Re: Játékos sarok

by **Mirika** Szomb. Márc. 07 2020, 20:32

Bólintottam. Tapasztaltam a pillantásokat elégszer, túl sokszor is. Pláne ha olyan idő van, hogy nem kell nyakig felöltözni. Néha zavaró is volt, de alapvetően én az a típus voltam, aki inkább kihasználta a... nos adottságait, semmint hogy megsértődjek. Ha meg mégis sok volt, van szám, ki tudom nyitni, esetleg van kezem, amivel helyrerakok egy-egy eltévedt tekintetet. Nem volt nagy dolog. Persze Simeon-kun a vonal másik végén van, meg az is nyilvánvaló, hogy ha vannak is haverjai, nem a lányokat stírölik naphosszan. Szóval nem meglepő, ha ez számára ciki.
- Meghiszem azt - vigyorodtam el - A legtöbb lány nem díjazza a dolgot, deee... balesetek történhetnek :3 - kacsintottam rá - Plusz, az enyémet megfoghatod, engem nem zavar - tettem hozzá sejtelmesen bazsalyogva, majd egy kicsit komolyabbra fordítottam a szót - Addig ne is gondolj ilyesmire, amíg meg nem volt az első csók és nem jártok rendesen, oké? - figyelmeztettem. Az más kérdés volt, hogy nálam nem feltétlenül ez a sorrend, de azért rendes, tisztességes férfit kéne nevelni ebből a kölyökből, nem olyat, aki a hozzám hasonló libákra bukik Rolling Eyes

- Szerintem az sem baj, ha nem tud úszni amíg egy olyan fess fiatalember vigyáz rá, mint te vagy :3 Bárcsak engem is egy gondoskodó, lovagias srác tanított volna meg, de neeeem. Kicsit irigylem Fuwa-chant :3 - kuncogtam, majd én is ettem pár falatot a sütimből, mert hát finom volt, és kár lenne sokáig a tányéron hagyni, hogy aszalódjon. Meg hát ki tudja, mikor kezdi el rá fenni a fogát a polip. Vagyis nem a fogát, hanem azt az akármit, ami a szájában van és úgy bánik el az édességgel, mint valami porszívó. Bezzeg Momo nem ilyen mohó, ő egyesével ügyeskedi a szájába a szemeket, miközben másik hármat az ügyeskedés közben kilök a tálból. Aztán csodálkozik, miért fogy el olyan hamar :3

Bocsi a lassú válaszért :3

by **Simeon** Csüt. Márc. 19 2020, 17:51

És ez volt az a pont, ahol Simeon elvesztette a fonalat.
- Balesetek? - pislogott a lányra nagy szemekkel - De én nem akarom, hogy balesetek történjenek! Azok rosszak és sérülést okoznak és... akár bele is lehet halni - mondta, az utolsó szavakat szinte suttogva. Tengerszem erre felkapta a fejét és kérdőn nézett idomárjára, de mivel nem történt semmi, folytatta, amit elkezdett és hamarost már semmi sem volt a tányérján - De, persze, a fény általában segít! De nem akarom, hogy Fuwának baja essen - zökkent vissza a srác szinte azonnal és vett is a szájába egy újabb falatot, miközben Mirika folytatta. Itt azonban végképp megakadt; még a süteményt is elfelejtette lenyelni: hogyhogy megfoghatja? Miért tenné? Ő Fuwáén gondolkozott és igaz Mirikának is egészen formásak voltak - nézte meg magának -, dehát ő mégsem Fuwa. Végül aztán észbe kapott, gyorsan lenyelte a falatot és zavartan megrázta a fejét, de megint lemaradt, mert mire bármit is felelhetett volna, a vele szemben ülő lány már teljesen máshol járt. Kicsit kétségbeesett arccal próbálta követni az eseményeket és siettében félre is szúrt a villával: az evőeszköz vége a tányéron csattant az édesség helyett.
- O-oké! - bólintott hatalmasat és nyelt egyet - Szóval csak az első csók után... - révedt el, lelki szemei előtt pedig már megjelent a kép, vagyis... egészen sok kép a tökéletes helyzetről. Persze ezzel kapcsolatban is csak a filmekre tudott alapozni, ahol mindig romantikus környezetben, egy meghitt pillanatban csattant el az első csók, de ez Simeonnak is tetszett, így nem volt gond velük. Mondjuk azon a szigeten, a naplementében. Vagy a vidámparkban. Úgy-úgy! Mirika következő mondatait mondjuk szinte meg sem hallotta, csak valahonnan távolról, így azért helyeselt valamit, de nagyon nem tudta volna megmondani, hogy mire.
- Téged ki tanított meg? - kérdezett aztán rá, mert az idomár mondatának erre a részére már tisztán emlékezett és habár elég látványos volt, de meg akarta tartani a látszatot, hogy kicsit sem kalandozott el, ő aztán nem! Figyelme, mint egy éles tőr, merthát itt komoly tanácsadás folyik, nemdebár? Közben Tengerszem már javában az asztalnál ülők finomságaival szemezett, de mivel úgy tűnt, hogy ebből már a polipnak nem jut, inkább (egy alkalmas pillanatban) lecsusszant a székéről és ártatlanul odaállt Momo mellé. Nem nyúlt a sárkány tányérjához, sőt teljesen másfelé is nézett, aztán... amikor a pet nem figyelt, egy csáp észrevétlenül az egyik földön lévő, kitúrt mandulaszem köré fonódott. És magához is húzta azt.
- Phh... - telepedett le Tengerszem elégedetten és egy második, alkalmas pillanatban gyorsan a szájába is tömte a zsákmányát.

by **Mirika** Pént. Márc. 20 2020, 15:39

Én is nagy szemekkel pislogtam vissza, aztán elnevettem magam.
- Neeeem, nem olyan balesetek :3 Tudod mit, mondom inkább úgy, hogy véletlenek lehetnek - fogalmaztam át kuncogva, hátha így jobban megérti. Bár.. nem fűztem hozzá sok reményt az eddigiekből kiindulva. Egészen ártatlan volt, de azért a romlás halk szavú parazitája már kezdte beleenni magát a tudatába. Szóval annyira nem bántott, hogy egy kicsit... hm... esetleg felgyorsítom a folyamatot. Persze szigorúan úgy, hogy azért úriember maradjon a fiúból. Remélhetőleg.
- Csak nem a csókon gondolkozol? :3 - kérdeztem rá, mert nagyon elrévedt miután megemlítettem neki ezt a dolgot. Nem volt nehéz kitalálni, hogy mi járhat a fejében. Azt meg se kell kérdeznem, hogy smárolt-e már, mert száz százalék, hogy nem. Vagy inkább százegy. Vagy százhúsz.
- Hú, hát nekem az első az nem volt valami romantikus. Három évvel volt idősebb nálam, tökre el voltam alélva, hogy egy végzős srácot érdekeltem. Szóval ő tanított meg, de így visszagondolva nem is csókolt jól, és bunkó is volt - meséltem némi nosztalgiával visszagondolva, de aztán kicsit gyanús lett, hogy mintha nem erről beszélgettünk volna éppen.
- Vagy izé... most az úszásról van szó? - tapogatóztam óvatosan, kissé félrebillentve a fejem, és hát azt hiszem nem lőttem nagyon mellé, szóval köhintettem egyet, és megköszörültem a torkom.
- Egy dagadt tehén volt az úszóoktatóm. Képzeld el, hogy taníthat meg az úszni, aki úgy elsüllyedne a vízben, mint egy darab kő - jelentettem ki durcásan, majd elmosolyodtam, mit sem észlelve Tengerszem akciójából. A legnagyobb baj, hogy Momo is csak annyit vett észre belőle, hogy letelepedett mellé a polip, és kérdőn csippantva nézett rá, hogy megérdeklődje, miért mászott le a kényelmes székéről.

by **Simeon** Pént. Márc. 20 2020, 16:39

- Véletlenek... - ismételte meg magának a srác, majd (azért nem túl meggyőzően, de) bólintott. De mivel kapcsolatban is említette Mirika a bales... vagyis a véletleneket? Nem, Simeon már nem tudta volna felidézni - annál is inkább, mivel közben már Mirika melleinél tartottak, aztán meg az első csóknál. A fiúnak túl gyors volt ez a tempó; gondolatai egyik témától a másikig csapongtak.
- Igen, azon - felelte aztán, mert ha mást nem is, de ezt az egyet egészen biztosan tudta. Mostmár viszont nem vörösödött el, miközben bevallotta, sőt, inkább boldog-büszke volt, hogy elmondhatja végre. Ő Fuwán gondolkozott! Méghozzá mostanában eléggé nagyonis sokat. Az idomárlány beszámolóját pedig csillogó szemekkel hallgatta végig, és nem, neki egyáltalán nem tűnt fel, hogy nem az úszásleckékről van szó. Hiszen azt is taníthatják felsőbbévesek, nem? Így amikor Mirika rákérdezett, először csak bambán pislogott rá kettőt, végül pedig hangosan és jóízűen elnevette magát:
- Az úszásról - bólogatott és egészen addig nem tudta letörölni a vigyort az arcáról, amíg valami más nem kúszott oda a helyére - Szóval csókolni a fiúk tanítják meg a lányokat? - tette fel a kérdését egy kicsit kétségbeesetten és nézett rá a lányra segítségkérőn. Dehát azt ő sem tudja, hogyan kell! Hogy tanítsa akkor Fuwát? Mert, természetesen, ő meg akarta tanítani, mert hát ha egyszer neki kell hát neki kell.
Simeon nyelt egyet és újabbat kérdezett.
- Elmondanád, mit... hogyan tanított téged? Vagy... - ráncolta a homlokát, mert ez mégsem volt jó így. Mirika azt mondta, az a fiú nem csókolt jól. Ő pedig jól akart! - ... hogy hogyan kell jól? - fejezte be végül kérlelő szemekkel, majd azért csak-csak hozzátette, hogy "csókolni", ha az nem lett volna egyértelmű az előzőek után. Igen, Mirika közben elmesélte az úszásleckét is, de nagyjából teljesen felelslegesen, mert Simeon közben ráállt erre az egy témára. Jól csókolni.
Még azt sem vette észre, hogy Tengerszem eltűnt mellőle és egy szinttel lejjebb foglalt helyet.
- Hhhph-hph bhhprpprh. Brrphp-hph? (Meg akartam nézni, milyen innen a látkép. Te miért nem ültél fel velünk?) - válaszolt Tengerszem, mintha ez teljesen magától értetődő lenne. Még résnyire össze is szűkítette szemeit, úgy nézett körbe, majd egy csápjával az asztal lábai közé mutatott, aminek túlfelén egy félszemű baba bámult rájuk. Ha pedig Momó is felfigyelt erre? Gyorsan magához húzott mégegy mandulaszemet a földről és egyelőre csak ráült. Kezdte élvezni ezt a fajta ételszerzést. Mintha valamely rég elvesztett ösztönök súgták volna neki, hogy szerezze meg mind!

by **Mirika** Szomb. Márc. 21 2020, 15:36

Az én gondolataim is elkalandoztak egy picikét, valahogy így lyukadhattunk ki az én első csókomnál az úszásoktatás helyett, de én legfeljebb azért jöttem zavarba egy picikét, mert elbambultam. Szegény srác így is teljesen meg volt zavarodva, tökre látszott rajta, hogy túl sok infót kell feldolgoznia, nem kell még az is, hogy én hülyeségeket válaszoljak a kérdéseire. De legalább voltak kérdései, és nem csak bólogatott mindenre, amit mondtam. Szóval... érdekelte a téma. Tényleg, és nem csak azért, mert a felnőttes dolog az menő.
- Ne nézz így rám, majd pont Fuwa-chan tanítsa meg neked, mi? - reagáltam feddően a kétségbeesettnek hangzó kérdésre - A fiúnak illik kezdeményezni :3 - véstem bele jól az agyába. Mármint... kivételek lehetnek, biztos vannak is, de én abban a bizonyos romantikus pillanatban... hogy is mondjam... inkább kapni akarok, és nem adni. Vagyis nem, ez hülyén hangzik. Inkább viszonozni akarom a szeretetet, amit kapok :3 Biztos a fiúknak is jobb érzés, ha megmutathatják, hogy ők irányítanak.
- Az első csókod tök béna lesz, ne is reménykedj - lőttem le kíméletlenül az esetleges lelkesedését - Ideges leszel és bizonytalan, akkor is, ha megfogadod, hogy te bizony nem leszel az. De ha ráérzel majd egy-két alkalom után, akkor az a legfontosabb, hogy legyél magabiztos. Az meg majd eldől, hogy inkább gyengéden szeretitek, vagy kicsit hevesebben, meg hogy mennyire akarjátok a nyelveteket használni... Az a srác például ott rontotta el, hogy ő csak azt ismerte, hogyan kell ajtóstul berontani a házba, és nem érdekelte, hogy engem mi izgat - sóhajtottam fel csalódottan. Nem tudom, hogy ebből amúgy mennyit értett meg Sim-kun, de annak nem volt értelme, hogy női magazinok módjára elkezdjek magyarázni, mert mi van, ha Fuwa-chan mást szeret? Ezt majd nekik kell kitapasztalni, hogy mit élveznek :3
- Ti meg mit csináltok itt lent? - pillantottam az asztal alá, mert szokatlanul nagy volt a zaj. Mármint a bugyborékolás meg a csivitelés, Momo épp a fejét rázta, ami annak volt a jele, hogy nem szabad neki valamit. A hangomra viszont felnézett és boldogan csippantott egyet. A tálkából gyakorlatilag elfogyott a mandula, körülötte viszont totális rendetlenség uralkodott, szerte-szét egy csomó szem, amit véletlenül kilökött a tányérjából.
- Azt hiszem indulás előtt majd fel kell kicsit takarítanom magunk után - sóhajtottam fel újból, Simeon felé is nézve.

by **Simeon** Vas. Márc. 22 2020, 15:01

- Szóval a fiúnak illik, igen - bólogatott Simeon teljes fókusszal és fel is jegyezte magának gondolatban, mint az összes eddigi tanácsot is. Ez az új feladat pedig a kétségbeesését is elmosta; összeráncolt homlokkal összpontosított a vele szemben ülő lány minden szavára. Mondjuk az nem tetszett neki, hogy ígyis úgyis elrontja majd. Ő aztán nem fogja! Elszántan bámult maga elé és ette meg a tányérján lévő, utolsó falatokat is. Tehát magabiztosság és gyakorlás! Meg ahogy Fuwa szereti. Itt mondjuk kicsit eltévedt, merthát fogalma sem volt, Fuwa hogyan szereti, meg... igazából arról se, mit is kéne a nyelvével csinálnia, de... majd megbeszélik, meg kipróbálják, igen! Ahogy Mirika mondta.
- Úgy lesz, úgy lesz, köszönöm szépen! - lelkendezett a srác csillogó szemekkel és tette le a villát az üres tányérra - Tehát először tudatosítani, hogy randi, meg kiemelni azt, hogy milyen szép, meg élményeket adni és megbeszélni, hogyan szereti a csókot, de fő a magabiztosság - sorolta az ujjain sugárzó mosollyal - Az melléhez érés meg majd... később - tette hozzá egy fokkal bátortalanabbul, de azért ezt is hozzászámolta, mint egy következő lépés.
- Nagyon tapasztalt vagy - nézett aztán fel a lányra, de időközben Mirika már a petek felé fordult, így Simeon is kikukucskált az asztal felől és megnézte magának a két petet. Tengerszem nem teljesen értette, Momónak miért nem szabad feljönnie, ha neki igen, de végül nem tette szóvá a dolgot: odafönt, a két idomár jelenlétében sokkalta nehezebb lenne elcsennie egy-egy szem mandulát, szóval teljesen jól volt ez így! Meghát ő tudott vigyázni arra, hogy ne menjen mellé, a kissárkánynak még biztos gyakorolnia kellett ezt. Közben Mirika kérdezett tőlük és miközben Momó felnézett, gyorsan a szájába tömte az elejtett zsákmányt.
- Phh-hh - nyalta meg szája szélét elégedetten, ám tekintete ekkor találkozott Simeonéval - Ph-brrhph?
A srác csak jóízűen felnevetett a kérdésre.
- Szerintem, ha még nagyjából egy percet várunk, már nem lesz mit takarítani - felelte a lánynak vigyorogva és rámutatott Tengerszem egyik csápjára, ami időközben egy újabb mandulaszem felé araszolt feltűnésmentesen - Szóval ezért csúsztál le a földre - ingatta a fejét a polipnak, aki csak boldogan bólintott egyet. Simeon felsóhajtott, leszállt a székről és leguggolt az állatka mellé. Összeszedegette a kikotort mandulákat (amikből, hát, ha maximum négy szem maradt eddigre, az már sok) és felfele fordított tenyérrel Momó felé nyújtotta őket kedvesen. Tengerszem persze erre vörösnarancs árnyalatot vett fel az féltékenységtől, ám ez hamar elpárolgott, amikor meglátta Simeon háta mögé tett másik kezét, amiben egyetlen szem mandula ott lapult ám! Odasomfordált hát a fiúhoz, testével nekidőlt a hátának és odadörgölte a fejét - közben pedig elvette a neki szánt darabot és gyorsan betömte a szájába.

by **Mirika** Csüt. Márc. 26 2020, 13:31

Láttam a tekintetén az elszántságot, bár én inkább nevezném makacs tagadásnak. Majd ha ott lesz Fuwa-channal szemtől-szemben, akkor majd megérti, miért mondtam ezt. Persze kivételek mindig vannak, de ez a fiú nem tűnt annak a menőcsávónak, aki pofátlanul lesmárolja a csajt, aztán lesz, ami lesz. Mondjuk én személyesen dobnám le a szint széléről azt, aki így bánna Fuwa-channal Rolling Eyes

Látva, hogy Simeon-kun befejezte a saját sütijét, én is úgy döntöttem, hogy eltávolítom a maradékot a tányéromról, és közben hevesen bólogattam a felsorolásra. Cuki volt, ahogy a tanultakat összegezte, de az olvadozásomat megzavarta egy félmondat, amitől kis híján félrenyeltem a falatot.
- Ácsi! A csók az nem megbeszélés kérdése ám! Hol mondtam én ilyet? - csattantam fel szigorú tanárnénis tekintettel, miután sikerült a helyére tennem a köhögésemet - Azt érezni kell :3 - közöltem lágyan, igyekezve nem elröhögni magam, miközben elképzeltem azt, ahogy a fiú felteszi a kérdést. Lehet, hogy ildomos lesz rajta tartani a szemem. Valahogy úgy, ahogy Momónál is kéne olykor, bár amikor eszik, akkor többnyire nyugi van, mert akkor arra koncentrál. Nagyon. Annyira, hogy még azt sem veszi észre, ha az eleségét lenyúlják Neutral

Az már más kérdés, hogy ami nincs a tányérjában, arra ő már nem gondol feltétlenül a sajátjaként, de most nem volt alkalma elcsicseregni a szokásos kérdését, hogy felszedheti-e, amit a földön talált, mert ezek szerint egy részét a polip már lenyúlta, a másikat meg Simeon-kun összeszedte, és a dragoon felé nyújtotta. A kis gyík pedig felnézett a srácra, majd vissza a mandulára. Kicsit széttárta a szárnyait, miközben tett egy-egy fél lépést előre és hátra is. Én már tudtam, mi lesz ebből, mert ez a jelenet már körülbelül hatodszorra zajlott le a szemeim előtt, és a végeredmény mindig ugyanaz volt. És ahogy máskor, úgy most sem szóltam bele, úgyhogy végül némi szaglászás után Momo horkantott egyet, és elfordította a fejét, mutatva, hogy neki az nem kell. De azért ennyi alkalom után is kuncogásra késztetett.
- Idegen kézből nem hajlandó enni :3 - mondtam, hogy azért ne érezze rosszul magát Simeon-kun emiatt - Talán ha találkozunk még néhányszor. majd úgyis el kell mesélned, mi volt Fuwa-channal :3 - mosolyogtam rá a fiúra, majd én is felkászálódtam az asztaltól, és intettem Momónak, hogy indulunk.
- Vigyázz ám, nem akarom visszahallani Fuwa-chantól, hogy valami bajt kevertél - figyelmeztettem, majd a pulthoz sétáltam, hogy rendezzem a számlát, és ahogy a fizetéshez értem, fancsali képpel vettem tudomásul, hogy már megint elvertem az összes pénzem a fejlődésem érdekében. Ha nap, mint nap fogadókban kéne megszállnom, vagy borsos bérleti díjat kéne fizetnem, azt hiszem bajban lennék... de azért egy cukrászdai számlát még ki tudok fizetni szerencsére Rolling Eyes

Öt db Munkálatlan Bőrt szeretnék kérni az ismiért :3

by **Simeon** Hétf. Márc. 30 2020, 16:27

Oké, Simeon kicsit megijedt a hirtelen felcsattanástól, de olyannyira, hogy még a kezét a számolással is otthagyta maga előtt. Pislogott egyet, de aztán csak-csak megértette, hogy akkor ezt érezni kell, így végül egy kis hümögés után bólintott:
- Akkor... a csókot érezni - ismételte meg, majd sugárzó mosollyal fordult Mirika felé - Minden megvan! - mutatta a kezeit, majd felnevetett és a lent beszélgető petek felé fordult: Tengerszem eddigre már a földre kerülő mandulaszemek nagyrészét eltüntette, így a fiúnak alig maradt valami. Kedvesen és türelmesen nyújtotta a sárkány felé, aki - a polip szöges ellentéteként - jóideig megváratta a döntésével. Végül nem kellett neki, Simeon pedig cseppet sem vette zokon az elutasítást.
- Látod, Tengerszem, néha tanulhatnál tőle - mondta inkább a polipnak, aki eközben már csápjával nyújtózkodott a tenyérben lévő mandulák felé, hiszen ha Momónak nem kell, ő aztán igazán feláldozza magát a jó ügyért! Ételt ugyanis nem pazarlunk. Simeon oda is adta neki, majd felállt és nyújtózott egyet - Nanáhogy! Majd elmesélem, hogy mi volt - bólogatott lelkesen és még az utána lévő figyelmeztetést is csak izgatott vigyorral fogadta: őrá aztán nem lesz panasz, de nem ám! Tudja ő az illemet, arra a szülei különösen jól megtanították - és talán éppen ezértis rohant utána a pulthoz igyekvő lánynak és még mielőtt Miri fizetni akart volna, lépett melléje.
- Meghívtalak. Aaaa... tippekért cserébe - mosolygott rá, habár ez az ok egy kicsit légből kapott volt, mert tippek nélkül is meghívta volna a lányt. Közben Tengerszem is csatlakozott (ki tudja, talán Simeon mégegy kört rendel?), de figyelmét - miután rájött, hogy itt több étel nem lesz - újra a játékok kötötték le. Simeonnal viszont kimondott szavak nélkül is egyetértettek abban, hogy Fuwának nem valók ezek a nagyszemű, furán kinéző babák. Ő már nem kislány! - meg amúgyis... nemsokára felnőttes dolgokat fognak csinálni, ők ketten, bizony!

Kérnék 2 bronzércet és 3 munkálatlan bőrt!

by **Keita** Hétf. Márc. 30 2020, 23:17

A pörgevent miatt a jutalmatok további +60 exp és +300 arany.
Beírva :3

by **Garrgantis** Pént. Május 03 2024, 20:19

Az elmúlt év az átállások éve volt... a képszakadás után egy lesatnyult test várta és egy élet. Egy élet, amiben már nem igazán találta a helyét. Egyik nap még csokibocikat keres a következő pillanatban egy kórházi ágyon fekszik infúzióval a kezében. Lesatnyult izmai nevetségesen festettek. Aztán jöttek a hírek. Számos tanítványa meghalt a játék közben. A nővér aki berontott a kórterembe hevesen gesztikulálva kérdezgette mindenről. Aztán még több ember. Orvosok, nővérek... képszakadás.
Szépen lassan épül, eszik erősödik. De nem szól senkihez. Nem beszél...
Rokonok családtagok, régi barátok látogatnak el hozzá. Örülnek, de nem tud mit kezdeni az örömükkel. Mellette a sisakja amihez azóta sem nyúlt.
Eltelt két hét. A rehabilitáció a végéhez közelít. Az utolsó nap még aláírja az eltávról szóló papírt és saját felelősségre hazamegy. A lakása érintetlenül porosan tátong. Még a kaják is ott vannak ahol hagyta. Doh és üszök ami belengi a házat, de igazából nem számított másra.
A mindennapi élet nem kielégítő. Már nem. Visszatért a munkába, itt értesült a sok áldozatról azok közül, akiket még tanított. Egy teljesen új generáció fogadja. Ezek a gyerekek mások.

Ismét itt a kísértés... Miért ne lehetne? Gondolja de mi van, ha bent ragadok megint? Megérinti a sisakot és a feje fölé emeli, majd egy lemondó sóhajjal visszadobja a szekrényre.
Kimenne, de megtorpan. Visszafordul.

Kapcsolat létrehozása...
Touch... OK
Sight... OK
Hearing...OK
Smell... OK

Log In: Garrgantis
Welcome to Aword Art Online!

Egy boltíves kapu és egy bokor... Ez a kezdetek városa, ahogy oly rég is. Furcsa hogy itt rakta ki a rendszer. Ellenőrzi az inventoriját, ugyanazok a felszerelések vannak nála mint a log out alkalmával. A menüben látja a kilépést. Lenéz a kezeire és elégedetten konstatálja hogy minden a régi.
Először úgy dönt sétál kicsit és szokja a környezetet. A város semmit sem változott. Épp egy üzletsor előtt megy el, amikor megpillant egy kávézót, amit azelőtt nem vett észre. Pusztán kíváncsiságból úgy dönt, teszteli az itteni kávét. A délutáni íze, még frissen él benne.
A kávézóba lépve szokatlan kép fogadja. A hely infantilis hangulata egyszerre bizarr és hívogató. A pultoshoz lépve kér egy egyszerű feketét és leül az egyik sarokba.

by **Leonard** Pént. Május 03 2024, 21:33

Garrgantis

Hosszú napokon keresztül létezett a bizonytalanság légüres terében.
A telefonja hangos pittyegéssel adta tudtára az újabb fejleményeket. Feliratkozott az összes elérhető hírportálra, előfizetett a New York Timesra, és Japán legnépszerűbb médiaoldalára is, hogy elsőként értesüljön mindenről, és mégis, talán utolsóként vette a bátorságot, hogy újra a kezei között forgassa a sisakot, megbabonázva annak acélos felületétől.
Nem tartozott azok közé, akiknek szüksége van rá. Többé már nem. Viszolygott a játékbaragadás gondolatától is, és szánta az elvesztegetett éveket. De még az ajkain érezte Mirika málnaízű csókjának zamatát, a fülében visszhangzott Hinari csengettyű nevetése, és lelke legotthonosabb csücskét sajátították ki maguknak a céhtagok.
Rájuk gondolt, amikor bizonyossá vált mindenki számára a tény, hogy a log out gomb tényleg létezik. Rájuk gondolt, amikor halkan, hogy a sötétségben is rejtve maradjon, kiejtette száján hosszú évek óta az első logint.
Lehunyta a szemét, ahogy érzékeit elhomályosították a Nerve Gear agystimuláló áramkörei, majd ott találta magát a Fő téren, mintha csak tegnap sétálgatott volna arra utoljára.
Az első másodpercben össze is zuhant, annyira elszokott a gondolattól, hogy a lábaira támaszkodjon.
Felnevetett ezen az esetlenségen. Már nem szégyellte saját testének korlátait, és nem kereste a menekülőutakat. Másfél éve minden egyes napot azzal töltött, hogy bizonyította maga előtt saját testének lenyűgöző erejét, és ha voltak is hullámvölgyek, mostanra maga mögött hagyta őket.
Felkelt, és anélkül baktatott végig a Kezdetek Városa kihalt utcácskáin, hogy akár csak egy pillanatra is elcsodálkozott volna a normálisan funkcionáló végtagjain. Helyette legörgette a barátlistáját, és miután meggyőződött róla, hogy az csupa szürke folt, inkább egy üzenetet fogalmazott meg.

Leonyid Ivanovics Szergeszkij írta:
Ha bárki szeretne találkozni velem, itt leszek szombaton, Japán idő szerint délután négykor.
Leo

Kitűzte a céhkapura, jól látható helyre, és remélte, hogy nem fogja túl hamar felemészteni Aincrad digitális szemétgyűjtője. De ha így is van, és nem talál be a levelezésnek ez a régimódi, romantikus formája, még írhat nekik PM-et is. És ha azután sem jelentkezik majd senki, ha muszáj lesz elfogadnia, hogy az emberek régen túlléptek a múlton, legalább megnyugtathatja majd a lelkiismeretét; ő megpróbálta.
Nagyot nyújtózott, és elnyomott egy ásítást. Mivel semmi érdekeset nem talált, azon gondolkodott, hogy tesz még egy kört a belvárosban, majd kilogol, amikor elsétált előtte egy zöld pötty.
Egy zöld pötty a rengeteg NPC között!
Olyan érzés volt, mint barátra lelni egy zombikkal teli város közepén.
Arcára széles mosoly költözött, és mar csak azért is, hogy valami érdekesnek nevezhető történjen, követni kezdte a férfit. Bár a Játékos sarok korántsem hívogató, gyerekjátékokkal zsúfolt kirakata előtt egy pillanatra megtorpant, végül egy sóhaj kíséretében lenyomta a kilincset. Végül is mi baj történhet? Ha jó a kávé, nem mindegy, hogy milyen dekoráció között ücsörög az ember?

by **Garrgantis** Szomb. Május 04 2024, 09:34

Míg a kávéjára vár, szórakozottan birizgál az ujjával egy játék katonát. A helyzet elég groteszknek tűnik. Nem is érti miért maradt itt. Belekortyol a kávéjába. Valüban finom. A játék a megszokott módon teljesen jól visszaadja a kinti világ kávéjának aromáját és zamatát. Aztán a következő pillanatban nyílik az ajtó és egy újabb vásárló lép be. Első ránézésre feltűnik neki hogy nem egy npc-ről van szó.
~ Szóval mások is? Hát igen... Nem olyan egyszerű szabadulni ettől a világtól. A világtól amit gyűlöl és imád egyszerre.
Ha az idegen felé tekint, Egy barátságosnak szánt félmosoly fogadja. Nincs oka ellenségeskedni és erő fitogtatásra sincs most szükség. Most nem kell szerepben maradni hisz jelenleg két sérült ember találkozott, akiket a múlt szellemei visszarendeltek. Aztán eszébe jut hol is van. Kirúgja az asztala melletti széket így kicsit az idegen felé fordulva eltávolodik az asztaltól.
-Üdv! Szól oda neki.
- Ne gondolj semmi furára... Mármint két felnőtt férfi harci díszben, játékok közt, az egyikük ólomkatonák közt iszogat, az valóban fura, de ne tekintsd annak. Egyszerűen csak az itt eltöltött idő alatt még nem figyeltem fel erre a helyre és benéztem.
Lesüti a szemeit hogy mit is mondhatna. Játékban maradjon vagy az élet gondjairól beszéljen?
- Ezek szerint nem csak nekem voltak elvonási tüneteim az elmúlt időszakban mi?
Kezével az asztalánál levő szék felé int, hogy ha akar az idegen helyet foglalhat.

by **Leonard** Szer. Május 22 2024, 18:17

A férfi megszólítására rögtön széles mosoly költözött az arcára, amit csak fokozott a Játékos sarokban uralkodó abszurd légkör. Mire kihúzta az egyik túlságosan apró emberekre méretezett széket az asztal mellett, már szabályosan nevetett az elképzelésen, hogy ő, Leonyid Ivanovics, egy csapat játék között egy még nálánál is nagyobb melákkal kávézgat, mintha csak teázósat játszanának.
— Nos igen, ez a világ még ennyi év után is tartogat meglepetéseket — nyújtotta a kezét az idegen felé kézfogásra, és bemutatkozott. Mivel a játékban töltött közel tíz év egyetlen sikereként a japán nyelvtudás tudat alatti megtanulását könyvelhette el, már nem használt fordítóprogramot. Ennek eredményeként viszont a szavak sokkal kellemetlenebbül, orosz akcentussal gördültek le a nyelvéről, mint korábban.
Rendelt egy kávét - meggyőzve a pincérnőt, hogy semmi szüksége sem extra karamellára, sem tejszínhabra, de még csak tejhabból készült szivecskére sem hozzá -, majd kényelembe helyezte magát az apró széken.
— Furcsa, hogy még nem nyikorog. A valóságban már talán össze is tört volna alattam — dőlt hátra hanyagul hintázva, és ez a mozdulatsor is kicsalt belőle egy jókedvű kacagást. Lehet, hogy már elfogadta a kerekesszékes életet, de ez nem jelenti azt, hogy nem voltak dolgok, amik hiányoztak a normálishoz képest.
— Elvonási tüneteim — ízlelgette a szót —, talán. Tíz év mégis csak tíz év, az ilyen nagy volumenű dolgok az ember identitásává válnak egy idő után. De főként a barátaim hiányoztak. Meg - és nem hiszem el, hogy ezt kimondom -, azok az átkozott petek. Meg akarom majd hazafelé nézni, hogy Nestor, Tapsi és Noise életben maradtak-e. Képzeld, még odakint is örökbefogadtam egy macskát.
Be sem állt a szája, csak arra az egy pillanatra, amíg a szemrevaló pincérnő kihozta a kávét. Egy kacsintással jutalmazta a szívességért, de ennél több figyelmet nem szentelt neki. Csak beleszűrcsölt a forró italba, aztán elfintorodott.
— Mindig elfelejtem, hogy az alacsony szintek NPC-inek még nem volt elég magas a jártasságszintjük az igazán kiváló ízekhez.
De azért mégis volt valami otthonos ebben a víz izű fekete mocsárlében.

by **Garrgantis** Kedd Május 28 2024, 23:21

A játékostárs megjelenése kellemes csalódásként éri. Megannyi kellemetlen, kényelmetlen pillanat, mit a visszatérés hozott számára, most szinte azonnal szertefoszlani látszik. A bűntudat is vele száll, mit a sisak felhúzása hozott hozományként. Miért és kéne bűntudatot táplálni? A játék, éveken át a világot jelentette számára. A túlélésért folytatott örökös harc, az életben maradás kulcsa az volt, hogy ezt a játékot valóságként élte meg. Nincs hát benne semmi szégyellnivaló, hogy visszavágyik abba a közegbe ahol az elmúlt időszakot töltötte, legyen az bármily kellemetlen és életveszélyes.
Fogadja a férfi üdvözlését. A hanglejtése furcsa, de igazából nem tulajdonít neki túl nagy jelentőséget. Megszokta már hogy mindenféle népekkel összefuthatott ebben a világban.
-Szóval... Itt ül két függő... Kezdi el, kicsit poénkodva. - A nem is olyan régmúlt romjain, és egy játékokkal teleaggatott helyen iszogatnak... kávét... ami nem túl finom...Kimérten belekortyol az italba és elfintorodik. - Nem is fura... Arcán egy komikusnak ható fintor jelenik meg. -Igazából nem is tudom miért jöttem be. Az igazat megvallva, sosem voltam itt. Fel se tűnt. De mindegy. Ez most pótlásra került.
- Nos... Mi járatban Leonard errefelé? Elgondolkoztál azon, hogy újjá építed a régi életed itt a játékban? Várj! Kitalálom! Nem találtad a helyed a való életben, nem ment a visszaszokás?
Eszébe jut, hogy ez kicsit olyan élmény, mint a háborúkból hazatérő légiósok élete. Azok, akik megjárták a poklok poklát, megannyi szenvedést éltek át és szembenéztek a halál ezer arcával, képtelenek visszarázódni a hétköznapi életbe. Nem képesek elfogadni a csekkek, kuponok és a hitelek által nyújtott világ örömeit és akadályait így rendszerint valamilyen szerhez nyúlnak, függők lesznek, vagy visszatérnek.
Fürkészi a férfi, vonásait és viselkedését, keresvén annak a jeleit, hogy rátapintott a lényegre. Ha a megérzései helyesek, márpedig valószínűleg azok, talán egy új kezdet előtt állhat.

by Ajánlott tartalom