28 felessel később

//krónikák a piára visszaszokásról//

Negyven napja nem ittam, de ez megtört ma. Egyszerűen a sokk, amit átéltem kihozta belőlem a legrosszabbakat. Láttam Keiko-t itt a játékban. Ezzel mondjuk még nem is lenne gond, mert könnyen lehet hasonmása. És az hogy ilyen helyen előfordul, szívfájdító de ez van van rá reláció, azonban, hogy a gyerekeim megjelennek mellette és majd eltűnnek, miután integettek. Azt hiszem kezdek becsavarodni. Remegve emeltem fel kezem a fűtött helyiségben, és gurítottam le az első felest. A pia, ahogy lecsúszott torkomon, mintha letörölt volna egy poros polcot. Finom volt, és a velem szemben ülő ezt láthatta is, hogy mámorban úszok. Mint az éhező, aki végre enni kap. A következő három pohár úgy tűnt el, hogy nem is láttam. Kezdtem érezni jótékony hatását és az amúgy is megrakott kandalló mellé, még a belső fűtésem is jót tett. Odakint ma igen szeles idő volt és még ráadásként esőre is állt. Bárki programozta is, nagyon valósághű. Ezenfelül minden betérő vendég a hideg elől menekült be ide. Kicsit sem izgattak a fiatal kis csámpás lábúak. Csak a piám és.. és.. ahogy a nyolcadik poharat emeltem megláttam valakit, aki nagyon ismerős volt. Egy fiatal kis anyámasszony katonája. De emlékszem a vereségre, amit elszenvedtem tőle. Kezeimből a vér azonnal a fejembe szökött és már nyúltam is az íjam felé. Felajzottam egy nyilat és ültő helyemből néztem a célt. A nyílvessző hasonlított a korábi fps játékokban a célkeresztre és úgy néztem tovább cselekvését. Talán kekszet zabált, meg valami rostos italt szürcsölhetett. Leengedtem az ideget és kicsit arrébb rúgtam az asztalomnál a bal oldalamon lévő széket.
- Hé te! - kiáltottam felé. Többen is felfigyeltek a megszólításomra, de azért megismételtem, velük nem van dolgom. - Hé te gyerek! Gyere ide az asztalomhoz! - kiáltottam újra. Magam előtt az asztalon közel negyven feles volt kikészítve, eredeti tervem a KO-ra ivás volt, azonban a srác látványa némelyet változtatott. Ha hangos hívószavamra nem reagált, úgy egy nyílvesszőt italára lőttem, majd a zabált ételre és őrá, ha nem reagált. De minden esetben újra próbálkoztam a felhívással, hogy csatlakozzon baráti társaságomhoz.

Szokásos pihenés az egyik étteremben. Ennyit szerencsére megengedhetek magamnak. Na, nem lakomázok... mindig csak valami egyszerűt, ami egyúttal pénztálca kímélő is. Most ép valami szőlőlészerűséget iszok. Azért mondom, hogy szerűség, mert valami olyan neve van, amit már el is felejtettem. Előttem pedig néhány krokett. Sosem volt a kedvencem... De valahogy mégis megkívántam. Az emberek jönnek, mennek. A kiszolgálók szorgoskodnak. Valaki kiabál... egy nyíl bele áll a kupámba.... minden éteri, normális. Figyelmen kívül hagytam. Aztán még egy beleállt az asztalomba. És ekkor már volt egy bizonyos gyanúm. Hogy valaki céltáblának néz. Oda néztem és még ép megállapítottam, hogy valaki nézz. Majd farkas szemet néztem a következő nyílvesszővel. Melyet még ép sikerült hárítanom, úgy, hogy felkaptam a széket, amin ültem, csak, hogy jól megnézzem. De kiderült, hogy nem látom a szakkálómtól. Így hát rá néztem az engem néző fazonra. A szakállam... Igen. Nem régiben volt kaptam egy titokzatos rajongótól egy stílus kártyát és az tette ilyenné. Kíváncsi voltam ezért úgy döntöttem megpróbálom, ezért most van egy Dumbledoréhoz hasonló hosszú szakállam. Aztán rájöttem, hogy végig engem szólongatott. "Kölyök" mily udvariatlan nem látszik, hogy szakállam van? Mondtam volna... nem azért mert komolyan elhiszem, hogy a szakáll teszi a férfit, csak mert olyan vicces volt, mert ilyen helyzetben sem tudok másra gondolni. És meglepő, de egy ismerős arc volt. Pedig nem ismerek sok íjászt. De ezzel az eggyel kifejezetten nem vagyok jóban. Visszaemlékezve a legutóbbira. Ami immár azért elég rég lehetett... Igaz akkor teljesen ittas volt. Emlékszik még egyáltalán arra a napra? Úgy tűnik megint részeg... talán csak véletlen? Vagy csak vonzom magamhoz a mániákus őrülteket? Mindenesetre eleget tettem a kérésének és elé léptem. Miközben a szakállamat simogattam.

Igen... Úgy tűnik emlékszik rám. Meglepőmódon... És igen valóban részeg, vajon hányadikat issza? Talán jobb, ha nem tudom meg.
- Na, végre, hogy ideértél, mondtam a kimért gondolkodó ábrázatába. Nagyon megváltoztál, tán lenyírtad a fanszőröd és felragasztottad az arcodra? Viccet félre téve üljél le, beszédem van veled és igyál, ne csak olyan szemetet, mint ott a másik asztalnál.
A modora mit sem változott szóval talán nem is lepődtem meg rajta. Mikor emlegetett valamiféle "far szőrzetet". Egy pillanatra ökölbe szorult a kezem, de le is engedtem, csak nyugi... Nem hagyom, hogy szórakozzon velem. A szemetet meg biztos van aki kikéri magának egy éteremben. Ezért inkább tovább simogattam a szakállamat. Aztán nem szívesen ugyan, de leültem. Legszívesebben már azelőtt befejtem volna ezt a beszélgetést, mint ahogy elkezdődött. De ki nem? De eleget tettem a felszólításnak és meghúztam az egyik kupát. Fu... ez aztán erős. Hányat ivott meg ebből? *Köhögtem*. Aztán mondta tovább.
-Szóval tárgyra is térek, nem igazán emlékszem a nevedre, de arra igen, hogy majdnem halhatatlan voltál harcunkkor. Szóval harcoljunk megint, mint férfi a férfival. Értve vagyok?
Már megint harcolni akar... nekem őszintén elég volt az-az egy is. Mint férfi a férfival.... Ezt a kifejezést az íjászok ritkán használják. Ugyanis a szemtől szembe harc köztudottan nem az erősségük. Elég kellemetlen, legszívesebben ott hagynám megfulladni a piájába, de van egy sanda gyanúm, hogy innen nincs menekvés, amíg nem harcolok vele. Meg van egy olyan érzésem, hogy bármit is válaszolnék, az se érdekelné. Aztán mikor meghúzza, a sajátját egy pillanatra remény csillan a szememben. Remény, hogy ki is dől én meg mehetek. Többet ide se jönnék. De ez nem történt meg. így hát nincs más választásom, mint megint megküzdeni vele. Miért történik mindig ez? Majd megint végig simítottam a szakállamon. A szavai összességében elég hízelgőek voltak. Legalábbis a „halhatatlan rész” bár úgy lenne. És már azt is tudom, hogy Kurokotonak hívják. Most már tudom, kit kell a jövőben elkerülnöm. De azért még rábólintottam a harcra.

És eljött a pillanat... nem még nem az a pillanat. Hanem az mikor megjelent a tábla, hogy szeretnék-e megszabadulni a szakálltól vagy inkább megtartom. Közben pedig megjött a párbaj kihívás. Már megint teljes életes. Most is úgy vagyok vele, mint a legutóbb. Ha arra kerül a sor, hogy meneküljek, akkor inkább menekülni fogok, de nem a szerencsémben bízni főleg nem egy ittaséban. a szakáll meg úgy éreztem, hogy habár jól áll mégis csak hátráltatna így rányomtam az elvetés gombra. A szakáll elpixeleződött.
Aztán meghallgattam az elmebeteg ötletét. Minden találat után iszunk??? Így előbb vagy utóbb mindketten kidőlünk. Persze jobban átgondolva elég sok pont van a kitartásomon. Bár nem tudom, van-e valami összefüggés a kettő között vagy sem. De egy biztos, ha kifekszem a piától végem... Bár ő már most is fél részeg, így igen jó esélyem van arra, hogy ő hamarabb fekszik ki. Megdörgöltem a szemem. Hát legyen... A számláló elindult. És el is felejtettem arra gondolni előtte, hogy mit szólnak az étterem tulajdonosok majd ehhez, még ha csak NPC-k is. Vagy legalább is későn fordult meg a fejemben. Felálltam az asztaltól. A visszaszámláló pergett. A párbaj felirat a fejünk fölött. Aidor vs Kurokoto. Hogy a legutóbb ezt, hogy nem vettem észre. Vagy észrevettem csak elfelejtettem? Nem tudom. De felkészülök a harcra. a kezem ökölbe szorult. Rajtam egypár Futó *harci kesztyű* [mind a két kezemen van egy, de egynek számít]. Ezzel fogom elintézni. Azt hiszem a legjobb, ha maradok a legutóbbi technikánál. Minél közelebb és gyorsabban. Mikor a számláló nullához ért és a párbaj elkezdődött. Felkaptam a széket, amin addig ültem és megkísérlem Kurokotohoz vágni. Akár sikerül, akár nem. Az asztalon átlendülve próbálok meg közelebb kerülni hozzá.


Élet:9 [45]
Fegyverkezelés:5
Erő/Irányítás: 8 [+3 Futó *harci kesztyű*]
Kitartás:4 [+3]
Gyorsaság:9 [+4]
Speciális képesség: 5
Páncél 8

A szék talált is meg nem is. Talált, de kivédték. Habár nem sokat számít amúgy is csak figyelem elterelésül szolgált és szokás szerint. Ahelyett, hogy az íjával csinált volna valamit inkább a közelharcot választja. Könyörgöm....
-Minek neked az íj? Kérdezem, miközben egy sikeres kísérletet teszek a fejelés elkerülésére. Ez még egyszer nem válik be. Gondoltam. Ekkor valami váratlant csinál. Iszik... pedig nem történt találat. De ez még akkor is iszik mikor nem kell? Így hamar kidől. Fogalmaztam meg magamban ezt a nem túl magabiztos kijelentést.
-Nem volt még találat. Mondom neki miközben gyors léptekkel közeledek felé. Ekkor megint valami váratlant csinál. Megfogott egy alakot és élőpajzsként maga elé tartotta. Ez rossz ötlet volt. Ez a valóságban vagy védett területen kívül számít. Talán Kurokotot nem tudom meg sebezni, de ha behúzok egyet a hapsinak. 1, nem érzi meg 2, nem csökken az életerő pontja 3, az erőhatás viszont létrejön. Aztán ha elég nagyot ütök... és mivel az ittas íjász mögötte van... nos kíváncsi leszek, hogy földköri pályára állnak-e. Meglátjuk. Nekirugaszkodtam és lekevertem egy akkorát a szerencsétlen alaknak amekkorát csak tudtam. Aztán a végeredmény se maradhat el.

A fejelés mellé. - Az a szerepe, hogy szétlőjelek vele, míg én magam irányítom azt - csuklottam egy nagyobbat az italtól beszéd közben. A hirtelen megivott sok piától megered és elered a nyelvem. Olyan rég kóstoltam már ezt az érzést. még kicsit hátrébb ugrottam tőle és elkaptam a tagot. Miután közöltem vele, hogy nem fog baja esni, már csak a srác érkezését várom.
- Lényegtelen én inni jöttem ide, ez a kis harc csak felpezsdít - mosolyodtam el kedvesen a srác felé, majd újra megereszkedtek arcizmaim és én magam is egy kicsit. A karom alatt lévő fickó mozgolódni is kezdett. Megszorítottam, ezzel üzenve, hogy bizony nem mászkálhat. Jött is.
Magam elé rántottam, hogy benyelje a találatot. Sikerült is, csak hát.. nem várt eredményképp kétasztalnyit bucskáztunk hátrébb. És egy hölgyet telibe kapott egy jó adag forró kávé. Odakint biztosan fájt volna neki, meg már jönne a rendőrség, de ez a hely más volt, kedvemre utálhattam a világot és a benne élőket.
- Szép ütés öcsi! Aztán igyál is! - nevetésre állt a szám, de egyszerűen nem akartam ennek hangot adni, mennyire is kezemben éreztem az ügyet. Az előbbi fickó szitkozódva menekült közelemből, már nem fogtam és nem is baj, nincs szükségem tovább élő pajzsra. Sétálni kezdtem felé. Ha támadott, ha nem egy célom volt, eljutni az asztalhoz.. Elsétáltam mellette és az asztalhoz tértem. Leültem és benyakaltam további két felest. Bizsergető érzés volt, ahogy lecsorgott torkomon a maró nedű. Itt csak bódulatot ad és nem fáj, semmi sem fáj, az égvilágon semmi. Erre még kicsit meg is könnyeztem, imádtam ezt a semmis bódító érzést. Mindig ezt érezni, talán ilyen lehet a mennyekben. Keikot karjaim között fogva és nézve, ahogy gyerekeink kergetőznek. Asztalra nyújtottam kézfejem és megérintettem valamit, az íjam. Visszaestem azonnal a helyre, ahogy nyakam se bírta tovább tartani a fejem és leejtettem állam. Látásom kitisztult és a padlót láttam a széken ülve. Lábaim mozogtak és válaszoltak. Először a bal, majd a jobb is. Elkeserítő, hogy még mindig élek. Megmarkoltam íjam és felugrottam.
Megbillentem és rázuhantam a mögöttem lévő üres székre. Kitudja, lehet már üres volt, vagy csak épp most lett üres pár másodperce. Nem éreztem sokat, csak hogy viszi a fejem hátra valami. A pia lehet, más biztosan nem. Elterültem, és védekezőleg íjam magam elé tartottam.


/ pihi kör volt nekem

Tanultam egykét trükköt... És én is meghúztam a korsót.
Bár úgy tűnik, te még mindig szívesebben dobálózol az íjaddal. Mondom gúnyosan. Közben ő is megérkezett a hozzá legközelebbi asztalhoz... amin ital is volt és ő is meghúzott egyet... majd még egyet... ebbe aztán nincs mértékletesség. Hogy van még talpon? Majd megráztam a fejem... már majdnem ott tartottam, hogy egy új fajta tisztelettel nézzek erre a részeges mester lövészre. Akkor meg mi lett volna a világgal... na mindegy a show folytatódik. Ép rugaszkodtam volna... mikor egyszer csak ellenfelem elterült a földön.  Ezt most értsem úgy, hogy mára végeztünk? Kérdeztem. Majd néhány lépést tettem a közelébe... pont minta legutóbb. Támadásra készen álltam. Nem fogok most se rá ugrani. Inkább meg várom amíg fel áll vagy... valami. Ha ez meg történik rá rontok és lekeverek neki egyet. Legalább is így voltam vele, de aztán eszembe jutott valami... kipróbálok valamit. Elrohantam a fekvő Kuroko mellet lévő asztalhoz és úgy döntöttem meg kísérlem rá tenni. Közben pedig körülnéztem... Hátigen...van egy olyan érzésem, hogy kivagyunk tiltva... Be rogyasztottam a térdem. majd a virtuális izmaim megfeszültek. Az asztal szépen lassan meg emelkedett, én meg közben össze szorítottam a fogam. Majd mikor elég magasan volt. Megkíséreltem rátenni a fekvő Kurokora... már ha még feküdt... Egyébként attól tartok, hogy csak sétáltattam egy kicsit... haj... mikor jön el az-az idő mikor félkézzel dobálhatom az asztalokat? Majd egy napon...

- Fejezed abba ezt de rögtön, anyaszomorító! Igen erre valahogy számíthattam is volna. Mindenesetre fél részegen [csoda, hogy még csak fél] nem hangzott túl meggyőzően. Szóval ez nem akadályozott meg abban, hogy rá tegyem az asztalt. A sok pia mind, leborult és milionyi pikszel darabra szakattak.
Ezen vagy úgy kiakadva? Kérdeztem mikor láttam, hogy kigurult alóla így a tervem és kudarcot vallott. Az asztalt unottan "dobtam" odébb. Már amennyire dobásnak lehet nevezni, hogy kicsit meg döntöttem aztán a gravitáció elvégezte a többit. Valójában csak felborítottam... Többre sajnos tőlem nem telik, még... Ez utólag nagyon rossz döntésnek bizonyult. Ugyanis a sokat még biztos nem hallott szítok szók mellet még egy nyílvessző is repült felém... fene inkább védekeztem volna az asztallal. De már mindegy. Ez be gurult... a páncélom ugyan még kitart, de nem bízhatok abban, hogy ez öröké így lesz... jobb ha elbánok vele. Minél gyorsabban... de előtte... innom kell... Na erre a gondolatomra én is megzavarodtam...  nem mintha én akarnék... Ez egy részeg, pityókás gondolata volt. Nem az enyém!!! HA így folytatódik diliházba kerülök... szóval igyunk gyorsan és menjünk haza... persze most csak egy valaki fog józanul haza érni ma. míg a csapos készítette az újabb adagot, addig kivettem az inventorymból pár sida követ és zsonglőrködni kezdtem valamilyen apropóból... talán csak, hogy legyen mit csinálnom addig. Ami azt illeti egész ügyesen... tehetség... persze azért nemártana még egy kis gyakorlás... egy így nem túl látványos, hogy alig pár centire hajítom magamtól... és hopp ez lesett, most meg ez is... Nem tört el? Nem tört el... hála az égnek...

//mennyi is  a sebzésed, most?//

// 1 a sebzésem ököllel és fejjel, 7 a nyilaim sebzése és 3 gyorsaságpontot veszítesz vele találatonként, míg meg nem ütsz.

Nem támadott, így lerázhattam a kezemről a ragadós trutymót, helyette valamit szerencsétlenkedett, mindegy is.
- Hol a piám! - üvöltöttem teli torokból, mire egy környező asztalt telepakolt a csapos. Kifizettem az árát és odarohantam az asztalhoz, kirántottam egy széket remegő kézzel és le is ültem rá. - Gyere ülj le fiacskám - szólítottam meg ellenfelem és kirúgtam egy széket magam elé. Ha támadni akar megütöm, de előbb iszunk. Még meg sokat, nehogy kárba vesszen már ez a sok jó pia, mint az előbb.. azért még kapni fog az anyaszomorító. - Na mire vársz, iszunk egyet, aztán folytatjuk - mutattam kezemmel is hogy jöjjön és balomba fogva egy feles poharat magasra emeltem. Ügyes a kölök, tényleg sokat tanult, meglátjuk a célzóvíz milyen hatással lesz rá, túl folyékonyan beszéli még a nyelvet. Meglátjuk megtörik a nyelve pár kör tömény után. Mert én már nem bírom soká és kidőlök, mint egy tuskó. Amíg remélhetőleg ideért, addig lehörpintettem egy pohárnyit és elhajítottam jó messze. A helyiség már rendesen kiürült, a maradék bámészkodó meg csalódottan nézte, hogy ülök és visszatérünk az iváshoz. Rájuk sem hederítettem igazán. Ha nem jött volna ide, úgy egy nyílvesszővel nyomatékosítottam, hogy jöjjön. sebtében lőttem és visszaültem piámhoz. Remélem, így már megérti.. inni kell nincs mese. Ha viszont idő közben ideért és ivott is. Talán furán fog hangzani tőlem, de kezdem megkedvelni.
- Jó gyerek vagy te - a vagy te szavak egybefolytak és némi nyál is repült el a számtól, véletlenszerű irányba - belevaló kölök, legalább egy lett volna a csoportban korábban, mint te, de nem ez a hely tele van rimánkodó anyámasszony katonákkal. A sok senkiházi csürhe.. no és mondjadte mit keresel ezen az **** helyen? Mi a **** sípolta ki? Ja már megint, akkor mit keresel te itt a fejeden azzal a ****? Na elmegy már! Minek gyüttélide? - zsibbad a nyelvem? Mi a francoskalácsééé?

Eltettem a sida köveket. Újdonsült ivó és verekedő cimborám pedig piáért ordibál. Amit rövidesen ki is hoztak... csoda, hogy még van bárki aki kiszolgál. Azt hittem már mindenki elhúzott. Tévedtem... ezek az NPC-k sokkal kitartóbbak mint hittem... vagy ép bátrabbak??? Vagy szimplán nem normálisak... Persze tény, hogy sok bajuk nem lehet védett területen belül. De azért elvártam volna némi ijedtséget tőlük. Eközben Kurokoto megint magához hív ahol le is "csaphatunk" az újabb korsókra. Lehúzni... már nem ment olyan könnyen. Most már képtelen voltam egy húzásra meginni, de azért csak sikerült. Már teljesen ki melegedtem ettől a sok piától. De most csoda? Életemben nem ittam ennyit. Talán ha nem lenne ennyi pontom a kitartásomon már ki is dőltem volna. [nem mintha olyan sok lenne]. Persze... azt szintén nem tudom menyiben befolyásolja a kitartásom, hogy mennyire bírom a piát de szerintem ez lehet a fő döntő tényező. Amíg ezen tűnődtem Kurokoto dicsérni kezdett valamilyen apropóból.És csoport??? Miféle csoport? Az iszákosok facebook csoportja... nem nem... akkor nem mondta volna azt, hogy "ha egy ilyen is", de egyáltalán mit ért az ilyen alatt??? Én milyen vagyok??? és milyen miről beszél a fejemen??? "Na elmegy már"??? Mi megy hova??? Kezdem elveszteni a fonalat... Aztán jött az első értelmes mondat Kurokototól az elmúlt talán... 3 percből. Minek gyüttéide?? A vidéki kiejtést leszámítva és a nyelvbotlást ez legalább érthető volt. Enni... nem egyértelmű??? Kérdeztem volna, de ennyire még én se vagyok udvariatlan... mondom ugyan, de az, hogy posta szórakozásból minden héten kislányokat fenekelek az erdőben valami másról árulkodik. Aztán ha mondanám valakinek soha nem hinné el, hogy valójában én vagyok az áldozat... Szóval inkább hallgatok mint a sír ezekről a lassacskán napi rutinná váló dolgokról. Így végül csak annyit mondtam.
-Kajálni, mi másért?
O_o vagy nem is hozzám beszélt nehéz megállapítani. Mindenesetre mivel úgy tűnt a beszélgetés lényegi része lezajlott ezért felálltam, hogy ismét rá támadhassak Kurokotora. Természetesen vártam egy kicsit előtte, ne az legyen, hogy ültében várva és váratlanul érjem egy jobb tripla csavaros ultraszkeptikus vinnyogó bal görbével. Amiről elképzelésem sincs mi de azért jól hangzik. Szóval egy kis várakozás után meg kíséreltem lekeverni neki egy jobb egyenest. -Álmodj szépeket... gondoltam.

- KAJÁLNIII??! - hördültem fel. Hogy merészel ilyen pimaszságot mondani, egy helyre beülni csak úgy enni, amikor itt inni is lehet. A kis pondró. Felemeltem egyik ujjam és magam elé tartva fenyegetőzően intettem vele. Azonban ő csak simán lazán pofán húzott.
*Csattanás*
Próbáltam magam ellökni a talajtól, de hihetetlenül vonzott magához és mindemellett folyamatosan forgott is alattam. Nem volt egyetlen egy támpont, amibe rendesen kapaszkodhatnék, csak úgy csúszott kifelé és elfelé tőlem. Hollazzíjam.. Kaptam fejem egyik irányba, majd másik irányba. Nem láttam sehol, és a szemem nyitva tartása is nehezemre esett. Feltornáztam maga. Ingatag kezeimre támaszkodva üvölteni akartam, hol az ÍJAM. Egy böfögésen kívül más azonban nem jött fel. Félpercnyi merev kapaszkodás ezen az ingatag síkon, hosszú idő. Összerogytam és nyekkenve a padlóra zuhantam.
- Igyál! – harsogásom helyett alig nyüszítésnyi hang jött csak ki torkomon.
Belekapaszkodtam egy székbe, ami el is dőlt, ferde rámászásomtól, azonban ezen a feldőlt széken keresztül már rá tudtam mászni egy normál álló székre anélkül, hogy felborítottam volna. Az asztal tetején lévő felesek felé nyúltam, amit határozottan könnyebben elértem. Levettem egyet és lehajtottam.
Huszonnégy.. nyúltam a következő ért és a következőért.
..huszonnyolc. Pár pillanat múltán a bizsergésből teljes rosszullétté erősödött az a valami a gyomromat okádásra késztette. Hörögve magam alá hánytam. Ekkor egy rövid időre elsötétedett minden, de valami nyomta az oldalam, miközben fetrengtem a földön.
Az íjam volt az, legalábbis formára úgy tűnt. Az íjammal akartam valamit.. harcolni a suhanccal. Leboxolt.. csak úgy jöttek a képek fejembe, haloványan. És mind forgott, mint a ringlispíl. Feltápászkodva újra a székre menümben még egy mozdulatot megtettem, feladtam a küzdelmet.
Eldőlésem közepette elsötétült világ.


//köszi a játékot, Kurokoto nem bírta már a piát

- KAJÁLNIII??! Harsogta Kurokoto... Igen, kajálni... gondoltam. Mi ezen az olyan megdöbbentő? Ez étterem... volt. Amíg ide nem tévedtünk. De az már részlet kérdés.
Fenyegetőn felemelte az úját... én meg telibe kaptam egy ütéssel. Elég nagyot kapott ahhoz, hogy menten padlót fogjon... Majd ami ezek után a szemem elé tárult... azt egy hamar nem felejtem el.
Kurokoto a földön fetrengve, összevissza kapálózik. Aztán végül csak fel kel. Szétnézett és végül nagyra nyitja a száját és mintha mondani akarna valamit, de ehelyett böffentett egy nagyot. Olyan nagyot, hogy talán még kint is hallani lehetett.
Aztán megint nagyot nyekkenve megint összeset.
Ennyire megütöttem volna?   Agyrázkódás... kétségtelenül. De hogy kaphatott agyrázkódást??? Ez egy virtuális játék!
-Mi van be bugoltál? Kérdeztem. Aztán valami fura hangot adott ki... amit ha értettem volna se ismertem volna be. De egyszerre volt röhejes és nevetségesen szánalmas a helyzet. Megfordult a fejemben, hogy megfordulok és úgy teszek mintha nem ismerném. Sőt, úgy mint aki észre se veszi mi történik. Arra is gondoltam, hogy könnyítek a szenvedésein és megmentem büszkeségének maradékát ha egyáltalán volt azzal, hogy gyorsan eszméletlené verem. Persze kétséges, hogy sikerülne. Belekapaszkodott egy székbe... ami el is dőlt...
Könyörgöm, elég lesz már ennyi... De nem... a világ még nem szórakozta ki magát. Kurokoto... illetve az ismeretlen sikeresen feltornázta magát egy székre mint bubu maci lacira.  Majd ivott... és hányt és ekkor már biztosan éleztem most következik a finálé. Megint kifeküdt. Mocorgott, felemelte a kezét... majd hirtelen elernyedt mint aki meghalt. Nemsokára hangos horkolás töltötte be a termet...

  ...   ....   .... és így tovább még hosszú perceken át amíg úgy döntöttem inkább haza megyek és elfelejtem a mai napot...