Re: Északi rész

by **Chakna** Kedd Nov. 22 2016, 18:53

Timidus bólintására tudomásul vettem, hogy már nem gyanakszik rám jobban, mint bárki másra, akivel először találkozott. Hát, ez is több volt a semminél.
Mikor a lány kimondta, hogy nem fél először felszaladt a szemöldököm. Egyértelműen nem azért mondta, hogy bátornak tűnjön. Aztán elmosolyodtam azt hallva, hogy a sárkány meg tudja védeni, és elijeszti a szörnyeket. Vajon én is ilyen biztonságban érezném magam állatidomárként a társam mellett? (Úgy ítéltem meg, hogy ez a legmegfelelőbb szó az idomár és az állat közötti kapcsolatra) Már sosem fogom megtudni.
Örültem, hogy sikerült tisztázni a kettejük kapcsolatának leírására hasznát szavam okozta apró félreértést. Nem lenne előnyös, ha gyűlnének az ilyenek. Hiszen előbb utóbb robbanni fognak az indulatok. És hálás voltam, hogy megosztotta velem az élményt, ami minden bizonnyal különleges egy állatidomár számára: az állat kikelését. Magamban elképzeltem a tojást, és kicsit azt kívántam, bárcsak én is láthattam volna.
- Szívesen meghallgatnám Yena történetét, ha elmondanád - mondtam, őszinte kíváncsisággal, ugyanakkor jelezve, hogy az ő döntése elmondja-e, nem akarok ráerőltetni semmit, amit nem akar. Miközben sétáltunk, kezdett egy gondolat megfogalmazódni a fejemben. Olyan gondolat, ami nem tartalmazott semmi pozitívat.
Sajnos ez a gondolat akkor is erősödött, amikor megérkeztünk egy üres, bezárt házhoz, ahol nem volt senki.
Kisit megnyugtatott, amikor a kislány elővette a kulcsot, és kinyitotta a lakatot, de a fejemben volt, hogy egy játékban nem úgy működnek ezek a dolgok, mint a valóságban. Szótlanul segítettem nekik fát pakolni, és közben próbáltam kiverni a fejemből az iménti gondolatot. Néha mosolyogtam Yenán, aki igyekezett a tőle telhető legjobban segíteni, de azért akadt tennivaló utána is. Végig, végig az járt a fejemben, hogy mi oka lehet, hogy a lány még mindig nem árulta el a nevét.
Az egyik lehetségesnek tűnő ok az volt, hogy még nem bízott bennem annyira (nem mintha a játékban komoly jelentősége lenne olyasminek, mint a név), ez picit sértő, de leginkább elkeserítő volt számomra, hiszen igyekeztem árasztani a jóindulatot.
A másik, és ez volt az ijesztőbbik válasz, az volt, hogy valamiért nem akarja, hogy tudjam a nevét. Énem pesszimista része azonnal millió vadabbnál vadabb ötletet villantott fel az agyamban, hogy mi oka lehet erre. Egyiket sem tudtam, és nem is akartam elképzelni az előttem álló kislányról.
Úgy döntöttem, várom az alkalmas pillanatot, hogy rákérdezzek.

by **Shukaku** Kedd Nov. 22 2016, 19:34

Az őszinte kíváncsiság pedig sokkal pozitívabb robbanást váltott ki, mint amiről fentebb beszéltél, mint amiket az indulatok tudtak volna kiváltani. Shu is szívesen elmesélte volna már eddig is Yena történetét, ám nem akarta, hogy úgy tűnjék, hogy rád ront a csacsogásával, és azt sem akarta, hogy dicsekedésen kapd. Igen, talán túlzottan is a szívére vette ezt a dolgot, ám jelenleg jól érezte magát. A kocsi tényleg csak egy kicsi húzós kocsi volt, az ő méretére tervezve, nem egy szekér, amit súlyemelés nélkül nem is bírtak volna elhúzni, tehát viszonylag gyorsan elkészültek, nem kellett sokat várnod, de mesélni lehetett a pakolászás közben, arra volt idő. Egy kis kérdés azonban Shu fejében is megfogalmazódott, és ő bizony fel is tette.
-Mi is szívesen meghallgatjuk, ha te szeretnél mesélni valamit, és a kérdéseidre is szívesen válaszolunk.
Ő nem félt beszélni, nem félt kérdéseket feltenni, és nem is kezdett el konspirálni. Tudta jól, hogy az csak egy csomó buta feltételezést szül. Például olyanokat, hogy egy idomárról, aki szimplán csak elfelejtett bemutatkozni, mert úgy emlékezett, hogy a társaival együtt magát is bemutatta, elkezdünk bizalmatlanságot, vagy rejtőzködést feltételezni. Ezeket a bukkanókat pedig igyekezett elkerülni. Vele ellentétben persze Timidus tudta, hogy nem mutatkozott be, a sárkány azonban úgy gondolkodott, hogy ha te nem kérdezed meg, akkor nem fontos számodra. A név neki amúgy is csak a személy megjelölésére szolgált, nem volt nagyobb jelentősége. Így tehát ha nem tettél fel több kérdést, vagy nem kezdtél el te mesélni, akkor Shu elkezdte a történetét, először is egy pillantással Timi felé.
-Július tizenegy, négy óra ötvenöt perc.
Válaszolta Timidus kérdés nélkül, ezzel mintegy megmutatván, hogy valóban összeszokott párost alkotnak, Shu pedig belekezdett.
-Tehát akkor a nyár közepén voltunk, és éppen szafariztunk. Az nálunk abból áll sokszor, hogy meglessük az állatokat, mint a természettudományos filmekben. Jó móka. Szóval felfedeztünk egy hiéna falkát, amint éppen otthagyták a szavanna közepén szegénykét. Pici volt, egyedül volt, és éhes is volt, szóval adtunk neki egy darab húst, ami hát...
Itt kicsit megvakarta a tarkóját, hiszen ez nem volt egy jó döntés, és számítania kellett volna rá, és emiatt szégyellte is magát picit utólag.
-Megakadt a torkán a csont, levegő nélkül pedig sebződni kezdett.
Fejezte be Timi a mondatot, amire Shu csak bólogatott, és még most, fél év után is bocsánatkérően pislantott Yenára, aki persze egyáltalán nem neheztelt rá, most sem.
-Szóval benyúltam a szájába és kiszedtem a csontot, miközben Timi segített lefogni, és amiért megmentettük, mellénk szegődött.
Azt, hogy egyébként mennyi szerepe volt ebben a Nevelés Kesztyűjének, mint Legendás Itemnek, okkal hagyta ki a történetből, mert egyrészt így szebbnek gondolta, másrészt pedig nem akarta belekeverni a beszélgetésbe. Itt viszont úgy érezte, hogy most már neki is kérdeznie kell, és ha eddig idomárkodásról volt szó...
-Te miért pont az íjászkodást választottad? És merre szeretnél innen sétálni? Eddig te kísértél minket, most úgy illik, hogy mi kísérjünk téged.

by **Chakna** Kedd Nov. 22 2016, 20:13

Így utólag hálás vagyok, hogy mesélni kezdett a kislány. Segített teljesen kiverni a fejemből a pesszimista és paranoiás gondolatokat. Egy mosollyal jeleztem felé, hogy fogok mesélni, de gondolkodom. Azután örömmel hallgattam végig Yena csatlakozásának történetét. Miközben Timidust és az idomárt hallgattam egy szó jutott eszembe: házastársak. Pont úgy meséltek, mint ahogy egy több éve házas pár tenné: kiegészítették egymás történetét, szinte olvasva egymás gondolataiban.
Ezúttal már nem lepett meg, hogy a sárkány pontos adatokat közölt. Úgy látszik a személyiségéhez tartozott, hogy így meséljen.
Magát a történetet egyszerre találtam mulatságosnak,szépnek, és kicsit szomorúnak is. Kicsit megsajnáltam Yenát, közben pedig együttéreztem a lánnyal, és Timidussal, akiknek komoly ijedtséget okozhatott, hogy a torkán akadt a csont szegény állatnak, akin segíteni szerettek volna. Át tudtam érezni.
Mire feltette a kérdését a történet végén, teljesen elszállt minden pesszimizmus és paranoia az agyamból. Hát hogy akarhatna bármi rosszat az, aki egy kisállatnak ilyen önzetlenül segít?
- Nem igazán izgalmas történet - feleltem az íjászkodásra irányuló kérdésére ismét mosolyogva. - Kiskorom óta gyakoroltam ezt, a gimiben is volt íjászklub. Amikor beléptem a játékba nem tudtam semmit Aincardról, de abban biztos voltam, hogy egy íjat fogok tudni kezelni ha kell. Így hát íjász lettem. Azzal kapcsolatban, hogy merre szeretnék sétálni, nem tudom. Reggel úgy terveztem, hogy felfedezem kicsit a város ismeretlenebb helyeit, és a számomra legismeretlenebbel, az északi résszel kezdtem. Most viszont legszívesebben ülnék itt még egy kicsit, és beszélgetnék veletek. - kicsit elgondolkodtam, mert megfelelőnek láttam az alkalmat, hogy rákérdezzek a kislány nevére, de tapintatosan szerettem volna, hogy semmiképpen ne érezze kellemetlenül magát.
- Ne haragudj - néztem rá kérdő szemekkel - a nevedet elfelejtettem. - jelentettem ki, nem azért, hogy hazudjak, hiszen még nem említette, hanem hogy ne érezze rosszul magát azért, mert nem mutatkozott be.

by **Shukaku** Kedd Nov. 22 2016, 21:24

Ez a szó nem neked jutott először eszedbe róluk, Shu pedig az egyik legnagyobb dicséretnek gondolja, amikor valaki ezt megemlíti. Egyrészt azért, mert számára Timi egy példakép, és az, hogy kitalálja a gondolatait, tehát valamennyire hozzá hasonlóan gondolkodik, tehát ő maga Timihez van hasonlítva, már alapvetően pozitív a számára. Másrészt pedig azért, mert neki a sárkány a világon a legfontosabb, és az amúgy is végtelen bizalmát csak tovább erősíti, ha más is megjegyzi, hogy milyen jó kis csapatot alkotnak. A történet mesélése közben láthatod, hogy Shu arcán is hasonlóképpen futnak végig és váltakoznak az érzelmek, ahogyan a te fejedben is kirajzolódik. Persze ő azt például tudja, hogy Timidus és a megijedés a lehető legtávolabb áll egymástól. A sárkány maximum aggódni szokott, de azt is úgy, hogy mindig számol a negatív eshetőségekkel, és igyekszik a tőle telhető legnagyobb precizitással felkészülni rájuk, ám ez egyáltalán nem viseli meg, hiszen számára természetes. A nem igazán izgalmas történet kijelentésre azonnal kaptál az idomártól egy szemforgatást, de láthattad, hogy ezzel a kezdéssel, csak még inkább feltüzelted az érdeklődését, és ezt meg is osztotta veled.
-Akik így kezdik, általában azoknak a legjobbak a történeteik.
Ám arra talán Shu sem számított, hogy az elbeszélés végére Timit érdeklődését kelti fel jobban, mint az övét, bár reagálni ő reagált elsőnek.
-Szerintem szupi dolog, hogy itt is azt csinálhatod, amit szeretsz, és amit ismersz. Én mindig is szerettem az állatokat, de azért nem volt lehetőségem kint gyakorolni, hogy miként kell egy sárkánnyal összebarátkozni.
Kicsit kuncogott is ezen, ám tekintetével már a közeli padot kereste, és el is indult az irányába, intve neked is, hogy ha beszélgetni szeretnél, akkor ott leülhettek. Eközben azonban már Timidus megfelelőnek gondolta az alkalmat, hogy ő is hozzáfűzze a gondolatait a történetedhez.
-Eddigi tapasztalataim alapján a technikák terén sokkal többet tanulhatok azoktól, akik választott fegyverüket az előző világukban is kezelni tudták. Ennek hiányában az emberek többsége kizárólag a sword és egyéb weapon skillekre támaszkodik, amelyek pontról-pontra kiismerhetőek, és védekezni is könnyebb ellenük. Szeretném, ha amennyiben erre alkalmunk nyílik, és nincs ellenedre, egy biztonságos és barátságos párbaj keretében mutasd be nekem azt a tudást, amelyet magaddal hoztál, hogy annak ismeretében eredményesebben léphessek fel a társaim és egyéb személyek védelme érdekében, vagy az irányukba ártó szándékkal fellépő személyek ellen.
Shu valahogy erősen sejtette, hogy ez lesz, és kicsit aggódva pillantott rád, hogy miként fogadod a felkérést. Esze ágában sem volt szabadkozni, vagy visszafogni Timit, hiszen neki ugyanannyi joga van kérni akárcsak az idomárnak, ám sokan nem veszik jó néven, ha ilyen rövid ismeretség után párbajra hívják őket, így tehát azt ki kívánta emelni, hogy rohanni azt nem kell, ezt pedig szendvicsekkel igyekezett megtenni.
-Ha reggel óta talpon vagy, már biztosan éhes lehetsz. Van egy rakat szendvicsünk, szívesen adunk belőle. Van csirkés, halas meg vadhúsos. Én készítettem, ahogyan a teát is.
És akár elfogadod, akár nem, gyorsan kikerül a padra egy széles kendő, amire elkezdenek felsorakozni a szendvicsek, végül pedig egy kutyatál is előkerül, majd egy doboz, amiből húsos szaftos valami kerül a tálba. Érdekes módon az eddig izgága Yena most türelmesen a tálkája előtt ülve várja ki a sorát, majd lát neki az étkezésnek. A türelmet tökéletesen megtanulta, az étel kulturált elfogyasztását azonban... nos nem véletlenül helyezi az idomár a tálkát jó pár méterre a padtól. Ezalatt felteszed te is a kérdésedet, amire azonban megint csak Timi válaszol, egy gyors közbeszúrással.
-Nem felejthetted, ugyanis nem mondta el. Ő volt az, aki elfelejtette.
Shu pedig tarkóját vakargatva, bocsánatkérően, és kissé kínosan kacarászva lép hátra, majd hajol meg ismét. Rosszul nem fogja magát érezni emiatt, hiszen úgy véli, hogy megsérteni nem sértett meg, hibázni viszont mindenki hibázhat, a hibát azonban korrigálni illik, és ő ezt megteszi.
-Hupsz! Bocsika, te ne haragudj. Általában őket mutatom be előbb, és néha én lemaradok. Shukaku vagyok, de szólíts nyugodtan Shunak.
Mondja, majd felkap két szendvicset, az egyiket a sárkánynak passzolja, míg a másikat ő kezdi el bontogatni, és ha még nem választottál, blatant, avagy akár unszoló pillantásokat is képes feléd vetni. Ha belekóstolsz a szendvicsbe, és a felajánlottak között van olyan, amelyiknek szereted az ízét már a megnevezése hallatán is, úgy ha megkóstolod, akkor vélhetően a legjobb szendvicsbe haraphatsz bele, amit valaha ettél, és amit ebben a világban játékos elkészíthet, hála a kimaxolt főzés jártasságnak.

by **Chakna** Kedd Nov. 22 2016, 22:06

Na igen. Nem mindenki szereti, ha egy történetet így kezdenek, de hát nem hazudtam. Semmi különleges, vagy említésre méltó nem volt abban, hogy miért lettem íjász.
- Valóban szerencsés helyzet, hogy így alakult. - reagáltam a hozzászólására – De úgy látom, neked is nagyon jól sikerült leküzdened az akadályt. Nem láttam még ilyen közeli barátokat – mosolyogtam rá, aztán a sárkányra.
Timidus lelkesedése viszont meglepett. Egy icipicit ijesztő is volt, de nem annyira, hogy ez akár látszódjon, akár egyáltalán tudatosuljon bennem. Miközben a párbaj lehetőségét ecsetelte, vagyis gyakorlatilag kihívott igyekeztem gyorsan átgondolni, hogy mit tudtam meg eddig az ilyen párbajokról. Az egyik információ az volt, hogy ha nem akarom, akkor nem lehet halálos kimenetele a párbajnak. Rámosolyogtam, amikor kihangsúlyozta, hogy HA akarom, és hogy BIZTONSÁGOS párbajról van szó. Bár nem párbajoztam még az itt töltött 2 hónap alatt, egy ilyen párbajból nekem is lennek hasznom. Ezután láttam az idomárlányon, hogy igyekszik a pad felé terelgetni. Ám legyen, gondoltam, hiszen úgy is beszélgetni akartam még. Azért Timidusnak válaszoltam, őszintén, és barátságosan.
- Alkalomadtán benne lennék egy ilyen párbajban. De ha nem gond, nem ma. - mosolyogtam – Úgy érzem én is sok mindent tanulhatnék tőletek. - tettem hozzá, és figyeltem a reakciójukat. Kíváncsi voltam, hogy fogadják ezt a kijelentést.
Kis vendéglátóm néhány szendvicset kínált felém, amit örömmel el is fogadtam. Csak úgy találomra választottam, de kiderült, hogy jól tettem, mert az ebben a világban eddig kapott ételeknél ez sokkal finomabb volt. Ráadásul kicsit emlékeztetett az uzsonnákra is, amiket gimibe vittem. Ez a gondolat kicsit megint búskomorrá tett, de igyekeztem mielőbb leküzdeni ezt a hangulatot, mert nem akartam, hogy azt higgyék miattuk van.
- Köszönöm, igazán finom – dicsértem meg a szendvicset – valóban éhes voltam már – tettem hozzá, és egy gyors kérdő pillantás, majd beleegyező reakció után elvettem még egy szendvicset. Nem számítottam rá, hogy Timidus kijavít, és úgy láttam, a kislányt is kicsit rosszul érintette a mulasztás, úgyhogy küldtem egy gyors neheztelő pillantást a sárkány felé, ami az„ezt most miért kellett?” kérdést is magába foglalta, bár nem számítottam rá, hogy érteni fogja.

- Semmi gond, Shu. - Válaszoltam a bemutatkozásra őszinte örömmel, és barátsággal. Végleg megnyugodtam vele kapcsolatban. De befészkelte magát a fejembe az érzés, hogy hallottam vagy láttam már valahol a nevét. Eszembe jutott a »monument of life«, de nem voltam biztos, hogy csak ott láttam. - Bárkivel megesik, hogy megfeledkezik valamiről. Ilyen csapat mellett – bökök finoman a sárkány és a hiénakölyök felé – nem is csodálkozom, hogy ez pont a saját bemutatkozásod volt. - mosolyogtam rá. - Bevallom, irigyellek is egy kicsit, hogy mindig van kivel beszélgetned, és akivel együtt enned.

by **Shukaku** Szer. Nov. 23 2016, 07:33

-Tudod...
Kezdett bele Shu, hiszen úgy érezte, hogy ha már többször is megdicsérted a triójukat, és a pillantásodból már ekkor is ki lehetett olvasni valamelyest a teljesen normális és egészséges irigylést, akkor illik valamit válaszolni erre, nem csak megköszönni.
-Timivel mi majdnem az egész életünket együtt töltjük, és a legtöbb idomár és pet kapcsolata ilyen. Együtt alszunk, együtt eszünk, együtt csinálunk mindent. Persze együtt is kell lennünk, hiszen egymásra is vagyunk utalva... legalább is én biztosan Timire, de mi együtt is akarunk lenni. Gondolom észrevetted már az indikátorát.
Mutat a sárkány feje felett díszelgő narancsos, vagy legalább is a sárga és a vörös közötti színezetű szimbólumra, és ekkor láthatod először úgy valóban, igazán büszkének a pillantását.
-Ugye a petek indikátora sárga színű, és ők kötődnek az idomárjukhoz. Mármint... szerintem rosszul. A világ kötelezi őket arra, hogy rengeteg parancsot végrehajtsanak, hogy ne kószáljanak el messzire, és ez mondjuk Yena esetében hasznos is, mert szívesen elkóborol, ha meglát valamit... de mi Timivel másképpen kapcsolódunk össze. Ő nem azért van mellettem, mert Kayaba Bácsi anno nekem ajándékozta a tojását, hanem azért, mert ő így döntött. Nem köteles velem maradni, nem köteles megvédeni... de megteszi.
-Jó okom van rá.
Válaszol Timi olyan egyszerűséggel, ami egyértelművé teszi, hogy ez számára teljesen magátó értetődő dolog. Shu megérdemli, hogy megvédje, hogy vele legyen, jobban, mint bárki más ebben a világban, így mellette van. Néhány alkalommal ugyan próbálták a köztük lévő kapcsolatot gyengíteni, elszakítani, ám ezek mind eltűntek a világból, ők viszont megmaradtak, ami számukra tökéletesen elegendő bizonyíték. Timi a mondatai közben nem csak tőled, de társától is megkapja a dicsérő mosolyt, amiért biztosított a jó szándéka, és a leendő párbaly veszélytelensége felől. A sárkány csak bólint, amikor elmondod a véleményedet. Egyetért, szerinte is tanulhatsz tőlük, számára nincs ezen mit cifrázni, Shu azonban észreveszi, hogy miként figyeled a reakciójukat, így hát a segítségedre igyekszik sietni.
-Az ilyen harci izékben Timi szokott dönteni, és ő szereti akkor meglátni a dolgokat, amikor már ott vagyunk, nem pedig feltételezgetni, de egyetért.
-Igen. Ezért bólintottam.
Dönti kissé félre bal fülét a sárkány, amely jelzést ugyan csak Shu érti, ám azt is látod, hogy ő sem tudja igazán, hogy milyen reakciót is vártál tőlük erre a kijelentésre, így helybenhagyja a sárkány válaszát, és ha nem fűzöl hozzá több kérdést, akkor továbblendül a szendvicsek felé.
-Örülök, hogy ízlik. Szeretek főzőcskézni, és mivel a legtöbb dolgot magunk szerezzük be, nem pedig csak megvesszük a piacon, még programunk is van, és mindig pontosan tudjuk, hogy mi kerül az ételekbe. Vegyél nyugodtan amennyi jólesik, a többit úgyis elosztogatjuk hazafelé menet.
És valóban láthatod, hogy az eszköztárból mindig kikerül a padra egy újabb darab, ha valaki elpusztítja az egyiket, így nem kell udvariaskodnod. Azt is jól sejtetted, hogy Timi nem fogja érteni a pillantásodat, Shu azonban igén, és gyorsan fel is emeli mindkét kezét, majd fejét csóválva igyekszik „csitítani” a kedélyeket, és magyarázkodni a barátja helyett is.
-Semmi baj, sőt, örülök, hogy Timi szólt. Jól tette. Tudod, még amikor nagyon pici volt, akkor elmagyaráztam neki az ilyen alapvető dolgokat, hogy nem szabad hazudni, hogy ha hibázunk, azt beismerjük, és hasonlók... és... hát Timi nagyon lelkiismeretes. Semmi gond nincs azzal, hogy megemlítette, nem vagyunk már ovisok, hogy durcizzunk, ha valaki rámutat arra, hogy valamit elrontottunk vagy elfelejtettünk.
-Annak nem is lenne semmi értelme.
-Főleg ilyen csapat mellett.
Helyesel nevetve az idomár, felhasználva a te érveidet, majd elgondolkodik azon, hogy talán itt az ideje újra, hogy ő kérdezzen, amire most a szavaid remek kapcsolódási pontot biztosítottak, így ha mindketten befejeztétek az étkezést, és Yena is már csak a tálkáját tologatja és borogatja, ismét megszólal.
-Igen, tényleg szerencsés vagyok, de neked sem kell egyedül lenned. Rengeteg nem idomár mellett vannak nem harci petek. És vannak céhek is, amikhez csatlakozhatsz, mi is benne vagyunk egy jó kis csapatban. De gondolom ezeket tudod te is...

by **Chakna** Szer. Nov. 23 2016, 23:26

Egyre nagyobb örömmel hallgattam Shu történeteit. Persze, még mindig eszembe juttatják Takashit, de ez az érzés egyre kevésbé tör felszínre.
Őszintén szólva, most néztem meg először Timidus indikátorát. Sosem láttam még hasonlót… Narancsos színű volt! Az ehhez fűzött magyarázat után már jobban értem, hogy ők ketten miért állnak ilyen közel. Aki kényszerből van valaki mellett, az nehezen tud igazi kötődést kialakítani, és ez éppen így igaz arra is, aki mellett kényszerből van például egy pet.
- Mély tiszteletem – fordultam Timidus felé, egy tőlem telhető legudvariasabb és legnagyobb tiszteletet kifejező fejhajtással. Shura nézve észrevettem, hogy egyre büszkébb. Megértően rámosolyogtam. Igen, ha lenne egy ilyen társam, és is végtelenül büszke lennék. Ezt meg is jegyeztem, még mindig Timidusnak címezve. - Igazán büszke lehet Shu, hogy ilyen nagyszerű teremtmény védelmezi. - Amióta velük voltam megtapasztaltam, hogy egyáltalán nem könnyű egy sárkány érzelmeit leolvasni. Most sem jártam sikerrel. Pedig kíváncsi lettem volna, mi játszódott le a fejében a szóváltás alatt.
Igen, teljesen jogosnak éreztem Timidus hozzáállását a feltételezésekhez. De azért néhány döntéshelyzetben muszáj feltételezésekre hagyatkozni. Kicsit bevallom frusztrált, hogy megvan Timidus és Shu között egy saját jelrendszer, amit senki nem ért, csak ők. Nem kellett azonban sokat gondolkodnom, hogy belássam: ez teljesen természetes, így nem is foglalkoztam vele tovább.
A főzéssel kapcsolatban nem először tapasztalom, hogy Shu jóval többet tud nálam a játékról. Máris tanultam tőlük, nem is kellett párbaj hozzá.
A kissé neheztelő pillantást, amit Timidusnak szántam, Shu is észrevette, és meg is értette. Nem igazán lepett meg, hogy a sárkány védelmére kelt, és mivel úgy láttam, hogy csak rontani tudnék vele a szituáción, magyarázkodásba sem kezdtem. Reméltem, megértik, hogy csak tapintatos szerettem volna lenni. Én is nevettem a saját szavaimat visszahallva.
A társaságszerzés lehetőségeiről tett megjegyzése megint csak bizonyította, hogy kinézete ellenére nálam jóval tapasztaltabb játékosról van szó. A céhek említésére felnéztem a feje fölé. Ismerős céhemblémát láttam. Ő is a Jumpy Vigor tagja. Mire rájöttem, hogy reagálnom kellene, eltelhetett pár perc.
- Sajnos 2 hónap tapasztalattal, úgy hogy előtte életemben nem játszottam, az egyes szinten egyik sem éppen egyszerű – mosolyogtam rá, szavaimban pedig nem volt semmi szemrehányás vagy hasonló. Szimpla megállapítás volt.
Kivételesen viszont célom is volt vele, hogy őszintén elmondtam neki a szintemet, és hogy mióta vagyok a játékban: Szerettem volna ha hasonló őszinteséggel válaszol a következő kérdése(i)mre:
- Megkérdezhetem, hogy te mióta játszol? - tettem fel a tőlem telhető legudvariasabban a kérdést. Miután reagált, folytattam.

- Kérlek mesélj még. Hogy barátkoztál így össze Timidussal? Kiváncsi vagyok, mi kell ahhoz, hogy egy ilyen fantasztikus lény ennyire bizalmába fogadjon. És ha érdekel valami, én is szívesen mesélek - tettem hozzá, mintegy "üzletet ajánlva", bár tényleg szívesen meséltem volna neki magamról, annak ellenére, hogy eddigi életemben Takashi volt az egyetlen különlegesség.

by **Shukaku** Csüt. Nov. 24 2016, 08:26

A tiszteletteljes főhajtásra Timidus ismét oldalra biccentette a bal fülét, és ezúttal ezt a jelzést talán már könnyebb volt megértened, hiszen ezt követően a társa felé is fordult. Ha ennél több mimikával rendelkezne, akkor most bizonyára kérdő tekintet és értetlen arckifejezés társulna a félrepillantáshoz, így azonban csak marad a fülbiccentés, és egy halk, rövid, kérdő hangsúlyú csipogás, ami egyszerre madár és hüllőszerű, akár a raptorok hangja a Jurrasic Parkban. Shu ugyan válaszolt volna szívesen, de egy kis idő neki is kellett, ekkor azonban már elkezdtél büszkeségről beszélni, aminek hála Timi úgy gondolta, hogy megértette az azt megelőző szavad kapcsolódását is, így visszafordult feléd, és ő válaszolt.
-Büszke magára, hiszen egy kapcsolat kiépítése közös érdem. Tiszteletet azonban egy sárkány felé ezen tulajdonsága miatt nem kell mutatnod. Kizárólag azért gondolod különleges, becsülendő dolognak, mert nálatok embereknél ez nem alapvető tulajdonság. A sárkányok számára ez alapvetés, megléte nem érdemel tiszteletet. Olyan, mintha én azért tisztelnélek téged, amiért képes vagy lélegezni.
Shu pedig ezt a feleletet is elégedetten figyelte, miután elpusztította az utolsó falat szendvicset is, hátradőlt a padon, kezeit összekulcsolta maga előtt. A frusztrációdat ugyan nem vette észre, de tapasztalni már sokaknál tapasztalta, és ő is úgy gondolta, hogy nem illik sugdolózni társaságban, így igyekezett mindent megmagyarázni, amit esetleg nem érthettél, ha észrevette, hogy nem érted.
-Most ez lehet, hogy csúnyán fog hangzani, de Timi gondolkodása egyszerűen működik, miközben nagyon bonyolult. Ha te kedves vagy vele, akkor ő is kedves veled, mégis folyamatosan készül arra, ha valamivel szemben meg kell védenie engem. Nekem is rengeteg idő kellett, mire rájöttem dolgokra, és mindent még most sem értek vele kapcsolatban.
Mosolygott rá a sárkányra, majd kicsit oldalra dőlve neki is dőlt, a padon mellettetek helyet foglaló Timidusnak.
-Tudod, hogy számomra az emberek sokszor ugyanolyan érthetetlenek.
Egyértelmű volt, hogy Shu értette, hogy csak tapintatos szerettél volna lenni, és a magyarázat is neked szólt, egyfajta útmutató volt Timihez, hogy megértsd, miért tette amit tett, és ne neheztelj rá. Amikor a céhek kerültek szóba, és a tapasztalat, kicsit elhúzta a száját, és elkomorodott. A szavaid számára azt bizonyították, hogy a kicsiknek még mindig nehéz az elhelyezkedés, és ha te is tapasztalatból beszélsz, akkor bizony az emberek többsége még mindig lenézi őket, és nem akar velük játszani. Ő mindvégig igyekezett elkerülni azt, hogy önmagát, vagy a céhét fényezze, de ha ilyet hall, akkor hogyan ne érezze azt, hogy ők különlegesek, hogy jobbak a többieknél? Egy mély sóhaj után lassan megcsóválta a fejét.
-Vannak céhek, ahol nem érdekli a tagokat az, hogy mennyi tapasztalatod van, milyen szintű vagy, vagy az, hogy mennyit játszottál eddig.
Igyekezett csak azt megcáfolni, amit te magad említettél, és messzire elkerülte a „kicsi” kifejezést, amit ő maga aranyosnak talált, de mások talán sértőnek gondolhatták, legalább is egyik céhtársa szerint.
-Vannak céhek, amik baráti közösségek szeretnének lenni, nem pedig munkahelyek, és egy olyan csapatban csak nem kérdezik meg, hogy mennyi szakmai tapasztalatod van barátkozás terén. Az ilyen céheknél csak az számít, hogy szeretnél-e beilleszkedni, és a tagjuk lenni. Ha pedig mindent megteszel, akkor a része is leszel.
Éppen csak a „hint-hint, nudge-nudge, wink-wink” maradt ki a szavak mellől, de egyértelmű volt, hogy a saját céhére gondol. Azt is láthattad, hogy egyiküket sem lepte meg az, hogy kis szintű vagy, de nem is foglalkoztak vele különösebben. Nem minősült olyan adatnak, amely egy beszélgetés során megváltoztatta volna a hozzá(d)állásukat, maximum tudták, hogy ne kérdezzék meg, jártál-e már a huszonegyes szinten. Egy harc során persze, legyen az barátságos, vagy kevésbé barátságos már fontos lett volna, itt azonban ilyesmiről szó sem volt. Kérdésedre egy kis fejvakarás volt a válasz, hiszen bár önmagukról tudta ezt Shu, rólad viszont nem, és azok után, hogy a fejéhez lett vágva, hogy ne kérkedjen a szintjével, tessék, most megpróbálta, és mégis megint ide lyukadnak ki. Hazudni persze nem akart, sem titkolózni, így gondolkodnia nem kellett azon, hogy válaszoljon-e.
-Mi Timivel a legeleje óta itt vagyunk.
-Ezernégyszázhetvenhat napja.
Adta meg Timi gyorsan a pontos választ, majd pedig Shu szinte azonnal lecsapott az alkalomra, hogy újra mesélhessen, persze nem udvariatlanul, csak ha nem volt több kérdésed ezen témával kapcsolatban. A szintet te nem kérdezted, azt pedig, hogy odakint ő sem játszott ilyenekkel Cear a lelkére kötötte, hogy ne mondja el senkinek... szóval inkább arra válaszolt, amit kérdeztél.
-Egy évig a kezdetek erdejében éltünk teljesen kettesben. A bejelentés után sokan megrémültek, elég nagy volt a kavarodás, akik pedig szervezkedtek, ők mind csak mészárlást akartak csinálni... nekem pedig egyik sem tetszett. Meséltem, hogy szeretem figyelni az állatokat. Már odakint is etológus szerettem volna lenni, és az erdő tele volt állatokkal, ráadásul Timit is figyelhettem. Akkor még nem tudott beszélni, csak csipogni, szóval nekem kellett megtanulnom az ő nyelvét, mert ő engem értett, csak én nem őt. Szerintem ez rengeteget segített abban, hogy ilyen közel kerültünk egymáshoz.
-Ahogyan az álmok, a bizalom és az őszinteség is. Ezek hiányában az emberek nem tudnak ilyen kapcsolatokat kialakítani.
-Igen. Régen... még sokszor álmodtam rosszat, és Timi volt az, aki mindig felébresztett. Vigyázott az álmomra. És abban is megegyeztünk, hogy sohasem hazudunk egymásnak, és minden olyat elmondunk, ami a másikat is érinti.
Itt felnevetett kicsit, szája elé téve a kezét, majd gyorsan hozzátette.
-Ez az első karácsonyig nagyon jól működött, de ott nehéz volt elmagyarázni neki, hogy a meglepetést miért nem mondjuk el, és miért titkoljuk az ajándékokat.
Shu elmerengett az emlékein, ám Timidus nem felejtette el, hogy felajánlottad a kérdés lehetőségét, így amint a vihogás elcsitult, ő bizony kérdezett is.
-Shu aggódik amiatt, hogy ha megtudod a szintünket, az téged kényelmetlenül érint majd. Eddigi tapasztalataim alapján az irigység és a büszkeség tartozik azon emberi tulajdonságok közé, amelyek ilyenkor a probléma okozói lehetnek. Az irigység azért, mert nekünk megvan az, amire te vágysz, és emiatt nem jogosan ugyan, de haragudhatsz ránk, ez pedig ellenséges viselkedést válthat ki belőled. A büszkeség pedig azért, mert bár talán egy hozzád hasonló tapasztalattal rendelkező másik féltől elfogadtad volna a segítséget, egy nálad magasabb szintűtől már kioktatásnak értékelheted, főként, hogy nektek embereknek az is fontos, hogy a társam fejlettségi szintje fiatalnak látszik. A harmadik lehetőség, hogy továbbra is a segíteni akarást látod, és elvonatkoztatsz az előbb felsorolt tényektől. Te melyik fajta ember vagy?
Ha nem is röviden ugyan, de lényegre törően vázolta a problémát, őszintén, nyersen... ahogyan szokta, és ahogyan Shu sohasem merte. Furcsa módon az előítéletekről az előítéletek miatt kellett Timinek beszélnie, mert amíg egy kislánytól ezek a szavak csak pimaszságként, de még egy felnőttől is modortalanságként hatottak volna, Timinek elnézte a többség, és el is gondolkodott rajta... legalább is az a többség, aki nem pont azért nem foglalkozott vele, mert ezek csak egy pet szavai. Szerencsére időtök az volt, legalább is Shu nem sietett sehova, és az ebéd után Yena is a lábatokhoz sétált, hogy ott szuszogva dőljön le sziesztázni.

by **Chakna** Csüt. Nov. 24 2016, 20:34

Kezdtem sejteni az értelmét a fül-biccentésnek, de még mindig nem voltam teljesen biztos. Hátha még lesz alkalmam megfigyelni néhányszor, akkor biztosra fogom érteni. Timidus egyébként pontosan úgy reagált szavaimra, ahogy vártam. Mindenféle finomkodás nélkül, őszintén. Kezdtem megkedvelni. Szívesen eltöltöttem volna vele annyi időt, hogy kiismerjem a gondolkodását, és a reakcióit.
- Sajnos igazad van, Timidus – feleltem. - Az emberek nem képesek, de sajnos sokan nem is akarnak ilyenek lenni.

Shu szavait csak egy bólintással nyugtáztam. Pontosan értettem miről beszél. Egy érző, gondolkodó lényt nem tudsz soha teljesen kiismerni, mindig tud meglepetést okozni.
Megértően mosolyogtam Timidusra, hallva, hogy bizony számára meg mi vagyunk érthetetlenek.
Közben Shura néztem jelezve: Vettem az adást. Eddig sem nehezteltem a sárkányra azért, hogy szóvá tette a lány hibáját. De így már teljesen megértettem miért tette.
Először kicsit értetlenül hallgattam, ahogy az idomár a céhekről beszélt, ahol nem számít honnan jöttél, és milyen a múltad. Láttam a szemében egy cseppnyi szomorúságot, ugyanakkor egy adag büszkeséget is. A második mondata végére leesett. Csak azzal lehetett volna egyértelműbb, ha úgy kezdi: „ A Jumpy Vigorban mi szeretnénk baráti közösség lenni...” Elnézően mosolyogtam rá.
- Egyenlőre igyekszem megismerni a lehetőségeket, mielőtt céhet választanék, de a Jumpy Vigor tagjairól eddig csak jót hallottam.

Örültem, hogy nem reagált semmit a szintemre, és a tapasztalat hiányára. Semmilyen megjegyzés nem hiányzott ezzel kapcsolatban. Elég lenéző/ kioktató reakciót tapasztaltam eddig is Aincardban.
Azt tudtam, hogy talán az eddigi legtapasztaltabb játékos Shu, akivel találkoztam, de arra nem számítottam, hogy ennyire… A kezdetek óta játszanak, vagyis 1476 napja, ahogy Timidus rámutatott. Ha másról nem vették észre a döbbenetemet, akkor a hatalmasra nyílt szememről és a tátva maradt számról biztosan leolvasták. Örültem, hogy folytatta a mesélést, és így időt kaptam feldolgozni az információt. És mivel eddig még senki nem mesélt róla mi zajlott le a játékban, mikor Kayaba bejelentette, hogy nem léphetnek ki, kíváncsian hallgattam a történetüket, amit nagyon izgalmassá tettek számomra Timidus kiegészítései. Ahogy aztán elképzeltem, ahogy Shu magyarázza a sárkánynak, hogy miért „kell” a meglepetéseket eltitkolni, szélesen elmosolyodtam, és kicsit el is nevettem magam.. Aranyos jelenet lehetett.

- Őszintén szólva – feleltem Timidus komoly kérdésére hasonló komolysággal. - Tegyük fel találkoznék valakivel 20-as szint felett. Először megijednék, hogy semmit nem tudnék tenni ellene, ha szükség lenne is rá. Némi ismerkedés után, ha olyan, akiről úgy ítélem meg, nem kíván visszaélni az előnnyel, amit a plusz erő és tapasztalat jelent neki, igyekeznék minél többet tanulni tőle. Már ha kapható rá, hogy istápoljon – nevettem - Az irigységgel kapcsolatban: mit irigyelnék Aincardban? A sok szörnyűséget, amit a fejlődés során tapasztalt? Hiszen lesz abból elég nekem is. Vagy a nagyobb erőt és a jobb felszerelést? Megdolgozott értük. Én is éppen ezen igyekszem. Azt esetleg, hogy közelebb került ahhoz, hogy ki jusson? Talán egy kicsit, de neki is időbe telt, és egyáltalán nem biztos hogy kevesebbe mint nekem. Ez nem befolyásolná a hozzáállásomat. Ami pedig a segítség elfogadást illeti: Ha őszinte, mindegy kitől jön,én hálásan fogadom. Az álszent „alamizsnálkodást” viszont nem szeretem. - Mondandóm végeztével megcirógattam a lábunkhoz telepedő Yena fejét, és elgondolkodtam. Nem rejtett szándékom volt az elmondottakkal az is, hogy biztassam őket: Bízhatnak bennem, nyugodtan elmondhatják Shu szintjét, maximum megdöbbenek, de sem megharagudni, sem büszkeségből otthagyni nem fogom őket.

by **Shukaku** Pént. Nov. 25 2016, 08:27

-Sajnos...
Ismételte el Shu a kétszer is kimondott szavadat, kissé elmerengve. Persze ebben a tekintetben, ebben a kérdésben, amiről most beszéltetek teljesen egyetértett azzal, hogy ez bizony a sajnos kategória, de azt még nem vette bizonyosra, hogy az, hogy az emberek és Timi különböznek, és nem minden ember olyan, mint Timi, az valóban sajnos-e. Bevallottan jobbnak tartotta a peteket az embereknél, azonban senkit nem akart rákényszeríteni arra, hogy pet legyen, és ő maga is csak akkor vállalta volna ezt, ha vagy nem kell emberek között lennie, vagy minden más emberből is Timihez hasonló gondolkodású valaki lesz. A sárkánnyal töltött évek alatt bizony rájött, hogy Timinek nem könnyű az emberek között. A céhes dolgot direkt nem úgy mondta, hogy a saját céhét emelje ki, hiszen őszintén hitt abban, hogy a rengeteg sok kis céh között bizonyára akad még olyan, ahol nem érdekli a tagokat a szint és hasonló finomságok, például valahol Enhi céhét is ilyennek gondolta, ám annyira nem volt szent, hogy más céhet reklámozzon a saját kis preferált csapata helyett, így inkább egyiket sem reklámozta ennyire nyíltan. A végső választ azonban Timi adta meg.
-Ha én választanék céhet, akkor nem kizárólag a pletykákra hagyatkoznék, hanem eltöltenék pár napot a céhben, mielőtt jelentkezem. Ha valamely céhnek olyan titkai vannak, amelyeket pár nap alatt felderíthetek, akaratomon kívül, ott rossz a szervezettség, ha pedig nincsenek ilyen titkaik, akkor nincs okuk ezt nem megengedni.
A mesélés alatt Shu elégedetten hallgatta a nevetésedet, és elégedetten vette tudomásul azt is, hogy sikerült túljutnod a döbbeneten. Ahogyan te nem szerethetted a kioktatást, ő maga sem szerette a túlzott, szerinte nem is kiérdemelt hype hatását annak, ha ezt megosztja valakivel. Azt szerette volna, ha saját maga, és nem a szintje miatt szeretik és tisztelik, bár azért egy kis kiegészítő véleménye volt ehhez is, erre azonban kevesen kérdeztek még rá. A válaszodnál azonban már az első szavadnál a szája elé kapta a kezét, nem riadtan, inkább olyasfajta „hupsz” felkiáltással, és egy gyors pillantást vetett Timire, aki viszont csak bólintott. Az emberi kifejezések és szófordulatok még mindig árthattak a sárkánnyal való kommunikációban, de most legalább már meghallgatta azt is, amit utána mondtál, és nem hagyott azonnal faképnél. Pár éve még, egy őszintén szólva kifejezésre csak annyi választ kaptál, hogy ha eddig nem hazudtál volna, ezt nem kellene most kiemelned, ha pedig eddig hazudtál, akkor nincs oka veled tovább beszélni, mert az eleve meglévő átlagos emberi hazudozás mértékének esélye az átlag szint fölé emelkedett. Mostanra Timidus ugyan még mindig figyelmet szentel a töltelékszavaknak, ám ha utána értelmesen beszélsz, akkor megadja annak a lehetőségét, hogy az emberek csak furák, és néha értelmetlenül és feleslegesen ejtenek ki szavakat a szájukon. A válaszod egyszerre volt megnyugtató és egyszerre fokozta Shu aggodalmait, mint egy hullámvasút. A példaként felhozott húszas szinthez képest ők messze felette járnak. A sok szörnyűséget Shu nem élte át, és amit átélt, azért mind az embereket hibáztatta, nem a világot. Megijedt attól, hogy te is a kijutást emlegeted, és meggyűlölöd majd, ha kiderül, hogy ő nem akar kijutni. Azt azonban értékelték, hogy elfogadod a segítséget, és elismered a kiérdemelt értékeket. Újabb hangos sóhajtás következett, és bár Yena megsimogatása egy mosolyt is kiváltott, legalább is az idomárból, hiszen a hiéna aludt tovább, Shu hangulata egyértelműen frusztráltabb lett.
-Akkor... azt hiszem kezdjük a rossz dolgokkal, ha már az őszinteségről beszéltél. A maximális, ötvenes szinten állunk, és már magasabban is lennénk, ha a világ nem korlátozna.
Ismételten nem tartott szünetet, bár zavart volt, hiszen elszégyellte magát a saját szintje miatt melletted, amiről ő maga is tudta, hogy nem szabadna ezt éreznie, ám folytatta.
-És tizenhét éves lettem ebben a hónapban.
Úgy vélte ez is hozzátartozik az igazsághoz, még akkor is, ha ezek után nem leszel hajlandó gyerekként kezelni, amit annyira élvezett. Persze próbálta érzékeltetni, hogy az, hogy miként néz ki saját magára is hatással van, és itt még egy kis szünetet is tartott, csizmája orrát bámulva, ahogyan a lábát lóbálta a padon melletted.
-Soha nem gondoltam úgy, hogy nekünk pesztrálni meg istápolni kellene a kis szintűeket. Annyit tudok, hogy amikor nekem kellett segítség, akkor nekünk segítettek, és jólesett, és én is örömmel segítek, ha elfogadják vagy kérik tőlünk.
Folyamatosan váltogatott az „én” és a „mi” között, amit te talán nem vettél észre, vagy nem tulajdonítottál neki jelentőséget, de minden egyes kimondott szónak oka volt. Ennyi év Timivel ezt már ráragasztotta.
-A világ... én igenis irigylem a bétásokat, akik jelen lehettek az alkotásnál, a próbáknál. Ők többet voltak itt, mint mi, és irigylem őket. A felszerelés, meg a pontozás Timi érdeme, és ami a kijutást illeti... nem sok minden vár ránk odakint...
Ezek a vallomások mindig nagyon nehezek, de kötelezőek voltak a számára, főleg akkor, ha a másik fél hozta szóba. Ilyenkor egyszerre érzett bűntudatot, és dühöt. Bűntudatot, amiért a saját érzései, a saját döntései, a saját lénye felvállalása vezethet oda, hogy valaki ne kedvelje... saját magán azonban nem akart változtatni, mert nem érezte rossznak, amit gondol. Dühöt pedig azért, amiért vannak olyan emberek, akik képesek gyűlölni másokat csak azért, mert másképpen gondolkodnak, mint ők. Na meg persze reményt is érzett, és azzal a tekintettel is nézett rád, várva az ítéletet.

by **Chakna** Pént. Nov. 25 2016, 23:38

Sokféle érzelmet olvastam le Shu arcáról, amikor a céhekről beszéltem. Szándékosan említettem az ő céhét, mert úgy gondolom a céhnév által kiváltott reakciókból is sok mindenre lehet következtetni. Kivételesen teljesen megértettem Timidus gondolkodását a témával kapcsolatban. Valószínűleg azért, mert én is hasonlóan gondolkodom. Nem adok sokat a pletykákra, inkább magam tapasztalom ki a dolgokat. És egyetértettem, hogy egy céhnek ha titkai vannak, akkor arra vigyázzanak, ha meg nincs mit elrejteni, akkor ne tegyenek úgy, mintha lenne.

Nem értettem Shut. Miután a szája elé kapta a kezét figyeltem, és úgy láttam aggodalmat okozott neki, ahogy kezdtem Timidunsnak adott válaszomat. De nem értettem miért.
Aztán nem tudtam eldönteni, hogy megnyugodtak, vagy jobban aggódtak. Rosszat mondtam volna? Valami sejtésem akkor lett, amikor Shu elmondta: 50-es szintű. Örültem, hogy nem várt még reakciót, hiszen nem tudtam volna mit mondani. Egészen eddig nem igazán tudtam elképzelni, hogy már van aki eljutott erre a szintre… Persze, belegondolva, logikus lehetett volna, hogy legyen… Kicsit könnyebben emészthető volt a tény, hogy a „kislány” 17 éves. Egy gyors fejszámolás után megjegyeztem
- Ez azt jelenti, hogy 13 éves korod óta magadnak kellett boldogulnod ebben a veszélyes világban? - kérdeztem csodálkozva - Ez még akkor is nehéz lehetett, ha kaptál segítséget… Én nem éltem volna túl… - Jegyeztem meg őszintén, de egy egészen kicsit rájátszva, mert láttam, nem szívesen beszél erről, nehéz neki mindezt kimondani, és szerettem volna valahogy megnyugtatni kicsit. Ahogy tovább beszélt, bár nem biztos hogy látta, de elmosolyodtam. Sütött, hogy szinte egyek Timidussal. Majdhogynem mindenben közös az életük, és a gondolkodásuk.
- Hát – szólaltam meg, miután elhallgatott – Először is köszönöm, hogy elmondtad mindezt. Hálás vagyok az őszinteségedért. - mondtam őszintén. Nyilván valóan látható volt a zavarom. Valószínűleg hadarni is elkezdtem.- Húha, nem is tudom mit mondjak… Sejtettem, hogy jóval tapasztaltabb vagy nálam a játék terén. De nem gondoltam volna, hogy ennyivel. Mivel fel is ajánlottad, megkérhetlek, hogy adj egy-két tippet? Én még kicsit el vagyok veszve ebben a világban... Azt mondod 17? - kérdeztem rá ismét elgondolkodva, és végignézve rajta – legfeljebb 14-nek néztelek… Timidus- fordultam a sárkány felé – nagyon vigyázz rá! A lányok életének egyik legnehezebb időszaka a 17 éves kor… Legalábbis nekem, és a barátnőimnek odakint az volt. - Tettem hozzá, mert rájöttem, túlságosan általánosítottam a kérdést. Azután visszafordultam Shuhoz. - Nem mondtam még, hogy én 24 vagyok, legalábbis azt hiszem. Nem egészen vagyok biztos benne mennyi idő telt el azóta, hogy felvettem a NerveGeart. - itt kicsit elakadtam. Elgondolkoztam. Lehet, hogy idősebb, mint amilyennek néztem, de attól még gyerek. A húgom lehetne… Mindig vágytam egy hugira… Persze, ezt nem mondtam meg neki, még félreértette volna.

- Tudjátok – kezdtem újra, most már egyértelműen mindkettejüknek címezve – Abban amit elmondtatok az lepett meg leginkább, hogy ennek ellenére itt vagytok, és ilyen kedvesen beszélgettek velem. Hiszen nyilvánvalóan semmilyen hasznotok nem származik belőle, míg én máris sokat tanultam. Bár, ha azt vesszük, amit a kijutásról mondtatok… Én nagyon szeretnék kijutni innen – az összevissza beszédben ez volt az a pont, ahol kezdett normálisra visszaállni a beszédtempóm, és a gondolataim se száguldottak már ezerrel. - Nem mintha sok mindenem maradt volna odakint… De ez a világ elvette tőlem a számomra legfontosabb személyt… Te sem akarnál itt maradni, ha Timidus áldozatul esne a világnak… Én a vőlegényem után jöttem ide, és nem sokkal azután, hogy felébredtem, meghalt… Még csak azt sem tudom hol… - Mire idáig jutottam a sírás kerülgetett, de legyűrtem, és gondolatban tovább lapoztam.

by **Shukaku** Szomb. Nov. 26 2016, 06:28

-Timidus rengeteg segítséget nyújtott akkor is, és akkor még, amikor elkezdtük, ugye a többiek is kicsik voltak...
Jött a szájára most már a szó, amit egészen idáig kerülni kívánt, ám nem gondolt bele, és ha bele is gondolt volna, akkor is úgy érezte volna, hogy önmagát is belevonva azért csak használhatja már, hiszen senki nem gondolhatja komolyan, hogy önmagát is sértegeti.
-A világ pedig...
Ismét elhallgatott, majd inkább csöndben is maradt, és végül kiderült, hogy mennyire is jól tette. Timidus ugyan bólintott a korhoz kötődő megállapításodra, ám őt nem kellett felszólítani arra, hogy vigyázzon a lányra. Vigyázott rá kortól függetlenül. Amikor végére értél a beszédednek, Shu csak leszegte a fejét, és zavartan, szomorúan bámult maga elé. Nem úgy nézett ki, mint aki nem tudja, hogy mit mondjon, hanem úgy, mint aki tudja, hogy olyan dolgot készül mondani, ami mindent tönkretehet. Minden szavadból sütött, hogy veszélyesnek gondolod a világot, és ki is mondtad, hogy a világot okolod egy szeretted elveszítéséért. Ő szerette ezt a világot, és bár sokakat elveszített, soha nem gondolta úgy, hogy a világ vette volna el tőle őket. Mindegyik vagy saját hibájából, sőt, saját döntése által, vagy pedig más emberek által esett ki. Az, hogy kimondtad, hogy még azt sem tudod, hogy hol, és vélhetően azt sem, hogy hogyan... dühössé tette az idomárt. Semmit nem tudsz, mégis a világot okolod. A világot, amit ő szeret, hiszen azt könnyebb okolni, mint valakit... vagy éppen pont a vőlegényedet. Egyre többször gondolta ezt, és pont azért, mert ő, akinek nem kellett volna elvileg túlélnie, mégis megmaradt, és erre csak egyetlen magyarázatot talált. Nem kijutni akart, hanem életben maradni. Dühös volt, mégsem tudott haragudni rád, és próbálta összeszedni a gondolatait, hogy mi mást vetettél fel, bár nehezére esett.
-A kor... itt elég fura dolog, ezért nem is nagyon foglalkozom vele. Mindenki annyi éves, ahogy éppen viselkedik... és nem is nagyon tudom, hogy mi a különbség húsz és huszonnégy között. És... jó érzés, hogy segíthetek... meg miért ne tenném? Butaság szerintem így gondolkodni, hogy folyamatosan azt nézzük, hogy mit várhatunk el cserébe... ha erre gondoltál. Nincs okunk nem segíteni. Tippeket pedig...
Újra elhallgatott, és olyan kétségbeesetten nézett rád, mintha tőled várna engedélyt arra, hogy kimondhassa, ami a lelkét nyomja veled kapcsolatban. Ő nem merte megtenni, Timi azonban most kivételesen jól olvasta a barátja érzéseit is, és ismét helyette lépett.
-Ne a világot okold, amíg nincs okod a világot okolni. Mi túléltünk rengeteget közületek. Olyanokat is, akik minket akartak megvédeni. Soha nem tapasztaltam olyat, hogy valakivel végzett volna a világ, és ne adott volna neki esélyt arra, hogy tovább éljen. A világom, a szintek, a pontozás, mind úgy van felépítve, hogy ne engedjen olyan területre, ahol nincs esélyed, vagy ha enged, akkor is jelzi ezt a számotokra. Eddig tapasztalataim szerint mindenki, aki eltávozott a világomból közületek, vagy saját maga által tette, vagy a saját fajának tagja által, vagy a hibájából. Ezt Shu nem meri elmondani, mert az emberek többsége inkább a világot hibáztatja, és dühös lesz rá, amikor ő nem.
Shu sóhajtva ugyan, de bólintott.
-Sajnálom, de... ez igaz. Aki nekünk legelőször segített... Peter... elvileg saját maga döntött így. Anatnak a lelkére kötöttük, hogy ne menjen sehova egyedül, mert akkoriban esett ki egy másik céhvezér is... őt egy legendás fegyverért ejtette ki egy másik játékos. Egy vacak itemért irigységből, miközben elvileg azzal azért harcolt, hogy kijuttasson másokat. Igazából... négy év alatt még egyszer sem láttam olyat, hogy valakit mobok, küldetés, vagy ehhez hasonlók ejtettek volna ki. Rengetegszer láttam olyat, hogy egy másik játékos hibájából... vagy ami megakadályozható lett volna... talán ezért is igyekszem segíteni másoknak, hogy minél kevesebb ilyen történjen.

by **Chakna** Szomb. Nov. 26 2016, 11:22

Az, hogy beszéltek, időt adott nekem teljesen lenyugodni. Miközben beszéltem, nem igazán figyeltem arra, amit a szavaim kiváltottak. Nem is tudtam figyelni. Az ő szavai alatt viszont már képes voltam figyelni, és észrevettem, lehet jobb lett volna, ha kevesebbet mondok. Shun látszott, hogy kétségbeesetten szeretne kimondani valamit, de nem meri, miattam. Aztán Timidus kimondta. Megértettem: Szeretik ezt a világot, ezért zavarja őket, hogy azt mondtam, elvette tőlem Takashit. Nagyon hirtelen mondtam ki, amit mondtam. Nem gondoltam át, és nem számoltam azzal sem, hogy mit okolhatok vele. Úgy éreztem, el kell magyaráznom, hogy pontosan mire gondoltam, és miért gondolom úgy.
- Ne haragudjatok -kezdtem bele - Még mindig nem sikerült feldolgoznom a történteket, ezért nem tudtam világosan fogalmazni. A világ nekem jelenti a mobokat, az npc-ket, a területeket, de a játékosokat is. És nem csak a halálára értem, hogy elvette tőlem a vőlegényemet, Takashit. Ő már a bétába bekerült, és azóta keveset láttam. Aztán amikor hivatalosan elindult a játék, ott ragadt. Azóta nem láttam. Azután mikor beléptem, hogy megkeressem, ő talált meg, és írt nekem. Nem találkoztunk, mert eltűnt... Lehet éppen az én hibámból. Azóta sem tudom hol, és mi történt vele. Nem volt kit "hibáztatni" - igyekeztem jelezni, hogy ezt nem egészen szó szerint kell érteni. Csak azt akartam elmondani, hogy nem volt kit okként megnevezni. - Nekem viszont kellett egy ok Takashi halálára, mert nem tudtam volna elviselni másképp. Úgy éreztem, hogy ha nincs Aincard, akkor mellettem maradt volna, ezért magának a világnak tudtam be. Ez viszont nem jelenti, hogy gyűlölöm a világot. Csak minnél előbb szeretnék kijutni, lehetőleg úgy, hogy közben segítsek másoknak is ebben. - reméltem így már számukra is érthetőbb a gondolkodásom. Mindenesetre csendben vártam, hogy reagáljanak.

by **Shukaku** Vas. Nov. 27 2016, 05:41

Amikor a lány észrevette magát, kicsit el is szégyellte magát, amiért ilyen gyorsan rád rontott, ám nem gondolta, hogy túlságosan erőszakos lett volna, Timidus helyett pedig bár nem akart bocsánatot kérni, és nem is érezte igazán, hogy kellene, arról biztosítani szeretett volna, hogy haragudni semmiképpen nem haragudnak.
-Nem haragszunk, nincs miért. Azt hiszem... ez normális.
Neki sem volt elég két hónap, és ő is a világot hibáztatta, csak éppen egy másik világot. Azóta rájött, hogy bár ez a világ jobb a számára, a másik is csak azért rossz, mert az emberek azzá tették, és ilyen emberek sajnos itt is vannak. Itt azonban még hitt abban, hogy a jók győznek, a rosszak pedig lassan mind kiesnek, ahogy kiestek eddig is. Ki kardot ránt kard által vész el, és ez vélhetően igaz minden más fegyverre is. Azok, akik keresik a bajt, egy idő után megtalálják majd, kiesnek, és a végén csak a békések maradnak, akik nyugodtan tudnak élni ebben a gyönyörű világban, és nem akarják felborítani vagy elpusztítani. Ez persze csak egy remény, és csak átfutott az agyán, mint annyi sokszor már, hiszen a történeted úgy rántotta ki belőle, mintha a hajánál fogva húznák.
-Vávávávárj!
Shu szinte hátrahőkölt, és értetlenül pislogott rád, majd Timire, majd újra rád, és még Yenára is lepislantott, ám választ egyiküktől sem kapott. A hiénakölyök még mindig aludt, Timidus pedig továbbra is nyugodtan szemlélte az eseményeket.
-Azt mondod, hogy később léptél be? Hogyan? Mivel? Mikor? És... és akkor te tudod, hogy igaz-e az, hogy...
A vőlegényedre való tekintettel nem mondta ki a szót, ám most neki voltak kérdései. Rengeteg kérdése. Persze már most hitetlenkedni kezdett, hiszen az ilyenekről, akik eddig ezt állították hamar kiderült, hogy csak csalók, és csak követőket akarnak gyűjteni maguk köré... de a te gyászod őszintének tűnt.
-Honnan szereztél sisakot, ha mindegyiket elkapkodták? Miért nem csinált senki semmit négy év alatt? Hogyan tartottak életben minket négy évig? Ha végig a fejünkön van a sisak, akkor hogyan mosdatnak minket? Ki pénzeli ilyen sokáig ennyi ember kórházi ellátását? Hogyan nem találták még meg négy év alatt Kayabát? Hogyan nem törtek be a világba ennyi idő alatt?
Szinte a szájára kellett tapasztania a kezét ahhoz, hogy elhallgasson, és bocsánatkérően meredjen rád, amiért elszaladt vele a ló.

by **Chakna** Vas. Nov. 27 2016, 18:56

Láttam, hogy Ő is kicsit szégyellte magát. Nem tudtam megfejteni miért, hiszen én zúdítottam rá a bánatomat… Jogosan védte meg a saját álláspontját.
Ezután szembe kerültem az értetlen pillantásával, és kicsit aggódtam. Ha ő valamit ne ért ebben a világban, akkor és hogyan tudhatnék segíteni neki? Pedig nagyon szerettem volna segítségére lenni, amennyire csak módomban állt. Láttam, hogy Timidus nem fog válaszolni, és ettől még inkább aggódtam.
- Mi igaz? - kérdeztem rá, mert nem értettem mire gondol. Bevillant egy halvány sejtés, de egyáltalán nem voltam biztos.
- Ami a sisakot illeti, Takashitól kaptam, az indulás előtt karácsonykor. A szekrényem mélyén volt, meg is feledkeztem róla. Azután egy hónappal a „start” után miközben pakoltam a kezembe akadt, és szinte gondolkodás nélkül bejöttem megkeresni Takashit… Pedig tudtam, hogy körülbelül mire számítsak. - Szép sorban haladtam a kérdésáradattal, most valahogy nem zavart a sok kérdés, inkább igyekeztem nyugalmat árasztani. - Arról, hogy miért nem intézkedtek 4 év alatt: nem tudom. Egy hónapig voltam kint, azalatt el voltak foglalva azzal, hogy életben tartsák a játékosokat. Takashi esetében egy hetet vártunk, mire segítséget kaptunk. A többiekről nem tudok, ahogy arról sem hogy azóta mi történt.
Takashit egy nedves ronggyal mosdattuk, gondolom valahogy hasonlóan bántak a többiekkel is.
A kórházi számlákról szólva, tőlünk megkérdezték, hogy mennyi vagyonunk és jövedelmünk van, azután kijelentették, hogy az csak arra elég, hogy a szükséges tápanyagokat biztosítani tudják intravénásan.
Kayabát azonnal keresni kezdték, de felszívódott.
Azt sem tudom, hogy mit csináltak a rendszer feltöréséért. Egy hónap alatt mindezekről semmit nem lehetett hallani, én pedig Takashival voltam elfoglalva, nem igazán néztem utána a dolgoknak. - kicsit rosszul éreztem magam, hogy nem tudok támpontot adni neki. Amit tudtam, azt elmondtam, de nem véletlenül jöttem Takashi után: semmiféle információt nem kaptunk odakint arról, hogy próbálnák kimenteni a játékosokat.

- Ne haragudj, hogy nem tudok választ adni a kérdéseidre. - mondtam bűnbánó tekintettel. - Ezekszerint te még nem találkoztál senkivel, aki később lépett be? - kérdeztem meg meglepve, mikor összeraktam a képet. - Bár, gonndolom ez logikus: KI akart volna belépni Kayaba bejelentése után?

by **Shukaku** Hétf. Nov. 28 2016, 06:37

Mielőtt a mi igaz kérdésre válaszolt volna, inkább meghallgatta ismét a feleletedet. Az elejétől a végéig. Úgy gondolta, hogy a legtöbb, amit adhat az a remény lesz. Arra is gondolt persze, hogy romba döntheted az egész eddig fokozatosan felépített elméleteit a kinti világról, ám az igazat szerette volna tudni, ezért ha nem is boldogan, de vállalta a kockázatot. A szavaid azonban elbizonytalanították. Nem adtál választ a kérdéseire, te sem, ahogyan senki más sem. Főleg a mosdatós rész volt az, ami a leginkább foglalkoztatta. Túrázott ő eleget az erdőben, tudta jól, hogy egy bakancsba is belepállik az ember lába, ha túl sokáig viseli, a sisakot pedig nem lehet eltávolítani. Vajon akkor hogyan tisztítják? Hogyan kerülik el a fertőzéseket?
~Ha valóban a játékosoknak kell fizetni a számlákat... nem! Hazudsz! Ez nem lehet igaz! Ki fizetne Kokoro ellátásáért? Ki fizetne Channak? Jó pár játékost ismerek, akik csak a sisakra gyűjtögették az összes pénzüket, vagy csak véletlenül jutott hozzájuk, ahogyan hozzám is. Nekem fizették a helyet is, apu pénzéből talán tudnák a kórházat is... talán... de négy évig? Nem. Valami hiányzik. Egy hónap. Egy hónap talán kevés volt. El kell mondjam neki!~
-Nem biztos, hogy meghalt. Már régóta nem vagyok ebben biztos. Láttam embereket visszajönni az elvileg halálból. Olyanokkal is beszéltem, akik szerint levették róluk a sisakot, és valami mást tettek a fejükre. Fogalmam sincs, hogy mennyi abból az igaz, amit Kayaba mondott...
-Ahogy arról sem lehet fogalmunk, hogy mennyi az igaz abból, amit te mondasz. Azt állítottad, hogy ő talált meg téged. Hogyan?

by **Chakna** Hétf. Nov. 28 2016, 10:27

Nem válaszolt ugyan a kérdésemre, de rájöttem, mire gondolt: Arra kiváncsi, tényleg meghalnak-e akik kilépnek... Nem tudtam hogy reagálna, de elmondtam neki amit én tapasztaltam.
- Odakint az egy hónap alatt rengeteg halálesetről számoltak be. Nem emlékszem pontosan, de olyan is volt, akiről kint levették a sisakot, és olyan is, akit valószínűleg a játékban megöltek. - Mivel úgy láttam kétségbeesett, ki tudja melyik részétől a válaszomnak, igyekeztem megnyugtatni
- Amit elmondtam, azt csak a hírekből hallottam japánból, vagy pedig Takashi miatt tapasztaltam. Tényleg fogalmam sincs, hogy a többi játékosnál is így jártak-e el, vagy nem, vagy hogy mi zajlik a "színfalak" mögött... - kicsit elhalgattam, hogy időt adjak neki reagálni, nem csak szóban. Aztán Timidushoz fordultam.
- Mi okom lenne hazudni nektek? - kezdtem a reakciómat - Bár, az igazsághoz hozzá tartozik, hogy én sem tudom mennyi igaz abból, amit hallottam. Azt, hogy Takashi hol talált meg, nem tudom. Miután bedobott a rendszer, elkezdtem kérdezősködni, de nem sok sikerrel, mert fogalmam sem volt, hogy mi a karakterének a neve, vagy hogy milyen szinten áll, kikkel játszott és a többi hasonló információról. Aztán írt nekem egy üzenetet, hogy mit keresek itt... - kicsit megint elkomorultam, de sikerült legyűrnöm a rámtörő letargiát, és folytattam - Ha tippelnem kéne, azt mondanám, hogy elkezdtek pletykálni rólam, és ez eljutott hozzá. Vagy volt a közelében valaki, aki mégis ráismert a kérdéseim alapján, és szólt neki. Ő pedig azonnal ráismerhetett a nevemre, mert minden internetes felületen ezt használtam. - Ekkor jutottam el oda, hogy teljesen elértek a tudatomhoz Shu szavai. Most rajtam volt a sor, hogy meglepődjek, és felpattanjak
- Azt mondod találkoztál olyannal aki visszajött? - ragadtam meg a kezét, talán túl hevesen. Valószínűleg szerencsém, hogy csak egy pillanatra, utána észbekaptam és visszahúzódtam addigi helyemre.- És ez biztos? - kérdeztem tovább az előbbi izgalommal. Mint egy hidegzuhany villant az agyamba, hogy ugyanannyira, amennyire ők rólam feltételezték, hogy nem az igazságot mondom, lehet, hogy akik ezt állították is hazudtak.

by **Shukaku** Szer. Nov. 30 2016, 05:17

-A színfalak mögött...
Sóhajtott Shu, és úgy érezte, hogy újra megnyugodhat. A hoax, mint fogalom nem volt ismeretlen a számára, újra és újra átgondolva pedig egyre nevetségesebbnek találta azt, hogy Kayaba Akihiko netes oldalak mutogatásával akarta bizonyítani a veszély valódiságát. Van egy végtelenül okos programozó figura, aki egy egész világot teremt. Mibe kerülne neki hamis weboldalakon hamis híreket terjeszteni? Sőt, mibe kerülne feltörni az igazi weboldalakat? Semmibe. Az pedig, hogy te is színfalakról beszéltél, már egyetértő bólogatást váltott ki. Az egész túlságosan kusza ahhoz, hogy igaz legyen. Timire pillantott, aki viszont rád.
-Az embereknek talán ok sem kell mindig. Folyamatosan feltételezem a hazugságot, ám nem hazudtollak meg addig, amíg te nem hazudtolod meg önmagadat. Azt mondtad nem találkoztatok, mert eltűnt. Írt neked egy levelet, majd eltűnt?
Ez volt eddig a legkülönösebb. Shu nem akarta kimondani, de kicsit egyértelműnek gondolta a dolgot, amit te csak azért nem veszel észre... nem, azt nem tudta, hogy miért, de úgy érezte, hogy nagyon gonosz átverés áldozata lettél. Mennyi az esélye annak, hogy valaki levelet küld a jegyesének, akivel újra találkozhatna, majd pont akkor kiesik? Mintha csak a filmekben időzítették volna az utolsó szavas jeleneteket. Ha valóban sokat kérdezgettél felőle, akkor logikusabbnak találták azt az eshetőséget, hogy valaki csak szórakozik veled, és az idomár kinézte itt pár emberből, hogy egy jó tréfa érdekében öljenek is, a Takashi pedig nem olyan név, amihez hasonlót ne lehetne találni Aincradban, ha nagyon akarjuk. Persze ennek fejtegetése helyett inkább a kérdésedre válaszolt.
-Igen, és nem is kell nekünk hinned. Kérdezd Sayát a céhünkben, ő is látta. Vagy Chant, aki céhvezér, és ha őt megtalálod, akkor vele volt Jay is.
Azt most nem tette hozzá, hogy Jay Chan párja, mert az talán sebeket szakított volna fel, így inkább folytatta.
-És volt egy eset a bosson is, arról pedig a frontosokat kérdezheted meg. Meg volt egy olyan küldetés is, ahol az egész erről szólt, ott jó pár emberrel játszották el ezt újra és újra. És Timi is volt egy ilyen küldin, ahol ő... kezdhette újra párszor a játékot.
Annak a küldetésnek az emlékébe még most is beleborzongott. Amikor túljutott rajta, még nem is gondolt bele, hogy milyen lehet úgy élni, hogy tudod, nemcsak átaludtál éveket, hanem újra és újra megöltek, majd feltámasztottak, és nem is emlékszel erre.

by **Chakna** Szer. Nov. 30 2016, 20:05

Kiderült, hogy Shuval egy állásponton vagyunk, ami a médiát és a politikát illeti. Kusza, követhetetlen, és tele van árveréssel. Legalábbis én így láttam, és úgy tűnt Shu is, mert egyetértően bólogatott.
Timidus hozzáállása igazából nem lepett meg. Valahol meg tudtam érteni… Nem lehet tudni az emberekről, hogy mikor hazudnak, és miben, ez a hozzáállás pedig megvédhette attól a követőjét, hogy nagyot bukjon hiszékenysége miatt. Valahogy én mégsem voltam képes követni ezt az elvet. Túl embertelennek tűnt...
- Miután már vagy 300 embert próbáltam megkérdezni, érkezett egy privát üzenet. - vázoltam a helyzetet. - Azt írta, hogy "Takashi vagyok" aztán rákérdezett, hogy mit keresek Aincardban, amikor tudom, hogy nem lehet kilépni...Ezután amikor válaszolni akartam, a rendszer azt írta ki nem létezik ilyen játékos. A monument of life-on pedig áthúzva találtam a nevét... Jó sok időbe telt, mire egyáltalán felállni képes voltam.. - itt egy kicsit megálltam, és lenyeltem a torkomban alkuló gombócot. Előbb utóbb meg kell tanulnom beszélni a történtekről, ezért nem fejeztem be. - Ott döntöttem el, hogy ki fogok jutni, és amennyi embert lehet magammal viszek. Azóta viszont semmi sikerélményem nem volt. Nem beszéltem szinte senkivel, egy-két mobot megöltem, de nem sokat sikerült fejlődnöm vele. A küldetésektől meg egyenesen féltem eddig... Nem értem még mindig ezt a világot, a játékosokat meg ha lehet még annál is kevésbé… - fejeztem be a történetet. Volt a hangomban a végén némi segélykérés, és reménykedés, hogy ő esetleg tud segíteni.
Letaglózott a válasza... Hogy lehetséges ez? Tehetek valamit érte, hogy valaki "visszatérjen"? Visszahozhatnám Takashit?
- Nem mesélnéd el a részleteket? Hogy történt? Egyáltalán mi történt? És mi váltotta ki? Én is visszahozhatok valakit? - kérdeztem pár pillanat gondolatrendezés után, még mindig kicsit kuszán. - Ne haragudj a kérdésözönért, de bevallom, felzaklatott ez az információ... - hallgattam el végre. Nagyon, nagyon érdeklődve, minden apró részletre koncentrálva vártam a válaszát, de kritikusan.

by **Shukaku** Csüt. Dec. 01 2016, 07:34

Shu sóhajtott, majd ismételten egy segélykérő pillantást vetett Timire, aki viszont csak egyetlen szót szolt.
-Peter.
Az idomár bólintott, majd újra rád emelte a tekintetét.
-Én... mi... nem találod furcsának, hogy jelentkezett, majd rögtön azután el is tűnt? Mintha pont így tervezték volna. Akikről meséltem, akik segítettek nekünk anno... ők voltak Peter és Hisame. Egy idomár és egy jégsárkány, céhvezérek. Sokáig voltunk mellettük, a céhükben, majd egyszer csak kiderült, hogy elvileg Peter kiejtette saját magukat. Még levelet is küldött... viszont...
Nyelt egy nagyot, és ismét ökölbe szorult a keze a dühtől.
-Ha egy idomár kiesik, akkor nagy valószínűséggel a pet meghal. Nekik nincs másik világ, ahova visszatérhetnének. Peter a lányának nevezte Hisamét, és tudom jól, hogy soha nem bántotta volna. Akik kiejtették Petert, és megölték Hisamét, azok még arra is fordítottak energiát, hogy egy búcsúlevelet küldjenek helyette, vagy küldessenek vele, hogy ne kutassunk utánuk. Nem tudom mi okuk volt erre, de...
Inkább nem fejezte be, csak hagyta, hogy végiggondold, mielőtt újra megszólalt volna.
-A Takashi nem egy ritka név, szerintem csak a T betűnél találunk pár olyat a falon, akinek a neve hasonlít rá. Ha annyi embert megkérdeztél, akkor talán valamelyikük jó mókának tartotta, hogy keressen egy ilyen embert, levelet küldessen vele neked, majd kiejtse. Nem ez lenne az első eset, hogy valaki morbid tréfákat űz...
Próbált nyugodt maradni, hiszen tudta jól, hogy sürgetni fogod, de sajnos most úgy tűnt, hogy folyamatosan rossz híreket kell közölnie veled.
-Az egyik első küldetésünkön történt. Hisame csak megbökött egy játékost az orrával, csak rendre akarta utasítani, mert bántott minket, és ő pedig... elpixeleződött. Még Peter indikátora is pirosra változott. Amikor viszont befejeztük a küldetést kiderült, hogy nem halt meg az illető, sem az, akit a csatában ejtettünk ki. Egy gonosz játékos kényszerítette be őket a céhébe, cserébe pedig...
-Gregarnak hívták, akinek ez volt a képessége. Azóta többször próbáltuk megtalálni, de eltűnt.
-Igen. Arra is gondoltunk, hogy nem is volt játékos, csak a küldetés akarta velünk elhitetni... de ott volt a bossos eset is. Még a Burok előtt kiesett egy játékos a bosson, a boss pedig miután legyőzték, felélesztette őt. Azóta pedig már Burok is van, ami megvédi a frontosokat. Innen tudom, hogy nem lehet igaz ez a meghalós dolog. Ha Kayabának az lenne a célja, hogy mindenki meghaljon, akkor nem adta volna oda a Burkot a frontosoknak abban a pillanatban, ahogy kiderült, hogy a bossok vissza is tudnak ütni, nem csak veszíteni.

by **Chakna** Csüt. Dec. 01 2016, 10:41

Nem értettem a Timidus és Shu között lezajlott néma párbeszédet, de tudtam, hogy szavak nélkül megegyeztek valamiben. Miközben ezután beszélt, láttam Shun, hogy nem is tudja hogyan kezdjen bele a mondandójába, és egyáltalán elmondja-e, amire mindketten gondoltak.
Szerencsére nem volt lehetőségem rögtön elgondolkodni azon, amit mondott, és miután Peterről beszélt inkább vele foglalkoztam. Nem először találkoztam olyan emberekkel, vagy róluk szóló történettel, akik élveztek szenvedést okozni a másiknak. De nem tudtam, és nem is akartam elképzelni, hogy mi oka lett volna bárkinek pont velem szórakozni. Shu szavai jelenthettek volna reményt, de nem mertem reménykedni. Még egyszer nem tudtam volna elviselni, ha Takashi halálával kell szembesülnöm.
Amikor elhallgatott, nem kellett sokáig gondolkoznom. Bennem egyből az fogalmazódott meg, hogy lehetett okuk! Hiszen egy céhvezérről volt szó! Valószínűleg voltak páran, akik bosszút akartak volna állni a haláláért (legalábbis én így képzeltem.), ettől pedig valószínűleg féltek az gyilkosok. Jellemző....
A küldetésről szóló történetből nem derült ki, hogy végülis milyen képessége volt Gregarnak. Nem értettem... Kusza volt az egész... Vagy csak az én fejemben kuszálódott össze?
- Ki ez a Gregar, és milyen képessége van? - pislogtam rájuk értetlenül. - És kérlek mesélj még erről a burokról! Mi ez, mikor lehet használni, és hogyan? - tettem fel egyszerre három kérdést is, hogy tisztábban lássak. Ami Kayabát illeti... Sosem mondta, hogy az lenne a célja, hogy mindenki vagy egyáltalán hogy minél többen meghaljanak... De hát ki tudja egy ilyen ember esetében, hogy mi jár a fejében? Ekkor már sajnos nem tudtam tovább távol-tartani a gondolatot, hogy lehet az egész, ami velem történt mikor beléptem, egy gonosz tréfa... Lehet minden ami azóta történt, az! Ahogy rámzúdult ez az érzés, felhúztam a lábamat a padra, és a térdemre helyezett karomba fúrtam a fejemet. Le kellett nyugodnom! Nem akartam, hogy úgy érezzék, rám omlasztották az égboltot... Elég volt, hogy én éreztem...
Nem tudom meddig ültem így, ha Shu mondott ezután valamit, azt valószínűleg nem hallottam meg. A visszafojtott feszültség néha megrázta a vállamat, aztán sikerült legyűrnöm, és ismét képes voltam figyelni.

by **Shukaku** Pént. Dec. 02 2016, 06:28

Shu igyekezett a tőle telhető legnagyobb ügyességgel és részletességgel, mégis röviden összefoglalni a küldetést, hogy ne várakoztasson felesleges részletekkel. Úgy gondolta érzi, hogy mely pontokra kell kitérnie ahhoz, hogy választ adjon a benned felmerülő fő kérdésekre, azonban olyasmire, amiről ő sem tudott semmit, nem beszélhetett. Amikor néma csöndbe burkolóztál, csak szomorú tekintettel nézett egy ideig rá, majd Timidusra, és úgy döntöttek, hogy most mindketten jobban teszik, ha magadra hagynak. A lány ugyan kissé közelebb húzódott, hogy ha esetleg egy ölelésre vágynál, akkor ott legyen melletted, de lépni most ő sem mert. Igyekezte kivárni, amíg összeszeded magadat, és csak utána szólalt meg.
-Nem tudjuk. Sajnálom...
Nyel egy nagyot, majd próbál uralkodni a hangján, és egy kis bátorítást belecsempészni. Már megint ott tartotok, hogy csak azért, mert nagy szintje van, és tapasztalt játékos, egy hozzá képest idősebb valakit kell vigasztalgatnia.
-Kicsik voltunk még akkor, és csak örültem, hogy senkinek nem lett semmi baja. Mire belegondoltunk, hogy mi is történt igazából, már el is tűnt, és azóta sem találtuk meg. A képességéről sem tudunk igazán semmit, csak azt, hogy elmondta, hogy azzal védte meg a többieket. A Burok pedig...
-Pánik Burok: A burok aktiválódik, ha egy karakter meghalna, és a burok halál előtt kiteleportálja a karaktert a főellenség harcból. Hátrány: Használat után teljesen kiteleportálódsz, így jutalmat sem kapsz. A tárgy használat után széttörik.
Mondja fel Timi a Burok leírását, majd Shu gyorsan hozzáteszi.
-De ez sem teljesen így van, mert elvileg csak Bossharcokon kellene működnie, de nekünk már volt olyan kalandunk is, ahol elvileg működött. Ezért gondolom, hogy Kayaba tényleg minden alkalmat megragad, hogy megvédjen minket... csak éppen egymástól meg önmagunktól még ő sem tud megvédeni...

by **Chakna** Kedd Dec. 06 2016, 15:49

Igazából nem kellett volna meglepődnöm. Éppúgy keveset tudtak akkor valószínűleg, mint én most, és utólag pedig elég nehéz összerakni a dolgokat.
- Ne sajnáld - feleltem barátságosnak szánt, de kissé erőltetettre sikerült mosollyal. Azután őszintén elmosolyodtam végre, mikor kiderült, hogy bizonyos szempontból hasonlóan gondolkozott, mint én. Neki is az volt a szeme előtt akkoriban, hogy ne essen senkinek baja.
- Meg tudom érteni, hogy a többiek épségének örültél. Én is ugyanígy lettem volna. - mondtam neki hozzá hasonlítóan bátorító hangon, mert úgy éreztem nem kellemes neki, hogy engem próbál bátorítani. Timidus leírására a pánikburokból felvillant a lámpa az agyamban,, hogy erről mintha már hallottam volna. Shu kiegészítésén pedig megrökönyödtem
- Jól értem? - kérdeztem - előfordult olyan, hogy a világban nem érvényesülnek a világ szabályai? Lehetséges ilyen egyáltalán? - értetlenkedtem. Sikerült megnyugodnom ugyan, de egyre inkább elbizonytalanodtam, hogy mi lesz velem ebben a világban. Még az a gondolat sem volt teljesen megnyugtató, hogy Kayaba igyekezne megvédeni minket...
- Ha Kayaba nem akarja hogy meghaljunk, akkor egyáltalán miért hozta létre ezt a világot, ahonnan nem lehet kilépni, és bármikor meghalhat az ember, ha óvatlan? - tettem fel a kérdést, amiben sikerült megfogalmaznom aggályomat.

Miután lezártuk a témát, úgy döntöttem elegem van. Valami vidámról szeretnék beszélni, vagy legalábbis másról.
- Úgy látom, te szeretsz itt lenni. - vezettem fel a témát - Miért? Mármint, mi fogott meg Aincardban? - Eddigre minden olyan gátlás felszívódott bennem, ami arra ösztökélt volna, hogy a látszatát is elkerüljem annak, hogy Shunak és Timinek válaszolniuk kell. Nagyon kíváncsi voltam, és kicsit reméltem, hogy a válasza segít. Azzal, hogy kicsit az Shu szemén keresztül szemlélem a világot, lehetséges volt, hogy én is felfedezem a szépségét, ami talán felszabadíthatott volna az örökös aggodalom és szorongás alól.

by **Shukaku** Szer. Dec. 07 2016, 07:53

Shu is elkezdett megnyugodni, hiszen az egyetértésedről biztosítottad, és a megértésedről, ami rendkívül hasznos volt a számára. Timi ezalatt már-már csaknem teljesen kivonta magát a beszélgetésből, és mintegy lelki társként maradt meg az idomár mellett, akinek folyamatosan foghatja a kezét, jelenlétével biztathatja, de nem szól közbe, Érzelmekről volt szó, amihez nem értett, és úgy gondolta, hogy az esetleges félreértésekkel csak rontana a helyzeten. Yena afféle félálomba került, ahol kicsit felmordult ugyan a hangosabb szavakra, még talán meg is mozdult olyor-olykor, de nem lehetett tudni, hogy rátok figyel-e, vagy csak álmodik. Shu egy bólintással jelezte, hogy jól érted a dolgot, majd egy hangos sóhaj után felemelte a kezeit, tiltakozóan, és lassan ingatta a fejét.
-Jól érted, de mégsem. És... és azt hiszem ez a válaszom is a kérdésedre. Azért szeretek itt lenni, mert ez a világ pont nem az, ahol bármikor meghalhat az ember, ha óvatlan. Az a kinti világ. A kinti világban elüthet figyelmetlenségből egy autó. A kinti világban éheznek az emberek, nincs hol aludniuk... itt végtelen mennyiségű étel és pénz van, és bár azért is meg kell dolgozni, de egy viszonylag könnyű küldetéssel megteremtheted magadnak, és nincs olyan, hogy lenne pénzed, de nincs mit venni. Itt nagyon kevés múlik azon, hogy hova születtél, mert mindenki első szintről indul, és az olyan is bele tud tanulni, aki előtte még soha nem csinált ilyet. Igen... az Ébredőknek nehezebb, ők később kezdhették, és ez nem igazságos... de mi is később kezdtük egy évvel, és ismerek pár Ébredőt, akik szintén hamar behozták a lemaradást. Nem lehetetlen. A világban a legtöbb „csalás”...
Itt még az ujjaival is jelezte az idézőjeleket, és a hangjából is kihalható volt a véleménye. Kayaba alkotta a világot, Kayaba alkotta a szabályokat, akkor változtatja meg, amikor kedve szottyan hozzá. Különben is, Kayabát soha nem látta zsarnoknak, hiszen még ő maga is levelezett vele, és az admin segítőkésznek, együttműködőnek bizonyult, nem pedig olyannak, aki csak a maga igazát fogadja el.
-A legtöbb csalás a mi érdekünkben történik. Elsőnek volt a ki kell vinni a szinteket, és aki itt meghal az kint is meg fog halni ijesztgetés. Amikor látta, hogy a frontosok bénáznak, akkor jött a Burok, és lám, senki nem hal meg a fronton. Ha elakadunk egy küldetésben, akkor ott jön valami tipp. Szerintem Kayaba vigyáz ránk. Azt... azt nem tudom, hogy miért tart itt olyanokat is, akik nem szeretnének itt lenni... és azt sem mondom, hogy mindennek biztos oka van, és mindenre van magyarázat... mert nem tudom. Azt viszont tudom, hogy ez a világ sokkal kevésbé veszélyes, mint a kinti, és itt kizárólag magunktól kell félnünk. Az emberektől.

by **Chakna** Szer. Dec. 07 2016, 18:24

Újból megállapítottam magamban, hogy ebben a világágban semminek nincs értelme.
Furcsa volt számomra, hogy annak ellenére, amit mondott, Shu kiszámíthatóbbnak tartja ezt a világot, mint a kintit. Rettentő kíváncsi lettem, hogy mi történhetett vele odakint, ami miatt ilyen rossz, vagyis ... nem is tudom hogy fogalmazzam meg pontosan milyen véleménye volt a külső világról. Persze igazat kellett adnom neki. Itt nem kell attól félni, hogy kifut az ember a pénzből, vagy hogy éhen hal, mert nincs mit enni. Amikor a beletanulást említette majdnem elnevettem magam.
- Én már 2 hónapja itt vagyok, de néha úgy érzem semmit nem tanultam még erről a világról - jegyeztem meg szórakozottan. Közben igyekeztem tekintetemmel sugallni neki, hogy ajánlata, miszerint segít ezért ilyen fontos és nagy dolog nekem.
Shunak igaza volt, Kayaba úgy alakítoja a világ szabályait ahogy akarja, ezért gyakorlatilag semmi nem számít a szabályok áthágásának vagy nem érvényesülésének amit ő csinál vagy idéz elő. Neki ez úgy láttam megnyugvást jelent egy kicsit, nekem azonban felállt a szőr a hátamon a gondolattól, hogy egyetlen ember őrültségén múlik az életünk... Valahol mégis hinni akartam Shunak, hogy Kayaba nem akar megölni minket, hanem amit lehet megtesz hogy legyen esélyünk életben maradni. Amit Shu is említett viszont nem ebgedet ebbe a tudatba belenyugodni. Ha ilyen "kedves és nagylelkű" ember, akkor miért tart itt olyanokat, akik nem akarunk itt maradni? MIvel ő is említette, nem tettem fel ezt a kérdést hangosan.
- Shu - kezdtem kicsit bizonytalanul egy gondolatot, amivel lehet hogy megbántom, akár magamra haragítom őt, de úgy éreztem el kell mondanom neki a véleményemet - Én úgy látom, hogy a kinti világban is az emberek jelentenek komoly veszélyt. Ha elüt az autó, a egy ember figyelmetlensége miatt van, ha lelőnek, mert éppen rossz helyen vagy, rossz időben, szintén egy ember felelős érte. Nekem az jelenti a döntő különbséget, hogy odakint eldönthetem, hogy hol akarok lenni, és mikor. Erre Aincardban sokkal kevésbé van lehetőség. Ráadásul úgy tapasztaltam, hogy ez a játék néhány olyan embert is gyilkossá tesz, aki odakint nem ölne, de idebent rákényszerül azért, hogy túléljen. - Kicsit tartottam a reakciójától, de eldöntöttem, hogy bárhogy reagál, alkalmazkodom hozzá. Ha megkér, hogy hagyjam egyedül, akkor elmegyek, ha rámkiabál, igyekszem lecsillapítani, ha pedig arra van szükség, megpróbálom megvígasztalni.

by Ajánlott tartalom