Re: Nyugati rész

by **Hayashi Yuichi** Szer. Május 08 2013, 21:34

Asuka & Yuichi

Annyira aranyos, ahogy beszélt róla mi lenne ha ő tündér lenne, bár az kétség kívül nem volna jó évente csak kétszer, igaz ha tényleg az akkor, szerencsésnek mondhatom magam, mert belebotlottam egy tündérbe, mégpedig egy életben egyszer, egy nem létező helyen, ebben igaza van és az sem volna jó agyon lapítanám e-miatt, amikor nem is biztos hogy létezik, de ő mégis itt van, konklúzió, nem tündér. De mégis olyan tündérien néz, és az a kis gallydarab hogyan került a hajába? Kezemmel igyekszem legóvatosabban kiszedni, ha engedi, épphogy csak kilógott a hajából eddig, hogy nem vettem észre, ó persze, hisz eddig ki sem mertem nyitni a szemem és rá se mertem nézni, most sem megy még könnyen, de talán már sikeresebb.
Hangja zökkentett ki gondolatsoromból, vajon most mérges? Nem aludt? Elég meglepett volt az arca és a szemei, jé eddig észre se vettem, kicsit mintha leragadoznának. Biztosan álmos még, tulajdonképp eddig csak aludtam ma ez az első, amikor nem, ez az utam, de nem is voltam elég éber, sőt változás következett be módosítanom kell, hogy máskor hogy járok erre, nem tűnik veszélyesnek, sőt, mosolyodom el a gondolatara, igazán megkedvelhetőnek tűnik. Rejtegeti az ásítását is, pont, mint én is szoktam, ha nincs más jelen akkor is. Mint legutóbb amikor ettem az a piros.. Álj! Megint elkalandozok, uhmm, most mitévő legyek, ha elmondom, hogy egy kard miatt estem rá, szórtam szét a jegyzeteit, valamint még meg is ijesztettem ezzel, biztosan mérges lesz rám, és figyelmetlenségemre.
- Szia, az én nevem Hayashi Yuichi. Épp a városba sétáltam, hogy megnézzek egy ka.. kávézót hogy van-e, jól esne egy kis régen érzett íz. De azt hiszem erre nincs holmi sok esélyem. – Majd elmutattam, hogy zsebre dugom a kezem, ezt nem illik hölgy jelenlétében, de muszáj ahhoz, hogy megmutassam, tekintetem levetettem a bakancsom orrára és jelentettem ki:
- Így történt. Jaj tessék, itt is van. – egy könnyend mosollyal átnyújtottam a papírost. - Hogy miért is botlottam beléd? Mert figyelmetlen voltam gondolataim cikáztak és hirtelen bumm kiszalad alólam a talaj. – és így lett a chocapic.. nem ilyen ostobaságok most miért jutnak eszembe? – Szólíthatlak Asuka-nak? Igazándiból a fő célom egy kard megnézése volt – pirulok el, és szememmel újra inkább a földet keresem – napok óta oda járok hozzá. De sose érhetem el, úgy érzem. –leheletnyi szünettel később folytatom.
- De ahogy az előbb beleolvastam kicsit az egyik jegyzetedbe, sajnálom nem illett volna ezt tennem, érdekesnek találom. Egy képlet volt, te mi járatban vagy erre? –próbálom kifürkészni mosolyát, de csak hatalmas ásításával találkozom, újra elmosolyodtam. Kicsit talán még kuncogtam is, ha nem gyalogoltam volna le ezt a távot, most én is ugyan ezt csinálnám. – Ahogy az előbb beléd estem – nem gondolok félre, nem nézek félre, koncentrálok és kevésbé hadarok, oké, mehet – lehet akkor került a gally a hajadba, ugyanis az erdőből jöttem.

by **Asuka** Csüt. Május 16 2013, 10:56

[Asuka & Yuichi]

Nyújtózok párat, mint újszülött kismacska anyja takarásában, még íriszeim is csíkszem csapásban, éppen csak vállaim roppanását hiányolom, de még tudnék hosszú listát írni meg mondani ám arról, hogy mi minden van, ami hiányzik ebből a világból, már úgy értem, hogy úgy a logikán kívül. Teljesen összezavar ez a világ, egyszerűen nem elég logikus, és abszolúte nem értem, hogy lehet így élni. :/ Kagu-chan mindig is jobban értett ezekhez, én meg csak jöttem vele, de azért valahol nem is bánom annyira, hogy jöttem vele, meg aztán az, hogy halálfélelem, valahogy hiányzik belőlem. Vagy legalábbis nem mutatom ki, ha tényleg, valóban félek, mint ahogy érzelmek színes skáláját palástolom azzal a viselkedéssel, amit mutatok önmagamból. Mert így nem ártok nekik, és még jól is szórakozok.
Látszat ellenére agyam jobban pörög, mint felhúzott búgócsiga mosógép centrifugában, tökéletesen felfogva felébresztőm kifogásait, mármint magyarázkodását. Hű, már majdnem olyan gyorsan beszél, mint én! *_* Kevés ilyen ember van ám! Surprised

Jó lenne megkérdezni tőle, hogy neki is olyan gyorsan pörög-e az agya, hogy a nyelve egyszerűen nem képes utolérni őt. Általában mire végigmondok egy mondatot, a fejecském már rég másik kérdésnél vagy mondandónál tart, aztán el is felejtem emiatt, hogy mit is akartam eredetileg. T.T Pedig egészen biztos, hogy most is akartam valamit, talán épp a kávéval kapcsolatban, mert a kávé jó, csak függőséget okoz, meg egészségtelen, meg hát sajnos nem sokan tudják ám azt, hogy ez is egy drog. Surprised

Pedig az ám, tisztára ki is szárítja mindkét kezem, meg olyan lesz tőle a bőröm és a fogam is, nem csoda, annyi pénzt vagyok kénytelen elkölteni mindenféle kézkenőcsre. Hű, odaát pedig nincsen senki, aki vigyázna testi épségemre! Tisztára szottyadt öregasszonynak fogok ám kinézni, mire visszatérek, már ha egyáltalán visszatérek, összeaszott lesz a bőröm, meg csúnya, és ráncos, ha nincs senki, aki pontosan tudja, milyen krémek azok, amiket nekem használni kell, az ekcémámról meg aztán nem is beszélve. T___T
- Hát pedig a gondolatokkal vigyázni kell ám. Tudod, néha megelőzik ám az embert, aztán meg csodálkozni véljük, ha nem veszünk észre valamit. A múltkor például nem vettem észre, hogy már mennyi az idő, és hogy annyi, amennyi, mert annyira leragadtam, hogy nem voltam képes a külvilágra figyelni. T^T Mondd csak, veled is történt már ilyen? - még nyújtózok kettőt-hármat, lassan pedig szemem is kinyitom, hogy befejezzem a papírjaim összeszedését. Néhányat még Yui-kuntól is megkapok, mert hát csúnya dolog lett volna tőle, ha nem segít nekem összeszedni, én pedig nem szeretem a csúnya dolgokat.
- Ja, hogy aaaaz! - épp a papírhalom tetején van az, amit Yui-kun adott a kezembe. Bizony, nem egyszerű képlet ám az, viszont pontos benne minden. A legjobb pedig, hogy én magam találtam ki. *_*
- Képzeld, saját mértékegységem lett! *.* Kettő is. Magamról neveztem el őket. Mert nekem is biztosan szabad olyat, ha mások pedig divatmárkákat neveznek el önmagukról. Hű, te erdőlakó vagy? Minek viszed el a gallyakat az erdőből? Tudod, nem szép dolog ám rongálni. Aztán óvatosan ám, mert a fák még megbosszulják, ha gonoszkodsz velük. Ezért bocsánatot kell kérned tőlük! >.< Például vigyél áldozatot az erdő szellemének. Mármint, az erdőknek általában van szellemük... Nem tudom, lehet, hogy itt nincs. Nem túl logikus... nem értem ezt az egészet. T.T - csapok ki csendes hisztiben, de legalább már ébredezek. A papírokat egy szütyőbe rakom, s a cuccaim is elkezdem összeszedegetni. Még az a szerencse, hogy itt képtelen vagyok igaziból megfázni.

Ne hari a kései postért, nem nagyon volt időm semmire.

by **Mirika** Csüt. Május 16 2013, 18:08

<< Anat & Ren :/facepalm: >>

Isten mentsen engem a részeg pasiktól Rolling Eyes

Az egy dolog, hogy Ren azzal a büdös szájával akar csókolgatni, amiből én naná, hogy nem kérek, még akkor se, ha a srác kifejezetten bejövős, mert tőle nem is várnék mást. Amúgy sem vagyunk mi mostan olyan viszonyban, hogy hagyjam magam, ebből kifolyólag eszem ágában sem volt segíteni neki, hadd dülöngéljen csak jobbra-balra, hátha bevágja a fejét és elalszik egy pár órára. Anat viszont? Oké, valszeg fel se fogja, hogy mit csinál, de akkor is baromira zavarba ejtő volt. Azt, hogy a dekoltázsomba botlott, még úgy-ahogy elviseltem, de amikor a jégkockával nyúlt hozzám, konkrétan felsikítottam. A hidegtől egyrészt, másrészt meg attól, hogy... Embarassed

Gyorsan, nagyon gyorsan eltereltem a kezét, kezemet pedig a mellkasom elé téve toltam el magamtól a srácot. Ha valami idegenfazon lett volna, úgy képen verem, hogy a fal adja a másikat, nem sokon múlott, hogy így is reflexből lekeverjek egyet neki...
- Na az most felejtős, Ren >///> - állok ellen az újabb részeges megmozdulásának, szerencsére a pultos elég hamar kikeverte az általam kért koktélokat, a fiúk meg akadékoskodás nélkül le is húzták. Hát nem pia volt. Valamiféle elégtételt jelentett, hogy mindketten beájultak a cucctól, bár marhára nem is ezért jöttem ide, hanem hogy bulizzak egyet Anattal, ami így nem nagyon ment volna :/
- Kössz... meddig tart, amíg hatása lesz? - biccentettem a csapos srácnak, szerencsére nem mondott olyat, amitől úgy döntöttem volna, hogy inkább elpályázok. Inkább rendeltem egy üdítőt. Szerintem megértette, miért nem akarok most alkoholt magamba önteni ._. Cirka negyedóra múlva tértek magukhoz a fiúk, a pultos meg készségesen elő is készítette a következő kört, ami a száraz torkukon segített. Látszott rajta, hogy szabadulni akar már tőlük nagyon, mondjuk meg is értem ._.
- Hát, nem pont így képzeltelek el, amikor meg akartalak lepni... - forgattam a szemeimet Anatra - Szégyelljétek magatokat! - mutattam a padlóra afféle ejnye-bejnye gesztussal. Igen, kicsit morcos voltam, nem pont így képzeltem el ezt a napot - Jobban teszitek, ha kiengeszteltek - adtam a tudtukra, még ha nem is emlékeznek, hogy nem voltak ártatlan báránykák, és hogy kárpótlást várok tőlük, amiért ártatlan, tiszta lelkemet megrontották Embarassed

Haha

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Május 16 2013, 23:35

Asuka

Állkapcsa ki düllesztésén túl még nyújtózkodott is egy párat Asu.. jaj de jó máris elfelejtettem hogy hívták? A rövid távú memóriám ismét cserben hagyott, a hosszúval nincs, baj évekre visszamenőleg minden megvan, csak az éppen azonnali dolgok, annyira, de annyira szégyellem, mintha tündérek, ne lapítsam ki, á megvan Asuka! Csattant a láthatatlan pofon saját magamtól, mindig ez csinálja velem az eszem, ha ezt annak lehet nevezni, amikor kicsit is jóra fordul a sors, hehe sors, meg jóra, szegény lányt felkeltettem és még lehetséges fájdalmat is okoztam neki, egy kicsit kisebb lehet nálam és véknyabb is, de a vonalai, nőiességről árulkodnak, szemem, hirtelen megállt, és inkább lehunytam, nem illik kiszolgáltatott helyzetben bámulni a másikat, ezt tanították mindenhol ezelőtt, de itt kitaníthat Aincradban? Senki. Vagy Kayaba, de elvan, azaz ember foglalva mással nem hinném, hogy lejön egyhamar újra az egyes szintre. Ha végig akarjuk vinni valószínűleg ő lesz a fő ellenség. Héj héj vissza, a valóságba, hol jársz már megint, aha le is veszem akkor már a Nerve Gear-t nemde bár? Olyan egyszerűnek tűnik emellett könnyednek és persze gondtalannak. Vajon ő is ki akar jutni innen? Néha már nem is tudom, hol lennék inkább itt vagy ott. Ennek a gondolatszálnak még semmi értelmi hisz egyértelműen ott, bármennyire is jó itt.
Biztosan átkoz most magában, hogy megzavartam, vagy esetleg hálás hogy felkeltettem? Munkában elaludni.. megerőltető agymunka könnyedén ezt teheti, de ha ő tudós, akkor rendkívül okos is lehet. Öltözetéből nem nézném tudósnak, de a látszat mindig csal, rólam se rí le hogy gitáros vagyok egy bandában meg van munkahelyem, bár ez az öltöny gatya, hogy került rám, beloggoláskor. Azóta sem találtam semmi értelmes ruhát, amire cserélhetném. Olyan kedvem lenne leülni, vagy lefeküdni mellé és csak aludni a fűben, a gondolatra el is eresztek egy apró ásítást, szintén bevetem, a csukott szájjal való próbálkozást. És itt maradni bámulni a csillagokat, és várni az esőt, annyira hiányzik, mindig frusztrál, hogy hiába várom, csak nem akar jönni. Por van tekintek le a földre, de így sár nincs, ez viszont pozitívum. Szavai rögvest felébresztenek, és szám automatán reagált is, a szavak csak úgy záporoztak kifelé.
- Igen, odakint számtalanszor, legemlékezetesebbem, amikor elhatároztam este nyolckor hazamegyek, és hajnali kettőn állt az óra mutatója, pedig fél óra beszélgetésnek tűnt az egész – húztam el a szám – de még teren át nem sikerült ezt elérnem, már csak ez hiányzik az életből. Itt Aincradban, a gondolatok az úr nálam, minden hallgatásom egy tízes heurisztika. Ami számtalan kigondolás végeredménye. Sokadik mondatomnál járok ebben a pillanatban is, de nem szeretném rád zúdítani azonnal mind. Ha csak nem ezt kívánod. –mosolyom, már már lehervaszthatatlan.
Amikor átnyújtom az utolsó lapot, megdöbbentő dolgokat mond Asuka, szinte ledermedek az örömtől, ő is hihetetlen gyorsan beszél, de az agyam e pillanatban tudja követni, na a memóriámnál már nem ez a helyzet. Ha vissza kellene neki mondanom, szavak se mennének. Megpróbálkozom, a megfelelő sorrendben a válasszal, miközben lekuporodom mellé törökülésben, ez olyan régi megszokás, jobb szerettem mindig is megnyomorítani magam a lábaim, de itt szerencsére nem állhat görcsbe, sőt fájni sem fog. Pillanatnyi halk felnevetéssel bele is fogok.
- Saját mértékegységed? – tágulnak ki a pupilláim – És még több is ? Asuka néven, vagy a odakinti neveden? Persze hogy szabad hisz ott vannak a parfümök is mindnek a készítője a neve, bár ők szerintem buták, és másnak kellett a nevük, Rólad ezt nem feltételezem, hisz van saját mértékegységed, és mit számolsz ki velük? Igen, de csak mert nem találtam még hegyet. Fák, milyen fák? Ja a gally, de egyébként bocsánat. Nem tudom, hogy kerülhetett oda, hisz a fákat nem tudom bántani, nincs fejszém meg nem is kellene. Meg amúgy is hamar belilul, meg szellemek nincsenek, itt minden racionális, vagy nem? Ha volnának akkor nem lehetne elkészíteni a játékot, legalábbis játékban nincs, csak mob, de úgy, mint valamihez kapcsolódva legenerálódik, az nem lehetséges. De szívesen viszek, és mit vigyek? Áh tudom már mit viszek, tudom mi az amit szeretnek a szellemek. Ugyanis láttam már! Biza. –Igyekszem lenyugtatni fellelkesült érzelmeim, és egyre hevesebben verdeső szívem. És ez volt talán az első alkalom, hogy a szemkontaktust nem szakítottam meg. De ahogy végeztem mondani valómmal vettem egy apró levegőt, végre. Nem is várva tovább folytattam is, itt már elfogyott a levegőm, szóval alig jött ki néhány hang.
- Te a városban laksz? Meg tudós vagy? Ha igen milyen irányban indultál el? – arcomra a lehető legnagyobb és legőszintébb kíváncsiság ül ki, aminek nem tudok ellen állni.

[off]Semmi baj, vártam ez természetes.[/off]

by **Ryuninji Ren** Vas. Május 19 2013, 17:21

Egy kis szundi mindenkinek jót tesz, főleg ha kicsit felönt a garatra, hát igazából nem kicsit, hanem nagyon, de szerintem még elég jól bírtam. Még egy hobbittal is beszélgettem. Aztán az a törpe fogja magát és átver… megitat velem valamit, ami nem alkohol o.O először nem érzek semmit, majd elkezdi marni a torkom és végig a nyelőcsövem, meg a gyomrom. Megmérgezett,, nekem lőttek, elterülök, majd a sötétség… kinyuvadtam.
Lassan ébredezek, ki vagyok száradva és kérek egy kis kakaót, de nem érkezik se kakaó, se válasz. Körbenézek és sok-sok embert láttam, akik táncolgatnak, iszogatnak,ű és ügyet sem vetnek rám. Lassan tisztul a kép, már ami megmaradt belőle. Legalább azt tudom, hogy hol vagyok. Egy szórakoztató helyen ahová.. kivel is jöttem?? Nem egyedül az tuti. Körülnézek és a homályos arcok egyre csak tisztulnak. Észreveszem azt is, hogy a földön vagyok, hát ez így nem pálya és feltápászkodom gyorsan. Nos, ez a gyors nem is olyan gyors, a székekbe kapaszkodva húzom fel magam, elég nehézkesen. Az egyensúlyom még mindig nem a régi. Lehuppanok egy stabilabb ülő alkalmatosságra és körbenézek. Az arcokat most már felismerem. Miri-chan van itt morcos arckifejezéssel, talán megint kötözködni akar? Igen az is lehet. Ide a bökőt, hogy nem vele jöttem el szórakozni, de akkor kivel?? Hmmm..
- He??? – nézek Saitora és az érdekes.. cica arcára. Menten elkap a röhögés, méghozzá jó hangosan, közben az arca felé mutatok.
- Tetszik a sminked Sai – mondom nevetve. Nem tudom, hogy magának csinálta, vagy valaki más viccelte meg ezzel, nekem mindenesetre tetszik, nagyon viccesnek találom.
- Ugyan miért?- válaszolok Miri-chan szavaira, szinte reflexből védem magam. Nem hinném, hogy kellene bármiért is szégyenkeznem.. ismerem magam és nem teszek olyan dolgot részegen, amivel lejáratnám magam. Eddig még egy ilyen eset sem történt.. hehe.. nem bizony, mert másnap már az újságokban is megjelent volna… Mák, hogy nincs fejfájás, így sokkal könnyebb. Kérek a csapostól valami lazábbat, egy nagy korsó sört és legurítom a felét egyből.. Ez kellett most nekem.
- Hmmm?? Kiengesztelni? Előbb te törleszd a számládat… sunyi volt az a múltkori támadás – vágok vissza neki. Bizony, előbb talán neki kellene engem kiengesztelnie, nem pedig fordítva… én az ég világon semmi rosszat nem tettem.
- De ha nagyon szeretnéd…. félre vonulhatunk

by **Anatole Saito** Vas. Jún. 02 2013, 02:59

[Ren, Mirika]

- Nos, tulajdonképpen sikerült meglepned, csak éppen nem vagyunk már igazán partiképes állapotban. Én legalább is biztos nem... - nyúlok a pohár után, amit a szájhúzogatós csapos letesz elém. Muszáj innom valamit, de a biztonság kedvéért beleszagolok a pohárba, s miután meggyőződtem róla, hogy nincs méreg szaga, akkor legurítottam a nedűt. Ren is ébredezik lassacskán, de tartása elég ingatag még, s beletelik némi szenvedésbe, hogy mindketten normálisan üljünk a pultnál. Mirika úgy mutogat a padló felé, mintha kiskutyák lennénk, akik odapiszkítottak. nem igazán értem mire akar utalgatni, de valamiért nem is akaródzik megkérdeznem. Az viszont inkább zavar, hogy amikor Ren rám néz, röhögésben tör ki. - Elmondanám, hogy a te képed se túl bizalomgerjesztő... - csattanok fel kelletlenül, mire valami sminkes dumát hallok vissza, amit még annyira se értek, mint Mirika padlóra mutogatását. Megtámaszkodok a bárpulton, hogy közelebb hajolhassak a pult mögötti fali tükörhöz és valami elmosódott macskapofát látok. Összeráncolom a homlokomat, s menten valami törlőalkalmatosság után kutatok, hogy leszedhessem a szutykot a képemről. Ki tudja miben henteregtünk az imént és ki kente össze az arcomat, akármi is legyen az, amit ráaplikált a képemre. Csak azért nem kezdek el balhézni, mert sikerül levakarni a képemről a festéket.
- Kiengesztelni... kiengesztelni... scratch

- dörmögöm orrom alatt a kobakomat vakargatva, kb olyan értelmi szinttel, mint Micimackó, de egyelőre semmilyen épkézláb ötletem nem akad. Túl sok agysejtemet pixeleztem szét és most leginkább nekem lenne szükségem egy pihe-puha ágyra meg esetleg egy masszőrre. És akkor még ez a leány követelőzik valami kiengesztelésféle iránt. Aztán felkapom a fejemet a "sunyi volt az a múltkori támadás" mondatbefejezésre. ráadásul megtoldva ezzel a félrevonulós ajánlattal... hát nem vagyok elragadtatva. Karba font kézzel fordulok Mirika felé és mint egy szigorú bátyó, úgy magasodok fölébe. Követelőzések előtt inkább magyarázattal kellene szolgálni. Razz

by **Jun** Hétf. Jún. 10 2013, 20:46

Nomad

-Azt hiszem itt jobbra...a következő saroknál pedig...de hisz itt nincs is sarok!- kiáltottam fel a városban bolyongva belemélyedve a térképbe. Természetesen nem tévedtem el, a térkép a hibás mindenért. Az én térképem hibás, ebben már a játék kezdete óta biztos vagyok. Kayaba biztos azért csinálta, hogy ezzel alacsonyítson le az átlag játékosok szintjére. Túl erősnek tűntem, és félt a fenyegetettségtől amit jelenthettem volna számára. Igen, ez lehet rá a magyarázat. Ez eldöntve, egy bólintással el is fogadtam a tényt, és újra a térképre kezdtem koncentrálni. Már jó ideje sétálgatok a városban, de valami oknál fogva mindig ebben a kis városnegyedben találom magam. Különösebb problémám nincs vele, a házak átlagosak, semmi különös nincs bennük, sehol egy dísz vagy pompa. Az órára pillantva már rég elmúlt dél, de ezt óra nélkül is meg tudtam volna mondani, ugyanis reggel óta egy falatot sem sikerült ennem, és ez mind ennek a térképnek a hibája! Legszívesebben a földre hajítanám és jól megtaposnám. De ezt az örömöt sem engedhetem meg magamnak. Az égen felhők kezdtek gyülekezni, és a szél is kezdett erősödni, egy kis esőnek az előjele. Bármelyik pillanatban eleredhet, keresnem kell egy fogadót ahol meghúzhatom magam amíg el nem csendesül. Körbepillantottam, de mindenhol házak, túl sok mellékutca van a városban könnyű eltévedni. Hatalmasat sóhajtottam, majd lenyitottam ismét a térképem és próbáltam rajta kiigazodni.
- Ha itt egyenesen megyek ki kellene jutnom egy térre... - bezártam a térképet, hogy tisztábban lássam mi is van előttem, de ahogy sejtettem az út nem vezet tovább. Zsákutca. - Elegem van! - kiáltottam fel, szemembe apróbb könnyek szöktek és rohantam ki az egyik kis mellékutcán, nem is figyeltem merre megyek. Már csak az érdekelt, hogy kijussak a házak labirintusából. De hirtelen nekiütköztem valami puhának, amiről szinte visszapattantam és a földön találtam magam. Ökleimet szemembe ágyaztam, megpróbáltam elrejteni a könnycseppeket.
- B-bocsánat - közben feleszméltem, hogy az a valaki akinek nekiütköztem látott sírni. Ennél kellemetlenebb dolgot el sem tudok képzelni, valamit tennem kell...Majd bevillant a tökéletes ötlet. - Én.. Nem sírtam ám!

by **Nomad** Kedd Jún. 11 2013, 09:21

Jun

Olyan kellemesen telt az idő, mintha minden nap csak játék lenne ebben a játékban. Szép is lenne, ha nem az életünkért küzdenénk minden egyes harcban. Habár az itteni mobok nem túl erősek, ezért kellemesen gyorsan el lehet őket intézni ahhoz, hogy aztán húsukat is megkaparintva szerezzek némi aranyat az egyik boltosnál, amiből már meg is tudok ebédelni minden gond nélkül. Ezalatt a rövid idő alatt, ahogy elindult a játék, már volt szerencsém szerencsétlenségemre annyit koptatni ezeket az utakat, hogy könnyedén kiismerem már magam ezen a helyen. Persze ez nem azt jelenti, hogy kerülőket nem szokásom tenni. Inkább a kisebb utcákat használom, ahol kevesebben járnak, mint ahol több játékossal is találkozhatok. Ilyen téren még mindig nem változtam sokat, főleg mióta kiderült ez a kis csavar a játékban, így itt sem bírok jobban megbízni az emberekben, mint a való életben. Miközben ballagok feltekintek az égre, majd szemem sarkában lévő órára tekintek. Már elmúlt dél, szóval lassan tényleg ideje lesz enni valamit. Egy-két dolog úgy is van itt, amit jobban megkedveltem, mint a valódi világban. Bár néha nem lenne rossz, néhány ismerősebb íz. Tekintetem visszavezetem az előttem távolabb leterülő házsorra, ami már a kanyart jelezné, és megigazítom fejemen a csuklyámat, mely az imént kicsit hátrébb csúszott. Nem telt el sok idő, miközben lassan ballagok, hirtelen egy kiáltást hallok, de ahogy a hang irányába fordítom tekintetemet már csak egy indikátort látok, aztán valami nekem csapódik. Az ütközés pillanatában egyik lábamat hátrébb vetem, hogy megtámasszam magamat, és ne a padlón kössek ki, aztán a nekem ütközőre emelem tekintetem. Vagyis inkább a nekem ütközőre engedem le tekintetem, aki éppen a földön kuporogva az ütközésnek köszönhetően, pityereg, majd bocsánatot kér. A bocsánatkérésre csak megráztam fejemet, hogy nem számít, viszont tekintetem a már rám fagyott unott módon figyeli a gyermeket. Kezet nyújtok neki, hogy felsegítsem, ha elfogadja. Ez inkább mondanám neveltetésemnek köszönhetőnek, mint a hű de kedves, segítőkésznek. Ez csak egyszerű illem inkább. A következő kijelentésére csak megforgatom a szemeimet, majd ismét őt kezdem el figyelni, aztán körbe nézek, aztán ismét rá.
- Eltévedtél?
Kényszerítek ki végül magamból egy egyszerű kérdést. Hangom kicsit rekedtesebb az alapnál, de már eléggé régen kellett megszólalnom, ezért betudom ennek, hogy most ilyen. Csek egyszerűen köszörülök egyet rajta, egy rövid krákogás formájában, és megvárom válaszát.

by **Jun** Kedd Jún. 11 2013, 14:52

Nomad

Letöröltem a maradék könnyeket is, majd felnéztem az illetőre akinek sikerült nekiütköznöm. Nem sokat lehetett látni az arcából hála öltözetének. Majd felém nyújtotta a kezét, hogy felsegíthessen a földről. Egy mosolyt arcomra erőltettem majd felhúzattam magam a földről. Egy pillanatig néztem magam elé szótlanul. Rég nem voltam ennyire zavarban mint most, nem csak látott miközben sírtam de még el is estem előtte. Ez már biztos, hogy nem az én napom... Lenyitottam a térképem, teljesen figyelmen kívül próbáltam hagyni az illetőt, gondoltam majd megy a maga dolgára ha nem figyelek oda rá. A térképet látva ismét csak forgattam jobbra-balra a szemem. Fogalmam sincs hol lehetek. Majd egy kissé rekedt férfi hangra emeltem fel a fejem. Csak egyetlen kérdést tett fel, tökéletes nyugodtsággal. De ez ép elég volt ahhoz, hogy eszembe jusson az egész napi bóklászásom ezen a förtelmes helyen. Szennyes sikátorokban való téblábolás és a hazaút keresése. Valami biztosan belement a szemembe, ismét elkezdett könnyezni, nem sírtam csak néhány könnycsepp semmi több. De ez ép elég volt ahhoz, hogy általában fehér arcbőröm színét rákvörösre fesse át.
- Onii-chaan! - kiáltottam fel majd bújtam szorosan az ismeretlen férfi mellkasához. Így legalább nem látja az arcom, habár ez így egyre zavarba ejtőbb. Valamit tennem kell a kínossá válni kezdő csend ellen. - I-igen.. kicsit elkeveredtem, túl nagy a város és most járok itt először. - mormogtam miközben az arcom egyre inkább ruhájába temettem. Ez az alak nem tűnik NJK-nak, annak ellenére hogy nem igen hallatja a hangját. Túl fáradt és éhes vagyok ahhoz hogy kihasználjam, vagy bármi mást tegyek vele. Csak ki akarok innen jutni egy jót enni és pihenni.
- Izé... Ne értsd félre, nem azért tévedtem el mert nem értek a térképekhez vagy ilyesmi...Az én térképem hibás! - jelentettem ki teljes magabiztossággal, közben emeltem fel a fejem hogy láthassam az arcát. Nem sokkal lehetett nálam magasabb, felszerelése alapján sem tudtam beazonosítani a szintjét és a kasztját sem. Minden szempontból átlagosnak látszik, semmi kirívó nincs benne, nem sugárzik róla, hogy gőgös vagy perverz. Nem tűnik túlságosan emberbarátinak, de valamiért nem tudom elképzelni róla hogy ártani tudna bárkinek is. Akkor mégis milyen lehet? Egyre jobban furdalt a kíváncsiság. Egy ideig csak pislogtam, majd végül lemásztam róla és elnézést kértem amiért csak úgy ráakaszkodtam. De legalább nem látott sírni, senki se láthat sírni. Csak a gyengék sírnak, és én nem vagyok gyenge, én... én vagyok a legcsodálatosabb ember a játékban. Tiszteletre van szükségem, amit csak akkor nyerhetek el ha példát mutatok és hagyom, hogy kényeztessenek.... Na de mindegy is, ez most lényegtelen.
- Onii-chan... - ismételtem szólítottam meg, kicsit zavarban voltam az előbbi jelenetsorozatért, zavarodottságomat azzal próbáltam levezetni, hogy újaimmal játszottam miközben folytattam a mondandómat. - Meg tudod mutatni, hogy juthatok vissza a főtérre? - nyögtem ki végül közben tekintetem az egyik ház falára szegeztem. Nem igazán szeretek segítséget kérni, de most vészhelyzet van, sőt ha belegondolok ez nem is segítségkérés, hanem hagyom hogy körbevezessen... igen csak hagyom.

by **Nomad** Csüt. Jún. 13 2013, 14:39

Jun

A gyermek elfogadja a felé nyújtott kezemet, így hát segítek neki felkelni. Amikor elkezdi nézni a térképét, majd körbe tekint, felteszem neki az imént már megjegyzett kérdésemet, hátha kell neki egy kis segítség. Ez kissé szokatlan tőlem. Általában, ha valaki eltéved, akkor ott hagyom, majd megoldja magától, de most úgy sincs jobb dolgom, szóval ez egyszer csak tehetek kivételt. Legalább elfoglalom magam a nap egy rövidke részére a továbbiakban is. Aztán kérdésem után nemsokkal ismét néhány könnycsepp szökik a szemébe, hogy aztán el is vörösödhessen velem szemben. Éppen szemeimet forgatnám, amikor hirtelen megszólít, de nem éppen az általam leg megszokottabb módon. Igazából előtte még senki sem hívott így, ezért nem is csoda, hogy kicsit meglep. Amikor viszont hirtelen hozzám bújik, és mellkasomba temetkezik pár pillanatra felkapom kezeimet, aztán vállaira helyezve, szépen lassan, egyre nagyobb erővel kezdem el tolni, hogy letudjam feszíteni magamról. Közben pedig hangosan sóhajtok egyet, ezzel is jelezve nemtetszésemet a szituációval kapcsolatban. Közben csak sikerül beismernie szóban is, hogy eltévedt, és, hogy segítség is kéne neki. Aztán pedig még mentegetőzni is elkezdett, hogy csak az ő térképe a hibás, és, hogy nem az ő hibája ez az egész. Igazából erre már nem is lenne kedvem semmit mondani, még ha beszédesebb lennék akkor sem. Így hát, csak figyelem tovább amikor bocsánatot kért, hogy rám mászott így hirtelen, csak megráztam a fejemet, de annak azért örülnék, ha nem fordulna többet elő. Erre csak rájön magától is, és nem kell még egyszer szóvá tennem remélhetőleg. Amikor ismét Onii-chan nak szólít kissé kiráz a hideg. Bár külsőleg ez nem látszódik, én mégis érzem azt a kellemetlen érzést. Miközben ujjaival kezd el játszadozni, végül elárulja, hogy hova szeretne visszatalálni, ezért csak szimplán lépek egyet hátra, majd azzal a mozdulattal fordulok is meg, miközben intek neki, hogy kövessen. Ezek után mind a két kezemet leengedve magam mellett "lóbálom" mint mindenki amikor sétál. Ha ki akar találni erről a részről, és nem bír kiigazodni a térképén, akkor jobban teszi ha követ. Ha viszont nem, akkor eléggé nagy rá az esély, hogy ott marad, mert nem áll szándékomban visszafordulni.

by **Jun** Csüt. Jún. 13 2013, 16:51

Nomad

Miután lehámozott magáról, elindult az egyik irányba. Nem értem, miért nem szól egy szót se kicsit kísérteties. Majd pár méter megtétele után megállt és intett nekem, hogy kövessem. Megtöröltem a szemeim, megigazítottam a ruhám és elkezdtem utána rohanni. Fura, érzés volt csendben sétálni a város utcáin lépésről lépésre haladva valamerre egy idegennel. Elég naivnak érzem magam amiért vakon követem, úgy hogy még csak a nevét sem tudom... talán illene nekem is bemutatkoznom neki. Végül is az illem úgy diktálja, hogy ha valakinek elárulod a neved ő is el fogja a sajátját.
- Amúgy, A nevem Jun és köszönöm, hogy segítesz eljutni a főtérre, nélküled lehet el tartott volna egy pár órába. - próbáltam kerülni a tekintetét, főleg amiért az egészet komolyan gondolom és nem csak játszom vele. Ha jobban belegondolok színészkedéssel minden sokkal könnyebben megy. De ha saját magam adom, minden teljesen más. Egyre idegesítőbb a kínos csend, már már az őrület határán vagyok, a figyelmem semmivel sem tudom terelni, a macskaköves út amin sétálunk tovább és tovább egyre csak ismétlődik, a házak egymást követve váltakoznak. Minden túl egyszerű, és unalmas. Elegem van, ha ő nem akkor majd én kezdeményezek beszélgetést.
- Ééés... Mivel töltöd a napjaidat? - tettem fel a világ leghülyébb kérdését amit csak ember feltehet. De még mindig jobb mint a semmi, türelmesen megvártam a válaszát.
- Én sétálgatok, hatalmas ez a város, sok felfedezni való van benne. - mosolyogtam rá ezzel is megpróbálva törni a jeget. Hamarosan kiérkeztünk a mellékutcák labirintusából és egy kicsit forgalmasabb helyre tévedtünk. Néhány járókelő, egy két bolt és még egy vendéglő is. A vendéglőből finom illatok lengték be az utcát, ha jobban belegondolok reggeli óta egy falatot sem ettem. Az illatok pedig olyan hívogatóak. Nem telt sok időbe mire egy hangos gyomorkorgás törte meg a csendet.
- Elnézést. - kicsit kipirulva vakargattam a fejem zavaromban. Még sosem fordult elő, hogy mások előtt sőt akár egyedül ilyen hangosan korogjon a hasam. - Tudod.. reggel óta egy falatot sem ettem. Lenne kedved esetleg enni egy pár falatot?

by **Nomad** Csüt. Jún. 13 2013, 18:00

Jun

Kényelmes tempóban haladok, aztán csak feltud zárkózni az elveszett kis bárányka is, miután intettem neki, hogy kövessen. Néha pár pillanatra csukott szemmel haladok, és élvezem a kellemes csendet, csuklyám árnyékát arcom nagyjából feléig, és a szellőt, ami a házak között fúj. Nem telik sok időbe, mire ismét hozzám szólnak, bár most már nem azzal a számomra zavaró jelzővel, hanem csak egyszerű érdeklődéssel egybekötött bemutatkozással. Veszek egy mély levegőt, majd sóhajtás formájában kifújom, és kissé, épen, hogy csak elfordítva fejemet, szemem sarkából rátekintek, és úgy mutatkozok be én is.
- Nomad.
Nyugtázom gyorsan a bemutatkozást. Most már hangom sem rekedt. Lassan csak visszaváltott normális hangszínvilágába, bár nem mondanám, hogy én is olyan hű, de sokat hallanám saját hangomat. Szerencsémre utána csak folytathatom a csend élvezését, és már majdnem egy kicsivel forgalmasabb útvonalra érkeztünk, amikor ismét meghallok egy kérdést. Ismételten csak szemem sarkából tekintek rá, majd megvonom a vállaimat. Nem nagyon tudom, hogy mit mondhatnék, hiszen nincs olyan, amit általában sokat csinálok. Vagy, maximum annyit mondhatnék neki, hogy mászkálok. Végül is, tényleg csak ennyit teszek. Megyek, és nézelődök, ha találok valami megfelelő küldetést, akkor megpróbálom elvállalni, és véghez is vinni, de csak ennyi. Ezután viszont azt osztja meg velem, hogy ő mit szokott csinálni. Hát, végül is sok a felfedezni való, de azért mégsem annyira, hogy olyan tömérdek időt arra áldozzon az ember, hogy ezt a várost kutassa. Amint beléptünk a kicsivel forgalmasabb utakra, hamar megcsapta az én orromat is a vendéglőből áradó finom ételek szaga, mint ahogy Junét is, ahogy hallhattam gyomra korgásából. Amikor elnézést kér, csak megrázom fejemet, bár nem figyelek túlzottan arra, hogy látja-e, vagy sem. Amikor elkezdi mesélni, hogy reggel óta nem evett, és hogy, lenne-e kedvem enni, nem gondolkozok sokat, hiszen én is régen ettem, ezért bólintok.
- Legyen.
Közlöm vele, aztán elindulok az étterem felé, ahol az ajtót feltárva, lábammal megtámasztom, és megvárom, ameddig a másik előre halad, majd követem én is. Nem is foglalkozok sokat az asztalokkal. Egyenesen a pulthoz sétálok, és ott foglalok helyet az egyik üres széken, majd az njk eladótól rendelek valami olcsót, de ízleteset, és egy italt magamnak, és mind két kezemmel rákönyökölök a pultra, kézfejeimet egymásra pakolva, azoknak pedig államat támasztva. Az evéssel már megvárom ideiglenes "partneremet" akit majd még a főtérre kell vezetnem.

by **Jun** Csüt. Jún. 13 2013, 18:35

Nomad

- Jeej! Már alig várom, hogy ehessek valami finomat. - mosolyogtam hálásan a furcsa nevű srácra. Boldogságom határtalan, főleg amilyen szerencsétlenül indult a nap szépen lassan kezd egyre jobb lenni. A vendéglő ajtaját kitámasztotta egy pillantást vetettem rá majd beléptem az ajtón. Ahhoz képest, hogy már régóta elmúlt az ebédidő elég sokan vannak. Körbe néztem és szépen rangsoroltam a fejemben a helyeket. A legjobb választásnak a teraszon lévő üres kétszemélyes asztal tűnik. De, ha nem szereti a napot akkor maradhatunk bent is és a fal melletti részhez is ülhetnénk.
- Mi lenne ha... - be se tudtam fejezni a mondatot de már a pultnál helyet is foglalt. A legrosszabb hely amit csak választani lehet. Mindenki ránk lát és kényelmetlen is. De ha ö ezt akarja nem szólok bele. Helyet foglaltam mellette, majd egy gyors pillantást vetettem az étlapra, de így nevek alapján nem igen tudtam eldönteni mit is rendeljek. Majd ismét megcsapta az orrom az az isteni illat ami az egész utcát belengte.
- [color:6db7=#hotpink]Bácsi, én olyat kérek aminek ilyen finom illata van. - vigyorogtam rá, és figyeltem mit reagál. Njk létére, egész jól felfogta mit szeretnék, megvakarta szakállát majd el is indult a konyha felé.
- Már alig várom. Te mit rendeltél? - miközben a válaszára vártam, az étkészlettel kezdtem el játszani. A kanál és a villa különösebben nem érdekelt, de a kés az egész jól nézett ki. Szépen kidolgozott markolata volt. Ha lenne saját házam biztos hasonló késeket vennék. Hamarosan kihozták a kajánkat, a tányéromon nagy halom krumpli volt, és valami féle sült hús valami öntettel meglocsolva, némi saláta és gomba.
- Jó étvágyat! - majd nyúltam is a villámért és kezdtem neki az ételnek. - [color:6db7=#hotpink]Isteni finom, olyan rég nem ettem ilyen finom ételt. - Nem győztem dicsérni, az íze mennyei, a hús állaga tökéletes pont amilyennek szerettem, az öntet pedig nem túl fűszeres. Az ilyen étel való nekem. Ha mindig ilyet ehetnék lenne miért szeretni ezt a játékot. Egy ideje nem hagy nyugodni, miért van mindig csukja a fejét, egy ideig szemezgettem vele, azon jutott eszembe, hogy vajon megharagudna e ha lekapnám a fejéről.
- Onii-chan! Mond miért van mindig rajtad a sityak? Nincs benne meleged? - tettem fel a hülye kérdést miközben ismét leküldtem egy falat ételt. Közben türelmesen vártam mit válaszol.

by **Nomad** Hétf. Jún. 17 2013, 11:26

Jun

Miután beleegyezek, hogy együnk valamit, kinyitom a fogadó ajtaját, és előre engedem, és csak utána megyek be én is. Ahogy látom kicsit leragad a nézelődés közben, de nem foglalkoztat túlzottan. A pultnál üresen álló hely felé megyek, mert bár eléggé szem előtt van, de mégis gyorsan el lehet onnan hagyni a helyet, és néha a legfeltűnőbb helyen elhelyezett dolgokat lehet a legnehezebben észrevenni. Miután helyet foglaltam, mintha hallottam volna valamit, hogy mondani akart volna, de aztán ő is letelepedett mellettem, szóval nem is foglalkozok túl sokat a dologgal. Az étlapot átfutva, gyorsan választok valamit, aztán valami frissítőt is, miközben Jun is talál magának valami ételt, bár ő sem tudja pontosan, hogy mit rendelt. Amikor megkérdezi tőlem, hogy én mit rendeltem, csak kezemmel jelzem, hogy fogalmam sincs. Általában szokásom találomra rendelni, ha nem ismerem az ételek nevét. Ameddig várunk a rendelésre, csak tovább támaszkodok a pulton, és nézek egyenesen előre, az üvegeket fürkészve. Néhány átlátszóbb üvegű ital esetében, kicsit eltorzulva bár, de látható a mögöttünk elterülő rész egy kis tükörképe is. Nem kell sokáig ezzel foglalkoznom szerencsére, hiszen hamar megkapjuk a rendelést. Míg "társam" valami sült krumplit, és húst kapott, én szintén hasábburgonyát kaptam, csak valamilyen hallal, és egy kis öntettel a tányéron. A díszítésként odarakott citromot megragadva, először a halat locsoltam meg kissé levével, majd gyors mozdulatokkal, mér el is kezdtem felaprítani a korábban vízben élő, mostanra már megsütött lényt. Amikor Jun jó étvágyat kíván, csak bólintok egyet, viszonzás képen, aztán már le is rakom a kést, és jobb kezembe átvéve a villát, balommal továbbra is a pultot támasztva, elkezdem a villára felszurkálni a haldarabokat, és a burgonyát, majd megkóstolva az együttes ízhatást, folytatom, további hasonló falatokkal. Persze közben a mártásba is megmártogatom néha, hogy az is fogyjon. Egész kellemes, kicsit édeskés, de mégis savanykás öntet, ami tökéletesen illik a halhoz. Amikor épp két falat között járok, ismét felhangzik az a számomra oly kellemetlen érzést adó jelző, melytől a hideg is kiráz szinte, majd egy talán érdekesebbnek is mondható kérdés. Pár pillanat várakozás után, bal kezemet fejem tetejére helyezem, majd, hátra húzva kissé, lehúzom fejemről a csuklyámat. És ránézek, hogy boldogabb-e, hogy most már nincs a fejemen.
- Nincs.
Jegyzem meg közben, ahogy szemem sarkából figyelem. Nem nagyon szeretek közvetlenül senkit sem úgy figyelni, hogy az túlzottan észrevehető legyen. De ezzel mindig is így voltam. Még a valóságban is.

by **Jun** Hétf. Jún. 17 2013, 14:19

Nomad

Fura egy alak annyi szent, csak úgy megrendel valamit találomra. Habár én is pont ugyanezt tettem. Szerencsére az étel nagyon finom és ahogy elnézem az övé is elég gusztusos. Úgy tűnik nem igazán szeret beszélgetni, inkább csak ül és hallgatja amit mondok vagy néhány gesztussal próbálja tudtomra adni az egyetértését vagy ép ellenkezőjét. Nem mintha zavarna, sőt örülök, hogy nem bombáz hülye kérdésekkel és vetkőztet a tekintetével mint annyi más férfi..de mégis olyan kellemetlenül érzem magam, mintha szegényt magamra erőltettem volna. Valahogy ez eddig még soha sem zavart, de most más a helyzet. Amint levette a csukját a fejéről tökéletesen láthatóvá vált a félhosszú fekete haja, és végre láthattam az arcát is. Jól esett amiért levette a kedvemért, ez mosolyt csalt az arcomra és folytattam a falatozást. Amikor nyúltam az italomért, nem kis meglepetésként ért, hogy nincs miért nyúljak ugyanis elfelejtettem rendelni annyira bele voltam felejtkezve az ételbe. Intettem a csaposnak aki közelebb lépett és leadtam neki egy rendelést egy narancslére is.
- Onii-chan. Megkérdezhetem miért rejted el az arcod a csukjával? - tettem fel neki a kérdést közben felé fordulva eszegettem tovább a krumpli megmaradt részét. Minden mozdulatát lestem mint valami vadállat aki az áldozatára próbál lecsapni. Valahogy olyan nyugodtnak látszik, minden mozdulata olyan egyszerű de mégis megfontolt, teljesen belefelejtkezik a dolgokba.. fura. De talán ez így van rendjén. Majd megvártam, hogy befejezze az étkezést, és elfogyasztottam az időközben megérkező italomat.
- Miért vagy ilyen csendben? - tettem fel neki továbbra is egy kínos kérdést, mielőtt még elhagytuk volna az étkezőt. Miközben sétáltunk a házak között, valahogy egész egyszerűnek tűnt az útvonal, sőt rá sem pillant a térképre csak megy. Biztos nagyon jól ismeri a helyet velem ellenben. Vajon minden játékos olyan mint ő? Habár a felszerelése alapján nem tűnik kezdőnek, vajon hányas szintű lehet? Egyre több és több kérdés kezdett kirajzolódni a fejemben, de talán tolakodásnak venné ha mind rázúdítanám.

by **Nomad** Kedd Jún. 18 2013, 11:57

Jun

Folytatom a falatozgatást, és italomból is kortyolok párat, hogy a néha picit szárazabb falatokat is letudjam küzdeni kényelmesen. Látszólag az étel nem csak nekem ízlik az étel amit eszek, hanem a mellettem lévőnek is. Amikor a fejemet fedő csuklyára rákérdez, és lehúzom azt, elkezd mosolyogni, miután normálisabban láthatóvá válik a fejem. Tekintetem nem változik, marad a megszokott fagyos nézésem, miközben kicsit megvakarom a tarkómat, és folytatom az evést. Egy rövid ideig nem is történik semmi különös, vagy zavaró. Mind a ketten csendben eszünk, ameddig észre nem veszi a mellettem lévő, hogy italt elfelejtett rendelni magának. Valójában ebben sincs semmi érdekes, vagy különösebb. Csak rendel magának inni, aztán folytatja az evést, és amint megjön az ital, abból is kortyol párat. Persze előtte még feltett nekem egy kérdést, csak sajnálatos módon ismét az Onii-channal kezdte. Azt hiszem, ameddig őt kísérem a főtérre, meg kell barátkoznom ezzel a megszólítással. Végül is. Úgy sem ismernek valami sokan a játékban, szóval probléma csak nem lehet belőle, ha valaki azt hallja, hogy így szólítanak. És neki sem, hogy pont engem nevez így. Válaszadás előtt, mert, hát ezt nem nagyon tudom sajnos szó nélkül megmagyarázni neki, még gyorsan lenyelem a falatot, amit éppen rágtam.
- Fölösleges másoknak látni az arcomat.
Vonom meg a vállam közben, majd bal könyökömet az asztalra támasztva, az öklömmel kissé megtámasztom arcomat, és úgy falatozok tovább. Nem látom sok értelmét, hogy miért lássák mások az arcomat, hogy-ha úgy sem ismerek túl sok játékost. Na meg, persze, ha véletlen valaki a valóságból ismerne, és beragadt ő is a játékba, akkor kisebb legyen az esélye, hogy felismer, és elkotyogja a valódi nevemet. Közben egész hamar elfogy előlem az étel, és az italomat is megiszom, szóval, ha még van mire, akkor megvárom, hogy végezzen, mielőtt elindulhatnánk. Ha már befejezte ő is, indulok is a kijárat felé, ahol még sikerül elkapnia egy kérdéssel, mielőtt kiérhetnénk.
- Miért beszéljek?
Kérdezek most vissza válasz helyett, és válasz ként is persze. Majd feltárva magunk előtt az ajtót, ismét előre engedem, mielőtt kimennék, de aztán folytatva vezetői "munkámat" elindulok a főtér felé, közben csuklyámat is visszaigazítom fejemre, és úgy tekintek fel az égre ismét. Amikor az eget figyelem, és belegondolok, hogy milyen szép a kidolgozása, mindig eszembe jut, hogy mennyire is vártam ezt a gyilkos játékot. A legtöbb játékosnak, ez kezdetben olyan volt, mint csodaország. De azok nagy része már halott. Heh. Halott ember csodaországban. Milyen kényelmes is ez a hely. Játszol, vagy meghalsz. Hirtelen azon kapom magam, hogy már megint ezen agyalok, így tekintetemet vissza terelem az útra, és az elhaladó NJK-kat, és játékosokat nézem inkább.

by **Jun** Kedd Jún. 18 2013, 12:58

Nomad

Pont mint amikor beléptünk most is kinyitotta nekem az ajtót udvariasságból. Majd miután kiléptünk az étteremből végre hosszabban is hallhattam a hangját mint két másodperc.
- Miért ne? :3 - kérdeztem vissza kicsit pimaszul, habár elég furán hangzik hogy egymás kérdésére kérdésekkel válaszolunk. - ha sok embert ismersz kevesebb az esélye hogy hátha támadjanak. - mosolyogtam rá közben a macskaköves úton pattogtam végig minden negyedik kőre. Elég hülye játék, de legalább elfoglalom magam. Jobban megnézve valami nem stimmel megint, valami zavar...majd amint felnéztem a kísérőmre rögtön tudtam mi az. A csuklya már megint felvette, habár elmondta miért hordja nem igazán értem a lényegét. Ha takargatja magát jobban kitűnik a tömegből és többen bámulják meg. Különös egy fazon annyi szent. A város békés hangulata megnyugtató érzést kelt bennem, miközben haladunk a cél felé egyre csak szaporodnak a játékosok és a NJK karakterek is. Egyre több boltot látni, de a házak még mindig kicsik és egyszerűek semmi dísz vagy pompa...Miután belefáradtam a táj csodálásába elkezdtem ismét elemezgetni Nomad felszerelését, de valahogy mindig a csuklyánál ragadtam le, biztos van valami oka amiért rejtegeti az arcát...de mi lehet az...lehet, hogy ő egy nagyon erős frontharcos lenne?...Vagy egy hatalmas céh főnöke...vagy egy gyilkos és azért rejtegeti az arcát nehogy a körözési plakátok lebuktassák? A hideg is kiráz ha csak rágondolok, hogy ez lehetséges lenne e...De ha gyilkos miért kísérgetne csak úgy? Főleg a nyílt utcán...lehetetlen. Sikerült elhessegetnem a gondolatokat, talán jobb is hogy nem tudom mért viseli. A következő ami szemet szúrt, hogy nem tudom melyik kasztba tartozik. Nem tűnik lovagnak, és hatalmas fegyver sincs nála...
- Onii-chan. Mondd csak mi a te kasztod? - vigyorogtam rá majd amint elmondta folytattam tovább érdeklődve... - Megnézhetem a fegyvered? - gondoltam jó lehetőség lenne kipróbálni milyen is egy árnyharcos fegyvere, főleg azok után, hogy nemrégiben veszítettem párbajt hasonló kaszt ellen. Ha odaadta végeztem két vágást a levegőben, és megpróbáltam megpörgetni a kezemben sikertelenül. Ha pedig nem akkor egy gyors hiszti kiséretében próbáltam könyörögni neki, hogy hadd próbáljam ki cserébe ö is megnézheti az enyémet.

by **Nomad** Kedd Jún. 18 2013, 16:05

Jun

Kiengedem magam előtt az ajtón, akár csak befelé jövet, és csak utána válaszolok neki. Mire ismét egy kérdéssel válaszol. Ezúttal viszont nem szólalok meg, csak unott tekintetemmel ránézek, most úgy, hogy ő is könnyedén észrevehesse, és csak megyek tovább. Ha sok embert ismerünk, akkor kevesebb eséllyel támadnak hátba? Érdekes gondolat. Bár szerintem pont ellenkezőleg. Minél többen ismernek, annál többen is tudják a gyenge pontjaidat, és annál könnyebb elintézni. Legalábbis szerintem. Viszont ezt túl hosszú lenne hangosan is kimondani, ezért inkább csak megtartom magamnak. Mellettem haladó, hirtelen elkezd azt hiszem, talán játszani, azzal, hogy ugrál a macskaköveken. Láttam már hasonlót csinálni másokat. Gondolom azért teszik, mert unatkoznak út közben. Végül is. Ha ez elfoglalja az embert, akkor tegye. Személy szerint, ha unatkozok is út közben, akkor is inkább csak gondolataimba mélyedek, hátha találok valami olyat köztük, amin érdemesebb lenne filóznom. Igaz. Eddig az egyetlen amire rájöttem, hogy értelmetlen volt egész eddigi életem, és hogy ha ki is jutok innen, akkor sem tudom, hogy mit kezdhetnék magammal... Néha szemem sarkából a mellettem haladóra pillantok aki viszont engem vizsgál éppen. Már kezdem várni a következő kérdést, miközben azon gondolkozok, hogy mit akarhat kérdezni, de bevallom. Nem pont erre számítottam. Ismét felé fordítom a tekintetemet, és úgy válaszolok neki.
- Az maradjon titok.
Azt hiszem ilyenkor kéne elmosolyodnom. Kár, hogy nem nagyon sikerül még csak megpróbálni sem a dolgot. Sajnálatára, ha a városban mozgok, szokásom elrakni a felszerelésembe a fegyveremet, és a védőfelszereléseimet is, hogy se a szintemet, se a kasztomat ne tudják meg olyan könnyen. Meg, mivel fölösleges bent is azokban rohangálni. Szeretek bent inkább úgy kinézni, mint aki még mindig nem mer elindulni fejlődni, és aki inkább itt marad, és megvárja ameddig mások megoldják a dolgokat. Amikor rákérdez a fegyveremre, csak megrázom a fejemet, hiszen, ha a kasztomat nem árulom el, akkor persze, hogy a fegyveremet sem mutogatom, mert abból egyből rájöhet. Különben sem ismerem túlzottan. Csak segítek neki megtalálni a főteret. Ez nem jelenti azt, hogy különösebben meg kéne benne bíznom. Talán túlságosan is gyanakvó természet vagyok.

by **Jun** Kedd Jún. 18 2013, 16:57

Nomad

-Naa Onii-chan - kérleltem, habár éreztem, hogy nem fog sikerülni meglágyítani a szívét, hogy megmutassa a fegyverét. De nem adom fel, - Csak egy pillantást hadd vehessek rá. Naa - kérleltem tovább közben egy gyengéd bökést intéztem felé. - Soha sem tudtam ellenállni a titkoknak, ha valaki bármit is rejteget szinte késztetést érzek rá, hogy kiderítsem. Ez alól a mostani helyzet sem kivétel, a kaszt már nem is érdekel annyira, de a fegyver már jobban. Bele se tudok gondolni milyen erős vagy ritka fegyvere lehet. Lehet ez az oka annak amiért nem akarja megmutatni itt az utcán.
- Ha kicsit kihaltabb helyre megyünk megnézhetem? :3 - mosolygok rá reménykedve, hátha megtörik. Ha kíváncsiság hamar megöregít, vagyis így tartja a mondás, de szerintem nekem ettől nem kell félnem, mivel ha eddig nem öregedett a testem akkor most se nagyon fog. Ha belement a kihalt részbe akkor villámgyorsan megragadtam a kezét és berángattam egy közeli mellékutcába. Ha pedig nem akarja a fegyverét megmutatni, semmi esetre sem akkor bevágok elé hatalmas boci szemekkel nézek rá.
- Csak egy aprócska pillantást, naa - hátha meglágyul a szíve, csak nem lehet ilyen kegyetlen alak, hogy megfossza egy gyermeket reményeitől vágyaitól, kíváncsian hagyja meghalni...Jó ez talán egy kicsit túlzás...Lenyitottam a menüm kikerestem a cuccaim közül a kis játékszerem majd büszkén álltam elé kezeimben tartva Vorpal blade-et.
- Ő az én fegyverem - büszkén, kihúztam magam mint akinek valami legendás fegyvere van. - látod milyen szép mintázata van? - mutattam a szépen kidolgozott pengére. Mindig is szerettem az elegáns dolgokat, volt miért büszkének lennem a fegyveremre. Jobban belegondolva nem szívesen cserélném le valami ronda fegyverre még akkor sem ha erősebb. Írtam magamnak villámgyorsan egy emlékeztetőt, hogy nézzem át valamikor a kovácsüzleteket miféle felszerelést is nyújtanak és érdeklődjem meg, tudnak e hasonló szépséget kreálni. Ezzel meg is volnánk, hamarosan kezdtünk egy kicsit változatosabb részre érni, a házak között itt-ott egy-egy nagyobb épület is megbújt.

by **Mirika** Csüt. Jún. 27 2013, 21:32

<< Anat & Ren >>

Beletelik egy kis időbe, míg az ébredés után a srácok kicsit összekaparják magukat, bár az értelem szikráját még egyikükben sem lehetett látni igazából. Szédelgés meg értetlenkedés az volt bezzeg, valszeg totál kiesett nekik az egész elmúlt X óra benne a filccel rajzolgatással, az érkezésemmel, meg a... többivel. Fáradt sóhajt hallattam, ahogy Anat és Ren kölcsönösen rácsodálkoztak egymásra, aztán meg rám is.
- Mindketten borzalmasan néztek ki, megnyugtatlak titeket - tettem csípőre a kezem szigorúan pattogó hanggal letorkollva őket. Asszem nem érdemes elsorolni nekik, mit tettek az elmúlt fél órában, egyrészt mert halvány lila gőzöm se volt, előtte mi történt, másrészt meg mert semmi kedvem nem volt sorolgatni, hogy verekedtek egymással, aztán engem zaklattak jobb híján ._. Amint Anatole végzett, kikaptam a kezéből a rongyot, amivel letörölgette az arcát, és elfordulva igyekeztem eltávolítani a dekoltázsomból a filc nyomát, ami persze még mindig látszott. Talán úgy nagyjából a jelenet elég lesz arra, hogy legalább a harcművész kapjon egy kis ízelítőt az engem ért szenvedésekből Sad

- Hah? Pfff, odaát ezért most egy irgalmatlan nagy pofont kapnál! Milyennek képzelsz te engem? Baka! >.> - hajítottam a képébe a rongyot vörös arccal. Tiszta gáz volt, hogy nem tudok lekeverni neki egy normálisat, mert a rendszer megakadályozza az erőszakot a védett területen, pedig igazán megérdemelte volna ezért a beszólásért. Majd pont vele kezdenék, mi? Bunkó pöcs >.> Eszem ágában sem volt bocsánatot kérni vagy bármi mást tenni, azt ott megérdemelte és pont! Sértődötten fordultam el, mire szembetaláltam magam Anattal, ahogy ilyen magyarázatot követelő pillantással méreget. Kúl, legalább nem dumálta ki Ren azt a kis incidenst, örülök, hogy legalább ennyi gerinc volt benne.
- Képzeld Anat, tök érdekeset olvastam! Ismered a 4. szintet, ugye? Az a szigetes, óceános szint. Na, ott élnek a tengeritökök a víz mélyén, és azt mondják, hogy a tengeritökök otthona fokozottan veszélyes monguszta-esélyes terület. Szóval ja, jobb ha kerülöd, biztos te sem szeretnél mongusztákkal találkozni, rosszabbak, mint egy boss! - váltottam témát nagy hevesen magyarázva és mutogatva, és bár fogalmam se volt, miről is hadoválok éppen, gondoltam hátha eltereli a figyelmét a srácnak a nonszensz. Az, meg a dekoltázsom, vészesen előredőlve magyaráztam, aztán összefűztem a melleim alatt a karjaimat, ha a szöveg nem, akkor a látvány csak-csak eltereli a figyelmét. Pasiból van, olyan nincs, hogy ne bámulja meg, Vio-chan ide vagy oda Rolling Eyes

by **Asuka** Kedd Júl. 02 2013, 11:14

[Yuichi & Asuka]

Kétségbeesetten kapálózok, s csendben, önmagamban, vergődve-nyűglődve hisztizek, pedig pörögnék én, forognék, az egész világot is magammal rántanám, legyen az bármennyire is végtelen, még akkor is, ha ez a világ semmiképpen sem lehet az, mert nem egy Isten teremtette, hanem egy ugyanolyan ember, mint amilyen én vagyok, csak talán kevésbé okos, de ugyanolyan őrült ám, mint amilyen én lehetek, sőt, még talán jobban is, ha tényleg igaz, hogy itt bárki ténylegesen meghalna, nem mintha lenne ám rá bizti-bizti tutti-frutti bizonyíték, hogy nem ám csak egy csúnya prankről van szó, hanem tényleg, de téééééényleg meghal az, aki innen a maga módján kijelentkezik, bár még sosem láttam erre fekete kaszást, köpenyt igen ám, de kaszát, neeeem, csak buzogányt, meg pörölyt, meg az én pici kis csatabárdom, mert az annyira nem illik hozzám, hogy muszáj volt azt választanom, de nem is annyira lényeg, hiszen ez amúgy is csak egy virtuális világ, de mégis annyira valóságos, hogy teljességgel, kész pánikba essek, amiért itt vagyok. Megint. Mellkasom huzamosan, látványosan fel és le emelkedik, zaklatottan pislogok körbe, s kattognak a hisztériát lecsillapítani nem akaró fogaskerekek, pedig ezek aztán tényleg, de tényleg olyan fogaskerekek, amik aztán sokkal jobban és gyorsabban működnek, mint a többieké, hiszen nem tehetek róla, én egy zseni vagyok, míg mások nem nagyon. Egyetlen egy a para, hiszen mindig ott van a gikszer faktor, és ha nem olajozzák be őket rendesen, akkor a legteljesebb, legjelentéktelenebb apróságtól is képesek ám kiakadni, de annyira, hogy fúúúú, nem is szoktam magammal tudni ilyenkor mit kezdeni. Nem csoda, hogy például utálok várni, meg utálom, ha nincs zaj körülöttem, de tényleg, soha, de soha nem tudok aludni, ha teljes a csend! Surprised

Mert az egy borzalmas dolog! TT_TT Nem értem, az emberek hogy bírják ki, hogy ne történjen körülöttük semmi. Az élet akkor jó ám, ha pörög, mint a szétkoffeinezett búgócsiga.
Tehát adott a kérdés. Ezeknek az erdőknek van szellemük, vagy butaság az egész? Nem mintha egyébként hinnék bennük, pedig vallásosan neveltek, de a tisztelet és az alázat mindig fontos, még akkor is, ha valaki tökéletességvonallal rendelkezik, mint például Kagu-chan. Tudniillik, ők sokkal nehezebben tanulnak alázatot. Szinte lehetetlen. De azt hiszem, a felkeltő mumusomban van ám alázat, hiszen elnézést kér, nézek is el feje felett, hátha a szemembe ragyog egy picit a napocska, mert napocskaaaa! *w* Surprised

Gondolat meg is nyugtat, meg a melengető sugarak, melyekben sütkérezhetek, így pedig Yuichi is ugyanúgy sütkérezhet, csak éppenséggel az én ragyogásomban, de nem tehetek róla, ahogyan semmi másról sem, nem az én hibám, egyszerűen imádom a napocskát. Justin Biebert viszont utálom, ezért aztán minden, ami az én hibám lenne, az ettől a pillanattól kezdve az ő hibája. Például miatta éheznek Etiópiában, meg miatta haltak ki a dinoszauruszok meg az aincradi játékosok. Bár azt hiszem, még élek, tehát akkor nem haltam ki, egyelőre. Móóó, és én annyira nem félek. :/
- Pedig beszélni jó! - adom alá a lovat, nem is, a pónit, mert azok sokkal aranyosabbak, főleg, ha szivárvány színűek, meg csillámlanak, meg persze természetesen a rózsaszínűek. - Hűűűű, akkor mást is kívánhatok? *-* Te egy igazi dzsinn vagy? *-* Aztaaaa... De dzsinn nem lehetsz, mert nincs is itt semmiféle lámpás... Tündérkeresztanyónak pedig túlságosan fiúnak tűnsz. Figyellek ám, nem versz át! - büszkülök magamra, s húzom is ki magam cseppecskét, mert annyira, de annyira elégedett vagyok önmagammal, hogy csak na. Cool

Szóval, most, hogy jól megmondtam neki, hogy tudom jól, hogy ő se nem dzsinni, se nem a tündérkeresztanyám, pedig én mindkettőnek nagyon örülnék ám, már tudja azt, hogy én ennyire, de ennyire okos vagyok, igaz, ezt nem észből, hanem csak szeleburdiságból találtam ám ki, de aki olyan zseni, mint én, annak muszáj is cseppet bolondnak lennie, én pedig hallgatok az intuícióimra, és cseppet sem érdekel, ha egy krokodil akarja leszedni a lábam. Minden esetre mindaddig összeszedegetjük a papírokat, mert azok aztán fontosak ám, ha már ennyit dolgoztam velük, bár legjobb lenne valami hasznos tudást is csinálni belőle. Még az is lehet, hogy egyszer minden felfedezésem eladhatom itt. Arra biztosan jó lesz, hogy senki se tévedjen el.
- Nekem az Asuka az odakinti nevem is... T^T Tudom, nem túl kreatív, de még sosem játszottam ilyennel, mármint érted... Móóó, most biztosan te is kinevetsz. >.> De nekem legalább van fejszém, ami neked nincs! *.* Pontosabban csatabárd... Hűűűű, és még nevet sem adtam neki. Nem értem, hogy fordulhatott elő. :/ Hűha, és mit szeretnek a szellemek? *.* Akarom látni... Egyszer hallottam egy magasabb szintű játékostól, hogy látta egy volt csapattársát újra valahol kóvályogni, pedig a szeme előtt halt meg szegény. Bár szerintem biztosan hazudott, kell lennie valami logikus magyarázatnak. Valami biztosan van. De vajon mi lehet az? Hümm... - harapok bele ajkamba, egy darabig pedig még a pakolászást is abbahagyom. Ideje lenne itt hagyni ám ezt a teret, meg már amúgy is tiszta kosz lettem ám, meg minden. Meg lehet, enni sem ártana valamit.
- Éppen ebben a városban, hai! ^.^ Persze nem itt, kint a határban, az csufi dolog lenne, ennyire nem vagyok szegény... Egyébként azstrofizikus vagyok. És te? *-* - szedek össze mindent, indulásra készen. A tábort már felbontottam, a vállaim pedig sajognának, ha éreznék fájdalmat, hiszen tényleg alaposan elaludtam. >_<

by **Ryuninji Ren** Pént. Júl. 12 2013, 14:50

- Én még full party-képes állapotban vagyok még – mondom büszkén. Lehet, hogy nagyon beittam korábban, de most már megint képes vagyok pár kis italocska ledöntéséhez, amik természetesen csak a kedvcsináláshoz kellenek, semmi máshoz. Sai tényleg nem lehet hozzászokva ennyire az italhoz, hiszen ahogy látom, neki már elég volt. Én még folytatnám, de itt van a Voice vezérecskéje, aki elrontja a jó emberek szórakozását.. igazi démon… Onihime.
- Kérlek.. az én kinézetem most is, mint mindig, kifogástalan. – ez csak természetes. Menő skillem van arra, hogy vigyázzak magamra, főleg az arcomra, még akkor is, mikor éppen többet ittam a kelleténél. Ez egyfajta adottság, vagy a sztárképzés egy „mellékhatása” ?? Ki tudja, a lényeg, hogy van ilyenem és kész.
Csak természetes, hogy Miri-chan piszkálódását nem hagyom figyelmen kívül. Muszáj nekem is mondanom valami szép dolgot, amivel megzavarhatom, vagy esetleg bekavarhatok neki. A visszavágásán azonban jót nevetek, lehet, hogy még mindig a bennem lévő alkohol miatt, de nevetségesnek találom a mondandóját. Nincs olyan csaj, akinek ne jönnék be, mert menő vagyok, na meg mert én vagyok Ryuninji Ren Cool

A törlőkendőt, csak a pultos kölyöknek dobtam, foglalkozzon ő vele.
- Ugye tudod, hogy odaát nem jutottál volna a közelembe - ez még így is van, elvégre legyen itt ő bárki, az eredeti világban hozzám képest ő egy „senki” Egy teljesen átlagos, kocka lányka. Vele ellentétben én meg egy igazi sztár, akit ismernek szerte a világon, hehe.
- Minek képzellek? Elmondjam? – hehe, szerintem jobban jár, ha inkább megtartom magamnak a gondolataimat. Nem hinném, hogy örülne neki, bár lehet, hogy tisztában van azzal, hogy minek tartják őt az emberek a háta mögött. Nem véletlenül, ugyanis ad erre okot, nem is keveset. Ez van, saját maga tehet róla és nem más, főleg nem én. Én csak javítok a helyzeten már azzal is, hogy szóba állok vele Cool

Megint nevetnem kell, mikor jön a terelés, méghozzá elég béna. Én sokkal menőbb tereléseket szoktam nyomatni, ráadásul még gondolkodnom sem kell hozzá, hehe, sokat kell még tanulnia a lánykának, hogy elérjen ezzel valamit. Kötve hiszem, hogy Sai bedőlne ennek az olcsó trükknek.
- Szép próbálkozás…- mondtam kuncogva. Nekem ennyi elég volt mára. Ez a hisztis, elkényeztetett lány elrontotta az estém egy hangyányit, de nem bánom, szerencsére csak a végjátékra ért ide. Nyomok egy cuppanós puszikát Miri-chan arcára, persze sunyi módon, ahogyan azt kell Cool

- Rajta, mesélj csak, vagy ennyire szégyelled? – kérdezem kuncogva és elindulok kifelé.
- Nekem elég volt mára… Sarawada – intek és lépek, biztos van mit megbeszélniük, hehehehe….

by **Kurokoto** Vas. Júl. 14 2013, 12:13

< Chancery >

Mélabúsan sétálgattam a nyugati részen, remegő kézzel eresztettem el a legutóbbi kocsma ajtaját, távoznom kellett. Kötekedtem, de akkor is olyan irritáló tudattalan ficsúrokkal volt tele a hely. Ez a sok ostoba játékos. Pedig csak pvpzni akartam velük, akár mindjükkel egyszerre, csak legyen már valami. Hebegtek habogtak és mikor megráncigáltam őket a pulton, akkor a hülye lila mező megvédte őket. Épp távozni készültem volna, amikor az a pár nyamvadt program hátba taszított és kiestem az ajtón, neki rongyoltam az ajtónak és a kilincsnek, de belülről bezárták, a gyáva férgek.
Nem is értem ilyenek miért játszanak és főleg azt, hogy én miért ide csatlakoztam fel, ha szokásos öldöklős játékommal játszottam volna most szívathatnám tovább a tanulókat az egyetem F épületében. Szívás az egész.
Nem is tartott olyan soká dülöngélésem, és beeste egy újabb kocsmának a teraszos részére. Felborítottam pár széket, asztalt, de nem esett komolyabb bajuk. Talán ez a két része volt a legjobb ennek a játékvilágnak, hogy nem fáj és hat a pia. Viszont egy érzés, nem is a gondolat, hogy ki ápolhatja odakint a testem, felkavarta a gyomrom.
Kis idő elteltével felállítottam az asztalokat, és a székeket, pár dolog azért így is el pixeleződött. Kijött a pincér és kérdezte mivel szolgálhat.
- Adj innom! - vágtam neki a mondatom, nem egyértelmű mit kötegszik. - Bármit! - szúrtam hozzá kurtán. Hamar elvonult és hozta is az italom.
- Ez meg mi? Üveggel minimum! Mozgás! - tette a dolgát, helyes.
Mikor az asztalomra kikerült minden, némi pénzt adtam neki, mégis csak minden elismerésem, nem szólt vissza egyszer sem, nem kellett neki a balhé.
Azonban ahogy elterültem az asztalnál. Hamar el is aludtam, nem akartam józanodni, de így sikerült, ez volt a harmadik nap, hogy egyfolytában iszom alvás nélkül, ez is egy jó dolog ezen a helyen, nem fontos aludni.
A nap bő szerével az égen volt még és sok bámészkodó körülöttem.
- Mit néztek, erigyetek dolgotokra! - azzal újfent az asztalt ölelgettem, talán ez lehet amit kívülrő nézve úgy mondanak "az asztalra hányt ember". Körbe néztem még mindig kicsit álmosan az üvegem és a poharam eltűnt.
- Csapos! - üvöltöttem, ahogy rájöttem megloptak. Az kijött és a maga hanglejtésében kérdezte udvariasan miben segíthet. A nénikédben.
- Megloptak, hol az üveg italom! Követelem! - vágtam fejéhez tajtékozva jogosan.
Azonban kiábrándított, nem loptak meg és még csak senki meg sem itta, ahogy elterültem az asztalon néhány napszakkal ezelőtt, bizony levertem és összetörtem. Azt mondta ez a harmadik napja annak, hogy az asztalán tespedek. Halottnak hittek.
- Jó lenne.. - löktem oda némi pénzt az italért - hozz még egyet, de izibe! - jelentettem ki keserűn. Teljesen kijózanodtam, milyen dolog már ez, pont olyan mintha tanítani mennék. Ekkor azonban, egy tétova lányt pillantottam meg. Játékos volt és fiatal, hátha pvpzhetek vele. Remélem ő nem egy gyáva macska, füleket hordott. Mint a sok kamasz azokon a rendezvényeken. Jellemző.. éretlen kis..
- Oly.., te ott, igen te. Gyere csak ide! Látom, nem találod helyed! - intettem neki, hogy jöjjön az asztalomhoz. Nyúzott arcomra még a belépés előtti pihés borosta tapadt, szemem az egy éven át tartó folyamatos keserűségben elvesztette fényét, és arcom fiatalsága tartotta csak fent régi sármom, biztosan nem fog ellenállni. Hisz külsőm mindig is vonzotta a nőcskéket. Azonban az égvilágon semmit nem akarok tőle. A két kis lurkót és Keikót senki nem pótolhatja.

by **Chancery** Vas. Júl. 14 2013, 13:47

//Kurokoto//

Kezemben papiros(z-puszkapor), szívemben elszántság, agyamban tervezés, mellettem egy unott képű cicamica, arcomon a mosoly. Lelki szemeim előtt már lebegett egy cuki kis házikó, az ajtó felett a vadiúj cégérrel, amin a jelkép egy tűztengerből kiemelkedő főnixmadarat ábrázolt - ugyanazt, ami odahaza egy csuklószorítómon volt, és ami folyton-folyvást elveszett, pedig imádtam. Még Yuichival beszéltük anno, hogy közösen kéne boltot nyitni a jövőben, és bár mostanában nagyon elfoglalt a magánéletével és céhtársainak megismerésével - bár nekem külön öröm, hogy pont a testvércéhünkbe lépett be -, nem gondolta meg magát azóta sem, én pedig elérkezettnek láttam az időt, hogy elkezdjük megalapozni a dolgot.
Judyra hallgatva végül nem kristályíró lettem, hanem potifőző, és bár eddig nem volt alkalmam élesben gyakorolni, eddig nem bántam meg a döntésem. Yuichi is rengeteget fejlődött, és szinte fura visszagondolni arra, hogy mi is voltunk első szintű kis pelenkások. Na nem mintha most olyan profik lennénk, de már meg tudunk állni a lábunkon.
Mire észbekapok, már a nyugati negyed szegényebb részébe csöppenek. Hókahó, én nem erre indultam. A másik irányba van egy ígéretes házikó, nem itt... kicsit fejbecsapom magam a hülyeségemért; igazán odafigyelhettem hova, hová tartok. Már épp fordulnék vissza, mikor valami megüti a fülem:
- Oly.., te ott, igen te. Gyere csak ide! Látom, nem találod helyed!
Körbenézek, hisz sosem lehet tudni, ilyenkor kihez beszélnek, de nagy félelmemre ezúttal hozzám. Szinte innen látom, hogy egy részeg fazon mutogat felém. Elszorul a torkom és máris arra gondolok, hogy bajban vagyok, biztos meg fog támadni, kiéli rajtam a vágyát, aztán megöl...
-Nyugi. -szólal meg a fejemben Richard Parker, mint mindig, ha elugrik velem a ló. Nagyot nyelek és kicsit közelebb lépek a férfihoz, de maradok lehetőleg olyan távolságra, hogy támadás esetén elmenekülhessek. Szerencse, hogy mivel úgyis asztalnál ül, ahhoz előbb fel kell állnia, és legalább ennyi időm is marad, hogy rohanhassak. Összehúzom magam, remegek, mint a nyárfalevél és gondolkozom, mit mondhatnék...
-I-Igen? Segíthetek?

by **Kurokoto** Vas. Júl. 14 2013, 14:41

< Chancery >

Távolságtartó. Talán egy négyest is kaphatna politológiából. De a középkori nyugati történelemből biztosan megbukna. Félelem és irtózás, akkori világra is ez volt a jellemző. Átlag. Ahogyan én is, temérdek szenvedés. Neki semmi.
- Segíthetsz, milyen nap van ma? - kérdeztem kimérve egyenesen felé nézve.
- Meg abban, hogy hol vagyok. Aincrad addig tiszta, valami nyugat rémlik, még de semmi más.
A pincér már kezdett volna bele neki viszont felmutattam az ujjam, és azzal az egy szót szólsz és a lila védőmező sem véd meg tekintettel belefojtottam a szót. Neked nem osztottam lapot nézéssel vissza kergettem a helyére. Na azért.
- Rövid ideig zavarlak csak, gyere foglalj helyet. Azzal kirúgtam az előttem lévő szék ballábát, ami kissé kifordult helyéről. És homlokom megtámasztottam kezemmel, első korty italon gondolkoztam megigyam-e. Szerencsére a fejem nem fájhat így ettől is megvéd a játék.
- Pár kérdés és húzhatsz dolgodra, így megfelel kislány? - néztem hol rá, hol inkább az utcára és onnan is a szemközti kikövezett falra. Még ha program is az itteni valója, az indikátor ott van a feje fölött. Tehát olyan mint én. Színéből ítélkezve, még ő sem ölt ebben a játékban. Pazarlás..
Többet nagyon nem is törődve azzal, hogy fogadja-e meghívásom vagy sem, inkább a pohár italom szegélyével foglalkoztam, köröztem rajta, oda-vissza. Sehogy sem volt jó, pedig a pohár tökéletes, de odakint mégis másabb, hiába ugyan az az érzés fogja el az ujjbegyem, kicsit benyomódik, de semmi több. Nincs az hogy amikor hozzá ér a csontomhoz, megfájdulna, vagy akár az sem ha megpöccintem a pohár szélét, akkor a körmöm felől érzem, bizony ezt nem kellene. Egyáltalában véve bármennyire is jó, hogy nem fáj, és nem érzek, ezzel még inkább megerősíti a játék a tényt, bizony olyan mintha meghaltam volna. Át vitt értelemben csak utánatok jöttem..

by Ajánlott tartalom