Re: Északi rész

by **Tachibana Makoto** Szomb. Márc. 21 2015, 17:50

Elmosolyodtam. Ez a válasz... kifejezetten jellemző volt rá. Különc volt, minden kétséget kizáróan. Más igényei voltak, mint egy hozzá hasonló lánynak, más társaságot keresett. Nem vágyott arra a jellegű pletykálkodós fecsegésre, amire a tinilányok az ő korában. De ez igazából nem azért volt, mert ő arra a döntésre jutott, hogy nincs rá szüksége. Csupán ezt szokta meg. Talán még nem is volt olyan barátnője, akire én céloztam, és ezért nem is ismeri azokat az előnyöket, amelyek ezzel járhatnak.
- Nos, én amondó vagyok, hogy legalább próbáld meg, és ha tényleg nem a te kávéházad, hát üsse kavics :] Érdemes új dolgokat kipróbálni, hogy szélesítsék a látóköröd, és ki tudja, egyik-másik még talán tetszene is - fejeztem ki a véleményem, természetesen a feltételezésemre alapozva, de ismerve őt, azt hiszem nem tévedhettem itt súlyosat. Nem járt emberek közé, nem egy szociális alkat. Pedig tud kifejezetten nyitott és érdeklődő lenni, ezért is ösztökéltem rá, hogy ne zárkózzon el a "barátnők szerzésétől", hátha jobban érzi majd magát.
A kérdése pedig nem ért váratlanul. Legalábbis a kérdés ténye, a tartalmával nem is foglalkoztam. Tudtam, hogy bizonytalansággal fog reagálni, hiszen már a tekintetéből is látni lehetett, hogy zavart volt. Azonban ez jó dolog volt. Más talán azt mondaná, hogy ha bizonytalan, akkor nincs még kész rá, én viszont úgy véltem, hogy ez csak segíteni fog neki felelős döntést hozni. Felelősség... furcsa szó ez jelen esetben, hiszen nem járt különösebb kötelezettséggel ez a tett, csupán jelzésértékű volt. Köztünk viszont olyan kötelék állt fenn, ami minden, csak nem jelzésértékű. És én úgy gondoltam, hogy megérett a kapcsolatunk a következő szintre, erre a jelképes házasságra. Bizonyos voltam benne, hogy ott mocorgott a fejében egy határozott igen, hiszen ahogy elállt a lélegzete, az tankönyvbe illő mutatvány is lehetett volna. És ezért is léptem ezt most meg, mert tudtam, hogy igent akar mondani.
- Az attól függ, hogy a véleményemre vagy kíváncsi, vagy az idealizált családképemre :] De... azt hiszem számomra... a feltétel nélküli kölcsönös törődést és szeretetet jelenti. Volt apám, anyám, és két másik testvérem... de az igazi családomat a húgom és... te jelented - válaszoltam végül komolyan, kisebb-nagyobb megtorpanásokkal, hiszen ezt nekem is át kellett gondolnom. Elvégre itt most valóban nekem kellett felelnem. Nem egy maszknak, nem egy szerepnek, és még csak nem is annak a férfinak, akivé évekkel ezelőtt váltam. És egy ilyen választ nem volt szabadott elsietni.

by **Szophie** Vas. Márc. 22 2015, 01:00

Voltaképp egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel. Mérföldekre álltunk a logikától, vagy a megalapozott tervektől, döntésektől, vagy akármilyen reális dologtól. Még csak a gondolataimban sem merült fel a házasság. Már bátorkodtam elképzelni az örökkön-örökkét, de azt is csak nagy titokban. De úgy konkrétan.. ezt? Nem, még csak gondolni sem gondoltam rá. Főleg nem itt és most egy ilyen helyzetben. Talán a világtörténelemben először.. Legalább lesz mit beleírni a históriás könyvekbe, ha majd rólam fognak szólni azok. Érdekes lesz. És úgy tűnik, nem csak én teszem a történetem érdekessé.
Egy másik szempontból viszont pont valami ilyesmire számíthattam tőle. Már ha abból indulok ki, mennyire gyorsan is haladtunk az elején. Pikk-pakk, birkózás, Frieben, szeretlek, és kész. Nekem meg még fél év kellett, hogy eljussak ugyanarra a meggyőződési szintre, és kimondjam azt a szót. Neki másfél év kellett, hogy megkérje a kezem. Nos, talán majd három év múlva fel is fogom a helyzetet...
Valahol úgy éreztem, így van ez jól. Ez jött, ez adta magát, a maga természetes ütemében, és ha most, hát most. Ha máshogy lett volna, az nem is lenne igazán Makotos. Csak nyuszim lehet ilyen kis lüke.
A Hold fénye igazán csodálatosan tört meg a vízen. Azt nézegettem, miközben gondolkoztam csendesen. Egyáltalán egy kicsikét sem engedett a rossz érzés bennem, amivel idejöttem. Na jó, talán egy picit. De ott volt még tagadhatatlanul. Viszont most már nem volt egyedül, sok-sok más érzés is kavargott mellette. Jó érzések.. Egyáltalán.. Érzések! Ez pedig már önmagában is különös volt, ha a játék előtti életemet vesszük alapul.
- Szerintem én.. Nem tudok feltétel nélkül szeretni.. - mondtam kicsit elnyújtva, nyafogósan ki a szavakat. Aztán hirtelen elmosolyodtam.
- Viszont ez a három nap rémes volt. Elvonási tüneteid vannak, én látom. Szerintem meg kellene háromszorozni a dózist. Azt mondják az halálos. Uhmm, szerintem meg akarlak ölni a csókommal. - hadartam végig, majd gyorsan odahajoltam, és igyekeztem beváltani a mondottakat, hevesen kicsókolni belőle minden szuszt, miközben az ölébe másztam. Persze ez azt jelentette, hogy én is halál közeli állapotba kerültem a levegő hiányától rövidesen. Így hát könyörtelenül megszakítottam a csókot, miközben bal kezemet az ő nagy tenyerére kulcsoltam, jobbal pedig elfogadtam a felkérést.
- Szóval.. Hárpia feleség vagyok, aki szeretne a férjével összeköltözni. És ha csak egy picit is kevésbé szeretsz holnap, tíz vagy ötven év múlva, ki foglak végeztetni. Ezzel együtt elfogadod, hogy mindenben társam leszel, és viseled majd velem a következményeket. És mindent megteszel, hogy újra legyen családom.. - végül újra közel hajoltam, a vállára fektettem a fejem, majd úgy suttogtam:
- Rémségesen szeretlek.
- De pici időre is szükségem van.. Addig kitalálhatod, hol lakjunk. Bár nekem ez a hely is szimpatikus. - folytattam a csiripelést. Hangom csöppnyit fölszabadult volt, de még mindig mézes tejre éhes. Bár egyelőre elteltem a nyuszim szusszal.
Tényleg nagyon imádom csókolni, érinteni, szeretni. Jobb kezemmel a hasát kezdtem cirógatni finoman. Annyira puha a bőre, finom az illata. Hiányom volt az érintésekből már. És végre úgy ölelhettem, ahogy a terembe bekukkantásom óta akartam, amikor először megpillantottam.
- Ésés.. Mesélni szeretnék valamit. Bár még sosem kérdeztem rá az indikátorodra. Talán kezdd te a mesét.. - végül kuncogva felnevettem. - Képzeld el, hogy az öreg és ráncos én traktál majd ilyesmivel. Talán addigra fel is fogom, hogy a feleséged vagyok.. ühhm.. Egyébként.. Igen. - mondtam ki a nagy szót. Bár már rég el is felejtette talán a kérdést, és a rendszer is már feleségként könyvelt el, a válasz eddig elmaradt. És most én akkor.. Hogy is van ez Japánban? Az első név.. Előre kerül, és akkor..
- Tachibana Szophie? Tachibanané Szophie Iryana? Iryana Szophie..?! - próbálgattam a neveket. Vajon hogyan kell ezt? Suspect

by **Tachibana Makoto** Kedd Márc. 24 2015, 20:46

Sok mindenre számítottam, de bevallom, erre csak a legmerészebb... nos, "álmomban" mertem csak gondolni. Amilyen állapotban volt, nem gondoltam volna, hogy ma még meg fog ölelni, azt pedig különösen nem, hogy meg is fog csókolni, önszántából. Az pedig, hogy ilyen hevesen és szenvedélyesen, teljesen elképzelhetetlen volt. És mégis... megtörtént. Mi több, ilyen édes és puha csókot talán még sosem adott. Bár az is lehet, hogy csak az elvonási tünetek miatt éreztem így. Hiszen volt olyanom. Szophie el sem tudja képzelni, mennyi önuralmat kívánt tőlem, hogy ne csókoljam és öleljem ki belőle a lelket is abban a pillanatban, ahogy megláttam. És még most sem lehetett, vissza kellett fognom magamat, hogy ne tépjem le róla az összes ruhát, annyira kívántam őt. Minden erőmre szükségem volt, hogy a kezeim a hátán maradjanak, és egyszerűen csak magamhoz öleljem és viszonozzam a csókját. Viszont így is, úgy is boldog voltam, és tulajdonképpen nem is érdekelt, hogy miért fordult ilyen nagyot a világ a lányban. Tisztában voltam vele, hogy most csupán engedett a vágyainak, hiszen hallottam a hangtalan könyörgését, sóvárgását az érintésem után. Csak azt nem tudtam, végül mi törte át a gátat, ami eddig távol tartotta őt tőlem...
- Megígérem, kedvesem :] - feleltem, kicsit még kipirulva, kicsit még lihegve. Lejjebb sodródott a kezem, finoman cirógattam a lány derekát, miközben boldog mosollyal fürkésztem a tekintetét, immár, és végre közvetlen közelről.
- Én is szeretlek - erősítettem meg, amit már ő is tud. Cserébe azért, hogy elmondta, amit már amúgy is tudtam. De ennek nem is ez volt a lényege. Ezt szavak nélkül is tudjuk. Csak jól esett kimondani.
- Rendben van, ha időre van szükséged, megkapod - tettem hozzá. Bevallom, kicsit elvesztem. Elvesztem benne. Nem vágytam a beszélgetésre, teljesen elégedett voltam azzal, hogy a fülembe suttog csilingelő hangján, és érzem a bőre puhaságát, a haja édes illatát. Távolinak tűnhetett a hangom.
- Nem szükséges nevet változtatnod. Azt csak akkor írják elő a törvények, ha mindkét fél japán :] - próbáltam megkapaszkodni, és elkapni a beszélgetés fonalát. Mert ő beszélgetni szeretett volna, én pedig eleget szerettem volna tenni a kívánalmának - És szerintem a Szophie Iryana szebb, mint bármelyik másik változat - tettem hozzá.
- Nekem kockázatos egy helyen maradnom huzamosabb ideig. Most is három külön helyen húzom meg magam, véletlenszerűen váltva őket. Szóval fogunk itt is lakni, meg máshol is :] Ha hajlandó vagy követni engem... vagy röghöz kötsz? :] - kérdeztem vidáman, önfeledten. Azonban még mindig nem ment igazán a koncentráció. Úgy nem, hogy itt volt előttem, csuromvizesen, a karjaim között.
- Én amit mesélni kívánok, azt nem érdemes szavak formájába önteni. Azt meghagyom neked, amíg az én mesém tart - közöltem végül, és megcsókoltam Szophiet. Egy rövid csókot loptam tőle, amíg végleg ledöntöttem az engem fogva tartó béklyókat. Hamar áttértem a nyakára, kezeim pedig a combját simogatták immár, a szoknyája alá túrva. Nászéjszakát kell tartanunk, vagy mi :]

by **Szophie** Szer. Márc. 25 2015, 01:29

Félreértés ne essék, semmi nem változott belül. Ugyanúgy nehezteltem, ugyanúgy képtelen voltam megbocsájtani az egészet, és ugyanannyira fájt a dolog, mint mondjuk három nappal ezelőtt.
Az egész cselekmény csupán a szokásos érthetetlen és logikátlan viselkedés egyik esete volt. Igazság szerint csak egy Szophie fajta heves váltás egy egyszerű gondolatmenet hatására.
Persze ott volt az is, hogy minden sérelmem ellenére egyszerűen muszáj volt belé kapaszkodnom. Rá kellett jönnöm, hogy nélküle.. nincs semmi. Olyan értelemben semmi, hogy még a rossz gondolatok sincsenek. Sem problémák, sem bajok, vagy legalábbis csak ilyen aprócseprők, amikkel kevésbé érdemes foglalkozni. Valahol jó ez.. Ha mondjuk meghalna.. jó lenne ez. De annyira nehéz visszaevickélni ebbe az állapotba, amikor él és lélegzik, és itt van. Ha csak a lába nyomát szerethetem, hát legyen az. Nem érdekel. Lesüllyedek, meghunyászkodok, eldobom a becsületem.. Na jó, ez nem ilyen egyszerű azért.. De nincs is ilyesmiről szó, hiszen.. Hiszen ő is szeret. Most már elhiszem. Mert egy család akar lenni velem, egy család vagyunk.
Azok a mondatok pedig.. Egészen behódoltnak tűntek. Máris ennyire házisárkány vagyok?
- De én szeretném a nevedet viselni! Hisz összetartozunk..
- Akkor növeljük a kockázatot, méghozzá duplán.. Kísértsük a sorsot egy picit.. Engem egy ideje követnek.. Bár nem folyamatosan és nem vészesen. Azt hiszem, nem én vagyok a célpont, hanem valaki, akinek fontos vagyok.. Zura tippelek, hisz ő még mondta is, hogy lehetséges ilyen.. Ettől függetlenül a peteket nem költöztethetjük át sűrűn. És most még egy halam is lett. Shukaku ajándékozta nekem, mielőtt idejöttem. Mondjuk Némó elúszkálhatna akár itt is. Falat terráriuma is megfér kis helyen, habár ő mindig kimászik. Brumi és Vezér viszont elég nagyok. A peteknek külön szoba és külön fürdőszoba is kell..
- Sokan élnek velem. - tártam szét a kezem amolyan bocsánatkérően.
- De kereshetünk valami mókás ám eldugott helyet. És akkor a céhben megtartanám a szobámat azért, vendégek fogadására. Uhhmm, bár nem sokan szoktak járni hozzám. Csak a céhtagok néha benéznek, ha már kéznél vagyok. Szóval az sem fontos..
- Tehát egy szoba nekem, egy neked, egy a peteknek, kettő fürdő, meg egy konyha az igényem. De azért egy nappali is jó lenne.. - persze tudom, ez így nem olcsó.. - Van némi pénzem. - ajánlottam fel. Bár hogy Aincradban egy esetleges építkezés mennyibe kerül, arról fogalmam sem volt.
- Bár viccesebb lenne engedélyt kérni, hogy lakj a céhházban velem. - kuncogtam aztán. Picit belelovaltam magam az összeköltözős témába időközben, és már tapétákat kezdtem keresgélni fejben az új szobám falára..
Ellenkezni akartam. Szeretném, ha elmesélné. De hát.. elhallgattatott egy csókkal, ami ellen nem sokat tudtam tenni. Vagyis.. nem akartam. Még biztosan érződött a számban a mézes tej édeskés íze, amit az elmúlt napokban ittam.
A következő pillanatokban kellemesen felsóhajtottam ugyan, sőt, a nyakam érintésére fel is nyögtem halkan, de végül elhúzódtam tőle. Nem. Ha annyi más igen, akkor legalább én nem. Meg persze a képességeim sem megfelelőek. És ezért utáltam és szégyelltem magam.
- Én mégis szeretném, ha szavakba öntenéd. - sóhajtottam mélyet. - De akkor kezdem én. Bár nem tudom, mennyire volt nyílt titok előtted, ez a zöld indikátor becsapós. Bár én nem is tudom semmire fogni.. El is fogok ez miatt kárhozni. Parancsot adtam ki fenyítésekre, kínzásokra, és.. gyilkosságra. - vallottam be, a szám szélébe harapva. Féltem tőle, hogy mit fog szólni ehhez. Mármint, vörös indikátor ide vagy oda, azt ezernyi okból szerezhette. Én viszont valójában gyilkos vagyok, a kinti világban. Még ha nem is közvetlenül.. És eddigi életemben most először mondtam ki nyíltan ezt a tényt. Öltem. Haszonból.. Meg a saját életem védelmében. De nem egy ember lelke szárad a lelkemen.
Na és a Táncos küldetés, amikor körülöttem csak úgy haltak az emberek.. Báránybőrbe bújtatott farkas. Tökéletesen igaz. De már a felesége vagyok, nem tud visszalépni. És.. szerintem úgyis tudta. Vagy sejtette. Ő átlát rajtam.

by **Tachibana Makoto** Pént. Márc. 27 2015, 20:49

- Ahogy gondolod :] Tachibana Szophie, hmm... - mondtam ki hangosan én is, ízlelgetve ezt a nevet. Sokan azt mondanák, hogy megmelengeti a szívüket, ha valami ilyesmit hallanának, engem azonban nem mozgatott meg. Hiszen nem azért tartozunk össze, mert ugyanúgy kezdődik a nevünk, és nekem tökéletesen megfelel az is, ha csak mi ketten tudunk arról, ami minket összeköt. Mi több, ez még talán szimpatikusabb is, hiszen a mi kis közös titkunk lenne... De persze az ő neve, ha meg szeretné változtatni, nem fogok beleszólni.
- Nos, majd meglátom, mit találok. Azonban egy szobával többet kérsz a kelleténél :] - utaltam arra, hogy neki és nekem egy szobában kellene élnünk. Azért összeköltözés az összeköltözés, hogy ne válasszon el minket több fal. Még az egy is több már a kelleténél. Azonban egyelőre nem gondolkodtam rajta, hogy mit kezdjek a kívánságaival. Lesz még rá időm, nem kellett most rögtön megoldást találnom. Csak az dőlt el, hogy röghöz leszünk kötve. Izgalmas lesz :] Ahogy az is izgalmas, amit most tettem. Nem hagytam elhúzódni, átkaroltam és magamhoz húztam.
- Szóval... önző férj vagyok, aki mindig meg szeretné kapni a feleségét, amikor megkívánja. Elfogadod, hogy rendszeresen örömet okozok neked, és viseled a következményeket. És mindent megteszel, hogy gyakoroljunk arra az időre, amikor már bővíthetjük a családunk :] - vigyorogtam rá, az ő analógiájára felépítve most a szavaimat, majd folytattam a lány kényeztetését csókokkal, simogatással, szép lassan félretolva a ruháit, amíg ő mesélt nekem.
- Vannak olyan emberek, akik nem érdemlik meg, hogy ebben a világban éljenek. Az ítéletet pedig mindig olyan fogja kimondani, mint te, vagy én - súgtam a fülébe, majd az ajkaim közé is csíptem a cimpáját és megcsócsáltam - Ha hatalmad van, akkor ne félj kihasználni, máskülönben elvesztegetnéd. Aki pedig elvesztegeti a hatalmát, az végső soron nem érdemli meg - tettem hozzá, és példát is statuáltam rögtön. Hiszen nekem is volt hatalmam Szophie felett. Érzelmeket és izgalmat tudtam kiváltani belőle puszta érintéssel :]

by **Szophie** Vas. Márc. 29 2015, 18:09

- Nem, igazából még lehet, eggyel több is kellene.. És Brumit meg Vezért külön raknánk úgy.. Olyan szűkösnek érzem a két nagy állatkát egy helyen. - folytattam a csevejt a leendő lakhelyünkről zavartalanul.
Ez már nem önzőség. Ha csak te okozol nekem örömet. Akkor lenne, ha neked okozna.. De mivel ez nem megy, így nem az. És csak akkor lenne ez helyes, ha mindkettőnknek örömet okozna, de sajnos ez sem lehetséges, így az egésznek semmi értelme. Olyat pedig miért fogadnék el? Nem. Ha ilyen örömöt szeretnék, majd keresek valakit.. Meg te is. Majdnem kimondtam ezt így. Szívesen megtettem volna. De az utolsó mondat miatt csak pislogásra futotta. Bő-ví..-teni. Ez így kimondva.. Nem is tudom. Érdekes? Félelmetes? Mindenképpen. Még azt sem igazán tudtam, milyen érzéseket is kellene kiváltania belőlem a gondolatnak. Valahol tudtam, hogy ez jó dolog, nagyon jó. Valahol örültem. De ennél sokkal erősebb volt a rettenet, ami ki is ült az arcomra. Mehh, ez női szemszögből egyáltalán nem ilyen egyszerű. Jó, nem is azt mondta, hogy most. De az emberek a haláltól is félnek már tíz évvel előre is. Meg.. Képzeljetek el engem egy gyerekkel. Rám mosolyog, rámosolygok, és elkezd sírni. Aztán felveszem, és.. jobb esetben nem ejtem el...., hanem együtt esünk orra. Meg olyan piszkos.. Persze a kakira és pisire van szobalány. De ezek hányni is szoktak. Mindenfelé. Meg nyáladzani és köpködni. És bele sem merek gondolni, hogyan kell etetni. Már ha egyáltalán az ember lánya túléli magát a szülést. Ez nem nekem való.. Egy tojás mennyivel egyszerűbb lenne.
- Örökbefogadáson gondolkodtál már? - kérdeztem meg hirtelen kissé sápadtan. Jó, talán én sem gondoltam komolyan a dolgot. Mondjuk egy olyan 4 éves körüli gyerekkel szerintem már jól kijönnék.
- De nem is aranyos a fehérneműm! - fogtam le a kezét, és fújtam fel az arcom puffogva. -Uhhm.. és ha én nem kaphatok meg mindent, akkor te sem! - próbáltam meg elhúzódni. Mérges voltam. Főleg, mert ha így folytatja, megint odavész minden elhatározásom. Senki ne gondolja, hogy olyan egyszerű neki nemet mondani. Mármint, ilyen szempontból én egyébként is jobban éheztetve voltam. Pedig amióta bevezetett ebbe az egészbe - még ha magamnak sem mertem bevallani -, sűrűn korgott a gyomrom utána. De neki ezt aztán pláne nem kell tudnia.
- Ha annyira halaszthatatlan, akkor írhatok üzenetet Suzume-nyanak. - ajánlottam fel végül egyfajta megoldási javaslatnak. Bár csak remélni tudom, hogy a lány rá is ér.
Viszont a hozzáállása az egészhez.. legalább tetszett. Nagyon. Bár nem is értem, miért számítottam tőle kevesebbre.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Márc. 30 2015, 21:16

- Nos, akkor örömmel feláldozom a szobám valamelyik peted kedvéért és átköltözöm a tiédbe :] - mondtam ki nyíltan is, amire gondoltam. Kicsit azért is, hogy megzavarjam, mert majdnem biztos voltam benne, hogy ez megtöri a lendületét. Tulajdonképpen mióta a közös lakásunkról volt szó, belőle ömlött a szó, és bár hallott engem, nem gondolkozott a szavaimon, csak mondta a magáét. Aranyos volt így, szerettem, amikor lelkesedett valamiért, és ilyen nagy beleéléssel tervezgetett. De akkor is aranyos, amikor zavarba jön. Igazából mindig, mindenkor aranyos :]
- Gondolkodjak rajta? :] - kérdeztem vissza. Persze a reakciója nyilvánvaló volt és tipikus. De ha már ott rugdalózna a hasában a baba, akkor teljesen másképp gondolkodna. Nem mintha én mostanra terveztem volna, igazság szerint még abban is kételkedek, hogy időben ki fogunk innen jutni ehhez, és akkor tényleg csak az örökbefogadás fog maradni. De miért is gondolkodom én most ezen? Miért nem élvezem a kedvesem... a feleségem társaságát inkább? Vagy éppen a bájait, ha már azzal kezdtem el foglalkozni :]
- Nem érdekel :] - jelentettem ki. Pedig egyébként mondtam neki, hogy húzzon csinos fehérneműt. Ezek szerint nem hallgatott rám, de annyi baj legyen :] Most tényleg nem számított semmi, csak az, hogy együtt legyünk és méltó módon ünnepeljük meg ezt a kurta-furcsa házasságkötést. Itt nincs ceremónia, nincs gyűrű, itt csak egy közönséges gombnyomás létezik. Ugyanolyan leegyszerűsített kicsúfolása a valóságnak, mint bármi más játékmechanikánál.
- Én most téged kívánlak, Szophie. Százszor jobban élvezem veled, mint vele :] Hiába kicsik a melleid... - simítottam végig az említett dombokon, melyeket már ki is szabadítottam a ruhák fogságából - ...hiába vagy még tapasztalatlan... - folytattam, miközben kezem felsiklott a nyakán, és megsimította ajkait - ...egyetlen nő sem tud annyira felizgatni, mint te. Hiszen te vagy a legnagyobb kincsem. Téged szeretlek :] - fejeztem be, újra belecsókolva a lány nyakába.
- Ma nem mondhatsz nemet :] - jelentettem ki, és hogy nyomatékosítsam, az eddigi tapasztalataimra építve teste legérzékenyebb pontjaival folytattam a kényeztetést.

by **Szophie** Csüt. Ápr. 02 2015, 00:12

Habár sosem voltam a takarékosságra szorulva azelőtt, a sao ideje óta nekem is el kellett gondolkodnom néha az árakon, és a vásárlás lehetőségén. Persze azóta itt is nagyobbacska összeget halmoztam fel, amiből már vidáman el lehet éldegélni, még úgy is, hogy közben egy besúgót fizetek, és napi szinten cukrászdában habzsolok. Mégis nagyjából fel tudtam mérni az árarányokat, elég jól értettem ehhez, és nagyjából el tudtam képzelni, hogy mennyibe kerülhet egy ház. Egy teljesen és totálisan saját kis kuckó. Főleg az igényeimhez igazítva. És ez bizony még a sao-ban sem olcsó dolog. Még az én rengeteg aranyam is megsínyli. Így tehát a takarékosságot jónak tartottam, habár még újszerű volt számomra, hogy szobákon kellett spórolnom. A Londoni házunkban nem is ismertem az összes folyosót és szobát, volt a házunknak olyan szeglete, ahol nem is jártam soha.
De ez most egy másik helyzet volt. És ha spórolás, akkor spórolás, beleegyeztem az ötletbe. Nem szabadott csak úgy pocsékolnunk az aranytartalékainkat.
- Ez egy jó ötlet! Mondjuk a szobádban lakhat Vezér, neki úgy sincsenek nagy igényei. És akkor majd.. Ühhm.. Ha úgy van, akkor ki bírok pár napot úgy, ha cseréltek, és ő alszik nálam. Vagy akár őt átpaterolhatom Brumihoz. És így biztosítva van a magány is, ha szükséges. - mindenki szeret néha egyedül lenni. És nem feltétlenül jó a szabadban kóricálni magányosan. Sokkal jobb a szobában elnyúlni egy fotelben az ablak alatt. Meg a konyhapadló kövén is megteheti az ember ugyanezt.. Bár az korántsem kellemes, sőt, kifejezetten rémes. Fájdalom nélkül is megsínylették a tagjaim.
Minden előzetes félelmem ellenére nemet intettem a fejemmel. Azért mégsem.. De inkább hagyjuk is a témát még egy ideig. Bár inkább ezzel foglalkoztam volna, mint az utána következővel, ami mondjuk egyenesen vezetett ebből. Habár volt egy kis előnye is a dolognak, persze csak azzal együtt, hogy előtte lejátszottuk a frázisokat szép nyugisan. A totális összeomlástól kezdve lassacskán újraépült bennem az érzés.. Talán tényleg szeret. Talán már el merem hinni. Bár igazán sosem tudtam. És amikor végre megerősödött volna bennem a dolog, elrontódott az egész. Most pedig építgethettük fel szépen elölről. Bár talán.. annyira nem is a semmiből. Vagy picit nagyobb lépésekben haladtunk a béka feneke alól. Nem tudom. Végül is vannak dolgok, amiket nem lehetett lerombolni.
A ruháim lassan merültek alá a vízben. Én pedig már megint nem tudtam nemet mondani. Vele szemben annyira gyenge vagyok. Irányít. Remegő kézzel végigkarmoltam a vállán, és megadtam magam. Az ellenkezés lehetetlen. Itt mindig az lesz, amit ő akar. Addig teszi és mondja, ameddig úgy nem lesz. Majd.. Ellenállok. Majd legközelebb..

by **Kurokawa Yuuki** Pént. Május 01 2015, 19:17

Shukaku*

A győzelem egyik alapfeltétele a harcban a megfelelő felszerelések beszerzése és karbantartása ami majdnem olyan fontos szereppel bír mint maguk az eszközök megfelelő használata. Ez az egyik első lecke amit megtanítottak nekem és igyekszem is tartani magam hozzá. De ez nagyon nehéz feladat hisz a különféle érceket nagyon nehéz beszerezni, főleg hogy nem is értek a bányászáshoz és ugyan én mindent megteszek még így is sok gondot okoz. Ellenben a senpai megtanított horgászni így már legalább ezt a tudást felhasználna jó kiscserkész módjára gyűjthetem a jelvényeket és ebből vehetek magamnak mindent amire csak szükségem van. Na és nekem sok mindenre lesz szükségem, még egy szép kis listát is összeírtam milyen alapanyagok kellenek, mihez és mennyi. Na meg azt is felirkáltam miket is kell csinálnom a jelvényekért. Nagyon-nagyon sok dolgom lesz és egyedül nagyon is hosszú ideig tartana így hát megkértem azt aki a legjobban ért ehhez.

Szia!
Ráérsz nekem segíteni jelvényeket gyűjteni? Tudom biztos nagyon elfoglalt vagy így nem haragszom meg ha esetleg még sem, de a te tapasztalatod nagyon jól jönne most. A kezdetek városa északi részénél lévő nagy kútnál várlak majd.
Előre is köszönöm.
Tisztelettel! Yuuki
.

Kétszer is átolvastam a levelet mielőtt még útnak indítottam volna a denevérsólymot és ezek után már nem is maradt hátra mint, hogy én is összeszedjem magam és elinduljak. Pecabot… megvan! Háló… megvan! Csalifalatok horgászatra és vadászatra… megvan! Minden megvan így le is telepedtem a kúthoz és már lógattam is bele az úszót a kútba. Páran néztek egy picit de nem nagyon számít. Amúgy is büszke voltam magamra mert ezúttal teljesen egyedül tűztem fel a csalit…

by **Shukaku** Pént. Május 01 2015, 19:38

A denevérsólyom sikeresen meg is érkezett Shuhoz. Mondjuk nagy kérdés, hogy ugye a faj a denevérsólyom, akik az üzeneteket viszik, akkor van-e külön mindenki sólymának neve. Ugye olyanra gondolok, hogy Harry Potter baglyának is az volt a neve, hogy Hedwig, tehát talán Yuuki is adott külön nevet a levélküldőjének. Jajj, egyébként azt tudtátok, hogy elég nagy kavar van szegény Hedwig körül? A névből ugye sejthetjük, hogy tojó, viszont a filmekben végig hím baglyok alakították, mert nekik fehérebb a tolluk. Mindig csak a divat. Szóval ezen elgondolkodva Shu odáig jutott, hogy már azt találgatta, minek kellene elneveznie a saját denevérsólymát. Ő is valami mitológiai nevet akart adni neki, ha már denevérsólyom, de valami különlegeset, nem pedig japánt. Az Avalon például nagyon szép, bár fogalma sem volt arról, hogy ezt melyik könyvben olvasta és egyáltalán mit jelent… de szépen hangzott. Most, hogy ez megvolt, már lehetett is küldeni Avalont a válaszüzenettel. Azért milyen gáz lett volna, hogy úgy indítja útjára, hogy szegénykének még neve sincs? Szóval Avalon a következő üzenetet szállította vissza Yuukinak:

Kód:: Hali! Igen, eléggé elfoglaltak vagyunk, de már csak fél óráig. Utána már indulunk is a kúthoz, és segítünk. Nyugodtan pecázz addig, kezd el a teljesítményeket, és ha elindulsz a kövi szintre, akkor szólj, és oda megyünk. Üdv: Shu és Timidus

És már röppent is. A legszebb az volt az egészben, hogy egyetlen senpai nem volt a levélben, szóval Shu hihette, hogy végre barátként tekint rá a másik, nem pedig valami tévedhetetlen vezetőként. Az azért túl nagy teher lett volna. Visszatért a rajzolgatáshoz, és fél óra alatt Timidus is elég megfigyelést tett az Arénában, szóval teleportáltak is a Kezdetek városába, és nemsokára meg is látták az említett kutat, és a kardforgatót...

by **Kurokawa Yuuki** Szomb. Május 02 2015, 17:00

Jó időnk volt így még az is kedvezett a nagy tervemnek és reméltem is, hogy nem kell szakadó esőben végig szenvednem a napot. Ám hiába a szép idő és az ennek köszönhetően megnövekedett forgalom az utcákon a horgászat még mindig, nagyon, nagyon, nagyon unalmas! Pedig már legalább hét vagy akár nyolc perc is eltelhetett, hogy nem volt semmi kapásom pedig én mindent bele adok. Szerencsére a senpai viszonylag hamar válaszolt és segíteni is fog így legalább unatkozni nem fogok, és talán fel is gyorsulhatnak az események. Biztosan a senpainak megvan a maga módszere, hogy minél eredményesebben halásszunk. Időről időre bele kukkantottam a kútba. Kicsit nehezemre esett elhinni, hogy egyáltalán van benne bármilyen élőlény is. Vagy úgy egyáltalán mit is keresne benne hal? Hacsak maga a kút nem egy földalatti tóba vezet ahol már lehetséges sőt, lehet valami teljesen más lény van benne. Talán valami Vizi szörny… vagy krokodil vagy… valami őshal mint az megalodon izé csak kissebbe. Amíg én ezen gondolkodtam addig a senpai is megérkezett.
- Senpai! – Integettem neki és félre is tettem a botot egy kis időre, hogy odarohanjak és üdvözöljem őt. – Köszönöm, hogy eljöttetek. – Hajolok meg előtte. – Már kezdtem halálra unni magam és még csak nem is fogtam semmit. De most már ügyesebb vagyok, egyedül tűztem fel a horgot meg minden. – Büszkélkedtem. – Mond-mond, történt valami izgalmas veled? – Mesélj, mesélj, mesélj! Igaz nemrég találkoztunk de biztos történt vele valami izgalmas elvégre a senpairól van szó. Vele mindig történik valami. Idő közben a pecabothoz is vissza siettem hátha valami ráharapott.

by **Shukaku** Szomb. Május 02 2015, 17:49

A meghajlást természetesen viszonozta, persze nem olyan mélyen meghajolva, de nem is csak úgy hetykén… simán ízlésesen, fiatalosan, ahogyan szokás. Na de ez azután nem maradhatott csak így ennyiben, hiszen Yuuki megérdemelt egy jó nagy ölelést is. Akár senpai, akár nem, ő barátnak akarta a lányt, nem pedig tanítványnak… vagyis hát tanítványnak is jól jött valaki, Chizu is rengeteget segített neki, de ő is inkább barát volt. Persze nem olyan barát mint Jun, hanem másfajta, egy kicsit alacsonyabb szintű barát, de akkor is barát. A kútban pedig természetesen voltak halak. De még milyen halak! vízi szörnnyel ugyan Shu eddig még nem találkozott, de a városban azt regélték, hogy katakombarendszer húzódik a felszín alatt, és elvezet a nulladik szinthez, meg a börtönökhöz, meg ilyesmi. Persze azt nehéz kideríteni, hogy ebből mennyi az igaz, de ha a halak nem ott lent respawnoltak, akkor igaznak kell lennie… csak ki kell várni, hogy valaki olyan képességet kapjon, hogy a víz alatt is tudjon lélegezni, és akkor már minden megoldható lesz a számára. Az ölelés után azonban egy kis hangulatváltozás következett, és Shu maga mellé vonta Yuukit.
-A horog felfűzéséhez gratulálok, nagyon ügyes vagy… de azért halálra ne und magad. Egy ilyen nagy hős, mint te, nem halhat meg pecázás közben. Valami sokkal epikebb halálnemet fogunk neked kitalálni, és majd mondákat zengenek rólad, meg ilyesmi…
Itt egy kis szünetet tartott, majd elkezdte a fontos mondandóját, amire ez a bevezető kellett.
-Vaaaagy, ha még annyira nagyon nem akarsz meghalni, akkor jó lenne, ha nem kevernéd bajba magadat. Találkoztam egy ismerősömmel, aki azt mesélte, hogy egy küldiben nagyon csúnyán viselkedtél egy vörös indikátoros játékossal. Tudom, hogy hibát követtek el, de gondolj bele, hogy te is kerülhetnél olyan helyzetbe, hogy ne legyen más választásod. El is bájolhatták őket gonosz varázslattal. Amíg nem tudod, hogy mi történt pontosan, nem ítélkezhetsz mások felett. Tudod, a démonok kiűzhetőek az emberekből. Láttam már olyat, hogy valakinek visszazöldült az indikátora.
Azt persze nem mondta el, hogy ez az övé volt… inkább várta a lány reakcióját…

by **Kurokawa Yuuki** Szomb. Május 02 2015, 19:10

Meglepett az ölelése de kifejezetten jól esett és igazság szerint nekem is megfordult a fejemben de talán egy picit illetlen lett volna csak úgy hirtelen megölelni de ezek szerint nem így ennek most örültem. A kijelentésére csak viszont csak kuncogtam.
- Ugyan, nem vagyok én nagy hős. Legalábbis még nem, de majd az leszek. – Vigyorodom el. Ám a következőkre picit lelohadt a vigyor.
- Sosem ölnék meg senkit semmilyen körülmények között. – Jelentettem ki annyira határozottan amennyire csak lehet. – Nincs olyan mágia ami képes lenne erre rávenni. Ez ilyenek csak azokra hatnak akiknek eleve van egy cseppnyi sötétség a szívükben. Meg amúgy is… teljesen mindegy milyen okból, egyszerűen nem számít. Elvenni egy ember életét… Ítélkezni mások felett… - El akartam kapni a tekintetem a senpiaé-ról de nem tudtam. Végig egyenesen a szemébe néztem és akaratlanul is ökölbe szorult a kezem. – Senkinek nincs joga, se neked, se nekem még Kayaba-samanak sem. Aki ilyen bűnt követ el az felett nem lehet ilyen könnyedén szemet hunyni… Igaz, talán tényleg nem volt szép ahogy viselkedtem és igyekszem tartani magam Silver-senpai nézetéhez de… Megbocsájtani ezeket a bűnöket sokkal nehezebb mint ahogy én azt gondoltam. – Igazából még én magam sem tudom miként kellene kezelnem őket. Amit tesznek az rossz és ezt nem lehet egy enye -benyével elrendezni, de valóban nem lehetek ennyire ellenségesek azokkal akik tényleg csak hibát követtek el és ezt ők is tudják. Idő közben azonban kapásom is volt így kicsit el kellet terelnem a gondolataim erről és a fogásra koncentrálnom. A kútban kicsit nehezebb volt berántani hisz nem akartam szerencsétlen halat neki csapni a falnak de azért csak sikerült kiszednem onnan. Azonban nem egy halacskát hanem egy rákot sikerült kifognom amit kis szenvedés árán leszedtem a horogról majd vissza engedtem a kútba.
- Na egy meg is van. – Jelentettem ki és közben elővettem a listácskám és kihúztam róla az egyik teljesítményt. – Azt hiszem a következő lehet a kettes szint bokorvadászata. – Jegyeztem meg…

by **Shukaku** Vas. Május 03 2015, 05:39

Shu állta a lány tekintetét. Erre most nagyon felkészült, már azóta gyakorolta be a szöveget, gondolta ki, hogy mit fog mondani, amióta Asuu elmesélte neki a történteket. Persze nem csak egy helyről akart tájékozódni, ezért kellett, hogy Yuuki is bevallja, hogy valóban történt valami, és nem csak Asuu értette félre, vagy vette magára túl komolyan a dolgokat… bár amennyire részletesen le tudta írni a démonos sztorit, ez kevéssé volt valószínű.
-Azzal is lehetsz hős Yuuki, ha tudsz megbocsájtani. Neked gyűlölet van a szívedben olyanok iránt, akiket nem is ismersz. Ez nem egy cseppnyi sötétség? Rád biztosan nem hatna a mágia? És ha nekik nincs joguk elvenni mások életét, neked honnan van jogod ítélkezni felettük?
-A könyörületesség olykor hatékonyabb eszköz, mint egy dicső, de véres háború. És a megbocsátáshoz nem kell érezni semmit. A megbocsátás döntés.
-Pontosan! Biztos, hogy nem lennél képes ölni, Yuuki? Ha a családod van veszélyben? Ha valamelyik senpai van veszélyben?
Kifújta magát, majd az eget kezdte kémlelni.
-Rengeteg kalandban volt már részem. Rengeteg mindent láttam. Azt mondtad, hogy ne beszéljünk az indikátorokról. Azt mondtad, hogy a vörösöket démon szállta meg. Mi van azzal az indikátorral, ami az én fejem felett van? Az miért zöld? Mi van a sárgákkal? És mi van azzal a rengeteg emberrel, akik úgy élnek, hogy semmi nincs a fejük felett? Ha őket ölöd meg, egyáltalán nem vörösödsz. Talán őket nem bűn megölni?
Újabb kis szünet, majd folytatta.
-Az egyik első küldetésemen túszul ejtettek egy testvérpárt. Gyilkos céh volt, talán már meséltem is róluk, meg a vezérükről. De néhány tag nem volt vörös, és mint kiderült, őket is fogva tartották. Vagy éppenséggel lefogták őket, és erővel mozgatták a kezüket, és úgy öltek. Úgy tűnt, hogy ha mi nem támadunk, akkor kivégzik mindkettejüket. Nem tudtunk semmit róluk, az is megtörténhetett volna, hogy valamelyikük olyan gyenge, hogy Timidus egyetlen suhintásától meghalt volna, de ha nem lépünk, végeznek a túszokkal.
Újabb szünet, majd berántotta a pecabotot, és kiemelte a horog végén fikándozó pontyot.
-Szerencsére nem történt tragédia.
Elmosolyodott nyugtatólag, és remélte, hogy Yuuki megértett valamit az egészből.
-Nem egyszer szorgalmaztam már bíróság felállítását, hogy megtárgyalhassuk a vörösök ügyét, és azokat, akik nem önként gyilkoltak, valahogy szabaddá tegyük az átok alól. Hinari, a rendfenntartó céh vezére viszont valamiért nem akar ebbe belemenni… és valamiért bizonyos vörösöket nem is próbál felkutatni. Talán te beszélhetnél vele. Lehet, hogy rád hallgatna…
A következő szintre bólintott, és várta, hogy Yuuki teleportál-e, vagy gyalog akar eljutni oda.

(ponty)

by **Kurokawa Yuuki** Vas. Május 03 2015, 08:55

- Nem az érzéseink löknek a sötétség útjára hanem a tetteink. – Asuka is majdnem ugyan ezt hozta fel érvnek de mégis honnan tudná, hogy én ismerem a senpait? – A düh, gyűlölet, félelem, szeretet, öröm és bánat, sőt az irigység vagy a büszkeség ezek és minden más érzés csak erőt adnak, önmagukban még nem gonoszak. Attól válnak rosszá, hogy miként használjuk fel azt az erőt amit ezekből nyerünk. – Ugyan ezt mondtam annak a nőnek is. - A megbocsájtás viszont önmagában kevés. Tudom, hogy ez lenne a legtisztább de… mi van ha ezzel csak ártunk? Nem tudhatjuk, hogy a bocsánatunk valóban megváltozatja e őket és később ugyan úgy folytatja gyilkolást mint előtte…-
A senpai kérdésére határozottan megrázom a fejem.
- Legyenek bármilyenek a körülmények sosem ölök meg senkit! Ha szükséges előbb halok meg én mint, hogy ezt megtegyem. Embert ölni bűn, legyen szó egyszerű emberekről vagy azokról akiken ott van a vérpecsét jele. Ugyan úgy rosszat tettek csak a vörösök még ráadásul a lelküket is eladták. Azt hiszik, hogy ezzel vezekelhetnek hisz felvállalják a tettüket de nem! Csak álcát nyújtanak az olyanoknak akik saját önző érdekeik miatt gyilkoltak akár több tucatszor. A történeted pedig csak azt bizonyítja, hogy a helyes út nehéz, sokszor szinte lehetetlen. De ez az én… a mi próbánk. Minden emberé ahol megmutatkozik mennyire is hisz a jó erejében. – Márpedig én hiszek ebben. Még szerencse, hogy a bot megmentett ettől a témától de a senpai nem akart ilyen könnyen elszakadni tőle, sőt olyan kijelentés tett amitől kis híján elejtetem a botot.
- Miért is hallgatna rám hisz nem is találkoztam még vele soha személyesen? – Kérdeztem szinte azonnal vissza? Talán tudja? Nem, kizárt! Soha senkinek nem beszéltem arról, hogy testvérek vagyunk, kizárt, hogy a senpai tudna róla. – Viszont… - Halkult el a hangom. Egy rövid ideig haboztam. – Induljunk a következő szintre! Még sötétedés előtt meg akarom csinálni a legtöbbet. – Mosolyogtam rá és elindultam a teleport kapu felé. A hangom itt újra vidámabb volt de talán a senpai maga is rájöhetett, hogy egészen mást akartam mondani.

/Kövi post szerintem mehet a második szintre vagy épp ahova neked jó. Majd azt megbeszéljük hova a 2. szint nem alkalmas Smile

/

by **Ryutoshi Kurasai** Vas. Május 03 2015, 19:58

// Enheriel //

A kezdetek városába hívott a kötelesség ismét. Jobban mondva Enheriel, a vezérasszony. Elvileg valamilyen megbeszélésre invitált, de nem nagyon tudtam a részletekről, úgy voltam vele, hogy majd kiderül, ha esélyes lesznek a dolgok. Így hát, ahogy meg volt adva csöndesen álltam, és vártam a kezdetek Városának kútjánál. Egy rövid pillanatban azért elgondolkoztam, hogy ez vajon akkor a Kezdetek Kútja-e, hisz van Kezdetek Erdeje is, de mivel csak egy villámgondolat volt, így különösebben nem agyaltam rajta, és hagytam elúszni a gondolatot, hogy aztán ismét csak álldogáljak komoran, vigyázban állva, várva, hogy megérkezzen a céhvezérem griff petjével. Remélhetőleg nem azért hív ide, hogy közölje velem, hogy mélységesen csalódott, hogy hetek, sőt hónapok óta nem sokat fejlődtem. Jó van benne igazság, de nem éreztem túl sok késztetést, hogy egyedül vágjak útnak. Jobban szeretek olyan helyekre menni, ahol hasznukra vállhatok a társaimnak, és nem csak némán lépegetek mögöttük, hogy történjen valami. Én inkább a harcok sűrűjében szeretek talpon maradni, és felfogni a sebzést, ahogy csak tudom… bár mondjuk a mostani felszerelésemmel nem nagyon vagyok ellenfél a szintem beli szörnyeknek, játékosoknak, hiába tankosítottak a képességeim. Hm… úhy tűnik szükségem lesz egy kis fejlesztésre, de nem szeretném ezzel is a céh számláját növelni. Így is egy csomószor onnan szedtem ki a dolgaimat, a cuccaim nagy része most is onnan van elvileg, ha jól emlékszem. Kicsit elkeserítő, de hát sajnos ez van, nem vagyok olyan karmolós játékos, aki bármennyi vagyon össze tud szedni. Bár nem vagyok rá büszke, de sajnos az esetek többségében a céhből élek, ezért úgy gondolom lassan ideje lenne valami profitot is összeszednem, hogy ne tartozzak állandóan.

by **RenAi** Hétf. Május 04 2015, 15:29

Ai, Tachi és Kyubei

Épp egy fárasztó küldetésről kazamatájáből léptünk ki. Szörnyen elfáradtam, de nem a harcban, leginkább a többiek hülyesége fárasztott le. A kijárat előtt nagy meglepettségemre ott várt Kyubei, épp magát tisztogatva.
- Honnan tudtad, hogy itt.. – Lepődtem meg.
- Tudtam és kész. Most pedig adj kaját. – Követelőzött. És én adtam is neki. A szokott csirkecomb a szokott helyről vásárolva. Még jó hogy itt az ételek nem romlanak és száradnak ki… Így most is élvezhette a friss ropogós combika husikáját.
- Azt üzeni hogy vár, az egyes szint fogadójánában. – Jelenti ki két falat között. Persze azt már nem mondja hogy ki, és hogy miért így arra nekem kell rákérdezzek.
- És mégis kicsoda? És miért? Miért pont ott? - Vágok vissza rögtön három kérdéssel is.
- Ha érdekel elmész… - Adja az egyszerű választ, én pedig még midig azon morfondírozok hogy hogy nem tudtam még ehhez hozzászokni, és hogy mégis miért várok többet tőle mint amire képes… Bár valójában magamtól várok de… mindegy.
- Jól van elmegyek. Te hazamész vagy velem jössz? – Kérdezem hogy tudjam mire is számítsak tőle.
- Megyek. – Ismét egy rövid válasz tőle, de legalább most nem tett hozzá semmiféle ostoba megjegyzést.
- Oké. Akkor gyere a válamra. – Hajolok le hozzá, és nyújtom a kezem amin fel tud mászni ha épp szeretne, és persze hogy igénybe veszi az ingyen fuvart. Így a vállamon pihengetve, apró szuszogásával végig kísérve az utat léptem be a fogadó ajtaján. Körbe néztem, majd Kyubeira kérdően.
- Gondolom mindjárt itt lesz… - Én csak laposagak pislogok a macskanyuszira majd helyet foglalok, és rendelek is egy adag banános turmixot. És egy adag csemegét Kyub-nak is. Majd türelemmel várom hogy jöjjön aki jönni akar. Percekig kutatom az embereket, és szinte minden pillanatban ha nyílik az ajtó, új vendég után hátra fordulok és izgatottan figyelem ki lép be rajta.
- Gwaaahh…><” Bitos jön? De ki az?... És miért? – Faggatom ismét Kyubeit, de feleslegesen. Majd egy árny tornyosul felém.

by **Tachibana Makoto** Kedd Május 05 2015, 14:00

Mit tegyek egy napon, amikor nincs semmi tennivaló? Ilyenkor szokásom az, hogy nekivágok a vakvilágnak valamiféle kaland reményében, aztán hogy ez miféle jellegű is lesz és meddig tart, azt sosem tudhatom előre :] Attól sosem tartok, hogy unalomba fulladna a tevékenykedésem, így vagy úgy, de kiprovokálom a szórakozást... vagy éppen annak esélyét és reményét, hiszen nem mindig találom meg a számításom. Például az a tolbanai kastély is rengeteg lehetőséggel kecsegtetett, de végül mindegyiket unalmasnak találtam, vagy csak szimplán elúszott.
Ilyenkor kedvelt tevékenységeim közé tartozott, hogy kiválasztok egy véletlenszerű fogadót, és a legsötétebb sarkában ülve, egy pohár ásványvizet szorongatva a kezeim között, kerestem az aktuális lehetőséget. Most már nem csak szemmel, de füllel is követni tudtam az eseményeket, és az elmúlt hetekben-hónapokban egy-egy beszélgetésrészlet is cselekvésre tudott ösztökélni. Most azonban nem volt semmi ilyesmi a terítéken, ez a fogadó egy egészen más meglepetést tartogatott. Olyasvalamire vetemedhettem, amire már régóta kerestem az alkalmat, azóta hogy azon a vakrandin egymás mellé sodort minket a sors, és ugyanez a sors döntött úgy, hogy nem engedi elérni a céljaimat. Azonban én nem adom fel olyan könnyen, és igen kézenfekvő volt a megoldás a problémámra. Bűntársam pedig egy szimpla kristály és a nemrég felfedezett képességem volt. A sötét sarkomat már nem önmagam képében hagytam el, hanem egy nálam hangyányival magasabb, vörös hajú, zöld szemű, szemkötős alakként. A lány holtterében maradva közelítettem meg, és a széke mögé állva egyszer csak előrenyúltam és tenyereimmel eltakartam a két szép szemet.
- Eto... ki vagyok? - kérdeztem kissé bizonytalanul, de melegséggel a hangomban Ai-chantól. Merthogy őt láttam meg, és az ő barátja képében kívántam most tetszelegni arra alapozva, amit kettejük kémiájából eddig láttam :]

by **RenAi** Kedd Május 05 2015, 21:47

Kicsit feszengve indultam meg Kyubei szavaira hallgatva, miképp azt az üzenetet hozta hogy valakivel találkozóm lesz az egyes szint fogadójában. Hittem neki, hisz felesleges dolgokba nem rángat bele, csupán ha valamiféle hasznot vár tőle. Legyen az kaja, vagy valami fejlődési, informálódási vagy épp a saját szórakoztatását kiváltó ok. Persze találgathattam volna napestig az okokat, akkor sem mondta volna el, így ezt megtanulva szimplán csak hallgattam rá, és megjelentem a kívánt helyen, a feltételezhető időpontban. Kíváncsisággal vegyített idegeskedéssel vártam miképp és ki fog megjelenni, aki akar velem beszélni vagy épp üzletelni, hisz semmit sem tudok semmiről. Persze a fantáziám már elkalandozott, hogy netán egy új rajongóm keres fel így és akar velem egy ebédet, hisz Yuuki után már meg sem lepődnék. Még attól sem ha épp ő lenne az. Bár Kyubeit Ő nem ismerheti… azt hiszem… vagy nem tudom. oo Kyubeit ismeri egyáltalán valaki? Moo…>.> Egyszerűen rejtély számomra ez a macska… vagy nyuszi vagy micsoda. ><” Mindenesetre, időközben kihozták a banán turmixom és Kyubei fincsi macskafalatkáit is. Így legalább elhallgat egy ideig, amíg épp kajál. Hangosakat szürcsöltem az italomba és az ajtó nyílásra mindig hátra-hátra pillantgattam hogy „naa kicsoda az?” De semmi. Vagy idegenek vagy pedig olyanok akiket látásból ismerek, és szintén csupán enni vagy épp inni valamit tértek be ide. Bár akadtak akik rögtön az emeletre a hálók felé vették az irányt. Épp ismételten bele szürcsöltem az itókámba mikor Kyubei füle megmoccant, de nem szólalt meg. Szinplán csak egy sunyi már-már sötét pillantást vetett a mögöttem lévő alakra, akiről akkor még nem tudtam. Szinplán csak egy árnyékot vélem magam mögé tornyosulni, de a sokadik „csalódás” után már nem foglalkoztam vele különösebben mindaddig, amíg az árny tulajdonosának a hangját meg nem hallottam. És kezének puha tapintása el nem fedte a szemeimet. Megdobbant a szívem, ezt a hangot ezer közül felismerem. Bár a lelkendezésem hamar alábbhagyott, hisz az elmúl hetekben, valahogy nem volt a régi. Bár bele gondolva hogy Kyubei-el üzent csak a kedvemért. Nincs bocsánat hacsak a kezem nem kéri meg. Na jó… ott azért nem tartunk. De az utóbbi időben valami nem volt rendben teljesen. Lenyugtattam magam, mint a kezdeti lelkesedéstől, mind pedig az utána lévő ingerültségtől. Sokszor akartam vele beszélni, de sosem tudtam… igazán. Mindig igyekezett valami küldetésre, eventre, vagy csak épp harcolni… Tudom hogy a házunk kiépítése sokba került, és hogy csak ez miatt visszább vett a fejlődésből, de zavart hogy nem hagyta hogy segítsek neki… Ilyenkor útálom a férfi büszkeséget, vagy mifenét…>.> És voltaképpen magamat okolom, hisz nem tart elég alkalmasnak arra hogy segítsek neki, pedig Ő sokszor segített nekem, mint ahogy azért is hogy miattam maradt le a fejlődésbe, hisz a ház ötlete is az én fejemből pattant ki először, és ő ennek is eleget tett… Ugyanakkor most már félek hogy talán nem is érte meg igazán…
- Jin. – Felelem egyszerűen. Nem téve hozzá semmit, és a hangomat is igyekeztem egy szinten tartani. Talán most már fogunk tudni beszélni… rendesen…
- Csücs. - Mutattam a mellettem lévő székre. Ebből máris gondolhatja hogy a multkori boss dolgot sem felejtettem ám el.

by **Tachibana Makoto** Szer. Május 06 2015, 12:34

Komoly meglepetésként ért a lány hangjának tónusa. Nem egy szerelmes nő válasza volt, aki végtelenül boldog, mert láthatja a párját... vagyis jelen esetben még nem láthatta, de a lényeg ugyanaz :] Szóval nem az volt, hanem egy komor, komoly és talán kissé elkeseredett lány. Értelemszerűen nem láttam bele a kapcsolatukba, csak azzal voltam tisztában, hogy Ai-chan nagyon is hűséges volt, de ebben a pillanatban megfogalmazódott bennem a kérdés, hogy nem lett-e volna jobb egy ilyen állapotban lévő lány gyengeségére hatni inkább, és saját magam képében elcsábítani. Akárhogy is, munkás délután előtt álltam valószínűleg. Azonban ha gyümölcsöző lesz az eredménye, akkor bármilyen fáradságot megért :]
- Valami baj van, Ai-chan? Fakó a hangod - kérdeztem óvatosan, miközben megkerültem a széket. Több variációt is elterveztem előre: lehordani, amiért nem jól válaszolt, elbénázni a helyzetet, aztán bocsánatot kérni, mert nem vagyok humoros, esetleg végig eltakarva tartani a szemét, és rögtön a tárgyra térni. Azonban ez a tónus eltörölte az összes tervemet. Mindig így volt valamiért, csak nagy ritkán tudtam végigvinni egy kvázi előre eltervezett forgatókönyvet. Yare-yare... ezek a lányok :]
Engedtem Ai-chan kérésének, de a széket olyan közel húztam, amilyen közel csak lehetett úgy, hogy még nem volt kényelmetlen a közelség, aztán kezeim közé zártam az övéit. A furcsa állatról egyelőre nem vettem tudomást, csak egy-egy feszélyezett pillantást vetettem felé, mint aki nem szeretné ezt az intim pillanatot megosztani senkivel sem.
- Tudok segíteni bármiben? - kérdeztem aggódva. Igazság szerint valahol izgalmas volt számomra, hogy beléphetek a magánéletükbe, sőt befolyásolhatom azt, aztán ha újra találkozni fog Jin-kunnal, akkor pedig jön a káosz. Annak is szívesen tanúja lennék :]

by **Enheriel** Pént. Május 08 2015, 15:42

//Ryutoshi Kurasai//

Elhívtam Ryutoshi-t egy kúthoz egy megbeszélésre. A céhes dolgokat akartam vele megbeszélni, természetesen. Terveztem egy csomó programot a céhnek, mint összekovácsoló, s szeretném Ryu és Jin véleményét is megkérdezni ezekről. De Jin-t valahogy nem értem el, így majd később fogok vele. Illetve azért külön-külön, mert nem szeretnék veszekedést a megbeszélés alatt. Meg mivel sejtem, hogy Ryu-nak van tartozása, szeretnék neki picit segíteni neki valamivel. Megkértem Villámlást, hogy menjen előre, s keresse meg Ryutoshit, ugyanis még bementem egy boltba, hogy vegyek egy kis süteményt, egy kis teát, s persze egy kis peteledelt Villámlásnak.^^ Igen, az egyik boltnál találtam olyant, hogy Pet eledel, s ráadásul mindenféle ízben volt, köztük halasban is, így vettem Villámlásnak kóstolónak. Lehet, hogy nem fog ízleni neki, mivel őt főleg igazi hallal meg néha hússal etettem, de próbálkozni szabad, nem? ^^ A kis vásárlás után mentem végül a kúthoz, ahol Villámlás ült Ryutoshi mellett.
- Áh, Ryu, de jó, hogy elfogadtad a meghívást!^^ Ülj le, mert lehet sokáig tart a beszélgetés. ^^ - kértem meg, majd leültem egy padra. Persze én is leültem, majd miután Ryu megtette (vagy nem), elkezdtem, miért hívtam ide:
- Szóval Ryu... Azért hívtalak megbeszélni, mert terveztem a céhnek egy csomó programot a céh tagok számára, s szeretném először is a te véleményedet kérni. Hogy könnyebb legyen az egész, egyesével vázolom fel neked. Arra gondoltam először is, hogy rendezhetnénk egy tornát, ha elegen leszünk, s évente nyáron lenne, amíg a SAO-ban vagyunk, s ha úgy adódik az igény, más céhek is részt vehetnének rajta. Mit szólnál hozzá?

by **Ryutoshi Kurasai** Szomb. Május 09 2015, 17:51

Lassan, komótosan telik az idő, és a menümet lehívva az órára nézek.
~ Még negyed óra. – állapítom meg magamban.
Nem szándékoztam elkésni, így inkább bőven az időpont előtt érkeztem, hisz nekem úgysem okoz gondot, ha esetleg várakoznom kell, hála elképesztő passzivitásomnak a világ felé. Erre most nem tudom, hogy büszkének kéne-e lennem, de nem érzek semmit, amit szégyellnem kéne, szóval marad a passzivitás. Viszont az idő akkor is nagyon telik, és ha nem is zavar, nem szándékozom elpocsékolni az időmet fölöslegesen. Most viszont úgy tűnik mégis csak fölöslegesen fog eltelni ez a kis idő... Ám végül mégiscsak eszembe ötlött valami. Mivel úgyis egy Archivent van erre a szinthez kötve, így jobb ötletem nem lévén neki is állhatok horgászni, ezzel is elütve az időt. Bár mire előhalásztam a horgász dolgokat Villámlás végül befutott. Felé nézek, és szabad jobb kezemet a mellkasom elé téve meghajlok a pet felé.
- Villámlás úr. Örülök, hogy itt van.
Miután Villámlás közölte, hogy Enheriel hamarosan ideér, csak bólintok, majd tovább foglalaskodok. Mire a vezérem megérkezik addigra a bot kitámasztva, és az úszó a vízben lebeg, bár én jelen pillanatban nem fogom, ehelyett a céhvezérünket is üdvözlöm egy hasonló meghajlással, mint a petjét.
- Üdvözlöm kisasszony. Javaslom a kút melletti padokat, jelen pillanatban épp a horgászós teljesítményt teljesítem. Remélem, nem zavarja kegyedet. – végül miután előadta mit szeretne, elgondolkozok mielőtt válaszolnék – nem rossz gondolat kisasszony, így a fölösleges energiákat is képesek leszünk levezetni, és meg ismerhetjük a másik harcstílusait. Ám remélem kegyed nem felejtette el, hogy nem mindegyikünk harcos. Jin úrfi, és jómagam egyedül nem lennénk, képesek harcolni mondjuk kegyed ellen. Viszont ha esetleg csapatokra bontanánk, úgy szerintem megfelelő lenne. Az erőviszonyok érdekében pedig átlagot számolnánk, és úgy válogatnánk össze a csapattagokat. Mindenesetre az alapötletet támogatom. Mellesleg, ha nem sértődik, meg Vezérasszony nem ül le kegyed is horgászni? Ha már fel is oldotta az archiventet legalább tud fogni pár halat. Villámlás úr lehet, örülne neki. – biccentek a Pet felé.

by **RenAi** Vas. Május 10 2015, 21:49

//Tachi

A macskanyuszi állta a fiú pillantását, nem szólt és nem tett semmit, csupán figyelt. Ugyanis Ő már felfigyelt valamire ami nekem akkor még nem tűnt fel. Kyubeinek esze ágában sem volt elvonulni, hisz miért is tette volna? Jó dolga volt ot köztetek, és várta mi fog kisülni a dologból. Persze esze ágában sem volt Deux Ex Machinát játszani, úgy volt vele ezt intézzük el mi, és elvárásainak megfelelően a legtöbb végleten jót szórakozna a kis harmadik fél. Míg végül is én... örültem Jin-nek úgyis sok-sok dolgot szerettem volna vele megbeszélni. De sosem találtam rá megfelelő alkalmat… Talán most. Bár meglepett hogy pont Kyubei-al üzent, nem szokott ilyet, de talán tervez valamit. Vagy nem. Lehet ismét csak a fantáziám szárnyal el, de ez úgyis hamarosan kiderül. Köszöntem majd megkértem hogy ülljön le. Már még csókot sem kapok… bár az utóbbi időben alig-alig kaptam nyílvános helyeken, pedig egyszer kétszer még a kapcsolatunk elején még nem volt ilyen szégyenlős… Mondjuk akkor is én kezdeményeztem. oo Mohh… >< Majd a hangja ami meg szokott nyugtatni, most sem hatott rám másképp. Ugyan nehezen álltam neki hogy kérdőre vonjam mégis miért nem bízik meg bennem jobban, és hogy mégis mi válltozott, vagy én már nem értem… Mármint ismerem Jint, tudom hogy milyen, ha átérrezni nem is tudom a nehéz helyzetét, mégis én igyekszem… Nagyon… nagyon… nagyon… De válaszokat sosem kapok. Mindig kitér, vagy csak a szokásos kis ceremónia… de a legrosszabb mikor rámhagyja… Még az is megfordult a fejemben hogy mi van ha megcsal…. Na, most ezt szeretném tisztázni.
- Fakó? – Kérdeztem tőle meglepetten, nem szokott ilyen szavakat használni, de lehet csak figyelmetlenebb voltam én is az utóbbi időkben… Majd teljesítette a kérésem, és leült mellém, a kezemet megszorította, én pedig csak pislogtam hogy mégis mi történhetett vele. Hisz az utóbbi időben nem igen voltak ilyen romantikusnak mondható pillanatai. Talán már megszoktuk egymást és azért… Vagy csak tudja hogy valamennyire bűnös és kérdőre akarom vonni, ezzel hárítana?... Nem Ő nem olyan. A kérdése után felsóhajtottam, majd még egyszer. A gondolatok amiket összeszedetten szerettem volna közölni vagy épp kérdezni tőle, most szerteszaladtak a fejemben, és hirtelen alig jutott eszembe valami. Csak pár foszlány, hogy mit is akartam. Idő kellett, míg összeszedtem azokat.
- Igen. De.. nem akarsz rendelni? – Kérdeztem majd rögtön válaszoltam is.
- Várj majd én megleplek valamivel. – Mosolyodok el. Mikor kinyitom az itallapot. Majd megpillantottam valamit és a kezem feltéve jeleztem is a pincérlánynak aki gyorsan ide is ért, és a képre mutatva jeleztem:
- Ilyen teát kérnék. Rendben? – Majd pár percen belül már Jin előtt is volt a nagy pohár jégkockákkal ellátott hűs ital, egy kis szívószállal. Igazság szerint tervem volt a dologgal, és amint megláttam reméltem hogy ezzel megkönnyíthetem majd a dolgom, hisz Jin csak annyit tud hogy teát kap, amivel ugye nem is lenne semmi baj. Amíg kihozták, megkíséreltem a tárgyra térni.
- Igen, beszélgetni szeretnék veled… csak még nem tudom hogy is kezdjem el… - Hezitálok, mert tényleg szeretném jól megfogalmazni hogy egyáltalán ne essen rosszul neki…
- Tudod… tudom hogy sokat küldizgetsz mostanában sok eventre is jársz… és tényleg, a ház kiépítése és a védelemmel ellátása rengeteg pénzünket elvitte de… - Habozok hogy is folytassam.
- Tudod… rosszul esik hogy azt sem mondtad el hogy jössz a tizenkilences boss-ra… vagyis hogy már sikerült elérned azt a szintet. – Csillant fel a szemem, mivel örömmel töltött el a sikerének a gondolata, épp csak nem értettem… Majd hozták is az italát. Amit letettek elé, és hagytam hogy megkóstolja. Miközben én is bele kortyoltam az enyémbe, várva hogy észreveszi-e. Ha nem kérne belőle akkor bizony rákérdeznék, és mivel Jin jófiú meg fogja inni. :3

by **Tachibana Makoto** Hétf. Május 11 2015, 02:18

Voltaképpen amit tettem, az egyáltalán nem volt jellemző rám. Ugyanis nem voltam eléggé felkészülve, és ha sikerrel kívántam járni, akkor számtalan taposóaknát kellett elkerülnöm. Csupán egy nem túl részletes benyomásom volt Jin-kunról, az alapján igyekeztem a viselkedésem alakítani. Valószínűnek tartottam, hogy a lánynak előbb-utóbb lesz egy furcsa érzése, ezért is volt rossz ötlet belefolyni a magánéletükbe. Minél jobban belebonyolódom, annál nagyobb lesz a rizikó, de ez egy olyan folyó volt, amibe ha beleléptél, már nem fordulhatsz vissza, mert elsodor az ár. Hatványozottan fontos volt tehát ebben a helyzetben Ai-chan testbeszéde. Árgus szemekkel figyeltem a reakcióit. A meglepetése sokat segített rájönnöm, hogy nem szabad túl sok jelzőt használnom, a tekintetéből pedig könnyű volt kiolvasni, hogy problémáik vannak.
- Ai-chan?? - szólaltam meg újra, miután a kérdésemre csak sóhajokat kaptam válaszul. Már csak azért sem szerettem volna, ha csöndben marad, mert minden egyes szava aranyat ért az én szempontomból. És szerencsére végül meg is szólalt.
- Nem vagyok szomjas - feleltem, de nem tiltakoztam, csak tényt közöltem - De ha ragaszkodsz hozzá, akkor elfogadom - mosolyodtam el halványan. Ai-chan rendelt, és amíg vártunk, addig lassan kibontakozott a téma is. Gyorsan elvontam a következtetést, hogy sokat vannak távol egymástól. És egy újabb aknára is vigyáznom kellett, hiszen a 19-es bossharcon nem voltam ott. Türelmesen megvártam, amíg kifejezi magát, addig pedig a kézfejét simogattam.
- Sumimasen. Meglepetésnek szántam - mondtam végül, ebben nem volt nagy kockázat - Szeretnék több időt tölteni veled - tettem hozzá, majd tétován az érkező pohárra pillantottam. Jégkockák, szívószál... ez mindennek tűnt, csak nem teának.
- Ez biztosan tea?? - adtam is hangot a kétségemnek, majd a pohárhoz nyúltam és a kezembe vettem. Aztán Ai-chan elé tartottam, az orra alá dugva a szívószálat - Előbb te igyál belőle - kértem. Gonosz voltam, mert ha nem tea, az látszani fog az arcán, ha meg erősködik, akkor meg jogom van gyanút fogni.

by **Enheriel** Kedd Május 12 2015, 16:59

//Ryutoshi Kurasai//

Miután elmondtam, hogy mi lenne az egyik ötletem, kicsit gondolkodott, majd válaszolt: szerinte jó ötlet, mert így levezethetjük a felesleges energiákat, s megismerjük egymás harcmódszereit, ám figyelembe kell venni, hogy nem mindegyik, például ő és Jin nem harcos, azonban ha átlagot számolunk, s az alapján válogatnánk össze csapatokat, úgy megfelelő lenne. Örültem, hogy támogatja ezt az ötletet. Majd hirtelen megkérdezte, hogy nem akarok-e horgászni.
- Én nem szoktam, csak Villámlás.^^ - kuncogtam, majd bólintottam a Petemnek, hogy nyugodtan pecázhat. Aminek boldogan vágott bele.
- Ha nem zavar, folytatom, Ryu.^^ egy csomó programot terveztem még, mint például közös kirándulás, közös szafari, illetve olyan programokat is szívesen elfogadok, amit a céhtagok találnak ki maguktól, vagy közösen. Ezek hogy tetszenek neked? - közben pár játékos megbámulta Ryu-t és Villámlást, amiért a kútban pecáznak, bár nem is csodálom, hiszen onnan nem nagyon tudnának mit kifogni. Bár mintha hallottam volna, hogy van egy szafaris teljesítmény, ami a Kezdetek Városának kútjához van köze... de félek, hogy ez csak valami otromba vicc, hogy átverjék azokat, akik beveszik az ilyesmiket. Tényleg, Ryutoshi miért nem fejlődött eddig? O.o Már ki tudja, mennyi ideje van a játékban ő is, de igen lassan, sőt, egyáltalán nem fejlődik tovább. Talán megunta a lassú fejlődést, s úgy döntött, hogy inkább mással foglalkozik? Bár jó lenne, ha a céhvel kicsit többet törődne, mert a céhházban is alig látom mostanában. Lehet, hogy titokban tagokat keres a céhbe, de eddig nem talált? O.o Talán, vagy magánügy, amibe persze én nem ütöm bele az orromat, mert nem az a céhvezér dolga, hogy a tagok magán életébe piszkálódjak.

by Ajánlott tartalom