Re: Erdei Faház Romok

by **Blue-Eyes** Kedd Ápr. 26 2016, 18:21

Érdekes elmélettel áll elő. Való igaz, hogy erről nem tudunk sokat, ugyanakkor arról sem, mi folyik odakint, a külvilágban. Az is lehet, hogy már rég lemondtak az egészről, vagy egyszerűen csak Kayaba volt túl okos már pár évvel ezelőtt is. Ez azért még cseppet sem biztos. Túl sok benne az olyan tényező, amit nem ismerünk.
- Remélem igazad van - jegyzem meg.
Ez esetben viszont ő sem tizenhét éves. Fizikailag legalábbis. Egy kicsit talán ridegebb voltam a kelleténél. Ők csak kedvesek akartak lenni, vagyis... A sárkányban nem vagyok biztos, de Shuban igen. Kezdem kellemetlenül érezni magam azért, ahogyan lezártam a beszélgetést. Az üdítő elutasítása sem volt épp megfelelő lépés ebből a szemszögből. Ilyenkor nagy kár, hogy előbb mondok ki dolgokat, minthogy gondolkozni kezdjek rajta. Egy ideig hagyom még a csendet, amíg rendezem gondolataimat. Ha valaki most látna minket, minden bizonnyal úgy tűnhetnék neki, mint a gonosz, aki letargiába taszított egy gyereket. Ez nem is zavarna, tudnám, hogy nincs teljesen igaza. Most viszont igaza van. Vissza kellett volna fognom magam és valahogy máshogy befejezni.
- Ezért nem szabad nekem társaságban lennem - suttogom magam elé megadóan.
Ennyire gondban sem voltam még magammal. Még Miria mellett sem.
- Sajnálom! - kezdek bele nagy nehezen - Talán mégis elfogadnék egy kis gyümölcslevet. Ha még áll az ajánlat - erőltetek magamra valamiféle mosolyt, abból azonban csak az enyhébb formára fussa.
Ez tűnt a legegyszerűbb megoldásnak a problémára, bár valahol már előre rettegek attól a valamitől. Milyen lesz az íze? Édes? Savanyú? Milyen ízek érződnek majd ki benne jobban? Számomra, aki javarészt vízen él, mellékelve az ilyesmit... Előbb iszok meg egy korsó sört, vagy egy jó kávét, mint leveket. Ennek ellenére hajlandó vagyok feláldozni magam a jó ügy érdekében. Csak ne legyen ennyire elkenődve miattam.

by **Shukaku** Szer. Ápr. 27 2016, 06:54

-Hát... én is nagyon remélem... de még tovább kutatok, szóval bármi kiderülhet.
Na persze ő nem ugyanazért örült ennek, mint amiért te. Ő azért örült, mert ha igaza van, és kint valóban alig telik az idő, akkor csak rajtuk áll, hogy kijutnak-e innen valaha, nem pedig a kintieken, akik úgy szólnának bele a dolgokba, hogy nem is tudnak semmit. Ha pedig csak rajtuk áll, akkor akár még tehet is a kijutás ellen, ha arra kerül a sor. persze csak a legvégső esetben, ha nagyon szükséges... ami egyébként egyáltalán nem tűnik jelen pillanatban szükségesnek. A fizikailag rész pedig kicsit sem foglalkoztatta. Annyiban még épített a korra, hogy ő is másképpen viselkedett egy nagyon pici gyerekkel, mint egy idősebb felnőttel, de nem nézte le a gyereket a kora miatt, és nem tisztelte a felnőttet sem ez okból kifolyólag. Már ehhez a világhoz alkalmazkodott, és szintbe mérte a tapasztalatot, hiszen itt az számított, és nem a kor. És igen, valóban kedves akart lenni, ám a letargiába taszítás egy kicsit túlzás volt. Elszontyolodott ugyan, de reménykedett, várta, hogy megszólalj és megtörd a csendet, ami be is következett. A halk suttogásra csak egy félig szájhúzás, félig mosoly félével, és lassú fejcsóválással reagált.
-Régen én is így gondoltam. Tudod... az, hogy nem láttam senkit meghalni idebent, nem jelenti azt, hogy nem veszítettem el senkit. De... ha nem próbálkozol, akkor soha nem leszel ügyesebb a társaságoskodással, ráadásul nekem még Timivel is felelősségem van. Meg kell tanítanom neki, hogy hogyan viselkedjen sárkányként az emberek között.
A pet még utoljára körbetekintett, majd a társa mellé lépett, és letelepedett mellé, majd az ölébe hajtotta a fejét. Még mindig figyelt, még mindig ugrásra kész volt, ám tudta, Shunak most másfajta védelemre van szüksége, és ezt a védelmet így biztosíthatja leginkább.
-És... nem kell bocsánatot kérned. Tudom, hogy fura, hogy valaki csak így idejön és dolgokat meg társaságot ajánl fel védett területen kívül... meg biztos aggódsz, hogy mit akarok igazából meg nem is tudom, de... inkább gondold úgy, hogy tényleg csak felelőtlen vagyok, és túlságosan könnyen megbízom az emberekben, és akkor nem kell tartanod tőlünk.
-Ha bántani akartunk volna, már rég végezhettünk volna veled.
Teszi hozzá a sárkány a szokásos szenvtelen kijelentő stílusában, amelyben sem fenyegetés, sem viccelődést nem lehet felfedezni, és Shu is tudja, hogy ez eléggé creepy tud lenni, szóval gyorsan reagál is.
-Timíí! Izé... szóval a legtöbb ember örül annak, ha valaki segíteni akar... és közvetlenséget váltunk ki belőlük... de ha te ilyen óvatos vagy, az nem baj. Nem kell csatlakoznod hozzánk, vagy elmesélned az életedet vagy ilyesmi... de azért egy kis üccsi nem a világvége.
Nyújtotta át ezzel a flaskát, ami félig volt még az itallal. A mangó íze dominált benne, de felfedezhettél benne körtét és barackot is, meg számos más gyümölcs ízt. Édes íze volt, de nem az az aspartame édes, mint a legtöbb kinti ilyen ital íze, hanem gyümölcs édes, sokkal lágyabb.

by **Blue-Eyes** Csüt. Ápr. 28 2016, 08:29

- Mi van, ha nem akarok ügyesebb lenni benne? - kérdem nyugodt hangnemben, ismételten csak suttogva.
Az efféle megjegyzéseimre nemigen várok választ. Sőt, nem is várok. Fenébe az itteniek jó hallásával. Ezek mind olyan megjegyzések, amik csak nekem szólnak, mégsem tudom megállni, hogy kimondjam azokat. Remek. Felbolygattam a lelki világát, legalábbis erre tudok következtetni úgymond kirohanásából. Azért a feltételezés, hogy félek tőlük, megmosolyogtat. Főleg a sárkány szavai.
- Egy pillanatra sem gondoltam, hogy megtámadnátok. Ha mégis rászánnátok magatokat, azzal majd akkor törődöm. Feltéve, ha lesz rá időm - teszem hozzá, elvégre lehetséges, hogy már az első támadásukkal végem lenne.
Sőt, valószínű. Timidusnak igaza van, már rég halott lennék. Ennek a gondolata viszont sokkal kevésbé zavar, mint gondoltam. Bár őszintének tűnnek szavai, amolyan megalkuvásnak tűnik szájából. Ennyi erővel ki is mondhatta volna, hogy mit akar, mert úgy is értettem volna. Ha nem tévedek, valójában azt szeretné hogy közvetlenebb legyek, hogy csatlakozzak hozzájuk és hogy elregéljem nekik az életem. Nem tudom, kinek az érdekét szolgálnák ezek a kívánságok. Jól esne a társaság, mégis félek megismerni másokat. Éppen ezért azt sem akarom, hogy engem megismerjenek, mert az egyoldalúság nem lenne igazságos. Ha mégis megtudok valamit másokról, nem akarom viszonozni az információkat, mert az újabb cserékbe bonyolódik és soha nem lesz vége. Az emberek önző lények és én sem vagyok különb. Nem akarunk senkit elveszíteni, legyen az barát, vagy ellenség. A barátot azért, mert jól érezzük magunkat vele, ellenséget pedig azért, mert azért az ellenségünk, hogy mi győzzük le őket.
A flaskáért nyúlok, hogy elvegyem azt. Nem kezdem el szagolgatni, mint általában tenném, helyette számba veszek egy kortynyit a léből. Szinte ebben a pillanatban megdermedek. Vonásaim összerezzennek, szabad kezem pedig szám elé emelem, miközben nehézkesen leerőltetem torkomon az üdítőt. Meg kellett erőltetnem magam, hogy ne köpjem ki, s még csak szokásos közömbösségem sem sikerült fenntartani éppen emiatt. Tény, hogy könnyebb lett volna megszabadulni tőle, ezzel együtt azonban újra megsérthetem a lányt, vagy a petet.
- Túl édes... Sajnálom, de nekem túl édes! - nyújtom is vissza a maradékot, kezem mögül motyogva szavaimat.
Ennyit erről. A vizemért nyúlva leöblítem nyelvemről a korábbi lé édes maradékát. Időbe telik túltennem magam rajta, miközben hátammal a falnak dőlve lecsúszok annak mentén. Timidus majd jelez időben, ha érzékel valamit erre jönni, bizonyos távolságból már én is észlelem az illetőt és minden bizonnyal látom is, úgyhogy lábaim pihentetése nem árthat.

by **Shukaku** Csüt. Ápr. 28 2016, 09:07

Mivel Shu nem az az üvöltözős típus, általában halk hangon beszél, kivéve ha nagyon belelovalja magát valamibe, így elég közel marad ahhoz, hogy a suttogást is hallja, főleg úgy, hogy nem a város zajos környezetében vagytok, hanem egy erdő közepén, ahol maximum a kabóca ciripelése, és néhány állatka neszezése zavarhatja meg a csendet. A kijelentésedre csak megforgatja a szemét, majd legyint.
-Úgyis megváltozol. Ez a világ mindenkit megváltoztat. Régen én is ilyen voltam, mint te... legalább is azt hiszem, hogy értem, hogy te mit játszol most. Utáltam az embereket, nem akartam senkivel közösködni. Mondjuk én nem is úgy jöttem be, hogy lett volna valaki, aki ajánlott volna nekem kasztot. Én azért lettem idomár, hogy legyen egy barátom, és még őt se az emberek közül kelljen választani.
Kuncogott egy picit, és a hangja visszaemlékezősre, mesélősre váltott.
-Aztán becsaptak egy csomóan, meg újra megbíztam valakiben, meg megint becsaptak, meg ilyenek... de nem lehet magányos farkast játszani állandóan. Az uncsi, ráadásul akkor miért nem single player játékot választottál?
És ha kicsit beleolvasnál az élményekbe, valóban látnád, hogy Shu fejében is ugyanezek a gondolatok futottak végig anno. Ha nem bízik meg senkiben, senki nem tudja becsapni. Ha nem szerez barátokat, nem is veszítheti el őket. A szűkszavúságod, és az esetlenséged a társalgás terén nyilvánvalóvá tette a helyzetet a kimondott szavak nélkül is, az pedig, amit az itallal csináltál, még komikussá is. És nem, nem volt semmilyen kifakadás, végig mosolygott, inkább csacsogósan mesélt, és a jelenetre is csak nevetett.
-Nyugodtan kiköphetted volna, ha nem ízlik. Nem szerethet mindenki mindent. De ha nem vagy oda az édesért, akkor van tonic is nálam. Vaaaagy... elmondod, hogy mit szeretsz, mert vízen élni nem fun, és legközelebbre elkészítem neked.

by **Blue-Eyes** Csüt. Ápr. 28 2016, 10:07

Bár hangunk nyugodt, nekem mégis olyan, mintha veszekednénk egy olyan témában, amivel kapcsolatban nem értjük meg egymást. Egyikünk sem tud a másik múltjáról, ezért annyira nem is csoda, arról nem is beszélve, hogy láthatóan mindketten az önfejűek táborát gyarapítjuk. Most én vagyok az, aki enyhén megrázza a fejét, megjegyzésére. Mintha csak sérelmezné a tényt, hogy nekem volt aki segített kiválasztani a kasztomat.
- Már rég megváltoztatott, de nem utálom az embereket - közlöm vele érzelemmentesen.
Egyre kényelmetlenebbül érzem magam. A lehető legtöbbször kerülöm a témát és hiába tudom, hogy ha csendben maradnék, minden bizonnyal elhagyhatnánk, nem bírok leállni apróbb megjegyzéseimmel. Miért nem single player játékot választottam? Ez egy ésszerű kérdés lehet olyasvalakitől, aki most találkozik velem először.
- Sosem rajongtam a játékokért, erre is úgy beszéltek rá. Ez az első ilyen játékom - felelem egyszerűen.
Ez a tény engem nem zavar. Tisztában vagyok tapasztalati hiányosságaimmal. Most először vagyok egy megelevenedett, középkori világban. Most először van a fejemen a sisak, miként konzollal sem játszottam még, vagy egyszerű géppel. Mindig többre tartottam a könyveket, a zenét, a művészet egyéb műfajait és önmagam fejlesztését.
- Nagylelkűségből adtad, nem köphettem ki csak úgy - jegyzem meg.
Még akkor sem, ha tényleg arra vágytam. Ezen a téren egész megértőnek bizonyul, az viszont meglep, hogy úgy véli, máskor is fogunk még találkozni. Nincs olyan sok játékos akik még mindig harcolni és fejlődni vágynak. Az is igaz, hogy mihamarabb fejlődni akarok, hogy csatlakozhassam az élen járókhoz és tehessek én is valamit a haladás érdekében. Ha oda kerülök, talán tényleg találkozunk. Ez viszont akkor sem jelenti azt, hogy készítenie kellene nekem valamit.
- Kávét, jó erősen, feketén - válaszolok azért, a kérdőjel azonban még mindig ott motoszkál fejemben - Miből gondolod, hogy találkozunk még?

by **Shukaku** Csüt. Ápr. 28 2016, 10:27

-Hmm... nem változtathatott meg olyan régen szerintem. Az ilyenek, mint te, általában szeretnek fejlődni, te pedig még nem fejlődtél annyit, ahogy látom, hogy nagyon régen itt lehess. Mármint persze az is biztos megváltoztat, amikor megtudod, hogy olyan sokat aludtál... de azért hagyj időt a világnak ahhoz, hogy megismerd. Mondtad, hogy a csillaghullásról sem tudtál, és ezen kívül még rengeteg ilyen gyönyörűséges dolog létezik itt. És...
Kicsit elgondolkodott, felnézett az égre, de még mindig volt bőven időtök az eseményig, amely hála a virtuális világnak, percre pontosan fog megérkezni ugyanúgy, ahogy tavaly is megérkezett.
-És ha nem utálod az embereket, akkor miért akarod őket ennyire kerülni? Miért nem szabad neked társaságban lenned? Még engem is sokkal kevesebben utálnak, mint először hittem, szóval tuti, hogy neked sincs annyi rossz tulajdonságod, mint ahogy azt te elképzeled.
Kacsintott egy nyelvöltés kíséretében, és még meg is bökött volna, ha nem tartotta volna túl közvetlennek egy olyan személlyel szemben, mint amilyennek eddig téged megismert.
-És ha ez az első ilyen játékod, akkor pláne nem szabadna egyedül mászkálnod. Csomó olyan referálás van a küldikben, amit a kockáknak írtak. Tudod, én sem vagyok az, és ha nem lett volna mellettem akkor valaki, aki érti azokat a bigyókat, akkor talán meg sem tudtam volna oldani azokat a küldiket.
A nagylelkűség részre ismét felnevetett, és hevesen megrázta a fejét.
-Azért adtam, mert úgy gondoltam, hogy a szendvics után szomjas lehetsz. A szendvicset meg azért adtam, mert úgy gondoltam, hogy éhes lehetsz. Ennyi. Nem azért adom, hogy hú most elvárok valamit, és akkor én vagyok a te megmentős meg nem is tudom. Nekem van, neked nincs, ezért adok belőle. Ennyi, nem olyan nagy dolog.
Előhívta a menüjét, és készített benne magának egy jegyzetet, és látszott rajta, hogy kicsit elgondolkodik.
-Nem szeretem a kávét, de majd utánakérdezek, hogy milyenek az erős fajták, és akkor majd válogathatsz, hogy milyet szeretnél. A találkozás pedig egyértelmű. Te kicsi vagy, segítségre van szükséged még akkor is, ha ezt nem szeretnéd beismerni, mi pedig segítünk, márpedig a kicsiknek kevesen segítenek, főleg ha cserébe be sem lépsz a céhükbe meg ilyenek.

by **Blue-Eyes** Hétf. Május 02 2016, 13:48

- Tisztában vagyok vele - jegyzem meg arra, hogy sok szép dolog van ebben a világban.
Láttam már egy-két dolgot, bár nézőpontomból már az is szépnek számít, ha sétálhatok nyugodtan az erdőben, meg ehhez hasonlók. Én a napfelkeltékkel jól elvagyok, semmi extrára nincs szükségem, ha viszont van, annak örülök. Nem állok neki folyvást ilyeneket keresni, de nem vagyok ellene a dolognak. Amennyiben hallok valamiről, mint most a csillaghullásról, gyakorta döntök a megtekintése mellett. Fejtegetése másik felét inkább hagyom. Most sikerül megállnom újabb megjegyzés nélkül, ez azonban vélhetően csak azért sikerült, mert volt más, amire reagálhattam helyette. És megint és megint és megint... Még mindig folytatja a kellemetlenségek boncolgatását, nem értve egyetlen egy célzásból sem. Lassan kezdem azt hinni, hogy jobb volt, amíg csendbe burkolódzva várta, hogy mondjak valamit.
- Egyszerűen azért, mert nem vagyok több egy gyávánál - húzom el a szám.
Ez meg mi volt? Mintha kezdeném elveszíteni erőltetett nyugalmam maradékát is, úgy ül ki ábrázatomra az oda nem illő szájvonás. Szemeim lehunyom és így veszek lassan néhány lélegzetet.
- Van szám, hogy kérdezzek, ha valamit nem tudok. A szükséges anyag javát pedig már a játék előtt megkaptam - tájékoztatom a minden lében két kanált.
Vagy talán már három? Az is lehet, hogy több. Szemeim még mindig csukva vannak. Érzem, ahogy lassan sikerül túltennem magam feszültségem egy részén. Következő szavain még kicsit el is mosolyodom. Nem túl látványosan, talán észre sem veheti, ha nem szokta még a szeme valamennyire az éj sötétjét.
- Elnézést, talán rosszul fogalmaztam! Mondhattam volna azt is, hogy önzetlen - javítom ki magam, hátha így érthetőbb számára az, amit mondani akarok.
Lényeg, hogy önszántából, kedvességből, vagy miből adta a szendvicset és az üdítőt is, így nem lehettem annyira illetlen, hogy kiköpöm a szeme láttára. Ha ilyesmit is csinál az ember, azt úgy illik, hogy az, akitől az étel, vagy ital van, ne vegye észre. "Kicsi". Ez a szó egy kicsit zavar, még úgy is, hogy tudom, a szintemet érti ezalatt.
- Szívesen segítek bárkinek, a saját segítségkéréseim számát viszont igyekszem a legkisebbre redukálni, még ha emiatt lassabb tempóban is fejlődöm.
Éppen ezért, ha úgy adódik, inkább megkérdezem az árat. Nem akarok senkinek tartozni, ebbe pedig Shu és Timidus is beletartozik.
- Mennyit fizessek a szendvicsért és az üdítőért? - kérdezem is meg nyomban, csak hogy tiszta legyen saját lelkiismeretem.

by **Shukaku** Hétf. Május 02 2016, 14:14

-Az jó... akkor jó...
Suttogta ezúttal a lány maga elé, de nem törekedett arra, hogy ne hallhasd meg, és őszintén örült annak, hogy legalább egy kis örömöd van a világban. Meglátása szerint ez a kis öröm pont elég volt ahhoz, hogy meglásd majd a nagyobb jót is, és végül pedig olyan boldog lehess itt, mint amilyen boldog ő maga, vagy akármelyik itteni lakos. A gyávára pislogott egy picit, értetlenül, majd megvonta a vállát.
-És akkor mi van? Szerintem eleve nem vagy gyáva, mert nem menekültél el sikítva egy sárkány elől...
Pislantott széles vigyorral az arcán Timi felé, majd újra feléd fordulva folytatta.
-Meg eleve, mondtam, hogy lovagosan viselkedsz, de azért még csak játszásiból vagy lovag. Persze később lehetsz teljesen az, de mindenkinek gyakorolnia kell. Azt mondtad, hogy huszonegy vagy... ha nem számoljuk a szundit, akkor igaziból úgy tizennyolc lehetsz, tehát nagyjából annyi mint én most, aki nem aludt.
Kis szünetet tartott, hogy össze tudd rakni, és feldolgozd, hogy az ébren megélt éveket tekintve egykorú vagy vele.
-Szóval... miért kéne olyan hű de bátornak lenned? Mármint... bátrabbnak mint amilyen most vagy? Szerintem nagyon is bátor vagy, ha egyedül mersz csatangolni kicsiként, miközben minket meg felelőtlennek nevezel.
Abban biztos volt, hogy van szád, abban azonban már nem, hogy kérdezni is fogsz. Sok kezdővel beszélt már, kereste is őket, hogy segíthessen nekik, és nem egy önfejű alakkal találkozott, aki elhatározta, hogy egyedül fogja végigvinni az összes szintet, és nem kér senki segítségéből. A mosolyt nem vette észre, azt azonban igen, hogy könnyedebbé válik a hangod, és ez, valamint az utolsó mondatod elég volt ahhoz, hogy ne figyeljen már annyira. Shu újfent felnevetett, ám ezúttal nem is próbálta se titkolni, se elnyomni, de még csak a szája elé sem tette a kezét úgy, ahogyan azt illendőségből szokta. Jól érezte magát veled, és bár azt észrevette, hogy te egy kicsit kényelmetlenül érzed magadat, ő a kötetlenségével próbálta ezt ellensúlyozni, rámutatva arra, hogy mellette aztán igazán nem kell idegeskedned, Timi pedig az ilyen emberi csevegésekbe általában bele sem szól. Figyel és tanul, hiszen a társát sok tekintetben érinti a beszélgetésetek menete és témája, ám hozzáfűznivalója az nincs, így csak csöndben pásztázza a környéket, vagy esetenként téged és az idomárt. A nevetés lassan elhalkul, a lány megigazgatja a frizuráját, megköszörüli a torkát, és próbál komolyságot erőltetni, vagy legalább is egy kis összeszedettséget magára.
-Most mondtad, hogy önzetlenségből adtam, szóval pont annyit kell fizetned érte, mint amennyibe nekem került az elkészítésük. Semennyit. Nagy butaság szerintem ebben a világban pénzt kérni a dolgokért, hiszen nemcsak, hogy minden ingyen van, de még szórakozom is miközben megszerzem a vadhúst, a zöldséget meg a gyümölcsöt, meg ilyenek. Sőt, még a virágmezős küldi is nagyon muris, csak nem sokaknak kell már T1 kristály. De... szóval ingyen van. Bunkóság lenne pénzt kérni olyan dolgokért, ami nekem nem került semmibe.

by **Blue-Eyes** Kedd Május 03 2016, 20:41

- Akkor sem menekültem volna, ha ártani akar nekem - teszek megjegyzést.
Az már mellékes, hogy azon kívül, hogy saját életem nem féltem túlzottan, az is közre játszana, hogy ha engem megtámad ok nélkül, vélhetően másokat is. Azt pedig nem szívesen hagynám, így megkockáztatnám a vele való küzdelmet. Főleg, hogy eleinte azt sem tudtam, milyen szinten áll. Most már talán várnék egy keveset vele. Nem, nemigazán. Vélhetően akkor is megpróbálnám, ha nem látok esélyt a győzelemre. Ha egy kazamata lenne, más lenne a helyzet. Ott azokat támadják meg, akik bemerészkednek, ez viszont egy élő, szabadon mozgó és gondolkodó lény. Ami ráadásul idomárfüggetlen. Szerencse híján meg hősiesen és ostobán néztem volna szembe a halállal.
- Nem hiszem, hogy különösebben változtam volna, azon kívül, hogy kevésbé keresem az emberek társaságát. "Lovagosan" viselkedni sem áll szándékomban megtanulni, bármit is jelentsen az - reagálok felvetésére.
Miért is kéne bátornak lennem? Az én bátorságom nem pont a nyúlféle. Ez magamból fakad, abból, hogy nem akarok senkit meghalni látni. Főleg olyat nem, akit ismerek, vagy még esetleg kedvelek is. Elég nagy probléma ez, ha engem kérdez valaki.
- Azon kívül, hogy mielőtt a játékba kerültem, összecsomagoltam a cuccom, és felvettek egy német katonai iskolába? Semmi - elmélkedem hangosan a szó szoros értelmével kapcsolatban.
Igaz lehet a nem szoros értelemre is. Az én esetemben vettre, hiszen ha tényleg elvégeztem volna azt az iskolát, mostanra elég sok halottal találkozhattam volna. Meglehet, hogy én is az ő soraikat gyarapítanám. Eleinte észre sem veszem, hogy személyes információt árultam el korábbi életemmel kapcsolatban. Csak úgy kicsúszott, most viszont már hiába is vonnám vissza. Vagy észrevették, vagy nem, nekem pedig már az utóbbiban való reménykedés marad. Nevetése meglepetésként ér. Enyhén megemelkedett szemöldökkel figyelem a jól láthatóan igencsak pozitív hangulatra váltó hahotázót, ki nem zavartatva magát folytatja tovább. Ennyire vicceset mondtam volna? Engem úgy tanítottak, hogy mindennek ára van és ebben a világban sem tapasztaltam másként. Az arany nagy úr, nem lehet elkerülni a boldogulás érdekében. Egy-két kiadást el lehet kerülni, de mivel én nem tudok normálisan főzni, a vadászatról nem is beszélve, vagy az italok elkészítéséről, marad az, hogy megveszem az elemózsiámat.
- Erről a "bunkóságról" elég sokan másként vélekednek... Milyen virágmezős küldi? - érdeklődöm az általam lényegesebbnek vélt dologgal kapcsolatban.
Az én figyelmemet minden bizonnyal elkerülte, vagy valami hasonló, mert nem hallottam ilyenről, pedig a számomra elérhető küldetéseket át szoktam nézni, mielőtt kiválasztom, hogy melyikre megyek. Megnézem hogy melyik merre van, utána járok, hogy miféle lények mászkálnak azokon a helyeken, aztán hogy egyedül mennyire lenne esélyem, meg hasonlók.

by **Shukaku** Szer. Május 04 2016, 06:44

Már a kimondott mondataid is egyértelművé tették az idomár számára, hogy butaságokat beszélsz. Hogyan lehetnél gyáva, ha felvetted volna a harcot Timidussal? És ők még nem is tudták olvasni a gondolataidat sem, pedig ha tudták volna, hogy mások védelme érdekében képes lennél feláldozni önmagadat, azt még a sárkány is elismeréssel fogadta volna, hiszen ez inkább a petek tulajdonsága, mintsem az embereké. Az idomár értetlenül vakarta a tarkóját, és még a pet is félrebillentette a bal fülét. Itt nem tudtak egymásnak segíteni, hiszen egyiküknek sem volt világos, hogy miként kapcsolod össze ezeket a dolgokat.
-De... az előbb azt bizonygadtad, hogy gyáva vagy, miközben egy csomó bizonyítékot sorolsz arról, hogy igazából nem vagy gyáva, sőt, bátor vagy... vagy ennél is bátrabb szeretnél lenni? Hős szeretnél lenni?
Teljesen őszinte volt a kérdés, mindenfajta gúnyolódástól mentesen, hiszen tudta jól, hogy sokan akarnak hősök lenni, az egyik legnagyobb konfliktusa is egy ilyen hőskomplexusos hercegnővel akadt ebben a világban. A katonai iskolára újabb értetlen pislogás volt a válasz a lány részéről, ám most Timin volt a sor, hogy reagáljon.
-A bátorságnak is megvannak a maga feltételei. A bátorság nem azonos a félelem hiányával. Az bátor, aki a félelem ellenében és ellenére is képes cselekedni, kilépni az ismeretlenbe, legyőzve a félelem keltette ellenállást. Te most itt vagy az ismeretlenbe, velünk együtt, és nem félsz tőlünk. Nem ismerem jól a világotokat, azt azonban tudom, hogy ebben a világban még nem találkoztam senkivel, aki katonának vallhatná magát.
-És...
Szólt közbe az idomár, felemelve az ujját, kissé pironkodva feltéve a kérdését.
-Én nem értek hozzá, de a seregben nem pont az van, hogy egységben kell működni, meg ilyenek? Ha például jelentkezel városőrnek idebent, az teljesen olyan, mint egy katonai iskola, és akkor csinálhatod, amit szerettél volna odakint... de... ahhoz is emberekkel kell találkoznod.
Azt egyáltalán nem értette, hogy miért akarna bárki is katonának állni, és hosszútávú tervei közé tartozott, hogy miután az összes rossz ember kiesett a játékból, és elhagyta Aincradot, lefegyverezzen mindenkit, és teljesen megszüntessen mindenfajta fegyveres butaságot a világban. Addig azonban kellettek olyanok, akik meg tudják védeni azokat, akik nem szeretnének harcolni. Ám már jött is a következő kérdés, amire válaszolni kellett.
-Elég sokan meg kicsiktől lopkodják el a cuccaikat, bántják a peteket, és esztelenül farmolják a mobocskákat csak azért, mert örömet okoz nekik a gyilkolás. Attól még, mert mások olyanok, én még lehetek normális. A virágmezős küldi pedig igazából nem olyan küldi, mint a nagyok, csak egy nagy mező a tízes szinten, ahol rengeteg virág van, és lehet őket gyűjtögetni. A kristályíráshoz meg a potifőzéshez kellenek. Viszont nem annyi, hogy csak odamész és leszeded, mert az túl könnyű lenne, hanem eddig akárhányszor jártunk ott, mindig volt valami kis feladat is hozzá. Talán így akarják érdekesebbé tenni az egészet.

by **Blue-Eyes** Szer. Május 04 2016, 09:50

Értetlenkedése ellenére nem adok további magyarázatot. Teljesen felesleges, főleg, hogy újra beszélni kezd. Végighallgatom mondandóját, kérdése azonban elgondolkodtat. Mi akarok lenni? Egy boldog ember, aki képes leküzdeni saját gátjait, na meg megvédeni másokat.
- Nem akarok hős lenni - tudtam le ennyivel a választ.
Erre jutottam. Nem akarok az lenni, az csak egy cím. Csak meg akarom tenni azt, amit tudok, mindezt azonban a saját érdekemben. A sárkány is megszólal olyan sok idő után. Mondhatni tökéletesen megfogalmazza a lényeget. Talán eleve őt kellett volna megkérnem arra, hogy magyarázza el neki. Ezek után pedig az idomár is rávilágít egy fontos dologra.
- Erről van szó - felelem röviden - Viszont... Nem vagyok katona, csupán az akartam lenni. Azóta meg... Egy ideje nem merek megismerni másokat. Ha másokkal együtt megyek bárhova, fennáll a veszélye annak, hogy látom a halálukat. Ettől félek. Hogy nem tudok vigyázni azokra, akikre kellene. Ezért mondtam, hogy gyáva vagyok, mert ahogy Timidus mondta, nem tudom leküzdeni a félelmemet. Addig pedig bátor sem lehetek - fejtem ki csak úgy bővebben.
Furcsa... Szokatlanul könnyebbnek érzem magam most, hogy tisztességes választ adtam kérdésére. Kimondtam, kiadtam magamból félelmem titkát, és bár zavar, hogy ennyire megnyíltam, valahogy mégis könnyebbé váltam egy kicsit. Most rajtam a sor, hogy kérdezzek, az említett küldetéssel kapcsolatosan. Ebből is láthatja, hogy szokásom kérdezni, ha kell némi információ, bár nem pont ezért csináltam, sokkal inkább azért, mert érdekel, hogy mit takar ez az egész. Elég részletes magyarázatot kapok, ugyanakkor azt is megtudom, hogy számomra még nemigen érhető el. Majd ha fejlődök még egy kicsit.
- Ezzel nem tudok vitába szállni - jegyzem meg mondandója elejére utalva.
Én sem egy olyannal találkoztam már, aki önfeledten gyilkolta a mobokat. A játékosok öléséről már nem is beszélve, bár tudom, hogy vannak olyanok, akik viszont azért teszik, mert jó okuk van rá. Mint például a Yua-Yue páros, akik közül csupán az egyik öl, azért, hogy megvédje a másikat, aki egy testen osztozik vele. Ez egy számomra elfogadható indok, épp úgy, ahogy a bíróság is elfogadottként kezeli az önvédelem esetleges ilyenfajta végkimenetelét. Az más kérdés, hogy bizonyítható-e, vagy sem, de ebben az esetben... Aligha. Ezzel azonban már nem foglalkozom, amíg nem látok hasonló esetet saját szemeimmel.

by **Shukaku** Szer. Május 04 2016, 10:07

-Az jó...
Ismét csak egy rövid válasz, és tényleg csak ennyi a véleménye. A hősök általában nagyon könnyen vesznek oda, mert legtöbbször a hősiességük mellé nem társul elegendő óvatosság, és a bátorságot is összekeverik a vakmerőséggel. Na ők például felelőtlenek, nem úgy, mint Shu, aki talán szintén felelőtlen, de teljesen másképpen felelőtlen, mint a hősök. Ezt mi sem mutatja jobban annál, hogy ő még életben van, míg rengeteg hős kiesett már ebből a világból. Timidus fogalmazványával, vagyis annak megértésével viszont van egy csöppnyi probléma, amire mondandód végighallgatása után a sárkány rá is világít, fejének enyhe ingatása mellett.
-Nem ezt mondtam, ember, kérlek figyelj jobban a szavaimra. A bátorság nem a félelem hiányával egyenlő. Nem kell legyőznöd a félelmeidet, mert a félelmeid hasznosak. Figyelmeztetnek a veszélyre és megvédik az életedet. Félelem nélkül valószínűsíthetően nagyon hamar elpusztulnál. Azzal azonban, hogy szembenézel a félelmeiddel, már azzal is, hogy most velünk beszélgetsz, bátorrá lettél ebben a tekintetben.
-Tényleg... és már egy csomó mindent megtudtunk rólad. Izé... nem mintha faggatni akarnánk... de tudod én is ilyen voltam. Azt hiszem ettől mindenki fél, nem egy nagyon különleges félelem... és teljesen érthető. Én például azt találtam ki ez ellen, hogy Timi a legeslegjobb barátom. És...
Itt egy kicsit megbicsaklott a hangja, mert nem tudta csak úgy kimondani a gondolatait, ám a sárkány ismét besegített.
-És amennyiben én meghalok, az feltételezhetően az ő halálát is jelenti, és fordítva is, ami azt jelenti, hogy nem kell egymás nélkül léteznünk.
-Az azonban nem megoldás, hogy elzárkózol mindenki elől. oké... én is veszítettem el barátokat, de egyrészt még senki nem bizonyította azt, hogy meghalnak akik elpixeleződnek, sőt, inkább az ellenkezője van bizonyítva, másrészt pedig akár meg is védheted a barátaidat, de ahhoz barátokat kell szerezned... vagy legalább ismerősöket. Jót tenni szerintem még mindig jobb, mint nem tenni semmit. Úgy legalább nem érzed azt, hogy tehettél volna valamit, de meg sem próbáltad.

by **Blue-Eyes** Szer. Május 04 2016, 11:19

- Elnézést, igazad van, nem figyeltem rendesen! - kérek bocsánatot zokszó nélkül a sárkánytól.
Tisztában vagyok azzal, hogy a félelem általánosságban véve hasznos, ugyanakkor azzal is, hogy az enyémet nem árt leküzdeni. Ahhoz viszont tényleg az kell, hogy szembe forduljak vele és társalogjak, akárcsak most. Ilyen tekintetben véve tényleg bátornak tűnhetek, számomra azonban ez csupán egy a kivételes alkalmakból. Ezeket a találkozásokat nem én kerestem, csak a helyzet hozta úgy a dolgokat. Mint most is, mikor Shu és Timidus ide jöttek és meginvitáltak a csillaglesre. Elfogadtam ugyan, az tény, azt viszont akkor sem gondoltam még akkor, hogy ennyi mindent megosztok magamról. Ez utóbbi is csak azért sikeredett, mert megkönnyebbültem általa. Figyelmesen hallgatom őket tovább, nem szakítva félbe a páros magyarázatát. A lány utolsó megjegyzésére csupán enyhén biccentek, jelezve, hogy valamennyire egyetértek velük.
- Nem csak a játéknak kell idő, nekem is. Idővel talán jobb lesz - jegyzem meg.
Idővel, amikor már erősebb és tapasztaltabb leszek. Persze akkor is lesznek erősebbek, meg miegymás, de legalább vannak olyan dolgok, amikkel szemben védelmet tudok nyújtani. És akkor talán ez a társaságfóbiám is megszűnik. Az ég felé lesek ismét, figyelve a tiszta, csillagos égboltot, aztán valami hirtelen változik. Egy csillag szalad keresztül a fenti sötétségen, bármiféle figyelmeztetés nélkül, hogy aztán eltűnjön a fák mögött.
- Kezdődik - mutatok egyik mutatóujjammal az ég felé, hogy biztosan tudják, mire értem.
Az eget figyelem továbbra is ültemben. Kellemes nyugalom költözik szívembe ennek következtében. Úgy vélem, egy ideig nem szükséges beszélni, vagy ha mégis, hát ezt a részt ráhagyom a párosra, akik azóta vélhetően a távcsövet lesik nagy erőkkel. Észlelésem aktív, ezért annyira nem aggódok figyelmem lankadása miatt. Arról nem is beszélve, hogy minden bizonnyal Timidus is figyel továbbra is. Ha nem, akkor még mindig van lehetőségem egy esetleges támadás hárítására kezem ügyében lévő pajzsommal. Azt eszem ágában sincs nyugalmi állapotba helyezni, nem úgy, mint jelenleg oldalamon lógó kardomat, ami nem is lóg, hanem elterül mellettem a földön, hogy pontosabb legyek.

by **Shukaku** Szer. Május 04 2016, 11:37

-Elnézem.
Válaszolt a sárkány, és mellé legyintett a farkával, mint amiképpen az emberek a kezükkel szoktak, jelezvén, hogy nem tesz semmit, valóban megbocsájtotta neked a figyelmetlenségedet. Shu odavolt az ilyen udvarias gesztusokért, amit Timi részint tőle tanult, és a sárkány bár nem teljesen értette, hogy az adott szaván kívül miért kell ezeket is használnia, de mivel az idomárnak örömet okozott, így hát használta. Abban egyikük sem volt biztos, hogy igazad van abban a tekintetben, miszerint a dolgok idővel majd jobbak lesznek, ám Timi egyszerűen rád hagyta a dolgot, Shu pedig reménytelien bólintott.
-Valahogy ezt hozzuk ki az emberekből. Cear szerint nem mindig jó, hogy kíváncsiskodunk, meg valaki majd tuti kihasználja, hogy segíteni akarunk... de nem hiszem, hogy bármit veszíthetnénk vele. Időd pedig az van, rengeteg...
~És ahhoz képest, hogy nem szabad emberek közé menned, elég sokat beszélgettünk, ráadásul most közösen nézzük a csillagokat.~
Elmélkedett tovább magában, bárgyú mosollyal az arcán, ám mivel ekkorra a fejét már az ég felé fordította, amerre mutattál, már ezt nem láthattad. Timidus ugyan bele-, belenézett a távcsőbe, ám ő valóban továbbra is a környezetet figyelte, míg az idomár szinte rátapadt a lencsére, és még a szája is tátva maradt a csodálkozástól.
~Ha ezek után bárki azt meri mondani, hogy nem igazi... ennél igazibb már nem is lehetne. Kedves Kayaba bácsi... és a világ minden istene... ne engedjétek meg nekik, hogy elpusztítsák ezt a szépséget... ezt kívánom.~
Lehunyta a szemét, és koncentrált. Nem volt babonás, és az istenekben is csak nagyon kicsiként hitt, akkor is csak az állat formájukban... ez a világ azonban már volt. Itt tudtad, hogy léteznek az istenek, és beszélhettél velük, ők pedig meghallgattak. Egy pillanatra rádnézett, lekapta a teleszkópot az állványról, és melléd huppant a fűbe, majd eléd tartotta a szerkezetet, a csillagok irányába fordítva.
-Csak egy pillantást... megéri...

by **Blue-Eyes** Szer. Május 04 2016, 16:05

Többnyire a csillagokkal foglalkozok már. Figyelem őket, számolom, mennyit látok leesni az égről, szemem sarkából figyelve hullásuk irányát. Nem hiszek a hozzájuk köthető kívánságokban, éppen ezért nem is kívánok. Nekem eleget nyújtanak puszta látványukkal ahhoz, hogy bearanyozzák napom. Egy dal jut eszembe, amit már nagyon régen játszottam, bár a régen itt elég furcsa fogalom. Nem elég azt tudni, mióta játszik az ember, el kell döntenie, miként méri az időt. Úgy, hogy beleszámolja a három évet, vagy úgy, hogy nem. Aztán ott van még a tény, hogy különbözhet a két világ ideje. Bonyolult. Nem is értem, miért nem lehetett mindenkit egyszerre beengedni. Talán azért, mert akkor mostanra már sokkal jobban haladnánk. A dal csendben szól fejemben, zongorára átírt formájában. Végig felfelé nézek, ezért csak akkor veszem észre Shu közeledését, mikor mellém huppan és a teleszkóp a látómezőmbe kerül. Szemeim lehunyom egy pillanatra, s lassan ingatom meg fejem, miközben áttéved rá tekintetem.
- Köszönöm, nem! Nekem tényleg jó így - tolom is vissza hozzá az eszközt.
Nem vágyom közelebb hozzájuk. Aztán vissza is fordulok az ég felé. Teljes békével figyelem az égi eseményeket, miközben arcomon lágy mosoly bujkál. A billentyűk hangja továbbra is ott motoszkál elmémben, mígnem idővel halk dúdolássá fajul. Nekem fel sem tűnik, annyira zeng már tudatomban, előidézve néhány emléket. Szemeim aljában még néhány könnycsepp is összegyűlik, mik éppoly gyorsan rohannak végig arcomon, mint a csillagok az égen, másodperces szünetekkel követve egymást. Minderről tudomást sem veszek, míg a sötétséget csodálom. Arról is megfeledkezem, hogy társaságom van. Túlságosan magával ragad a látvány.

by **Shukaku** Csüt. Május 05 2016, 06:08

Shu csak a csillagokat akarta látni, azt azonban nem tudta bánni, hogy kihagyott néhányat miattad. Ugyan átfutott az agyán, hogy menekülhetne, hogy csak egy szavába kerülne aktiválni a Hazatérés Kristályt, és már itt sem lennének Timivel együtt, maguk mögött hagyhatnának téged és a bánatodat, amivel kapcsolatban buta módon nem vagy hajlandó elfogadni a segítséget. Átfutott az agyán, hogy aki hülye haljon meg, ahogyan az is, hogy ő sem menthet meg mindenkit. Azonban nem a bűntudat miatt maradt ott. Nem azért, mert pocsékul érezné magát, ha meg sem próbálna segíteni, hiszen tudta, hogy már megpróbált, és tudta azt is, hogy számtalan neven a Black Iron Castle falain talán segíthetett volna, ha ott lehetne mindenhol, és ha az emberek elfogadnák a segítségét. Ő sem tartotta magát hősnek, de még szentnek sem. Timidus nem felejtene el, de ő igen. Pár hét, pár hónap, és már csak egy emlék lennél, valószínűleg rossz, de homályos emlék. Annyi embert lát az utcán, annyi embernek osztogat ruhát, felszerelést, ételt, hogy az olyan arcok, akikkel csak egyszer találkozott, elkezdtek összeolvadni. Az, hogy volt egy lány, aki katona akart lenni, bizonyára megmaradt volna, hiszen nem szokványos dolog, ám azt a lányt, aki csak simán emberi, mert fél attól, hogy elveszítheti a szeretteit, nem tudta megjegyezni, hiszen szinte mindenki az a lány volt, beleértve őt magát is. Nem tudta, hogy mi történt veled, nem tudta, hogy milyen emlékeket idézett elő belőled a dallam, azt azonban tudta, hogy maradni fog, hogy felajánlja a segítségét, de nem fog azért könyörögni, hogy elfogadd. Tekintete visszavándorolt az égre, ám ha te rá pislantottál, akkor láthattad, hogy feléd nyújt egy zsebkendőt, és fél szemmel téged figyel, hogy figyeled-e, és azért, hogy mikor szólaljon meg. Nem akarta megtörni a pillanatot, hiszen azz az emléket sem szabad csak úgy elkergetni, amely sírásra késztet minket. Halkan, de jól érthetően suttogott.
-Megengeded, hogy megpróbáljunk segíteni?
Nem mondhatta, hogy segíteni fognak minden áron, és azt sem, hogy ha elfogadod a felajánlást, akkor biztosan minden jó lesz. Utálta az ilyet másoktól hallani, és neked sem akart hazudni. A sárkány is titeket nézett, ám egy mukkot sem szolt. A könnyek Shuhoz tartoztak, ő nem értett az emberek lelki világához.

by **Blue-Eyes** Csüt. Május 05 2016, 10:00

Idővel a dallam abbamarad, mikor a végére érek. Ekkor veszem észre a lány szokatlan viselkedését. Rá pillantva a zsebkendőn állapodik meg tekintetem. Miért kellene nekem ilyesmi? Aztán észreveszem magam is könnyeimet. Ujjaimmal tétován érintem arcom, miközben teljes meglepettség tükröződik ábrázatomról. Könnyek. Úgy érzem magam, mintha legyőztek volna. Nem Shu és Timidus, bár minden bizonnyal volt hozzá közük. Egy másik személy az, aki előidézte ezeket. Visszafordulok magam elé, továbbra is nedvessé vált ujjaimat figyelve.
- Kifogtál rajtam, Blue-Leader - suttogom, kellemes mosollyal arcomon.
Tekintetem továbbra is nyugodt. Vonásaim egytől-egyig ellágyulnak, miközben lassan megingatom fejem, a zsebkendőre utalva, még ha nem is nézek közvetlen rá. Az ég felé emelem tekintetem, hogy visszatérjek a csillagokhoz.
- Köszönöm, de megtartom ezeket a könnyeket. Kedvesek a számomra - utasítom vissza halkan szavakkal is a ruhaanyagot.
Ha már megtörtént, nincs mit tenni. Sírtam valaki előtt, most viszont nem tudok arra gondolni, hogy dorgáljam emiatt magam. Most olyan semmiségnek tűnik. A társaság, a könnyek... Minden eltörpül a kellemes emlékek és a tudat mellett, hogy még itt is kifogott rajtam az a fickó. Ezúttal büszkén viselem előtört érzelmeim. Elapadnak a könnyek, még a kérdése előtt. Vélhetően azért, mert most, hogy észrevettem, valamennyire kontrollálom őket tudat alatt, miként váratlan lelki állapotomat is. Kérdése hallatán ugyanolyan nyugalommal fordulok felé, miközben képtelen vagyok levakarni magamról a gyengéd mosolyt, amivel egy ideje rendelkezem.
- Ne aggódj miattam! Már mondtam, hogy csak idő kell. Eszerint az idő szerint valamivel több, mint három évig aludtam, így nem csoda, ha tudat alatt most gyászolom meg a bátyám - elmélkedem hangosan.
Valójában érthető is. Nem volt alkalmam átélni ezt, arról nem is beszélve, hogy azóta elveszítettem még egy valaki fontosat a külvilágiakon kívül. Sokáig visszafojtottam ezeket az érzéseket, magamban tartottam őket, hogy senki ne láthassa, most viszont... Kirobbantak belőlem a maguk formájában, ráadásul olyan helyen, ahol nem kellett volna.

by **Shukaku** Csüt. Május 05 2016, 10:23

~Észre sem vette, hogy sírt? Kire emlékezhetett? Nem miattunk sírt... biztosan nem. A dal miatt. Valami szomorú dal... ismernem kellene? Talán Timi vissza tudja idézni, és akkor Saya felismerheti. Saya sokat énekel, talán tényleg tudna nekem ebben segíteni...~
Gondolkodott el, miközben továbbra is eléd tartotta a zsebkendőt, türelmesen várva arra, hogy elfogadod-e. Ekkor érkezett meg a válasz, legalább is valami választöredék, amit azonban megint nem tudott hova tenni.
~Blue... ő is blue... leader... talán a szerelmét nem tudta megvédeni? Együtt léphettek be, de... de ő aludt. Nem hibáztathatja magát olyasmiért, ami ellen nem tehetett semmit. Pont ezt mondtam neki egész idáig... ráadásul... nem hiheti el ő is ezt a meghalós sztorit. Már csak azok hiszik el, akik meg akarják félemlíteni az embereket, és hasznot remélnek belőle...~
Rengeteg elmélete volt, ám amíg nem tudott biztosat, jobbnak látta, ha nem szólal meg, hiszen talán csak ront a helyzeten... ami talán nem is annyira rossz, ha ezek a boldog emlékezés könnyei. Egy mozdulattal sűlyesztette a ruhadarabot az eszköztárába, majd tovább figyelte az eget. Az eseménynek lassan vége volt, de illetlenség lett volna téged bámulnia, az oda-odasandításból azt azonban tudta, hogy mosolyogsz, és már teljesen biztos volt abban, hogy emlékezel. Ismerte ezt a mosolyt, és már csak az elmosódás és az átvezetőzene hiányzott, hogy teljes legyen a kép... ám ez a valóság, nem holmi sitcom. A szavaidra csak lehajtotta a fejét.
~Ha eddig nem gyászolt... mert nem is tehette... akkor még kint történt...~
-Akkor te is ezért vagy itt...
Sóhajtotta maga elé, de nem mondott többet. Nem mondta, hogy átérzi, hogy megérti, és semmi ilyen badarságot, amit ő is gyűlölt hallgatni. Azt azonban tudta, hogy neki ez a világ segített. Eközben, hogy számára is világossá váltak a történtek, Timidus hangtalanul közeledett felétek, majd lefeküdt az idomár mellé, fejét az ölébe hajtotta, a lány pedig simagatni kezdte. A világ mellett ő volt még az, aki enyhíteni tudta a fájdalmát.

by **Blue-Eyes** Csüt. Május 05 2016, 14:51

Hallom sóhaját magam mellett és szavait. Én is? Ezek szerint neki sem volt túl könnyű a játék kezdete előtt. A sárkány lépteire felnézek, hogy körbepillantsak, hogy jön-e valaki, vagy valami, megindokolva feltápászkodását. Megnyugodva tapasztalom, mikor helyet foglal, hogy vigasztalja kicsit a lányt, akit volt szerencsém elszomorítani.
- Azért vagyok itt, mert az az idióta addig győzködött, míg bele nem mentem abba, hogy játszom vele. Meg akarta ezt nekem mutatni, hát megnéztem, hogy miért rajongott érte annyira - jelentem ki, miközben kinyúlok a lány felé, hogy fejére helyezhessem kezem nyugtatóan, amíg felkelek helyemről.
Könnyeim felszáradtak, én pedig visszatérek mosolymentes, ám mégsem goromba, csupán semleges arckifejezésemhez. Ez mégiscsak jobban illik hozzám. Azért a megtört pillanatért meg majd később számolok magammal. A csillaghullásnak vége, még akkor is, ha a végéről lemaradtunk. Ezek a jelenségek itt sem várnak az emberre, úgy tűnik.
- Sajnálom hogy elszomorítottalak és hogy miattam lemaradtál a végéről! - kérek elnézést Shutól, mert így érzem helyénvalónak.
Ha nem török meg, nyugodtan élvezhette volna tovább az egészet. Vagy ha nem maradok itt velük, egy ilyen jelenséget viszont kár lett volna kihagyni. Gyönyörű volt, mindenféle következménye ellenére. Kellemes emlékeket hozott felszínre, mik segítettek korábban kissé felzaklatott lelki világom teljes békéjét visszaállítani. Még most is úgy érzem, hogy a hatása alatt vagyok.
- Most, hogy vége, vissza kellene mennetek. Nem tudni, meddig marad ilyen békés ez a hely - elmélkedem.
Szándékomban áll nekem is távozni. Hosszú és kimerítő nap volt, legalábbis most úgy érzem. Mintha napokig nem aludtam volna, vagy egész nap csak róttam volna az utakat. Lényegében így is volt, igaz. Csak az utak helyett az erdőt jártam, kellemetlen dolgokat feszegettem egy beszélgetés közben, és végignéztem... majdnem végignéztem egy csillaghullást. Mások társaságában, ami egyfajta csodaként tudható be mostanság esetemben. Úgy érzem, akármennyire próbálom elkerülni az embereket, nem sikerül. Talán nem is kellene ezzel fáradoznom.

by **Shukaku** Pént. Május 06 2016, 07:44

Shu kezdte nem érteni a dolgot. Nem volt Timidus, nem tudta pontosan visszaidézni a szavakat, vagyis inkább félszavakat, amiket el-elejtettél, és amikből információmorzsákat nyerhet, és megpróbálhatja összerakni az egész képet, de valahogy fura volt neki az egész.
~Azt mondta, hogy csak most volt ideje elsiratni a testvérét... de azt is, hogy ő győzte meg arról, hogy belépjen. Mi itt bent semmit nem tudhatunk arról, hogy mi történik odakint, tehát biztos, hogy itt bent történt valami. A Nagy Bejelentés Napján még mindenki ott volt. Azok is, akik később sztázisba kerültek... azt hiszem. Vagy... nem, ez sem biztos, mert sokan nem is tudtak arról, hogy mi a helyzet, amikor felébredtek. Vajon ő ott volt? Akkor... akkor valószínűleg csak a nevét láthatta a kastély falán, amikor felébredt. Nem tudom, hogy milyen lehetett... Kemabat is a testvérét szeretné megbosszulni... ő viszont... de ez nem megoldás!~
Ezután már csak kavarogni tudtak a gondoltatok a fejében, nem tudott értelmes képet összerakni, így inkább egy fejrázással megpróbálta későbbre eltenni őket. Ez a fejrázás viszont neked is szólt.
-Nem kell sajnálnod... szeretek rájuk emlékezni. Nemsokára anyák napja van...
Halovány, keserédes mosoly suhant át az arcán, mégis igazi mosoly, amiben a végére már tényleg a boldog visszaemlékezés dominált. Ő legalább egy másik világot hibáztathat a veszteségéért, nem azt, amiben élni kényszerült. A mosolya csak nagyobb lett az utolsó mondatodra, és a bólintása után azonnal szedelődzködni is kezdett.
-Igen mami, és megígérjük, hogy időben lefekszünk. De...
Egy nagyobb, szórólap méretű papírlapot húzott elő, majd feléd nyújtotta, ha nem fogadtad el, akkor pedig csak letette melléd. A papíron az ő nevük, a Dojo, a Vigo céh és a Pláza, valamint a Szabad Rablás Boltocska koordinátái szerepeltek.
-Valamelyiken megtalálsz minket, ha szükséged lenne ránk. Köszönjük szépen a társaságot.
Már a kezében volt a Hazatérés Kristály, ám természetesen várt vele, hátha valami csoda folytán marasztalod őket... vagy ha azt nem, akkor az elköszönést, amelybe a sárkány is csatlakozott egy biccentéssel, legalább biztosan viszonzod.

by **Blue-Eyes** Vas. Május 08 2016, 12:59

Anyák napja? Remek. Ettől valahogy nem érzem magam jobban. Sőt, ami azt illeti, még rosszabbul. Nem tudom, hogy mit kellene mondanom, vagy tennem. Tanácstalan vagyok az üggyel kapcsolatban, ezért talán jobb is, hogy a csillaghullásnak vége. Így áttérhetünk egy másik témára, mégpedig arra, hogy ideje volna visszamenniük a városba. Ennek minden bizonnyal Timidus is örülne. Végre nem kellene feszülten leskelődnie mindenfelé, hanem arra nézhet, amerre csak akar, teljes nyugalomban.
- Mami? - kérdezek vissza azonnal - Még jó, hogy hamarosan itt az anyák napja - teszem hozzá, visszaemlékezve szavaira.
Még csak az kellene! Nem csak nekem, de neki sem lenne túl jó, ha én lennék az anyja. Azt sem tudom, mi fán terem a gyereknevelés. Túl sokban nem volt részem ezen a téren, már ami az anyámat illeti. A nagyapám verziója pedig nem valószínű, hogy kedvére lenne. Miért is gondolkozom ezen? Gondolatban megrázom fejem, elhessegetve a gondolatokat, aztán elveszem tőle a lapot. A rajta szereplő neveket olvasom, mikor az egyik végül ismerősen cseng. A lányra nézek, aztán újra a lapra. Nem, nem láttam őt a boltocskában, mikor ott voltam. Fiatal lány volt az is, aki kiszolgált, de nem ő, abban biztos vagyok. Timidusra pedig határozottan emlékeznék.
- Shu, Timidus, örültem a találkozásnak! - mondom, miközben én is előveszem a kristályomat - Köszönöm a mait! - teszem még hozzá, aztán megvárom míg elmennek, hogy aztán én is hasonlóképp cselekedhessek.

by **Jun** Pént. Jan. 06 2017, 16:03

Chakna és Jun romantikus piknikezése valahol a kezdetek erdejében <3

Valamikor réges-régen...
Nos minden a szabad rablás boltocskában történt.. éppen befelé tartottam sütikét vinni a többieknek amikor megpillantottam Őt..
Először csak a hosszú ébenfekete hajára lettem figyelmes, és az első gondolatom az volt, hogy biztosan gyakran mossa, azért ilyen fényes. Bele akartam túrni, meg akartam szagolni. Vajon milyen illata van? Vajon olyan selymes mint amilyennek látszik? Eljátszadoztam a gondolattal miközben megbújva, lopott pillantásokat vetettem rá. Ő nem láthatott, hiszen a függöny takarásában voltam, de éreztem, hogy ott akkor, valami elkezdődött kettőnk között.. Valamit intézett, majd távozott, én pedig mozdulatlanul figyeltem minden mozzanatát.

Nem is sejtette, hogy követem. Miért is aggódott volna ilyesmi miatt? Hiszen éppen olyan átlagosnak tűnhetek mint bárki más.. vajon mi a neve? Biztos sokat dolgozott az alakjáért. Olyan csinos, olyan aranyos. Kell nekem. Akarom őt. Magamnak akarom tudni.

Eltelt egy idő, és szinte elfelejtkeztem a létezéséről is. Azonban a sors úgy hozta, hogy megpillantottam az utcán az én múzsámat. Az a kis angyalka ott sétált, bennem pedig ismét fellángolt a tűz. Ekkor született meg az a levél.
Kézzel írott, gyöngybetűkkel írt, rózsaszín lapra, aláírás nélkül.

Chaknának:

Nos a levél nem éppen egy könnyű olvasmány, már csak a sok helyesírási hiba miatt sem amit minden bizonnyal a sietség miatt ejtett a szerző. A levelet egyik pillanatról a másikra találod a lábaid előtt. Pontosabban az orrod előtt hullik le valahonnan. Szinte csak remélni tudom, hogy észreveszed, engem azonban nem látsz meg, hála a képességemnek, amely segítségével gyorsan eltűnök a színről.

by **Chakna** Pént. Jan. 06 2017, 17:03

Éppen a Szabadrablás boltocskából tartottam visszafelé, és a dolgomat intézni, de a kis sietség ellenére nem kerülte el a figyelmemet a lány(?) aki a bolttól kezdve utánam jött. Nem tűnik veszélyesnek, az indikátora is zöld, úgyhogy különösebben nem foglalkozom vele.

Egy idő múlva, amikor már elfeletkeztem a lányról megint épp vásárolni tartok. Közben mintha a tömegben megint ezt a lányt(?) fedezném fel, de megint sietek, úgyhogy nem nézem meg jobban.
Már majdnem rálépek a rózsaszín papírra, amikor észreveszem hogy ott van. Rossz szokásom ,hogy az így kallódó papírokat és egyéb dolgokat felveszem, és megnézem. Meglepetten látom hogy egy nekem szóló levélről van szó. Gyorsan körbenézek, ismerős arcok után kutatva, de senkit nem látok. Visszafordulok a papírhoz, és elolvasom a levelet... Viszonylag sokáig tart, mert sok a hiba. Az aláírás pedig teljesen olvashatatlan, úgyhogy ismeretlen a feladó. Ki írhatta? Rég láttam Charitont, Shut, Eikit... de belőlük valahogy nem nézem ki hogy így kersnének fel... De ki mással találkoztam még?
Viaskodik bennem a kiváncsiság és a józan ész... Nem lennék normális, ha elmennék, hiszen könnyen valami csapda lehet... De ugyanakkor lehet, hogy tényleg valaki olyan írta, akit ismerek és rég láttam, és szívesen találkoznék vele... Lehet azért a fura levél, és az aláírás hiánya, hogy gyanús legyen a dolog, és elinduljak segíteni... Vagy pont azért, hogy ne tegyem? Ha segítségre van szükségük, akkor nem szabad sokáig teketóriáznom, hiszen minden perc fontos lehet!
Így gondolkozva végül a kiváncsiság meggyőzi a józan észt, hogy menjek oda, de csak óvatosan, nehogy beleessek valamilyen csapdába. Gyorsan elintézem a bevásárlást, lepakolok a szálláshelyemen, és elindulok.

Megérkezve nagyon-nagyon óvatosan haladok, hogy előbb vegyem észre a jelenlévőket, mint ők engem, és felkészülhessek az esetleges csapdák kikerülésére.

by **Jun** Pént. Jan. 06 2017, 17:13

A küldetésem sikeresnek bizonyult, Chakna felvette a lapot, és azokkal a puha ujjacskáival tartja. Meg akarom nyomkodni a kezeit. Biztos rengeteg testápolót használ. Ah. Tisztes távolságból követem, néha elbújok egy-egy oszlop mögé, hogy ha eddig nem voltam elég feltűnő akkor ezután se legyek az. Csak normálisan Jun, úgy ahogy mindenki más teszi.. ismételtem magamnak, miközben faltól falig rohantam, bujdostam és várakoztam. Amikor a lány ismét látható volt és az erdő felé vette az irányt már biztos voltam benne, hogy oda tart. Szerencsére az én gyorsaságom ezerszer gyorsabb mint az övé, ezért egy kicsit futkároztam és a faházhoz siettem ami azóta már csak faház rom lett.. Szomorúan tapasztaltam..
Mindegy. Szétszórtam rengeteg plüssjátékot, Timberly-t, Monique-t, Alphone-ot, és a többieket szépen gondosan leültettem egy lepelre, és elővettem poharakat, tányérokat, főztem teát is, és már csak várakoztam. Az idő lassan telt, én pedig meguntam a várakozást, ezért az ajtóra tapasztottam egy újabb összehatogatott cetlit és tovább álltam..
*csak akkor nyisd ki ha Chakna is megérinti a lapot.. egyéb esetben írd le mit csinál ha odaér*

Cetli:

by **Chakna** Pént. Jan. 06 2017, 18:51

Csend és béke mindenütt... Gyanús egy ilyen helyzetben, amikor az ember azt várná, hogy talál valakit a helyszínen... Jegyzet magamnak: Valamit tegyél a kíváncsiság ellen... Nem jó ötlet hallgatni rá, amikor teljesen ésszerűtlen döntésre késztet...És ami azt illeti eszembe jut, hogy senki nem tudja hogy idejöttem. Ha már úgysem tudnék elmenni hogy más is itt legyen, gyorsan írok egy-egy üzenetet a barátlistámon szereplőknek: Eiki, Shu és Chariton is megkapja a következő üzenetet:

Üzenet:

Nos legalább az már biztos, hogy van aki tud róla hogy idejöttem. Nem túl megnyugtató, de azért jobb mint ha senki nem tudná. Mivel ha valaki van itt, és csapdárt állított, valószínűleg úgysem hagyná, hogy elmenjek, úgy döntök azért felderítem a terepet. A romok körüli erdőben semmi gyanúsat nem találok.
Közelebb osonok a faházhoz, amikor észreveszem távozni a lányt(?) aki korábban követett. Na ácsi... Ő mit keres itt? Ő küldte volna a levelet? Hiszen nem tudom ki ő, és azt a kérdés is felmerül akkor, hogy honnan tudja ő az én nevemet? Egyre gyanúsabb nekem ez az egész... Ő lenne az aki valamelyik ismerősömet elfogta vagy hasonló? De hát ennek sincs semmi értelme... Remélem a házban találok majd valamilyen nyomot. Igyekezve mindenre figyelni odamegyek az ajtóhoz, hogy körülnézzek odabent. Alig tűnik fel a rózsaszín cetli, benyitok a házba, és mindenféle plüsst látok... Igen.. ez illik az imént látott lányhoz(?)... Az asztalon kanna, és csészék. Teázni készült itt... Velem? De miért ment el?
Mivel semmi egyéb nyomot nem találok a házban, nem látszik úgy, mintha más is lett volna itt a lányon(?) kívül elindulok kifelé, és még mindig gondolkozva nekidőlök a nyitott ajtónak. A kézfejem hozzáér a cetlihez.
Szinte számítottam rá, hogy itt bizony valami gond lesz... És ez teljesen helytállónak bizonyul, mert , nyilván mert elgondolkoztam, így nem vetem észre a közeledőket... Viszont amint a zsák a látóterembe kerül egyet hátralépek, amit mondhatnék hibának is, hiszen a háznak nincs másik kijárata, szóval saját magamat ejtem vele csapdába. Ráadásul nem is elég egyet hátralépni, hogy kikerüljem a zsákot, így az a fejemre kerül, mégmielőtt láttam volna ki tartja. Az egy lépés mindesetre elég arra, hogy legyen időm egy nyilat a kezembe venni, ami ugyan nem olyan jó, mint egy kard vagy tőr, vagy más közelharci fegyver, de mégis hasznosabb az önvédelemre a puszta kezeimnél. Idióta vagy Chakna... Tudhattad volna, hogy ha idejössz valami ilyesmi fog történi... Na most szépen mássz ki valahogy egyedül, ha már úgy másztál bele... A zsákon keresztül igyekszem megszúrni a kezeket amik próbálnának lefogni, amint pedig megérzem a kötelet azt is igyekszem használhatatlanná tenni... Mindeközben pedig még a zsákot is megpróbálom valahogy letornázni magamról. /(Legyen érdekesebb: Kidobósban kidobom hogy sikerült-e Razz

) /

Ha sikerült, akkor mostmár látom is kivel/kikkel kerültem szembe, hogy meglehetősen erős(ek), és azt is hogy hol a keze/ kezük, és a többi testrésze/testrészük, úgyhogy mostmár pontosabban tudom támadni (őket), és közben keresni egy menekülőutat, amerre elszaladhatok. Ha tekintettel lehetne ölni, már halott(ak) lenn(én)e(k).

Ha nem, akkor tovább folytatom a küzdelmemet, és kegyetlenül odabökök minden kézre, ami csak hozzám ér. A zsák viszont eléggé zavar ebben, úgyhogy nem igazán tudom hogy meddig tudok így ellenállást kifejteni... Nehogy feladd Chakna! Nem csak neked véges a kitartásod, ők is belefáradnak előbb utóbb...

/ Edit: Luky me Razz

/

by Ajánlott tartalom