvonalon, mikor rögtön érzékeli az itteni emberek kíváncsi, egyben szúrós tekintetét. Nehéz megállni, hogy ne szóljon oda egynek, hogy ne bámulja őt látványosan.
~Bennem aztán nincs nagy látványosság, csupán külföldi játékos vagyok. Nem tudom, miért nem foglalkoznak a maguk dolgával?~ Feszülten mondja, miközben a szép szemét az első nagy épületre irányítja. Először az épület nagyságát nézi, aztán az élek vezetését és a ház típusát. Egészen addig eljut, hogy milyen díszítésűek az oszlopok, vagy miért van kiemelve egy-egy helyen a kert, esetleg a második emeleten található nagyobb terasz. Mellette halad Bendő, akit különösen nem érdekel, neki csak az illatok világa a fontos. Néha úgy kell visszafogni egy-egy kapuban, hogy be ne menjen.
-Nem leszünk jóban! – Szól rá az állatra, aki sokszor megpróbál beosonni, de mindannyiszor visszahúzza. Addig tart ez, míg a tizenötödik próbálkozás után felhagy vele. A medvebocs közjátéka miatt, azonban csomó szép házról lemaradt, ám emiatt nem szidja le a petjét. Lehiggad egy idő múlva, s egy bájos mosollyal az arcán halad előre. Dúdolni kezd egy édes dallamot, amitől felhőtlen jókedve lesz. Medvéje csak dörmög melléje, ezzel jelezve, hogy ő szintén részt vesz a műveletben.
-Bendő. Mit szólnál, ha ezután ennénk édességet? Te szintén kapnál, meg én is. – Kérdezi az állattól, aki ránéz a gazdájára a kérdés pillanatában, aztán újfent előre néz a feje. Lenyúl hozzá, majd felszedi a földről a társát. Elkezdi simogatni, sőt egy öt perces játékra hívja meg. Bendő elégedettségi csíkja felszökik tőle, így egy darabig jobban bírja a nélkülözést.

by **Tachibana Makoto** Szer. Ápr. 30 2014, 21:06

Ilsette

Kezdetek Városa. Nem mondanám, hogy ritkán járok erre, mert nem lenne igaz. Folyton változtatom, hogy éppen hol lakok, sosem ideális egy magamfajta vörös indikátoros alaknak, ha túl sokáig tartózkodik ugyanazon a helyen. A tojásos incidens a minap például arra ösztökélt, hogy Taftot hagyjam magam után egy időre, így visszatértem a magam rotációs rendszerének kezdőpontjára, a legelső céhem magára hagyott épületébe. Körülbelül öt-hat különböző variációm van, ami garantálja, hogy ha el kívánok bújni valaki elől, akkor tudok olyan helyre költözni, amit éppen az az adott ember nem ismer. Persze egy idő után hátra kell hagynom majd bizonyos helyeket, de majdnem biztos vagyok benne, hogy ez a bizonyos épület sose kerül ezek közé. Sok emlék köt hozzá, régiek és újabbak is, de ami közös bennük, hogy kellemesek. Jó szívvel gondolok rájuk, és valóban, ha van egy hely, ami kedves nekem, az ez az épület :]
Most is oda tartottam, és jó szokásomhoz híven rendkívül komótos, ráérős tempóban tettem egymás után a lábaimat az utca kövének felszínén. A sietség ártott a hobbimnak, az a fél pillanat, amíg eljutok egyik lépéstől a másikig nem elegendő arra, hogy kellő figyelmet fordítsak a környezetemre. Legfőképpen a járókelők viselkedése és immár mondanivalója vonzotta tekintetem és hallásom. Szórakoztató volt egy-egy emberre összpontosítani, és meghallani, mit beszél a másikkal, vagy éppen magában. Csúnya egy szokás volt, de mivel relatíve kevés embernek lehet harmadik szintű észlelése, kételkedtem benne, hogy valaha is le fogok bukni :] A gyakorlati haszna pedig természetesen az újdonsült jártasságom feletti irányítás elnyerése, így talán egy idő múlva nem fog kellemetlen meglepetéseket okozni, amikor tudatalattim önkéntelenül is odafigyel valamire amit valójában nem kívánok hallani. Ezen tevékenységem közben egy ponton pedig sunyi félvigyor került az ajkaimra, mert észrevettem valakit, aki minden erejével azon volt, hogy magára vonzza a figyelmem, habár nem is tudott róla :]
- Édességet tessék! Legfinomabb süteményeink most nyitóakciónk ideje alatt féláron! Egy süti árából kettőt vehet! Édességet tessék! - álltam meg az egyik épület mellett, és elkurjantottam magam abba az irányba fordulva, amerre a csinos hölgy és medvebocsa sétálgatott. A lányok még mindig ritkák ebben a játékban, így igazán üdítő látvány megpillantani egyet, ösztöneim pedig arra sarkallnak, hogy ne hagyjam csak úgy figyelmen kívül a jelenséget :]

by Ajánlott tartalom