Játékos sarok

by **Rosalia** Hétf. Márc. 18 2013, 00:01

Mesébe illő kis boltocska és vendéglő is egyben eme épület, mely megannyi csodát és örömöt rejt. A forrócsoki és a kávék szerelmesei szívesen látogatják, de a gyermeklelkű fiataloknak is kedvelt betérője, ugyanis játékok, babák és ólomkatonák tömegeivel van díszítve minden zug. Igazán alkalmas betérő azok számára, akik szeretnék játékos környezetben, felhőtlenül beszélgetéseket, ismerkedéseket folytatni. Kiváló randihelyszín, ahova a tinilányokat bel lehet csalni.

by **Mirika** Hétf. Márc. 18 2013, 13:59

<< Momo >>

Elég hülye helyre keveredtem. Kicsit cikinek éreztem a játékokkal teli vendéglőben való manőverezést, olyan érzésem volt, mintha az óvodába kerültem volna, én meg abból már egy ideje kinőttem. Voltak mondjuk tök cuki dolgok, amik úgy felvidítottak, ha rájuk néztem, szóval a hely vidámsága bejövős volt, csak... na. Mondjuk tökre illettem a környezetbe, elvégre pont olyan cuki voltam én is, mint egyik-másik plüss meg baba, csak én éreztem magam idegenül itt. Iszonyat régen volt, hogy babáztam, meg hasonlók, modern kölök vagyok, aki az MMO-kat részesíti előnyben Neutral

Vagyis részesítette. Nem tudom, hogy a SAO után be fogok-e vállalni még egyet, már ha lesz nekem olyan, hogy SAO után. Viszont kellett nekem most egy hely, ahol garantáltan nem akadok bele ismerősökbe és nyugodtan át tudok gondolni pár apróságot, erre pedig alkalmasnak tűnt. Nagyot néznék, ha hirtelen belépne ide Kota. Anat vagy Jin, asszem ki is röhögném őket. Meg talán ők is engem Neutral

Bárhogy is, magamban rendeznem kellett, ami történt velem az elmúlt hetekben most, hogy kicsit lenyugodtak a kedélyek. Túl sok stressz ért és rengeteg változás állt be az életemben, aminek még mindig nem értem a végére. Úgy voltam vele, hogy egyszerre csak egy lépést szabad megtennem, és ahhoz fel kell dolgoznom és a helyére kell raknom minden eddigi elemet. Kapcsolatokat, eseményeket és a saját lelkivilágomat is. Kihez hogy viszonyulok? Mit miért tettem? Hogy állok én most saját magamhoz? Ezek a kérdések futkároztak bennem nagy önnön monológom közepén. Ha ezzel megvagyok, végre továbbléphetek, és belefoghatok a következő nagy projektembe, a Voice helyrerázásába. Ez lesz talán az utolsó részlete annak a kirakósnak, ami a lelki békémet és a kiegyensúlyozottságomat biztosítja.
Nem mehettem el viszont amellett, hogy elfogyott a forrócsokim, szóval felkeltem az asztalomtól és réveteg tekintettel a pulthoz lépdeltem ,hogy kérjek még egy bögrével. Eléggé el voltam veszve a gondolataimban, így aztán a kiszolgálást kísérő mosolyt is olyan sután viszonoztam, de a figyelmetlenségem a visszasétánál nyalt vissza. Valami idióta lábában megbotlottam, az ital meg kilöttyent a poharamból, miközben egy bravúrral kivédtem az esést. Sankyuu, Akrobatika jártasság ._.
- A ku... Figyelj már oda jobban, hol terpeszkedsz, te barom! - rivalltam rá a pasasra, aki erélyes megszólalásomra inkább behúzta a fülét-farkát és hebegett valami bocsánatkérést. Viszont én arra már nem figyeltem, mivel a fejemet a halvány sikkantás forrása felé kaptam, amit a kilöttyent forrócsokim generált... gondolom. No ja, egy hozzám hasonló korú...? Nem, egy hozzám teljesen hasonló öltözködésű és alkatú csajt pillantottam meg, kissé nagyon foltos ruhával.
- Huh, ne haragudj! Minden oké? Nagyon sajnálom :/ - mentegetőztem kétségbeesetten kapálózva, mivel persze tudtam, hogy az én hibám is volt, mert nem figyeltem oda. Fuh, ha engem leöntenének, tuti kicsapnám a balhét, remélem a lány csak stílusában emlékeztet rám, személyiségben nem ._.
- Kiengesztelhetlek valahogy? - kérdeztem meg a biztonság kedvéért, hátha megúszom olcsón, vagy ilyesmi. El is mosolyodtam, viszont csak ekkor esett le, hogy nem egyedül van az asztalkánál, hanem egy... jégbigyó is ott trónol, és oldalra billentett fejjel néz rám. Heh, mi a fene?

by **Miyazaki Momo** Hétf. Márc. 18 2013, 18:40

Mirika-chan

Mikinek ezúttal szokatlan helyre sikerül tévednie, mégis első látásra beleszeretett. Ugyan alig-alig igazodott ki az ilyesfajta játékok világában, de cseppet sem gondolta volna, hogy ilyesmi foglalna itt helyet: egy rózsaszín „játszótér”! Kora ellenére mindig is kedvelője volt az aranyos játékoknak, így gondolkodás nélkül tért be az épületbe, oldalán Petittel, ki cseppet sem értette a hirtelen rajta úrrálevő szokatlan viselkedését.
Ahogy betette lábát az újdonsült mennyországba léptei meglassultak, s az információáradatok is később jutottak el tudatához a kelleténél. Egyszerűen annyira lefoglalta az általa úgy imádott szín tömeges jelenléte, a szebbnél-szebb játék babák felsorakozása, a különböző plüssállatok… szemei sarkában örömkönnyek csillantak meg és vagy úgy öt perc késéssel viszonozta az üzletvezető, eme vizuális játék szerves részét képező karakter üdvözlését.
Lassú léptekkel haladt előre, már-már Petit lomhaságával vetekedő sebességgel. A kis jéggólem, csak fejét forgatta és nézelődött a csili-vili helyiségben Miki oldalán. Az igazán nevetségesen ható összképük azonban igen hamar megszűnt, ahogy pár pillanatnyi késéssel, de felfogta, hogy nem tud tovább menni, mert elállják az útját, ráadásul valami forró, folyékony dolog landolt öltözékén, elrontva eme elképesztő esemény eredményes végkimenetelét.
- Ááá, szent fazék, a ruhám! – kétségbeesetten húzza el teste azon felétől az anyagot, ahol a folt keletkezett, majd fújogatva azt próbálta megszárítani, bár azt sem bánta volna, ha a levegővel elkergeti a makacs barna mintázatot, a játék világában bármi megtörténhet, nemde? És így talán megmentheti imádott ruháját is... Azonban próbálkozásai mind-mind eredménytelenek voltak, sajnos ennél jobban nem értett ehhez, fogalma sem volt arról, mit kellene csinálnia, hogyan oldhatná meg a roppantul kellemetlen helyzetet. Odahaza, ha leöntötte, leette magát, akkor hat pingvinruhás ember volt máris mellette, hogy kisegítsék a baleset következményei alól, de ebben az idegen világban ez nem történt meg.
- A kedvenc ruhám. T-T Haza akarok menni. T_T Ez a játék, áhh, olyan bonyolult. ToT – hadarja a sírás szélén állva, mire az előtte álló, balesetet okozó hölgyemény bocsánatkérése eljut a tudatáig. Látva, hogy a kifakadása ellenére is mennyire igyekszik segédkezet nyújtani neki meghatódva, szipogva párat nyeli le a késztetést, mely a sírásra ösztönzi, hogy megfelelő lelki állapottal élhessen a kedves felajánlással.
- Azt hiszem… igen. Vagyis, nem igazán illik, meg nem ezt tanították nekem. De, azt hiszem, végül is, szóval… – próbálja szavakba önteni minden bizonnyal szokatlan, és igen kellemetlen problémáját. Nem igazán vidám beszédtéma az, hogy halványlila elképzelése sincs arról, hogy működik ez a játék, hogy miket tud megtenni benne, hogy kezelje a menüsort! Szóval minden… Rengeteg, számtalan gondja akad, és ha már így felajánlották neki a segítséget nem teheti meg azt, hogy nem él vele! Itt a várva várt alkalom, hogy tanuljon!
- Na, szóval… el tudod magyarázni, hogy működik ez az egész játék? – pírul bele a kérdésbe szégyenében, s inkább földre szegezi a tekintetét, hogy ne az arcába nevessenek, mert az ilyen örömteli kifakadást perpillanat tökéletesen megértené. Ha mestere lenne a játék használatának, akkor ő legalábbis biztos ezt tenné, ha egy tapasztalatlan, oktondi, kezdő játékos ilyen kéréssel állna elő neki.
- Amúgy a nevem Miki, mármint ebben a játékban. Ő pedig Petit. – próbálta oldani a közéjük telepedett feszültséget azáltal, hogy bemutatkozik, s az oldalán álló gólemre mutatva ismerteti a lánnyal a pet nevét is. Reméli, a kérésével nem rettenti egy a lányt attól, hogy kis segítséget kérjen… bármit megadna azért, hogy életképessé váljon ebben az idegen, számítógépes univerzumban.

by **Mirika** Szer. Márc. 20 2013, 12:09

Jaj, jaj, jaj nekem @.@ Ezt jól kifogtam, inkább háborodott volna fel és üvöltötte volna le a fejemet, de nem, neki siránkoznia kell ilyen totál kétségbeesett stílusban, mintha összedőlt volna a világot jelentő deszka meg a díszlet. Mondjuk tökre megsajnáltam a lányt, nem éppen a balszerencsénknek szólt a kifakadása, az csak kiváltotta a panaszáradatot. Nekem is nagyon hiányoztak a családom, a barátaim, még ha meg is ismertem itt egy csomó remek embert. Csak én már megtanultam elviselni a honvágyat ennyi idő alatt, és egészen hozzászoktam az itteni élethez. Ez viszont én voltam, és ez nem jelentette azt, hogy más is így van vele.
Felsóhajtottam és megsimogattam a csajszi fejét egy barátságos mosoly kíséretében, hátha az megnyugtatja. Ajánlom, hogy megnyugtassa, mert nem akarom szétcincálni az idegeimet. És khm... ez egyébként is vicces látvány lehetett, lévén magasabb nálam Neutral

Mindegy, lényeg volt, hogy bökje már ki, mit szeretne, ha már így megesett rajta a szívem, és legyen az bármennyire illetlen is - egy fenét az -, élne a felajánlásommal Rolling Eyes

- Én Mirika vagyok, örvendek meg minden :3 - mutatkoztam be én is, a petre is rápillantva. Tekintve a kérését, asszem nem lehettem túlságosan meglepődve, hogy nem ismert fel, talán még a nevemet se hallotta, de hát üsse kavics. Lehetek én neves céhvezér meg hírhedt boss-ölő, valahová ezek a hírek nem nagyon jutnak el, főleg a Kezdetek Városának szívébe, ahol olyanok élnek, akik a játékkal nem törődnek, csak megpróbálják kivárni, míg ki nem visszük a játékot, és addig élni valami életfélét.
- Huh, na várj csak, először is üljünk le! A ruhával ne törődj, majd megoldjuk nemsokára. Úgy fog festeni, mintha új lenne :3 - ajánlom fel, mert azért mégse állva diskuráljunk itten, aztán ha arra kerül a sor, akkor úgyis lelépünk innen és keresünk valami kihaltabb helyet, ahol pár alap dolgot meg tudok mutatni neki. Na meg akkor ott megoldhatjuk a ruhás dolgot is.
- Na jó... öhm... fogalmam sincs, hol kéne kezdeni, hehe. Izé... MMO-val játszottál már, vagy ez az első? Egyáltalán mi az, amit bonyolultnak találsz? - Igen, talán itt lesz a legjobb kezdeni, hadd halljam van-e valami tapasztalata efféle játékokban. Az durva lenne, ha az abszolút nulláról kéne kiindulni, de az a gáz, hogy bennem most megvan az, hogy megtenném és foglalkoznék a csajjal. Mikivel. Fenébe, valahol magamat látom benne, vagy mi, aztán az elesettsége meg rávesz, hogy segítsek neki. Tök szimpinek tűnt a siránkozása ellenére is Embarassed

by **Miyazaki Momo** Csüt. Márc. 21 2013, 19:50

Mirika-chan

Alig tudta megállni, hogy sírva ne fakadjon ismét, amikor a vele szembe álló lány próbálta együttérzését kifejezni egy fejsimogatással. Ámbár felmerült benne az, hogy valami buta kutyának lett most elkönyvelve, bár az is tény, hogy eme négylábúak között akad jó pár hihetetlenül aranyos jószág, melyek esetében cseppet sem bánná az asszociációt.
A befúj – kifúj, mélylevegő kéktenger gyakorlat azonban hamar meghozta a várt eredményt, lenyugtatta lelkét, ahol éppen zord vihar dúlt a kétségbeeséstől. Mikor észbe kap, s tudomásul veszi mit is mondott az előbb, kicsit elkezd aggódni afelől, hogy most a kifakadásával némi téveszméket kelthetett a lányban, ki segítségét ajánlotta fel neki. Mármint… meri remélni, hogy most nem egy hisztis tininek lett elkönyvelve vagy rosszabb, mert sohasem élné túl!
- Mirika… értem. – bólintva veszi tudomásul a lány nevét és vonja le ama, számára hihetetlen dolgot, hogy a nevűk mennyire hasonlít, mindkettőjüké „M”-el kezdődik és a további részletek is eléggé hasonlóak.
Oldalán ácsorgó gólem azonban a helyzetet tekintve teljesen tanácstalan volt. Amikor Mirika rápillantott, csak kérdőn billentette jobb irányba a fejét, apró morranást hallatva, melyet alátámasztotta értetlenségét az üggyel kapcsolatban. De érdeklődő fellépése sajnos érdektelen maradt, Miki feje teljesen máshol járt, figyelmét az előtte állóra szegezte és úgy tűnt, kizárta pár pillanatra elméjéből a külvilágot.
- Tényleg? °o° – kérdezi csodálkozva az öltözékével kapcsolatban. Tisztában van azzal, hogy ez egy játék, de hogy a ruháját egy csettintésre makulátlanná tegye azért ez számára igencsak hihetetlen fejlemény.
Meglepettségében félig reagált az ülőhelyválasztásra, csak tétován bólintott a dologra és inkább lerogyott, mintsem ült a kiválasztott asztal egyik felé eső székére. Pár pillanatig csak a döbbenet jeleit tanúsította, szóhoz sem jutott, egyszerre vélte nagyszerűnek és rémesnek ezt a játékrendszert, amibe bezáródott, s sajnálatos módon nem éppen tűnt rendszerhibának az ügy.
- Hát öhm… azaz igazság, hogy még soha. Ez az első, amivel játszom. Egy ismerősöm vett rá, hogy próbáljam ki a „Világ legjobb játékát” –, sajnos most már kételkedem ebben a három jelzőben… bár tényleg lenyűgöző meg minden, csak kicsit idegen számomra. Ugye érted? – felel a kérdésre zavartan tördelve a kezeit és icipicit elszégyellve magát amiatt, hogy ez élete első számítógépes játéka, amit kipróbált. Mindig akadt valami dolga, ezért sosem szorult a számítógépes szabadidő elütésekhez. Így tudása is igen csekély ezügyben.
- Hát rengeteg dolgot vélek bonyolultnak… nem értem, hogy kint a parkosított részen miért ugranak nekem furcsa állatok, hogy… hogy talán megegyenek? °O° És, és mit kellene csinálnom? Hogy fejlődök? Valami furcsa alak arról papolt, hogy csak úgy lehet kijutni, hogy nem is tudom, milyen szinteket végigcsinál az ember… tényleg mik azok a szintek? Olyan, mint az iskolában az osztályok, vagy teljesen más? Mik a határaim? Az egyedüli, amit ismerek a játékban talán az, hogy mivel jár a kaszt, amit választottam – szavait berekesztve Petitre tekint, mely csak kíváncsian, oldalra döntött fejjel viszonozta a pillantását. Ez igencsak egyértelmű volt számára, miután kikelt a kis gólem a tojásból és végiggondolta, mit – hogy, hogy – mit. - meg a menü, részben. És, hogy vannak olyan játékosok, akik hozzám hasonlóan gép előtt ülve estek rabul a játékon belül és vannak karakterek, amik a játék szerves részei. :3 – hihetetlenül okosnak érezte magát eme pillanatban, hiszen már az is nagyszó, hogy erről van némi tudomása és nem tapogatózik teljes egészében homályban. Félő, ha így lenne, el se jutott volna idáig.
- Nos, Mirika-chan tudsz segíteni? Hívhatlak így, nem gond, ugye? Ne haragudj, hogy ennyit beszélek, de olyan izgatott vagyok! Te vagy az első ember a játékban, aki segítséget ajánlott fel nekem! *.* – osztja meg a vele szemben ülő lánnyal az alábbiakat Miki. Arcára széles mosoly kúszott mindeközben, az aggódást, félelmet, meglepettséget és egyéb vegyes érzelmeket igyekezvén félrehelyezni, hogy lelkes társalgópartnerként lehessen elkönyvelni személyét, s ne pedig furcsa jelzőkkel illessék, mint odahaza az iskolában.
Ha jobban belegondol ilyen szemszögből, kicsit talán megkönnyebbültnek érzi magát eme helyen, távol a tanintézmény terhétől. Itt senkinek sincs előítélete vele kapcsolatban, mert senki sem ismeri, mintha tisztalappal kezdhetne mindent.

by **Mirika** Hétf. Ápr. 01 2013, 21:42

A fülem mögé simítottam egy kilógó hajtincset, miközben hallgattam a csajszi szavait. Hát, asszem nagyobb fába vágtam a fejszémet, mint hittem, de az túl bunkó lenne, ha kijelenteném: kössz, semmi kedvem egy totál n00b pátyolgatására. Ezt már le kell nyelnem, meg különben is, az a gáz, hogy volt hozzá kedvem, hogy elmagyarázzam egy MMO alapjait. Valahogy... valamivel... megfogott ez a lány, kétségbeesett tekintetének, elveszettségének nem lehetett ellenállni. Vajon Anat is ilyet érez, amikor velem törődik? Tiszta olyasmi érzés fogott el, mint ami talán őt is kínozza velem kapcsolatban, aztán annak az lett a vége, hogy ő húginak hív engem, én meg Nii-channak őt. Közben meg pár hónapja még nem is ismertük egymást. Ez a hely jobban összekovácsolja az embereket, mint gondoltam volna...
- Hát, amiatt ne aggódj, mindenkinek idegen volt a játék, elvégre ez a legelső VMMORPG :3 Ilyen szempontból nem is vagy kezdő. Amikor én először a kezembe fogtam a fegyveremet, irtó sokat bénáztam, pedig tapasztalt vagyok! - nyugtattam meg, meg akkor már egy kicsit jeleztem azt is, hogy én biza megbízható vagyok és jó kezekbe került. Tudom miről beszélek meg stb, de annak már nem lett volna értelme, ha beszámolok neki még pár dologról, mert hát az nem sokat jelentene neki, ha elmondanám, hogy béta teszt, meg ilyesmik.
- Persze, hogy nem gond, Miki-chan :3 A sok dumához meg már hozzászoktam, el se tudod képzelni egyesek mennyit beszélnek >.> - gondoltam itt elsősorban Kotára és közben átgondoltam, hol is kezdjem a válaszadást ezekre a kérdésekre. Emészthető kellett maradjon, elvégre nem egy kockáról volt szó, mint amilyen én vagyok. Bár ahogy rajta, ez rajtam se nagyon látszott igazából, eleve nem sokan gondolnák, hogy ilyen trendi és csini csajok ilyesmikkel játszanak. Az viszont azért meglepő volt, hogy senki sem segített neki, azt gondolná az ember lánya, hogy egy csomó kanos pasi ugrana kapásból, hogy megossza a "tudását" vele.
- Hmm, lássuk csak... Igazából pofonegyszerű. Egy kastélyban vagyunk, aminek száz szintje, emelete van, ezeket kell végigvinni, ez ennek a játéknak a célja. Hogy ezt teljesíthessük, fejlődni kell, arra pedig több út is létezik. Az egyik az, hogy a "parkosított részen" azokból a furcsa, vörös szemű állatokból jó sokat legyőzöl. Azért kapsz úgynevezett tapasztalatpontokat, és ha eleget összegyűjtesz belőle, szintet lépsz, és tudod növelni a tulajdonságaidat. Emlékszel még azokra a pontokra, amiket az első belépéskor elosztottál? - tartottam egy kis szünetet, hogy ha akar, belekérdezhessen, bár asszem elég világos voltam. Nem tudom, mennyire jól tudok magyarázni, még sose kellett tulajdonképpen. A stratégiai utasításaimat mondjuk megértik többnyire, kivéve ha egyesen felrúgják őket, de az már nem az én hibám.
- Másrészt lehet úgy is fejlődni, hogy küldetéseket teljesítesz. Ezeket, ha tudod hol van a menüben a térkép, sárga felkiáltójellel jelzik. Azért is kapsz aztán tapasztalatpontokat, ha más játékosokkal harcolsz egy párbaj keretében, és végül az utolsó bevételi forrás az, ha egy céhbe tartozol, ami a hasonló érdeklődésű játékosok közössége. Én is benne vagyok egyben, nagyon jó buli :3 Többnyire - magyaráztam tovább, aztán viszont befogtam márt a szám, mert nagyon sok infóval dobáltam meg rövid idő alatt, amit fel kell dolgozni meg ilyesmi. Nem tudom, mennyire gyors a tempó, ha az, akkor majd szól. Pedig ezek még csak az alapok, a SAO különlegességeiről még szó se esett. Neki aztán pláne spéci, mivel idomár, és egy pettel másképp kell bánni.

by **Miyazaki Momo** Kedd Ápr. 02 2013, 15:55

Mirika-chan

Miki hevesen dobogó szívvel fészkelődött a helyén, szinte hallotta mellkasában az egyre gyorsabb és hangosabb megállíthatatlan ütemet. Azt hitte elijeszti a lányt azzal, hogy elárulja milyen nagyon is tapasztalatlan a játék terén. Apró örömteli mosoly suhant át arcán, mikor Mirika-chan elárulta neki ő sem konyított a játékhoz szinte semmit sem a kezdetekben. Egyúttal egyfajta bizalom is elöntötte lelkét az előtte ülővel kapcsolatban, mintha nem is kell tartania attól, hogy a segítségképpen magyarázatba kezdett játékos csak úgy fogja magát és itt hagyja látva, milyen oktondi egy ilyen játék kezelése terén.
- Oh, csakugyan? El-elnézést – kér őszintén bocsánatot, amiért olyan sokat fecseg. Rossz szokása, de ha nyelve egyszer megered szinte megállíthatatlan, szülei szerint akkor a legrosszabb, ha hadar.
Figyelmét teljes egészében Mirika-chanra vezette, igyekezett feldolgozni minden kapott információt a szintekről, a fejlődésről, a furcsa lényekről a zöldellő réteken, no meg a pontokról. Cseppet sem gondolta volna, hogy a pofonegyszerű rész után is képben fog maradni, s ennek igazán megörült, még az arcára is kiült a vidámság.
- Igen, emlékszem! *-* – lelkesen felcsillanó szemekkel bólint, hisz van valami, ami nem idegen számára hallottakból. - Öhm… Mirika-chan, mond csak, az állatok bántalmazásán kívül van más fejlődési módszer? Mert nekem még fegyverem sincs, vagyis nem tudok róla. Meg aztán, milyen kegyetlen megoldás ez? – érdeklődik, ahogy belegondol, lehetnek olyanok eme virtuális világban, kik azokat az állatokat kínozzák. Sosem vetemedne ilyesmire, még ha ez egy játék is, melybe belecsöppent. Nagy a valószínűsége, hogyha az élete forogna kockán, még akkor sem bántaná a szerencsétlen négylábúakat, inkább elfutna vagy valami, mintsem bántsa őket.
Miki nagy okosan bólogatva hallgatja az alternatív megoldásokat a fejlődésre, ámbár sosem gondolta volna, hogy térkép áll rendelkezésükre. Petittel gyakran elveszve kóvályogtak helyeken, nem lelve a kiutat, s hogy ezek szerint mindvégig ott leledzett a megoldás valahol a menüben, egyszerűen lehidal ettől az információfoszlánytól.
- Valóban van térkép °O°, hogy nyitható meg? – kérdezi, mint egy gyermek, ki meglelte imádott játékát.
- Milyen céhek vannak? Hogy lehet oda csatlakozni? Esetleg valamit bizonyítani kell előtte vagy egy próbát kell kiállni? Te melyik céhben vagy? – billenti oldalra fejét érdeklődve, ahogy oldalán ücsörgő Petit is teszi a rengeteg kérdés miatt, mely fél pillanat alatt hagyja el ajkait. - Öhm… ne haragudj Mirika-chan, de nem gondoltam volna, hogy a játékosok kisebb – nagyobb csoportokba tömörülnének. – vakarja meg a tarkóját, zavartan felkacagva.

by **Mirika** Pént. Ápr. 19 2013, 19:12

Na, megyeget ez, így elnézve nem lesz itt gond. Nem láttam az értetlenséget az arcán, ami jó jel, egyrészt nekem is büszkeség, hogy akkor ezek szerint érhetően magyaráztok, másrészt meg a csajszi sem egy üresfejű liba. Mondjuk a jelző túlzás, az alapból nem is lehetne, a lelkesedése és a reakciói inkább valami gyerekes képződményéhez hasonlítottak... Szerencsére nem az idegesítő fajtából legalább, inkább aranyos volt, ahogy reagált rám :3 Egy korosztály vagyunk pedig így ránézésre, tök muris a dolog. Igaz ami igaz, nekem jó korán fel kellett nőnöm, nem mindenkinek kell azon keresztül mennie, mint nekem -_-
- Hátöhm... igazából ez jelenti a legfőbb bevételt a küldetések teljesítése után. De ne úgy gondolj ezekre, mint az igazi állatokra, csak adatok. Nem fáj nekik, meg izé... újjá is születnek. A felsőbb szinteken egyébként már egyre kevesebb állat van, inkább ilyen gyíkemberek, koboldok, meg hasonló nyalánkságok állnak az utunkba - magyaráztam neki, próbálva olyan fogalmakkal szolgálni, amiket ő is fel tud dolgozni, meg tud emészteni. Elvégre ha olyanokkal jönnék neki, hogy respawn, abból aztán marha sokat megértene biztos. Majd lassan megismerkedik a fogalmakkal, most az volt a lényeg, hogy megtanítsam játszani, és például ne féljen pixelekké tépni egy mobot csupán azért, mert úgy néz ki, mint egy vaddisznó. Szépen lassan, lépésenként kell haladnia mondjuk, ez nem egy olyan játék, ahol beleférnek a hibák a tanulási folyamatba. Mondhatni nem egy kezdőnek való darab, pedig alapjában véve sokkal könnyebb, mint egy hasonló másik MMO, már ha a szörnyek nehézségi szintjét lesem. Csak ugye a valóságos élmény, meg Kayaba átka..
- Van egyébként fegyvered, kell hogy legyen nálad egy tőr. Nyisd meg a menüdet, és az ember formájú alaknál kattints a Felszerelések menüre, ott kell hogy legyen :3 - mondtam neki, majd a saját menümön meg is mutattam, mit kell tegyen. Gondolom mondjuk a lehívó parancs mozdulatát azt már ismeri, anélkül nem nagyon tudta volna túlélni az elmúlt hónapokat ._. Sőt, utána a térképes kérdésére azt is megmutattam neki, bár azt valóban nehezebb volt egy picit megtalálni, nem volt olyan egyértelmű. Nem tolták az ember arcába, ahogy az etikai módot sem Razz

A céhekre vonatkozó kérdésére elnevettem magam, tök muris volt, ahogy a petjével szinkronban döntötte oldalra a fejét. Nagyon aranyosak így együtt, az tuti. Gondolom az állat felveszi az idomár viselkedési formáit, ebből a szempontból nem értettem a petekhez, de mintha Reginald is erősen szinkronban lett volna Rennel ilyen téren például. Érdekes volt belegondolni, milyen lenne, ha nekem is lenne egy petem... Neutral

Inkább bele se akartam gondolni -.-"
- Hát tudod, ez egy olyan játék, ahol nem éri meg céh nélkül próbálkozni, ha csinálni is akar az ember valamit :3 Egyedül nagyon veszélyes, egy klán viszont nem csak társakat ad magad mellé, de segíti is a fejlődésed - Kétségtelenül voltak olyanok, akik szólóban is remekül elboldogultak, de azok mind tapasztalt játékosok vagy béta teszterek, míg egy kezdőnek semmiképp se volt ajánlatos egyedül kimerészkednie mondjuk a hegyekbe.
- Sok céh van amúgy, vannak baráti társaságok, mint a <<Fuurinkazan>>, vannak afféle rendfenntartó céhek, amik amolyan rendőrségként funkcionálnak, mit ebben a városban az <<Army>> vagy az egyik felsőbb szinten a <<Destination Skyline>> és vannak olyan céhek is, amiknek a játék teljesítése és a kiszabadulásunk elérése a célja, mint a <<Justice League>>, vagy az <<Artes Liberales>>. Az én céhem is ebbe a kategóriába tartozik, én az <<Angelic Voice>> egyik alapítója és vezére vagyok :3 - húztam ki magamat büszkén, elvégre ez menőn hangzik még anélkül is, hogy elnagyolt jelzőket tennék oda. Inkább nem hoztam mellé fellengzős megjegyzéseket, minthogy az egyik legnagyobb céh meg stb, mert ez a többi clearer guildre is igaz, nekem meg perpill nem volt célom, hogy elcsábítsam a csajszit. Maximum ha érdeklődik, akkor mesélek szívesen :3

by **Saya** Vas. Júl. 14 2013, 15:34

//Yuichi//

Hugi nagyon izgatott, mikor meglátjuk a plüssállatokat, a színeket, a megannyi játékot. Ökölbe szorított kézzel és ajkamba harapva igyekszem megakadályozni, hogy előjöjjön és játszani kezdjen velük. Mert a Hugi mindent összetőr, amivel játszik.
Pár percig nézzük így a kirakatot, míg végül Hugi feladja a küzdelmet. Mióta ilyen kis szemtelen, muszáj rájönnöm, hogy tarthatom vissza. Éjszaka a legrosszabb, mert akkor lehetetlen, de legalább az indi-micsodámat még nem színezte be pirosra. Azt mondja, "majd idővel", de én idővel sem akarom!
Végül érzem, hogy feladja és visszavonul, én pedig végre levegőt vehetek. Addig koncentráltam, amíg az üvegben már nem a túloldali kis boltocskát láttam, hanem saját magamat. Integettem a tükörképemnek, aztán beléptem az ajtón. A Shakan mondta, hogy kéne valami hasonlót nyitni, de aztán végül még nem csináltuk meg, de kíváncsi vagyok, itt vajon kapni-e olyan kindertojást.
Próbálok nem nézni a plüssökre és játékokra, nehogy megint kelljen Hugival fejben birkóznom, és odatipegek egy olyan NPC elé, aki talán valami felszolgáló, vagy tudjátok, mint amilyen én voltam odakint.
-Csókolom, van itt kindertojás?
Nem moccan, nem válaszol. Valami bug lehet? Elkezdek integetni és ugrálni előtte, de semmi reakció.
-Csóóóóókolooooom? -integetek tovább, de semmi. Ilyenkor kéne szólni egy olyan géemnek, vagy mi? Kikeresem a gombot, megnyomom, lepötyögöm, hogy a Játéksarok NPCjével baj van, és elküldöm. Aztán megfordulok és beülök a sarokba egy kis székre. Azzal még én is tisztában vagyok, hogy ilyenkor picit várni kell, mert ilyenkor azemberek dolgoznak, és jó munkához idő kell.
Ahogy ülök, a mellettem levő, puhának tűnő plüsst nézem, barna cica fehér kabátban, és az van a cetlijére írva, hogy Hócica, meg feleakkora is, mint én, szóval jó nagy és nagyon édi. Néha kinyúlok, aztán visszahúzom a kezem.
Vajon én is eltörök mindent, mint a Hugi, ha hozzáérek...? Szabad egyáltalán hozzáérni vajon...? Úgy szeretnék...

by **Hayashi Yuichi** Vas. Júl. 14 2013, 16:36

/Off upsz gondolatbotlás Razz

/Off/

//Saya//

Játékos sarok, nézek a táblára. Többször eljöttem már mellette, de még egyszer sem voltam bent. Cégér tábláról bármi lehet, de míg nem tudom, mi van bent így még most csak egy ajtó. Hime küldetésen van szóval szabadság van jószerével. Céhben is most nincs dolgom, küldetés tábla meg üres volt. Na mármost akkor ez egy pont jó alkalom, hogy magamhoz mérten felfedező úton legyek. Beléptem a helyiségbe. A rózsaszín falak eléggé furcsa hatást keltettek, majdnem megfordultam. De megláttam a sok plüss játékot. Egyet vennem kell Ritának meglepem vele, akarom mondani Himének. Válogattam néztem át a sok lehetőséget, az árlista is igen hosszú volt, a tizennegyedik oldalt lapozgattam már. Ennél csak egy jobb lehetne, ha ugyan ezt a listát kardokból állították volna ki és abban böngészhetnék ilyen önfeledten. De ez most jó volt így is. A pultos megkértem, hogy melyik plus állatka lenne az amire a katalógusban épp az ujjam mutat. Ugyanis képet nem csatoltak hozzá. Egy barna cica fehér kabátban, igen értem azzal odamentem egy ülő kislányhoz és mellőle épp felemeltem volna a plüss állatkát, de ő kinyújtotta irányában a kezét. Először nem értettem a helyzetet, ez az övé lenne? Gyorsan körbe futottam a plüss állatkákat körülötte és látszólagosan nem volt másik ilyen. Visszatettem helyére és az eladót megkérdeztem mennyi van ebből a játékból. Válasza, hideg volt, nem törődöm, és bizony gépies. Egy.
Azzal odasétáltam a kislányhoz és kérdeztem.
- Hali, ezt a plüss állatot te szeretnéd megvenni? - Játékos volt, ez nem vitás és aranyos. Ahogy továbbra is nyújtogatta ujját a játék felé.

by **Saya** Vas. Júl. 14 2013, 17:34

//Yuichi :3//

Már töprengek ott egy ideje, mikor belép egy jóó magas pasi jóó hosszú hajjal és elkezd nézelődni. Még jobban összehúzom magam, hát ha nem vesz észre, bár nem is tudom, hogy vajon akarom-e, hogy ne vegyen észre... amúgy is, a fehér ruha az világít és akkor biztos meg fog látni. Hugi...
Nem, nem kérdezlek meg, mert még mindig utállak! De olyan furi, eddig mindig mindent megkérdeztem tőled, de most eldöntöttem, hogy nem fogok rád figyelni, de mégis mindig akarok kérdezni tőled...
Érzem, hogy dühös vagy, amiért legyőztelek. De hát nappal van, és a nappalok az enyémek, ezt ne feledd.
Úgy elmerültem, hogy észre se vettem, hogy a jóó magas jóó hosszú hajú pasi idejött és fel akarja kapni a Hócicát. Kinyúlok, hogy megakadályozzam, de érzek egy apró ütést a fejemben, és visszahúzom a karom. Najó, ezt kivételesen köszönöm, Hugi. Ha megérintem a Hócicát, elszakadna rögtön, igaz? Örököltem tőled? Hogy minden eltörik a kezemben?
~Próbáld ki.~
A hosszú bácsi közben visszateszi Hócicát, odamegy az NPChez, aki válaszol neki. Nekem bezzeg nem válaszolt! Biztos időközben javították meg. Felállok a sarokból, elrendezem a ruhácskámat, és mennék oda megkérdezni, hogy van-e kindertojás, mikor a hosszú bácsi (vagy Hosszú Bácsi) visszajön.
-É-é-én... -nézek Hócicára, aztán vissza a Hosszú Bácsira. Megrázom a fejem, de úgy érzem, meghasad a szívem. -Nem. Nekem nincs annyim.
Azt inkább nem mondom, hogy el törném szegénykét, ha hozzáérnék, bár ez nem biztos, de azért nem érek hozzá, mert olyan szép és puhának néz ki. És Hosszú Bácsi is biztos egy gyereknek akarja megvenni.
Hugi, béküljünk ki. Legyél megint olyan jó, mint régen, ha már Hócicám nem lehet, oké?
Hugi nem válaszol, csak elneveti magát, olyan kísértetiesen. Szóval akkor te sem leszel nekem, meg a Hócica sem?

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Júl. 15 2013, 11:09

// Saya //

Döbbenten hallgatom a kislány szavait. Játékos és nincsen pénze rá? Hisz hónapokkal ezelőtt indult a játék, én magam is lusta voltam,.. bár lehet elköltötte harci felszerelésre. Végül is segíthetek szegény párán és veszek mát Himének. Azzal visszatértem a pénztároshoz és kifizettem a plüss játékot.
Egy színes körül ölelő kanapé sor szolgált pihenésre ezen a részen. Látom a lány egy zsámolyt választott. Azon ül és továbbra is próbálja elérni a plüss cicát.
- A nevem Hayashi Yuichi, benned kit ismerhetek meg? És leülhetek? - kérdeztem a kislányra mosolyogva. Nagyon fiatalnak tűnt és elveszettnek. Ezt könnyen meg is értettem miért lehet, biztos nincsenek itt a játékban a szülei. Szegényke vajon, hogy kezeli, hogy teljesen magára van szorulva? Mindenkin sajnos nem tudok segíteni, de rajta megpróbálhatom végül is. Öltözéke már-már csapásnyira egyszerű, ebből nem megállapítható a kasztja. Arca már-már szomorkás, de láthatóan a játék érdekli.
- Szeretnél vele játszani? Bátran az a plüss játék már a tiéd - mondtam mosolyogva. Miközben tekintetem közötte és a hozzá mértben nem is olyan sokkal kisebb játék között ingáztattam. Így most azon a zsámolyon ülve, olyan aprónak tűnik és törékenynek. De mint már párszor bebizonyította a játék, itt a menün keresztül elérhető számok jelentenek valamit. A kinézet csak test, ami odakinti énünk mutatja a másiknak. Viszont eddig még ismerőssel nem találkoztam, még a Conról sem, ahonnan meglett a nerve gear. Pedig ott pár más játékkal játszó ismerősöm is megvette. Remélem nem léptek be a játékba..
Azzal, míg dadogós szavaira vártam, körbenéztem, mégis csak most először vagyok bent és eredetileg ezért jöttem be. Van a bejárat mellett túloldalt egy rózsaszín szekció. Szív alakú széktámlákkal és mindenről az árad, bizony nem túl szolidan egy randi sarok lehet. Nem sokkal mögötte valószínűleg hasonló célt szolgálva még pár asztal azoknak, akik kevésbé akarnak szamárpad szerűen kitűnni a tömegből. Sokkalta szolidabb színek és hangulat vette körbe ezen asztalokat. A helyiség bensőbb részeit fal takarta el szemem elől. A játékos részlegen sok-sok más polc és ülőhely játszóhely található. Ez tényleg paradicsom a kicsiknek. Mosolyogtam mégis ez tényleg egy mentsvár a szürke napokra akárkinek.

by **Saya** Hétf. Júl. 15 2013, 13:46

//Yuichi//

A Hosszú Bácsi odament a nénihez és fizetett valamit, biztos megvette végül a Hócicát a gyerekének. Félredöntött fejjel nézem, vajon tényleg gyereke van? Milyen apa lehet? Az én apám milyen lehet? Hugi, te emlékszel rá?
~Igen.~
És mesélsz róla?
~Nem.~
Gonosz vagy, megint gonosz vagy és mindig gonosz vagy >.>. Később majd mesélsz, ugye?
Aztán a Bácsi visszajön. Hajasi Juicsi, akkor ez most magyar vagy japán? Biztos japán mert főleg azok vannak itt. Bólintok, hisz persze, leülhet, én legalábbis nem fogom megtiltani.
-Én Saya vagyok. -mosolygok vissza és vetek még egy utolsó pillantást a Hócicára, mert biztos, hogy úgyse látom többet. A Yuichi észrevehette, mert olyan dolgot mond utána, amin teljesen meglepődöm és nagy szemekkel nézek rá.
-De-de-de... de azt nem szabad! El fogom.... -majdnem kimondtam, hogy törni, de elharaptam a számat és lehajtottam a fejem. A Hugi bezzeg vigyorog, mint a tejbetök, olyan kárörvendően és mocskosan, mint a gonosz emberek a filmekben. Ezt most valahogy vissza kell adnom a Yuichinak, de olyan jó lenne, ha Hócica mégis enyém lehetne. Nem merek hozzányúlni, és inkább nem is próbálkozok tovább.
-Nekem nem lehet ilyesmim, szóval nyugodtan tessék csak elvinni annak, a-akinek szánta, kérem. -próbálok mosolyogni, ami remélem, azért csak-csak sikerül is. Majd megkérdezem később azt az NPC-t, hogy mennyibe került, meg akkor már a kindertojásról sem szabad megfeledkeznem. Hugi pattanásig feszülten vár, és sustorog: ~Úgyis neked fogja adni, te pedig el fogok tőrni, és a Bácsi mérges lesz rád miatta, átkozni fog. Készülj a megalázásra! Úgyis csak egy kis pondró...~
Maradj csöndben, Hugi, ne zökkents ki! Maradj a helyeden és nyugton!
~Ahogy kívánja, felség, kukuku...~

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Júl. 15 2013, 16:40

// Saya //

Megengedte így nem is ácsorogtam tovább, odakint belém rögzült míg nem hívnak, addig nem megyek, vagy nem engednek be addig nem lépek be. Hacsak nem valami baj van. Helyet foglaltam a sokszínű fotelben a lánnyal szemben.
Saya mondta mosolyogva. Aranyos név, olyan ártatlan, mire is gondolok én most, ne folytasd! De megvan pont mint unokahúgom. Bár a hajszín nem stimmel. Magasság igen és a mosoly is stimmel.
- Örvendek Saya, és mi a baj, mit fogsz vele csinálni? - nem értettem a mondatát tényleg. Egy kicsit elidőztem a gondolaton, vajon miért nem nyúl hozzá, ahogy ismerem a korában lévő gyerekek, már réges-rég szétcincálták volna. Legalábbis unokahúgaim biztosan.
Következő mondata meglepett. Mármint egy kislány plüss játékok nélkül, talán valami betegség miatt, allergia a műszőrre, műanyagra? De itt Aincradban ez már nem érvényes, ha ez a baj.
- Saya, miért nem lehet ilyen játékod? Ne talán allergiás vagy rá? –bugyuta kérdésem gondolatban is bugyután hangzott, nem hogy kiejtve szavakkal és mosoly vesztve. Jó akarásom, vajon ismét kudarcba fullad? És vajon Hime merre lehet, ő biztosa jobban bánna a helyzettel, hisz ő barátkozik itt SAO fiatalabbakkal. Kiyoval mikor találkoztam, felnevettem, és csúnyán viselkedtem, többet ilyet nem teszek. Hisz ez a lány is fiatal, és valószínűleg nagyon rossz lehet neki az anyukája nélkül. Ilyenkor szülőket tényleg nem értem meg, miért hagyják, hogy ilyen fiatalon online játékokkal játszanak. Nekem bezzeg halat kellett pucoljak és hordjak a kikötőben. Fel-le, mint egy rabszolga.
Míg rá vártam addig fél szemmel a helybe elfogyasztható étkek és italok között pásztáztam. Látszólagosan szeretné a játékod, de valamiért nem meri. Vajon hozzáérni nem akar, vagy mi lehet a baj. Nem értettem a helyzetet.

by **Saya** Hétf. Júl. 15 2013, 19:46

//Yuichi//

Elszóltam magaaam. Pedig reméltem, hogy nem hallja meg. Nincs más választásom, őszintének kell lennem.
~Bánomisén...~
-Hát... mert el fogom törni... asszem. -hajtom le a fejem megint, és csakazértsem nézek a Hócicára. Meg a Yuichira sem. -Izé... vagyis... a Hugi végülis mindent összetőr... és lehet, hogy én is, de nem akarom kipróbálni, mert nem akarom bántani őket. -mutatok végig a plüssök során, akik azokkal az édi gombszemeikkel olyan kedvesen néznek ránk. Nem hiszem, hogy a bácsi érteni fogja, amit mondok, de ezt úgyis csak most először mondtam el akárkinek is. Aztán szembe jut, hogy de a kávézóban sem törtem el soha semmit, de akkor a Hugi sem volt velem... vagy bennem, nem tudom, hogy kéne ezt nevezni. Mondjuk attól még lehet, hogy a játékokat azokat eltőrném. Vagy ha én nem is, akkor te, Hugi. Most így belegondolva, egyszerűen nem értem a helyzetet.
Leugrok a zsámolyról, mielőtt a bácsi megszólalna, és odaszaladok az NPC nénihez.
-Csókolom, van itt kindertojás?
-Van, kisszívem.
-Akkor kérhetek? Kettőt!
Ha már az előbb le voltam lombozódva, most fel vagyok vidulva, mert itt van kindertojás, meg az NPC nénit is rendbehozták azóta, és nem csak azért nem szólt hozzám, mert nem tetszettem neki. A néni ad is, és Shakannak igaza volt, ezek csokitojások! És szerencsére nem drágák, mondjuk van nekem pénzem, csak a Hócicára nem volt. Visszaszaladok a Yuichi bácsihoz és odanyújtom neki az egyik csokitojást.
-Ezt te ismered? Én nem, de egy lány már mesélt róla. -mosolygok.
Oh, jaj.
Hugi, legközelebb veszek neked is, oké? Most ezt felezzük el! Megeszem az egyik felét, és majd te a másikat!

by **Miyazaki Momo** Szer. Aug. 14 2013, 18:02

Mirika-chan

Hiába hallottam most Mirika-chantől egy másik megközelítési módot a különböző ártatlan állatok megtámadásának ügyére, mert hát még így is nehezemre esett egy vaddisznót nem vaddisznónak gondolni, hiszen lehet akármennyire is virtuális biztos fáj neki, nem? T=T És ha nem, akkor is… szegényke… :S Még ha a rendszer újra is generálja őket, mégsem ugyanazok másodjára, hanem már… már a következő életük, és nem is biztos, hogy emlékeznek a múltjukra, de feltételezzük, hogy igen és akkor azért támadnak meg, mert olyan kegyetlen módon végeztem velük fél perccel ezelőtt. T^T Nem, egyszerűen nem bírná elviselni a karmám… T^T Mohh, olyan nehéz túllépni ezen… Embarassed

- Ko-ko-koboldok? °o° – dadogom elhűlten a meglepettség és a kis ijedtség hatására, ami eluralkodott rajtam. Megborzongtam, ahogy elképzeltem egy terepet, ahol rengeteg kobold kóvályog, mint a vaddisznók esetében. Nem is igazán tudom, hogy nekem menne a sunyi lesből támadás akármilyen élőlényre, még Petitet se igazán merném előre küldeni, ilyen célokból. Akkor már inkább ketten együtt vagy sehogy máshogy… Embarassed

Ejtettem egy kósza pillantást a gondolataimban forgó kis jéggólemre, majd meglepetten pislogtam az olyan kedvesen magyarázó Mirika-chanra.
- Van tőröm? – kérdezem vissza, mint aki nem értette volna tisztán az előbbit, majd már nyitottam is a menüt, és ahogy Mirika-chan instrukciói hangzottan, az ember alakra kattintottam, majd a felszerelések részre és… nem hittem a szememnek, tényleg árválkodott ott egy fegyver! Rákattintottam és nagy meglepetésemre már a kezemben is volt, annyira megijedtem, hogy majdhogynem kiesett a kezemből, így inkább őrült kattogás keretein belül valahogy, de visszaraktam oda, ahol volt. - V-van fegyverem… – motyogtam orrom alatt hitetlenkedve, jobb kezemet a szívemre helyezve, ahogy kezdtem fel-feldolgozni ezt az információt.
Aztán a térkép, a térkép…! Miért rejtették el a játékosok elől ennyire egy ilyen lényeges dolgot? T-T Gondolom a készítők vaktában is kiigazodnak egy ismeretlen helyen és ismerőseik között sem akadt olyan, aki a nyílt egyenes utcán is hajlamos az eltévedésre, ha játékkritikus lennék, akkor minden bizonnyal felhoznám ezt az aprócska hibáját a játéknak egy búlvárlapban! :/
- Wooah – lenyűgözve hallgattam a céhekről szóló dolgokat. - Angelic Voice? Olyan barátságos már a hangzása is, meg a célja… én is szívesen kiszabadulnék a játékból… :oops:Mesélsz róla még, ha megkérlek Mirika-chan? :oops:Persze, ha nem okoz neked gondot, gondolom egy ilyen céh vezetése nagy felelősséggel jár és odafigyeléssel és én, én nem akarok neked gondot okozni azzal, hogy kérdéseimmel lefoglallak meg minden – hirtelen megint zavar fogott el, nem gondoltam volna, hogy pont egy céh vezér idejét lopom apró-cseprő gondjaimmal. Zavaromban két mutatóujjamat össze-össze érintgettem, miközben elvörösödő arccal az asztallapot figyeltem mereven. Még arról sincs elképzelésem, hogy miképpen hálálhatnám majd meg a segítségét, ez, ez olyan kellemetlen! Embarassed

Miközben szememmel az asztallapot nézegettem nem vettem észre, hogy az oldalamon ücsörgő jéggólem teljes egészében követte a mozdulatsort, amit az imént lányos zavaromban megejtettem, csak azt láttam szemem sarkából, hogy Petit is lefelé az asztalra irányítja kíváncsi szemeit.

Spoiler:

by **Aimi** Csüt. Okt. 31 2013, 17:34

Nem először járok itt. Olyankor szoktam ide betérni, mikor már elmegy minden életkedvem, hogy egy kicsit helyrerázódjak. Más szavakkal akár azt is mondhatnám, hogy jól kiismerem magam ezen a helyen. Kicsit gyerekes a hely de az itt uralkodó vidám légkör mindig segít kicsit, hogy átvészeljem a napokat.
A mai is egy ilyen napnak indult. Elkeserített a tudat hogy még mennyi időt kell ebben a játékban töltenem azóta az éjszaka óta, pedig folyton rémálmaim vannak. Ismét muszáj kicsit összekaparnom magam. Nem is volt kérdéses hogy a fogadót elhagyva reggel az első utam a Játékos sarok felé vitt. Egy fáradt mosollyal köszöntem a mindig vidám pultos lánynak és kértem egy forrócsokit. Persze ő is csak egy npc volt de erre nem gondoltam ilyenkor. Sokkal jobb volt kizárni a gondolatot és úgy tenni mintha otthon lennék. Míg az italra vártam feltűnt, hogy ma milyen sokan vannak itt. Sosem tartozott a legcsendesebb helyek közé de azért mindig szokott lenni pár szabad asztal. Időközben meg is kaptam a forró italt és megcéloztam az egyetlen üres asztalt. Nem mintha nagyon egyedül akartam volna lenni, de senkit sem akartam megzavarni. Szinte mindenhol legalább ketten ücsörögtek és látszólag, elég jól érezték magukat. Leültem a szabad asztalhoz és csak próbáltam magamba szívni egy kicsit a hely hangulatából. Belekortyoltam az italomba és hátradőlve nézelődtem és hallgattam a közelben ülők beszélgetéseit. Ennyi talán elég is lesz. Bár azért örültem volna egy kis társaságnak.
Éreztem, hogy a hangulatom lassan javulni kezdett. Ha valaha is kijutunk végre, talán ez lesz az egyetlen hely, ami kicsit hiányozni fog innen.

by **Licht** Pént. Nov. 01 2013, 19:50

//Aimi//

Elég korán volt még, na meg persze hűvös is, de nekem pont ideális volt egy fejtisztító sétához. Bár nincs megszokott túra vonalam, részben azért is, mert tüzetesen felakarom fedezni a várost, na meg folyton ugyanarra kódorogni baromi unalmas. Csalódottan figyeltem a már szinte teljesen csupasz fákat, na igen az ősznek is mindjárt vége, fel sem tűnik és hó fog ropogni a talpunk alatt. Na persze a valóéletben nem igazán örülnék a dolognak, de itt nem igazán foglalkoztat, hisz itt az életben maradás a legfontosabb. Az utcákat róva, szembe találtam magam egy vendéglővel mely a Játékos sarok nevet viselte, betekintve az ablakon annyit lehetett látni, hogy plafonig díszítve van játékokkal, és jó pár játékos tölti meg a helyet, számomra kissé gyerekes tűnt, viszont megfogta a fantáziám és szinte behívott magába a vendéglő. Egy darabig toporogtam a vendéglő előtt, majd arra jutottam bemegyek és iszom egy kávét csakhogy felébredjek. Az ajtón belépve láttam, hogy tömve van a hely, nem úgy nézett ki, hogy lenne bárhol egy szabad hely is. De már a gondolat meg volt és meg is valósítom, maximum megiszom pult előtt a kávém, ha nem találok helyet. Bár így belépve az ajtón teljesen másnak tűnt a hely mint az ablakból kuksolva, sőt még inkább gyerekes kinézete volt, de valamiért ez pont vonzó is volt benne. Megindultam befelé, közben figyelve van e szabad hely, de nem igazán láttam egyet sem. Oda érve a pulthoz, egy npc fogadott széles mosollyal és azzal, hogy mit szeretnék, miután befejezte a mondandóját kikértem a kávémat. Nem kellet rá sokat várnom elvettem, majd megfordultam és a bögrét szorongatva kémleltem a terepet egy szabad hely után. Egy olyan félperces ácsingózás után, találtam egy helyet, az asztalnál ült még egy lány, nem igazán foglalkoztatott engem egy ilyen apró részlet, végül is a céhen kívül még nem nagyon beszéltem más játékosokkal, itt van rá most a kellő alkalom, hogy ismerkedjek egy kicsit. Odaléptem az asztalhoz az egyik kezemmel megfogtam a széket, majd kissé álmos mosoly ült ki az arcomra és ránéztem a lányra, és feltettem neki az ilyenkor szokásos kérdést.
-Elnézést, szabad ez a hely?

by **Szophie** Szomb. Jan. 18 2014, 15:48

/Justin Taylor/

Még mindig nem fedeztem fel a kezdetek városának minden zugát. Mai elhatározásom pedig az volt, hogy elindulok, és megnézem a picike kis zegzugos helyeket, amelyeken még nem jártam eddig. Így tévedtem a kis fákkal tarkított utcácskába, amely első látásra elnyerte a tetszésemet. Végigjárkáltam pár üzletet, míg végül korgó gyomrom az egyik illatozó épületbe vezetett. Belépve első pillantásra elvarázsolt a hely. A babák és játékok annyira Szophiesak voltak.*_* Leültem egy játék medve társaságába, és átöleltem egy plüss nyuszit, miközben vártam, hogy megérkezzen a pincér. Mikor végre megérkezett, rendeltem egy ide illő tortát, csokis fagyival, vaníliás shak-kel, és eperrel a tetején - csak mert fogyókúrára szántam el magam. Meg a macinak, aki velem szemben ült, egy kellemes teát rendeltem. Légteát.O.o Szóval egy üres csészét.. Csak a móka kedvéért. Teaparty gyerek módra.\o/ Ekkor történt, hogy leült velem szemben, a maci ölébe egy srác. Fura fejet vágtam. Hogy merészelte megzavarni az én teázásomat a medvével?! Bunkó. Viszont ismerős bunkó.. Talán egyszer már ugyanígy megzavart, és elküldtem a... valahova, ami melegebb éghajlaton van.
- Öhmmm.. Szia. - vakkantottam foghegyről, és konstatáltam, hogy szegény macit összenyomja. - Nem halásznád ki a feneked alól a plüssöt? Szegényt összenyomod. - közöltem vele durcásan. - Egyébként illik megkérdezni, hogy szabad-e leülni. - durcáskodtam, és inkább a tortámnak álltam neki, nem is figyelve a srácra a továbbiakban. A sütemény mindig lekötött. De az idegen zavart. Meg a nézése... Annyira ismerős volt. Emlékeztetett valamire, valakire, nagyon régről. De egyszerűen nem tudtam rájönni, kire, avagy mire. Furcsa érzés volt. Mintha csak egy soha nem látott rokonnal állnék épp szembe. Nem tudom, mi az, de biztos, hogy valami összeköt minket. Felpislogtam óvatosan a nyuszim mögül, hogy ránézhessek. Biztos, hogy a játék kezdete óta nem találkoztam vele. De akkor ki lehet ő? Hisz odakint senkivel sem tartottam a kapcsolatot a bátyámon kívül. A tesómat meg csak felismerném. Razz

by **Justin Taylor** Szomb. Jan. 18 2014, 16:57

/Szophie/

Úgy gondoltam, hogy éppen itt az ideje annak hogy felderítsem a terepet. Már nagyon régóta nem csináltam semmit, nagyon sokkolt a tudat hogy nem tudok kijutni ebből a játékból. Mikor Kayaba Akihiko el mondta hogy nem tudunk ki lépni nagyon megijedtem és elszaladtam. Nem tudtam pontosan, hogy hova is tartok csak egy dolog járt a fejemben "Minél messzebb innen ... minél messzebb.." . Szaladtam a kezdetek városának utcáin amikor hirtelen minden elsötétült ... Mikor felébredtem egy csatornában találtam magam egy patkány éppen az arcomat fürkészte o.O (még szerencse hogy ebben a játékban nem leszünk piszkosak így nyugodtan ott maradhattam). Nagyon féltem hogy megölnek ezért sokáig maradtam ott lent. De nem régen rájöttem hogy nem bujkálhatok örökké mert így is úgy is harcolnom kell hogy szintet léphessek és ki juthassak. Szóval elindultam ... Nem is volt olyan rossz hely ez a kezdetek városa, de (mivel természet kedvelő vagyok) volt egy kis utca ami különösen megragadta a figyelmemet. Ez egy bokrokkal és fákkal tarkított eldugott kis utca volt. Mivel már nagyon régóta nem ettem semmit egyből kiszagoltam a frissen készült csokis torta illatát. Korgó gyomrom az illat után húzott. Az út végén találtam egy kis "játék kuckót". Mindenhol plüssök és babák hevertek. Mivel fiú vagyok nem nagyon vagyok oda a plüssökért, de annyira éhes voltam hogy még erre is sikerült rávennem magam hogy bemenjek ebbe a ..hagyjuk. Leadtam a rendelésemet és kerestem egy jó helyet ahova leülhetek. És akkor (igaz hogy háttal volt) megláttam Őt ... Egyből megismertem mert csak Ő lehetett annyira elvetemült hogy egy mackóval teapartyzzon és egy plüss nyulat ölelgessen. (Tipikus Szophie.) De egyből feltűnt hosszú, fekete, selymes haja is. Odamentem és beleültem a plüss mackó ölébe hogy biztosan észre vegyen :p. Hát észre is vett ... pekkhemre ... mert úgy méregetett mint aki most megfog ölni.
- Szia Smile

- köszöntem neki szerintem tök udvariasan ... Ő még is nagyon ellenséges volt velem. (Ez is tipikus). Mintha még mindig hat évesek lettünk volna.
Természetesen mint mindig most is mindenhez volt valami hozzáfűzni valója. A legjobban az idegesítette hogy rajta ültem a hülye medvéjén (ki hitte volna?).
- Csak azért is rajta maradok - közöltem vele gúnyos képet vágva. Láthatólag nem ismert fel ami bevallom kicsit elszomorított.
- Tudom hogy már évek óta nem találkoztunk ... de te még mindig nagyon szép és durcás vagy :p - Ekkor mintha elkezdett volna derengeni neki valami. Felpislogott kíváncsi tekintettel a nyuszijából.
- A nevem Justin Taylor -...

by **Szophie** Csüt. Jan. 23 2014, 16:20

Mégis hogy meri a szemtelenje? Leült ide minden kérdés nélkül, összetöri - nyomja az én drága medvémet - ami mondjuk nem is az enyém, hanem az étterem, vagy mi a fene ez tulajdona, de akkor is, most én teáztam a macikával - és még így is beszél velem. Mégis mi az, hogy rajta marad? Nem száll le róla?
- Gonosz.ˇ^ˇ- húztam fel az orrom, majd a nyulamba temetkeztem. Aztán mégis mi ez az évek óta nem találkoztunk szöveg? Cöhh.. Mondjuk tényleg ismerős._. Nagyon is az. Aztán megtette. Kimondta a nevét, ezzel akaratlanul is összeszorítva lelkemet. Ő egy olyan korban volt velem, melyet mélyen eltemettem magamban, és az emléke is fájt. Anglia. A hazám.. Arcomra fanyarú mosoly költözött. Nem tudtam, örüljek-e a régi ismerősnek, vagy sírjam el magam a fejembe szökő képeken. A családom, a boldogságom.. Mind egy másik korban ragadt. És most ez a kor megfogható közelségbe került újra.
- Micsoda meglepetés.. - nyökögtem, immár angolt használva. Úgy gondoltam, az anyanyelvünkön kényelmesebb lesz beszélni. Vele megtehettem, értette, amit mondok. - Bocsáss meg, csak.. - nem is tudom, miért kértem elnézést. A viselkedésem miatt? Amiért könny gyűlt a szemembe? Amiért meg sem ismertem régi barátomat? Amiért éveken keresztül nem beszéltem vele? Mégis hogy képes így ideülni azok után, hogy csak úgy magára hagytam? Igen, bizonyosan nemsokára megkapom a fejmosást. És megérdemelt lesz. Nem úgy kell bánni a barátokkal, ahogy én tettem. Elfelejteni őket, akik mindig mellettünk álltak, Egy levél, SMS, e-mail, akármi.. Nem esett volna nehezemre. Ám akkoriban úgy gondoltam, egyszerűbb örökre elzárkózni a világ elől, az érzések elől. Barátok és érzelmek nélkül fájdalom sincs.
- Kérsz? - toltam elé az egyik tányérom, melyen egy olyan süti állt, amihez méh nem nyúltam hozzá.

by **Justin Taylor** Pént. Jan. 24 2014, 18:15

-Micsoda meglepetés..- Nem tűnt valami őszintének a válasza. Mondjuk nem is tudom mit vártam ... hiszen nem láttuk egymást már évek óta. Annak viszont nagyon örültem, hogy angolul kezdett velem beszélgetni, így legalább jobban megértjük egymást. Szegény így is össze volt zavarodva, nagyon meglepődött, hogy újra látott. Nem tudtam eldönteni, hogy megbánta amit tett, vagy csak szimplán elege van belőlem és soha többé nem akar látni. Még most sem értem, hogy miért hagyott magamra Londonban, amikor én mindig mellette álltam és segítettem neki amikor leégett a házuk és a szülei meghaltak. Egyszer sem keresett, egyáltalán nem érdekelte, hogy mi van velem vagy, hogy egyáltalán még élek-e. Pedig azt hittem, hogy barátok voltunk ... legjobb barátok. Viszont én nem fogok tőle elnézést kérni semmiért, azt lesheti. Magamba fojtott tombolásomat azonban félbe kellett szakítanom ...
-Minden rendben Szophie? - kérdeztem tőle olyan udvariasan amennyire most ebben a helyzetben tőlem kitellett.
-Bocsáss meg csak...- kitört belőle a sírás. Persze sajnáltam, de nehogy azt higgye, hogy csak azért mert nem keresett évekig most meg itt ül és sír minden el van intézve. Nem leszek vele bunkó, de nem is fogom neki játszani a megalázkodott kis pulit aki akkor ugrik amikor ő fütyül.
-Kérsz?- tolta ki elém az egyik sütijét amihez még nem nyúlt hozzá. Nagyon édes volt. Mosolyogtam, megköszöntem a sütit és elkezdtem majszolgatni. Nagyon jól esett ez a süti a csatornában töltött idő után. De most nem ez volt a legfontosabb ... ha már egyszer úgy is így alakult, hogy újra össze hozott minket a sors, akkor úgy gondolom éppen itt az ideje, hogy választ kapjak a kérdéseimre. De nem rohanom le egyből ... majd szépen sorjában.
-Finom a süti ... Hát jó rég találkoztunk már nem? Még is mi történt veled? Merre jártál?

by **Szophie** Pént. Jan. 31 2014, 18:26

Feszültség munkálkodott bennem, szinte szét akart robbantani. Mit keres itt? Pont itt? Pont most? Még jobban magamhoz szorítottam a nyuszit, mintha az segítene a bennem kavargó érzések elnyomásában. Fájdalmasan felsóhajtottam, és próbáltam elnyomni lelkem dallamát, és a fagylaló ész palástja mögé rejtőzni. Mint mindig az elmúlt hét évben. Amíg nem gondolok rá, addig nem fáj. Amíg nem kötődök hozzá, addig nem elevenít fel semmi rosszat. Csakhogy ez az elv elbukott ott, hogy felismertem, majd eszembe jutott ahogy játszunk, aztán a gyerekkorom, a boldogságom, a szeretet, minden. Miért kellett feltűnnie neki itt? Miért kellett megvennie ezt az elátkozott játékot? Miért ver ennyire engem az Isten. Amikor végre megtalálom egy kicsit a lelki nyugalmam.. Nagy levegőt vettem, és próbáltam összekaparni magam. A roncsot, amivé hirtelen vállltam.
- Japánban. - mondtam nem túl bőbeszédűen kérdéseire, majd bekaptam egy falatot, és hosszasan rágni kezdtem. - Ott élünk azóta. - tettem hozzá szomorúan, miután le sikerült gyűrnöm mind a gombócot a torkomban, mint a falatot a számban, bár mindez felesleges volt, mert ahogy kimondtam azt, hogy "azóta" , bele is gondoltam a szó tartalmába, és új gombóc keletkezett, és nőttön nőtt, hogy már majdnem megfulladtam belé. De felülkerekedtem a könnyeken, és csak azért sem sírtam, sőt, folytattam a "történetet".
- Nem történt semmi. Átvettem a vállalkozásokat, és azt vezetgettem. - fojtattam hidegen. - Különös téged itt látni. Mégis mi vezetett arra, hogy kipróbáld az MMORP-k világát, vagyis jobban mondva a Nerve Geart? - próbáltam átterelni a témát az ő életére. Haza akartam menni, és soha többé nem folytatni ezt a beszélgetést.

by **Justin Taylor** Szer. Feb. 05 2014, 19:10

Egyre nagyobb volt köztünk a feszültség. Láttam Szophien, hogy nem tetszett neki ez a helyzet, egyáltalán nem. Szerintem ott helyben meg tudott volna ölni. Nagyon durcásan viselkedett és egyáltalán nem volt bőbeszédű (pedig a lányok aztán nagyon pletykálkodósak tudnak lenni). Persze még neki áll feljebb! Inkább én lehetnék felháborodva a történtek után! De ezt most mindegy is. Ha már egyszer így alakította a sors,hogy mind ketten itt vagyunk ebben a já.. világban akkor lehet, hogy jobb lenne ha kibékülnénk egy mással. De (mint ahogy azt már korábban is mondtam) nem fogok neki egyből megalázkodni. Majd szépen lassan rendeződni fog minden … remélhetőleg …
- Tényleg? Nem is tudtam hogy sikeres üzlet asszony lettél. – tettem hozzá amolyan Jus stílusban.
- Kiskorom óta játék függő vagyok. De ezt gondolom már tudtad – tuti hogy elfelejtette – veled is szoktam játszani még anno. – ekkor nagyon összerezzent. Minden bizonnyal előtörtek belőle a régi emlékek - Amint meghallottam hogy kijött ez a játék egyből megakartam szerezni. Igaz hogy sokat kellett hozzá dolgoznom meg nyelvet tanulnom, de végül is sikerült. Aztán gondoltam, hogy mielőtt elmegyek a melóba gyorsan kipróbálom …
Nem tudtam eldönteni hogy mit érezhetett miközben meséltem, ugyanis annyira beletemetkezett ebbe a fránya nyúlba, hogy már szinte olyan volt mintha nem is lenne ott. Hát úgy tűnik ezt is megéltem hogy egy plüssnyúllal társalogjak o.O. Hát igen tipikus Szophie … semmit sem változott. Nem tudom mit tegyek … lehet, hogy jobb lenne ha egyből a lényegre térnék.
-És téged mi ösztönzött arra hogy megvedd Nerve Geart? Egyáltalán mit keres egy magad fajta ügyes, okos, csinos lány egy ilyen veszélyes világban?
Talán majd máskor mindenre választ kapok. Egyszer…

by **Szophie** Vas. Feb. 16 2014, 13:02

Veled is szoktam játszani még anno... Na ez az, amire én egyáltalán nem emlékszem. Na jó, voltaképp sok minden kiesett a gyerekkoromból. Csak halovány képek vannak meg a fejemben. Tények, hogy mik történtek, de konkrét érzések nem. Talán a trauma miatt van ez így. Biztos jobban fájna, ha mélyebb képek köznének a szüleimhez. Igen, bizonyosan. Éppen ezért nem emlékezhetek erre sem. Én ilyesmikkel játszottam.. Különös, nagyon. Mindig lenéztem azokat, akik ebbe mélyednek bele, ahelyett, hogy normális dolgokkal töltenék az idejüket. A kocka társadalom szánalomra méltó. Tanulatlan emberek böszme serege. És most kiderül, hogy én is közéjük tartozok. Voltaképp nem is oly meglepő. Sosem gondolkodtam el a tényen, hogy honnan ismerem a kifejezések jelentését, melyeket itt használnak. Sosem kérdeztem meg senkit sem, hogy mit jelentenek. Csak tudtam. Talán még gyerekkoromból. Igen, lehet, hogy játszottam már. Valami rémlik.. Ez különös.
Elmosolyodtam. Halovány mosoly volt, de a jelenlegi helyzetben egészen sokat jelentett. Micsoda bókokat kapok tőle.. A kisfiús arcra néztem. A vonásai szinte alig változtak. Nem is értem, miért nem ismertem fel rögtön. Talán az a fránya emlékezetkiesés megint.
- A bátyám tanácsolta. Azt mondta, ezzel közelebb kerülök a... társadalomhoz. - hajtottam le a fejemet.
Különös érzések kavarogtak mindezen idő alatt bennem. Feltört újra a barátság érzése. Ez a nálam kicsivel fiatalabb srác régen elmúlt időket hozott vissza. A gyerekkori énem sokban különbözött a mostanitól. Egyáltalán nem hasonlított rám. És ő szerette Justint. Én is szeretni akartam. Egy kicsit újra gyerek akartam lenni, és játszani vele. Valahol mélyen még mindig kötődtem hozzá. De ez fájt, kellemetlen volt. El akartam felejteni az érzést.

by Ajánlott tartalom

Játékos sarok

Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok

Re: Játékos sarok