Re: Tavacska

by **Anatole Saito** Csüt. Nov. 14 2013, 20:31

- Általában ki szoktuk tűzni, de most kivételesen nyakláncként vettem fel. Lehet cserélgetni, kinek hogy tetszik, csak egy gombnyomás az egész. Én magam kovácsolom őket, egyszerű fém és drágakő, nem is ad plusz statokat, de szerintem szépen sikerült, elégedett vagyok velük. Odakint biztos nem tudnék ilyet csinálni, de idebent elég tapasztalatot gyűjtöttem ahhoz, hogy hobbiként is ügyködjek ilyesmin. - Nem bánom, ha kicsit megtapogatja, nem kapom ki a kezéből. Egészen megmosolyogtat, mikor a céhlogóhoz méricskélni kezdni a lányka saját kezét, de eszem ágában sincs félbeszakítani.
- Hmm, hogy hányan is? Lássuk csak... Viola és én, az ugye kettő. Aztán ott van Esutel, az íjász lányunk, a vörös ciklon Meredith, a lovagunk, továbbá Ayato, az új idomárunk és a kígyó petje, Ureus. Ó és nemrég költözött be az egyik lökött cimborám, Alex is, a kicsi Saito. Azért hívjuk így, mert nemrég váltott íjászból harcosra és megörökölte a spéci cuccaimat. - Kicsit kuncogok ezen, hisz akárhányszor Alexre kerül a szó, biztosan eszembe jut vele kapcsolatban valami sületlenség. - Nem kötelező viselni, kivéve bossharcokon. Nem igazán szeretek szabályokat megszabni, de persze jólesik, ha nyíltan felvállalják és büszkén hordják a céhlogót. Ismered esetleg valamelyik tagunkat?
Mielőtt azonban az utolsó kérdésére válaszolnék, direkt nagy hatásszünetet tartok. Komótosan falatozok, majd leöblítem némi innivalóval, majd miután végeztem az étkezéssel, megtörlöm a számat és jólesően sóhajtok párat a hasamat megpaskolva. Veszek egy mély levegőt, majd ismét előveszem a sejtelmes hangszínemet, bár ezúttal lényegesen több komolyságot csepegtetek bele.
- Nos, mondanám, hogy esetleg felajánlok egy céhtagságot. De egyrészt nem ismersz még bennünket igazán, másrészt meg nem is biztos, hogy akarod. Viszont nyitva áll előtted egy lehetőség: Költözz ide, ismerkedj meg a többiekkel, a szabályainkkal, a szokásainkkal. Légy részese a közösségnek. S ha a többiek is elfogadnak és te is jól érzed magad, akkor igen, te is kaphatsz egy ilyen köpenyt és kitűzőt. Ezen túl pedig részesedést ajánlok föl egy újonnan nyíló boltban. Ayato fegyverkovács, én pedig páncélkovács vagyok. Közös boltot kívánunk nyitni, így tudom leginkább segíteni a karrierjét. Viszont kristályíróként betársulhatnál te is. Ha szerzünk magunk mellé még egy potifőzőt is, akkor gyakorlatilag az egész piacot le tudnánk fedni. Nos, mit szólsz hozzá? Nem kell most rögtön válaszolnod, nyugodtan alhatsz rá egyet.

by **Jun** Kedd Nov. 19 2013, 18:30

Izgatottan tapogattam végig az aprócska medáliont amiről kiderült, hogy eredetileg egy kitűző. Habár már itt vagyok egy ideje, de még most is meg tud lepni, ez a rendszer. Amíg a másik világban szenvedni kell, hogy valamit elkészíts itt akár egy két pötyögéssel megváltoztathatod a színét, hosszát, vagy mintázatát is.
- Korábban még nem láttam senkin sem, ilyen kitűzőt. - jegyeztem meg. Habár meglepne, ha egyáltalán az emlékezetembe vésődött volna, egy ilyen aprócska kiegészítő mint ez itt. Amint befejeztem a méricskélését visszaszolgáltattam a tulajdonosának.
- Őszintén szólva, azt hittem sokkal többen vagytok. Sőt a palota méretéből százas nagyságrendben gondolkodtam. - Ki hitte volna, hogy alig egy maroknyian laknak itt. - Néhány név ismerősen cseng. Alexszel volt már közös kalandom, és azt hiszem Ayato-val is volt szerencsém találkozni... Esutel... hmm - vakargattam meg a fejem miközben azon elmélkedtem honnan olyan ismerős a név. Többször is kimondtam a fejemben a nevét, amikor eszembe jutott a nemrégiben megesett Miniboss harc amire pénz reményében jelentkeztem, az ő neve állt a hirdetésen, és azt hiszem ő volt az aki leszidott a majom miatt is. - azt hiszem vele is találkoztam már. - gyorsan végigfutottam a fejemben a neveket, a két lányt biztosan nem láttam, vagy ha mégis túlságosan jelentéktelennek tűnhettek... De lehet Ayato is csak egy névrokona lehet annak akivel korábban találkoztam az az ominózus játék során. Közben Anat befejezte az étkezést, látszólag jóllakott. A tányéromra pillantva még majdnem az étel fele ott lapult, sietve elkezdtem én is lapátolni be az ételt, mielőtt még teljesen kihűl.
- ühüm - nyeltem le a számban lévő falatot, majd gyorsan egy szalvéta felé nyúltam, hogy megtörölhessem a szám. - Ez nagyon kedves tőled. - mosolyogtam a férfira, közben letettem az evőeszközöket az asztalra. - Azt hiszem, talán teszek egy próbát. Főleg ha már ilyen kedvesen felajánlottad. Tényleg ideköltözhetek ? - néztem fel a hatalmas épületre, a korábbi lakhelyeim, a fogadók szobái teljesen eltörpülnek mellette. - Ha tényleg szabad akkor élek a lehetőséggel. Kristályokat pedig szívesen készítek, bárkinek. - nem igazán értek a marketinghez, de érdeklődve hallgattam a további ötleteit, a bolthálózatról. A szinten valószínűleg nem túl magas ahhoz, hogy a többiekhez felérjek, de ha mást nem legalább segíthetek az apróbb munkálatokban, vagy hasonlóak.
- Szívesen találkoznék a többiekkel is valamikor, ha lehetséges - Olyan sokat mesélt már, hogy jó lenne közelebbről is megismerni, a "csapatot. Na meg persze, ki ne szeretne új emberekkel találkozni?

by **Anatole Saito** Csüt. Nov. 21 2013, 13:16

- Százan? Ugyan már! Annyi éhes szájat még én sem tudok etetni - jót kuncogok Jun kijelentésén, de persze ha látszik rajta, hogy bántja a dolog, akkor visszafogom magam, elvégre nem kinevetni szeretném. - Annak viszont örülök, hogy pár tagot még ha futólag is, de már ismersz. Itt lesz alkalmatok bandázni, csak kicsit fel kell pezsdíteni a közösségi életet. Az üzleti dologra majd alkalomadtán visszatérünk, viszont eszembe jutott rögtön egy kis összejövetel, amin szívesen látnálak vendégül téged is. Főleg ha már elfogadtad az invitálásomat, már ami a költözést illeti. Már csak azért is, mert valahol te is vendéglátó leszel így, ha úgy vesszük. Nah, mondom inkább a lényeget: 3 nap múlva vendégek érkeznek hozzánk. Szövetséges és baráti céh, a Young Justice vezére Peter és remélhetőleg néhány céhtársa is. Sárkányröptetést tartunk, ha gondolod, akkor csatlakozz bátran. Hozatok sütit a cukrász segédemtől, feldíszítjük a kertet és eltöltünk együtt egy kellemes délutánt. No, felcsigáztalak? hentai

Közben nem állhatom meg, hogy ne szedjek még egy kicsit a tányéromra ebből a fenséges ebédből. Mialatt éppen egy méretes húsdarabbal harcolok, nem létező bajszom alatt somolygok. Ha Jun nem találkozott még Peterrel, akkor bizonyára azt sem tudja, hogy van egy sárkánya és hogy a sárkányeregetés történetesen nem csak papírsárkányokkal való játékot fog jelenteni. Én már rettentően be vagyok sózva a találkozót illetőleg, remélem sikerül meglepetést és kellemes perceket szerezni a leendő jelenlévőknek is.

//Ha szeretnél, írj még ide egy zárót, de a játékunkat majd a céhház kertjében folytatjuk 3 nap elteltével a sárkányeregetésen. Köszönöm az itteni játékot, érdekes volt Very Happy

//

by **Phobos** Pént. Jan. 10 2014, 20:58

[A szelídítő és az idéző keresztútja - Shukaku & Raven]

A napok, miután találkoztam sötét felemmel, és Sleipnir rávezetett a fantomidézők útjára, sokkal kényelmesebbeknek éreztem, de gyorsabban is teltek. Jóllétben és bőséges teendő mellett persze ez nem meglepő: időm oroszlánrészét a Fantomlények keresésével töltöttem. A ló néhány nevet sorolt fel, és azt még hozzátette, hogy a kritikus pillanatban meg fognak jelenni - úgy, ahogyan ő is feltűnt, amikor már majdhogynem véget akartam venni a dolgoknak. Egyelőre nem láttam olyan alkalmat, amit kritikusnak nevezhettem volna, ezért azt gondoltam, ha egyszerűen csak keresek, egyszer majd meghallanak, és eljönnek hozzám. Várni fogom azt a napot, amikor többet fogok tudni őróluk és azzal együtt magamról is. Lehet, hogy csak programok, de a ló valamiért ismert engem - mintha szülő lenne. Talán annyit tudott rólam, mint a fekete-Raven, ha nem, akkor többet. Mégis mióta utoljára beszéltem vele, azóta nem idéztem meg. Valami megváltozott. Azelőtt majdhogynem napi szinten láttam, most azonban valami visszatartott attól, hogy magamhoz szólítsam. Most egyszerűen nem volt rá szükségem. Úgy éreztem, mintha magamtól is tudom vinni azt a terhet, amit az amnézia okozott. Könnyebb volt a vállamat nyomó súly, mint valaha. Mozgásban nem is gondoltam azt, hogy bármit is kihagytam volna a kinti életből, sőt: mintha teljességgel idegen lennék Aincrad furcsa társadalmában, ám ezúttal jobban kerültem a társaságot. Nem akartam a Limenben, a négy fal között maradni, a zongorát meg nem vihettem ki a szabadba, a hideg időre való tekintettel. A második szinten található tóvidék ideális környezetet nyújtott ahhoz, hogy az elhangzottakról elmélkedjek. Fény. Fantomlények. Kritikus pillanatok. Még nagyon messze volt a válaszút vége, de éreztem, hogyha egy ideig a magam útját járom, akkor sikerülni fog: megküzdhetek velük, s az életem kockáztatásával a barátaimmá fogadom őket. Elég erős voltam hozzá - tudtam, s éreztem, hogy készen álltam az erőpróbáimra. Igen, soha ennél készebben.
Hideg szél fújt, de naposnak mondható délelőttnek nézhettem elébe. Lehunytam szememet, miképpen élveztem a télies időjárást. A Nap ellensúlyozta az arcot pirosító hűvösséget, így jobbára nem éreztem magamat halálra fagyva. Sálamat jól az arcom köré csavartam, melynek végét vígan lengette a szellő. Hajtincseimet majdhogynem másodpercenként kellett elsöpörnöm a szememből. Tüdőmet a frissnek mondható levegővel töltöttem meg, majd leültem a tótól négy-öt méterre, egy domboldalon, egy fa árnyékában. Nem volt ott senki, aki zavarhatott volna elmélkedésemben, így szabadon gondolkodhattam a válaszok megfejtésében.
- Jó szél fúj. - jelentettem ki hangosan, csak úgy, magamnak. - Sándor, a Nagy. Ha jól emlékszek, te leszel a második, akivel majd szembe kell néznem.

by **Shukaku** Pént. Jan. 10 2014, 21:43

/Raven & Shu/

-Szóval Timidus… szerinted mit jelenthet ez a gyakorló szint?
-Le van írva… gondolom azt.
-Hmm?
-Nézd meg a könyvben.
-A könyvben? Jaj ne butáskodj már! Persze, hogy tudom, hogy mi van róla leírva. Azt írja, hogy a horgászat gyakorló szintjén már közepes méretű halakat nehezen, de ki tudok fogni. Olvasni én is tudok.
Öltötte rá a nyelvét a sárkányra, és tovább battyogtak a tó felé.
-Nem úgy értettem. Hanem úgy, hogy szerinted miben lesz más most a horgászás? Mit jelent az, hogy nehezen? Jobban kell figyelnem arra, hogy hova dobom be a botot? Vagy kisebbet fog mozdulni az úszó? Apu csak néha vitt ki horgászni, mert nem szerettem, hogy a gilisztát átszúrja… meg a szegény halacskát is. Persze apu a pici halakat mindig visszadobta, és azt mondta, hogy a halak annyira nem érzik a szájukat… Itt szerencsére nem kell kiszedni a szájából a horgot. Meg nem is kell úgy megölni, mert ha kifogtad, akkor rögtön teheted be az inventorydba. És szerencsére olyan büdi halszagú sem lesz az egész minden.
-Nem kellene lassan nagyobb bot?
-Több? Nagyobb?
-Második. Nagyobb eszköz a nagyobb szinthez.
-Most több és kettő, vagy a második és nagyobb? Erre majd ki kell találnunk egy külön hangot. Egy csipogás több, kettő a nagyobb.
A sárkány elmosolyodott, és csipogott kettőt.
-Oh… hogy nagyobb horgászbot. Nem tudom. Kint elvileg minden halhoz másfajta botot meg másfajta csalit kellett használni. Itt nem tudom, hogy miként működik, mert még annyira nem néztem utána. Mindig tudok hazavinni valamennyit a konyhára, és neked is mindig szokott jutni. Ez nekem elég.
-De nagyobb.
-Nem tudom Timi. Apu engem csak ilyen zsebpecával tanított meg horgászni. Azt mondta, hogy a nagyobbak még túl nehezek lennének nekem, és nem tudnám őket kezelni. Persze most már nagyobb vagyok… de nem tudom, hogy kitől tudnám megtanulni.
-De ez már úúúúúúúúúúncsi.
-Tudom. Én is unatkozom, de csak így lehet halat szerezni, és csak akkor nő a szintünk, ha itt ülünk és unatkozunk. Talán nem vagyok jó társaság?
-Dedede! Persze!
-Tudod mit? Most úgyis tél van. Majd szerzünk egy olyan fagyasztós kristályt, és akkor csinálunk jeget, és kipróbáljuk a lékhorgászatot. Én sem tudom, hogy miként kell, de majd meglátjuk. Sőt… még kristály sem kell, ha elhívjuk Hisamét. És ő még biztosan tudja is. Úgyis beszélnem kell vele az énekével kapcsolatosan. Most, hogy van hangrögzítős kristályom, elkezdhetjük lefordítani és lekottázni az énekét. Ha elég ügyes vagyok, akkor majd odaadhatom Jaynak, és ő le tudja majd játszani zongorán, amíg én nem szerzek egy furuját.
Mivel nem is gondolta volna, hogy valaki ilyen hidegben a tavak környékén mászkálna, nem halkította le a hangját, és bár végig figyelt, így meglátta az üldögélő idegent, de nem tudta, hogy az vajon nem hallotta-e meg őt. Timidus azonnal felvette a védekező állását Shu előtt, de a lány addigra már egy fa mögé húzódott, és példáját a sárkány is követte.
-Úgy látom valaki van itt. Talán ez az ő helye, és mi elfoglaltuk amikor ide jártunk. Apu azt mondta, hogy az igazi horgászoknak saját lelőhelyeik vannak, és még térképet is rajzolnak, meg standokat bérelnek. Vicces, hogy nem csak az állatok őrzik ennyire a területeiket. Szóval… mivel ez az ő területe, és a horgászás amúgy is nyugalmas tevékenység… nem kellene zavarnunk. Gyere Tim, keressünk egy másik helyet. Elég nagy ez a tó.
-Oké. De... bizti nem nézzük meg? Lehet már fogott valami finomat.
-Nem akarom zavarni. Nem illik.
~És nem vagyunk védett területen sem. Itt nem... itt még nem akarok.~
Nagy ívben kerülték meg az üldögélő alakot, de mivel már észrevehette őket, nem csináltak úgy mintha settenkednének. Nem akarták annak a látszatát kelteni, hogy lopakodnak utána, vagy becserkészik. Nyugodt léptekkel indultak tovább.

by **Phobos** Hétf. Jan. 13 2014, 15:23

Mire az gondolhatnám, hogy teljes magányban vagyok, egy idegen tűnik fel a láthatáron. Pontosabban egy idegen és a dédelgetett vadállata. Nem az első, s nem az utolsó szörnyszelídítő, akivel összehozott a sors. Annyiban meglepett, hogy a teremtmény fiatal kora ellenére jól beszélte az idegenek nyelvét: mintha ő maga is az lenne. Sejtelmesen hümmögtem ezen egy darabig, aztán eszembe jutott mindaz, amit akkor Sleipnir mondott: hasonló felépítésű, mint a szelídítők bestiái, de mégsem egy s ugyanaz. Így már minden részlet összeállt, s tudtam, hogyha dűlőre akarok jutni a Fantomlényekkel kapcsolatban, akkor szelídítővel kell beszélgetnem. Nem vártam csodát egy olyan idegen-kislánytól, mint akit ott láttam, mégis elegendőnek kellett lennie ahhoz, hogy elinduljak valamerre. Öklömbe csaptam, de aztán szörnyű kételkedés fogott el. Csak úgy menjek oda, és kérdezzem meg? Kezdtem olyan lenni, mint ők, bár abban nem voltam biztos, vajon érdem-e. Elég sok rossz, és ostoba idegent ismertem, bár az olyanok, mint Anatole vagy Esutel... nos, ők nem voltak annyira rosszak. Ennek ellenére haboztam: a kislányról az jutott eszembe, hogy egy hozzá hasonló fiatalt még biztosan nem fertőzhette meg a felnőtt idegenek ostobasága... vagy mégis? Ismét ott voltam, ahonnan elindultam: a semminek a közepén! Menjek? Ne menjek? Kezeim megremegtek, miközben a térdeimre tettem őket.
- Lássuk csak... - mormogtam magam elé, majd arcomat a bal öklömmel támasztottam meg. Majd aztán csettintettem egyet. - Azt hiszem megvan. - felálltam, és sóhajtottam egy nagyot. Mély lélegzet, kifúj. Elvégre mi baj lehet abból, ha csak odakiáltok neki, hogy tud-e valamit róluk. Szimplán bolondnak nézhetne, de kit érdekel? Már teljességgel megszoktam azt, hogy bolondnak tartanak. Ha ismét azaz eset állna föl, hogy lenéznek, nos, eggyel több olyan idegent ismerhetek meg, akit joggal nevezhetek ostobának - elvégre majdhogynem az összes idegen ostoba, de talán újabb kivétel akadhat. Talán. Ha szerencsém van. Megeshet, mint a hógolyó nyáron... Minden esetre meg KELLETT próbálnom.
- Ne haragudj, de nem láttál errefelé egy Fantomlényt? - Na igen, ez az a pillanat, hogy minden most dől el: az, hogy ő ostoba idegen-e, aki a kérdésekből ítélkezik, vagy hogy egyáltalán ismeri-e az általam feltételezett teremtményeket. - Valószínűleg nagy termetű, és ijesztő, de nem túl veszélyes. Legalábbis nem mob. - a végére tettem felé egy-két lépést a kislány felé, persze a legnagyobb óvatossággal. A bestiája vérszemet kaphat rám, amiért veszélyeztetném mesterét, és valahol meg is tudtam érteni. Tekintetem a kis sárkányt és a szelídítőjét pásztázta. Kicsit ideges is voltam, hátha nem azt a választ kapom, mint amire számítok, bár egyelőre nem tudtam biztosra, mire is kéne.

by **Shukaku** Hétf. Jan. 13 2014, 17:21

-Ne aggódj Timidus! Mindjárt eltűnünk a következő fasor mögött. Már nem kell sok. Nem fog ránk támadni, és amúgy is itt van a zsebemben a kristály, amivel akármikor elmenekülhetünk. Nem lesz semmi baj. Meg amúgy sem piros, és nem is foglalkozik velünk.
-Shu, én nem félek.
-Tudom…
~De én igen. Nem szeretem az idegenek Timidus. Ha piros lett volna, akkor azonnal hazateleportáltunk volna. Ezt te is nagyon jól tudod.~
A lány a zsebében tartva a kezét szorította a kristály, és lépteit folyamatosan gyorsítva igyekezett eltűnni az idegen szeme elől, de az hirtelen felállt, és felé fordult, így Shukakunak is reagálnia kellett.
~Elszaladjak? Teleportáljak? Biztosan el tudna kapni…~
A fiú azonban nem jött közelebb, csak egy kérdést tett fel. Shu megállt, Timidus pedig elé röppent. Nem volt fenyegető, nem morgott, de látszott rajta, hogy védeni fogja a lányt, ha az idegen akárcsak egy rossz mozdulatot is tesz.
-Jó napot! Nem haragszom…
Kezdte volna a lány, de Timidus közbeszólt.
-Ő egy cowboy?
-Hogy mi?
-Cowboy. Páncél. Nestor.
Bökött a sárkány fejével a fiú irányába, a nyakában lévő sárga ruhadarab felé. Ugyanilyen háromszög alakú bandanát adtak Nestornak is karácsonyi ajándékképpen, és akkor mesélt még Shu Timidusnak a cowboyokról.
-Nem hiszem Timidus. Ilyet bárki felvehet, akinek tetszik.
-És mi az a Fantom?
-Mi micsoda?
-A fantom. Amit mondott. A nagy, ijesztő, nem veszélyes nem mob.
-A fantom az ilyen… szellem. Mint amilyet a Halloweenes kastélyban láttunk.
-Nagy termetű, és ijesztő, de nem túl veszélyes, és nem mob. Shu… szerintem a bálnáról beszél. Bár az nem volt szellem.
-Tessék?
-Bálna. Sárkányok. Gőgös sárkányok. Sok. Város. Lepkék. Draconia. Pusztító. Tudooood.
Próbálta Timidus elmagyarázni, de mivel nem nagyon járt sikerrel, ezért inkább a bálna énekét kezdte el utánozni.
-Oh… hogy a repülő bálna. Az tényleg lehet.
Ezután újra a fiú felé fordult, és igyekezett hangosan beszélni, hogy az hallhassa.
-Egyszer már láttunk ilyesmit, de azt nem tudtam, hogy fantomnak hívják. Egy nagy bálna volt, és elég ijesztő, bár egyszerre nagyon szép is… és végül is nem bántott minket az elején… és mivel nem volt indikátora sem, ezért nem mob. De őt nem itt láttuk, hanem a mezőségnél… bár ugyanezen a szinten.
~Csak a bálnáról… a többit úgy sem hinné el nekem.~
-Nem tudom, hogy őt keresed-e, de remélem, hogy tudtam segíteni.
~Remélem csak ezt szerette volna... de lehet, hogy ezt sem kellene elmondanom, mert így azt fogja hinni, hogy tudok neki segíteni… pedig nem is. Jajj… nem akartam becsapni. Most mit csináljak? Kérdezni fog többet, vagy elmehetek? Ha elköszönök akkor vajon elmehetek, vagy már így is beszélgetünk, és akkor illetlenség lenne? De nem válaszolni is az lett volna, meg nem segíteni, ha egyszer tudom… mégis csak egy idomár vagyok, ő pedig állatkákról kérdezett…~
-Te Shu… biztosan nem cowboy?
-Ne most Timidus, kérlek!

by **Phobos** Szomb. Jan. 25 2014, 17:48

Bár tudtam, hogy a szelídítők bestiái képesek az emberi kommunikációra, azért kissé meglepett, ahogyan gazdájához beszélt. Enyhén oldalra billentettem fejemet. Furcsálltam a kis sárkány tudálékosságát, kíváncsiságát, egyszóval mindent, amit akkor megkérdezett. Valamiben hasonlított rám: néhány szóval ő sem volt tisztában, és bátran rákérdezett. Vágyott a tudásra. Megértő maradtam, és arra a néhány rövid percre háttérbe szorulva megvártam, míg a kislány minden kérdésére válaszol. Nemigen szerettem volna kotnyeleskedve beleszólni a beszélgetésükbe. Sőt, aminek az értelmét nem tudtam, az idegen-csemete szavaiból informálódhattam. Bár egyetlen egy nyom sem volt még ahhoz, hogy Sándort megtaláljam, jó helyzetben voltam. Ha azt nem találom, vigaszdíjként újabb ismeretlen szó értelmezését könyvelhettem el magamnak.
Egy idő után teljesen azt gondoltam, hogy csak a sárkány és a szelídítő volt ott, senki más - én sem. Beszélgetésük közöttük zajlott, s nem köztünk. Úgy tűnt, igazán közel állhattak egymáshoz. Irigykedtem a szelídítőkre: bár voltak befolyásos barátaim, - mint amilyen Sleipnir is volt - nem lehettek mindig mellettem. A szelídítők bestiái állandóan a közelükben voltak, és figyeltek a testi épségükre. Legutóbb Sayara kellett így vigyáznom. Bár ő élvezhette a biztonságomat, a kötelességtudat, és minden más jó érzéssel töltött el. Az erőmre hagyatkozott, és ez jól esett - még ha meg is bíztak vele, megtettem, amit kellett. Vajon azok a bestiák is ugyanazt érezik, mikor megvédik mestereiket? Biztosra kellett mennem, és a legjobb megoldás az volt, hogy felveszem a kapcsolatot a szelídítő által megnevezett Timidusnak. Betartottam az alapszabályokat, mint például az öt lépés távolságot, nehogy elijesszem. Valahogy másnak tűnt, de lehet, csak a fiatal korára hivatkozok, s azt is fölöslegesen. Letérdeltem, hogy nagyjából egy szinten legyek a lánnyal, vagy ha nem, akkor alacsonyabban.
- Megengeded, hogy feltegyek egy kérdést a barátodnak? - megkérdeztem a lányt szolidan. A hatásszünet kedvéért vártam egy kicsit, aztán íriszeimmel a kis tollas sárkányt szemléltem. - Mond, milyen érzés egy ember... nem. Egy barát kegyeiért harcolnod? Hogy megvédheted őt a bajtól? - A választ előre sejthettem, de a kíváncsiság hajtott. Egy Fantomlény és egy idomított szörny között hatalmas különbség volt, és a ló már mindent megmondott, amikor megjelent abban a tükörben. Bár kicsit sem ismertem az idegen-csemetét és a sárkányát, a remény hal meg utoljára. És talán a válaszok Sándorhoz, a Nagyhoz is el fognak vezetni.

by **Shukaku** Szomb. Jan. 25 2014, 19:19

Shu már készülődött volna a meghajlásra, megköszönni azt, hogy segíthetett, vagy bocsánatot kérni, ha nem tudott, és minél gyorsabban távozni az idegentől, amikor felfedezett még valamit. A fiú neve mellett ott virított az Artes Liberales logója, ami eddig fel sem tűnt a lánynak.
~Ebbe a céhben van Anatole is. Anatole pedig a céhvezér, és ő kedves, tehát biztosan nem venne fel olyan tagokat, akik rosszat akarnának… De őt nem említette. Jajj… most nem vehetem elő a könyvet, mert akkor azt hinné, hogy zavar, és az illetlenség is lenne. Milyen neveket is mondott Anat? Ugye Alex és Saya, mert őket ismerem, és mondott még egy korombeli lányt is… igen, azt hiszem Jun volt az. És… és még valakit, aki zongorázik, de ő nem Raven volt, hanem annál valami furább neve volt. Valami G betűs. Jajj, miért is vagyok ilyen feledékeny? De… akkor ő talán azután kerülhetett a céhbe?~
Mivel kicsit elkalandozott, így csak megkésve vette észre, hogy a fiú letérdelt, és kérdést is tett fel neki. Ekkor vált nyilvánvalóvá a számára, hogy ők bizony még be sem mutatkoztak, tehát gyorsan pótolta ezt a hiányosságot.
-Persze… de azt hiszem ehhez nem kell engedély. És… egyébként ő Timidus, én pedig Shukaku vagyok.
~Ha tényleg ő az a G betűs, akkor nagyon meg fogom jegyezni a nevét. Vajon miért nem említette meg Anat, hogy ő is érdeklődik az állatok iránt? Tudta, hogy engem is érdekel, ő pedig ráadásul még csak nem is mobokat kutat, hanem sokkal ritkábbakat… gondolom… abból amit elmondott.~
Timidus a kérdésre először oldalra biccentette a fejét, majd felszegte, majd újra oldalra, ezúttal a másik irányba. Shu azonnal értette ezt a fajta kommunikációját a sárkánynak, bár se nem neki, se nem az idegennek nem szólt, mindössze azt jelezte, hogy a sárkánynak tetszik a kérdés, és gondolkodik a válaszon, és válaszolni is fog. Shu sokszor megfigyelhette már Timidus reakcióit. A fej oldalra döntése ugyanúgy érdeklődést jelentett, mint mondjuk a kutyáknál. A felszegése jelenthetett sértettséget, de ha nem csapta hátra a füleit, akkor ez az érdeklődést, és azt jelentette, hogy tetszik neki amit hall. Ha a fejét lefele szegte, akkor éppen ennek ellenkezőjét jelentette. Az, hogy ezután újra elgondolkodott pedig arra utalt, hogy kegyeskedik választ is adni a kérdésre. Timidus azonban mindenekelőtt az újabb ismeretlen szót szerette volna tisztázni.
-Mi az a kegy? Aki nem kegyetlen?
-Kegyetlen?
~Hogy jön most ide Elysion? Vagy… oh…~
-A kegy, valaki kegyeiért harcolni valakinek, az azt jelenti, hogy… hogy az elismeréséért, vagy a jóindulatáért, vagy a szeretetéért… valami pozitívum elnyeréséért állsz ki valaki mellett. Azt hiszem.
-Akkor nem. Én nem azért. És… ha nem védenélek meg akkor nem szeretnél? Ez butaság!
Csipogta, és közben bőszen rázta is a fejét.
-Persze, hogy nem azért harcolsz Timidus. Ő sem úgy gondolta, ez csak egy ilyen kifejezés…
Timidus többet nem is foglalkozott a kérdéssel, hanem inkább rátért a lényegesebb pontra.
-Shu! Nehéz! Figyelj!
-Igen… szóval…
Fordult újra a fiú felé, és picit komolyabb arcot vágott. Ha Timidus azt mondta valamire a közlés előtt, vagy éppen a barkochba kezdetén, hogy nehéz, azt általában több órába tellett kitalálni, így Shu felkészült a fordítás bonyolult feladatára, mivel szavakból kellett értelmes mondatot összeraknia a fiúnak.
~Hogy is kezdjem? Vajon mit vár válaszként? Úgy se azt fogom mondani, amit hallani akar, de azért ez egy bonyolult kérdés. Senki sem akarja látni hogy valaki, akivel törődik, csalódott legyen. Ösztönösen úgy teszünk, hogy megvédjük a sajátunkat a sérüléstől és minden tőlünk telhetőt megtegyünk azokért, akiket szeretünk. Talán ezt kellene kiemelnem? De ez nem az érzés, hanem az ok. Talán fontos. Fontos, hogy nem azért védem meg, mert meg kell védenem, hanem mert meg akarom védeni. Dönthetek úgy, hogy nem védem meg, és döntöttem is már úgy nem egyszer, ha abból tanulhatott. De az érzés… érzek egyáltalán valamit akkor? Nem hiszem. Maga a megvédés nem is fontos. Az ok a fontos, és az eredmény. Jó érzés biztonságban tudni. Nem megvédeni a jó, hanem az, amikor már meg van védve. Tudni, hogy megvédhetem. Ezt kell elmondanom.~
-Shu!
~Húha… de jó lenne, ha itt lenne Hisame, és fordíthatna nekem. Ezzel el leszünk egy ideig.~
-Nem számít. Nem az számít. Nem az a fontos.
Próbálta megértetni magát, és e mellé még a farkával is legyintett, ami nála a „Felejtsd el! Nem számít! Mindegy!” megbocsájtás gesztusa volt, mint amikor az ember a kezével legyint. Shu ahogy szokta, azonnal sorolni kezdte a lehetőségeket, és várta, hogy mikor találja el.
-Lényegtelen, nem lényegtelen, mindegy, nem mindegy, fontos, nem fontos
Gyors csipogás szakította meg, majd egy felfele ívelő hangsúly, ami a következő mondat kezdetét jelentette, azaz a kitalálós játékban „mondat második fele…”
-Nem fontos, hogy…
Ezután a sárkány különböző grimaszokat kezdett vágni, mialatt hol vidámabb, hol szomorúbb csipogást hallatott.
-Boldog, szomorú, fél, sajnál…
-Mind! Mindegyik!
-Összes? Érzés! Ugye az?
-Az!
-Nem fontos, hogy mit érzek…
Ezután Timidus elkezdett a földön egy pontra mutogatni, és a jelző hangját hallatta.
-Föld, talaj, növény, ott.
-Ott! Csak… Tikk-Takk!
Kattogott a sárkány az óra hangján.
-Nem ott, hanem… hanem akkor.
-Igen. És… később. Holnap. Holnapután. Soká!
Csivitelte a sárkány, majd újra Shu elé röppent, felvette a védekező testtartását, majd rászállt a lány vállára, és farkával körbeölelte.
-Béke. Biztonság. Céh!
A lány elmosolyodott, eléggé meghatódottan dörgölte oda fejét a sárkány fejéhez, és magabiztosan fordította le Timidus egész mondatát.
-Nem az számít, hogy akkor mit érzek, hanem az, hogy utána biztonságban tudhatom. Ugye Timidus?
-Igen. Ügyes vagy.
Dicsérte meg a lányt, majd mindketten várták a közös munkájuk eredményeképpen létrejött mondatra való reakciót.

by **Phobos** Szomb. Jan. 25 2014, 21:25

A gondolkodás és mi egyéb miatt még a bemutatkozás is elmaradt, de látszólag a lány nem haragudott meg, és faragatlannak sem tartott - legalábbis nem sütött róla. Nem tűnt nyitott könyvnek, kinek arcáról bármit is le lehetett olvasni. Egy kész rejtély volt, - egyelőre - ami megfejtésre várt. Kihívás kellett, és ha ez segít a válaszokhoz eljutni, hát készen álltam. A sárkány fejbiccentéséből következtetve igencsak elgondolkodtattam a kérdésemmel. Nem gondoltam volna, hogy ennyire nehezet kérdezek, vagy esetleg nem teljesen értette mindazt, amit mondtam. Minden esetre a többit a szelídítőtársára bíztam, hátha megkapja azt a bizonyos információhalmazt, mely egy kérdéssé formálódott. Türelmes voltam, hiszen egyes helyzetekben még én sem értettem néhány szót - olyanokat, melyeket az idegenek nap, mint nap használnak, adott szituációtól függően. Döbbentve láttam, hogy nem kis dologban hasonlítottam Timidusra, és ez felettébb fellelkesített. Nem fejeztem ki nagyobb örömöt, csupán egy halvány mosollyal figyeltem, miképpen bestia és társa megbeszélik mindazt, amit hallottak. Már tudtam a választ, hiszen sütött róluk, mennyire vonzódnak egymáshoz. A nem-nyelvi kommunikációjuk mindent elárult. Ez lenne a mindenen túli barátság? Vagy talán annál is több? Egy olyan szoros kötelék, amit a ló ideje óta nemigen éreztem. Sosem mertem volna azt gondolni, hogy egy idegen is érezhet ilyesmit... vagy csupán Shukaku fiatal-idegensége okán tudott ennyire közel férkőzni Timidushoz? Biztonságban tudni - a szavak másodlagosak, mégis egyetlen mondattal elmondani azt, mi fontosabb annál annál a bizonyos érzésnél. Egyszerűen felbecsülhetetlen. Halvány mosoly lassan kirajzolódott, és egy bólintással nyugtáztam, hogy "igen, megértettem, és igazán hálás vagyok".
- Azt hiszem, értem. - mondtam egy kis hatásszünetet követően. - A nevem Gilbert. Örvendek... - Az együttes gondolkodás, vélekedés kaput nyitott ahhoz, hogy az utóbbi szót számon kiejtsem. Nem éreztem rosszabbul magamat a kedvességtől, és attól sem, hogy a valódi nevemen mutatkoztam be. Úgy gondoltam, ilyen szoros kötelék, és okos elgondolás okán nem kellett tartanom attól, hogy visszaélnének a helyzettel. Az első alkalom, hogy én kezdeményeztem valamit - fejlődés vagy elkorcsosulás? Az utóbbit lehetetlennek tartottam, bár valami okán mégis csak megfordult a fejemben. Egy kislány és a sárkánya miért is okozhatna jellemtorzulást? Rendületlen ragaszkodhattam jelenlegi énemhez, de eleve úgy közelítettem meg őket, hogy tájékozódjak a Fantomokról. Shukaku említette azt a hatalmas bálnát, mit el tudtam képzelni egy újabb idézésnek, de "hiszem, ha látom" alapon fel kell kutatnom. Addig is számos dolgot tanulhatok a szelídítők és bestiáik kapcsolatáról.
- Mellesleg tényleg el tudom képzelni, hogy az a bálna az, amit keresek. Azt hiszem Sándornak, a Nagynak hívják vagy valami ehhez hasonlónak. Nem tudod, hogy hívják? - Az újabb kérdés ahhoz vezetett, hogy egy reménysugár utat mutathat az általam keresett Fantomlényeimhez.

by **Shukaku** Szomb. Jan. 25 2014, 22:22

Először mosolyogva egymásra néztek, majd mindketten a fiúra, majd újra egymásra, és egyszerre bólogattak. Mintha csak egy tükör lett volna közöttük, amiben Shu sárkányként mutatkozik, vagy éppen Timidus emberként. Bár már ez sem lepte volna meg egyikőjüket sem. Nagyon örültek annak, hogy újra bebizonyították mind az idegennek, mind önmaguknak, hogy a kitűnően működő csapatmunkájuk, és egymás minden rezdülésének ismerése, amire Danee óta különösen nagy figyelmet fordítottak, milyen könnyen söpör el olyan nagy akadályokat, mint a nyelvi különbségek. A mosoly még inkább szélesebbre húzódott Shu arcán, amikor a fiú végre elmondta a nevét, és valóban a G-betűs zongorista céhtag volt, akire Shu gyanakodott.
-Gilbert? Gilbert, aki nagyon szépen tud zongorán játszani? Anatoletól tudom… remélem nem baj, hogy elmondta. Gondolom nem titok. A zongora nagyon szép hangszer, és ugye azért játszunk, hogy örömet szerezzünk magunknak, és másoknak… és akkor biztosan nem titkolná el senki… Timidus is szokott énekelni. És mi is nagyon örvendünk.
Hajoltak meg mindketten, ismételten csak egyszerre, bár Timidus ehhez nem szállt le a földre, csak úgy egyszerűen Shu vállán mutatta be a kis jelenetet.
-Sándornak? Sándor a nagy? Úgy érted Nagy Sándor? Mi igazából csak úgy ismerjük, ahogy a sárkányok hívták, és ők ’A pusztító’-ként emlegették. Nagy Sándor vagy Alexandros neve fel sem merült. Bár… Alexet mondjuk ismerek, de őt biztosan te is ismered.
Timidus először ide-oda kapkodta a fejét, majd amikor már megunta, hogy nem érti a lány szavait, illetve csak azt nem, hogy hogyan terelődött át a téma ilyen gyorsan az ő ’imádott Kicsi Saitójára’, türelmetlenül hallatta kérdő csipogását.
-Izé… Nagy Sándor egy Makedón király volt, aki igen nagy birodalmat épített.
-Azt tudom. Olvastam. Hadvezér. Dáá-á! Mindent tudok a hadvezérekről. De mi köze hozzá a Bunkónak?
-Csak… csak ugyanúgy hívják. Akit te keresel…
Fordult vissza a magyarázatból a fiúhoz.
-Szóval ő is biztosan ezért kapta ezt a nevet, mert erős lehet. Vagy csak felvette. Nem tudom. Ha valaki nagynak és erősnek akar tűnni, vagy csak hasonlítani akar a nagy elődökhöz, akkor gyakran vesz föl félelmetes neveket, vagy olyat, aminek már jelentése van. Vagy hívja magát egyszerűen… mondjuk Toruk örököseinek, utalva ezzel arra, hogy ugyanolyan erős, mint a híres elődje.
~Én minek hívjam magam? Legyőzhetetlen Timidus? Az nem jó, mert Álomkelő már legyőzött… akkor… Álomkelőn kívül mindenkinek legyőzhetetlen Timidus… de ez meg túl hosszú. Húha! Egyre híresebb leszek, és még semmi pompázatos nevem nincsen. Persze a szalag árulkodik arról, hogy hadvezér vagyok, de azért még egy találó név kellene…~
Az álmodozásból és a képzeletbeli Aincrad képzeletbeli leigázásából Shu zökkentette ki a sárkányt, aminek az egyáltalán nem örült, de azért figyelt.
-Timidus. Hogyan hívjátok a saját nyelveteken a Pusztítót? Hátha az hasonlít a Sándorra vagy a nagyra, és valaki csak meghallotta és összekeverte. Hallottam már ilyenről, hogy véletlenül elírták.
Timidus azonnal válaszolt is, de a csipogás csak nagyon messziről emlékeztetett a névre… persze ha valaki nagyon bele akarta hallani, akkor belehallhatta akármibe.
-Hát… nem tudom. Sajnálom.
A lány elszomorodott amiért nem tudott segíteni, de azért tovább próbálkozott.
-Mást esetleg nem tudsz róla? Én… elég sok állatot megfigyeltem már, és lehet, hogy ő is közöttük van. De… a céhházban van egy nagy könyvtárunk, és ott biztosan találunk róla valamit, ha szeretnéd. Anatole és Peter jó barátok, tehát a céhetekkel is jóban vagyunk, tehát szívesen segítünk…

by **Phobos** Szomb. Jan. 25 2014, 23:43

Elég gyakran megfeledkezek arról, hogy a céhlogó ott virított a fejem fölött, mégis meglepetésként ért a tudat, hogy Shukaku tudott rólam. Anat nevének hallatán szememet forgattam, de mosolyom akkor sem lankadt. Nem szerettem feltűnősködni, habár azzal, hogy a vezérem emlegetett egy céhen kívülinek, jó fényt vetett rám - tényleg jól zongorázok. Le sem tagadhattam, hogy ez így volt, de büszkeséggel töltött el. De vajon hálásnak érezzem magamat vagy inkább dühösnek? Nem tudtam, mégis majdhogynem felhőtlen mosollyal ráztam meg fejemet.
- Nem, semmi gond. - mondtam tömören. - Kíváncsi lennék... mi lenne, ha összeraknánk a két játékot. - Valóban eltöprengtem azon, miképpen festhet egy éneklő sárkány. Úgy hallottam, gyönyörűséges trillájuk van, ami még a kanáriéknál is fenségesebben szól. Felettébb buzgóvá tett, vajon tényleg olyan-e Timidus hangja, mint amiről az idegenpletykák beszéltek? Vagy ismét egy ostobaság-háló... bár Shunak nem igazán tudtam nem hinni. Őt még nem fertőzte meg a felnőtt idegenek ostobasága, tehát nem hazudhatott - még úgy sem, hogy alig ismert. A gyerekek közel álltak a törhetetlen harmóniához. Rengeteg időm akadt ezt kifigyelni, és volt a céhben valaki, aki remek példának állíthattam be: Saya. Az Artes eleve egy olyan helynek mutatkozott be, mely otthont, s menedéket adott a csodabogaraknak. Mindenki különleges volt, és ehhez kétség sem férhetett. Tekintetem tétova megakadt a Shu feletti céhlógón: a Young Justice jele. Ismertem Petert a frontról, illetve a céhek együttműködését erősítő feladatról. Nehéz szövetség volt, egyes ostoba idegenek ostoba elgondolásáról. Nem számított, hol szúrják el és mennyien halnak meg, de feladatom egyértelműnek és világosnak látszott: megvédeni fiatalabb céhtársamat, kerüljön bármibe. Egy valamit gyűlöltem úgy igazán: az ostobaságot. Nos, a múltat hiába idézgetem, nem lesz jobb. Talán egyszer elmúlnak azok a kellemetlen sebek, de lehet, hogy nem. Ahogyan hallgattam Shukaku pontos definiálását arról, ki lehetett Nagy Sándor, enyhült a belső szorongásom. Éreztem, hogy nem ugyanarra a személyre gondolunk, mégis türelmesen hallgattam végig mindazt, amit mondott - mást nem is tehettem. Idáig felettébb türelmes voltam. Mióta a tükörben jártam, régi türelmetlenségem elillant, mint a kámfor.
- Igen, teljesen igaz. A Fantomoknak mind ilyen nevük van. És Alexet is ismerem. - bólintottam, bár mosolyom kicsit elhalványulni látszott. A múlt zavart, bár nem nagyon sokáig. Túl tudtam lépni a szörnyűségeken. Toruk? Pusztító? Érdekes és egyben veszélyes kalandokat élhetett át, hogyha ilyen szavakkal találkozott. Bár semmi közöm sem volt hozzá, mit csinál Shu a szabadidejében, erre mertem következtetni. Gondolkodtam, hogy vajon hol máshol kereshetném Sándort, a Nagyot. Aztán jött a meghívás. Könyvtár? Tetszetősen hümmögtem, bár kicsit gyorsnak tűnt, hiszen az elején kifejezetten tartózkodó volt, aki nagy ívben került engem. Mire válaszolhattam volna, a Napot egy nagy valami árnyékolta be. Csak egyetlen egy pillanat, és az a valami a tó felett röpködött. Nagy volt, legalábbis egy embernél jóval nagyobb. Sárkányokéhoz hasonló vöröses szárny, fehér bunda, nagymacskaszerű farok, de a hátán kívül mást nem lehetett látni. Újból az égre néztem, és egy jelet véltem felfedezni - ugyanolyat, amit Sleipnir első megidézésekor láttam, csak az sárga volt, más betűk tarkították. Bármi is lehetett a szörny, egy biztos volt:
- Szerintem ő lesz az.

by **Shukaku** Vas. Jan. 26 2014, 00:53

-Ha összeraknánk a két játékot? Már gondolkodtunk ezen Channal. Igazából… na jó… mi sokkal nagyobban gondolkodtunk.
Shu fellelkesült, hogy saját ötletét visszahallhatta egy felnőttől, aki ráadásul zongorista művész is volt, tehát biztosan jobban értett a zenéhez, mint ő, aki csak egy picit tanult meg valamikor furulyázni, így azonnal folytatta és részletezte az ötletét, csillogó szemekkel mesélve a jelenést.
-Szóval mi azon gondolkodtunk, hogy összegyűjtjük az összes sárkányt aki csak ismerünk, mint a Tollas Sárkányokat, mind a Jégsárkányokat, mind a Tűzsárkányokat, és majd együtt énekelhetnének egy nagy mezőn, és akkor már nem csak Jay kísérhetné őket zongorán, hanem mondjuk… persze csak ha szeretné… de az biztos, hogy nagyon nagyon gyönyörű lenne.
-Persze, hogy gyönyörű lenne. A sárkányok éneke mind gyönyörű. És ha nagyobb leszek, akkor ugyanolyan szépen fogok tudni énekelni, mint Hisame, vagy még sokkal szebben is.
-Ha… ha megengedi, és tényleg érdekli, akkor Timidus szívesen énekel egy kicsit. Illetve van még nálam egy hangrögzítő kristály is, amin rajta van Hisame éneke. Az ő éneke még Timidusénál is szebb, mert egy különleges képesség, és ugye Hisame nagyobb is mint Timidus, így biztosan sokkal többet gyakorolhatta már.
És már kutatott is a kristály után az inventoryjában, hiszen biztos volt benne, hogy helyeslő választ fog kapni. Ki volna az, akit ne érdekelne Hisame gyönyörű, megnyugtató éneke, főleg ha az illető maga is zenekedvelő. Shu szerencsére nem találta meg a kristályt a lény feltűnése előtt, mert akkor talán el is ejti a meglepődöttségtől. Azonban a hangrögzítő eszköz helyett gyorsan előkapta az első helyen tartott füzetét és a ceruzákat, és már gyorsan vázolta is fel amit látott. Ez már egyfajta beidegződés volt nála, így nem tartott sokáig. Timidus bár a lány elé állt, megtanulta, hogy az ilyen nagy lények ellen nem sokat tehet, és azok általában amúgy is sebezhetetlenek, így csak elővigyázatosan szemlélődött. Mindketten lassan a fiú mellé értek, és Shu fel sem nézve a füzetéből szólította meg Gilbertet.
-Úgy látom kedves volt, és inkább ő talált meg téged. Biztosan tudta, hogy keresed. A Manticore nagyon okos ám. Ha tudtam volna, hogy a szárnyas oroszlánt keresed, akkor könnyebben tudtam volna segíteni. Ugye ő az? Nem látom jól… de mintha ő lenne. Ugye milyen gyönyörű?
Shu nem nagyon tudott másra következtetni a látottakból. Ismerte a mitológiai lények többségét, ahogy a mesék lényeit is, Timidus nevelésének első lépéseit is a mesebeli sárkányok viselkedéséhez próbálta elsőként igazítani, amíg rá nem jött, hogy ez a sárkány egy kicsit egészen más, mint azok a sárkányok.
-El tudja olvasni azt az írást? Megpróbálom lerajzolni, de ha te érted is, az sokat segítene…
~Kayaba bácsi úgy látszik nem csak hozzánk kedves, hanem hozzá is. Szerette volna látni a lényt, és csak úgy megjelent előtte. Ha nekem ilyen szerencsém lenne mondjuk egy másik Jégsárkánnyal. Persze én fedeztem fel az Óriáskígyót és a Hollókat is, tehát nem panaszkodhatok…~
-Nagyon nagy szerencsénk van. Azt hiszem ritka jelenség, hogy csak így megmutassák magukat… Majd ha szeretnéd, akkor lemásolom neked a rajzot… vagy… gondolom ha te a kutatásukkal foglalkozol, akkor van nálad fotókristály.
Az persze fel sem merült a lányban, hogy Gilbert esetleg megtámadná a lényt. Annak mondjuk kifejezetten örült volna, ha a fiú, aki elmondása szerint ezeket a Fantomlényeket keresi, tehát biztos nagy szakértője, mondjuk valahogy kapcsolatba lép a teremtménnyel, de ő egyenlőre bőven beérte azzal, hogy csodálja.

by **Phobos** Vas. Jan. 26 2014, 09:06

Ők sokkal nagyobban gondolkodtak... - ahogyan ezt így elmondta, teljesen meglepődtem. A fiatal idegenek sokat ábrándoznak olyan dolgokról, amik lehetetlennek bizonyulnak. Ezek a vágyálmok nevetségeseknek tűnhetnek, de Shu komolyan megosztotta az álmát: az összes sárkánnyal - ami él és mozog Aincradban - melódiázni. Újabb váratlan közeledés. Tapasztaltam már ilyen melegséget, ilyen vonzalmat, mikor Anat meghívott a céhbe, de akkor nemigen tudtam mit kezdeni vele... ahogyan az érzéseimmel sem. Most minden más volt. Napról napra idegen-szerűbb leszek, és átveszem a szokásaikat. Vagy ez egy belső kényszer? Vagy a megvilágosodás, hogyan is kell viselkedni egy embertárs közelében? Régebben talán gyűrött kottapapírként bántam velük, most azonban a kislány mellett minden megváltozott. A meghívás egyfajta befogadást jelentett, a bizalom kimutatását. Erre talán büszkébb voltam, minthogy sikerült Sayat parancsra megvédenem. Annak ellenére, hogy a szívemben lakozó jeget megolvasztották, egy elhatározott, komoly bólintással a tervbe való beleegyezésemet adtam.
Ahogyan a Fantom megjelent a tó felszínén, néhány centire lebegve attól, Shu az elméleteit sorolva hallgattam, miközben arra vártam, hogy az a valami megforduljon. Kedvesség? Saját akaratból való megtalálás? Nem, az lehetetlen. Hiszen maga Sleipnir is elmondta, hogy csak is rajtam múlik, sikerül-e egyáltalán hívásra bírnom a barátaimat. A szárnyas oroszlán megnevezése új volt, ami kellő érdeklődést ébresztett fel bennem. Talán mégis csak el kéne menni abba a könyvtárba...? Egy pillanatig magam elé meredve mosolyogtam.
- Nem, szerintem én voltam türelmes. - feleltem rá aztán nyugodtan, majd tekintetemet a definiálás erejére Shura emeltem. - A Fantomok sokkal másabbak, mint a szelídítők bestiái. Akkor jönnek, mikor az idéző készen áll a befogadásra. Csak hogy előtte meg kell mérkőzni vele, lássa, hogy mennyire rátermett az az ember... küzdelem, feladványok, találós kérdések, szerintem itt bármit érthetünk kihívás alatt. Az egyik Fantom már megpróbált megölni, úgyhogy veszélyes is lehet. De ha sikerül meggyőznöm... akkor a bajtársam lesz, és bármikor megidézhetem. - íriszeim az oroszlánszerű Sándort pásztázták. Az megfordult és egy pillanatra úgy tűnt, mintha mindhármunkat figyelne. Ám azonban fogta magát, szárnyával egy hatalmasat lebbentve a tó bal oldali partszakaszára szállt, a vizet jócskán felfodrozva. Büszkén lépdelt, folyton folyvást keresve valamit. Lehet, hogy engem keresett, de az is lehet, hogy nem. A gondolkodástól nemigen tudtam mit Shu mondandójára reagálni. Egyet léptem az oroszlán irányába, aztán megálltam.
- Vajon mit csináljak? - kérdeztem magamtól kissé tanácstalanul.
- Várd ki a legjobb pillanatot, és akkor menj oda hozzá. Türelem. - Az, hogy Sleipnir idézésen kívül is kapcsolatba tudott lépni az e világiakkal, nos, ha nem lettem volna annyira elgondolkodóban, akkor azt mondanám, teljesen meglep, mikre nem képes. Arra voltam kíváncsi, hogy Sándor, a Nagy ereje miben rejlett. A ló a villámokból merítette hatalmát, de az oroszlán ránézésre semmit sem árult el. Ahogyan az ismerős hang mondta, türelmesen vártam.

//A hangot más is ugyanúgy hallja, gondoltam szólok ^^//

by **Shukaku** Vas. Jan. 26 2014, 12:00

-Igen, az is lehet.
~A türelem nagyon fontos, ha valaki érdekes állatokat szeretne megfigyelni. És ahogy látom, ez a szűkszavú fiú igencsak türelmes lehet.~
Gondolta magában, ám ekkor Gilbert eddig mutatott szokásával, és Shu előbbi kijelentésével ellentétben beszélni kezdett, méghozzá nem is akármiről. Shu egyre biztosabb volt abban, hogy a fiú valamiféle hatalmas kutató, aki mindent tud ezekről a lényekről, és abban is egyre biztosabb volt, hogy ő is szeretne minél többet megtudni róluk, tehát bőszen jegyzetelt, és azt is elhatározta, hogy ezentúl többet fog vendégeskedni Anatoléknál, persze csak ha a fiú nem bánja, és hajlandó neki megmutatni a jegyzeteit.
~Bestia! Ez az! Timidus, a Bestia! Ennél jobb nevet el sem tudok képzelni. Jól hangzik, olyan félelmetesen de azért magasztosan is. Remélem nem jelent semmi rosszat…~
-Az idéző?
~Ilyen kasztról még nem is hallottam. Jajj Anatole, miért nem mesélted el nekem ezeket az érdekeseket?! Teljesen új állatfajok és teljesen új kutatójuk és minden teljesen új és érdekes. De… hátha még ebben is segíthetek neki.~
-Tudod… amikor a sárkányoknál voltunk a Pusztító miatt, akkor ott is tettek fel nekünk találós kérdéseket.
-És mivel én vagyok ebben a legügyesebb, rögtön meg is oldottuk.
-És… és van egy régi mese, ahol a főhősnek szintén egy oroszlánszerű állat tesz fel találós kérdést. Bár az ott azt hiszem szfinx volt, aki kicsit másképpen néz ki. És… ez az egész úgy hangzik, mint egy lovagi torna, és talán nincs is annyira távol a… a szelídítőktől, ahogy te azt hiszed. Vannak, akik nem bánnak jól a petekkel, és akkor egy idő után, ha elég nagy lesz, akkor a pet biztosan ellenük fog fordulni, és makacskodik majd, nem fogad szót, vagy meg is támadja a gonosz társát. Őket is meg kell nyerned magadnak ahhoz, hogy melletted álljanak, és nem segítenek akárkinek.
Erre már nem egy példát látott Shu a játékban töltött idő alatt. Hisame is képes volt megmakacsolni magát, vagy dühében elhamarkodott dolgokat tenni, Aldó vígan megkergette Anatolet, ha éppen ahhoz volt kedve, és Timidus sem állt senki irányítása alatt sem. Mindannyian egyéniségek voltak. Shu a hangra felkapta a fejét, de mivel más forrást nem látott, így a forrásának az oroszlánt jelölte meg. Fura volt, hogy egyes szám harmadik személyben beszélt magáról, de Shu hallott már királyi többest, így nem nagyon lepte meg.
-Igaza van. Talán szereti vizet, és csak inni jött ide. Az állatok nem szeretik, ha ivás közben zavarják meg őket, és ha tényleg van valami feladata a számodra, akkor úgyis jelezni fogja, hiszen észrevett minket. És… ha a türelmed vonzotta ide… akkor talán ez is a feladat. Türelmesnek kell maradnod…

by **Phobos** Vas. Jan. 26 2014, 16:48

Természetesnek gondoltam, hogy Shu az idéző szó hallatán meg fog kérdezni. Bár ilyen kaszt nincsen a játékban, a képességeim alapján még a ló is így hívott. Ennek ellenére mégsem válaszoltam rá, mert figyelmem egyre jobban Sándorra, a Nagyra terelődött. Az oroszlánszerű vadállat egy ponton megállt, körbenézett, aztán szárnyait összecsukva letérdelt a tó előtt, és valóban iváshoz készülődött. Miképpen hallgattam a kislány feltételezéseit, össze tudtam őket rakni. Igen, minden egybe vágott, és a Szphinxekről én magam is hallottam, így volt valami valóságalapja a dolgoknak. Ahogyan szót ejtett a rossz idegenek és a szerencsétlen bestiák kapcsolatáról, kicsit dühös lettem. És ahogyan szabad befolyást hagytam ennek az ellenszenves érzésnek, nem féltem véleményemet hangsúlyozni.
- Az ostoba idegenek túl sokat várnak el a bestiáiktól, ezért nem tudnak tökéletes egyetértéssel harcolni. Annyira jellemző, hogy a legvégén a bolond a saját keze által fölnevelt szörnyének az áldozata lesz... - indulataimat csillapítva jókorát sóhajtottam, majd lesütöttem szememet. - Egy Fantom más. Nem azért öl, mert gyűlöli a leendő társát. Épphogy segít neki abban, hogy próbára teszi a játékost. Csupán a természet törvényeire hagyatkozva cselekszik. - Soha semmiben nem voltam ennyire biztos. Magabiztossággal és kellő türelemmel felvértezve késznek éreztem magamat arra, hogy kifogásolhatatlanul teljesítsem Sándor kihívását. Sikerülni fog, mert sikerülnie kell. Egy darabig hagytam, hogy a lány és a sárkánya nyugodtan beszélgessenek egymással, elvégre ez nem az ő próbájuk lesz. Csakis az enyém, és nem merek kockázatot vállalni, hogyha valami bántódás érné őket. Az idegen-csemetét a puszta kíváncsisága hajtotta, engem viszont a kihívás leküzdése. Nem az, hogy nem érdekelt Sándor belső világa, de addig nem beszélgethetek vele, míg le nem küzdöm abban, amit kitalál. Nem, egyelőre megfogadtam a tanácsot, és vártam, mindaddig, míg az oroszlán szomjúságát csillapítja. Türelmes maradok, megvárom, míg meg nem közelít. Sándor vagy háromnegyed percig ivott, mégis úgy hirtelen egy örökkévalóságnak bizonyult az a rövidke idő. Jól mondta a lány, és a Fantombestia egyenest felénk közeledett. Szárnyait szorosan a hátához húzta, és méltóságteljes léptekkel jött át erre a partszakaszra. Közvetlen közelében nagyjából három-négy méter magas volt, szóval felért a Limenben való szobám méretével. Feje éppen eltakarta a napot, sörénye pedig enyhén borzolódott a lágy szélben. Farkát lazán, nem túl gyorsan lengette, karjait keresztbe fonva figyelt miránk. Idegességemben nem igazán tudtam megszólalni, helyette inkább farkasszemet néztem Sándorral. Sötétkék, majdhogynem fekete szemei szikrázó, nyers erőről tettek tanúbizonyságot, ami arra utalt, hogy talán a ló ideje óta jóval keményebben kell dacolnom.

by **Shukaku** Vas. Jan. 26 2014, 17:44

Shut egy kicsit megdöbbentette a fiú kifakadása, mert erre semmiképpen nem számított egy olyan nyugodt teremtéstől, mint amilyennek ez eddig Gilbert mutatta magát a számára. Azonban azzal nem tudott vitába szállni, amit a fiú mondott, hiszen egyetértett vele. Ő is biztos volt például abban, hogy egyszer Anika is megelégeli majd Elysion zsarnokságát és ellene fog fordulni, és bár nem szívesen ismerte be magának, hogy rosszat akar a férfinak, azért valahol legbelül úgy érezte, hogy az ilyen gonosz emberek, ezek a bolondok, -a fiú szavaival élve- megérdemlik azt, hogy a petek megbüntessék őket. Még azzal sem tudott vitába szállni, bármennyire sértette is, hogy azok a a petek, akik vadorzók mellett nőnek fel, talán maguk is elvadulnak, és valóban olyan igazi szörnyekké változhatnak, mint amilyennek sokan gondolják őket. Bár a mellette álló idéző szemmel láthatóan félreértette őt, és igyekezett a különbségeket és a rosszat meglátni a hasonlóságok helyett, Shu kivételesen nem javította ki. Most nem. Most sokkal fontosabbnak tartotta azt, hogy hagyja, hogy a fiú a feladatára tudjon koncentrálni, méghozzá az oroszlánra, akit ő Sándornak hívott. Timidus természetesen nem hagyta annyiban, és ő nyugodtan kifejezte méltatlankodását.
-Mintha mi azért ölnénk, mert gyűlölünk másokat. Most már biztos vagyok abban, hogy a Pusztító is ilyen fantomizé volt, mert ő is a haraggal való harcra akart rávenni minket.
A sárkány ugyan nem ismerte a kifejezést, de ha ismerte volna, akkor bizonyára a kliséparódiával illette volna a gonoszok ezt a fajta állandó viselkedését, akik minduntalan csak a rosszra akarnak csábítani azzal, hogy különböző ígéreteket tesznek.
~Engedd szabadjára a dühödet, és akkor kiengedheted a hatalmas erőt is, ami benned lakozik. Na persze! Ha mondjuk én lehetnék gonosz egy kis ideig, ami ugye persze nem vagyok, akkor ennél sokkal de sokkal jobb és hatásosabb terveket tudnék kiagyalni a hadseregszervezésre meg az ellenség magam mellé állítására.~
Egy ideig mindketten nézték, ahogy a teremtmény feléjük közeledik. Timidus azért újra Shu elé röppent, de mivel a fiú nem félt, így ő sem mutathatott félelmet, hiszen hogy nézne már ki, hogy egy sárkány jobban tart valamitől, mint egy ember. Shu már a füzetét is eltette, hiszen illetlenségnek gondolta valakit úgy rajzolni, hogy az éppen farkasszemet néz vele. Amikor a szárnyas oroszlán megállt, Shu azonnal tette, ami elsőnek eszébe jutott, azaz mély meghajlással köszönt és bemutatkozott.
-Üdvözlöm… Sensei. A nevem Shukaku, idomár vagyok. Remélem nem zavartuk meg Önt…
Mivel fantomnak nem akarta hívni, hiszen nem volt biztos abban, hogy nem csak a fiú hívja-e őket így, a Sándorban pedig még ennyire sem volt biztos, így az általa ismert legtiszteletteljesebb megnevezést alkalmazta. Timidus is hasonlóképpen cselekedett, és most igyekezett ő is udvarias maradni.
-Én is üdvözöllek. Timidus vagyok, a tollas sárkány.
~Te aztán nagyra nőttél hallod…~
És mivel a mellettük álló fiú semmit nem tett, csak bárgyún figyelte az oroszlánt, így Timidus úgy döntött, hogy a béke fenntartásának érdekében kicsit ösztökéli az idézőt a jó modorra, tehát gyengéden oldalba bökte, hogy ugyan köszönjön már ő is, meg egyébként sem illik valakit így bámulni.
Shu mindenesetre a biztonság kedvéért továbbra is zsebében hagyta a Hazatérés Kristályt.

by **Kayaba Akihiko** Hétf. Jan. 27 2014, 21:08

Hayashi Yuichi: Fényes Vaskard (+5 erő)
Kagura: Béna Adrenalin Potion (+1 sebzés, +1 gyorsaság két körig)

by **Phobos** Csüt. Jan. 30 2014, 11:15

Semmit, de semmit sem akartam elkapni, mert tudtam, hogy az végzetes lehet mindhármunk számára. A Fantomok első megjelenésre nem mások, mint mobok, kik próbára tesznek néhány játékost, kiérdemlik-e a barátságukat... a támogatásukat. Habár arra számítottam, hogy a Sándor nevezetű szörnyeteg amint meglát, lecsap, mint a villanyórát. Látszólag vagy ő volt túl tapintatos, és nem akart egy kislánynak sérüléseket okozni, vagy a kihívás egészen másról szólt. Jóval másról. Belegondolván abba, hogy amikor Sleipnir először megjelent előttem, és se szó, se beszéd, rögtön rám rontott, jóval derűtlen fogadtatásra számítottam, de Sándor egyáltalán nem tűnt olyannak, aki közvetlen támadást indítana egy fiú, egy kislány, és egy tollas sárkányfióka ellen. Az oroszlán a bátorság, de egyben a gőgösség, és erőszak jelképe, mégis a Sándor valamelyest rendíthetetlen békességet árasztott. Miközben csöndben álltunk a gigászi méretekkel rendelkező Fantomlény előtt, az tisztes távolságból szaglászott. Fél térdre ereszkedett, hogy feje minél közelebb legyen hozzánk, és alaposan felmérjek bennünket. Nem féltem, csupán ideges voltam. Vajon holmi kíváncsiságból, vagy erőfelmérésből tette mindezt? Úgy viselkedett, mint egy idomított bestia: vizsgálódott, ismerkedett a számára új és ismeretlen tényezőkkel. Egy "ó"-ra kerekítettem ajkamat, de hangot ki nem adva pillantottam egy másodpercre Shukakura, aki zavartan, de udvariasan bemutatkozott a mantikór-szerű lénynek. A sárkánykára is ugyanolyan meglepő kíváncsisággal nézett, miképpen jobb mutatóujját ajkára biggyesztette, és úgy nézett a nálánál jóval kisebb teremtményre, mintha egy lenne az övéiből. A ló említette, hogy nem teljesen, de sok hasonlóságuk van a bestiákkal: megvédeni a használót, míg el nem jut a századig szintre. Ez a különös szövetség mindig jól jön, ha az idegen egyedül, barátok nélkül érzi magát. Tény, hogy a Fantomok és az idomított szörnyek e-világiak, de éreztem valamit - valami, ami az odakintről áradt, mely a valószerűtlent is valóságossá teszi. Érzésekkel felruházott lényekről volt szó, amit egyszerűen nem lehetett kétségbe vonni!
A Sándor hosszas töprengése is gondolatokról árulkodott. Tétova Timidusra néztem. Vajon mit gondolhat? Egy percet szerettem volna - egyetlen percet - úgy eltölteni, hogy beleolvasok ezeknek a teremtményeknek a kobakjába, hogy megerősítsem a róluk alkotott véleményemet. A lehetetlent egyelőre nem kívánhattam, így egyelőre megtartottam magamnak A Szemlélő szerepét, és a gigász mimikáját fürkésztem. Az oroszlán még jó darabig gondolkodott, vajon mit kéne tennie, de aztán ökleivel felnyomta magát a földről. Arca jó néhány pillanat erejéig semmiféle érzelmet nem tükrözött. Egy néma percig a Nap irányába nézett, aztán sörényét megrázva újból letérdelt, bal mutatóujját arra használta, hogy a homokba írjon. Sosem értettem a bal kezeseket, hogyan tudnak azzal bármit is csinálni, de Sándor még a bizonytalan talajba is gyöngybetűkkel írt. A hipotézisem szerint azért nem szólalt meg, mert nem volt elég közel hozzám, tehát a teszt még el sem kezdődött. Az, hogy a türelmemnek köszönhetően megjelent és előttünk állt, örülhettem, de csakis akkor nyugodhatok meg, hogyha a szolgálatomba fog állni, s végre a barátom lesz. Az iromány végeztével egy levelező-ablak ugrott fel, mely valószínűleg mindkettőnk vagy hármónk számára látható volt.

Alexander, The Great írta:Örülök, hogy megismerhetlek benneteket. Sándornak hívnak, a Nagynak. Az Akarat azért küldött, hogy megnézzem, mire képes a fiú, akit Gilbert Kreissnek hívnak. Nem áll szándékomban megütköznöm veled, viszont nem adom olyan olcsón az erőmet. Csináljuk erőszak nélkül, bölcsek módjára. Felteszek három kérdést - talányt. Segítséget használhatsz, de ha nem találod ki azokat, kénytelen leszek... keményebb módszerekhez nyúlnom.

A levél elolvasása után a homokba rajzolt gyöngybetűk villámcsapásnyi idő alatt váltak kámforrá. Nem tartottam magamat eszesnek, találékonynak, és fogalmam se volt a kérdések nehézségi fokáról. Bár ahogyan elnéztem - és ahogyan Sándor mondta - nem éppen az a megalkuvó típus, meg kell felelni nála. Kételkedve pillantottam Shura, és vállamat megvonva tettem fel a kérdést:
- Mennyire vagytok jók a kifejtősben?

by **Shukaku** Csüt. Jan. 30 2014, 12:49

Shu a bemutatkozás után semmit nem szólt, csak türelmesen figyelte a felé magasodó alakot, végig kedvesen mosolyogva. Timidus azonban egyáltalán nem volt ilyen türelmes, és csak az állította meg abban, hogy megszólaljon, hogy Shu érezve idegességét nyugtatólag tekintett rá, és egy nagyon picit megrázta a fejét.
~Oké-oké! De akkor is milyen modortalanság már, hogy mi köszönünk neki, még meg is hajolunk, ő meg se egy kukkot se egy mukkot nem szól, még annyit se, hogy sziasztok. Ennyit azért már csak mondhatna nem? Mondjuk biztosan sohasem látott még tollas sárkányt, és ezért csodálkozik annyira, hogy vannak még nála is sokkal hatalmasabb lények. Biztos azt számolja, hogy ha már most is ilyen hatalmas vagyok, akkor milyen nagy leszek akkor, amikor elérem a legmagasabb szintet. De ha tudja, hogy félni kell tőlem, akkor miért nem viselkedik udvariasan? Már az is lehet, hogy ahhoz is össze kellett szednie minden bátorságát, hogy idemerészkedjen.~
Amikor az oroszlán végre a bárgyú bámulás mellett belekezdett valami másba is, Timidus érdeklődve figyelte, és annyit azért megengedett magának, hogy egy egészen halk „Na végre!” sóhajtás elhagyhassa a csőrét. Igaz ő még sohasem próbálkozott az írással, mert mancsai vagy csőre nem volt a legalkalmasabb az íróeszközök tartására vagy a betűk ívelésére, de levelet már fogalmazott meg Shukakunak, amikor éppen Hisamének írtak valamit, és a lány menüjében is nagyon jól navigált már, és mivel ott csak pötyögni kellett, sokszor írogattak úgy, hogy a sárkány rámutatott a betűre, a lány pedig megnyomta. Persze ezt nem használták egymás közötti kommunikációra, mert nagyon hosszadalmas és lassú volt, csak akkor fordultak ehhez a módszerhez, ha sehogy máshogyan nem sikerült megérteniük egymást. Ezen oknál fogva, amikor megjelent az üzenet, és mindketten elolvasták, mind az idomár, mind a sárkány elgondolkodott azon, hogy most erre írásban, vagy szóban illik-e válaszolni. Shu biztos volt abban, hogy válaszolniuk azt mindenképpen kell, hiszen ugye nem válaszolni az illetlenség volna, de persze azt is észrevette, hogy mindannyiuknak, tehát nekik is kizárólag az üdvözlés szól, a többi már csak Gilberthez van címezve, így tehát csak erre a részre válaszoltak, szóban.
-Mi is nagyon örülünk, Sándor, a Nagy.
~Komolyan? Nagy Sándor? Ennél jobb nevet nem is találhattál volna magadnak… ugyanolyan nagyképű vagy mint azok a sárkányok. Na de majd én!~
És mintegy kérésre meg is érkezett a kérdés, Timidus pedig már le is csapott rá, felborzolva tollazatát, kimeresztve szárnyait, fejét felszegve, mellkasát kidüllesztve.
-Itt áll, illetve lebeg előtted Aincrad legjobb kitalálóskérdéses játékosa. Amit egyáltalán nem kifejtősnek hívnak… nem is tudom, honnan szedted ezt.
~Amennyi időbe tellett ezt a pár sort kibambulnia magából, nem hiszem, hogy nagyon nehéz kérdéseket tudna feltenni. Vajon dühös lesz, ha azonnal rávágom a válaszokat? Csináljak úgy, mintha gondolkodnék rajta, hogy ne szomorítsam el? Na majd meglátom…~
Bár Shu is nagyon örült annak, hogy az oroszlán választása erre esett, hiszen ebben tényleg elég ügyesek voltak, és rengeteget barkochbáztak Timidussal, azért ő nem nyilatkozott ilyen magabiztosan.
-Azt hiszem igen. Eddig mindig tudtunk válaszolni, amikor kérdeztek.

by **Phobos** Vas. Feb. 09 2014, 10:18

A kislány válaszára kissé elbizonytalanodtam. Nem azért, mert csupán egy pöttöm lány és a sárkánya nem lett képes volna rá, de ahogyan Sándor említette a talányait, nehéznek bizonyulhattak: annyira, mint amennyire a lóval kellett viaskodnom. Az oroszlánszerű gigász elmosolyodva ült le a földre, farkát egyszer-kétszer meglengetve. Mutatókarmát kiélezve bólintott, majd nekilátott az írásnak. Tétován Timidusra pillantottam. Nos, nem tűnt túlságosan felhőtlen kedvűnek. Ahogyan tollait borzolta, jobbára dühösnek tűnt, bár annak okát nemigen tudhatom. Miképpen a Sándor írt, szándékomban állt kérdezni Shukakutól, a sárkányfióka jóléte felől.
- Mi a baj? - kérdeztem, miképpen szememmel igyekeztem Timidusra célozgatni. Sajnos én nem érthettem igazán a szavait, és még a fejébe se láttam, mit gondolhat jó néhány dologról - pedig milyen jó lenne... Ahogyan vártam a választ, tekintetem néhol a homokba író Fantomlényre szegeződött. Az csak néha nézett föl, aranybarna szemeivel el-elnézegetve valahova máshová. Szárnyait egyszer-kétszer kinyitotta és becsukta, csak úgy, megszokásból, sörényét úgy felborzolta, mintha csak fázott volna. A legutóbbi gyöngybetűkhöz képest most rendkívül összecsapottan írt, bár természetes, hogy nem erre akarta fecsérelni az idejét és az erejét. Azok a betűk úgy is el fognak tűnni, vagy azt gondoltam, ez játszódhatott le az oroszlánszörny fejében. Miképpen látszólag lassan, de biztosan alapon az első talány leírásának a végéhez ért, úgy a torkomban éreztem szívem minden egyes dobbanását. Sosem voltam ilyen izgatott. Mobok ellen sosem tartottam a haláltól, de ez a próba valamiért más volt. Okot adott arra, hogy rettegjek a végtől. Az önbecslés tesztje, melyen ha elbukok, sosem tudom a hibáimat kijavítani: magammal viszem azokat messze, az Örök vadászmezőkre. Nem akartam olyan tudattal meghalni, - mely ha nem Aincradban, majd valahol az odakintben ért el - hogy a hibáim miatt kellett, és semmi másért. A lóval sem volt más helyzet: miképpen végezni akartam magammal, megjelent, hogy ő tegye meg. De ezzel csupán szembesített a hibáimmal, és nem hagyott meghalni. Nem szabadott meghalnom. S ahogyan akkor, úgy most sem szabadott. Nagyot szippantottam a levegőből, miképpen egy újabb üzenetablak nyílt fel, ami az első talányt tartalmazta:

Alexander, the Great írta:Első betűm a sikolyban, de nincs a haragban,
második ott a világban, de nincs a csillagban,
harmadik a ragyogásban, de nincs ott a fényben,
negyedik ott a kupában, de nincs az edényben,
az ötödik ott az árnyban, a sötétben nincsen,
a hatodik örvényben van, de nincs ott a vízben.
Az egészből szörnyeteg lesz, bekap vacsorára,
életednek egy találós kérdés lesz az ára.

Pislantottam egyet, majd az oroszlánra néztem. Halványan bár, de mosolygott. Keresztbe öltött karokkal várt a válaszra. Hümmögve, kissé elgondolkodva ültem le a földre, jobb öklömmel a fejemet megtámasztva. Nem tűnt annyira bonyolultnak, viszont ha hibázok, szembesülnöm kellett a végzetemmel. De abban reménykedtem, hogy a Sándornak lesz annyi lelkiismerete, hogyha elbukok, legalább kettejük életét megkíméli. A döntések próbája volt ez.

by **Shukaku** Vas. Feb. 09 2014, 18:41

-Semmi baj. Csak szereti a kitalálós játékokat, és most felkészül…
Shu folyamatosan fel-felpislantott a füzetéből, és ahogyan a szárnyas oroszlán írt a homokba, ő már rögtön írta is a füzetbe a versikét, így nem is kellett megvárnia azt, hogy az üzenet felugorjon.

Első betűm a sikolyban, de nincs a haragban,
második ott a világban, de nincs a csillagban,
harmadik a ragyogásban, de nincs ott a fényben,
negyedik ott a kupában, de nincs az edényben,
az ötödik ott az árnyban, a sötétben nincsen,
a hatodik örvényben van, de nincs ott a vízben.
Az egészből szörnyeteg lesz, bekap vacsorára,
életednek egy találós kérdés lesz az ára.

Már el is kezdte kihúzkodni a betűket, hogy melyikre nincs szüksége, Timidus azonban pár másodperces gondolkodás után szólásra nyitotta a száját, mivel ő csak összeolvasta a legelső betűket.
~SVRKÁÖ… fenevad… Hé!~
-Tudod ki a fenevad?! Egyébként nagyon hízelgő, hogy én vagyok a megfejtés. Sárkány.
-Igen. A megfejtés sárkány. Egyébként nagyon szép versike. Ön írta?
Bólintott rá a válaszra a lány, és mosolyogva nézett az oroszlánra.
~Talán… lehet, hogy nem tőlünk várta a választ? De… akkor biztosan szólt volna. Talán… talán megsértettük azzal, hogy ilyen hamar kitaláltuk? Lehet, hogy tényleg ő írta, és azt hitte, hogy nehéz, és most megbántottuk…~
~No, ez is meg van. Mondjuk azért ennél picit többet vártam egy Fantomtól. Meg a fiútól is. Ha ehhez az egyszerű kérdéshez neki le kellett ülnie, akkor azt hiszem mindegyikre nekünk kell válaszolni. Hát mindegy… végül is nem zavar, időnk van, és segíteni is szeretek. És a találós kérdéseket is.~
Először a szörnyeteget figyelték, hogy elfogadja-e a választ, majd a fiúra pislantottak, hogy kicsit megnyugtassák. Timidus, mint mindig, most is magabiztos volt, és bár ennél nagyobb kihívásra számított, és remélte, hogy ez csak a bemelegítő kör volt, egyáltalán nem kedvtelenedett el, és várta a következő kérdést. A válaszukban még Shu is biztos volt, bár ő mint mindig, most is azt latolgatta, hogy hol ronthat el valamit.

by **Phobos** Hétf. Feb. 17 2014, 19:07

A szavaknak súlyuk van, és ha valaki visszaél ezzel, egy napon rosszul fog járni. Most, hogy az életem - vagy életünk - a szavaktól függött, tisztán láttam, miért nem beszéltem annyit. Habár akkor a lényem nem volt ezekhez a verbális tényezőkhöz láncolva, most tisztán láttam mindezt. Egészen meglepett, hogy bár nem értettem, mit is mond a fiatal sárkány, mégis oly könnyedséggel felelhetett a talányra, mintha azok a szó szoros értelmében lebegtek volna. Pedig Shu sem tűnt annak a beszédes fajtának - vagy inkább tipikusan az a fajta volt, aki eljátszadozott a maga világában? A dicsérés felettébb furcsának tűnt, ahogyan az is, hogy ilyen könnyen meg tudják válaszolni - mintha egyikőjük sem tudná, mire megy ki a játék... mintha nem tudnák, hogyha hibáznak, azzal nemhogy az én, de az ő életük is veszélybe kerülhet. Önzőség lenne? Nem voltam benne biztos, mint ahogyan abban sem, hogy félem vagy nem félem-e a halált. Egészen lekötött: vajon milyen lehetne meghalni? Egy könyv jutott eszembe, ahol a fiú megkérdi, fájni fog-e, mire a válasz egyszerű és világos volt: Gyorsabban fog jönni, mint az álom. Nemigen tudtam felidézni annak a könyvnek a címét, de még a főszereplőnek a nevét sem - pedig lehet, hogy azzal a címet is megtalálnám. Csak egy valamit tudtam róla: rengeteget foglalkozott a halállal. És most, hogy újból testközeli élményben voltam vele, megrettentem a gyorsan-jövő-álom gondolatától.
Miképpen az oroszlánbestia majdhogynem elpirult a lány szájából származó bóktól. Keresztbe öltötte karjait, farka végét felkunkorítva már-már büszke volt a saját talányára.
- Van, ha valaki elkezd unatkozni, és nem tud mit kezdeni magával, annak muszáj tennie valamit - akármit. Egy Fantomnak az élete másból sem áll, csak a várakozásból: várni, ki mikor kerül sorra. Ezért hát elkezdtem találós kérdéseket kreálni. Bár nem mindenki értékeli az igyekezetet, megéri, ha valaki megkapja a kellő visszajelzést... - Beszélt. Megszólalt. Ez csakis egy dolgot jelentett: Sándor kezdett kötődést mutatni, ami egy jelt volt arra, hogy még van remény a segítségének megszerzéséhez. Amiket mondott, elgondolkodtatott: nem csinálnak semmit? Pedig teljesen azt hittem, ők elfoglalják magukat valamivel, ami hasznosnak is nevezhető. Egy önálló bolygón élhetnek, vagy ha nem azon, egy elkülönült síkon vagy dimenzióban - még ha az nincs is a Sword Art Onlineban, el tudtam képzelni. Az oroszlán valahol szomorúnak tűnt, miképpen a tétlenségről beszélt, de néhány pillanattal később összecsapta két kezét, mely azt jelentette, hogy készen állt az újabb talányra.
- Nem lenne jó dolog elhibázni, mert akkor menten fölfalna bennünket... Egy sansz és kész. - suttogtam oda a lánynak és a sárkányának.
- Melyik volt előbb: a tyúk vagy a tojás?

by **Shukaku** Hétf. Feb. 17 2014, 21:46

-Ne aggódj már te Idéző! Az egész helyzet a mancsaim közt van. Találós kérdések és rejtvények. Verhetetlen vagyok.
-Igen, az biztos.
Bólogatott Shu is, bár az nem jutott eszébe, hogy a fiú nem is érthette Timidus szavait, de mivel látszott rajta, hogy nagyon izgul a kérdések miatt, vagyis inkább a feleletek miatt, így ő is nekiáll nyugtatgatni.
-Tényleg nem kell aggódnod. Timidus nagyon okos. Csak…
És itt halkabbra veszi a hangját, de azért nem sugdolózik társaságban.
-Fantom Úr… Gilbert azt mondta, hogy azt szeretné, ha mellé tetszene állni, és segíteni. Ugye… ugye mellettem már itt van Timidus, mellette pedig senki nincsen. Ugye nem baj, ha mi segítünk neki a feladatokban?
~Inkább mi oldjuk meg helyette.~
-Akkor is majd mellé tetszik állni ugye, nem pedig mellénk? És… és ha unatkozni tetszik, akkor mi szívesen beszélgetünk Önnel. Én nagyon szeretem a mitológiát is, meg az állatokat is, meg így… így biztosan nagyon sokat tudna nekünk mesélni, Timidussal együtt pedig fejthetnek és kitalálhatnak találós kérdéseket.
Rámosolygott a bestiára, és várta a következő kérdést, ami nemsokára el is hangzott. Timidus ezúttal is rögtön vágta volna rá a választ, de ezúttal Shu volt a gyorsabb, és egy rövid csipogással a sárkány életében nem sokadszorra, csöndre intette Timidust, és ő szólalt meg.
-Ez egy nagyon bonyolult kérdés, és nem fair, ha nem tetszik eléggé behatárolni.
Ekkor már a sárkány is elmosolyodott, de ez igazából jobban hasonlított egy vigyorra.
~Természettudományos kérdés… Shukakunak… itt fogunk ülni egész nap…~
-Ugye, mert először is tudni kell azt, hogy hol tetszik kérdezni. Itt, vagy a kinti világban? Azt is tudni kellene, hogy milyen tojásra tetszik gondolni. Ha akármilyen tojás lehet, akkor a helyes válasz a tojás, mert lágy héjú tojásaik már a teknősöknek is voltak, meg a dinók is azzal szaporodtak, és akkor még nem is volt tyúk. Ha csak a madártojásra tetszik gondolni, akkor viszont a tyúk.
~Erre igazából csak emlékszem, mert… mert ezt olvastam, és be is bizonyították a tudósok, de arra már nem emlékszem, hogy mivel.~
-Ha viszont a petek tojásaira tetszik gondolni, akkor megint csak a tojás… de a petek között nincs is tyúk, ha csak a madarakat nem vesszük általában tyúknak.
~És mivel magának egy mitológiai lénynek tetszik lenni… az is lehet, hogy azt kellene mondani, hogy a tyúk, mert a mitológiákban általában az istenek azonnal állatokat teremtettek… és igazából itt Kayaba egyszerre tette be a faluk házainak az udvarára a tyúkokat és a tojásokat... azt hiszem... vagy nem tudom. Ezt már én sem tudhatom.~
De ezt már nem mondta ki hangosan, mert nem tudta, hogy megsérti-e vele a fantomot.
-Szóval ezt a kérdést csak akkor lehet megválaszolni, ha jobban körül tetszik határolni.

by **Phobos** Kedd Feb. 18 2014, 19:07

Megszeppenten néztem Timidusra, aztán Shukakura. Nem szavaztam meg nekik elég bizalmat. Persze nem is csoda, elvégre nem is olyan régen még nem is ismerhettük egymást. Az egész csupán egy kérdéssel indult, amiből közös elmélkedés lett - elmélkedés a túlélésért, és Sándor megszerzéséért. Néha megfeledkezek arról a vonalról, amit a tükör óta meghúztam - a vonal, mely különválasztott a régibb és egy újabbik felemtől. És miképpen erre gondoltam, az oroszlán féloldalasan rám pillantott, s bólintott, mintha helyeselt volna a szelídítő-bestia-duó mondandójára. Az arc szavakat suttogott: bízz, és ne függj mások segítségétől! Minden Fantomnak megvolt a maga tanítása, és bár eddig csupán kettővel találkoztam, mégis az a benyomásom támadt, hogy ezek a teremtmények - függetlenül attól, ki programozta őket - úgy ismertek, mint a tenyerüket. Sleipnir a kitartásra buzdított: hogy a legrosszabb helyzetekben is, mikor úgy tűnik, minden elvész, akkor sem szabad feladni a reményt. Megmentett a haláltól, ráadásul a segítségemre sietett, mikor kellett: az öngyilkossági kísérletnél, és a tükörben. Csupán későn jöttem rá, hogyan kellene viselkednem vele. Alexander, vagyis Sándor pedig az újabbik felemet akarta felvirágoztatni, azáltal, hogy megbízok egy másik idegenben, és a teremtményében.
- Bocsássátok meg kételkedésemet. - mondtam halkan, lehajtott fejjel. Az oroszlán elégedetten bólintott, majd az éppen kérdésével hozzáforduló Shukakura meresztette mandulavágású szemeit.
- Természetesen, kicsi lány. - újból bólintott. - Bármilyen segítséget használhat, csak jó legyen a felelet. - A kislány következő monológjára nyájasabban mosolygott - nyájasabban, de szemeiben a szomorúság szikrája jelent meg. - A mi helyünk, az Esmarch egy nagyon szép ország, amit a Nagy Akarat irányít. Sok dolgunk van veletek, emberekkel, mégis unatkozunk. A függői lettünk annak a tudatnak, hogy segítenünk kell azoknak, akiket a rendszer idézőnek ítélt el - annyira, hogy elkezdtünk unatkozva várni, mikor hív a kötelesség. Jó lenne eme elfoglaltsággal a hátralevő időt eltölteni, de csakis akkor hagyhatjuk el Esmarchot, ha leidéznek. - dörmögte, egy nagy sóhajtás közepette.
- Majd megteszem, hogyha átmegyek a vizsgáidon. - mondtam, miközben fölálltam a földről. Az oroszlán egy rövid, keserű mosolyt eleresztve horgasztotta le fejét, majd visszatért az eredeti témára: a fejtegetésre.
Shukaku hipotézisei bonyolultnak, de ésszerűnek tűntek, korához képest. Minden bizonnyal különleges neveltetésben részesült, mikor az odakintben volt, de nem számított. A lényeg, hogy jó segítőfeleket találtam a feladathoz. Sándor a hipotézisvihar végén felemelkedve válaszolt:
- A tyúk tojására gondoltam, de nem tanácsos több irányba határolni a megoldást. Keressetek egy főgyökeret, és ott megtalálni azt, amire szükségetek van. A tyúk és annak tojásra kell.
- Szerintem az odakintre gondolt. - vetettem fel, lehetőség gyanánt. Amint erre gondoltam, megannyi ötlet és emlék áramlott a fejembe. Egy könyv, mely meghatározta az emberek hitét. Biblia. Genesis. Isten a negyedik napon megteremtette a Földet behonosító állatokat, élőlényeket - miért tűnt úgy, mintha ezt egykor az a Rolf mondta volna? - Kevésre emlékszek az odakintről, de mi lenne, ha a teremtésnél kezdenénk el gondolkodni? Egy nagy akarat a Föld megteremtése utáni negyedik napon az állatoknak adott életet. Ha ebből indulunk ki, akkor a tyúknak kellett előbb lennie, és nem a tojásnak. Mit gondolsz, gondoltok erről? - kérdeztem, miképpen Timidusra vetettem egy fürge pillantást, ám valójában a lánytól vártam megoldást. Nem tűnt úgy, mintha a sárkány partner lenne a tudományos talányokban.

by Ajánlott tartalom