Re: Játékos sarok

by **Szophie** Szomb. Május 06 2017, 08:59

- Köszönöm. - fogadtam el a törölközőt, és mindenek előtt arcomat szárítottam fel vele. Még mindig nem tértem magamhoz megdöbbenésemben, hogy mégis mi történt. Valahogy úgy tudtam elképzelni, hogy ez a wc tartály is a játékok része, mint valami gigantikus vízipisztoly, ennek ellenére nem tudtam hova tenni a dolgot. Ha nem tudnám, hogy a játékban nincs sem fekália, sem bacilus, most aggódnék is a törékeny immunrendszeremért jócskán, így viszont csak megborzongtam a gondolatra, hogy mégiscsak egy wc "köpött le". Börtön ide vagy oda, játék vagy sem, annyi maradt még abból a régi életemből angliában, hogy magasra tartsam az orrom, és féltsem a kezem ilyen helyzetekben.
- Csak a büszkeségemen esett csorba. - válaszoltam meg a lány kérdését, miközben tovább folytattam törölköző tevékenységemet végig a kezemen, s lábamon. Egy mozdulattal lehívtam a menümet, és eltettem - azaz levettem - ruháimat, és alatta is megtörölköztem. A tény, hogy más előtt vagyok fehérneműben nem nagyon zavart, hiszen lányok voltunk, lány mosdóban. Nem volt mit takargassak, habár régebben szégyellős voltam, miután párszor jártam japán fürdőkben idebent, rájöttem, hogy ebben a kultúrában a nők lazán fürdenek együtt - hisz mit takargatnának a másik elől? -, és azóta már nem zavart a dolog. Meg persze az előző életemben volt az a lány, Mirika, na hát a vele való találkozások is segítettek túllendülni mindenfajta szégyenlősségen jócskán. Mikor kellően száraznak éreztem magamat már, egész egyszerűen lenyitottam a menümet egy másik, egyszerű fehér színű, középen kék masnival díszített szoknyaruháért, és máris teljes volt az összhang. A hajamból még szálltak az undok vízpixelek ugyan elfelé, de már az sem tapadt vizesen az arcomhoz.
- Nagyon szépen köszönöm, hogy először rám gondoltál. - nyújtottam oda a törölközőt, kicsikét tartva attól, hogy miután én használtam már, nem-e lesz undorító számára, habár a játékban ugye, amúgy sincsen piszok, az én tejben fürdetett bőrömtől pedig egyébként sincs mit félnie, de persze, ő ezt nem tudhatta.
- Úgy gondolom, kedvességedért cserébe az a minimum, ha meghívlak egy sütire, vagy teára. - mosolyogtam rá kedvesen, szinte érezve, hogy ennek a vége beszélgetés lesz. Márpedig ha most beszélgetni fogunk, az egészen normálisan hat majd az életemre. Leo azt mondta, hogy újra nyitnom kell az emberek felé, és olyan dolgokat csinálni, mint régen, a börtön előtt, akkor majd minden vissza fog jönni szép lassan. Na persze, nem minden lesz ugyanolyan, tekintve az indikátoromra, és hogy már nem díszeleg fejem felett a JL címere, de hát annyi baj legyen. A teázás és sütizés pedig, emlékeim szerint, pont olyan dolog, amit egy börtön előtti Szophie szívesen csinált, bár megjegyzem, a börtön utáni Szophie is nagyon szereti ezt a tevékenységet, sőt, a börtönben lévő Szophie is kiváltképp kedvelte, már ha sikerült ilyesfajta luxuscikkhez jutnia. Ám az, hogy emberekkel tegyem mindezt, méghozzá egy idegennel, kissé kizökkentett. Jó kedvem lett a gondolattól, hogy most megismerhetek valakit, mintha csak erre a wc-s esetre vártam volna, hogy egy kicsit közelebb kerüljek ehhez a világhoz. Odalent máshogy működtek a barátságok, máshogy működött a kommunikáció és a célok. Meg kellett szoknom ezt a kintet a maga udvariaskodásával - ami nem ment nehezemre -, és kedvességével. Halvány emlékek elevenedtek fel fejemben egy letűnt múltról, amikor rengeteg ilyen délutánt teáztam át vidáman, és feltett szándékom volt, hogy most is ezt fogom tenni.

by **Chakna** Hétf. Május 08 2017, 21:58

Elfogadja a törölközőt, én pedig mosolyogva adom át neki. Amíg ő törölközik, én amennyire tudom, kicsavarom a vizet a ruháimból és a hajamból. És az arcomról talán leolvasható az émelygés. Nem a szag miatt, nem is azért, mert bármi lenne a rám került vízben, ami undorító. Egyszerűen a tudat miatt, hogy egy WC-ből került rám.

Büszkeség, ha? Valószínűleg az egyik legsérülékenyebb része az ember természetének. De elnézve, tényleg nem esett más baja, ezt pedig jól kezeli, úgyhogy megnyugodtam.

Elsőre meglep, amikor elteszi a ruháit az inventoryba, és úgy törölközik tovább mellettem, mert régen volt már, hogy valaki mellettem öltözött át, de pár pillanat alatt már túl is tettem magam a dolgon, hiszen az eszemmel tudom, hogy ez teljesen természetes dolog, és semmi gond nincs vele.

Széles mosollyal veszem vissza a törölközőt a kezéből, amikor odanyújtja.
– Te kaptál több vizet a nyakadba, úgyhogy természetes volt, hogy neked nagyobb szükséged van a törölközőre. – reagálok a köszönetnyilvánításra. Nem érzem úgy, hogy hála járna azért, amit tettem…

Gyorsan letöröltem a maradék vizet magamról, és megnéztem, hogy van-e száraz ruha nálam. Akad szerencsére egy kényelmes póló, és egy szoknya, úgyhogy gyorsan le is cserélem a rajtam lévő vizes ruhát, közben teljesen megszárítkózva.
– Hát, teát most ittam, de egy sütit szívesen elfogadok, ha már így felajánlottad – mosolygok kedvesen a meghívását hallva. Még nem tudom, hogy örömmel ismerném-e meg közelebbről ezt a lányt, de nincs okom elutasítani. A lány vidám lett, és az pedig rám is ragad, úgyhogy minden adott hozzá, hogy vidám hangulatban teljen a délutánunk. Mégiscsak tudom: Nagyon is van kedvem megismerni.

– Egyébként Chakna vagyok – hajlok meg japán módra, udvariasan, de nem megalázkodva.

by **Szophie** Pént. Május 26 2017, 10:06

Valahogy mindig megmosolyogtam a japánokra jellemző meghajlást, de sosem sértően, és mindig csak épp annyira, hogy ne lehessen észrevenni. Különös népség voltak ezek érdekes szokásokkal és protokollal. Üzleti találkozóim során épp eléggé volt alkalmam beleásni magam az ő sajátos illemtanukba, még abban a régesrégi életemben. Úgy emlékeztem, elég sok szigorú dolognak kellett megfelelni, és hosszú idő kellett, míg az ottani cégek képviselői is elfogadtak és képesek voltak nyitni az én nyugati elgondolásaim felé. Mind nekem, mind nekik különös volt a másik kultúra vállalati táptalaja, de épp ezért is működött olyan jól, hiszen merőben eltérő elképzeléseink inspirálhatták a másikat.
- Az én nevem Szophie, örvendek. - hajoltam meg én is előtte, bemutatva a tökéletes japán formahajlongást, amit annak idején annyit gyakoroltam, és amely úgy tűnt, még két élettel később is tökéletesen ment. Természetesen ez már nem tűnik akkora csodának, ha úgy nézzük, hogy az alatt a két élet alatt igazából alig 6 év telt el.
Megszokásból pedig nyújtottam a kezem is kézfogásra, mint valami üzleti találkozón. A mozdulatban egy pillanatra megtorpantam végül, majd egy zavart mosollyal eltettem a kezemet - ez most nem kell ide.
- A nevem Szophie. - mutatkoztam én is be, kissé rásandítva, nem-e hallotta már valahol ezt a nevet. Kicsit vártam minden kapaszkodót, ami segített visszavezetni a régi életembe, bár a többség ha hallott is arról a bossharcos idomárról, nehezen kötötte össze velem, még úgy is, hogy óriás fehér farkassal rohangásztam, amelyhez hasonló csak nekem volt. Mit is érdekelte az egyszerű harcost a front vagy a börtön, ő csak túlélni akart. Bár az is tény, hogy bizonyos inkognitó miatt farkasom mostanában inkább emberi alakban rohangált mellettem, és kerültem a kifejezetten forgalmas helyeket, és azokat, ahova régen sokat jártam. Na meg a kovácsműhelyem volt a másik, ami akkoriban híres volt, ám már régen belepte a por. Az emberek elfelejtettek, ahogy azt illik, vagy letettek róla, hogy valaha is visszatérek. Ez már csak természetes dolog.
- Érdekes, hogy összehozott a sors minket ide a wc-be, nem gondolod? Egy lány, aki vizes, és egy, akinek van törölközője. - méláztam el hangosan, csak hogy valamit mondjak, majd elkezdtem a pult felé sétálni, közben folytatva a beszédet.
- A legtöbb sütemény kicsit túlédesített az eredeti receptúrához képest, mert ez főleg gyerekszájnak van teremtve, és egészen különleges karamellát használnak cukor helyett. Meg is lehet tőlük venni, ha szeretnéd feldobni a receptjeidet, én mindig az ő karamelljükkel sütök. Az islerjük szerintem mondjuk nem jó, és a sós süteményük si száraz, de a gyümölcsös pitéikkel nem kel versenyre senki ezen a világon, azt érdemes megkóstolni. - még régen, mikor receptgyűjtő körutamat róttam, sokat sikerült kiderítenem az egyes vállalkozásokról, és nagy sütishez mérten ismertem a környék összes cukrászdáját és többnyire azok minden receptúráját. Sokat kellett ármánykodnom és dolgoznom érte, de végül csak kiadták a legtöbb ötletet. Természetesen a börtönben töltött éveim alatt megjelentek újabb receptek, amelyeket még azóta nem sikerült megszereznem.
- Én egy fincsi almáspitét kérek most csak. - kiáltottam oda a pultos hölgynek, aki - annak ellenére, hogy régen sokat dőzsöltem nála, szintén nem emlékezett rám -, majd vártam, hogy társam is kérjen valamit, természetesen az én cehhemre.

by **Chakna** Vas. Május 28 2017, 17:41

Bár nem volt túlságosan észrevehető, én láttam a halvány mosolyt a meghajlásomat követően. Nem lep meg, hiszen az európaiak számára ez a fajta udvariasság furcsa lehet, és néha még vicces is. Nekem viszont a neveltetésemmel jött, úgyhogy jóformán ha akartam sem tudtam volna másképpen viselkedni. A gesztus viszonzását széles mosollyal fogadtam, és innen kezdve le sem lehetett volna törölni az apró mosolyt az arcomról. Amikor Szophie a kezét nyújtja, én is azonnal nyújtom az enyémet. Tudom, hogy Európában így szokás egymást üdvözölni, és egyáltalán nincs ellenemre, hogy ezen a módon is megtegyük az "első lépést".

A név semmilyen csengőt nem kongat meg a fejemben, azt pedig már eddig is láthatta, hogy az indikátora sem izgat túlzottan.

A sorsról mondott szavaira elnevetem magam. Mellékes, hogy a vízből azért jutott nekem, is, de ha így nézzük a dolgot, valóban a sors műve, hogy találkoztunk. Így, nevetve sétáltam utána, kényelmes tempóban. Figyelmesen hallgatom amit mond, de nem vallom be, hogy még nincs rendesen főzés jártasságom, bár dolgozom a dolgon. Végül tanácsát megfogadva szólok oda a pultos hölgynek

- Egy erdeigyümölcsös pitét kérnék

Aztán vidáman követtem a furcsa lányt az asztalhoz, ahová le akart ülni. Ha ez megtörtént, mielőtt még neki láttam volna a süteménynek, mosolyogva, minden felhang nélkül kérdezek

- Úgy látom jól ismered a helyet. Gyakran jársz itt? - a szememből közben, ha van érzéke hozzá kiolvashatja, hogy abban a reményben kérdezek, hogy esetleg itt máskor is összefuthatok vele.

by **Szophie** Pént. Júl. 14 2017, 20:43

Furcsa véletlen. A sors vagy egyéb más elindított ezen az úton minket, aztán pedig jöttek a benyomások. Fontos, miképpen is alakítod ki magadról a képet a másikban legelőször, az emberek többsége utána mindig ahhoz viszonyulva fog hozzád állni. Később persze megkérdőjelezhetik mindezt, természetesen tehetsz dolgokat, amelyek által lejjebb csúszol azon a bizonyos fokmérőn, ámde akkor is hajlamosak bízni inkább abban a képben, amelyet először kialakítottak rólad. Ez az első nagy hazugság minden egyes kapcsolatban, amellyel így vagy úgy, de meghatározhatod a jövőt. A felszínes emberek többségének ennyi bőven elég is. Ám én ennél többre vágyom, bár ez természetesen a kapcsolatok első fázisában még egy naaaagy-nagy titok. Hogy is mondjam, igazából az összes fázisban titok. Igazából önmagam előtt sem tisztázott, mik ezek a lépcsőfokok, ámbár a kifejezés tökéletesen leírja: játszom. Mikor ezt, mikor azt. Kíváncsi vagyok, roppantmód szeretném megtapasztalni a világot minden nézőpontból, szeretek az emberek mögé nézni, szeretek mást látni, mint azt elsőre mutatják, és szeretek mást adni, mint amit várnak. Ez nem feltétlen átgondolt, inkább csak ösztönös. A természetemmel jár.
Na persze, az is, hogy elfelejtem általában közölni az emberekkel, hogy egy emberi pet van velem, nagy farkas fülekkel, és többnyire morcosan bámul a számára idegen emberekre, feltűnően távolságtartóan, és újabban, a kelleténél kicsit feltűnőbben szimatolja körbe őket, ahogy történt Chaknával is mindez, amint leültünk az asztalomhoz. Hoppá. ^^"
- Ő.. Amúgy ő egy farkas. - mutattam be petemet félénken. - Vezér a neve. Kérlek, nézd el neki, nem túl jól szocializált. - vicsor? Az egy vicsor volt az arcán, mielőtt visszasüllyedt volna a teljes érdektelenség állapotába?
Az az igazság, hogy a tevékenység az utolsó pontig tök Szophies volt. Mármint a régi Szophies, a börtön előtti. Kicsit még ismerkednem kellett azzal, hogy ki is vagyok, elfelejtettem, avagy inkább, összekuszálódott. A börtönben annyi minden más volt. Sok dolgot elfelejtettem, de a tulajdonságaim megmaradtak, csak újra fel kellett őket fedeznem. A mai tevékenységünk, tökéletesen átlagos volt tőlem, sőt, még annál unalmasabb is, mint lenni szokott. És ahogy Leo is mondta, ez nem maradhat így. Vissza kell rázódjak a normál életbe, ami ennél egy kicsikét összetettebb. Itt a szörnyek nem adnak elegendő kalandot, túlságosan kiszámíthatóak többnyire, nem túl félelmetesek, és sokkal kevésbé gyilkosak. Itt az embernek magának kell szórakozást találnia, generálnia, másik emberekkel együtt összehoznia.
Nem tudtam, mégis mit feleljek a kérdésére. Nem voltam lényegében inkognitóban, inkább csak kerültem a rég megszokott helyeimet, és a forgalmas utakat, kerültem ugyanakkor a teljesen forgalmatlan utakat is, ott sokkal egyszerűbben ki lehetett szúrni. Egész egyszerűen csak beolvadtam. Mégsem akartam csak úgy megosztani magamról az információt, hogy hol szoktam járni, és hol nem. Bár egy ilyen bájos lányka esetében nem okozhat gondot, ugyebár.
- Minden helyet jól ismerek, ahol süteményt árulnak, bár mostanában nem járok nagyon ismertebbekre. Ha kezdetek városa, akkor ez a törzshelyem épp, azt hiszem. Változó.. Tudod, van egy nagy süteményes könyvem, amiben régen Aincrad összes felfedezett süteményreceptje meg volt, meg még hozzágyűjtöttem pár érdekességet is.. De azóta eltelt egy kis idő, míg nem foglalkoztam vele, és most sokat be kell pótolnom. Elég nehéz.. Épp ezen a projekten dolgozom. Ezen is. - rámosolyogtam, majd egy falatot a számba tettem nagy boldogan.
- Veled mi a helyzet? Mi vonzott ide? Hogy állsz az édességekkel?

by **Chakna** Pént. Júl. 14 2017, 21:33

Nincs okom, hogy ne legyek teljesen önmagam. Sőt ami azt illeti, kifejezetten vidám, és fesztelen lett a hangulatom Szophie társaságában.
Az asztalhoz leülve a már ott lévő alakra téved a tekintetem. Valami furcsa rajta (eltekintve a fülektől), de csak körülbelül azzal egyszerre jövök rá, hogy az indikátora az, hogy a lány mondja, hogy egy farkas, mégpedig a pete, Vezér akiről szó van. Még nézem egy darabig. Az nem annyira meglepő, hogy morcosan néz rám… Miután kiderült, hogy farkas a szaglászás sem… Az viszont meglep, hogy rám vicsorog, tekintve, hogy semmi fenyegetőt, vagy kihívót nem tettem, ha azt nem vesszük annak, hogy leültem közéjük… Kérdőn pillantok Szophira, hátha tud valami magyarázatot…
Részemről innen lett teljesen átlagos a tevékenység. Miközben a sütit eszegettem, érdeklődtem, és figyeltem a reakcióit, arckifejezéseit, a tekintetét.
Nem vagyok teljesen biztos benne, de… mintha kicsit unatkozna… Nem a társaságomban, úgy általában… Alkalomadtán majd megpróbálom kideríteni, miért… A magam megszokott, nem tolakodó, őszinte módján, trükkök nélkül.
A kérdésem hatására egy pillanatra elbizonytalanodik. Nem tudja hirtelen mit válaszoljon…
A válasza pedig illik ahhoz, ahogy eddig viselkedett… Aranyos ^^ Csak nagyon röviden kommentálom a süteményekről
- Akkor nem bánod, ha tőled kérek majd tippet, ha jó sütit szeretnék enni? - mosolygok vidáman, és szélesen. Igen, egyáltalán nem zárkózom el előle, hogy kapcsolatban maradjak velük.
Az utolsó félmondata viszont megadja a lehetőséget, hogy elkezdjek tapogatózni.
- Ezen, és még min? - kérdezek rá, és nagyon figyelem a rezdüléseit. A hangom egyébként barátságos, őszinte érdeklődést sugall.
A kérdéseire pár pillanatnyi gondolkodás után mosolyogva válaszolok.
- Az vonzott ide, hogy tegnapig mégcsak nem is hallottam a helyről. Nagyon kiváncsi lettem, úgyhogy eljöttem megnézni magamnak. Az édességeket szeretem, de egyszerre csak keveset, és könnyűt. A tömény édes dolgoktól könnyen az émelygés jön rám

by **Szophie** Vas. Júl. 16 2017, 19:56

- Hogy min is? - kérdeztem vissza, és mindeközben látványosan elgondolkodtam. Észrevettem ám, hogy mennyire rám koncentrált, miután ezt a kérdést feltette, így hát adtam egy kis táptalajt neki, nyugodtan figyeljen. Érdekelt, milyen következtetéseket von le, érdekelt, mire jut, ha őszinte vagyok, ám ezzel mégis ellentétes a viselkedésem, avagy fordítva. Érdekeltek a megfigyelései, a tanácsai, bármi, amit nyújtani tudott számomra.
- Barátok szerzésén. - tettem államra kezemet elgondolkodva. - Meg az életem építésén persze, mint bárki más. Bár inkább főként rombolom.. - látszatra pont olyan voltam, mintha hangosan gondolkodnék csupán. Mondtam és mondtam. És tökéletesen igazat mondtam, a saját gondolataimat, de inkább kezeltem mindezt amolyan tényként, mintsem hogy valós érzelmek járták volna át a szavaimat. Megtévesztő is lehettem volna akár ezzel, de nem kívántam az lenni. Igazából tőle függött, hogy értelmezte a dolgot. Nem gondolom, hogy negatívan tenné mindazt, eddig nem azt vettem le róla, hogy bárkire is képes volna negatív kritikát fűzni csak így.
- Tudod, régen volt egy fényes jövőm. Aztán lehanyatlott egy kicsit a morálom, de a jövő megmaradt.. Aztán persze annak a jövőnek annyi lett, így felépítettem egy másikat itt, a játékban.. De önkényesen azt is összetörtem. Jelenleg mindenem romokban, és a semmiből szedem össze az értékes darabokat. Elég mókás tudod, mindent összetörni, és megnézni, mi lesz. Úgy gondolom, a hozzáállástól függ, mi sülhet ki belőle. És szerintem csak jó, hiszen úgy állok hozzá. Ezt nevezik azthiszem.. tanulságnak. - nehezen találtam meg az utolsó szó japán megfelelőjét. Nem mintha gondban lettem volna a nyelvvel, csupán csak voltak még számomra is olyan kifejezések, amiket egészen egyszerűen elsőre nem találtam. Az olvasottság ezen természetesen rengeteget segített, és az is, hogy évekig éltem odakint, meg évek óta a játékban is ezt a nyelvet használom. Mondhattam magam lassan már teljesen japánnak is majdhogynem, egészen sikeresen elsajátítottam a kultúrájukat. Ezért is sejtettem szinte rögtön, hogy nincs oda a tömény édességekért. Ők nem szeretik annyira az ilyesmit. Én persze élek-halok bármiért, ami édes, habár én tömény forrócsokin nevelkedtem meg keserű teán.
- Egyébként Vezér mindenkivel morcos, hagyd rá. Mondom, nem jól szocializált. Hozzá van szokva a főellenség szerepéhez, amúgy is egy morcos kis dög, de valójában roppant mód aranyos, csak meg kell ismerni. Nehezen enged. - adtam meg a választ egy pár perccel ezelőtti, fel nem tett kérdésére most, hogy idejét láttam ilyesmikről csevegni. Ezzel jeleztem felé, észrevettem ám a pillantását.

by **Chakna** Hétf. Júl. 17 2017, 00:17

Nem… Az az elgondolkodás túl látványos… Az egész viselkedése…Így sajnos nem sok valódi információt tudok meg róla… Így hamar elkezdek inkább a szavaira figyelni, a hanghordozására, hangszínére… Úgy sejtem ez valamivel több kiindulópontot jelenthet. Csupa általános válasz, ami sokat nem árul el… Építés, rombolás… Ezek szerint többé kevésbé valamiféle építőkockás játékhoz hasonlónak tekintené az életet? A hangjában mindenesetre kevés az érzelem…ami az eddigi viselkedéséhez nem passzol… Ha jól sejtem, ő egy újabb játékos, akinek valami komolyabb tragédia, vagy nehézség van a múltjában… Én meg eszébe juttatam…
Ez be is igazolódik. Odakint sokra vihette volna, de a jövőjét elvesztette. Talán éppen a SAO miatt… De ha jól értem idebent sikerült kialakítania egy legalábbis elfogadható életet… De miért úgy mondja, hogy "összetörtem"?
Az utolsó mondatok kapcsán pedig az jár a fejemben, hogy mi történhetett vele… Merthogy ha valaki ilyen könnyeden tud beszélni arról, hogy romokban az élete… Az vagy hazudik, vagy pedig már nem érdekli… Akkor pedig elég komoly dolog történhetett… Szophie pedig inkább tűnik őszintének, mint nem…
Nem igazán tudom, mit mondhatnék… Csak egy együttérző, szomorkás mondatra futja… A darabjaira hullott életet… azt azt hiszem teljesen át tudom érezni…
- Őszintén remélem, hogy sikerül úgy összerakosgatnod a darabkákat, hogy jó süljön ki belőle - mondom mosolyogva… Nem vidáman, hanem megértően. Végül választ kapok a ki nem mondott kérdésre is… Többé-kevésbé… Bólintok, hogy értem, és barátságosan rámosolygok Vezérre. Lehet mondanom is kellene valamit, de… Nem tudom hogy próbáljak egy ember alakú pettel kommunikációt kezdeményezni… Azt hiszem reménykedem inkább abban, hogy a szituáció majd adja magát…

by **Szophie** Hétf. Júl. 17 2017, 13:12

- Ugyan, mégis mi ez a komor hangulat? - mosolyogtam rá a semmiből. - Az egész az én választásom volt, épp ezt próbálom elmesélni neked. - egy újabb falatot tettem nagy látványosan a számba, megnyámmogtam, majd folytattam.
- Tudod, épp ez a lényeg. Bármi is történjék, mindig lesz valami. - fejemet úgy ingattam, mint a nagyapó, ki éppen életbölcsességét osztja meg a fiatalokkal. Bizonyos szinten már több dolgot tapasztaltam meg, mint egy nagyapó, így teljesen jogosan tettem ezt. Másként tekintve viszont, egy nagyapó sem ilyen meggondolatlan, mint én szoktam lenni.
- A többi már csak rajtad múlik, hogy az a valami elkeserít, vagy elmész mellette. Te döntöd el. Én mondjuk, szeretek benne fürdeni, ez van. Az emberek többsége szeret szomorú lenni néha, direkt belemélyed a dologba. Aztán ha úgy dönt, akkor meg nem lesz az sokáig. És dönthet úgy is, hogy mindenen változtat. - még egy falatot vettem magamhoz, és a villát még jóízűen le is nyaltam utána.
- Te magad irányítod az életed. Mindig te vagy a játékmester. - ha azt akarod, azon nyomban ki is léphetsz, ugyebár. Olyan egyszerű ilyen nagyszerűnek lenni. Olyan kellemes irányító félnek lenni.
- Dönthettem volna úgy is, hogy figyelmen kívül hagylak, úgy is, hogy elteleportálok és hazamegyek, úgy is, hogy hisztizek. Ám én úgy döntöttem, hogy beszélgetésbe elegyedek veled, és ezzel a saját sorsomat meggenerálom. Úgy döntöttem, hogy meghívlak sütizni, így tovább alakítottam a helyzetet, úgy, hogy most még mindig velem legyél. És te is dönthettél volna bárhogy, teljesen mindegy lenne. Éppen amilyen kedved van, attól függ az egész. Odabent azt mondtam, a találkozásunk a sors kezének műve. Nos.. Ezek a kezek most épp süteményt esznek. - úgy gondoltam, talán érdekesnek, esetleg egész egyszerűen ostobának, vagy eszementnek találhat, amennyi vackot ott összehordtam. De nem gondoltam, hogy bárhogy is tekint rám, az megakadályozna abban, hogy kellemesen együtt töltsünk egy kis időt. Úgy hittem, lesz még alkalmam bőven értelmesen is beszélni, meg nem is. Úgy gondoltam, ha egy kicsit összezavarom esetleg, az nem rossz. És közben osztok is meg vele információkat magamról, meg nem is. Közben életbölcsességekről beszélek, meg nem is. Tapasztalatokról és hibákról. És arról, hogy hibák nincsenek, csak döntések, melyek közben végig tisztában vagy a hibáiddal és nem is. Érdekes, nem?
- Hüühm.. Tudod, annyi mókás játék van itt. Szeretem ezt a helyet, sok dolgot ki lehet hozni belőle. - azzal magam elé emeltem és átöleltem vidáman egy macit.
- Mit gondolsz, van kedved valamit játszani? - tettem fel a kérdést végül. Na nem mintha eddig nem játszottunk volna már, ugye..

by **Chakna** Hétf. Aug. 07 2017, 11:07

Komornak én nem mondanám a hangulatot, de abban igaza van, hogy vidámnak sem. Komolynak annál inkább. A következő percekben hozzá hasonlóan eszegetve a süteményemet figyelem a szavait. Meglehetősen érdekes felfogásról tanúskodik amiket mond. Főleg úgy, hogy érzésem szerint nagyjából a fele egyszerű humbuk részéről. Már csak azt lenne jó tudni, melyik fele.
Lássuk csak… "Az egész az én választásom volt" … Éppen ezt mondja az, aki igyekszik valami tőle független körülmény miatt történt tragédiát feldolgozni, éppen azzal, hogy ő akarta így. Vagy, jelen esetben szeretné ezt a látszatot kelteni, és jelezni, hogy ura az eseményeknek. Ugyan már… Soha nincs olyan, hogy valaki mindent tökéletesen az irányítása alatt tartson. Mindig vannak váratlan tényezők, és meglepő helyzetek. De az élet éppen ettől izgalmas.
És hogy a te döntésed, hogy elmenj amellett, ami elkeserít? Ha ez így lenne ne lettem volna majdnem fél évig depressziós…
Ezután visszatérünk ahhoz, hogy teljesen irányítása alatt tartja az életét… Meg azt is, hogy idebent ragadt, ugye?...
A következő mondataival viszont egyet tudok érteni. Mindketten dönthettünk volna úgy, hogy elmegyünk a másik mellett, és nem ismerkedünk össze. És mindketten úgy döntöttünk, hogy eltöltünk egy kis időt a másikkal.
Viszont… ha azt próbálja elhitetni velem, hogy ő alakította úgy, hogy utána menjek abba a mosdóba… Na akkor el kell keserítenem, mert nem rajta múlt. És itt a legjobb példa rá, hogy miért nem tudjuk soha teljesen az irányításunk alatt tartani az eseményeket: Mert nem csak rajtunk múlik. Hanem a többi emberen is aki körülöttünk is van.
Ezekkel a gondolatokkal hallgattam végig, miközben igyekeztem kiszűrni, hogy melyik az a része a mondandójának ami komoly, és melyik a "játék" része. Szavakkal nem is reaígálok arra, amit mondott, és talán nem is várja hogy tegyem.
Amikor megkérdezi a játékot, az megtöri az addigi komoly hangulatomat, és elmosolyodom.
- Úgy érted kicsit gyerekesen viselkedni, és nem foglalkozni vele, hogy milyennek látszunk? - kérdezek vissza majdnem vigyorogva. - Hogy ne lenne kedvem. - válaszolom meg a saját kérdésemet vidáman. És nem minden hátsó gondolat nélkül. A játék során sokminden megmutatkozhat a másikból, ezt a lehetőséget pedig akkor sem hagynám ki, ha egyébként ellenemre lenne az efféle játék.

by **Szophie** Vas. Aug. 27 2017, 12:21

Láttam rajta, hogy az idióta szövegemen kattog éppen ezekben a pillanatokban is. Kicsit talán rosszul is éreztem magam, hogy így szórakozok vele, jobb esetben csupán csak egyszerűen eltársalogtam volna vele kedves vagy vicces témákról, és nem hoznám ilyen kellemetlen helyzetbe, most mégis úgy gondoltam, egy kicsit érdekesebbé teszem a beszélgetést. Nem játszottam vele, az erős kifejezés lett volna a jelenlegi helyzetre, nem kívántam egy ártatlan és roppant kedves lányt megtörni vagy manipulálni, csak egy kicsit összezavarni vagy elgondolkodtatni volt kedvem. Látszólag úgy tűnt, elértem célomat, biztosan tudtam, hogy a szavaimon töpreng, amiknek többsége számomra valóban értékkel és értelemmel bírt, de kívülről nézve kifejezetten különös lehetett.
Hirtelen döntöttem úgy, hogy inkább váltok. Ennyi elég volt az összezavarásból, habár talán éppen a hirtelen változás tűnhetett mégis további értelmetlenségnek. Úgy gondoltam, egy ilyen mókás helyen nem kéne így elrontani a napot, holmi zöldségekkel traktálni a lányt. A közelemben élők már biztosan megszokták a gyors és értelmetlen változásokat, talán volt, aki kiismert, talán nem, de egy idegent bizonyára összezavarhattam vele. Nem tudtam biztosan, mindezek után mennyi kedve van mókázni, de rögtön választ adott nekem, így aztán nem maradt több kétségem a dolog felől. Úgy tűnt, még az összezavarás után is kedvel, bizalmat szavazott meg nekem, és eszébe sem jutott gyanakodni. Hát persze, mivel ez nem a börtön, ahol a bizarr dolgokat egyből furcsának találja az ember és elkerülendőnek. Az igazán sötét alakokat még ott is kerülik, sőt, legtöbbször megölik, mielőtt veszélybe sodorná a békésen eléldegélő kolóniákat. Elég a szörnyekkel is megküzdeni, nem kellenek pszichopata gyilkosok még oda is. Persze mindig is volt, aki elég jól takarta ezeket a hajlamokat. A többségnek meg eszébe sem jutott még a társait is leölni, hisz úgy is tudta, hogy napokon belül egy szörny végezhet velük, arról nem is beszélve, hogy ők jelenthették a sikeres túlélés kulcsát.
- Pontosan úgy értem. - mosolyogtam rá a lányra. Nem mintha túl sokat foglalkoztatott volna a tény, hogy mit gondolnak rólam az emberek, amikor idiótaságok közben csinálnak, és nem mintha nem viselkedtem volna gyerekesen egyébként is rengeteg alkalommal, csak mert azt tartottam kifejezetten viccesnek, vagy talán egész egyszerűen azért, mert gyerekkorom traumái ily módon kerültek a viselkedésemben feldolgozásra. Való igaz volt, hogy egy jó ideje nem játszottam csak úgy, játékokkal, vidáman és önfeledten. Nem, most másfajta játékokat játszottam, magasabb rendűeket, meg egyelőre próbáltam visszaszokni egyáltalán az életbe, ami idekint volt. Ugyanakkor úgy gondoltam, egy nő nem azért lesz nő, mert nem játszik. Épp azért lesz, mert büszkén teszi mindazt, felvállalja, magabiztosan, és nem rendítik meg jókedvében sosem holmi gyerekes próbálkozások arra, hogy leszólják őt. Teljesen helyénvalónak gondoltam a mókát, hogy én irányítom a kedvemet, nem a környezetem befolyásolja. Magasról teszek arra, mit gondolnak rólam az irigy emberek.
- Vezér is jön. - jelentettem ki a farkasomra nézve ellentmondást nem tűrően, kinek arcán rögtön megjelent a jól ismert fintor. Ugyanakkor nem ellenkezett. Ölembe vettem egy jókora plüssmackót, és szorosan magamhoz öleltem, miközben boldogan mosolyogtam bele a puha füleibe.
- Ez olyan jó érzés, hogy a világért sem hiszem, hogy bárkinek le kéne szólnia érte engem. - mindeközben arra a rengeteg plüssállatra gondoltam, amit otthon őrizgettem, és amelyeket többnyire karácsonyra kaptam céhtársaimtól. Volt jó pár farkas is közte természetesen, hiszen illettek hozzám. Mindig velük aludtam. Leo sokszor viccelődött is vele, hogy a saját plüsseim fognak megfojtani álmomban.
Felpillantottam a plüssből Chaknára.
- Sajnálom, ha összezavartalak. Ha van kedved, később tisztázhatom a dolgokat. De most inkább mókázzunk, ha már itt vagyunk. Labdázhatunk is, vagy akármi. Rengeteg a játék itt.

by **Chakna** Szomb. Szept. 16 2017, 16:38

Igen, kicsit elgondolkodom azon, amit mondott. Miközben igyekszem elkülöníteni azt a részét, ami igaz, és komoly gondolat részéről attól, amit csak a játék kedvéért mond… Nem könnyű… De ha őszinte vagyok, azt kell mondanom, hogy meglehetősen izgalmas, és jól szórakozom közben.
Nem mondhatnám hogy összezavarodtam. Főleg azért nem, mert tudom, hogy erről a lányról keveset tudok (még) ahhoz, hogy az ő fejével gondolkodva tudjam értelmezni a szavait.
A váltás ugyan hirtelen volt, de sem össze nem zavarodtam tőle, sem furcsának nem találtam. Ha valamit szeretnék elérni, vagy az irányt, amerre egy társalgás halad gyorsan megváltoztatni, én is szoktam hasonló hirtelenséggel új témát felhozni.
Szophie kíváncsivá tett, és ha egy kis bolondozás segít, hogy egy-két kérdésre választ találjak, hát még örülök is neki, hogy kicsit játszunk.
Én is elmosolyodom. Én úgy… 15 éve nem igazán játszottam csak úgy, cél nélkül. Ennek egyáltalán nem az az oka, hogy megalázónak, vagy nőietlennek érezném… Egyszerűen jobban élveztem egy könyvet olvasni, vagy egy barátommal beszélgetni. De talán nem árt, ha kicsit visszatérek hozzá.
Majdnem felkuncogok, látva Vezér arcát. Nem, ő annyira nem lelkesedik az idomár ötletéért. De úgy tűnik ellentmondásnak helye nincs a lánynál, ehhez pedig már hozzászokott.
Mosolyogva nézem ahogy a plüssmacit ölelgeti, és megállapítom, hogy inkább vagyok anyukának való, mint gyereknek. Ebben a helyzetben viszont ez nem lesz előny, úgyhogy én is végignézek a néhány plüssön és meglepve látom, hogy az egyik… Majdnem olyan mint az első plüssöm… A kezembe veszem, és nézegetem egy darabig, azon a néhány emlékképen merengve, amit előhoz. Amikor hozzámszól felnézek, és magamhoz ölelem a kezemben lévő plüsst. Már csak ez az érzés is nosztalgikus…
- Nem zavartál össze. De lenne kedvem később még beszélgetni. -felelek mosolyogva, aztán körülnézek a játékok között. De egyiksem kelti fel jobban a figyelmemet, mint a másik, úgyhogy végül Szophiera bízom a választást.- Részemről csinálhatunk bármit, amihez kedved van-mosolygok még továbbra is.

by **Szophie** Szer. Szept. 27 2017, 18:40

A kezdeti szituáció ellenére, úgy tűnt, ellaposodott a beszélgetésünk, és talán ennek éppen én voltam a kiváltó oka. Bántam volna, ha így elrontom a csevegést, a szép délutánt, éppen ezért változtatni kívántam a viselkedésemen, hogy el ne ijesszem a lányt, habár úgy tűnt, nem ilyen könnyen elrettenthető típus.
Az eddigi reakciói alapján roppant mód kedvesnek tűnt, annak a típusnak, akit nem könnyű zavarba hozni vagy kizökkenteni, így aztán nyíltan ajánlottam fel a játszás lehetőségét, végül is, abból nagy baj nem lehet, és úgy gondoltam, hogy nem utasítana el. A számításom bejött, úgy tűnt, benne van az ötletben, habár nagy lelkesedést nem váltottam ki belőle az ötlettel. Sebaj, lévén, nem lehet mindenki egyforma. Majd keresünk valami olyasmit, amit mindketten élvezünk, az a legjobb módja ugyanis az ismerkedésnek, és egy jó délután eltöltésének.
Első körben egy plüssért nyúltam. Hozzá voltam szokva ebben a világban is, hogy ezek a lények vegyenek körbe, és természetesen odakint is el voltam halmozva játékokkal, lévén, lényegében játékgyártó cégem volt. Rolling Eyes

Rajta viszont láttam némi megszeppentséget, mielőtt magához ölelte volna a játékot, és csillogott valami a szemében, ahogyan megtette. Elsőre nem tudtam volna megmondani, mit vettem észre, de éreztem, hogy volt valami.
- Tetszik? - kérdezem meg óvatosan tőle, habár egyértelműen mutatja minden a választ magától is. További magyarázat reményében figyeltem Chaknát, a plüssömet az ölembe ültetve, és kezeimet az állam alatt összekulcsolva.
- Nekem nagyon sok van ilyesmikből, Karácsonyra szinte mindig farkasos plüsst kapok. - fűzöm tovább a témát, miközben végig őt figyelem, gyengéd mosollyal az arcomon.
- Mesélj, miket szoktál csinálni, ha bármit csinálhatsz. - noszogatom egy kicsit végül, hogy dűlőre jussunk. - Úgy egyszerűbb lesz behatárolni, mi lehet az, amit mindketten élvezhetünk. - szavaimnak fejem bólintásával is nyomatékot adtam, mintegy reagálva a saját szavaimra, megerősítve magamat.
Vezér mindeközben, nagyon úgy tűnt, mint aki éppen elaludt. Tudtam, hogy ez amolyan farkasos éber-álom csupán, hiszen a fülei ettől független szüntelenül a hangok irányába fordultak, figyelve ezzel a környezetét, mégis pihent lecsukott szemmel a széken ülve, és halkan szuszogott.

by **Chakna** Csüt. Szept. 28 2017, 23:31

Érdekes, és kifejezetten kellemes élmény ezt a plüsst a kezemben tartani… Nem egészen képek villantak az agyamba.. Inkább illatok, érzések, színek… Na meg az a néhány fénykép, amit a nagymamám olyan büszkén mutogatott rólam a családi albumban, kezemben az alvótársammal, Pöttömmel. Komolyan elgondolkodtam, hogy vajon… el vihentném-e magammal a céhházba… Aztán egy éppen babázó 7-8 éves forma kislányra téved a tekintetem… És le teszek erről az ötletről. Sokkal jobb lenne látni, hogy ez a plüssfigura másnak is olyan örömet okoz, mint annó nekem. Lehet visszajövök ide, ha tehetem, hogy nézzem ahogy a gyerekek játszanak...
Ekkor szólal meg Szophi, és húz vissza az asztalhoz, a társalgásba.
- Igen - válaszolok mosolyogva- Azt hiszem pont olyan, mint amilyen az első plüssöm volt. - Ennyit azt hiszem minden aggódás vagy szívfájdalom nélkül megoszthatok vele…
Szélesebbre húzódik a mosolyom, amikor elmeséli, hogy rengeteg plüsse van.
- Nekem főleg babáim voltak, de egy idő után inkább könyveket gyűjtöttem. - nem tudom miért osztottam ezt meg vele… talán az "adok-kapok" és az egyenlőség jegyben? Ő mondott valamit, én pedig cserébe szintén… De lehet csak a hangulat hozta. Mindenközben öleltem a plüsst, néha rá is pillantva, de főleg Szophiet nézve letörölhetetlen mosollyal, vidáman. Kicsit furcsán érzem magam plüssel a kezemben, de azt hiszem meg tudnám szokni…
Mit szoktam csinálni?
- Olvasni, vagy felfedezni valamerre - válaszolok a kérdésére. Kíváncsi vagyok, milyen játék jut eszébe erről.
Közben persze én is nézegetem még milyen lehetőségek vannak, hátha valami felkelti a figyelmemet. És nem felejtem el megállapítani,
hogy Vezér... jó testőrnek tűnik. Úgy néz ki, elaludt,
de a füle mozgása jelezi, hogy ha valami veszély adódna, azonnal ugrana, hogy segítsen az idomárjának.

by **Simeon** Szomb. Szept. 07 2019, 15:28

Mirika

Az aréna után...

Simeon rendkívül büszkén lépdelt a lány mellett, miközben sétáltak ki a pálya közepéről. A Fény Lovagjai megint győzedelmeskedtek! Igaz az nem igazán érdekelte, hogy miként, meg a nyilvánvaló szint-és erőkülönbség sem: a lényeg az volt, hogy sütött a nap és jó kis harcot vívtak! Annak ellenére, hogy a csata után Mirika megmondta, hogy nem figyel a környezetére.
- Azt tudom, hogy süt a nap! - vágta rá a választ még odabent széles vigyorral, persze miután megköszönte a dícséretet - Megh... héé - pördült hátra, majd nevette el magát a sárkány piszkálódásán - De erre akkor legközelebb majd jobban figyelünk! - jelentette ki és még ki is húzta magát - Igaz, Tengerszem?
A polip egyetértőn bólintott és büszke volt, hogy őt külön megdícsérték. A nevével kapcsolatos kérdésre persze ő volt az, aki rögtön egy "Ph-h!"-vel felelt és aztán Simeon is igazolta emberi nyelven is, igaz kissé később, mert Mirika következő kérdése teljesen elterelte a srác figyelmét. Szóval privátabb helyen? Beszélgetni aaa... igen, Simeonnak erről már eszébe jutott, hogy mit is beszéltek a harc előtt és ezzel együtt lett nagyon, de nagyon izgatott.
- Persze, igen! Tudok is egy helyet, ahol lehet édességet kapni és már rég ki akarjuk próbálni - torpant meg majd indult is tovább kifelé az épületből - Tengerszemmel minden harc után beülünk süteményezni. Nagyon szereti. Neked jó lesz? - magyarázta az idomárlánynak és gyorsan körbe is nézett, hogy tulajdonképpen melyik utcán induljon el - Játékos saroknak hívják és kívülről nagyon szépen néz ki. Belülről még nem voltunk, csak egyszer bekukkantottunk és egy játékos éppen epres tortát evett! Azóta meg akarjuk látogatni hosszabban is - mesélte lelkesen és trappolt az említett hely felé, Tengerszem nyomában, aki az "édesség" szóra már felkapta a fejét, most pedig a tőle telhető leggyorsabban meg akarta tenni a távot, ami őt a süteményétől elválasztja.

by **Mirika** Szer. Okt. 02 2019, 15:01

Anno ezt a játékot tök könnyű volt elkezdeni. Mármint abból a szempontból, hogy mindenki ugyanakkor kezdett, és mivel itt ragadtunk, nem volt semmi, ami közbeszóljon, ha top játékos akartál lenni, akkor csak be kellett fektetned hozzá az energiát és kész. Most, és ami azt illeti, az Alfheimben is más volt a helyzet, hiszen úgy kellett a nulláról (újra) felküzdenem magam, hogy közben mások már jóval előrébb jártak, mint én. Szóval a tapasztalatomat és a tudásomat nagyjából a hajamra kenhettem, mert a pontok olyan elsöprő fölényt adtak, hogy még akkor se lett volna semmi esélyem, ha ez a kissrác hátrakötözött kézzel és féllábon ugrálva harcol ellenem. Ezt azonban jó előre elfogadtam, és ebben a tudatban hívtam ki őt, mint a listavezetőt. Nem a győzelem volt a célom, hanem hogy minél kisebb veszteséggel a listára kerüljek, ez pedig összejött :3 Mondhatni ma mindketten nyertünk, úgyhogy ő is joggal volt büszke, és nekem se volt okom szomorkodni.
- Megvan a trükkje amúgy, hogy tudod felmérni a környezeted pillanatok alatt, csak megszokás kérdése. Az elején mindenre túl sok figyelmet fordítasz, úgyhogy csomó mindenről lemaradsz és a harcról is eltereli a figyelmed, de a lényeg, hogy ne ragadj le semminél és koncentrálj, hogy gyorsabban tudj gondolkodni - magyaráztam, bár én se tudtam, pontosan mit is. Nekem ez valamennyire természetes volt, gyors volt a felfogásom és alapból is át tudok látni relatíve komplikált dolgokat, mint például egy bossharc. Úgy voltam vele, hogy úgyis érteni fogja, mire gondoltam, amikor megpróbál hallgatni a "tanácsomra".
- Nem egy rossz program :3 Jutalom, ha nyersz és vigasz, ha kikapsz, ugye? - kérdeztem rá erre a süteményezésre - Mi a kedvenc kajája? - érdeklődtem a polip felé intve a fejemmel. Legalábbis feltételeztem, hogy nem a sütemény, hanem valami hétköznapibb nasi tartja meg közöttük a... hogy is mondjam... kapcsolatot. Mint amilyen nálunk a mandula. Mondjuk most így azt se tudtam volna megmondani, hogy alapból mit eszik egy polip. Planktont, vagy valami ilyesmit? Bár tuti nem, mert a csápok nem éppen dísznek vannak.
- Ismerős a név, szerintem már jártam arra valamikor. Valamikor jó régen - próbáltam visszaemlékezni, de tényleg csak a név volt ismerős, szóval biztos nem valami eldugott kis műhely a város szélén. A Kezdetek Városa olyan nagy a többihez képest, hogy tényleg csak a legfontosabb helyekre emlékeztem már belőle.
- Mesélsz arról a lányról, amíg odaérünk? :3 - kértem meg, és mivel hála az égnek megszáradtam, szépen magamra öltöttem ismét a csuklyás köpenyemet, úgyhogy Momónak is volt hová letelepednie, amíg sétáltunk. Lusta dög, mi lesz vele, ha megnő és már nem fog elférni a vállamon? Rolling Eyes

by **Simeon** Csüt. Okt. 17 2019, 21:30

A srác bőszen bólogatott az okfejtésre, habár fogalma sem volt róla, Mirika miről beszél: szóval koncentrálni kell de mégsem szabad odafigyelni semmire? Azt hogy kell? Szerencsére viszont nem ezzel folytatták, gondolatai így hamar a meccsek utáni édességevészetre terelődtek, nameg persze arra a privát helyes beszélgetésre, amit a cicafüles lány felajánlott nekik.
- Igen, pontosan! - vigyorgott Simeon - Bár sokszor nem veszítettünk még, csak Rikomono ellen azt hiszem - tűnődött el, majd megvonta a vállát - Tulajdonképpen csak szeretünk beülni - jutott végül következtetésre és osztotta is meg Mirikával, fülig érő vigyorral. A következő kérdés viszont már nehezebb volt: hogy mi Tengerszem kedvence? Hát mi nem az?
- Nagyjából minden jöhet, ami édesség, de a pillecukrot nagyon imádja - felelt végül, az említett szóra pedig az eleddig a beszélgetéssel nagyon nem foglalkozó polip is odakapta a fejét: valaki pillecukrot emlegetett? - De szereti a kakaóscsigát, a vattacukrot, a rendes cukrot, a csokit, a habos süteményt... - folytatta a fiú a felsorolást és közben szépen lassan kiértek az utcára is - ... meg a karamellát - fejezte be, fújt ki egy adag levegőt és nevetett fel a dolgon. Tengerszem csak elégedetten csúszott mellette és néha bólintott egyet, közben pedig elképzelte az összes felelevenített élményét velük és ezáltal szinte elcsöppent a nyála, annyira vágyott már az egyikre, bármelyikre közülük. El is kezdett sietni a Játékos sarok irányába, mert ha kajáról volt szó - főleg, ha édességről - a fiatalkorú polip bizony tudta ám, hogy merre tart!
Simeon persze zavarba jött a kérésen. Hogy ő, beszéljen, róla?
- Nagyon kedves és aranyos és szépen mosolyog - kezdte el és ahogy egyre inkább belejött, úgy lett egyre magabiztosabb és lelkesebb is - És mindig meghallgat, én pedig nagyon szeretek neki mesélni mindenféléről és Tengerszemet is imádja és Tengerszem is imádja őt! Nagyon jól elvagyunk így hárman - feledkezett bele az emlékekbe és arcára őszinte, boldog mosoly költözött - Van egy füzete és mindig abba ír, szerintem nem szeret beszélni vagy ilyesmi - tette hozzá, de olyan hanglejtéssel, mintha ez teljesen természetes és magától értetődő volna. Simeont persze nem is zavarta ez - és bár ő eddig gondolatban sosem jutott el, de igen, jól kiegészítették egymást.
- Phh hhhp. Hppphbrrh-p. Ph-h!
- Igen, és vett Tengerszemnek egyszer egy vizipisztolyt is - nevetett fel a fiú, mert valóigaz, ezt kihagyta az elbeszélésből eddig, de polipjának fontos volt és így voltaképpen nem is maradhatott ki. Az viszont, hogy elmondja Fuwa nevét kérdezés nélkül, fel sem merült a fiúban: annyi játékos rohangál még a játékban, valószínűleg úgy sem ismerik egymást, nem igaz?

by **Mirika** Vas. Okt. 27 2019, 14:10

- Hát, az nem szégyen, Riko-chan nagyon erős :3 - mosolyodtam el, miközben kicsit rajtafelejtettem a tekintetem a kissrácon. Nem olyan típusnak tűnt, aki módszeresen választja ki az ellenfeleit, hogy jobb esélye legyen győzni, ugyanakkor nem is tűnik olyan borzasztó magas szintűnek, ha azt vesszük, hogy nem sokkal gyorsabb nálam, és nem is sebez annyit, hogy egyből szétkapjon. Szóval vagy irgalmatlanul szerencsés, vagy megvannak azok az arcok, akikkel szívesen harcol, vagy nem tudom. Mindenesetre szép teljesítmény a rangsor első helye :3
- Most... mondanám, hogy így elrontja a fogát, de nincs is foga, ugye? - vakartam meg a homlokom tanácstalanul. Nem mondanám, hogy sok ismeretem van a polipokról azt leszámítva, hogy vízi lények és csápjaik vannak, de azt valahogy nem tudtam elképzelni, hogy kinyitja a száját, és fogsor. Viszont lehet, hogy lesz alkalmam megnézni, hogy habzsol egy ilyen állat kakaós csigát, mert azt meg még nehezebb volt elképzelni. Momo valószínűleg szétcincálná, bár jelen méretét tekintve talán egy felet se tudna megenni. Bezzeg én Rolling Eyes

- Hm-hm... oké, de valamitől biztos különleges, nem? Mármint én is kedves vagyok, meg aranyos, szépen mosolygok, szívesen meghallgatlak, és biztos össze tudnék barátkozni Szemmel is. Ha szeretnéd, még füzetbe is írok. Szóval mi a különbség közte és köztem? :3 - faggattam kicsit, mert hát mit szépítsük, elég gagyi jellemzést rakott össze. Mondjuk ez a füzetes dolog megfogott, mármint ismerek valakit, aki írásban kommunikál, és gondolom nem rohangál túl sok ilyen alak errefelé. Még az is lehet, hogy több közös ismerősünk van :3
Közben úgy tűnt, lassan megérkezünk, és most, hogy kívülről láttam a helyet, már egészen biztos voltam benne, hogy valamikor jártam már itt. Aztán valamiért soha többet. És hogy beléptünk, már azt is tudtam, miért: hányingerkeltő mennyiségű baba és játékfigura volt minden egyes sarokban, és már most úgy éreztem, hogy mind engem bámulnak. Simeon biztos szereti, ha nézik evés közben, vagy nem tudom.

by **Simeon** Vas. Nov. 10 2019, 12:00

Simeon csak nevetett Mirika fogas megjegyzésére és megrázta a fejét:
- Nem, neki nincs. Ha gondolod meg is nézheted - vigyorgott, az említésére pedig Tengerszem is felpillantott a lányra és nagyra tátotta a száját, hogy megmutassa, mi van odabent - meg azt is, hogy mennyi de mennyi édesség fér bele egyszerre! Csak lennének már ott!
Aztán elkezdtek Fuwáról beszélgetni. Simeon csak mesélt és mesélt és amikor kis szünethez érkezett és még Tengerszem hozzáfűznivalóját is közvetítette, a lány magához ragadta a szót.
A srác hevesen és kissé dacosan rázta meg erre a fejét:
- Nem, az egyáltalán nem ugyanaz! - jelentette ki - Ő sokkal kedvesebb mindenkinél, meg szebben is mosolyog! - pirult el - Szebben, mint te - bólintott hozzá, de nem, nem vágta le, hogy ezt a lány felfoghatja sértésnek is, hisz ő sem szánta annak. Neki egyszerűen csak teljesen természetes volt, hogy Fuwához nincs fogható. Vagy legalábbis még nem találkozott senki olyannal, aki akárcsak kicsit is a nyomába érhetne. A kérdésen viszont elgondolkozott, de aztán csak elvigyorodott és Mirika füleire bökött - Hát például az - felelte, ám ekkor érkeztek meg a helyhez: Tengerszem azonnal besurrant a gazdája által kinyitott ajtón és már kereste is a pultot a kirakott süteményekkel, amíg Simeon csak megállt az ajtóban és körbe körbe bámult.
- Aztaaaa! - forgatta a fejét - Ez durvább, mint gondoltam - nevetett, majd azért előreengedte Mirikát az ajtónál, ahogy illik és utána ő is belépett a sütizős boltocskába. Hogy mennyi, de mennyi játék volt itt! Vajon Fuwának melyik tetszene? Végül leültek egy ablak melletti asztalhoz és mire kijött a felszolgáló, Tengerszem már pontosan tudta, mit szeretne enni. Csápjával rá is bökött a korábban látott epres tortára, Simeon pedig egy puncsosat kért, majd ha Mirika is kiválasztotta, amit szeretett volna, vissza is térhettek a korábbi témához.
- Szóval ő tökre nem olyan, mint bárki más - folytatta az idomár - Pedig sok játékossal találkoztam már! - vigyorgott, aztán ahogy így ültetek, csak csak feltűnt neki, hogy mintha már látta volna valahol a fejed fölött lévő céhjelvényt. Enyhén tátott szájjal meg is bámulta, de úgy, hogy még kicsit talán közelebb is hajolt. Észre sem vette, hogy az asztalt is pár centivel arrébb tolta közben.
- Hiszen egy céhben vagytok! - kiáltott fel kitörő örömmel és olyan hangosan, hogy többen is felétek fordultak a hirtelen jött éles hangra. Simeon pedig teli szájjal vigyorgott. Hogy milyen kicsi a világ és milyen szerencséje van!

by **Mirika** Szer. Dec. 18 2019, 16:26

Gyorsan választ kaptam arra, hogy mégis mi rejtőzik egy polip szájában. Nem volt olyan vészes, de azért azt hiszem ki tudtam volna hagyni az élményt, és fogalmazzunk úgy, hogy nem szívesen próbáltam volna ki, milyen az, ha bedugom az ujjam. Pont úgy, ahogy megtermett dragoonok szájába se dugom be mondjuk a fejem, még akkor se, ha az Momo.
- Nem is tudom, lehet hogy ezt sértésnek kéne vennem... - gondolkodtam el egy picit félhangosan, miközben fél szemmel a fiúra sandítottam, de végül nem büntettem meg még csak azzal sem, hogy megpöckölöm a homlokát vagy meghúzom a fülét.
- De így már mindjárt más, ha ő a legkedvesebb lány a világon és ő mosolyog a legszebben. Emeld ki nyugodtan a többiek közül, biztos ő is örülne, ha ezt hallaná :3 - mondtam a fiúnak, és most megborzolnám a haját, ha éppenséggel magasabb lennék nála, de tekintve, hogy így huszonévesen is a 150 centi innenső oldalán maradtam, inkább kihagytam ezt a gesztust, mert hülyén nézett volna ki.
Egy ablak melletti asztaloz kerültünk, amit egyáltalán nem bántam, mert így legalább kibámulhattam az ablakon, ha zavarni kezdtek volna a játékok, de először is a rendelésen volt sor, és rövid hezitálás után egy szelet citromtortát választottam magamnak, Momo pedig kap egy kis tál mandulát, mint mindig.
- Hogy? - kaptam fel a fejem a meglepett "kiáltásra", és úgy néztem körül, mintha láthatnám azt, amire mutat. Kicsit lassan kapcsoltam, amit egy halk "oh" követett.
- Szóval... egy céhben vagyunk? Csak nem Fuwa-chanról beszélünk? - kérdeztem rá a nyilvánvalóra. Más nem kommunikált füzeten keresztül azok közül, akik egy céhbe tartoztak velem, hacsak mondjuk Jeanie-chan nem vette fel ezt a szokást az elmúlt három napban. Kuncogtam egy kicsit a felismerésen, azt hiszem ezek ketten nem mostanában fognak felnőttes dolgokat művelni, hacsak nem teszem rájuk a jótékony kezecskémet :3
- Csodás, újabb nyomozás ért véget - csaptam össze a mancsaimat - És mondd csak, meddig jutottatok? Randizni voltatok már? :3 - kérdezősködtem tovább, miközben egyre kíváncsibb lettem Fuwa-chan szemszögére. Talán ez majd jó alkalmat ad arra, hogy őt is kicsit jobban megismerjem.

by **Simeon** Hétf. Dec. 23 2019, 17:42

Simeon csak bólogatott: bizony, Fuwa a legkedvesebb és legszebb is és a fiú örült, hogy ezt Mirika is hamar belátta.
- Ó szóval mondjam is neki? - nevetett aztán és bólintott is hozzá egy hatalmasat - Mindenképpen - mosolygott, miközben már nyitotta is a Játéksarok ajtaját, hogy bemehessen mindenki. A rendelés is viszonylag gyorsan és kérdések nélkül ment (bár ez a párostól egyáltalán nem volt meglepő), aztán viszont a fiú rájött egy nagyon, de nagyon fontos dologra!
- Igen, ő az! - helyeselt kitörő örömmel és boldogsággal, csillogó szemei pedig arról árulkodtak, hogy ez egy nagyon de nagyon jó és szerencsés nap - De szuper! Akkor te biztos nagyon jól ismered és... - fojtotta bele a szót Mirika tapsolása: zavartan pislogott rá egy pár másodpercig, de aztán felfogta, mit kérdezett és hamar gondolkodóba esett - Hát, volt egy nap, amit teljesen együtt töltöttünk, csak hárman - nézett Tengerszemre, aki nélkül elképzelhetetlen lett volna ez is, csakúgy, mint minden más - Igaz nem mi akartuk így, valami idióta ikerpár összeláncolt minket és a nővérüket kellett megkeresnünk... de nagyon klassz volt ám! Képzeld jártunk egy állatboltnál és Fuwa vett Tengerszemnek egy vizipisztolyt, aztán meglátott egy macskás füzetet és én meg azt vettem meg neki, mert láttam hogy nagyon megszerette... meg ettünk sokat, sőt, még azután is, hogy lekerült rólunk a lánc és olyan jó volt az a nap, azóta sokat gondolok rá és mindig azt nézem, vajon mi tetszene neki - magyarázta a fiú lelkesen, ám a végére kicsit elrévedt, mert igaz is, több olyan nap kéne, mint az volt! Csak láncok nélkül.
- És azóta is találkozgatunk meg szoktunk leveleket is váltani - tette hozzá - Ez randinak számít? - tette fel a kérdést egy kevés gondolkozás után - Ha őszintén megmondhatom... én csak a szüleimet láttam így meg Chant és Jayt a céhből, de... őket sose mertem megkérdezni, hogy is kell ezt - sütötte le a szemét - A filmekben meg nagyon sokminden furcsa - mondta és értetlenül meg is rázta a fejét hozzá, mert tényleg, egyikben még kéz a kézben járnak aztán elkezdenek kiabálni egymással, ő pedig olyat nem akar, meghát Fuwával nem is tudna! Még akkor sem, ha a filmekben így csinálják.

by **Mirika** Kedd Dec. 24 2019, 23:52

A fiú lelkesedése széles mosolyt csalt ki belőlem, tök cuki volt, ahogy az élményeit mesélte. Bár voltak benne furcsa dolgok, mint például az a lánc, amit említett, de úgy döntöttem, inkább túllépek rajta, és megpróbálok a "problémára" koncentrálni. Vagyis hogy randi volt-e ez a randi?
- Aha, ez úgy hangzik, mint egy randi - bólintottam végül. Azt már nem tettem hozzá, hogy két gyerek randija jutott eszembe róla, de hát nem is jártam messze az igazságtól, ha azt vettem, Simeon-kun mennyi ismerettel rendelkezik erről az egész romantika dologról. És ami azt illette, Fuwa-chan sem tűnt egy nagy pasifaló csajnak, minden bizonnyal neki sem volt túl sok tapasztalata.
- De ha csak úgy találkozgattok, az nem elég :3 Ahhoz, hogy egy randi igazán randi legyen, két dolog kell: tudatosítanod kell Fuwa-chanban, hogy randira hívod, illetve valami olyasmit kell csinálnotok, ami élményt ad nektek és amire jó visszaemlékezni :3 - magyaráztam, és bár ez őszintén szólva egy kicsit marhaság volt, de mivel a fiúban nem tudatosult, hogy mit csinál, ezért úgy éreztem hogy jobb, ha kimondják. Ha engem elhív egy srác, akkor én egyből levágom, hogy randit akar, és ezután mindkettőnknek természetes, hogy a további találkozgatásokat is ekként kezeljük, amíg valaki nem mondja, hogy ácsi, de náluk ez nem így volt. Vagy hát ki tudja, lehet hogy Fuwa-channál igen. Az ő szemszögét még nem ismertem.
- Chan és Jay... Tényleg, Chan-channak van párja... - gondolkodtam el félhangosan - De tudod az már egy kicsit más, ami köztük van, az egy komoly kapcsolat :3 A randizás meg csak az első lépés felé, na meg a felnőttes dolgok felé is :3 Apropó, amikor Fuwa-channal vagy, akkor mit figyelsz rajta? Nem kell zavarba jönnöd, bármit mondhatsz :3 - kérdezősködtem tovább, már csak azért is, mert ugye ez az egész úgy kezdődött, hogy Simeon-kun a felnőttes dolgok iránt érdeklődött. Más kérdés, hogy végül egészen az elején kellett kezdeni...

by **Simeon** Csüt. Jan. 23 2020, 19:53

Simeon már megörült, amikor Mirika rábólintott, hogy bizony ez randi! Akkor randizott Fuwával? De szuper! Csillogó szemekkel és széles mosollyal hajolt közelebb, viszont közben a lány folytatta, éshát bár ne folytatta volna!
- Akkor most randi volt de mégsem? - vakarta a fiú a fejét értetlenül és kicsit össze is zavarodott. De azért figyelt ám! És bólintott: tehát mondania kell, hogy randi, rendben van! Meg élmények is kellenek... - Szóval élmények is... azt mondta, hogy még nem volt vidámparkban, de itt egy sincs... de talán elhívhatnám korcsolyázni! Vagy megmutathatnám neki azt a titkos öblöt, amit találtunk, ahol olyan szépen csillog a víz! - lelkesedett fel és kezdte el sorolni, amik így hirtelen eszébe jutottak. Közben meg is jöttek a sütemények, Tengerszem pedig már maga elé is vette a saját tányérját és kezdte el pusztítani, ami rajta volt. Idomárja szeretettel nézett rá, majd maga is megkóstolta a sajátját, amíg Mirika mesélt neki. Szóval Chancery és Jay már régóta együtt vannak és az már komoly... ők pedig mégcsak az elején járnak.
- Hát... - kezdett fészkelődni a székében, mert attól függetlenül, hogy Mirika direkt kiemelte, hogy ne jöjjön zavarba, ő még senkinek soha nem beszélt ilyesmiről - A legszebbek a szemei, mert olyan szépen csillognak, ahogy még senki másnál nem láttam! Nagyon szeretik őt a napcsíkok - mosolygott - De sokszor, izé, megnézem őt kicsit lejjebb is... - folytatta és húzkodta meg a pólóját a mellkasánál, végül pedig már egészen suttogott és azt se tudta, hova nézzen, de Mirikára egészen, egészen biztosan nem! - Főleg amikor tanítottam úszni és fürdőruhában volt és úgy kidomborodtak... - nem, nem tudta folytatni. Inkább harapott egy újabb falatot a puncstortájából, főleg mivel érezte, hogy márcsak az emlék említésére is megfeszül a nadrágja. De valahogy a falat se ment le a torkán, így kétségbeesetten ivott rá pár kortyot. Miért lett ilyen meleg? Kár, hogy nem volt nyitva mellettük az ablak...

by **Mirika** Csüt. Jan. 30 2020, 18:53

- Valami ilyesmi, de nyugodtan veheted úgy, hogy rendes randi volt :3 - mosolyodtam el, csak hogy ne kavarjam össze olyan nagyon. Próbáltam valahogy úgy fogalmazni, hogy megértse azt, ami mondjuk nekem már magától értetődő, de pont azért, mert számomra egyértelmű, lehetett ügyetlen a magyarázatom. Kicsit úgy éreztem magam, mintha nem is tudom, egy kisgyereket tanítanék a cipőfűzőjét bekötni: nekem már odafigyelés nélkül is megvan egy pillanat alatt, de a lurkónak még tanulnia kell a lépéseket, és nekem is fel kell közben idéznem azokat, hogy át tudjam adni szóban. Jó, ez hülye példa volt, de érted...
- Igen-igen, ezek remek ötletek :3 Szerintem tavasszal biztos lesz valami vidámpark-féle is - bólogattam. Én is akartam korcsolyázni >.> Vonz az a 30. szint, de még melóznom kell vele néhány hónapot tutira, hogy meglegyen. Attól meg még rohadtul messze vagyok, hogy a frontra is visszajussak. Mibe vágtam én a fejszém, te jó ég...
Amíg Momo csipegette a manduláját, addig én viszont kis híján félrenyeltem a falatot, ahogy az eddigiek alapján kiszámíthatóan induló válasz váratlan fordulatot vett, ami tulajdonképpen mégse volt olyan váratlan, de hát mégis az volt. Pislogtam egy kicsit, szóval ez a gyerek mégis csak férfiból van. Nem mondom, eddig kételkedtem egy kicsit benne, de ez a válasz felébresztette bennem a kisördögöt :3
- Figyelj csak, nem kell ezt szégyellni, tök természetes dolog :3 Minden fiú megnézi így a lányt, aki tetszik neki, sőt! - mosolyogtam rá biztatóan, hátha végre rám néz - Az jó, ha érdeklődsz ilyesmi iránt is, az már felnőttes dolog - mondtam ki a varázsszót - Szóval tanítgatod Fuwa-chant úszni? :3 - kérdeztem, csak hogy ne főzzem meg szegényke fejét azzal, hogy túlzásba viszem a témát.

by **Simeon** Vas. Feb. 09 2020, 15:51

Simeon oda meg vissza volt ettől a hírtől: igenis, rendesen randiztak Fuwával! Alig fért a bőrébe, úgy mosolygott, főleg miután Mirika megerősítette őt még abban is, hogy jó programokat talált ki. A korcsolyázást rég ki akarta próbálni, de ha a lánynak esetleg az nem tetszik, még mindig ott van a negyedik szint meg az a sok sok szemkápráztató öböl, amit biztos imádni fog!
- Az már nem is olyan sokára lesz - bólogatott végül és elkezdte számolgatni, mennyit kell várnia tavaszig... mert ha Mirika úgy mondja, akkor az úgy is van és már most rápörgött, hogy mi minden klassz élményben lesz részük ott! Tengerszem meg jól ellesz a sok standnál, amik hamburgereket meg vattacukrot és más finomságokat árulnak majd. Csak tartanának már ott!
Mirika pedig tovább kérdezett és Simeon a tőle telhető legnagyobb őszinteséggel válaszolgatott is neki - még úgy is, hogy egy ponton kellően zavarba jött ahhoz, hogy ne is merjen a lány felé nézni, mégcsak távolról sem. De, persze, ez sem tartott Simeonnál olyan sokáig; Mirika reakciója ugyanis szinte azonnal kizökkentette a kényelmetlen érzésből.
- Tényleg? - pislogott rá a lányra és egyszeriben ő is büszke lett magára - Olyan... jó lenne hozzájuk érni - suttogta aztán, félig csak magának, de végül hamar megrázta a fejét és bólintott: ha felnőttes, az már jót jelent, neki pedig bőven elég lesz ennyi. Amúgysem volt semmi fogalma róla, Fuwa hogyan reagálná le és ő nem akarta sem megijeszteni a lányt, se megbántani semmivel se. De ez már felnőttes! A következő falat előtt még el is vigyorodott a gondolaton.
- Um, igen - nyelte le aztán minél gyorsabban, hogy tudjon Mirikának felelni - Képzeld megbeszéltük, hogy elmegyünk egy helyre ahol szép a naplemente, de oda csónakkal kell menni mert a tengeren van egy szigeten, és nem szeretném, ha Fuwának baja esne abból hogy nem tud úszni... hiszen jöhet egy nagyobb hullám is, az pedig már gond! - magyarázta - De olyan bátor, egyszer Tengerszem elsodródott és Fuwa egy deszkán ment be utána a vízbe, pedig akkor még nem is ismertük egymást! Aztán én segítettem ki őket a partra - mesélte és a régmúlt élmények mosolyt csaltak az arcára. Igen, ott ismerték meg egymást! Nevének említésére természetesen a polip is felkapta fejét a süteményéből, még lenyalta a szája szélén maradt morzsákat és vidáman bólintott az elhangzottakra:
- Ph-h! - értett egyet, mert Fuwa tényleg nagyon bátor volt és segítőkész. A polip már akkor nagyon megszerette őt... sőt, még talán jobban is, mint a süteményeket!

by Ajánlott tartalom