Sword Art Online Fórum Szerepjáték
Would you like to react to this message? Create an account in a few clicks or log in to continue.

Judy és Kurokoto boxra fel

3 posters

Go down

Judy és Kurokoto boxra fel  Empty Judy és Kurokoto boxra fel

Témanyitás by Kurokoto Hétf. Jan. 13 2014, 11:05

Felnéztem kótyagosan. Nem emlékszem az elmúlt napokra, sőt talán a hetekre sem. Csak pillanatokra. Egyik eszement küldetés a másik után, teljesen jellegtelen emberek gyülekezete mindenhol, ami ezek közül talán a legrosszabb, hogy mindenhol csak gyerekek vannak. Nincs támpont ezen a helyen, hogy lenne egy értelmes is közöttük. Macskafüles és egyéb emberek mászkálnak mindenfele, akkor már inkább a pia. Fókuszáltam magam elé, és beszélgettek körülöttem, nevettek, kacarásztak. ’Hol vagyok?’ Nyöszörögtem. Felelet persze sehonnan sem jött, csak a duruzsolás. Körbenéztem az asztalon, amire eddig fejem támasztottam és így oldalazva émelyítő a világ. Üres volt, semmi sem takarta a rálátást a szomszédos asztalra. Ahol egy szőke lány beszélgetett két másik lánnyal. Egy kék hajú és egy barna hajú. Látszólagosan jól érezték magukat, nevettek és csak folyamatosan járt szájuk. Még jó ideig néztem így őket, de szemem lecsukásra késztettem. Nem akarom látni. Megmoccanni sem akartam, azonban nem tudtam mi volna épp a legjobb. Talán inni? Gyomrom hatalmasat kordult és hirtelen torkomban éreztem gyomrom, mindjárt kitaccsolok..
Nem sikerült és igazán kedvem sincs inni, de ezt az ürességet pótolnom kell.. piával. Zsebemhez nyúltam megszokott mozdulattal, ahogy az apróért nyúlok. Ekkor valami fura tárgyat tapogattam ki és kivettem zsebemből. Kihajtogattam a sokszorosan gyűrött papírt és egy rövid üzenet állt rajta.
Judy Noxia és jó volna megismételni.. próbáltam visszaemlékezni, hogy ki is lehet. Kellett egy kis fókuszálás a papírosra, hogy eszembe jusson az aszú édeskésebb íze. Azóta sem ittam csak ezt a lóhúgyot. Összegyűrtem és visszadugtam a zsebembe. Talán unaloműzésre jó lesz egy kis csevej vele.
Később estefelé küldtem egy üzenetet, mikor már józanabb voltam, hogy találkozzunk, persze ha van ideje. ’Megtalálsz Nysterben, az obszidán kastélyhoz közeli fogadóban, minek a neve Éjjeli lepke.’
Azzal visszaesett a fejem az asztalra és akár napokat tudtam volna aludni.


_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
Kurokoto
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Judy és Kurokoto boxra fel  Empty Re: Judy és Kurokoto boxra fel

Témanyitás by Noxy Hétf. Jan. 13 2014, 21:38

Azt hiszem mégsem olyan bölcs döntés, hogy magamra vállaltam mindent. A céhet fenntartani nem olyan könnyű, mint az ember gondolná. Sok a banki nyilvántartás, a holmik feletti felügyelet, meg ugye a tagok, mármint az első két tagom. Atoruval semmi bajom, ő éppen olyan, mint amilyennek elképzeltem a céhbe, és jól végzi a munkáját. Na és ez az Angi nevű öhm... "angyal"? A sok-sok kérdezősködés, ami jött tőle, csak húzta tovább az idegeimet. Jó, baj semmi vele, csak közben ott a sok teher rajtam, és még rájönnek a fárasztó kérdések és segítség igénylése... gyerek, de van már rég annyi idős tizenkét évesen, hogy felfogja, hogy nem bírok egyszerre több mindenre koncentrálni!
Újabb üzenet...
- Mi van már megint?! - kaptam fel a vizet arra számítva, hogy már megint Angi. De nem ő volt. Az egyik rég nem látott barátom, Kurokoto írt nekem. Jó régóta nem láttam őt, és az utolsó együtt töltött küldetés óta.

’Megtalálsz Nysterben, az obszidán kastélyhoz közeli fogadóban, minek a neve Éjjeli lepke.’

Ilyen nehéz nap után egy kis csevej néhány kevert ital mellett jól jönne, és valakinek kellene is beszélnem a kis problémáimról... ezért úgy döntöttem, hogy meditálás helyett kikapcsolódom egy kicsit és megyek a programra. Most, hogy az új képességem átvette az első speciális képességem helyét a múltban történtek és változások miatt, a nagyobb utak már könnyebbek egy kis repüléssel. Hazatérés Kristály segítségével a Nyster városába kerültem, onnan meg elrepültem az Éjjeli Lepke fogadóhoz. Az biztos, hogy nem sok olyan játékost találtam a fogadó közelében, akik jószándékúak lennének, de ha támadnának is, könnyen meg tudom védeni magam ellenük. Jövőben úgysem mernének aztán kikezdeni velem, mint egy rendfenntartó céh vezetőjével, akinek az a dolga, hogy tipli vagy igazán rossz bűnözőket fogjon el.
Kurot meg is találtam az asztalnál, amint éppen bealudt. Felébresztettem egy vállrázással.
- Kuro! Kuro! Jó estét! Jöttem, ahogy tudtam! - Aztán leültem mellé, és rendeltem a pincértől egy italt, de valami erősebbet, Kuronak meg valami józanítót, amit ő is szokott ilyenkor inni. - Örülök amúgy, hogy látlak épségben. Sokáig rosszul éreztem magam attól, hogy azt hittem, meghaltál, amibe Danee egy meggondolatlan lépése is besegített.
Mikor megkaptuk a rendelést, ittam két kortyot, és belefogtam rögtön a panaszkodásba. Lehet, hogy talán az ital és a rossz napom együttes hatása váltotta ki belőlem?
- Képzeld, nemrég szerveztem meg a saját céhemet, mint rendfenntartói tesvtériség, de alig pár héttel megalapítása után itt ez a sok gondom! Papírmunka stresszel megtoldva, bank kezelése, nyilvántartások, meg ne is beszéljünk a betett holmik védelméről... és a legrosszabb, hogy eddig még csak két tag lépett be, és az egyikük úgy tud idegesíteni mindenféle buta kérdésekkel, hogy... aaaargh, egyszerűen annyira borzalmas néha céhvezérnek lenni! Most már teljesen meg tudom érteni, hogy milyen volt neked a főiskolán! Borzalmas! Azt hittem, hogy majd beleőrülök ebbe az egészbe...
Aztán csak megnyugodtam.
- Na és veled mizujs van, Kuro? Csinálsz valami hasznos és jó dolgot, amióta utoljára találkoztunk? Ugye már nem veszekedtek annyit Chanceryvel

/Bocsánatot kérnék Angitől ezért a posztért, nem gondoltam ezt komolyan, csak az ördögömet játszottam ki Very Happy /

_________________
Statok:
Jártasságok:
Spec: Céhbazár március [A céhbónuszod arany része egy általad választott küldetésben a kétszeresére nő. (Mesélőnek jelezni kell!) - Bújj-bújj szellem, Ai küldetése]
Noxy
Noxy
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1050
Join date : 2013. Jan. 21.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 25
Indikátor: Zöld
Céh: White Rose

Vissza az elejére Go down

Judy és Kurokoto boxra fel  Empty Re: Judy és Kurokoto boxra fel

Témanyitás by Kurokoto Kedd Jan. 14 2014, 20:32

Nem akarok felkelniii... nyöszörögtem magam elé furcsa hangokat keltve. Talán semmit nem is lehetett ebből érteni, felnéztem álmos fejjel oldalra fordítottam és jól láthatóan emberi alak ült mellettem. Kicsit visszacsuktam a szemem és pislogtam még párat, nem küzdöttem folyó nyálam ellen, ami tócsává alakult és hamarosan el is pixeleződött.
- Judy? - kérdeztem vissza álmosan. Tudtommal senki nem ismer névről, meg a cicafül. De nem egy rózsaszín paca van előttem, hanem valami világosabb, és a keretek is meg a forma - Judy tevagy! Örülök hogy jöttél! - azzal megdörzsöltem szemeim és kényszerítettem, hogy lássak. Meg is érkezett hamarosan a pincér. Ez mi hisz már kifizettem, vagy még nem? Azonban a "számla" helyett italt hozott. Belekortyoltam és sör volt benne. Sose szeretettem a sört, de legalább nem víz.
- Ne is emlegesd.. az aranyló kocsmám elragadta valaki.. aztán meg az a kötekedő korcs. Nagyon aggódtál? - néztem le a fiatal lányra, miközben letettem a poharat az asztalra. Nem az igazi még, de legalább már nem csak foltokban látok. Kicsit oldalra fordítottam derekam és igyekeztem figyelni szóáradatán. Sikerült is jobban koncentrálnom - fogadd őszinte gratulációm Judy! - feleltem vidáman, ez már tényleg jó hír, de hogy mennyire is. - Vannak nehézségek, de azt hiszem dicséretesen helyt álltál - emeltem fel kupám koccintásra. Kis nevetést is elejthettem - ugyan, szereted te azt az a tagodat, én is szeretlek Judy, sőt, ha már felhoztad így, Chancery.. - itt kicsit eltöprengtem - dicséretet érdemel ő is, azok után, hogy megírta egy dolgozatom és jeles lett neki.
Vagy ezt álmodtam? Nem tudom.. - azonban - mondtam tovább mosolyogva - legutóbb voltam a boltjában és képzeld, normálisan viselkedett ő is és én is. Mintha kicserélték volna. Ezenkívül, meg amerre járok igyekszem mosolygós alakokat mögöttem hagyni - beletaposva a földbe - többnyire sikerül is - mondtam mosollyal az arcomon. De mi volt az a beletaposva a földbe? És másik miért is szeretem én Chanceryt meg úgy mindenki mást? Judyt meg végképp, még ha hasonlítana Keikora. Tanár-diák kapcsolat szóba sem jöhetne, de akkor mégis mi a francos fene volt ez.. néztem kérdőn az italra. Mit itattak velem? És miért nem jön le ez az istenverte mosoly az arcomról.
- Milyen ez a céh? Mert a suliról azt eltudom mondani, hogy bármennyire is nehéz, én szeretem csinálni - feleltem mosolyogva.


// szintén ördög bújt a bőrébe Very Happy

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
Kurokoto
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Judy és Kurokoto boxra fel  Empty Re: Judy és Kurokoto boxra fel

Témanyitás by Noxy Szer. Jan. 15 2014, 19:38

Kuro igen lelkes volt, mikor látott, sőt, talán túlzottan is lelkes volt, mintha át szerette volna ölelni az egész világot. Milyen aranyló kocsma? Chan írt volna valami dolgozatot? Szeret engem? Mi van? Azt hiszem túl sokat ivott az erősebbik fajtákból. Nem is csoda, hogy figyelmetlenségből miért éppen sört rendeltem neki.
- Hát... aggódtam, hiszen közöttünk haltál meg, és egy kicsit igencsak kiborultam - feleltem őszintén a kérdésre. - Ha meghal egy barátom, nem is tudom, mi lenne velem. Mindenki mást elvihetnek, de a barátaimat nem hagyom annyiban, ez más részben a főnix kötelességem.
Aztán a lelkesedés még tovább tartott, aztán Kuro megkérdezte, hogy milyen céh az, amit alapítottam, amióta kiléptem az Angelic Voice-ból.
- Nos, az én céhem, a Phoenix Brotherhood egy olyan testvériség, ami rendfenntartással, ártatlanok védelmével, mások megsegítésével, vörös indikátorosok körözésével, valamint ó útra térítésével foglalkozik. Igaz, a Justice League és az Artes Liberales is hasonlóval foglalkozik, de mi intenzíven fogunk figyelni az ilyesmire, nem csak azzal, hogy mennyi szintet tisztítunk meg a bossoktól. Amint tehetjük, igazságot és segítséget szolgáltatunk, és nem vagyunk holmi olyan bérelhető céh, amely pénzért csinálja azt, amit. Egy körözöttünk már van is.
Azt hiszem, jobb, ha Kuro tud róla, mert minél többen tudnak Darknessről és igazi kilétéről, annál kevesebb lesz rá az esély, hogy az a kis bérgyilkos ártson másoknak, akár jó, akár rossz. Mindenki megérdemli a második esélyt, és én a Fehér Főnix megadja ezt nekik.
- Az illetőt Darknessnek hívják. Besúgóim folyamatosan adják le róla a híreket, így mindig tudom mikor és merre jár, mik a tervei. Egy bérgyilkos, érzéketlen alak, és majdhogynem mesterien ért ahhoz, hogy "jóképűen" behízelgi magát társaságokba, de csak a haszonért. Egy másik barátomat, Joey Chrome-t majdnem megölte egy idióta kölyök miatt, aki emellett az én halálomat is követelte. Most hogy megbánta azt, hogy velem összefutott és kénytelen-kelletlen elszökött nyalogatni a sebeit, már nem igazán mer megmutatkozni a nyílvánosságban, mert attól fél, hogy már mindenki tudja igazi kilétét. Igen, én megtettem neki ezt a szívességet, hogy elárultam róla mindent annak, akinek lehetett, hogy több életet mentsek meg. Itt a kép róla.
Előveszem, majd átadom Kuronak Darkness képét. Igazából egy most készülő körözési hirdetésem sablonja, beleírva nevét, kasztját, jellemét, bűntetteit, és azt is, hogy élve szeretném elfogatni. Szerencse, hogy a besúgók mindenről tudtak tájékoztatni, amit meg tudtak velem osztani. Miután kiderült, hogy csaptam le Darknessre és akadályoztam meg egy merényletet egy ártatlan ellen, a játékosok és Darknes néhai besúgói egyre bátrabban jönnek hozzám segítségért.
- Tedd el, mert szükséged lehet rá. Ha összefutsz vele, tudni fogod, hogy milyen alak ez. A fekete hajáról, öntelt arcáról és narancs indikátoráról ismerheted meg, kasztja pont az, amit te csinálsz.
Aztán ittam egyet a félszáraz boromból.

_________________
Statok:
Jártasságok:
Spec: Céhbazár március [A céhbónuszod arany része egy általad választott küldetésben a kétszeresére nő. (Mesélőnek jelezni kell!) - Bújj-bújj szellem, Ai küldetése]
Noxy
Noxy
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1050
Join date : 2013. Jan. 21.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 25
Indikátor: Zöld
Céh: White Rose

Vissza az elejére Go down

Judy és Kurokoto boxra fel  Empty Re: Judy és Kurokoto boxra fel

Témanyitás by Kurokoto Szer. Jan. 15 2014, 21:34

Fura, nyomban elillant ez a kalapálás meg a jókedv.. szerencsére. Atyaég miket mondtam.. szerencsémre nem kérdezett vissza, mi a búbánatos franc volt ez, jobb is, mert kupán verem érte.
Barátság. Sose voltak barátaim, mindenki utált, mert nem voltam japán, meg stréber voltam és ha kellett megvédtem magam az utcán. Ez a lány meg már barátjának tekint? Had éljen rózsaszín felhőkben. Attól hogy kedvelem meg nem azzal jön elsőre, hogy idefigyelj, ne igyál, meg ne tedd ezt, meg ne tedd azt, mert az nem jó.. attól még nem lesz barátom. Amúgy se tudom milyen az. Keiko meg megmutatta amúgy is, férfi és nő között nincs barátság. A főnix szó hallatán felhúztam a szemöldököm és most már még inkább nem jött szó a számra. Egy nem létező teremtmény a.. hivatása.
Céhes kérdésemre is válaszolt, aminek máris jobban örültem. Ezekre valahogy nem akarok neki mit szólni. Meg akarok halni, ennyi.. majd idővel megtudja. Újra a főnix.. mi van már Judyval? Csupa mitikus teremtmény.. legalább pegazus lenne neki is mint a többi lánynak, vagy valami más értelmet butaság.. hagyjuk, inkább figyelek.
- Aha.. - nem kommenteltem bővebben és hallgattam tovább.
A Darknesses már kicsit érdekesebb. Még egy íjász. Lehet ő is szeret pvp-zni és lövöldözni, kitudja, ha találkozom vele, a COD-os karija nevét is megadja, lehetne egy kocka gémer haver itt, akivel széjjel lőhetjük az üres fejeket.
Na..na..nagyra nyílt a szemem, amikor elmondta, hogy tulajdonképp vadászik erre a Darknessre.
- Mi a..? - kerekedett el májam is hallottak után. Erre inni kell, jól értettem, hogy le akar vadászni egy íjászt? Kortyoltam egy nagyot sörömből és az átnyújtott képet, idegesen átvettem. Megnéztem a fiatal kölyköt, akin látszódik még a fogszabályzó és görnyed hát innen is, ahogy szét kockulja magát lövöldözős játékokon. Meg kell mentsem Judytól.
- El is teszem, de előtte.. - azzal finoman arcon csaptam Judyt a fényképpel, miközben kortyolt. - Nem támadhatod meg csak úgy madam.. én Sir Kurokoto, feltételezem jogosan, hogy Darkness, akinek már a neve is üdítő és mutatja jó szándékát, ártatlan.
Minden felsorolt bűnében, és erre úri rangom is felteszem. Küzdjünk meg egy szabályos párbajban, mint..
- azzal kis háján a mellét böktem meg, éppen feljebb csúszott ujjam.. a férfiaknak a mellkasát kell megbökni, de.. - grófné a gróffal. Fejeztem be mondatom és furcsán eltorzult hangomba visszatért a könnyed beszéd hang. Azzal a titokzatos három lépéssel előrébb vagyok, mint gondolnád hátulsó csengéssel. És plusz szemem van a hátsó sorok figyelésére.
Felálltam és aprót pucsítva hátra löktem a széket combommal - most azonnal, ez nem tűrhet halasztást Judy! A nevemre mondom ám! - feleltem jogos gőggel.


// statok kövi körben, egy kis előjáték az ördög alapján Razz

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
Kurokoto
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Judy és Kurokoto boxra fel  Empty Re: Judy és Kurokoto boxra fel

Témanyitás by Noxy Csüt. Jan. 16 2014, 15:44

/Am szerencse, hogy nem leszel sárga indikátoros a "pofozástól", hiszen mégis ördögöt játszottál ki. XD/

Úgy tűnt, mintha Kuro lelkesedése tovaszállt volna, és visszaesett a komorság szintjére. Talán ez is valami bug volt, vagy a sör hatása keverve azzal az alkohollal, amit már jó ideje emészt a gyomrában. Mikor odaadtam neki Darkness körözési sablonját, itt már úgy kezdett el viselkedni, mint valami rossz angol úriember, aki valami miatt nem tudta elfogyasztani az ötórai teáját, és ez nagyon felhúzta. Régi angol nemes módjára kihívott párbajra, csak itt nem kesztyűvel, hanem fényképpel fejezte ki arcomon eme szándékát.
Csak álltam ott és néztem. Az tény, hogy talán nem fogta fel, amit mondtam Darknessről, mert védte őt annak ellenére, hogy nem is ismeri, de hogy így viselkedjen, az már igen meglepő volt. Mivel nekem angolok a nevelőszüleim, én már csaktudom, hogy mi volt akkoriban és mi most az angol szokás Nagy-Britanniában. Kurokotonak másfelől igen rossz az angol akcentusa...
- Hááát... felőlem párbajozhatunk - vontam meg a vállamat. - Végül is rég végeztem már éles edzéseket mással. De ha lehet, ne ragaszkodj a pisztolyokhoz! Akkoriban ezzel is párbajoztak életre és halálra a legrosszabb szándékú grófok az antikkori Angilában. Meg hát amúgy sincs rájuk semmi szükség, mivel van íjunk és késeink, nemde? Akkor menjünk ki oda a kocsma elé, ott nagyobb terület van a párbajhoz.
Talán majd egy jó kis párbajozás felélénkíti egy kicsit az emberünket, és akkor már tisztábban fog gondolkozni ahhoz, hogy elmagyarázzam ezt a Darkness dolgot. Mielőtt kimentünk volna, azért megkérdeztem a kocsmárostól, hogy kitehetem-e a körözési táblát a bejárati ajtóhoz. Kirakhattam. Kint néhány méterrel megálltam a férfi előtt.
- Milyen párbaj legyen? Egész életes, vagy csak egy felest kérsz? - Ha félreérti a kérdést, elmagyarázom neki, hogy a "feles" szó alatt tulajdonképpen a féléletes párbajt értettem. Ha ezt megbeszéltük, küldtem máris neki egy kihívó panelt, majd előkapva késeimet felkészültem a támadásra.
- Na lássuk csak, mit tud a tanár úr pvp-ben! - szóltam Kuronak.

HP: 90
Páncél: 35

_________________
Statok:
Jártasságok:
Spec: Céhbazár március [A céhbónuszod arany része egy általad választott küldetésben a kétszeresére nő. (Mesélőnek jelezni kell!) - Bújj-bújj szellem, Ai küldetése]
Noxy
Noxy
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1050
Join date : 2013. Jan. 21.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 25
Indikátor: Zöld
Céh: White Rose

Vissza az elejére Go down

Judy és Kurokoto boxra fel  Empty Re: Judy és Kurokoto boxra fel

Témanyitás by Kurokoto Pént. Jan. 24 2014, 10:19

- Pisztolyok! Nem is lenne rossz ötlet.. itt viszont ez a hulladék van csak - böktem szememmel íjamra. - Jobb lett volna, ha inkább muskétát készítesz nekem, nem pedig ezt a használhatatlan bonyolult szerszámot - zsörtölődtem jogosan. Igaz a fegyver készítője itt ül velem szemben, de jobb ha tudja, kifogásolom munkájának gyümölcsét. - Igen menjünk ki, a képet viszont megtartom - azzal el is süllyesztettem a Darknessről mutatott képet felszereléseim közé. Később levadászom, az irritáló arcú gyereket. - Még hogy kések, hogy-hogy ilyen aljas stílusra választottál? Jobb inkább nyílegyenes fejbe lőni valakit, ha nem tetszik a képe. Gyors, hatásos, pontos - kár, hogy ezekből egyikkel sem rendelkezem.
Odakint csavaros kérdéssel állt elém Judy.
- Kérek egy felest és legyen egész életes. Jobb ha tovább tart, közben el is tudod magyarázni, mégis miért van halállistán az az óvodás. Tanítónéni - azzal elküldtem neki a párbajfelkérést, ami teljes életre szól. Ha jól alakít, felajánlom neki, hogy megölhet. Jó volna már kijutni és visszatérni Keikohoz. Lenéztem és felszerelésemből előhalásztam meglévő felszerelésem. Izé Hozénak sose fogom elfelejteni, hogy elhappolta előlem a gyűrűket.. abban a boltban.. Ahogy megjelent a két kapcsolatgyűrű jobb kezem gyűrűs ujján és bal kezem gyűrűs ujján, furán mutatott a házasságot igazoló arany gyűrű mellett. Még furcsább, hogy a rendszer nem távolította el, azonban ennek nagyon is örültem. Tudja ez az ostoba játék, hogy még szükség lesz rá egyszer. Ránéztem Judyra és kijelentésére eddigi haragom visszatért. Nem is iránta, nem is tudom miért. Megkedveltem a kis csajt, szóval azért nagyon nem kéne leordítani előre. Lelassítom és megnyerem, ennyi lesz a mérkőzés. 'Mark of Death' vajon mit rejtegetsz előlem, mikor lesz valami értelme, a jelölésednek?
- Lássuk lássuk te mit tudsz kis lány pvp-ben! Razz - nyújtottam ki nyelvem, miközben mondtam. Egész más, mint a cicafülű, a harc lételeme, lenne helye a CoD-os csapatban ennek a szőkének.
Azzal vártam, hogy leteljen a számláló.


Életerő: 25
Páncél: 20

// Készülj a harcra, s vele a kudarcra Very Happy A Rakéta csapat...

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
Kurokoto
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Judy és Kurokoto boxra fel  Empty Re: Judy és Kurokoto boxra fel

Témanyitás by Noxy Pént. Jan. 24 2014, 12:36

- Az íjat biztos nem én csináltam, mert én páncélokat gyártok, nem fegyvereket. :PAz árnyharcosdi nem aljas stílus, főleg ha olyan ember van a kasztban, aki jóra is tudja használni az árnyharcos előnyeit. Íjászkodás, ahogy Mirika mondaná, háttérharcos dolog. Én íjászként próbáltam kihozni előnyét, de sajnos nem sikerült és jobbra váltottam.
No, kifelé. Tágasabb, jobb hely a párbajozáshoz. Ha a tanár úr ezt szeretné, akkor miért ne? Kíváncsi vagyok, mit tud. Legrosszabb esetben még én leszek az, aki a tanár urat tanítja meg valamire. Jól sejtettem, hogy "felesre" feles italt értett. Alig láthatóan megforgattam a szemeimet és megdörgöltem a saját kobakom tetejét.
- Feles, mint fél életes, úgy értettem. Darkness nem halállistán, hanem körözési listán van, mi nem ölünk vagy alkalmazkodunk sokkal agresszívabb megoldáshoz, mint az a Danee nevű fiú, aki miatt haltál meg a tó alatti birodalomban. - Igaz, szökéskor engem elkaptak, vagy valami, de nem emlékszem. Éppen hogy megszöktem a többi fogollyal, a világ elsötétült körülöttem, aztán később félkómában a szobámban találtam magam. Hogyan kerültem én oda, az rejtély, de nem mintha ez engem nagyon érdekelne. Végül is a lényeg, hogy Danee tehet róla, hogy Kurokotot elérte ott a vég... ami szerencséjére nem történt meg. Az ilyen tragédiák elkerülése érdekében, mint szoktam mondani, meg kell őriznünk hidegvérünket és ésszel megoldani a helyzeteket, legyen akármennyire is nehéz.
Ahogy elfogadtam a teljes életű kihívást, már kész voltam a harcra, hogy mikor nullához ér a számláló, egyből nekiinduljak cikk-cakkos szögben, hogy Kuro ne tudjon becélozni íjával. A cikk-cakkos félkör után, ahogy odaértem Kurohoz, Árnyszúró Bicskával a hasa felé céloztam, de végül az utolsó pillanatban elrántottam onnan, mikor még léptem egyet oldalra, és a Cseppkővel az oldalába vágtam. Ha nem sikerülne, és nem hagyna ez más lehetőséget, akkor kirúgom Kuro lába alól a talajt, és akkor igyekszem is a földön tartani egy darabig. Az íjászok nem valami jó közelharcosok, úgyhogy nem engedhetem, hogy Kuro messze maradjon tőlem.

Hp: 90
Páncél: 35
Sebzés: 19


A hozzászólást Judy Noxia összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Jan. 30 2014, 10:42-kor.

_________________
Statok:
Jártasságok:
Spec: Céhbazár március [A céhbónuszod arany része egy általad választott küldetésben a kétszeresére nő. (Mesélőnek jelezni kell!) - Bújj-bújj szellem, Ai küldetése]
Noxy
Noxy
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1050
Join date : 2013. Jan. 21.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 25
Indikátor: Zöld
Céh: White Rose

Vissza az elejére Go down

Judy és Kurokoto boxra fel  Empty Re: Judy és Kurokoto boxra fel

Témanyitás by Kurokoto Szer. Jan. 29 2014, 11:32

- Fene.. akkor így már stimmel miért volt eladó íjad. És miért váltottál.. erről a fantasztikus kasztról? - itt szidja előttem a kasztomat, ami legalább egy kicsit hasonlít a lövöldözős játékokra, de persze ez gyér azokhoz képest. - Mármint mi miatt nem sikerült? - kíváncsivá tett, mi lehet a hátránya kasztomnak.
Odakint hamar el is jutottunk a harc állapotig.
- Harc után viszont meg vagy hívva a másik féle felesre, inni fogunk! - mondtam, miközben már a számban éreztem a feles ízét, inni fogok legalább egy hordó bort és egy liter töményet. Vigyorodtam el a látottak alapján.
- Hát igen, nem tudtam eddig kinek a kardja volt és nem is érdekelt annyira, ez viszont pech.. - Danee jó gyerek csak kicsit szeleburdi, lehetett volna jobban is, ott bárcsak meghaltam volna.. nem kellene napról napra sínylődnöm.
Amikor elfogadta kihívásom, hamar jött is, úgy futott, mint a nyúl.. Ki nem néztem volna belőle, ezt a sebességet.. Egy pillanat leforgása alatt eltűnt kése az oldalamban. Mielőtt tovább szurkálhatna, kitéptem magam a vágásból és oldalamhoz kaptam ösztönösen. Egy lépést hátrafelé tettem és a harc lángja meglepett. Elfordultam és még két lépést próbáltam tőle távol kerülni, ha volt rá elég időm, úgy visszafordultam és egy a fordulás közben elővett nyilat helyeztem az idegre. Pendülés után két nyílvessző indulhatott útjára, ami látszólagosan arra helyre tartott, ahol Judy éppen állt. Ha nem sikerült elég messze kerülnöm tőle, úgy próbáltam kezét lefogni és ellökni közelemből. Majd újra a sebre kaptam bal kezem és megnéztem, hogy vérzik-e. Ezt nem tudom elfelejteni, odakint nem szúrtak meg sosem, és az előbb a gyomrom is összerándult. Ezt nehéz lesz, a páncélom is eltűntette szinte egy szúrással. Nincs sok időm hátra, le kell lassítsam..


Hp: 25
Páncél: 1
Sebzés: 19 (Közelharci: 1)

_________________
Élet: 5(25)
Fegyverkezelés: 4+4
Erő/Irányítás: 2/4 0/+14
Kitartás: 1+2
Gyorsaság: 5+5
Speciális képesség: 20
Páncél: 20

Küldetések: Thingamajig - Az első, Tavak mélyén, Váltságdíj - Felderítők
KT:Judy és Kurokoto boxra fel!, 28 felessel később
Kurokoto
Kurokoto
Íjász
Íjász

Hozzászólások száma : 247
Join date : 2013. Jul. 10.

Karakterlap
Szint: 9
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Judy és Kurokoto boxra fel  Empty Re: Judy és Kurokoto boxra fel

Témanyitás by Noxy Vas. Feb. 09 2014, 21:13

- Hát, ennek elég hosszú a magyarázata, hogy miért nem - vontam meg a vállamat. - Végül is az íjászok csak lövöldöznek a hátsó sorból, és nem tudják rendesen megvédeni magukat egyes értékű öklös sebzésükkel, ha egyszer csak nekimennek frontálisan vagy hátulról. Az árnyharcosok általában hátulütősek, de én jobban szeretek szemtől szemben állni ellenségeimmel és azokkal, akikkel éppen gyakorlom a küzdelmet.
Kurokoto aztán mondta, hogy a harc után meg vagyok hívva egy felesre, azaz megint eltöltünk egy jó ivóestét. Jól jönne, mert olyan régóta nem találkoztunk már csak úgy egy baráti filozofális beszélgetésre némi ital mellett.
- Rendben van, de a következő kört én fizetem, és a te győzelmed esetében duplán is.
A Danee dolgot nem is firtattam tovább, és belefogtunk a harcba.Az első csapás sikerült, Kurokotonak azonban sikerült kiszabadulnia és távolodnia tőlem, mielőtt a kis meglepettségemben ismét lecsapnék rá. Máris két nyíllal találtam szembe. Az elsőt még ki tudtam kerülni, ám a másodikat jól megkaptam. Egyelőre csak a páncélom bánta ezt, de ha legközelebb is ilyen figyelmetlen leszek, már az életem is meg fogja ezt bánni.
Miért fogja az oldalát Kuro? Pedig itt nincsenek sebek és vér, csak pixeleződés. Biztos megszokásból. Néha még én is a sérülés helyére kapok általában, de tudom, hogy itt nincs szükség elsősegély csomagra, csak némi HP-visszanövelő italra.
No mercy. Kihasználom, amíg éppen másra figyel, és megint frontálisan betámadom. Csakhogy itt az út háromnegyedén elvetettem magam fél méterrel a levegőbe, hogy ugrásból lecsapjak rá a férfira, mind a két késemet szúrásra készen - célegyenesben a vállába.

Hp: 90
Páncél: 16
Sebzés: 19

_________________
Statok:
Jártasságok:
Spec: Céhbazár március [A céhbónuszod arany része egy általad választott küldetésben a kétszeresére nő. (Mesélőnek jelezni kell!) - Bújj-bújj szellem, Ai küldetése]
Noxy
Noxy
Kardforgató
Kardforgató

Hozzászólások száma : 1050
Join date : 2013. Jan. 21.
Age : 34

Karakterlap
Szint: 25
Indikátor: Zöld
Céh: White Rose

Vissza az elejére Go down

Judy és Kurokoto boxra fel  Empty Re: Judy és Kurokoto boxra fel

Témanyitás by Cardinal Vas. Márc. 30 2014, 23:47

Ossu!

Kérésre lezárom a küzdőteret, jutalmatok 20 xp és 50 arany.
Cardinal
Cardinal
Moderátor
Moderátor

Hozzászólások száma : 3346
Join date : 2012. Dec. 16.

Karakterlap
Szint: ?
Indikátor: Zöld
Céh: -

Vissza az elejére Go down

Judy és Kurokoto boxra fel  Empty Re: Judy és Kurokoto boxra fel

Témanyitás by Ajánlott tartalom


Ajánlott tartalom


Vissza az elejére Go down

Vissza az elejére

- Similar topics

 
Engedélyek ebben a fórumban:
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.