Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

by **Hayashi Yuichi** Pént. Jún. 07 2013, 11:28

Újfent gyönyörű napsütéses napra virradtam, de a szokásos környezetem elmaradt, sehol a madárcsicsergés, sehol egyetlen roskadozó gyümölcsbokor, sőt még fák sincsenek. Csak átalakított formában. Igen ez az a jól ismert hajópadló, mint ami offline életemben is válaszolt minden egyes léptem után. Kikelek az ágyból, igen ágyból nem is tudom mióta nem éreztem ilyen jól magam. Még mindig Aincrad, isten tudja hányadik nap, de immáron a városban. Ez egy hosszú eseménysor végeredménye, amire minden percben örömmel emlékszek vissza, na de ne temessem hisz nem múlt, hiszen még most is van. Újra elmosolyodom, létezhet ez, igen. Cselekedni kell, sarkallom magam ki a lustaságból és gondolkozásból. Hol is kezdjem, meg is van, csapom jobb öklöm a bal tenyerembe. Majd sebbel, lobbal felöltözöm. És levágtázom a fogadó emeleti szobájából, intek futtában a fogadós úrnak majd azonnal ki is viharzok a helyiségből. A nap már jócskán fent van és a meleg mondhatni szúrja az arcbőröm, szeretném ezt érezni. Valahogy odakint így lenne. Nem törődöm, a hiányosságokkal, kicsattanó örömömben vagyok. Először is akkor egy forró csoki, a Játékos sarokban. Futtában hamar odaérek, de ugyan minek futnék? Lenézek kezemre, lábamra, még öltözéket is váltottam, fehér öltözékem azt hiszem jobban áll, mint a kopottas kék. Bakancsomat is lecseréltem egy fél cipőre, ami sokkalta kényelmesebb. Vidámságom győzött és időhöz ugyan nem vagyok kötve, de futtában teszem meg az utat a forró csokimig. Be is lépek és hamar ki is kérem, gondolataim elrévednek vajon ma találkozunk-e azt mondta igen. Közben a csokit vittem ki az asztalomhoz, és hirtelen elborult a világ.
Feltápászkodom, ez mi lehetett? Nézek körbe megilletődötten. Látom a cipőfűzőm valahogy kioldódott és beakadt az asztal lába alá, lendületből előre estem és így, de akkor hol van a forró csoki csodálkozok kezeim ürességére. Előttem az asztalnál az fiatal lány ül elég elváltozott arckifejezéssel és szőke copfjáról valami barna dolog csöpög le, és világos ruháján is szépen terjeng egy csúnyább barna folt.
Meglepődöttségnem eléggé lerítt rólam, ahogy megbánásom is, hogy az egészet ráborítottam.
- Elnézésed kérem fiatal hölgy, valahogy elém került az asztal és.. - mondatom nem tudtam befejezni. Kezemmel próbáltam a folt és üres kezem el báb-játékozni.

by **Dr. Hannibal Dan** Pént. Jún. 07 2013, 16:10

- Boldogságos jó reggelt! - köszöntem mindenkinek, aki csak szembejött az utcán. Mondhatni jókedvvel álltam elébe a napnak. Találtam magamnak egy igazán csili-vili kis új ruhácskát, aminek nagyon örültem, és amúgy is szép idő volt, egyszóval semmi sem ronthatta el a jókedvemet. A ruhácska egyébként díszes volt, szép piros, rajta sok-sok masnival, meg csodálatos csipkével, az öltések sehol sem látszottak, és a selyem is szépségesen ragyogott a reggeli nap fényében. Apró kis virágokkal díszitett kalapom is tökéletesen illett hozzá, és a hajam is szépségesre, és kellően cuki copfokba tudtam összefogni.
- Nyáháhhh Kawaiii..!! - ugrálgattam örömömben, miközben a tükörképemet vizslattam. Igen, egy ilyen cuki pofihoz bizony egy ilyen cuki ruci illik. Hehehh.. Be is mentem egy kávézó-cukárszdába, vagy mi, hogy megmutogassam a szépséges ruhámat, de ott egyszerűen senki nem akart rám figyelni, pedig nagyon sokan voltak. Mindenki a pincérnőkkel volt elfoglalva, meg a rendelésével. Na és egy okos kislány hogyan veszi r az embereket ilyenkor, hogy rá figyeljenek? Nincs is egyszerűbb megoldás! Beáll pincér nőnek! Odaugrálgattam a legközelebbi asztalhoz, és felvettem a rendelést, ahogyan azt kell, mg egy kis füzetecskét is előhalásztam, amibe felírtam, hogy mit kérnek.
- Hozhatok esetleg más valamit? Ajánlhatom a mai specialitásunkat? - kérdezgettem. - A Viktória piskóta-torta az egyik legfinomabb, én azt ajánlanám. - És már mentem is tovább a következőkhöz. És így természetesen mindenki megcsodálta a gyönyörűséges ruhácskámat. Épp a következő embert akartam kiszolgálni, amikor váratlanul valami felém kezdett közeledni, és rögtön el is talált a meleg folyadék. A ruhám! Az én szép új ruhácskám! Egy világ dőlt össze bennem.. Hiszti rohamra felkészülni emberek!

by **Hayashi Yuichi** Szomb. Jún. 08 2013, 17:00

Csak pislogok, nem érkezett a várva várt kiakadás, hogy lehetne még ezt tetézni? Azt hiszem nem kéne, a lány arca kezd változni, csak így nem hagyhatom itt, bár egy npc-t elvileg nem tudok elmozdítani. Hisz ez a lány nem is npc, ott virít az indikátor, még-meg zöld. Ha vajon módosul a ruhám akkor pixeleire bomlik? Nem várattam tovább, a felsőmből egy darabot letéptem, ami szépen pixeleire is hullott, csak egy darab ruha fecni maradt belőle, az is a jobb kezemben. Szerencsére nem félmeztelen maradtam, hanem egy trikó volt még rajtam.
- Kiszedjük a ruhádból a foltot, ne aggódj, és nagyon sajnálom kislány, hogy leöntöttelek – szerencsére már nem az igazán forró csokit kapta, hanem valami könnyedebbet. Egy pillanatra hátrafordultam a cipőfűzőm még mindig az asztal lába alatt és egy cipőtalp alatt hevert. Felnézek az illetőre, de arca csuklyába burkolózik. Direkt csinálhatta, de miért ki lehet ez az alak. Visszafordultam a lányra, és odanyújtom neki a ruhadarabot. Próbáld meg ezzel letörölni hátha segít. Valós tapasztalataim alapján tudtam, hogy semmire sem jó, de a gesztust megpróbáltam próbáltam magam nyugtatni, majd újra az ülő emberre pillantottam, de nyoma sem volt már. Így már ha akarnám se tudnám ráfogni, hogy nem bénaságból estem el és áztattam el, hanem szándékkal történt.
- Ha netalán nem jönne ki kárpótollak, egy új ruhával ha ez megfelel. És vendégem vagy valamire, ami nem folyékony. – próbáltam volna viccesebbre fogni. Ha elfogadta akkor természetesen az adott boltban az általa választott ruhát megveszem neki és amit megenne kifizetem és távozok életéből, lehetőleg, ha legközelebb látom üres kézzel legyek, és ne legyen egyetlen rosszakaróm se.

by **Dr. Hannibal Dan** Szer. Jún. 12 2013, 16:58

Elkente a ruhámon a foltot. Ez csak tetézte a kiakadásom. Mégis mit csinál? Miért nem tudja, hogy egy ilyen kényes anyagnak ez csak árt?
- Bakaaaaa! - kezdtem el végül csapkodni, amint végre kijött hang a torkomon. Nem akartam nagy hisztit csapni, hiszen nem az ő hibája volt, csak véletlen, és tényleg látszott rajta, hogy sajnálja, és jóvá akarja tenni. Itt az ideje, hogy egy kicsit megkomolyodjak, tehát nem szabad bőgnöm. Na jó, talán egy icpici belefér. Igaz? Hiszen nem változhatok egyről a kettőre. És ha egyszer ott nyomja a gombóc a torkom, és homályos a látásom a felgyülemlett könnyektől, akkor nem tudok mit tenni, nem tarthatom vissza. Egy rövid sírást követően - tényleg felnőttként viselkedtem, és nem kiabáltam vele annyira, és még csak ki sem akadtam annyira - szipogva fogadtam el az ajánlatát. Nem hiszem, hogy szükség lenne egy új ruhára, hiszen ebben a világban nem mennek tönkre csak úgy a dolgok. És már pixeleződött is el a kakaó folt.
- Szóval akkor meghívsz egy sütikére? - kérdeztem félszegen. - Eto.. És egyébként a folton kívül mit gondolsz a ruhácskámról? Ugye milyen szép. - mosolyogtam, visszatérve a témára, miszerint mindenkivel megosztom új szerzeményem szépségét.
Leültem az egyik asztalhoz, és odahívtam az egyik pincérnőt, aki örömmel nézte, hogy végre felhagytam a másodállással. Sokáig gondolkoztam az étlapot lapozva, hogy mit is rendeljek. Végül egy hatalmas adag túródesszertet kértem epres teával. Ha a fiú fizeti, akkor nem leszek fukar magammal, annyit eszek, amennyi belém fér, és azt, amit éppen kívánok. Sajnos nem igazán szoktam küldetésekre menni, ezért igencsak hiányt szenvedek pénzből, így ilyesmire ritkán adódik lehetőségem. Az itt létem ettől csak még szörnyűbbé vált, hiszen otthon annyit ehettem édességből, amennyit csak akartam.
- Köszönöm a meghívást, még ha ez a te hibádból van, akkor is. - mosolyogtam aztán a fiúra.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Jún. 13 2013, 16:23

Gesztikulációja túl jóra sikeredett, csapkodásában épp csak elkerült, és sikerült lekönyvelnem azt is hogy hülye vagyok. Kissé elszontyolodtam. Sírásra is fakadt, mit tehetnék, tényleg hibáztam.
- Nagyon sajnálom kis hölgy – mondtam szomorú kiskutya szemekkel – kárpótolhatlak valamivel?
Nem is kellett sokat várnom, szipogott még egy darabig, és még csak sípcsonton sem rúgott. Unokahúgom biztosan ezt tette volna, vagy unkaöcsém, akik a korában lehetnek, bár őket a szülei nem nevelték meg. Míg ő, nemesnek tűnik vonásaiból és a ruha is erre utal, mintha egy jó módú családból származna, és mintha a múltból jött volna. Létezik még ilyen ruha egyáltalán? Tettem fel magamnak a bugyuta kérdést. Mivel látom így igen. Egyszer ez a gondolkodás pixelekre fog változni.. Végeláthatatlan belső vitatkozásom-indításom már halkabb kedvesebb hangja szakította félbe és ezzel mentett meg az újabb önostorozástól.
- Persze, komolyan gondoltam. – Mondtam mosolyogva és határozottan. Ki is húztam már magam visszatért önbecsülésem. – Nagyon szép a ruhád, és hamarosan az a csúnya folt is eltűnik. Hány éves vagy? Mert inkább kis hercegnőnek tűnsz ebben a ruhában, mint a SAO egy bennragadt harcosára.
Majd csatlakoztam hozzá és én is elfoglaltam helyem, vele szemben. Kaptam én is egy étlapot. Kisandítottam mögüle és néztem, hogy vajon ő mit rendel, de még úgy látszik nézegeti milyen finomságok vannak. Beleolvasok sok-sok ismerős és ismeretlen név. Nem igazán voltam még ilyen helyen süti evés céllal, szóval teljesen gyámoltalan és szűz vagyok, hogy melyik süti milyen. Zavarom kezdett kiülni arcomra és fokozatosan vörösödtem. Még most sem rendelt, mitévő legyek. Majd csak hangosan mondta és lecsaptam az alkalomra. Kettőt kérnénk mindenből. Túrós süti nem hangzik rosszul. És a teát szeretem is. Biztos nem lesz baj. Nyugodtam meg.
- Szívesen – vajon ő is láthatta azt a fura alakot, aki felbuktatott? Vele szemben volt szóval láthatta, de nem érdekes, én hibám legfőképpen. Elengedtem a megjegyzését. – eddig nem volta alkalmam rá a nevem Hayashi Yuichi – mutatkoztam be és bólintottam felé, kézfogás vagy kézcsók lett volna az illő, ha tényleg grófi származású vagy előkelő, de ez most kivitelezhetetlen lenne, meg amilyen szerencsém lenne ma, még a túrós sütijét az arcába söpörném véletlen vagy újfent a ruhájára kenném. Nem kockáztatok, meg úgyis még várni kell kicsit a desszertre. Szerencsére előre kaptam a számlát. 34 arany áll a cetlin. A pincérnőt közelebb hívom, és jelzem neki, hogy hajoljon közelebb. Fülébe súgom, hogy nincs ennyi pénzem. Meglepődött arcot vág, majd legyintek és mondom, hogy van persze nincs gond.
- És mi járatban voltál erre felé, pincérnő vagy tényleg, ezen a helyen? Vagy szörnyöldöső játékos, esetleg úrhölgy, aki rábízza másokra a kijutást? – Inkább a legutóbbi tűnt valósnak a többi, valahogy nem tűnt valósnak.

by **Dr. Hannibal Dan** Csüt. Jún. 13 2013, 16:46

- Öhmm.. Örvendek! A nevem Lizzy. - motyogtam a bemutatkozására. Aztn észbe kaptam. Ő olyan hivatalosan végig mondta a nevét, és illetlenség lenne, ha én is csak az egyszerű becenevemet mondanám. - Szóval a nevem Elizabeth Ethel Cordelia Midford. - kezdtem aztán újra, immár tárgyilagosan.
- Nemrégen múltam egyébként 13 éves, és köszönöm a bókot. - mosolyogtam vissza rá.
Neki is álltam nagy falatokkal enni a sütikémet, mellé fincsi teát szürcsölgetni. Felőlem rendesen abba is maradhatott volna a további társalgás itt, de ő kitartóbb volt.
- Ümümümm - ráztam meg a fejem, majd gyorsan lenyeltem a falatot. - Tényleg nem dolgozom itt. Csak ma álltam be, hogy rám figyeljenek a vevők, meg a szépséges új ruhámra. - mosolyogtam bizalmasan. Épp most árultam el neki pincérnőségem tárgyát, amit bizony elég nagy titok övezett, épp ezért kicsit közelebb is hajoltam, hogy csak ő halhassa. - A szörnyektől félek egyébként, egyszóval ahhoz sem tartozom. Egyszerűen olyan rémségesek azok a ronda vaddisznók.. - szomorodtam el. - Pedig nekem nagy célom, hogy egyszer lovagolhassak egyen! Már azt a jártasságot is keresem, amiről Ren-sama mesélt nekem. Azt mondta, ez kell ahhoz, hogy meglovagolhassak egyet. Csak a fene sem tudja, hol lehet jártasságot találni. - szontyolodtam még jobban el. - Egyébként Ciel - onii mindent megtesz azért, hogy kijuttasson engem, úgyhogy igen, és az vagyok, aki arra vár, hogy megmentsék. Sajnos Nii-chan annyira belefeledkezett ebbe, hogy már nagyon régen nem tért haza. Azt hiszem, valami nagyon nehéz küldetésen vehet éppen részt, és azért. Régen sokkal rendszeresebben hazajárt. Attól is félek, hogy valami történt vele. De haza fog jönni, mert megígérte, hogy visszajön értem, és kijuttat, csak most ez egy kicsit sokáig tart neki. Nekem meg addig szépen nyugisan itthon kell ülnöm, és várni rá, no meg bízni benne, hogy nincs baja. - haloványan, biztatóan elmosolyodtam. - Ő nem csak az én, hanem mindenki kijutásáért dolgozik. A gonoszokkal harcol, meg minden.. Nagyon ügyes ám!

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Jún. 13 2013, 19:08

- Ha nem bánod maradnék a Lizzy mellett – mondtam mosolyogva, kis nevetés foszlány meghúzódott szavaim hangzásában, de nem akartam megsérteni négytagú nevének lehagyásával. És már igazán nem is emlékszem rá, pedig most mondta ki alig egy pillanattal ezelőtt.
- Jó magam huszonhatodik életévem töltöm pár hónapon belül, így még nem csoda is, hogy nem lett nagyobb szerencsétlenség ügyetlenkedésemből. Már szinte el is felejtettem a csuklyás alakot – Szólíts engem Yuichinek, Yuinak, vagy Yu-kunnak. Így könnyebb a megszólítás.
Valamiért közelebb hajolt, és sokkal halkabbra fogta, így közelről láthattam még a szájában eltűnni pár hab pamacsot a süteményéből, és nem értettem, a ruháját emlegette, és utána lett halkabb. Vajon miért? De örömmel hallgattam minden szavát. Úgy látszik mégiscsak többre tart egy álnok fráternél aki, csak egy tuskó lehet. Elgondolkodtató tényleg lehet vaddisznón lovagolni? Erre a frázisra még nem is gondoltam. Milyen merész és ezt szeretné elérni. Viszont a vaddisznó szót kissé elszontyolodva mondta ki nem szeret harcolni. Én magam sem igazán, ahhoz valami rendkívülinek kell történnie. Jártasságot találni ezt tudom. Amilyen halkan csak tudtam suttogtam felé, és letettem a villát, amit kaptam a süteményhez. Ami mondanom sem kell nagyon ízlett!
- Jártasságokról tudok egyes mást. A főmenüdön keresztül tudod megvásárolni, és van egy felfedezett jártasság lista, amit a hírportálon keresztül érsz el, szerintem ott kell lennie, ha nem lenne, ne csüggedj, ott lesz egy nap még mielőtt elhagyjuk ezt a helyet. És legyőzzük Kayaba Akihiko játékát. – válaszoltam mosolyogva és hadarva.
Majd folyatta Ciel bátyja történetével. Vajon régóta oda lehet? Nem tudom megkérdezzem-e, de ő szentül hisz benne, hogy visszatér, én miért ne tenném? Nem tudom az a kissrác, de ő kétségbe volt esve és nem látott más kiutat, biztos nem ő volt Ciel. Biztosan.
- A bátyókád nagyon bátor lehet, és minden bizonyára rajta van ebben a szent pillanatban is, hogy fejlődjön és kiszabadítson mindenkit. – jó magam meg épp forró csokizni indultam, hogy utána, elpocsékoljam a napot felfedezésre. Milyen példát mutatnék neki egyetlen ál, hitetlen szavammal? Semmilyet, erre nincs mit mondani. – Ne félj ettől,- folyattam apró megszakítással – biztosan hamar hazatér. Lehet már, ha megesszük a süteményt és a teát, már téged keres ez idő alatt. És vár rád. Értem, szóval erre kért, hogy várd meg. Nagyon rendes testvéred van. Bezzeg az enyém.. Elfordítottam a süteményre a tekintetem és falatoztam belőle párat. – Ha végeztünk a sütivel, mit szólnál hozzá, hazakísérnélek, hátha a bátyád időközben visszatért, szeretnék vele találkozni, ő olyan, mint egy hős! - gyermekded kifejezésem, és szemem csillogása, nem hazudtolhatta meg elhatározásom.

by **Dr. Hannibal Dan** Kedd Jún. 18 2013, 15:49

- Hűű.. Jó idős vagy. - ámultam el. Nem is tűnt olyan nagyon-nagyon öregnek, mint ahogy mondta. - Dupla annyi vagy, mint én! - csillant fel a szemem.
- Hogy mi? Hogy te mennyi mindent tudsz! - kiáltottam felélénkülve, és gyorsan el is kezdtem babrálni a menümmel. - Öhmm.. Kis segítségre lenne szükségem. - pillogtam rá, majd vissza az invertoryba, ahol valamit jól összegubancoltam, és egy valami furi részén voltam. Mondjuk azt tudni illik, hogy nekem csak az öltözködéshez van szükségem arra az izére, azon kívül semmit nem tudok vele csinálni.
- Igen, szerintem is így van. Nii-san nagyon, de nagyon erős, meg okos, és bátor. Egyébként nem teljesen a bátyám, hanem az unokabátyám, csak olyan nekem, mintha a testvérem lenne. - mosolyogtam. - Igazból ő akarta azt, hogy ketten együtt játsszunk itt, és ő miatta kértem anyuékat is arra, hogy megvegyék ezt a játékot nekem.. Mondjuk rossz ötlet volt, de akkoriban még nagyon jónak tűnt az, hogy együtt lehessünk egy játékban. Tudod, mi mindig együtt játszottunk. Smile

- mosolyogtam tovább, miközben egyre jobban belehevültem a mesélésbe.
- Szerinted lehet, hogy otthon van? - csillantak fel a szemeim. Tényleg lehetséges? Igazból semmi sem zárhatja ki.. - Nem, nem kell megenni, egyszerűen csak álljunk fel, és menjünk most, most azonnal! - könyörögtem. Ha tényleg otthon van, akkor minden bizonnyal éppen keres engem, és nem engedhetem meg azt, hogy elkerüljük egymást. Most azonnal látnom kell! - Igen, igen.. Szerintem is, ő egy hős! Látom, jó érzéked van arra, hogy meglásd az ilyesmiket.. Nagyon aranyos, meg rendes, meg kedved, meg minden! Neked is meg kell ismerned! - pörögtem fel teljesen. Nii-sama otthon van! Tényleg otthon van! Természetesen hamarosan elfelejtettem azt is, hogy azt mondta, lehet, hogy otthon van, nem pedig azt, hogy biztosan otthon van.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Jún. 21 2013, 10:56

Csak jót mosolyogtam, ahogyan a korkülönbségünk elemezgeti. Igazán fiatal gondoltam, szinte hugim is lehetne, vagy unokahúgom. És igazán belegondolva hasonlít is a szőkeségre. Segítséget kért, odanéztem és igen, elég nagy rendetlenséget okozott a felszerelésében. – Ha jól látom, most épp egy övvel próbálnád fejleszteni egy fehér kalapod. Még lehet jó dolog sülne ki belőle.. – kuncogtam egy kissé. – Vagy nem is, az a tárgyfejlesztés szekció, hogy hoztad elő? - néztem rá csodálkozva. Türelmesen végig hallgattam mondandóját. Más MMOkban ezt már próbáltam én is, de nem rokoni kapcsolatban lévő személlyel, hanem baráttal, vagy barátnővel, egy darabig, jó aztán mégis szétbomlik, mert megunja az ismétlődő küldetéseket. Miért ilyen z a világ, szomorodtam el egy kicsit. A kislánynak a tulajdonképpeni nagybátyja, lehet már nem is él, legalábbis a szavaiból ez csengett, de azért amíg lehet ezt elvetném, hisz előtte sok-sok küldetést megcsinált és biztosan életben tartja az akarat, hogy a húgát kijuttassa. Ha pedig mégis odaveszett egy küldetésen csapdában, esetleg szörny által, akkor azt valószínűleg sosem fogja megtudni. De van rá egy mód!
- Lizzy, volna egy ötletem. A bátyódat felvetted a játék által nyújtott barátlistádra? Ugye ez testvérek és cimborák, vagy barátnők között szokás. És talán ő vagy te felvettétek egymást. Ott megnézhetnénk, hogy merre jár – fejeztem be mosolyogva és kíváncsian, hogy lehetőséget adjak neki újra a menüjével bonyolult műveleteket végeznie, hogy megtalálja a barátlistát. Vajon járt ő iskolába, vagy magán tanárokkal taníttatták.. gondolkoztam el. Beszélni azt tud, de mintha az értelmezésével baj lenne, valamint konklúziókat nehezen von le. Inkább akarat, vagy inger ember. Nagyon egyszerűen kell a későbbiekben fogalmaznom, hogy egy nyelvet beszéljünk. De nem baj ezt sokat gyakoroltam, unokahúgaimon, mosolyogtam el a gondolatra.
- Ha térképed is mutatja, vagy ha nem akkor is van elég nagy esély arra, hogy bátyód már otthon van és vár rád, hogy mégis merre kóborolsz. Várj! – és lopva egy-két falatot még ettem a sütimből ami ezzel a mozdulattal el is tűnt, ő jókora darabot otthagyott, vonzott a kinézete, hogy megegyem, de ellentmondást nem tűrő hangon és totálisan ráállva a témára már toporzékolt az ajtóban. –höh.. – sóhajtottam egyet, majd indultam az ajtó felé. Talán még egyet-kettőt ugrándozott is és kiágódott az utcára. – Várj meg Lizzy – nyújtottam el nevének kiejtését hosszan, mikor kiléptem az ajtón. Hamar utol is értem, és zsebre dugott kézzel nagy lépésekkel sétáltam mellette. – Na és milyen a bátyód? – kérdeztem beszélgetést kezdeményezve, hogy hosszú idő alatt azért lekössem, és ne rángasson még gyorsabb tempóra. – Hogy néz ki?

by **Dr. Hannibal Dan** Kedd Jún. 25 2013, 14:22

- Eto.. Nem tudom! Nem, nem, nem tudom! De az övemet hagyjuk békén, mert nem illik a kalapocskához! - fújtam fel az arcomat. - Csináld meeeeeg! - nyafogtam. Buta, buta szerkezet! Hogyan tudják mások ezt használni?
- Ne-nem tudom, hogy megtettük-e, nagyon régen volt az már.. Lehet, hogy felvettem, de szerintem nem.. Azt hiszem, eddig csak Ren-sama, meg Hinari szellem boszorkány-san a barátaim.. De komolyan meg tudom így nézni, hogy merre járnak? - csillant fel a szemem. Azért jó ilyesmiket tudni..
- Igazából ő nem a barátom, hanem a rokonom, és amúgy is feleslegesnek tartotta az ilyesmiket. - folytattam, visszaemlékezve, miket is mondogatott nekem akkoriban Ciel-san. Nem nagyon szerette az ilyesmit, azt mondta, hogy akit szeret, és aki a barátja, arról tudja ezt ilyen jelölgetések nélkül is.
- Igen, igen.. Ciel lehet, hogy otthon vár rám! - mosolyogtam vissza rá, és elkezdtem húzni magam után haza felé, hogy minél előbb láthassam Ciel-sant. Ugrálgatva indultam el, mellettem a fiúval.
- Hát tudod.. Ugye már mondtam, hogy Ciel nagyon erős, meg hősies, meg bátor.. - kezdtem bele. - Ja hogy úgy! - csaptam fejbe magam, mikor megértettem, hogy most nem erre kíváncsi. - Tudod Ciel egy lovag, és úgy körülbelül ilyen magas.. - mutattam úgy fél- egy fejjel magasabbra, mint én voltam. - És olyan barna haja van, meg kék szeme.. - Most komolyan, mit mondhatnék még róla? Jahh persze! A legfontosabb, amiről fel lehet ismerni! - És a szemén van egy szemkötő is! Mármint csak az egyiken.. - azt hiszem ennyi.. De minek kérdezi? Hisz nemsokára úgyis megláthatja!
Elértünk a fogadómig, nagy erőlködve kinyitottam az ajtót, és engedtem, hogy előbb ő lépjen be, majd nagy buzgón berontottam utána.
- Ciel! Megjöttem! - kiáltottam, és készültem, hogy a nyakába ugrok, de ő nem volt sehol..

by **Hayashi Yuichi** Szer. Júl. 03 2013, 11:30

Követelőző hangja és szemei, megtették hatását, mivel nem tudtam saját kezemmel szerkeszteni a menüjét, így hirtelenjében megfogtam kezét és ujjait irányítva kiszabadítottam elveszettségéből, a menün belül. – Látod már kész is! –mondtam nyugodtan. Elég tolakodó mozdulat olt tőlem, de elejét akartam venni mindenféle feleslegesen kialakuló hisztijének. Remélem tényleg nem voltam bunkó és erőszakos vele. Valószínűleg meg nyugodt, hogy már ez a hiba elhárítva, vagy csak felfújt arcával továbbra is robbanását akarja előre jelezni? Hamar tovább is lépett, ehhez igazán nem tudok mit szólni, hogy a barátait felvette-e tényleg ő tudja.
- Lizzy, – nyújtottam el kicsit a nevét gyerekesen – ha felvetted őket, akkor igen láthatod merre járnak éppen SAOban. Mégpedig itt és három mozdulattal kikerestem a menüpontot. Mutattam meg a kis hölgynek, érdeklődő szemébe nézve, ahogyan elfordultam, hogy jobban lássa. Nyakatekert pózt vettem fel, hogy jól lássa. Folytattuk sétánk és Cielről beszélt, kezdtem úgy érezni, lehet felesleges reménnyel tápláltam szegény párát. Szerencsére sokat beszélt, bár leírása alapján akárki lehetett. És az is aggasztó hogy hónapok óta elment, ígéretével és még most sem tért vissza. Kezdem azt hinni, hogy egy fantomra vár szegény kislány. De a negatív gondolatoknak nincs helye, amíg lehet reménykedni visszatérésében addig nem szabad feladni!
- Tudod, kicsi lány a lovagok rendkívül kitartóak, és mindig, minden áron betartják szavukat. Szóval biztosan vissza kell térnie Cielnek, mégpedig ma! – szavaltam határozottan mosolyogva. Hittem benne, hinnem kellett benne. Jó magam is ahogy tudom megtartom szavam, fogam otthagyni egy küldetésen, az viszont már igenis lehetséges, tudom jól milyenek egyes MMO küldik, és ha nincs elég bátorságunk, vagy nem tudom, hogy pontosan mikor is kell visszavonulni, akkor a karakterem meghal. Itt SAOban úgy hiszem ez végzetes. Cielnek tudnia kellett ezt, hogy mit ígér. Hamarosan be is tértünk egy fogadó elé, ami nem kissé meglepett. Ránéztem a nemes kis hölgyeményre, és csodálkoztam, legalább palotára gondoltam. Ah, igaz, odakint biztos ilyen életet él, itt meg elég a látszat, és mellé szegényesen kell lennie. Ráadásként értelmet is nyert miért dolgozott. Kitartó, aranyos. Mikor hevesen berontott ajtaján az üres szobája várta, és engem a szoba látványa. Ciel sehol.
Ránéztem és így szólottam – Sajnos ez nem sikerült – szontyolodtam el – figyelj, megpróbálhatnánk bevárni, ha nem sikerülne kitalálunk valamit hogyan derítsük fel hol lehet, jó? – kérdeztem tétován, és mintha forrna levegő, vajon, hogyan reagálja le a látottakat.. Hamarosan megtudom.

by **Dr. Hannibal Dan** Szer. Júl. 10 2013, 15:31

-Nyuuuu.. - sipítoztam, miközben benéztem minden egyes szobába, és megnéztem minden egyes sarkot. Lehajoltam, és az ágy alá, meg az asztal alá, meg a székek alá is, de sehol senki. Aztán benéztem a szekrénybe, az összesbe, kihúztam a fiókokat, benéztem a takaró alá, de nem volt egy Ciel sem az egész házban. Pedig megígérte nekem, hogy ott lesz Ciel! Azt mondta, itthon lesz! Mégis hogyan hihettem el neki, hogy ő majd pont tudni is fogja, hogy itthon van? Hát honnan tudná? Micsoda egy baka!!! ><
Meredten bámultam az ajtót, miközben lassacskán felfogtam, hogy ő nem értheti mindazt, amit én igen. Nem tudhatja, ki is az a Ciel, vagy mióta tűnt el, vagy mi van.. - Miért hazudtál? Miért hitegettél? Te sem tudhattad biztosra, hogy itthon van, és mégis elhitetted velem! - kiabáltam, majd őrült tempóban megindultam, felkaptam késeimet, és a fiú hátát céloztam meg velük. Végül az utolsó pillanatban megálltam, és összerogytam a földre.
- Mindegy.. Ettől nekem nem lenne jobb, s itt úgysem működne, védett terület.. - morogtam az orrom alatt. - Bocsáss meg.. - néztem fel rá bűnbánóan. - Nem a te hibád, ő nem tartja meg az ígéretét.. Vagyis lehet, hogy megtartja, de közben nagyon régóta egyedül hagyott. - néztem a semmibe. - Megkínálhatlak valamivel? - kérdetem hirtelen váltva, miközben felálltam. Hisz mégiscsak az illem ezt diktálja, nem? Hát de! Meg kell kínálni a vendéget. Előkotorásztam egy adag kekszet, meg szerváltam egy kis kihűlt teát, ami a reggelimből maradt. Közben összébb pakolgattam kicsit a szobában is, mert eléggé összevissza volt az összes cuccom. Nem szeretem a menü bizébe pakolgatni a ruháim, ugyanis ott sosem találom meg őket. Viszont így meg folyamatosan rendetlenség van nálam. Nehéz az élet itt, Aincrad világában.

by **Hayashi Yuichi** Csüt. Júl. 11 2013, 18:19

Ami a szobaajtajában fogadott, katasztrófa. Ennyire szétszórt lány lenne.. gondolkodtam el, sürgésében forgásában pontosan tudtam, hogy mit keres. De egy akkora helyen, talán méter szer fél méter nagyság helyen miért keresi? Mikor végzett, jogosan nekem esett. Nem hazudtam neki és hitegetni se akartam, csak egyszerűen nem tudom elfogadni a tényt, hogy bizony az ő ügyes és hős bátyója meghalhatott odakint, egy küldetésen. Tettem pár lépést előre, igaz nem hívott be, de hátha tudok neki segíteni a keresésben. Ekkor azonban kiabálva, nekem rontott és hátam mögött összeomlott. Kettő kés volt a kezeiben, amin nem kissé lepődtem meg. Itt a városban, ha akart volna sem árthatott volna nekem ezért. Két térdre ereszkedtem előtte és úgy néztem rá, némi haj arcomba zúdult, de nem zavart.. még.
- Figyelj, mi mást tehetnék, az ha elfogadod és beletörődsz abba, hogy Ciel meghalt, annak értelme nincs. Most úgy tűnhet, a remény és a bizakodásnak sincs értelme. Ez csak rajtad áll, továbblépsz, vagy sem. - mondtam a lehető legkomolyabban, miközben tekintetét kerestem. Egyértelműen rossz neki, hogyan tudnám jobb kedvre bírni. Következő mondatait figyelmesen végig hallgattam, és némi ötlet szökkent kobakomba. Szomorú volt, viszont talán jobb lesz ha valahogyan levezeti ezen irányú benne felgyülemlett dühöt.
Megkínált keksszel és teával. Finom volt mindkettő, vajon ő készítette? A kekszet biztosan nem attól, hogy kislány szerintem képtelen ilyesmire.
- Köszönöm a finomságot, és volna egy ötletem. Mivel már sok van a számlámon, ugye, a ruhád – mutattam a már rég eltűnt forró csoki paca helyére – küzdjünk meg. Fiatal vagy tudom, de az előbbi mozdulatod után, úgy hiszem képes vagy magad megvédeni. És egyben fel is ajánlok valamit. Ha veszítenék, valamilyen véletlen folytán – mondtam álbüszkeséggel – akkor megkeresem Ciel-sant és hazarángatom hozzád a világ végéről is. Ha győzök, volna ötletem rá, de kíváncsi vagyok mi jár a fejedben, és mi lenne ha veszítenél. Benne vagy Lizzy? – mosolyogtam a kislányra. Talán már nem lesz olyan durcás és még ad esélyt Cielnek. Én is valószínűnek tartom, hogy bizony ő már nincs, ezt láttam a szeméből, erre is készen áll. De én akkor sem fogom hagyni, hogy mosoly nélkül maradjon szegény pára.
Azzal felkeltem a pamlagról, ahova nem is tudom mikor ültem le, és letettem a kezembe kászálódott ruháját Lizzynek. Ez meg mi hogyan került ide. És mi ez az íz.. legszívesebben kiköpném. A keksz lenne? Hisz én mindig is szerettem a kekszet, itt miért másabb? Olyan-olyan undi ananász íze van.
- Ez ananászos keksz volt? – kérdeztem fintorogva. Nem akartam ilyen arcot vágni, de a savanyú és borzalmas ízre nem tudtam másképp reagálni. Pedig nem is szabadna savanyúnak lenni..

by **Dr. Hannibal Dan** Csüt. Júl. 11 2013, 22:58

- Me-meghalt? - kérdeztem vissza ledöbbenten. A szavai visszhangot vertek a fejemben. - Nem halt meg! - kiabáltam, mintegy erősítve a saját igazamat. Mintha csak saját magamat akarnám meggyőzni. - Nem, nem, nem, nem! - kiabáltam, miközben nagyot taszítottam a fiún. - Ne mondj ilyeneket! Nincs igazad! Még nem is vártál rá! Semennyit nem! Még visszajöhet! Az, hogy most nincs itt, az még nem jelenti azt, hogy nem jön hamarosan vissza! - üvöltöttem. Nincs igaza! Mondjuk nem is értheti ő ezt meg, hiszen csak egy kívülálló. - Nem kell elhinned, ha nem akarod. - nyugodtam hamarosan meg. Megigazgattam zavarosan a ruhácskámat, és elfordítottam a fejem. Gondoljon, amit akar, nem érdekel. Csak az a biztos, amit én hiszek, és ő nem tud az egésztől semmit, szóval nem értheti. A lovag vissza fog jönni, az szent!
- Mi lesz, ha győzöl? - kérdeztem vissza, mert azt a részt nem nagyon értettem. - De tudod én nem nagyon szeretek harcolni. - bizonytalanodtam el. Viszont a gondolat, hogy megkeresi nekem Cielt, valahogy feldobott. Akartam, hogy megkeresse Én nem tehettem, mivel gyenge vagyok ahhoz, hogy kimerészkedjek az erdőből. De ő megtehette! - Akkor harcolni kell, vagy mifene? - érdeklődtem. - A késeimmel? Úgy rendesen? - lehet, hogy ez másnak egyértelmű, de nekem nem annyira. Én nem szerettem harcolni, viszont most volt miért. Cielért nyernem kellett. Ez máris más megvilágításba helyezte a hozzá állásomat. Most először ténylegesen nyerni akartam!
Furán méregettem.
- Nem kérlek, ez gyári ízesítetlen keksz volt. Sima! - magyaráztam értetlenül. Mégis miért lett volna ananászos? O.o Semmi ananász íze nincs. Bambán bámultam a kekszet. Ez egy sima konyhakeksz.

by **Hayashi Yuichi** Pént. Júl. 12 2013, 06:41

- Te mondtad előbb! Én továbbra is hiszem azt, hogy él! - feleltem erélyesebben kiabálására.
Talán meg sem hallotta, csak folytatta a kiabálást, ejnye-bejnye, jobb lesz, ha megvárom míg kidühöngi magát. Miután befejezte és lenyugodott egy kérdés villódzott, kusza agytekervényeim közé írva. - Mióta vársz rá? Vagyis kérdem, mikor ment el Ciel? - ránéztem, el is fordította tőlem az arcát, szegény, megsajnáltam. Vajon amikor Ciel vigyázott rá akkor is ekkora kupit hagyott szobájában, vagy az őrlődés tette ilyenné? Ha utóbbi, akkor bizony már megbomolhatott elméje, nem menne csoda számba. Nem ő volna az első őrült akibe utam során belefutok, odakint egész sok őrült rohangál. Tényleg vajon a kezdetekkor vele volt Ciel, mert akkor legalább azt nem úgy élte meg, hogy összeomoljon, hanem csak bezárták. Feledékeny vagyok, hisz erről már beszélt, bizony igen ottvolt. Tehát a vereségem elfogadta. Ha győzök, pedig..
- Ha győzök, pedig átveszem Ciel-san szerepét, míg vissza nem tér. - jelentettem ki, határozottan. Újra visszakerült mosolyom az arcomra, az előbbi kiabálás ugyanis leűzte onnét. Igen, ez így jó lesz, ha vesztek, ha győzök, nemes és jó cselekedetet vállalhatok magamra. Büszkék lennének rám lovagtársaim. Ringattam magam némi csodába, de ők biztosan nincsenek ebben játékban, hisz nekik az a hivatásuk is. Csak ott kicsit másabb fegyverekkel kell vívniuk.
Szavai visszatérítetek a valóságba. - Nem szeretsz harcolni? - csúszott ki számon ostobábbnál ostobább kérdésem. Nem tudtam mire vélni, néha testem önálló életre kél és ellentétesen cselekszik, mint amit szeretnék. Ez-ez felháborító! Átvettem hangulatát, ez egyértelmű. - Szóval, a késeiddel igen, ahogyan az előbb a hátam mögé kerültél. Borsódzott hátam a kijelentéstől, újfent eszembe jutott a csuklyás szőke alak. - Vagy a késeket lehet még másra is használni, ha tudsz főzni, megvívhatjuk harcunk valami kényelmesebb formában is! - támadt hirtelen ötletem - Főző párbaj! - loholtam bele magam mélyebben a témába. Körbe néztem szobájában, a temérdek ruha láttán, következő ötletem egy képzeletbeli kukába dobtam, divat verseny vagy szépségverseny persze, egyből elbuknék..
- Ano.. nem tudom, milyen szokásaid vannak? Jó, rossz nem számít. Nincs sok különbség köztük. Nekem a kardom mindenem, de mivel odakint Tsurugában van egy tizenéves kislány a közelemben, aki sokat jár hozzám játszani, az unokahúgom. Így előnyben vagyok, tudok pár foglalatosságot, amivel le lehet kötni a figyelmét. Persze téged nem nézlek tíz évesnek, de igen ha tea főzési versenyt akarsz, akkor az is oké - jó teákat tudok készíteni tettem hozzá magamban.
A keksz ízén továbbra is csodálkoztam, egy újabb falat elmorzsolása után már éreztem a régi finom ízét, hála ég nyugodtam meg, valami bug lehetett csak. Ezt azonban nem tettem már szóvá.
- No akkor, hogy állunk? - kérdeztem mosolyogva.

by **Dr. Hannibal Dan** Szomb. Júl. 27 2013, 14:07

- Nem mondtam ilyeneket, hazudsz! És te mondtad ezt! Ésésés.. Nem is hiszed, mert ha hinnéd, nem mondanál ilyesmit! - összevissza kavarogtak a fejemben a gondolatok. Most akkor mit mondott ő, és mit mondtam én, és mi van?!
- Nem is tudom.. Elég régen. Azt mondta, hogy egy nagyon nehéz, de nagyon fontos küldetésre kell mennie, valami borsot ölni, vagy őrölni, vagy nem tudom, aztán ennyi. - mondtam, miközben magam előtt a földet tanulmányoztam. Nem szerettem erről beszélni, valahogy nehéz volt. Az utolsó emlékeim róla..
- Á-átvenni Ciel szerepét? - kerekedett el a szemem. - Azt nem lehet, azt nem tudod! - tiltakoztam. - Te nem vagy ő, és nem is lehetsz ő! Nem, nem, nem! - ráztam meg a fejem. - Lehetetlen.. Ő belőle csak egy van. - motyogtam magam elé meredve.
- De izéé.. igen, én nem szeretek harcolni. - forgattam a szemem, amolyan "ez nem egyértelmű?" arckifejezéssel párosítva. - Izééé.. Nekem tetszik az ötleted, de egyikhez sem értek. - vakargattam meg a fejem. - Viszont... gondolkodtam el. - Legyen homokvárépítő verseny! - ugrottam fel, amint eszembe ötlött eme csodás ötlet. - Van egy szint valahol, ahol van egy kis tengerpart, és ott van homok, és ha oda megyünk, ott.. - kezdtem bele a magyarázásba, miközben teljesen belelovaltam magam az ötletbe. Imádom a szigeteket, imádom a homokvárakat, és akkor meg is mutathatom, micsoda szuper-űber-tehetséges vagyok, és mennyire ki tudom fejezni a tökéletes ízlésemet. És annyira, de annyira szeretem a várakat. Olyan szépek, amiben királylányok laknak, akik hasonlóak, mint én.*-*
- Szóval benne vagy? - érdeklődtem csillogó szemmel. Amúgy ő vetette fel az ötletet, szóval.. Nem lehet ellene kifogása.

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Júl. 29 2013, 13:05

Jobban ért a szavak kiforgatásához a kislány, mint gondoltam, de hogy csak szándékosan hall meg szavakat, miközben a többit kizárja, vagy alapból ilyen, azt nem tudhatom. Egy bizonyos, percek alatt sikerült Cielből a szemében utcai bohócot csinálnom, azzal, hogy helyébe akartam lépni, pedig ez nem is így van, ha tényleg elnyeri ezt, akkor is csak egy ideig lennék védelmére, tovább nem. És persze, legkésőbb is csak addig, amíg Ciel visszatér hozzá. Az a borsot törni valami orra alá, viszont felettébb érdekes, boss ölésre mehetett, ahol, nagy valószínűséggel meghalt. Ő is rázta a fejét, most én is egy kicsit, de mindketten máson, úgy érzem. Mivel jobbnak láttam most a hallgatást inkább megvárom, mire gondol ő. Figyelmesen hallgattam, miközben arcjátékával és gesztusaival jelezte bizony nem kívánja azokat a tőröket, se a hátamba se sehová se szúrni. Nem szeret harcolni, megesett a lányon a szívem. Neki talán tényleg szüksége lenne egy védelmezőre, de nem én leszek az, ezt már mindketten tudjuk. Szavain, nem is, ötletén elcsodálkoztam és hatalmasra nyitottam szemeim. - Tessék? - hangomból meglepődés és kevesebb intelligencia sugárzott, mint eddig.
Egy kicsit elmerengtem, illetlenség volt szavába vágni, de meg kell hagyjam egész jó ötlet, nekem mindenképp hátrány, ugyanis ebben nem vagyok gyakorlott, azonban jó lesz lemenni egy gyerek szintjére, még lehet lesz is esélyem.
- Benne vagyok! - vágtam rá, és szememből izgalom sugárzott, amit leplezni se tudtam, innentől már nem érdekelt a kicsit trehány szoba, a hozzá nem értése a menühöz, bekapcsolt az a bizonyos versenyszellem, amit az évek nem tudtak kiölni belőlem. Igen, érzem, pezseg a vérem és ezt semmi sem ronthatja el. Rámosolyogtam a kislányra és folytattam.
- Gyerünk-gyerünk! Építsünk várat vagy akár több várat és győzzön a jobb! - azzal kiléptem szobaajtaján, megköszöntem a felkínált teát és a bugos kekszet, azt az érzést nem tudom hova tenni, ilyen rossz majd hirtelen finom kekszet még nem ettem. Olyan, mintha lett volna közötte pár romlott, de nem pixeleződött el, nem vette észre a számítógépes rendszer a hiba jelenlétét, és hagyta életbe lépni a hibás bitek programját is. Ahogy jött ő is pontosan tudtam mire gondolt, vagy hova kell menni, hisz az útmutatót minden nap bújom. Negyedik szint tengerpart, vigyázz jövünk, és legyen ám sok-sok homok.

by **Dr. Hannibal Dan** Hétf. Júl. 29 2013, 13:30

- Mit tessék? Azt mondtam, építsünk homokvárat. - mosolyogtam kihívóan. - Vagy talán beijedtél? Hiszen te mondtad, hogy akármi lehet.. - nekem az is jó, ha előre feladja, bár biztos vagyok benne, hogy az nem fog bekövetkezni. Valahogy nem úgy tűnt nekem, hogy az a fajta ember lenne..
- Benne vagyok! - mondta végül, és én nagyon megörültem neki. - Na ez a beszéd! - tapsikoltam. Nagyon izgatott voltam, és már meg is ragadtam a kezét, hogy elinduljunk gyorsan-gyorsan arra a helyre, amit nemrégen találtam, és ami annyira, de annyira szép, meg jó, és természetesen homokos.
- Várjunk csak.. - álltam meg egy pillanatra. - Nem tudom, hol van az a hely.. - pislogtam kétségbeesetten. - Azt meg pláne nem, hogy hogyan jutunk oda... Van ötleted? - kérdeztem tőle, miközben lassan könnyek gyűltek a szemembe. - Most mit tegyünk? Nem fogunk tudni így játszani..izé.. versenyezni. - nyafogtam.
Végül megoldódott a probléma, és Yuichi-san vezetésével eljutottunk a megadott helyre. Szép homokos tengerpart volt, pont mint amikor legelőször találtam rá. Csak azt nem tudom, hogy először hogyan jutottam el ide.. Mert az tuti, hogy eddig sosem utaztam a kék fénnyel, mint ahogy most tettük. Furcsa, igazán különös.. A lényeg a lényeg, hogy ott voltunk, és boldogan futottam végig a part mentén, majd letelepedtem az egyik pálmafa alatt a homokba.
- Én itt fogok építeni! - mosolyogtam. - És ahogy mondtad vala, győzzön a jobb! - ezzel el is kezdtem magam előtt összegyúrni a vizes homokot, és megformálni. Szép kis kastélyt terveztem csinálni belőle, nagy tornyokkal, és kagyló díszekkel, meg szép pici, kidolgozott ablakokkal, és ajtókkal, no meg alagúttal, és várárokkal. Mert úgy az igazi!

by **Hayashi Yuichi** Hétf. Júl. 29 2013, 20:01

- Nem, nem, nem gyulladtam be - azzal kinyújtottam a nyelvem, és veszítettem majdnem húsz életévet egy másodperc alatt - tartom a kihívást, és méltó ellenfeled leszek - mosolyogtam rá miközben elkezdtem ropogtatni ökleim, majd ujjaim. Ide gyere, gondoltam és már alig vártam a megmérettetést. Egy kislánnyal fogok tengerparton homokozni.. ez ám a versenyszellem, de hogyan csinálta?
Azonban nem tartott soká a lendülete, nem is ismerte a helyet, ahova mennénk.
- Van ötletem persze, - néztem könnyezni készülő szemeibe, ugyan milyen férfi lennék, ha hagynám, hogy sírjon ennyiért.. azzal kezem nyújtottam felé, és talán a versenyláz beszélt fogott el, de ha megfogta a baráti jobbot, ha nem elindultam a teleportáló hely felé, amint kijutottunk a házából. Az utcán nem voltak sokan, de akadtak bámulóink, mégis csak szokatlan lehet még a játékosoknak is, hogy egy idősebb alak egy nagyon fiatal kis lánnyal sétálgat. A kinti prűd világ ezt nem engedheti meg magának, ugyan is tisztán látszódik, hogy nem apa lánya jelenet zajlik szemeik előtt. Kívülről nézve, kicsit belegondoltam, tényleg nem tetszhetünk a közerkölcsnek, viszont ez pont kicsit sem izgat. Csak egy valami, egyetlen dolog érdekel most. Ki épít homokvárat, szebbet, jobba és magasztosabbat.
Hamar el is értünk a teleport helyet és ahogy bekebelezett minket a fény, egy kis hatás szünetet lejátszva szemem előtt megjelentünk egy hatalmas óceán partján. Egy kis városban. Szép nyugalmas helynek tűnt, de amiért idejöttünk az nem lehet más, mint hogy a jobbik győz!
Futott, én utána, bár néha le-le lassítottam, nem kell sietni, van idő bőven. Talált magának egy árnyékosabb, de mégis napsütötte helyet. Egy pálmafa tövében hozzá is látott, néhány ingerlő szó záporzása után. Győzzön a jobb mi? Gondoltam. Akkor kösd fel a gatyád Lizzy.
- Akkor mindent bele neked is Lizzy! Le ne maradj! - vigyorogtam rá mint egy ötödikes. Azzal kissé visszább fogtam magam és elmosolyodtam. Közelében maradva, a ragyogó napsütésben hozzáfogtam én is a kis bestia felépítésének. Nem tehettem mást, muszáj voltam. Elkezdtem építeni a kastély falait. Pár percembe bele tellett, bő egy tucat vagy negyedórámba pontosan, és a madárhangok, a gyenge nyugati szellő és a napsütés jegyében a következő alakzatot kezdte felvenni a kastélyom:
fal.

// Köszönöm azért a játékot azzal megcsodálom Lizzy már felépített kastélyát, meghajolok előtte és vereséget szenvedve távozok. //

by **Cardinal** Csüt. Aug. 15 2013, 21:48

Ossu!

Karileadás miatt akkor ez a párbaj itt véget ért. Harc nemigen volt benne, így mindössze 20 xp és 60 arany jár érte, Lizzy jutalmát átcsoportosítom Harunak. Lezárom a küzdőteret.

by Ajánlott tartalom

Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék

Re: Lizzy vs Yuichi játék, vagy nem játék