Játékos sarok

Szophie arcán halványulni látszott az aggodalom. Végre elmosolyodott igaz, hogy halványan, de akkor is … legalább most már nem az undort láttam rajta … azt a tipikus „Na már megint itt van ez a gyökér” kifejezést. Sok év telt el azóta, hogy utoljára láttam és igaz, hogy haragszom rá, de ő olyan érzéseket kelt bennem amiket már nem éreztem kis korom óta … mármint barátilag. Nagyon szerettem Szophiet ő volt a legjobb barátom sőt már szinte olyan volt mint a testvérem. Éppen azért amikor elment és nem tudtam róla semmit az rettenetes volt. De most, hogy újra itt van és beszélhetek vele nagyon sokat jelent … talán végre újra kezdhetünk mindent … legalább ő maradjon meg a gyerek koromból.
- Ó! Értem. – Közelebb kerülni a társadalomhoz? Mármint azt sejtettem, hogy Szophie elzárkózott de azt nem, hogy ennyire… - De … valahogy mégsem. Mármint nem voltak barátaid se meg semmi? Teljesen elzárkóztál? – Mondjuk a történtek után nem csodálkoznék rajta.
Rengeteg kérdés kavargott a fejemben … meg persze legszívesebben el is küldtem volna a búsba meg meg is mondtam volna neki, hogy „Örülök, hogy újra látlak … nagyon hiányoztál” de nem akartam feleslegesen feldühíteni. Ismertem Szophiet és tuti, hogy nem örült volna egyiknek sem most. Ha pedig Szophie egyszer dühben jön akkor ott kő kövön nem marad. Miközben ezen gondolkodtam nem tudtam nem észre venni, hogy Szophie végig az arcomat méregette. Ilyenkor bánom, hogy nem vagyok gondolat olvasó … akkor simán kitudnám deríteni, hogy mire gondol nem kellene találgatnom. Habár köztudott tény, hogy nincs zavarosabb és átláthatatlanabb dolog a lányok agyánál … szóval lehet, hogy Szophienál nem mennék sokra a gondolat olvasással. Hát … sajnos ez ellen nem lehet mit tenni.

Szophie a forró csoki kortyolása közben gyönyörű bajuszt varázsolt magának. Szegény nem vette észre én meg nem bírtam ki, hogy ne nevessek. Nem tehettem róla de annyira aranyos volt és egyben vicces is.
- Öhmm … Hé Szophie. Maradt egy kis maszat az arcodon. – Felvettem egy szalvétát az asztalról, lassan közelebb hajoltam Szophiehoz és letöröltem vele  a szája fölé festett szép kis bajuszt. Kicsit sajnáltam is, mert órákig eltudtam volna még nézni. Ekkor végig futott rajtam egy nagyon különös érzés … olyan mint gyerek korunkban amikor együtt játszottunk … amikor még minden szép és jó volt. Szerettem volna ha újra az lenne … ha újra jóban lennénk. Ő volt a legjobb barátom és most, hogy újra együtt vagyunk nem akarom őt elveszíteni.
Azt sejtettem, hogy Szophie elzárkózott lett de arra nem, hogy egész eddigi életében ameddig nem láttam egy házban élt bezárkózva és könyveket bújva (tuti, hogy a könyveknek élt … már kis korában is mindig a könyvek adták meg neki a lelki békéjét).
- Sajnálom. – Tudom, hogy ez nem valami nagy duma, de erre egyszerűen nem tudtam mit mondani. Mondjuk a történtek után nem csodálom, hogy nem mozdult ki a házból. Egy ilyen tragédia után … szerintem bárki más ezt tette volna. Akkor nem csoda ha engem sem keresett meg … lehet, hogy végig én voltam a rossz? „Justin” Hmmm … Szophie? Ezután egy olyan fordulat következettbe amire egyáltalán nem számítottam … vagy is reménykedtem benne … de … ezt hittem, hogy ezt majd én fogom kérni tőle …
- Kis buta. – Ki nyújtottam felé én is a kezemet és amilyen gyengéden csak tudtam meg fogtam Szophie kezét. – Hogy érted azt, hogy „legyél”? Hiszen én mindig a barátod voltam még akkor is ha nem találkoztunk ilyen sokáig. Mindig támogattalak még akkor is ha nem voltam ott melletted. Úgy gondolom, hogy az a barátság ami köztünk van át nyilal bármilyen határokat Már meg is bocsátottam … hiszen nem is tudok rád sokáig haragudni. – Ezt el sem hiszem. Végre vissza kaptam akit olyan sokáig kerestem … akit szerettem … aki már nem is a barátom volt ha nem a testvérem. Köszönöm KA ... köszönöm Szophie.

Szophie félre döntött fejjel nagyokat pislogva nézett rám. Nem akartam nevetni, de annyira aranyos volt, hogy nem vette észre az arcán lévő kis kakaó foltot. Kicsit eszembe jutatta mi volt régen … amikor még gyerekek voltunk … amikor jó volt minden. Láttam rajta, hogy elsőre nem igazán értette a célzásomat … szóval felvettem egy szalvétát az asztalról és lassan letöröltem Szophie arcáról azt a kis szemtelen kakaó foltot. Természetesen elpirult (ki hitte volna) … a lányok mindig így reagálnak ezekre az apró, közvetlen mozdulatokra.
Nem csodálom, hogy a történtek után teljesen magába zárkózott … el mindenkitől és mindentől. De azért még sem élhet egész életében kalitkába zárva egyedül. Talán ha akkor jobban kerestem volna és segítettem volna neki … akkor elfelejthette volna ezt az egészet ha nem is teljesen de legalább nem zárkózott volna el mindentől teljesen … de hát ahogy ő is mondta „ő választotta ezt az utat. Minden esetre örülök, hogy megint itt vagyunk és találkoztunk … így legalább újra tudunk kezdeni mindent és mindent helyre hozhatok/hozhatunk.
Egy ideig nem is szólt semmit, csak merengett miközben szemeivel engem méregetett. Szerettem volna még kérdezni tőle valamit amikor felkelt  a székéből és lassan felén közelített. Egy pillanatra megállt előttem majd szorosan magához szorított. „Köszönöm barátom.” Olyan szépek voltak ezek a szavak … annyira kedvesek és odaadóak … olyan régóta vártam már erre, hogy a legjobb barátommal újra együtt legyünk. Először nem csináltam semmit … mert igaz, hogy jó volt még is annyira hirtelen jött. Valamit azért nekem is kellene csinálnom. Lassan két kezemet a lány köré fontam … annyira jó volt újra a legjobb barátommal lenni.
- El sem hiszem tényleg újra így vagyunk ketten … újra össze állt a nagy duó. ~Csak, hogy valami Justinosat is lássatok ne csak érzelgős szappan operát .~

/Judy Noxia/

Gyönyörű napra ébredtünk. amikor felébredtem kedvem támadt sétálni egyet. Részben az is közrejátszik, hogy Inukami mondta, hogy az egész első szintem végig futtat, ha nem megyünk sétálni. Mivel szerencsémre szabadnapos voltam a fogadóban, így nem kellett sietnem. Én szokásosan leülten egy padra és nézhettem ahogy Inu játszik. Inu odajött hozzám, mert nehezen ugyan, de kifáradt. Felugrott a padra és lelt mellém.
-Kérdezhetek valamit Inu?-kérdeztem.
-Mi az?-kérdezte Inu a szokásos hangnemén.
-Nem baj ha kicsit szétnézünk a környéken?-kérdeztem.
-Mit kapok érte ha megengedem?-kérdezte alkudozóan.
-Mi?! Csak azért kérdeztem mert a társam vagy, de ezt veheted úgy, hogy megyünk ha tetszik, ha nem!-mondtam határozottan.
-Nocsak. Végre valami újat mondtál nekem! Felőlem.-mondta kicsit gonosz mosollyal az arcán.
Sajnos a beszélgetésünk után megint volt annyi energiája, hogy szaladgáljon.
(Kíváncsi vagyok, hogy a többi állatidomának milyen lehet az állata.)-gondoltam.
Amikor végre volt annyira könyörületes Inu, hogy abbahagyta a futkosást akkor végre elindulhattunk.
Járkáltunk és járkálunk, de semmi izgalmasat nem láttam. Vagy is inkább jobban mondva valami újat nem láttam.
-Nem sétáltunk már eleget?-kérdezte Inukami.
-Ha ennyit nem bírsz akkor ha harcra kerül a sor akkor mi lesz szerinted Inu?-kérdeztem egy kicsi mosollyal az arcomon.
-Fogd be.-mondta, de lehetett hallani Inu hangján, hogy van abban valami amit mondtam.
-Oké,oké.-mondtam.
Sétáltunk addig amíg nem láttam meg azt az boltot.
-Nézd Inu! Nem megyünk be abba a boltba?-kérdeztem.
-Ha akaszt menj nyugodtan, de én nem megyek egy ilyen boltba.-mondta leereszkedő hangnemben Inu.
-Rendben. Ne gyere ha nem akarsz, de lehet, hogy veszélyben leszek, vagy a másik lehetőség, hogy finom húst vagy sütiket adnak. De ha nem akarsz akkor nem kell jönnöd.-mondtam, reménykedve, hogy az a makacs farkas beadja a derekát. Közben Inukami gyomrát lehetett hallani korogni.
-Végül is nem lehetünk biztosak, hogy mennyire veszélyes hely.-mondta Inukami.
(Vagy mert makacs és éhes vagy.)-gondoltam.
Bementünk az ajtón és szavamra, nagyon aranyos hely tárult a szemünk elé. Ha Inu-nak nem, de engem lenyűgözött. Viszont kicsit hiányzott, hogy valakivel beszélgessek egy tea vagy egy forrócsoki mellett. Igaz. hogy Inu ott volt, azt, hogy védelmez azt köszönöm is neki, de emberekkel is kell néha beszélgetnem. Hozzá tenném még azt, hogy jobban szólva egy lánnyal kéne néha beszélnem néha. Láttam, hogy volt hely a sarokban ahol nagyon kényelmes helyek voltak, így odamentünk és leültünk.

Edzettem egy kiadósat most, hogy az akrobatikám igencsak felfejlődött. Úgy éreztem, már visszakaptam a valóvilági jó formámat, de ennyi idő után még nem árt a frissítés, hiszen jó ideje nem gyakoroltam így. A negyedik és az ötödik szint viszont annál komolyabb, és jóval drágább is... na mindegy, a lényeg, hogy ugrálni és rúgni már jól megy. Büszke vagyok magamra. Ezt meg kell ünnepelni egy finom forrócsokival, mert most azt jobban kívántam, mint a sört és a bort. Édességhiány! Kell a cukor!
Ezúttal nem mentem a kedvenc kávézómba, de még csak rá se gondoltam most, hogy tiszteletemet tegyem a Sweet's Dream Cukrászdában. Itt ez a Játékos Sarok nevű hely, ahol még sose jártam. Egyrészt játékbolt, másrészt vendéglő, és állítólag itt lehet a legfinomabb forrócsokikat kapni. Akkorát rendelek, amennyit maximum tudnak adni egy az ők legnagyobb bögréjükbe.
Mintha a Mikulás itt nyitott volna egy üzletet Aincradban, olyan ez a Játék Sarok. Nagyon tetszett minden játék és imponált, hogy itt megőrizték a régi jó klasszikus játékokat, például búgócsiga, Teddy-macik, pöttyös labdák, különböző csinos öltözetű babák és egyéb más, ami divat volt még azelőtt, mielőtt kijöttek volna a My Little Pony és Transformers figurák, valamint feltalálták volna az internetes játékokat és az okostelefonokat.
Tényleg. Miért kell a tizennégy éven aluli gyerekeknek számítógép és egyéb technológiájú szórakoztatás?
A vendéglős pultnál megrendeltem a legnagyobb forrócsokit, amit csak adhattak. Kicsit bántam a rendelést, mivel vödörnyi méretű italt kellett teljes erőszintemből a sarokban álló asztalhoz vinnem. Jobban szeretem az ilyen félreeső helyeket, mert ott jobban be lehetett látni mindent, és úgy nézni az embereket észrevétlenül, hogy szórakozás kedvéért még "tévéműsorozhatok is" némi sütemény és nagy adag forrócsoki mellett.
Azonban a sarki helynél nem én voltam egyedül.
- Szervusz, Nanami Haruka! - üdvözöltem az új céhtagot, aki alig a napokban csatlakozott hozzánk, de még alig-alig ismertem őt, csak a nevét tudtam, mást nagyon nem. És jó is, hogy összefutottunk, hiszen még nem is volt igazán köztünk beszélgetés.
- Szervusz, Haruka petje! Ti is sütizni és kakaózni jöttetek ide, ugye? Jó, hogy összefutottunk.

/Judy Noxia/

Láttam, hogy egy lány egy nagy bögre innivalóval közeledett az asztalhoz.
- Szervusz, Nanami Haruka!-üdvözölt engem a céhvezér, Judy Noxia.
- Szervusz, Haruka petje! Ti is sütizni és kakaózni jöttetek ide, ugye? Jó, hogy összefutottunk.-mondta a céhvezér, Judy Noxia.
-Jó napot Judy Noxia! Szintén örülök, hogy összefutottunk.-köszöntem a céhvezérnek.
Közben felálltam a helyemről.
-Heló, Haruka céhvezére.-mondta kicsit pökhendien Inukami.
-Bemutatkoznál Inu?-kérdeztem kicsit mérges hangon.
-A nevem Inukami, de az Inu is jó.-mondta, de most a szokásos hangnemében.
-Sajnálom, hogy így viselkedik Inu!-kértem bocsánatot közben meghajoltam előtte.
-Csak mivel tud beszélni így szeret bemutatkozni, és állítása szerint nem nagyon szereti ha egyszerű állatként kezelik, akit be kell tanítani, hogy megértse amit mondanak neki.-mondtam
-Inukami.-mondtam.
-Nem Haruka, nem!-mondta kijelentően.
-I-nu-ka-mi. Ha még ebben az életben szeretnél szalonnát akkor lennél szíves?-kérdeztem.
-Sajnálom céhvezér, hogy goromba voltam az előbb.-mondta éppen, hogy halhatóan, de az is csoda, hogy kimondta, szóval megteszi.
-Egyébként csak erre jártunk és amikor megláttam ezt a helyet egyből be szerettem volna jönni ide. Nagyon aranyos hely!-mondtam egy kicsi mosollyal a számon.
-Téged mi hozott ide?-kérdeztem Judiy-tól.
Közben kértem egy forrócsokit és egy fagyi kelyhet és sütiket.

Végignéztem egy kis ideit Haruka és a petje közötti vitát arról, hogy beszéljen velem Inukami. Itt is volt egy olyan érzésem, hogy a pet legszívesebben átvenné az irányítást, mint Shukaku-Timidus párosnál a pet, csakhogy itt az állatidomár sokkal nagyobb tiszteletparancsoló hangnemmel rendelkezett Inukami felett, így az kénytelen-kelletlen bocsánatot kért alig hallható hangnemben.
- Ugyan hagyjátok - legyintettem. - Sajnos, ha még nem is vagyok állatidomár, már megtapasztaltam, hogy a SAO-s peteket nehezebb kezelni, mint a valódi állatokat és/vagy a kisgyerekeket. De hát ez van, még nem vagytok túl erősek és tapasztaltak, majd megtanultok idővel hozzászokni egymáshoz és csapatban összedolgozni. Legalábbis én majd igyekszem fenntartani a családias hangulatot és a csapatot a céhben. Viszont örülök, hogy te nem vagy éppenséggel az, akiért aggódnom vagy dühöngenem kéne.
Ittam egyet a kakaómból.
- Sajnos volt egy tagunk, Angie. Csak úgy jött, aztán hirtelen el is tűnt, és kiderült, hogy csak a kislányos angyali képét tette valahol és fittyet hányt a céhére és azokra is, akik segíteni akartak volna neki. Egyértelmű, hogy ki kellett rúgnom - Eszembe jutott Atoru is, akit nem kirúgtam, hanem az a hülye Ayani tömte tele a fejét valami hülyeséggel, hogy hagyjon ott minket és inkább menjen át az AV-hez, a volt céhembe. De hát a döntéseket tiszteletben kell tartani... de ugyanúgy gyűlölöm, ha valaki ennyire rámászik a másikra, hogy elérje célját. De ez van, ehhez kell hozzászokni: az emberek jönnek és mennek. Mi még csak nemrég alakultunk, és persze, hogy mi még csak 3-4 fővel kecsegtethetünk, kevés létszám miatt meg biztos nem fogok még feloszlatni egy ígéretes céhet, aki nemcsak dumál és mutogatja etikáját, hanem még cselekszik is. AV sajnos az az üzleti típusú céh, aki csak szereti áltatni magát.
- Hogy mi szél hozott ide? - néztem rá a kérdésnél. - Megkívántam ezt a nagy bögre kakaót, miután sokáig nem is ittam, több, mint egy éve - rámutattam a nagy bögrémre. - Na de ha már így összehozott minket a sors röviddel a belépésed után, talán ideje lenne egy kicsit megismerni téged és Inukamit. Akkor hát mesélj valamit magadról.

- Ugyan hagyjátok - legyintett. - Sajnos, ha még nem is vagyok állatidomár, már megtapasztaltam, hogy a SAO-s peteket nehezebb kezelni, mint a valódi állatokat és/vagy a kisgyerekeket. De hát ez van, még nem vagytok túl erősek és tapasztaltak, majd megtanultok idővel hozzászokni egymáshoz és csapatban összedolgozni. Legalábbis én majd igyekszem fenntartani a családias hangulatot és a csapatot a céhben. Viszont örülök, hogy te nem vagy éppenséggel az, akiért aggódnom vagy dühöngenem kéne.
Ittam egyet a kakaómból.
- Sajnos volt egy tagunk, Angie. Csak úgy jött, aztán hirtelen el is tűnt, és kiderült, hogy csak a kislányos angyali képét tette valahol és fittyet hányt a céhére és azokra is, akik segíteni akartak volna neki. Egyértelmű, hogy ki kellett rúgnom.-mondta Judy.
-Az igaz, hogy nem vagyunk még annyira erősek, de még ha nem is látszik de jól tudunk együtt dolgozni. Nem hinném, hogy változni fogunk.-mondtam, közben meghozták amit rendeltem.
-Inukami, menj és szaglássz egy kicsit, hogy mit szeretnél enni. De ne vidd túlzásba!-mondtam Inukami-nak.
Inukami elment nézelődni.
-Ha nem is látszik de Inukami aggódik értem, és ugyan lehet, hogy nem látszik de azért ő is megértő. Nem hinném, hogy fogunk változni, de azért majd egyszer fussunk majd így össze és majd nézzük meg majd, jó?-mondtam kicsit szórakozottan.
Inukami közben visszajött.
-Haruka.-szólt hozzám Inukami.
-Igen? Mit találtál?-kérdeztem.
-Valami krémes cucc.-mondta Inukami.
Rendeltem valami krémeset. Kicsi idő múlva kihoztak egy krémes sütit. Odatettem Inukami oldalára. Evett is. Közben kicsit elmosolyodtam ahogy láttam Inukamit enni.
- Hogy mi szél hozott ide? - nézett rám a kérdésnél. - Megkívántam ezt a nagy bögre kakaót, miután sokáig nem is ittam, több, mint egy éve - rámutatott a nagy bögréjére.
-Én eddig csak vizet ittam amióta a játékban vagyok, így nekem is jól esik a forrócsoki.-mondtam, közben óvatosan kortyoltam én is egyet a forrócsokimból.
-Na de ha már így összehozott minket a sors röviddel a belépésed után, talán ideje lenne egy kicsit megismerni téged és Inukamit. Akkor hát mesélj valamit magadról.-mondta Judy.
-Rendben!-mondtam lelkesen.
-Nekem mindegy.-mondta Inukami.
-Szeretem a virágokat, néha elég gyerekes vagyok, olyan makacs tudok lenni  mint az öszvér(!).-mondtam.
-Ezt aláírom.-mondta Inukami.
-Szeretek édességet enni, de azért nem szoktam sokat enni, de azért vannak kivételek, szeretem a virágot, az egyik kedvencem a rózsa.-mondtam.
Közben Inukami odament Judy-hoz és valamit a fülébe súgott.
-Haruka olyankor jobban tud válaszolni ha kérdeznek tőle.-súgta Judy fülébe.

- Nem úgy értettem a változást - magyaráztam el türelmesen, mert nagyon úgy tűnt, hogy Haruka nagyon is félreértett. - Úgy értettem a változást, hogy taktikai, harci, összedolgozási és fejlődési szinten fogtok változni, személyiségben egyáltalán nem, hacsak nem döntötök úgy, hogy valamiben muszáj, ha úgy érzitek, nagyon nem tetszik másoknak az, amit tesztek személyiség miatt. De értitek, amit mondok. A kihívást elfogadom, legalább edzünk egyet, de most nem, majd máskor.
A pet ezalatt elment, hogy megnézze, milyen süteményt szeretne enni. Majd visszatért és elmondta a gazdájának, hogy egy krémes süteményt látott, illetve szeretne enni. Mikor megkérdeztem tőle, mi járatban itt, hát a válasz csak ugyanaz volt, amit én mondtam: Haruka is kakaózni jött. Aztán megkértem, hogy meséljen magáról. Hát sajnos inkább olyan válaszokat kaptam tőle, amiket egy gyerek mond valamelyik felnőttnek ismerkedés során. Noha hiába mondta Inukami, hogy jobban tud válaszolni a gazdája, ha kérdeznek. Pedig kérdeztem, és a kérdésem eléggé egyértelmű volt, bár nem egy sablonos összefoglalót szeretnék hallani Harukától. Mikor megemlítette a gyerekességet és ehhez hasonló tulajdonságokat, kicsit összevontam a szemöldököm. Igaz, hogy még gyerek, de ennyire azért nem szabadna, hiszen nem szeretném, ha úgy járna, mint az eddigi legtöbb ismerősöm, akik korukhoz képest vagy akár korukhoz megfelelően gyerekesek voltak émg ebben a világban is. Hogy mi történt velük azóta? Meghaltak. Nem szeretném, ha Haruka a sorsukra jusson. A virágok az már mellékesek, minden kislány, lány, nő, asszony és öregasszony is szereti. Nekem a kedvecem a rózsa és a tulipán mindenféle színben.
- Nos, de azért ugye tudod, hogy ha úgy alakul a céhben a helyzet, akkor egy kicsit félre kell tennünk a makacs és gyerekes viselkedéseket, harcban meg annál inkább, hiszen olyankor komoly dolgokról van szó, akkor persze fegyelmezettséget várok el minden tagtól. De mindegy, ne is foglalkozzunk most ezzel, hiszen csak majdnem két hónapja jött létre a céh. Jobban szeretek most vidámabb dolgokról beszélni néhány sütemény, és forró csoki mellett! - Mosolyogva, de nagy nehezen belekortyoltam a nagy korsó italocskámból. - Na és mielőtt bejöttél volna a játékba, miket csináltál a valóságban, azaz odahaza?

A „nagy duó” hallatán Szpohie végre fel nevetett. Örültem neki, hogy ha csak egy kis időre is, de el tudtam feledtetni azokat a rossz emlékeket amiket az előbb okoztam neki.
Olyan jó, hogy mindketten itt vagyunk ebben a világban. Mármint igaz, hogy akár meg is hallhatunk, de így legalább újra több időt tölthetünk együtt és akkor minden olyan lehet majd mint régen. Nekem Szophie volt a legkedvesebb barátom és nem fogom újra elveszíteni. Segíteni fogok neki, hogy minél magasabb szintet érhessen el és épségben kijuthasson innen.
- Teljesen megértelek. A helyedben én sem mondtam volna el senkinek. És nem kell félned nálam biztonságban van a titkod.
Kicsit meglepett amikor Szophie a legjobb barátnőjéről kezdett mesélni. Még is csak mielőtt elváltunk én voltam a legjobb barátja és … kicsit fura volt. Mondjuk azóta nekem is lettek kint legjobb barátaim … még is csak évek teltek el azóta … én meg Szophie pedig nagyon eltávolodtunk egymástól. De most pont azt akarom, hogy azt a távolságot ami az elmúlt évek alatt kialakult köztünk eltöröljük. És ehhez el kell fogadnom, hogy Szophienakis lettek új barátai és neki is el kell fogadni, hogy nekem is lettek barátaim. Felesleges ezen fenn akadni.
- Nem kell magyarázkodnod. Értem a lényeget … nem hibáztatlak érte. Oké. Ki tudja? Talán engem is kedvelni fog. – És így legalább szert tehetek még egy barátra aki segíteni tud nekem majd itt ebben a világban. Lehet, hogy egy kicsit önző vagyok de valahogyan fejlődnöm kell, hogy ki juthassak innen és ehhez barátok kellenek. Meg persze az sem árt ha az ember nem csak egy maga kóvályog a nagy világban. Közben el érkeztünk Szophie itteni életében a harmadik fontos emberhez. Az arca teljesen el pirult … alig tudott megszólalni. A feleges szavakat azonban le rendezte a „köhömm … érted” kifejezéssel.
- Igen értem. Szóval van barátod. Szóval … ha már úgy is itt tartunk szeretnék én is el mondani neked valamit.

-Úgy értettem a változást, hogy taktikai, harci, összedolgozási és fejlődési szinten fogtok változni, személyiségben egyáltalán nem, hacsak nem döntötök úgy, hogy valamiben muszáj, ha úgy érzitek, nagyon nem tetszik másoknak az, amit tesztek személyiség miatt. De értitek, amit mondok. A kihívást elfogadom, legalább edzünk egyet, de most nem, majd máskor.-mondta Judy.
-Remélem, de az összedolgozásban szerintem nem annyira fogunk változni.-mondtam, utána ettem egy sütit.
- Nos, de azért ugye tudod, hogy ha úgy alakul a céhben a helyzet, akkor egy kicsit félre kell tennünk a makacs és gyerekes viselkedéseket, harcban meg annál inkább, hiszen olyankor komoly dolgokról van szó, akkor persze fegyelmezettséget várok el minden tagtól. De mindegy, ne is foglalkozzunk most ezzel, hiszen csak majdnem két hónapja jött létre a céh. Jobban szeretek most vidámabb dolgokról beszélni néhány sütemény, és forró csoki mellett!
Inu gyorsa megette a süteményét.
-Hozhatnál még.-mondta Inu.
-Falánk. Bocsánat, mindjárt visszajövök!-mondtam közben elmentem még egy sütit venni.
-Azt aláírom, hogy néha nagyon gyerekes de azért harcban komoly szokott lenni. Úgy, hogy emiatt nem kell aggódni. Mindent megtesz ha még nem is látszik. Nem mondtam az előbb semmit!-mondta Inu, közben jöttem vissza így a beszédet befejezte.
-Tessék Inu itt a süti.-tettem az ő felére a tányért.
Miután letettem ő már evett is.
-Hogy mit csináltam odahaza?...Sokat voltam odahaza a kertben és gondoztam a virágokat nagy örömmel. Továbbá sokat voltam anyával és apával de főleg anyával. Néha megvicceltük együtt anyával apát. Anyával beszélgettem erről meg arról. Az állatok szerettek amik a birtokon voltak. Sokat nevettünk a szüleimmel.-mondtam kicsit szomorkás hangon.-Összesítve ennyi, és te mit csináltál valóvilágban?-kérdeztem.

Úgy tűnik nem igazán értették meg, amit mondtam a harci változásokról. De mindegy, inkább rájuk hagyom, Egy harcban kiszámíthatatlannak kell lennünk, és ahhoz gyakran váltogatni kell a taktikákat vagy újakat kidolgozni, persze ez is attól függ, hogy egyáltalán milyen ellenféllel van dolgunk. Shukaku- Timidus páros például egész jó ellenfelek voltak, és úgy tisztán meg is nyerték az ellenem folytatott párbajt... bár igaz, hogy feladtam, de ezt is inkább tiszteletből egyrészt, másrészt meg azokkal a képességekkel, amik nekik van, azzal a további pár körben már nem tudtam volna mit kezdeni, hiszen túl sok múlott a szerencsén, és sajnos a Fortuna szerencsekockái inkább nekik kedveztek. Talán azért, mert korábban elég gyakran én nyertem meg a párbajokat kisebb-nagyobb szösszenetekkel/összezördülésekkel.
Haruka még nagyon kicsi és szinte semmit se tud még semmit a harcról és a túlélésről, de remélem hamarosan meg fogja érteni, hogy ennél még többet kell tenni ahhoz, hogy túléljen, nem elég az, hogy csatlakozik valaki egy céhhez, hogy majd az ők felszereléseikben caplasson, aztán meg sírva rohanjon hozzánk, hogy megvédjük a rossz szándékú vörösektől. Nem foghatom örökké a céhtagjaim, barátaim és védenceim kezét.
Bármit is mondanak, még sokat kell tanulniuk Haruka-Inu párosnak. Inu szavait csendes, de mosolygó szájas bólintással viszonoztam. Ezalatt Haruka elment a rendelésért, de hamar vissza is tért, hogy az új témáról beszélgethessünk.
Úgy hiszem, kicsit túl sablonos a lány meséje arról, hogy mit csinált együtt a szüleivel és melyikükkel volt jobban. Hát a barátok? Az iskola? Semmi az égadta világon? Hát... lehet, hogy Haruka is valami sznob családból származik, ahol még azt a szót sem ismerik, hogy "közösség"?
Mikor ő visszakérdezte, mit csinálok, készségesen válaszoltam.
- Művészeti főiskolán tanultam Tokyoban, emellett boltban dolgoztam eladóként. Szabadidőmben harcművészettel és rajzolással foglalkoztam, meg néha a hangommal is hobbi szinten. A nevelőszüleimmel együtt éltem egy lakásban, mielőtt ide evett a fene.
Aztán ittam újabb pár kortyot a kakaómból.

Judy is mondta, hogy miket csinált amíg valóságban volt. Nekem ez szerintem nagyon nehezen menne vagy egyáltalán nem is menne. Csodálom, hogy ennyi energiája van.
-Hűha! Rengeteg dologgal foglalkoztál a valóságban. Gondolom ha kijutsz a játékból újra foglalkozni fogsz ezekkel a dolgokkal. Emlékszem, hogy régen én is jártam énekórára, de az már régen volt.-mondtam Judy-nak.
-Gondolom meg is halt a tanár aki hallgatta.-mondta Inu.
-Ugye tudod, hogy ez nem kicsit volt bunkó.-mondtam Inu-nak.
-Azért nem mondtam komolyan.-mondta Inu.
-Bocsánat az udvariatlanságért de nekünk mennünk kell.-mondtam közben felálltam a helyemről.
-Mi is a dolgunk?-kérdezte Inu.
-Te tényleg nem emlékszel. Pakolnunk kell, ételt venni, gyakorolni. Nem ebben a sorrendben.-mondtam Inu-nak.
-Ja, tényleg.-mondta Inu.
Elbúcsúztunk Judy Noxiától és kimentünk a cukrászdából és végeztük a dolgunkat.

/Köszönöm a játékot./

Jaqen csak nemrég kezdett el ténylegesen játszani. Bár már a kezdetektől a játékban volt, valami miatt mégsem tudott interakcióba lépni senkivel. Ez azonban megváltozott. Minek hatására? Fogalma sincs. Először hibának vélte azt, hogy a rendszer nem engedi be. Aztán úgy gondolta, hogy megtelt a szerver, vagy lassan csatlakozik. Jelenleg már nem érdekli mi történt pontosan. Egyedül arra koncentrál, hogy tanuljon, túléljen, és találjon valakit aki segít neki eligazodni ebben a világban. Lassan fél napja van itt, és csak bolyong a városban mint valami turista. Keres valakit aki segítene neki eligazodni, valakit vagy valakiket akik megmondanák, hogy merre kéne elindulnia, és megtanítanák arra, hogyan használja képességeit. Eddig egyetlen szörny sem támadta meg, sőt semmilyen veszély nem leselkedett rá a városban. Mivel egyetlen halál is végzetes, ezért alaposan, megfontoltan cselekszik, és sohasem megy fejjel a falnak. Nem mintha ez egyébként jellemző lenne rá. Próbált beszélni játékosokkal, de a legtöbb csak legyintett, vagy félrelökte Őt egy "Kotródj innen kezdő" kíséretében. Jaqen dühös ezekre a játékosokra, és nem érti miért csinálják ezt, hisz ha Ő erősebb lesz, az elvileg mindenki érdeke. Mindenki ki akar jutni innen vagy nem? Keresgélés közben egy érdekes helyre bukkan, illetve nem is egyre hisz számára minden érdekes, de ez a fura ház a fura nevével elég érdekes ahhoz, hogy benézzen.
~Valamiféle boltnak tűnik. Furcsa de barátságos hely.~
Bemegy, és szétnéz. Nem gondolja, hogy köszönnie kéne hisz ez egy játék, és nem a valóság. Gyerekeket lát akik vidáman játszanak, szerelmespárokat akik boldogok, és ez így együtt olyan mintha csak Ő tűnne ki ebből a tömegből. Pedig akad itt elég számára furcsa figura.  Bár nem bámulja senki mégis kezdi kissé kínosan érezni magát. Bejött, de miért is? Kíváncsi volt. Forduljon vissza? De mégis hová menjen? Nem járkálhat addig amíg valaki meg nem szólítja. De ki segíthetne neki ebben a helyiségben? A szerelmesek? A gyerekek? Egyetlen tapasztalt játékost sem lát.
~Megint rossz helyre jöttem. Ideje továbbállnom.~
Sóhajt egyet alig észrevehetően, majd a kijárat felé veszi az irányt.

*Ahogy kilép az ajtón, és tesz néhány lépést, hangot hall a háta mögött. Megáll, megfordul. Meglepetésében hirtelen szólni sem tud. Egy kislány áll előtte, valami fura lénnyel.*
~Mikor már azt hiszi az ember, hogy mindent látott ebben a városban. Érdekes helyen érdekes emberek.~
*Később felocsúdik, és megszólal végre.*
-Ööö igen, szia. Vagyis nem tudom. Kezdő vagyok, igazából nemrég engedett be a rendszer, vagy nem tudom mi volt, de most segítségre van szükségem. Kell valaki aki megtanítja nekem az alapokat mert ez a játék más egy kissé mint a többi MMORPG.
A halál pedig végleges úgyhogy azt hiszem nem jó ötlet fejjel a falnak menni. Előtte szeretnék valamit amire építhetek. Francba remélem nem fogalmazok számodra túl bonyolultan.
*Megvakargatja a tarkóját, és lehajtja a fejét. Kissé kínosan érzi magát, hisz nincs hozzászokva ahhoz, hogy gyerekekkel csevegjen. Többnyire idősebb, vagy korabeli emberekkel beszélgetett eddig. Ráadásul ez a kislány nagyon fiatalnak néz ki. Egyáltalán, hogy kerül ide? Engedték a szülei játszani?*
-Eee-egyébként Jaqen vagyok. Örülök. Végre valaki aki nem hajt el a fenébe hanem megpróbál segíteni.
~Mi lehet nála az a lény? Vajon a lány valami alakváltó? Vagy trükköt használ? Nem tudok elképzelni valakit aki ilyen fiatalon MMORPG-vel játszik. Lehet, hogy egy tolvaj álcázza magát, és kipécézte magának a kezdőket. Mondjuk ebben nem sok logika van, hisz a kezdők nem rendelkeznek nagy vagyonnal. Bár sok kicsi sokra megy ugye, és végül is Őket könnyű legyőzni, tehát gyorsan összegyűlhet egy nagyobb összeg ha ügyes vagy. Mindegy. Lesz ami lesz, jelenleg senki mástól nem kapok segítséget úgyhogy nyaggatni fogom. Ha más nem, legfeljebb kirabol. Ha meg harcra kerül a sor, és erősebb nálam, hát elfutok. Szerintem ez ebben a játékban nem szégyen. Illetve ott van a teleport kristályom is. Bár nem tudom, hogy kell használni.~

~Mi? Ő itt valami hivatalos segítő féle? Ez a kislány? Nekem segíteni? Na próbára teszem. Kezdjük rögtön a legkomolyabbal, nem akarok sok időt elpazarolni.~
-Nos elsősorban a harc, és a túlélés érdekelne. Semmiképpen sem akarok meghalni, és erősebbé szeretnék válni. Valamint tudni szeretném, hogy hányas szintig jutottak eddig a játékosok. Egyébként az állatod érdekes. Nekem is lehet ilyenem? Ez valamiféle pet? Ajándékba kaptad?
Illetve érdekelne más játékosok miért küldenek el melegebb éghajlatra ha segítséget kérek tőlük. Meg, hogy van e valaki aki összetartsa a játékosokat. Vannak e céhek, vagy klánok. A bossharcok, hogyan zajlanak? Megszervezik Őket? Vagy spontán? Éhen halni lehet a játékban? Én eddig semmit sem ettem, és eléggé éhes vagyok. A városban is megtámadhatnak? PvP van? Remélem nincs. A fegyvereket szörnyek is dobják vagy venni kell Őket? Vannak szakmák? Lehet kombinálni dolgokat? Az a helyzet, hogy teszteket még nem olvastam a játékról, pedig szoktam, de szinte rögtön megvettem mert egyébként elkapkodták volna. Spontán kezdtem bele, és nagyon idegen szinte minden.
Hú, tudom ez így elsőre sok, de gondolhatod min megyek most keresztül, azt sem tudom merre induljak, mik az esélyeim, a lehetőségeim.
Ööö Te hányas szintű vagy, és mióta vagy itt?
*Kifújja magát majd a falnak támaszkodik.*
~Nem szoktam ennyit beszélni. A kétségbeesés beszél belőlem, és a tudásszomj. Hosszú idő után hirtelen itt az esély arra, hogy megtudjak valamit a játékról, és tényleg elkezdjek játszani, fejlődni. Remélem megismerek másokat is, hisz annyian játszanak. Lehet, hogy a segítőkész, tapasztalt játékosok a felsőbb szinteken vannak? Én oda vajon átmehetek csak úgy? Vagy le kell győznöm a bossokat? Egyedül? A hideg kiráz a gondolattól is. Esetleg a bossok halottak maradnak? El kellett volna olvasni legalább a kézikönyvet. Fenébe.~

*Szerencsére elég jó memóriával rendelkezik, így kb az elmondottak 80%-át megjegyzi, ha nem is hosszú, de rövid távra.*
-Harminc felett...annyira nem is haladtak el mint gondoltam.
*Mondja kissé halkan, magának. Majd a következő mondat után tágra nyitja a szemeit, és meghajol*
-Elnézéseteket kérem, nem tudtam. Tudod Én nem kaptam ilyen tojást. Pedig szeretem a sárkányokat. Bár tollas sárkányról még nem hallottam.
*Jól megnézi magának a kis petet, majd elmosolyodik.*
-Szép. Gondolom majd megnő idővel.
Igen, elég sok ember van akik nem köszönnek meg semmit, akik csak magukra gondolnak, és nem foglalkoznak a világgal, vagy másokkal. Nekik a tükrük a legjobb barátjuk, és szeretik ha elismerik Őket. Függetlenül attól mit tettek, vagy miért, és hogyan tették. Nem is vártam mást igazából. De azért jól esett volna ha valaki segít. Most azonban Te bepótoltad azt, amit Ők elmulasztottak.
*Ismét meghajol*
-Köszönöm Neked.
-Ááá szóval felsőbb szintekre csak akkor mehetek ha elértem a szükséges szintet. Végül is logikus.
*Amikor előkerül a szendvics Jaqen meredten nézi egy darabig majd elveszi*
-Köszönöm. Az alvással nem lesz gond, nagyon hamar felriadok már egészen apró dolgokra is. Ennek ellenére általában kipihenem magam. Ha valaki megfogná a kezem abban a pillanatban felébrednék. Örülök, hogy a PvP így működik. De akkor kint nem vagyok biztonságban...
Érdekes. A szakmák után még majd érdeklődöm másnál is, biztos van valami bővebb leírás hozzájuk, de egyelőre nem tervezek felvenni egyet sem.
~Ejha, vajon miért nem árulja el a szintjét? Mit titkol?~
*Elveszi a Guide Book-ot, és elrakja.*
-Köszönöm. Tartozom Neked kicsi lány.
Elárulnád a neved? Vissza szeretném később fizetni amit most adtál. Ha Te nem vagy elképzelhető, hogy hamar meghalok. Nem győzöm megköszönni.
*Mondja, majd mosolyogva ismét meghajol.*