Egy ittas pvpzik.. Kurokoto vs. Chancery

"Messze van még, messze van még?" Cöh. A Shrek szamara jutott eszembe a nyavalygása hallatán. Egyszerűen nem tudom eldönteni, hogy lehet valaki ennyire egy begyepesedett.... had ne mondjam, micsoda.
-Nyugodj meg. -szólal meg Richard Parker a fejemben, mire elhessegetem a hangját. Róla sem tudom, kicsoda-micsoda, és kezd egyáltalán nem érdekelni a véleménye. Veszettül elegem van, és legszívesebben úgy elnáspángolnám ezt a beképzelt barmot, hogy megemlegeti.
-Nincs messze, csak az utcára jövünk ki egyenlőre. -mondom és szembeállok vele. Alig pár lépésnyire jöttem el a vendéglátótól, hisz nem hiába rendeltem meg a boromat, ha utána nem mennék vissza meginni. Karba tett kézzel hallgatom a bocsánatkérését, és igazából nem tudom, elhigyjem-e.
-Nem egyszer csaptak már be hasonló vagy ugyanilyen módon, és nem szívesen dőlök be a trükknek, akármennyire szeretnék hinni magának. De azt tisztelem, hogy legalább önnek volt mersze bocsánatot kérni, ezt még senki sem tette ezelőtt. Köszönöm. -vallom be és picit elszégyellem magam a dühömért. Eddig nem volt olyan kétszínű rohadék, aki őszintén vagy hazugságból bocsánatot kért volna, csak vigyorgott, hogy "ezt megszívtad". Mindenesetre újfent elraktározom magamban a dolgot, miközben előveszem a pálcámat és ellenőrzöm a felszerelésem.
-Először is arról, hogy milyen típusú legyen a párbaj. -mosolyodom el. Még mindig nem tudok hinni neki, de örülök, hogy végre egy olyan mondat is elhagyta a száját, ami nem csöpögött a rosszindulattól. Közben kikerestem a menüből a kellő pontokat és elküldtem neki a párbajmeghívást, azzal a beállítással, hogy a módját már ő választhatja meg, úgyis elmagyaráztam nagyvonalakban az alapjaikat. Nem tudom, mekkora szintű, milyen felszereléssel, igaz, erről neki sem lehet fogalma, de állok elébe bárminek. Ha veszítek, legalább talán béke lehet közöttünk, ha nyerek, akkor pedig én fogom felajánlani a békét.
Lelkem főnixmadara, kérlek, most segíts, hogy megint nyugodt legyen a lelkem.

Nem tehetek róla, jólesően kuncogok a meglepődése hallatán, hogy nem kell elmenni a küzdőterekig. -Túlzsúfolt lenne az a hely akkor. Én már szökőkútban is párbajoztam egyszer. -gondolok vissza a Junnal lezajlott esetre, mire Álomkelő rosszalló pillantással kezd méregetni, mintha azt fontolgatná, megint akarok-e vizet használni.
A pillanatnyi örömöt viszont azonnal felváltja a megkönnyebbült döbbenet és újfent elszégyellem magam. Szóval neki tényleg nincs senkije és semmije... ritka az ilyen, mert volt ismerősöm, akinek csak a hörcsöge halt meg, máris rinyált, hogy neki senkije sem maradt és mindenki bunkózik vele. Én meg szó szerint elfelejtettem, bolondként, hogy nem vagyok már egyedül. Odakint a valóságban ugyan csak Jay volt mellettem mindig, és néha őt se vettem számításba, mert gyűlöltem a gondolatát is, hogy csak őrá támaszkodjak mindig. De itt, a SAOban, máris több barátot szereztem, mint odakint 22 év alatt...
-Sajnálom. Ezt nem tudtam. -szívesen mondanám, hogy ha nem inna és kötekedne, máris lennének új szerettei, de inkább nem teszem. Tudom, milyen érzés elveszíteni egy fontos embert, és hogy abból milyen nehéz újra talpra állni. Nekem még megadatott a könnyítés, hogy alig voltam tizenvalahány éves, előttem állt az élet és a reménykedés, de a tanár úr már eleget élt ahhoz, hogy ez ne legyen olyan könnyű a számára. Lázasan elkezdek töprengeni azon, hogy segíthetnék neki... rossz szokásom, de nem tudok ellene mit tenni.
-Megértem. Én sem hiszem, hogy képes lennék Jay nélkül élni... -motyogom, majd a téma át is vált a párbajra ismét. Mondanám, hogy én is a teljes életest ajánlom, de már rá is nyomott a gombra, amit egy mosollyal nyugtázok és felkészülök.
Tehát íjász, és Kurokoto-nak hívják. Egyszer harcoltam íjász ellen, akkor vesztettem, de azóta rengeteget raktam a gyorsaságomra, hogy esélyesebb legyek. Amint lejár a számláló és elindul az első nyílvessző, én jobbra, ÁK pedig balra ugrik, hogy kitérjen előle. Mikor elsuhan mellettünk, látom a furcsa szellemképet. Mi a...?
Nem sokkal sikerül elkerülnöm, de az biztos, hogy nem vagyok kíváncsi annak a szellemképnek a hatására. Bizonyára ez a képessége, tehát óvatosnak kell lennem.
Álomkelő azonnal meg is indul félkörívben a tanárúr felé, hogy megízleltesse vele a karmait, én pedig felegyenesedem, erősen koncentrálok, és szinte érzem, ahogy valami kinyúlik ellenfelem felé. Ha minden jól alakul, a Pirokinézis hatására túlzottan is meleggé válhat a helyzete, de semmije sem gyullad ki, és nem is okoz sebzést.

//Off Chan autómatán használtam a képességem, használhatja a tanár úr? Azért csak rákérdezek. //

És igen mindjárt talál az első nyílvessző... és nem könnyedén kecsesen kitér előle a lány, mintha csak épp odaejtettem volna neki valamit, hogy ugyan vedd má fel. A rosseb vigye el. Szitkozódtam, azonban sokáig ezzel sem tudtam foglalkozni. Hisz az alkohol hiány hatására melegem lett. Igazán innom kellene, ezt juttatta eszembe elsőre, meg azt, hogy hova lett a macska. Kutyaszerű reflexszel fordultam ki a kis cicus karmai elől. Épp csak nem csaholtam hozzá, mint egy veszett vad. Tű éles karmocskái még a térkőre való érkezés előtt visszahúzódtak. A jámbor cicus vajon mit akart azokkal a kis finom metsző tűkkel. Remélem nem holmi pihe-puha párnának néz.
- Figyu neveld meg a macskád, ugrándozik itt össze-vissza, de tudod mit inkább ezt kapd el! - azzal kissé oldalra kifordítottam a lábam, a macskával mit sem törődve a távoli de biztosabb célpontra fókuszáltam. Nyíl az idegen, támasz és lő megjelent mögötte a második nyílvessző is ezúttal sokkal élesebb vonalat rajzolva a levegőben. Előző színeiben pompázik, ez nem is baj, belépéskor eleget gyakoroltam egy fán mire rájöttem, hogyan működik. Kicsit tőle jobbra céloztam, hátha újra arra mozdul ki. Így is vállát még talán eltalálja, de inkább mozdulására céloztam. Csak találjon be ezúttal. Harcban teljesen úgy éreztem magam, mint mikor Akirát lovagoltattam térdemen. Mennyit nevetett és hogy tetszett neki. Mindig sikongatott közben, hogy jelezze anya felé, mennyire jó dolga van. Böfizése is megesett, de itt most egyikünk sem fog büzifni, ugye Akira. Merevedett meg szemembe és valahol a lány háta mögött, megálltam és megpihentettem szemeim. Elveszve az emlékképeben. Mondott valamit korábban, de nem tartottam túl lényegesnek. Valami Jayhez biztosan van köze. szóval be ismerte tévedését. Már nem is veszekszik annyira, hogy milyen jó élni, ha nincs is miért. Remélem megmarad ebben az áldott állapotban. És nem csinál morális problémát belőle.

//Pontok szerint nem, de engedem :)Ha jól értettem a szabályokat, megtehetem, úgyhogy csak bátran //

ÁK elvéti, amitől érzem, hogy még dühösebb lesz és legszívesebben ízekre szaggatná a kis pondrót. Várakozás nélkül megfordul és megindul újra felé, hogy támadjon.
-Minek? Nekem ő a fegyverem. Csak a dolgát végzi. -vonok vállat mosolyogva, miközben figyelem az újabb lövés útját. Szokatlanul lassúnak tűnik számomra, és nem tudom, a Gyorsaságom miatt-e, vagy mert ez a Pirokinézis mostani hatása. Hagyjam, hogy betaláljon vagy sem? Normális esetben hagynám, de zavar az az átlátszó második mögötte, és nem szívesen hagynám, hogy eltaláljon. Valahogy mégis kíváncsi vagyok rá, vajon mennyit sebez az ellenfelem.
Kinyújtom balra az egyik lábam, de úgy teszek, mintha elkésnék, és hagyom hogy az első nyíl eltaláljon. A második elől már kecsesen kifordulok egy "Hoppá" kíséretében és már nézek is az értékeimre. Nem rossz sebzés, az biztos, de sokszor kéne eltalálnia ahhoz, hogy legyőzzön. Most először kerülök ilyen helyzetbe, hogy a jelek szerint egy nálam sokkal gyengébb ellenfélbe botlok, és szinte bánt, hogy játszanom kell vele... mit tegyek?
Azt, hogy közvetlenül támadjak, fölöslegesnek tartom, mivel úgyse sebzek semmit, a Pirokinézist pedig már megszakítottam és most várnom kell, hogy újra használhassam. Tehát minden a kis macskára hárul, aki remélhetőleg betalál, miközben Kuro a saját támadásával volt elfoglalva. Így azt is ki fogom tudni következtetni, mennyi időbe telne a csata az ő életerejével, és úgy már eldönthetem, mennyi ideig és hogyan játszunk majd egymással.
És talán azt is el fogom tudni dönteni, hogy most tényleg gonosz vagyok-e ezzel, avagy sem...

Páncél: +9

// Megjegyzés csak, ha az első nyíl talál, a második is Az amolyan kikerülhetetlen, találattól függ.//

Arcátlankodik, ez igazán tetszik, vajon meddig fogja bírni ellen. könnyű ellenfélnek tűnik, lássuk, mit tud. Azonban a kis girhes cica újra támad. Mit sem törődve a kitéréssel, újabb nyilat helyezek az ínra és feszíteném ki, amikor egy apró karmolás jelenik meg rajtam és az életerő csíkom sárgába zuhan.
- Mi a f.. fűszfándi rigó, fajtalan fattya volt ez?!!!- kiáltottam egyet. Ez a cica, ha még egyszer karmol életem vesztem. El is felejtettem, hogy íjam a kezemben van. És rúgtam volna egyet a macska felé, de nem, ezt megint csak nem kellene. Megkarmolja a lábam, ott halok meg. Az íjam két kézre fogtam és rendeltetésszerű használat mellett, egy jól irányzott ütést indítottam útjára, egyenesen a cica kobakja felé. Add, hogy belekábuljon a macska. És képtelen legyen folytatni a harcot. Csítelt!
- Ez bizony csítelés volt, valahogy kijátszottad a rendszert! – kezdtem jogosan hibáztatni a rendszert. Nem lehet más, hacsak nem magasabb szintű, de az kizárt! Nem lehetséges. Tekintetembe a keserűségen kívül némi, félelem is elkezdett burjánzani a lány felé. Tiszteletem iránta harcon kívül biztosan élni fog, és mivel meg fogja nyerni, valahogy el kell majd viselnem kis lány létére gúnyolódó szavait. Milyen játék ez ahol, a dedósok erősebbek lehetnek a felnőtteknél. Nem számít, mennyire vagyok gyors, ügyes és okos. Csak az számít, hogy az a hat pont mennyin áll. Sokkal jobb bármelyik fps játékom ennél a trágyánál. Miért kellett ezt a vackot bekapcsolnom. Jobb lett volna sörözve irtani a lurkókat. Soha, de soha nem fogom megbocsájtani neked Keiko, hogy meghaltál! Szemem sötétjébe, tompa fény került. Nem ezt még gondolatban sem szabad. Itt a pia azzal majd helyre jön minden. Vesztek egy cicafüles ellen. Ennek így kellett történnie. Kellett nekem kötekedni és szavába vágni. Megérdemlem jogosan, hisz lenéztem. Vicc ez az egész hely. Van értelme megerősödni? Ő ki akar jutni, valami Jay miatt. Én minek akarnék kijutni. Hogy az üres falakat bámuljam, hallgassam a gyerekszoba csendjét, vagy nézzem képeiket, miközben sírok.. Ez nem élet és igazán semmi. Legyek itt gyilkos és próbálgassam menyi igaz abból, amit az a muksó beszélt. Hát akkor ba.. nem. Ezeknek semmi értelme. Most vesztek, de előtte még szétcsapom a macska fejét! Azzal az íjam valamit ért. Hogy földet, vagy élőlényt, azt a szememben felgyülemlett könnyeim és haragom miatt elsőre nem láttam.

//OksaXD
Akkor ha jól számolom, 1-et vettél most le tőlem, de javíts ki, ha tévedek.//

-Nem volt csít. Állatidomár ellen harcol, ne felejtse el. Nekem az állatom a fegyverem, de cserébe neki feleannyi élete van, mint nekem. -árulom el, hogy valahogy segíthessem. Hiába üvöltözik megint, mint egy veszett farkas, a jelek szerint egyszerűen nem ismeri a különböző kasztok - vagy legalábbis az idomár - tulajdonságait. Ezzel, hogy elárultam a gyenge pontom, előnyt adtam neki, amit remélem picit, ki is használ, annak ellenére, hogy a gyorsaságunk még mindig jóval nagyobb.
Álomkelő, miután sikeresen támadott, büszkén odébb táncol, de az ütés csak-csak hirtelen éri és hátraperdül, hogy elkerülje a következőt. Mintha Kurokoto gyorsabb lenne, ha nem is sokkal, de ennek úgyse tulajdonítok - még - nagy figyelmet.
Álomkelő már lendülne a következő támadásra, de megállásra kényszerítem némán, aminek nagy kellemetlenül eleget tesz. Most szeretnék esélyt adni a tanárúrnak, hogy önállóan támadjon, és a jelek szerint el is kezdett a macskára figyelni helyettem. ÁK úgy táncol előle, mintha egy alélt egérrel játszana, de tisztán látom, hogy valami mégse stimmel...
Szinte látom, hogy az ellenfelem szó szerint elvesztette önmagát. Ha most megtámadnám és legyőzném, szívtelenség lenne, főleg, hogy eredetileg tanító céllal indítottuk a párbajt. Nem mondom, hogy nem lenne jó érzés a sok sértés és félreinformálás után lecsapni, mint a taxiórát, bebizonyítva, hogy legalább egyvalamiben jobb vagyok nála... de az nem én lennék.
-Most mi legyen?
Fogalmam sincs, tigrisem, fogalmam sincs.
Álomkelőt visszaparancsolom magam mellé, miután Kuro jóformán a földbe szúrja az íját közvetlenül az állatom mellett. Mély levegőt veszek, és ismét hagyom, hogy tegyem, amit érzek.
Odamegyek, egyedül, Kurokoto elé.
Felemelem a pálcát.
És akkorát suhintok a mellkasára, amekkorát csak tudok (valljuk be, egy testesebb férfi szúnyogcsípésnek sem nevezné a dolgot).
Sebzés nincs, a rendszer nem jelez semmit. Én pedig elszánt tekintettel nézek az ő könnyáztatta szemébe.
-Nyugodjon meg! Ha felzaklatott szívvel párbajozik, annak biztos vereség a vége.
Felejtse el, hogy nincs semmije vagy senkije. Találjon valamit, amiért harcolhat, legyen az a felesége emléke vagy valami más. Képzelje maga elé, Ő vajon mit akar? Hogy omoljon össze az első nagyobb szörny előtt, vagy hogy harcoljon és élje túl?

Páncél: +9
ÁK: 13/17

// 0.5-öt vettem le, két nyíl után jönne a -1 gyorsaság. De annak már vége is talált a macsek Másik dolog ÁK miben vesztett 4 életerőt? :O //

Még hogy nem volt csít, dühöngtem magamban tovább. Igaza volt két teremtmény ellen harcolok, de akkor is irdatlan sebzése van. Tizenkettő pontot vett le életemből és páncélomból. Még egy karmolás és tényleg vége a párbajnak. Wháááá felrobbanok. Azonban az emlékképek legyűrni látszanak, de ezt tovább nem hagyhatom. Elfogom veszíteni a párbajt és életemet is, talán. Erre már régóta felvagyok készülve. Azonban mit csinál a kislány.. Nézem ahogy sétál közelebb. Még mindig az íjam kétkézre fogva és vége egy utcakövön nyugszik. Mikor ideért egy pálcála megütött. Nem történt semmi, csak ott álltunk és papolt tovább. Most gondolatot olvas? Emelem fel mindkét szemöldököm egyszerre. Előbb mondtam zagyvaságot, de ennyi mindent biztosan nem mondtam el, vagy mégis... szánalom. Ennek híre megy, vége a tanári pályafutásomnak. Érdekes még mindig velem foglalkozik és érzéseimmel, meg halál ellenes kis lány ez biztosan. Valami örökélet imádó szekta tagja lehet, nem lehet más.
- Ez meg mivolt? Az a pálca ütés - még most sem tudtam mire vélni, hogy ennyire arcátlan és meg akar alázni azzal, hogy kivonja a nyüves macskát és helyette idejön kalimpálni. Vagy ezzel valami teljesen mási ismeretlen kifürkészhetetlen célja volt. Ha előveszem némi ismeretem, inkább az előbbi történt. És megpróbálja velem tudatni, hogy nincs esélyem, ergó addig játszik velem, amíg csak akar. Válaszától függően cselekszek. Néztem kimérten, vállát, és szemét. Mindenféle érzelem eltűnt arcomról, kedvesnek a mostani nézésem nem tudnám nevezni, de rohadtul nem is érzem magam kedves embernek.
- Az hogy ő mit akarna az jelen pillanatban nem lényeges. De az, hogy te mit az inkább. - próbáltam visszafogni szavaim, ez most pihi kör amúgy is elfáradtam és kell egy szusszanás, de erre kíváncsi vagyok, ennyire lenéz.. és az hogy mit akar, már sose fogod megtudni.

Életerő: 10
Páncél: 0

//Én már egyel számoltam, afféle "gyakorlatilag talált a második, csak a Chan egy vaksi barom" epizódunkat látják :DAbban számítottam, hogy megrúgtad, véletlenül az íjas sebzésedet vettem rá, de nembaj, utólag nem írom vissza, jó ez így XD Hmm... fogjuk rá, hogy rendkívül nagyot sóztál rá //

-...Maga egy átkozott bolond! -csúszik ki végül a számon és érzem, hogy könnyek szöknek a szemembe. Távolodom tőle egy lépést, és bár legszívesebben agyonütném, nem bírom megtenni. Ökölbe szorított kezekkel állok vele szemben tovább és folytatom.
-Engem ne vegyen számításba, nem ismer, nem tudja, mit akarok, miért küzdök. Én arra akarok kilyukadni, hogy Ön szerint mit gondolhat most Önről a felesége! Mert hogy semmi jót, abban biztos vagyok. -mondom ki végül, ami nyomta a szívem. -Én nem tudom, milyen ember volt, azt csak maga tudhatja, és ha tényleg ezt kívánta Öntől, hogy legyen egy iszákos, degenerált bolond, akkor áldásom rá, nem szóltam semmit. De ha nem, akkor igazán ideje lenne kihúznia a fejét a homokból és teljesíteni azt az utolsó kívánságot, amit kezdhetne azzal, hogy legyőzi az Ön előtt álló nagy szörnyeteget. -tárom szét a karjaimat, jelezve, hogy elsősorban magamra gondoltam. Nem érdekel már, nem akarok nyerni, szeretnék valami erőt fecskendezni a szerencsétlen szívébe.
-Én az IGAZI Kurokoto tanárúr ellen akarok harcolni. -hátrálok pár lépést, leengedve a karjaimat. Igazából pont nem az erősségem a lelkesítő beszéd, mert sosem jut eszembe semmi jó, de néha sikerül, néha nem. Remélem, most sikerül. Egy ilyen iszákos, imbolygó, síró férfit túl könnyű legyőzni még nekem is, pedig úgy sejtem, ha ereje teljében van, akkor nehezebb ellenfélt is jelent a párbajokban. Ha sikerülne rájönnie, hogy tiszta fejjel és higgadtan többre megy a harcokban, az már félsiker lenne.
Álomkelő meg is indul nagy rohammal, de az utolsó pillanatban elfordul a férfitól és egy nagyobb kőr megtételével visszatér mellém, hogy ugyanezt a másik oldalon folytassa. Hergelem. Valahogy ki kell belőle párologtatni az alkoholt, hát ha azzal felébreszthetjük az igazi ellenfelünket.

// XD embertelenül bitang erős lett Kurokoto //

Már épp szólni akartam volna, amikor letámadott, mondatok sorával, nem tudtam nem meghallani. Pedig kicsit sem érdekelt már, hogy ő mit akar. Azonban, mártírt, és megmentőt akar játszani. Visszarángatni, lelkem legmélyebb bugyrait, ahol szeretet megértés és jószívűség van.
- Nem érdekel, most már kicsit sem érdekel minek tart - magáztam le, fogaim összeértek és ropogtak szorításom alatt - elkésett, huszonnyolc évvel ezelőtt kellett volna ezt a fejemhez vágnod, akkor hatna. Az napon hagytak egyedül otthonomban. Kisemmiztek elvettek mindenem és bedugtak egy házba sok szerencsétlen közé. Akikből tolvajok, vagy maffiózók lettek. Kérdezed, hogy mit gondolhat rólam.. - ez engem is érdekelne, de abban nem hiszek, hogy visszatérne. A holtak a helyükön maradnak, dajkamesékben nem hiszek. Virtuális környezet, mint ebben sokkal több minden megengedett, de ennyire nem kebelez be egyetlen játék sem - semmit nem gondol rólam, már meghalt. Hogy mennyire lenne büszke rám, amit elvesztése óta tettem. Nem tudom és ő sem tudhatja, hiszen halott! Tarts, aminek akarsz - tértem vissza tegezésére, szavaim indulatosak, és inkább idegességgel átitatottak, arcomra se gyűlölet se megvetés, se rosszkedv nem íródik ki, szinte halott vonásaim mögül beszélek vele - egyetemen tanítok, egy igen nehéz tantárgyat. Egyetemes történelem. És ugyan minek húzzam ki a fejem a homokból, attól jobb lesz? Szerezzek meg egy nőt, akit nem fogok szeretni, mert halott kedvesem próbálnám pótolni. Adjak neki gyerekeket, akiket sose fogok úgy szeretni, mit kislányom és kisfiam.. amit mondasz az értelmetlen és így csak szörnyeteg lennék. Sokkal jobb így, legalább kevesebben utálnak, és nem utálnám magam azért, mert olyanba mentem bele, amivel más közelállónak ártok. Minek beszélek egyáltalán én veled - még hogy az igazi énemmel akar harcolni. Ez az igazi énem, aki van, de nem él. Pont! Elvágták ott, ahogy megtudtam, hogy lezuhant a repülő. Elvágták ott, ahol megtudtam, hogy karambolban meghaltak. Pont. Itt a sztori vége, közelemben meghalnak. Így jobb, ha mindenkit távol tartok. Gyűlölj, néztem rá szúrósabban a lányra, nem érdekel, legalább addig is élsz! Ostoba liba!
Nem tudok lenyugodni, mit képzel magáról ez a kis taknyos.. és már támad is, hátrébb húzódzkodott, ez által újra lehetőségem van használni az íjam. A macska rohan felém, de elfordul, nem sebzett meg. Úgy tudtam, nem mondta ki, csak játszadozik velem. Les...m, azzal egy nyílvesszőt ráhelyeztem az idegre, felhúztam, és útjára engedtem. A macska most pont háttal van. Így bármennyire is szerettem volna a lány szörny képébe lőni a nyílvesszőm, inkább a kis rohanó lényt céloztam be. Neem.. hova képzelsz, most kell az arcába lőni. Azzal célt változtattam és a lány felé indult útjára a pörgő forgó, süvítő nyílvessző.

-Nem-nem-nem, félreért! -miért gondol ilyenkor mindenki rögtön arra, hogy újra kéne házasodni vagy akármi? Én sem szeretnék hasonló esetben. -Nem azt mondom, hogy kezdjen csajozni, de legalább ismeretséget, barátokat szerezhetne. Mármint, elhiszem, hogy mekkora szívfájdalom érte... méghozzá ilyen régen... de ez még nem jogosítja fel arra, hogy mindenkit lenézzen, mintha maga több szenvedést viselt volna el náluk! Mindenki szenved valamekkora mértékben, és minden sokkal könnyebb lenne, ha tiszteletben tartanánk egymás fájdalmát! -próbálom magyarázni, de nem hiszem, hogy sikerrel járok. Ha eddig nem fogta fel a dolog lényegét, amit mondani akarok, akkor kétlem, hogy ezek után sikerülne neki. Ha egyszer elkönyvelte, hogy hülye vagyok, akkor ez a véleménye, kapálózhatok akárhogy, sosem fog megváltozni. Tapasztalatból tudom.
Vérzik a szívem, hogy megint ugyanaz történik, mint legutóbb. Ott kellett volna hagynom Kurokotot a söre mellett, mikor hozzám szólt, de senki sem láthat a jövőbe.
Hagyom, hogy eltaláljon a nyíllal, csak annyira mozdulok arrébb, hogy csak a vállamba fúródjon. Feladom. Aki hülye... tudjuk jól.
-Sajnálom. De nem én vagyok a bolond. Én segíteni akartam, de ha maga ahhoz is túl vak, hogy ezt észrevegye, akkor nem tudok mit tenni, és még egyszer ugyanabba a csapdába nem fogok beleesni. -mondom végül. Álomkelő azonmód irányt vált és a lehető leggyorsabban - ami mégis lassabbnak látszik, mint előtte -, ezúttal trükkök és hátrálás nélkül, karmait kimeresztve ugrik a tanárúrra, hogy bevigye a végső találatot.
Mozdulatlanul figyelem a jelenetet, és kétféle érzés kering bennem. Egyrészt örülök, hogy ezek után valószínűleg örökre elfelejthetem a tanárúrat. Visszamegyek Jayhez, kisírom magam pár nap alatt és visszahozom a mosolygós Chant. Másrészt viszont végtelenül szomorú vagyok, hogy megint kudarcot vallottam.
Kétszer-ismerd-meg-az-embert. Vajon ez megvolt kettő?

Páncél: +5
Eddig akkor kettő pontot vesztettem gyorsaságból, ha minden igaz ^^

Szenvtelenül hallgatom valószínűleg utolsó párbajbeli monológját. Félredöntött fejjel nézem a férfi eltorzult arcát, és fogalmam sincs, hogy süllyedhet valaki ennyire mélyre. Tudom, hogy lehetséges, de gyűlölöm a gondolatát is, nem hogy a látványát. Viszont még mindig nem hiszem el, hogy Kurokoto ne reménykedne valamiben. Ha tényleg olyan sok ideje haltak meg a szerettei, akkor ő maga is már rég meghalt volna. Már rég leugrott volna valahonnan, vagy felvágta volna az ereit. Lopva a saját csuklómra nézek, ahol már semmit sem látni, de sokáig húzódott rajt a halványfehér heg.
Egyszer adtam fel, de akkor se mertem elég mélyre vágni.
-Nem, nem tudom. Nem tudom, milyen érzés úgy bemenni üres házba, hogy előtte élet volt benne. Nem tudom, mert én olyan helyen nőttem fel, ahol én voltam az egyedüli gyerek, fogalmam sincs, mi az a gyerekzsivaj. Mindig üres házba tértem haza iskola után. Én még csak álmodozhatok arról, milyen lehet a házasélet azzal, akit szeretek, de azt még én is tudom, milyen érzés lehet az, ha elveszítem. Annyira nem vagyok hülye tyúk, hogy ne tudjam, az életnek van rossz oldala is.
Mikor felvillan az ablak, hogy megöljem-e, a nem-re kattintok, és mikor ÁK visszatér, megsimogatom a hátát.
-Ön nem adta fel. Ha feladta volna, már rég nem lenne az élők sorában. Valami mégis itt tartja. -mondom ki végül, amire gondolok, és visszasétálok az asztalához. Felhajtom a bort, ami az eltelt idő ellenére még kellemes maradt a rendszerkódnak hála, majd leteszek az asztalra annyi aranyat, amennyivel a két italért tartozom (ez utóbbit olyan lopakodva, hogy lehetőleg ne vegye észre).
-Nem azért halnak meg emberek, mert Ön a környezetükben van. Egyszerűen csak meghalnak. A dolognak semmi köze Önhöz vagy bárki máshoz. Viszont ha most megbocsájt, nekem mennem kell. Köszöntem a párbajt és a piát!
Megpróbálom mentálisan befogni a fülem, hogy ne halljam, amit esetleg még mond, de úgyis fogom. Nem vagyok az a típus, aki képes a szelektív hallásra. Fáj mindenem, mikor otthagyom a fiatal tanárt, és mikor már messze járok, sírva zuhanok össze egy sikátorban, miközben pötyögöm Yuichinak az üzenetet, hogy sajnálom, de csak holnap tudok üzlethelyiséget keresni.
Kurokoto. Megjegyzem ezt a nevet. Már most aggódom érte, pedig csak egy vadidegen, aki még porig is alázott és szétzúzta az önbizalmam apró pici cafatokra.
Nyertem, de már most elfelejtettem az egészet. Erre a győzelemre nem akarok emlékezni.

//Még ha rövid is lett, én élveztem :)Pár szint múlva kellene egy visszavágó
Részemről lezárva ^^//

Jól tudtam én, nem is tudja, hogy mit beszél, és még itt mondja a rizsát és rizsát, hogy mennyire békés és jó lehetnék az emberekkel. De nem ilyenek, végig leköptek, átnéztek rajtam, esetleg, ha gondjuk volt hátulról támadtak rám. Egyenesen a szemembe eddig ezen a kislányon kívül nem mondta senki, hogy baja lenne velem. Talán ez az egy, ami miatt egy nap valamibe fogom nézni, ezt viszont a szottyadt, fülére nem bízhatom, mert elbízná magát a kis.. mindegy. Jött is a macska és lekarcolta maradék életerőm. Azonban nem pixeleződtem el, nem haltam meg, hiába esett nullára az életerőm. És ráadásként a lány elől az előugró ablak is eltűnt.
- Igen, jól látod van, ami itt tart, de azt nem fogom csak úgy egy magadfajta változtató mester orrára kötni. Azzal végig néztem, ahogy lehajtja italát mond még valamit és távoz. El sétált, és remélem sose látom többet. Sok ezer játékos van még szóval van rá remény.
Visszaültem asztalomhoz és szép lassan életerőm megindult felfele, biztos kell majd neki idő míg felcsordogál eredeti állapotára. Úgyhogy felöntöttem a garatra, és közel két napon át ittam.
Most itt vagyok, az aréna előtt, amiről beszélt. Találtam egy másik játékost, akinek elég volt egy kokxi, hogy elmondja hol van, amit keresek. És milyen hű volt idáig elkísért, szóval a jutalma még egy kokxi. Azzal a lilás mező védte meg az arcon ütéstől. Nem tudom ki volt, milyen szinten, de könnyen megtört, durva stílusom általában ezt a hatást éri el. Tanárként tudom szavaim hogy használjam, de munkámon kívül én vagyok a rémálom, a kötekedő vad. És a pvp koronázatlan királya! Azzal beléptem az aréna kapuján, és latin mondások sora ostromolta az egyre inkább szárnyra kelő gondolataim.

//köszöntem a játékot, furcsa volt, és néhol fájt is Máskor is ^^ //