Re: Északi rész

by **RenAi** Szomb. Május 16 2015, 20:24

//Tachi

Mikor Jin a nevemet mondta sürgetést éreztem benne ami nem tetszett, hisz igyekeztem összeszedni a mondanivalómat, amin a sürgetés nem segített. Ugyanakkor megértettem, miért furcsállhatja, hisz igyekeztem semmivel sem leterhelni, plusz gondot okozni neki, így eddig ezekről sem beszéltem, csupán kihasználtam a rám szánt pillanatokat, amiket az emlékeimbe is véstem és ott is maradnak mindörökre. Viszont kezdtem egyre telhetetlenebbé válni, és nem akartam hogy a saját házunkban magányosodjunk el egymástól… Ez olyan szomorú lenne… Viszont lehet csupán egy rémképet akarok elkerülni és én magam dramatizálom túl a dolgokat… Tudom hogy hajlamos vagyok rá. .__. Majd egy kis időhúzással, és a beszélgetésünk megkezdésével, a csendem megtörésével próbálkozva, rendeltem egy italt neki. A tiltakozása nem lepett meg mint ahogy az sem hogy végül belement. Igen, ez szinte mindig így van, és ezt is szeretem benne. Majd míg megjött a tea amit rendeltem, addig neki is álltam hogy felvázoljam a dolgokat. Egyáltalán nem éreztem magam összeszedettnek, ha tudom hogy Kyubei ezért hív ide, akkor valószínűleg már az úton elkezdtem volna rendezni a gondolataimat, de így… Persze nem kellett hogy felvessem neki mindezt, mégis idejét éreztem. Bár… kicsit pofátlanságnak is éreztem, hogy pont most…Hisz ő hívott ide minket… De már elkezdtem… nincs visszaút. Hagytam hogy simogassa a kézfejem, bevallom jól esett mégis feszélyezett picit. Hisz bűntudatot keltett bennem. Majd a mondatán meglepődtem.
- Hát az sikerült… - Rosszallás volt a hangomban, és kicsit mélyebb is volt a kelleténél, de ez a válasz szinte kitört belőlem. Majd a következő válaszára először picit megenyhültem, majd mégis egyfajta idegesség fogott el.
- Én is. – Fordítottam el a fejem mégis… valahogy… valami nem stimmelt. Nem benne… bennem, azt hiszem… De nem tudtam hogy micsoda… és a gondolatok, az érzelmek is olyan sebesen szaladgáltak bennem… Szerencsére megérkezett az itala. Elmosolyodtam akaratlan. Majd a reakcióján is. És bizony bele fogom rángatni a csapdámba. De előtte teljesítem a kérését. Felém nyújtja a szívószálat, én pedig bekapom megszívom, de épp csak egy icike-picikét kortyolok belőle, de ennek az idejét kissé elhúzom. Majd jól esetten dőlök hátra, és lelopom a citromkarikát a pohár széléről. Ketté tépem és megeszem a belső részét. Szeretem.
- Most már boldog vagy? – Kérdezek vissza kiöltve rá a nyelvem, bár kissé epés a hangom még. Már vártam mikor kortyint bele, és bizony nem fogom hagyni hogy ne igya meg. Mivel nem vagyok hozzászokva az italokhoz így ez is egy kis pírt eredményezett az arcomon, és a szemem is csillogni kezdett ugyan, de teljesen önmagam maradtam. Figyeltem Jin mozdulatait, látni akartam az arcát mikor rájön hogy az bizony egy Long Islandi jeges tea. Viszont most már nincs kibúvó, én is bele ittam, most ő jön. És bizony ma le fogom itatni, hogy megtudjam merre is jár amikről én nem tudok... Ha egy másik lánnyal akkor azért... ha a tudtomon kívül vállal halálos küldetéseket akkor azért... mert ez így nem folytatódhat tovább!

by **Tachibana Makoto** Vas. Május 17 2015, 13:39

Érdeklődő, kíváncsi teintettel figyeltem a lányt, mint akinek halvány lila gőze sincs, hogy mi folyik körülötte, de a rosszallására már bűnbánóan lehajtottam a fejem. Bíztam benne, hogy ez a Jin-kun van annyira okos, hogy tudja, a túl sok bocsánatkérés vissza is üthet, és így nem kell megismételnem az iméntit, hanem elég az is, ha csak jelzem a bűntudatot a tetteim miatt. Az ital azonban nem csak neki, de nekem is jó kifogás volt, így nem kellett túl sokáig játszanom a lelkiismeret-furdalást, hanem helyette belemehettem a játékába. És bele is mentem, először megkínálva a "teából", és ő is belement az én játékomba azzal, hogy belekortyolt a pohár tartalmába. Én pedig mereven figyeltem, kerestem az arcára kiülő apró fintort, a vörösödést, vagy bármit, ami arra utal, hogy nem egy sima teával állok szemben. Aki keres, az talál, innentől kezdve már úgy is tudtam, hogy alkohollal állok szemben, hogy nem szagoltam bele. Nem kívántam ugyanis kétségbe vonni a szavait túlzott gyanakvással, elég volt az az egy apró kételkedő kérdés.
- Én mindig boldog vagyok, ha veled lehetek - jegyeztem meg egy giccses félmondattal, mellé pedig egy halvány mosolyt adtam kísérőnek, hogy könnyebben csússzon. Közben pedig formálódott a fejemben a következő terv, vagy stratégia, amivel ezt a nyilvánvaló csalafintaságot vissza tudom pattintani Ai-chan térfelére. Szükségem volt rá, ugyanis nem bírtam az alkoholt. Egy pohár sör még nem ártott meg, de ha ez annál erősebb, akkor könnyen elveszíthetem az irányítást. Még egy picit bámultam a "jeges teát" aztán a számba vettem a szívószálat, és átestem az első közvetett csókomon Ai-channal :] Alaposan beleszívtam, mintha tényleg nem tudnám, hogy alkohol lenne, ami persze azt is magával vonzotta, hogy a torkomat égető érzéstől gyorsan köhögni kezdtem. Kockázatos volt, főleg mivel ezt a pár kortyot is megéreztem. Erős ital volt, még kólával hígítva is.
- Furcsa ez a tea, de finom. Jó ízlésed van, Ai-chan - dicsértem meg a lányt, miután a kezdeti sokkon túlestem. Kétértelmű volta hangsúlyom, benne volt az is, hogy tényleg nem tudom, hogy ez micsoda, de az is, hogy csak eljátszom, hogy nem tudom. Viszont ideje volt a következő kortynak, amivel ezúttal már óvatosabban, a tapasztalataimból merítkezve bántam. És nem nyeltem le, hanem enyhe részegséget játszva odahajoltam Ai-chanhoz, hogy egy csók formájában megitassam vele. Bevallom, hevesebben dobogott a szívem abban a pár pillanatban, különösen, mert támasztékul a lány combját választottam. A merészséget könnyedén ráfoghatom a teára, nem? :]

by **RenAi** Szer. Május 20 2015, 21:22

Lehajtotta a fejét amikor lekorholtam. Az igazat megvallva a bűnbánó arca után én magam éreztem bűntudatot hogy ilyen vagyok vele… De mégis… Összezavarodtam hogy most mit teszek jól, vagy mit nem… Így picit megtorpantam ugyan, de az elindult ösvényen már nem fordulhattam vissza. Most pontot teszek a dolgok végére… De mindenek előtt az ital volt az ami talán mindkettőnket kimozdított ebből a furcsa állapotból. És úgy érzem vagy kedveskedni akar nekem, vagy pedig gyanakszik rám. Igazság szerint jelen helyzetben egyik sem jobb a másiknál, viszont… Belementem a játékba, mert utána joggal mondhatom hogy egy nyuszika. Na jó, nem mondanám rá, de így ő is biztosan teljesíteni fogja a kívánságom, ami pedig nem más mint ez a kicsike ital itt az asztalon. Majd miután bele kóstoltam és az elégedettségét kérdeztem, egy nem nyerő válasszal állt elő. Igazság szerint szerettem az efféle mondatokat hallgatni tőle, viszont… Ez most kicsit épp dühített, hisz vagy hazudik, vagy nyájaskodik… Bár… úgy szeretném ha őszinte lenne… Viszont nem adom jelét a mostani fejleményeknek. Haragszom rá és ennyivel nem teszi jóvá, sőt most még rontott is a helyzetén. De talán majd ez a kis alkoholos tea megoldja a problémát. Hisz a részeg ember őszinte. Ozi is mindig őszinte. .__. Majd végre eljött a várva várt pillanat. Árgus szemekkel figyeltem a fiút miként a szívószálat a szájához emeli, és jól megszívja, majd felköhög… Gondoltam hogy szokatlan lesz neki, és tudtam hogy nem iszik sok alkoholt, de erre azért nem számítottam. Árgus szemekkel figyeltem a fiút miként a szívószálat a szájához emeli, és jól megszívja majd felköhög…
- Köszönöm. – Köszönöm meg ártatlanul. Vagy legalábbis olyan arccal és pillantással. Mint aki nem tud semmiről sem. De ez ugyan nem tartott sokáig. A megmozdulásán erőteljesen meglepődtem, hisz mások előtt megcsókolni sem igazán szeret, csak ha én kezdeményezek erre most. Csak reméltem hogy ez a „fegyver” nem fog ellenem fordulni. Meg akart csókolni. Természetesen nem voltam ellene dolognak, ugyanakkor meglepett a kezdeményezése… Főleg itt mindenki előtt, nyílvánosan… Az ajkai küzel kerültek az enyémhez. Így akarna bocsánatot kérni? Vagy… igazán nem értettem mi folyik itt. Viszont amikor a keze a combomra került akkor már biztos voltam benne…Kizártnak tartottam, hogy egy korty, ennyit tegyen vele, de mégis… Talán így akar megleckéztetni?... Nem hiszem, nem rá vallana. Felpattantam a székből, és már lendült is a kezem egy pofon lendületével az arca irányába. De lenyugodtam… Nagy levegőt vettem, vádlón néztem rá.. Azt hiszem ez már nem fog jól alakulni… A kezem leengedtem, ugyanakkor ezt az egészet nem értettem…
- Most gúnyt akarsz űzni belőlem? - Kérdeztem a hangom zaklatott volt. Valamit nem értettem. Valami nem tetszett de nem tudtam volna megmondani hogy mégis micsoda…

by **Tachibana Makoto** Csüt. Május 21 2015, 10:41

Nahát... Nahát-nahát :] Mire véljem ezt a megmozdulást? Ha ez egy első randi lenne, akkor tökéletesen érthető lett volna Ai-chan viselkedése, ugyanakkor az, hogy egy ilyen nyilvánvalóan játékosnak szánt megmozdulásra majdnem felpofozza a párját, akivel már jó ég tudja, mióta együtt vannak, és biztosan csináltak már ezt-azt, az még engem is meglepett. Az ellenállással számoltam, elvégre a lány hangulata egyáltalán nem passzolt ahhoz, amit tettem éppen, és tulajdonképpen ez is volt a tervem. Ahogy mindig: valamivel felbosszantom a lányt, aztán kihúzom magam a csávából a megfelelő szavak és tettek kombinációjával. Így érem el a legnagyobb hatást. Ez a majdnem pofon viszont megengedte számomra, hogy ki is üljön az arcomra... vagyis Jin-kun arcára az értetlenségem. Mibe másztam én bele, ha ennyire pattanásig feszült köztük a viszony? :] Lenyeltem a számban lévő kortyot, majd újfent bűnbánást mutattam.
- Sumimasen. Nem tudom, mi ütött belém - szólaltam meg, majd a pohárra pillantottam. Félig volt már csak a pohár, és a tudatom állapota alapján ez olyan típusú ital volt, ami könnyen itatja magát, de nagyot üt. Az egész pohártól egészen biztosan elveszítettem volna az irányítást magam felett, és bár bizonyos szempontból ez kifogás lehetett volna bármire, azonban engem zavart volna, ha nem vagyok teljesen tudatában a cselekedeteimnek. Felálltam én is, és némi színjátékkal az asztallapnak dőltem, hogy erősítsem Ai-chanban az érzést, miszerint az itóka van rám máris hatással. Aztán azonban igyekeztem kihúzni magam és felvenni Jin-kun testtartását.
- Nem teljesen értem a viselkedésed, Ai-chan - néztem rá zavarodott tekintettel. Vajon kitör-e belőle a magyarázási hullám, vagy megsértődik, és makacsul hallgatni fog. Nos, én az utóbbira tippeltem volna, azonban az nem fog megoldani semmit, ezért is tűnt érdekesnek számomra, hogy melyik utat fogja választani :]

by **RenAi** Szomb. Május 23 2015, 19:09

Jin viselkedése felzaklatott kissé. Vagyis nem is a viselkedése, inkább a megmozdulásai. Olyan mintha nem venne tudomást a dolgok fontosságáról, először is megemlítettem neki hogy keveslem az együtt eltöltött időt, amire kaptam is választ, vagyis nem azt amit szerettem volna, leginkább egy olyat amivel befoghatják a számat. Sikerült. Majd ez a csókos kínos jelenet. Nem a csók miatt volt kínos, egyáltalán, hanem inkább az ahogy csinálta és meglepett, nem… Megdöbbentett hogy ő kezdeményezett. Eddig ez aligha fordult elő, legalábbis nyilvános helyen. Persze betudhatom hogy az ital… és talán be is tudnám ha épp nem én szívtam volna jól meg elsőnek, és még mindig meg van a fele. Persze Jin sem szokott inni, de ettől az egy kortytól nekem sem lett bajom, és ő is csak párral ivott többet mint én. De akkor sincs szívem elítélni ezért. Elgondolkodtam hogy talán éhgyomorra ihatta, nem tudom hogy ez bent is úgy van-e hogy akkor jobban üt… nem tudom. Amikor ráfeküdt az asztalra mindenki minket kezdett el bámulni. Bár a felkiáltásommal terelhettem magunkra a figyelmet. Megijedtem magamtól amikor pofonra lendült a kezem Jin-felé… Egyszerűen nem tudnám megütni, és maga a gondolat is elszörnyülködtetett hogy megkíséreltem a mozdulatsort. Danee és pár másik ember már kapott tőlem maflást, de aki itt fetreng velem szemben ő más. Sokkal másabb… Teljesen más. Elszégyelltem magam, a helyzet elfajulása miatt, főleg hogy Jin biztosan nem akart rosszat. Ő sosem akarna és tudna ártani másnak. El tudtam volna bőgni magam szégyenemben, és enyhe remegés kezdte átjárni a testem. Első mozdulatom volt hogy a székre segítsem a fiút. Most nagyobb szüksége van rám azt hiszem mint eddig bármikor, és fürödtem a szégyenbe amit magamnak kovácsoltam. Rápillantottam és elhittem. Tényleg nincs jól és mindez én miattam. Gondterhelten a fejem fogtam. Kyubei csak kuncogott a szituáción de én figyelembe se vettem…
Jin persze próbálta összeszedni magát, ami némileg sikerült is… Majd kérdőre vont. Várható volt. Az emberek már visszatértek a saját maguk dolgához, már nem minket figyeltek esetleg csak feltűnésmentesen fél füllel hallgatóztak.
- Bocsánat… én sem értem. – Hajtottam le a fejem. Én tudtam mit szeretek Jin-ben persze ezt sosem mondtam neki, magam sem értem miért de kínos lenne ezt most ecsetelni. Ugyanakkor én sem tudom hogy ő mit szeret bennem, hisz annyira különbözünk de mégis egymásra találtunk. Féltem hogy túlreagáltam a helyzetet és megijedtem, de nem tudtam miképp mondjam el ezt neki. Bár megfordult a fejemben hogy kínozom egy picit, de nem. Arra nem szolgált rá.
- Csak megleptél… - Felelem némi hallgatás után. Meglepett hogy rég találkoztunk, és nálunk a testiség sosem volt első számú tényező, van amikor meg sem ölel mások előtt, ami persze kicsit fáj de megértem. Ő szégyenlős és kevesen tudják hogy voltaképpen ha komoly dolgokról van szó én is… Sőt ezt talán csak őt tudja, és ehhez igazodott is mindig talán pont ezért ilyen hogy kerülje azokat a helyzeteket amivel zavarba hozhat… és most ezt nem tette.
- Pincér. – Emelem fel a poharat és már el is vitték a szemünk elől is, megkérdezték hogy kérek-e mást én csak lehajtott fejjel feleltem hogy nem.
- Sajnálom. – Talán tudja miért is kérek bocsánatot hisz amit tenni akartam az nagyon nem volt szép. Megkerülni őt és nem bízni a szavában… ezt szerettem volna. Megtudni az igazat, mégsem tudtam feltenni a kérdéseimet. Talán először… rosszul éreztem magam a társaságában. Nem, egyáltalán nem miatta, magam miatt. Én vagyok összezavarodva és én komplikálom túl a dolgokat, de ebbe már beletenyereltem, nem volt visszaút. Viszont a gondolataimat nem tudtam úgy összerakni hogy ne vádak legyenek, ne olyan kérdések és kérdés sorok amivel bánthatom őt, amit nem szeretnék. Lopva pillantottam rá, igazság szerint féltem hogy itt hagy magamra, bár tudom hogy nem tenne ilyet de mégis… Nem érdemlem meg őt, miközben én csak követelőznék és követelőznék mint valami rossz kisgyerek.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Május 25 2015, 13:30

Különös volt, mennyire emlékeztetett ez a helyzet arra, ami Szophieval és velem történt. Volt azonban egy jelentős különbség: a kedvesem esetében szemernyi kétségem se volt afelől, hogy mi lesz a végkimenetele a konfliktusnak, hiszen tisztában voltam vele, hogy az érzései változatlanok az irányomba, és ha természetesen viselkedem, akkor előbb-utóbb meg fog békülni. Itt azonban sok minden homályos volt: például mennyire stabil az érzelmi kötődésük? Leginkább viszont azért volt ingoványos alattam a talaj, mert nem adhattam saját magamat. Ha megtenném, biztosan meg tudnám oldani a köztük lévő feszültséget, de nagyon gyorsan lebuknék :] Ai-chan nem ostoba lány, és elég időt töltöttünk együtt mindenféle kalandokban ahhoz, hogy legyen egy alapvető képe rólam, és az minden bizonnyal igen messze állt a lovagjától. Egyszóval muszáj volt minél rövidebbre fognom a lelkizést és megnyugtatni az előttem szomorkodó tündérkét.
- Nincs miért bocsánatot kérned - mosolyodtam el kedvesen. Hála Szophienak, ez már egész jól ment, és bíztam benne, hogy ha mosolyogni lát, akkor Ai-chan is megenyhül egy kicsit. Rossz volt ilyen lehangolt állapotban látni. Újfent talpra álltam, most már nem annyira bizonytalanul, de a mozgáskoordinációm nem volt tiszta. És ebben nem is volt semmi mesterkéltség, könnyű volt a fejem az alkoholnak hála. Ez viszont nem akadályozhatott meg abban, hogy finoman a lány derekára tegyem a kezem, és mozgásra ösztökéljem.
- Gyere, menjünk fel. Ott nem zavar majd minket senki - szólaltam meg lágyan. Nem öleltem át, egyszerűen kísértem magam mellett, ha engedte, és a lépcső felé indultam. Eltűnni egy üres szobába, ez volt a legbölcsebb, amit tehettem. Egyébként sem tartozott a nyilvánosságra a kettőnk dolga, így nem is volt semmi különös a javaslatban.

by **Kazura** Szomb. Május 30 2015, 23:06

Mintha csak először jelentkeztem volna be a játékba újra megcsapott a különböző ingerek sokasága. Pár másodpercig csak álltam mozdulatlanul, fejemben a közelmúlt eseményei kavarogtak. Emlékeztem az elszántságra, melyet az admin szavai-mely szerint a játékban ragadtunk-okoztak, majd a következő pillanatban egy idegesítő rendszerhang figyelmeztetett a hibernáció előkészítésére.
A hibernáció! Szóval valószínűleg most következett be az esemény ami feloldotta ezt a kényszerállapotot. Remek akkor valószínűleg a szerencsésebbek már jócskán előttünk járnak. Mondjuk nem ártana majd megtudni, hogy mégis hány szint van már megnyitva. Na mindegy, ha itt álldogálok nem jutok sehová. Legjobb lenne szétnézni a város környékén akad-e pár alacsony szintű Mob. Merre is volta városkapu?
Rövid töprengés után a város északi része felé indultam, reménykedvén, hogy nem tévedek el. Útközben elővettem az inventorymból a kardom, majd miután egy-kettőt suhintottam vele, azt vállamon nyugtatva folytattam utam. Közben tekintetem a környező házakra tévedt.
Milyen egy lepusztult környék már ez. Erre felé nem vennék házat, az biztos. No nem mintha mostanában arra lenne pénzem. Tényleg, majd elfelejtettem!! Ha már úgyis exp szerzésre készülök előtte talán be kellene újítanom a fegyverzetem. Nem hinném, hogy ezzel a béna kezdőkarddal sokáig húznám odakint. Akkor viszont irány vissza a Főtér, ott biztos találok egy fegyverkereskedőt.
Gondolataimba merülve már fordultam is visszafelé, aminek köszönhetően egyenesen nekimentem a szembejövő alaknak. Kissé megtántorodtam, majd összeszedvén magam végre kiböktem:
-Bocsi, kissé elkalandoztam, minden rendben?

by **Shukaku** Vas. Május 31 2015, 11:54

Újabb csodálatos nap, újabb séta és nézelődés a városban, kicsik után kutatva. Igen, kis hőseinknek ez a hobbija, amelyet Shu szent feladatának, Timidus pedig Shu jókedvének feltartásához szükséges elengedhetetlen feladatnak tekint. Na meg persze azt a sárkánynak is el kell ismernie, hogy ha a kicsik ugyan jelenleg kicsik is, a szövetségesek akkor is szövetségesek, és abból mind az ember, mind a sárkány csak jól jöhet ki, ha sok barátja van. Néha volt úgy, hogy a páros csendben lépdelt az utcán, nem gyors tempóban, de azért nem is bámészkodva. Céltudatosan haladtak, hiszen tudták, hogy merre szoktak általában feltűnni az Ébredők. Az ilyen séták alatt azonban néha előkerültek nagyon jó kis témák is, amelyet vagy az egyikük, vagy a másikuk hallott miközben ebédeltek a parkban, gyakoroltak a csarnokban, vagy egyéb elfoglaltságaikat űzték. Az ilyesmiket még mindig Junnal vagy Timidussal beszélte meg Shu, hiszen Arata pasi volt, vele meg nem lehetett csak úgy cseverészni. Timi sem volt ugyan az a sodródós fajta, de mégis közelebb állt hozzá ilyen téren, mint az íjász srác. Jelenleg a téma az volt, hogy ők ketten, vagyis inkább Shu, milyen jó karakter. Igen, méghozzá filmkarakter. Ugye elvileg, ha Kayaba valóban figyeli őket, és párszor már volt olyan érzésük, hogy a Játékmester végigkíséri a kalandjukat, akkor fontos, hogy jól szerepeljenek. Shu szerette volna lenyűgözni Kayabát, szóval nagyon meg kellett tárgyalni, hogy milyen is legyen az alakítás. Még azon is elgondolkodott, hogy ha tényleg egy színésznek kellene alakítania őt, akkor ki is lenne az, bár ez sajnos kudarcba fulladt, lévén Shu nem ismerte nagyon őket… pedig nagyon menő lett volna, ha találnak valakit. Persze közben keresték továbbra is az újoncokat, követve egy kezdő felszerelés csizmájának a lábnyomait, és szó szerint bele is botlott az idomár a célpontjába. Persze direkt. Így lehet őket a legkönnyebben levenni a lábukról.
-Persze, persze, semmi baj, ne aggódj. Kit keresel? Esetleg tudunk segíteni?
A sárkány persze tartotta a megfelelő távolságot, nehogy megijessze a fiút, ám ha az íjász elesett, akkor Shu nyújtotta is a kezét, hogy felsegítse.

by **Kazura** Vas. Május 31 2015, 13:23

Végignézek a nálam egy jó fejjel alacsonyabb lányon.
Mégis hogyan tudna segíteni? Gondolom Ő is csak nemrég csatlakozhatott be és kellene mellé valaki aki megvédi. Egek, ha most kezdhetek pesztrálni egy újoncot tuti ezen a szinten ragadok hetekig. De miért beszélt többes számban?
Idáig jutok gondolatmenetemben, mikor meglátom a lánytól hátrébb álló sárkányt. Ösztönösen magam elé kapom a fegyverem és támadó állást veszek fel, majd rögtön észbe is kapok.
-Ja, hogy ez egy pet. Bocsi!-mondom miközben leengedem a fegyverem.
-Ezek szerint állatidomár vagy ha jól sejtem.
Tekintetem ekkor az életsávja melletti céhlogóra téved.
Hmm, ha már céhben van akkor biztos nem most kezdte a játékot. Így viszont talán tud egyet s mást a jelenlegi helyzetről.
-Igazság szerint éppen azon voltam, hogy szétnézek a város körül, akad-e pár alacsony szintű Mob, hogy kicsit növeljem a szintem, de közben eszembe jutott, hogy nem ártana előtte lecserélni ezt valami jobbra, ha akad.-lóbálom meg a kardom.
-Te mióta vagy a játékban? Esetleg ismersz olyan boltot ami kis szintű fegyvereket árul viszonylag olcsón?

by **Shukaku** Vas. Május 31 2015, 13:59

Nagyon hízelgő, hogy nagybetűvel írod Őt, mint Shut. Ez valamiért mostanában kezd elterjedni, és ez nekem nagyon tetszik. Ja igen, az írásstílusomhoz hozzátartozik a narrátor ilyesfajta belekotyogása is. Majd hozzászoksz. Szóval azt csak úgy megemlítem, hogy Shu fejében már felmerült a gondolat, hogy keressen valakit, aki pesztrálja őt egy ideig, hogy megleshesse, hogyan is végzik az újoncok tanítását mások, akik nem ők. Persze azért úgy, hogy elég magas szintű ismeretségre tettek szert, igen nehéz volt olyat találni, aki ne tudná, hogy ő bizony nem újonc, de azért a remény hal meg utoljára. Mindenesetre a fiú ábrázatán először egy elég kétkedő kifejezést vélt felfedezni, ám amikor meglátta Timidust, ez gyorsan eltűnt, és inkább ijedtségbe váltott. A lovag és a sárkány. Akárcsak a mesékben. Persze Aincrad is egy gyönyörű mesevilág volt, legalább is a kis idomár szemében biztosan, és egyrészt ezért, másrészt a szintkülönbség miatt, itt Timidus győzött volna. Viszont a kifejezésmód, amivel a fiú élt, nem volt valami kedves, szóval Shu gyorsan ki is javította a nyelvbotlását, hiszen bizonyára csak egy nyelvbotlás volt.
-Nem ez, hanem ő, és igen, egy pet, én pedig valóban idomár vagyok.
A mondat végére már ismételten mosolygott, hiszen nem haragudhatott olyasmi miatt, amiről a szegény újonc nem tudhatott. Úgy tűnik, hogy a céhlogó viszont meghozta a fiú kedvét az ismerkedéshez. Ezt Shu cseppet sem bánta, ha valakinek a nyuszis logó tetszik, és nem az ő személyisége miatt akar vele csevegni, akkor is szívesen válaszolgat a kérdésére.
-Szerintem először ezzel a felszereléssel tanulj meg harcolni, mert ezek a gyakorlófegyverek. Ha ezzel megy, akkor segítek neked új felszerelést találni. Van egy boltocska, ahol ingyen adnak neked egyes tierű dolgokat. Annál olcsóbb nem lehet. Tessék, itt egy szórólap, olvasd el.
Át is nyújtott egy kis írólapot, amin a Dojo, a Szabad Rablás Boltocska, és a Pláza volt feltüntetve.
-Egyébként én Shu vagyok, ő pedig Timidus, és szívesen segítünk neked megtanulni az első lépéseket. Mi az, amit eddig már tudsz?

by **Kazura** Vas. Május 31 2015, 16:15

-Örvendek, engem Kazurának hívnak.
Átveszem a szórólapot, majd vetek is rá pár pillantást.
-Nos, az igazat megvallva, már játszottam a játékkal az admini bejelentés előtt is pár hónapot, de főleg a harcra koncentráltam így a statjaim sem a legjobban osztottam el. Ezért is csináltam egy vadi új karaktert, aztán ugye jött az incidens és a rendszer hibernált mielőtt újra nekivághattam volna. Szóval a harci része a dolgoknak nagyjából megvan. Fájdalomérzet nincs, de az életcsíkra ügyelni kell, amit különböző potikkal lehet megtenni, végső soron meg ha védett területre érünk magától is visszatöltődik. A szörnyeknek is vannak statjaik, mint nekünk így fontos erre is ügyelni, nehogy elszámítsa valaki magát. Megfelelő pozíciót érzékelve pedig a rendszer automatikusan végrehajtja a támadást. Ezt már sikerült régebben begyakorolnom. Igazából szeretnék minden lehetőséget megragadni a fejlődéshez, hogy mihamarabb a dolgok sűrűjébe vethessem magam.
-Tényleg, nem tudod, pontosan hány szintet is tisztítottak már meg a frontvonalon harcolók? Ja igen és a jártasságokról sem ártana egy gyorstalpaló ha ebben is otthon vagy, annó nem tulajdonítottam túlzottan nagy figyelmet nekik.

by **Shukaku** Vas. Május 31 2015, 16:41

-Kazura? Hmm… ismerek egy hasonló nevű árnyharcost. Még szerencse, hogy Kayaba figyelt arra, hogy ne lehessen azonos névvel regisztrálni. Gondolj bele, ha csupa animekarakter nevű emberkék szaladgálnának itt.
Kicsit kuncogott, majd nézte, ahogyan Kazura a szórólapot nézi. Nem volt valami reklámcsoda, kézzel írott és rajzolt szórólap, a céhlogóval, meg a legfontosabb tudnivalókkal, koordinátával és az említett helyek fő profiljaival. Mindössze könnyebb volt egy ilyet a kezébe nyomni valakinek, mint újra és újra elmondani ugyanazt, ami lehet, hogy nem is érdekli az illetőt. Ha ezen átfuttatja a tekintetét, akkor biztosan csak azt olvassa el, amit tudni is akar. És már érkezett is a kérdésáradat, szóval Shu keresett egy padot, lecsüccsent, a kardforgató kezébe nyomott egy szendvicset, hogy egyen addig amíg ő válaszolgat, majd elővette a Guide Bookot, és bár nem nyitotta ki, azért a kezében tartotta.
-Áh, akkor ahogy gondoltam, te is Ébredő vagy! Ebben tulajdonképpen minden benne van, majd oda is adom neked, de tudom, hogy sokan jobban szeretik élő szóban hallani. Szóóóval… kezdjük a végén. A frontosok jelenleg a húszas szinten kaszabolják a Bosst. Volt egy próba, azt elbukták, azóta nem tudom, hogy hogy haladnak. Az automatikus végrehajtás… hát azért az nem úgy működik, hogy felveszel egy harci állást, és utána mozogsz magadtól. A rendszer rásegít egy picit, és inkább fordítva van. Ha nem veszed föl a megfelelő állást, akkor nagyon ügyesnek kell lenned ahhoz, hogy a rendszer segítsége nélkül is tudj harcolni, és aktiváld a sebzést. Ezt általában olyanok csinálják, akik sokat gyakoroltak itt is, meg kint is. A jártasságok pedig…
Itt egy kicsit összeszedte a gondolatait, majd belefogott.
-Ugye a jártasságoknak három szintje van. Elsődleges, másodlagos és harmadlagos. Az elsődlegesből négyet választhatsz, és pénzbe kerül megvenni őket, de utána már csak gyakorlás kérdése, hogy a meglévő szinten tökélyre fejleszd. Ezért nem okos dolog mondjuk rögtön hármast venni akkor sem, ha van pénzed rá. Ugye ebből van a keresés, lopakodás, észlelés, nyomkövetés, hallgatózás, látás, súlyemelés és az akrobatika. Azt, hogy melyik mit csinál, elolvashatod a könyvben, de a nevükben is benne van. Ezt vagy most kiválogatod, hogy melyiket szeretnéd, vagy még vársz vele egy kicsit, és kitapasztalod, hogy a te stílusodhoz melyikek illenek legjobban. A másodlagos jártasság az ilyen crafting cucc. Ezzel tudsz dolgokat készíteni, vagy a készítőknek alapanyagot gyűjteni. Itt nem kerül minden szint pénzbe, csak megveszed egyszer, utána mindig fejlődik, ha használod. Van ugye érc és növénylátás, fegyver és páncélkészítés, méreg és potifőzés és kristályírás. Minden itemhez tartoznak ugye tierek, és csak azt tudod elkészíteni vagy gyűjteni, amilyen tiered megvan belőle. A harmadik a legjobb, mert ott semmit nem kell költeni, csak sokat kell gyakorolni. Ha pecázol, akkor fejlődik a horgászat jártasságod, ha vadászol akkor a vadászat, ha főzöl akkor a főzés, és így tovább a kertészkedés, lovaglás, italkészítés, bűvészkedés jártassággal is. Hmm… azt hiszem mindenre válaszoltam, amit kérdeztél. ^^

by **Kazura** Vas. Május 31 2015, 19:08

Helyet foglalok Shukaku mellett, majd a felkínált szendvicset egy köszönöm és egy mosoly kíséretében elfogadom. Mikor nekilát mondandójának természetesen illedelmesen figyelem, közben harapok egy-egy falatot.
Szóval a húszas szint. Végül is az még nem tűnik olyan messzinek, ezek szerint még bőven akad felfedezetlen terület. Mondjuk az nem hangzik túl jól, hogy nem sikerült elsőre leverni a Bosst, de ez lehet szervezetlenség vagy létszámhiány oka is. Vajon milyen arányban lehetnek a frontharcosok a többi játékoshoz képest?
Miután végighallgattam a jártasságokról szóló eszmefuttatást megszólalok:
-Úgy tűnik, hogy ezek a jártasságok nem kifejezetten a legalacsonyabb szintűeknek szólnak, persze amíg nem szerez valaki némi aranyat. Na meg persze ott vannak a harmadlagosak is bár a való világban sem igazán rajongtam a horgászatért, de ki tudja, később talán megpróbálkozok valamelyikkel.
-Amúgy ha jól tudom az egyik legjobb módja a szintünk növelésének a küldetések rendszere. Viszont szerinted futnak még olyanok amikbe a hozzám hasonló kis szintűeknek is érdemes lenne becsatlakozni? És ezek a küldik általában milyen jellegűek? Csak mert már igazán megmozgatnám a kardom, de jobban szeretnék mobokat kaszabolni, mint valami próbabábut vagy másik játékost.

by **Shukaku** Hétf. Jún. 01 2015, 05:59

Nagy szerencséje van az olyan Ébredőknek, akiket Shu talál meg magának. Nem akarom persze túldicsérni a saját karimat, mindössze egy szempontot emelnék ki, ami a jelenlegi szituáció mellett felettébb fontos, hogy megemlítésre kerüljön, ez pedig a főzés jártasság. Azért ha valami mester szint, akkor az mester szint, Shu pedig jelenleg mesterszakács, tehát az átadott szendvicset is tessék úgy értékelni, hogy az bizony egy gasztronómiai csoda. Már csak azért is, mert minden friss benne, majdnem a lehető legfrissebb, és nem is boltból szedett, hanem szafariról vadászott, és kiskertből gyűjtögetett finomságokkal van tele. Illedelmeskedni pedig külön nem kell, azt láthatod a lány arcán, hogy már annak is felettébb nagyon örül, hogy segíthet, és figyelsz rá. A húszas szint pedig valóban nem sok, de Shunak ez bőven elég… az ok pedig… nos ezt inkább ne firtassuk, mert hosszú előadás lenne belőle, és nem is érzem magunkat elfogulatlannak. Az arányt pedig Timidus tudná neked megmondani, elég nagy pontossággal. Shu viszont már az első mondatodnál rázza a fejét, hogy nem ért egyet.
-Oh, dehogynem! Az elsődlegesek csak száz aranyba kerülnek kezdő szinten. Ha szeretnéd, egyre szívesen adok neked pénzt. A másodlagosat inkább akkor kéne felvenned, ha majd belépsz egy céhbe, mert akkor tudod, hogy mire van szüksége a céhednek. A horgászat pedig tényleg kicsit uncsi, de van rengeteg más jártasság is. Kicsiknek való küldik pedig természetesen futnak. Csak nézz körül, az első szint tele van még kicsikkel, akik nem szerettek volna fejlődni olyan gyorsan, vagy valami. Viszont…
Itt kicsit csalódottabban rázta meg a fejét, és fújt egyet.
-Fiúk meg az örökös kaszabolás! Vannak sokkal érdekesebb küldik, ahol nem csak csépelni kell, hanem mondjuk az agyadat is használni. Az első szintű küldik nagy része pedig ilyen bevezetős jellegű, ami megmutatja az alapokat, vagy ilyen delivery. Tudod, szedj össze három valamit, vidd el ide, hozd vissza azt… nem mindig olyan uncsi, mint amilyennek hangzik, és segíthetsz a falusiaknak is.

by **Kazura** Hétf. Jún. 01 2015, 11:14

Kazura mindig is gyors evő volt, így csak a szakavatottak tudták megállapítani, hogy a szendvics kevesebb, mint egy perc alatt való eltüntetése annak ízletességét dicsérte.
-Köszi, de ahogy mondtad, még nem igazán vagyok biztos benne, melyik elsődleges jártasságot is növeljem. Talán mégiscsak hasznos lesz pár alap küldi, hátha közben kitapasztalom , milyen jártasságok is jönnének jól ezek során.
-Ami a kaszabolást illeti-egy pillanatra a távolba révedek-gondolom eddig is a kelleténél több játékos halt meg. Szerintem a frontosok közül sem lenne mindenki oda való, legalábbis egyesek biztosan többet kockáztatnak másoknál azzal, hogy nem az első szint biztonságában várják meg a játék végig vitelét. A miértekről nem szeretnék beszélni, de ilyen szempontból nekem kellene az élen haladókkal tartani. No nem mintha bele akarnék rohanni az első szembejövő boss kardjába, de nyugodt szívvel tudnék szembenézni a túlerővel, ha úgy hozná a helyzet.-mondatom végén elmosolyodok.
-Na, de eljön majd annak is az ideje legalábbis ha nem egész nap itt ücsörgök. Félre ne érts, örülök, hogy találkoztunk. Meglengetem a szórólapot.
-Valószínű, hogy be fogok nézni a boltotokba. Ha pedig véletlenül összefutnék egy másik kezdővel már azt is tudom, hova küldjem. Még egyszer köszi mindent, most megyek szétnézek valami küldi után. Aztán legközelebb, remélhetőleg már a felsőbb szinteken fogunk összefutni.

by **Shukaku** Hétf. Jún. 01 2015, 11:35

Egy kicsit elkerekedett a szeme Shunak arra, hogy milyen gyorsan befalta a fiú a szendvicset, így hát kuncogott egy keveset, majd a kezébe nyomott egy másikat.
-Mondhattad volna, hogy ilyen éhes vagy, és akkor egy vendéglőbe vittelek volna a pad helyett. Általában az Ébredők mindig nagyon éhesek, de soha senki nem pusztította még el ilyen gyorsan amivel kínáltam.
Újabb nevetés, és látszott rajta, hogy érti, hogy ez dicséret, és nagyon is örül neki.
-Hát azért az alap küldikkel is vigyázni kell. Nagyon sok függ attól, hogy kinek a kezei közé kerülsz. Tudod, hogy éppen ki bíz meg. A kezdő küldiknél is lehetnek olyanok, amik mondjuk hadakozósabbak, olyanok, ahol a falusi öreg néniknek kell segíteni, meg ilyen furfangos is. Szóval nyugodtan tudsz válogatni, és én már inkább úgy csinálom, hogy olyan küldire jelentkezem, ami tetszik, és amit szeretek. Persze néha pont erre mennek rá, és beugratós a küldi kiírása… de majd megtanulod. Érdemes mindent kipróbálni, hogy kitapasztald, hogy neked mi tetszik.
A következő mondatoknál ő is leszegi a fejét, és sóhajt egyet.
-Ha vigyázol magadra, akkor elég nehéz kiesni… de igen, elég sokan nem voltak elég óvatosak. Ezért is próbálunk mi segíteni az Ébredőknek.
Ezután csak egy vállvonás és egy keserű mosoly következett. Kazura is egy újabb hőspalánta volt, egy önfeláldozó idióta, aki azt hiszi, hogy semmit nem veszíthet, és ő majd meghal a többiekért. Majd amikor elsőnek néz farkasszemet a halállal, akkor úgyis rájön, hogy ez nem ilyen egyszerű… és remélhetőleg túléli. Az idomár tudta jól, hogy az ilyen embereken ő nem tud segíteni… szóval csak bólintott.
-Rossz irányba indulsz. A Főtér arra van, ott vannak kitéve a küldetés táblák, ahol válogathatsz. És… hát nem szeretnélek feltartani… szóval sok sikert.
És ha a fiú valóban távozott, akkor még integettek is neki.

Köszönöm szépen a játékot! ^^

by **Kazura** Hétf. Jún. 01 2015, 12:18

Értetlenkedve tekintek a második szendvicsre, de főleg az első morzsáira a kezemen.
-Hoppá, erről le kéne szoknom. Köszi, így is sokat segítettél.
Felállok, majd leporolom magam, inkább megszokásból, mint szükségből.
-Hát akkor viszlát.-majd visszaindulva még meglengetem a kezem búcsúzásképpen, utána pedig nagyot harapva szendvicsemből nekiindulok hogy felvegyem az első küldetésem.
Végül is mérettől vagy kortól függetlenül mindenki csak túlélni akar ebben a világban is. De valahogy itt mégiscsak más. Nem tudom pontosan miért, talán a közös cél vezérel minket. Az biztos, hogy én ki fogom használni ezt a lehetőséget és megmutatom mire is vagyok képes. Elvégre az első löket megvolt, a dolgok most már mehetnek önmaguktól. Na akkor lássuk, miből is válogathat egy magamfajta feltörekvő ebben az új Világban.

Én is köszönöm hogy elvállaltál Smile

.

by **Rosalia** Kedd Jún. 02 2015, 09:38

Shu: Halvány Erősítő Kristály
Kazura: Hangrögzítő Kristály

by **RenAi** Csüt. Jún. 04 2015, 17:59

Hogy nincs miért bocsánatot kérnem. oO Jinre jellemző ugyan az előzékenység és az alázat, vagy talán tényleg nem tűnt fel neki miféle italt is adtam neki, és biztos vagyok benne hogy kitalálta a szándékaim. ><” Erre tessék. Kezdek aggódni és kicsit összezavarodni, Jin okos és úgy hittem hogy felhozza majd hogy amit tettem az nem volt tisztességes de nem. Talán annyira hatott az ital hogy fel se tűnt neki? És mi lesz akkor ha tényleg kijózanodik. Emlékezni fog mindenre, és ha most nem is de akkor majd összerakja a dolgokat és jajj nekem. ><” Buta vagyok és gonosz is voltam vele. Bár inkább kétségbeesetnek érezem magam, de mivel felé irányul a dolog, biztos nem azt fogja látni. Vagy talán pont ezért csinálja az egészet? Hogy lelkiismeret furdalásom legyen, és hogy ezzel idézze elő, hogy többször meg se forduljon ilyen a fejemben? ><” Nem érteeeem. Nem, ő nem számító. Biztos csak az ital miatt nem érti és az nekem jó. Talán… még… Felsóhajtottam, ideges vagyis inkább nyugtalan voltam. Nem éreztem hogy előrébb haladtam volna, leginkább úgy éreztem hogy még rosszabbat tettem magunkkal. Felállt az asztaltól, már biztatóbb állapotban volt, de a mozgása még mindig botorkáló, furcsa volt, mintha laggolt volna vagy mi. Majd a derekamra tette a kezét és gyengéden mozgásra bírt. A szívem ugyan megenyhült, bár ez hullámokban változik bennem, néha úgy érzem hogy én aggódtam csak túl, majd a másik hullám hogy az aggódásra adható okot és jeleket még most le kéne tisztáznunk. Nem álltam ellen a páromnak igazgatásának, miért is tettem volna. Viszont nem értettem a mondatát, meg úgy az egészet…
- Ehh? Miért mennénk? Mennyünk haza inkább akkor már. – Mosolyodtam el zavartan, igazán nem értettem mit akar ennek a fogadónak az emeletétől hisz… már rég nem bérelünk itt ki szobát, mert van saját házunk.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Jún. 08 2015, 15:45

Hmmm? Szóval együtt élnek. Nos, ez valóban kicsit különös lépésnek tűnhetett így, de természetesen nem estem pánikba. Szegény lány amúgy is jól láthatóan össze volt zavarodva, a nyugtalansága kézzel tapintható volt. Akárcsak a karcsú dereka, vagy a selymes combja :] Sejtettem, mi járhat a fejében, elvégre éppen most próbált nem túl szép módszerekkel szóra bírni. A helyében engem is feszélyezne a helyzet, azzal, hogy visszakozott, csak még átlátszóbbá tette a kísérletét. Azonban éppen ez a momentum, a lelkiismeret-furdalása volt az, ami miatt bárki megbocsátana. Buta ötletei mindenkinek vannak, most én is egy ilyet szándékozok véghez vinni :]
- Még korai lenne. Szerettem volna kimozdulni veled és együtt tölteni a napunkat, de előbb úgy látom ránk fér egy is beszélgetés - mosolyodtam el - Ugye nem baj? - kérdeztem kicsit aggodalmasan, és meg is torpantam egy kicsit, de mivel semmiképp sem kívántam visszavonni az ötletem, ezért rövidesen újra útnak indultam a szoba felé, és mikor oda értünk, kinyitottam előtte az ajtót és beengedtem magam előtt.
- Szeretnélek kárpótolni, amiért ilyen kevés időt töltünk egymással, de ha nyugtalan vagy, akkor nem fogod élvezni. Ha szeretnéd, meghallgatlak, Ai-chan - mondtam a lánynak már az utolsó lépéseknél elkezdve, hiszen lényegében kettesben maradtunk már a szoba előtt is, de nyilván előbb kényelembe kellett, hogy helyezzük magunkat. Mondjuk az ágyon, az puha is, és olyan intim környezetet ad, ami könnyen megnyitja egy lány szívét, ha problémája van :]

by **Kayaba Akihiko** Kedd Jún. 09 2015, 17:26

Kazura: Bronz Vért
Shukaku: Hárító *Fegyver*

by **RenAi** Szomb. Jún. 13 2015, 19:56

Rosszul éreztem magam a dolgok lefolyása miatt. Zavarban voltam és féltem. Vagyis inkább féltettem. Nem akartam rosszabbá tenni a helyzetet, nem szerettem volna ha… csak felidegesítem, bár ez eddig még nem tudott előfordulni és nem most szeretném elkezdeni. Biztos vagyok benne hogy átlát rajtam, sőt talán jobban ért engem mint én magamat. Viszont… nem tudom. Nem szerettem belekezdeni ilyen dolgokba, problémákat feszegetni, talán ezért is harapózott el így ez a dolog.

Meglepett a kérése, hiszen otthon, otthon vagyunk… de itt nem. Ki is jelentettem a meglepődésem amire kaptam is a választ. Kimozdulni és együtt eltölteni a napot, mármint ami megmaradt belőle. Remeknek hangzott fel is lelkesültem, viszont előtte beszélgetni szeretne. Ezzel egyet is értettem, jó lenne átbeszélni a dolgokat és megoldást találni erre a problémára, viszont furcsa érzés hogy pont ő mondja most ezt, kicsit visszás, mintha ő akarna velem beszélni, mintha neki lenne mondanivalója nekem és nem pedig fordítva ahogy eddig. De… lehet csak én komplikálom túl, sőt. Bár az érzés attól még megvan.
- Nem, dehogy is. – Felelem kissé bizonytalanul. Szokatlan érzés az hogy ő irányít vagy nem tudom… fura… de jó, ugyanakkor ijesztő. és szokatlan.
- Kárpótolni? Ezt hogy érted? Mennyünk el együtt a fánkhoz egy piknikre? Vagy, vagy… a Sweet Dreams a beszélgetés után? – Kérdezem őszinte, ártatlan naivsággal. Majd ismét arról beszél hogy meghallgatna de már felértünk az emeletre. Lassacskán megérkezve a kijelölt szobához.
- Fel sem tűnt, mikor foglaltál le szobát?o.o – Kérdeztem, hisz tényleg meglepett.
- De… amúgy igen… akarok beszélni, és tényleg jobb négy szem közt… - Helyeselem a Jin tettét, bár az hogy itt rendelt szobát még mindig szokatlan nekem, bár lehet… lehet hogy csupán nosztalgiázni szeretne azzal pedig semmi gond.

/Direkt nem vittem tovább a szálat. Razz

/

by **Tachibana Makoto** Kedd Jún. 16 2015, 12:01

Küldtem feléje egy halvány mosolyt. Láttam rajta, hogy rettentően bizonytalan, és azt hiszem ebben nem csak az volt benne, hogy kényes témáról kíván beszélni velem. Nyilván érezte, hogy valami nem stimmel velem. Persze képtelenség lett volna teljesen lemásolni egy másik ember viselkedését, különösen úgy, hogy nem ismerem eléggé. A külsőnk most megegyezhet, de óhatatlanul is követtem el hibákat, és a legkellemetlenebb ebben az volt, hogy most nem tudtam, mik voltak azok. Flörtölés közben mindig szoktam hibákat elkövetni, de azok szándékosak, a játék részei. Amiket most követtem el, azok azonban homályosak maradtak előttem.
- Szeretnék mutatni egy helyet, amit nemrég fedeztem fel - mondtam, felelve a kérdésére. Volt egy afféle titkos helyem, amivel könnyen le tudtam nyűgözni szinte bárkit, de igazság szerint nem szándékoztam oda tényleg elvinni Ai-chant. Csak ha nagyon muszáj. Elvégre minél több időt töltök mellette, annál nagyobb az esélyem a kudarcra, a lebukásra.
- Még mielőtt megérkeztél - válaszoltam a másik kérdésére is ütemvesztés nélkül, majd be is tessékeltem a szobába, és becsuktam magam mögött az ajtót. Most, hogy ténylegesen kettesben vagyunk, jöhetett a szórakozás :]
- Nem akartam lent, mások előtt mondani, de furcsán viselkedsz, Ai-chan - közöltem a lánnyal, majd felé fordultam, és közelebb léptem hozzá - Először le akartál itatni, aztán majdnem felpofoztál, mert hozzád értem. Félsz tőlem? - kérdeztem most én, és bár látszott egy kevés bizonytalanság a mozdulataimban, miközben feléje nyúltam, a hangom rezzenéstelen maradt. Nem volt benne semmi szemrehányás, vád, csak érdeklődés, kíváncsiság.

by **RenAi** Kedd Júl. 14 2015, 11:25

Egy helyet amit felfedezett? *-* Felcsillantak a szemeim, álltalában én szoktam hasonló helyekre menni és csalni őt, most viszont talán tényleg ő is talált valamit amit meg szeretne mutatni nekem. Már láttam a szemem előbb biztos valami virágos rét, telis teli virágokkal a tündérekkel, és már-már az illatát is érzem, ahogy felelevenedett a képzeletem előtt.
- Látni akarom azt a helyet! – Pattantam fel, csaptam az asztalra a két kezem, majd örömömben pördültem egyet. És persze a sok-sok idegen furán figyelgető arcocska után, elvörösödtem és legalább olyan sebességgel huppantam le mint ahogy lelkesedésemben felpattantam. Majd ragaszkodott ahhoz hogy előtte mennyünk föl a fogadó egyik szobájába és ott folytassuk a társalgásunk. Meg tudtam érteni, hisz mikor elveszítem az önkontrollom mint például az előbb igencsak kényelmetlen helyzetbe hozhatom, még ha nem is panaszkodik. Majd kitört belőlem a kérdés hogy ha végig velem volt mikor foglalt szobát… majd megjegyezte hogy mielőtt jöttem. Nem értettem, nem láttam őt mikor beléptem. Igaz annyira nem is néztem körbe, viszont csendben teljesítettem a kérését mivel elszégyelltem magam hogy nem vettem észre őt, és még fel is hívtam erre a figyelmem…. Szánalmas vagyok… egyszer még ő fog engem elhagyni, és mindezek után még én pattogok?!…

Beléptem a szobába. Egy átlagos szoba volt, elég világos az ablaknál egy asztal egy székkel, jobb oldalon egy ágy, balon szembe vele egy kisebb szekrénysor. Nosztalgikus volt egy ilyen szoba, a kezdetekre emlékeztetett. Becsukta magunk mögött az ajtót. Én lehuppantam az ágyra első húzásomként, rugóztam rajta egy picikét majd Jinre pillantottam. Éreztem hogy mondani akar valamit, majd amikor kimondta tetőtől talpig elvörödödtem, és a füleimből az a gőz szerű látványefekt távozott volna ha egy animében lennénk, de így… csupán annyi maradt hogy pipacsra festett arccal meredtem a fiúra. Hirtelen támadni akartam, kérdőre vonni, hogy én viselkedek furcsán?.... Majd mikor közelebb lépett hozzám és felsorolta a bűneimet, sírva tudtam volna fakadni. Érzékeny voltam, és a tehetetlenségemben tettem mindezt, de úgy tűnik nem ért meg… Hogy is értene?... Nem töltünk elég időt el együtt… és pont ezért hibáztatom, egy kicsit… és magamat is…
- Bocsánat. – Hajtottam le a fejem szégyenemben, és egyre kevesebb hiányzott ahhoz hogy eltörjön a mécses. Olyan sok indulat és feszültség gyűlt fel bennem, amit most sem adok ki magamból, magam sem értem miért… mikor a fejem után nyúlt megrezzentem. Nem féltem tőle, inkább magamtól. Hisz nem tudom hogy kezeljem most ezt a helyzetet, magamnak kreáltam. Eddig sosem panaszkodtam neki, és rossz oldalán, úgymond az egyszerűbb utat választva próbáltam megoldani a helyzetett… Tudtam hogy nem bántana, és hogy nem rossz szándékból mondta, mégis úgy éreztem. Hisz kivetítettem magamra a saját tetteimet is… Majd a miután befejezette a mondatát jöttem én.
- Dehogy félek… buta. – Azzal azt csináltam vele amit velem szokott ha hülyeségeket mondok. Félre söpörtem a haját a homlokán és kapott egy homlokpöckölést, hogy ne beszéljen sületlenségeket…
- Nem de… - Kezdtem nagyon rosszul a mondatot, levegőt vettem és újra kezdtem.
- A pofont azért kaptad majdnem mert hirtelen ért, nem szoktam hozzá hogy nyilvánosan megcsókolsz… álltalánban mások előtt tartózkodóbb vagy… vagy nem is tudom. Ez megrémített… - nem tudtam hogy kezeljem.
-És… úgy érzem nem vagy velem őszinte, csupán be akarod fogni a számat hogy nyugton maradjak, de válaszokat nem adsz, csak ígéreteket, amit vagy betartasz vagy nem… Hiányzol és kezdem úgy érezni hogy nem ismersz… és… talán én sem… attól tartok megcsalsz! – Mondtam ki a végszót. Igen, ettől tartok a leginkább. Hisz keveset van otthon, mások előtt viszont nem mutatkozik velem úgy mint pár, legjobb esetben a kézfogás, vagy ölelés az amit kapok, ami egyáltalán nem is zavart… eddig.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Júl. 18 2015, 12:26

Érdeklődve figyeltem a mozdulatait, a mimikáját. És bár rendkívül csábító volt, ahogy az ágyon ült, most nem a csípője, vagy a lába érdekelt, hanem a fejében játszódó gondolatokba szerettem volna bepillantást nyerni azáltal, hogy a testbeszédét figyeltem. Bár a hangom nem volt vádló, ő mégis elszégyellte magát, hiszen tisztában volt vele, hogy amit tett, az nem volt tisztességes. Én viszont nem kívántam hagyni, hogy mardossa a bűntudat, úgyhogy leültem mellé, annyira közel, hogy érezhessem az illatát, és az állát megérintve felemeltem a fejét, hogy belenézhessek a szemeibe. Mármint azzal az eggyel, ami nem volt letakarva.
- Még mindig nincs miért bocsánatot kérned - erősködtem mosolyogva, és kisöpörtem egy tincset az arcából, lágyan végigsimítva a puha bőrén közben. Bíztam benne, hogy a közvetlenség őt is feloldja egy kicsit. Nagyon feszültnek látszott, ellenben nem mertem felajánlani, hogy megmasszírozom. Kockázat lett volna, feleslegesen olyat nem vállalhattam.
Aztán jött a homlokpöckölés, én pedig felfelé bandzsítva dörzsöltem meg az érintett felületet, mielőtt visszatértem volna a lány tekintetéhez kicsit értetlen fejjel.
- Sumimasen, megzavarodtam. Igyekezni fogok tartózkodni tőle - kértem bocsánatot az elfogadhatatlan viselkedésem miatt. Újabb értékes információt nyertem, habár jelenleg nem volt szükségem rá, hiszen kettesben maradtunk. A kapcsolatukról azért elmond valamit, hogy nyilvánosan nem turbékolnak.
- Ai-chan... - szólaltam meg, és most én söpörtem félre a haját, hogy viszonozzam az iménti homlokon pöckölést - Te is nagyon hiányzol nekem, többet nem szeretnék ilyen sokáig távol lenni tőled. Nem éri meg minden percemet pénzszerzéssel és erősödéssel tölteni, ha közben nem láthatlak. De soha nem jutna eszembe, hogy mással pótoljam a hiányod - jelentettem ki határozottan - Azért is ragadtattam el magam lent, ölelni, simogatni szeretnélek. Szükségem van rád - magyaráztam kicsit elfordítva a tekintetem, és további magyarázattal szolgálva a "furcsa" viselkedésemre egyben. Majd visszapillantottam rá, és kérdeztem meg tétován - Most lehet?

by Ajánlott tartalom