Re: Északi rész

by **RenAi** Vas. Júl. 26 2015, 18:26

Éreztem hogy figyel, magamon éreztem a pillantását. Zavaró volt? Talán egy picit, bár hozzá szoktam már hogy Jin belém lát, és valahol tetszett is hogy ismer, hogy tudja mire gondolok, és hogy átlát rajtam. Talán ezért is választottam őt, azért mert hálás volt a figyelmével amit értékeltem. Jin leült mellém, éreztem mikor az ágy puha matraca megbillen, majd visszanyeri az egyensúlyát kissé lejtve az ő javára. Nem pillantottam rá, szégyeltem magam ugyanakkor némi dac is munkálkodott bennem. Úgy éreztem ezeket a mondatokat akartam hallani tőle, csakis ennyit. Valamiért mégsem tudtam megnyugodni… Hogy miért nem tudom, pedig nem vagyok az a feszült idegeskedő lányka, most mégis…
- De… akkor sem volt jó amit tettem… - Magyarázkodok, de még mindig nem pillantok rá, viszont leeresztem a fejem, és szememmel lassan közeledek felé. A földtől, a cipőjétől, a lábától… törzsétől, majd mellkasától egészen az arcáig, majd elmondom mi bántott és zavart meg…
- Nem baj…csak szokatlan volt…-
~De tetszett…~ Persze ezt már nem mertem kimondani, nem szerettem volna befojásolni, hisz ő megtesz mindent amire megkérik, persze csak épeszű és teljesíthető kérésekre vonatkozóan… ezt is szerettem benne, ezt a segítőkészséget, ugyanakkor nem mindig értettem, viszont támogattam és nem zavarnám meg egy ilyen mondattal. Majd minden jön magától, azt hiszem legalábbis… Majd jött egy kis kioktatás részemről, és végre kiböktem azt ami tényleg bántott…
- Dee! Megtehetnéd! Hagyhatnád végre hogy segítsek! – Jelentem ki határozottan némi daccal, indulattal a hangomban. A szemét kémlelem, mondta már ugyan hogy miért nem… de ezt nem tudtam elfogadni… ha megint azzal jön, akkor sem tudnám, de mégis mi tévő legyek ilyen esetben?!... Persze az a tipikus férfi büszkeség, mással sem tudnám megmagyarázni... Majd folytatta a mondatát, és ami elég is volt ahhoz hogy ismét lángvörös legyek, nem szégyenemben… vagyis nem csak. Zavarba jöttem, és egyben voltam mérhetetlenül boldog is. Pár szó, ennyi kell csupán… Tudom ostobaság, de így van, legalábbis nálam igen. Mikor a legutolsó mondata hagyta el a száját akaratlanul is remegni kezdtem. Nem féltem, nem azért. Inkább csak zavart izgatottság járta át a testem porcikáit. Valami más volt, fogalmam sem volt mi de tetszett. Féltem ettől az érzéstől mégis belé kapaszkodtam és nem engedtem.
Nem válaszoltam neki szavakkal, csupán félre pillantottam, nem a szemébe de még mindig az arcára. Majd bólintottam.
- De ne itt. Ide túl sokan járnak, és mi van ha benyitnak. – Hagytam egy kis szünetet.
- Mennyünk el oda amit mutatni szerettél volna. – Mosolyodtam, el, majd kapcsoltam.
- Bár, ha nem olyan hely ahol lehet akkor nem! – Hajtottam el a fejem és gondolkodni kezdtem.
- Miért nem megyünk haza inkább, ott nyugis és szerintem te is nyugodtabb lehetnél. – Hajtottam le a fejem, hisz tudom hogy Jin mennyire szégyenlős a teste miatt, bár engem nem érdekel, mégsem mutatkozna mások előtt még csak félmeztelenül sem, nem elég neki a szeme, a teste is tele van hegekkel, sérülésekkel, amiket imádok. Lecsókolnám róla ha tehetnék olyat.

/Folytatás feltételei:
× Ai tudja meg a végén hogy Tachi vagy, ha ez karid jellemében megoldható.
× Plusz minimum három játék a közeljövőben. :3/

by **Tachibana Makoto** Vas. Júl. 26 2015, 19:52

Roppant könnyű volt a lány reakcióit olvasni, minden érzelme kristálytisztán kiült az arcára, minden gesztusát képes voltam azonosítani és többé-kevésbé megmagyarázni. Aztán hogy ez azért volt-e, mert alapból ilyen könnyen megnyílik, vagy csupán Jin-kunt tiszteli meg ezzel, az még rejtély volt számomra. Ahhoz, hogy ezt tudjam, többet kéne Ai-channal lennem, ami őszintén szólva nem is lett volna ellenemre, hiszen tüneményes jelenség volt :]
- Tudom, hogy csak jót akartál - játszottam el a rendkívül naiv lovagot, meg egyébként tetszett is ez a kis piszkos trükk. Ha kicsit jobban bírnám az alkoholt, akkor biztosan hagytam volna, hogy véghez vigye, de félő volt, hogy elveszítem az irányítást magam felett, és ezt mindenképpen el kívántam kerülni természetesen. Én sem vagyok sebezhetetlen, de amíg csak én tudom, hogy mire vagyok érzékeny, addig nem fenyeget veszély :]
No de hogy visszatérjek a kezdőgondolatomra, észrevettem azt is, hogy nem fejezte be a mondandóját. Hogy mire gondolt még, azt persze nem tudhatom, viszont a megérzésem azt súgta, hogy nem valami negatív kommentet hagyott a torkára forrni. Kíváncsivá tett, mi az, amit még Jin-kun elől is elhallgat és inkább magában tartja. Mit nem adnék, ha képes lennék hallani azt, ami a fejében lezajlik :]
- Sumimasen. Nem szeretnélek veszélybe sodorni, de igyekezni fogok olyan küldetéseket elvállalni, amikre el tudlak vinni téged is - mosolyodtam el halványan, és megsimogattam a lány arcát. Nagyon édes volt, hogy így "féltem"őt, miközben valószínűleg ő is hasonlóan érzett, mint amit én reprezentáltam ezzel a kijelentésemmel. Ez a fajta túlzott aggodalom véleményem szerint már káros, nem véletlenül avatkozok be csak akkor, ha Szophie tényleg bajban van. Ok nélkül nincs miért féltenem őt, erős volt, és megbíztam benne. Mindig is úgy véltem, hogy amit itt képviseltem, az a bizalom egyfajta hiánya.
Lényegtelen, Ai-chan reakciói elárulták, hogy jó irányba haladok, úgyhogy inkább arra koncentráltam, hogy az izgalma jeleit tanulmányozzam. A vörös pír az arcán, az alig látható, izgatott remegés, a szemeiben csillanó várakozás mind-mind mosolyra késztetett. Kicsit én is olyanná váltam, mint a kisfiú a játékboltban, csak én kontrolláltam, hogy ebből mit mutatok meg, és mit nem.
- Sumimasen. Úgy érzem már nem bírok tovább várni - hajtottam le a fejem, majd talpra álltam, hogy az ajtóhoz lépdeljek. Kikukucskáltam, majd visszazártam, ezúttal kulcsra. Így nem fog senki bejönni - Nem baj?? - kérdeztem meg azért, miközben visszasétáltam, és leültem újra Ai-chan mellé. Az otthonuk ezer meg egy szempontból is túl kockázatos lett volna, a szabadban pedig még inkább, különösen mert nem egy jól elrejtett helyről volt szó. Szóval maradt az, hogy ráerőltetem ezt a sivár szobát, de hát nem is baj, ha itt lehetünk egymásnak, nem? :] Kicsit félénken, szégyenlősen néztem rá a lányra, aztán vettem a bátorságot, hogy megcsókoljam, és kicsit gyámoltalanul átöleljem közben.

/ Elfogadom a feltételeket :] /

by **RenAi** Hétf. Júl. 27 2015, 11:00

Nem akartam megjátszani magam, még kint igen. De idebent már nem… Egyszerűen nem… Nem azért mert bent más a légkör, hanem mert már nem volt miért, és persze a fegyvereim amiket felhasználtam ellene is elsütöttem plusz még félre is lőttem és ezzel is csak magamnak, vagyis akarom mondani magunknak ártottam. Én így láttam nem úgy mint ő. Jin most is biztatott, most is megértő volt, és ez volt a legnehezebb az egészben, hisz pont ezért lettem én lefegyverezve. És pont ezért mardosott a bűntudat hogy ismét bután csináltam a dolgokat… Persze ezt már nem említettem meg neki, szerintem így is látszódott rajtam rendesen, hisz éreztem hogy vörösen izzik az arcom, és egyszerűen képtelen voltam ránézni teljesen. Persze attól még próbálkoztam, már csak azért is próbálkoztam… Amikor azt mondta nekem hogy csak jót akartam, lehajtottam a fejem és nem adtam semmilyen választ erre, hisz mit lehetett volna. Persze hogy jót akartam, én mindig azt akarok, épp csak nem mindig sikerül… Mint ahogy most sem, viszont.. a következő mondatoknál kitörtem…
- Nem csak a küldetésekről van szó, de például miért nem arénázunk együtt, vagy miért nem harcolunk együtt? Mármint egymás ellen vagy mi? – Hadonásztam a kezemmel zavartan, hogy megértsen hisz leesett hogy félre érthető volt a mondatom.
- Lehetnénk mi a két hős lovag. o/ - Lelkesedtem fel, hisz tisztában vagyok a képességeivel, és azzal is hogy ügyes harcos.
- Amúgy… gondoltam rá hogy beszélnék Hinával hogy vegyen be a JL-be, ha gondolod… Akkor beköltözhetnék, és közösségben is lennél, plusz szerintem többet találkoznánk mint így, egy külön céhben. És biztos vagyok benne hogy gyorsan elfogadnának. – Pillantok lelkesen a fiúra, majd fordítok a dolgon.
- De.. tudom hogy fontos neked a szavad, és hogy a WR-ben vagy… ha gondolod én is átléphetek. – Jelentettem ki, először határozatlanul, hisz szeretem a JL-t, nem szeretném őket otthagyni, viszont érte megtenném. Majd a dolgok tovább bonyolódtak. Meglepett Jin reakciója, és hevessége is, nagyon szokatlan volt ez tőle, viszont valahogy mindig is szerettem volna így látni, valahogy szerettem volna ha kinyilvánítja azt amit szeretne és ne csak rám, vagy épp mások vágyaira hivatkozna… A mondata végképp megdöbbentett amikor időt akartam kicsit húzni azzal hogy mennyünk el ebből a szobából, kicsit túl hevesnek éreztem ezt a reakcióját… így egy pillanatra meg is ijedtem és el is bizonytalanodtam. Viszont meg akartam felelni neki, nem akartam hogy most hogy felbátorodott, elvegyem a kedvét… Így megtorpantam ugyan amikor lehajtotta a fejét, bezárta az ajtót majd megcsókolt és félősen átölelt. Természetesen nem volt idegen az érzés, mégis a szívem a torkomban dobogott és az egész testem elöntötte a forróság… Hagytam hogy csóka érintse az ajkaimat, hogy karjai körbefonjanak, majd óvatosan kivetkőztem magam az öleléséből, megérintettem a vállát és lágyan eltoltam magamtól…
- Akkor sem érzem itt biztonságban magam… nem akarom itt csinálni… - Fordítottam el a fejem, macerásnak éreztem magam, viszont nem akartam itt ahol meghallhatnak, és ugyan nem nyithatnak be de akkor is…

by **Tachibana Makoto** Hétf. Júl. 27 2015, 12:44

A mosolyom töretlen volt. A boldogság jele, és ahogy észrevettem, Jin-kun ugyanúgy nem tudta elrejteni ezt az érzését, mint én, amikor Szophieval vagyok. Megkérdőjelezhetetlen jele a szeretetnek és a kötődésnek, ha önkéntelenül is képes vagy mosolyogni. Vagy éppen akkor, amikor nem is akarsz. Én többnyire nem kívántam mosolyogni, legalábbis őszintén, hiszen az túl sok mindent elárult rólam. Szophie jelenlétében viszont ezt a kényszeremet nem tudtam leküzdeni, és úgy véltem, Jin-kun is hasonlóképpen lehet, amikor Ai-channal van. Szóval mosolyogtam, úgy ahogy ő szokott. Még érzelem is volt mögötte, bár nem ugyanaz, azonban egy olyan, amit könnyű összetéveszteni a szeretettel. Mindkettőnek a boldogság volt az alapja.
- Igazad van. Most már sokkal több mindent csinálhatunk együtt - értettem egyet vele. Sodródtam az árral, megtehettem, mert Jin-kunnak immár volt ideje arra, hogy ezt a sok mindent együtt csinálják. A feszített tempó célt ért, visszatérhetett a frontra, hogy segíthessen mindenkit, köztük Ai-chant is.
- Sumimasen, nem tehetem. És neked sem szabadna ezen gondolkodnod. Jobb helyen vagy Hinari-san kezében - lőttem le az elképzelését. Szegény lány, ez már nagyon kétségbeesett lépés, hogy együtt lehessenek :] Azonban mindenképpen figyelemre méltó, hogy képes lenne feláldozni a barátait a szerelme érdekében. Igazság szerint most egy kicsit haragudtam is Jin-kunra, hogy elhanyagol egy ilyen angyalt, és egyre jobban megerősített benne, hogy nem érdemli meg. Nem mintha én megérdemelném, mikor éppen most készülök rá, hogy nagyon csúnyán átverjem. Nem mintha nekem szükségem lenne bárki másra, de egy őszinte, törődő férfi mellett sokkal jobb helye lenne Ai-channak.
Aztán lassan az is nyilvánvaló lett, hogy a lány mindenképpen elkívánkozik innen. Már azelőtt, hogy hozzáértem volna, éreztem, hogy csak kényszeríti magát, a bizonytalansága és a tétlensége mind arra utalt, hogy nem tudja magát elengedni, csak meg kíván felelni nekem. Szerencsére volt benne annyi bátorság, hogy ezt ki is nyilvánítsa, így megspórolt nekem egy hangulatromboló faggatózást. Dilemma előtt álltam: hová vigyem? Az egyértelmű volt, hogy nem kényszeríthettem tovább se verbálisan, se tettlegesen, az egyáltalán nem vallott volna a karakteremre. Haza nem vihettem, túl könnyű lett volna hibázni, ahogy a természet sem volt opció, ott még kevésbé érezte volna magát biztonságban. Egy olyan helyre, olyan épületre volt szükségem, ami jól láthatóan elszigetelt, néptelen, és mégis a "tulajdonomban" van, vagyis nem vet fel kérdéseket.
- Rendben. Akkor elviszlek valahova, ahol biztosan nem zavarnak meg - mosolyodtam el, és abban a néhány percben, amíg felsegítettem, és elindultunk kifelé a fogadóból, átfutottam a lehetőségeimet. Volt néhány ötletem, hiszen voltak bázisaim egész Aincradban, legalábbis az eddig felfedezett részein. Hét-nyolc olyan hely is volt, ami között váltogathattam, ebből értelemszerűen kiesett a templom, valamint az egykori lovagi céhépület, a frieveni otthonom, és a tafti fogadó is. Túl messzire sem kívántam menni, hiszen akkor azzal fog nyaggatni, hogy inkább menjünk haza. Mire a fogadó ajtaja elé értünk, megfogant a fejemben az ötlet: a 4. szint központi szigetén, Lobria közelében volt egy barlangrendszer, aminek egy részét kisajátítottam. Úgyhogy akcióba léptem, és egyszer csak a lány mögött maradtam, miközben kivarázsoltam a zsebemből egy fekete kendőt, és azzal szakszerű, gyors mozdulatokkal bekötöttem a szemét. Meglepetés :] Leginkább azért, mert nem láthatta meg az indikátoromat.
- Ha leskelődsz, nem viszlek el sehová - figyelmeztettem némi játékosságot csempészve a hangomba, majd kikísértem az épületből és elindultam vele a teleport kapu felé.
- Volt egy küldetésem, ahol különleges jutalmat kaptam - jegyeztem meg, csak hogy elejét vegyem a kíváncsiskodásnak.

by **RenAi** Hétf. Júl. 27 2015, 13:47

Egyet értett velem… Túl könnyen, és ezt furcsállottam… Bár a mosolya, az a vidám arcocska… Imádtam, valahogy csupán nekem mutatja meg ezt az oldalát, legalábbis tapasztalataim szerint eddig csak nekem mutatta meg társaságban is. Imádtam hogy olyan kis szégyenlős, félszeg, viszont most kis vad az eredeti mivoltához képest. Amire vágytam, úgy éreztem végre nem tagad meg semmit sem magában, végre elveszi azt ami jár neki. Végre merne önmaga lenni? Úgy szeretném, mindig is ilyennek akartam látni, és ebben a pillanatban úgy érzem ismét beleszeretek. Mármint nem úgy értve hogy eddig nem szerettem, de most ismét a keblemre tudnám ölelni, és tartani úgy őt életem végéig…
- De nem érdekel Hinari, akkor gyere te hozzánk. Ha beszélek vele, biztosra veszem, hogy bevesz. – Kérlelem, makacsul. Majd az események hirtelen felgyorsulnak, és csak kapkodom a fejem. Azt nem mondanám hogy nem tudom követni, viszont túl hirtelen ért a dolog, így hogy lelkileg fel tudjak készülni, időhúzás érdekében mindenképp megtagadtam ezt a szobát, hogy itt és most csináljuk… De szerencsém volt és megértett, bár erre számítottam. Ő az aki képes teljesíteni minden kívánságomat. És végre megmutatja azt a helyet amit felfedezett. Vicces hogy egem int óvva az ilyen talált helyektől, erre pont ő visz el ma egyhez, viszont alig várom. Őt ismerve valami virággal teli hely lesz, bár ezt nem vehetem biztosra, csupán találgatok… Majd leérünk, ott nagy meglepettségemre egy fejkendő kerül a fejemre. Kicsit elbizonytalanodtam, ugyanakkor izgatottan vártam a folytatást. *-* Azt hogy mit találhatott ki nekem. Megfogtam a kendőt, nem levenni akartam, csak egy picit megigazítottam, mire azt hihette talán ki akarok lesni, így csak ráztam a fejem.
- Eszembe se jutna. – Öltöttem ki rá a nyelvem, vagy legalábbis arra amerre őt véltem. És persze… méghogy nem jutna az eszembe, jó vicc. Ha nem ő lenne, és ha nem hibáztam volna ennyit tuti ki leskelődtem volna, bár még így is csábított a dolog, így nehéz volt megállnom, egészen addig amíg gondolataimat az nem kötötte le hogy mi fog következni, és hogy hogy viszonyuljak majd a dolgokhoz. Már pont szóra nyílt volna a szám, hogy kérdezzek, de Jin ismer, így megelőzött.
- Hmmm miféle küldetés? – Kérdezek, nah nehogy azért már, nőből vagyok. Lételemem a faggatózás. Éreztem időközben hogy végig vezet pár utcán, hogy teleportolunk egyet, majd ismét sétálgatunk. Kicsit aggódtam nehogy felbukjak valamiben, vagy neki ne mennyek valakinek, hisz bekötött szemmel hiába az akrobatika és az észlelés nem éreztem magam biztos lábakon.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Júl. 27 2015, 14:59

Ez a makacskodás... ezzel leginkább az volt a probléma, hogy nem tudtam, miképpen kéne rá reagálnom. A szavai arra utaltak, hogy valami komoly dolog köt a céhemhez, amihez ragaszkodnom kellene, ugyanakkor az is nyilvánvaló volt számomra, hogy Jin-kun megengedő típus, és ilyen mértékű ellenállásra talán már engedne. Kis dilemma, de végül úgy döntöttem, hogy nem engedek.
- Sumimasen, nem tehetem - ismételtem meg végül az iménti válaszom, csak ezúttal mindenféle kommentálás nélkül. Jobb volt így, ez volt a legkevésbé... hm... kockázatos, ha szabad így fogalmazni. Igazából nem kockázat volt ez, csupán nem kívántam olyasmibe belefolyni, amiből már most is problémák lehetnek. Annyiban volt más, hogy ezúttal nem sütöttem le a szememet, hogy lássa, ez a döntésem megmásíthatatlan. Nem céltudatos voltam, nem a határozottság beszélt belőlem, inkább tényként közöltem.
Bíztam benne, hogy ezzel lezártuk ezt a témát, de ha nem, hát az is működött, hogy észrevétlenül eltereltem a figyelmét egy másik témával. Például a szembekötősdivel. Főleg azzal :] Bazsalyogtam az orrom alatt, de ő ezt már nem láthatta, és ez most afféle leplezetlen atyai mosoly volt. Ismertem annyira a természetét, hogy tudjam, valójában alig bírja ki, hogy ne leskelődjön, ezért is "fenyítettem be", mint egy kisgyereket. Úgyhogy elindultunk, és már majdnem belekaroltam, mire eszembe jutott, hogy még a kezét sem szabad megfognom nyilvános környezetben, szóval szavakkal irányítottam. Furcsa látvány lehettünk, néhányan még fenyegetően is néztek ránk, nyilván azt hitték, hogy valami rosszban sántikálok, de mivel csak a lány szeme volt bekötve, így nyilvánvaló lehetett számukra, hogy akármikor elmehetne, azaz önként követ.
- Egy idős hölgy kért meg rá, hogy takarítsak ki nála és hálája jeléül adott nekem egy szobát - válaszoltam. Persze ez nem egy békés takarítás volt, és magamban fűztem tovább a mesét a pókhálós sarkokról, de ennél többet nem említettem. Majd meglátja, milyen szoba volt az, amit "kaptam" :] Az út nem volt hosszú, legalábbis Lobriába, aztán ahogy a város utcáit elhagytuk, Ai-chan meghallhatta a tenger zúgását, és a talpa alatt immár homok ropogott, ahogy a part egy szakaszán végigsétáltunk. Majd a barlangba érve jött a sötétedés, ez volt az a pont, amikor megfogtam a kezét, itt már könnyen el lehetett esni, vagy be lehetett verni a fejet. Lépéseink visszhangzottak a köves talajon, itt-ott halk vízcsobogás hallatszott. Egy nagyobb terembe érve aztán megérkeztünk az épületnek számító részbe is, így újra Ai-chan mögé léptem, és óvatosan levettem a szeméről a kendőt, gondosan ügyelve rá, hogy jó irányba forduljon. Egy barlangi tavacska mellett álltunk, a falakon itt-ott kristályok csillogtak, és ez különleges fényt adott a teremnek, melynek a végében volt a szoba, ahová egyébként igyekeztünk. Csak ugye előbb ezt meg kellett mutatnom a lánynak :]

by **RenAi** Hétf. Aug. 24 2015, 11:18

Nem értettem ezt a fiút, vagyis értettem, de mégsem. Értettem csak nem szerettem volna elfogadni, de azok az elhatározott pillantások… Megnehezítették ugyan kettőnk dolgát, mégis olyan büszke voltam rá, hogy ennyire egyenesen kiáll a társaiért.
- Kicsit mérges vagyok, de annál büszkébb is vagyok rád. – Tűrtem hátra a haját a szeméből, vagyis a szemkötőjéből. Majd jött valami szokatlan, kalandos és amit imádtam. Szembekötősdi *-* Mondom imádtam, bár alig bírtam megállni hogy ne lessek ki valahogy, tudtam hogy ha a kezemmel nyúlkálok azt látja, viszont ha az orromnál kicsit bandzsítottam, akkor legalább egy halovány fényt láttam, ami a vékonyodó kendő alatt átszűrődhetett. Majd elindultunk, és ismételten csak meglepődtem.
- Ezt ugye nem gondoltad komolyan? – Kérdem tőle kissé kiakadva, hisz szavakkal akart irányítani, én pedig még a bal és jobb oldalt is gyakran kevertem, bár ezt nem említettem még neki.
- Nem kell túlzásokba esni azért…. >.> - Korholtam le, majd előre vagyis inkább a Jin hangjának az irányába kezdem el matatni, hogy bele tudjak kapaszkodni legalább a karjába… Majd rákérdeztem a küldetésére.
- Egy idős hölgy? És szobát adott? – Lepődtem meg.
- Mond csak, mennyire volt idős az a nő hmm? – Hát igen, a zöld szemű ismételten felütötte a fejét, majd… folytatom.
- Én még sosem kaptam olyan küldit amiben ilyeneket kaphattam volna… >.> Mondjuk egyszer majdnem kaptak a társaim egy kastélyt, de azt fel kellett robbantanom. .___. – A mondatot gyorsan elharaptam, hisz kicsit bonyolult lett volna elmagyarázni, és nem akartam hogy rosszat gondoljon rólam a szerelmem, hogy elvettem egy komlpett kastélyt a többiektől, de nah… az volt a küldetésem része és teljesítettem, sőt még ők is segítettek ám.

Majd elhagytuk a várost, a zsivajt, és hűs szellő csapott meg, a tenger zúgására lettem figyelmes, és a talaj is sokkal puhább volt.
- Mooooh><” Nem bírom tovább! Látnom kell hova hoztál! *-* - Majd már nyúlok is a kendőért, és ha nem akadályoz meg valamiképp le is veszem. Biztos voltam benne hogy valami tengerparti házacska lesz, de nem ><” Az utunk folytatódott, méghozzá a maradék kis fény ami átszűrődött is eltűnt, a levegő párásabb, hűvösebb lett és a puha homok is eltűnt. Majd éreztem hogy megtorpant, így én is megálltam és megvártam hogy levegye vagy levehessem a kendőt, de ő szándékozta levenni.
- Woooaaah~ - Visszhangozta a hangom, és gyorsan a tavacska felé is fordultam. Belenyúltam hogy érezzem a víz hőmérsékletét, kíváncsi lettem hogy vannak-e benne halak, vagy hogy mennyire mély is, de ezeket nem tettem fel kérdésként, inkább magam akartam utána járni, de nem úgy ahogy sikerült… ><” A tő felett egy amolyan kristályosodott cseppkőnyúlvány lógott le, és ha lábúj hegyre álltam akkor elértem. Le akartam törni magamnak, vagy legalább megnézni mennyire csillog közelről. Nyújtózkodnom kellett hozzá, egyre jobban és jobban, és a lábammal is kénytelen voltam közelíteni a tó széléhez, és ha nem akadályozót meg valaki valamivel, akkor bizony addig nyújtózkodtam amíg meg nem csúsztam egyenest a vízbe, és még a követ sem sikerült megszereznem… .___.

by **Tachibana Makoto** Hétf. Aug. 24 2015, 13:06

Nos, átjutni két városon úgy, hogy egy kvázi vak lányt kellett volna szavakkal vezetnem, minimum kihívásnak tűnt, de ami kicsit jobban zavart, az a sebesség volt. Ez a kristály ugyan órákon keresztül biztosítja számomra a megváltoztatott külsőt, de ezt az időt nem azzal kívántam tölteni, hogy átnavigálom Ai-chant a városon, sőt városokon keresztül a barlangba, ezért magamban örültem neki, hogy végül megkereste a kezemet. Ugyan eleinte kicsit kelletlenül engedtem neki, mert bár nem látta, azért érezhette volna a mozdulataimon, ha valamit nem úgy teszek, ahogy azt Jin-kun tenné, de végül elfogadtam a ragaszkodását, és kéz a kézben vezettem tovább.
- Nem tudom, nem kérdeztem meg. Miért? - értetlenkedtem a kérdésén, amikor a küldetésre terelődött a szó végül. Persze tudtam, hogy a féltékenység beszél belőle, éppen ezért is választottam ezt a fajta reakciót, amivel zavarba hozhatom :]
- Nehéz küldetés volt, még nem láttam olyan házat, ami mobokkal lett volna tele. A tiéd is nehéz volt? kérdeztem vissza. Egyszerű következtetés, ha az én küldetésemért egy szoba járt és nehéz volt, akkor annak is nehéznek kellett lennie, amiért egy kastély volt a jutalom.
Lobriában már nehezebb dolgom volt Ai-channal, mivel ahogy a partra értünk, ezt ő is érzékelte, és a kíváncsisága minden eddiginél magasabbra hágott. Még szavakkal is kifejezte a türelmetlenségét, én pedig voltam olyan kegyes, hogy megengedtem neki egy rövid pillantást arra, hogy hol vagyunk, mielőtt megfogtam volna a kezét.
- Ne leskelődj! Mindjárt ott vagyunk - nyugtattam meg, és gyengéd, de határozott mozdulattal kívántam elérni, hogy hagyja magán a kendőt. Egyébként valóban innentől már rövid idő alatt beértünk a barlangba, és megpillanthatta a víz által kivájt termet, miután levettem azt a fránya kendőt :] Elégedetten néztem, ahogy a látvány lenyűgözi a lányt. Nem csak az ajtó volt innen kivezető út, hanem egy járat is mélyebbre vitt, na ott lakott egy vasorrú bába, de azt nehéz volt a csillogáson keresztül észrevenni, és csak egy NPC volt, aki nem mozdul ki onnan.
- Légy óvatos - intettem meg, de én már láttam lelki szemeim előtt, hogy bele fog esni a vízbe. Ha nem tévedtem, úgy két-három méter mély volt a barlangi tó, és tengervíz táplálta, úgyhogy sós vize volt. Meg hűvös :] Persze az nekem csak kedvezett, ha csurom vizes lesz, és a baleset pillanatokon belül meg is történt.
- Ai-chan! - emeltem fel a hangomat kissé aggódva, majd a parthoz siettem, és nyújtottam a vízben lubickoló leánynak a kezemet - Szóltam, hogy légy óvatos. Jól vagy? - feddtem meg barátságosan. Azért reméltem, hogy nem kíván behúzni magához a vízbe, igazából fel is voltam készülve rá, hogy megránt :]

by **RenAi** Pént. Szept. 04 2015, 21:21

Végül megkerestem a kezeit. Kicsit zokon is vettem, bár értettem hogy az én túlreagálásom okozta mindezt, kicsit szégyellem magam. Nem értettem, a csók eddig is megvolt, sőt egyéb is, de túl szemérmes volt a nyilvnosság előtt, sőt volt mikor magunk között is. Ennek persze tudom az okát, meg is értem és türelmes is vagyok, erre most… Kiverem a hisztit hogy hiányzik, majd nyomban letapiz és lekap a fogadóban. Ha nyilvánosan csókolóztunk az is nekem volt köszönhető. Talán lelkiismeret furdalása van? Legyen is. Hisz manapság tényleg elhanyagolt, nem csak mint barátnőt, hanem mint embert is és talán ez jobban fájt. Igazság szerint nem tudtam hova tenni a kapcsolatunkat, de most úgy látszik gyökeresen változtatni akar, aminek örülök, ugyanakkor félek is hogy mit fog ez hosszabb távra eredményezni. Nem szeretném ha úgy érezné hogy bármibe is belekényszerítem. Igyekszem sodródni az árral, mint ahogy jelen esetben szembe a tömeggel. Ez a kis játék tetszett, romantikus volt, azt hiszem… Majd elárul pár dolgot, ami rögtön további kérdéseket fakasztott belőlem. Majd a válaszokra is reagáltam. Nem tudja…>.> Kamu. Csak láthatta rajta… De nem térek ki rá. Hátha látom, és remélem tényleg csak egy npc-ről van szó. Majd jött a visszakérdezés, amire egyáltalán nem számítottam, így hirtelen nem is tudtam mit kitalálni rá…
- Hát… csak úgy.. csak érdeklődtem. – Vágom rá, bár kicsit durcás vagyok de ezt igyekszem elnyomni a hangomban.
- Én láttam, nekem volt egy olyan ahol le kellett rombolni egy egész kastélyt és nem azért volt nehéz mert nehéz lett volna, hanem mert két küldetést indítottak oda és míg a többiek jutalma a kastély lett volna, ezt velem is megpróbálták elhitetni, de lényegében el kellet pusztítani, és rávenni a többi játékost hogy segítsen. A másik küldetést meg te is tudod… Csak nem megfeledkeztél róla? Amiben az a tüzes ló is volt, meg a mozgó játékmaci azzal a furcsa npc fiúval, és amikor esküvői ruhában kötöttün ki mind a ketten… - Csak nem feledkezhetett meg erről? Jó már rég volt de akkor is. Mondjuk ez egy egész épület volt, és nem egy szoba… Lehet már én látok rémeket… Nála fontos hogy pontosan fogalmazzak.

Majd mikor utunk már végképp érdekessé vált, és elhúzódott nem bírtam magammal és le akartam venni a kendőt. Picit sikerült is, épp annyira hogy lásam a homokot a lábamnál, a tenger távoli csillogásának egy halvány szegletét, és ennyi. Jin türelemre intett, én pedig igyekeztem türelmes lenni. Majd igaza lett tényleg gyorsan odaértünk. Beérve rögtön fel is akartam fedezni mindent, amit meg is tettem bár eredménye nem lett valami kedvező számomra… A tó ami felett a csepkövek lógtak, amit el akartam érni, a lábam megcsúszott én pedig beleestem a vízbe, hiába Jin intő szava… A víz mély volt, én pedig nem tudtam úszni, bár ezt tudja a fiú így gyorsan oda is síetett. Ugyan annyi lélekjelenlétem volt hogy kapálózzak annyira hogy a víz felszínén maradjak valamelyest, és amint éreztem a karját, hozzá húztam magam, hogy ki tudjak jönni a vízból…
- Miért nem szóltál hogy mély? – Ugyan nem ilyedtem meg nagyon, de egy picikét azért igen, főleg hogy teljes eláztam a fejem tetejétől a lábujj hegyemig. Ilyenkor örülök hogy pár pillanat alatt meg lehet száradni. Viszont addig vacogok.

by **Tachibana Makoto** Szomb. Szept. 05 2015, 12:16

Mókás volt az arca, amikor rájött, hogy visszakérdeztem, nem is tudott mit válaszolni hirtelenjében, csak terelt. Ez a terelés pedig egyenlő volt azzal, hogy lezárhatjuk a témát is, tehát a célomat elértem. Mindkettőt :]
- Az más volt - kényelmetlen helyzet, most én jöttem kissé zavarba, mivel nem tudtam, mondhatok-e többet, részletezhetem-e, miben volt más. Biztosra mentem és maradtam ennyinél, nem kívántam belemélyedni a beszélgetésbe, érthető okokból. Szerencsére ahogy megfigyeltem, Jin-kun nem volt éppen bőbeszédű, úgyhogy nem feltűnő, ha a monológra csak pár szóban reagálok :]
Persze az is segít, ha éppen valami mással van elfoglalva a leány, és a barlang kristályterme tökéletes figyelemelterelő volt, na meg eszköznek sem volt utolsó, hogy megszabadítsam a ruháitól :] Csak azzal nem számoltam, hogy úszni nem tud, legalábbis a kapálózása erre utalt. Máshogy festett volna, ha csak szimplán ijedt. Így aztán nem fenyegetett semmilyen közös fürdős veszély, megragadtam a csuklóját, és egyszerűen kihúztam a partra, majd magamhoz öleltem, és azon nyomban a szoba felé irányítottam a lépteinket.
- Sumimasen, én még nem estem bele - feleltem bűnbánóan, mintegy magyarázatképpen arra, hogy miért nem szóltam a mélységéről. Én is csak tippeltem, csak azt néztem meg, hogy sós-e vagy édes, a többit már a tiszta víz felszíne alatti látványból próbáltam kitalálni. Nem volt rá okom, hogy fürödjek benne :]
- Gyere, bent megszárítkozhatsz - mondtam Ai-channak, majd kinyitottam és belöktem az ajtót. Lévén egy barlangban voltunk, így a falak durva kőzetből álltak, a világítást pedig falra erősített gyertyakristályos fáklyák biztosították. Ezt leszámítva puritán, de otthonos volt a berendezés, a körülmények jobbak voltak, mint egy fogadóban. A szekrényhez siettem, és elővettem egy nagyobb törölközőt, majd ahogy visszafordultam, megtorpantam a lánnyal szemben.
- Öhm... jobban tennéd, ha levennéd a nedves ruháidat. Szeretnéd, ha segítenék? - kérdeztem kicsit zavartan, lesütve a szememet. Pedig... pedig egészen megvadított a látvány, nehezen bírtam magammal. Eddig is szexi volt, de vizes hajjal, a bőrére tapadó és ezáltal alakját még jobban kiemelő ruhákkal, és a vízcseppekkel, melyek vékony csíkot húztak a bőrére, ahogy a gravitációnak engedelmeskedve lecsorogtak róla, a látványa lélegzetelállító volt. Nem rejtettem el, hogy érzek, nem csak Jin fagyott volna le a látványra, hanem én is. Csak vele ellentétben én egyből megszabadítottam volna azoktól a vizes kelméktől, és nem kértem volna engedélyt :]

by **RenAi** Szomb. Szept. 19 2015, 18:09

- Értem. – Zártam le ennyivel, megtanultam, hogy nála nem igen jó többet kérdezni, hisz ahogy mondtam ő másképp értelmezi és elemzi a dolgokat ahogy én. Ha más volt, akkor más volt. Ha rákérdeznék, hogy miért, úgy is megmagyarázná, tehát elfogadom, úgyis más foglalt el szinte egyik pillanatról a másikra. Ilyen csepköveket nem láttam még, ha lett volna nálam fotókristály tuti ellőttem volna párat, de nem készültem ilyenekre… Így csupán emlékeket készíthetem, a szemeimmel, a füleimmel és a bőröm érintésével, miként igyekeztem az egyik egész lenyúló csepkövet hogy tdujam milyen a tapintása. Úgy gondoltam hideg és nedves, és igazam lett, aminek eredményeképp én is az lettem, hisz egy óvatlan lépés után belecsúsztam a vízbe, kapálózni kezdtem, és dideregtem a mély víz fagyasztó hidegségétől, elvégre egy barlangban vagyunk, kint hiába van harminc fok, az idáig nem ér el. Jin megragadott és kihúzott a partra, szemére akartam vetni hogy miért nem szólt, de ő sem tudott róla, amit valahogy el tudok hinni. Ő csupán tudomásul veszi hogy van, de nem jár utána, főleg hogy gondolom semmi fiús dolgot nem lehet benne csinálni, mint mondjuk a halászás, vagy ilyenek. Nem tudom, én nem értek hozzá. Az ölelése melegített, amíg be nem értünk a hálójába. A szekrény, a falak, a gyertyakövek, és amúgy is… olyan díszített volt, otthonos… Láthatóan elbizonytalanodtam és elszomorodtam…
~Tehát jobban szeret itt lenni?... Jobban mint otthon, vagy mint a céhházban… Valami nagyon nem jó… de mit ronthattam el?...~ A gondolatok giotinként sújtottak le, önmagamat ostorozva vele… Felsóhajtottam…
~Tudta hogy honnan vegye elő a törülközőt… tényleg gyakran járhat ide… otthonosan mozog benne… ~ Sírni tudtam volna… de nem tettem. Nem akartam rosszat, és így is úgy éreztem hogy csak én reagálom túl a dolgokat… ezt akartam hinni. Kezembe vettem a felém nyújtott törölközőt. Majd lassan körbesétáltam megismerve a szobát. Végighúztam a kezem a falon, a szekrényeken… majd csendben elértem az ágyig… Nem pillantottam Jin-re, nem akartam hogy lássa rajtam a sötét gondolataim. Majd meggondolatlanul, esztelenül, magamat sem értve belehuppantam az ágyba háttal, majd angyalkát kezdtem rajzolni, majd szimplán csak hemperegni benne miközben gőgösen átgondolatlan mondatokat kiabáltam.
- Most jól összevizezem az ágyad! Nedves és hideg lesz….! Undi lesz belefeküdni! - Majd a magasba feldobott törölköző szétterülve hullott az arcomba… Talán… talán most sírhatok? Most már lehet?... Könnyek szöktek a szemembe, de harcoltam ellene, a sötétben… A törölköző friss illata alatt, ahogy beleheltem, és lassan melegítette az arcomat… Nem moccantam… csupán az járt a fejemben hogy most megint milyen hülyének gondolhat… Biztos hülyének hisz… talán az is vagyok…

by **Ryutoshi Kurasai** Vas. Szept. 20 2015, 19:36

A kisasszony ötletére a tőlem telhető legőszintébb választ nyújtottam számára. Nem akartam hazudni, hisz egyrészt nem szoktam, másrészt miért hazudnék neki egy ilyen egyszerű, és alapjában véve nem olyan lényeges kérdésben. Való igaz, hogy valamilyen szinten fontos kérdés, hisz érinti a céhet, azonban nem függ tőle senki élete, így nem élvez olyan fontos prioritást az igazság megferdítése, mint más esetében. A horgászós kérdésemre a lány csak kuncogva a petjének adta át ezt a feladatot. Érdekes egy látvány volt, de nem szóltam. Enheriel természetesen még nem fejezte be, és folytatni kívánta. Én csak biccentek felé, hogy engem nem zavar, és némán hallgatom, mit mond, azonban mielőtt válaszolhattam volna az úszó elmerült, és a rendszer jelzett. Egy könnyed rántással kirántom a vízből a polipot, majd miután leszedtem a kampóról és eltettem, majd ugyanazzal a mozdulattal bezárom az új Szafari Teljesítmény Elkészültséget jelző fület. Végül miután mindezzel megvoltam visszafordultam a vezéremhez.
- Ezek a maguk nemében jó ötletek kisasszony, de ne felejtse, hogy nem mindenki kedveli az eseménytelen kirándulásokat. Én személy szerint alkalmazkodó típus, vagyok, ahogy tudja, de én is több valószínűséggel megyek egy miniboss elleni harcra, mint hogy túrázzak. Természetesen ne értse félre. Ennek az az oka, hogy én kötelességemnek érzem ott segíteni az embereket, ahol tudom, és mivel főképp tank vagyok, így érthető miért ezt a területet választottam. Mindenesetre, ha meg szeretne tervezni egy túrát, én segítek kegyednek, legalábbis támogatom, ha kell.
Végezetül a horgot finoman visszaengedem a kút vizébe, hisz kitudja még meddig leszünk itt, és még mit szeretne megbeszélni velem Enheriel kisasszony.

// polip //

by **Tachibana Makoto** Hétf. Szept. 21 2015, 14:40

Meglepően csendessé vált, ami sose jelent jót az álmoskönyvek szerint. Nem ismertem a kapcsolatukat, úgyhogy nem is sejtettem, mi járhat a fejében. Kívülről úgy tűnt, jól megfértek egymás mellett és szerették egymást, pedig Jin-kunba alapvetően annyi érzelem szorulhatott, mint egy fadarabba :] És bár ez a gondolat csak mókázás volt, de most hogy bepillantást nyerhettem a kapcsolatukba, voltaképpen több igazság volt benne, mint gondoltam. Mélyen gyökerező problémák marták őket, és kicsit emlékeztetett arra is, ami köztem és Szophie között zajlik. Csak míg itt Jin az, aki hanyagolja a barátnőjét, nálunk Szophie tűnik el napokra, vagy akár egy-két hétre is. Engem mindez nem zavart, tudta, hogy visszatér a karjaimba, megbíztam benne, de egy lány teljesen másképp élheti át ugyanezt. Azonban nekem nem volt célom, hogy feltárjam és megoldjam ezeket a problémákat, így ezektől elzárkóztam. Talán majd máskor, amikor saját képemben fogunk beszélgetni, akkor segítek neki. Most csak egy dologra tudtam gondolni, ahogy átöleltem a didergő testét, ahogy ránéztem a csurom vizes alakjára. A formái tökéletesek voltak, minden mérete pontosan akkorának mutatkozott, amilyennek szeretem.
Persze ahogy az ágyra vetődött, nem volt nehéz az értetlenséget tettetni, ugyanis én magam is kerestem a logikát a tettében, vagy ha azt nem is könnyű találni egy nő esetében, inkább a kiváltó okot. Ezer meg egy szófordulat tolult a nyelvemre, amivel riposztolhattam volna, de azok mind Tachi szavai voltak, így lenyeltem végül az összeset, és halvány mosollyal az arcomon odasétáltam az ágyhoz. A törülköző a fején volt, így nem láthatta, viszont azt minden kétséget kizáróan érezhette, hogy a matrac formája már nem csak az ő testének lenyomata szerint idomul, hanem az enyémet is felveszi.
- Sose... "undi" az ágy, amiben te fekszel. És ez nem az én ágyam. Hanem a miénk - kockáztattam meg ezt a pár mondatot, miközben lefeküdtem mellé, és óvatosan átöleltem - Most, hogy már nem leszünk egymástól távol, nincs szükségem erre a helyre. Csak szerettem volna megmutatni - mondtam, majd lehúztam a fejéről a törülközőt, és egy csókot próbáltam hinteni az ajkaira.

by **RenAi** Szomb. Szept. 26 2015, 15:18

Már megint összezavarodtam, és kétség kívül rosszul esett mindaz amit láttam. Ismét rossz gondolatok jártak a fejemben, és akaratlanul is gyanúsítgatni tudtam volna… de.. nem volt kedvem, erőm… és már nem voltam biztos magamban sem. Egyszerűen nem értettem semmit. Úgy éreztem eltávolodtunk egymástól és nem élünk együtt csupán egymás mellett. Sok időre tűnt el legutóbb is, és a bossokon még csak fel sem figyelt rám. Most mégis rám várt, és igyekszik mindent rendbe hozni… Úgy éreztem hogy a dolgok helyreállásának az útjában állok az állandó hisztiimmel, ugyanakkor mégis… mégsem tudtam őket lenyelni. Túl sok szorult már belém, és képtelen voltam kontrollálni magam, a számat, a gesztusaimat… Ugyanakkor rettegtem hogy ezzel a viselkedéssel elveszíthetem őt. El örökre. Abba belehalnék, így inkább már meg sem szólaltam, nem jegyeztem meg szavakkal a problémákat, ugyanakkor ő mégis kiolvasta őket a megmozdulásaimból, aminek hatására ismételten csak elszégyelltem magam. Még szerencse hogy az imént kapott törölköző a fejemre terült, most viszont. Éreztem hogy leül mellém, éreztem hogy eldől, lefekszik és átölel. Sírni tudtam volna, bánatomban,… örömömben,.. szégyenemben,… fogalmam sincs, de nem akartam elrontani ezt a pillanatot. Én bármit megtennék érte, őrülten szeretem, és most azt mondta mindent rendbe hozunk. Úgy örültem. Nagyon örültem. El kell fogadnom és nem tovább gyanúsítgatni, bántani és rossz dolgokat kinézni belőle… Felsóhajtottam, talán kissé megkönnyebbültem. Majd éreztem hogy a törölköző ami a fejemet takarta lassan lehúzódik, és Jin arcának árnyéka tornyosul felém. Viszonoztam a csókot, úgy örültem. Lágyan járt át Jin testének melegsége, az ölelése. A lehelete perzselt olyan melegnek éreztem. Talán csak a lehűlt testem teszti, hisz fáztam. Vágytam az ölelésére. Közelebb húzódtam hozzá, beletúrtam a hajába és nem engedtem hogy elengedjen. Így akartam maradni örökre. Most úgy éreztem minden rendben van. Olyan boldog voltam.

by **Enheriel** Vas. Szept. 27 2015, 11:00

//Ryutoshi Kurasai//

- Óh az igaz… Esetleg lenne ötleted, mivel lehetne megoldani azt, hogy a kirándulás ne legyen eseménytelen? - valóban, nem akartam, hogy halálra unják magukat a kiránduláson. Talán egy versenysorozat? Vagy közös vadászat/halászat? Majd később kitalálom, vagy Ryuu fog talán megelőzni ezzel.
- A másik dolog, amit meg akarok beszélni veled, az a vörös kérdés… szóval az a helyzet, hogy nincs benne a szabályunkba, hogy nem léphet be vörös, viszont arra gondoltam, hogy olyan lehet csak céhtag azok közül is, aki önvédelemből vagy kényszerítésből lett az, illetve ha egy már céhtag lesz vörös, nála nyomozást indítanánk, hogy nem-e szándékos gyilkosságról van-e szó. Mi a véleményed erről?
- Fúúúj! - szólalt meg hirtelen Villámlás. Kifogott a kútból egy zoknit. O.o
- Ki az, aki zoknit dob egy kútba?? - vissza akarta dobni, de nem engedtem, hogy ő is szennyezze a környezetet, még ha a valóvilágban nem jelent elvileg semmit, s inkább eltettem az Invertory-mban. Majd kimosom, aztán felhasználom valamire, ha már nincs párja. Villámlás közben tovább pecázott, miután lecsillapodott felháborodása.
- Meg arra gondoltam, hogy lehetnének tornák a tagok között, sőt, a céhek között is. Neked melyik tetszene jobban? - ez is az eszembe volt, mert így talán jobb lenne a céhek közötti viszony, még ha nincsen is jelenleg viszály köztük, legalábbis úgy tudom. Ezt addig kell, amíg nincsen vörös céh, mert ha ne adj isten rossz lenne a céhek közötti viszony, akkor azt a vörös céhek ki tudják használni, s elteszik a legtöbb embert láb alól, amit a legtöbben nem akarnak.

by **Sak** Szer. Dec. 09 2015, 21:47

- Olyan lehangoló ez a hely. Dünnyögi maga előtt, miközben a kis házakat nézegeti, melyekre mintha még rá is festettek volna valami sötétebb tónusú festékkel, hogy még inkább sötétnek látszódjanak. Persze nem olyan rossz még itt sem a helyzet, mert úgy néz ki, hogy ez csak árnyék. Igen, ez most esik csak le Sak-nak.
- Árnyék! Egészen pontosan csak most. Ez a dolog megmagyarázza, hogy miért tűnik minden olyan sötétnek. Igaz, teljes sötétség még nincs, de már nincs akkora fény, mint máskor. Ilyenkor jó (vagy lehet, hogy inkább veszélyes) vadászni, de legalább abban bízik, hogy a JK-k már visszajöttek a városba. Az a kevés, amelyik még hozzá hasonlóan továbbra is itt jár. Bár Sak már valójában húszas szintű, csak hát még az xp-je nincs meg.
Magányosan sétál hát a végtelennek tűnő városban, hogy egyszer majd elérje a szélét és megpihenhessen. Még a védett területen belül. Aztán most először kilépjen a város biztonságos falain kívülre. Huuh, ez tök izgalmas. Túl izgalmas! Vissza akarok fordulni! Nem, már túl sokat jöttem, ha most egyszer csak visszafordulok, minden NPC tök hülyének fog nézni... De várjunk csak! Kit érdekelnek azok a barmok? Most végre megáll egy fél percre. Csak úgy, az út közepén. A térképre is vet egy gyors pillantást, hogy valóban jó irányba megy-e, de nem ez a fő célja, hanem a gondolkodás. Hiszen nem olyan könnyű ám gondolkodni, miközben sétálni is kell. (Egyenesen, minden letérő nélkül.) Hiszen csak egyesek és nullák. Tényleg, már megyek is... Megfordul és hirtelen észreveszi a mögötte kirajzolódó "hatalmas" távolságot, melyet eddig megtett. Úuuh, ki ne találd, hogy visszafordulok! De hát... Néz ezúttal a kinti táj felé. Arra még majdnem ugyanannyi idő az út, mintha visszafordulna. Bár lassan már mindkét utat megtehetné, ha ilyen sokat áll egy helyben.
- Cöh, ezek a döntések nehezebbek, mint egyedül legyőzni a százas bosst, az tuti. Elszomorodik ezen és továbbra is csak ide-oda nézeget, hátha jön valaki, aki tudna neki segíteni.

by **Shukaku** Szer. Dec. 09 2015, 22:01

És jön valaki, hogy segítsen! Na jó, nem a szőke herceg fehér lovon, és ugye Sak sem tűnik éppenséggel királylánynak, és annak érdekében, hogy még tovább bonyolítsuk a dolgokat, még a sárkány is Shu oldalán áll, pedig egy valamire való népmesében pont ellene kéne megküzdenie, ha már hős lovag... de akkor vegyük úgy, hogy ez most nem jött össze. Persze nem a védett terület felől közelítenek, hiszen már sötétedik, és látás jártasság hiányában Timidus nem engedi ki az idomárt a védett területen kívülre, ahol az utcák lámpáinak fénye nem ér el. Shu, és az ő hosszúra nyúló árny alakja, ami jócskán megnyújtja a rendkívül termetes százötven centis magasságát, egyre közelebb és közelebb ér a fiúhoz. A kislány mellett a német juhászkutya termetű kék-fehér tollas sárkány, Timidus lépdel, sűrűn kapkodva a fejét ide-oda, figyelve minden zajra, a legkisebb rezzenésre is, készen arra, hogy megvédje társát bármilyen veszedelemtől. Szerencséd van, hiszen téged egyikük sem tekint veszedelemnek, sőt, Shu semminek sem tekint, mert gondolataiban elmerülve egyszerűen elhaladna anélkül, hogy észrevegyen. Szerencsére Timidus nem ilyen figyelmetlen, és amikor elég közel érnek, finoman oldalba böki a társát, majd feléd bök mellső mancsával. Az idomár pislog párat a szokásos frissen felkelt éberségével, majd ő is irányodba fordítja tekintetét. Egy ideig csak figyelnek, hiszen nem lehetnek biztosak abban, hogy valóban segítségre van-e szükséged, vagy éppen csak szeretsz félúton álldogálni az erdő és a város között, ám amikor már eleget hezitáltál, az idomár úgy dönt, hogy megszólít, és felajánlja a segítségét.
-Izé... szép estét! Esetleg... eltévedtél? Tudunk valamiben segíteni?
A sárkány csak biccent feléd köszönésképen, de azt jelzi, hogy ő is észrevett, és figyel.

by **Sak** Szer. Dec. 09 2015, 22:36

Shu

A fiút valami megzavarja a nagy gondolkodás közepedte. Egyből a hang irányába fordul (mert idáig nem vette a két érkezőt észre) és rémülten néz a lányra... Sőt, először igazából az indikátorára. Hiába védett terület, semmi nem biztos, mivel rengeteg féle speciális képesség létezik, a végén még találkozhatna egy vörössel és azt hinné, hogy védve van, annak meg lenne egy olyan képessége, amivel semlegesíti a védett zónát vagy ilyesmi. Jobb hát félni, mint megijedni és elrohanni. Mikor meggyőződik róla, hogy zöld jelecske lebeg a lány fölött, kicsit megnyugszik. Ezután vet egy pillantást a sárkányra is, de mivel egyelőre nem igazán tudja, hogy mire vélje: ez egy NPC vagy egy idetévedt mob vagy micsoda, hogy csak úgy néz, de egyelőre megpróbál nem elfutni előle és a válaszadásra koncentrál inkább.
- Hát izé… Újabb röpke pillantás a sárkányra, ezúttal egészen pontosan az indikátorára. Mit jelenthet ez a narancsos jel? Ilyet játékosokon szokott csak látni legfeljebb, erre itt van ez a pet és ennek is olyanja van. Jobb lesz, ha vigyázok vele.
- Épp indultam volna a városon kívülre, hogy… Leüssek néhány mobot, meg, vadászgassak ezt-azt, de aztán észrevettem, hogy ilyen sötét van… P-persze nem az a baj, hogy félek a sötétben, csak olyan unalmas lehet ott kint egyedül… Magyarázza el, ezúttal nagyjából az igazat mondva.
- És te? Itt laksz vagy… Függőben hagyja a mondatot, nem akar találgatni, majd elmondja a lány, ha akarja. Ha meg nem, akkor nem.
Vár egy kicsit, időt hagyva a válaszadásra, majd feltör belőle a kérdés. Nem akar egyből túl kezdőnek tűnni, de akárhogy gondolkodik, úgy rémlik neki, hogy a peteknek nem ilyen színű szokott lenni az indikátoruk.
- Az… Egy sárkány, jól látom? És miért ilyen színű az indikátora? Amúgy veled van, vagy csak idecsatangolt? Fel sem merül benne, hogy esetleg a sárkány is tud beszélni, hiszen még nem látott ilyet, viszont azt tudja, hogy sok minden van itt bent, ami kint nem volt, így annyira már meg sem lepődik a sárkány jelenlétén.

by **Shukaku** Szer. Dec. 09 2015, 23:02

Mindketten észreveszik, hogy a fiú Timidus indikátorát stíröli, de Shu inkább vár még, hadd gyűjtsön szegényke bátorságot, és merje megkérdezni. Nem mondom, hogy teljesen egyértelmű volt számukra, hogy ismét újonccal van dolguk, csak úgy kilencvennyolc és fél százalék. Timinek persze egy kicsivel több, de még ő is meghagyta a tévedés lehetőségét magának. Na viszont amikor új ismerősük megszólalt, és elmondta az úti célját, már Shunál is felkúszott a számláló kilencvenkilencre. A lány elmosolyodott, meghajolt, majd előhúzott egy fáklyát az inventoryjából, egy másik mozdulattal pedig magára öltötte a felszerelését. Városon belül nem kellett, de tudta, hogy Timidus a nyakát szegné, ha csak egy lépést is tenne nélküle védett területen kívül. Még így is vetett egy pillantást a sárkányra, aki bólintott. Csak a szélére mennek, és ez az első szint. Idáig még a sárkány paranoiája sem terjedt.
-Hááát... egyedül világosban is uncsi vadászgatni, de sötétben még veszélyes is, főleg, ha nincsen látás jártasságod.
Kuncogott, majd a fiúhoz lépett, tett egy újabb mozdulatot, majd elővarázsolt az eszköztárából egy Bányász Sisakot, a saját fejébe nyomta, míg Sak kezébe nyomta a fáklyát. Természetesen Timi végig mellettük volt, ám továbbra is csak szemlélője maradt az eseményeknek.
-Fent lakunk a tízes szinten, a Vigo Limenben. Most csak a holnapi grillezéshez szereztünk be alapanyagokat, és elcsevegtük az időt a hentes bácsival...
Kicsit megvakarja a tarkóját, majd amikor a következő kérdés érkezik, rádöbben valami fontosra.
-Ő. Nem az, hanem Ő. És igen, sárkány, méghozzá tollas sárkány, és Timidusnak hívják, engem pedig Shunak. Együtt csatangolunk már három éve. Az indikátora pedig...
Itt újra összenéz a pettel, aki ismételten bólint.
-Azért ilyen, mert ő különleges. Viszont most te vagy a fontos. Vadásztál már valaha?
Persze sejti a választ, de azért illendőségből megkérdezi. Ha a srác azt sem vallja be, hogy fél a sötétben, pedig egyértelműen fél, akkor talán azt sem fogja elmondani, hogy még soha nem vadászott.

by **Sak** Csüt. Dec. 10 2015, 14:54

A tízes szint még nem is olyan vészes. Állapítja meg, bár arról persze nem lehet fogalma sem, hogy valójában milyen az a tízes szint vagy, hogy milyen erős szörnyek vannak ott, de a szám még így is a fele csak az ő szintjének, még ha ő eddig nem is ölt meg mobokat, még itt az első szinten sem.
- Ő. Javítja ki magát. Hiába, ezeket az állatbarátokat nem lehet meggyőzni az ő/az megnevezést közömbösségét illetően.
- Különleges? Néz kérdőn Shura, hátha csak rosszul hallotta. Na mindegy, ha különleges, hát különleges, bár nem igazán érti, hogy mitől lehet egy sárkány olyan nagyon különleges. Talán ahhoz van köze, hogy tollai vannak vagy... Csak egyszerű játékhiba... Áh, fene se tudja, nem is igazán érdekel.
- Ó, ez... Egy fáklya. Nézegeti a tárgyat, majd lelkesen néz a lányra.
- Van egy ötletem! Mehetnénk együtt vadászni, hiszen ketten már sokkal izgalmasabb lenne! Megörül ennek a tök jó ötletnek, ami valószínűleg egyértelmű volt amúgy is, de Sak nem fogta eddig fel. A következő kérdésen elgondolkodik. Mit is válaszoljon? Ha azt mondja, hogy már vadászott, akkor majd lebukik, amikor elérik az erdőt, ha azt mondja, hogy még nem, akkor meg már most. Mérlegeli a dolgokat, rá is jön, hogy ha később mondja el Shu-nak, hogy nem vadászott még, akkor meg hazugnak tartja és talán meg is haragszik rá. Így most inkább nem hazudik.
- Nem, vadászattal még nem próbálkoztam. Vallja hát be, majd egyből témát vált, meg sem magyarázva, hogy miért. Talán majd, ha rákérdez az okra.

- Amúgy én Sak vagyok, a... Ő... Nem, ez hülyén hangzik. A sárkány meg Timidus. De téged hogy hívnak?

by **Shukaku** Csüt. Dec. 10 2015, 15:26

Shu mosolyogva bólint, amikor a fiú helyesbít. Úgy-úgy, ha valaki, hát Timidus biztosan megérdemli, hogy rendesen nevezzék. Persze látja a srácon, hogy kissé kelletlenül teszi, de amíg ezt a kicsi kis kérést hajlandó teljesíteni, ami a lánynak rendkívül sokat jelent, addig ő bizony igyekszik vele jóban lenni, és szívesen lesz ő is Sak segítségére. Ebbe természetesen az is beletartozik, hogy válaszol a kérdéseire is.
-Igen, különleges. Tudod, a peteknek általában sárga indikátoruk van. Ez jelenti azt, hogy ők szelídek, és az idomárhoz tartoznak. Na Timi azért különleges, mert ő nem tartozik úgy hozzám, mint más petek az idomárhoz. Például egyes esetekben az idomár megmondhatja, hogy a pet milyen messze mehet el tőle. Vagy éppen parancsolhat neki, meg ilyenek. A rendszer kötelezi a petet, hogy teljesítse a parancsot.
Itt egy kis hatásszünetet tart, és csillogó szemekkel néz végig hüllő barátján.
-Ezzel szemben Timi teljesen szabad. Saját akaratából van velem, ő döntött úgy, hogy megvéd engem, meg én, hogy megvédem őt, szóval megvédjük egymást. Szóval ezért különleges. Nem mob, hiszen nem vörös az indikátora, de nem is olyan pet, mint a többi átlagos pet.
És mindezt olyan örömteli csiviteléssel, na meg persze jól kihallható büszkeséggel mondja el, mintha ennek nagy része kizárólag az ő érdeme lenne. Persze szerinte az is, és a jutalom pedig Kayaba Bácsi ajándéka. Arra, ahogyan a fiú a fáklyára néz, újabb halk kuncogás tör fel Shuból.
-Igen, az. És... remek ötlet! Kivéve persze az a része, hogy ketten menjünk, mert akkor azzal te megint nem mennél semmire, ha én elindulnék Timivel vadászni. Mit szólnál ahhoz, ha hárman mennénk?
Eltökélt szándéka, hogy rávezeti a srácot arra, hogy igenis személyként kell kezelnie a barátját, akár tetszik neki, akár nem. Az már egy külön bónusz, hogy úgy tegye ezt meg, hogy Timi végig azt tetteti, mintha valóban csak egy állati intelligenciával rendelkező lény lenne.
-És ha nem vadásztál, akkor az első és legfontosabb kérdés az az, hogy mi a kasztod, és mit akarsz fogni. A második pedig az, hogy miért nem figyelsz.
Itt már újra nevetéstől csilingel a hangja, és oldalba böki a fiút, miközben még a nyelvét is ráölti.
-Az előbb mondtam, hogy Shu vagyok.

by **Sak** Csüt. Dec. 10 2015, 15:51

Ez neki egy kicsit magas. Hiszen, ha nem mob - és nem, ezt látja az indikátorából -, de még csak nem is "igazi" pet - ami szintén hihető -, akkor mégis micsoda és miért csatlakozott csak úgy Shu-hoz? Ez biztos valami... Valami.
- Szóval Őt... Ezt szándékosan jól kihangsúlyozza. Egy küldetés során találtad vagy valami speciális képességgel köthető össze... Vagy hogy is van?
Ez már remélhetőleg tisztázni fogja számára Timidus kérdését.
- Hárman? Keresi a harmadik személyt, majd ismét a sárkányon állapodik meg tekintete. Szóval ő lehet a harmadik. Cö... Értem. Hárman.
A következő kérdésre nem is válaszol, csak előveszi a kezdő felszerelését és magára is ölti. Pajzsát is, amely mindent elárul. Szemeit lesüti, mikor rájön, hogy most aztán teljesen lebukott, mivel nem sok nagy szintű játékos mászkál kezdő felszerelésben. Legfeljebb a kiképzőtisztesek, mint ő. Bár abból, hogy még sosem vadászott, már nyilván kiderült Shu szemében, hogy nem valami profi játékossal néz szembe, de ezt még nem tudja Sak, legfeljebb sejti.
- Ó-Ö-öhm... Elszégyelli magát, hogy ennyire máshol járt az esze, hogy meg sem hallotta a lány nevét. Shu. Shu. Shu. Ismételgeti magában, hátha sikerül belevésnie emlékezetébe a nevet.
- Szóval lovag vagyok és még nem vadásztam ezelőtt. Van esélyem fogni valamit? Amúgy... Mik vannak itt az első szinten, amikre érdemes lenne vadásznom?

by **Shukaku** Csüt. Dec. 10 2015, 16:24

-Nem.
Rázza meg a fejét határozottan, és egy pár pillanatra elmélázik azon, hogy vajon milyen is lett volna a kapcsolatuk akkor, ha ilyen módon ajándékozza meg őt Kayaba Bácsi a világ legeslegjobb és leghűségesebb barátjával.
-Az úgy történt, hogy ugye a legtöbb idomár amikor belépett ebbe a világba, talált egy tojglit az eszköztárában. Ha vigyázott rá, melengette, keltegette és szerette, akkor a tojgliból kikelt egy cuki kis állatka, aki ugye a pet, és aki az idomár társa. Na ez velünk is pont így volt. Eleinte Timinek is hagyományos, sárga indikátora volt, csak az évek során annyira... hmm...
Egy kis ideig keresi a megfelelő szót, majd fel is emeli a mutatóujját, amikor végre megtalálja.
-Annyira ügyesen találtuk meg az összhangot, és tudtunk együtt dolgozni, hogy már nem kellett az a buta rendszerkapcsolat, mert a mi kapcsolatunk sokkal de sokkal erősebb lett annál, és így Timi már akkor sem hagy itt, ha lehetősége van rá. Hidd el, láttam már nem is egy olyan petet, aki legszívesebben megszökött volna az idomár mellől, és csak a rendszer tartotta ott. Az ilyen idomárok nem szeretik eléggé a társukat.
Na most, hogy megvolt az ismertető, már úgy döntöttek, hogy Timidus is bekapcsolódhat a beszélgetésbe. Főleg azért, mert ennek a kérdésnek a megválaszolásához Shunak elő kellett volna kaparnia a jegyzetfüzetét, míg a sárkány ugye a memóriájából a másodperc tört része alatt előhívta a választ.
-Esélyed van, főleg, ha valamit kívánsz fogni. Ha már vadat is szeretnél fogni, akkor ez az esély csökken, de nem jelentősen. A felszerelésedet és a feltételezett szinteddel számolva az esélyed nyolcvanhét egész száztizenöt ezred százalék. Amennyiben kiképzőtiszttel tízes, vagy húszas szinten vagy, úgy ez az esély kilencvenhat egész ötvenhét század, és kilencvenhét egész száznyolcvanöt ezred százalékra emelkedik. Az első szint erdejében a következő levadászható állatokra bukkanhatsz: Fácán, mókus, nyúl, borz, menyét, vaddisznó, róka, szarvas, vadmacska, szőrös manó, bölény, sikló, gazella, kacsa, csirke, fehér holló, hiúz. Írd körbe kérlek pontosabban azt, hogy mit értesz érdemes alatt. Más vadakat jelölök ki számodra amennyiben húst gyűjtesz, mást, ha Expt szeretnél farmolni, és mást, ha a teljesítményeket kívánod megszerezni. A jelenlegi ismereteim nem elegendőek a kérdésed pontos megválaszolásához.

by **Sak** Csüt. Dec. 10 2015, 18:21

- Hmm… Értem. Dehogy érti. Csak tudja, hogyha tovább kérdezősködne, akkor még inkább hülyének nézné őt a lány, így jobb, ha csak egyszerűen úgy tesz, mintha megértette volna. Persze, bizonyos részeket megértett, de bizonyos részeket mégsem képes feldolgozni. Na mindegy, a lényeg, hogy ez is csak egy pet… Csak különleges. Izé… Ő. Már a gondolatában is kijavítja a Shu által helyesnek véltre a szót, hátha még gondolatolvasó is.
Ekkor hirtelen megtorpan. Ki beszél? Nagyon tudományosnak tűnik a válasz, így van egy olyan érzése, hogy nem egy kezdő szólt bele a beszélgetésükbe. Esetleg valami idegesítő NPC hitte azt, hogy hozzá beszélnek. Körbenéz, de sehol senki. Legalábbis nem olyan, aki e közeli szavakat mondhatná, csak egy-két ember lézeng itt-ott az utca félhomályában.
Ekkor összpontosít a hang forrására és megállapítja, hogy valaki van még itt, aki beszélni tud. Első feltételezése, hogy a lány hasbeszélő, a második, hogy van a játékban valamiféle láthatatlanná tévő köpeny és azt felvéve valaki beállt kettejük közé. De ekkor megpillantja a sárkányt.
- Eh? Néz kérdőn Shura, majd a sárkányra és megint Shura. Ő… Beszél? Most tényleg meglepődik. Nem gondolta volna, hogy ez a sárkány tud beszélni és mivel a kérdését is megértette, nem csak valami betanult szöveget mond valószínűleg papagáj módjára, így Sak arra jut, hogy mindent hallott és értett, ami idáig történt.
Néhány pislogás, majd végül csak becsukja az időközben nyitva felejtett száját. De csak, hogy újra kinyithassa.
- Öhmizékhrm… Azt ne várjuk tőle, hogy a szájnyitáshoz még valami értelmes mondat is fog társulni! Szóval… Szedi össze magát végül. A sár… Timidus végig mindent hal… Hallottál? Először Shunak akarja címezni a kérdést, de aztán inkább a sárkányra pillant, hogy ő válaszoljon, ha már ennyit tud beszélni.
- A teljesítményeket már nézegettem. Azokkal főleg aranyat lehet szerezni, ugye? Na, nekem az jól jönne most. Teljesen meg is feledkezik közben az „álcáról”, miszerint ő egy profi, tapasztalt játékos. Túlságosan felbolygatta gondolatait a sárkány.
- Hát az olyanok jobbak lennének. Valami különleges vagy ritka állat kéne… A főzéshez kellő dolgokat egyelőre hanyagoljuk szerintem, mert főzés jártasság nélkül nem hinném, hogy valami ehetőt tudnék összerakni.

by **Shukaku** Pént. Dec. 11 2015, 05:48

-Akkor jó.
Bólintott elismerően Shu, és tekintetével szinte már megpatpatolta a fiú buksiját, amiért olyan ügyes volt, hogy elsőre mindent értett. Persze sejtette, hogy ez az értem inkább csak arra irányul, hogy elhallgasson. Tudta jól, hogy ódákat képes zengeni a Timidussal való kapcsolatáról, ahogyan azt is tudta, hogy a fiúknak ez általában nem bejövős, mert ők félnek kimutatni az érzelmeiket a cuki kisállatokkal szemben, hiszen akkor gyengének tűnnének. Persze az, hogy Timiduson miért nem ámult el, azt még nem értette, ugyanis tudniillik, hogy egy sárkány még egy fiúnak is menő... de ha nem, hát nem. Annál nagyobb volt az elégedettség, amikor látta a megtorpanást, és azt a kavarodást, amit a sárkány megszólalása jelentett. A kérdésre már mondta is volna a sokszor ismételt szöveget, miszerint kérdezd meg tőle, ha már tud beszélni, ezt a részt azonban szerencsére átugorhatták, ugyanis Sek saját maga tett fel végre egy közvetlen kérdést Timi felé.
-Igen, én beszélek, és igen, végig mindent hallottam.
Semmi neheztelés nem volt a hangjában, vagy bármi jele annak, hogy meg lenne sértve... sőt, igazából semmi nem volt a hangjában. Timidus beszéde még mindig olyan színtelen volt, mint a keletnémet hangalámondásos videokazetták. Amikor Shu már képes volt úgy megszólalni, hogy ne tűnjön úgy, mintha szegény lovagon nevetne, ismételten átvette a kezdeményezést.
-A pénz miatt ne aggódj. Legalább is annyira nagyon ne. Azért vagyunk, hogy segítsük a piciket, szóval ha esetleg ételre vagy szállásra kell egy pár arany, csak kérj, és adunk szívesen. Egyébként pedig ha még nincs hol aludnod, van pár szobánk a Dojoban, pont ilyen célokra. Nem olyan kényelmes, mint a jobb fogadók, viszont ingyen van.
Ekkor már ismét az eszköztárában turkált, majd a fáklya mellé átnyújtott egy gazdagon megpakolt szendvicset is. Ha Sek beleharapott, akkor körülbelül a mennyekben érezhette magát, hiszen Shu saját kezével, na meg persze kimaxolt jártasságok segítségével készítette.
-Gondolom éhes vagy. Általában ezt nyomjuk először a picik kezébe, de rólad nem tudtuk azonnal biztosan, hogy kezdő vagy-e, és nem akartunk megsérteni. A fiúk általában sértődékenyebbek erre, és bedurciznak ahelyett, hogy elfogadnák a segítséget...
Timidus ezalatt felemelte a fejét, az egyik bokor irányába szegezte, majd ismét a fiú felé fordult.
-Készülj. Az első, és legfontosabb szabály, hogy az állatokat nem kell megölni. Elég, ha megérinted. Megmutatom.
Ezzel beugrott a bokorba, majd a következő pillanatban egy fácánnal a mancsaiban emelkedett fel mögüle, az állatot azonban csak bemutatta, utána rögtön szabadon is engedte.
-Ennyi. Nem nehéz. Javaslom, hogy egyelőre tedd el a pajzsodat, nem lesz rá szükséged, és csak akadályoz a mozgásban. Az a bokor a tiéd.
Bökött egy másik felé, ami szintén megrezzent párszor, ha jól megfigyelted.

// Innen választod ki az állatkát, és itt és így kell dobni rá. Sok sikert! :3 //

by Ajánlott tartalom