Re: Nyugati rész

by **Suzume** Szer. Jún. 04 2014, 18:21

ALEX

- Szemét, hogy van pofád gúnyt űzni belőlem? – Ahogy elértem a kocsma ajtajához ez a szöveg fogadott és egy kifelé repülő férfi aki halk nyöszörgés kíséretében terült el a földön. Utána egy igencsak morcos és még inkább részeg, de számomra inkább mókás férfi követte őt. Közben a másik is felkelt de addigra már egy újabb saller áldozatává vált amitől néhány métert repült hátra. Na igen a bunyó itt már csak ilyen mókás. Elmosolyodtam és egy széles vigyorral léptem be a kocsma ajtóm.
~Ez mókás lesz!~ Nyugtáztam magamban és igazam is lett. Már belépve az ajtón egy tök mókás zene fogadót és a hangulata is mókás volt. Mintha csak egy western filmbe keveredtem volna. Részeg emberek a pultnál dülöngélnek, egyesek valamin összeveszve verekednek mások valamilyen játékot játszanak. Póker, blackjack csupa móka és kacagás. Meg pofon és whiskey. Személy szerint én a póker tartom a legmókásabbnak közülük így le is ültem az egyik asztalhoz ahol már hárman játszottak. Odahúztam egy széket és levágódtam rá közben pedig már vettem is el a paklit és elkezdtem keverni.
- Volnál szíves? – Rúgtam bele a mellettem fickó székének a lábába, hogy fáradjon már odébb mert alig fértem el, ezek meg közben úgy néztek rám mint a véres rongyra.
~Hehe ez már most mókás.~ Mosolyodtam el. – Akkor, mit is játszunk? – Kérdeztem.
- Texas Hold’em. – Dörmögte az egyik tag.
- Szuuuper, akkor… - Kezdtem is volna a lapok kiosztását mire az egyik gyorsan félbeszakított.
- Emelni is szokás! – Morogta.
- Oooké… - Egy szúrós pillantást vetettem rá de oda nyújtottam a paklit mire leemelte egy részét és lerakta a pakli többi részére. Én meg megfogtam azt amit leemelt és visszaraktam a pakli tetejére. – Akkor mókázzunk!

*

Jó pár kör lement és nekem meg nyerő szériám volt. Ami számomra mókás volt, őket meg ette az ideg. Most is szinte tapintható volt a feszültség. Részükről legalábbis én meg csak fapofával néztem a lapjaimat. Lapterítés volt. Ideje lenne megmutatniuk mijük van.
- Nos? – Néztem rá az utolsó partyban maradt fickóra. Csak úgy verte az izzadság. Nem is tudtam, hogy itt ilyet is lehet ^^. Ő is rám nézett és büszkén lecsapta a kártyáit az asztalra.
- Két pár! – Jelentette ki önelégülten. Látszott, hogy nagyon büszke magára. Szívmelengető, de elrontom a mókáját.
- Ez pedig sor. Megint én nyertem! – Terítettem ki a lapjaimat. A móka számára teljes véget ért és idegesen felpattant és felborította az asztalt.
- Te csalsz! – Üvöltött rám. Megszeppenve néztem, még a nyakam is behúztam majd könnyes szemmel mutattam rá a férfi jobbján ülő férfira.
- Ő kényszerített! – Nyüszítettem mire a fickó lekevert neki egy hatalmasat.
- Te hülye! Miért engem ütsz le? – Üvöltött rá idegesen.
- Ne haragudj bátyó! – Szabadkozott de mire ez a közjáték lement én már kirohantam a kocsmából. Annyira mókásak az ittas emberek olyan könnyű őket átverni.
- Megállj te cafka! – Rohantak utánam hárman is méghozzá elég sebesen. Gyorsan közeledtek. Szökkentem egyet és mire földet értem már egy fekete macska képében szaladtam tovább.
- Most kapjatok el! – Nyújtottam rájuk cica nyelvem a gond az volt, hogy még mindig nagyon gyorsan közeledtek. – EEEEEHHHH! O.o Ezek miért ilyen gyorsak még. – Sikítottam fel. ~ Ja igen, a gyorsaságom attól még nem változik. Hát ez ciki. ”^^~ Fejtettem meg magamban a rejtvényt. De nagy gond nem volt, bevágottam az egyik zsákutcába ahol volt egy rés amin könnyen átslisszantam a túloldlra.
- Megszökik!
- Erre! – Halottam ahogy kiabálnak. Én tovább futottam de hamarosan már megint a nyomomban voltak. Nem volt mit tenni mert így megszakad a móka. Ráugrottam az első utamba akadó fiú hátára (Alex Razz

) és a karmaim segítségével felmásztam a nyakára, feltéve ha tudtam.
- Takarodj a macska közeléből. - Kiáltották üldözőim meglehetősen ingerülten.
- Segíts! – Kértem meg a fiút.

A kocsma zene

by **Halász Alex** Szomb. Jún. 07 2014, 21:25

SUZUME

Dallamok hangzottak a fülében, míg előre tette egyik lábát, s majd rögtön azután a másikat is. Egyik követte a másikat, mintha csak versenyeznének, de mindig döntetlent futnának egymással, hiszen egyszer ez egyszer az előzi meg a másikat. Alex bele volt temetkezve a saját kis dallamaiba. Egy csomó minden lejátszódott már a fejében. Hogyan is lehetne jobb, mit is ismer amiket biztonsággal el tud játszani. Habár nem mondhatja magát kezdőnek, mégis legalább olyan izgatottsággal várta az Arteses gyakorlásokat. Őket is elérte a hír, miszerint lesz itt egy nagy banzáj. Személy szerint, ő aztán nem törődött azzal, hogy hányadikok legyenek, csak zenélni akart. És erre az Artes band a legjobb helyet szolgálta. Egyedül, egy dobbal nehezen tudna mit is csinálni, habár volt a fejében egy két jobb szám, aminek a fő attrakciója dob. Cool

például egy bizonyos Linkin park, aztán meg... de most az együttessel lép fel és ez úgy felcsigázta. *.* Nem is igazán a dob miatt aggódott, hanem azért, mert eldöntetett volt rögtön az elején, hogy Anat mellett, ő is énekelni fog. Nem visszakozott, egy fajta kihívásnak vélte, azonban ő eddig nem énekelt. >.> és most egy egész stadion fogja hallani. pale

Épp egy kisebb utcába fordult be mikor hátulról elkapták. Történetesen egy macska mászott a hátára, amire össze rezzent, aztán tudatosítva magában, hogy itt nem érzi a fájdalmat kissé megnyugodott. Itt azonban nem értek végett a megpróbáltatások. Két pasas kajtatott a mob (?) után.
Ugyan a kiscica meghúzta a haját és fel is szisszent akaratlanul is miatta, az a hangnem amit kapott hátulról, felcseszte az agyát. Egyből fordult és válasza közben a közelebbit vagy két méterrel hátrébb küldte. Itt nem sárgulsz, itt nem fáj, és itt a rendszer miatt sokkal menőbben csesztetheted azt akivel szívózni akarsz. Csakhogy! Itt is ugyanúgy érvényesek azok az előnyök, hogy mint példul több erőpont, kitartás, vagy súlyemelés harmadik szint, jah és a speciális képesség.
- Még mit nem! - Bumm, egy öklös a nagy darab képébe fordultából, a macsek meg kapaszkodhat erőből. Al meg se hallotta a cica kérését. Az hajtotta, hogy őt aztán így nem lökhetik félre, még képletesen sem! Mad

A másik odaérő reakcióját meg se várta. Könnyeden aktiválta az Air walk elsőt, s azt használva fellépett a levegőre és föntről lépett bele a férfi képébe, majd nyomta le azt a kövezetre behorpasztva kissé azt.
- Tanuljatok meg tisztességesen beszélni, kretének! - Villantotta rá a zöld szemét mindkettőre, habár még nem lépett le a második fejéről. Rolling Eyes

by **Suzume** Csüt. Jún. 12 2014, 17:47

Nem igazán értettem, hogy a fiú miért is „szisszeg” mikor véletlen meghúzom kissé a haját a karmaimmal. Elméletben nem kellene érezni a fájdalmat. Bár lehet, hogy csak egy emberi reflex. Gyakorta halottam olyanokat akik hozzám hasonlóan, később ébredtek öntudatra, hogy még mindig azt hiszik éri őket fájdalom. Bár ezt se értem mert már rég elmúlt belőlem ez a reflex, max csak magam elé kapom a kezem. Bár ahogy elnézem a srác páncélját nem hiszem, hogy csak nemrég kezdett volna. Vagy nagyon pro a gyerek. De az is lehet, hogy valami kígyószerzet és azért sziszeg. Razz

Az mindenesetre biztos, hogy jó emberhez rohantam ugyanis egy méretes pofonnal vissza küldte a támadót. A fickó morgott valamit miközben a másik felsegítette, vagyis inkább felsegítette volna de a fiú felugrott a levegőbe és a földbe taposta szerencsétlen. Még a föld is belerepedt, én meg majdnem leestem róla. Tetszett a srác, tisztára mint valami shounen manga főhőse. Akkor én meg leszek majd a társa akibe majd szerelmes lesz. Cool

Vagy nem. Vagy esetleg én leszek belé szerelmes de ő annyira érzelmi analfabéta, hogy vagy nem veszi észre vagy nem tudja kimutatni és megy a huzavona. XP
- Ügyi vagy! ^^ - Dicsértem meg a fiút. Ez idő alatt ha sikerült a fickónak kicsusszanni a lába alól azok üvöltve elmenekültek. Tényleg mint egy manga. Pontosabban inkább anime.
- Köszi. - Ugrottam le a srác válláról, de közben már változtam is vissza emberré. Jöhet a döbbenet. Razz

– Ezek a majmok nem tudják, hogyan is kell bánni egy nővel. Sebaj, te most megleckéztetted őket. – Mosolygok rá. – Hálám jeléül engedd meg, hogy meghívjalak egy finom ebédre. – Ha tényleg manga hős akkor a hasával könnyen lekenyerezhető. Vicces lenne ha olyan falánk lenne. ^^

by **Halász Alex** Csüt. Jún. 12 2014, 20:23

- Szállj már le rólam, hé! Jó naaaa.... -
Alt fűtötte a düh, olyan gyorsan bepörgött, hogy ő sem tudott lépést tartani saját hozzá állásával. Egyszerűen csak igazságtalannak tartotta ezt a hangnemet és elég nyilvánvalóan utasította vissza. Ez a stílus nem megengedett! ˇ^ˇ

Főtt, és kissé vörösen is a hirtelen jött dühtől füstölgött magában. Elsőre nem hallotta meg a rimánkodást a lába alatt, majd ráeszmélt, hogy mégis mit is csinált. - Ohh, jó-o, de ezek után viselkedjetek! - Rávillantotta zöld szemeit a két "alávaló gazfickóra", azok meg morogva rohantak tova. /o/ Ekkor jött az újabb meghökkentő tény. A macska leszállt róla. A macska tud beszélni! Ám mire ezt feldolgozhatta volna, a macska egy ~ egész csinos ~ lánnyá alakult át. Al reakciója egyszerűen csak annyi volt, hogy "Öhh :O" és eltátotta a száját. A nőci teljesen magabiztosan mondhatta a magáét, Al ki volt ütve. Amint viszont össze tudta valamelyest szedni magát, és összegezte magában, hogy mi is történt, egyből egy kérdéssel nyitott. - Te... te egy macska vagy? O.O - Hát persze, hogy az! /o/ Egy macska mob aki életre kelt, mint pinokkió! \o\ Majd meglátta, hogy ki is áll előtte. - Kék a hajad. Shocked

- Ez volt a következő nagy észre vétel, amit Alunk ejtett ki a száján. Majd visszakanyarodott a macska témához. - A macska is kék volt? o.O Vagy inkább... - Nem igazán lehet érteni, hogy miért kell neki az az információ, hogy a macska kék volt e vagy sem, de kétségtelenül feltette ezt a kérdést. Aztán a lány a háláját említette, Al meg elgondolkozott. Azon gondolkozott el, hogy elfogadjon e egy ilyen meghívást egy macskától. Persze nem csekkolta le a lány indikátorát, amiből kiderülne, hogy jk e vagy sem. Ráadásul az a medve mob után nem is bízik a zöld indikátorokban. Még annyira sem mint eddig. Az egy kém, és mindenki vesztét fogja hozni.

Végül egy bizonytalan, "Öh, jó "-val zárta a dolgot. Nem látott semmi problémát azzal, hogy védett övezeten belül elköltsön egy finom kaját a lánnyal, aki egy macska. >.> Azért jobb ha odafigyel rá. - Izé, hogy keveredtél közéjük? Mi történt? Embarassed

- Tette fel az utolsó, s talán egyetlen értelmes kérdését.

by **Suzume** Csüt. Jún. 12 2014, 21:21

A fiú meglehetősen határozott volt, legalábbis azzal a két barommal szemben. Velem már ez alig ha volt elmondható. Legalábbis a tátva maradt szája alapján ezt sikerült kikövetkeztetnem. Szeretem mikor így reagálnak le. Tisztára vicces. :3
- Vigyázz a végén még elcsöppensz. – Szóltam rá a fiúra, kuncogva de azért még gyorsan hozzá tettem nehogy félre értse. – Mármint a nyálad. – Bár meglehet alapjáraton nem is jutott volna eszébe más. Na de így már lehet bemocskoltam a fantáziáját is. ^^ Ezután a kérdése is viccesen hatott így el is nevettem magam.
- Természetesen nem te buta. – Felelek a kérdésére. – Gondolod akkor ilyen alakban lennék előtted?- Mutatok végig a testemen közben mosolygok. Ezután csodálkozva pillantok a következő, meglehetősen rövid és tömör kijelentésre. – Kék? – Kérdezek vissza és amennyire tudom próbálom magam is leellenőrizni, ami annyira azért nem bonyolult hisz kellően hosszú, hogy a látóhatárom elé tudjam tartani. – Szerintem inkább fekete, bár lehet olyanok a fényviszonyok, hogy kéknek hat. – Nézek föl közben az égre, eltakarva a szemem elöl a napfényt. Sokáig nem bámészkodtam mert jött az újabb sokkoló kérdés amire megint csak elnevettem magam némi csodálkozás után.
- Láttál már valaha is kék macskát? Bár biztos aranyosak lennének, de a fekete cicákat jobb szeretem. – Adtam meg burkoltan a választ. A meghívásra végül rábólintott, vagy valami hasonló, minden esetre én boldogan csaptam össze a tenyerem. – Szuper! Tudok is egy nagyszerű helyet. ^^ - Ragadtam meg a fiú kezét és lágyan húzni kezdtem, feltéve ha hagyta. Az utolsó kérdésére csak legyintettem. – Tudod, hogy van ez. Betérsz egy kocsmába, beülsz pár nagyfiú közé kártyázni, nyersz és neked esnek. Biztos nem volt gyerek szobájuk. – Meséltem el nagy vonalakban a történetet lehetőleg a kiszemelt étterem felé haladva. – Ja igen, egyébként a nevem Suzume, de szólíts csak Suzunak. – Mutatkoztam be, hisz fontos az illem. Ez annyira izgalmas. A butácska, de erős és rettenthetetlen ugyanakkor azért szervetnivaló hős találkozása a nagyszájú, cserfes, talpra esett lánnyal. Minket egymásnak teremtett az otaku világ istene Cool

by **Yue** Hétf. Jún. 16 2014, 02:15

Kyuushiro

Reggel szokás szerint a földön találtam magamat. Ezen én már komolyan mondom, hogy nem lepődtem meg egyáltalán. Aki meg az ágyban feküdt, egyúttal aki lelökött az ágyról az egy személyben az én drága társam volt, Inu. Mivel semmi kedvem nem volt Inu-t felébreszteni így inkább bementem a fürdőszobába és felöltöztem és a reggeli dolgokat még megcsináltam, fésülködés, arcmosás, fogmosás, wc. Utána mentem reggelizni. Viszonylag korán keltem. Legalább is ha Inu nem lök le az ágyról akkor kb mostan tájt fordulnék át a másik oldalra az ágyban. A reggeli egy olcsó szendvics volt, és egy pohár víz. Megnéztem az órát, 06:10. Hamar befejeztem az étkezést. Mivel furcsa módon de fent vagyok így akkor Inu-t is felébreszthetném. Odamentem az ágyamhoz és felkeltettem Inu-t.
-Ébresztő álomszuszék!-ébresztgettem Inu-t aki nagyon nem szeretett volna felkelni hanem lustálkodni. Ez azért érthető volt.
-Beteg vagy, hogy ilyenkor fent vagy, vagy mi?-kérdezte Inu de tényleg komolyan mert én és a koránkelés két külön világ vagyunk.
-Nem de menjünk már valahova, halálra unom magamat.-mondtam Inu-nak és a válaszát sem várva meg húztam ki az ágyból, utána ki az ajtón a kába de szerencsére csendben levő Inu-t. Közben Inu a saját lábaira állt mert milyen már, hogy én húzom magam után mint egy zsákot. Mentünk egy ideig amikor egy sima házakkal teli helyet nem pillantottam meg. Nem volt benne semmi különleges. Demivel ott még nem jártunk így arra mentünk Inu-val.

by **Hinari** Hétf. Júl. 14 2014, 23:48

Baleset

Annabell már percek, hosszú percek óta a kutat nézte. Néha elhúzta a száját. Nestor addigra már háromszor körberepülte a teret, Annabell viszont továbbra is ugyanott maradt. Nestor nem értette. Heves szárnycsapásokkal landolt, felverve a téren leülepedett port, szélnek eresztve egypár elhagyatott újságpapírt, ám Nestort ez egy cseppet sem izgatta. Odalépdelt Annabell mellé. Amaz rá se nézett. Nestor felhúzta a szemöldökét, kíváncsian szaglászta meg a helyet, majd hatalmasat tüsszentett az orrába kerülő portól. Az izzó parazsak sok játékos figyelmét felkeltették, Annabell azonban nem figyelt oda rá. Nestor szólni akart, ám Annabell koncentrált, nem akarta megzavarni őt. Végül nem bírt tovább a kíváncsiságával, és belenézett a kút mélyébe.
Méterekkel lejjebb, a víz tetején egy sisak úszott, lágyan ringatózva annak felszínén.

Nem hittem el. Ilyen nincs, egyszerűen nincs. Mégcsak azt sem tudtam, dühös legyek-e egyáltalán, vagy kétségbeesett. Meredtem figyeltem előrefele, lefelé, de nem tudtam dűlőre jutni, sem magammal, sem pedig az eseményekkel. A befogadóképességem blokkolva volt már vagy öt perce, és én csak bambultam, azt se tudtam, mi zajlik körülöttem. Ilyen a világon nincs. Ezek és ehhez hasonló szavak jártak csak a fejemben, miközben hol szűkítettem a rést, hol pedig tágítottam, növelve a látóteremen. Aztán egy kicsit közelebb hajoltam, majd hátrébb, ám a szituáció egyik verzióban sem volt ínyemre. De mégis…? Egy halk sóhaj, hosszú idő óta az első megnyilvánulásom a környezet felé, ám ez is inkább csak magamnak szólt, és minden várakozásom ellenére egy kicsit sem javított a kedélyállapotomon. A lehetőségen felbuzdulva újabb kísérletet tettem, elhúztam a szám, majd ki is egyenesedtem. Szemeim elé került a Kezdetek Városának egyik tere, padokkal, fákkal és kövezett utakkal, melyeket néhol meg-megszakított a macskakő. A szél is mintha barátságosabban fújt volna, azt súgva felém, ne nézzek bele a kútba mégegyszer. Hittem neki. S abban a pillanatban, hogy nem láttam a végeredményt, máris enyhültek a tünetek.
De azért, minden, pozitív megerősítés ellenére mégiscsak kelleni fog tennem valamit ezügyben. Csak nem hagyhatom ott úszni a tárgyat, az idők végezetéig… Nem?

Nestor tűzsárkány volt. Nem szerette a vizet, ezt még Annabell is tudta. De ebben a helyzetben még Nestor is lement volna oda, ha befér. Fürdött volna, vizes lett volna. Annabell miatt. Nestor aggódott a lányért, aki ugyan megmozdult, ám mozdulatai gépiesek voltak. Nestor érdeklődve figyelte őt. Annabell a menüjét nézte. Sokáig. Nestor nem tudta, miért. Annabell ekkor elővett egy horgászbotot, nagy, vastag horgot tett rá, és meglengette. Nestornak alá kellett buknia, hogy ne akadjon bele a horog a csillogó, mélykék pikkelyeibe. Nestor ügyes volt. Egy mögötte álló játékos azonban nem volt ilyen szerencsés. A férfi valamit kiabált, Nestor nem értette, hogy mit. Nestor nem ismerte azokat a szavakat. A férfi megindult Annabell felé, ám Nestor gyorsabb volt. Közéjük állt. A férfi megtorpant, majd hátat fordított, és elment. Nestor csak azután fordult vissza Annabellhez, hogy a férfi eltűnt a sarkon, és nem is jött vissza.

Horgászat. Igen. Bot, horog, orsó, csali nem kell. örültem, hogy Anat megtanított az alapokra, ám a fegyverkezelés sajnos nem befolyásolta a horgászat sikerességét. Megfogtam a botot, amjd jól megpörgettem, úgy hajítottam előre. Betanult mozdulatsor volt, ám tóhoz, folyóhoz való, nem kúthoz. Megráztam a fejem, és sóhajtva tekertem vissza a damilt, majd lógattam be a kútba. Reméltem, hogy elég hosszú lesz, hiszen Látás kellett ahhoz, hogy ki tudjam venni a kút alját. Talán beleugorhattam volna, és onnan kiteleportálok, ám valamiért ódzkodtam a gondolattól. Túl szűk volt, mély és sötét, nem tudtam, egyáltalán tudnám-e odalent használni a kristályt. Hogy lehet valaki ilyen ügyetlen? A horog ide-oda lengett, ám a világért sem akart beakadni. Sóhajtottam, ezúttal egy mélyebbet. Kezdett elegem lenni ebből a napból.
„- Elnézést, bocsánat, óh nagyon sajnálom – hajladozott a fiú – Esetleg kifizethetem? – idősebb volt nálam, szavait komolyan gondolta.
- Nem tudod – ingattam a fejem, miközben azt találgattam, vajon kerül-e bele annyi víz, hogy elsüllyedjen.
- És ha vennék neked egy ugyanilyet?
- Nem tudsz. Ez az egyetlen darab van eddig Aincradban.
Látszott, hogy a fiúnak fogalma sem volt az aktuális piacról, sem pedig a felszerelésekről.”
Még mindig elfogott a bosszúság, amikor visszaemlékeztem. El is küldtem a kölyköt, még azt se tudtam, hogy hová, hogy japánul szóltam-e hozzá egyáltalán, vagy pedig angolul. Nem is érdekelt különösképpen, nem akartam, hogy itt legyen, hogy itt fontoskodjon, amikor semmit se tudott tenni. El is kullogott, valószínű sokat fog még gondolni erre a délutánra. Hát még én, ha telemegy vízzel, és végleg alámerül.
- Gyerünk, gyerünk – drukkoltam hangosan, ahogy centiről centire mozgattam a botot, és a horog is centiről centire mozdult, lassan érve bele a vízbe. Apró, kimért mozdulatok, ezaz, meglesz ez, meglesz! Megakadt. Koncentráltam, összpontosítottam, és elkezdtem fölhúzni. Nehéz volt, amin nem is csodálkoztam, hiszen tele volt vízzel. Márcsak pár méter…! Mindjárt… meglesz, most figyelj, ne kapkodj! Éééés, megvan!
Megkönnyebbülten és diadalittasan emeltem a magasba az Obszidián Burgonetet, amit az a béna kilökött a kezemből hazafelemenet közben. Csak amikor el akartam tenni, vettem észre, hogy egy zokni is ázik benne.

by **Aoi Shizuka** Szer. Szept. 17 2014, 20:45

A pecabot esete a városi kúttal, akarom mondani tóval

Nyugati rész - Page 10 Start_www.kepfeltoltes.hu_

Kezdetek Városa madártávlatból roppant nagy terjedelműnek tűnhetne, mégis történetünk szereplőinek aligha adatott meg, hogy valaha is így együtt és ily magasról szemlélhesse ezt a zsibongó mozgó lélegző helyet.
A város, mely a játéktörténelem során egyedülálló módon először volt képes befogadni majd tízezer indivídumot, nem is számolva a pihenést és magánszférát nem igénylő npc-ket, amik csupán a város valószerűbbé tételéért és a játékosok kiszolgálásáért voltak életre hívva tbb ezernyi épületével és száznál is több utcácskájával kész labirintusnak tűnhetett volna az egyszerű járó-kelő számára, ha nincs precízen sugárutakkal és körutakkal felparcellázva, hogy az is aki az utca nyüzsgésében elvesztette az irányérzékét, alig némi gyaloglás árán máris a Főtér felé baktathatott vissza.
Ebben a monstrumban élt Aoi Shinji, a jó képességű harcos béta tesztelőnek a húgocskája is. Az effajta nagyvárosok hamar elnyelik az elveszett lelkeket, kik család, barátok, vagy épp pártfogók nélkül kerül be a város lüktető véráramába. Tolvajok és gonosztevők mindenhol akadnak, de van akinek az ő közbenjárásuk sem kell hogy egyik napról a másikra koldusbotra kerüljenek. hiszen ha nincs munkád, nincs pénzed kenyérre sem. Ki így ki úgy, de még így is megmaradt a város mocskában, élő nyomorrá alázva, vagy egyszerűen csak belesüppedve a nihilizmusba. Mások inkább lemondtak erről is.
Na hát ennek a városnak azért inni is kellett, na nem azért mert a szervezetük kiszáradt volna. A pszchié nem bírta megállni az oly régóta megszokott cselekvés nélkül, ahogy a szájak is levegőért nyíltak, bár poligon testüknek nem volt tüdeje. Csak az elme oltalma miatt. Ettek, ittak, tisztálkodtak Kayaba Akihiko rabjai, ahogy azt már megszokták a régi életükben.
Nem volt hát furcsa, hogy a város kútjai nem csak esztétikai látvány nyújtottak, hanem bizony vizet is mertek mélyükről. Tisztát és édeset. Kútmérgezésre sose volt példa, és ha laki mégis megkísérelte volna, az bizony hiába vesztegette csengő aranyait a méregfőző mesterek boltjaiban efféle ocsmány tervek számára, a város kútjainak mit sem számított, mit öntenek bele. Tiszta maradt akár a hajnali harmat.
A sok apró terecske kútjai mellett a város látkép egy hatalmas tónyi víztározóval is büszkélkedhetett.
A tavon három szigetecske állott hosszában, s keskeny földsáv kötötte őket össze, míg a legbelsőn egy emeletes nyurga kastély díszelgett a tó tükrében ringatózva.
A tó, mely nem csak vízzel látta el a város eme népes negyedét, de sokaknak nyújtott kikapcsolódást is, ide vonzotta a hűsölni, úszni vágyókat, akár csak a csónakázó szerelmeseket, és talán a legnépesebb, legkitartóbb tábort: a horgászokat.

A népség talán az előző életében is mestere lehetett eme sportnak nevezett sok türelmet megkívánó időtöltésnek, s tették ezt a SAO-ban is nem kevés sikerrel, s ha nem lett volna automata program, hogy újra és újra halakkal népesítse be a víztározót, mely a kutak vizét is tisztán tartotta, akkor bizony alig néhány hét leforgás alatt kiürült volna ez a zárt kis tavacska, ami a halakat illeti.
Itt ezen a szent helyen történt ugyanis esetünk. amikor is a fent említett leányzó, ki történetesen a saját nevét használta digitális avatarja számára egyaránt, megpróbálkozott ezen sokat dícsért művészet elsajátításával. A név ilyen folytán való kiválasztását sokan elítélték volna, a saját személyes biztonságuk veszélyeztetése folytán, azonban ő természetesnek érezte, és igényelte, hogy új környezete is az általa megszokott megnevezésekkel illessék. Shizuka. Aoi Shizuka. Ez volt a neve régen és most. És hogy nem tartozott az utca kéregetői, bűnbandái és más söpredéke közé azt csak annak köszönhette, hogy elébb egy önkéntesek által alapított árvaház nyújtott fedelet számára, majd kisebb csodával határos módon éppen a város egyik leghatalmasabb harcosaival büszkélkedő céhének újsütetű vezéralakja talált rá, s karolta fel, fogadta be maguk közé.
Most, hogy már nem a napi betevő megszerezésének gondja, vagy gyerekek felvigyázása emésztette fel idejét egyre több és nagyobb szeletét ismerte meg apránként a játékba oltott rendszernek.
Így került sor a kertészkedésre, főzésre, majd aztán vadászat apró fortélyainak vagy éppen elnagyolt, leegyszerűsített mozzanatainak elsajátítására. És most egy kék botba kapaszkodott, melynek vége kackiásan szelte a város egét, s nyomta vállát, miközben másik kezében horgászkellékek sokasága bújt meg a maga mellett vidáman himbált vödörben.

Szép napsütéses délután volt, amikor csak keveseknek telhet bosszankodással a napja, míg mindenki más a jó időnek örvendve élvezte a nekik adatott jó időt.
A helyileg ácsolt stégek már tele voltak. A csónakok zöme is a tavon ringatózott, bár Shizuka nem is szándékozott ilyen labilis alkalmatosságban elvesztenie horgász szüzességét.
Letelepedett hát egy padra, mely épp akkor szabadult fel egy turbékoló párocska távoztával. Egy ideig csak a szomszédos horgászokat figyelte árgus szemekkel, amikor nagy ritkán bevonták horgaikat, hogy csalit igazítsanak rájuk, s gyakorlott mozdulatokkal meglóbálva a botot, engedték vissza amazt a halak közé.
Ezen pillanatokat gondosan megfigyelve maga is hasonlóképpen járt el, s szerelte fel botját. A bedobás talán könnyűnek tűnhetett, neki mégis csak többszöri próbálkozására sikerült csak. A horog megmerült, az úszó vidám ringatózott a szelíd hullámok hátán. Ez bizony eltartott egy ideig. Csak nézte és nézte, a nap közben járta útját az égen, de kapás csak nem jött, hát gondolta megrángatja kicsit a csalit, hátha majd az mozgó célpontra jobban harapnak a halak. Meg is feszült kisvártatva a damil, s lázas munkával kezdte orsózni befelé első zsákmányát a lány, hogy aztán egy hápogó kagylót pillantson csak meg a horog végére akadva. A tűzkeresztséggel, ezzel a nem túl dicső eredménnyel eset hát át a leányzó.

[kagyló]

by **Drake Haru** Vas. Márc. 29 2015, 16:22

Lamia

Csendesen ücsörögtem a padon a lemenő nap fényében, és fagyit ettem. Nehéz volt beszerezni, és nem is gondoltam volna rá, hogy sikerül. Ahogy arra sem, hogy egyáltalán szükségem lesz valaha fagyira. De most volt. A sok unalmas étel között néha szükségem volt nekem is különlegességekre. Tényleg nem élhetek folyamatosan ramenen, benton, vagy szendvicsen. Hűvös volt még ugyan, de az eper édeskés hideg íze valami csodálatos volt. És ha a tél közepén lennénk, akkor is megettem volna abban a pillanatban a jeges csodát. Nem nagyon az évszak és az időjárás döntött a fagyizásomról. Csak az, hogy annyira, de annyira megkívántam.
Természetesen egyedül ücsörögtem, ahogy az lenni szokott. Mégis ki csatlakozna hozzám? Hehehh, de ez jó is így, nem? Mármint.. Legalább nem rontják el a buta és idegesítő fecsegésükkel a természet lágy dallamait. Bár ilyenkor már a madarak is csak csendesebben énekelnek. Éppen ezért nehezebb is meghallani. Na jó, azért egy.. picikét.. hiányzott a társaság. Mármint, tényleg.. Nem is olyan idegesítő így utólag visszagondolva. De ez a játék annyira buta.. Mármint csak az elején volt az, már sikerült vért csinálni ide. De az emberek valahogy itt nem próbálnak úgy kapcsolatot kialakítani velem, mint mondjuk odahaza az iskolában. Buta hely, buta emberekkel.. Vagy csak tényleg egy szerencsétlen vagyok. Jó, persze, el is üldözöm őket magamtól néha.. Mármint.. Én mindig ilyen voltam. Nem vagyok valami jó a társalgásban, ez tény. Mégis, azt akarom, hogy.. Hogy jöjjön valaki ide és beszélgessen velem. Még ha morcosan is nézek rá, akkor is erőltesse a dolgot. Jó, ilyen talán sosem lesz. Sőt, talán nekem kellene tennem valamit, hogy legyen beszélgető társam.. De mégis hogyan kezdhetnék hozzá ehhez? Talán.. Beszélnem kellene? Egy ismeretlennel csak úgy? De mégis hogyan szólítsam meg? És ha nem kedvel meg? Vagy ha olyan furcsa fajta? Vagy ha tényleg nagyon-nagyon idegesítő? Na jó, akkor még meg is ölhetem.. De ha mindenkit megölök, tényleg nem lesznek barátaim. Nehéz ügy.. Neutral

Ekkor figyeltem fel egy lányra, aki arra sétált.. Talán.. Kezdhetném vele? Integetni kezdtem neki, bár elég bénára sikerült, és a fejemet is elfordítottam. Te jó ég! Ez de buta volt! Csak úgy integetni egy idegennek.. Megőrültem! Neutral

by **Lamia** Csüt. Ápr. 02 2015, 19:38

//Gomennasai, hogy csak most írtam!!!//
//Drake Haru//

A nap lemenőben volt. Egyedül voltam a lakásban. A Néni, aki olyan volt nekem mint a második nagymamám, szegényke meghalt 1 és fél hónapja, pixelekké vált, így a közepes lakás az enyém lett. Nagyon unatkoztam, emellett még kicsit magányos is mert nem tudtam kivel beszélgetni. Nem ismertem senkit, vagyis Shukakuval és Timidussal találkoztam de elég gyorsan elmentek, hála Timidusnak. Nem az én hibám, hogy elvették az asztalomat és nem olyan fából faragtak aki ezt szó nélkül hagyja. Elegem lett a kasztomból, a Sword Art Online-ból. Van ki örül, hogy nem lehet kijutni... Na őket nem tudom megérteni. Ha legalább egy barátom lenne a SAO-ban! De ez esélytelen. Mégis ki akarna egy nyuszijelmezes nagymellű furcsa lánnyal barátkozni a perverz disznókat kivéve, és azok sem barátkozni akarnának...?
Amikor teljesen elegem lett abból, hogy a lakásban ülök, eldöntöttem, hogy járok egyet. Felettem a cipőmet és kimentem az utcára. Kevesen voltak. Aki meg az utcán voltak azok is hazafelé tartottak. Elindultam. padok felé vettem az irányt, igazából nem tudtam, hogy a padokhoz megyek mert nagyon elbambultam. Észrevettem egy lányt, az egyik padon ült jégkrémmel. Nem volt jó idő még.
De akkor is úgy gondolom, hogy jó döntés! Fagyihoz ilyen időben vagy valami finom hideg üdítő, vagy forrócsoki, kakaó. :3
A lányra néztem mert integetett, majd fejét elfordította. Nem volt ismerős a lány, nem mintha bárki az lenne de mindegy. -.-"
Nem tudtam, hogy mi van, de nem érdekelt. Ha meg akar ölni nem fogok ellenkezni, de azért remélem, hogy nem tervezi.
Fő az optimizmus.
Odasétáltam nyugodtan a lányhoz.
-Szia! -köszöntem őszinte mosollyal.

by **Drake Haru** Vas. Ápr. 19 2015, 19:30

Nagyon nem volt átgondolt az egész cselekedetem. Teljesen ki voltam bukva, de egyszerűen muszáj valamit tennem az állapotom ellen, mert ez megőrjít. Annyira magányos vagyok. Neutral

Mégis, olyan nehéz ez, amikor legszívesebben elkerülném az embereket, akik nem képesek engem megérteni, akik néha annyira bugyuták, és idegesítőek. De mégis csak társaság. Még ha nem is igazán akarok beszélgetni, azért jó dolog valakikkel lenni.. Csak csendesen sétálni közöttük, néha kuncogni magamban a vicceiken. Odakint olyan jó volt ez.
Így tehát ott ücsörögtem a padon, fagyit nyalogatva. Nem vártam túl sokat az egésztől, főleg úgy, hogy fogalmam sem volt róla, hogyan kezdjek neki. Végül valahogy megoldottam, bár az is nagyon béna volt és szerencsétlen. Egyszerűen nem értem, hogy vagyok képes mindent ennyire elszúrni.
- Szia. - köszöntem vissza halkan, remegő, magasra ugrott hangon, és továbbra sem pillantottam rá fel. Viszont legbelül örültem. Igen, ez az! Hozzám szólt! Van esély rá, hogy.. hogy beszélgessünk. Hogy ne legyek egyedül!
Csak azt nem tudom, az ilyesmit hogyan szokták kezdeni. Teljesen tanácstalan voltam, úgy ücsörögtem ott csendben egy jó pár másodpercig.
Lenyitottam az invertorym és elővettem valamit.
- Fagyit? - nyújtottam felé, még mindig a másik irányba nézve. Talán ez egy jó kezdet lehet. Azt hiszem.. Ahhj, mindig mások szoktak beszélgetést kezdeni velem, nem pedig én velük. És mindig megelégszenek annyival, ha csak néha válaszolok. Fogalmam sincs, mit kellene tennem, vagy hogy kéne hozzákezdenem ehhez az egészhez. Tanácstalan vagyok! Egyáltalán miért szükséges ez? Annyira.. Annyira nem szeretek beszélni. Vagyis szeretek, csak.. csak nem másokkal. Velük nem megy. A végén valamit rosszul mondok. Vagy, ami rosszabb, neki állok dadogni! Te jó ég, te jó ég, te jó ég! Mit csináljak? Itt egy lány, és még beszélt is hozzám! Köszönt! Nem akarom elrontani a barátkozást.. De máris elrontottam, igaz? A fagyi rossz ötlet volt! Annyira buta vagyok! Elrontottam az egészet!

by **Lamia** Hétf. Ápr. 20 2015, 21:16

Visszaköszönt a lány. Nem látszott gonosznak. Az ismeretlen lány megnyitotta a menüjét, azt hiszem így hívják. Aghhh! Több játékot kellett volna a valóságban játszanom! Na, szóval előhívta a menüjét és elővett egy fagyit.
Fagyi! :3
Ilyet nekem is kéne tartanom! Felírva a fejemben lévő listámra.
Kérdezte, hogy nem kérek-e fagyit. Furcsa egy kicsit, de ugyanakkor kedves is. Csak az egy kicsit furcsa, hogy a másik irányba néz, de sebaj, nem zavar, hisz vannak olyanok akiknek nem megy könnyen a beszélgetés. Ez nálam kiskoromban volt. Rohadtul idegesítő volt, hogy nem tudtam senkivel barátkozni. Egyrészt cikiztek amiért sokszor tettem a nyan-t a mondataim végére, cikiztek a hajam miatt mert rövid és kék, mert egy deszka voltam, nem mintha a lányok akkor nem lettek volna azok de egy felnőtthöz hasonlítottak össze a szemetek, továbbá mert tehetségem volt elrontani az ismerkedéseket, vagyis nem tudtam mit szólni így levegőnek néztek és otthagytak! Bárcsak a szemükbe nevethetnék! He-he-he! Fogadni merek, hogy majdnem az összes egy csúf banyaként néz ki. Akkor se voltak szépségek, hát mára. Twisted Evil

Tudom, hogy gonosz vagyok (kicsit), de így gondolom. ˇ^ˇ

Hihetetlen, hogy ezek a hosszú gondolatok 3 másodperc alatt lementek a fejemben.
-Köszönöm szépen. ^^ -vettem át a fagyit a lánytól. -Leülhetek? -kérdeztem kedvesen a lánytól. Belenyaltam a fagyiba. -Hmm! Jó ízlésed van fagyi téren! ^^ Megkérdezhetem, hogy hol vetted? Csak mert finomabb mint amit a Sweet Dreams Cukrászdában lehet kapni.

by **Drake Haru** Vas. Ápr. 26 2015, 17:53

Nekem sosem ment jól a beszélgetés, egyszerűen nem sikerült megtanulnom, vagy nem is tudom. Valamiért van bennem egy gát, és így képtelen vagyok arra, hogy másoknak kifejezzem a gondolataimat. Talán csak félek, hogy elutasítóan bánnának velem, hogy butának tartanának vagy kicsúfolnának emiatt. Semmit sem féltettem jobban, mint ezeket a saját kis gondolataimat. És egyszerűen nem tudom, miért, mert amúgy nem nagy dolgok ezek. De tényleg nem szeretek beszélni. Vagyis, inkább fogalmazzunk úgy, nem tudok rendesen kommunikálni más emberekkel. Nem tudom kifejezni magam.
- Igen. - bólintottam, és örültem, mosolyra húztam a számat, amiért elfogadta a fagyit tőlem. Tőlem! És még le is ül mellém. Ez siker! Nagyon nagy siker! Mégsem rontottam el, és szereti a fagyit!
- Van itt egy út arra befelé.. A sikátorba. Ott pedig lefelé ágazik egy lépcső. Van ott egy rejtett kocsma, ahol az öreg pultos bácsi a kiszolgáló, ő készítette. Nagyon ügyes, de nem sokan rendelnek ilyesmit nála. És kicsit félelmetes is arra járni, mert nagyon sok furcsa bácsi ücsörög ott. De engem már megszoktak, bár az elején még belém kötöttek. - magyaráztam el hosszabban az egészet, olyan hosszan, ahogy csak ritkán beszélek. És előtte meg aztán tényleg ez volt az első komolyabb megnyilvánulásom, amikor hallhatta picit feszültségtől remegő hangomat. Az pedig, hogy miért hagyták abba a cseszegetést, már titok marad. Lehet, hogy azért, mert látták az indikátorom, és így elfogadtak lassacskán. Lehet, hogy másért...
- Neked a Sweet Dreams-t ajánlom a továbbiakban is.. - nem ajánlottam fel, hogy hozok neki, ha megkér rá, de mégis, talán megtenném, úgysincs jobb dolgom. De az is lehet, hogy nem, mert nincs kedvem hozzá. Fogalmam sincs.

by **Maria Gonzalez** Pént. Május 29 2015, 09:36

Most, hogy aktívan kezdett játszani, Alma teljesen más szemmel nézett az eddigi lakhelyére. A fegyver- és páncélkészítők boltjait előbb szúrta ki, mint egy vegyesboltot, vagy zöldségest. Az eddig oly ismerős arcokat ismeretlenek váltották fel, és az NPCkre sem barátként, hanem tapasztalatpont forrásként tekintett.
Tényleg ezt tenné egy emberrel a játék? Nem szerette volna megtudni. Úgy döntött, ha minél előbb elhagyja a Kezdetek Városát annál jobb - így nem okozhat fájdalmat a kedves arcoknak.
A város részeit egyenként körbejárta, hogy emlékezetébe véshesse, és sose felejtse el. Jól tudta, hogy egy napon elmegy innen, és sosem tér vissza. Soha...
Ma az Északi Résszel kezdte, és maga is meglepődött, hogy mennyi újdonságot talál az ember, ha alaposabban körülnéz. Eldugott kávézók, akciós üzletek, kis költségű szobák... Csupa olyan dolog, amivel pénzt spórolhatott volna.
Történetünk idején éppen a Nyugati Rész sikátorait rótta. Ez volt, és ez is lesz a kedvenc helye Aincradben. Talán éppen azért, mert ő is nyugati volt, és úgy érezte: Ez az otthona. Ha tehette, mindig itt járkált fel és alá, és itt jól ismerte a környéket, és a környék is őt.
Beköszönt a boltokba, ha találkozott néhány ismerőssel - akiket kedvelt - velük is elcsevegett, és így telt el a napja egészen délután két óráig, mert ekkor kezdődött a kedvenc elfoglaltsága: La Siesta.
Keresett egy padot, és kényelembe helyezve magát próbált megpihenni. A fejét hátradöntötte, és közel állt hozzá, hogy elaludjon... Azonban volt egy dolog, amiről Maria nem tudott: Az álmában néha beszélt, ami nem egy alkalommal keltette fel az emberek figyelmét is, megszakítva ezzel a Siestáját. Szerinte teljesen jogtalanul.
Az emberek egyszer sem szóltak neki, hogy álmában beszélt, de sok lehetőségük nem is lehetett volna rá. Alma spanyol vére nem vált vízzé az évek során, és továbbra is ugyanolyan lobbanékony természet maradt, mint kiskorában, ami párbaj során ugyancsak veszedelmes ellenféllé tehette volna. Szerette az éles helyzeteket, Aincradben pedig csak azt talált... Ha kitette a lábát a Kezdetek Városából.
De nem tette meg korábban, és most sem. A szeme elnehezült, és elnyomta őt az álom...

by **Tachibana Makoto** Vas. Május 31 2015, 22:39

Elaludt egy padon. A testtartásából nyilvánvaló volt, hogy nem éber, még akkor is, ha közben alkalmanként elő-előtört a meggypiros ajkak közül néhány érthetetlen, idegen szó. Felfigyeltem rá, mert szokatlan látvány volt. Józan eszű ember nem alszik ezeken az utcákon, különösen nem akkor, ha az illető a szebbik nemet képviseli, és különösen nem akkor, ha méltó módon teszi ezt. Ami pedig végleg rászegezte a tekintetem, az nem volt más, mint hogy nem én voltam az egyetlen, aki a formás domborulatokra felfigyelt. Velem ellentétben azonban a fiatalember kevésbé kifinomult módszerekre törekedett, és éppen bátorságot gyűjtött ahhoz, hogy megközelítse áldozatát. A lány időnként megmoccanó ajkai és a torkából előtörő hangok kellő visszatartó erőt jelentettek egy darabig, de ez a félénkség nem tartott tovább néhány percnél. Érdeklődve figyeltem, mi lesz ebből, de persze nem szándékoztam hagyni, hogy egy perverz kölyök, akinek nyilvánvalóan semmi tapasztalata a lányokkal, és egy ártatlan, védtelen lányt próbál kihasználni és illetlen helyeken megérinteni, nos tehát nem hagytam, hogy akár egy ujjal is hozzáérjen a padon alvó egzotikus, európai, vagy talán indiai szépséghez.
- És itt a vége, fiatalember! - ijesztettem rá jó hangosan, annyira belemerült a tetteihez való felkészülésbe, hogy észre sem vette a közeledtemet. Megugrott, rémülten rám nézett, és már vette is volna a nyúlcipőt, azonban mire egy lépést is tehetett volna, elkaptam a karját és a háta mögé feszítettem. Fájdalmat ugyan nem okoztam neki, de a szabadulását kellőképpen megakadályoztam, és a lábait kihúzva alóla könnyedén a földre vittem.
- Mit is tegyek veled, hm? - szólaltam meg hűvösen, miközben fél szemmel a lány felé pillantottam, hogy az incidensre vajon felébredt-e. Nem alhatott túl mélyen, ha álmában beszélt, tehát jó esély mutatkozott rá, hogy nyitva fogom találni a szemét. Azt még amúgy sem láttam :]

by **Maria Gonzalez** Hétf. Jún. 01 2015, 20:40

Álmában Maria újból otthon volt, mint oly sok alkalommal, amikor leheveredett, siestázni. Az álmában apja is ott volt velük, és ott volt Rico, és Miguel és mindenki. Az apját akkor látta utoljára, amikor elment egy értelmetlen háborúba egy olyan államért, amit a kislány nem ismert, de tudta: Túl messze van.
Néhány hónappal később kapta anyukája kézhez a levelet. Mariának nem kellett semmit sem mondani, tudta mi állt a levélben. Szerette az apját, mert kötelességtudó ember volt, aki a hazáját és családját is tudta szolgálni. Miguel és Rico pedig... Gyerekkori barátok, semmi több. Velük járt ki futballozni, és sok csínytevésben volt részük. Sajnos őket is elvesztette, amikor elköltöztek és bekerült a játékba.
Az édes álomnak egy kiáltás vetett végett, egy teljesen idegen nyelven, a gyűlölt nyelven. Hirtelen nem értette miről beszélnek, de a hanghatás elég nagy volt ahhoz, hogy felébredjen.
- ¿Qué? - kérdezte álomittasan, de egyből felpattant a szeme. Az elé táruló látvány más volt, mint a megszokott. Két játékos, az egyik lefogva, a másik pedig ravaszdi szemekkel figyelte. És az indikátora is más volt. El rojo.
- Mi... Történt? - kérdezte akadozva, az akcentus jól érződött a szavaiban, a kíváncsiság pedig a hangjában. A lefogott ember valamit tenni akart, de a vörös megállította... Vagy a másik lépett közbe, mert Señor Rastuto akart arcátlanságot elkövetni...
Igazából nem érdekelte. Japánok voltak, a japán pedig egy aljas nép. A lovagiasságuk rosszindulattal van megmérgezve, és tőrt tartanak a hátuk mögött. El Rojoban már megbízhattak, és ez lett valakinek a veszte.
Megvárta, hogy a két férfiú elő tud-e rukkolni biztos lábon álló magyarázattal, majd elviharzott, a szoknyáját pedig fel-fellibbentette a szél. A tartása dühös volt, és elégedetlen... Ennek ellenére időről-időre visszanézett, hogy vajon mit csinálhat a két señor. A kalandvágy ott égett a szívében, de az elméje azt súgta: Maradjon távol ettől a két férfitól, mert abból csak baj lesz... De nem pont ezt kereste idáig?

by **Tachibana Makoto** Kedd Jún. 02 2015, 17:31

A fiú szorult helyzetében csak hebegni-habogni tudott. Gyáva volt és felkészületlen, elöntötte a szégyenérzet és a lelkiismerete is ellene fordult. Ebben az állapotban egy értelmes mondatot sem tudott kinyögni, nemhogy esetleg megfordítani a helyzetet és megvádolni engem azzal, amit ő tett, vagyis próbált tenni.
- Szerencsére semmi különös, de nem tanácsos egy fiatal hölgynek a nyílt utcán elbóbiskolni :] - feleltem a kérdésre, miközben rátérdeltem a pimasz kölyök hátára, és mindkét kezét megfeszítettem.
Ekkor azonban a lány váratlanul felpattant, és méreggel telve elviharzott. Se puszi se pá, de még köszönetet se mondott. Nahát... :] Sok mindenre számítottam, de erre nem. Yare-yare... így igen nehéz lett volna társalgást kezdeményezni. Persze nem estem kétségbe, helyette elengedtem a kölyköt, és egy erőszakos taszítással engedtem útjára, ő pedig készségesen futott is. Nem mentem a lány után, helyette haladtam a magam útján tovább. Látszólag. Azonban csupán eltűntem a szeme elől, hogy lopakodásom segítségével után eredjek, és észrevétlenül követhessem, keresve az alkalmat, hogy újra beléje botoljak. Egy véletlen találkozás vásárlás közben? Összeütközünk a sarkon befordulva? Esetleg egy étteremben hoz össze minket újra a sors? Lényegtelen volt, igaz ha meglesz rá a lehetőségem, nyilván valamilyen emlékezetes véletlenre fogok törekedni. Rajta múlik, és azon, hogy merre viszi az útja. Kicsit úgy éreztem magam, mintha egy galge szereplői lettünk volna :]

by **Maria Gonzalez** Szomb. Jún. 06 2015, 15:13

Újból csalódnia kellett a japánokban. A zöld srác semmi értelmeset nem tudott kibökni, vagy csak ő nem értette, hogy mit szeretne. Nagy eséllyel ő volt az elkövető.
Bezzeg El Rojo! A ravasz szemek mellé mézes-mázas hang társult, ahogyan hozzá szólt. Maria érezte, hogy ő a veszélyesebb kettejük közül, de mégis ő állította meg a gazembert, ezért hálásnak kéne lennie.
De nem tud.
Amit a szegény sráccal művelt, az csírájában fojtotta el a köszönet reményét. Milyen erőszakos, és barbár nép is a japán. Csak a fejét csóválta. Hiba volt Japánba költözniük, egy nagy hiba. Az itteni népcsoport elszigetelve maradt, és máig gyakorolják barbár szokásaikat. Rituális öngyilkosság, visszamaradott étkezési szokások, fejletlen építészet... Ha a nyugati civilizációk nem találnak rá, örökké ebben a barbár társadalmi hierarchiában éltek volna, ahol az erős a vezető, a vallásban pedig több isten is helyet kap.
Bah! Több isten... Csupán egy Isten van, és ezt többen is belátták közülük, amikor a kereszténység térhódítása elkezdődött.
Ezek a gondolatok már akkor keringtek a tudatában, amikor tisztes távolságba került a párostól. Señor Rojo taszajtását sem látta, mire hátrafordult mindketten tovatűntek.
Szomorúságot érzett, amiért kimaradt egy kalandból, de a lelkiismerete megnyugtatta. Ez egy veszélyes ember, suttogta, csak a baj lett volna vele.
De nem éppen erre vágyott? Egy kis izgalomra, adrenalinra... Feszültségre. Majd' három évig tartotta magát távol készakarva minden bajtól... Most pedig saját kezűleg lökte el a lehetőséget.
Így viszont maradt ideje körbejárni a helyeket. A következő pont egy étterem volt, ahol remek ételeket szolgálnak ki, alacsony áron. Egyedül az NPCk jelleme lett mogorva, gondolom azért, hogy ne sokan járjanak ide. Egy csendes hely, de éppen ezért szeretett ide járni.
Most, hogy ideért, csak azt kell kitalálnia, hogy mit rendeljen. Végül a spagettin állapodik meg a tekintete. Ez a legnyugatiasabb étel, amit itt adnak. Olaszország pedig pont a szomszédságban fekszik. Akár a chorizo tészta rokona is lehetne.
A gondolattól kuncogni kezdett. Ételrokonság? Miért is ne? Ez egyből jobb kedvre derítette, és elfeledtette vele az elszalasztott lehetőséget.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Jún. 06 2015, 17:09

Tehát egy étterem. Biztosan megéhezett a nagy sziesztázásban :] Még vártam egy-két percet, miután láttam bemenni az ajtón, majd követtem én is az épületbe, és szétnéztem a helyen. Nem az ajtóból, az hiba lett volna, tettem néhány lépést befelé, hogy elvegyüljek. Nem mintha nagy tömeg lett volna, pedig az ételek olcsóak voltak, ahogy a kiaggatott táblákat néztem. Vagy a minőségen van mit kifogásolni, vagy más turpisság rejlik emögött, ebben az időben egy olcsó étteremnek nagy forgalma kellett volna, hogy legyen. Rivális étterem a látókörben nem volt, azt láttam volna, így tehát ez sem lehetett magyarázat. Nem volt más hátra, mint rendelni. És ahogy a puding próbája az evés, most ezzel az ideillő mondással tudnám jellemezni a felismerésemet. A kiszolgálószemélyzet modora meglehetősen csiszolatlan volt, hogy finoman fogalmazzak, nem csodálom, hogy ha van is, aki ide betér, az nem biztos, hogy másodszor is szeretné elviselni ezt az inzultálásba hajló kiszolgálást. Engem persze ilyesmi nem tántorít el, így rendeltem is egy krokettszerű ételcsodát, majd a tálcámmal a kezemben szétnéztem, a lány után kutatva. Napbarnított bőrét könnyű volt felismerni, így néhány tétova lépés után, helykeresést imitálva indultam meg abba az irányba, ahol ő volt. Ez a helyzet sajnos nem kínált semmi kreatívat, hacsak nem akartam ráborítani az ételem, de azok után, hogy megmentettem, az ügyetlenség ellentmondásba keverné a személyemet, így csupán úgy tettem, mint aki felismeri az imént látott hölgyet, és letettem az asztalára a tálcámat.
- Nahát, úgy fest a sors nem kívánt ilyen gyorsan elválasztani minket. Pedig oly' gyorsan eliszkolt kegyed, mint egy gazella :] - szólítottam meg. Szörnyű lett volna, ha úgy kell tennem, mintha nem lenne más hely, szerencsére az az incidens tökéletes kifogást teremtett.
- Megengedi, hogy csatlakozzak magácskához? Hadd mutatkozzam be, Tachi vagyok :] - erőltettem rá magam a kisasszonyra. Úgy voltam tolakodó, hogy mégsem tűntem annak, illetve apró gesztusokkal, mint a tálca letétele, vagy a gyors bemutatkozás, elértem, hogy nehezen mondhasson nemet. A tudatalattijára kívántam hatni, jelezve, hogy igényt tartok a helyre.

by **Maria Gonzalez** Hétf. Jún. 08 2015, 21:00

A kiszolgálás teljesen megszokottan zajlott, mint mindig. A tulajdonos bárdolatlan stílusa az idők folyamán eléggé megszokottá vált ahhoz, hogy ne vegye magára a dolgokat, amiket mond. Ennek ellenére nem vált a szíve csücskévé ez a hely, bármilyen olcsó is legyen.
Ezt a mindig fennálló ellenszenvet fokozta, hogy egy játékos kért helyett mellette. Egy japán.
Először próbált oda se figyelni rá, de a hangjáról felismerte: Ő volt az, aki kisegítette a siesta alatt. Remek. Biztos ő is valami futóbolond lesz. Vagy egy szoknyapecér.
Akármelyik is legyen, most nagy szerencsének mondhatja, hogy odakint találkozott vele először. Idebent az indikátorokat nem mutatja a rendszer, ezért csak találgatni lehet, hogy kivel fut össze az ember. Egy agresszív sárgával? Egy kedves zölddel? Vagy egy behízelgő modorú pirossal? Ő pont az utóbbit fogta ki.
- Nem szeretem a feltűnést, és a figyelmet. - magyarázza a férfinak, kimért hangsúllyal. Aki elég okos rájöhet, hogy most nincs kedve beszélgetni. Főleg nem japánokkal.
A "hős lovag" viszont nem adta fel, és csak tovább próbálkozott. Valamiért nagyon meg akart vele ismerkedni, de a lánynak fogalma sem volt róla, hogy mi okból.
- Alma. - felelte röviden. Válaszolni nem válaszolt a kérésére, megtanulta kiszúrni az üres udvariasságot. - Miért mentett meg? - kérdezte végül japánul. Ennyit megérdemelt, ha másért nem, a fiú leszereléséért. - Magasabb szintű. Mit keres az egyes szinten? - tette fel az egyenes kérdést. Tachi nem a teljes neve lesz, ezt már akkor is sejtette. Az ilyenek, mint ez a vöröske keresik a feltűnést és a nagyzolási lehetőségeket. Egy hosszú névnél jobbat ki se lehetne találni. A vörös indikátoron kívül.
Ha pedig tényleg feltűnésre vágyik, akkor ő is tud adni neki egy puccos nevet. El Rojo. Még illik is rá. - gondolta.
A bájcsevejhez egyelőre nem volt több hozzáfűznivalója. A kérdéseket feltette, most a férfin múlik, hogy lép-e, vagy gondolkodik. A női megérzése azt súgta, hogy lépni fog. Csak a bábut nem tudta kitalálni.

by **Tachibana Makoto** Kedd Jún. 09 2015, 17:39

Meglehetősen unalmas belépőt mutattam be, így természetesen a következő lépés az kellett hogy legyen, hogy kicsit megfűszerezzem a köztünk kialakuló kapcsolat első pillanatait. Látszott rajta, hogy nem szívesen lát, azonban mindez engem nem túlságosan foglalkoztatott. Nem az első, és nem is az utolsó olyan hölgyemény, aki számára semleges, vagy éppen egyenesen ellenszenves vagyok, aztán valahogy mégis az én folyóm medrébe terelődött a véleménye. Persze nem mindig, de többször jártam sikerrel, mint vallottam kudarcot. És most, hogy önmagam fényezésén túlestünk, ideje volt reagálni.
- Örvendek, Aruma-san :] - biccentettem, és egyben helyet is foglaltam. Nem tudtam megfelelően kiejteni a nevét, de talán elnézi nekem a nyelvünk sajátosságát, avagy fogalmazzunk úgy: hibáját, a szegényes hangzókészletet. Az már a külsejéből is nyilvánvaló volt, hogy külföldi, így az akcentusán nem akadtam fenn én se.
- Nem mentettem meg, szó sincs róla. Csupán megmutattam egy eltévedt léleknek, hogy csajozni nem így szokás :] - vigyorodtam el - Azonban számomra értékes, ha úgy érzi, megmentettem. Még akkor is, ha nem a világ vége, ha magácskához érnek :] - lágyult a vigyorom szimpla mosollyá, majd megkóstoltam az ételt, hogy legalább tettessem, hogy enni jöttem ide be.
- Ugyanakkor ha szokása az utcán sziesztázni, úgy szeretném, ha leszokna róla. Könnyen szembejöhet valaki, aki ténylegesen ártani kíván kegyednek - feddtem mag apáskodva a lányt, aztán hátradőltem a székemen, és vetettem Alma-chanra egy-két alaposabb pillantást is. Mármint így, közelebbről.
- Nahát, miért ne tölthetném az időmet ezen a szinten? :] - kérdeztem vissza érdeklődve. Olyan kis szemrehányónak tűnt a kérdés, mintha nem is lenne jogom itt lenni, csak mert magasabb szintű vagyok :]

by **Maria Gonzalez** Szomb. Jún. 13 2015, 16:26

Amint kiejtette a nevét, Alma keze ökölbe szorult. Ez az alpári bunkó nem tanult más nyelvet, csak a sajátját? Tudta, hogy ez nem így van. Ez egy csapda, amibe nem szabad belelépnie, mert könnyen sakk-matt lehet a vége. Inkább még várakozott, és néhány parasztot tolt előre a táblán.
- Látom a kiejtés nem az erőssége. - sóhajtott, mintha megunta volna, hogy senki nem bírja kiejteni a nevét. - Meg tudtam volna magamat védeni. Nem virágszálnak neveltek a szüleim. - felelte a férfinek. Az utolsó mondat hallatán egyből pofonvágta a beszélgetőpartnerét. - Mint mondtam, nem virágszálnak neveltek. Y no soy una puta. - nézett gyűlölködve a férfire, amikor a lila fal felvillant, mielőtt a csapás elérhette volna az arcát. Nem szerette, ha könnyelműnek nézik. A férfi utolsó mondata pedig pont ezt bizonyította.
Ezután csendbe burkolózott, és megpróbálta a lehető leggyorsabban elfogyasztani ételét. De nem sokáig tudta magát türtőztetni, a vörös indikátoros férfi újból kiakasztotta.
- Ide hallgasson, Señor. - sziszegte dühösen. - Ide s tova három éve tartom meg a siestámat, minden áldott nap. És eddig egyszer sem fordult elő, hogy olyan bajba keveredtem, amiből nem tudtam volna kikeveredni. - Ezután a mutatóujjait a férfi mellkasának szegezte és így folytatta. - Boldogultam maga nélkül, és boldogulni is fogok! - ezután fizetett, és még kifelé menet hátrafordult. - Nyugodtan töltse... De ne velem. - replikázott, és kiviharzott a vendéglátóipar eme undok épületéből.
Nem jutott sokáig, csupán a bejárat melletti falig. Itt neki dőlt, és maga előtt összekulcsolva a kezeit leguggolt a földre.
Mégis mit gondolt? Hogy ez a férfi más lesz? Hogy nem egy ugyanolyan undorító, visszataszító, barbár őslakos lesz, mint a többi?
Teljesen összekuporodott. Most mit tegyen?
Először is le kell nyugodnia. Megpróbálta egyenletesen venni a levegőt, és feledni a rossz emlékeket. Mennyi év telt el... És mégis üldözi a mai napig. De túl teszi magát rajta. Eddig is sikerült, most is fog.
Érezte, hogy lélegzetvétele visszaállt a normálisra, és remegése is enyhült. Csak egy kicsit marad még itt. Hogy teljesen lenyugodjon.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Jún. 13 2015, 17:42

- Kegyednek sem, így kvittek vagyunk :] - jegyeztem meg gonoszan odaszúrva. Úgy tűnt, kicsit magas lovon üldögél a kis hölgy, ha így magára veszi a kiejtésem, miközben ő maga sem jeleskedhetett a japán nyelv kiejtésének elsajátításában. Ezt a feltételezésemet csak tovább erősítették a további megmozdulásai, erősen téved, ha azt hiszi, képes megvédeni magát. Egy olyan nyikhajjal szemben talán, de ha egy hozzám hasonló kaliberű rosszfiú szeretné kihasználni ezeket a meglehetősen vonzó bájakat, akkor nem sok esélye lenne. Ezt a pofonja is bizonyította, alig-alig ért valamit. Teljesen közönyös arccal fogadtam, fogadhattam, még csak nem is bizsergett a gyenge legyintése. Szó nélkül fogadtam ezt is, és azt is, ahogy újra kifakadt, immár másodszor, majd faképnél hagyott, szintén másodszor. És amint kilépett az ajtón, felsóhajtottam, és megcsóváltam a fejem. Ő az a típus, mint Ilsette-chan volt, kemény és arrogáns, mégis arra vágyik, hogy uralkodjanak felette, és lehetőleg ne egy mimózalelkű kisfiú. Kalandra vágyott.
Lassan talpra álltam és kisétáltam a vendéglőből. Körbe kívántam nézni, azonban arra nem számítottam, hogy a lány az ajtónál maradt, ott guggolt le. Szegénykét alaposan felidegesíthettem, ha így reagált, de már nyugodtabbnak tűnt, így letelepedtem mellé, és a hátamat a falnak döntöttem.
- Kegyed szavai arra késztetnek, hogy olyan bajba keverjem, amiből nem fog tudni kimászni. Tulajdonképpen már meg is történt. Nem engedem, amíg velem nem tölti ezt a napot :] Persze csak ha szeretnél valami izgalmasat... Alma-chan :] - váltottam hirtelen tegeződésre, egy az egyben felajánlva neki, hogy megkaphatja, amire vágyik. Sőt, még a neve helyes kiejtésére is igyekeztem figyelni, bár tökéletes biztosan nem volt. Végezetül pedig megfogtam a kezét, és finom csókot leheltem a kacsójára. Ha esetleg megpróbálna újabb pofont adni, akkor a másik kezét is megfogom :]

by **Maria Gonzalez** Szomb. Jún. 13 2015, 18:32

A gyilkos arcátlan megjegyzését figyelmen kívül hagyta. Ch... Soha nem akarta, és nem is fogja rendesen kiejteni a szavakat. Erről senki még csak ne is álmodozzon!
El Rojo - a Tachi megnevezést direkt nem használta rá - reakciója volt a legidegesítőbb. Alma érezte, hogy csak játszadozik vele... Macska-egér játékot űz vele, és még élvezi is.
Én pedig bolondot csinálok magamból... gondolta keserűen, és ettől még dühösebb lett. A képzeletbeli sakktábláján kezdtek elhullani a parasztok, és csak a lényegesebb bábuk maradtak.
A bástya nem sokat segített, csupán egy parasztot tudott vele kiiktatni, és már le is ütötték. Ezután a futóval próbálkozott, és először úgy tűnt, ezzel sikereket fog elérni, de csalódnia kellett...
A vörös indikátoros leguggolt melléje, de ez Almát nem érdekelte... Vagy csak ezt akarta mutatni.
- Mit akarsz? - kérdezte hidegen. Amint meghallotta a feleletet... Úgy érezte, hogy valami megmozdul benne. Baj. Kaland... Izgalom. Ezek a szavak varázsszóként hatottak rá, ahogyan a helyesen kiejtett neve is. Most a királynőjén volt a sor. Vajon hova lépjen vele?
- Nem tudom miért gondolod, hogy elmennék veled bárhová is. - tartotta fent a közöny álarcát. - Ahogyan azt sem tudom, hogy milyen izgalmakra gondoltál. Csak nem szerettél belevinni egy ártatlan kislányt a bajba... Ugye? - kérdezte hidegen, mintha nem vágyna rá. Pedig a fejében már a lehetőségeket latolgatta. Ez az ember egy hidegvérű gyilkos, aki elég erős lenne ahhoz, hogy egy ütéssel végezzen vele...
Ha ez lett volna a szándéka, már nem élne. Nem kertelt volna, egyszerűen védett területen kívül rángatja, és végez vele. De nem tette.
A képzeletbeli táblán előre lépett a királynőjével...

by **Tachibana Makoto** Szomb. Jún. 13 2015, 19:00

Ha sakkal kapcsolatos kifejezéssel kívánnék élni, azt mondanám, most adtam sakkot, és néhány lépés múlva már önként fog belelépni a mattba. Azonban, bár a sakk komplex, változatos és izgalmas játék volt, én mégis a japán változatát preferáltam. Így hát mégsem élek a lehetőséggel, és meghagyom neki ezeket az analógiákat. Ő biztos jobban szereti, talán egyszer ki is állnék ellene egy partira. Most viszont a figyelmét kívántam felkelteni, érdeklődést szítani az irányomban, ha már ilyen heves lánykáról van szó.
- Egyszerű... nincs más választásod, senorita :] - jelentettem ki. Ha minden igaz, spanyol kifejezéseket használt, úgyhogy ideje volt bevetnem a szerény tudásomat, ami ezt a nyelvet illeti. Sok nyelven beszéltem keveset, alapkifejezéseket, de ennyi sokszor elég is, és nem is vágyom többre ennél.
- Nos, sokféle izgalmat el tudok képzelni, főleg veled :] A kérdés inkább az, hogy te miféle kalandokra vágysz... - feleltem, huncut vigyort varázsolva az arcomra. A tagadás teljesen szokványos reakció volt - Elvégre a te kíváncsiságod szeretném kielégíteni, ha a saját ötleteimbe rángatnálak bele, azt nem biztos, hogy élveznéd - tettem hozzá úgy beszélve, mintha már meg is egyeztünk volna. Pontosan láttam rajta, hogy megpendítettem a helyes húrokat, a pillanatnyi lefagyások, a lopva felém vetett pillantások, ezeket nem feltétlenül vette észre magán, de egyértelmű jelek voltak.
- Aztán az igazságosság jegyében belekeveredhetnénk egy olyan kalandba is, amit én tervelek ki - közöltem mosolyogva, olyan hangnemben, mint aki valamilyen ártatlan csínyre gondol, és nem az ágyra. Még arra is ügyeltem, nehogy megmozdítsam az ujjamat a kézfején, nehogy ezt vegye szexuális utalásnak - Két kaland egy napon, csak velem. Ellenállhatatlan ajánlat, nemde? :] - vigyorodtam el újra, majd talpra álltam, és felé nyújtottam a kezem, hogy felsegítsem... és hogy elfogadhassa az ajánlatom.

by Ajánlott tartalom