Tavacska

Aludtam csak szimplán a parton, nagyon kényelmes volt a kis füvecske amiben feküdtem. Főleg, hogy itt nem annyira koszolódok be tőlük. Egy lány ébresztett fel. Első pillantásra furán nézett ki... Szőke, és a füle hegyes. Pont úgy nézett ki mint egy elf. Hát itt vannak elfek?! Ha tudtam volna, én is az lettem volna. De elég meglepetést okoz nekem ez a játék azzal, hogy már így is megváltozott egyszer a kasztom... Ez pont elég meglepetés számomra, főleg, hogy a harchoz nem konyítok így se semmit, most aztán végképp... A lány felébresztett, és be is mutatkozott nekem. Én még félig kómásan válaszoltam neki:

- Sz-szia. Kimiko vagyok.

Megtöröltem a szemeimet, majd egy kicsit ásítottam, ásításom persze eltakartam a kezemmel, mert azért egy úri hölgy vagyok. Feltápászkodtam, majd mondtam a leányzónak egy pár mondatot:

- Köszönöm, hogy felébresztettél. Ha nem ébresztesz fel, aludtam volna estig, addig meg kitudja mennyi mob fog erre járni... Tudod merre van itt a város Kaede-chan? Annyira nem vagyok jó a térkép használatában, de gondolom te azért csak jobb vagy nálam...

Mondtam neki, enyhén utalva arra, hogy jó lenne ha megmutatná az utat a városba, mert sötétedés előtt jó lenne odaérni. Este elszabadulnak idekint az esti mobok, és nem lesz egy kellemes időtöltés este eljutni a városba. Azért minden esetere, lecsekkoltam a fegyvereimet. Nálam voltak még... Mondjuk, ha elvesztem őket nem nagy baj, így sem tudom őket használni. Nem tudom, hogy válaszolt-e a lány, ha válaszolt, ha nem, én ezt mondom neki:

- Kaede-chan, mit szólnál, ha felvennélek a friendlistemre? Majd meghívlak egy virtuális sütire, hálából.

Mosolyogtam a kis elfkisasszonyra. Reméltem, hogy ő jobban ért az vmmorpgkhez mint én, mert nekem ez az első játékom. És hát, az nagy előnyt élvez itt, aki már játszott életében valamikor mmorpgkkel, vagy eleve valamilyen virtuális játékkal. Szerintem, jelenleg én vagyok a leggyengébb mindenki közt ebben a játékban. Még a fegyverem sem tudom használni.

//Bocs ha szétszórt vagy érthetetlen a post >.< Tabletről nem a legkényelmesebb írni :/ //

- Nem kell, hogy megtaníts, gyakorlás kérdése az egész! - mordulok durcásan Renre.
Nem értem miért akarja, hogy nyilvánosan égessem magam a kapálódzásommal. Elvégre az egy strand. Még ha egy eldugott hely lenne, mint a tegnapi tisztás, akkor hagyján... Talán bele is mennék. De ott, ahova most készülünk? Nem, soha! Engem nem járat le, abból nem eszik! Jelzésére, hogy induljunk, csak bólintok. Semmi mást nem teszek. Az ajkaimra kapott aprócska puszi hirtelen ért. Egy pillanatra megállok, elpirulva nézek magam elé, majd enyhén megrázom fejem és meglepettségem minden jelét eltüntetem, ahogyan zavaromét is.
- Nemrég kaptál, oszd be a napra! - mosolygom kijelentésére válaszul.
Nyelvöltését látva egy pillanatra ökölbe szorulnak kezeim, jelzésértékűen. Öklöm felemelem és meglengetem előtte kedvesen.
- Kipróbáljuk? Ha szeretnéd, ok sem kell hozzá és megteszem! - mondom, továbbra is mosolyogva.
Ezek után elindultunk. Engedtem, hogy megfogja kezem, miután ujjaim kiegyenesedtek. Hagytam, hogy vezessen. Ha tudja az utat, hát mutassa. Egyenesen egy teleportkapuhoz mentünk. Az út során, mely a második szinthez vezetett, semmit nem kellett tennem. Ren mindent elintéztetett szegény Regivel.
- Remélem ezek után meg is jutalmazod, ha már vele végeztetted el a piszkos munkát! - figyelmeztetem az idomárt.
Ezek után még több séta várt ránk. Igazából engem nem zavart. Kellemes időtöltés volt, még akkor is, ha kicsit monoton. Közben figyeltem a vidáman repkedő főnixet. Vagy néha a mellettem sétálóra sandítottam. Túl sokat nem szóltam hozzá az út közben, és azt sem túl kedvesen, bevallom. De most... Valamiért ilyen hangulatom lett. Valószínűleg azért, mert nem szeretem, ha az úszótudásom firtatják, főleg nem úgy, hogy nem is olyan régen még én húztam ki az idióta kritikust a vízből. A tópart gyönyörű. Alaposan körbenézek, mielőtt lepakolnám holmijaim. Vagyis... Eltüntetném az inventoryban.
- Igen, tényleg szép hely... Nem is értem miért nem jártam itt eddig - sóhajtom.
Pedig lehet, hogy jót tett volna az alvási zavaromnak. Elvégre tegnap is egész sokat tudtam aludni azon a békés tisztáson. Biztos vagyok benne, hogy estefelé már itt sincsenek sokan. Ren kijelentéseit hallva elengedem kezét és ismét ökölbe szorítom ujjaim. A késztetést gyorsan elnyomom. Inkább eleresztek még egy sóhajt, ezzel elpárologtatva hirtelen jött agresszív késztetésem és átöltözök. Nem tart tovább néhány másodpercnél. Kezeim ezek után csípőre vágom és egy gyönyörűséges fintorral állok meg a srác előtt.
- Megfelel, kéjenccsászár?

//Jun//

-Nahát! Milyen gyönyörű tó! -csúszik ki a számon, mikor megpillantom a hatalmas, kéken ragyogó vizet.
Hosszú idő után végül rászántam magam arra, hogy meglátogassam a fenti szinteket is, és természetesen a másodikkal kezdtem. A teleportálás furcsa menete után szinte menekültem kifele a városból, mert a Kezdetek után már semmi kedvem nem volt hozzájuk. Álomkelővel körbejártuk a helyét, hogy feltérképezhessük, aztán véletlenszerűen megindultunk egy irányba, hát ha találunk valamit. A mobokat amennyire lehet, elkerültük, és most itt vagyunk, egy cukorfalat tavacska partján.
Leülök a fűbe, Álomkelő pedig elindul felfedezőutat tenni, de nem megy tőlem messzire, mivel új helyen vagyunk és sosem lehet tudni, mi támadhat ránk errefelé. Egy idő után mégse törődöm a veszélyhelyzettel, mert elmémet elárasztják az emlékek tömkelege.
Mikor nagyszüleimmel fürödtünk egy kis bányató partján. Sokszor lementünk oda és mindig tanulgattam úszni, bár a mai napig nem sikerült elsajátítanom ezt a tudást. Emlékszem, nagymamám sosem értette, miért égett le mindig, mikor végig az árnyékban ült, hiába magyaráztam, hogy a víz visszaveri a fényt. Vagy legalábbis valami hasonló.
Aztán mikor a barátaimmal mentünk strandra, és úgy elszórakoztuk az időt, hogy elkéstük a buszt. Nagyon kikaptam aznap anyámtól, pedig küldtem neki egy üzenetet, hogy nem érünk haza korán. Az viszont rossz volt, nagyon-nagyon rossz.
És eszembe jut első külföldi utam is, ahol nagyokat csobbantunk a tengerbe.
-Szerinted itt is van fürdőruha, és lehet úszni? -kérdezem ÁKt, vagy talán magamat, nem is tudom pontosan. Végül csak ülök tovább a fűben és gyönyörködöm a látványban, miközben a kismacska nekiáll pixelpillangókat kergetni. Úgy látom, ő is jól érzi itt magát.

//Chan :3//
Reggeli? Megvolt. Ruhák összepakolva? Ha lenne...Kalandvágy? Mindig is volt. Akkor irány kirándulni! - hosszas döntés után végre elhatároztam, hogy itt az idő egy megérdemelt nyaralásra. Végtére is nyár van és nyár nyaralások nélkül nem az igazi. Fájós búcsút vettem a kis szállásomtól amit már jó ideje béreltem a város központjában. Ilyen jó szállást lehet még egyszer nem találok. De kell egy kis változatosság, és már épp ideje a költözésnek.
- Viszlát régi szeretett szobácskám. - intettem neki - jó most már készen állok. Irány a világ! - nem akartam túlzásba vinni a drámázást végül is csak egy szobáról van szó. Meg mögöttem volt végig a tulajdonos... Erősnek kellett látszanom, erősebbnek mint vagyok. Rohantam ki a városba, büszkén sétálgattam végig az utcákon, abban a tudatban, hogy már mindent tudok mi merre van. Majd végül a furcsa korong elé érkeztem és irány a második szint. A városba érkezés megvolt. Estig még bőven van időm szállás után nézni. Egy kis városnézéssel kezdtem, de valahogy ez a hely más. Annyira kicsi a város, hogy észre sem vettem és már el is hagytam. De meg van bocsájtva, a  táj elképesztően szép. Amerre a szem ellát mindent zöld fű borít. Mélyen beleszívtam, igen a fű édes illata. Sok minden az eszembe jut erről az illatról. Kicsit nosztalgikus érzés... Sétálgattam a mezőn nem messze, még valami féle tavacska is felbukkant. Az idő pont kellemes egy kis úszáshoz. A játékban amúgy sem hiszem, hogy lenne medence amiben kiélvezhetném a nyarat... Oh milyen jó is volt amikor még otthon voltam hatalmas medence...ingyen fagyi...béke és nyugalom...SZABADSÁG! Na igen... ettől mind megfosztott a játék.. de már kár tovább ragozni a dolgokat ami történt megtörtént. Alig pár méterre a tavacskától már nem bírtam türtőztetni magam. Egy kicsit üresebb hely felé vettem az irányt, ahol békésen úszhatok, meg miegymás. Az a vörös hajkorona olyan ismerős...de honnan is...nem fontos. Irány a part! Elkezdtem rohanni a víz felé, futás közben levettem a csizmát és a páncélokat, hogy csak egy póló és egy rövid nadrágot áztassak majd el.
- VÍÍÍZ! - kiáltoztam boldogan majd hatalmas lendülettel elrugaszkodtam a picinyke szirtről egyenesen bele a tóba. Jó mélyre süllyedve, miközben merültem furcsa érzés fogott el. Deja vu?

//Jun//

Álomkelő egyszer csak abbahagyja a játékot és érdeklődőn fülel egy pont felé. Igaz, ezt szinte észre sem veszem, mert rendszeresen csinálja ezt, ha valami furcsát érzékel, vagy ismerős jár a közelben, ezen kívül még mindig túlságosan el vagyok merülve az emlékeimben.
Szájtát...
-Mi van?
Richard Parker nem ad további magyarázatot, nekem meg az a gondolat villan fel a fejemben, hogy jó lenne már kideríteni, mégis miféle szöszöm Richard Parker. Vajon csak az a belső hang, csak a játék felerősítette? Vagy az őrületem egyik biztos jele? Skizofrén vagyok vajon? Nem, tudomásom szerint az máshogy viselkedik. No sebaj, egy nap majd biztos fény derül a dologra.
Álomkelő nyávogni kezd, mire kinyitom a szemem. Most már értem fülelésének okát: társaságunk van, méghozzá nem is akármilyen. Egy lány szalad a víz felé aligruhában, aztán nagyot csobban a kékségben és elmerül. De furcsa. Mintha láttam volna már ilyet ezelőtt.
-Biztos tud úszni. -legyintek, de a kölyök macska nem tágít, már indul is a part felé. Végül, látva, hogy úgyse jön vissza, én is feltápászkodom és utána baktatok, hogy lássam, kell-e segítség annak a lánynak - bár ebben még mindig kételkedem, hisz máskülönben nem ugrott volna bele. Közben rájövök, mitől volt ismerős: legutóbbi párbajomban is nagy szerep jutott a víznek az elején. Elkuncogom magam az emlék felelevenítése nyomán. Vajon mi lehet azóta Junnal?
Hö, várjunk csak... Jun nem úgy néz ki, mint az, aki imént a vízbe vetette magát? Oh, és akkor is nekem kellett felhúznom őt a szökőkútból... az elején... aztán felúszott magától is... tehát most akkor aggódjak vajon vagy ne aggódjak...? O.o

//Chan//
Miközben süllyedtem mélyebbre és mélyebbre első igazi gondolatom az volt, hogy: "Halacska". Csillogó szemmel figyeltem a kis jószágot. Vajon mit kereshet ilyen közel a parthoz? Habár talán nincs is olyan közel mint gondolná az ember a víz elég mély. Majd egyre több és több halacska is elkezdett felém úszni. Milyen érdekes, olyan kis ártatlanok. Biztos finom ebéd lenne belőlük...vagy én leszek az ő ebédjük? Megrohamoztak a halak én pedig az összes levegőm kiengedtem a számon. Először össze vissza kapálóztam, majd elkezdtem a felszín felé törni levegő után kapkodva. Egy pillanatra feljutottam, hatalmas levegőt vettem. Majd kitántorogtam a partra, teljesen átázva, a hajam próbáltam hátrakötni, hogy ne zavarjon amíg vizes.
- Egek... Ezért még megfizettek halacskák! - kiáltottam dühösen a víz felé fordulva a tóba. A halakat nem szabad alábecsülni. Bosszúra szomjaznak ez biztos...sőt ha így folytatják minden nap halat fogok enni a tiszteletükre...Kis dühöngés után megfordultam, és indultam volna a füves rész felé, hogy kicsit lepihenhessek és feldolgozhassam a kis traumát amit a kis szörnyetegek okoztak. De közben egy ismerős arcot véltem felfedezni a parton. Olyan ismerős, de valami mégis más. Alaposan szemügyre vettem a lányt, és a kis társát is aki feltehetőleg a társa... cica...szemüveg...hmm ki is lehet...szép ruha...hmm...majd végül észrevettem a cicafüleket is. Megvan!
- Chan! Milyen rég találkoztunk! Mi járatban vagy ilyen messze a kezdetek városától? - kérdeztem mosolyogva a lánytól. Kicsit szégyenlem magam amiatt, hogy ilyen apróságok miatt ismerek fel valakit, de még mindig jobb mintha a nevére sem emlékeznék. Elégedetten lépdeltem oda a macskához is.
- Szia cica, még mindig nem bocsájtottam meg a múltkorit. - majd megpaskoltam a fejét. Most, hogy jobban belegondolok, milyen nosztalgikus a helyzet. Amikor először találkoztunk akkor is vizes voltam. Csak akkor a cicával harcoltam...érdekes... kezdem azt hinni, hogy engem nem szeretnek az állatok. Valahogy bosszút kéne állnom a halakon...de hogyan... a vízben nekik van több esélyük. A jártasságaim pedig nem a legalkalmasabbak a vízi harchoz. Pech... De hirtelen észrevettem, hogy régen fejlesztettem kicsit a horgász képességem is. Hmm már csak egy botra lesz szükség...

//Jun//

Valami mozog a víz alatt.
Én is Álom kíváncsian lessük, mi lehet az.
Jéé, és ez még rímel is. Hehe. "Verset szavalni nem tudok, mert Petőfi nem vagyok!"
Áh, hagyjuk ezt most, a lényeg, hogy valami mozog, és az a valami biztos, hogy az iménti leányzó. Végül valóban kibukkan valami nagy, bálnamódra levegőt vesz, aztán nagy csévvel-húvval kitántorog. Hogy őszinte legyek, igazi komikus jelenet, ahogy valaki menekül a vízből, miközben egy másik valaki csak áll és nézi leesett állal, hogy ez most mi akar lenni.
Álomkelő leül a földre és nagyot ásít, mikor az idegen kiér a partra. Most így jobban megnézve, nem is idegen, hanem nagyon is ismerős. Nem kell sokat gondolkodnom, hogy kit láttam már szintén vizesen, kinek van ugyanilyen haja és arcocskája. Ez Jun, az első, és eddig egyetlen ember, akit legyőzhettem párbajban nem is olyan rég a főtéren. Elnevetem magam, mikor rájövök, hogy gyakorlatilag ugyanabban a helyzetben találkozunk újra, csak én változtattam azóta magamon egy picikét.
- Chan! Milyen rég találkoztunk! Mi járatban vagy ilyen messze a kezdetek városától?
-Szia, Jun! -köszönök én is integetve és megindulok felé, hogy ne kelljen kiabálni. -Felfedezőútra indultunk, hogy ne csak az első szintet ismerjük. És te? Gyakran jársz ide fürdeni?
Álomkelő követ, majd amikor megpaskolják a fejét egy igencsak vizes kézzel, rosszalló pillantással odébb slattyog és mint egy sértett arisztokrata, elkezdi a mancsát nyalogatni. Mintha így mutatná ki, hogy "előbb száradj meg, utána talán hozzám érhetsz". Én viszont leülök Jun mellé a fűbe, letépek egy fűszálat, és szórakozottan csavargatom, amíg pixeleire nem esik. Végül feladom a fű ritkítását és a hajamat birizgálom, az legalább nem megy tőle tönkre.

//Chan :3//
- Épp költözök, de az itteni város olyan kicsike, hogy észre sem vettem, hogy már a mezőkön bolyongok - vakargattam meg a fejem zavaromban. - valójában most járok itt először és nem  tudtam ellenállni a víz hívogató szavainak. - ecseteltem csillogó szemekkel közben egy követ hajítottam a vízbe. - Csak a víz telis tele van szörnyetegekkel akik arra várnak, hogy egy ártatlan erre járó beleugorjon. - egyre több és több kő repült idegességemben a vízbe. Vajon mekkora az esélye annak, hogy eltalálok vele valamit? Rejtély... Beszélgetés közben észrevettem, hogy a macsek arrébb kullogott. De annyi baj legyen, biztos ő is csak élvezi a napot és nyugodt pihenő helyet keres magának.
- Hogy csináltad a hajadba azokat a szép babarózsaszín tincseket? - kérdeztem csillogó szemekkel. Valójában mindig is ki akartam próbálni, de a valóságban nem igazán mertem. Ott több a hibázási lehetőség... de egy játékban már nem lehet túl sok akadály. Bár én így is gyönyörű vagyok szóval nincs szükségem ilyesmire, de nem árt ha tudom, ha valakinek segítenem kellene...De...elég csábítónak hangzik egy kicsit világosabb hajszín...Vajon a testen is lehet változtatni? Egyre mélyebben és mélyebben beleástam magam a gondolataimba. Le se tagadhatnám, hogy nem ismerem elégé a SAO világát...de olvasni nem annyira szeretek...legalábbis unalmas dolgokat. Szóval a kézikönyv háromnegyede még szűz marad egy darabig.
- Mit szólnál, egy kis horgászáshoz? - kérdeztem közben a környéket fürkésztem, valami féle horgászbolt után. - csak azt kéne megtudni, hol lehet botot és csalit venni... - egy kis képesség fejlesztés nem árthat meg az embernek és kitudja lehet még vacsorára való halakat is sikerül fogni. Vagy akár most is megsütögethetjük őket. Milyen rég ettem utoljára sült halat... Már a gondolattól is összefut a nyál a számban. A távolban megláttam egy alakot egy horgászbottal a kezében. Nem szalaszthatom el a lehetőséget. Felálltam.
- Várj egy kicsit. - majd odarohantam az egyénhez. Pár percnyi társalgás után egy horgászbottal és egy vödör valamivel tértem vissza a lányhoz. - nézd mit találtam. - mutattam elégedetten a zsákmányomra. Közben a horgászó férfi lassacskán eltűnt...vajon miért is mehetett el...

//Jun :3//

-Engem is elvarázsolt a tavacska, de inkább nem ugrok bele. Nem most akarom kipróbálni, hogy tudok-e úszni a játékban. -nevetek és figyelem, ahogy a kék tükör sorban nyeli el a köveket. -Főleg, ha ilyen szörnyetegek élnek benne O.o
Reflexszerűen a hajamba túrok, mikor az új tincseimről kérdez, és érzem, hogy elpirulok. Eddig még senki nem tett róluk említést, gyakorlatilag el is feledkeztem róla. -Oh, hát... tükörben. Ha megnyitod egy tükör menüjét, alakíthatod a frizurádat, hajszínedet, szemszínedet. Az arc meg a test formáján nem változtathatsz, de a színeken igen. -magyarázom, és közben töprengek, vajon befessem-e majd teljesen rózsaszínre... de egyenlőre még nem.
-Hát, ha szabad. -vonok vállat a horgászat említésére, aztán eszembe jut valami. -Ha sikerül kifognod párat, én majd megsütöm. Legalább gyakorlom megint a Főzést, úgyis elkél még rá sok-sok pont. -mosolygok, és figyelem, ahogy elkunyerálja a felszerelést egy NPCtől tőlünk nem messze. Vajon szabad ezt, vagy hasonlót...? Egyáltalán szabad itt bármit is? Úristen, mégis min jár a fejem már megint? Még Álomkelőhöz is odafordulok, hogy megkérdezzem:
-Szerinted szabad?
A macska csak meglegyinti a fülét, aztán összegömbölyödik a fűben. Arra sem néz fel, mikor Jun visszatér és lepakolja a zsákmányt, én viszont csak félredöntöm a fejem. Azt akartam kérdezni, ő szereti-e a sült halat, de ez csúszott ki helyette a számon.
-És ezt szabad? -kérdezem, miközben úgy érzem, valami kisördög rágcsálja a fülem, hogy kérdezzem tovább. Áh, fura egy érzés. Megrázom a fejem, hogy elkergessem, de egyébként nem tágít, és addig csavarja a témát a fejemben, amíg már azt sem tudom, miről van szó. Inkább tovább figyelem Junt és a horgászatát.

//Chan :3//
- Annyi halat fogok, hogy nem győződ majd sütni őket. - elégedetten húztam ki magam közben azon elmélkedtem, hogy a pontok mennyire befolyásolhatják a horgász tehetségemet...Majd kiderül. Ép nyúltam volna a csalétek felé amikor megkérdezte, hogy szabad e. Mosolyogva fordultam felé és válaszoltam.
- Tisztességesen nyertem a felszerelést a nap végéig. - húztam ki magam. - Hősies harcot vívtunk az öreg halásszal. - egy kicsit fürdőztem a dicsfényben. Szinte már ragyogtam majd folytattam. - kő papír ollót játszottunk és én nyertem... - majd megpróbáltam valami kevésbé állat szerű dolgot a horogra akasztani. A valóságban valahogy sokkal egyszerűbb minden. Kivéve a hajfestés, nekem is kell majd egy ilyen varázstükröt szereznem. Vagy lehet mindegyik így működik? Érdekes ez a világ. Majd végre sikerült ráakasztanom a horogra valamit...valami zöldet. Elégedetten néztem, hogy még egy ilyen nehéz feladattal is könnyűszerrel megbirkóztam.
- Készüljetek szörnyetegek! A tányérjainkon végzitek! - még egy gonosz kacaj is előtört belőlem majd behajítottam a csalit a vízbe. Bájosan ringatózott a víz felszínén. Itt a bosszú ideje, ezek a buta állatok azt hiszik etetem őket. De nagyot tévednek. Már alig várom, hogy ráharapjon valamelyik. - szerinted meddig kell várni amíg ráharapnak? - tettem fel a kérdést, de úgy látszik nem is volt rá szükség mert hirtelen alámerült az úszó és a víz egyre nagyobb hullámokat kezdett vetni. Jókora hal akadhatott horogra.
- Mindjárt megvan. - nyögtem ki, közben húztam nagy erővel. - Nem adja olcsón az életét. - majd egy nagyot rántottam rajta. - Lehet ebből ketten is jól lakunk!- majd emeltem ki a vízből az elfáradt állatot. A kis bestia...alig 5 centis...
- EZÉRT HARCOLTAM IDÁIG? - emeltem fel, hogy a lány is jól láthassa. Talán még egy csizmának is jobban örültem volna mint ennek itt...Kicsit önbizalom romboló. Majd leakasztottam a horogról és belehajítottam a vödör vízbe amit előkészítettem zsákmánynak.
- Chan-tan szerinted van más város is ezen a szinten Arbuson kívül ?

//Jun :3//

-Naja, csak kérdés, hogyan süssem... >.> -nézek körbe. Eddig rendre a fogadók konyháját vettem használatba, vagy egy szimpla tábortüzet gyújtottam a cél érdekében, de itt közel-távol alig akad egy-két fa, hogy tisztességes főzőmáglyát lehetne alkotni belőle. Felkelek a földről és immár magasabbról nézek körbe, hát ha isteni csodával találok valami....
Ahá! Egy kijelölt tűzhely kicsit távolabb a parttól, meg két fapad, olyanok, mint amiket nálunk odahaza az erdőkben raktak ki anno. Tökéletes, már csak tűz kell és menni fog - minő szerencse, hogy az az én személyemben már adott.
-Akk én ellenőrzöm a konyhát. -szólok és amíg Jun előkészíti a csalit, felszaladok a tűzrakáshoz. Valaki már összehordott pár száraz fadarabot, avagy maga a rendszer biztosít végtelen készletet ide, nem tudom, de nem elképzelhetetlen. Ahogy eddig a játékos kiismertem, KayaBá rengeteget adott a kényelemre is. Mindenesetre most még nem gyújtok meg semmit, előtt szedjük össze a halakát, és ha közben kiderül, hogy ez valaki más farakása, akkor legalább nem orozzuk el véletlenül.
Mire visszaérek, Jun már javában horgászik és vár.
- szerinted meddig kell várni amíg ráharapnak?
-Nem tudom, sosem horgásztam. -vonok vállat, de persze hazudok. Igazából rémlik, hogy nagyon-nagyon pici koromban valaki elvitt horgászni, de fogalmam sincs, ki volt az, és semmire nem emlékszem belőle, csak egy kicsit a vízre meg ahogy száll a csali fölé. Bár ezen sokat úgyse töprenghetek, mert Jun első zsákmánya jelzi, hogy megérkezett. A harc alatt végig bíztatom, hajrázom a lányt, hogy sikerülni fog, ne adja fel, és készen állok, hogy ha kell, én is besegítsek és együtt húzzuk ki, de erre nincs igény. Végül kibukik a zsákmány... ami ÁK fél fogára sem lenne elég.
-Ööö... pontosan hány pontod is van horgászaton...? -kérdezem és szinte látom, ahogy egy csepp alakú animáció jelenik meg a fejem mellett. LoL. -Mindegy, a következő biztos nagyobb lesz. Vagy sok kicsi sokra megy :3
Visszaülök a fűbe, néha hátranézve, hogy a farakás a helyén van-e még.
- Chan-tan szerinted van más város is ezen a szinten Arbuson kívül ?
-Én azt sem tudtam, hogy azt Arbusnak hívják. -nevetek. Mikor beléptem, úgy meg voltam még illetődve a teleportálás tapasztalatától, hogy nem olvastam el semmit, pedig rémlik, hogy valami üdvözlő üzenet fogadott az út végén. Körbenézek a síkságon, de közel-távol semmit se látok. -Egyébként fogalmam sincs. Falvak biztos vannak itt is, de hogy mennyi és merre, azt még nem tudom. Majd valamikor feltérképezem ezt is meg a harmadik és negyedik szintet is. Ha addigra luppolok, akkor az ötödiket is.