Chakna

Adatlap

Név: Miura Nana/ Chakna
Nem: Nő
Kaszt: Íjász
Kor: 21
Kinézet: Hosszú fekete haj, sötét szem. Nagyjából 160 cm magas, karcsú, és kecses. Ha meglátod, biztos hogy egy Mikó (shinto papnő) jut eszedbe, és nem csak azért, mert szereti a stílusukat. A mindennapokban legtöbbször farmert, egyszínű pólót és egy elegáns blézert hord.

Jellem: Mélyen érző, figyelmes és inteligens nő. Nagyon megosztó személyiség: vagy nagyon megkedveled, vagy elviselni is alig tudod, de közömbösnek maradni nehéz, miután beszélgettél vele. Éles szemével nem csak célozni tud kíméletlen pontossággal, de testbeszédedből is hamar észreveszi mit érzel éppen. Valószínűleg emiatt is szinte életcélja másokon segíteni. Ebben az sem akadályozza meg, ha az illető éppenséggel nem akarja, hogy segítsenek neki, mert segítőkészsége mellé jó adag makacsság is szorult belé. Amikor nem épp "életeket ment", akkor a könyvtárban ül, és olvas.

Képességek

Blessed shot Amikor használ egy potit, a hatás felét egy nyíllövéssel átruházhatja egy party-ban lévő karakterre. (Ez mindenféle potira vonatkozik, és pl: ha 20 másodpercig gyorsabb lenne a potitól, akkor mindkét játékos 10 mp-ig lesz gyorsabb). Ha használja  a képességet, abban a körben nem támadhat, a lehülési idő pedig 3 kör.

Előtörténet

Sziasztok. Chakna vagyok. Mesélnem kéne magamról valamit. Hol kezdjem?
Abban, ahogy megszülettem nem volt semmi különleges. Kyoto külvárosában éltek a szüleim, miután összeházasodtak. Az esküvő után egy évvel annak rendje és módja szerint, egy szép, napsütéses tavaszi napon dél tájban megszülettem én is. Ami talán mégis kicsit rendhagyó, hogy a köldökzsinór a nyakamra volt tekeredve, ezért az orvosoknak gyorsan el kellett vágniuk.
Születésem után éltem a japán gyerekek átlagos életét: óvoda, általános, középsuli, felsőközép… Mondhatni mintagyerek voltam: kitűnő tanuló, példás magaviselettel és szorgalomal. Kyoto közelében már kiskoromban találkoztam Mikókkal, és nagyon megtetszett, ahogy kinéztek: büszkeséget, méltóságot sugároztak, és sokan közülük igyekeztek segíteni a nehéz sorsú embereknek. Testvérem nem születhetett, édesanyám betegsége miatt, így világ életemben én voltam anya-apa szemefénye, akinek elég volt kérnie, és szinte bármit megkapott. Miután elvégeztem a felső-középiskolát úgy döntöttem: a saját utamat fogom járni, nem megyek egyetemre, hanem egy kedves ismerősünk könyvesboltjában kezdtem dolgozni. Leírhatatlan érzés volt nap mint nap ennyi könyvvel körülvéve élni.
19 éves voltam, amikor egy februári, hideg napon bejött a boltba egy fiú, Takashi. Első pillantásra megtetszett, ami erős szerelemmé változott, amikor megvette a kedvenc könyvemet. Ezután először csak hetente, de egy idő múlva már naponta bejött a boltba, sokszor nem is vett semmit, nem is keresett, csak odaált az eladópulthoz, és egyre többet beszélgettünk. Félévvel később elhívott csónakázni, és összejöttünk. Ezzel elkezdődött életem legboldogabb egy éve.  
Mikor a SAO béta megjelent 20 éves koromban, Takashi az elsők között próbálhatta ki. Ekkortól egyre kevesebbet láttam a játék miatt, de karácsonyra nekem is adott egy Nervegear-t és a játékot, mondva, hogy ki kell próbálnom, meg kell ismernem Aincard világát. Ekkor még nem foglalkoztam vele, hiszen sosem érdekelt a virtuális világ. Aztán a 21. születésnapomon megkérte a kezemet. Alig hittem el, hogy ez tényleg megtörtént, szinte szárnyaltam a boldogságtól! Nem tudtam még, hogy ez volt az utolsó alkalom, hogy láttam őt…
Mikor már 3 napja nem jelentkezett, felhívtam az anyját, aki sírva mesélte el, hogy a születésnapom után leült játszani a SAO-val, ami éppen aznap startolt, és azóta nem jött ki a szobájából, ráadásul a hírekben is furcsa dolgokat hallani… Összetörtem a hírre… „Miért pont velem történik ez?”  kérdezgettem folyamatosan magamtól.
A következő hónapban gyakorlatilag minden szabadidőmet a legközelebbi szentélyben töltöttem, és imádkoztam Takashiért. Azután a szekrényem mélyéről pakolás közben előkerült a Nervegear amit tőle kaptam karácsonykor… Pillanatok alatt hoztam döntést: Takashi után megyek! Két percbe telt csak, és már a fejemen volt a sisak, és gyorsan elkezdtem a karakterem megalkotását.
Mivel gyerekkoromtól gyakoroltam az íjászatot, úgy döntöttem ezt a kasztot választom. Legalább ennyi biztonságra szükségem volt az ismeretlen világban.
Miután elkészültem, az első, ami fogadott az admin üzenete volt. Aki itt meghal, meghal „odakint” is,  és nem lehet kilépni. Ezt eddig is tudtam. Nem lepett meg. Érdekes és megnyugtató volt ellenben az információ, hogy ki lehet jutni a játékból, ha végigmegyek a száz szinten.
Nem foglalkoztam semmivel, azonnak kérdezősködni kezdtem Takashi után. Már több száz játékost kérdeztem meg eredménytelenül, amikor érkezett egy felkérés, hogy adjam hozzá a TSHI nevű játékost a barátaimhoz. Elfogadtam, hátha tud segíteni. Szinte azonnal PM-et kaptam tőle: „Takashi vagyok, Mit keresel itt Nana? Miért léptél be! Tudod, hogy nem léphetsz ki!” Mire válaszoltam volna, a rendszer kiírta, hogy nem létezik ilyen nevű játékos! Mivel Takashi neve a barátok listájáról is eltűnt, rohantam a ’monument of life’-hoz, mert a játékosok, akikkel beszéltem azt mondták, azon megtalálom az aktív játékosok nevét. Kétségbeesve olvastam végig a neveket: a listán  a TSHI név át volt húzva. Ez volt a megdönthetetlen bizonyíték: Takashi meghalt. Órákig ültem előtte magamba roskadva. Mire összeszedtem magam, egy cél maradt a fejemben: Ki kell jutnom innen, és ha lehet, minél több embert magammal kell vinnem.