Északi rész

/Elysion és Shu/


Egy újabb nap, egy újabb remek nap a gyakorlásra. Shu és Timidus még mindig a céhházhoz közeli erdőben, vagy annak egy tisztásán tartották meg ezeket az eseményeket, de egy fontos dolog változott azóta, hogy Danee meglátta őket a próbák közben. Mindketten nagyon sokat gondolkodtak azon, hogy mi is történt ott, akkor, amikor azokkal találkoztak. Shu még mindig várt, de Timidus igyekezett elfelejteni a történteket.
-Hogyan kellene nekünk egymással…
Kezdett volna bele a lány, de nem tudta folytatni.
-Annyi féle dolgot láttam. Ahogy az a férfi a sárkányával bánt. Ahogy Hisame… ahogy Hisame…
-Ahogy Hisame hisztizik.
Próbált segíteni Timidus, mire a lány csak bólintott egyet. Persze Timidus nem ezt akarta mondani, sokkal inkább az lett volna a helyes, hogy nem tudja kezelni, nem képes parancsolni neki... vagy valami hasonló, de ezek a kifejezések már meghaladták a kettejük egyszerű kommunikációját. Hiába is próbálta volna Timidus a saját nyelvén ezt közölni, a lány nem érthette volna meg, míg a hiszti kifejezését már ismerte, és gyakran használta is Timidusra. Bár Timidus nem sokat hiányolt abban a másik világban átélt változásokból, de azt már várta, hogy újra a saját nyelvén beszélhessen a lánnyal, ahogy Hisame teszi.
-Mi barátok vagyunk. Társak. De… honnan kellene tudnom, hogy mikor kinek van igaza? Nem akarok irányítani! Nem tudok irányítani!
Ránézett az ujján lévő gyűrűre és összeszorította a kezét.
-Ezek csak buta számok. Ettől még nem leszek okosabb, vagy erősebb. És ahogy azok a sárkányok velünk… és te nem akartad… tudtam, hogy nem akartad… de… és Hisame sem akarta azzal a fiúval…
Könnyes szemmel nézett a sárkányra, aki csak lassan megcsóválta a fejét, és az ölébe telepedett.
-Nem kell.
-De kell! Igenis kell! Te szereted, és nem akarom, hogy véletlenül te is, csak azért, mert én nem…
-Én nem vagyok Hisame!
Szegte fel dühösen a fejét Timidus.
-Tudom. De azzal a szőke fi…
-Ő bántott. Nem volt veszély. Megérdemelte. Nem volt igaza.
-Persze. Én sem hiszem, hogy igaza lett volna. De félek. Nem tudom, hogy miként kellene, és ezek szerint Peter sem tudja. Ki fogja megmondani akkor, ha valamit elrontok?
-Én. Jól csinálod. Hidd el.
Shu bólintott, de látszott rajta, hogy nem volt meggyőzve. Mindene Timidus volt, és ami után látta, hogy Peter nem bírja kordában tartani Hisame erejét, és látta, hogy Hisame nem boldog ebben a világban, nagyon megijedt, hogy ő is elronthat valamit Timidussal, és elveszítheti. Főleg azután, ahogyan a sárkány fellépett azon a bizonyos küldetésen. Ő sohasem nevelte ilyennek, és ez csak Timidus természetébe és fajába lehetett belekódolva, amit ő nem tudott és nem is akart kiölni belőle, de azt sem tudta, hogy mihez kezdjen vele.
-Ígérd meg nekem, hogy vigyázol. Hogy meghallgatsz akkor is, amikor már nagyobb és erősebb leszel, és nem lesz rám szükséged.
-Butaság. Kellesz nekem.
A sárkány elvigyorodott, és kinyújtózott a lány ölében.
-Jól főzöl és szépen rajzolsz.

/Elysion és Shu/

Szokásos reggel. Anika napsugaram addig énekelget és lökdösi a fejemet míg fel nem kellek. A nap épp csak felkelt, de benne máris túl teng az energia, mint mindig. Hogy honnan van neki ennyi energiája azt ki tudhatja, de hála ennek az energiának a reggeli zombi énemből max fél perc alatt életvidám személyt varázsolt és ekkor már egy két pillanat készülődést követően, ami vidáman és egymást segítve telik, na és persze a reggeli után már reppentünk is ki az utcára a szokásos reggeli sétánkra. Átlagos idő volt, nem is túl jó, nem is túl rossz, semmi különlegessel. Ahogy lépkedtem és ő szálldosott utánam és körülöttem szokása szerint minden általa érdekesnek ítélt dologra szentelt pár pillanatot, esetleg engem is odavonzott egyhez-kettőhöz hívogatásával. Ekkor valamit megérzett vagy hallott és mint ilyenkor instant mód tenni szokott azonnal oda is reppent, egészen pontosan elém szált és befordult egy sarkon. Épp mint egy mindenre kíváncsi gyerek. Ezen a gondolaton elmosolyodom. Én is befordulok a sarkon, épp mint ő és ekkor meglátom mi az amire ő felfigyelt. Egy kis stand tele finomabbnál finomabbnak tűnő érett gyümölcsökkel. Illetve mellette egy stand tele hasonlóként ínycsiklandozóbbnál ínycsiklandozóbb húsokkal. A mai szegényes reggeli után, ami a tegnapi vacsora maradéka volt és előételnek is kevés lett volna egyikünknek is, nem kellet Anika-nak sokáig kérően néznie rám, hogy vegyünk valamit. Habár az a valamit egyelő volt azzal hogy kifosztottuk a standokról a legfinomabbnak tűnő falatokat amiket el is kezdtünk fogyasztani és elmondhatom nem csak a kinézetük volt felséges. Jól laktunk, de még mindig maradt egy halom az ételből. Pont annyi, hogy séta után még egy pikniket összerakjunk belőle. Ennek persze hangot is adtam, mint kijelentést mi ígéretbe csapott át Anika-ban. Legalább is én így vettem észre, sajnos mindig a reakcióira kellet alapoznom minden nemű kalkulációmatt válaszaival kapcsolatban. Igaz, hogy testbeszéde igen szókimondó volt és bizonyos hangok jelentés tartalmát melyeket kiadott nagyjából tudtam, de ez mégsem beszéd. Nem gyalogláztunk sokat és már meg is éheztünk. Érvényesült a kizáró háromszög, az esetünkben az étel finom volt és jól is nézett ki, de nem volt túl laktató. Hát kerestünk egy piknikezésre alkalmas helyet, hála istennek ismertük már eléggé a környéket így nagyjából tudtuk merre érdemes keresgélni. Hamarosan el is jutottunk egy tökéletes kis helyre ahol én szépen ki is pakoltam és el is kezdtünk enni, amikor is Anika felkapta valamire a fejét és már szált is az érdekesség után. Én pedig szépen utána gyaloglásztam. Nem más keltette fel figyelmét, mint az egyik lány akivel az erdőben találkoztunk még egyszer és a sárkányával.
-Síja!
Mondta Anika fajtársának, miközben hiperaktív mód szálldosott ide oda.
-Ti mi jót cináltok itt? Mi piknikezünk!
Mikor hátranézett az imént köszöntöttektől hozzám szált és a vállamra ült farkát átvetve a másik vállamon, mikor látta szememben, hogy szólok neki pillantásommal, hogy csak úgy letámadni másokat nem illik.
-Sziasztok!
Köszöntöttem őket kis mosollyal, miközben közelebb léptem. Gondolván arra, hogy lehet, hogy itt rövid lesz a beszélgetés a múlt fényében, de ki tudja.

/Elysion és Shu/

Vártam, hogy nem leszek örömmel látott vendég, de azt nem gondoltam, hogy így nekem fog támadni.
-Hát őőőő....
Kezdtem neki igen csak meglepetten, majd vettem egy nagy levegőt és hideg fejjel nekikezdtem.
-Én semmit az ég adta egy világon semmit nem akarok tőled csak Anika-t követtem, mert idejött valami érdekeset érezve. Gondolom ez ti voltatok.
Kis szünetet tartottam és gyors keresést végeztem agyam rejtekeiben a neveik iránt. Sajnálatos módon pocsék a név memóriám és abban sem vagyok biztos, hogy egyáltalán halottam-e a nevüket, főleg nem az igazit. Ebből adódóan pár illő ismert embert nevén nevezni imigyen folytattam, kötelességemül érezve a magyarázkodásért:
-Sajnálom szörnyen, hogy csak úgy eltűntem, roppant tapintatlan dolog volt, ám sajnos éppen életbevágó teendőm akadt és nagyobb tapintatlanságnak éreztem, volna beszélgetéseteket félbeszakítani.
Újra gondoltam a szavakat.
-Elrontottam?
Ejtem ki halkan a szavakat szimplán magamnak. Ezt követően fájdalmas felismerés futott végig arcomon.
-Csak nem összekaptatok a kis barátnőddel? Szörnyen röstellem. Amikor elmentem nagyon békülős volt már a beszélgetés, ezek szerint még sem az lett a vége.
A drágalmazással már nem is törődök, hisz csak az bizonygatja, hogy nem követ valakit aki követ valakit. Na jó ez nincs mindig így de így hitelesebb. Éppen fordultam is volna azt mondva hogy ha nem vagyunk szívesen látva akkor már megyünk is, de ekkor Anika odaszállt a másik sárkányhoz és mondani kezdett neki gondolom valamit.
-Pedig nem is ő hanem én követtelek titeket mindkétser. Ő nem is akart jönni serintem egyser sem.
Hangja fájdalmasan megbánó volt.
-Bocánat!
Nézet a lányra majd társára.
-Légysi ne bántsátok ez miatt az én...
Anika elgondolkodott, mert nem talált szavakat.
-Kérlek ne bántsátok...
-Ha zavarunk már megyünk is.
Mondta végül válaszra várva.
Én ezt csak néztem. Fogalmam sem volt mit adhatott elő a kis drágaságom, de vártam eredményét türelmesen és közben végig a lányt néztem aki nem kissé feszülten állt eme helyzetben. Talán nekem sem ártott volna kissé feszültnek lenni, de valahogy nyugodt voltam, talán azért mert tudtam, hogy ha Anika csinál valamit abból rossz úgy se sülhet ki. Legalábbis én így hittem bízva valamiféle szerencse hozó hatalmában aminek tulajdonítottam egy-két dolgot közös kis életünkben.

/Elysion és Shu/


~Életbevágó fontosságú teendő? Te mondtad, hogy ha kicsi a sárkány, akkor az idomárja is alacsony szintű. Még Peter sem szokott csak úgy eltűnni a beszélgetés közben, pedig ő a céh vezére. És sokkal magasabb szintű lehet, mint te, de még neki sincsenek életbevágó teendői olyan gyorsan, hogy csak úgy faképnél hagyja a másikat beszélgetés közben. Miért hazudsz megint? Nem tudsz te semmit! Békülős? Nem kellett volna kibékülni, ha te nem jössz oda! Ha össze is vesztünk, az is mind miattad volt!~
Igazából nem is emlékezett arra, hogy miért hagyta őt ott Tsubaki is, és ezt már akkor sem értette. Azóta a lány már eltűnt az emlékei közül, nem foglalkozott vele. Ő nem maradt meg negatív szereplőként, hiszen nem tett semmi rosszat. Ez a férfi, aki most előtte áll, azonban igen. Őrá emlékezett, mint első idomárra, akivel találkozott, és az idő csak torzította ezeket az emlékeket, természetesen még negatívabb irányba.
~De Anika… Anika nem tett semmi rosszat. Vele tényleg nem kellene így bánnom.~
A másik sárkány szavaiból is kihallott pár általa ismert szót, mint az ellenkezés, a tagadás, a kérés, a bántás és a bocsánatkérés hangjai. Ezeket már a testvérpáron is látta, és mostanra általánosnak gondolta a sárkányok körében. Ahogyan a kutyák hasonló módon hunyászkodnak meg, farkukat lábaik közé húzva, fülüket lekonyítva, úgy a sárkányoknál is hasonlóak voltak ezek az alapvető jelentésekkel bíró szavak és mozdulatok. Shu ránézett Anikára, majd Timidusra, és a sárkányra bízta a döntést.
-Nem azért haragszunk kölyök, mert idejöttetek. Sőt, rád egyáltalán nem haragszunk. Te nem csináltál semmi rosszat. Rá haragszunk –bökött orrával Elysion felé- azért, ahogy akkor viselkedett. Neked nem kell bocsánatot kérned, helyette pedig ne kérj bocsánatot.  
Ezután kérdőn pillantott Shukakura, aki csak bólintott, majd a férfi felé fordult.
-Anika maradhat. Veled azonban nincs beszélni valóm.
Felállt, és átment a sárkány másik oldalára, hogy háttal állhasson a férfinak. Ez veszélyes mozdulat volt, hiszen így nem láthatta, de biztos volt abban, hogy Timidus folyamatosan figyeli, így nem félt, és még elég messze volt tőlük.
-Hát akkor kölyök… ha szeretnél, akkor maradhatsz, és örömmel válaszolunk a kérdéseidre.
~Legalább is Shu biztosan. Látszik rajta, hogy kérdezgetni szeretné, csak még nem tudja, hogy miként. Úgy látszik nem csak Hisame ilyen, és Anika még kisebb is. Ha nem lenne itt ez a valaki, akkor én is elengedhetném magam. Vajon utánam tudná csinálni azt a trükköt, amit nemrég találtam ki? Annyira jó lenne egy picit röpködni vele. Shu sohasem akar velem röpködni, pedig csak meg kéne kérnie Petert arra, hogy megint csinálja meg azt a valamit, és akkor ő is tudna megint. Ajj, menj már innen te ember!~
Timidus legszívesebben ugyanolyan lelkesen keringte volna körül Anikát, csivitelve és játékra hívva fajtársát, ahogy azt a másik sárkány tette. Azonban még harci szituáció volt a számára, és addig nyugalmat kellett erőltetnie magára. Mindaddig, amíg az a férfi a közelükben volt.

-Kérdéseimre?
Kérdezte értetlenül Anika.
-Én csak azt akartam kérdeni, hogy akartok-e velünk enni vagy játshatnánk-e.
Mondta vidáman, majd folytatta kissé szomorkásan.
-De úgy tűnik nem akartok. Nem értem igazán mi bajotok az én...
Megint kereste a szót, de nem találva átugorta.
-...pedig ő nagyon kedves és figyelmes.
Ezt követően odaszállt hozzám és kérdően nézet rám. Én nem értettem mi is lehet a kérdés pontosan pedig még el is mondta nekem a maga nyelvén, de azt nem értettem pontosan de sejtettem mit akarhat, a kérdő tekintetéből ami rám irányult és vágyó tekintetéből ami hátra.
-Maradhatok egy picit?
Anika nem szokott túl sok figyelmet szentelni soha sem annak amit nem értett vagy nem érdekelte, így máris tovalépett az itt egy lehetséges játszótárs gondolatra. Nagy levegőt vettem, majd bólintottam, majd így szóltam.
-De jelezd ha valami gond van.
Ennél nem is kellet több, már fordult is meg és ment is oda fajtársához. Én eközben viszlátott intettem és visszamentem a piknikhez, ami nem volt túl jelentős távolságban. Volt bennem egy kis szülői aggódás ezért nem kényelmesedtem el túlságosan és kicsit gondolkodtam azon mi is volt akkor és egyre jobban kezdtem megérteni a dolgokat. Valahogy az első találkozásaim mindig húzósak szoktak lenni azokkal akikben látok valami rokonit. Ilyen az én formám, ez ellen nincs mit tenni. Eközben kis drágám már fajtársát próbálta fűzni egy kis játékra.
-Játsunk valamit? Mondjuk fogockát?
Mondta minden porcikáját megmozgatva miközben vetet egy szaltót a levegőben.
-Na?
-Vagy esetleg valami mást szeretnél? Vagy szeretnél látni egy két ügyes trükköt? Esetleg tudsz?
Izgágáskodott miközben várta a választ.

-Hát tudod...
Kezdte Anika gyermetegen.
-...nem tudom, hogy mondják azt ami ő. Te tudod, hogy hívják azt aki, figyel rád, kedves hozzád, együtt eszik veled, vigyáz rád és esti mesét mond és dalol neked és tanít neked dolgokat és aggódik érted és... és... mindig a kedvedben akar járni, de néha olyat cináltat veled amit nem akars... bár késöbb hasnos. Tudod hogy hívják ezt?
Kérdezte Anika teljesen tanácstalanul várva a választ, mert némileg zavarta, hogy nem tudta azt. Megvárta a válaszát majd következő kérdésére kezdett el válaszolni.
-Hát perse, hogy emléksem rá. Hm... úgy volt, hogy utánatok mentünk és én siettem az én... siettetem, és aztán ti gonosul fogadtatok, aztán elkestetek besélgetni, aztán az a... lány elaludt a földön, aztán meg rá támadt az én... rá támadt, aztán én meg akartam védeni az én... megakartam védeni, aztán rám sólt, hogy nyugodjak meg, aztán meg megint valamit beséltek aztán én meg aludtam, utána amikor felkeltett már segítettünk azon a lányon akit nem rég találkoztunk, volt pár bandita akiket helyben hagytunk.
Majd mikor a játék szóba jött rögtön felcsillant a szeme és vetett megint egy légi bukfencet.
-Hát általában ezt soha nem sabad elmondani amennyire tudom de neked elmondom. husonegy és husonegy.
Mondta büszkén és természetesen a hazugság legcsekélyebb jele nélkül. Természetesen fogalma sem volt róla, hogy mennyi a gyorsasága és kitartása, de hallotta amikor Elysion egy könyvet hangosan olvasót, ami egyébként szokása, amiben az volt, hogy a megtévesztés fontos a harcban ami számára egyelő volt a játékkal, ugyanis Elysion a különböző trükkökre és harci manőverekre, mint egy játékra tanította őt, így egy általa magasnak gondolt értéket mondott, mert úgy gondolta az okos dolog.
-Akkor most mit seretnél játsani?
Kérdezte azonnal.
-Nem kell vissafognod magad, ha kifáradunk legfeljebb pihenünk egy kicsit és ha gyorsabb lennél nálam akkor is tudnám, hogy hogy fogjalak meg.
-Válas nyugodtan bármit. Én bármit sivesen játsok.

Anika fajtársa kissé keszekusza magyarázatát érdeklődve ám némi zavarral figyelte néhol, majd végül bólintott, hogy érti, bár nem teljes mértékben volt ez így, példának okáért a megnevezések miértjét egyáltalán nem értette, hogy mitől lesz valaki mondjuk apa, de nem akart butának tűnni Timidus előtt. Timidus szövegére a játékkal kapcsolatban a kis drágaságom reakciója igen heves volt és egyáltalán nem is törődött, azzal hogy neki lelkiismeret furdalással kellene küzdenie látván társa reakcióját, de végül is ilyenek az önző gyerekek első önmaguk, bár Anika nem volt mindenben önző, de ha ételről vagy játékról volt szó esetleg figyelemről amit feltétlen akart nem ismert önzőségben határt.
-Neeeee!!! Úgy nem is igazán mókás.
Kezdte csalódással hangjában, majd folytatta egyre lelkesebben.
-Nem tuds trükköket? Ezért seretnéd cak nézni? Ha gondolod megtanítlak párra! Tudod az ilyenekben nem is sámít igazán a pontjaid, inkább cak ha harcols. Tudod mit mutatok is párat. Aztán ha valamelyik tetsik megtanítalak rá. Oké?
Nem várt válaszra rögtön kezdte is a légi mutatványokat. Először egy egyszerű "cigánykereket" vetett a levegőben, majd aztán kezdte az igazi mutatványokat először kissé messzebb szált majd amilyen gyorsan csak tudott Timidus felé indult, majd tőle pár centire hirtelen felkapta magát, ezt követően zuhanó repülésbe kezdett és éppen csak felhúzta magát a föld előtt de nem emelkedett sokat és amin stabilizálta magát egy kicsit alá ereszkedett. A fű szála csikizték a bociját miközben villám alakban cikázott, majd letette egy pillanatra a lábát és fellökte magát amilyen erősen csak tudta a levegőbe, majd megpördült a saját tengelye körül, ezt követően egy félszárnyas lefordulást hajtott végre, majd fejjel előre egy fának süvített az utolsó pillanatban teljesen megfordult a levegőben és teljes sebességgel neki érkezett a fának a lábával, ahonnan az érkezési erőt is kihasználva ellökte magát és így még gyorsabban szált tova, önön tengelye körül pörögve ezzel egy tökéletes Hochenheim csapást bemutatva. Majd végül nem kis erőfeszítéssel megfékezte magát a levegőben amilyen hirtelen csak tudta. Fél méter táv maradt közte és Timidus között ugyanis előtte volt szándéka megállni, amiben nem volt biztos, hogy sikerülni fog, de sikerült.
-Hurrrrrrááááááá!
Ordította vidáman Anika.
-Remélem tetsett! Melyiket seretnéd ha megtanítanám?
Kérdezte Anika őszinte érdeklődéssel és csillogó szemekkel miközben közelebb suhant.


Eközben én ettem egy kicsit a csemegéből, amit már piknik szerűen kipakoltunk, miközben azon jártattam az agyam felváltva, hogy hogyan kéne folytatni az esti mesét amit kis kedvencemnek mondtam tegnap, azon hogy mit lenne a legjobb megtanítanom legközelebb neki, azon hogy mi legyen a vacsi, azon hogy vajon most mit csinálhat a kis drágám és azon sajnálkoztam hogy néha menyire nem tudok jól kommunikálni, illetve még pár egyéb. Utóbbi általában akkor szokott felmerülni ha nem krumpli szintű vagy túl illemkedő emberekkel van dolgom. Az eset itt most ez volt, de az egynapos önszadizásból pillanatnyi kis önmarcangolások lettek, mivel az imént felsorolt kérdések és a nem felsoroltak,összességében jobban lekötötték figyelmemet mint a százszor lefutott fölös körök. Miközben lelki szemeim a kérdéseket vizsgálták addig igazi szemeim egy fára tekintettek.

"Tudok egy jó mókát, ahol próbára tehetnénk az ügyességünket." Eme szavakra Anika érdeklődése szemmel láthatóan felélénkült, szépen végighallgatta Timidus mondandóját és kissé elkedvtelenedett.
-Én nem nagyon szeretem az ilyenféle játékokat. Sose túl mókás általában a vége amikor valami nem jól sikerül vagy bedurcizik a másik mikor veszít. Persze én ilyet nem soktam cinálni.
Szinte a homlokára volt írva, hogy néha szokott ilyen történni.
-Tudod én bátor vagyok...
Kezdte büszkén.
-...,de csak akkor seretek az lenni amikor itt van az én... az én... apám?
Fejezte be kissé zavartan a mondatot.
-Vagy anyukám? Nem tudom mi a különbség, de most mindegy is.
Ez után lerázta magáról a zavart és élénken folytatta.
-De ha tényleg seretnéd ezt játszani akkor játshatjuk, de csak tényleg akkor ha nagyon seretnéd, ha véletlen mást seretnél, akkor mond csak nyugodtan, de ha ezt seretnéd bizti akkor játshatjuk, de tényleg csak ha ezt akarod.

Eközben engem valami baljós előérzet kerülgetett. Bár lehet, hogy csak a csodálatos eső érzékem jelzet. Kissé száraz volt a levegő, őszintén szólva elkellet volna bele egy kis H2O. Hát essen gondoltam magamban. Nekem semmi bajom sincs az esővel sőt kimondottan szeretem, még azt is ha elázok. Ez is egy fura dolog bennem amit sokan nem értenek, de nekem ezzel semmi bajom. Biztos ami biztos módon azért feltápászkodtam és elkezdtem szépen lassan megindulni Anika-jék felé, hátha nem az eső érzékem hanem az "Anika valami bajt csinál" érzékem jelez ne agy isten"Anika butaságot csinál és az fájni fog neki" érzékem jelez. Bárcsak azt mondhatnám, hogy az lehetetlen, bárcsak.

Anika egy picit elszégyellte magát és bocsánatkérő édes hangján válaszolt.
-Kösönöm, és sajnálom, hogy hazudtam, de nem tudom azt, hogy hanyasak az értékeim, mert... mert nem tudom, az ilyen dolgok sose érdekeltek és ezért nem tudom.
Kissé szomorúan nézet társára, majd folytatta.
-Nem vagyok én olyan okos, ha az lennék nem jötté volna rá az én butaságomra.
Végighallgatta társát, ezt követően hangja határozottabb lett és folytatta az "azért is" elvet követve önmagát feltüzelve.
-Nem nem seretnék most már mást cinálni. Cináljuk azt amit mondtál próbáljuk ki, hogy melyikünk a jobb. Ragaszkodok hozzá!
Mondta végül követelően. Szemében törhetetlen határozottság tükröződött, és látszott rajta, hogy nem hajlandó most már nemleges választ elfogadni. Ez abból eredt, hogy most már meg akarta nagyon mutatni Timidus-nak, hogy valamiben nagyon jó és kivívni csodálatát. Akkor is ha az amit csinálnia kellet érte nem éppen a legjobb ötletnek tűnt még számára se. Mire befejezte mondandóját már testét készítette is a nagy feladatra.

Eközben én szép lassú lépteimet egyre gyorsítottam, ugyanis felhőnek semmi jelét nem láttam de az érzésem erősödött. Most már egyre biztosabb voltam abban, hogy kis drágaságom valami rossz fát tett a tűzre... megint. De a remény hal meg utoljára, hátha téves riasztás... hátha.

Anika egy kicsit értetlenül pislogott, aztán halkan hozzákezdett a válaszadáshoz.
-Te biztos nem vagy az. Egyébként nem tudom, hogy hogy normális, de amikor csak úgy elmegyek cinálni valamit azt... nem sereti az én... apám.
Mondta most már kissé határozottabban, kisebb szünettel Elysion új titulusát.
-Mindig örül amikor meg talál és olyan merevtelenebb lesz a teste, mintha megnyugodna. Nem tudom miért lehet ez, ahogy azt sem ha így szólok neki akkor miért nincs ez. Amúgy lehet, hogy haragudna.
Anika kissé közelebb ment Timidus-hoz és még halkabban megkérdezte tőle.
-Amúgy mi az a haragudni? Ezt a sót még nem halottam.
Anika egy kicsit elszégyellte magát, hogy egy olyan szót nem ismert ami társának egyértelmű, de nem akart buta maradni így megkérdezte. Ezt követően Anika elcsodálkozott.
-A te társad érti a besédünket? Vagy te tuds az ő besédükön sólni? Az én apám nem tud és én sem. Én értem amit ő mond, de ő mindig csak az én ügyes testbesédemből, tudja mit seretnék... azt hisem.
Fejezte be büszkén. Mikor Timidus azt mondta, hogy Elysion közeledik, gyors körbenézet, hogy hol van.

Eközben én épp megérkeztem és láttam ahogy Anika jobbra-balra forog és mikor engem meglát valamit dalolgat kis barátjának, majd odaröppent hozzám izgatottan. Nekem is dalolgatott valamit, amit nem értettem sajnos. Ám testbeszédét figyelve leszűrtem nagyjából mit szeretne. Kérő tekintett, a tipikus léci test mozdulatai a játszani akarok vele mutatások a felé másik sárkány felé. Gondoltam biztos azt hitte, hogy menünk kellene és azt kérdte, hogy hagy játszón még. Én természetesen bólintottam, hogy nyugodtan egy kedves megengedő mosollyal, gondolva, hogy úgyis azt csinálják majd amit eddig és abból nem lett semmi baj, ahogy láttam. Ezt követően vissza szált vidáman barátjához. Persze, ha tudtam volna mit mond lehet, hogy a válaszom nem lett volna. Ezt követően a nem túl szívélyes pillantását látva idomár társamnak, egy bátortalan ám kedves mosolyt mutattam felé, majd inkább tekintetem Anika felé fordítottam és leültem a földre. Valamiért még halványan ott sajgott bennem a balsejtelem, bár most, hogy itt voltam a közvetlen közelben, már annyira nem zavart, mint amikor a kis drágaságom nem volt szem elől.

Anika szemszögéből az események:
Mikor megláttam és odaszálltam, láttam hogy teste merevtelenebb lett, Nem értem miért volt ilyen, hiszen most szóltam neki és tudta hol voltam, ezt nem értettem de nem is foglalkoztam vele sokat, bele is kezdtem a lényegi mondandómba.
-Apa ki próbálhatok egy új játékot amiben a magasba kell sállni majd egyenest a földnek és előtte elsuhanni. Na léccci lécccciiii lécccci!!!! Nagyon seretném cinálni és utána meg is ünnepelhetnénk valami finommal, mint amikor valami ügyit csinálok. Ő bólintott és én vidáman vissza is szálltam.
-Most már jó neked? Most már össemérhetjük a tudásunkat?

Anika már neki is kezdett volna az egésznek, de Timidus a négytudású tanító szerepében elkezdett beszélni. Kis drágám figyelte szavait, de őszintén már unta a sok okosítást, ám erőt vett magán és ennek nem adta jelét.
-De miért lenne rám dühös?
Hangzót a legőszintébb értetlenséggel a kérdés.
-Ő csak... agódni sokott néha, meg örülni, meg merengeni, meg nevetni, meg ritkán látom somorkodni, de dühösnek még nem láttam, csak akkor amikor engem próbálnak bántani.
Anika tényleg nem tudta összerakni fejben, hogy ez hogy is lehetne lehetséges, hisz azok akik rátámadnak azok gonoszak, őket lehet utálni, meg biztos lehet rájuk dühös bárki, de ő rá miért lennének ő nem akar soha sem rosszat és nem is az.
-Rád soktak dühös lenni?
Végül kérdezte sárkánytársától Anika.
Timidus beszédről folytatott kis előadását figyelmesen végighallgatta Anika, majd kérdésekkel és kijelentésekkel kezdte el bombázni annak előadóját.
-Miért van az hogy csak később tudunk velük besélni? Akkor is tudnom kéne ezeket a savakat, hogy haragudni, meg apa, meg barát, ha még előtte nem halottam? Vagy nem? Ő tudja azt, hogy értem. Figyel ő rám mindig, soha nem szokott elmenni sehova nélkülem messze, vagy egyedül hagyni, csak én szoktam néha elsodródni mellöle, de ha akarok valamit mindig ott van. Sokat sokot mesélni, és néha hozzá magyaráz is. Például a múltkor mondta azt a sép hercegnős történetet amiben elmagyarázta, hogy a rózsák a vágyakozást jelentették. A címe nem jut eszembe de emlékszek arra a kis versecskére benne. Akarod majd hallani? Nekem se kell engedélyt kérnem cak seretek, mert akkor nem sokot mere... aggódni mindig. Neked mindent meg kell kérdezned a társadtól? Ez nem nem sabad dolog? Ha közösen döntötök akkor mi van ha mindketten mást akartok valamiben amiben egyikőtök sem jó vagy nincs olyan benne, hogy valaki jób? Én ilyenkor mindig rá hallgatok, mert tudom, hogy ő többet tud nálam. Apa nem tud a mi nyelvünkön a te... barátod biztos nagyon ügyes. Mi általában csak úgy érzés szinten beszélünk. Apa ezt mondta, de néha ha van idő és valami bonyolultabbról van szó akkor "hosszú módon" szoktuk megoldani.
Aniká-ban szinte szünet nélkül mondta ami fejében megfogant mindezekről. Egyébként számára a különbség a játék és a harc között az volt, hogy a harcok után általában elmentek sütizni.
-Rendben elmegyek megkérdezem tőle, de utána már tényleg játssuk.
Alighogy odaszállt már el is kezdete rázni a kis fejecskéjét Anika jobbra balra majd fel le miközben az előző testbeszédet ismételte.
-Hosszú módon akarsz beszélni az előzőről kicsim?
Válasz egy igenlő bólintás volt.
-Játszani szeretnél a másik sárkánnyal?
ismét, igenlő bólintás érkezett.
-De ügye nem valami butaságot?
*igen*
Ez mondjuk fölösleges kérdés volt, mert a válasz igyis úgyis igen lett volna részéről.
-A másik sárkány kéri, hogy engedjem meg, hogy csináljátok?
*igen*
Látom, hogy a másik sárkány is kommunikál az idomárjával, tehát ő is ezt teheti.
-Azért kéri mert ebben a játékban megsérülhetnétek?
Kis gondolkodás után Anika megrázta a fejét.
*nem*
Ez a tétova válasz túl sok hitelt nem adott a válasznak. Így hát kérdően tekintettem Anika-ra.
-Biztos? Nem lehetséges, hogy megsérüljetek?
Ö bevaloan bólintott.
*igen*
Sóhajtottam egyet.
-Medvényi sérülés?
*nem*
-Sasnyi?
*igen*
Mit kéne csinálnotok? Megmutatnád?
*igen*
Ekkor ő bemutatta az egészet miniatürizálva. Ismét sóhajtottam és megdörzsöltem a homlokom. Ő erre a nagyon szépen kérlek nézésével nézett rám. Mire újabb sóhaj érkezett felőlem és megráztam a fejem. Majd végül nézésétől elgyengülve belegyeztem.
-Legyen. DE! Figyelj magadra és a másikra is és ami a legfontosabb érezd jól magad.
Elmosolyodtam rá, majd ö odajött hozzám és arcát arcomhoz dörgölte ezzel azt mondva, hogy köszönöm. Én erre újabb mosollyal válaszoltam.
Mire ő visszaszállt Timidus-hoz.

Folyt.köv. a küzdőtéren.

Éppen 13:00-t ütött az óra amikor elindultam ebédelni valamerre, keresni egy helyet ahol ehetek. Nem nagyon ismertem még a város így kicsit nehézkes lesz a dolog de mind egy.
-Gyere együnk valamit, most kivételesen nem csak te vagy éhes.
-Ezaaaaz kaja-kaja-kaja -kiabált össze vissza Abe mint egy őrült yeti, bár lehet, hogy azért mert ő tényleg őrült... Szétnéztem és neki indultunk Észak-nak. Menet közben én úgy éreztem, hogy eltévedtünk mert a macskaköves úton kívül csak épületek voltak amiben laktak de semmi más.
-Na fordulhatunk vissza itt nincs semmi!
-Dee itt van érzem...
-Megint csak átvág az orrod, átvág az éhség!
-Nem tényleg érzem
-De ha nem kiverem belőled még a bolhákat is!
-Az jó lenne már nagyon viszketek -vakarta meg a bundáját.
~Bár szemeimet forgatva de követtem Abe-t~ Aztán az épületek kezdtek eltűnni és már csak az út volt ami hamarosan átváltott föld útra.
-Na forduljunk vissza mert itt nem lesz semmi úgyhogy evés után elverlek!
-Nee mindjárt itt lesz!
És nekieredt, elkezdett futni.
-Ááálj meg -kiáltottam utána. De ő csak futott én pedig utána. Kezdtem a lélegzésből szépen lassan áthaladni a fuldoklásba mikor egyszer csak megállt a futással Abe és pedig egyből megálltam lihegni párat majd mikor felegyenesedtem láttam hogy mindenhol sütnek főznek mindenhol van valami italozó vagy valami kis bolt.
-Igazad volt tényleg jó az orrod -majd megvakargattam a lapockáját.
~na de jó hallgathatom egész héten, hogy igaza volt~
-Mooondtam-mondtam-moondtaaam!
-Maradj csendbe és a pofádat most az egyszer én is azt mondom, hogy enni használd.
Aztán elindultam az első kajáldába.
-Én valami halat kérnék és Abe-nek valami jóóó nagy húst!
Leültünk egy ülőalkalmatosságra és vártuk a kaját de nem kellet sokáig várni szinte azonnal hozták a kaját.
-Ez gyors volt -majd adtam neki egy kis pénzt -Köszönjük! Na jóétvágyat Abe.
Én szinte bele sem kezdtem de Abe már be is zabálta az összeset.
-Remek, akkor most már nézd végig ahogy eszek...
Befejeztük az evést megtömve mentünk ki az ajtón. Menjünk valahova sétáljunk, nézzünk szét erre! Abe megpillantott egy hegyet és távolról úgy tűnt mint ha hó is leenne a tetején.
-Annak a tetejére menjünk!
-Muszááj?
-Muszáj, én elhoztalak ide te elviszel oda!
-Rendben!
Neki eredtünk de nagyon sokat kellet sétálnunk, hogy oda érjünk a hegy lábához. Mikor oda értünk akkor megpillantottunk egy olyan részt amiben egy ház volt beépítve vagy inkább már egy palota.
-Ez nagyon szép... Igaz Abe? -mondtam gyönyörködve abe-nek
-I-i-i-i ajh ... Menjüünk beeee! -Mondta felspanolva.
-Jolvan jolvan ha belehet bemegyünk csak itt álljunk meg mert elfáradtam. Igyunk valamit és ha belehet menni akkor bemegyünk...
Majd ott lehuppantam a földre és elővettem egy kis vizet majd iszogatni kezdtem. Öntöttem ki egy kicsit Abe-nek is.
-Igyáál!

Iszogatás közben valami csörtetést hallottunk a fa mögül. Kicsit mondhatni megrémültünk és hallgatóztunk csak.
-Hé Abe ezek biztos a vörös céh, vagy valami szörnyetegek akik megakarnak ölni minket... Menjünk szerintem el mielőtt észrevesznek.
-Ugyan máár ezek csak valami kis fénótások... Egyébként is mi az a vörös céh? Ilyen nem is létezik...
-De léteznek vagyis én azt hallottam, hogy léteznek hidd el! Menjünk...
-Csak rémeket kergetsz Gunji nyugodj le!
-De...
Majd előlépett egy látszólag aranyos lány és egy figyelemre méltó tollas kis sárkány.
-Basszus Abe ezek idejönnek... Nyugiiiih maradj nyugton Abe
De azt hiszem én féltem a leginkább.~Lehet, hogy ez a kinézet csak egy álca és ő tényleg valamelyik vörös céh-ből valók~
De a lány rendes volt, odajött hozzánk és bemutatkozott:
-Helló! Remélem tudjátok, hogy eléggé megijesztettetek legközelebb gyertek elő vagy kiabáljatok, hogy nem akartok rosszat mert ez így nem helyes, hogy csak ott a fa mögött bujkáltok. Már azt hittem, hogy küzdeni kellesz. Egyébként én Gunji vagyok és ez a bolhás mellettem Abe aki egy lusta, bolhás jeti de nagyon jó fej higyjétek el.
-Sziasztok! -mondta Abe nagy mosollyal az arcán.
-Mount Justice? Abe beszeretett volna menni és mit ne mondjak elég tetszetős kis hely, elnyerte a tetszésem énis benéznék ha lehet, annak nagyon örülnénk.
-Igen az nagyon jó lenne. Bemehetünk bemehetünk? Lécci... -mondta vigyorgó arccal Abe és közben mint egy őrült rázta a fejét.
-Ne haragudj Abe viselkedése miatt, kissé szeleburdi kölyök. Ha megtudnád beszélni a vezéretekkel, hogy benézhessünk az nagy örömmel töltene el minket. Egyébként még nem sokat hallottam erről a Young Justice-ról mondanál róla pár szót kérlek? Mert tudod én kezdő vagyok és jólenne kicsit tudatosabbnak lenni.