Re: Nyugati rész

by **Kyrena Juurei** Csüt. Jan. 03 2013, 22:31

A való világon kezdek gondolkozni séta közben. Ren vajon ott is így viselkedne velem? Szegény arcát ott eléggé eltorzítanák az ütések. Nem, nem valószínű, hogy ott is ennyire tűrné. Már csak a foglalkozása miatt sem. Vagy ő, vagy az ügynöke már rég rám hívta volna a rendőrséget bántalmazásért. Ezen egy ideig rágódom. Miért is bántom én őt? Nem tudom, csak úgy reflexből jön adott alkalmakkor. Most viszont sikerült visszafognom. Szerencsére. Éppen eleget kapott már a mai napra. Hagyni kell belőle másik alkalomra is. Mert remélem, hogy lesz. Nem hiszem el, hogy tényleg így gondolom így, de tényleg így van.
Nagyon meglepődtem, mikor mégis megengedte, hogy néha felképeljem. Ez igazán... Zavarba ejtő. Vajon mi vitte rá arra, hogy ezt az engedményt megtegye? Bár ennyi ütés után neki már biztosan mindegy.
- Köszönöm! Azért... Igyekszem visszafogni magam... - sóhajtom.
Egymást kinevettük, ami jó érzés volt. Már nem az, hogy rajtam nevetett, hanem hogy én rajta. Vagyis a kettő együtt. Ajh, bonyolult ez az egész! Regi viszont továbbra is vállamon strázsált. Még mindig annyira aranyos... Nem tudok betelni vele. És olyan puhák a tollai. *-*
- Hiszen te már engem választottál, nem? Mondjuk... Olyanról még nem hallottam, hogy valakinek egy boxzsák legyen a pete... - viccelődtem.
Remélem érti és nem fog megsértődni. Ha pedig igen, nos, majd megbékél. Ötletére bólintok. Előveszem a kristályt és már teleportálok is, velük együtt. Hirtelen indul meg velem. Alig bírom felvenni tempóját, de végül sikerül. A város nyugati részére kalauzol. Nem tudom, hogy mit keresünk, ő viszont bizonyára igen. Valami étteremhez, vagy mihez vezet és azonnal közli, hogy a cehhet ő állja. Miért hagynám én mindezt? Legszívesebben nem tenném. Elvégre attól, hogy lány vagyok, még tudok magamról gondoskodni, nem az ő dolga lenne. Mégis, tartok attól, hogy azzal csak megbántanám. És néha jól esik ez a fajta törődés, beismerem. Ismét leharcolok magammal egy fárasztó csatát, aztán hajamba túrok.
- Rendben... De... Ha te fizetsz, te is válassz nekem valami finomat... Te otthonosabban mozogsz errefelé. Nekem viszont eddig csupa borzasztó kosztot sikerült kiválasztanom... Remélem te sikeresebb leszel - kuncogom.
Ezzel le is tudtam a választást. Igazat mondtam, természetesen. Épp ezért remélem, hogy ő tudja, hogy mit kell választani. Én addig Regivel foglalkozok. Még mindig a vállamon pihen. Ismételten végigsimítok tollain és elmosolyodom közben.
- Lehet, hogy tényleg el kellene csábítanom tőled... Nem biztos, hogy most nehéz lenne...

by **Ryuninji Ren** Csüt. Jan. 03 2013, 23:49

Nagy nehezen, de belegyeztem, hogyha szükségét érzi akkor nyugodtan lekeverhet nekem egy-két pofont… de csak akkor ha feltétlen szükséges, és nem bír a szadista hajlamaival. Ennyit igazán megtehetek érte.. főleg miután annyit szenvedett a rémálmai miatt..
- Igazán kedves tőled Juu… cserébe én is visszafogom a perverz vágyaimat.. mondjuk, már nem esik annyira nehezemre mint az elején..- örültem annak amit Juu mondott.. sokat jelentett nekem, hogy megpróbálja elkerülni, hogy szadista énje felülkerekedjen… és ezzel valamilyen szinten engem próbál megvédeni. Reginald megkörnyékezte a lánykát.. de ha ő nem bánja, akkor én nem szólok bele.. Nekem úgy tűnik, hogy jól kijönnek egymással.. Juu szavain elnevettem magam.. Nem tehettem mást.. Valóban vicces volt a feltevés, hogy én a petje lennék.. Egyáltalán nem vettem ezt zokon.. viccnek szánta és annak is fogtam fel.
- Hát… akkor elmondhatod magadról, hogy különleges vagy.. mert még a petednek is van egy pete ami már nem semmi.. még a végén szobrot is állítanak neked..- viccelődtem én is egy kicsit.. Szerencsére nem kellett újra megtennünk a hosszú tat helyette a teleport kristályokat használtuk. Mikor már a városban voltunk Juu-t elvittem egy jk étterembe… amit már ismertem, mert ettem itt egy jó párszor. Felajánlottam, hogy én állok mindent.. kicsit elgondolkozott rajta.. meg is fordult a fejemben, hogy talán nem kellett volna.. végül belement… meg is könnyebbültem..
- Ahogy akarod. – válaszoltam és már gondolkodtam is az ételsoron, amit enni fogunk.. Remélem, hogy nem vegetáriánus.. mert én hús nélkül nem tudok élni. Regi nagyon ragaszkodott Juu-hoz.. akárcsak én.. ezért nem is nehezteltem rá emiatt..
- Engem már elcsábítottál.. Tehát veheted úgy hogy őt is…- feleltem mosolyogva és visszatértem az ételekre.
- Hmm akkor legyen az előétel Füstölt lazac carpaccio limehabbal… - választottam ki az előételt és már néztem is tovább.
- Főételnek meg legyen mondjuk wellington bélszín.. én átsütve kérem az enyémet és te a tiédet??- kérdeztem meg, mert lehet ő angolosan szereti, vagy médiumra sütve…
- A desszertet azt rád hagyom.. bár édesszájú vagyok… dönts te… én szinte mindent megeszek.. – feleltem és Ha Juu döntött akkor rendeltem az ételt..

by **Kyrena Juurei** Pént. Jan. 04 2013, 19:04

Ígéretemért cserébe ő is megígérte, hogy visszafogja perverz késztetéseit. Elmondása szerint ez már sokkal könnyebben megy neki, mint kezdetben. Nekem viszont... Nagyon nehezen. Csak most jövök rá, hogy neki milyen nehéz lehet. Be kell valljam, most nagyot nőtt a szememben. Lehet, hogy nekem nem fog sikerülni az, hogy visszafogjam magam. Akkor mi lesz? Sok dolog nem fog változni, de mégsem igazságos, hogy ő nem perverzkedik, én meg ütöm. Mondjuk... Az ütésemet maximum zokon veszi, hátránya nem származik belőle. Az ő viselkedésére viszont én elég rosszul reagálok. Amiről... Mondanom sem kell, nem én tehetek.
A viccemet egész jól fogadta. Sőt, jobban, mint hittem. Egész... Nem, nagyon viccesen. Fel is nevetek rajta, majd megrázom fejem.
- Az utóbbitól azért nem félek. Nem hiszem, hogy viszont fogom látni magam valahol, valamelyik téren. Na meg... Akkor mit kezdenél? A mesékben mindenki a hősnőre vágyik... - kacsintottam.
Jól fogadta, hogy rá bíztam a választást. Arról nem is beszélve, hogy olyan, mintha önként átadná nekem Regit. Vagyis... Nem is tudom, hogy fogalmazzak. Azt hiszem, nincs ellenére, hogy a madár rajtam tanyázik, nem pedig rajta. És nekem sincs.
- Remek, akkor nem bánod, ha mostantól az én petem lesz? - kérdem csillogó szemekkel.
Szépen is néznénk ki. Egy kardforgató, pettel az oldalán és egy állatidomár állatka nélkül. Én még csak kinéznék valahogy. De Ren mit kezdene magával, főleg, hogy sebzése nemigen van. Nem... Nem vehetem el tőle Regit. És valahol, legbelül, rá kell jönnöm, hogy nem is akarnám. Az a két jómadár párban jár, akármerre is jussanak. Ahogy társam sorolja az ételeket, melyeket választott, összefut a virtuális nyál a számban. Úgy érzem, egyre éhesebb leszek minden egyes fogás nevének kiejtésével. Aztán persze kérdéseket is kapok. Azonnal a desszerten kezdek el gondolkozni. Azt mondta, hogy szinte mindent megeszik. Remélem, hogy nem azt választom, amit pont nem. Azt hiszem, már tudom is, hogy mit ennék szívesen...
- A bélszínt én is átsütve kérném... Desszertnek meg... Tudom, hogy a többi választás után egyszerűnek hangzik, de mit szólnál egy sima palacsintához? Amióta itt vagyok nem ettem és... Kezd hiányozni... - magyarázom választásom okát is.
Igen... Szinte érzem a számban Moko fenséges palacsintájának az ízét, amit mindig megkaptam a reggelim mellé. Egek... Annyira hiányzik az a veszekedős nőszemély! Olyan, mintha a testvérem lenne... Vagy anyám... Vagy nem tudom... Minden ilyesféle rokon összegyúrva... Igen, ez az!

by **Ryuninji Ren** Pént. Jan. 04 2013, 22:45

Ennyi pofon kiadása után az normális, ha megéhezik az ember.. és Juu nem egyet, nem kettőt, hanem isten tudja mennyi pofont adott ma már nekem.. olyan öt körül már gondoltam nem számolom tovább, mert biztosra vettem, hogy kapok még egy-kettőt.. Szerencsére tényleg csak egyet.. meg is könnyebbültem mikor az utolsó necces esetnél Juu-nak sikerült visszafognia magát. A gyomorkorgások jelezték, hogy ideje harapni valamit.. Körülbelül már nyolc órája vagyunk együtt és én csak egy jégkrémet ettem, míg Juu semmit sem.. kitudja hogy evett-e valamit.. Ezért is vagyunk mi most egy kajáldában.. étteremben, ha úgy jobban tetszik.
- Hogy mit is kezdenék?? Hmm.. fogós kérdés.. annyi biztos, hogy nagyon féltékeny lennék.. és megpróbálnám elhessegetni a sok udvarlódat.. ha kell erőszakkal is…- mondtam kuncogva, de attól még teljesen komolyan gondoltam. Regi még mindig Juu vállán ült.. mintha nem is akarna elszakadni tőle.. Tehát úgy érez ahogy én, mert én sem akarok elszakadni ettől a lánytól..
- Hát… ha szeretnéd, a tiéd lehet, de azért harcokra, meg küldikre visszakérném… nélküle picit nehezebb dolgom lenne az tuti. De amúgy vigyázhatsz rá ha szeretnél.. - egyeztem bele.. ha szeretné dögönyözni a petemet hát nyugodtan.. Regi is szeretné biztos, de én nem nagyon érzek az ilyenekre késztetést.. Ez amolyan női dolog lehet. A rendelést rám bízta.. így azt meg is tettem… a desszertet viszont mindenféle képen neki kellett választania.. abból nem engedtem..
- Legyen.. úgy is él halok a kalória palacsintáért.. fagyi plusz palacsinta csoki öntettel és tejszínhabbal… hmmmm.. isteni.. - Ezután a rendelés meg is történt és lassan ki is hozták az előételt..
- Akkor jó étvágyat. – Neki is áltam a lazacnak.. a limehabot kicsit hanyagoltam, de azért ettem hozzá mert úgy adja ki az ízét rendesen.. Elég kis adag volt, de ilyen egy előétel, majd jött a főfogás.. a bélszínek jól átsütve..
- Igen.. ez már kaja.. Remélem ízleni fog.. és nem rendeltem rosszat..- feleltem és ezt is elkezdtem falatozni.. mennyei volt.. imádom a húst.. szerény véleményem szerint a tökéletes kaja a pörkölt fasírtal.. legalább ilyen húsarány az igazi.
- Ez mennyei volt… de következzék a fénypont..- már alig vártam az én a palacsintámat és amint letették elém már neki is estem..
- Hmmm.. – mi tagadás.. nagyon édesszájú vagyok.. nagyon nagyon.. A tényért alaposan letakarítottam.. finom volt.. nagyon..
- Húúú de tele vagyok.. – feleltem fizetés után… majd fel is keltem..
- Szeretnél még valamit csinálni Juu??? Bátran.. ne fogd vissza magad.. Látni szeretném még a mosolyod..

by **Kyrena Juurei** Szomb. Jan. 05 2013, 23:00

- Te, meg az erőszak? Nehezen tudom elképzelni. Nem inkább Regi és az erőszak? - nevetem.
Ez igaz, hogy csak erre a világra működő felállás, de a valódi világban van olyan személy, akire az ilyen ügyeket ráhagyhatom. Valószínűleg Rent is félre állítaná az útból, amennyiben nem szólnék neki, hogy mi a helyzet. Ezen viszont rá érek még gondolkozni. Most itt vagyunk, ebben a valóságban. De azért vicces lehet Ren féltékenyen. Kíváncsi vagyok, hogy milyen képet vágna.
A szárnyast meglepően könnyen átengedné. Alig hiszek a fülemnek. Nem hittem volna, hogy csak így megszabadulna társától a kedvemért. Persze, harcra visszakövetelné, de akkor is. A madárra nézek és megsimogatom a fejét. Még mindig olyan aranyos... Egyszerűen nem lehet neki ellenállni. A puha tollak mintha vonzanák ujjaimat, hogy újra és újra simítsanak rajta végig.
- Nem félsz attól, hogy emiatt a kijelentésed miatt megsértődik rád? Mellesleg... Lehet, hogy később nem akarom visszaadni. Vagy ő nem akar majd visszamenni... - nevetem.
A palacsintába beleegyezik. A mód, hogy hogyan is kellene fogyasztani elég csábítóan hangzik. Nem mellesleg jó hosszú fogyókúrának, ami elfogyasztása után kezdődhetne. Még jó, hogy ilyesmi miatt sosem kellett aggódnom. Egyébként sem eszek valami sokat.
- Jó étvágyat! - kívánok én is kellő ambíciót az evéshez, bár ahogy látom, nincs rá szükség.
És nekem sincs, tekintve, hogy éhes vagyok. Apró, jól rágható falatokat metszek le az elém rakott halból, majd hamarosan túl is teszem rajta magam. Ezek után jöhet a bélszín. Bár annyira már nem vagyok éhes. Valószínűleg... Nagyobb volt a szemem, mint a szám. Vagyis... Jelen esetben a fülem, mivel a fogások nevét csak hallottam, mielőtt Ren megrendelte volna őket. A főfogásnak éppen ezért csak felét sikerül letuszkolnom. Gondolva, hogy a desszertnek is hagyok néhány falatnyi helyet. Lehet, hogy ma nem ettem semmit, de egyszerre akkor sem megy le több, hiába próbálkozom. A palacsintámból is eszegetek, de hogy az ne menjen kárba, a végét, amit nem bírok megenni, felajánlom Reginek, hátha elfogadja. A fagyi elfogyasztásából ítélve ő is édesszájú lehet. Olyan az állat, amilyen a gazdája... Vagy lehet, hogy fordítva?
- Köszönöm a vacsorát! Neked hála sikerült igazán ízletes ételeket ennem, most először, amióta itt vagyok... - mosolyodom el, miután Ren fizet.
Kérdésén elgondolkozok. Lehet, hogy féltem, hogy ilyet kérdez? Nos... Jobban belegondolva, meglehet. Eddig mindig megszoktam, hogy semmi szabad beleszólásom nincs jóformán az életembe. Most pedig... A magam ura lehetek. Erre hiányolom az útmutatást. Még akkor is, ha sokszor ellenszegülök. Mit is lehetne itt csinálni...? Igazából pihenni is lenne kedvem. Azok után, hogy ismét megtapasztaltam, milyen hosszabb ideig, nyugodtan aludni, ismét vágyom rá. Nem is kicsit. Valahogy be kell pótolnom az eddigi elmaradást, alvás terén. Az is igaz viszont, hogy nem egyetlen nap alatt kellene bepótolni mindezt.
- Ah... Sajnálom, nem volt túl sok alkalmam gyakorolni a programszervezést... És azt sem tudom igazán, hogy mit lehetne itt csinálni... Mit szólnál, ha... Csak sétálnánk egy kicsit? Vagy... Ha van ötleted...
Inkább elhallgatok. Abból sosem lehet baj. így is érzem, hogy arcom egyre jobban vörösödik zavaromban. Nem akarok úgy kinézni, mint egy virtuális cékla, úgyhogy inkább igyekszem megnyugodni. Lehetőleg úgy, hogy a fiú ne lássa arcomat.

by **Ryuninji Ren** Vas. Jan. 06 2013, 14:47

- Héééé.. téged is csak azért nembántottalak, mert nő vagy... nőkre nem emelek kezet.. csak ha nagyon, de nagyon muszáj... különben nem.. Ezért bíztam akkor mindent Reginald-ra.- magyaráztam meg egy kicsit.... akármikor folyamodhatok erőszakhoz... csak kell hozzá egy rendes ok. A lányka kicsit meglepődött azon, hogy a petem ilyen könnyen átengedném... pedig simán.. mivel nem nagyon számdékoztam hosszabb távra magára hagyni Juu-t.. így meg Reginald folyton ott lenne ahol én... szóval nincs jelentősége, hogy kinek a vállán pihen.
- Neeem.. Regi nem az a sértődékeny és amint láthatod szeret veled lenni, de ha hívnám idejönne, mert a gazdi én vagyok... – nyújtottam ki a nyelvem, majd együtt nevettem vele. Végül meghozták az előételt és csendben falatoztunk tovább.. mind el is fogyott... a főétel a partnerem számára már nehezebb diónak mminősült,mert a felét meghagyta.... Hát igen.. a lányok nem tudnak annyit eni mint mi férfiak.. én simán befaltam mindnet.. főleg a desszertet.. Regi is elfogadta a palacsinta maradékát és hálásan simult Juu arcához.. és neki is látott.
- Nem tettem semmi különöset.. engem mindig feldob egy kis finom kaja... – ezzel remélem megint gyarapítottam a jó és vidám emlékeit.. Kérdésemen elgondolkodott egy nagyon picit.. talán még nem szokta meg a társaságom, vagy valami ilyesmi történhetett. De megkaptama választ hamarosan.. csak nem szokott hozzá a programszervezéshez.. nos.. ezzel nem lehet mit kezdeni.. majd hozzá fog szokni.. de kezdetnek elég jó ötletel ált elő. A kis arcpíron megint kuncognom kellett.. elég aranyos ailyenkor.. mmikor ennyire zavarban van..
- Remek öltelt.. menjünk..- Fogtam meg a kezést ismét, ha engedélyt adott rá, majd kimentünk az épületből és csak sétálgattunk az utcán lassú tempóban..
- Hogy érzed most magad?? Velem?? - már egy ideje foglalkoztat ez a kérdés, hogy csak azért van-e velem mert kicsit erőszakos vagyok, vagy azért mert esetleg velem is szeretne lenni.. az én szemszögemből nem mindegy a dolog.
- Mert én nagyon is jól érzem magam veled... főleg mióta nem pofozkodsz olyan sűrűn.. igen.. azóta mégjoban.. de előtte sem éreztem magam rosszul..- kuncogtam... tényleg jó volt vele lenni.. és uralkodni is próbál magán a kedvemért.. már egy ideje nem is kaptam fülest, vagy bárminemű bántalmazást tőle.

by **Kyrena Juurei** Vas. Jan. 06 2013, 17:11

- Tényleg nem tettél semmit? Hát, jó... Ez esetben, a jutalom is elmaradhat... - gondolkozok hangosan, majd vállat vonok mosolyogva.
A további teendőkön elgondolkoztam. Valójában ebben a világban csak vaktában találgathatnék, hogy mit lehetne csinálni. A valódi életben sosem hagyták, hogy én döntsek. Ez a női nem képviselőinek sorsa... Legalábbis a legtöbbnek. Ha kettesben mentem valahova valakivel, akkor is ő választott. És mivel a színvonalat tartani kell, hogy apám előtt jó színben tűnjenek fel, természetes volt, hogy egy nagy hírű étterem, vagy egyéb volt, ahova elvonszoltak. Legtöbbször úgy, hogy semmi kedvem nem volt az egészhez. Mégis... Ez volt a kötelességem. Egyesek szerint, legalábbis. Az utóbbi időben szerencsére ön és kölcsönkért erőnek hála megúsztam az ilyen eseteket. Legnagyobb megkönnyebbülésemre, mondanom sem kell. Ren végül beleegyezik a sétába. Sőt, jó ötletnek tartja.
- Ugye... Nem csak azért mondod, hogy remek ötlet, mert én hoztam fel? Az elég... gáz lenne... - sóhajtom.
- Ha van véleményed, azt igenis mond ki, rendben?! - kérlelem.
Sőt, lehet, hogy hangom inkább már parancsoló volt, de ebből nem vagyok hajlandó engedni. Ezek után elég érdekes kérdést kapok. Komoly fejtörést okoz. Hogy hogyan érzem most magam? Vele...? Nem inkább velük? Azt hiszem, ez lényegtelen. Bár annyira nem is. Így, hogy nem kettesben sétálgatunk, nem annyira zavaró. Azt hiszem... Mielőtt válaszolhatnék, megosztja velem azt, hogy ő hogyan érez. Mondanom sem kell, jó érzés volt hallani. Mikor pedig az ütések említésre kerültek, halkan kuncogtam én is.
- Azért... Ne hidd, hogy nem kapsz több ütést. Ahogy fáradok, egyre nehezebb lesz visszafognom magam. Még így is nehéz, pedig most kipihentnek mondhatom magam... - sóhajtok ismét.
Hirtelen megtorpanok. Nem is tudom, hogy miért. Az égre emelem tekintetem, miközben kicsit szorítok kezén, mi enyémet fogja.
- Hogy... Hogyan érzek? Azt hiszem... Jobb, ha őszintén beszélek... - vezetem fel mondandóm, bár lehet, hogy kissé rosszul.
- Elég... Furcsa. Furcsa ez a számomra mérhetetlen szabadság, ami ebben a világban az enyém. Azt csinálhatom, amit akarok, oda mehetek, ahova akarok... Bizonyos kereteken belül. És... Azzal lehetek, akivel akarok, amennyiben ő is jónak látja... - mosolyodom el.
- Azt hiszem... Ezzel választ is adtam a kérdésre... Legalábbis részben. A másik fele pedig... Most egészen nyugodtnak érzem magam és... Hosszú idő óta... talán boldognak? Igen... Ez lenne a megfelelő szó. Azt hiszem... - suttogom az ég felé emelt tekintettel.
- Mennyünk tovább! - szólalok meg némi hallgatás után és el is indulok.

by **Ryuninji Ren** Vas. Jan. 06 2013, 18:59

Juu szavai után jöttem rá, hogy elképesztően nagy hibát vétettem, mert tagadtam, hogy bármi érdemlegeset is tettem volna.. ezt rosszul tetttem, mert a hallottak alapján talán járt volna érte egy kis jutalom.. Talán épp egy kellemes smaxitól fosztotam meg magamat ezzel a cselekedetemmel... ez elég lehangoló..
- Öhm.. ha úgy érzed.. megérdemlem akkor persze elfogadom a jutalmat...- mosolyogva próbáltam helyrehozni a hibámat.. vagy összejön, vagy nem, de egy próbát természetesenmegért... örökké bántam volna, ha nem így teszek... és az örökké sok idő. A további program megszervezését Juu-ra hagytam akinek talán egy kis gondot okoztam ezzel, de tökéletesen megoldotta a problémát. Kézenfogva sétáltunk tovább az utcákon.. nagyon kellemes volt.
- Ugyan... ilyenre ne is gondolj.. Ha lesz jobb ötletem, majd mondom.. egyenlőre maradjunk a sétánál. – Következő kérdésem is meglepte a lánykát.. pedig jogos volt és engem érdekelt, hogy egyáltalán jól érzi-e magát velem.. Igaz elég későn jutott az eszembe, hogy megkérdezzem... jobb későn mint soha..
- Igen tudom... de akkor is haladás, hogy már ennyi időt kibírtál... sokat fejlődtél pár óra alatt..- viccelődtem... tisztában voltam vele, hogy lesz még részem pár fülesben... de nem igazán zavart. Hírtelen álltunk meg és Juu az eget kezdte fűrkészni.. nem értettem miért.. biztos csak gí gondolkodott a válaszon.... Kicsit szorítot kezem fogásán.. nem zavart... majd kaptam a választ... megint alaposan körülírta a lényeget.. sosem mondja ki tizsa nélkül, hogy mit is érez.. Ez is valami azért.. és persze nem vagyok annyira ostoba, hogy így ne fognám fel a lényeget. És jól esett amit búrkolva elmondott..
- Muszáj mindent így.. ködösítve tudatnod velem??- kérdeztem kuncova. majd egy puszit adtam neki az arcára, miközben továbbra is kémllete az eget...
- Örülök, hogy boldog vagy...- feleltem majd indultunk is tovább.. Kellemes volt ez a séta
- Tudod az az igazság, hogy még sosem sétáltam így .. egy lánnyal sem.. És mit ne mondjak.. jó érzés... persze az ágyjelenetet nem múlja felól, de tetszik ez a része is..- a végét már nevetve mondtam.. remélem nem kapok megint pofont.. Juu-nál ezt nem lehet kiszámítani..

by **Kyrena Juurei** Vas. Jan. 06 2013, 22:00

Reakciója szavaim után, egészen kiszámítható. Még szép, hogy szeretné azt az állítólagos jutalmat, csakhogy most már nem kapja meg. Igen, gonosz módon eltitkoltam, de ha megemlítem neki, biztos hősként tekintett volna magára.
- Késő bánat... - nevetem.
Kézen fogva sétálni nem is olyan rossz dolog. Lehet, hogy kicsit csöpögős, bár amíg nem látom magunkat kívülről, ez sem igazán zavar. Az pedig nem lehetséges, így semmiféle ellenvetésem nem lehet. Egyelőre. Szavai némiképp megnyugtattak. Talán... tényleg nem azért mondta, amit, hogy a kedvemben járjon. Lehet, hogy ő sem tudott volna jobbat kitalálni? Nem, azt nem hiszem... Elvégre ő vitt el a tisztásra is. Meg az imént ő vitt el enni. Ezek a dolgok nem lehettek olyan jók, csak úgy véletlen. Mindig tudta, hogy mire van szükségem. Egy nyugodt hely, vagy egy jó vacsora. Igaz, hogy mindennek jelét adtam, amiből könnyen rájöhetett, de ő tudta a megoldást.
- Szóval haladás? Inkább azt mondanám, hogy... Csak most gondolkoztam el azon, hogy talán ellenállhatnék kicsit a pofozási kényszernek - magyarázom.
Az eget bámulva elmondtam neki, hogy mit is érzek. Nem volt egyszerű. És igen, kicsit hosszúra sikeredett a válasz, de én nem bánom. Talán így drámaibb volt a hatás, ki tudja, hogy mi késztet erre. Na jó, igenis tudom, hogy miért úgy fejezem ki gondolataimat, ahogyan. Csak eddig nem ismertem be még magamnak sem. De annyi mindent elmondtam már neki, egyel több, vagy kevesebb, mit számít? Amennyiben ilyen apróságról van szó, persze...
- Igazság szerint... Sokszor én is eközben a ködösítés közben jövök rá, hogy mit is érzek. Ilyenkor... Tisztázódik bennem. Amikor meg eleve tudom, akkor sem árt, hogy járasd kicsit az agyad - kuncogom.
Furcsa... Ezt a kuncogást is tőle vettem át. Vagyis... Előtte is csináltam, de sokkal ritkábban. Mondjuk nem is csodálom, hiszen alkalmam sem volt ilyesmit csinálni. Nem... Sokkal inkább kedvem nem volt. A hangulatomat sokszor legyilkolták. A puszit egy mosollyal fogadtam, aztán indultunk is. Még egy aprócska titkot sikerül megtudnom a fiúról. Ő maga mondja el nekem, természetesen. Ezek szerint egy cipőben járunk. Ő sem sétál túl sokat kézen fogva az ellenkező nem képviselőjével. Persze, ez sem maradhat így teljesen. A kellemes hangulatot azonnal képes volt romokká változtatni. Kezét nem eresztem el, de szabad kezem ökölbe szorul. Testem remegni kezd, s látszik, hogy igyekszem uralkodni magamon. De miért is? A remegés lassan alább hagy. A veszély kezd eltűnni, legalábbis látszatra.
- Nem... Most nem fogom vissza magam! - szólalok fel hirtelen és már lendítem is szabad kezem, miközben a másikkal megszorítom kezét, hogy ne tudjon menekülni.
Legalábbis elképzeléseim szerint nem tud. Minden esetre, ha sikerrel járok, ha nem, akkor is elengedem kezét.
- Mi lenne, ha legközelebb nem velem osztanád meg, hogy milyenek voltak az ágyjeleneteid? Tudod... Elárulok egy titkot, az ilyesmit... Az én nemembe tartozók nemigen szeretik... - mérgelődök egy sort.
- Chö!
Fogom magam, hátat fordítok neki és elindulok. Igen, valóban rosszul érintett ez az egész. Talán még rosszabbul is, mint másokat. Tekintve, hogy még a csókkal is akadnak gondjaim... Azzal, hogy uralkodjak magamon. Hogy elzárjam elmém egy részét, csak azért, hogy képes legyek őt megcsókolni, vagy hagyni, hogy ő megtegye. Cseppet sem könnyű mindig megcsinálni, sokszor alig sikerül. Erre ő... Ah, nem is értem miért töröm magam! Inkább csak tovább fortyogok dühömben, miközben megyek... Valamerre.

by **Ryuninji Ren** Vas. Jan. 06 2013, 23:58

Ahogyan azt várni lehetett elszalasztottam a lehetőségemet a jutalomra.. legközelebb majd előre gondolkodok egy ilyen szituációban, nehogy újra megtörténhessen ez az eset.. az nem lenne kellemes.. épp elég egyszer lemaradni egy jó kis smaciról.
- Az is valami.. főleg ha emiatt nem kapok több pofont.. – kedvemre való ez a kis kézen fogva sétálás.. Mikor megálltunk elmondta, hogy mit is érez.. igaz ködösített, de ez engem nem zavart mert a lényeget sikerűlt felfognom, másra pedig nem is volt szükségem..
- Nem.. igazad van.. nem árt meg egy kicsit sem... bár néha kicsit jobban örülnék, ha a lényeget mondanád, de ha már ilyen költői hajlamokkal lettél megáldva, akkor nem bánom,ha használod a tehetséged... Tedd ha jól esik.. Addig míg értem nem lesz belőle semmi gond se félreértés. – A puszimat szerencsére mosollyal fogadta.. így nem kellett féljek a pofontól... de ami eután következett.. nah az már megint egy hírtelen fordulat volt. Szavaimra Juu megint fursán kezdett viselkedni.. megszorította a kezem és figyelmeztetett, hogy egyáltalán nem fogja vissza magát, majd kaptam is egy pofont.. csak kamilláztam megint, hogy mi a fene történt.. Ennyire durva dolgot nem mondtam neki és még cask azt is viccnek szántam, vagy akkor ő mindek gondolta a nevetésemet?? Furcsa köhögésnek?? Vagy valami rohamnak?? Ez még semmi.. ki is oktat.. csupán azért mert nem értette a viccet.. sőt.. megfordul és már megint elakar sétálni.. Kezdem únni az egészet... folyton utána rohangálok mint egy bolond.. azért nekem is van büszkeségem nem is kicsi.. Ezt már nem hagyhatom ennyiben.. Utána rohanok és hátulról átölelem.. szorosan és nem szándékozom egykönnyen elengedni.
- Most végighallgatsz Kyrena Juurei..- szólítottam meg a teljse nevén, ahogy anyu szokott engem mikor rossz fát teszek a tűzre.. igaz csak régebben volt így.. de tudtam, hogy akkor nagy leszídást kapok.
- Miért kell neked minden viccet komolyan venni?? Tudod nekem is elég nehéz.. Számomra is tökéletesen új ez ahelyzet.. Nem szoktam hozzá, hogy megválogassam a szavaimat, de a kedvedért mindent elkövetek.. erre néha kicsúszik egy számodra kellemetlen poén és azonnal felképelsz... Sőt még faképnél is akarsz hagyni. Mosolyogva tűrtem, hoyg annyiszor megütötték, degradáltál, sértegettél.. olyan szinten fogtam vissza és aláztam meg magam mint még soha.. csakis a te kedvedért.. Nekem is rosszul esett egy két dolog.. de nem tettem szová.. tűrtem a végsőkig... Tudod, hogy miért?? Mert szeretlek.. nem is kicsit... igen én kimerem mondani.. .. Ennek ellenére te már ennyitől elmenekülsz... Nem csak neked nehéz ez az egész...- fakadtam ki.. kiadtam magamból a mai nap sérelmeit és azthiszem, hogy sikerűlt úgy elmondanom, hogy ne legyen sértődés a vége. Megértem Juu-t, de kicsit lehetne ő is megértőbb.. nekem sem egyszerű.. sőt.. nagyon bonyolult és újszerű... Továbbra sem engedem el..félek, hogy elmegy.. Ezzel a kis monológommal felkeltettem pár jk figyelmét, de nem érdekelt.. ha kell kikiabálom, hogy mit érzek a lány iránt.
- Ne legyél ennyire makacs.. és engedd, hogy szeresselek.. kérlek...- használtam ezt a szót, amely oly ritkán hagyja el a számat... mit ki nem kényszerít belőlem ez a lány.

by **Kyrena Juurei** Hétf. Jan. 07 2013, 16:04

Szavaimat egész jól fogadta. Azt viszont nem hiszem, hogy költői hajlamokkal rendelkeznék. Néha van olyan, hogy sikerül rímekben beszélnem, de az nem nagy tudomány. Legalábbis szerintem. Főleg nem akkor, ha valaki meghallja. Szavaim jelentése nem valami biztató általában. Ez persze egy új világ. Nem mellesleg, a valódi én. Az, akit Ren felé is mutatok. Na jó, talán picit másabb, a sok titok miatt. De ez is velem jár. Ő pedig... Azt hiszem, igyekszik így elfogadni engem. Nekem viszont kevésbé estek jól az ő szavai. Ezért viszont én vagyok a hibás. Nem is értem, hogy miért pont őt büntettem mindezért... Sokszor akár magamat is felképelhetném... Csakhogy nem vagyok mazochista. Legalábbis annyira nem. Meg az hogy nézne már ki? És tényleg... Az elején nagyon megsértődtem. Annyira, hogy ismét megindítottam lábaimat, távozás céljából. Csak fortyogtam mérgemben, miközben az iménti kis összetűzésen járt az eszem. Talán vissza kellene mennem és bocsánatot kérni. Igen, az lenne a legjobb... De előtte... Jobb, ha kiszellőztetem a fejem. Úgyis tudni fogom, hogy merre jár.
Hirtelen ragad meg hátam mögül. Először fel sem fogom, hogy ki az, csak végigsöpör rajtam a nyomasztó rettegés. Hangját hallom, de ekkor már késő. Az érzés elragadott magával. De még mennyire. Tényleg így van. Minél közelebb kerülök valakihez, minél többet engedek meg az illetőnek, annál rosszabb ez az egész. Az okát pedig... Csak hárman tudjuk a világon. Legalábbis az én oldalamról. A többi illetékes... Nos, inkább nem beszélnék róluk. Szemeim elkerekednek, testem pedig megdermed. Lassan jutnak el hozzám szavai. Túl lassan. A félelem most túl erős. Az, hogy hirtelen így rám rontott, cseppet sem segített a helyzeten. Máskor csak megfogta a kezem, vagy hallható volt, hogy közeledett valami. De most... Lehet, hogy azért nem vettem észre, mert túlzottan lefoglaltak a gondolataim? Nem... Nem akarom, hogy ismét rosszul érezze magát. Mégis... Őszinte akarok lenni vele. Ahhoz viszont tiszta elme kell. A következményével tisztában vagyok. Nagyon is. Ennek ellenére harcba szállok a színekkel telített rémképekkel. Igyekszem letépni az elmém köré szőtt, félelemkeltő láncokat, miközben tovább hallgatom az engem ölelő fiút. Szívem két részre oszlik. Egyik fele a félelem miatt eltaszítaná őt, míg a másik csak kapaszkodna belé. Karjaimat épp ezért futtatom fel kezeire és ügyetlenül összefűzöm ujjainkat, amennyiben hagyja, kapaszkodót keresve. Tekintetemben továbbra is ott a rettegés. Semmi más, csak az üres, szín tiszta félelem. Testem továbbra is remeg, de kezeimmel nem akarom elengedni őt. A páncélomat...
Az, hogy ismét kimondja érzéseit, némiképp segít. Egy könnycsepp gurul végig arcomon és hullik kezeinkre. Majd még egy és még egy. De végül sikerül. Ismét uralkodok magamon. Legyőztem a rettegést, neki hála. Ennek viszont ára lesz. Lehet, hogy jobb lenne még előtte elmennem, viszont nem akarok.
- Én... Sajnálom... Sokszor magamat kellene felképelnem... Én... Igyekszem megérteni a helyzeted... De... Meg kell értened, hogy... Nem vagyunk ugyanabban a helyzetben... Nem tudod, hogy miért vagyok olyan, amilyen. És... Kérlek! Ne kelljen most elmondnom! Ne... Ne kelljen soha elmondanom! Nem akarok ismét szembe kerülni azokkal a rémekkel... De... Ha nagyon akarod, megteszem. Szembe nézek velük. És igyekszem legyőzni őket, úgy, ahogy most is sikerült. Ennek viszont... Ne ijedj meg, mindjárt megfizetem az árát. Túl sok erőmbe kerül ez az egész. Kimerít, éppen ezért szoktam inkább hagyni, hogy idővel elmúljon. De most... Te majd megvédesz... Tudom, hiszen a páncélom vagy... Akit... - suttogom mosolyogva.
Mondatomat nem bírom befejezni. Pedig úgy érzem, készen álltam volna rá. Arra, hogy kimondjam, amit eddig nem mertem. Hiszen megsértettem, ő mégis utánam jött. És kérte, hogy engedjem, hogy szeressen... Az árnyak kígyói lassan kúsztak ne elmém legmélyebb zugába. Onnan áradtak szét, és lettek egyre többen, mígnem tompították a fájdalmat, érzékeimmel együtt. A külvilág halkulni kezdett, szemeim előtt pedig homályosodni. Végül pedig a békés, pihentető sötétségbe süllyedek. Egészen mélyre, hol már nem látni a fény egyetlen szikráját sem. De tudom, hogy ott van. Valahol a külvilágban. Testem, amennyiben nem tartja eléggé, egyszerűen összerogy. Máskor ezt nem kockáztatnám, csak ha nem gondolkozok. Túlságosan kiszolgáltatott lennék másokkal szemben. Még egy védett városban is.

by **Ryuninji Ren** Hétf. Jan. 07 2013, 17:37

Már lassan tényleg hozzászokhatnék, hogy Juu-val a kellemes pillanatok nemtartanak olyan sokáig, mint azt én szeretném. Mindig történik valami aminek az lesz a vége, hogy kapok egy fülest és egy leoltást. Most is így történt.. Ju nem értette a viccet, amit valljunk be tényleg viccnek szántam és kaptam egy szép nagy pofont.. sőt mi több... leoltott, majd már megint ott akart hagyni.. Ezt természetesem már nem nagyon akarta bevenni a gyomrom... Túl sokáig hanyagoltam a büszkeségem emiatt a lány miatt.. most már ki kellett mondanom azt amit gondolok.... A lány után mentem, szinte rohantam és hátulról öleltem magamhoz, hogy ne tudjon ismételten elszökni, majd elmondtam mind azt ami a szívemet nyomta... nagyon megkönnyebültem ennek köszönhetően, de mégsem az a befejezés lett amit vártam. Juu elkezdett remegni.. jól tudtam, hogy mi lesz, vagy már mi van.. Kezeinket összekulcsoltuk... Már megint megríkattam szegénykét... kis bűntudatot is éreztem emiatt... nem akartam, hogy így legyen... nagyon nem... nekem is rossz érzés volt.. szerencse, hogy nem láttam a szomorú arcát... mert lehet nem bírtam volna elviselni tettem súlyát és elrohantam volna... vagy talán mégsem... de ezt nem tudjuk már meg.
- Semmi baj Juu.. nyugodj meg.. tudod, hogy én nem bántalak.. – magyarázkodtam, de nem sokat segítettem ezzel.. még a végén kétségbe esem.... erőt kell vennem magamon.. a lánynak szüksége van rám.. Szavait alaposan az eszembe vésem... kíváncsi vagyok, hogy mi történhetet vele a múltban ami még mindig kísérti és ilyen heves reakciókat vált ki szegénykéből... Nem akartam félbe szakítani.. részben kíváncsiságom miatt... figyelmeztetett valamire, nemtudtam mire... ezért is ért váratlanul az mikor elvesztette az eszméletét.. Nem estem pánikba, de majdnem sikerűlt...
- Juu!! Hallod Juu!! Ébradj!! Ugye jól vagy??- próbáltam keltegetni, de semmi hazsna nem volt.. Jobb ötlet híján felvettem és elindultam vele haza a város másik végébe.. Egy bő fél óra alatt sikerűlt is.. nem foglalkoztam a járókelők meglepett pillantásaival, csak mentem... Szobámba érve letettem az ágyamba.. én pedig a földre huppantam.. nagyon kimerítő erőltetett menetet hajtotam végre.. kemény volt... Felkapaszkodtam az ágyra és percekig csak néztem Juu alvó és békés arcát... aranyos volt.. Azután mikor pihentem eleget.. felkeltem és pizsamát vettem fel.. nem szoktam használni, de a lány kedvéért megtezsem..., majd bebújtam mellé az ágyba és magamhoz öleltem... jó érzés volt.. adtam egy puszit a homlokára is... perverz vágyaimat nem most fogom csillapítani... bár azért véletlenül lecsúszott a kezem Juu hátsójára de csak véletlenül.. azután ismét a derekán kötött ki... Szemeim lecsukódtak.. lassan de biztosan.. számomra is fárasztó volt ez a nap.... majd el is nyomott az álom.

by **Kyrena Juurei** Hétf. Jan. 07 2013, 20:01

Tudom én, hogy nem bánt. Épp ezért mertem megtenni amit tettem. Ellenálltam a rettegésnek. Nem sűrűn csinálok ilyesmit, mert tudom, hogy az teljesen kimerít. Minél erősebben küzdök ellene, annál erősebben áll ellent és harcol, hogy elemésszen lángjaival. De most nem hagytam magam. Végül, részben Rennek hála, legalábbis szerintem, de győzök. Legyőzöm, s végletekig kimerülve kapkodom a levegőt a fiú karjaiban. Néhány másodpercem van csupán. Azt az időt arra igyekszem használni, hogy bocsánatot kérjek, felkészítsem a várhatóra és közöljek vele valamit. Mondanom sem kell, jó, ha az első dolog sikerült. A többit idő hiányában félbe hagytam, s a végén eszméletlen omlottam karjaiba. Furcsa, hogy pont így, de hát ha ez a sors fintora, akkor nincs mit tenni. Én tudtam, hogy ez fog következni. Mégis megtettem, mert tudom, hogy ő vigyázni fog rám.
Szavait még hallom, de már csak nagyon halkan. Reagálni pedig egyáltalán nem tudok rá. Egyszerűen nem megy. Egyre távolabb kerülnek az ébresztésemre szánt szavak. Vagy inkább én kerülök távolabb, tekintve, hogy egyre mélyebbre süllyedek. De nem bánom. Mert most jó érzés tölt el. Békés... Olyannyira békés most minden. Így, kimerülve nem kell mást tennem, csak pihennem. Mintha testem súlytalan lenne, s sodródna a légtömegek között. Nem az a rémes zuhanós álom ez. Csak lebegek a semmi közepén, egy síkban mozogva. Legalábbis így vetít ki engem elmém, lelki szemeim elé. És ez tényleg jó érzés. Hogy meddig vagyok így, nem tudom. A sötétségben olykor némi fény villan. Számomra a fény is fontos. Pontosabban fények, mert kettő alkot egyet. Két jómadár, akikkel fogalmam sincs, hogy mi van. Én pedig csak tengődök nyugalmamban. Ritka kincs számomra ezen békesség. Általában... Ha jól számolok, vagyis belső órám nem téved, akkor már régen meg kellett volna zavarnia valaminek. Egy színes láncnak, vagy más egyébnek, mi képes elragadni és magával vonszolni a semmibe. Helyette azonban olyan képeket kapok, melyek, hogy ne rémisszenek meg, fekete-fehérben jelennek meg előttem. Ezzel tökéletesen illenek a megbékítő semmiséghez, mi körülvesz. Régi, kedves ismerősök képei derengnek. Számomra kedves pillanatképek. Olyan az egész, mint egy nagyszerű fotókiállítás. Némelyik már-már festménynek tűnik a színmentes kavalkádban.
Hamarosan azonban bekövetkezik az, mitől legbelül eddig is tartottam. Valami megragadja lábam. Én erősen kapaszkodok az eddig elém került képekbe. Azok viszont egy idő után nem bírják tovább. Kitépem őket a sötét falból, melyre aggatva lettek, majd azzal együtt merültem el a színpompás örvényben, mit sosem szeretek viszont látni. Ennek ellenére félelmem hamar alábbhagyott. Egész korán kiszabadultam fogságomból. Egyszer talán nyöszörögtem és mocorogtam is egy keveset, de hamar felébredek. Már a rémálmokhoz képest hamar. Pedig... Már elég sok idő eltelhetett. Lassan kinyitom szemeim, hunyorognom viszont nem kell. Valaki előttem van. Pontosabban... Valakinek karja van körülöttem. Mikor tisztul a kép, Rent pillantom meg, ki békésen szunyókál. Amennyire bírok, végignézek rajta. Elmosolyodom, mikor meglátom, hogy miben is van. Egész aranyos, így, pizsamában... Nem is beszélve arról, ahogyan alszik. Engem viszont továbbra is óvón átkarol. Csak most fogom fel, hogy mi is a helyzet. Arcomon vörös pír lesz úrrá. Meglepetten pislogok és figyelem őt. Megfigyelem arcát, majd halványan elmosolyodom. Nem akarom felébreszteni, volt már éppen elég gondja velem. Csak fekszek mellette, őt figyelve. Egy kis plusz pihenés egyébként sem árt soha. Főleg nem nekem.

by **Ryuninji Ren** Hétf. Jan. 07 2013, 21:02

Juu a mestere annak, hogy engem kényelmetlen helyzetbe hozzon.. Kezdésnek ott van a szadizmusa.... akármikor képes engem lepofozni tök mindegy milyen kicsi a vétség.. még akkor is ha csak félreértésről van szó.. nem érdekli. Ha olyanja van akkor már csattan is a pofon. A másik a kis gúnynevei és beszólásai.. még ezt is elviselem, mert miért nem?? A lényeg az, hogy neki ne legyen rossz.. gondolom én. De amit most csinált.. na azzal rámhozta a frászt.. de rendesen. Egy újabb félreértés miatt elakart menni, de elkaptam.. erre némi szövegelés után fogta magát és szépen elájult a karjaimban. Nem sokra voltam a pániktól.. de uralkodtam magamon és felkaptam a lánykát, hogy haza vigyem. Elvittem volna az ő saját.. bérelt szobájába, de lövésem se volt, hogy hol lehet, megkérdezni meg ilyen állapotban felesleges lett volna. Röpke fél óra erőltetet menet után.. hozzáteszem, hogy némi plusz súllyal, hazaértem és már le is fektettem a saját ágyamba szegénykémet. Én kidőltem egy kicsit.. pihennem kellet, közben szemem nem vettem le Juu-ról.. ne is tudtam volna, olyan aranyos volt mikor aludt. Hamarosan csatlakoztam hozzá a puha ágyikóban, miután pizsamáraba öltöztem.. befeküdtem mellé és magamhoz öleltem. Fárasztó napom volt így hamar elszenderültem.. Ki kellett pihenni azt a sok sértést, pofont és kissebb fajta megalázást amit elszenvedtem.. de azthiszem megérte, hogy nem engedtem egyszer sem elmenni Juu-t.. pedig párszor ott akart hagyni.. csak hát mivel volt némi beleszólásom nem engedtem el. Másnap reggel ébredtem fel egy igen kellemes alvás után. Álmomra szokás szerint nem emlékeztem, de lehet jobb is.. biztos valami perverz dolog volt, ami csak mégjobban feltüzelt volna. Mikro szemeimet kinyitom Juu arcát látom magam előtt.. már jól indult a napom.. Mocorogtam még egy kicsit.. ahogy minden reggel.. Most az egyszer előbb keltem Mint Reginald, aki a saját kis helyén szunyókált még mindig... és kakaóért sem kiáltottam... bővel elég volt, hogy ez a lány itt fekszik mellettem..
- Jó Reggelt...! – kicsit szorosabban öleltem magamhoz és adtam azajkaira egy kis puszit.. smaci így kapásból talán túlzás lenne. Egyenlőre beérem ezzel az aprósággal..
- Legközelebb ne hozd ráma frászt ennyire Juu.. oké??- kérdeztem mosolyogva... nem szándékozom kikelni az ágyból.. korán van még.. szeretek lustizni, és, hogy Juu is itt van velem mégkevésbé szeretném elhagyni a jó meleg és puha ágyamat.
- Jól érzed magad??- közelebb hajoltam hozzá, hogy homlokunk ösze érjen és szemeztem vele.. csak most vettem észre, de gyönyörűszép szemei vannak..

by **Kyrena Juurei** Kedd Jan. 08 2013, 16:21

Az álmom meglepően kellemes volt. A rémképektől is hamar megszabadultam, így nem volt most látványos ébredésem. Egyszerűen csak kinyitottam szemeim és megszűnt az igencsak kezdetleges rémálom. Szerencse, hogy most csak az volt. Így legalább megfigyelhettem Ren békés, alvó arcát. Nemigen néztem mást jó ideig. Jó, hogy nem keltettem fel. Lehet, hogy eszméletlenül is tudtam, hogy hol vagyok? Igen, meglehet. De... Hol is vagyok pontosan? Egy szobában, az biztos. Nem mellesleg egy ágyon, őőő... A karjai közt. Na igen... Ez a tény elég látványos pírt ültet arcomra. És nehéz is eltüntetnem onnan, de van rá időm. Úgy nagyjából három órám. A srác ekkor ébred fel. Amint kinyitja szemeit, engem láthat meg. Úgy tűnik, ez ellen nincs is kifogása. Legalábbis nem az a tipikus, filmes reakció következik, amit ilyenkor lehetne várni. Bár lehet, hogy nekem kellett volna úgy reagálnom? Amint meglátom, kiugrani az ágyból? Elvégre... Ő tisztában lehetett vele, hogy hova fekszik. Én jóval kevesebb információ birtokában vagyok, a helyet illetően.
- Jó reggelt neked is! - mosolygom, s már ülnék is fel.
Szándékom azonban meghiúsul. Szorosabban húz magához és egy apró puszit kapok ajkaimra. Milyen furcsa is ez. Annyira... Idillikus. Nem vagyok én hozzászokva az ilyenekhez. Ahhoz meg pláne nem, hogy ennyi időt töltsek az ágyban fekve. Főleg nem, ha ébren vagyok. De mégis megtettem. Nem volt szívem megmozdulni, attól tartottam, hogy ha felkelek, akkor ő felébred. Most meg... Nem is tudom, hogy most miért nem kelek fel, azon kívül, hogy karjai erősen tartanak.
- Én... Sajnálom! Nem akartalak megijeszteni, de... Azt hiszem túl sok dolgot akartam elmondani egyszerre, így nem tudtalak rendesen figyelmeztetni. Most már viszont tudod... Ha ellenállok a rám törő félelemnek, akkor ez lesz az eredmény. Egyszerűen túl sok erőmbe kerül ez az ellenállás. Épp ezért nem teszem meg sűrűn. Most viszont szükségét éreztem azért, hogy némiképp... Tisztázni tudjuk a dolgot. És... Sajnálom azt a pofont... Nem tudom, hogy mi ütött belém... - sóhajtom.
Szemeim bűnbánóan lesütöm. Nem jellemző rám ez a fajta meghunyászkodás, de most rászolgáltam. Túl sokat vétettem Ren ellen. Legalábbis szerintem. Nem lehet neki könnyű engem kibírni. Talán még csodálom is azért, hogy eddig bírta. Kérdését hallva azonban mégis szemeibe nézek. Egészen közel van most hozzám. Homlokunk összeér, én pedig nyugtatóan elmosolyodom.
- Igen, most már jól vagyok. És kipihentem magam... Alig néhány órája ébredtem... Nem kell aggódnod! És te? Hogy érzed magad? - kérdezem.
Jogosnak ítélem a kérdést. Sok mindent meg kellett élnie egy nap alatt mellettem. Kíváncsi vagyok rá, hogy hogy van. Nem fizikailag, mert azt látom. Ráadásul most ébredt ő is. Sokkal inkább lelki állapota érdekelne. Az, hogy mekkora kárt okoztam neki...
- Mellesleg... Hol vagyunk? És... Hogy kerültem ide?

by **Ryuninji Ren** Kedd Jan. 08 2013, 19:36

Miután bebújtam Juu mellé az ágyba és magamhoz öleltem elgondolkoztam az egész mai napon… teljesen rosszul indult.. Unatkoztam én és Reginald is.. borzasztó volt.. sosem szerettem az unalmat.. nem is szoktam hozzá, mert a valóságban időm sem volt az unatkozásra.. De itt utolért ez az érzés is. De Juu villámcsapás szerűen jelent meg előttem és dobta fel a napomat pár pofonnal, sértéssel, meg csókkal.. a csókot élveztem a legjobban nem vitás, de eltűrtem a többit is. Jobban megismertük egymás és összebarátkoztunk.. sőt.. még tovább is mentünk.. ami legalábbis engem illet, de abból a bizonyos csókból azt éreztem, hogy én sem vagyok közömbös a számára. Jó pár fordulatot vettek az események.. Párszor utána kellett futnom, mert otthagyott volna.. , Még vacsorázni is elmentünk, majd egy kis malőr után fogta magát és elájult a karjaim közt… Bevallom kicsit megijedtem, hogy mi lett vele, de rájöttem, hogy aki itt meghal az pixeleire bomlik… Mikor kicsit megnyugodtam felkaptam és végigcipeltem a fél városon a szobámba. És itt kötöttünk ki.. egy ágyban.. … kellemes érzés fogott el.. csak mert mellettem van és mosolyogva nyomott el az álom. Mikor felébredtem Juu már fent volt és engem figyelt.. a kis huncut.. biztos megkívánt.. Egy kölcsönös jó reggelt után megpróbált felülni, de nem engedhettem ilyen arcátlanságot.. csak most keltem fel.. szeretek ilyenkor odabújni a másikhoz.
- Nana.. ne menekülj.. Maradj itt egy kicsit még… korán van még a keléshez.. Látod?? Regi is alszik, pedig minden reggel a pajti kelt..- kérdésemre kedvező választ kaptam.. már nincs semmi baja… és kaptam némi infót is,hogy mi volt ez az egész, amivel majdnem kinyírt… a szívroham nem egy vicc.. és én közel álltam hozzá.. megijedtem rendesen.
- Nyugi… nincs semmi baj.. a lényeg hogy jól vagy… a pofon miatt pedig ne aggódj… vegyük mondjuk elégtételnek a fejesért amit korábban adtam neked..- viccelődtem.. végül is ha csak a fejest és a pofont nézzük akkor egálban vagyunk. Még lustizni akartam az ágyamban.. Juu-val együtt.. eszem ágában sincs őt elengedni..
- Hogy én?? Hát én remekül… hiszen veled aludtam és mikor felkeltem téged láttalak meg elsőként.. eddig primán kezdődik a napom.. de ha adnál egy csókot akkor még jobb lenne…- szavaim után lassan csökkenteni kezdem ajkaink közötti távolságot és megcsókolom. Persze csak ha benne van.. ha bármi jelét adja, hogy nem szeretné, akkor nem teszem meg… ellenben viszont alaposan elnyújtom a smacit. Csak akkor hagyom abba, ha jelzi h elég volt neki.. ezután kezdek válaszolni..
- Hát.. ez egy jó kérdés… Először is felkaptalak, majd végig szaladtam veled a fél városon, hogy a szobámba hozzalak.. hulla voltam a végére.. aztán befeküdtem melléd és el is aludtam.. Röviden ennyi a történet.. - Reginald lassan ébredezik és odaszállt az ágy támlájára és onnan figyelt minket.. kivételesen nem keltett a csipkedésével.. nem fáj, de zavaró.. nagyon zavaró..
- Tényleg.. én is megakartam kérdezni tőled valamit.. Neked sem probléma, hogy fiatalabb vagyok ugye??- igaz nem tudom mennyi idős.. de nem lehet sok a különbség..

by **Kyrena Juurei** Kedd Jan. 08 2013, 22:03

Csak figyeltem őt, a perverzek királyát, miközben nyugodtan alszik. Egy nap alatt sok dolog történt velünk. Jó és rossz vegyesen. Az érzelmek még most is kavarognak bennem, de néhány egészen kellemes kiemelkedik a sok közül. Hamarosan pedig felébred. Egy kör "jó reggelt" után hiába próbálok, nem menekülök. Ennek okát pedig hamarosan meg is tudom. Tekintetem egy pillanatra a madárra vezetem. Csakugyan alszik.
- Várj... Ugye nem én ébresztettelek fel? - kérdem, kissé bűnbánóan.
Ha így lenne, az igencsak rosszul esne. Tekintve, hogy eleget szenvedett miattam tegnap szegény. Az, hogy még aludni se hagyjam... Éppen ezért maradok mellette még most is... Mert még pihenni akar... Úgy, hogy engem nem ereszt. Én meg minek ellenkezzek? Most még minek? Ráérek én azzal a nap további részében. És be is fogom pótolni, van egy olyan érzésem. Viccelődésén kuncogni kezdtem.
- Már meg is feledkeztem róla... Pedig milyen csúnya púpom lenne, ha a való világban lennénk... Moko nem győzné rá hordani a jeget - feledkezem bele gondolataimba, így kicsivel többet is mondok a kelleténél.
De nem bánom. Ha már így alakult, hát hagy tudjon meg rólam ezt-azt. A lehetőséget megadom neki, hogy elmeneküljön, ha akar. Elvégre nem köthetem magamhoz. Amennyiben tényleg úgy érzi, a marasztalással csak ártanék a helyzetnek és még rosszabbul érezné magát. Szavai hallatán vörös pír ült ki arcomra. Csak hallgattam, zavartan, nem kevésbé meglepve. A csókos megjegyzésre máskor már felképeltem volna. Most viszont nem látom értelmét. Ennyit igazán megérdemel a tegnapi nap tett áldozatáért. Elvégre bevállalta a boxzsák szerepét, és még meg is nyugtatott. Azok után, hogy olyan állapotba kerültem. Számtalanszor... Ajkaink egyre csak közelednek, mígnem találkoznak. Hosszúnak ígérkező csók ez, csakhogy egyetlen pillanat alatt félbe szakad a kellemesnek mondható időszak. Egyetlen kép bevillanása elég volt ahhoz, hogy testem megremegjen, kezeimmel pedig azonnal eltoljam magamtól Rent.
- Ne haragudj, én...
Mégis mit mondhatnék? Azt hiszem, pontosan tudja, hogy mi történt. Vagyis sejti. Tekintetem szomorúvá válik. Kezemre meredek és azt figyelem, miközben hallgatom szavait. Kérdésére felnézek. Szemeibe nézek és mosolyt erőltetek magamra. Elég gyér próbálkozás, de legalább rajta vagyok az ügyön.
- Hogy nekem? Ugyan, hova gondolsz?! Legalább lesz mivel dicsekednem a többi velem egyidős vénségnek a dohos klubházakban - nevetek fel, szintén nem túl őszintén.
Nem amiatt van, amit most mondtam. Elvégre azt teljesen komolyan gondoltam. Ezt láthatja rajtam. Ami nyomaszt, az az imént bevillanó rémkép. Ilyen még nem történt. Ha az elején nem jelent meg, akkor közben soha. Most mégis... Nem értem... Mi történik velem? Felülök, térdeim felhúzom és rájuk támaszkodom. Fejem karjaimra hajtom és magam elé meredek.
- Biztos... Sok kérdésed van a tegnappal kapcsolatban... Ha akarod... Nyugodtan tedd fel őket. Amelyikre tudok, válaszolok. Ígérem... - suttogom az utolsó szót.
Ez arra is vonatkozik, mi a múltammal kapcsolatos. Elvégre... Már este is mondtam neki, hogy ha szeretné, akkor felveszem a harcot démonaimmal.

by **Ryuninji Ren** Szer. Jan. 09 2013, 17:14

- Nem.. persze, hogy nem.. ha felébresztenek akkor nem lehet bírni velem.. még a szememet sem szándékozom akkor kinyitni.. most viszont egészen más a helyzet.. ne aggódj.. Magamtól ébredtem fel egy kellemes alvás után. .. ennyi..- nyugtattam meg, hogy semmi köze sincs ahhoz, hogy ilyen hamar felébredtem.. talán van egy ici-pici, de mivel nagyon is kipihentnek érzem magam így nem panaszkodom. Kicsit elkuncogtam magam azon amit a púpról beszélt.. a való világban nyílván nem követtem volna el ilyen csúnya dolgot.. legalábbis egy hölggyel szemben tuti nem.
- Moko??!! Ki az a Moko??- kérdeztem rá azonnal amint hallottam ezt az ismeretlen nevet. Bár nekem szinte minden ismeretlen mert Juu nem sokat mesélt nekem a múltjáról. Pedig én szíves örömest meghallgatnám.. Talán jobban is érezné magát, ha kiadhatná minden bánatát.. rossz emlékét.. én itt vagyok, hogy segítsek neki.. eszem ágában sincs magára hagyni szegényt. Nem igazán tudom, hogy mi történt vele, de segíteni szeretnék neki minden erőmmel… mert .. isten tudja miért de beleszerettem ebbe a nőbe. Ezután ismét megcsókoltam.. és ő engedte aminek örültem, de koránt sem volt olyan hosszú mint azt én elterveztem.. Egyszer csak megremegett majd eltolt magától.. sejtettem, hogy mi állhat-e mögött.. de akkor is zavart… igen zavart beismerem, mert az én érintésemtől nem kellene félnie.. mégis megteszi.. lehet, hogy nincs is jövője ennek a kapcsolatnak?? Igen.. könnyen előfordulhat.. de ez majd még eldől… korán van még az ilyen találgatásokhoz.
- Nem haragszom csak…- nem fejeztem be a mondatot.. Juu pedig kibontakozott az ölelésemből és felült, hogy inkább a saját térdét ölelgesse… igaz közben próbált nekem jó pofizni meg minden, de már túl jól ismerem ahhoz, hogy bedőljek az ilyesfajta álcáknak.. ez rajtam már nem fog.. A következő szavai viszont megleptek.. Tényleg kíváncsi vagyok a múltjára nem is kicsit.. segíteni akarok neki és fogok is.. és ehhez az első lépés az az, hogy megtudjam milyen borzalmakat is kellett átélnie..
- Juu!! Gyere ide.. – kértem mosolyogva, hogy jöjjön vissza és hátulról átöleltem a keblei alatt és összekulcsoltam ujjainkat mind két kézen… Miközben a mellkasomnak dőlt adtam neki egy puszit az arcára. Persze csak ha ezt mind megengedte nekem. -
- Mondd el mi bánt.. mi kísért ilyen erősen.. .. nyugi.. ne félj.. én itt vagyok veled.. megvédelek.. hiszen én vagyok a páncélod… - suttogtam a fülébe és nem engedtem el a kezeit.. cask kíváncsian vártama története, ha eltudja egyáltalán mesélni.

by **Kyrena Juurei** Szer. Jan. 09 2013, 17:59

Hála az égnek, nem én keltettem fel. Igazából már nem tudnék mit tenni, ha úgy is lenne, de azért mégiscsak nyugodtabb vagyok így. Elmondása szerint pedig ki is pihente magát. Így, végignézve rajta, pedig ezt el is hiszem. Ennyi pedig elég nekem. Felesleges újra és újra átrágni ugyanazon csontot, ha már nincs rajta semmi. Az szimpla időpocsékolás lenne, semmi több. Kérdésére meglepetten nézek rá. Tény, megfeledkeztem arról, hogy mit is mondtam. Csak tengődtem a kellemes emlékek között.
- Hm? Moko? Hogy is mondjam... Szobalány, Barátnő, Védelmező, néha Orvos, és olykor... még az Anyám is. De leginkább... Egy olyan vitapartner, aki simán kenterbe ver engem, hiába igyekszem neki a lehető legjobban visszaszólni. Ő egymaga szinte mindaz, ami jó volt az életemben - mosolyodtam el, mikor ismét eszembe jutottak az egymás leszólásával töltött pillanatok.
A csók számomra is furcsa reakciót váltott ki belőlem. Egy újat, mi rossz előérzettel áraszt el. Nem is beszélve arról, hogy reggeli hangulatom odalett. Rent sem bírtam átverni. Hogyan is tudtam volna? Egyetlen nap alatt úgy kiismert, mint oly kevesen. Talán két ember van rajta kívül. Hívásának nem mondok ellent. Úgy érzem, szükségem van a páncélomra. Viszont... Ezzel együtt rossz előérzet kerülget. Azt hiszem... Most már nem kerülhetem el. Jó ötlet akkor, hogy a karjaiban tart? Most már kár ellenkezni. Hátam mellkasának préselem és engedem, hogy magához öleljen. Ujjaink rögtön ezután egymásba kapaszkodnak, én pedig halvány mosollyal fogadom a kapott puszit. Többre nem telik, de ez is valami. Kérését hallva viszont ez a kicsi is leolvad képemről.
- Én... Rendben... Megpróbálom - sóhajtom.
Nagy levegőt veszek, majd lassan kifújom azt, közben pedig igyekszem felkészülni a legrosszabbra. Olyat fogok elmondani neki, amit vajmi kevesen tudnak. Az egészet... Nos, három személy, összesen. Közülük az a kettő, aki engem is ismer.
- Az egész... Még kicsi koromban kezdődött... Anyám elhagyott minket, apám miatt. Ő persze engem hibáztatott és azzal bizonygatta igazát, hogy anyám vele hagyott. De nem is tehetett volna mást, elvégre ő egy nő... - sóhajtom.
Lassan érzem, ahogy az emlékek magukba szipolyoznak. Testem olykor megremeg, de igyekszem sorjában venni az eseményeket, hátha úgy elővezetem a megakadályozhatatlan rettegést. Szemeim becsukom. Már most küzdök az elsőként kiszökni vágyó könnyekkel.
- Sokáig nem volt gond... Az öreg iskolába járatott, néha mondjuk adott egy-két pofont, de így, visszagondolva, ez volt a legkevesebb... És kénytelen voltam beletörődni. Egyszer... atom részegen jött haza... Valószínűleg nemigen tudta, hogy hol van. Üvöltözött, csapkodott, én pedig kimentem a szobából, hogy megnézzem, mit művel. De mikor meglátott... Nem a szokásos pofonokat adta... Azonnal...
Hirtelen megakadok. Nem tudtam kimondani. Annyira nehéz. Ismét nagy levegőt veszek. Testem már egyfolytában remeg, bár még csak enyhén. Könnyeim viszont folynak.
- Azonnal... rám vetette magát... Ha nincs Moko... Ő mentett meg akkor... És számtalan más, hasonló alkalommal. Persze ennek pofonok és bántalmazások voltak a jutalmai. Ő is szenvedett és én is. Talán innen ered az én pofozkodásom is... - nevetek fel keserűen.
Próbálom elviccelni a dolgot, bár nem hiszem, hogy sikerült. És még belegondolni is rossz, hogy bármilyen tulajdonságom ered attól az állattól.
- Ezek idővel megszűntek... Elvégre... Ideje volt, hogy férjhez adjon... Állandóan estélyekre ráncigált, meg különböző helyekre. Azon kívül viszont nem mehettem sehova. Szigorúan odafigyelt rá, hogy a lánya nehogy összekerüljön valami "utcai suhanccal". Akiket viszont haza hozott... Rájuk hagyta, hogy mit csinálnak velem... Azt hiszem... Szó szerint áruba akart bocsátani. Tekintve, hogy akik jöttek, mind valami nagyvállalat igazgatója, vagy annak a fia volt... Akinek megtetszek, az visz. Ők persze nem elégedtek volna meg a szokásos, távolságtartó szemlélődéssel... Én nem engedtem nekik... Ekkor apám újra és újra kezet emelt rám... Nem is beszélve arról, hogy bosszúból egyre perverzebb alakokat állított elém, akik... - folytattam beszámolómat, de megakadtam.
Kezeimmel ekkor már erősen szorítom Ren kezeit. Hátam teljesen nekipréselem, mintha a páncélommal akarnék egybe olvadni. A remegés nem akar abbamaradni. Csak úgy, ahogy a sírás sem. Kezem hirtelen mellkasom elé kapom, el nem engedve a fiú karját, így az hozzáért mellemhez. Én felkiáltottam, azonnal kitéptem magam öleléséből és a szoba másik felébe kezdtem rohanni. Ismét abban a házban vagyok. Abban a szobában, melyben egyszer sem tudtam aludni. Soha... Rettegve tekintettem hátra, miközben kiutat kerestem a hirtelen labirintusnak tűnő építményből. Futni akartam. Rohanni. S csak úgy, mint egyszer, oly régen, felbuktam saját lábamban, és elestem. Ezúttal azonban lefejeltem az előttem lévő falat és kissé kábán borultam a földre ennek hatására.

by **Ryuninji Ren** Szer. Jan. 09 2013, 19:15

Kicsivel több információt is megtudtam Moko-ról aki ha minden igaz akkor egy szobalány és Juu legjobb barátnője… szép is az ilyen kapcsolat.. legalább egy barátja volt, ha normális élete nem is.. Nekem pont fordítva volt.. normális életet éltem csak épp barátok nélkül.. egészen addig amíg fel nem fedeztek… bár barátokat utána sem szereztem, csak rajongókat, de ez némileg csillapította az űrt, ami nem is volt olyan nagy vészes a számomra.
- Értem.. szóval ő az aki vigyázott rád..- feleltem mosolyogva és következet a csók ami hamar félbeszakadt. Ezután otthagyott és egyszerűen felült… értettem, de nem tetszett.. kinek is tetszett volna mikor félbeszakítanak egy kellemes pillanatot.. Juu felajánlotta, hogy kérdezhetek pár dolgot amire megpróbált válaszolni.. ezzel igencsak felkeltette az érdeklődésemet, noha eddig is érdekelt, csak nem nagyon hittem, hogy megtudhatom a rejtett titkait, vagy legalábbis azoknak egy kis szeletét. Magamhoz hívtam, hogy támaszt nyújtsak neki amikor szükségét érzi.. nekem dőlt én pedig átkaroltam, sejtettem, hogy nem lesz ez neki olyan könnyű, de tudni szeretném mit tett vele az a nyomorult aki az apjának merészeli hívni magát. Mikor elkezdte mesélni a történetét nem szólaltam meg.. kicsit még a lélegzetem is visszafojtottam egyes részleteknél, hogy biztos jól halljam és fogjam fel az eseményt.. Mikor az apja került szóba és a bántalmazások akkor kicsit megszorítottam a kezét.. akaratom ellenére.. elöntött a düh.. ha itt lenne akkor tuti rávetném magam és koránt sem biztos, hogy letudtam volna állni egyhamar a püfölésével. Nem szakítottam félbe a rémes történetet.. inkább uralkodtam magamon.. Juu-nak ez még nehezebb így nem szeretnék rontani szegényke helyzetén. Nehéz volt.. nagyon nehéz.. Mikor egy újabb rész következett volna Juu hírtelen elhallgatott, majd elmozdította a kezünket amivel így hozzáértem a melléhez .. felsikoltott,majd kitépte magát a karjaimból..
- Juu.. !! Nyugi!!.. én vagyok az…nincs semmi baj!!..- kiállottam utána de ennek nem volt valami sok értelme. Szegényke megbotlott és esés közben lefejelte a falat.. azonnal kipattantam az ágyból és odarohantam hozzá.. hírtelen nem tudtam, hogy hozzá érhetek-e, de nem nagyon van választásom.
- Nincs baj Juu.. én vagyok az Ren..- feleltem és megpróbáltam megnyugtatni.. majd ha már eléggé lenyugodott, akkor felsegítettem..
- Ne félj tőlem Juu.. én nem olyan vagyok, mint azok..- válaszoltam és óvatosan kezdtem el könnyeit letörölni.. ha ez megvan akkor megpróbálom magamhoz ölelni.. de cak óvatosan.. nem kell egy újabb pánikroham ..
- Többé nem fognak bántani ne aggódj.. Gondoskodom róla.. én megvédelek.. ezért kérlek ne félj tőlem.. – suttogtam a fülébe, ha sikerült megölelnem.. elég rosszul esik, hogy fél még az én érintésemtől is.. persze nem dörgölöm az orra alá, de akkor is…. Na mindegy.. majd megoldom valahogy..

by **Kyrena Juurei** Csüt. Jan. 10 2013, 07:40

A történetemet elmeséltem. Nehéz volt, kíméletlenül nehéz. Éreztem, ahogy a kétségek egyre jobban elárasztanak. A rettegés, a félelem. Ilyenkor mindig olyan érzésem van, mintha csak álom lenne ez a világ, valami perverz pedig épp most akarna rám mászni a valódi életben. De ugye ez nem így van? Elvégre... Ott van Moko. És Katsu is... a testőröm. Na igen... Az utóbbi hónapokban, rám a saját házamban testőr vigyázott. Nyomasztó egy helyzet, de elfogadtam, mert védelmemre Moko kérte fel, a saját fizetéséből. Nem lehetett neki könnyű. De így legalább lehetett élete. Ez is valami. És ha valaki, hát ő megérdemli.
A történetet végül nem bírtam befejezni teljesen. Véletlen rosszul mozdítottam kezem és azonnal kitéptem magam Ren karjai közül, amint elkezdődött a heves pánikroham. Ilyenkor... Az elején azt sem tudom, hogy mit csinálok. Egy teljesen más helyre kerülnek gondolataim. Épp ezért, a valós helységben nem úgy tájékozódom, mint szükségeltetik. Csak futottam, de hamar megbotlottam és esés közben lefejeltem a falat. Nos, onnantól kezdve már mondhatom, hogy ismét tiszta a kép. Teljes mértékben. Testem még a földön is remeg. Könnyeim folynak még egy ideig, miközben igyekszem feleszmélni az imént elért sokkból. Szemeim kiüresedtek a félelemtől. Csak kuporgok egy ideig. Mikor Ren hangját meghallom, tisztázódik bennem, hogy hol is vagyok. Egy szobában... Vele. Vagyis, velük. Nem mindegy. Lassan, mély levegőket kezdek venni, amiket ugyanolyan tempóban juttatok ki tüdőmből. Meg kell nyugodnom... Legalább egy kicsit. Remegésem kezd alábbhagyni, könnyeim pedig elapadni. Ugyan még enyhe verzióban előfordul mind a kettő, de ez már haladás.
A fiú segítségével felkelek a földről. Szerencsém van, hogy ő itt van. Ki tudja, hogy egyébként mihez kezdenék. Bár... Tény, ami tény, ha nem kérdezi, eszem ágában sincs csak úgy belefeledkezni a rémképekbe. És akkor valószínűleg nem találom magam ilyen helyzetben. De... Talán jobb lesz így, hogy tudja. Remélem nem fog ezek után kerülni. Gyengéd érintését érzem arcomon. Utolsó könnycseppjeim ujja által kenődnek szét képemen. Aztán... Óvatosan igyekszik megölelni. Egek... Tényleg úgy bánik velem, mint egy porcelánbabával, ami bármelyik pillanatban összetörhet. Be kell valljam, én is így érzem magam, de hogy ő ennyire odafigyel rám... Ez... Azt hiszem, most nem tudnám elmondani szavakkal. Majd... Kicsit később. Most csak közelebb lépek hozzá tétován és mellkasába temetem arcom, miközben karjaimmal magamhoz ölelem páncélom. Szavai még több megnyugvást adnak. Mosolyogni nem vagyok képes, de érzem, hogy ha mellettem van, hamarosan az is menni fog. Mert ő ilyen. Legalábbis... Azt hiszen.
- Sajnálom, hogy néha tőled is megrémülök. De... Ezt nem tudom kezelni. Hirtelen csak előtör. Ugye... Most nem ütöttelek meg? - kérdem, szinte már kétségbeesve.
Hangom hallatán igyekszem uralkodni magamon, még jobban. Próbálok jobb, határozottabb állapotba kerülni. Könnyeim már teljesen elapadtak. Nem is csodálom. Annyi sírás után, nem hiszem, hogy maradtak volna még könnyeim. Fel kell tölteni a készletet.
- Most már... Legalább tudod, hogy miért mondtam, hogy ha találkoztunk volna a valódi világban... Katanával kergettelek volna el... - próbálom kicsit feldobni a hangulatot, némi hangos visszaemlékezéssel.
Ezek után karjaimmal szorosabban ölelem. Kapaszkodok belé, annyira jól esik. Megnyugtat.
- Köszönöm, hogy még mindig a páncélom vagy... De... Nem lesz ez túl nagy teher? Csak szólj, és ha akarod, azonnal eltűnök... - sóhajtom.

by **Ryuninji Ren** Csüt. Jan. 10 2013, 16:51

Megkértem Juu-t, hogy meséljen nekem kicsit a múltjáról.. Vagyis úgy indult az egész, hogy felajánlotta nekem, hogy kérdezhetek akármit, megpróbál válaszolni.. megígérte nekem én pedig szaván fogtam és rá is kérdeztem, hogy, mik ezek a szörnyű emlékek amik ennyire kísértik, még itt ebben a világban is. Az ágyon feküdtünk.. magamhoz hívtam, hogy ölelésemmel is nyugtassam szegénykét.. Azután rákezdett a kis történetre, ami még belőlem is kihozta volna az állatot.. nem is kicsit, de a lányka kedvéért igyekeztem visszafogni magam.. ez több-kevesebb sikerrel sikerült is. Minden jól ment.. Juu is uralkodott magán.. figyelmesen hallgattam minden szavát, míg egyszer csak el nem akadt.. Ezután következtek sorban a kellemetlen dolgok. Valamiért felkiáltott, majd kitépte magát a karjaimból… futni kezdett, de elesett és a fejét is beverte.. Furcsa jelenség volt, de megértettem.. és egyből rohantam is neki segíteni.. próbáltam nyugtatgatni, majd fel is segítettem.. Engedte, hogy megöleljem.. Persze csak óvatosan tettem.. Majd magamhoz is szorítottam picit.. ahogyan ő is engem.. Az arcát nem láttam.. De a karjaimban volt.. ez egyelőre elég is nekem.. lassan, de biztosan kezdett lenyugodni.. Szótlanul ölelkeztünk percekig.. nem tudtam hírtelen mit mondani.. amit akartam elmondtam.. Már csak ara várok, hogy hallhassam a hangját.. attól én is megnyugodnék…
- Nem.. nem ütöttél meg… De ne félj tőlem.. tudod.. sosem bántanálak.. leszámítva a fejest.. de az sem bántásképp volt.. csupán észhez térítés..- furcsa volt nekem is ez az egész… kemény dolgok történtek vele.. könnyebb lenne, ha csak így itt hagynám.. de nem tudom megtenni.. mert ez a szadista lányka valahogy elérte, hogy megkedveljem.. sőt.. még ennél is többet.
- Igen.. Tudom.. – feleltem kicsit kuncogva.. érezhetően próbálkozik kicsit javítani a hangulaton.. nem nagyon sikerült, de a szándék a fontos.
- Ilyet meg ne halljak még egyszer… vagy kell még egy fejes??- kuncogtam megint.. csak hogy érezze nem gondoltam komolyan a fejest..
- Elérted, hogy beléd szeressek aztán meg csak úgy lelépnél?? Milyen dolog lenne már az??- kérdeztem és kicsit szorítottam az ölelésemen.. el ne szökjön itt nekem..
- Nem nagyon tudsz majd levakarni magadról.. és még az érintésemet is meg fogod szokni.. addig nem tágítok.. Én nem azért szeretnék hozzád érni, hogy kielégítsem a perverz vágyaimat.. csak szeretnék a közeledben lenni.. és örömet okozni.. meg hasonlók..- persze több dologról is szó van, de egyenlőre elég csak ennyit felvázolni.. a többit majd később.

by **Kyrena Juurei** Csüt. Jan. 10 2013, 18:45

Percek telnek el, néma öleléssel töltve. Se én, sem pedig ő nem szólalunk meg. Én igyekszem megnyugodni. Addig nemigen akarok hangot kiadni magamból. Légzésem kezd normalizálódni, szívverésem szintén és lassan, de biztosan, megnyugszom. Végül én töröm meg a csendet. Nem bírtam már tovább. Igazából... Kezdtem aggódni kicsit Ren hallgatása miatt. Nem tudom, hogy most mit gondol, vagy hogyan érez. Tartok egy kicsit attól, hogy mostantól emiatt akar majd mellettem maradni. Azért, hogy megvédjen. Szerencsére nem ütöttem meg. Egy megkönnyebbült sóhaj szakad fel tüdőmből, örömömet jelezve.
- Észhez térítés, mi? Még jó, hogy nem fáj... - jegyzem meg, inkább csak magamnak.
Bár tény, ami tény, attól még a hatása megvan. A kábaság azonnal jelentkezett, amint ütköztek fejeink. Nem kis erővel, tenném hozzá. Lehet, hogy nem nézné ki senki ebből a piperkőcből, de van ereje. Nem is kicsi. Kedélyjavításnak szánt megjegyzésem nem érte el a kellő hatásfokot. Nem is értem, hogy mit vártam. Elvégre... Lényegében most mondtam el állandóan jelentkező pánikrohamaim okát. Kérdésemre, miszerint nem leszek-e neki túl sok, ezzel a macerával, némiképp megnyugtató választ kaptam. A kérdés hallatán halkan felkuncogtam én is. Kezd visszatérni a jókedvem. Tudtam én, hogy mellette nem tart sokáig a depressziós állapot.
- Most, hogy kérded... Lehet, hogy néha nem ártana... - felelek, valószínűleg költői kérdésére.
Többi kérdését hallva döbbenten nézek rá. Szemeimet forgatom, majd megrázom a fejem. Következő mozdulatom egy stílusos hajigazítás, egyetlen mozdulattal, majd visszahelyezem kezem háta mögé.
- Egek... Mondtam én egy szóval is, hogy lelépnék? Csak annyit mondtam, hogy ha besokallnál, szólj... Mert ha akarod, elmegyek... - sóhajtom.
- Szóval... Nem azért akarsz hozzám érni, hogy a vágyaidat kielégítsd? Ezt... néhány napja még nem hittem volna el... - kuncogom.
- De most... Talán... De... Mi lesz azután? Mi lesz, ha már nem félek az érintésedtől? Mond... Azok után, hogy válaszoltam a kérdésedre... Amennyire tudtam... Mit érzel most? És mit éreztél, mikor meséltem? - kérdem kíváncsian.

by **Ryuninji Ren** Csüt. Jan. 10 2013, 20:55

Juu pánikrohama olyan gyorsan eltűnt amilyen gyorsan jött. Ebben nagy szerepe volt annak is, hogy megbotlott a saját lábában, majd le is fejelte a falat.. Még én is megremegtem a nagy koppanás hallatán.. Szerencse, hogy ez Aincrad és nem a valóság, mert komoly baj is lehetett volna ebből.. Azonnal odamentem és felsegítettem, majd magamhoz öleltem.. Kezeimmel óvatosan bántam.. Ebből a rohamból egyelőre elég volt csak ennyi.. több nem kell.. Soha többé. Ez ellen tenni is próbálok, de vajmi kevés esélyt látok erre. Egy darabig csak némán ölelkeztünk.. vártunk egymásra, hogy szólaljon meg a másik… végül Juu nem bírt tovább hallgatni… ő törte meg a csendet.
- Bizony jó, de azért hatásos volt.. igaz egyből kaptam is a pofont.. te kis szadista…- egyre jobb lett a lány kedve.. Ezzel kezdtem megnyugodni én is.. már el is mosolyodtam, de persze ezt ő nem láthatta, mert a mellkasomhoz simult az arcával.. biztos nem akarta, hogy lássam a könnyeit.. Hiába.. nem szükséges látnom ahhoz, hogy picit megsajnáljam.
- Szavadon foglak… ha kell kapsz egy kis fejest.. Bár kicsit kisebbet, mint először, de kapsz..- nevettem fel egy kicsit.. már rendesen feloldódtunk a kis malőr után. Ettől még nem biztos, hogy Juu is, de nagyon is remélem. Továbbra sem engedtük el egymást. Jó érzés volt nekem és szerintem neki is, mert felképelt volna már az tuti. Megint nevetnem kellet a reakcióján.. már biztos jobban van ő is..
- Bumm..- kapott egy nagyon mini fejest miután rám nézett… de nem húztam el a fejem.. így tartottam, hogy homlokunk ismét összeérjen.
- Erre nem kerül sor.. már mondtam szóval felejtsd, el ezt a szólj és elmegyek szöveget. – Igen.. a lányka már újra a régi.. Egyből megszól, hogy nem hitte Volna el a szavaimat pár nappal ezelőtt.. pedig szerintem akkor sem viselkedtem sokkal másképpen.
- Na jó.. az is bene van a pakliban.. hiszen férfi vagyok.. nem tagadhatom meg a nememet.. de tudod, hogy értem.. neked is érezned kellene abból ahogy hozzád érek- a kérdésein meglepődtem elég sok mindent kérdezett.. nem is tudtam melyikkel kezdjem..
- Hmm.. mi lesz azután?? Szerintem tudod, hogy milyen dolgok is vannak egy kapcsolatban a smacin és a sétáláson kívül..- remélem nem kapok érte pofont, de ez így van.. csak válaszoltam
- Mit éreztem mikor mesélted?? Hát először semmit.. aztán dühöt.. kegyetlen nagy dühöt mikor apádról meséltél.. de próbáltam magam visszafogni.. de ez el is múlt amint elszaladtál.. akkor már az aggodalom kerített hatalmába.. És most?? Most pedig azt érzem.. hogy szeretlek..- mondtam mosolyogva.. szívem szerint megcsókolnám, de nem vagyok biztos benne, hogy ő is ezt szeretné..

by **Kyrena Juurei** Vas. Jan. 13 2013, 21:54

- Én, szadista? - lepődök meg a vádakat hallva, pedig tudom, hogy nem kellene.
- Na jó... Talán... Egy kicsit... De csak akkor, mikor megérdemled - fűzök hozzá megjegyzést, kissé zavartan.
Na igen, nem sűrűn vádolnak ilyesmivel. Pedig tény, hogy elég gyakran pofozkodom. Főleg, mióta itt vagyok. Azóta szinte napom sem telik el úgy, hogy ne ütnék meg valakit. Vagy valamit. Előző nap Ren volt az, aki nem egyszer találkozott az öklömmel. Legalább edzésben tartom a tagjaimat. Bár attól nem hiszem, hogy tartanom kell, hogy itt kijövök a formából. A fejes ígérete lóg a levegőben. Tehát mostantól kaphatok a fejemre, ha nem jól viselkedem. Talán pont erre lesz szükség. Bár nem hiszem, hogy Ren ezt sűrűn fogja alkalmazni. Kis merénylete azért meglep. Szemeimet egy pillanatra reflexszerűen szorítom össze, s várom az újabb szédülést, de nem következik be. Homlokunk összeérve marad találkozásuk után, én pedig halvány mosollyal arcomon nyitom ki ismét a szemeim.
- Átvertél... - mondom, kislányos durcáskodással hangomban.
Szám is elhúzom, majd hallgatom további válaszait. Elég sokat kérdeztem tőle, de szerintem sikerült megjegyeznie. Nem úgy vettem észre, hogy annyira agyalágyult lenne. Legalábbis bizonyos esetekben nem az. Először megjegyzésemhez fűz némi magyarázatot. Van benne némi igazság. Érezni abból, ahogy hozzám ér. Ezen cselekedeteit órákig elemezgethetném.
- Melyik hozzám érésre gondoltál? A tapizásra a küzdelem alatt, a fejesre... vagy amikor...
A mondatot nem fejezem be. Túl sok esetet tudnék felsorolni. A csipkelődésemnek pedig itt vége szakad, amint eszembe jutott az erdőben lévő eset. Amikor közölte, hogy a páncélom... Mivel a lovag kifejezést nem fogadom el. Amiben szintén igaza volt. A szó tehát bennem ragad. Én pedig pirosló arccal nézek ismét szemeibe és hallgatom tovább. Első válasza bizony pofont érdemelne. Biztos vagyok benne, hogy tudja, hogy nem egészen erre gondoltam. Egyik kezem vissza is húzom háta mögül. Megindítom arca felé, de csak egy aprócska suhintással jutalmazom, majd arcán hagyom kezem és sóhajtok egyet. Következő kérdésemre adott válasza viszont érdekesebb volt. Amiről mesél... Csak most ébredek rá, hogy minden egyes elmondott érzését éreztem. Az aggódást, a mérhetetlen haragot, melynek következtében kezemet is megszorította. Utolsó szava viszont ismételten megdöbbentett. Elkerekedett szemekkel nézek rá, majd amint észhez térek, néhány pillanat múlva, elmosolyodom. Arcán hagyott kezem mutatóujját ajkaira illesztem.
- Azt hiszem egyre könnyebb neked kimondani ezt a szót... És egyre többször ejted ki a szádon... Kérlek... Ne tedd! A végén még elveszti az értékét... - mosolygok továbbra is.
Amennyiben hagyja, mielőtt reakciót adna, elveszem kezem szája elől és megcsókolom. Az imént nem volt alkalmunk befejezni, hát most itt az ideje pótolni. Nem is beszélve arról, hogy nekem is jól esik... nagyon...

by Ajánlott tartalom