Re: Északi rész

by **Peter Worker** Vas. Ápr. 07 2013, 04:06

/Lotti/

Szavaira nem tudtam válaszolni. Nem is tudtam igazán, hogy várt e választ egyáltalán, de nem adtam. Úgy tűnt, hogy nem a beszélgetés ideje következik. Felém kerekedett, felém hajolt, majd csókolt meg lágyan. Ajkai puhák voltak és melegek, ízük édes. A szemeim becsuktam és csókoltam viszont én is őt.
Egy csók. Egy kis túlzással talán életet változtat, túlzás nélkül csak egyszerű örömöt okoz, főleg ha ezt ő adja. Akár hogy is, most boldog voltam. Szemeimet nyitva lassan a színek mintha változtak volna. Eltoltam magamtól Lottit, csupán csak pár centire, hogy levegőt vegyek egy pillanatra. Arcán a pír rózsaszín tónust kölcsönzött bőrének. Szemeit is annak láttam, rózsaszínek és még azt is mondtam volna, hogy hajának kéksége is a vörössel keveredett most. Lotti alakja körül fényárban úszott minden és csodálkoztam, hogy ilyen érzés boldognak lenni, hisz ezt így még nem tapasztaltam. Mosolyogtam, felnevettem az örömtől. Nem tudtam tartóztatni magam. Bolondnak tűnhettem, de csupán csak vidám voltam. Persze nem viccet mesélt Lotti, egyáltalán nem, a szavait nem feledtem és megbántani sem akartam őt.
- Köszönöm Lotti. Azt hiszem, hogy én is bánnám, ha ez most nem történne meg. – voltam őszinte vele, majd a nyakát érintve húztam magamhoz közelebb, hogy újra tudjam csókolni őt.
Szeretni akartam most őt és vele együtt mindent. Kényeztetni, „szeretgetni”. Azt akartam, hogy jó legyen neki, hirtelen ő került a főszerepbe számomra. Csak rá figyeltem és nem akartam elengedni. Nyitott lettem mindenre, bármit megtettem volna, mit mond nekem.
Ám egy dolog hiányzott, apróságnak tűnhetett, de fontos volt számomra, tudni akartam a teljes nevét. Nem most, most nem akartam kérdezni semmit sem, de a teljes neve, mivel tartozott nekem.

by **Lotti** Vas. Ápr. 07 2013, 19:16

[Peter]

Nem tartott olyan sokéig a csók. Igaz ez még csak az első volt, s nem szándékoztam itt abbahagyni, de Peter eltolt magától. Kissé ijedten pillantottam rá, félve, hogy esetleg túlságosan nyomultam rá. Arcomon azonban halvány pír húzódott még a korábbi rövidke élménytől. Izgatott voltam, hogy mi üthetett Peterbe, de mikor elvigyorodott, s még nevetett is egy kicsit, még csak jobban elbizonytalanodtam.
Aztán megszólal, s szavai kedvesen bejárják tudatomat. Ő is akarja. A kétségeim pedig teljesen eltűntek, nyomtalanul elvesztek, mikor a férfi kezét kinyújtva azt a hátul, a nyakamnál állapította meg, majd gyengéden húzni kezdett maga felé. Egy gyengéd mosoly került fel arcomra, mely ahogy egyre közelített Peteréhez, egyre vágyakozóbbá változott, s mire odaértem ajkammal az övéhez, már szemem csukva pihent, hogy aztán átadjam magam csak az érintés élvezetének.
Nem tudom mennyi ideig csókolom Petert, vagy hány alkalommal, mire ráeszmélek, hogy felsőtestét simogatom egyik karommal. Lassan, kéjesen, bejárom ujjaimmal minden porcikáját.
Felemelem fejemet, elszakítva azt Peterétől, s csak nézem őt egy darabig. Merülve pillantásában, gyengéden beleharapok alsó ajkamba.
- Várni kicsit. - suttogom halkan, majd lemászom a srácról, s az ágyról is. Felkelek, s gyorsan az ajtóhoz lépek. Kikukkantok rajta: a petek rendben vannak, ugyan ott fekszenek, ahol hagytuk őket. Elmosolyodom, majd becsukom az ajtót, elvégre nem akarjuk, hogy meglessenek minket, vagy bárki más. Ez csak ránk tartozik.
Megfordulok, az ágyhoz ballagok, megállva az előtt, testemet végig simítva, Peter felé hívogató pillantásokat vetve. Aztán lassan rátérdelek az ágyra és visszamászom a srácra...

[Köszcsi a játékot! :3]

by **Jasude** Pént. Ápr. 12 2013, 09:40

-*-*
Nagyon tuti :"3
Ez a kabát, mintha csak rád öltötték volna. Gihihihiiiii
Látom ám rajtad, hogy nem nyerte meg a tetszésed, de ne "aggódj" van még a tarsolyomba olyan, amitől majd a szavad is eláll... öhm, vagy megered xD
Mindegy, ^^" A lényeg, hogy dicsérni fogsz még engem, meg hálát adni, hogy összetalálkoztunk, és most nem egy olyan sima, szürke ingben feszítesz. :3
Elvetette volna a sulykot. Remélhetőleg nem, de annyit beszélt és olyan hévvel, hogy azt talán még csak nézni is rossz volt. De ő élvezte, nagyon úgy nézett ki, hogy egykönnyen nem szándékozik megválni alkalmi partnerétől, ami a ruhaválogatást illeti, persze.~.~
És hogy mi van még? Egy "fantasy" feliratú részlegbe cipelte magával most a fiút, és előkapart neki egy fehér kabátot, mindennel, ami egy középkori lovag, vagy nemes díszruhájának kellett. Csillogó szemekkel nézett vissza Zhellre.
- Próbáld ki, ebben olyan leszel, mint egy igazi nemesifjú. ^^
Azzal nyújtotta is át a ruhákat a fiúnak, és szelíden jelezte, merre is az öltöző. Még egyszer ne vetkőzzön le előtte. Az nem szép dolog. T.T
Az amit legelőszőr megejtett, ott mindenki előtt, még Jasunknak is letaglózó volt, és hát. Majdnem nem is ment oda hozzá és csakis azért tette meg mégis, mert hát ismerik egymást. A barátok, társak pedig nem hagyják cserben egymást. Ő pedig, mint egy igazi lovag, nem tehette, hogy szegény Zhel teljesen pucéran kelljen bent válogatnia. Hogy néz ki az? Nyah. ._.
Most is ez vezérelte, meg valljuk csak be, azért élvezte is, hogy öltöztetheti a srácot. Mindenféle ruhákban megcsodálhatja, és ő lehet az, aki talán megtalálja Zhelnek az igazán ráillőt, és nem valami szürke egyen inget. Pff.

//suman a rövidségért, de ennyi tellett, és nem mertelek tovább várakoztatni :\//

by **Zhel T. Everett** Szomb. Ápr. 27 2013, 20:47

Az idő pénz és mégis olyan gyorsan telik, főleg ha az ember ilyen felesleges dolgokra pazarolja, mint a vásárlás. Ha a fiú nem akarná törleszteni a tartozását valamilyen szinten, tuti biztos, hogy nem tűrné el ezt a kis vöröstől. Hamar megvette volna az új ruháit, próbálás nélkül, ami természetesen egy ing és hozzá illő fekete nadrág lett volna. Ehelyett már a második ruhát próbálja fel, egy barna kabát, szürkés nadrág és még póló, na meg még alsónadrágot is adott neki. A sok macera a semmiért. Nem látja értelmét a folyamatnak, Jasude-t sem érti igazán, meg a legtöbb embert sem akik ennyire szeretnek próbálgatni. Az értékes időt így elvesztegetni, ez már majdnem felháborító a kékszemű számára. Tehát a második választás sem jött be a fiúnak, a lánynak meg annál inkább, lassan kezdi érteni, hogy mire fel ez a cirkusz. Szótlanul hagyja hogy tovább rángassák egy új ruharészleghez. A fantasy, mint a részleg neve, nem mond neki semmit, lövése nincs arról, hogy itt milyen ruhadarabokat lehet találni. Az érzelmeit nem mutatja ki, ami ebben az esetben jól jön, mert szinte elszörnyed az itt található cuccoktól. Még cicafül is van, meg nyuszi fül, farokkal. Ha ilyet merészelne ráadatni a kotnyeles, akkor abban a pillanatban otthagyná, se szó, se beszéd. Szerencsére, talán mindkettejükére, nem ízléstelen darabot választott, de nem is olyat, amit szívesen hordana.
- Nem érdekelnek a társadalmi rangok – bizony, ez így van, a legtöbb úgynevezett nemesnél gazdagabb, okosabb, sőt még helyesebb is egyszóval: felsőbbrendű, legalábbis annak tartja magát. Egye fene, ebbe belemegy, nem annyira ronda. Bevonul az öltözőbe és magára ölti. Nem áll rajta rosszul, mégsem kívánja túlságosan sokáig magán tartani. Elhúzza a függönyt és kilép, és kilép hadd nézhesse meg az ideiglenes és a magát a fiúra erőltetett stylelist. Pár röpke pillanatig engedi, hogy megcsodálja, nem sokáig, tényleg csak egy kicsit, elvégre jóból is megárt a sok.

Északi rész - Page 6 Lagi2_www.kepfeltoltes.hu_

- A következőt – feleli hűvösen. Jól tudja, hogy ezzel még nincs vége. Biztos benne, mert ha Jasunak ez meg is felel, az ifjú Everett-nek nem, és ha kell, saját magának keres megfelelő ruhát. Igazából a kezdetektől fogva fennáll ez a lehetőség, és minden bizonnyal ez lesz majd a vége. Az eddigi ruhákból ítélve biztosan.
- Ha le akarsz velem feküdni, mondd meg nyugodtan, nem kell ez a tereléses mellébeszélés- igen, ez Zhel-re vall. Ha épp nem csak szavakkal dobálózik, akkor százas, hogy valami ilyesmi sül ki belőle.
- Nekem nincs ellenemre- Sejtései szerint erre megy ki ez az egész „játék” Valószínűleg elvarázsolta a tökéletes, kidolgozott, fedetlen testének látványa. Gyakran előfordult ez már korábban is.

by **Jasude** Szomb. Ápr. 27 2013, 21:31

Amíg a fiú öltözködik, ő meglát egy szépséget kissé távolabb, így Zhelnek egy pöppet várnia kell, mire a lány odarobog a kezében a kövivel. Érezte ám a srácon, hogy ez nem fog stimmelni, még ha volt olyan szíves és fel is próbálta. Persze nagyon hálás a gesztusért, de ő egy olyat szeretne szerezni Zhelnek, amiben ugyanolyan jól érzi magát, mint a régiben, de mégis valamellyest jobban kihangsúlyozza a srác kihangsúlyozható oldalait. A kocka hasát, a széles vállait, az erős karját, mert hát nah...ezek kellenek, és Zhelben ha meg van, akkor ne dugja el egy ingnek nevezett szövet mögé.
Kiérve megcsodálta az újabb alkotását, ám a fiú egyből kérte is a következőt. Fújt egyett.
- Észrevettem, hogy valami egyszerűbbre vágysz, így össze szedtem ezt. Van mellé egy sál is, de nem fontos hordani. Azért a próbán felvennéd? ^^" Szerintem nagyon jól néznél ki vele. Very Happy

A következőkre viszont tátva maradt a szája. Egy röpke pillanatra ledöbbenten bámult maga elé. Hát megnézte a fiú alkat...nah jó, izmait, de nem kalandozott a tekintete tiltott övezetre....talán az elején..véletlenül. Tényleg csak véletlenül >o<
Eldobta a ruhákat, hirtelen, még saját magát is meglepte vele. Itt úgy sem koszolódnak, de talán a való életben is ezt tette volna jelen helyzetben. Nem úgy szaanaszét azért, csak épp elejtette a kezéből, és a magasba emelte azokat.
- Váááááááá....!!!!
Egy szempillantás nem sok, annyi kellett csak, hogy ott teremjen a kovács mellett, és jól megcibálta azt a kis kék szemű pofikáját.
- Nyöhö, nem úgy van az, herceg úrfi. Csak úgy minden majd az ölünkbe pottyan? Csak nem azt akartad mondani, hogy csinos vagyok? :3
Ekkor engedte csak el, s hátrébb húzódott, hogy ne legyen annyira a képében a srácnak.
- Á-ááá inkább tanulj meg kommunikálni, Mr. Don Juan.
Azzal hátra lépett. Ennyit a kis stírölésről, és most két kis ugra bugrálás közepette felszedegette a ruhát...majd Zhelre pillanott.
- Ez a kövi *-*
Csillogó szemekkel gyömöszölte be a fiút a neki szánt próba fülkébe, ha netán tiltakozna. Heves, gyors, és egyszerű lezárása ez az előbbi.... félre siklott...bóknak? Neutral

by **Zhel T. Everett** Vas. Ápr. 28 2013, 11:44

A mostani ruha sem nyeri el a kis kékszemű tetszését. Azt elismeri, hogy nem ál rosszul rajta, de ez minden ízlésesnek mondható ruhával így van. Ez már csak így megy, ha valaki tökéletes, akkor majdnem minden ruha jól áll rajta, egy-két kivételt leszámítva. Ebben a fehérben is egész jól néz ki, tökéletesen mutat benne, csak hát neki nem tetszik és ez a probléma fő okozója. Ami nem az nem és kész. Kilépve megmutatja magát Jasu-nak, aki megcsodálhatja egy újabb alkotását. Addig élvezze, míg az alany hajlandó öltözködni, mert utána már lesheti. Ez egyszeri és megismételhetetlen alkalom, ennyi. Miután partnere kellőképpen megcsodálja, beleégeti az agyacskájába a látottakat, hogy örökre emlékezzen erre a csodás pillanatra, mikor is Zhel T. Everett különféle ruhákat vett fel a kedvéért, vagy nem is a kedvéért, hanem… nah, mindegy. Kéri is a következőt, mert itt még nincs vége. Elég csak a lány csillogó tekintetére vetni egy-két pillantást és az ember kapásból rájön, hogy repetázni akar. A következő darab valamivel szolidabb, sötét színek, pont olyan amilyet általában viselni szokott, persze az inget leszámítva. Fekete ingben is lehetett anno látni, de marad inkább a fehérnél, csíkosnál, a színeset meg kerüli. A sál már annyira nem passzol oda, de most az egyszer tehet kivételt, elvégre tartozik a lánynak. Közben feltesz egy kérdést, egy egyszerűt, ami az imént fogalmazódott meg a fejében, hogy vajon miért öltözteti itt ez a nőszemély össze vissza, mindenféle ruhákba. Mindenféle hátsószándék nélkül ilyet nem tesz az ember. Főleg nem szívjóságból, az olyan emberek csak a legendákban szerepelnek, az csupán mítosz, semmi több. Önzetlen emberi létforma nem létezik és kész. Jasude reakcióján meglepődik, persze nem mutatja ki. Ő egy persze, oké, menjünk szóhármasra számított, erre teljesen mást kap. Tényleg nem lehet teljesen megérteni a nőket,sosem arra gondolnak, amire Zhel. Buta az összes…. ennyi.
- A csinos relative. Én azt közöltem, hogy első ránézésre a tested alkalmas arra, hogy kielégítsen, szükségleteimnek eleget tegyen. – rendkívül fura megfogalmazása ez a dolgoknak, ő azonban már csak ilyen és valószínűleg haláláig ilyen is marad.
- A kommunikációm tökéletes, a nevem meg nem Mr. Don Juan. Szólíts az egyik nevemen, ha kérhetem – ő szerinte legalábbis az. Semmi köntörfalazás, csak a lényeg, hamar ledarálni és kész, ennyi, vége, mindenki mehet a saját dolgára, mert az idő pénz. Betuszkolódik a próbafülkébe és felölti az újabb hacukát. Ez legalább tűrhető, a sötét színek bejönnek az úrfinak.

Északi rész - Page 6 15087081alvarolagit_www.kepfeltoltes.hu_

Pár pillanatig elnézegeti magát, végül úgy dönt, hogy felveszi azt a kockás sálat is, de csak és kizárólag azért, mert fekete színű és a vörösnek is csak egy sötétebb árnyalata található meg benne. Ezután elhúzza a függönyt és kilép a fülkéből, nézze meg az alkotó a művét, bár ez lehet rossz megfogalmazás.

by **Jasude** Vas. Ápr. 28 2013, 12:06

Jasu a vörös fölsőjében, meg a narancssárga szoknyájában virított. Elég feltűnő látvány volt, ahogy felugrott, magasra emelve a kacsóit, és elkiálltotta magát. Talán oda is fordultak néhányan, ám az illem megköveteli, hogy ne bámuljunk senkit, hosszasabb ideig legalább is, és jól kivehető volt, hogy a "turbékoló pár" össze zörrent, a lányka pedig épp "felkapta a vizet". Kívűlről biztros ez látszott, a tény viszont az, hogy ez messze nem így volt. Pontosabban Jasude számára egyáltalán nem. Ő csak segíteni akart, mert ismerik egymást, Zhel beszállíłtója volt, vagy mi, és persze újra az akar lenni, ha vett jártasságokat, és van érce. Egy jó kapcsolatot, egy társ kapcsolatot akart kialakítani, és örök buzgósága arra ösztönözte, hogy feldobja kicsit a fiú hangulatát. Talán túl lányosan képzeli el a dolgokat, de az volt benne, az motoszkált a gondolataiban, hogy ha sikerül találnia a fiúnak egy hozzá illő szép ruhát, akkor mosolygósabb lesz.
Nem szerette sosem a mogorva, vagy szomorú embereket, azonban Zhel felelete a kis kirohanássára meglepő volt. Pár pillanatig ide oda ingatta a fejét, szaggatottan. Nem megrázta, nemet intve, hanem csodálkozva tekintett vissza a férfire. Szinte kihallatszott a kis buksijából a sok kusza gondolat. "Ez tényleg élő ember? És hogy hogy nem ismeri a Don Juan kifejezést? Csak olvasott ilyen regényeket, vagy hallott róluk, elvégre valami fejes fia lehet. Azok álatálában adnak a műveltségre..."
Nos igen, ez volt a legnagyobb gondja. Persze zavarta, hogy a teste kell a fiúnak. Azonban nem gondolt semmi rosszra, egyszerűen az volt benne, hogy a srác nagyon hülyén fejezi ki magát. Biztos nem találkozott még lányokkal kisebb korában. Biztos burokban nőtt fel, ahol ő volt a Nagy Zhel T. Everett, ezért most nem igazán tudja, mit mondjon. Vagy nem is sejti, hogy bántók is lehetnek a szavai.
Aztán döntött. Csípőre tett kézzel fogott a mondatába, de a felénél megragadta a fiút, és vonszolta be a próbafülkébe. Persze előtte már felszedte a ruhákat és a srác kezeibe nyomta.
- Ez a kövi *-*
A testem és én pedig együvé tartozunk. Ha akarsz valamit, akkor meg kell ismerj előbb. Punk tum, más esetben még kénytelen vagyok félre érteni a szavaid. Baka... ><
Aztán már csak azt kellett megvárnia, hogy a fiú felvegye a sálat is. Itt a SAO világában pár katintás és felöltöztél. Kilépve egy fess úriembert csodálhatott meg, akinek van ízlése és menőn öltözködik. Hiába, ő válogatta neki ezeket. Cool

- Nah, hogy tetszik? :3

by **Zhel T. Everett** Vas. Ápr. 28 2013, 13:22

Az új ruha, amit összeválogatott neki a lányka, nem annyira rossz. Az összes eddigi próbálkozás közül ez eddig a legjobb Talán-talán még többször is felvenni, kéthetente maximum egyszer, többször nem és akkor is csak úgy, hogy a sálat kifelejtené. Az valahogy nem illik oda, vagy, ha mégis, hát a fiúnak nem nyerte el úgy a tetszését. Az a sál egyszerűen nem kell oda és kész, nem illik az összképbe. Eközben kitárgyalják úgy ahogy azt a bizonyos dolgot. Jasu reakciói meglepik Zhel-t még csak nem is kicsit, teljesen máshogy viselkedik az elvárttól, más szavakat használ. Érdekes, általában ez így szokott működni az igazi világban. sőt, többnyire az ifjú Everett-nek tesznek effajta ajánlatokat, ő csak nagyon ritkán és akkor is bőven elég volt pár szó. Most viszont nem így történik, ráadásul vissza is kérdeznek. Szokatlan helyzetbe kerül a kékszemű, pár pillanatra tanácstalannak érzi magát, de tényleg csak pár röpke pillanatig. Hamar összekapja magát és válaszol a lánynak a saját, maga, talán kicsit bunkó módján. Ez van, ő csak kommunikál, nem sérteget, vagyis nem szeretne sértegetni….. most nem. Meg amúgy sem szokott, csak őszintén közli az emberekkel a hiányosságaikat, amikből van rengeteg. Nem gonoszkodásból és nem is szívjóságból, csak úgy.. egyszerű tényközlés szinten, bár elég nyersen fogalmaz. A magyarázatára kapott válasz, vagy olyasmi, megint furcsa a számára. Nem igazán érti, hogy mit szeretne ezzel mondani Jasu. Persze nem arról van szó, hogy ő lenne az értetlen… hogyisne az nem fordulhat elé. Sokkal inkább az lehet a dologban, hogy a lány nem képes normálisan magyarázni, nem tudja rendesen szavakba önteni a gondolatait. Igen, ez lehet itt a probléma. Egy próbát azonban megér, mint majdnem minden, ami nem jár veszteséggel.
- Ez esetben semmi akadálya, mert már ismerjük, egymást- mondja úgy, mintha tényleg így lenne. Igen, neki ennyi az ismeretség. Családján kívül legalábbis, igaz, már az sincs neki. Eddig nem akart úgynevezett mélyebb kapcsolatot kialakítani és talán nem is lett volna rá képes. Valljuk be, azért ilyen hozzáállással elég nehézkes.
- Félreérteni? – Erre muszáj rákérdeznie. Végképp nem érti, hogy hogyan is lehet félreérteni azt, amit ő nyíltan, kicsit nyersen, de tök egyszerűen és érthetően kijelentett
- Tűrhető- elég gyenge minősítést ad az eddigi legjobb összeállításra, ez van, az ő tetszését nehéz elnyerni, főleg, mert az ingekhez szokott, majdnem mindig olyanokban járkált, egy-két kivétellel.

by **Jasude** Kedd Május 07 2013, 13:49

- Tűrhető?
Direkt erre kérdezett vissza. Megpróbálta első körben kizárni az elméjéből az előbb elhangzottakat, de Zhelre tekintve nem ment. Egyszerűen nem. Savanyúan elhúzta a száját, és lejjebb bigyesztette az ajkait. Már-már olyan érzést sugárzott, mint akinek rossz kedve van, de ez még semmi, mindjárt s íni fog? Még az is lehet, de a hangszíne nem változott. Hírtelen, Zhel előélete ide vagy oda, tudatosult benne, hogy minek is nézi ez a furcsa fiúcska. Az volt a srác szerencséje, hogy egyszerre rohamozta meg a lányt a dühroham és a sírógörcs, így csak egy fintort vágott rá végül.
- Buta vagy. Nem akarok tőled semmit Zhel kun, de ez nem azt jelenti, hogy talán később ne akarnék, de ahogy most haladsz, egyre kevesebb esélyed lesz nálam.
A mondata vége felé erősebb szavakat használt, hogy megértse végre a fiú is. Tetteinek nincsenek semmilyen ahhoz kapcsolodó szála. Semmilyen.
Egyszerűen nem és kész, és ha nem képes ezt helyre tenni, akkor nagyon sajnálja. Leeresztett kézzel állt egy darabig Zhel előtt. Remélte, hogy kedvesebb a srác, csak szótlan. Habár ha belegondol, tényleg nem ismeri a kardforgatót, csak futólag, és mivel elsőre szimpi volt, hát elvállalta neki, hogy beszállítója lesz.
Vett egy hatalmas levegőt, majd lassan kiengedte, s elfújta vele a rossz érzést. Enyhébb arcvonásokkal folytatta, s ahogy eldöntötte, hogy igenis mosolylogni fog, sikerült is. Széles mosolyt küldött Zhelnek.
- Mit szólnál egy másik ruhához? És ha gondlood rá is kérdezhetsz arra, hogy miért csinálom ezt, talán válaszolok is. Wink

Incselkedett kicsit a fiúval, sőt, egy kacsintást is megengedett magának. Közben egy másik ruhaösszeálításhoz vitte a fiút. Nem fogta a kezét, csak ment előre, remélve, hogy Zhel követi. Ez a ruha egy próbababán is rajta volt, de rögtön mellette ki lehetett választani a méreteket.
- Eddig ingeket hordtál, és ez is az, de mégsem olyan, mint az eddigiek. Szerintem jól fog állni.

by **Tetsuko Jin** Szomb. Május 11 2013, 22:11

//Mirika//

A tárgyalás eddig remekül halad, vagyis mondjuk rá azt, hogy zökkenő mentesen, már majdnem biztosítva is van a helyem, amikor mind a kettőnkben felmerül valami. Egész pontosan az, hogy ez így túl egyszerű, sótlan, mint valami elcsépelt állásinterjú. Nem a legjobb hasonlat talán, mégis illik ide. Jóformán cask a képességemet muttam meg neki, meg pár jelentéktelen dolgot is megosztottam magamról, semmi több, ez azért tényleg kevés, legalábbis egy hangyányit. Ezzel mind a ketten így vagyunk, ezért Mirika-san kitalált valami érdekeset. Egészen pontosan futó versenyt, vagy fogócskát. Érdekes ötlet azt meg kell hagyni, azonban ha ez a szíve vágya, hát megteszem. Ő már melegít is, gondoltam én is teszek valamit, de ekkor hírtelen meggondolja magát. Szótlanul, mosolyogva hallgatom végig újabb ötletét. Hmmm.. elég hamar meggondolja magát a hölgy, tényleg érdekes. Mindenesetre ez a verzió nekem is jobban tetszik. A szintem egyes, tehát esélyeim a nullához közel vannak valahol, még az egy százalékot is alig érik el. Lehetetlen lenne számomra utolérnim esetleg, ha valami piszkos trükkel próbálkoznék. Nem… olyanra nem vállalkoznék, csúnya dolog, nem illik és nem teszek olyat soha.
- Hogy én? – kérdezek vissza…. mosolyom, mint mindig, most is töretlen. Sokat nem gondolkodok ezen, mert a válasz adja magát.
- Hogy én mit tennék, az most lényegtelen. Nem az én céhemről van szó Mirika-san, hanem a tiédről. Nem szeretném szavaimmal befolyásolni a döntésed, vagy csak kicsit is elmozdítani a megítélésem pozitív, vagy negatív irányba. Egyik lehetőség sem tetszik. – ez így van. Az én esetem teljesen más, más ember vagyok, mint ő, máshogy intézem a dolgaim, ezt minden bizonnyal tudja már ő is, még ha csak egy ilyen rövid ismeretségről van is szó.
- A döntés a tiéd, én elfogadom azt, bármi is legyen. – fejezem be ezzel a válaszom. Még mindig széles mosoly húzódik az arcomon, nem rontja e a kedvem semi, ha esetleg mégis, azt akkor úgy sem mutatom ki.

by **Zhel T. Everett** Hétf. Május 20 2013, 11:54

//Jasu//

- Tűrhető! – erősítette meg korábbi állítását, mert lehet a lány félre hallotta az egészet, ezért kérdezett vissza. Nem annyira vészes az a ruha, de nem is a kedvére való. az esély, viszont meg van rá, hogy viselni fogja, ha nem talál magának jobbat. Illetve ő találna, de kérdés, hogy meddig marad a nyakán az önjelölt stylist és próbáltatja fel vele a világ összes kollekcióját. Elég érdekesen éli ki perverz vágyait az biztos.
- Teljes mértékben elutasítom ezt a rágalmat- még hogy ő, a nagy Zhel T. Everett buta? Ez hallatlan, ő a zseni, a milliárdos, meg minden. Persze, hogy egy hangyányit megsértve érzi magát. A nők efféle kirohanása mindig is értelmetlen volt a fiú számára. Volt már hozzá párszor szerencséjére, vagy inkább balszerencséjére. Lényegében annyiban hagyja a dolgokat, hogy a női nem egy kezelhetetlen, beszámíthatatlan állatfaj. Ez most is kiderült. Ő lóg Zhel nyakán, meg minden, nyilvánvaló, hogy akar tőle valami és nem csak úgy bámulja, meg öltözteti fel. Szavainak értelmét nem látja, teljesen zavaros, érthetetlen. Nem igaz, hogy nem akar tőle semmit, hiszen folyton az akarja, hogy öltözzön és öltözzön, meg mutogassa magát, meg ez, meg az. Azért észrevehetné magát egy picit. Minden jel arra utalt, hogy az ideiglenes együttműködésnek vége és végre megszabadulhat Zhel ezektől a ruháktól és választhat magának valami normális darabot is. Éppen indult volna, mikor már megint elkezdte a szövegelést a beszámíthatatlan vörös. Tessék, már megint akar valamit, pedig az imént mondta, hogy nem akar Zheltől semmit sem. Saját magának mond ellent… lehet nem is a szőkék a buták, hanem a vörösek? :O Bár a kékszemű nem érti ezeket a sztereotípiákat… hogy mi köze van a hajszínnek az észhez, meg hasonlók, bár pár esetben már alátámasztást nyert.
- Miért? – egy rövid, tömör kérdés, ez ő, nem viszi túlzásba a szavak használatát. Minek az a cifra szókincs egyáltalán, ha csak szavakban kommunikál… menthetetlen egy alak. Mivel a válasz némileg érdekli, ezért ment utána, majd mi lett a vége? Kapott egy újabb ruhát, hát persze, hiszen már megint akar valamit. Szótlanul bemegy a próbafülkébe és felpróbálja, bár kedve nincs hozzá, igaz eddig sem volt, ő hamar túl akart lenni ezen a vásárláson. Felöltözik és kilép a szűk fülkéből.

Északi rész - Page 6 Jjjvx_www.kepfeltoltes.hu_

by **Jasude** Vas. Május 26 2013, 22:17

- Mert boldogtalan vagy... vagyis...nem is tudom. Mindig komor vagy és nem mosolyogsz. Azt szeretném, hogy ha mosolyognál. Ha látnád a szépet, és megosztanád másokkal.
Azért mert a barátom vagy. Miután elveszítettem a szintjeimet, az összes statom, mindenem, te mellettem álltál, és ez boldoggá tett.
A barátaim, akikkel együtt harcoltam, még mindig sehol sincsenek, remélem nem esett semmi bajuk, de nem tudok utánuk menni.
Akkor, amikor találkoztunk, és te azt mondtad, hogy nem baj, adsz vértet, és pénzt a jártasságaimhoz, akkor olyan kedves voltál. Tudom, hogy kedves fiú vagy, és valahogy szerettem volna viszonozni az akkori segítséged.
Persze, ez semmiség, meg lehet neked még nyűg is, de nagyon szépen festesz ebben a kabátban. ^^"
Itt megállt, és elcsukló hangja mellett, legurult az arcán egy könnycsepp, de vidámsága nem feledtette vele, hogy mire készült. Vidámságot vinni Zhel életébe. Rámosolygott a fiúra, és megtörölve a kézfejével az arcát, folytatta is. Kicsit kevesebb hévvel, de ugyanannyi lelkesedéssel.
- *szip* Tényleg. *szip* Csak azt hittem, hogy egy kicsit,...talán, másmilyen leszel, ha... ha közvetlenebben állok hozzád.
Itt viszont eltört a mécses. Jasu sírva fakadt.
- Sajnálom, hogy problémát okoztam neked. Crying or Very sad

És már csak sírt, és sírt, és nem lehetett leállítani. Közben össze vissza, érthetetlen és érthető szószerkezetekkel bombázta Zhelt.
- Igyekszem felfejlődni. Már van is egy küldetés, amire jelentkeztem..és...és... gyakorlok is sokat...sajnálom...
Lefelé bambult, nem mert a kékszemü lélektükrei felé nézni. Ha megvetést lát, azt nem bírja el. Biztosan összeroppant volna. Hogy mondja el, hogy adja ki, hogy valójában Zhel segítette át akkor amikor a poklok poklát járta meg. Amikor azt hitte, hogy nincs visszaút. Hogy ő bűnös, hogy gyenge, hogy ez a játék meg fogja ölni. Azzal az egyetlen gesztussal, amit olyan fölényesen dobott oda Jasunak. Hogyan adja értésére, hogy neki igenis nagyon fontos a barátsága, és fáj neki látni ezt a furcsa komorságot az arcán. Pedig Zhel egy kedves fiú, csak furcsa.

by **Zhel T. Everett** Vas. Jún. 02 2013, 16:31

Zhel újabb összeállítása, amit a vöröske rakott össze, még mindig nem az igazi, de tűrhető. Az ing és a nyakkendő megtalálható benne, ami a fiúnál már szinte alap felszerelés. Egyedül annak a mintája nem tetszik neki nagyon és az a kabátszerű valami sem, ami zakóféleségként funkcionál. Kap az alkalmon és rákérdez, hogy miért öltöztetgeti itt nagy vidáman, mikor nyilván lenne jobb dolga is, ráadásul még csak segítséget sem kért tőle ez ügyben. Teljesen tisztában van azzal, hogy milyen ruhadarabokat akar viselni, ez egyértelmű.
A magyarázat sokkal hosszabb, mint azt várta a kékszemű és még érthetetlenebb is… legalábbis neki az, míg másoknak simán leesne, hogy mi a baja ennek a lánynak.. .. Számára nem sokat jelentett az a dolog, amiről most Jasude beszél. Ő csupán támogatta, de nem szívjóságból, hanem azért, hogy később nyersanyagot tudjon neki szállítani…. ennyi, semmi mást nem kevert ebbe bele. ez egy egyszerű üzleti kapcsolat az ifjú Everett szerint, nem több annál. Azt, meg hogy boldogtalan, hát fogalma sincs, hogy honnan vette, mert egyáltalán nem az, igaz nem is boldog, amolyan normális állapotban van. Azt meg végképp nem érti, hogy miért olyan fontos neki egy mosoly. A sírás okának megértésével már nem próbálkozik. Vannak a világon olyan dolgok, amiket képtelenség megfejteni, legyen akármilyen okos is az ember. Ilyenek például a nők furcsa, különös viselkedései…. Ha csak maguk lennének, se szó, se beszéd itt hagyná őt, hogy sírdogáljon magában, de mivel közönség is van, akik már így is csúnyán néznek rá, mert megríkatott egy lányt, ezt nem teheti meg. Lényegtelen melyik világ, virtuális vagy valódi, a hírnevére vigyázni kell. Pár pillanatig, cska nézi őt, és gondolkodik, majd cselekvésre szánja el magát. Tőle nem várt módon végre hajt egy buksisimit.. igen, úgy tűnik, hogy vannak még csodák, de ez nem minden. Mikor Jasu rápillant. láthatta Zhel mosolyát, de csupán egy pillanatra, nem tovább. Neki nem nagydolog egy mosoly, képes rá, csak az értelmét nem látja ennek az egész mimika dolognak. Ezután fogja magát, se szó se beszéd fizet, majd elindul kifelé, a már jól ismert komor arckifejezésével. Ennél többet amúgy sem tehet, vagyis fogalmazzunk úgy, hogy nem akar….

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Jún. 10 2013, 12:44

Ekiguchi Ran

Ma estémet nem a városban töltöttem kicsit vágytam vissza a gyökerekhez és a szokásos tisztásomon a holdfényt bámulva és némi elemózsia gyanánt azt a piros gyümölcsöt eszegettem, mint mindig. Jut eszembe teszek el Yukiko-nak, biztosan most is éhes. A gondolatra elmosolyodtam. Mi is a célom, nem tudom, most jó bámulni a holdat nem kellene ezt elrontani. Úgy is ki fogok jutni egy nap, másként nem lehet, de minek jutnék ki? Itt már számtalan hónap eltel, állásom biztos nem létezik már. Barátaim feladhatták a reményt, hisz ők mindig mindent feladnak. Ahogy SAOba sem jöttek. Így belegondolva megértem tartózkodásuk és helyesen döntöttek. Sose követtem az ő útjukat hiába tűnt úgy más vagyok, de mi? Ujjaimmal combomon játszottam és egyesével kinyújtottam a felsorolásokra.
Szeretek játszani ez tény, és még tetszik is ez a világ.. kettő.. veszélyben vagyok, leblokkolok vagy sem? Többi játékban olyankor mindig leblokkoltam, itt még nem tudom, az életem a tét. És amit Yuna mondott, elgondolkodtató, teljesen máshogy látja a világot, mint én a sok szörnyűséget elfogadja, hogy van és nem akarja megváltoztatni, vajon miért? Három ez egyértelmű végtelen mosolyban török ki. Abbahagyom ujjaimmal a dobolást és a számolást, előhívom menüm a szokásos mozdulattal. Kilépés gomb üres helye, szokatlan emlékeket hord fel, meg is rázom a fejem most nem ez kell nekem. Eltárolok húsz szem bogyót ez kb három étkezés számomra. Ránézek a bozótokra reggel fognak teremni, de nem leszek itt szüretkor, még három órám van napfelkeltéig nézem meg az időt. Akkor kódorgok egy kicsit meg hátha rábukkanok valamire. Azzal a lendülettel feltápászkodtam ránéztem a holdra és magam elé suttogtam.
- Hiányoztok, mind. – majd elfordulok és nekiindulok, hátha fellelek valami újat. A térképem a szokásos ismert területet mutatta. Akkor most vadászás következik, hátha feltámadt pár mob.
Az éj leple alatt egy tucat vaddisznót fosztottam meg napi makk adagjától, legalábbis a következő malacnak lesz erre lehetősége. A zsákmánnyal visszaindultam a városba és már magasan fejem felett volt a nap mikor átléptem a kaput. Szokatlan érzés fogott el, nem zsebre dugott kézzel léptem át a városkaput és nem is a szokványos kapu alatt jöttem át, meg látok! Döbbenek le a tényen. Ejj nyögtem ki hangosan ennyire megváltoztattál. Mosolyomba temetve arcom megnéztem a térképen hol is vagyok pontosan. Északi városrész. Csak van itt is egy kereskedő, legalábbis remélem. Hamar rá is leltem egyre, de a környék színei, mintái teljesen ismeretlenek voltak a számomra, minden olyan szolig, és kellemes. Semmi fényűzés olyan, mint a valóság. Az emberek is sokkalta szegényesebbnek tűnnek, npc-k sose értettem hasonló mmo-ban mi szükség rájuk, de így belülről már tudom, úgy érzem, tudom. És megköszönöm az égnek, hogy nem én vagyok Kayaba Akihiko. Bár minden sokkal másabb lenne, de nem biztos, hogy jobb. A kereskedő megszakított ábrándozásomban és mutatta üres zsebeit. Csak legyintettem neki, hogy adja el, nekem nem kell, hátha kicsit jobb sorsra fordulhat egy npc is. Kicsit bámészkodtam még a portékái között, lehet még aranyat is hagyok itt nála.

by **Ekiguchi Ran** Hétf. Jún. 10 2013, 13:24

Hayashi Yuichi

Elveszni a kevésbé jó dolgok közé tartozott, főleg hogy ha figyelmetlenségből következett. Most pedig Ran volt ebben a hibás, fejjel a falnak módra vágott neki a város felfedezésének, s csak két sarokkal odébb jött rá, hogy egyáltalán nem tudta, mit hol talál meg. Mire azonban visszafutott a főtérre, a játékosoknak, akik érkezésekor "fogadták", már csak hűlt helyét találta. Csak néhány nem játékos karakter sétált fel és alá, valószínűleg nem azért, hogy játékosoknak útbaigazítást adjanak. Egyedül kellett hát folytatni a keresést, éppen olyan utcákon, melyeket valamiért éppen akkor elkerült mindenki. Így keveredett hát el a városban, s egy árva üzletbe sem botlott bele vagy egy órán keresztül.
Zavartan fonta össze karjait egy sarkon, magára hagyott érzések keringtek a fejében, ez a játék talán túlságosan is valósághűre sikeredett? Mert most eléggé unalmas volt éppen, ahogy tanácstalanul keringett körbe-körbe, nem találva egyetlen kitűzött célt sem meg. Igazság szerint, azt sem tudta, hogy mitévő legyen miután elrendezte ezeket a dolgokat, még ha most az is volt a fő probléma, hogy a kérdéses elrendezés nem haladt jól. Bánatosan sóhajtott, aztán tovább lépkedett az utcán, reménykedve, hogy kínlódása már nem tart sokáig, akármennyire is türelmesen viselte... eddig. Talán szerencséjére, néhány házzal arrébb egy játékos indikátort pillantott meg valaki feje felett, amint egy njkval csinált együtt valamit... beszélgettek? Egy férfi volt az, nem az olyan öregebbik fajta, hanem az a fiatalabbik fajta, olyan ígyis-úgyis toronymagasabb termet nála. Körbenézett, hátha volt ott vele egyidős játékos, mondjuk egy lány, de sajnos senkit nem látott, kire még csak közelről is illett a leírás. Mély levegőt vett hát, nem nagyon számított rá azelőtt, hogy egy játékban is ügyelnie kell majd az illemre, de ez a játék egészen más volt és ha tényleg bent ragadt mindenki, akkor muszáj volt élettérként kezelni, még ha csak felületesen is. Kapkodni kezdte így a lábait, s az illető mellé, vagy ha ott nem volt hely, mögé lépdelt.
- Ohayō gozaimasu! - kívánt jóreggeltet halovány mosollyal, ám ha ezzel nem váltott ki reakciót, vonakodva de gyöngéden megcibálta ruháját - Elnézést kérek, de nagyon nem ismerem ezt a várost! Kérem segítsen, nem találok meg semmit... legyen olyan kedves?
Bizonytalanul nézett fel rá, őszintén egy kicsikét zavarban is volt, hiszen nem beszélhetett vele úgy, mint egy évfolyamtárssal. Nem volt ő felnőtt, csak egy elveszett tinilány, egyedül mosolya volt, ami az oldalán állt egy ilyen helyzetben.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Jún. 10 2013, 14:39

Ekiguchi Ran

Miközben nézegettem a portékáját az árusnak találtam is ínyemre valót, egy erősebb bőr cipőt és még javítana is képességeimen. De mikor megkérdeztem az árát, elhűltem válaszán. Nincs annyi pénzem. Ő meg csak tartotta a markát, hogy bizony annyi az annyi. Keserűen visszanyújtottam neki, marad a kopottas semmit nem érő a lábamon. Épp kinéztem egy köpenyt is fel emeltem, amikor bal oldalról meghúzogatták a ruhám. Egy fiatal lány volt az, aki ehhez folyamodott, mosolya elragadó és ahogy látom játékos. Körbepillantok egy ilyen helyre hogyan keveredhetett? Udvarias kérdésére ellent mondani nem tudtam volna. A nézelődő kereskedővel innen már nem is törődtem, a portékát is visszatettem helyére.
- Hali! Yuichi vagyok és nem muszáj magáznod, tegezz bátran, nem vagyok annyira idős. Szívesen segítek persze. Szeretnéd, ha bemutatnám a várost? Bár jó magam is keveset tudok róla –hadartam el és közben beletúrtam jobb kezemmel hajamba. Kezdek én is zavarba jönni, hogy biztosan jó személyt talált-e meg a kislány. – és neaggódj nem kell félned tőlem, ezalatt értem a korkülönbségünk, látom jóval időseb lehetek nálad, - igyekeztem tekintetem az arcán tartani, nehogy félreértse akár egyetlen mozdulatom is – ez remélem neked nem jelent problémát.
- Lássuk csak, ismersz-e valamilyen helyet eddig? Meg gondolom szeretnél látni alvási helyre lehetőséget, étkezésre, boltokra.. esetleg szórakozásra.. –itt egy pillanatra megint elhallgattam. Kezdek cukros bácsiba átmenni, majdnem megkérdeztem, hogy kér-e abból a gyanús finom piros gyümölcsből, ami nálam van. Átkozott légy agyam, vívtam belső harcom. Könnyedén lehetne húgom is, de mi az, ha az embernek van egy kishúga, sose éreztem még olyat. Mi tévő legyek, kezdtem kissé kétségbeesni. Lenyugodtam, ’don’t panic’ a kifejezésre sikerült végre elmosolyodnom. Van kapaszkodó és már tudom is mit kell tennem. Természetesen megvárom a lány válaszát.
- Vagy csak ahol igazán jó lenni.

by **Ekiguchi Ran** Hétf. Jún. 10 2013, 15:49

Hayashi Yuichi

- Nem, nem jelent! - vágta rá hamar, jókedvűen, el kellett oszlatni az esetleges kétségeket - Akkor tegeződni fogok, Yuichi-san!
A lényeg az volt, hogy nem kapott elutasító választ, még ha mintha ő is némiképp zavart lett volna valami miatt, de az is lehet, hogy másmiatt kutatott a hajában... bolhás volt? Hm, nem is tudott ilyesmiről, a leírásban ehhez hasonló semmiképpen nem volt, csak nem készítettek bolhákat egy játékba, az nem lett volna jó a kritika szempontjából, vagy igen és a realisztikára járna érte a pont? Vagy csak magától viszketett neki, igen, az lehetséges volt, vakarózni mindenki szokott csak úgy! Na de... vakarózás ide vagy oda, Yuichi-san készséges embernek látszott, meg eddig annak bizonyult is. Még keresztkérdéseket is tett fel neki, akkor biztosan szívén viselhette a problémáját valamennyire, ha már jelet sem adott esetleges hátsó szándékokról, nem volt itt semmi baj!
Na tehát, akkor át kellett gondolni a helyeket, amiket eddig ismert és ahova menni akart. Hát, utóbbiakkal tisztában volt és nem nagyon kellett újból összeszednie őket, a fejtörést inkább az előbbiek okozták. Talán látszott is rajta, hogy különösen elgondolkodott valamin, ugyanis most ő kezdett el turkálni a hajában. Hotel... nem, nem ismert egyet sem... karaoke bár... neem, azt sem... iskola, olyat sem látott errefelé... városháza (?)... ugyan már, azt biztosan észrevette volna... netalán a legközelebbi shinto szentély, de... hát, mintha azt sem tudta volna, hogy merre volt, nem is beszélve arról, hogy az épületek és a játékvilág is más volt... ó, ennyi minden... inkább talán úgy kellett volna megközelíteni a dolgot, ami egyszerűbb volt. Elsimította hát összekócolt haját, s háta mögé kapta kezeit, mint aki felelni készült egy tanórán.
- Nem, én csak a főteret tudom, hogy hol van! - jelentette ki ártatlan mosollyal, hiszen elégedett volt a válaszával - Jártam néhány utcán és... máshol még nem is, magam sem tudom miért, de azt mondták nekem, hogy egy kicsit elkéstem! Lássuk csak... - fúrta mutatóujját arcába, ahogy átgondolta, hol is kezdjen bele, kimérten és egyáltalán nem sietve, halkan - igen... igen! Szóval... én arra vagyok kíváncsi, hogy merre találom az olyan helyeket, mint... az ágy, mert aludnom is kell majd... ennivaló, mert a zsemléim is el fognak fogyni... aztán, a legközelebbi shinto szentély, igen... iskolába kell itt járni, igaz? De akkor okmány iroda is kellene, itt nincsen személyazonosító papírom, az pedig kell a suliba iratkozáshoz... de, egyébként egy bolt is kellene, mert biztos szükségem lenne mondjuk... egy sisakra... vagy egy pár kesztyűre? És egy onsent is szeretnék találni, szeretek lubickolni a meleg vízben, vagy csak néha elengedni magam és nézni a csillagokat... azt hiszem, talán... igen, egyenlőre ennyit szeretnék tudni... segítesz nekem, Yuichi-san?
Kérdőn nézett rá, s nem is úgy, mint aki viccelődik, ő tényleg komoly gyűjteményt állított össze esetleges szükségleteiről, noha az okmány irodát szívesen átugrotta volna... de ha itt ragadt ilyen sok ember, biztos néhányan már kormányt és bürokráciát is alapítottak... ő el tudta képzelni, sokan szeretnek irányítani, fél év alatt a hatalom elragadhatott itt bárkit! Ha tényleg eltelt már fél év. A logika legalábbis ezt diktálta... ugye?

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Jún. 10 2013, 19:05

- Arigato ömm.. neharagudj, de nem tudom, hogyan szólítsalak. Hogy hívnak különben? - Olyan halkan mondta a nevét hogy először nem értettem.
Majd álldogált egy kicsit látszott valamin nagyon gondolkozik. Én pedig mosolyogva vártam, ugyan mivel rukkol elő. Háta mögé elbújtatta kezeit és úgy fogott bele. Nem szóltam közbe végig vártam, míg elmondja, amit szeretne tudni a városról és így egy egész tisztább képet ad arról, amire szüksége volna, ebben nagyon szívesen segítek is ahol tudok. Ha meg valamit kihagyna, akkor természetesen előrukkolok az ötlettel. Egy két helyen kuncogtam a suli szó és a személyi hallatán. Remélem nem sértésnek vette komolyodtam meg hirtelen. Kérdése hallatán még dolgoztam én is kicsit fejben. Onsan, de jól lesne nekem is megmártózás. Mint odakint munka után havonta egyszer, cimborákkal eljártunk a jó emlékek. Kicsit lejjebb engedtem fejem és bal kezemmel megmozgattam a hátul lófarokba kötött hajam és válaszoltam.
- Szíves örömest segítek! Szóval csak a főteret.. –lassítottam le a beszéddel – akkor te is bizonyára megélted azt a napot itt a búra alatt és hangom elcsuklott.. – Ezt a butaságot kimondta, hogy lekéstél mindenről? - kérdeztem vissza őszintén kérdő tekintettel. Nem hagytam időt válaszára, súlyom áthelyeztem másik lábamra és folytattam:
- Szóval ágy, itt a környéken van pár fogadó, legalábbis míg itt bolyongtam láttam párat, de egyik sem látszódott úgy, mintha megfelelne egy kis hölgynek. Ilyen célra más kerületeket tudnék ajánlani, és ott akár tudok fogadót is mutatni. Többnyire itt adnak enned is némi aprópénzért, amit én szörnyekből szoktam összeszedni, valamint, van nálam valami – cukros bácsi effektus, álljál lefelé, elhallgattalak agyam. Felszereléseim közül elővettem kettő darab piros gyümölcsöt, ami nem volt nagyobb, mint egy szilva, formára is inkább erre hasonlított, de színben, piros volt mint a paradicsom. Ízre, ehhez foghatót még nem ettem, édes és laktató. Tenyeremen közel nyújtottam hozzá. – Ezeket ahol lakom onnan szedem, nagyon finom, engem már hónapok óta életben tart. – mondtam mosolyogva. Ha elfogadta a lány megkínáltam és megkérdeztem éhes-e? Ha igen, mind a 18 szemet átadtam neki, had lakjon jól. – Egy evésre 4-et szoktam megenni azzal kibírok 6-7 órát éhség nélkül – folytattam mosolyogva miután megette mind. Ha nem fogadta el, természetesen bekaptam egyet, hogy megbizonyosodjon róla nem mérgező, majd a maradékot visszatettem felszereléseim közé.
Az ízletes csemege után. – Áh igen majdnem elfelejtettem. Nem kell itt suliban járnod és jól sejtetted iskolás ruhát itt le kell majd cserélned, védelmi felszerelésre, persze, ha szeretnél csatlakozni az értünk harcolók csapatához. Ugyanis vannak itt, akik mindent megtesznek a kijutás érdekében, és itt értem a gyilkosokat is, mástól hallottam, hogy léteznek. Ne érts félre nem akarlak megijeszteni. Szóval itt iskolába nem kell járnod, szentéllyel bajban vagyok még egyet sem láttam. Ha szeretnél gyakorolni, akkor itt sajnos szentély nélkül kell megtedd – kicsit lebiggyesztettem alsó ajkam. - Ami pedig a személyazonosítót illeti, arra nincs szükséged itt, megmutatom mi a személyid, és ezt jól rejtsd el mások elől, nem csak olyanok vannak itt, mint te vagy én. Majd jobb kezem lehúztam és előjött a menü, láthatta a szintem, a tapasztalati pontjaim, az életerőm és minden belső információt, ami a nyitó menüpont közöl. Majd kisidő után becsuktam, ha nem volt kérdése.
Majd kérdőn tekintettem rá.
- Ha kényelmetlen az álldogálás, akkor sétáljunk kicsit megmutatok mindent ami csak jó és találtam itt az Északi részen, jó lesz?

by **Ekiguchi Ran** Hétf. Jún. 10 2013, 19:45

- A nevem Ran, de... - itt pedig elbizonytalanodott, de tartotta mosolyát, bizonyos személyesebb megszólítások neki mindig furcsának érződtek - szólíts inkább Ekiguchi-sannak, a Racchanhoz nem ismerjük egymást elég jól!
Miközben sikerült összegyűjtenie egy csokorba és előadnia neki bánatát, Yuichi-san folytatta a hajával való játékot, na nem állandóan, de akkor talán szerette csinálni és nem volt bolhás, vagy tetves? Ő biztos nem akart az lenni, a viszketés rossz dolog volt, néha rosszabb a fájdalomnál is, mert... mert csak, zavaró volt és kész. A férfi pedig nem fukarkodott a szavakkal és kérdésekkel, bár félbeszakítani egy-egy válasz erejéig nem volt mód, így hát végighallgatta. Néhány helyről tehát tudott és egyébként sokkal többről tehát, mint amennyiről ő. Vajon mik lehettek a városon kívül? Biztos sokféle hely, ahogy játékokban lenni szokott, legalábbis a többségükben, hiszen olyanok is voltak már, ahol minden szint nagyon hasonlított egymásra és ezért nagyon unalmasnak bizonyult. Yuichi-san sokat azért nem mondott először, inkább nagy bogyókat vett elő és azzal kezdte el kínálgatni. Volt benne néhány gondolat a szándékokkal kapcsolatban, de ette a fene, vagyis ő ette... mármint, meg akarta kóstolni ezeket a kis piros dolgokat. Kettőt kapott és kettőt is fogadott el, egyiket be is dobta a szájába és rágni kezdte.
- Arigatō gozaimasu! - köszönte meg szépen, igaz evés közben, az édes volt de ő éhes nem - Mmm... nem vagyok éhes igazából, de finom.
Ha így is kapott néhányat, körbenézett az utcán és mikor bebizonyosodott, hogy senki se figyelt, eltette őket. Közben végre kiderült, hogy nem volt ideát iskola, míg azt mondjuk nem igazán értette, hogy kik is harcoltak kiért... ebben a játékban harcolni kellett, vagy nem? Hát, akkor ő is harcolni fog, egy játék ez, elbírja a kardot és akkor tud vele mást is csinálni. Vajon aki gyilkost öl meg, az is gyilkos? Jó kérdés, mert akkor tényleg igaz lehetett az a história a gyilkos játékról, amit alig egy órája hallott. Na jó, már akkor is elhitte és nem lehetett vele mit kezdeni, mert a valóságban is vannak gyilkosok, meg itt is, de itt van egy kétkezes kard is gyilkolni, amit elbír. Ez némi hatalommal ruházta fel, amivel ő ruházhat meg bárkit vagy bármit, aminek nem sikerül őt legyűrni. Tenyeret bizsergető érzés volt, vagy valami olyasmi.
- Gyakorolni? - billentette meg fejét, de nem tárgyalta meg vele a dolgot.
Helyette szemeit odakapta, ahol Yuichi-san foglalatoskodott, ha jól látta ezúttal az adatlapjával... személyijével?
- Ez nem a karakterlapod, Yuichi-san? - hunyorított rá kérdőn, kis gyerekesen gúnyos hangsúllyal, ugyan nem gonoszkodásnak szánva.
Ő pedig eljátszadozott a karakterlapjával, végigböngészte és ő jó kislány módjára megjegyezte az ott látott adatokat, bár ez talán inkább egy sunyi kislányra vallott. Úgy tűnt, neki kényelmetlen lehetett az álldogálás, mert megkérdezte hogy nem kényelmetlen e neki, s mivel nem emlékezett ilyesmire gondolni, s ezáltal nem is látszódhatott rajta, következett ebből, hogy Yuichi-san számára jelentett kényelmetlenséget az egy helyben tartózkodás.
- Nem is az, én szeretek álldogálni! - tette szóvá gondolatát - De most nem akarok, mert útbaigazítást kértem, tehát inkább mutasd meg nekem a dolgokat!

by **Hayashi Yuichi** Kedd Jún. 11 2013, 12:30

Egy bólintással nyugtáztam, és egy széles mosollyal, rendben formalitásokon túl vagyunk, innentől a megszólítás is könnyedebb lesz, mint az, hogy err.. izé.. fiatalhölgy.. Racchan merengek el a kifejezésen. Lehet ezt kellene használnom, de nyelvem sem áll rá, így voltaképp örülök a nem túl közeli kifejezésnek. Ekiguchi-san játszadozom a névvel jó lesz így, mosolya őszintének tűnt, és kissé felhagyott a védtelen kislány stílusával is sokkal határozottabbnak tűnik és hangja is sokat erősödött, bár még mindig elég halk. Hamarosan oldódni fog, őszintén remélem.
A gyümölcsökből átnyújtottam még további hat szemet.
- Tessék, parancsolj későbbre jó lesz még, azzal én is bekaptam még kettőt. –mosolyom eltorzította kissé a gyümölcs, de talán nem hasonlítottam egy horcsögre.
A környék sokat változott egyre kevesebb npc vett minket körbe, látták rajtunk hogy nem vagyunk potenciális vásárlók és inkább tették, amit tenniük kellett. Az előbbi eladó épp az utcát seperte a boltja előtt, hogy a vendégei ne a mocsokban járkáljanak.
Majd folytattam beszédemmel.
- Igen ez a karakterlapom. – így jársz Yuichi, ha valakit lenézel a kora miatt, rá kell jöjj, bizony itt most te vagy a fiatalabb. Majd hangos nevetésben törtem ki. – Igen, igazad van, ez kicsit sem hasonlít semmiféle személy azonosítóra, ez csak saját hülyeségem volt, hogy annak tartom. Mindenesetre.. másmilyen hasonló dologról nem tudok. Egy két céh tagot láttam, akiknek valami furcsa jel van az életerő csíkjuk felett. Az is lehet még valami ilyen jelzés, a céh logó. Úgyhogy elméletem fenntartom, ez az ami azonosít, hogy nem npc vagyok, hanem ember. – Indikátor is, kezdtem belső harcom vívni, de jókedvem nem gyűrhette le kételyem.
Kijelentésének megörültem, nem igazán szeretek agyhelyben maradni, inkább állandó mozgásban lennék mindig. Főleg ezen a világon. Hmm szeret álldogálni, hisz fiatalabban én sem vetettem meg, de már túl megszoktam az ülő munkát, inkább megszokásból nem szereti a testem ezeket a dolgokat. Fránya munka, itt a bizonyíték, hogy a munka romba dönti az egészséget és elveszítek olyan adottságokat, amik inkább előre vinnének. Az előzőn elgondolkodva, egész határozott lett, vajon álmos lenne, nem hisz reggel van, na sebaj.
- Akkor induljunk is – mondom mosolyogva. Ha nem indulna elsőnek, akkor nógatnám, hogy jöjjön – először nézzünk körbe itt ebben a városrészben. Mi minden van itt - végig sétáltunk a kereskedők mellett és következő utcán lefordultunk balra, ha közben tett fel kérdéseket természetesen válaszolok. Beszélgetést csak némi habozással kezdeményeztem.
- Ekiguchi-san.. te hogyan kerültél ide? És hogyan élted meg az elmúlt pár hónapot? – hosszú kérdéseim sora várakozott nyelvemen, de nem akartam rázúdítani mind. Így lassabban tagoltan kérdeztem ezt, épp csak szám szélén láthatott meg némi mosolyt.
Pár perccel később beértünk egy fogadó mellé. – Ide most betérünk, nézzünk körbe bent milyen hely. Kinyitottam az ajtót, és ha elfogadta magam elé engedtem, ha jelzett hogy menjek előre, akkor én lépek be elsőnek.

by **Ekiguchi Ran** Szer. Jún. 12 2013, 10:58

Kedvesen bólogatott arra, amit Yuichi-san a karakterlapról és az indikátorokról mondott. Ő, aki átböngészte már a kézikönyvet, tudott az alap dolgokról, de nem akart félbeszakítani valakit, aki ilyen lelkesen mélyedt bele a dolgok taglalásába. Nem sietett sehová, nem volt nyakukon az este és jó hallgató volt, valamivel jobb is, mint amilyen mesélő. Végül Yuichi-san kijelentette, végre elérkezett az idő az indulásra, Ran kíváncsi is volt már persze a városra. Bólintott hát megint, s felvette a tempót, mellé húzódott, így lépdelt tovább, csupán egy arasznyit maradva le amolyan idősebbeké az elsőbbség elven.
Az utcán most már több árust is látott, úgy tűnt ebben a városrészben itt gyülekeztek, s néhány játékos is előbújt a tegnap árnyékából. Kiterjedt település volt, hiszen soká bolyongott az imént, s most sem úgy tűnt, hogy hosszú utat tettek meg az utcákon. Ő csak bámészkodott, arra kapva néha tekintetét, merre Yuichi-san mutatott, de szó nem sok hangzott el közöttük, ezt pedig végül a férfi törte meg. Ran azt hitte, hogy már mesélt neki a dologról, de az is lehet hogy elfelejtette említeni, vagy csak obszkur módon.
- Sehogyan! Úgy látszik... nem mondtam még? - válaszolt, s egyben kérdezett is vissza - Már ismerném a várost, ha olyan régen itt lennék... ez azt jelenti tehát, hogy csak másfél órája vagyok itt, de a valóságban sem lehettem, mert nem tegnap volt a születésnapom. Hm... biztos két világ között ragadtam, mint egy animációs film főhőse? Lehet, hogy más dimenzióból jöttem!
Ezen komolyabban is elgondolkodott, furcsa kis elképzelés volt, de ugyanakkor biztosan jó móka lehetett, ha tényleg igaz volt. Kár, hogy ilyesmire nem emlékszik, de sok történet végén volt ez az emlékezetkiesős klisé, ami mondjuk elég unalmas megoldása volt a mesék szálainak.
- Ez egy étterem? - kérdezte elsietve, de mire kimondta már meg is látta a cégért - Á, egy taverna, vagy fogadó! Mint a fantasykben, ugye? De akkor is... én vagyok a fiatalabb. Yuichi-san menj inkább előre te, ismered már az utat egyébként is!
S így is tett, követte a férfit a benti helyiségbe és amint becsukódott mögöttük az ajtó, rögtön szétnézett.

by **Hayashi Yuichi** Szer. Jún. 12 2013, 16:09

Ekiguchi Ran

Jót mosolyogtam kijelentésén és vigyorogva csak annyit szúrtam oda – Lehet. – Szóval nem emlékszik mióta bolyong itt, még mindig a kezdetek utáni napja van. Valahogy nem telt neki az idő, legalábbis nem emlékszik rá, vagy ténylegesen meg sem történt. Lehet tényleg utólagosan csatlakozott? Akkor miért nem jött utánam bátyám? Vagy unokaöcsém. Mindketten szeretnek játszani, és azt hiszem ők, akik megtennének értem mindent, hogy újra lássanak életben. Igazán életben elevenen.
Viszont sok időm nem volt agyalni, ahogyan ő is csendben jött mellettem. Vajon csendes természetű lenne? Sandítottam felé tekintetemmel. Bébiszitterkedés.. ez meg honnan jutott eszembe, hülye, ő egy társ most a kialakuló szituációban segítséget kért, hatalmas szemeivel, és.. meggyőzött, nagyon hamar, így itt vagyunk és segítek neki. Szeretne egy helyet magának ahova visszatérhet bármikor. Vajon ez lesz az?
- Nem-nem – tiltakoztam – kicsit sem ismerem, még ezt a helyet, én is csak elmentem előtte, ahol én lakom nem ebben a negyedben van, de mindenesetre természetes előre megyek – mosolyogtam rá. Illemet tanultam, de minek használom én mindig. Sokkal határozottabbnak tűnnék, ha bizonyos dolgok fölött csak úgy átlépnék. Abba hol az élvezet, így legalább láthatom az apró örömöket mint most a lány szemében igen pont mint a fantasykban gondoltam.
Ahogy beléptem a helyiségbe, következő állapítás futott végig bennem. Elég lerobbant hely amolyan sötét kis fogadónak nevezném. Bent a jobb sarokban három csuklyás/maszkos alak kártyázik, asztalukon ital és némi arany, több ital és kevesebb arany. Körülöttük, minden szétszórva a földön. Valószínűleg a felszerelésük lehet. Egyik sem játékos, mind npc, viszont nem tűntek túl kedves embernek. Hátra fordultam Ekiguchi-san felé és ujjammal jeleztem várjon egy kicsit. Majd tettem még egy lépést befelé ekkor megláttam a tulajdonost a pult mögött. Egy elég kövér, és rossz arcú nő volt. Most komolyan westernfilmbe kerültünk? Jött a hihetetlen és kissé gúnyba maró gondolat.
- Ohayō gozaimasu! – köszöntöttem, bár itt megálltam, tényleg ilyen helyen kérnék szobát egy fiatal lánynak? Idáig még nem fajult a világ, hogy ennyire ne érdekeljen a miben és hogyan léte. Biztos hiányzik az iskolája az iskola társai, valamint még a szülei is esetleg ha volt az iskolából egy fiú társa aki a párja. Szóval nem hagyhatom csak úgy magára egy ilyen helyen. Számomra beazonosíthatatlan dolgokkal volt még tele a helyiség. Nem ez a fogadó kizárt még egyet megnézünk, ebben a városrészben több esélyt nem kapnak, ha az is ilyen lesz elviszem abba a fogadóba ahol vagyok, vagy valami jobb állapotúba, mert igazán az enyém sem egy leány álom. Hátra fordultam, és ha eddig nem surrant be mellettem, hanem megvárt a lány, akkor kezeim vállára tettem és mondtam, komoly arccal hogy ez nagyon nem jó hely és füllentettem érdekében, hogy nincsen szabad szobájuk.
- Nézzük meg a szomszédos éttermet, - mutattam a táblára - és mellette van egy bolt is oda is benézhetnénk, hogy tisztába legyünk az árakkal, mi mennyi - mondtam újra mosollyal az arcomon. Ha cserfesebb volt, mint gondoltam, akkor hátrafordulásomkor senki nem várt mögöttem.

by **Ekiguchi Ran** Szomb. Jún. 15 2013, 10:58

Mint rögvest kiderült, Yuichi-san mégsem ismerte ezt a helyet annyira, egész pontosan soha nem járt még odabent. Az elsőbbséget azért mégsem passzolta át neki, belépett, ám szinte azonnal meg is torpant még az ajtóban, s mintha nézelődni kezdett volna. Sajnos a kilátást így elsőre eltakarta előle, így örökkévalónak tűnő pillanatokon keresztül csak találgathatott, hogy miért viselkedett a férfi így. Talán egy rossz ismerőst pillantott, ő volt a hős és a másik pedig a régi barát, aki régen hátba szúrta és eddig talán még úgy is tudta róla mindenki, hogy halott volt! Ige, a bosszú angyala, a fekete démon, az ősi gonosz! Vagy valami ilyesmi, hát nem volt mulatságos a világ?
Na de, ha nem lehetett látni... kézenfekvővé vált hát, hogy közelebb furakodjon és Yuichi-san oldalába kapaszkodva kikémleljen mellette. Sokat ugyan így sem látott, de a tekintete megakadt egy kövér nőszemélyen a pultnál. Vagyis... ilyet nem is illett mondani, egy jól táplált hölgy volt az, ott a pultnál törölgetve a poharakat, nem ártott volna neki fogyókúrázni sem, bizony! DE nem az ő dolga volt megmondani, s lehetősége sem nyílt volna rá, mert hogy Yuichi-san megfordult és ő pedig a hirtelen mozdulat miatt hátra kényszerült lépni. Nem szerette ha a vállait fogták és rossz híreket közöltek vele, de ezúttal egy idegenvezető volt a ludas, az meg azért más is volt kicsit, s persze mosolygott tovább, mint ha mi sem történt volna.
- Étterem... á, étterem? Igenis, Yuichi-san! - tűnődött, s vágta rá, miközben utána kocogott - És szoktak ebben a játékban lenni különleges események, ajándékokért és ranglistákért is? Erre nem emlékszem, talán végig kellett volna olvasnom a kézikönyvet...
Ekkor már a haját igazgatta, hiszen ejnye, ő volt a lusta és neki kellett szégyenkezve irulnia-pirulnia, ez így volt rendjén a világban, alapszabály!

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Jún. 17 2013, 10:02

Ekiguchi Ran

Megörültem, hogy nem keseredett el. Más kislányok ilyenkor már toporzékolnának hogy beakar menni, de ő nem volt ilyen. És az is igaz olyan kicsi nem is volt már.
- Akkor menjünk is tovább - azzal nekiveselkedtem, de ő lemaradt kissé, tűnődve néztem vissza pirongó arcára, utánam is futott, események.. rá mosolyogtam, már tudom mire gondol. - Igen vannak, találkoztam már velük, az egyik pont egy torna volt, de onnan hamar kiestem. Nem nekem való még az ilyesmi - válaszoltam, vidáman, és szégyenkezve. - Viszont te Ekiguchi-san, te is megálltad volna a helyed ott. A főtéren a küldetés táblán szoktak lógni az esemény felhívások is. Jutalmazás.. - tűnődtem el, hisz ő még abban a korban van amikor reménykedik az ember a jutalomban és szeretné is megkapni - .. van és busás jutalmak járnak érte. Jó magam egy száz aranyat kerestem azzal, hogy kiálltam két küzdelemben. És alulmaradtam. - most biztosan minden példakép reményem elveszett a szemében. Bár nem is baj, ne én legyek a példaképe, mosolyodtam el a gondolatra. - Elfordultam tőle, hogy folytassuk utunk, de még egy mondatot elengedtem. - Úgy hívták ezt az eseményt, hogy a Pengék Tánca. Talán még most is tart.
Ha felfigyelt szavaimra, természetesen elindulhatunk az aréna felé megnézni egy-két csatát. Ha nem figyelt fel rá, beértünk időközben az étteremhez, végig mutattam, mindent, és itt jön a lényeg.
- Amit itt elköltesz aranyat az nem sok, és ha naponta kimész az erdőbe, vagy mezőségre mobokat ölni, abból könnyedén visszaszerzed az ennivalód és alvásod árát. - lehet kicsit sok információ ez így egyben, de nem tűnik, kicsit sem buta lánynak. Vajon ő jó tanuló volt iskolájában? Olyan, kissé mint akit piszkálni szoktak, eredményeiért vagy testi adottságiért, esetleg halk hangjáért.

by **Ekiguchi Ran** Kedd Jún. 18 2013, 15:04

Hayashi Yuichi

Amikor utolérte, lefékezett és felvette vele a gyalogtempót. Tehát voltak események itt is, sőt, néhány már le is folyt... tényleg egyre inkább bizonyságot nyert az ő kis időkiesése-időutazása, vagy akármi is volt ez az egész. Az némiképpen furcsa elképzelés volt, hogy ő, a valamivel már tapasztaltabb játékos, ki veszített, most arra a következtetésre jutott, hogy Ran számára nem nagyon jelentett volna problémát egy ilyen event. Gyanakvóan ráhunyorított, ez vajon valamiféle bók lehetett inkább? Nahát, lehet, márpedig az akkor nem lehetett nagyon őszinte, óh, a dolgok már csak így működhettek itt is.
Mindenesetre, az megint csak furcsa volt, hogy a veszteseknek annyi pénz járt, mert hát, ha nem a jutalomért kellett győzni, akkor miért? Így az ember csak elmegy oda és már biztosan kap valamit érte, de ott pedig hol volt az egészben a játék? Így inkább egy ingyenkonyhához hasonlított, főleg, ha összeeresztették az éttermi és bolti kínálattal: potyán szerzett pénzen vásárolni... ez annyira azért rossz sem lehetett, persze. Potyázók, tolvajok, sodródók... ezek is művészetek voltak a maguk keretein belül, érteni kellett hozzájuk, kihasználni az adódó lehetőségeket, reálpolitika, mi más?
Ran viszont nem szólt a hallottakra semmit, bólintott néha, jelezvén, hogy csupa fül volt, csak csupa szem nem. Volt így is bőven látnivaló, szinte minden dolog, ha már nem igazán járta még meg ezeket az utcákat, jobb volt odafigyelni. Aztán betértek az étterembe, ő felkapta fejét, Yuichi-san pedig erről is mesélni kezdett. Érdekes, vissza is jött máris az eddig csak gondolatban felvetett dolog, avagy a pénzszerzés. Mondjuk, egy játékban mi lehetett egyszerűbb a mob farmerek életénél?
- De ilyen dolgokat szedni is lehet, nem? - célzott a kapott gyümölcsökre - És akkor aludni is lehet valahol ingyen... vagy azt csak ilyen helyeken?

by Ajánlott tartalom